< Bibliai kérdés az 1 Korinthusból

K: Az 1 Korinthus 1:1-ben milyen volt Korinthus városa?

V: Az ókori Korinthosz városa Ábrahámnál is régebbi volt (i. e. 2000); a görögök csak i. e. 1350 körül kezdtek ott letelepedni. A rómaiak i. e. 146-ban, miután a tartomány fellázadt Róma ellen, porig égették Korinthoszt, és a lakosság egészét megölték vagy rabszolgává tették. Egy évszázaddal később, i. e. 46-ban Julius Caesar korábbi római katonákkal és felszabadított rabszolgákkal újjáalapította a várost. De alig több mint egy évszázad alatt, Pál idején (Kr. u. 50-ben) Korinthosz hatalmas várossá vált, amely Szicília és Antiochia közötti teljes kelet-mediterrán térség kereskedelmi központja volt. Lakossága körülbelül 650 000 fő volt, akiknek kétharmada rabszolga volt. Itt rendezték meg az iszthmoszi játékokat, amelyek fontosságukban csak az olimpiai játékok után következtek.

Korinthosznak gonosz híre volt; a görögöknek volt egy szleng kifejezésük arra, amikor valaki teljesen erkölcstelen életmódra tért át; ez szó szerint „korinthosziasodás” volt (először Arisztophanész alkotta meg a 354. töredékben). Platón a „korinthoszi lány” kifejezést a prostituáltakra használta a „Politeia” 404d-ben. Korinthosz gazdagságának egy része az Aphrodité Pandemosz templomnak volt köszönhető, amely minden éjjel 1000 prostituáltat küldött ki.

Mégis, mindezen sötét gonoszság közepette az evangélium ragyogott, hogy üdvösséget munkáljon a korinthoszi gyülekezetben. De nem minden, ami jól kezdődik, végződik is jól. Az ottani gyülekezet eltűrte néhány súlyos erkölcsi és tanbeli problémát. Ha valaki azt mondja, hogy pont olyanok akarunk lenni, mint a korai keresztények, az igazság az, hogy nem akarunk pontosan olyanok lenni, mint a korinthusiak. De ha valami nem fog jól végződni, Isten felhasználhat egy olyan embert, mint Pál, hogy helyrehozza és rendbe hozza a dolgokat.

Kr. u. 96–98-ban Római Kelemen levelet írt a korinthusi gyülekezetnek, amelyben lényegében azért feddte meg őket, mert nem tették meg azokat a dolgokat, amelyeket Pál majdnem ötven évvel korábban meghagyott nekik.

K: Az 1Kor 1,3 azt mutatja-e, hogy Jézus az Atya Isten, ahogyan egyes egységpünkösdi hívők állítják?

V: Igaz, hogy az itt szereplő görög szó (kai) jelenthet „és”-t vagy „még” is. Bár a 3. vers mindkét értelmezésre alkalmas, az 1 Korinthus 1:4 megkülönbözteti Istent [az Atyát] és Jézust. További információkért lásd a Róma 1:7-ről szóló magyarázatot.

K: Hogyan lehetünk „feddhetetlenek” az 1Kor 1:8 szerint?

V: Az itt szereplő görög szó, az anenkletous, szó szerint „vádtól menteset” jelent. Ez nem azt jelenti, hogy bűntelenül tökéletesek vagyunk, vagy hogy soha nincs mit megbocsátanunk, hanem inkább azt, hogy jelenleg „vádtól mentesen” kellene élnünk.

K: Miért nem hívta meg Isten az 1 Korinthus 1:9 szerint mindenkit Jézus Krisztussal való közösségre?

V: Isten valóban minden embernek felajánlja az üdvösséget (Titusz 2:11), hiszen a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 1:8-ban, az 1. Péter 4:17-ben és az Apostolok cselekedetei 2:38-ban mindenkinek parancsba adja, hogy engedelmeskedjen neki. Nekünk az élet igéjét (Filippi 2:16) kell hirdetnünk mindenkinek. Isten azonban úgy döntött, hogy az embereket szabad akaratú lényekként teremti meg, akik elutasíthatják Isten velük kapcsolatos tervét (Lukács 7:30), és viselhetik a saját hibájukból fakadó következményeket (Jeremiás 17:4).

K: Az 1 Korinthus 1:10 azt mutatja-e, hogy az engedelmes keresztényeknek nem szabad megosztottnak lenniük az önálló gondolkodás miatt, ahogyan azt a Jehova Tanúi tanítják?

V: Nem. Két példa arra, hogy Pál tolerálta a független gondolkodást, a Filippiakhoz írt levél 3:15 és a Rómaiakhoz írt levél 14:1–10. A „Jehova tanúi – versről versre” című könyv 92–94. oldalán rámutatnak arra, hogy a Jehova tanúinak parancsba adták, hogy „kerüljék az önálló gondolkodást … és ne kérdőjelezzék meg az Isten látható szervezetének tanácsait”, valamint hogy „küzdjenek az önálló gondolkodás ellen” (Watchtower magazin, 1983. január 15., 22., 27. o.).

A mormonok esetében a mormon próféta, Ezra Taft Benson – amikor még mormon apostol volt – azt mondta: „Amikor a próféta beszél, a gondolkodásnak vége.”

A keresztényeknek azonban kérdéseket kell feltennünk. Még akkor is, ha egy keresztény vezető téved, ezt jeleznünk kell, ahogyan Pál tette a Galatákhoz írt levél 2:11–21-ben.

K: Az 1 Korinthus 1:10–13 és az 1 Korinthus 3:3–7 alapján, mivel két igazi kereszténynek egyaránt kapcsolata van Istennel, hogyan lehetséges, hogy megosztottság alakul ki közöttük?

V: Még az igazi keresztények is, akik kapcsolatban állnak Istennel, és akikben a Szentlélek lakozik, mégis vétkeznek, és bűnös természetük van. Erre egy őszinte példát az ApCsel 15:36–41-ben találunk.

A megosztottság egyik okára finoman utal az 1 Korinthus 1:1–10. Pál tíz versben tízszer említi Krisztust. A figyelmünket az egyházra (amely nem tökéletes) vagy Krisztusra (aki az) összpontosítjuk?

A megosztottság második oka az, hogy figyelmen kívül hagyják az 1 Korinthus 1:2-t. Egy lelkész, az elöljárók, a diakónusok vagy a rendes tagok felháborodhatnak, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan ők szeretnék a SAJÁT gyülekezetükben – csakhogy ez nem az ő gyülekezetük. Ez Isten gyülekezete. Ezt nem szabad elfelejtenünk.

A megosztottság gyakran akkor alakul ki, amikor két csoport van, amelyek különböző módon akarják csinálni a dolgokat. Előfordulhat, hogy az egyik végül elszakad a másiktól. Itt nem ez volt a helyzet. Több csoport is volt, és mégis együtt maradtak, csak különböző csoportok voltak. Egy gyülekezetben lehetnek különböző csoportok, és nekünk, keresztényeknek fel kell ismernünk, hogy melyik csoportba tartozunk, és hidakat kell építenünk, hogy elérjük és „összeolvadjunk” az összes többi csoporttal.

Mindazonáltal, hiányosságaink ellenére is Isten továbbra is használja a keresztényeket. De ha egy hívő téved, és megosztó dolgokat tesz az egyházban, tudnál-e valaha is újra tisztelni őt? Mi lenne, ha Péternek vagy Jakabnak hívnák? Mindannyian bűnösök vagyunk, akiket a kegyelem mentett meg, és mivel te magad sem voltál bűntelen, és Krisztus megbocsátott neked, neked is meg kell bocsátanod másoknak.

Hogy a különböző nézetű keresztények hogyan tudnak mégis kijönni egymással, utánanézhet a németországi Rostock városának, valamint az oda érkezett mennonitáknak és puritánoknak.

K: Az 1Kor 1,14–16-ban Pál nem emlékezett pontosan, hány embert keresztelt meg, ez tehát bizonyítja-e, hogy Pál itt elhangzott szavai nem szentírás?

V: Nem. A katolikusok néha erre a versre hivatkoznak, hogy cáfolják a konzervatív protestánsok Biblia-felfogását, de ez a vers valójában alátámasztja azt.

A mechanikus diktálás elmélet szerint a Biblia kizárólag Isten műve, és nincs benne emberi részesedés. Tehát egyetérthetünk abban, hogy ez a vers kifejezetten cáfolja a mechanikus diktálás elméletét.

A Biblia konzervatív értelmezését a 2. Péter 1:21 adja meg: „Mert soha egyetlen prófécia sem származott emberi akaratból, hanem az emberek Istentől beszéltek, amint a Szentlélek vezette őket.” Tehát a Szentírás Isten Igéje az általa kiválasztott szerzők révén. A Szentírásban szerepel az emberi szerzők hozzájárulása is, mivel Isten felügyelte, amit írtak. Így bár a Szentírás az eredeti kéziratokban hibátlan, mégis felismerhető Péter stílusa, Pál stílusa, Lukács stílusa stb.

Fontos szempont, hogy ne mondjuk azt: „Én úgy fogom értelmezni a Szentírást, ahogy „…”, mert én „…” vagyok.” Inkább mindannyian arra kell törekednünk, hogy úgy fogadjuk be a Szentírást, ahogyan az maga is bemutatja, ahogyan azt be kell fogadni. Íme, mit írt Péter Pálról a 2. Péter 3:15b–16-ban: „…ahogyan szeretett testvérünk, Pál is írt nektek az Isten által neki adott bölcsességgel. Minden levelében így ír, és ezekben ilyen dolgokról beszél. Leveleinek egyes részei nehezen érthetőek, amelyeket a tudatlan és ingatag emberek eltorzítanak, ahogyan a Szentírás többi részét is, saját vesztükre.”

K: Alátámasztja-e az 1 Korinthus 1:16 és az ApCsel 16:15 a csecsemőkeresztséget azzal, hogy megkeresztelték Stefanas házanépeit?

V: Nem. Az 1 Korinthus 16:15-ben a Stephanas háznépének minden tagja megtért, a csecsemők pedig nem tudnak megtérni. A háznép nem mindig tartalmaz csecsemőket. Ugyanakkor már a 6 éves gyermekek is dönthetnek úgy, hogy Krisztushoz jönnek, és hallottam egy olyan esetről, amikor egy négyéves gyermek tudta, mi történik, és hívőként keresztelkedett meg. Ezt a korábban négyéves kisfiútól hallottam, aki ma már felnőtt, és a nyári bibliaiskola tanára.

Bár az igazi keresztények nem értenek egyet a hívők keresztelése és a csecsemőkeresztelés kérdésében, mindannyian egyetérthetnek abban, hogy az 1 Korinthus 1:16-ban és az ApCsel 16:15-ben szereplő „házak” nem bizonyítják, sem cáfolják, hogy a csecsemőkeresztelést gyakorolták volna. Lásd még a Kolossébeliekhez írt levél 2:11–12-ről szóló értekezést.

K: Az 1 Korinthus 1:17-ben Pál ellenezte-e a vízkeresztséget?

V: Nem, Pál támogatta a keresztelést, hiszen ő keresztelte meg Krisztust, Gaiust és Stefánás házanépét. Pál arra utalt, hogy mivel egyes korinthusiak tévesen állították, hogy „Pálhoz tartoznak”, örült annak, hogy nem ő volt az, aki személyesen keresztelte meg közülük nagyon sokakat. Az első keresztény egyházban Tertullianus (198–220) a De Corona című művének 3. fejezetében, a 94. oldalon kifejezetten említi a vízkeresztségben használt vizet.

K: Az 1Kor 1,17 alapján nem kellene gyakorolnunk a vízkeresztséget, mert az már elmúlt, ahogyan azt az ultradiszpenzacionalizmus téves tanítása hirdeti?

V: Nem. Lásd az előző kérdésre adott választ. Ezen felül mind 1) az a koncepció, hogy Krisztus 33-ban történt feltámadása és 52 között eltérő korszak volt, mind 2) az a koncepció, hogy a keresztség már elavult, legkorábban a tizenötödik század közepéig teljesen hiányzott az egyházi írásokból. Ehelyett Tertullianus (198–220) a De Corona című művének 3. fejezetében, a 94. oldalon kifejezetten a vízbe merítéssel történő keresztelésről beszél.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy találunk egy keresztényt, aki Jézust Uraként szerette, de az Ószövetség összes áldozatát gyakorolta, és az Ószövetség minden étkezési törvényét betartotta. Mi lenne, ha valaki azt mondaná nekünk, hogy ez nem nagy ügy? Ez gyakori, hiszen ő egyszerűen még nem kapta meg az üzenetet az új korszakról. Mit mondanánk erre?

Most képzeljük el, hogy a mennybe jutunk, és egy angyal azt mondja nekünk: „Ti nem kaptátok meg az üzenetet az új korszakról, amely körülbelül Kr. u. 100-ban kezdődött. Majdnem 1900 éven át a keresztények azt hitték, hogy egy olyan korszakban élnek, amely valójában csak 100 évig tartott. Ez nem nagy ügy, és gyakori dolog, hiszen Isten 1900 éven át elfelejtette ezt egyetlen hívőnek sem kinyilatkoztatni olyan módon, hogy megértsék.” Mit mondanál erre?

Az ultra-korszakelméletről bővebben a következő kérdésnél olvashat.

K: Az 1Kor 1,17-ben mi az az „ultra-dispensacionalizmus”, és miért helytelen?

V: A gyakorlatban éles különbség van az ultra-dispensacionalisták, a dispensacionalisták és a többi keresztény között: az ultra-dispensacionalisták úgy vélik, hogy a vízkeresztséget manapság nem szabad gyakorolni, és általában úgy gondolják, hogy mi egy másik korszakban élünk, mint amikor az Újszövetséget írták. „Kell-e manapság gyakorolni a vízkeresztséget?” című brosúrájuk alapján íme (remélem) az, amit ők méltányos összefoglalásnak tekintenének.

1. [Helyesen] állítják, hogy a görög „baptisein” szó általános kifejezés a megtisztulásra

2. [Helyesen] állítják, hogy a vízkeresztség gyakorlása az egyházban sem az Ószövetség, sem Keresztelő János munkája alapján nem bizonyítható.

3. [Helyesen] úgy vélik, hogy az evangéliumot először a zsidóknak hirdették, és többségük elutasította azt.

4. [Helytelenül] azt állítják, hogy a vízkeresztség csak az Apostolok cselekedeteiben volt érvényes, amikor Jézust még Izráelnek kínálták fel Messiásként, amint az az Apostolok cselekedetei 3:19–21-ben olvasható. Lásd még az Apostolok cselekedetei 2:16–40-et, különösen a 22. és 36. verseket; az Apostolok cselekedetei 3:12–36-ot, különösen a 12., 25. és 26. verseket; az Apostolok cselekedetei 5:29–32-t, különösen a 31. verset; az Apostolok cselekedetei 2:37–38-at; valamint az Apostolok cselekedetei 3:19-et.

5. [Helytelenül] azt állítják, hogy a keresztséget ma már nem szabad gyakorolni, mert:

5a. A mosakodás (görögül baptisein) a Mózes-törvény része volt. (Mellékesen megjegyezzük, hogy Jézus előtt a zsidó vallásra áttérteket is megkeresztelték.)

5b. A keresztséget még azelőtt végezték, hogy Isten viszonya Izráellel megváltozott volna.

5c. A keresztséget [állítólag] azelőtt végezték, hogy Isten kinyilatkoztatta volna az egyházról szóló tanítást, körülbelül Kr. u. 52-ben. Pál így szólt: „Krisztus nem azért küldött engem, hogy kereszteljek, hanem hogy hirdessem az evangéliumot” (1Kor 1:17).

5d. Ma „egy keresztség” létezik (Ef 4,5), és ez a Szentlélek keresztsége.

Három különböző módon lehet ezt cáfolni, amelyek közül bármelyik önmagában is elegendő.

1. A Szentírás vizsgálata: Mindenkinek egyet kell értenie abban, hogy az 1 Korinthus 1:13–16 ugyanabban az időben íródott, mint a 17. vers. Ezek a versek azt mutatják, hogy a korinthusiak ugyanolyan biztosan megkeresztelkedtek, mint ahogyan Krisztus meghalt értük, és Pál hirdette nekik az evangéliumot. Mivel Pál megkeresztelte Krisztust és Gaiust, vagy Pál tévedett, amikor ezt tette, vagy a „fordulópont” a keresztségük és az a pillanat között következett be, amikor Pál már nem keresztelt meg más korinthusiakat, ami valószínűtlen.

Az 1 János 5:7–8 mind az eredeti görög szövegben, mind a modern fordításokban említi a Szentlélek, a víz és a vér bizonyságát. Ha a „Szentlélek” a hívőkben lakozó Szentlélek, és a vér Jézus vére, akkor mi más lehet a „víz”, ha nem a mi vízkeresztségünk?

Az 1 Péter 3:21, amelyet Kr. u. 60 után írtak, „nektek” szóló keresztségi vízről tanít.

Az Efézusbeliekhez írt levél 5:26-ban, mivel Krisztus vízzel mosta meg az Egyházat, miben különbözik ez a vízkeresztségtől?

Ugyanilyen fontos, hogy a Szentírás fülsiketítő csendben marad egy új korszakról, amely éppen az Újszövetség megírásának közepén következett be.

Összefoglalva: amit Jézus parancsolt, amit Jézus tanítványai és Pál tettek a János által említett vízzel, azt ma is gyakorolni kell, mivel Isten nem tartotta jónak, hogy Igéjében beszéljen bármilyen új korszakról, amely a modern időkig a kereszténység elől eltitkolt titok volt.

2. A Szentírás értelmezése: Elképesztő, hogy a 20. századi, az ókori görög szavakkal kapcsolatos viták közül hányan nem teszik fel azt az alapvető kérdést: „Hogyan értették volna a görög anyanyelvűek – a Szentlélek vezetésével – általánosan a saját nyelvüket?” Az őskeresztény egyház egyetlen verset sem értelmezett oly módon, hogy a vízkeresztséget ne gyakorolták volna. Justinus vértanú (165-ben vértanúhalált halt) Első védelmében egy egész fejezetet (61.) szentel a keresztény keresztségnek. A keresztségről a zsidó Tryphóval folytatott párbeszédében is tárgyal.

A Didaché (kb. 60–120) 7. fejezetének 379. oldalán ez áll: „Keresztelj az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, élő vízben. De ha nincs élő vized, keresztelj más vízben; és ha hidegben nem tudsz, melegben. De ha egyikből sincs, önts vizet háromszor a fejére az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

A vízkeresztség fontosságáról szóló más korai keresztény írások:

Ignatius levele a szmirnaiakhoz, 8. fejezet, 90. oldal (Kr. u. 107/116 körül)

Barnabás levele (kb. 70–130)

2. Kelemen (Kr. u. 120–140) 7. kötet, 6. fejezet, 519. oldal

Hermas pásztora (kb. 115–155) 3. könyv, 9. példázat, 49. o. (burkoltan).

Iréneusz: Az eretnekségek ellen (182–188) 1. könyv, 21.1. fejezet, 345. o.

Alexandriai Kelemen (193–217/220)

Tertullianus (Kr. u. 198–220) egy egész művet szentelt a keresztségnek, melynek címe: A keresztségről.

Hippolytus, Portus püspöke (Kr. u. 222–235/6) A Noetus-féle eretnekség ellen, 14. fejezet, 228. o. Lásd még: Beszéd a Szent Theophaniáról, 10. fejezet, 237. o.

Origenész (kb. 227–240) „János evangéliumához fűzött kommentár”, 1. könyv, 25. fejezet, 312. o. Számos más helyen is.

Novatianus (Kr. u. 250/4–256/7) „A Szentháromságról szóló értekezés”, 10. fejezet, 620. o.

Névtelen: „Értekezés az újrakeresztelésről” (254–257), 7. fejezet, 671. o. Lásd még az 5. fejezetet, 669–670. o.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) azt tanította, hogy az embert a gyülekezetben kell megkeresztelni; az eretnekek által végzett keresztelés nem tekinthető „törvényesnek”. Ciprián levelei, 70. levél, 377. o. Lásd még

71. levél, 378. o.

Firmilian (kb. 246–258) Cipriánhoz írt levelében, 74. levél, 390. o.

Thamagudai Novatus a VII. Karthágói Zsinaton (258) 566. o.

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–265) 6.1. levél (Sixtus püspökhöz), 102. o.

Az elvirai zsinat (306/307) 21 vitathatatlan kánonjában hétszer utal a megkeresztelt férfiakra és nőkre az 1., 2., 4., 9. és 10. kánonban.

Ancyra-i zsinat (Kr. u. 314)

Neocaesarea-i zsinat (kb. 315)

Alexandriai Sándor (313–326)

Melito Sardisból

Pamphilus (309) Az Apostolok cselekedetei O, X. fejezeteinek magyarázata, 6. kötet, 167. o.

Perpetua és Felicitas szenvedéstörténete (kb. 201/205),

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) Kommentár a Jelenések könyvéhez az első fejezettől (16), 346. o.

Methodius (Kr. u. 270–311/312)

Lactantius (kb. 303–kb. 325) Az isteni intézmények 4. könyv, 15. fejezet, 115. o.

A Wycliffe Bibliai Szótár 441. oldalának adatai szerint a kumráni zsidó szekta is gyakorolta a merítéses keresztelést.

Ha nagyon részletesen szeretnéd megismerni, hogyan értelmezte az 1 Korinthus 1:10–17-et egy istenfélő, görögül beszélő keresztény, olvass el János Krisztosztom 5 és fél oldalas II. homíliáját az 1 Korinthus levélről.

Összefoglalva: nem állítjuk, hogy ezek közül a biblia utáni keresztény tanítók közül bármelyik is tévedhetetlen lett volna. Ha azonban az őskeresztény egyház általánosan gyakorolta a vízkeresztséget, akkor – kissé tréfásan fogalmazva – talán az ultradispensacionalistáknak fel kellene állítaniuk egy újabb korszakot, amelyben Isten visszaállította a vízkeresztséget.

3. A Szentírás alkalmazása: Mivel Jézus a Máté 28:19–20-ban megparancsolta nekünk, hogy tegyünk tanítványokat, kereszteljük meg őket, és tanítsuk meg nekik a „harmadik dolgot”, és egyetlen vers sem mondja kifejezetten, hogy a keresztség eltűnt volna, a következetesség azt jelentené, hogy a tanítványok szerzésének és a tanításnak is vége lenne.

A Máté 28:20-ban említett „harmadik dolog” az, hogy engedelmeskedjünk mindennek, amit Jézus parancsolt. Mivel Jézus megparancsolta nekik, hogy kereszteljenek, nagyon óvatosnak kell lennünk azzal, hogy félretegyünk egy Jézus-parancsot, amikor a Szentírás egyetlen verse sem mondja ezt. Végül, bár valaki megpróbálhatja azzal érvelni, hogy a Máté 28:19–20 nem vonatkozott senkire, csak a tizenegy tanítványra, ez téves, mert a Máté 28:20-ban Jézus azt mondja: „Én pedig veletek vagyok minden nap, a világ végéig.”

Összefoglalva: ha a teológiád megakadályoz abban, hogy engedelmeskedj Krisztusnak, akkor engedelmeskedj Krisztusnak, és változtasd meg a teológiádat.

K: Az 1 Korinthus 1:20–21-ben mi is pontosan az a „világi bölcsesség”, amely ellen Pál figyelmeztetett?

V: Bármely olyan filozófiának, pszichológiának vagy világnézetnek tekinthető, amely ostobán csak ezt a világot veszi figyelembe, vagy magát állítja mércének. Pál az 1 Timóteus 6:20-ban is beszélt arról, amit tévesen tudásnak neveznek.

Ugyanakkor, bár Pál bírálja a világi bölcsességbe vetett bizalmat, nem látott problémát abban, hogy egyetértse a görög filozófusok által is elmondott igazságokkal. Ahogyan Alexandriai Kelemen fogalmazott a Stromata (193–202) 1. könyvének 14. fejezetében a Titusz 1:12–13-ról szóló értekezésében: „Látjátok, hogy még a görög prófétáknak is tulajdonít [Pál] valamit az igazságból, és nem szégyelli, amikor egyesek építésére és mások megszégyenítésére érvelve görög verseket használ.”

K: Az 1Kor 1,20–21 alapján, tekintettel a keresztény tanácsadás széles spektrumára, hogyan lehet megkülönböztetni azokat a keresztényeket, akik humanisztikus tanácsadást alkalmaznak, attól, amit a keresztény tanácsadóknak tennie kellene?

V: Az, hogy a tanácsadó keresztény, vagy akár az, hogy megpróbálja az illetőt Krisztushoz vezetni, nem elegendő annak bizonyításához, hogy megfelelő keresztény tanácsadást végez. Inkább – Robert McGee The Search for Significance című könyve és a vele 2000. június 13-án folytatott személyes beszélgetésem szerint – az igazi keresztény tanácsadás azt jelenti, hogy megkérdezzük, mit akar Isten elérni ebben a helyzetben, majd arra használatba vesszük magunkat, hogy ezt véghezvigyük. Isten a legjobb tanácsadó. McGee, a Rapha Keresztény Tanácsadó Központok alapítója azt mondja, hogy kulcsfontosságú tényező az, hogy ha az ember elkezd kapcsolatba lépni az Élő Istennel, akkor látta, hogy drámai változások történhetnek nagyon rövid idő alatt. A tanácsadás mellett könyvében azt is elismeri, hogy a gyógyszereknek is szerepük van a betegségek és a kémiai egyensúlyhiányok kezelésében.

K: Az 1Korinthus 1:27–28-ban miért választotta Isten a világ bolondságait?

V: Erre az 1 Korinthus 1:29–31 ad választ. Senki sem dicsekedhet mások előtt azzal, hogy azért lett keresztény, mert okosabb volt. Senki sem dicsekedhet Isten előtt azzal, hogy a nagyobb intelligenciája miatt értette meg a dolgokat.

„Pedánsnak” lenni azt jelenti, hogy kizárólag a tudás kedvéért tanulunk. Közelebb kell kerülnünk Krisztushoz, és jobban kell szolgálnunk és dicsőítenünk Őt; nem pedig csak a tudás kedvéért tanulnunk. Ahogy valaki egyszer mondta: „Ő nem a jeleket szerető zsidó vagy a bölcsességet szerető görög volt, hanem a Megváltót szerető keresztény.” Bár nem minden görög volt ilyen, a görög kultúra hajlamos volt a bölcsesség keresését előtérbe helyezni. Bár ennek vannak jó oldalai is, paradox módon az, hogy ez öncélúvá válik, valójában megakadályozhatja az embert abban, hogy megtapasztalja az igazságot Isten titkában. Egyeseknél nagyobb lehet a hajlam a pedantizmusra, mint másoknál.

A nagyobb intelligencia nem ad nagyobb esélyt arra, hogy az ember a mennybe jusson. Bizonyos esetekben az ember intellektuális büszkesége megakadályozhatja abban, hogy elismerje: bölcsessége Istenéhez képest nagyon csekély. A kereszténység abban a tekintetben lenyűgöző, hogy elég egyszerű ahhoz, hogy egy gyermek is megértse az összes fontos dolgot, ugyanakkor olyan mély, hogy a legokosabb ember sem remélheti, hogy mindent tud egy végtelen Istenről. Jézus elfogadásához az kell, hogy mindenünket rá bízzuk, függetlenül attól, mennyire bölcsnek tartjuk magunkat.

Hasonlóképpen Jézus azt mondta, hogy nehéz egy gazdag embernek Istenhez jutnia (Máté 19:24; Márk 10:25; Lukács 18:25). Az 1 Korinthus 1:26 azonban nem azt mondja, hogy „senki”, aki bölcs, hatalmas vagy nemes volt; hanem azt, hogy „nem sokan”. Ahogy egy gazdag angol nemesasszony viccesen megjegyezte: őt az „m” betű mentette meg.

K: Az 1 Korinthus 2:1–7-ben, az evangélium hirdetése során mi lenne a különbség a „beszéddel való vezetés”, a „bölcsességgel való vezetés” és a „csupán Jézussal való vezetés” között, és a 7. versben hogyan játszik szerepet ebben a „rejtély”?

V: Talán úgy lehetne összefoglalni, ha megkérdezzük magunktól, miért kellene annak a személynek hinnie. Elsősorban azért kellene hinnie, mert remekül beszélek, és vitával és retorikával legyőztem őt, vagy azért, mert annyit tudok, és olyan sok ténnyel láttam el, hogy nem tehet mást, mint hinni, vagy azért, mert Isten munkálkodik a szívében és az elméjében? Az első két esetben lényegében „miattam” kellene hinnie? Ez a hozzáállás nem bibliai: „ha meg kell történnie, az rajtam múlik”. Csak az utolsó esetben „Istenen múlik”, én pedig csupán egy eszköz vagyok, hibáimmal együtt. Ez az utolsó megközelítés felszabadítóbb, mert nem gondolod, hogy az ő üdvösségük tőled függ; hanem Istentől. De így eltűnik az a kifogás, hogy nem tudunk tanúskodni, mert nem beszélünk jól, vagy nincs meg minden válaszunk.

A 6. versben Pál továbbra is értéket lát a bölcsesség használatában, de még a legjobb bölcsesség sem helyettesítheti Istent. De egyikünk sem tud mindent; Isten még azokat a dolgokat sem fedte fel, amelyeket akkor fogunk megtudni, amikor a mennyben leszünk. Tehát függetlenül attól, hogy valaki mennyit tud, hitünkben továbbra is van rejtély.

K: Az 1Kor 2,3 alapján vajon Pálnak epilepsziás rohamai voltak, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible 1047–1048. oldalán sugallják?

V: Nem. Asimov ezt kizárólag arra alapozza, hogy Pál azt mondta, volt „egy Sátán küldötte, hogy gyötörjön engem” (2 Korinthus 12:7), és a damaszkuszi úton átélt élmény lehetett roham is. Az a tény, hogy Pál az 1 Korinthus 2:3-ban elismerte, ideges volt, nem jelenti azt, hogy epilepsziás rohamai voltak. A damaszkuszi úton a többi ember is látta a fényt és hallotta a hangot, bár nem értették a hangot. Ez sem jelenti azt, hogy mindannyian epilepsziás rohamot kaptak volna. Asimov felvetése valójában „oktató jellegű” abban az értelemben, hogy megmutatja nekünk, milyen messzire képesek elmenni a szkeptikusok a leggyengébb bizonyítékok alapján is, hogy hiteltelenné tegyék a Biblia íróit és a Bibliát, mint Isten Igéjét.

K: Az 1Kor 2:3 szerint nem kellene-e az embernek mindig magabiztosságot és bizonyosságot sugároznia, amikor az evangéliumot hirdeti?

V: Nem feltétlenül, amint azt az 1 Korinthus 2:3,7 egyértelműen mutatja. Pál itt félelemmel és reszketéssel hirdette az evangéliumot, és megemlítette hitünk titkát. Pál más helyeken magabiztos volt. De az evangélium tartós hatása nem a mi magabiztosságunktól, ékesszólásunktól vagy intelligenciánktól függ, hanem attól, hogy Isten hogyan munkálkodik a másik ember életében.

K: Az 1Kor 2,5-ben mi a különbség az ember bölcsességén alapuló hit és az Isten hatalmán alapuló hit között?

V: A látható másik emberbe vetett hit gyakran könnyebbnek tűnik, mint a láthatatlan Istenbe vetett hit. A hit csak annyira mélyülhet, amennyire a hit tárgya is mély. Ha csupán egy emberben gyökerezik, akkor nem haladhatja meg az emberbe vetett hitet. A hit megrendülhet, ha egy másik emberre épül.

De a végtelen Istenbe vetett hited egyre növekedhet. A hited nem áll csupán egy állítólagos ellentmondástól vagy egy megválaszolatlan kérdéstől a bukástól. Az Istenbe vetett hit nem csökken és nem tűnik el, amikor egy egyszerű halandó ember elbukik.

K: Az 1Kor 2,6-ban szereplő Isten teremtéséről szóló tan összeegyeztethetetlen-e a jelen korszak uralkodóinak fogalmával, ahogyan Rudolf Bultmann gondolta?

V: Nem. Ez csupán Isten teremtéséről alkotott leegyszerűsített nézettel összeegyeztethetetlen. Isten teljes mértékben uralkodik minden felett, és Isten bármit megtehet, amit csak akar. Semmi sem akadályozza meg Istent abban, hogy egy időre úgy döntsön, hogy szuverenitásának egy részét átruházza.

K: Az 1Kor 2:8-ban hogyan lehet, hogy e kor összes uralkodója nem értette meg Krisztust, hiszen Jézus Heródes és Pilátus elé is megjelent?

V: Már Pál idején is számos római uralkodó hallott Krisztusról és a keresztényekről. Pál azonban arra mutat rá, hogy egyikük sem ismerte fel Jézust annak, aki valójában volt. Kiegészítő válaszokat lásd a When Critics Ask című könyv 449. oldalán és Haley Alleged Discrepancies of the Bible című művének 358. oldalán.

K: Az 1 Korinthus 2:9–10 szerint a hívők ismerik-e a menny jövőbeli nagyszerű dolgait, vagy sem?

V: A mennyország nagyszerű dolgairól már hallottunk, de nem mondták el nekünk mindent, és még nem is tapasztaltuk meg őket. Ahogyan az 1 Korinthus 13:12 mondja: „Most csak homályos tükörképet látunk, de akkor szemtől szembe fogunk látni. Most csak részben ismerem, de akkor teljes mértékben fogom ismerni, ahogyan én is teljes mértékben ismerve vagyok.”

Mellékesen megjegyezzük, hogy ez az ige különösen kedves volt a niceai zsinat előtti keresztények számára; ez volt az egyik leggyakrabban idézett ige. Kr. u. 325 előtt 9 szerző összesen 21 alkalommal idézte.

K: Miért mondja Pál az 1 Korinthus 2:12–14-ben, hogy a természetes ember nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, amikor a Róma 1:19–20-ban azt mondja, hogy Isten minden emberben nyilvánvalóvá tette az igazságát?

V: A Róma 1:19–20 az általános kinyilatkoztatásra utal, míg az 1 Korinthus 2:14 az üdvösség ismeretére.

Általános kinyilatkoztatás: A Rómaiakhoz írt levél 1:19–20 a Teremtő létezésének igazságára, láthatatlan tulajdonságaira, örök hatalmára és isteni természetére utal. Ez a tudás nem elegendő az üdvösséghez, de az ember azt gondolhatná, hogy elegendő ahhoz, hogy mindenki megpróbálja megismerni ezt a Teremtőt. Ez azonban nem így van. A Rómaiakhoz írt levél 1:18 és 3:23 azt mutatja, hogy az emberek gonoszságukkal elnyomják az igazságot, a Rómaiakhoz írt levél 3:9–20 pedig részletesen kifejti, hogy senki sem keresi Istent saját erejéből. Az általános kinyilatkoztatás az első lépés: az embernek tovább kell lépnie ezen, hogy személyesen megismerje Istent. Azonban az ember elítéltetik, ha elutasítja az általános kinyilatkoztatás igazságát, amellyel rendelkezik. Az emberek ezt büszkeségük miatt teszik, mert nem hajlandók beismerni, hogy tévedtek, vagy mert jobban bíznak más dolgokban.

A Rómaiakhoz írt levél 1:19–20 része annak a szélesebb körű érvelésnek, amelyet Pál fejti ki, miszerint minden egyes ember bűnös, és mindannyiunknak szükségünk van egy Megváltóra, Jézusra.

Az üdvösségről való tudás: Az 1 Korinthus 2:14 innen folytatódik, és azt mondja, hogy a természetes ember nem tudja befogadni az Isten dolgait; szükségünk van Isten Lelkére. Az 1 Korinthus 2:14 az 1 Korinthus 2-ben található, a Lélek üdvösségünkben és keresztény növekedésünkben betöltött alapvető szerepéről szóló, szélesebb körű érvelés része.

K: Az 1Kor 2:12–16 szerint hogyan változtatja meg a Szentlélek megléte azt, amit képesek vagyunk megtanulni?

V: Legalább öt különböző módon változtathatja meg a dolgokat.

Önfegyelem: hogy elmélyüljünk a Szentírásban, és „kibányásszuk” belőle az aranyat és a gyémántokat.

Megkülönböztető képesség: Az összes információ közül, amit kapunk, Isten segít nekünk megkülönböztetni, mi az igaz és mi nem.

Látás: olyan dolgokat látni, amelyeket fizikai szemünkkel nem látunk, és olyan fogalmakat megérteni, amelyeket a földön nem láthatunk. Képzeljünk el egy halat, amely képes lenne megérteni, milyen is az élet a szárazföldön.

Megvilágosodás: Mint egy vak festménykritikus vagy egy süket zenekritikus, a Szentlélek nélküli ember is csak bizonyos határokig juthat el.

A Szentlélek a hívőknek többek között tudást és bölcsességet (ezek nem ugyanazok), valamint megkülönböztető képességet ad.

Néha az emberek nem azért nem képesek megtanulni valamit, mert hiányzik belőlük az intelligencia, hanem azért, mert hiányoznak az alapvető információk, vagy éppen túl sok a téves információ.

K: Az 1Kor 3:1–2-ben mi a különbség a keresztény „tej” tanítás és a keresztény „szilárd étel” tanítás között?

V: A tej nemcsak életben tartja a csecsemőket, hanem lehetővé teszi számukra, hogy nagyobbá és kövérebbé váljanak. De ahhoz, hogy tovább növekedjenek, koncentráltabb táplálékra és több fehérjére van szükségük. Marhahúst, csirkét, sertéshúst vagy más fehérjetartalmú ételt nem szabad csecsemőknek adni; azok emésztése túl nehéz számukra. Az idősebb csecsemőknek azonban be kell vezetni egy kis húst vagy fehérjét, hogy elkezdenek emészteni a koncentráltabb ételeket.

Hasonlóképpen a kezdő keresztényeknek is meg kell gyökerezniük az üdvösségükben, abban, hogy kik is ők Krisztusban, és abban, hogyan töltsék az idejüket Istennel és az Ő Igéjével. De ne álljunk meg ennél. Szükségük van a szilárd táplálékra is, arra, hogy megértsék, hogyan kell megváltoztatniuk az életüket, hogy Krisztushoz hasonlóbbak legyenek, és hogy megértsék a nehezebb témákat is, mint például a Szentháromság, a megtestesülés és a végidők.

Amikor egy szakaszt tanulmányozol, négy kérdést tehetsz fel, hogy többet meríthess a szilárd táplálékból.

1) Mit tanít ez nekünk Istenről?

2) Mit tanít ez Isten népéről?

3) Mit tanít ez nekem magamról?

4) Miben szeretné Isten, hogy mostantól másképp cselekedjek?

(Ezek a kérdések Richard Kerry 2019. március 17-i prédikációjából származnak)

K: Az 1 Korinthus 3:1–2 szerint miért növekednek egyes új hívők, mások pedig nem?

V: Lehet, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy növekedniük kellene, vagy nem látják ennek szükségességét. Jézus elmondta a négyféle talajról szóló példabeszédet a Máté 13:1-23; Márk 4:1-20; Lukács 8:4-15 versekben. Ebben a magok célja az, hogy növekedjenek és termést hozzanak. A termés a vetett mag 100-, 60- vagy 30-szorosát is kiteheti. Az egyik legfontosabb ok, amiért még mindig a földön vagyunk, az, hogy termést hozzunk. Jeremiás 29:11-ben Isten azokról a tervekről beszél, amelyeket számunkra szánt. Ahelyett, hogy saját terveket szőnénk, próbáljuk meg megvalósítani Isten tervét velünk kapcsolatban.

K: Mi Pál elvárása az 1 Korinthus 3:3-ban?

V: Pál nem csupán azt parancsolja nekik, hogy ne legyen irigység és veszekedés a keresztények között. Inkább azt várta el tőlük, hogy elég érett keresztények legyenek ahhoz, hogy közöttük egyáltalán ne legyen veszekedés és irigység.

Az irigység a viszály egyik alapvető oka, de mégis két különálló dologról van szó. Az irigység egy kellemetlen érzés, amikor látjuk, hogy valaki másnak sikerül valami, vagy jól megy neki. Az irigység összefügg a vágyakozás bűnével, amikor azt kívánjuk, bárcsak nekünk lenne a sikerük helyettük. Viszály alakulhat ki, ha lépéseket teszünk annak érdekében, hogy a sikert magunknak szerezzük meg helyettük.

Az irigység ellenszere annak felismerése, hogy mindannyian egy csapatban vagyunk; mint Krisztusban testvérek, „családunk szurkolóinak” kell lennünk, és bátorítanunk kell őket. Nehéz irigyelni valaki sikerét, ha imádkozol a sikeréért. A veszekedés ellenszere annak felismerése, hogy a szereteten alapuló kapcsolat az adott személlyel fontosabb, mint az apróbb kérdések. Tartogasd a nézeteltéréseidet csak a fontos dolgokra, és engedj az apróbb dolgokban.

De nem várhatjuk el a keresztényektől, hogy tökéletesek legyenek, sem a korai időkben, sem a mi korunkban. Pál és Barnabás heves nézeteltérésbe keveredtek az ApCsel 15:37–39-ben arról, hogy magukkal vigyék-e Márkot a missziós útra.

K: Az 1Korinthus 3:5-ben Pál azt hangsúlyozza, hogy Krisztus szolgáit – beleértve saját magát és Apollóst is – nem szabad bálványozni. Milyen módon tévedhetnek ma a keresztények, amikor másokat bálványoznak?

V: Ha a másik személy valamiben téved, és a hited rá épül, akkor te is ugyanabban a tévedésben leszel, ahelyett, hogy magad kutatnád a Szentírást. Ha másba helyezed a hitedet – akár szándékosan, akár tudat alatt –, amikor az a személy elbukik, a te hited is elbukhat. Amikor másokkal osztod meg a hitedet, arról beszélsz, milyen nagyszerű Isten, vagy arról, milyen nagyszerűek ők? Még a legjobb keresztény is, akit ismersz, messze elmarad attól a Krisztus-hűségtől, amelyre ebben az életben hivatottak vagyunk törekedni. Ne emelj piedesztálra senkit, aki vétkezik vagy nem tökéletes, hiszen mindannyian vétkezünk és tökéletlenek vagyunk.

K: Az 1Kor 3,5 alapján milyen módszerekkel tudod megakadályozni, hogy mások – legyenek azok keresztények vagy nem keresztények – piedesztálra emeljenek téged?

V: Légy őszinte és nyílt azzal kapcsolatban, hogy nem vagy tökéletes. Gondoskodj arról, hogy Krisztus felé mutass nekik, hogy Őt hallgassák, és ne véletlenül magadra mutass. Amikor az emberek olyan dolgokat mondanak, amelyek piedesztálra emelnek téged, irányítsd őket arra, hogy magasabbra nézzenek, mint te, és túl rajtad, Istenre.

K: Az 1Kor 3,11-ben Jézus az alap, vagy az Ef 2,20-ban az apostolok és a próféták az alap?

V: Bár az alapot jelölő görög szó, a themelion, mindkét versben ugyanaz, az Efézusbeliekhez írt levél 2:20-ban egyértelművé válik az „alap” szó két jelentése. Az apostolok és a próféták az alapkövek, amelyek viszont Jézus egyetlen alapkövén nyugszanak.

Ahogyan egy oszlopos-gerendás ház az oszlopokból és gerendákból álló teljes alapzaton nyugszik, de a ház és a gerendák az oszlopokon nyugszanak, úgy nyugszik az egyház is az apostolok és próféták alapján, amelyek pedig Jézus sarokkövén nyugszanak.

K: Az 1 Korinthus 3:12–15 szerint a keresztények ítéletre kerülnek-e?

V: A „Nagy Fehér Trón Ítéletén”: az igazi keresztényeket nem ítélik meg; igaznak nyilvánítják őket, mert Krisztus vére borítja őket. Erről a Jelenések 20:11–15-ben és a juhok és kecskék példázatában (Máté 25:31–46) olvashatunk.

Egyes keresztények szerint ez a két vers ugyanarra az ítéletre utal, mások szerint pedig két különböző ítéletre. A különböző ítéletek azt jelentenék, hogy a hívők nem vesznek részt a Nagy Fehér Trón Ítéletén, amint azt a The Complete Book of Bible Answers című könyv 276–277. oldalán olvashatjuk. R. C. Sproul a Now That’s a Good Question című könyvének 501–502. oldalán azt írja, hogy mind a hívők, mind a hitetlenek ott fognak állni az Utolsó Ítéletkor. Mindazonáltal a hívőknek nincs mitől tartaniuk a Nagy Fehér Trón Ítéletétől.

A későbbi „bema-székes ítélet” során a keresztények mennyei jutalmat kapnak a helyes indítékból végzett cselekedeteikért. Erről az 1 Korinthus 3:11–15 és a 2 Korinthus 5:10 versekben olvashatunk. A keresztények ezt általában „bema-székes” ítéletnek nevezik, mivel a görög jogban a „bema-szék” (vagy pontosabban: pad) volt az a hely, amelyen a bíró ült.

K: Alátámasztja-e az 1 Korinthus 3:13–15 a katolikus purgatórium-elméletet?

V: Nem. Csak akkor tűnik úgy, mintha alátámasztaná, ha valaki összekeveri

1) A cselekedetek próbáját a hívők fájdalmas megtisztításával

2) a cselekedetet a hívő tűzön való átmenetével

Egy katolikus (helyesen) azzal vághatna vissza, hogy ez a vers, amely a hívő cselekedeteinek tűzön való átmenetéről szól a próbára bocsátás céljából, nem zárja ki azt sem, hogy a hívőnek tűzpróbán kell átesnie a megtisztulás érdekében. Mivel azonban ez az egyetlen vers az egész Bibliában, amelyet a katolikusok a tisztítótűz alátámasztására használnak (a katolikus apokrifekben szereplő 2 Makkabeusok 12:46 kivételével), nincs más alapja ennek a Biblia-on kívüli kitalációnak.

Ezen felül a 2. Péter 1:11 azt mondja, hogy „bőséges fogadtatásban” részesülünk az örök királyságban, nem pedig „meleg” fogadtatásban. A Zsidókhoz írt levél 10:2, 16–19; 9:14 azt mutatja, hogy Jézus az, aki megtisztít minket.

Ha hisz a tisztítótűzben, talán ez a katolikusok ellen irányuló ad hominem érv segíthet meggyőzni Önt a másik álláspontról.

1. A katolikusok azt tanítják, hogy egy elhunyt személy purgatóriumban töltött ideje csökkenthető azzal, ha egy élő személy imádkozik érte, vagy anyagi adományt nyújt az egyháznak. Így tehát vannak módszerek arra, hogy lerövidítsék az adott személy purgatóriumi tűz általi megtisztulásának idejét.

2. A katolikusok azt tanítják, hogy azok, akik egy bizonyos ruhadarabot, az úgynevezett skapulárt viselik, egy héten belül kiszabadulnak a tisztítótűzből, mert Mária hetente egyszer meglátogatja a tisztítótűz helyét, és kivisz onnan mindazokat, akik ezt viselték. Ha minden bűnüket a tűz megtisztította volna, akkor nem lenne szükségük Mária különleges segítségére. Mária különleges segítségének megtisztító ereje van. Így tehát a tisztítótűz nem szükséges minden bűn megtisztításához, ha a mennyben valakinek a tűz helyett megtisztító ereje van.

3. Mária nem az egyetlen, aki megtisztító képességgel rendelkezik. Jézus „megtisztít” mindannyiunkat, az 1 János 1:7,9; a Zsidókhoz írt levél 9:14,22; 10:2,16-19 szerint. Mivel Jézus ezt már megígérte, nekünk csak annyit kell tennünk, hogy bízunk az Ő megtisztító erejében. Így nincs szükség Mária és a tisztítótűzre támaszkodni, ha Jézus már megígérte, hogy mindent elvégzi.

K: Az 1 Korinthus 3:16–17 szerint hogyan lehetnek az igazi keresztények Isten temploma?

V: Felületes olvasatban úgy tűnik, hogy a hívő teste Isten temploma. Bár ez igaz, a vers nem ezt mondja. Az összes névmás többes számú „ti” (ye vagy ya’ll), a „templom” pedig egyes számú. Így, ahogyan a Believer’s Bible Commentary 1756. oldalán hangsúlyozzák, ennek a versnek a valódi jelentése az, hogy mindannyian együtt vagyunk Isten egyetlen temploma. További részletekért lásd a „Hard Sayings of the Bible” című könyv 579–581. oldalát.

K: Az 1Kor 3:18-ban és a Jak 1:26-ban felsoroltak mellett milyen legalább tízféle önámítás létezik még a keresztények körében is?

V: A keresztények és mások is téves elképzelésekkel rendelkezhetnek bizonyos dolgokról, vagy – ami nem feltétlenül téves, de helytelen – rossz prioritásokat állíthatnak fel.

Téves elképzelések

Téves elképzelések az igazságról: A keresztények nem tagadják az alapvető dolgokat, mint például a szűztől való születést, Jézus halálát a bűneinkért, Jézus fizikai feltámadását a halálból stb., mert ha ezt tennék, akkor nem lennének igazi keresztények. De a keresztények tévedhetnek fontos másodlagos dolgokban is, például a keresztségben, az Úr vacsorájában, a végidőkről, a futurizmusban/preterizmusban, az apokrif iratokban, az „egyszer megmentett, örökre megmentett” elvben, az evangelizációs megközelítésekben, a diszpenzacionalizmusban/szövetségi teológiában, a zsidók szerepében Isten tervében, a szellemi ajándékokban, a Föld korában, a kreacionizmusban/teista evolúcióban, a kálvinizmus és az arminiánus tan, Isten közbenső tudása, a tévedhetetlenség és a csalhatatlanság, az oltárhívások és az ébredések, a szombat és a vasárnap, a katonai szolgálat, a diakónisszák stb.

A keresztények triviális vagy pedáns okokból is kereshetik az igazságot, ahelyett, hogy inkább jobban meg akarnák tapasztalni Istent és jobban szolgálni Őt. Arra kell törekedned, hogy mindazt tudd, amit Isten akar, hogy tudd, és arra kell törekedned, hogy ne tudd azokat a dolgokat, amelyeket Isten nem akar, hogy tudd.

Téves elképzelés Isten gondviseléséről: Egyes keresztények azt hitték, hogy ha egyszer Krisztushoz fordulnak, Isten megóvja őket minden szenvedéstől. Vagy hogy Isten gazdaggá teszi őket, vagy hogy mindig jó egészségnek örvendenek majd.

De nem kell aggódnunk amiatt, hogy Isten gondoskodik-e rólunk. Ahogyan Isten gondoskodik még a mező liliomairól is, úgy fog gondoskodni rólunk is a Máté 6:28–29 és a Lukács 12:22–23 szerint.

Néha a hívők elfelejtik, hogy a 2. Péter 1:9 szerint megtisztultak bűneiktől. Megtisztultunk, és ahelyett, hogy saját erőből küzdünk a bűn ellen, emlékeznünk kell arra, hogy igénybe vegyük Isten megtisztító erejét, amelyet a Szentlélek által adott nekünk.

A csalódás által megtévesztve: Ha úgy szeretjük Istent, ahogy kell, engedelmeskedünk neki és szolgáljuk Őt, azt gondoljuk, feltételezhetjük, hogy sikerrel járunk, és nem lesznek csalódásaink vagy problémáink. De miért feltételeznék ezt, amikor még Pál esetében sem volt így? Pálnak nyitott ajtója volt a tróai prédikálásra a 2 Korinthus 2:12–13 szerint, de nyugtalanság gyötörte a lelkét, mert aggódott Titus miatt.

A világról való téveszmék: Úgy tekinthetnek a világra, mint barátjukra. Vagy éppen úgy, mint valamire, amiből ki kell lépniük, és elől menekülniük kell. Nem szabad elhagynunk az első szerelmünket, ahogyan a Jelenések 2:4 figyelmezteti az efezusi gyülekezetet.

Megtévesztve önmagukkal kapcsolatban: Túlzottan nagyra tarthatják magukat és munkájukat. Elhihetik, hogy Isten különlegesebbnek tartja őket másoknál, mert többet tesznek. Vagy éppen azt gondolhatják, hogy amit a földön tesznek, egyáltalán nem számít. Elhihetik, hogy Isten nem törődik velük. Vagy azt hihetik, hogy Isten nem szereti őket túlságosan, mert nem tesznek sokat, ami látható. Soha nem vagy túl nagy ahhoz, hogy szolgáló legyél. És amíg nagyobb vagy, mint egy liliom, soha nem vagy túl kicsi ahhoz, hogy Isten különös gondoskodásban részesítsen.

Előfordul, hogy egy keresztény, aki korábban sokat tett Istenért, „a múltbeli cselekedeteire támaszkodik”, és azt gondolja, hogy a múltbeli tettei miatt már nem kell olyan szorosan követnie Istent, vagy olyan jól szolgálnia Őt, mint korábban. De nem kellene most is kifejezned Isten iránti szeretetedet?

Megtévesztés másokkal kapcsolatban: Ahogyan az ember megtévesztheti magát saját magával kapcsolatban, ugyanúgy megtévesztheti magát másokkal kapcsolatban is. Túl nagyra értékelhet valakit, piedesztálra emelve őt. Vagy éppen rosszul gondolhat egy másik hívőről, mert úgy véli, hogy az illető nem tesz sokat. Nem az kell, hogy foglalkoztasson minket, hogy mások felett álljunk, vagy jobbak legyünk másoknál; az kell, hogy foglalkoztasson minket, hogy tetszünk Urunknak.

Megtévesztés a bűnnel kapcsolatban: Az embereknek lehet olyan téves elképzelésük, hogy „a bűn jobbá teszi a dolgokat”. Rövid távon ez igaznak tűnhet, de hosszú távon a bűn soha nem teszi jobbá a dolgokat. Minden, amit teszel, Isten előtt nyilvánvaló; sok dolgot az angyalok és a démonok is látnak. Ügyelj arra, hogy ne tegyél olyasmit, amit nem szeretnél, ha látnának. Az emberek azt gondolhatják: „A bűn csak engem érint”. A bűn azonban hatással lehet mindazokra, akik tudnak a bűnödről, és másokra is.

Rossz prioritások

Isten munkája: Mi az, amit tenned kell, ami fontosabb, mint Isten szolgálata? Ha elhanyagolod Isten szolgálatát, vagy csak a maradék idődet szánod rá, ne várj több áldást Istentől, mint amennyit a Haggai 1-ben kaptak. Isten akár most azonnal hazavihetne a mennybe. Akkor miért vagy még mindig itt? Istennek van néhány feladata számodra.

A családod: Isten munkája nem csupán az evangélium hirdetése, mások segítése és a cselekedetek. Ugyanilyen fontos az is, hogy milyen ember vagy. Szándékos, tudatos erőfeszítést igényel, hogy jó férj, feleség, anya, apa, fiú vagy lány, nővér vagy testvér, nagyszülő vagy rokon legyél. Számos, a szolgálatban aktív keresztény tönkretette a családi életét azzal, hogy elhanyagolta a családjával töltött időt. Jól akarsz szolgálni Istennek? Ha ezt sem csinálod jól, akkor nem szolgálod Őt jól.

A barátaid: Nem szabad, hogy az összes idődet a barátaid vegyék el, de két szempontból kiemelkedőnek kell lenned a barátságban. Segíthetsz barátaidnak az üdvösségben, vagy abban, hogy erősek maradjanak az Úrban. Másodszor, hallgathatsz az istenfélő barátaidra, és tanulhatsz tőlük. Erősebb lehetsz a kísértésekkel szemben – beleértve a csüggedést is –, ha vannak istenfélő barátaid, akikkel megoszthatod az életedet. De bölcsen válaszd meg a barátaidat. A barátok ugyanis lehúzhatnak, kísértésbe vihetnek és elterelhetik a figyelmedet is. Még jobb, ha a barátaiddal együtt részt vesztek Isten munkájában, és ők a házastársaddal és más családtagjaiddal is jóban vannak.

A világ elterelő tényezői: Nemcsak a gonosz dolgok, hanem a világ minden hiábavaló dolgai is elterelhetik a figyelmedet. Egy szerző szerint a társadalmunk „halálra szórakoztatja magát”. A sport, a természet, a filmek, a vásárlás, az éttermi étkezések és a kulturális programok önmagukban nem rosszak, de ha túl sok idődet veszik igénybe, és megakadályoznak abban, hogy a megfelelő prioritásokat tartsd szem előtt, akkor számodra károsakká válnak.

A bűn által okozott figyelemelterelés: Az emberek hatalmas mennyiségű időt töltenek a tévézéssel és a szórakozással, romantikus kapcsolatok után való hajszolással, a részegséggel (valamint az azt követő másnapossággal) és a kapzsisággal. Ha elköltözhetnél a családodtól, hátrahagyhatnád az összes barátodat, és olyan helyzetbe kerülnél, ahol csak korlátozott mértékben tudnál Istennek szolgálni, cserébe azért, hogy egy-két évre megduplázódjon a fizetésed, megtennéd? És ami még fontosabb: Isten azt akarná, hogy ezt tedd?

Valószínűleg ennél is több módja van az önámításnak. Valójában ijesztő, hogy mennyiféle módja van. Még ijesztőbb az, hogy az emberek mindegyiket úgy tudják maguknak igazolni, hogy az jó, vagy legalábbis „Isten megérti”. Az egyetlen reményünk, hogy mindezt elkerüljük, az, ha imádságban közel maradunk Istenhez, az Ő Igéjében maradunk, és hallgatunk istenfélő barátaink tanácsára.

K: Miért idézte Pál az 1 Korinthus 3:19-ben Elifáz szavait a Jób 5:13-ból igaz Szentírásként, hiszen Isten a Jób 42:7-ben azt mondta, hogy Elifáz nem beszélt helyesen Istenről?

V: A Jób 42:7 nem azt mondja, hogy Elifáz minden szava téves volt. Konkrétan abban tévedett Elifáz, amikor azt feltételezte, hogy Isten nem engedné, hogy baj érje azokat, akik nem érdemlik meg. Ugyanakkor általánosan elfogadott, hogy Elifáz helyesen beszélt, amikor azt mondta, hogy Isten „a bölcseket a ravaszságukban fogja el”.

Hogy ezt a tanítást először Elifáz adta-e át, vagy Elifáz egy istenfélő embertől tanulta-e, akitől tanítást kapott, nem ismert, de ez lényegtelen. A legfontosabb pontok a következők

1. Ez egy igazság Istenről.

2. Ez az Ószövetségben szerepel, amelyet Jézus, a zsidók és az első keresztény egyház is elismert.

3. Pál egyszerűen csak azt mondta, hogy ez egy igazság, amely a Szentírásban szerepel. Pálnak igaza volt.

K: Az 1Kor 3:21–22-ben hogyan tekinthető ez „Isten gyermekének birtokainak felsorolásának”?

V: Magában foglalja a számunkra szükséges tanítókat, mindazt, amire életünkben szükségünk van, sőt mindazt is, amire szükségünk van ahhoz, hogy Istenért „jól haljunk meg”. Magában foglalja mindazt, amire jelenleg szükségünk van, és amire a jövőben szükségünk lesz. Ugyanakkor nem feltétlenül tartalmazza mindazt, amit szeretnénk.

K: Mi a szokatlan az 1Kor 4,1-ben szereplő „szolga” jelentésű görög szóban?

V: A görög nyelvben négy szó van a „szolga” kifejezésére:

doulos (1401) – általános kifejezés rabszolgára vagy szolgára. Ez a leggyakrabban használt szó a szolga kifejezésére.

diakonos (1249) – ebből származik a „diakónus” szó

huperetes / (többes számban) hyperetas (5257) – a „evezni” szóból származik, szó szerint egy hajón evező gályarabot jelent. Jelenthet még gondnokot, beosztottat, szolgálót, tisztet vagy szolgát is. A rokon szó, a hypereteo, azt jelenti, hogy beosztott.

pais (3816) – rabszolga vagy szolgaként élő gyermek.

Egy másik szó, az oikonomous (3623), valójában nem rabszolgát, hanem sáfárt jelent. Az 1 Korinthus 4:1-ben Pál a huperetas szót használta magára és más munkatársaira. Ez az egyetlen hely, ahol Pál ezt a szót használta.

K: Az 1Kor 4:1–3-ban – ellentétben a közönséges szolgával – a sáfárra bízzák, hogy bizonyos dolgokat őrizzen és végezzen. Mi a különbség keresztény életünkben a Krisztus szolgája és a Krisztus sáfára között?

V: Általában a szolgáknak egyszerűen csak azt kell tenniük, amit mondanak nekik. Rájuk általában vigyáznak, néha azért, mert csak akkor dolgoznak keményen, ha figyelik őket, máskor pedig egyszerűen azért, mert mindig figyelni kell rájuk. A sáfárok olyanok, mint József, vagy mint a tehetségekről szóló példabeszédben szereplő három szolga. Őket nem nagyon felügyelik; sőt, elvárják tőlük, hogy kezdeményezőkészséget mutassanak. De bár nem figyelik, mit csinálnak, eredményeiket alaposan megvizsgálják. Megőrizték-e a rájuk bízott bizalmat? Elvettek-e olyasmit, ami nem járt nekik? Elvégezték-e, vagy megpróbálták-e elvégezni azt, amit elvártak tőlük?

Mi nem csupán Krisztus szolgái vagyunk, hanem Krisztus sáfárai is. Nem csak arról van szó, hogy ezt megtettük-e, vagy azt nem tettük meg. Nem csak arról, hogy nagyon szerettük-e Istent, vagy csak kicsit. Arról is szó van, hogy kifejeztük-e Isten szeretetét az életünkben azzal, ahogyan gondoskodtunk a gyermekekről, az idős családtagokról és a beosztottainkról. Milyen hatással voltunk a házastársunkra és a munkatársainkra?

Ha a hívő házastársadnak nagy jutalmat kell kapnia a mennyben azért, mert el kellett viselnie téged, és ellenedre is Krisztust követte, akkor ott valódi probléma van!

K: Az 1Kor 4,3–5-ben milyen helytelen módokon ítélhetnek a keresztények másokat, vagy ítélhetnek a kijelölt idő előtt?

V: Az 1 Korinthus 12:10-ben a szellemek megkülönböztetése lelki ajándék; mások megítélése viszont nem az. Láthatjuk, mi a helyes és mi a helytelen; mi bibliai, mi ellentétes a Bibliával, valamint mi nem tartozik a Bibliába (például a rágógumi vagy az algebra). A keresztények kizárhatják a bűnbánat nélküli bűnösöket az egyházból. De az, hogy nem ítéljük meg másokat, és az, hogy nem ítéljük meg a dolgokat a kijelölt idő előtt, valójában együtt jár. Vajon az illető végül Krisztushoz fog-e jönni? Vajon később bűnbánatot fog-e gyakorolni? Isten tudja, mi nem.

Az egyik ok, amiért nem ítélhetjük meg ezeket a dolgokat, az, hogy nem vagyunk jók benne. Nem vagyunk jobbak, mintha az ApCsel 7-ben megpróbálnánk megítélni, mi fog történni Tarsusból származó Saullal, vagy közvetlenül Dávid és Góliát története után azt, hogy Dávid később mit fog tenni.

A második ok az, hogy ezzel lenézzük a másik embert. Egy másik hívő nem a te szolgád; ő Istené. Isten tudja, hogyan kell megítélni az embereket, mi pedig nem, de Istennek joga is van másokat megítélni, nekünk pedig nincs. Vajon egy hitetlen az elválasztottak közé tartozik-e, aki végül üdvözülni fog, vagy soha nem nyílik meg a szíve, és az elvetettek közé tartozik? Fogalmunk sincs róla. Tehát ha a hitetleneket elvetetteknek nevezzük, akkor gőgösen azt állítjuk, hogy biztosan tudjuk, mi lesz az örök sorsuk, és hogy valaha bűnbánatot fognak-e gyakorolni vagy sem.

K: Az 1Kor 4:3-ban hogyan nem ítélte meg Pál önmagát?

V: Pál nem ítélte meg magát másokhoz képest, és nem próbálta kitalálni, milyen jutalomban részesül majd a mennyben. Pál viszont megvizsgálta saját életét, hogy nem tévesztette-e el véletlenül vagy szándékosan a célt abban, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljon.

K: Az 1Kor 4,3-ban miért nem ítélte meg Pál saját magát, hiszen a 2Kor 13,5-ben azt mondja, hogy meg kell vizsgálnunk magunkat?

V: Különböző görög szavakról van szó. Az 1 Korinthus 4:3–4 az anakritho / anakrinun (ítélni) szót használja, míg a 2 Korinthus 13:5 a peirazete (Strong-konkordancia 3985) görög szót, amelyet pontosabban „vizsgálni” kifejezéssel lehet lefordítani.

K: Az 1Kor 4,5-ben egy szokatlan kifejezés szerepel: „ami a sötétségben rejtve van (krypta)”. Milyen dolgok rejtőznek a sötétségben, amelyekért bűnbánatot kell gyakorolnunk? Mi legyen a nyilvános gyónás hatálya?

V: Bármit, amit nem szeretnél, hogy Isten, az angyalok vagy más hívők lássanak, azt nem szabad tenned. Mielőtt vétkezel, gondold át, hogyan fogod ezt megmagyarázni, amikor a mennyben leszel. A nyilvános gyónás hatályának meg kell egyeznie a bűnről való tudással. A bűn gyónását nem kell közzétenni azok előtt, akik nem tudtak a bűnről; de azoknak, akik tudtak róla, tudniuk kell a gyónásról és a bűnbánatról.

Ha szuperkeresztény akarsz lenni, nem szabad, hogy hatással legyen rád a „krypta-éjszaka”.

K: Az 1Kor 4:6-ban, a Péld 30:6-ban és a 5Móz 4:2-ben mit jelent az, hogy „ne lépj túl az írottakon”?

V: Ez a Példabeszédek 30:6-ra adott válasz ismétlése.

Nemcsak ostobaság, hanem bűnös veszély is azt mondani, hogy „Isten így szólt”, amikor Isten nem mondta ezt. Rendben van, ha kifejted a saját véleményedet vagy értelmezésedet, mindaddig, amíg egyértelmű, hogy az nem Isten szava. A zsidóknak szokásuk volt, hogy állva olvasták Isten szavát, és leültek, amikor azt magyarázták. Így az emberek láthatták, hol végződik Isten szava, és hol kezdődik az emberi értelmezés.

Amikor az emberek nyíltan kiegészítik Isten szavát, vagy finoman azt állítják, hogy emberi értelmezésük Isten igazsága, az emberek azt hihetik, hogy Isten szava kudarcot vallott, ha az emberi szavak tévesnek bizonyulnak. Ez nem csupán azt jelenti, hogy „ne adjunk hozzá hamisat ahhoz, amit Isten írt”, hanem egyszerűen azt, hogy „ne adjunk hozzá semmit ahhoz, amit Isten írt”. Míg a keresztények sok elméletben nem értenek egyet (és ez rendben van), sok, Krisztushoz nem méltó megosztottság abból fakad, hogy az emberek azt állítják, valami Isten szava, miközben logikai következtetésük valójában nem szerepel a Szentírásban. Például:

1. Mikor kell megkeresztelni az embereket?

2. Krisztus a nyomorúság előtt, alatt vagy után jön el?

3. Hogyan válik a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé?

4. Pontosan mekkora szabadsággal rendelkeznek az emberek?

5. Isten időtlen, az időn belül van, vagy mindkettő?

Mivel egyes keresztények mindegyik lehetséges nézetet vallják, ezért biztosan vannak köztük olyanok is, akik helyes nézeteket vallanak ezekről a kérdésekről. Ha azonban egy keresztény úgy gondolja, hogy a Biblia alátámasztja az ő nézetét, akkor az emberi nézetet egyenlővé teszi Isten szavával. Ez nem helyes, még akkor sem, ha az emberi nézet valójában helyes.

K: Az 1Kor 4,8–21-ben úgy tűnik, hogy Pál itt felháborodott a korinthusiakon, viselkedésükön, apró vitáikon és gőgükön. Mit tegyünk, ha más keresztények bosszantanak minket?

V: Öt dologra kell figyelni.

1. Ne feledjük, hogy néha Isten is nagyon elégedetlen lehet a mi viselkedésünkkel is.

2. Nem szabad ítélkeznünk mások szolgája felett (Róma 14:4).

3. Imádkozzunk értük, és imádkozzunk türelemért és több szeretetért magunk számára.

4. Lehet, hogy Isten arra vezet téged, hogy szóvá tedd nekik a hibáikat, kijavítsd őket, vagy bátorítsd őket, de mindig szeretettel.

5. A szeretet gyengéd hangvételű lehet, de az igazi szeretet kompromisszumok nélkül szigorú és kemény is lehet.

K: Mi a jelentősége annak, hogy Pál az 1 Korinthus 4:9-ben egy felvonulásról beszél?

V: A felvonulások ritkák voltak, de a hírértékű események közé tartoztak az ókori római életben. Amikor egy római hadvezér fontos háborút nyert, tiszteletére győzelmi felvonulást rendeztek, amelyet ő vezetett Rómában. A felvonulásban sok foglya is ott volt, láncra verve. Finoman fogalmazva: Pál apostoli tapasztalatai felkészítették arra, hogy könnyen azonosuljon az ilyen foglyokkal. Pál saját tapasztalatát állította szembe a korinthusiak önelégültségével.

K: Az 1Kor 4:10-ben vajon a keresztények elismerik-e, hogy hisznek Pálban, aki saját bevallása szerint bolond volt?

V: Nem Pálban hiszünk, hanem Jézusban, aki tudta, mit cselekszik, amikor Pált apostolává nevezte ki. Pál nem csupán arra utalt, hogy az ő bölcsessége bolondságnak számít Isten bölcsességéhez képest, hanem rájött, hogy mindenki bölcsessége bolondságnak számít Isten bölcsességéhez képest. Ugyanakkor Pál az 1 Korinthus 2:6–7-ben azt is állította, hogy beszéde Isten bölcsessége, amely nem e világból való.

K: Miért kellene a korinthusiaknak az 1 Korinthus 4:15 szerint Pált apjuknak tekinteniük, hiszen Jézus a Máté 23:9-ben azt mondta, hogy senkit se nevezzünk apánknak?

V: Nem kellett, és nem is nevezték Pált atyának. Pál csupán példaként hozza fel, hogy hogyan lett számukra atyává azáltal, hogy megismertette velük az evangéliumot. Hasonlóképpen Pál a Filippi 4:1-ben a filippieket koronájának részének nevezi.

K: Miért zárta ki Pál az 1 Korinthus 5:1-ben a férfit, de a nőt nem? Kettős mérce volt ez?

V: Ha mindketten a gyülekezet tagjai voltak, mindkettőjüket ki kellett volna zárni. Bár a Szentírás nem szól a nőről, Pál talán azért nem említette őt, mert a nő soha nem állította magáról, hogy keresztény lenne.

A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 514. oldalán található egy érdekes megjegyzés. Ha egy férfi intim kapcsolatba került édesanyjával vagy apja feleségével, az nemcsak az Ószövetségi Törvénybe ütközött (Levitikus 18:8 és Deuteronomium 22:30), hanem a római jogba is (Cicero, Pro Cluentio 6:15 és Gaius, Institutio 1:63).

A görög szövegből kitűnik, hogy ez nem volt folyamatos cselekedet. Nem tudjuk biztosan, hogyan reagált a korinthusi gyülekezet erre a bűnre. Talán büszkeségből tűrték el azt, amit tévesen „Krisztusban való szabadságuknak” tekintettek, ahogyan azt a Believer’s Bible Commentary 1759. oldala sugallja. Vagy talán egyszerűen csak figyelmen kívül akarták hagyni az ilyen jellegű problémákat, amikor azok felmerültek. Vagy talán egyesek esetében nem tűrték el, másoknál viszont – akik sokat adakoztak vagy szolgáltak – kivételt tettek. Nem tudjuk, de a fentiek bármelyike is bűn volt a gyülekezet részéről. A gyülekezetnek gyászolnia kellene, és intézkednie kellene annak a tagnak a kizárásáról, aki nem bánt meg ezt a bűnt. Az 1 Korinthus 5:9–12 azt mondja, hogy nem az egyházon kívülieket kell megítélnünk, hanem azokat kell kizárnunk, akik az egyházon belül ilyet tesznek.

K: Mit jelent az 1 Korinthus 5:5-ben az, hogy „átadjuk ezt az embert a Sátánnak a test megsemmisítésére”?

V: Amikor egy keresztény vagy nem keresztény tudja, mi a helyes, de nem hajlandó azt követni, ez az ima egy „utolsó eszköz”, amellyel Isten azt a személyt a fegyelmezés céljából átadja a Sátán által okozott testi szenvedéseknek.

Érdemes megjegyezni, hogy annak ellenére, hogy a Sátán nyíltan lázad Isten ellen, Isten mégis úgy dönt, hogy a Sátánt használja fegyelmezésének és büntetésének eszközeként. Ahogy egy keresztény fogalmazott: a Sátán a Magasságos Isten akaratlan szolgája.

K: Az 1Kor 5:7-ben mi volt a célja annak, hogy a bűnt kovászhoz hasonlítsák?

V: Az Ószövetség idején évente egyszer parancsot kaptak, hogy távolítsák el az összes kovászt az otthonukból. Meg kellett tisztítaniuk a kenyérsütő eszközöket. Lámpával keresték meg az esetleges maradék kovászt. Végül így imádkoztak: „Ó, Istenem, eltávolítottam az összes kovászt a házamból, és ha van olyan kovász, amiről nem tudok, azt is teljes szívemből eltávolítom.” Ez azt a alaposságot és komolyságot ábrázolja, amellyel meg kell próbálnunk megszabadulni a bűntől az életünkben. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1760. oldalát.

K: Az 1Kor 5,9-ben szereplő szöveg bizonyíték-e egy korábbi, a korinthusiakhoz írt levélre?

V: A konzervatív keresztény tudósok három nézetet képviselnek.

1. Elveszett levél: Ez egy korábbi levélre utal, amelyet Isten nem tartott szükségesnek megőrizni Szentírásként. Nem minden, amit Pál valaha írt, kellett, hogy Szentírás legyen.

2. A 2. Korinthus-levélben megőrzött levél: Ez egy korábbi levélre utal, amelynek egy töredéke a 2. Korinthus-levélben maradt fenn, és amely a 2. Korinthus 1–9-ben is szerepelhetett.

3. Nem írtak korábbi levelet. Pál a görög nyelvben az aoriszt időt használta, ami utalhat arra is, amit Pál éppen ír. Egy példa arra, hogy Pál pontosan így használja az aorisztot, az 1 Korinthus 9:15-ben található. Ezt a nézetet alátámasztja az is, hogy az őskeresztény egyházban teljes csend uralkodott bármilyen korábbi levélről.

K: Az 1 Korinthus 5:9–13 szerint hogyan kell végrehajtani az egyházi fegyelmezést?

V: Az egyházi fegyelmezés néha szükséges, mint a szigorú szeretet egyik formája, amelyet az egyház, a világ és a vétkező személy érdekében hajtanak végre. Ahogyan a Believer’s Bible Commentary 1760–1761. oldalán rámutatnak, a kiközösítés nem öncélú, hanem eszköz. Három célja van. Arra szolgál, hogy felébressze a vétkező hívőt, hogy ezt nem tolerálják. Arra szolgál, hogy megvédje a többi gyülekezeti tagot attól, hogy esetleg utánozzák az ő rossz példáját. Arra szolgál, hogy megmutassa a világnak, hogy mi nem ilyenek vagyunk. De azok, akik fegyelmezés alá kerültek, miután megbánást tanúsítottak, visszafogadhatók a gyülekezetbe.

Ha bizonyos bűnökért nem mutatnak bűnbánatot, akkor a tagot ki kell zárni a gyülekezetből. Példák erre a gyilkosság, a nemi erkölcstelenség, a lopás, a bálványimádás és más dolgok. De ez még súlyosabb egy presbiter vagy diakónus esetében. Ők kötelesek ismerni az igazságot, és képesnek kell lenniük a tanításra, de példaként is kell szolgálniuk. Ha nem adnak jó példát, akkor el kell távolítani őket a vezetői tisztségből, és olyan személlyel kell helyettesíteni őket, aki jó példát mutatott.

K: Az 1Kor 6:1–8 szerint a keresztények perelhetnek-e egymással a bíróságon?

V: Nem. A keresztények alávethetik magukat más keresztények által lefolytatott kötelező erejű választottbírósági eljárásnak, és ezt is kell tenniük, de az engedelmes keresztények nem perelik egymást világi bíróságok előtt. Ha valaki azon tűnődik, hogy a másik fél hogyan lehet mégis igazi keresztény, miközben így viselkedik, az nem mentség arra, hogy beperelje őt. Ha a másik fél kereszténynek vallja magát, de más véleményen van másodlagos tanok tekintetében – például a keresztség módjáról, az üdvösség elvesztéséről stb. –, az sem mentség arra, hogy beperelje őt. Ha azonban a másik fél kereszténynek vallja magát, de nem ismeri el az alapvető tanokat, mint például Krisztus engesztelő munkáját, Krisztus istenségét, a keresztre feszítést, a testi feltámadást (1 Korinthus 15 szerint), akkor nem igazi keresztény, és helyes perelni ellene, bár ha lehetséges, még mindig jobb a peren kívüli megegyezés.

A 133. zsoltár egészében arról szól, milyen jó és kellemes a keresztények számára, ha egységben élnek együtt. Amikor igazi keresztények között nézeteltérés adódik, mindkettőjüknek törekednie kell a nézeteltérés megoldására, hogy helyreállítsák a közösség örömét egymással.

K: Az 1 Korinthus 6:2–3 szerint hogyan fogják a szentek (az összes hívő) minden dolgot megítélni, hiszen Isten a bíró?

V: Isten fog ítélkezni minden ember felett. Ugyanakkor Isten a dolgok és az angyalok ítélésének egy részét a mennyben lévő keresztényekre fogja átruházni.

K: Az 1Kor 6:9-10 szerint, ha ezek az emberek nem mennek a mennybe, hogyan juthat bárki is a mennybe?

V: Először nehezítsük meg a kérdést, majd válaszoljunk rá. Pál soha nem állította, hogy ez a felsorolás kimerítő lenne; más szóval, bár ezek a dolgok megakadályozhatják valakit abban, hogy a mennybe jusson, lehetséges, hogy valaki betartja ezeket a dolgokat, de más dolgokban vétkezik, és így sem juthat a mennybe.

A kérdésre a válasz az 1 Korinthus 6:11-ben található. Ez egy őszinte beismerés arról, hogy közülük néhányan Krisztushoz fordulásuk előtt ilyen dolgokat tettek, de Jézus megtisztította, megszentelte és igazolta őket. Jézus munkája az, hogy a lehetetlent lehetségessé tegye, hogy azokat az embereket, akik saját erejükből soha nem juthatnak el a mennybe (vagyis mindenkit), magával vigye a mennybe.

K: Az 1 Korinthus 6:9-ben Pál homoszexualitásról alkotott nézete csupán a saját véleménye volt?

V: Nem. Ez az apostol Pál tanítása volt, és Pál szavai Isteni tekintélyt élveztek, amint azt az 1 Korinthus 14:37 és a Galaták 1:12 is mutatja.

K: Az 1Kor 6,9 minden homoszexualitás ellen tanít, vagy csak a „homoszexuális bűnösök” ellen?

V: Sem a meghatározásban, sem az általa használt görög szóban nincs bizonytalanság. Amit egyesek megkérdőjeleznek, az a vers hatálya.

Meghatározás: A görögök, különösen a spártaiak körében a homoszexualitás általános gyakorlat volt. Voltak, akik kizárólag azzal a céllal neveltek gyermekeket, hogy azokból férfi és női prostituáltakat csináljanak. A görögök különbséget tettek 1) a fiúkkal közösülő férfiak, és 2) a férfiak által kihasznált fiúk között. A görög „arsenokoitai” szó a férfiakra utal.

Hatály: Egyesek azt állítják, hogy mivel Pál ezt a konkrét görög szót használta, valamilyen módon érvénytelenítette azt, amit a Levitikus 18:22; 20:13 és a Rómaiakhoz írt levél 1:26–27 a homoszexualitásról általában mond. Az igazság azonban az, hogy Pál egy konkrét szót használ, hogy olvasóit az egész gyakorlat elítélésére emlékeztesse.

Az első keresztény egyházban semmi nem utalt arra, hogy a tilalom ne vonatkozna az összes homoszexualitásra. Lásd: Alexandriai Kelemen, A tanító 3:12, valamint a Rómaiakhoz írt levél 1:26–27 és a Levitikus 18:22; 20:13-ról szóló értekezést.

K: Az 1 Korinthus 6:13-ban hogyan tud Isten feltámasztani a testünket, ha el fogja pusztítani?

V: A „megsemmisítés” nem jelenti azt, hogy a testek véglegesen képtelenek lennének a feltámadásra. Isten feltámaszt minket, és fizikai testet ad nekünk, még azoknak a keresztényeknek is, akiket megöltek és felfaltak a vadállatok.

K: A 2Kor 6:14 szerint egy keresztény lelkésznek szabad-e összeadnia egy keresztényt és egy nem keresztényt?

V: A házasságot kötő keresztény ezzel Isten akaratának ellenszegül, ezért a lelkésznek nem szabadna. Azt hiszem, két nem keresztény házasságkötése viszont rendben van.

R.C. Sproul a keresztény és nem keresztény házasságkötésről így nyilatkozik: „Általános szabályként nem teszem meg. Nem teszem meg, mert meg vagyok győződve arról, hogy Isten nem engedi meg nekem.” Általánosságban elmondható, hogy a lelkészeknek – akárcsak nekünk, többieknek – óvatosnak kell lenniük azzal, hogy jóváhagyásunkat adjuk a bűnre.

K: Az 1Kor 6,20 szerint hogyan kell megváltoznunk, ha felismerjük, hogy „drága áron vásároltak meg” minket?

V: Életünk már nem a miénk. William Borden, a Yale-i professzor, a Borden család milliomos fia volt, akik a Borden tejet forgalmazták. Azt írta, hogy hívőként „ha magunkhoz vesszük az életünket, és azt tesszük vele, amit akarunk, akkor olyasmit veszünk el, ami nem a miénk, és ezért tolvajok vagyunk!” – idézet a Believer’s Bible Commentary 1993. oldaláról.

K: Az 1Kor 7:2 szerint mindenkinek házasnak kell lennie?

V: A házasság általában véve az emberiség normális állapota. Mindazonáltal Pál, amikor ezt a verset írta, és mások sem voltak házasok, amint azt az 1 Korinthus 7:7–8, 25–29 mutatja.

K: Az 1Kor 7:3–5 szerint rendben van-e, ha valaki egy ideig megtagadja a szexuális kapcsolatot a házastársától?

V: Itt egy személy úgy kötött házasságot, hogy szexuális intimitásra számított, a házastárs pedig egyoldalúan úgy döntött, hogy megváltoztatja azt, amiben mindketten megegyeztek. A görög szöveg értelmében az embernek nem szabad megtagadnia a szexuális kapcsolatot a házastársától, kivéve, ha mindketten beleegyeznek abba, hogy rövid időre imádkozás céljából tartózkodjanak tőle. Ez függetlenül attól, hogy a házastárs hívő-e vagy nem. Így a szex vagy annak hiánya jutalomként (vagy büntetésként) való felhasználása ellentétes a Bibliával.

Sozomen Egyháztörténete (370/380–425) 3. könyv, 14. fejezet, 293. oldal olyan lázadó szerzetesekről szól, akik elítélték a házasságot, és nem fogyasztottak állati eredetű ételeket. Sok nőt megtévesztettek, és elhagyták férjeiket, de mivel nem tudtak cölibátusban maradni, házasságtörésbe estek. Néhány nő férfi ruhákba öltözött.

K: Ellentmond-e az 1Kor 7:10–16 a Máté 5:32-nek és 19:8–9-nek a válásról?

V: Nem. A Máté 5:32 és 19:8–9 a válás kezdeményezéséről szól, függetlenül attól, hogy a felek keresztények-e vagy sem. Az 1 Korinthus 7:10–16 azt mondja, hogy megengedhetjük a hitetlen házastársnak, hogy kezdeményezze a válást, ha ez az, amit valóban akar.

K: Engedélyezi-e az 1Kor 7,10–16 a válást a házastárs elhagyása esetén?

V: Természetesen a válás meglehetősen végleges elválás, de a görög szavak valójában nem válást jelentenek, hanem „elválást” vagy „elhagyást”, így az elhagyás is ide tartozik, akárcsak a válás. Ugyanakkor egy rövid távú vagy próba jellegű különélés nem minősül végleges elhagyásnak, és nem tartozik ide. A tágabb kérdésekkel kapcsolatos további értekezést lásd az Encyclopedia of Bible Difficulties című mű 398–401. oldalán.

K: Az 1Kor 7:10–16 és az 1Kor 7:25–29 versekben lehetséges lett volna, hogy Pál olyan személyes véleményeket írjon, amelyek nem a Szentírásból származnak? Honnan tudhatta volna az első keresztény egyház (és mi is), hogy azokat nem szabad elfogadni?

V: Természetesen. Számos olyan beszélgetésük volt, amely nem került rögzítésre a Szentírásban. Emellett Pál valószínűleg már az 1 Korinthus előtt is írt egy magánlevelet a korinthusiaknak, amint azt az 1 Korinthus 5:9 is mutatja.

Tertullianus, aki Kr. u. 198–220 között írt, szintén megemlíti, hogy Pál tanítása itt Szentírás volt, de különbséget tett aközött, hogy mi származott saját tekintélyéből, és mi az, amit Jézus mondott. A „Buzdítás a tisztaságra” című mű 3. fejezetének 52. oldalán

Vannak, akik azt állítják, hogy ez csupán Pál személyes véleménye, míg a konzervatív keresztények szerint ez továbbra is hiteles tanítás. Mindenkinek egyet kell értenie az alábbi öt pontban:

1. Az 1 Korinthus 7:8–13 és 7:17 körüli versekben nincs olyan tanítás, amelyet ne tudnánk a Biblia más részeiből is kiolvasni.

2. Az 1 Korinthus 7:14–16 egy új tanítás, amely sehol máshol nem található meg az Újszövetségben, és az 1 Korinthus 7:12–13 ennek előzménye.

3. Pál azt mondja, hogy az Úr ezt nem közvetlenül mondta.

4. Pál az 1 Korinthus 2:13-ban és 14:37-ben azt mondta, hogy amit írt, az Isten szava. Péter a 2 Péter 3:15–16-ban azt mondta, hogy Pál szavai Szentírás.

5. Pál soha nem mondta, hogy ennek ne lenne meg az apostoli tekintélye, mint a többi tanításának.

K: Az 1 Korinthus 7:12–13 szerint elválhatnak-e a keresztények hitetlen házastársuktól?

V: A keresztényeknek nem szabad kezdeményezniük a válást, kivéve hűtlenség esetén (Máté 5:32), vagy olyan szélsőséges esetekben, amikor a házastárs vagy a gyermekek élete forog kockán.

Ha azonban a hitetlen házastárs kezdeményezi a válást, a keresztények elengedhetik őt, ahogyan az 1 Korinthus 7:15 mondja: „Isten békére hívott titeket” ebben a helyzetben. Sokan a házastárs elhagyását a válás kezdeményezésével egyenértékűnek tekintik. A „1001 Bible Questions Answered” című könyv 247. oldala az 1 Korinthus 7:14, 15, 39 verseket is magyarázza.

K: Az 1 Korinthus 7:12–16 szerint, ha egy hitetlen házastárs elválik egy kereszténytől, a keresztény újraházasodhat-e?

V: Az 1 Korinthus 7:15 szerint a keresztény ilyen esetekben „nem kötve van”. Ez arra utal, hogy a keresztény újra házasodhat, ha nem ő kezdeményezte a válást.

A „New International Bible Commentary” (1362. o.) és a „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” (518. o.) szerint a görög szöveg is ezt támasztja alá.

K: Bizonyítja-e az 1 Korinthus 7:14 a csecsemőkeresztséget, vagy legalábbis alátámasztja-e azt?

V: Nem. Ha a gyermekek „szentsége” indokolná a keresztelésüket, akkor a házastárs megszenteltsége a hitetlen házastárs keresztelését is indokolná.

Ez az ige azt jelenti, hogy Isten akkor is megáldja a hívők gyermekeit, ha az egyik házastárs nem hívő. Ha egy olyan gyermek, akinek az egyik szülője keresztény, nem lett csecsemőkor megkeresztelve a nem keresztény szülő kívánsága miatt, ez az ige akkor is igaz marad, és vonatkozik arra a gyermekre.

Svédországban, amely 2000-ig hivatalosan lutheránus ország volt, nincsenek nyilvános csecsemőkeresztelési szertartások. A csecsemőkeresztelés teljesen elkerüli azt a lényeget, hogy az ember saját döntéséből választja a keresztelést.

De a hívő szülő által nevelt gyermekek hallani fogják (vagy legalábbis hallaniuk kellene) az evangéliumot, a Bibliából kapnak nevelést, és megtanulnak Istenhez imádkozni és másoknak segíteni.

További információkért lásd a Kolossébeliekhez írt levél 2:11–12 és az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 1:16 versekről szóló értekezést is.

K: Az 1 Korinthus 7:14 szerint, mivel a hívő szülő gyermekei megszenteltek, vajon a gyermekek még mindig bűnösök?

V: Igen, mert a megszenteltség nem jelenti azt, hogy bűnmentesek lennének. Ádám, Éva és Jézus kivételével mindenki bűnös természettel született. Az 1 Korinthus 7:14 egyszerűen azt mondja, hogy a hívő szülő gyermekeit Isten különösen gondoskodással veszi körül. Kiegészítő válaszért lásd a „Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások” című könyv 244–255. oldalát.

K: Mivel az 1 Korinthus 7:18–19 szerint a körülmetélés semmit sem jelent, és a Galátusokhoz írt levél 5:2–3 szerint nem szabad körülmetélkednünk, miért metélte körül Pál Timóteust az Apostolok cselekedetei 16:3-ban?

V: Pál azért körülmetélte Timóteust, mert a környékbeli zsidók tudták, hogy Timóteus apja görög volt. További információkért lásd az ApCsel 16:3-ról szóló magyarázatot.

K: Az 1Kor 7:21–23-ban Pál ellentmond-e annak, amit az Ef 6:5–8-ban a rabszolgaságról mondott?

V: Nem. Íme Pál tanításának összefoglalása.

a) Kerüld el, hogy rabszolgává válj.

b) Ha rabszolga vagy, és megszerezheted (megvásárolhatod) a szabadságodat, tedd meg. (1 Korinthus 7:21,23)

c) Addig is tanulj meg megelégedni a jelenlegi helyzeteddel.

Tekintettel arra, hogy egy szegény szabad embernek nehéz volt tisztességes megélhetést biztosítani magának a nagyvárosokban, és hogy a korinthusiak kétharmada rabszolga volt, az 1 Korinthus 7:21–23 bölcs és gyakorlatias tanácsot ad.

Az Ószövetségben tilos volt embereket elrabolni és rabszolgaként eladni (2. Mózes 21:16); a rabszolgákat nem szabadott bántalmazni (2. Mózes 21:26–27), és a megszökött rabszolgákat nem kellett visszaadni gazdáiknak (5. Mózes 23:15–16).

Mellékesen megjegyezzük, hogy a későbbi zsidó író, Maimonides azt mondta, hogy rabszolga nem lehet próféta. Az egyházban azonban, mivel nincs különbség rabszolga és szabad ember között, bárki lehet próféta. Erről bővebben lásd: The Expositor’s Greek Testament, 2. kötet, 80. oldal.

További információkért lásd még a Titus 2:9-ről és a Filemon 10–15-ről szóló értekezést, a Tony Evans Bible Commentary 1232. oldalát, valamint a Hard Sayings of the Bible 591–593. és 642–644. oldalait.

K: Az 1Korinthus 7:25–26-ban szüzekre vagy férfiakra utal ez a szöveg?

V: Mind a férfiakra, mind a nőkre utal. Ugyanezt a kifejezést, a „szüzek” szót használják a férfiakra is a Jelenések 14:4-ben. A Bibliában sokszor hoznak példákat férfiakra olyan dolgok kapcsán, amelyek mindkét nemre vonatkoznak.

K: Az 1Kor 7:29 szerint a keresztényeknek 2000 évvel ezelőtt el kellett volna kerülniük a házasságot, mert kevés az idő?

V: Utólag visszatekintve a tanács bölcs volt, mivel tíz éven belül heves üldözés kezdődött. Pál nem adott meg minden részletet arról, miért volt rövid az idő, csupán megemlítette a „jelenlegi válságot” és a nagy változásokat az 1 Korinthus 7:26,31-ben.

Akárcsak egy földi szülő, Isten is néha mond nekünk dolgokat anélkül, hogy minden okot vagy háttérinformációt megadna. Ha bölcsek vagyunk, akkor ennek ellenére is engedelmeskedünk Istennek.

Tertullianus, aki Kr. u. 198–220 között írt a De Corona című művében (13. fejezet, 101. oldal), megemlíti, hogy „az apostol [Pál] arra buzdítja az embereket, hogy az Úrban házasodjanak meg”.

K: Az 1 Korinthus 7:29–31-ben szereplő „ez a világ jelenlegi formájában elmúlik” kifejezés az akkori üldözésre vagy Krisztus visszatérésére utal?

V: Mielőtt megválaszolnánk a kérdést, tegyünk néhány észrevételt arról, mit mond a szakasz. Pál tanácsokat és parancsokat is ad, és azt mondja, hogy ezt egy jövendölés és egy megfigyelés miatt teszi. Azt tanácsolja (nem parancsolja) az embereknek, hogy ne házasodjanak meg. Azt mondja a hívőknek, hogy ne sírjanak, ne örüljenek, és ne aggódjanak a vagyonuk miatt (azaz sztoikusan fogadják el azt, ami hamarosan bekövetkezik). Két okot is megad (7:28b): egy jövendölést, miszerint rövid idő múlva testi szenvedések várnak rájuk, és egy megfigyelést: (7:31b) „Mert ez a világ jelenlegi formájában [jelenleg] elmúlik.” Ami a jelenlegi formájában lévő világ (görögül schema) elmúlását illeti, a Believer’s Bible Commentary 1770. oldalán az áll, hogy az utolsó kifejezést valójában a görög színházból vették át, ahol a jelenetváltást jelentette.

Ami a választ illeti, a keresztény tudósok nem értenek egyet, mert mindkettőre illik.

(valószínű válasz) Üldözés: A helyi heves üldözéseken kívül tíz éven belül, miután Pál ezt írta, heves általános üldözés is volt. Így nagyon nehéz idők várnak a keresztényekre, és a házasok számára még nehezebb lesz. Ne ragadjatok le a sírásban, mert sok üldözés lesz. Ne ragadjatok le az örömben, és ne ragaszkodjatok a vagyonotokhoz, mert a dolgok nagyon mulandóak lesznek. Pál itt nem mondott semmit arról, hogy mikor fog a világ jelenlegi formájában teljesen elmúlni. Inkább azt mondta, hogy a világ jelenlegi formájában éppen elmúlásnak indult. A kereszténység csak 325-ben vált a Római Birodalomban törvényes és kedvelt vallássá, de ez a folyamat nehéz és fájdalmas volt Krisztus követői számára. A New International Bible Commentary 1363. oldala és az Expositor’s Bible Commentary 10. kötete 235. oldala azt a nézetet képviseli, hogy Pál a saját korában tapasztalt üldözésről beszél.

(valószínűtlen) Az Úr visszatérése: Ez a nézet szerint Pál Krisztus visszatérésére gondol. Ismétlem: Pál nem jósolta meg, hogy mikor fog a világ jelenlegi formájában elmúlni, csupán azt, hogy jelenleg a múlás folyamatában van. Más szavakkal: Pál nem azt mondja, hogy mikor fog megszólalni az ébresztőóra, hanem inkább azt, hogy az óra ketyeg előre. Mivel azonban az óra ketyeg, Pál azt tanácsolja nekik, hogy teljes szívvel szenteljék magukat az Úrnak és az Ő munkájának, és ne keveredjenek bele a világi dolgokba, függetlenül attól, hogy azok szomorúságot, boldogságot vagy anyagi nyereséget okoznak-e. A házasság ellen tanácsol, hogy az emberek jobban tudjanak szentelni magukat az Úr munkájának, mert soha nem tudhatjuk, mikor tér vissza Krisztus. A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (519. o.) és a „Believer’s Bible Commentary” (1770. o.) azt a nézetet támogatja, hogy itt az Úr visszatéréséről van szó. Az „NIV Study Bible” (1743. o.) szerint egyesek így gondolják, de a kiadvány nem támogatja ezt a nézetet.

Valószínűleg az első értelmezés a helyes, mivel a Pál által ebben a versben adott tanács – beleértve azt is, hogy úgy viselkedjünk, mintha nem sírnánk és nem örülnénk – mind arra az időre, mind pedig más üldözések idejére vonatkozna. A második értelmezés szerint Pál tanácsa arra az időre és az azt követő minden időre vonatkozna, egészen Krisztus visszatéréséig.

K: Mit jelent az 1Kor 7:30–31?

V: Ezek a versek nagyon jó tanácsot adnak mind Pál korára, mind pedig minden olyan időszakra, amikor a keresztények súlyos üldözésnek vannak kitéve. Még akkor is, ha a keresztényeket nem üldözik, bölcs dolog, ha csak „lazán ragaszkodunk” minden földi dologhoz, legyen az a házasság öröme vagy más boldogság, anyagi javak, vagy akár a gyász. Soha nem lehet tudni, mikor vehetik el tőlünk ezeket, vagy mennyi időnk van még. Azt viszont tudod, hogy az itt töltött rövid idő alatt Isten azt akarja, hogy ragyogjunk érte, és teljesítsük az Ő akaratát.

Nem élhetünk úgy, ahogyan a „Calvin és Hobbes” képregényben a kisfiú, Calvin mondta: „Isten azért tett engem a földre, hogy bizonyos dolgokat véghezvigyek, és a dolgok jelenlegi állása szerint örökké fogok élni!”

K: Az 1Kor 7,31-ben hogyan „múlik el ez a világ jelenlegi formájában”?

V: Jézus eljövetele és a kereszténység terjedése volt ennek az időszaknak a legjelentősebb történelmi eseménye. Azonban mielőtt a kereszténység 324-ben, Konstantin császár uralkodása alatt a Római Birodalomban törvényes és kedvelt vallássá vált volna, a keresztényeknek tíz üldözés okozta nagy szenvedést kellett átélniük.

K: Az 1Kor 7:36-ban ki az a férfi: az apa vagy a vőlegény és leendő férj?

V: A vőlegény. Nem az apa adja hozzá, hanem a vőlegény az, akit aggaszt a helytelen viselkedés.

Egy másik nézet szerint a „szűz” szó nem egy személyre utal, hanem a személy szüzességére. Így egy férfi a saját szüzességéért aggódik, és attól tart, hogy elszalad a fiatalság virágkora. A Believer’s Bible Commentary 1771. oldalán ez a nézet szerepel.

K: Az 1Kor 7:23 és 6:20 alapján mi a közös téma az 1Kor 6 és 7 fejezetek között?

V: Mindkét vers hangsúlyozza, hogy úgy kell élnünk, mintha „drága áron” vásároltak volna meg minket: Jézus vérével. Az 1 Korinthus 6:20 azt mondja, hogy mivel drága áron vásároltak meg minket, dicsőítsük Istent testünkkel. Az 1 Korinthus 7:23 azt mondja, hogy mivel drága áron vásároltak meg minket, ne legyünk emberek rabszolgái.

K: Az 1Kor 8:4 szerint, mivel „a bálvány egyáltalán semmit sem jelent”, miért ítélik el olyan határozottan a bálványimádást az 1Kor 10:20-ban, a 2Móz 20:4-ben, a 3Móz 19:4-ben, valamint a 26:1 és 30-ban?

V: Itt hasznos egy analógia. Egy képzeletbeli ejtőernyő semmit sem jelent, de egy nem létező ejtőernyőre támaszkodni halálos kockázatot jelent. Hasonlóképpen, egy bálvány semmit sem jelent, de egy bálványba vetni a bizalmunkat halálos kockázatot jelent. Isten számos helyen hangsúlyozza, hogy nem vethetjük bizalmunkat egyszerre Őrá és egy bálványra.

K: Az 1Kor 8:4,7–13 szerint rendben van-e bálványoknak feláldozott húst enni, vagy tartózkodnunk kell tőle, ahogyan az Apcsel 15:28–29 mondja?

V: A Róma 14 azt mutatja, hogy ez a körülményektől függően lehet helytelen vagy megengedett.

a) Helytelen részt venni egy bálványt ünneplő lakomán. Helytelen onnan húst enni, ha azt valamilyen formában a bálvány imádásának tekintjük. A Rómaiakhoz írt levél 14:23 azt mondja, hogy ami nem a hitből fakad, az bűn.

b) Rendben van a hús elfogyasztása (egy kivétellel), ha tudatában vagy annak, hogy minden étel Istentől származik, nem a bálványoktól, és hogy nem imádsz semmilyen bálványt.

b2) Kivételt jelent, ha egy gyengébb keresztény vagy egy nem keresztény úgy tekintené az evésedet, hogy az veszélyezteti a hitedet. A Róma 14:10,13 szerint nem szabad másokat botlásra vezetnünk, és az 1 Thesszaloniki 5:22 és a 2 Korinthus 8:21 szerint kerülnünk kell a gonosz látszatát.

K: A 1 Korinthus 8:5 és a János 10:35 azt tanítja, hogy sok isten létezik?

V: Nem. Az 1 Korinthus 8:5 azokra a bálványokra utal, amelyekben a nem keresztények hittek. Sok isten létezik, de csak Egy van, akit joggal nevezhetünk Istennek. „Az egyetlen Istent” kell imádnunk (1 Timóteus 1:17). Lásd még a János 10:35-ről szóló értekezést. Tertullianus (198–220) a Hermogenes ellen című művének 4. fejezetében (Ante-Nicene Fathers, 3. kötet, 479. o.) az elsők között tárgyalta az 1 Korinthus 8:5-öt. Azt mondta, hogy a sok isten csak névleg isten, míg csak egy igazi Isten van. Origenész (Kr. u. 225–253/254) szintén válaszolt erre a kifogásra a *Celsus ellen* című művének 8. könyvében, 4. fejezetében, 641. oldalon.

Ennélne egy bálványtemplomban, ellentétben ugyanazon fejezet 10. versével? Valóban sok bálványisten létezik, de tanítaná-e, hogy ezek az istenek valósak, ellentétben a 4. verssel? Ha nem, akkor nem hivatkozhat az 5. versre, hogy több valós istenről beszéljen. A 6. vers azt mondja, hogy mi mások vagyunk, mivel csak egy Istenben hiszünk.

Mellékesen megjegyezzük, hogy az első, aki foglalkozott ezzel a kérdéssel, és lényegében ugyanazt a választ adta, Irenaeus, Lyon püspöke volt, az Irenaeus: Az eretnekségek ellen című mű 3. könyvének 6.5. fejezetében, 420. oldalon.

Egy mormon egyszer azt mondta keresztény szobatársamnak, Gregnek, hogy sok isten létezik, de ennek a világnak csak egy istene van, és ő ezt a világ istenét imádja. A 2 Korinthus 4:4 és az 1 János 5:19 szerint azonban e világ istene a Sátán. Irenaeus, a lyoni püspök (élt Kr. u. 120–202 között, írt Kr. u. 182–188 között) a 46. töredék 575. oldalán szintén azt mondja, hogy e világ istene a Sátán.

K: Az 1 Korinthus 8:6 azt tanítja-e, hogy Jézus nem a Mindenható Isten, ahogyan azt a Jehova Tanúi állítják?

V: Nem. Ebben a versben az „Isten” szó az Atya Istenre utal, de a Jehova Tanúinak figyelmen kívül kellene hagyniuk az összes többi verset, amely azt mondja, hogy Jézus Isten, például a János 20:28–29-et és a János 8:58-at. Tagadniuk kellene, hogy az „Isten” szónak legalább két jelentése van, ami ellentmond a Zsidókhoz írt levél 1:8-nak és 1:9-nek. El kellene utasítaniuk, hogy a Fiút ugyanúgy tiszteljék, ahogyan az Atyát, ami ellentmond a János 5:23-nak.

A Jehova Tanúi megpróbálnak különbséget tenni a „Mindenható Isten” (az Atya) és a „Hatalmas Isten” között, akiről azt állítják, hogy a Fiú. Mivel a Szentháromságon belül különbség van a három személy között, és mivel Isten mindenható, vagy különálló istenekről van szó – ahogyan azt a Jehova Tanúi sugallják –, vagy csak egy Isten van, és Isten mindenható.

K: Az 1 Korinthus 8:6–13 szerint mit kell tennie a keresztényeknek a muszlimok ramadán-ünnepének, az indiai Divali-nak és más ünnepeknek a lezárásával kapcsolatban?

V: Általánosságban véve ne vegyenek részt semmilyen vallási istentiszteleten. Ha azonban meghívják őket étkezésre, az lehet, hogy rendben van, de lehet, hogy nem. Ha egy új hívő megingana a hitében, akkor ne egyenek. Ha valaki azt gondolná, hogy ezzel veszélyeztetik keresztény elveiket, akkor ne egyenek. Egyébként viszont rendben van, ha elfogadják a vendégszeretetüket, és esznek. Természetesen meghívhatják őket a mi ünnepeinkre is.

Egy forrás szerint az indiai Divali, a fények ünnepe olyan régi, hogy senki sem tudja, mi az oka, és valójában nem is vallási jellegű. Egy másik forrás szerint a Divali okára vonatkozó magyarázatok helyenként teljesen eltérőek. Egy harmadik forrás szerint viszont vallási ünnep, amely azt ünnepli, amikor Rama isten, aki a földre inkarnálódott, száműzetése után hazatérhetett. Így a dolog meglehetősen bonyolulttá válik, hacsak nem egyszerűen elkerülöd azt a napot. Tehát ha bármiféle szertartás van, azt hagyd ki. Ha meghívnak, ehetsz az ételekből. Természetesen ne egyél semmit, ha csak beugrasz az étkezésre, és nem vagy meghívva.

K: Az 1 Korinthus 8:6–13 szerint a keresztények ehetnek-e olyan húst, amely halal, vagyis amelyet muszlimok vágtak le, miután Allah áldását kérték a húsra?

V: A pogány templomokban is imádkoztak az áldozat felett. A más istenhez intézett ima nincs hatással a húsra, így a keresztény nyugodtan ehet belőle, hacsak ez nem sérti mások lelkiismeretét.

K: Az 1Kor 8:11 szerint hogyan okozhatják a bálványáldozatból származó húsra vonatkozó cselekedeteink keresztény testvérünk „elvesztését”, hiszen a Jn 10:28 szerint ők soha nem vesznek el?

V: Bár a görög szavak megegyeznek (csak a végződésük különbözik) – apoleitai/apoluntai –, a jelentésük eltérő. Az igazi keresztények között nincs egyetértés abban a kérdésben, hogy a hívők elveszíthetik-e üdvösségüket. Ettől függetlenül a hívők sajnos elveszíthetik bizonyságtételüket és tiszta lelkiismeretüket azzal, hogy olyan ételt fogyasztanak, amelyről úgy vélik, hogy helytelen.

K: Az 1 Korinthus 9:1–2-ben Pál csak a korinthusiak apostola volt, vagy mindenkié?

V: Pál maga mondta, hogy nem csupán a korinthusiaknak, hanem mindenkinek apostola volt az 1 Timóteus 1:1; 2:7; a Rómaiakhoz írt levél 1:1; a Galatákhoz írt levél 1:1; az Efézusbeliekhez írt levél 1:1; a Kolosszusbeliekhez írt levél 1:1; a 2 Timóteus 1:1; és a Tituszhoz írt levél 1:1 versekben.

K: Az 1Kor 9:1-7-ben egyesek megkérdőjelezték Pál apostoli tekintélyét. Ha manapság a keresztények helytelenül vonják kétségbe egy lelkész, presbiter vagy más keresztény vezető tekintélyét, mit mondhat nekik?

V: A Bibliában számos példa található olyan emberekre, akik helytelenül kérdőjelezték meg vezetőiket. Mirjám ellenezte Mózes házasságát egy kúsita nővel, és Isten leprával sújtotta őt a 4Mózes 12-ben. Az izraeliták zúgolódtak Mózes ellen, és Isten azzal fenyegette őket, hogy kizárja őket az örökségből a 4Mózes 14:11–12-ben. Korah és követői fellázadtak Mózes ellen, és a föld elnyelte őket a 4Mózes 16:1–36-ban. A nép Mózessel és Áronnal szemben kifogást emelt Korah ügyében, és a 4Mózes 16:41–50 szerint pestis tört ki.

Ha egy vezető olyasmit tesz, amit más vének tudomására kellene hozni, akkor terjesszük elő előttük. De ettől eltekintve nem szabad pletykálnunk vezetőinkről.

Ha egy vezető rossz döntést hoz vagy helytelenül cselekszik, beszélned kell vele, hogy ezt kijavítsák, szem előtt tartva, hogy mindannyian hoztunk már rossz döntéseket vagy követtünk el hibákat. Ha egy vezető lelket tönkretevő eretnekségben, lopásban vagy bűnbánat nélküli súlyos bűnben vesz részt, akkor el kell távolítani vezetői tisztségéből. De egyébként nem akarsz olyan lenni, mint a Biblia példái, és a végén Krisztus ítélete előtt kell állnod.

K: Az 1Kor 9:5-ben, a Mt 12:46–47-ben, a Mt 13:55–56-ban, az ApCsel 1:14-ben és a Gal 1:19-ben szereplő szövegek alapján voltak-e testvérei Jézusnak?

V: Igen, Jézusnak féltestvérei voltak.

A legtöbb nem katolikus általában ezeknek a verseknek a szó szerinti jelentését fogadja el, vagyis hogy Jézusnak voltak testvérei. A korai keresztények is így értelmezték ezt. Máté 13:55–56 szerint Jézus testvérei Jakab (a Jakab-levél írója), József, Simon és Júdás [Júdás] (a Júdás-levél írója) voltak.

A legtöbb katolikus úgy értelmezi a „testvérek” kifejezést, hogy az unokatestvéreket jelenti, mivel a katolikus egyház tanítása szerint Mária örökre szűz maradt.

Azonban az unokatestvérre utaló görög szó, a suggenes, amelyet a Lukács 1:36 és 1:58-ban használtak, Pál és Máté rendelkezésére állt, de ők nem használták. Mivel egyes katolikusok szívesen emlékeztetik az embereket a keresztény hagyomány fontosságára, Hippolytus (222–235/6) A minden eretnekség cáfolata című művének 2. fejezetében Jakabot említi Urunk testvérként.

Jézus testvéreit említő további versek: Máté 13:55; Márk 3:31–32; Lukács 8:19–20; valamint János 2:12; 7:3, 5, 10.

K: Az 1 Korinthus 9:5 szerint volt-e Péternek (Kefásnak) felesége?

V: Amellett, hogy az 1 Korinthus 9:5 ezt állítja, a Máté 8:14-ben és a Lukács 4:38–39-ben Jézus meggyógyította Péter anyósát a lázból. Alexandriai Kelemen (Stromata, Kr. u. 193–202) és Eusebius Egyháztörténete (3:30) szintén azt tanítja, hogy Péter házas volt és gyermekei voltak.

Eusebius Egyháztörténete 3:30 szerint: „Azt mondják tehát, hogy amikor az áldott Péter látta, hogy saját feleségét kiviszik a halálra, örült a hívásának és hazatérésének, és nagyon bátorítóan és vigasztalóan szólította meg, nevén szólítva, és így szólt: »Ó, te, emlékezz az Úrra!« Ilyen volt az áldottak házassága és tökéletes viszonyulásuk a számukra legkedvesebbek iránt” (Stromata 7. könyv, 2. fejezet)

Jézus Péter anyósát gyógyította meg szolgálatának kezdetén (Máté 8:14–17; Márk 1:29–34; Lukács 4:38–39). Így Péter valószínűleg már Jézussal való találkozása előtt házas volt.

K: Az 1 Korinthus 9:12-ben hogyan akadályozható meg Krisztus evangéliuma?

V: Az „evangélium” egyszerűen a Jézus Krisztusról szóló „jó hír”. Az evangélium közvetítését és hirdetését a hitetlenek akadályozhatják. Ugyanakkor olyan hívők is korlátozhatják, akik az üldöztetéstől való félelem vagy más okok miatt nem kívánják annak teljes tartalmát hirdetni.

Az evangéliumot négy egyszerű pontban lehet közvetíteni.

1. Ismerjük meg legalább részben, ki is Isten: hogy csak egy Háromságos Isten van, és nem szabad más úgynevezett isteneket imádnunk.

2. Ismerjük fel, kik vagyunk: bűnös természetűek vagyunk, és szükségünk van a bűneink megtisztítására és megbocsátására. Saját érdemeink alapján nem juthatunk el a mennybe.

3. Lássuk be, hogy Jézus Krisztus a kereszten való halála és a halálból való feltámadása révén biztosította az egyetlen utat, amelyen bárki eljuthat a mennybe.

4. Fel kell ismernünk, hogy Istenhez kell fordulnunk, bízni kell az Úrban, és látnunk kell, hogy Jézus vére fizette meg bűneink árát.

Miután újjászületünk Isten gyermekeiként, tudjuk, hogy a Szentlélek bennünk lakozik, és bennünk munkálkodik, hogy Istennek tetsző életet éljünk. Bár továbbra is vétkezünk, Isten megszentel minket, hogy egyre inkább Krisztusra hasonlítsunk. Engedelmesen kell élnünk Isten parancsai szerint, vízkeresztséget kell vennünk, és olyan életet kell élnünk, amelyben elsősorban Istent szeretjük, és szeretjük embertársainkat is.

K: Az 1Kor 9:12, 18–19, 22 szerint mikor ne éljünk a jogainkkal?

V: Senki sem lenne olyan bölcs, hogy egy jelentéktelen részlet miatt gyakoroljon egy kisebb jogot, ha ez azt jelentené, hogy felad egy fontosabb jogot valami lényeges ügyben. Az egyik legfontosabb „jogunk” – vagy valójában kiváltságunk – az, hogy a Szentlélekkel együtt részt vegyünk az evangélium életadó üzenetének másokhoz való eljuttatásában. Inkább azonnal hajlandóknak kell lennünk feladni a többi jogunk nagy részét, mintsem hogy feladjuk azt a kiváltságunkat, hogy Isten munkáját végezzük.

K: Az 1Korinthus 9:14 szerint mindenkinek, aki az evangéliumot hirdeti, az evangéliumból kell megélnie?

V: Ahogyan az 1 Korinthus 9:15 is mutatja, ez kiváltság, nem parancs. Teljesen rendben van, ha egy istenfélő keresztény az evangéliumból él, de nem köteles erre.

K: Az 1Kor 9,16–17 szerint miért kellett Pálnak hirdetnie az evangéliumot, függetlenül attól, hogy hirdetése „önkéntes” volt-e vagy „nem önkéntes”?

V: Nem szabad azt gondolnod, hogy annyit vagy annyit szolgálod Istent, amennyit csak akarsz. Pál elhívást kapott az evangélium hirdetésére. Lelkesen és önként akarta hirdetni azt. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy még ha nem is vágyott volna rá, akkor is kénytelen lett volna megtenni, mert Isten rábízta ezt a feladatot. A „1001 Bible Questions Answered” című könyv 125–126. oldalán kiemelik, hogy Pálhoz hasonlóan minden igazi kereszténynek szent kötelessége az evangélium hirdetése, és mindannyian Isten előtt kell majd számot adnunk arról, amit ránk bíztak. Mennyei örök jutalmunk azon múlik, hogy mit teszünk, vagy mit nem teszünk. Ezékiel 3:17–21-ben az Úr azt mondta Ezékielnek, hogy felelősségre lesz vonva valakinek a véréért, ha elmulasztja őrszolgálati kötelességét.

K: Az 1 Korinthus 9:19–23 szerint milyen módokon adhatjuk fel a múltbeli aggályainkat Krisztusért?

V: Pál esetében egy jámbor zsidó nem evett sertéshúst, garnélarákot vagy más, az Ószövetségben tiltott ételeket. A farizeusok úgy vélték, hogy nem szabad kapcsolatba lépniük nem zsidókkal. Számos más szabályuk is volt.

Manapság az embereknek olyan „gondjaik” vannak, mint például a napi zuhanyozás. Mi lenne, ha egy távoli missziós területre kellene menned, ahol ezt nem tehetnéd meg? Akkor megtagadnád az utazást? Nem szabadna ruhátlanul látnod a másik nemhez tartozó személyt, a házastársadon kívül. De mi lenne, ha valami baleset vagy orvosi vészhelyzet miatt ez elkerülhetetlen lenne? Egyszerűen elsétálnál, amikor segítségre lenne szükség? Vannak jó szabályok, amelyeket követnünk kell a keresztény életben, de végső soron nem a szabályokról van szó; inkább arról, hogy azt tegyük, amit Isten szeretne, hogy tegyünk, és ne szegüljünk ellene.

K: Az 1Kor 9,20–23-ban hogyan lesz Pál minden ember számára minden?

V: Pál nem tett engedményeket az igazság hirdetésében vagy gyakorlásában. Az ApCsel 17-ben és más helyeken azonban különböző megközelítéseket alkalmazott az egyetlen igaz evangélium hirdetésében, és azt tanította, hogy a nem lényeges kérdésekben a gyengébb hívők kedvéért módosítsuk gyakorlatunkat (Róma 14), és amennyire csak lehetséges, békében éljünk mindenkivel (Róma 12:18).

K: Az 1Kor 9:20-ban és az 1Kor 10:33-ban Pál az emberek kedvére próbál-e tenni, miközben a Gal 1:10 szerint nem ezt teszi?

V: Pál igyekszik minden ember számára minden lenni, hogy megnyerje őket Krisztusnak, de ez nem jelenti az igazság feladását.

K: Az 1Kor 9:24-ben azt kell-e tennünk, hogy futunk a cél elérése érdekében, vagy éppen nem futunk a cél elérése érdekében, ahogyan a Róm 9:16 mondja („nem az ember akaratán vagy erőfeszítésén múlik”)?

V: Úgy kell törekednünk, mintha egy célt akarnánk elérni, és a Róma 9:16 nem ellentmond ennek. A Róma 9:16 arra emlékeztet minket, hogy minden törekvésünk nem üdvözít minket; Isten az, aki üdvözít minket.

Nem azért törekszünk, hogy üdvözüljünk, hanem azért, hogy kifejezzük szeretetünket és hálánkat Isten iránt, aki üdvözített minket.

K: Az 1Korinthus 9:24 szerint csak egy keresztény kapja meg a díjat?

V: Nem, a 2 Timóteus 4:8 szerint. Ugyanakkor, ahogyan egy futó minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy első helyen végezzen, nekünk is ugyanolyan szorgalmasan kell törekednünk arra, hogy életünk „első helyet érjen el” Krisztusért.

K: Miért beszél Pál a 1Korinthus 9:24-ben a korinthusiaknak a versenyzésről?

V: Talán azért, mert tudta, hogy ez egy olyan példa, amelyhez kapcsolódni tudnak. A Korinthusz közelében megrendezett iszthmoszi játékok fontosságukban csak az olimpiai játékok után következtek. Kétévente rendezték meg őket. A sportolók szigorú, tíz hónapos edzésprogramon vettek részt, és a cél a babérkoszorú elnyerése volt, amely azonban hamar elhervad.

K: Az 1 Korinthus 9:26–27 szerint milyen módon uralkodhat rajtunk a testünk, ha nem vagyunk óvatosak?

V: Amikor úgy érzed, hogy egyszerűen „muszáj” valamit tenned, és az nem olyan dolog, amit Isten parancsolt, vagy ellentétes azzal, amit Isten parancsolt, akkor meg kell kérdezned magadtól, hogy esetleg függőségben szenvedsz-e. Tényleg „muszáj” sokat enned, és minden étkezést bevenned, ha túlsúlyos vagy? Tényleg „muszáj” megnézned egy műsort vagy filmet? Néha jó „böjtölni”, azaz nem azt tenni, amit a tested úgy érzi, hogy „muszáj” tennie.

Érdekes a „hirdetni” szót jelölő keryxas szó. Szó szerint egy hirdetőre utal, aki összehívja az embereket egy versenyre.

K: Az 1Kor 9,27-ben mit jelent a „fegyelmezés” görög szava?

V: A hupopiazo görög szó azt jelenti, hogy valakit fekete-kékre vernek. A korinthusiak komoly sportolók voltak, és a boksz és a birkózás a fő sportágaik közé tartozott.

K: Az 1Kor 9:27-ben volt-e esély arra, hogy Pált „kizárják”? Ha nem, mit jelent ez?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Isten örök perspektívájából nézve Isten biztosan tudta, ki fog kitartani és örök életet nyer.

2. A mennybe jutó kiválasztottak elveszíthetik jutalmukat.

3. Földi szemszögünkből nézve egyesek megváltottnak tűnhetnek, de végül a pokolba kerülnek.

4. A keresztények nem értenek egyet abban, hogy elveszíthetik-e az üdvösségüket az igazi keresztények.

További információkért lásd az Efézus 1:14 és a Zsidók 6:4-10 versekről szóló értekezést.

K: Mit tanít nekünk az 1 Korinthus 10:1-5 Isten ajándékairól?

V: Ha ezt a szakaszt összehasonlítjuk az 1 Korinthus 9 végével, láthatjuk, hogy amit a sportolók (lelki és egyéb értelemben egyaránt) fegyelmezéssel nyernek el, azt az izraeliták a vágyaiknak való engedéssel elvesztették. Az 1 Korinthus 10:1–4 hangsúlyozza, hogy mindannyian, azaz az izraeliták mindegyike részesült ezekben az áldásokban. Az 1 Korinthus 10:5 azonban azt mondja, hogy többségük így is elpusztult a sivatagban. A mai emberek részesülnek az istenfélő nők és férfiak, anyák és apák által lefektetett alapok áldásaiban. Sokan azonban elpazarolják azt, amit kaptak, és amivel felnőttek.

K: Az 1 Korinthus 10:8-ban kik voltak azok a 23 000 ember, akik egy nap alatt meghaltak?

V: Az igazi keresztények négyféle értelmezést adnak erre.

1. A 2Mózes 32:28 egy olyan időszakról szól a kivonulás korai szakaszában, amikor Áron elkészítette az aranyborjút, és egy nap alatt 3 000 embert öltek meg karddal. Ugyanakkor másokat pestis végzett ki a 2Mózes 32:35 szerint. További információk erről a válaszról az Encyclopedia of Bible Difficulties 141., 401. oldalán, a When Critics Ask 458–459. oldalán, valamint a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 526. oldalán találhatók.

2. Pál számolási hibát vétett, amikor ezt leírta. A „Hard Sayings of the Bible” (A Biblia nehéz mondásai) című mű 597–598. oldalán található ez a magyarázat. Ez azt jelentené, hogy a Biblia nem tévedhetetlen (hibátlan), de a Biblia tévedhetetlen lenne (jelentős teológiai hiba nélkül).

3. A 4Mózes 25:9 említi azt az időt a Kivonulás késői szakaszában, Sittimnél, amikor a midianita nők megkísértették az izraeliták férfiakat, és 24 000 férfi vesztette életét. A számok értelmezésére két lehetséges megoldás kínálkozik:

3a) A 23 000 csak egy napra vonatkozik, a 24 000 pedig az összlétszám

3b) A 23 000 csak a népet jelenti, a 24 000 pedig a népet és a vezetőket.

Tertullianus azt írta, hogy 24 000-en haltak meg a midianita pestisben, de nem pontosította, hány nap alatt – *On Modesty* 6. fejezet, 79. oldal

4. Pál azokra utal, akik meghaltak, és a 24 000 egy kerek szám, valószínűleg a rabbinikus hagyományból származik.

K: Az 1 Korinthus 10:9-ben, mivel Istent nem lehet kísértésbe vinni, hogyan kísértették meg az izraeliták Istent ebben az esetben?

V: Az itt használt görög szó azt is jelentheti, hogy „próbára teszik” az Urat. Lásd a 2Mózes 17:2-ről szóló magyarázatot.

K: Az 1 Korinthus 10:10-ben mit mond nekünk a Biblia az emberek által elkövetett rossz cselekedetekről?

V: A bölcs ember tanulhat mások hibáiból, mielőtt ő is elkövetné azokat. A Biblia azt akarja, hogy bölcsek legyünk.

K: Az 1 Korinthus 10:13 szerint van-e valaha olyan kísértés, amelyet nem tudunk elviselni?

V: Nem. Függetlenül attól, hogy mit érezhetünk abban a pillanatban, az 1 Korinthus 10:13 igaz. Saját erőnkből talán szembesülhetünk elviselhetetlen kísértéssel. De ha Istenre támaszkodunk, soha nem lesz elviselhetetlen kísértésünk. A kísértés pillanataiban imádkozhatunk Istenhez, olvashatjuk a Bibliát, és felhívhatjuk telefonon más hívőket, hogy imádkozzunk velük együtt. Ha Istenhez kiáltunk, Ő mindig kiutat biztosít a kísértésből.

K: Mivel az 1 Korinthus 10:14 azt mondja, hogy „meneküljünk a bálványimádástól”, vajon a keresztényeknek nem szabadna keresztet viselniük, ahogyan azt a Jehova Tanúi állítják?

V: Nem. A választ lásd az Exodus 20:4-5-ről szóló fejtegetésben.

K: Az 1Kor 10:20-ban és a 5Móz 32:16–17-ben nem az áll, hogy a vallás mindig jó dolog?

V: Nem. Először is nézzük meg, mit mond Moon tiszteletes hamis vallása, az úgynevezett Egyesülési Egyház, majd azt, amit a Biblia mond.

Az Isteni elv 9. oldala: „A vallás azért jött létre, hogy az eredeti elme szándékának megfelelően megvalósítsa a jóság célját Isten útjának követésében... A különbözőfajta megértés iránti igény kényszerítette ki a különféle vallások megjelenését.”

A Biblia sokat szól a jámbor vallási bálványimádásról.

1 Korinthus 10:20 „…a pogányok áldozatai a démonoknak vannak felajánlva, nem Istennek…” (Talán utalás a Zsoltárok 106:37-re)

Jónás 2:8 „Akik értéktelen bálványokhoz ragaszkodnak, elhagynak az Ő szerető odaadását.”

Jeremiás 2:5 „...és értéktelen bálványokat követtek, és maguk is értéktelenné váltak?”

Számos más vers is szól a bálványimádás ellen. A lényeg az, hogy ha az igazi Istent akarod követni, el kell pusztítanod minden bálványodat.

Az őskeresztény egyházban Origenész a szkíta vallást példaként hozva így fogalmazott: „És bár a szkíták Pappaeust nevezhetik legfőbb Istennek, mi mégsem fogadjuk el ezt; elismerjük ugyan, hogy létezik egy Legfőbb Istenség, de nem adjuk neki a Pappaeus nevet mint saját címét, hanem azt a démonnak megfelelő névnek tekintjük, akinek a szkítiai sivatagot, annak népével és nyelvével együtt osztották ki. Aki azonban Istennek a szkíta nyelven, vagy az egyiptomin, vagy bármely olyan nyelven adja meg a címét, amelyen nevelkedett, az nem vétkezik.” Origenész: Celsus ellen, 5. könyv, 46. fejezet, 564. oldal.

K: Az 1Kor 10:21,27 szerint nem szabad-e megennünk azt, amit bálványoknak áldoztak fel, ahogyan azt az 1Kor 10:21 és az ApCsel 15:29 mutatja, vagy pedig megengedett, ahogyan azt az 1Kor 10:27 és az 1Kor 8:4,8 mutatja?

V: Erre a kérdésre maga az 1 Korinthus-levél ad választ.

1. Nem megengedett, ha valaki vallási szertartásban vesz részt. (1 Korinthus 10:20–21)

2. Mivel minden étel Istentől származik, az evés megengedett, amíg az nem sérti a lelkiismeretedet. (1 Korinthus 8:4,8; 10:23-27)

3. Nem helyes, ha az megsérti a lelkiismeretedet, vagy olyan helyzetekben, amikor másokat botlásra késztet. (1 Korinthus 8:9-13; 10:28-30)

K: Az 1 Korinthus 11:2–16 tiltja-e a homoszexualitást?

V: Nincs kifejezetten megfogalmazva, de arra utal, hogy a férfiaknak és a nőknek nem szabad egymás szerepét betölteniük. Míg a Rómaiakhoz írt levél 1:26–27; a Levitikus 18:22, 24; 20:13 és az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 6:9–10 közvetlenebb megfogalmazásúak, az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 11:2–16 arra utal, hogy Isten nem kívánja, hogy a nők férfias, a férfiak pedig nőies ruhát viseljenek. Kirk R. MacGregor írt erről egy cikket: „Is 1 Corinthians 11:2-16 a Prohibition of Homosexuality?” (Az 1 Korinthus 11:2–16 tiltja-e a homoszexualitást?) a Bibliotheca Sacra 166. kötetében (2009. április–június), 201–216. o.

K: Mivel az „Isten” szónak a Bibliában két jelentése van, igaz-e, hogy az 1 Korinthus 11:3 alapján Jézust „istennek” nevezhetjük, mint egy nagyszerű és hatalmas személyt (1 Korinthus 8:5; János 10:35–36), de nem nevezhetjük őt „Istennek” az egyetlen Igaz Istenként (5Móz 6:4; 1Kor 8:6; 1Kor 11:3), ahogyan azt a Jehova Tanúi állítják?

V: A „Isten” szónak legalább négy jelentése van a Bibliában. A legszélesebb értelemben egy hatalmasnak tartott lényt jelöl, egy úgynevezett istent, ahogyan az 1 Korinthus 8:5-ben és a János 10:35-ben szerepel. Egy másik jelentése az Atyaisten (Kolossé 1:3 és Efézus 1:3). A harmadik jelentése Jézus (és a Szentlélek), ahogyan a János 1:1; 20:28–29 és más versekben. Egy másik jelentés pedig mindhárman együtt. Jézus maga is megmutatja, hogy ő Isten, és nem csupán a legszélesebb értelemben, amint az János 10:36-ban és János 5:22–23-ban olvasható. Ha Jézus csak azt akarta volna mondani, hogy ő Isten a János 10:35-ben szereplő értelemben, akkor miért mondta azt, amit a János 10:36-ban?

A „Jehova Tanúi versről versre” című könyv 96–97. oldalán meggyőzően rámutatnak arra, hogy ha a Jehova Tanúi azt szeretnék, hogy az 1 Korinthus 8:6-ban szereplő „egy Isten” kifejezés csak az Atyát bizonyítsa, és ne Jézust, akkor el kellene fogadniuk, hogy ugyanebben a versben szereplő „egy Úr” kifejezés azt jelenti, hogy Jézus a mi Urunk, az Atya Isten pedig nem.

K: Az 1 Korinthus 11:3-ban hogyan lehet a férfi a nő feje?

V: A családban a feleség alárendelt a férjnek az 1 Péter 3:1 és az Efézusbeliekhez írt levél 5:22,24 szerint. Ha nem sikerül megegyezésre jutni, a feleségnek engedelmeskednie kell a férjnek, amennyiben az nem ellentétes a Biblia tanításával.

K: Az 1 Korinthus 11:3-ban hogyan lehet Isten Krisztus „feje”?

V: Az emberi fiú és az apa egyaránt ember, és Isten szemében egyenlő értékűek, mégis az apának és a fiúnak különböző szerepeik vannak. Előfordulhat, hogy az apa elküldi a fiút valahova, és a fiúnak engedelmeskednie kell az apának. Hasonlóképpen Jézus és az Atya természetükben és dicsőségükben egyenlőek, mégis nekik is különböző szerepeik vannak. Jézus volt az, aki eljött a földre, és engedelmeskedett az Atyának (Zsidók 5:8; Filippi 2:7–8).

Mellékesen megjegyezzük, hogy az 1 Korinthus 11:1–3 tárgyalásakor Milánói Ambrus (340–397) a *A keresztény hitről* című művének 4:3:31-es részében az „Isten” kifejezést a Szentháromság Isteneként értelmezte, nem pedig az Atya Istenként. Ugyanakkor szinte mindenki más értelmezése ebben a kérdésben eltér Ambrusétól. Ambrosius értelmezését nehéz lenne összeegyeztetni az Efézusbeliekhez írt levél 1:3,17 és a Zsidókhoz írt levél 1:9 versekkel.

K: Az 1 Korinthus 11:3, a Máté 24:36 és a Filippi 2:7–8 szerint Jézus alacsonyabb rangú, mint az Atya?

V: Természetesen Jézus dicsőségében alacsonyabb rendű volt az Atyánál, amikor a földön járt. A mennyben azonban természetében, dicsőségében, tiszteletében és más tekintetben egyenlő az Atya Istennel. Ő (ma a mennyben) származása (Jézus az Atyától született), szerepe és rangja tekintetében alacsonyabb rendű az Atyánál. Nagyjából úgy mondhatjuk, hogy Jézus ugyanúgy egyenlő az Atyával, ahogyan egy fiú egyenlő az apjával. Jézus kevesebb az Atyánál, ugyanúgy, ahogyan egy fiú kevesebb az apjánál. A Biblia mindkét oldalt bemutatja, és az őszinte hívők sem tehetnek mást. Tisztelnünk kell a Fiút, ahogyan az Atyát is tiszteljük, ahogyan azt a János 5:22-23 parancsolja.

K: Az 1 Korinthus 11:3-ban az a kijelentés, hogy Jézus bármilyen tekintetben alacsonyabb rangú, mint az Atya, ellentmond-e a Szentháromságnak?

V: Nem. Ha valaki félreérti a Szentháromságot, vagy talál olyanokat, akik nem ismerik, az semmit sem von le Isten igazságából. Antiochiai Theophilus püspöktől (168–181/188) napjainkig a keresztények folyamatosan tanították a Szentháromságot. A keresztények azt tanították, hogy Jézus természetében egyenlő, mégis az Atya az Ő feje.

K: Az 1 Korinthus 11:3–9 egy férfi-szuperioritást hirdető szakasz?

V: Talán a radikális feminista mércével mérve igen, de Isten mércéje szerint nem. A férfiak és a nők egyenlő értékűek (Gal 3,28), de a férfiaknak és a nőknek különböző szerepeik vannak, amint azt az 1 Korinthus 11,3–9; 14,34–35 és az 1 Timóteus 2,11–15 is mutatja. További információkért lásd az ezekről a versekről szóló elemzést.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a zsidó hagyomány szerint a nőknek az istentisztelet során el kell takarniuk a fejüket a 3 Makkabeusok 4:6; a Misna Ketubot 7:6; valamint a Babiloni Talmud Ketubot 72a-b szerint. A görög-római kultúrában a nőknek el kellett takarniuk a fejüket Plutarkhosz Moralia 3.232c; 4:267b; Apuleius Az arany szamár című művében 11:10. Ugyanez szerepel Ovidius A szerelem művészete című művében is 3:135–165. A görög kultúrában a borotvált fejű nő szégyennek számított, Aristophanes Thesmophoriazusae című művének 837. sorában leírtak szerint. További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament című mű 529. oldalát.

K: Az 1 Korinthus 11:5 szerint a nőknek manapság is fátylat kell viselniük, amikor imádkoznak?

V: Abban a kultúrában igen, a férjük iránti tisztelet és alávetettség jeleként. Akkoriban a nők fátylat viseltek, amikor imádkoztak. A valódi keresztények ma már nem értenek egyet ebben a kérdésben.

1. Egyesek szerint ez a kultúrájuk miatt volt így.

2. Más keresztény nők viselnek fejfedőt, amikor templomban vannak.

K: Miért kell a nőknek az 1 Korinthus 11:10 szerint „az angyalok miatt” fátylat viselniük?

V: Noha egyesek rámutatnak, hogy a görög „angelos” szó emberi hírnököt is jelenthet, a szövegkörnyezet az angyali lényekre utal, és nem csupán emberi hírnökökre. Három további értelmezés létezik:

1. Bukott angyalok: például a Mózes első könyve 6:2–5-ben szereplő lények. (Tertullianus (Kr. u. 200) A szüzek fátyolviseléséről 9. és Az imádságról 22.) Ezek a lények lehettek pusztán bukott angyalok, vagy lehettek démonok által megszállt emberek is. Az a ruházat, amelyet a kultúra szemérmetlennek tartana, lehetőséget ad a bukott angyaloknak arra, hogy kísértésbe ejtsék a férfiakat.

2. Minden angyal: „Az angyalok az egyház nézői voltak”. Pontosan Isten imádásának közepén, amelyet a jó és a rossz angyalok egyaránt figyeltek, a szerepükkel szembeni tiszteletlenség a leginkább illendőtlen. Pálnak hasonló gondolata van az angyalok imádásban való jelenlétéről az 1 Timóteus 5:21-ben.

3. Mindkettő: Mivel az előző két állítás is igaz, Pálnak talán mindkettőre gondolt.

K: Az 1 Korinthus 11:11–12-ben hogyan kapcsolódik össze az, hogy a nő a férfiból, a férfi pedig a nőből származik, azzal, hogy minden Istenből származik?

V: Egy faj hímjeinek nincs célja a nőstények nélkül, és fordítva. Végső soron semminek nincs célja Isten nélkül. Ahogy egy orosz keresztény metaforikusan megkérdezte: „Ha egy út nem vezet a templomhoz, akkor mi haszna van?”

K: Az 1Kor 11:13-ban milyen lelki igazságokról kell „magatoknak megítélnetek”, hogy elfogadjátok-e azokat vagy sem?

V: A Szentírásban leírt összes igazságot kritika nélkül el kell fogadnunk. Minden más állítólagos igazságot, beleértve a Szentírás minden értelmezését is, meg kell vizsgálnunk és meg kell ítélnünk. Fontos, hogy ne keverjük össze a Szentírásról alkotott saját értelmezésünket azzal, amit a Szentírás tanít. A Példabeszédek 30:5–6 és az 1 Korinthus 4:6 hangsúlyozza, hogy nem szabad hozzáadnunk Isten szavához. Még Éva bukásakor is mind a Sátán, mind Éva saját értelmezésüket Isten szavaként mutatták be.

Az 1 Korinthus 11:13-ban Pál arra buzdítja az olvasókat, hogy vegyék észre: amit itt ír, az összhangban van az ő felfogásukkal. Nem azt mondja, hogy ítélkezzünk Isten szava felett, vagy hogy ha ezek az igazságok nem egyeznek meg az ő felfogásukkal, akkor utasítsák el őket.

K: A 1 Korinthus 11:14 azt tanítja-e, hogy a férfiaknak nem szabad hosszú hajuk legyen, a nőknek pedig hosszú hajuk kell legyen?

V: Egyes keresztények szerint ez ma is ugyanolyan igaz, mint akkoriban. Más keresztények szerint ez kulturális kérdés volt. Minden keresztény egyetért három pontban.

1) Akkoriban, mivel a leborotvált fejű nők erkölcstelen módon keresték a kenyerüket, a keresztény nőknek nem szabadott nagyon rövid hajuk legyen. Ez ugyanis a gonoszság látszatát keltette volna (2Korinthus 8:21; 1Thesszaloniki 5:22).

2) Az 1 Korinthus 11:14 és a Mózes 5. könyve 22:5 egyaránt ellenzi, hogy a férfiak nőként, a nők pedig férfiként jelenjenek meg.

3) Ha egy keresztény ebben a kérdésben téved, az csekély hiba ahhoz képest, mintha bálványokat imádna vagy egy hamis Jézust követne.

Egy másik válaszért lásd a „When Critics Ask” című könyv 460–461. oldalát.

K: Ha egy gyülekezet tévesen értelmezi az 1 Korinthus 11:14-ben szereplő, a férfiak és nők hajhosszára vonatkozó rendelkezést, ez bizonyítja-e, hogy az a gyülekezet nem Isten gyülekezete?

V: Mielőtt megválaszolnánk ezt a kérdést, tegyünk néhány megjegyzést. Egy gyülekezet akkor is Isten egyetlen egyházának valódi helyi gyülekezete lehet, ha – legalábbis ideiglenesen –:

a) eltűri, hogy erkölcstelen tagja legyen (1 Korinthus 5:1)

b) megengedi a tagok közötti megosztottságot (1 Korinthus 3:3)

c) voltak köztük legalisták (Galátusok 2:13)

A kérdésre válaszolva: ha egy gyülekezet ezekkel a problémákkal is továbbra is Isten igazi gyülekezete lehet, akkor feltehetően egy gyülekezet akkor is Isten gyülekezete maradhat, ha egy másodlagos kérdésről, például a hajról, téves véleményt képvisel.

Ha azonban valaki más evangéliumot hirdet (Gal 1,6–9), vagy tagadja a megváltást vagy a feltámadást (1Kor 15,1–7), az ő hite értéktelen. Ami azokat illeti, akiknek megvan a jámborság látszata, de annak erejét tagadják, azoktól távol kell tartanunk magunkat, ahogyan a 2Tim 3,5 parancsolja.

K: Miért mondta Pál az 1 Korinthus 11:19-ben, hogy „különbségeknek” kell lenniük a korinthusiak között?

V: Ez a szó eretnekségeket is jelenthet, de itt frakciókra vagy megosztottságra utal. Ezek nem voltak kívánatosak, de elkerülhetetlenek voltak azok között, akik nem hallgattak Isten tekintélyére.

K: Az 1 Korinthus 11:20–22-ben milyen további példák vannak arra, hogy a forma továbbél, miután az eredeti cél elveszett vagy eltérítették?

V: Számos példa létezik, amelyek egyesek számára igazak lehetnek, mások számára viszont nem. Mindezek a dolgok jók lehetnek, de ugyanakkor vigyáznunk kell arra, hogy egyik sem váljon öncélúvá.

A teológiai történelem és ismeretek segíthetnek abban, hogy közelebb kerüljünk az Úrhoz, perspektívát nyújthatnak számunkra, és taníthatnak másokat. De öncélúvá válhatnak, és megkövetelhetik másoktól, hogy sok olyan dolgot tanuljanak meg, amelyeknek semmi közük sincs Isten jelleméhez, életünkhöz vagy az istenfélelemhez.

Az istentiszteleten elhangzó dicsőítő zene célja Isten dicsőítése. De ha nem vigyázunk, a zene öncélúvá válhat, és csak arra szolgál, hogy másoknak jól szóljon.

Az evangelizációt Urunk parancsolja – bizonyos értelemben. A Máté 28:19 arra parancsol minket, hogy menjünk, és tegyünk tanítványokat minden népből. Nem azt mondja, hogy több számot jelentsünk be, vagy szerezzenek több „megtérőt”, akiknek nincs szándékuk arra, hogy Jézust életük Urává tegyék.

A közösség fontos a keresztény életben. Ha azonban a közösség nem más, mint alkalmi barátságok kötése és csevegés, akkor lemaradsz a többi hívővel való mély kapcsolatokról. Emellett a közösség nem lehet az elsődleges oka annak, hogy más hívőkkel találkozzunk, kizárva az istentiszteletet és Isten igéjének tanulmányozását. A közösségnek oknak kell lennie, de másodlagosnak.

A gyülekezeti istentisztelet liturgiája és szervezése jelentéssel bírhat. De fennáll a veszélye, hogy a jelentés elveszik, és az egész csupán rituálévá válik.

Még az imádság is üres ismétléssé válhat, puszta mozdulatok végzésévé. Az imádság elengedhetetlen a keresztény életben, de az emberek imádkozhatnak kizárólag azért, mert tudják, hogy ezt kell tenniük, és nem az Úr iránti szeretetből.

K: Az 1Kor 11,23–26-ban szereplő szavak az Utolsó Vacsora pontos szavai, vagy az evangéliumok szövegei – Máté 26,21–29; Márk 14,18–24 és Lukács 22,14–20 – tartalmazzák a pontos szavakat?

V: Valószínűleg egyik sem az utolsó vacsora teljes szó szerinti átirata; egy parafrázis is igaz lehet. Pál és az evangéliumírók célja azzal, hogy az utolsó vacsora beszélgetésének egy részét parafrázisban adják vissza, az, hogy ne csak a sablonok mechanikus memorizálására koncentráljunk, hanem a közös tartalmat is meglássuk.

Egy fontos szempont, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az Úr vacsorája egy „vacsora”, azaz étkezés volt. A római katolikus egyházban különböző időszakokban a laikusok (nem papok) csak az ostyát kapták, a kehelyt nem. Másrészt az 1 Korinthus 11:34 azt mutatja, hogy ez nem egy hétköznapi étkezés volt, hanem egy különleges étkezés. Ha csak egy hétköznapi étkezésre vágysz, és nem akarsz másokra várni, akkor ne egyél az Úr vacsoráján, hanem maradj otthon.

K: Az 1 Korinthus 11:24-ben azt kellene-e írni, hogy „megtört értetek”, vagy inkább „értetek”?

V: Mindkét változat megtalálható a görög kéziratokban.

A „megtört” kifejezés hiányzik:

p46 (Chester Beatty II) Kr. u. 100–150

Vaticanus 325–350 körül

Sinaiticus [Si] 340–350 (eredeti)

Ephraemi Rescriptus [C] 5. század (eredeti)

Alexandrinus, kb. 450-ben

Alexandriai Athanasius, Kr. u. 326–373

A „Broken” szó szerepel

Sinaiticus [Si] 340–350 (javított)

Ephraemi Rescriptus [C] 5. század (3. korrektor)

Gótikus, Kr. u. 493–555

János Aranyszájú, 370–407

Bizánci lekcionárium

K: Az 1 Korinthus 11:28–29 szerint hogyan jelent bűnt az Úr testével és vérével szemben, ha méltatlanul veszünk részt az utolsó vacsorán?

V: Az, ahogyan Jézus áldozatának megemlékezéséhez állunk, azt mutatja, mennyire értékeljük azt. Rendkívül súlyos bűn, ha könnyedén vesszük azt, amit Jézus tett értünk.

K: Az 1 Korinthus 11:28,31 szerint meg kell-e ítélnünk magunkat, vagy sem?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

Meg kell ítélnünk magunkat abban az értelemben, hogy értékeljük magunkat, és keressük, hogyan élhetnénk Krisztushoz hasonlóbb életet. Pál komolyan gondolja, amikor a 2 Korinthus 13:5–6-ban azt mondja, hogy vizsgáljuk meg magunkat. Dávid a Zsoltárok 139:24-ben arra kéri Istent, hogy mutassa meg neki mindazt, ami benne sértő.

Nem szabad magunkat megítélnünk abban az értelemben, hogy összehasonlítjuk magunkat másokkal, vagy megpróbáljuk eldönteni, hogyan fogunk állni Isten előtt.

K: Az 1 Korinthus 11:29–31 szerint, ha ma az emberek méltatlanul vesznek részt az Úr vacsorájában, megbetegednek és meghalnak?

V: Isten akkor is és ma is fegyelmezheti a hívőket, ahogyan akarja. Nem automatikus, hogy megbetegednek, de semmi sem korlátozza Istent abban, hogy minden hívőt úgy fegyelmezzen, ahogyan jónak látja.

K: Az 1Kor 12:3 szerint, ha valaki komolyan háromszor kijelenti, hogy Jézus az Úr, akkor megmenekül-e, ahogyan azt a Witness Lee helyi gyülekezetében egyesek tanították?

V: Csak egyszer szükséges kimondani ezeket vagy hasonló szavakat, hogy elfogadjuk Jézust. Ezek a szavak azonban nem varázsformula. Semmilyen varázsformula nem elegendő, még akkor sem, ha őszintén mondják ki. Végső soron nem a szavak vagy a cselekedetek mentenek meg minket, sőt nem is az evangélium ment meg, hanem Isten az, aki megment.

K: Az 1Kor 12:3-ban mindenki, aki azt mondja, hogy „Jézus az Úr”, a Szentlélek által mondja ezt?

V: Nem. Nem a nyelven elhangzó szótagok számítanak, hanem azoknak a szavaknak a jelentése. Az ember bármely nyelven mondhatja, hogy „Jézus az Úr”, és csak a Szentlélek által fogadhatja el Jézust valóban egyetlen Urának.

Ez az ige Isten nélküli képességeinkről is mond valamit. A Szentlélek munkája nélkül a bukott ember nem képes őszintén elismerni Jézust Urnak.

K: Az 1Kor 12:7-ben és vitathatóan a Róm 8:9–11-ben is szerepel, hogy minden kereszténynek megvan-e a Szentlélek megnyilvánulása? Más szavakkal: ha nincs megnyilvánulásod, ez azt jelenti, hogy nem vagy igazi keresztény?

V: Minden igazi keresztény rendelkezik vagy az 1 Korinthus 12:8–31-ben felsorolt ajándékok valamelyikével, vagy pedig más, itt nem felsorolt ajándékokkal. Az 1 Korinthus 12-ben semmi sem utal arra, hogy ez a felsorolás kimerítő lenne. Nem mindegyik ajándék olyan „látványos”, mint a csodatételek, a gyógyítás és a nyelveken való beszéd. Vannak köztük bölcsesség, tudás és segítségnyújtás ajándékai is. A Róma 12:6–8 további ajándékokat említ.

K: Az 1 Korinthus 12:7–11 szerint pontosan kinek szólnak a szellemi ajándékok, és miért?

V: Az 1 Korinthus 12:7 azt mondja, hogy a szellemi ajándék NEM elsősorban annak a személynek szól, akinek adták; hanem a közjó érdekében van. Szükségünk van rá, hogy segítsünk másoknak, különösen a többi hívőnek. Ha van szellemi ajándékod, és nem használod Krisztus testének javára, akkor elpazarolod a szellemi ajándékodat.

Meg kell értenünk a szellemi ajándékokat, és az 1 Korinthus 12 három szempontot tanít. Beszél az ajándékok forrásáról (12:1–11), az ajándékok sokféleségéről (12:12–31a) és a szeretet fontosságáról az ajándékokkal kapcsolatban (12:31b–13:13).

K: Az 1Kor 12:7–11-ben melyek ezek a lelki ajándékok?

V: Íme egy rövid leírás.

Bölcsesség – Isten szavának alkalmazása az életünkre és a jelenlegi helyzetekre

Tudás – Nem csupán a tények ismerete, hanem különösen Isten igéjének, és így általános akaratának és vágyainak ismerete.

Hit – Teljes hit és bizalom Istenben, hogy imádságunk eredményre vezet.

Gyógyítás – Fizikai és néha pszichológiai gyógyítás

Csodák – Egyéb, Istent dicsőítő csodák

Jövendölés – Isten konkrét akaratának feltárása a jelenlegi helyzetekben

A szellemek megkülönböztetése – A szellemek forrásának felismerése, amelyek általában az emberek mögött állnak, hogy motiválják és befolyásolják őket. Egyszer kint vártam valakit, amikor egy idegen odajött hozzám, és beszélgetni kezdett velem. De mielőtt bármit is mondott volna, egy halvány, csendes hang a fejemben azt mondta: „Egyesülési Egyház” (a hamis Krisztus, Moon tiszteletes egyháza).

Nyelveken való beszéd – Az a természetfeletti képesség, hogy a beszélő számára ismeretlen nyelven beszéljen.

A nyelveken való beszéd értelmezése – Az a képesség, hogy a nyelveken beszélő szavait olyan nyelvre fordítsuk, amelyet az emberek megértenek.

K: Az 1 Korinthus 12:7–11-ben felsoroltak az összes lelki ajándék?

V: Nem, ezek nem az összes ajándék, mivel az Efézusbeliekhez írt levél 4:11–12 egy listát ad az ajándékokról, amelyekben vannak hasonlóságok és különbségek is. Nem úgy van, hogy van egy listánk az ajándékokról, és határozottan kijelenthetjük: „Isten nem adhat más ajándékokat.”

K: Az 1Kor 12:12–26 szerint hogyan tudnak a különböző lelki ajándékokkal rendelkező keresztények jobban együttműködni csapatként?

V: Legalább három dologra kell figyelni: a szinergiákra, az akadályokra és a fejlődésre.

Szinergiák: Ne gondold, hogy neked vagy a hozzád hasonló hívőknek mindent egyedül kell megcsinálnotok. Keresd a lehetőségeket, hogy kihasználd más hívők ajándékait.

Akadályok: Ne aggódj azon, hogy melyik halandó ember kapja a dicsőséget; a dicsőség Istené. Ne tekints más hívőkre versenytársként vagy fenyegetésként, hanem inkább csapattársakként. Ne legyél büszke a lelki ajándékodra, és ne érezd magad kevésbé fontosnak azért, mert nincs meg egy bizonyos ajándékod. Különbségeinknek nem szabad, hogy frakciókra osszanak minket, hanem inkább egyesítsenek minket munkatársakként.

Fejlődés: Sokan szeretnék megismerni saját lelki ajándékaikat, és azt, hogyan fejlesszék és használják azokat. Ez jó dolog, de miért ne kérdeznéd meg azt is, hogy milyen lelki ajándékok vagy potenciális lelki ajándékok vannak másokban, és hogyan lehetsz katalizátora annak, hogy azok kifejlődjenek, és a gyülekezet javára használják őket?

K: Az 1Kor 12,28 azt mutatja-e, hogy ma is kell, hogy legyenek apostolok?

V: Ami a tizenkét apostolt illeti, nem. De az „apostol” szónak három jelentése van.

1. Az apostolra utaló görög szó jelenthet „küldöttet” is. Barnabás az ApCsel 4:36 és 14:14 szerint ebben az értelemben hírnök és apostol volt. A korábbi századokban a görög nyelvben a szó a haditengerészet admirálisára is utalhatott. Bár manapság is vannak apostolok – ahogyan postások és haditengerészeti tisztek is –, az apostol ezen jelentésére itt nem utalunk.

2. A Jelenések 21:14 szerint az Új Jeruzsálem városának pontosan tizenkét alapja lesz, és rajtuk a tizenkét „Bárány apostolának” nevei lesznek. Mivel a tizenkét apostol már élt, nincsenek többé „Bárány apostolai”.

3. Az „apostol” szó használatának van egy harmadik értelme is az Újszövetségben. Ahogyan létezhetnek hamis próféták és tanítók, úgy a 2 Korinthus 11:13 és a Jelenések 2:2 is azt mutatja, hogy lehetnek olyanok, akik apostolnak álcázzák magukat. Ők hamis apostolok, akiket nem Isten küldött.

K: Az 1 Korinthus 12:28–31-ben milyen szerepek kapcsolódnak ezekhez a szellemi ajándékokhoz?

V: Íme egy rövid leírás az itt felsorolt ajándékokról.

Apostolok – Elsősorban azok voltak, akik az Efézusbeliekhez írt levél 2:20 szerint az egyház alapját képezték, és közülük sokan részt vettek az Újszövetség megírásában. Mivel a Szentírás befejeződött, teljes és elegendő, és már rendelkezünk minden szükséges alapvető igazsággal, ma már nincsenek és nincs szükségünk ilyen apostolokra. Kisebb mértékben azonban vannak olyanok, akik egyházcsoportokat vezetnek.

Próféták – Elsősorban ők is az egyház alapjait képezték az Efézusbeliekhez írt levél 2:20 szerint, és közülük sokan részt vettek az Ószövetség megírásában. Mivel a Szentírás befejeződött, Keresztelő János idejétől kezdve már nem volt szükségünk Szentírást író prófétákra. Ugyanakkor kisebb mértékben még Keresztelő János után is szüksége volt az egyháznak prófétákra, mint például Agabuszra (ApCsel 21:10–11), hogy Isten népe jobban megérthesse Isten munkálkodását a saját korában.

Tanítók – Noha az egyháznak szüksége van tanítókra, a Jakab-levél 3:1–2a arra int, hogy ne legyünk sokan tanítók, mivel Isten a tanítókat szigorúbban fogja megítélni. Egy dolog hamis tanokat hinni, de egészen más dolog hamis tanokat tanítani és másokat meggyőzni róluk.

Csodák – Azok, akik csodákat tesznek, az egyik leg„látványosabbnak tűnő” ajándékkal rendelkeznek. Volt egy gyülekezet Austinban, amely úgy hitte, hogy az összes szellemi ajándék már elmúlt. Aztán a lelkész, aki nagyon jól ismerte a Szentírást, végstádiumú rákot kapott. Az emberek imádkoztak érte, és ő csodás módon meggyógyult. Ekkor a gyülekezet megváltoztatta a nézetét: azt mondták, hogy a gyógyítás kivételével minden ajándék elmúlt. Nem vehették volna figyelembe annak a lehetőségét, hogy talán még mindig léteznek más lelki ajándékok is?

Gyógyítás – Vannak, akiknek olyan természetfeletti ajándékuk van, hogy Isten eszközeként gyógyítják az embereket a testi betegségekből. Mások, például az orvosok és az ápolók, keményen tanultak, és természetes tehetséggel rendelkeznek. Akár természetfeletti, akár természetes ajándékod van mások segítésére, segítened kell másokon.

Segítség – Vannak, akik pénzzel, idővel, házzal vagy ingatlannal, illetve más erőforrásokkal rendelkeznek, amelyeket Isten országának terjesztésére használhatnak fel. De a rendelkezésünkre álló erőforrásokkal óvatosan kell bánnunk, és szem előtt kell tartanunk: „ne hagyd, hogy a jó cselekedetek megakadályozzanak abban, hogy a legjobbat tedd.”

Irányítás – Más néven vezetés, ez az a tehetség, amely Isten népének vezetésére szolgál. Egyrészt magában foglalja Isten népét érintő kihívások, problémák és fenyegetések felismerését és kezelését. Másrészt azt jelenti, hogy felismerjük a fejlődésre alkalmas lehetőségeket, embereket és helyszíneket, és mozgósítjuk az embereket, hogy megragadják ezeket a lehetőségeket és kinyissák az ajtókat. Végül pedig magában foglalja egy koherens stratégia kidolgozását is, amely az egyházat olyan irányba tereli, ahol jobban képes szolgálni és dicsőíteni Istent.

Nyelvek – Ismeretlen emberi nyelveken való beszéd, amelynek elsődleges célja a hitetlenek meggyőzése, amint az az 1 Korinthus 14:22-ben olvasható. Az emberek vagy angyalok ismeretlen nyelvein való beszéd, szeretettel, szintén Isten dicsőítése az 1 Korinthus 13:1 szerint. Isten nem „zavarította volna össze a dolgokat” azzal, hogy Pálnak egyáltalán megemlítette volna az angyalok nyelvét az 1 Korinthus 13:1-ben, ha nem léteznének angyalok nyelvei.

Mellékesen megjegyezzük, hogy az 1 Korinthus 12-ben semmi sem utal arra, hogy ez egy kimerítő felsorolás lenne, vagy hogy ezeken belül ne lehetnének alkategóriák. Ezek csupán fontos példák a gyülekezeten belüli különböző szerepekre, a lényeg pedig az, hogy ezek a szerepek hogyan kellene együtt működniük. Egy olyan helyi gyülekezet, amelynek szinte minden tagja csak egy ilyen szerepet tölt be, egyáltalán nem az, amit Isten akar.

K: Az 1 Korinthus 12:30 szerint minden igaz kereszténynek nyelveken kell beszélnie, vagy sem?

V: Mind a nem karizmatikus, mind pedig egyes karizmatikus keresztények egyetértenek abban, hogy a legtöbb keresztény nem rendelkezik az 1 Korinthus 12:30-ban említett nyelveken szólás ajándékával, ahogyan a legtöbbjük nem is apostol vagy próféta.

A nem karizmatikus keresztények szerint már Pál idején sem kellett minden kereszténynek nyelveken beszélnie, pont.

A karizmatikus keresztények többsége különbséget tesz a gyülekezetben nyilvánosan nyelveken szólás ajándékával rendelkezők és a magánimádságban nyelveken szólók között. Sokan – de nem mindenki – azt mondják, hogy minden kereszténynek gyakorolnia kellene (de sajnos nem teszik) a magánimádságban való nyelveken szólást. Az egyetlen bibliai alátámasztás arra, hogy mindenkinek nyelveken kellene szólnia (1 Korinthus 14:5), legjobb esetben is csak közvetett.

Sok karizmatikus a „Szentlélek keresztsége” kifejezést a nyelveken való beszéddel hozza összefüggésbe, és úgy véli, hogy ez egy második áldás, amellyel a nem karizmatikusok nem rendelkeznek. A Believer’s Bible Commentary 1794. oldalán azonban egyértelműen kijelenti, hogy téves azt tanítani, hogy mindenkinek megvan a nyelveken való beszéd ajándéka, vagy hogy a nyelveken való beszéd a Szentlélek keresztségének [egyetlen] jele.

Az 1 Korinthus 14:1,5 azt mondja, hogy Pál azt kívánja, bárcsak mindnyájan nyelveken szólnának, de inkább prófétálnának. Ez a megfogalmazás hasonló ahhoz, amikor Eldád és Medád prófétáltak a 4 Mózes 11:27–29-ben, és Józsué azt mondta Mózesnek, hogy állítsa meg őket. Mózes így válaszolt: „Bárcsak az Úr egész népe próféta lenne!” Ez nem azt jelenti, hogy minden izraelitának prófétának kellett volna lennie.

K: Az 1 Korinthus 12:30 szerint ma is vannak-e legalább néhány keresztény, akik valóban nyelveken beszélnek?

V: Az igazi keresztények ebben a kérdésben nem értenek egyet.

Karizmatikusok: úgy vélik, hogy ez az ajándék ma is érvényes. Ahogy egy karizmatikus barátom elmagyarázta, a karizmatikusokat két csoportra lehet osztani: a „nagy K-val írt karizmatikusokra” és a „kis k-val írt karizmatikusokra”. A nagy C-vel írt karizmatikusok ugyanolyan nagy hangsúlyt fektetnek a szellemi ajándékokra, mint Krisztusra. Gyakran nem akarnak egységben dolgozni a nem karizmatikusokkal. A kis C-vel írt karizmatikusok, bár úgy vélik, hogy a nem karizmatikusok tévednek ebben a tanban, látják, hogy Isten sok más módon is felhasználja a nem karizmatikus keresztényeket, és együtt akarnak velük dolgozni, mert a Krisztus, aki egyesít minket, nagyobb, mint azok a nem alapvető tanok, amelyek megosztanak minket.

Szekta jellegű egység-pünkösdiak: a Szentháromság tagadása mellett azt tanítják, hogy manapság mindenki, aki nem beszél nyelveken, a pokolba kerül.

Antikarisztikusok: azt tanítják, hogy az Isten által adott nyelveken való beszéd már régen megszűnt, és egyetlen keresztény összejövetelen sem szabadna megengedni a nyelveken való beszédet, valamint hogy az 1 Korinthus 14:39 egy olyan újszövetségi vers, amelyet manapság figyelmen kívül kell hagyni.

Egyéb nem karizmatikusok: eltérő véleményen vannak arról, hogy a nyelveken való beszéd, illetve az összes lelki ajándék megszűnt-e már. Vagy úgy vélik, hogy bizonyos nyelveken való beszédek hitelesek lehetnek, vagy úgy vélik, hogy a nyelveken való beszédek egyike sem isteni ihletésű, de senki sem tökéletes, és ez egy olyan fajta hiba, amelyet el lehet tűrni, és az 1 Korinthus 14:39-et ma nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Figyelem: Téves azt állítani, hogy manapság minden nyelveken való beszéd sátáni eredetű. A nem karizmatikusok és sok karizmatikus egyetért abban, hogy legalább néhány nyelveken való beszédre irányuló kísérlet sem Istentől, sem a Sátántól nem származik, hanem olyanoktól, akik ostobán saját természetes képességeikkel próbálnak nyelveken beszélni.

K: Miért kell az 1 Korinthus 13:7–8 szerint mindig bízni másokban, ha a Miká 7:5–6, a Jeremiás 9:4–5 és 17:5 azt mondja, hogy nem szabad?

V: Bíznunk kell másokban, de nem szabad másokra támaszkodnunk. Még akkor is, ha bízunk másokban, vannak bizonyos feltételek.

A Jeremiás 9:4-5 és a Miká 7:5-6 arra tanítja a prófétát és azokban a sötét időkben élő hívőket, hogy ne bízzanak szomszédaikban, sőt még a saját háztartásukban sem.

Jeremiás 17:5 azt mondja, hogy az, aki Isten helyett az emberbe (akár önmagába, akár másokba) helyezi a bizalmát, átok alatt áll.

Az 1 Korinthus 13:7–8 megadja nekünk a szeretet ideálját. A görög szavak, a panta pisteuei, szó szerint azt jelentik, hogy „mindenben higgy”. A hitre utaló görög szó itt nem pusztán intellektuális egyetértést jelent, hanem olyan üdvözítő hitet, amely magában foglalja a bizalomra és a támaszkodásra való támaszkodást, valamint az intellektuális egyetértést is.

Mivel senki sem gondolja komolyan, hogy Pál a hamis prófétákban és olyan hazugságokban való hitet hirdetné, amelyekbe hinni csak Isten szavának elutasításával lehetséges, mit jelent tehát a „mindenben hinni”? Ez a kifejezés nem azt jelenti, hogy minden emberben higgyünk, hanem hogy higgyünk az igazság egészében. A Bible Knowledge Commentary: New Testament (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 535. oldala rámutat, hogy azok a dolgok, amelyekben különösen hinni kell, mindössze egy-két oldalra vannak a Bibliánkban, az 1 Korinthus 15:11-ben.

K: Bizonyítja-e az 1Kor 13:9–11, hogy a szellemi ajándékok elmúltak?

V: Az 1 Korinthus 12:8–10-ben említett három ajándék (tudás, prófécia és nyelvek) elmúlik, amikor eljön a „tökéletes”. A „tökéletes” kifejezés utalhat egy tökéletes dologra, állapotra vagy személyre. Ennek a feltételnek három lehetséges értelmezése van:

1) Az Újszövetség befejezése

2) Amikor az egyház eléggé megérik

3) Amikor Krisztus visszatér

A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (536. o.) a Dallas-i Teológiai Szeminárium oktatói által írt kommentár. Kijelenti, hogy az 1) értelmezés valószínűtlen, mert nem illeszkedik az 1 Korinthus 13:12-hez. Szerintük a harmadik nézetet sok érv támasztja alá. A Zakariás 13:3-6 is azt mondja, hogy miután megnyílik egy forrás, hogy megtisztítsa Jeruzsálemet a bűntől és a tisztátalanságtól, a prófécia szelleme elmúlik. Hasonlóképpen a New International Bible Commentary 1377. oldalán is ez áll: „Az a feltételezés, hogy a tökéletesség a Szentírás kánonjának kiteljesedésére utal, sem a »tökéletes« szó bibliai használatában, sem annak bármely rokon alakjában nem talál alátámasztást. Egy ilyen értelmezés kizárólag abból fakad, hogy magyarázatot kell találni arra, miért hiányoznak bizonyos karizmák a mai egyházak közül.” (a dőlt betűk az eredetiben szerepelnek)

Egyesek azt állítják, hogy ha az 1 Korinthus 13:9–11 bizonyítja, hogy a nyelveken való beszéd elmúlt, akkor a tudás is elmúlt, és a tökéletesség már eljött. Lehet azonban, hogy nem a tudás az, ami elmúlik, hanem a tudás természetfeletti ajándéka.

K: Az 1 Korinthus 13:12-ben akkoriban bronzot vagy üveget használtak tükrökhöz?

V: A mai tükrök mások, mint 2000 évvel ezelőtt voltak. (Akkoriban még távcső és mikroszkóp sem létezett.) A mai tükrök üvegének hátulján ezüstbevonat van, és ezt a találmányt csak az 1800-as években fejlesztették ki. A görög szó itt „tükröt” jelent, amely bármilyen anyagból készülhetett. Sok fordításban „tükör” szerepel, de az ókorban csak üvegből vagy erősen csiszolt bronzból készült tükrök voltak.

Az akkori tükröket általában csiszolt bronzból készítették, amelyből nagyon lapos felületet lehetett kialakítani, de nem adott túl éles képet. Kis-Ázsiában azonban már Ábrahám ideje előtt is készültek luxustükrök obszidiánüvegből. Közvetlenül Pál kora után a római író, Plinius az Idősebb, a Természetrajz című könyvében említi az üveg használatát a tükrökben. Ez a luxus azonban általában nem volt elérhető a köznép számára, és még a legjobb üveg- vagy obszidián tükrök sem voltak akkoriban síkak, hanem torz képet adtak.

K: Ha valakinek van hite, reménye és szeretete (1Kor 13:13), miért kellene még a Bibliát olvasnia vagy ismernie a tanokat?

V: A hit, a remény és a szeretet nem azt jelenti, hogy hiszünk a hitben, reménykedünk bármiben, és szeretjük önmagunkat. Ezek Istenbe vetett hitet, Isten ígéreteiben való reményt, valamint Isten és mások iránti szeretetet jelentenek.

Többet kell tudnunk arról az Istenről, akiben hiszünk, hogy rájöjjünk: reménységünk biztos, és hogy jobban szeressük Őt és más embereket. Az Efézusbeliekhez írt levél 1:17-ben Pál azt írja, hogy jobban megismerjék Istent, hogy megismerjük azt a reménységet, amelyre Isten elhívott minket.

K: Összefoglalva, mit mond Pál az 1 Korinthus 14-ben?

V: Pál a következőket mondta a korinthusiaknak:

1. Nyelveken beszélt, és mindegyiküknek jó volt, ha arra vágyott, hogy nyelveken beszéljen. (5a, 18. vers)

2. Mindenkinek inkább a prófétálásra kell törekednie, mint a nyelveken való beszédre (1., 5b., 19. vers).

3. A nyelveken való beszéd (2., 4a. vers) és a prófécia (3., 4b. vers) jogos célja.

4. Túlzott hangsúlyt fektettek a nyelveken való beszédre; ehelyett inkább azokat az ajándékokat kellene hangsúlyozniuk, amelyek építik az egyházat (4–5., 26., 28. versek).

5. A nyelveken való beszéd helyes gyakorlásának módja a gyülekezetben a rendezett módon történő gyakorlás, legfeljebb kettő vagy három ember részvételével, tolmács közreműködésével (6–13., 26–33. versek).

6. Ne tiltsák meg a rendezett nyelveken való beszédet tolmács közreműködésével (39. vers).

K: Az 1Kor 14:1, 5, 12 szerint „szívesen vágyakoznunk” kell a szellemi ajándékokra?

V: Igen. Minden jót kell keresnünk, amit Isten adni akar nekünk. Továbbá, ha van lelki ajándékunk, egyetlen igehely sem mondja, hogy akkor ne vágyakozzunk más ajándékokra. Az 1 Korinthus 12:31 szerint [mindig] „szívesen vágyakozzunk a nagyobb ajándékokra”, az 1 Korinthus 14:12 és az 1 Péter 4:10–11 pedig megemlíti, hogy igyekezzünk kiemelkedni azokban az ajándékokban, amelyekkel rendelkezünk. Mindazonáltal nem szabad az ajándékokat jobban keresnünk, mint az Istennel való közelséget. Pál, amikor azt kívánja, bárcsak mindnyájan rendelkeznének lelki ajándékokkal, Mózes szavait visszhangozza, aki a 4Mózes 11:29-ben azt mondta, hogy bárcsak Isten egész népe prófétálna.

Három figyelmeztetés vonatkozik a szellemi ajándékokra. Először is: Istenen kívül bármi bálvánnyá válhat, még egy szellemi ajándék is. Ne vágyj egy szellemi ajándékra jobban, mint Istenre. Másodszor: ne a szellemi ajándékaid határozzanak meg téged. Az identitásod az, hogy Isten gyermeke vagy, nem pedig a Szentlélek által neked adott szellemi ajándékok. Harmadszor: ha tudod, hogy a Szentlélek lelki ajándékot adott neked, ne hagyd, hogy ez visszatartson a lelki ajándékok keresésétől; a Szentlélek később többet adhat abból az ajándékból, vagy további lelki ajándékokat is adhat.

Lásd az 1 Korinthus 12:30-ról szóló fejtegetést, ha többet szeretnél tudni arról, hogy a nyelveken való beszéd és a prófécia ma is érvényes-e.

K: Az 1 Korinthus 14:1,5-ben Pál azt mondja-e a korinthusiaknak, hogy vágyakozzanak a nyelveken való beszéd és a prófécia ajándékaira, vagy sem?

V: A válaszért lásd az 1 Korinthus 14-ről szóló fejtegetést.

K: Az 1 Korinthus 14:3–4-ben hogyan is kell pontosan másokat építenünk?

V: Amikor valaki épít valamit, nem annyira az a fontos, hogy mit csinál, hanem az, hogy mi lesz az eredménye. Például, ha valaki téglafalat épít, majd lebontja, aztán újra felépíti, majd ismét lebontja, a nap végén vajon épített-e valamit? Mások építése nem annyira azokról a mozdulatokról szól, amelyeket mások szolgálata során végzünk, hanem arról, hogy mit érünk el (vagy próbálunk elérni) az életükben.

K: Miért mondta Pál az 1Kor 14:21-ben, hogy ez az idézet a Törvényből (Tóra) származik, hiszen valójában az Ézs 28:11–12-ből származik?

V: A szadduceusok és mások csak a Biblia első öt könyvét fogadták el Tóraként, a farizeusok viszont az egész Ószövetséget Tórának tekintették.

K: Az 1Kor 14:22–25-ben hogyan lehet a nyelveken való beszéd jel a hitetlenek számára, a prófécia pedig a hívők számára?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

Rejtély: A nyelveken való beszéd (tolmács nélkül) rejtély lesz a hitetlenek számára, ami miatt azt fogják gondolni, hogy őrült vagy, és ez nem illendő. (1 Korinthus 14:23)

Bizonyíték: Amikor egy hitetlen megfelelő próféciát hall, és hallja, hogy szívének titkai nyilvánosságra kerülnek, ezt annak a bizonyítékának fogja tekinteni, hogy Isten közöttünk van. (1 Korinthus 14:25)

Mindkettő: A kinyilatkoztatásnak (próféciának) és a nyelveken való beszédnek egyaránt megvolt a maga helye a korinthusi gyülekezetben. (1 Korinthus 14:26)

K: Az 1 Korinthus 14:23 szerint szabad-e a keresztényeknek olyan dolgokat tenniük, amelyek miatt mások azt gondolják róluk, hogy őrültek?

V: Igen és nem, ha helyesen értjük.

1. Néhány hitetlen ember már attól is őrültnek tartja a keresztényeket, hogy keresztényként élnek. Ez elkerülhetetlen, és a keresztényeknek Istennek kell engedelmeskedniük, anélkül, hogy túlzottan törődnének azzal, mit gondolnak mások. Jézust és a prófétákat is azzal vádolták, hogy őrültek és/vagy az ördögtől valók.

2. Ugyanakkor nem szabad semmit sem tennünk kizárólag azzal a céllal, hogy az emberek őrültnek tartsanak minket, mivel ez nem épít. Az egyetlen példa a Bibliában Dávidtól származik, aki félelemből és kétségbeesésből cselekedett (1 Sámuel 21:13–15).

K: Az 1 Korinthus 14:28 szerint szabad-e az embereknek tolmács nélkül nyelveken beszélniük a gyülekezetben? Mi a helyzet a szellemben való énekléssel?

V: Az 1 Korinthus 14:28 egyértelmű: tolmács nélkül nem szabad nyelveken beszélni a gyülekezetben (sem nyilvánosan, sem magánkörben).

K: Az 1 Korinthus 14:32-ben, mivel a próféták szellemei a próféták irányítása alatt állnak, ez bizonyítja-e, hogy a Szentlélek nem Isten, ahogyan azt egy nem-trinitarista állítja?

V: Nem. Először a logika magyarázata, majd a válasz. Mivel A) a próféták szellemei a próféták irányítása alatt állnak, és B) Isten nem áll a mi irányításunk alatt, ezért: a Szentlélek nem Isten.

Bár A és B igazak, az érvelés érvénytelen: az emberek szellemei nem a Szentlélek.

Ne felejtsük el az „s”-t: a „szellemek” szó a görögben többes számú, nem egyes számú. Aland és társai kézirati változatok listája nem tartalmaz olyan kéziratot, amely másképp szólna.

Az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 5:23 szerint minden embernek van lelke, szelleme és teste. Az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 14:32-ben szereplő „szellemek” sem a Szentlélek, sem démoni „ismerős” szellemek, hanem a prófécia ajándéka vagy szelleme, amelyet a Szentlélek ad az embernek. További információkért olvassa el János Krisztosztom 1 Korinthusbeliekhez írt homíliáját (219. o.) és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament című művet (540. o.).

A „próféták szellemei” azonban továbbra is kapcsolatban állnak a Szentlélekkel, és Novatianus tévesen használta ezt az igét a Szentlélekről szólva, amikor a Szentháromságról szóló értekezés 29. fejezetében az igét egyes számú „szellem”-ként értelmezte.

K: Az 1Kor 14:33-ban hogyan lehetséges, hogy Isten nem „a zűrzavar Istene”, hiszen Isten a Bábel tornyánál (1Móz 11:7–8) összezavarta az emberiség nyelvét?

V: A „rendetlenségre” utaló görög szó jelenthet „zűrzavart” vagy „zajongást” is. Isten nem a zűrzavar okozója az egyházakban, de alkalmanként valóban összezavarja azok gondolatait, terveit és nyelvét, akik lázadnak ellene.

K: Mivel az 1Kor 14:33 azt mondja, hogy Isten nem a rendetlenség vagy a zavar Isten, vajon ez a vers bizonyítja-e tehát, hogy a Szentháromság hamis, ahogyan azt a Jehova Tanúi állítják a „Hinned kell-e a Szentháromságban?” (1989) című füzetük 4. oldalán?

V: Aligha. Jézus földre jövetelét a farizeusok nem tudták felfogni, nem azért, mert nem voltak elég intelligensek, hanem azért, mert a hozzájuk érkező Messiás nem illett bele a teológiájukba vagy a terveikbe.

A Jehova Tanúi szinte kivétel nélkül azt állítják, hogy a Szentháromság hamis. A mormonok általában ezt mondják, bár találkoztam néhány olyan mormonnal is, aki szerint a Szentháromság igaz. A Jehova Tanúi és mindkét típusú mormon esetében azonban a kérdés nem annyira a Szentháromság tagadása volt, hanem inkább az, hogy nem is értették, mi is valójában a Szentháromság. Lásd a Máté 28:19-ről szóló értekezést, amelyben hét pontban összefoglaljuk, mit tárta fel Isten a Bibliában a Szentháromságról.

Az igaz Isten rejtélyes vonatkozásai hatalmasak, amint Pál rámutat az 1 Timóteus 3:16-ban. Valójában abban a könyvben, amelyből a Jehova tanúi ezt a verset idézik, Pál az 1 Korinthus 2:6–16-ban azt mondja, hogy azok, akikben nincs Isten Lelke, nem fogják megérteni Isten bölcsességét. Bár ez nem okoz zavart azoknak az igaz hívőknek, akiket tanítottak, könnyen belátható, hogy a Jehova Tanúi miért nevezhetik ezt a zavart a megértésük hiányának.

K: Az 1 Korinthus 14:33-ban és a Róma 15:33-ban, mivel Isten „a béke Istene”, miért háborús Isten az Exodus 15:3-ban és az Ézsaiás 42:13-ban?

V: Emberi analógiaként: egy ország kizárólag békét kívánhat, mégis heves háborút folytathat, ha őt vagy szövetségesét megtámadják. Az, hogy Isten a béke teremtője, nem akadályozza meg abban, hogy háborús is legyen. Jézus a Béke Fejedelme, mégis a Jelenések könyvében Jézus eljön, és lényegében háborút fog folytatni, egész seregeket mészárolva le.

K: Miért hallgattak a nők az egyházakban az 1 Korinthus 14:34–35 és az 1 Timóteus 2:11,12 szerint, hiszen az Újszövetség idején prófétáltak az ApCsel 2:18; 21:9 és az 1 Korinthus 11:5 szerint?

V: Az igazi keresztények nem értenek egyet ebben a kérdésben. Sok keresztény rámutat arra, hogy a szó jelenthet csevegést is. Más keresztények szerint ez csak arra az időre és kultúrára vonatkozott. Más keresztények pedig úgy vélik, hogy ez ma is érvényes.

1. Feltételezve, hogy az 1 Korinthus 14:34–35 minden beszédet tilt a gyülekezetben, ez csak a „gyülekezetekben” való beszédre vonatkozik. Egyetlen vers sem tiltja a hívő nőknek, hogy a gyülekezeten kívül prófétáljanak.

2. Egyesek szerint az 1 Korinthus 14:34–35-ben szereplő görög szó utalhat „csevegésre”, és bár a prófétálás, az imádkozás és az éneklés számukra elfogadható, a csevegés nem az. A Believer’s Bible Commentary 1802. oldalán azonban az áll, hogy a szó a koiné görögben nem csevegést jelentett. „Ugyanezt a szót használják Istenre is e fejezet 21. versében, valamint a Zsidókhoz írt levél 1:1-ben. Azt jelenti, hogy tekintélyt parancsolóan beszél.” Az 1 Korinthus 11:5-ben a nők prófétáltak és imádkoztak is a gyülekezeti istentiszteleten.

Mindazonáltal az 1 Timóteus 2:11–12 szerint a nőknek csendben kellett tanulniuk, és nem taníthatták a férfiakat.

K: Az 1 Korinthus 14:38-ban a szónak „tudatlan” vagy „figyelmen kívül hagyott” kell lennie?

V: Ha más nem is, ez egy érdekes tanulmány arról, hogy mennyire eltérnek egymástól a bibliai kéziratok. A görög nyelvben a különbség két betű („ai” kontra „w”). A görög Újszövetség harmadik kiadása (szerk.: Aland és társai) ezt a kézirati eltérést „B” kategóriába sorolja – „bizonyos fokú kétség”.

A „figyelmen kívül hagyott” változat a következő kéziratokban található:

Eredeti Sinaiticus [Si] 340–350 körül

Alexandrinus [A] kb. 450-ből

Bohairikus [Boh] és sahidikus [Sah] kopt, 3–4. század

Origenész görög szövege, Kr. u. 225–253/254

Későbbi szír nyelvű szövegek, 6–7. század

Ignorant – a következőkben található:

46. oldal (Chester Beatty II) Kr. u. 100–150

Régi szír 4–5. század

Javítás a Sinaiticusban [Si] 340–350

Örmény [Arm] az 5. századtól

Alexandrinus-javítás, i. sz. 450 körül

Latin Vulgata [Vg], 4. és 5. század

Etióp [Eth] i. sz. 500 körül

Bizánci hagyomány

Összefoglalás: Az „Ignored” változat tűnik a legígéretesebbnek azok számára, akik az eredeti alexandriai kézirati hagyományt részesítik előnyben. Az „Ignorant” változat tűnik a legígéretesebbnek azok számára, akik a legkorábbi kéziratot, valamint a latin és bizánci kéziratcsaládokat részesítik előnyben. Akárhogy is, ez a változat korán, Kr. u. 200–254 között keletkezett. Végül, bár ez az 1 Korinthusban található két-három legjelentősebb változat egyike, vajon tényleg számít-e ez, ha nem vagyunk tisztában vele, vagy ha figyelmen kívül hagyjuk?

K: Mi a helyzet az 1 Korinthus 15:1–4-ben azokkal a liberális keresztényekkel, akik kereszténynek vallják magukat, mégis tagadják, hogy Krisztus a mi bűneinkért halt meg, és hogy valóban feltámadt a harmadik napon?

V: Ahogyan az 1 Korinthus 15:1–4 mondja, sajnos hitük értéktelen. Sajnálatos módon, ha nem változnak meg, haláluk után a pokolba kerülnek. A Rómaiakhoz írt levél 3:25, 5:6–10, az 1 János 2:2, a Zsidókhoz írt levél 9:11–10:18 és a János 1:29 csak néhány a sok más vers közül, amelyek hangsúlyozzák az engesztelés központi jelentőségét.

Érdekes megjegyezni, hogy még a zsidó szkeptikus Isaac Asimov is az Asimov’s Guide to the Bible című művének 1023. oldalán azt írja: „Jakab hitre térése valószínűleg a feltámadt Jézus látványának köszönhető.” Legalábbis Pál az 1. Korinthusbeliekhez írt levelében a feltámadás tanúi között sorolja fel őt:” Ha még egy olyan szkeptikus is, mint Asimov, fontolóra veszi annak a lehetőségét, hogy az emberek látták a feltámadott Jézust, akkor is jobban járt, mint egyes liberális keresztények, akik még csak meg sem fontolták ezt a gondolatot.

K: Az 1Kor 15:1–4 szerint Jézus nem testben támadt fel, mert testét megszállta a Sátán, ahogyan azt Moon tiszteletes állítja?

V: Először is, mit mond valójában Moon tiszteletes Isteni elve (5. kiadás, 1977), majd a Biblia válasza.

Isteni Elv, 170. o.: „Az ember eddig abban a téves elképzelésben élt, hogy az ember fizikai életének vége az a halál, amelyet a bukás okozott. Következésképpen azt hittük, hogy az elhunyt szentek feltámadása azáltal valósul meg, hogy egykor megrontott és elbomlott fizikai testüket eredeti állapotukba állítják vissza.”

Isteni elv, 170. o.: „Ezért a »feltámadás« azt a jelenséget jelenti, amely az ember helyreállításának folyamatában következik be, a helyreállítási gondviselés szerint, a Sátán uralma alá esett állapotból vissza Isten közvetlen uralma alá.”

Isteni Elv, 289. o. „Az ember bukása miatt még az ember halott testét is megszállta a Sátán... [Jákób, Mózes] Jézus halála után is voltak problémák a testével kapcsolatban (Máté 28:12–13).”

Isteni elv, 360. o. „Ahogyan a Bibliából jól tudjuk, a feltámadás után Jézus már nem ugyanaz a Jézus volt, aki a keresztre feszítése előtt a tanítványaival élt. Már nem volt olyan ember, akit fizikai szemmel lehetett látni... Egyszer hirtelen megjelent egy zárt szobában...”

Isteni Elv, 360–361. o. „Jézus, hogy megmentse az emberiséget, megteremtette a hit szellemi alapját..., miután feláldozta fizikai testét a kereszten.”

Az Isteni elv, 147–148. o.: „Mivel a zsidó nép nem hitt Jézusban, és átadta őt keresztre feszítésre, testét megszállta a Sátán, és megölték. Ezért még akkor is, ha a keresztények hisznek Jézusban, és eggyé válnak vele, akinek testét megszállta a Sátán, testük továbbra is ki van téve a Sátán megszállásának.”

Mit mond a Biblia:

A János 2:19–21-ben Jézus kifejezetten beszélt testének feltámasztásáról. Vagy Jézus tévedett, vagy Moon tiszteletes tévedett.

A Filippi 3:21 arról a nagy ígéretről szól, hogy Jézus átalakítja testünket, hogy olyanok legyünk, mint az Ő dicsőséges teste. Nehéz elképzelni, hogy az egyesítési mozgalom tagjai (akik Moon tiszteletest követik) túlságosan lelkesednének azért, amit Pál örömmel írt.

A János 20:24–28-ban vagy Jézus megtévesztette Tamást azzal, hogy elhitette vele, hogy Jézusnak fizikai teste van, vagy pedig Jézusnak valóban volt fizikai teste.

Az Apostolok cselekedetei 2:31–32 szerint Jézus teste nem látott romlást. Ez erősen arra utal, hogy Jézus testét nem szállta meg a Sátán.

Következtetés: Vagy Jézus és az apostolok tévedtek, vagy Moon tiszteletesnek kell tévednie.

K: Az 1 Korinthus 15:1–4, 12–16 szerint összeomlik-e az egész kereszténység, ha valamilyen módon bebizonyosodna, hogy Jézus feltámadása nem történt meg?

V: Igen, összeomlik. De még az amerikai jogrendszer bizonyítási szabályai szerint is meg lehetne mutatni egy bíróság előtt, hogy az feltámadás minden kétséget kizáróan megtörtént. Nincs itt hely a feltámadás melletti összes érv felsorolására, de az érvek általában öt kategóriába sorolhatók.

1. Isten próféciája az Ószövetségben

2. Szemtanúi beszámolók

3. Mások írásai, mind a baráti, mind az ellenségesek

4. Az eltűnt holttestre vonatkozó megfelelő indíték, eszköz és magyarázat hiánya

5. Az apostolok későbbi tanúságtétele, akik közül tizenkettőből tizenegy szenvedett és halt meg Krisztusért. Ha valaki tudná, hogy csalásról van szó, azok lennének. Senki sem halna meg azért, amit maga is hazugságnak tart. Ahogy egy keresztény lelkész fogalmazott: vagy a sír üres, vagy a hitünk üres.

K: Az 1 Korinthus 15:1–4-ben melyek a legkorábbi, nem bibliai utalások arra a keresztény tanításra, hogy Krisztus vére megmentett minket?

V: A legkorábbi az I. Kelemen-levél 21. és 49. fejezete, amelyet Kr. u. 96–98-ban írtak.

A második nem bibliai utalás Ignác-tól (aki Kr. u. 107-ben vagy 116-ban halt meg) származik, aki a szmirnaiakhoz írt levelének 6. fejezetében azt mondja, hogy aki nem hisz Krisztus vérében, az elítéltetik.

A harmadik utalás a Barnabás-levélben (kb. 70–130-ban) található, többek között az 5. fejezetben.

Ezt követően a sorrend kissé homályos. Polikárp (Kr. u. 110–155) a filippiekhez írt rövid levelének 1. fejezetében utalt a megváltásra. Azt írta: „… Uram, Jézus Krisztus, aki bűneinkért a halálig szenvedett, [de] akit Isten feltámasztott a halálból, megtörve a sír kötelékeit.”

A Diognetushoz írt levél (kb. 130–200) a 9. fejezetben egy gyönyörű párhuzamban említi, hogy Isten elküldte saját Fiát váltságul értünk.

Ezzel szemben a liberális kereszténység nagy részét „vér nélküli kereszténységként” szokták összefoglalni.

K: Az 1 Korinthus 15:4-ben Szent Pál azt mondja, hogy Jézus Krisztus „el lett temetve, és a Szentírás szerint a harmadik napon feltámadt”. A „Szentírás” itt az Ószövetséget jelenti. Hol említik az Ószövetségben, hogy Jézus feltámad a halálból, és konkrétan a harmadik napon?

V: Az, hogy a Messiás el lesz vágva (megölve), Dániel 9:26-ban és Ézsaiás 53:8–9, 12-ben szerepel. Feltámadásáról Ézsaiás 53:11 és a Zsoltárok 16:9–10 prófétál.

K: Az 1 Korinthus 15:5-ben hogyan jelent meg Jézus a „tizenkettőnek”, hiszen Júdás már elhagyta őket?

V: Több mint 70 tanítvány volt, de a „tizenkettő” a belső kör szinonimája volt, a tanítványok szinonimája, még akkor is, ha Júdás nem volt jelen. Alternatív magyarázatként ez utalhat arra a megjelenésre is, amelyre azután került sor, hogy Máté már kiválasztásra került Júdás helyére az ApCsel 1:21–26 szerint. Mivel az emberek gyakran használnak szófordulatokat és hozzávetőleges kifejezéseket, az első magyarázat a legvalószínűbb.

K: Miért jelent meg Jézus az 1 Korinthus 15:5–8 szerint csak a hívőknek?

V: Nem csak azoknak jelent meg, akik már hittek benne. Jakab, a testvére, a feltámadás előtt nem hitt benne. Tamás tele volt kételyekkel a János 20:24–29-ben, mielőtt Jézus megjelent volna neki. Pál aligha volt hívő, amikor Jézus megjelent neki a damaszkuszi úton az ApCsel 9:1–9-ben.

Igaz, hogy mindenki, aki Jézust látta a feltámadása után, hitt benne, de hát mit is várhatnánk?

K: Miért jelent meg Jézus az 1 Korinthus 15:5–8-ban és az ApCsel 10:40-ben csak néhány embernek?

V: Az 1 Korinthus 15:6 szerint Jézus több mint ötszáz embernek jelent meg.

K: Az 1Kor 15:6-ban Pál azt írja, hogy több mint 500 ember látta Jézust a feltámadása után, hasonlóan azokhoz, akik ma azt állítják, hogy látták Elvist a halála után?

V: El kell ismerni, hogy az, hogy Pál azt mondja, 500 ember látta Jézust, nem olyan meggyőző, mint 500 független tanúságtétel írásos formában. Azonban Pál állítása, miszerint több mint 500 ember látta, Máté, Márk, Lukács, János és Péter (1. és 2. Péter) beszámolóival együtt inkább növeli a hitelességet, nem pedig csökkenti azt.

K: Miért dicsekedett Pál az 1 Korinthus 15:10-ben, hiszen az embernek nem szabad dicsekednie?

V: Akárcsak Dávid a Zsoltárokban, Pál apostol is szabadon elmondhatta nekünk, hogyan érezte magát. Négy pont:

1. Amit Pál mondott, az igaz volt: ő valóban többet tett.

2. Pál nem magával dicsekedett, hanem azt mondta, hogy nem ő, hanem Isten kegyelme volt az.

3. Igen, lehetséges, hogy Pál itt dicsekedett, amikor nem kellett volna.

4. Nem ellentmond a Pálra vonatkozó ihletésnek, hogy ezt elmondta nekünk, hiszen ő sem volt bűntelen. A Szentírás ihletése nem azt jelenti, hogy Isten mechanikusan ihlette őket azzal, hogy minden egyes mássalhangzót és magánhangzót megmondott nekik. Inkább arról van szó, hogy Isten kiválasztotta ezeket az embereket, és megadta nekik a tapasztalatokat, a bölcsességet, valamint a Szentlélektől származó közvetlen közlést együttesen, hogy megírhassák a Szentírást.

K: Miért hajlamosak sokan tagadni Krisztus feltámadását az 1Kor 15:12–19 alapján?

V: Legalább négy lehetséges ok van erre.

1) A görög és római kultúrában ugyan létezett a halhatatlan lélek fogalma, de nem volt ismeretes az, hogy az emberek feltámadnának a halálból.

2) Soha nem figyelték meg, hogy ez a természetben megtörténne. Az egyetlen kivétel a mitikus lény, a főnix iránti hit, amely 1000 évente elégette magát, majd újjászületett. Ma azok az emberek, akik a tudományban bíznak hitükként (amit szcientizmusnak neveznek), tagadják, hogy a természet törvényei megsérthetők lennének. De ahogy egy lelkész mondta: ha egyszer túllépsz azon a csodán, hogy Isten teremtette a világegyetemet, a többi már könnyű.

3) A halálból való feltámadás lehetetlen lenne anélkül, hogy elismernénk: léteznek Isteni csodák.

4) Etikai szempontból, ha Jézus feltámadt a halálból, az azt bizonyítaná, hogy Jézusnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy feltámadnak a halálból, és jobb, ha odafigyelnek arra, hogyan élik az életüket most.

K: Az 1Kor 15:12–19 szerint hogyan élne másképp az, aki hisz abban, hogy Krisztus feltámadt és mi is feltámadunk a halálból, szemben azzal, aki nem hisz ebben?

V: Volt egyszer egy nő, akit egy pszichológus tanácsadott egy amputáció előtt. A pszichológus meglepődött, milyen nyugodtan viselte a helyzetet. Végül a nő megkérdezte a pszichológust: „Visszanő, ugye?”

Akárcsak a nő esetében – csak fordított helyzetben –, tudjuk, hogy testünk, ha megsérül és megöregszik, újra kinő, csakhogy jobb lesz, mint valaha volt. Az élethez, a nehézségekhez és a kapcsolatokhoz való hozzáállásunknak teljesen másnak kell lennie. Még az első egymillió év is, amit a mennyben töltünk feltámadt testünkkel, sokkal hosszabb, mint az az idő, amit jelenleg „lent” töltünk. Csak átutazók vagyunk az igazi otthonunk felé vezető úton.

K: Miért érdemelnek Pál és a többiek sajnálatot az 1Kor 15,18–19 szerint, ha Krisztus nem támadt fel?

V: Nem volt vidám dolog, hogy megkövezték és halottnak hitték, vadállatokkal kellett megküzdenie, majd később hajótörést szenvedett. Pál sokat szenvedett ebben az életben azért, hogy a következőben láthassa Istent. De ha nem lett volna feltámadás, akkor mindez hiábavaló volt.

K: Az 1Kor 15:20,22-ben az első gyümölcs Krisztus, vagy egyes hívők?

V: Az első gyümölcs Krisztus.

K: Az 1Kor 15:20-ban, mivel Jézus volt az első gyümölcs azok közül, akik feltámadnak, mi a helyzet Lázárral, akit Jézus korábban feltámasztott a halálból?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

Időrendi szempont: Lázárt a szokásos fizikai testében támasztotta fel, amely továbbra is meghalhatott. Jézus volt időrendben az első ember, akit dicsőséges fizikai testben támasztottak fel, amely soha nem hal meg és nem bomlik el (ApCsel 13:35-39).

Pozíciós szempont: Még ha figyelmen kívül hagyjuk is a kronológiát, az „első gyümölcs” kifejezés azt is jelenti, hogy „legelső”, és Jézusnak van az első gyümölcs pozíciója mindazok között, akik feltámadnak.

Jézus volt az első, akit dicsőséges fizikai testben támasztottak fel, és Ő az első azok közül is, akiket feltámasztanak.

K: Az 1 Korinthus 15:22 szerint hogyan lehetséges, hogy mindnyájan Ádámban meghaltak, és hogyan lehetséges, hogy mindnyájan Krisztusban életre keltek?

V: Mindenki háromféleképpen kap életet Krisztusban.

1. Minden ember feltámad a millenniumi korszak végére (Jelenések 20:5), még a Jelenések 20:12–14-ben leírt Nagy Fehér Trón bírósága előtt. Ahhoz, hogy valaki átélje a második halált, élnie kell.

2. Az üdvösség és az igazság nyújtása mindenki számára elérhető (Róma 11:32; Titusz 2:11; 1 Timóteus 2:4–6; 4:10). Jézus az egész világért hozott engesztelő áldozat az 1 János 2:2 szerint.

3. Minden hívőre kiterjed az igazság (1 Timóteus 4:10), és örökké élni fognak a mennyben Istennel.

K: Hamis-e az 1 Korinthus 15:22, mivel az összes próféta bűntelen volt, ahogyan azt a bahá’í tanítás a „Válaszok néhány kérdésre” című mű 118–121. oldalán állítja?

V: Az 1 Korinthus 15:22 azt mondja, hogy Ádám minden leszármazottja vétkezett, és ez magában foglalja az összes prófétát Jézus kivételével. Gyakori muszlim tévhit – amelyet a bahá’íok is átvettek –, hogy az összes próféta bűntelen volt. Ez azonban furcsa ellentmondásokhoz vezet. Jónás (a muszlimok számára az istenfélő próféta, Yunus) Tarsisba menekült, és egy nagy hal elnyelte. Nem volt bűn a menekülésben? Ádámot a muszlimok prófétának tekintik, de ha nem vétkezett az Édenkertben, akkor a bűn definíciója nem válik-e értelmetlen kifejezéssé? Mózesnek megtiltották, hogy belépjen az Ígéret Földjére, mert Meribában elvesztette a türelmét. Mivel az Úr a Mózes 5. könyve 3:26-ban haragudott Mózesre, haragudhat-e az Úr valakire, aki soha nem vétkezett?

Ebben mindenki számára van tanulság. Néha az emberek torz előítéletei szinte arra kényszerítik őket, hogy a saját előítéleteikhez igazítsák a Bibliát.

K: Az 1 Korinthus 15:23 azt mutatja-e, hogy Máriát testben vitték fel a mennybe, ahogyan egyes katolikus teológusok tanítják?

V: Nem. Nehéz lenne elhinni, hogy bármely katolikus is az 1 Korinthus 15:23-ra hivatkozna Mária állítólagos mennybemeneteléről beszélve, kivéve, hogy a When Cultists Ask című könyv 234. oldalán az áll, hogy Ludwig Ott említette ennek Mária-ra való utalásának „lehetségességét” a Ludwig Ott által írt Fundamentals of Catholic Dogma című könyvben (szerkesztette: James Canon Bastible; kiadta: Tan Books, 1960, 208. o.).

Nyilvánvalóan, mivel az 1 Korinthus 15,23 azt mondja, hogy mindenki a maga sorában jut a mennybe, és Krisztus ment fel elsőként a mennybe, ez valahogyan azt bizonyítja, hogy Mária ment fel másodikként.

Mivel ez a szakasz nem említi Máriát, ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy

1. Ha Máriát testben vitték fel a mennybe, akkor Máriának kell lennie az itt említett első gyümölcsnek.

2. Ha Mária volt az itt említett első gyümölcs, akkor Máriát testben vitték fel a mennybe.

Talán éppen az érvelés körkörös jellege miatt mondta Ott, hogy ez csupán egy lehetőség, és Mária mennybemenetelének bibliai bizonyítéka nem található.

A körkörös érvelésen kívül ennek az érvelésnek egy második problémája is van: az 1 Korinthus 15:22–25 nem a mennybemenetelről, hanem a feltámadásról szól. Jézus volt az első, aki halhatatlan testben támadt fel. A katolikusok és a protestánsok egyaránt egyetértenek abban, hogy bármi is történt Máriával földi élete végén, ő nem támadt fel. Végül pedig, még ha ez a mennybemenetelről szólna, és nem a halottak feltámadásáról, Énokot és Illést Krisztus előtt vitték fel a mennybe.

Ez a vers felhasználására tett kísérlet jól mutatja, milyen messzire kell elmenniük egyes ravasz teológusoknak, hogy alátámasszák Mária testben való mennybemenetelét, bár Ottnak el kell ismerni az őszinteségét, amiért kijelentette, hogy a Szentírásban nincs erre vonatkozó bizonyíték.

K: Az 1Kor 15:24 szerint Krisztus királysága valóban véget ér-e, és Ő mindent átad-e Isten Atyának, vagy Krisztus királysága örökké fennmarad, ahogyan azt a Lk 1:33 és a Zsid 1:8 mondja?

V: Mindkettő igaz. Krisztus királyságának két oldala van. Jézus egy győztes király, aki legyőzi ellenségeit, és ennek a részének vége lesz. Jézus az örök Béke Fejedelme, és ennek a részének soha nem lesz vége. További információkért lásd Haley: Alleged Discrepancies of the Bible című művének 137–138. oldalát.

K: Az 1Kor 15:25–28 szerint, mivel mindannyian Krisztus alá lesznek rendelve, ez azt jelenti-e, hogy mindenki a mennybe jut, ahogyan azt az univerzalisztikus eretnekség tanítja?

V: Nem. Az, hogy valaki Krisztus alá kerül, nem jelenti azt, hogy a mennybe jut. Az élettelen kövek és a démonok is Krisztus alá kerülnek, és ők nem jutnak a mennybe. További információkért lásd a Kolossébeliekhez írt levél 1:20, a Rómaiakhoz írt levél 5:19; a Rómaiakhoz írt levél 8:29–30, valamint a „When Cultists Ask” című könyv 234–235. oldalán található értekezést.

K: Az 1 Korinthus 15:29-ben szereplő halottakért való keresztelés azt jelenti-e, hogy az embereknek nem kell egyénileg hinniük?

V: Nem. Ahogyan a következő négy kérdésre adott válaszok is mutatják, mindenki saját magáért keresztelkedik meg, és nem keresztelünk meg halottakért. Részletesebb válaszért lásd a „When Critics Ask” című könyv 464–465. oldalát.

K: Az 1Kor 15:29 szerint a keresztényeknek meg kell keresztelniük a halottakért?

V: Nem. Pál azt mondta, hogy ha még ezek a nem keresztények is hittek a feltámadásban – amit a halottakért végzett keresztelésük bizonyít –, akkor ti miért nem tudtok hinni a feltámadásban? Nagyon hasonló érvelés található a Theophilus Autolycushoz című mű 1:13-as versében. (Theophilus 168–181/188 között Antiochia püspöke volt.)

„Ami pedig azt illeti, hogy tagadod a halottak feltámadását… hiszel abban, hogy Herkules, aki felgyújtotta magát, él; és hogy Aszklépiosz, akit villámcsapás ért, feltámadt;…” (Ante-Nicene Fathers 2. kötet, 92. o.)

Ha a halottakért való keresztelés az egyik legfontosabb dolog, amit tehetünk – ahogyan azt a mormonizmus tanítja –, akkor miért nem parancsolja meg nekünk ezt egyszer sem a Szentírás? Pál az 1 Korinthus 15:29-ben másokról (ők) beszélt. Pál idején Görögországban egy Cerinthiusok nevű szekta keresztelt a halottakért, de senki sem mondta soha, hogy a keresztényeknek ezt kellene tenniük. (Egyébként a kerinthiak azt is tanították, hogy Krisztus Jézusra szállt le a keresztségkor, és elhagyta Jézust a kereszten, így csak az ember, Jézus halt meg – az NIV Study Bible 1 János 4:2-hez fűzött lábjegyzete szerint, 1911. o.)

Az eleuszini misztériumok keretében létezett az a tanítás, hogy a túlvilági boldogsághoz mosakodásokra van szükség (Pindar 212. töredék, Szophoklész 753. töredék). A másokért történő keresztelésről az Orphica 245. töredékből tudunk. További információkért lásd a Hard Sayings of the Bible című mű 616–618. oldalát.

Természetesen nem szabad utánoznunk a korinthusiak számos gyakorlatát, mint például a testi vágyak követését, az erkölcstelenséget, a szektáskodást, az Úr vacsorájának visszaélésszerű használatát és Jézus fizikai feltámadásának tagadását. Ha ma ezt úgy gyakoroljuk, ahogyan a mormonok teszik, és ez arra a gondolatra vezet minket, hogy Isten megkövetelte tőlünk az intenzív genealógiai kutatást, akkor az 1 Timóteus 1:3–4 és a Titusz 3:9 arra parancsolja Isten népének, hogy ne szentelje magát végtelen genealógiáknak.

K: Az 1 Korinthus 15:29–30 alapján gyakorolnunk kellene a halottakért való keresztséget, ahogyan azt a mormonok tanítják?

V: Először néhány tény, amelyek nem közvetlenül kapcsolódnak a válaszhoz, majd a válasz.

1. A görög „huper” szó jelentése „miatt”, nem feltétlenül „érdekében”.

2. Sokan azért lettek keresztények, mert már mártírhalált halt keresztények tanúságtételét hallották.

3. A keresztség minden keresztény számára azt jelenti, hogy bizonyos értelemben mindannyian halottak vagyunk, vagyis halottak önmagunk számára, és élünk Krisztusban (Kolossé 2:11–13).

A válasz: A Pál által használt névmások (ők, ők és mi) egyértelművé teszik, hogy Pál soha nem mondta, hogy ő vagy közvetlen olvasói gyakorolták volna a halottakért való keresztséget. Pál nem parancsolta, nem ajánlotta, nem végezte, nem gyakorolta, és nem állította, hogy a korinthusiak gyakorolták volna a halottakért való keresztséget. Az 1 Korinthus 10:18–22-ben Pál megemlíti, hogy mások bálványoknak áldoztak, de nekünk sem szabad ezt tennünk. Az egész Bibliában, sem az első keresztény egyházban nincs példa arra, hogy keresztények a halottakért kereszteltek volna. Ugyanakkor néhány, cerinthiánusoknak nevezett vallási eretnek gyakorolta a halottakért való keresztelést.

Mivel erre nincs parancs vagy példa, és az egyetlen ismert gyakorlatot nem keresztény cerinthiak folytatták, a mormonok meglehetősen ingatag talajon állnak, amikor ezt vallásuk legfontosabb részévé teszik.

Amikor a görögökkel beszélt, Pál pogány görög költők írásait használta fel arra, hogy igazságokat hangsúlyozzon, például az Apostolok cselekedetei 17:23–29-ben. Júdás az apokrif könyvekben szereplő igaz állításokat használta fel arra, hogy hallgatóinak egy bizonyos gondolatot nyomatékosan átadjon. Jézus is hasonlóképpen alkalmazta az úgynevezett „ad hominem” érvelést, hogy bizonyítsa: Istentől származik, amikor a farizeusokkal vitatkozott a János evangéliuma 5:31–34-ben.

Pál az 1 Korinthus 15:29–30-ban azt hangsúlyozza, hogy bár sok görög nem hitt a testi feltámadásban és gúnyolódott rajta (1 Korinthus 15:12; ApCsel 17:32), ugyanakkor a proto-gnosztikus kerinthiak a halottakért kereszteltek. Miért gondolják, hogy szükségük van erre a testi keresztelési szertartásra, ha a testek örökre eltűntek?

K: Mit jelent a halottakért való keresztelés az 1 Korinthus 15:29–30-ban?

V: Ezen versen kívül csak két esetről tudunk, mindkettő pogány gyakorlat volt. A mezopotámiai mandaiak gyakorolták ezt, és a cerinthiak (akik éppen Korinthusban tartózkodtak) is gyakorolták. Nincs bizonyítékunk arra, hogy egyetlen keresztény is gyakorolta volna a halottakért való keresztelést.

K: Az 1Kor 15:32–33-ban kit idézett Pál?

V: Két, egymást kiegészítő válasz létezik.

1. A 15:33-ban („A rossz társaság megrontja a jó jellemét”) Pál a görög költő Menandroszt idézte a Thais című vígjátékából. Lásd még az ApCsel 17:16–34-ről szóló magyarázatot.

2. A 15:32-ben Pál Ézsaiás 22:13-ból idézett. Pálhoz hasonlóan Ézsaiás sem azt javasolta, hogy kövessük ezt az üres mondást, hanem az istentelen emberek nézetét fejezte ki.

Egyébként Menandrosz körülbelül i. e. 342–291 között élt. Ézsaiás i. e. 739 előttől i. e. 682 utánig prófétált. Pál valószínűleg ismerte mind Menandroszt, mind Ézsaiást.

K: Az 1 Korinthus 15:36-ban, amikor valaki ostoba kérdést tesz fel, például: „Hogyan lehetséges, hogy egy Mindenható Isten…”, hogyan válaszoljon az illető kifogására tisztelettel, ugyanakkor rámutatva annak ostobaságára is?

V: Ha van rá esély, hogy valódi kifogásról van szó, akkor válaszolnod kell rá. Tisztelned kell a kérdést feltevő személyt. De ha a kérdés hamis előfeltevést rejt magában – például azt, hogy Isten nem mindenható –, akkor feltétlenül rámutatnod kell a kérdés mögött rejlő téves feltételezés hibájára.

K: Az 1Kor 15:37 alátámasztja-e a reinkarnáció eretnekségét?

V: Nem, a következő okok miatt:

1. A dicsőséges test örök, és többé nem hal meg.

2. Ez az átalakulás csak egyszer történik meg.

3. Ez a testünkben bekövetkező változás, nem pedig a testünk cseréje.

További információkért lásd a János 3:3-ról szóló fejtegetést.

K: Az 1 Korinthus 15:38–41 valamilyen módon alátámasztja-e a mormonok elképzelését a celesztális, terestriális és telesztális mennyekről?

V: Nem. Ez az analógia egyszerűen azt mutatja, hogy ahogyan a (egy) fizikai égbolton különböző dicsőségek vannak, úgy a (Egy) Mennyben is különböző fajta dicsőségek vannak. Az a tény, hogy Pál három példát hozott fel (nap, hold és csillagok), nem jelenti azt, hogy három menny létezik, éppúgy, ahogyan az sem, hogy Pál négy példát hozott fel az 1 Korinthus 15:39-ben (emberek, állatok, madarak és halak), azt jelenti, hogy négy menny létezik. A Menny nem lenne Menny, ha Jézus nem lenne ott.

Pál szerint a 2 Korinthus 12:2-ben legalább három (meg nem nevezett) Menny létezik. Pál a harmadikat látogatta meg.

K: Az 1 Korinthus 15:44-ben a feltámadt testünk fizikai vagy szellemi?

V: Pál egy analógiát hozott fel az izraelitákról a pusztában és a szikláról, és ez az analógia megválaszolja ezt a kérdést. Az izraeliták vizet kaptak egy fizikai sziklából, de nem pusztán egy fizikai sziklából. Krisztus volt az a szellemi erő, amely a szikla mögött állt. Feltámadt testünk fizikai lesz, de nem pusztán fizikai test. Krisztus által egy további szellemi dimenzióval is rendelkezni fogunk.

Justinus a Mártír (írta kb. 138–165 között) egy görög filozófus volt, aki áttért a kereszténységre, amelyet „az igazi filozófiának” nevezett. Jól ismerte azokat a görög érveket, amelyek gúnyolódtak a „testben” való fizikai feltámadáson, és az elsők között válaszolt ezekre az érvekre a Feltámadásról című művében. A műből fennmaradt töredékeket az Ante-Nicene Fathers 1. kötetének 294–299. oldalán találjuk meg.

K: Miért Jézus az utolsó Ádám az 1 Korinthus 15:45-ben?

V: Fontos párhuzamok vannak Ádám és Jézus között. Ádámtól súlyos következményeket örököltünk, köztük egy romlott, bűnös természetet, amely a halálhoz vezet. Mindenki, aki Jézust Urának és Megváltójának fogadja el, új természetet és örök életet kap Jézustól.

K: Az 1Kor 15,45-ben azt olvassuk, hogy Krisztus életadó lélek volt. Ez azt jelenti, hogy nem volt fizikai teste is?

V: Nem. Krisztus teste szellemi és fizikai, nem csupán szellemi.

K: Az 1Kor 15:50 szerint, mivel a hús és a vér nem léphet be a mennybe, hogyan támadhatunk fel fizikai testben?

V: Ki mondja, hogy egy dicsőített fizikai testnek földi dolgokkal, például hússal és vérrel kell rendelkeznie? A Biblia nem ezt mondja. Inkább az 1 Korinthus 15:35–44 egyszerűen azt mondja, hogy azok mások lesznek.

K: Az 1 Korinthus 15:50 szerint, mivel a hús és a vér nem léphet be a mennybe, hogyan lehet, hogy Énokot felvitték, úgyhogy „nem látta a halált” a Zsidókhoz írt levél 11:5-ben?

V: Nyilvánvaló, hogy a Mindenható Istennek megvan a képessége arra, hogy Énokot úgy alakítsa át, hogy dicsőséges testet kapjon anélkül, hogy megkóstolná a halált. Ugyanezen okból kifolyólag az élő emberek is, amikor elragadtatnak a mennybe, talán nem kóstolják meg a halált.

Összefoglalva: Isten megváltoztathatta Énok és az elragadtatott hívők testét anélkül, hogy megkóstolták volna a halált, ugyanúgy, mint azoknál a hívőknél, akik meghalnak.

K: Az 1 Korinthus 15:51–52-ben az „élet” és a „halál” kifejezések itt csupán a hitet és a hitetlenséget jelentik-e, ahogyan azt a bahá’íok tanítják a „Bahá’u’lláh és az új korszak” című könyv 270. oldalán?

V: Nem, a Szentírás következetesen tanítja, hogy fizikai feltámadás lesz.

Az 1 Korinthus 15:51–52 mellett lásd még:

Dániel 12:2 „És sokan, akik a föld porában alszanak, felébrednek: egyesek az örök életre, mások pedig szégyenre és örök megvetésre.”

Jelenések 20:5 „A többi halott pedig nem tért vissza az életbe, amíg az ezer év le nem telt. Ez az első feltámadás.”

1 Sámuel 2:6 „Az Úr halált hoz és életet ad; a sírba visz le, és onnan felemeli.”

Zsoltárok 49:15 „De Isten megváltja az én életemet a Seolból, mert bizony magához vesz engem.”

Zsoltárok 22:29: „…mindazok, akik a porba szállnak, térdre borulnak előtte…”

Zsoltárok 23:6 Miután a Zsoltárok 23:4-ben a halál árnyékáról beszélt, Dávid így mondja: „Örökké az Úr házában fogok lakozni.”

Zsoltárok 49:8–9 „Mert drága az ő lelkének megváltása, és soha nem lehet elegendő az ár, hogy örökké éljen, és ne lássa a romlást.”

Zsoltárok 52:8–9 „Bízom Isten szerető hűségében örökké és mindörökké. Dicsérni foglak téged örökké… szentjeid jelenlétében.”

Ézsaiás 25:7–8 „Ezen a hegyen Ő [Isten] elnyeli a leplet, amely minden népet beburkol, a lepedőt, amely minden nemzetet eltakar; örökre elnyeli a halált….”

Ézsaiás 53:8–10 Miután a 8–9. versekben azt mondja, hogy aki értünk szenved, meg fogják ölni, és egy gazdag ember sírjába fogják tenni, a 10. versben mégis azt mondja, hogy látni fogja utódjait.

Mindezeket a verseket a BSB-ből idéztük.

K: Az 1Kor 15:52-ben és az 1Thessz 4:16-17-ben mit mond az „utolsó trombita” a nyomorúságról?

V: A nyomorúság előtti elragadás hívei szerint az utolsó trombita a hívők számára szóló különleges trombita volt, és nem tartozik a Jelenések könyvében szereplő hét trombita közé. Mások ezt a verset a nyomorúság előtti elragadás elméletének egyik legnagyobb hiányosságaként emelik ki. Szerintük ez a Jelenések 11:15-ben szereplő hetedik trombita.

K: Az 1Kor 15:52–54 szerint hogyan tudja Isten feltámasztani egy hívő halandó testét, amelyet hamuvá égettek vagy oroszlánok felfaltak?

V: Isten mindenható, és bármit megtehet. Tudományos szempontból, bár sejtjeink többsége túlél (vagy szaporodik és túlél) halandó életünk során, a sejtjeinket alkotó atomok többsége más atomokból áll, mint hét évvel ezelőtt. Tehát ahhoz, hogy feltámadjunk a halálból, nem szükséges, hogy ugyanazok az atomok legyenek bennünk. Hasonlóképpen, a sejtek is atomok „mintaelrendezései”. De Isten használhatja ugyanazokat a fizikai anyagokat (azaz atomokat), amelyek egy eltemetett testben vannak, de nem köteles rá. Tehát az, hogy egy keresztény testét eltemetik-e vagy elhamvasztják-e (akár az ő akaratával, akár ellene), nincs hatással arra, amit Isten tenni fog. Néhányan azonban a keresztény temetést a feltámadásba vetett biztos reményünk tanúságaként tekintenek.

K: Az 1Kor 15:54-ben hogyan és miért kell „a romlandónak… felöltöznie a romolhatatlannal”?

V: Nem tártak fel előttünk ennek a rejtélynek minden részletét. Van azonban néhány természetes példa, amely a válasz egy részére utalhat.

Amikor egy bokrot vagy kis fát penész támad meg, az összes levelén, a növény megmentésének egyetlen módja az, hogy kivágjuk, és csak egy magas tuskót hagyunk meg belőle. A teteje eltűnik a növényt megtámadó penész „bűnével” együtt, de a gyökerek még mindig ott vannak, és egészségesek. A növény gyakran újra kinő, és mire új levelek hajtanak ki, a penész eltűnhet, mert nem maradt helye, ahol élhetne.

Ha azt hitted, hogy a sejtben található DNS mennyisége összefügg azzal, hogy egy organizmus mennyire nagy vagy intelligens, akkor talán nagyon meglepődnél, ha megtudnád, hogy egy béka sejtje körülbelül 20-szor annyi DNS-t tartalmaz, mint egy emberi sejt. A békának nemcsak a vízben lélegző ebihalként való működéshez szükséges DNS-sel kell rendelkeznie, hanem az összes átalakuláshoz és a végső eredményhez is, vagyis ahhoz, hogy levegőt lélegző békaként éljen. Az angyalok és a démonok talán ránk néznek, és azt gondolják, milyen alantas, törékeny lények vagyunk. Mi azonban mindig azt mondhatjuk: „De nézzétek meg a szellemi DNS-ünket, amelyet Atyánktól kaptunk!”

K: Az 1Kor 15,58 alapján mit mondhatsz vagy tehetsz, amikor úgy érzed, hogy munkád hiábavaló?

V: Bárcsak megkérdezhetnénk Jeremiást! Hosszú, talán több mint 55 éves prófétai pályafutása volt. Élete során, miközben hűségesen szolgált, bebörtönzést szenvedett el és merényletek célpontja volt, csupán egy maroknyi embert látott, aki hitt a szavaiban. Mégis, körülbelül 2600 évvel később az embereket inspirálja az Isten szava, amely rajta keresztül érkezett. Másképp fogalmazva: Jeremiás aligha tudta volna megítélni, milyen nagy hatással lesz az élete és munkája.

A Galatákhoz írt levél 6:9 azt mondja nekünk, hogy ne adjuk fel, tudva, hogy munkánk nem hiábavaló, ha kitartunk benne.

Célunk nem az, hogy befolyásosnak tartsanak minket, vagy hogy egyáltalán befolyásosak legyünk. Célunk egyszerűen az, hogy Istennek tetszünk, és azt tegyük, amit Ő kifejezetten elvár tőlünk, függetlenül attól, hogy az az emberek szemében nagynak vagy kicsinek tűnik-e. Végül is az az öröm, amikor Isten azt mondja: „Jól van, jó és hű szolgám!”, többet ér, mint ennek a mulandó világnak minden gazdagsága. Tartsd szem előtt a végső jutalmat, és imádságban maradj közel Istenhez.

K: Az 1Kor 16:18-ban, mivel nem érdemlünk semmilyen jót, hogyan érdemlik meg ezek az istenfélő emberek az elismerést?

V: Abszolút értelemben véve semmit sem érdemlünk Istentől, csak az igazságszolgáltatást (és hála Istennek, hogy irgalmat ad nekünk).

Relatív értelemben azonban Isten arra parancsol minket, hogy ismerjük el és bátorítsuk azokat az istenfélő vezetőket, akik jól szolgálják Istent és másokat.

Kicsit tréfásan szólva: nehéz lenne egy kereszténynek olyan keresztény főnöknek dolgoznia, aki nem tenné meg ezt a megkülönböztetést. A főnök azt mondhatná: „Az életedben kapott minden jó dolog közül melyiket érdemled meg igazán?” A munkavállaló így válaszolhatna: „Egyet sem. Minden Isten kegyelméből és irgalmából származik.” A főnök így válaszolhatna: „Nos, örülök, hogy megérted, hogy emelést akartam adni neked, csakhogy egyszerűen nem érdemled meg!”

K: Miért átkozza Pál az 1 Korinthus 16:22-ben azokat, akik nem szeretik (fileo) az Urat?

V: Ha egyesek úgy értelmezik ezt, hogy Pál azt akarja, hogy a pokolba kerüljenek, ez nem Isten akarata, mivel az Ezékiel 18:23,32 és a 2. Péter 3:9 azt mutatja, hogy Isten nem akarja, hogy bárki is elvesszen. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Függetlenül attól, hogy Pál ezt mondja-e nekünk, azok az emberek, akik nem szeretik Jézust, átok alatt állnak.

2. Pálnak és nekünk is imádkoznunk kell azért, hogy azok, akik Jézus ismeretének hiányából fakadó átok alatt állnak, felismerjék az ürességet, és hogy Isten olyan élményeket küldjön nekik – akár fájdalmasakat is –, amelyek megmutatják nekik, mennyire szükségük van Krisztusra.

3. Pálnak és nekünk is imádkoznunk kell azért, hogy azok, akik másokat tévútra vezetnek – ami átok alatt áll –, kudarccal legyenek megátkozva.

K: Honnan tudjuk, hogy az 1 Korinthus-levelet valóban Pál írta?

V: Nincs olyan bizonyítékunk, amely arra utalna, hogy nem Pál írta. Maga az 1. Korinthus-levél is ezt mondja, és az őskeresztény egyház soha nem vonta ezt kétségbe. Tizenhét nicénai előtti író állította, hogy az 1. Korinthus-levelet Pál írta. Római Kelemen, Polikárp, a Diognétushoz írt levél, Lyoni Iréneusz, a Muratori-kánon, Alexandriai Kelemen, Tertullianus, Hippolytus, Origenész, Karthágói Ciprián, Alexandriai Pierius, Adamantius, Petaui Victorinus, Methodius, Alexandriai Athanasius, Alexandriai Sándor és Caesareai Eusebius.

Ha feltételezzük, hogy Pál Nero uralkodása alatt halt meg, akkor halála körülbelül Kr. u. 67-re tehető.

K: Az 1 Korinthus-levél alapján honnan tudjuk, hogy a mai Szentírás megbízhatóan őrzi az eredetileg leírtakat?

V: Legalább három jó ok van erre.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát Ézsaiás 55:10–11-ben; Ézsaiás 59:21-ben; Ézsaiás 40:6–8-ban; az 1. Péter-levél 1:24–25-ben; valamint a Máté-evangélium 24:35-ben.

2. A korai egyház tanúsága. A korai egyházi írók az I. Nikaiai Zsinatig (Kr. u. 325) mintegy 755 alkalommal idéztek az 1. Korinthus-levélből, az utalásokat nem számítva. Az 1. Korinthus-levél 65%-át idézték, a törtrészes verseket is beleértve. Ez a 437 versből összesen 282,6-ot jelent.

Íme azok a niceai zsinat előtti írók, akik hivatkoztak az 1. Korinthus-levél versére.

1. A 1. Kelemen-levél (Kr. u. 96–98) lényegében Kelemen, Róma püspökének levele, amelyben azt mondja a korinthusiaknak, hogy azt kell tenniük, amit Pál 50 évvel ezelőtt mondott nekik. A 47. fejezetben Kelemen megemlíti Apollóst és Kéfást.

Római Klemens az 1 Korinthus 2:9-et idézi: 1. Klemens 34. fejezet, 1. kötet, 14. o., 9. kötet, 239. o.

Ignatius 1 Korinthusbeliekhez írt levél 1:20 ¼ Idézet Ignatius efézusiakhoz írt leveléből, 18. fejezet, 56–57. o. Ezt követően egy parafrázis következik, de ez egy félreérthetetlen utalás.

Ignatius: 1 Korinthusbeliekhez írt levél 3:16; 6:19 Utalás: Ignatius levele a filadelfiaiakhoz, 7. fejezet, 84. oldal

1 Korinthus 6:19 Utalás: „Isten templomai vagyunk” Ignatius Efézusbeliekhez írt levelében, 15. fejezet, 56. o.

Papias így ír: „Ahogyan a presbiterek mondják”, és idézi az 1 Korinthus 15:25,26-ot, mintha az apostol mondaná. Ezután idézi az 1 Korinthus 15:27,28-at. 5. töredék, 1. kötet, 154. o.

1Kor 6:9,10b 1½ Idézet Polikárp filippiekhez írt leveléből (110–155) 5. fejezet, 34. oldal

Diognetushoz írt levél (kb. 130–200)

A Didaché (Kr. u. 120–150)

A Muratorianus-kánon (Kr. u. 170–210) az ANF 5. kötetének 603. oldalán említi Pál két levelét a korinthusiakhoz, valamint Pál további 11 levelét.

A 2. Kelemen-levél (Kr. u. 120–140) 11. fejezetének 254. oldalán az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 2:9 versének felét idézi: „amit fül nem hallott, szem nem látott, és ember szívébe nem jutott.”

Sardis-i Melito (Kr. u. 170–180) Lukácsot és Márkot említi „evangéliumként”. Említést tesz az 1 Korinthus-levélről, mint az apostol írásáról. Idézet a Zsidókhoz írt levélből. Beszéd az Úr szenvedéséről, 9. fejezet, 760–761. o.

Athenagoras (177) így fogalmaz: „az apostol nyelvén”, majd azonnal idézi az 1 Korinthus 15:54-et. A halottak feltámadása, 18. fejezet, 159. oldal

Irenaeus of Lyons (182–188) az Irenaeus: Az eretnekségek ellen című művének 4. könyvében, 37.4. fejezetében, 519. oldalon idézi az 1 Korinthus 6:12-t, mint Pál szavait

Alexandriai Kelemen azt kérdezte, mi is az a világi bölcsesség, amely ellen Pál figyelmeztetett minket az 1 Korinthus 3:19–21-ben. Stromata (193–202), 1. könyv, 11. fejezet

Tertullianus (Kr. u. 198–220) az 1 Korinthus 8:2-t, valamint a Galaták 1:7-et és 5:7-et az apostol szavaiként idézi az „Eretnekek elleni írás” című művében, 27. fejezet, 256. oldal.

Tertullianus (Kr. u. 198–220) az „A test feltámadásáról” című művének 48. fejezetében, 582. oldalon idézi az 1 Korinthus 15:29-et.

Theodotus, aki valószínűleg montanista volt (kb. 240), utal az 1 Korinthus 15:49-re a 24. fejezet 46. oldalán

Hippolytus (Kr. u. 225–235/6) az 1 Korinthus 2:13 egy részét idézi Szentírásként a Minden eretnekség cáfolata című mű 7. könyvének 14. fejezetében, 107. oldalon.

Julius Africanus (Kr. u. 232–245) az „Aristideshez írt levél” című művében, 1. fejezet, 125. oldalon idézi az 1 Korinthus 15:12-et, és kijelenti, hogy az az apostoltól származik

Origenész (Kr. u. 225–253/254) az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 1:24-et Pál szavaiként idézi a *De Principiis* című művének 1. könyvében, 2.1. fejezetében, 246. oldalon. Emellett az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 14:15-öt is Pál szavaiként idézi a *De Principiis* című művének 2. könyvében, 2. fejezetében, 287. oldalon.

Cyprianus i. sz. 246 körülől 258-ban bekövetkezett vértanúságáig Karthágó püspöke volt. Megemlíti Pál első levelét a korinthusiakhoz, majd idézi az 1 Korinthus 7:10,11-et a Cyprianus-értekezések – Tanúságtételek című mű 90. fejezetében, 553. oldalon. Pálra és az 1. Korinthusbeliekhez írt levelére a 12. értekezés második könyvének 1. fejezetében, 516. oldalon is hivatkozik.

Gregorius Thaumaturgus (Kr. u. 240–265) a „Kanonikus levél” című művének 1. fejezetében, 18. oldalán az 1 Korinthus 6:13-at az apostol szavaiként idézi.

Alexandriai Pierius (Kr. u. 275) az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 7:7-es versének 22 szavából 6-ot idéz Pál szavaiként a „Fragmentum 1” című mű 157. oldalán.

Adamantius (kb. 300) az 1 Korinthus 15:29-et idézi a „Párbeszéd az igaz hitről” című művének ötödik részében, 23. fejezet, 181. oldal

Arnobius a Pogányok ellen című művében (Kr. u. 297–303) 2. könyv, 7. fejezet, 435. oldal: „Soha nem csengtek még a füledben azok a jól ismert szavak, hogy az ember bölcsessége bolondság Isten előtt?” (1 Korinthus 3:19)

Victorinus, Petau püspöke a mai Szlovénia területén (304-ben vértanúhalált halt) Az Ószövetséget és az Újszövetséget említi a Szent János Jelenéseiről szóló kommentárjában, 345. o. Pál leveleit a következő sorrendben sorolja fel: Rómaiakhoz, Korinthusbeliekhez, Galatákhoz, Efézusbeliekhez, Thesszalonikaiakhoz, Filippiakhoz, Kolosszusbeliekhez, Timóteushoz, és az 1. Timóteus 3:15-öt idézi a 16. fejezetben, 345. o. Ezt követően az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 15:53-at idézi a 346. o.-n

Methodius (Kr. u. 270–311/312) az 1 Korinthus 7:34-et Pál szavaiként idézi. A tíz szűz lakomája című mű 1. fejezet, 1. rész, 311. o.

Alexandriai Sándor (313–326) az 1 Korinthus 2:9-et Pál apostol szavaiként, a Kolossébeliekhez írt levél 1:16–17-et pedig Pál szavaiként idézi az „Az ariánus eretnekségről szóló levelek” című mű 1. levelének 5. fejezetében, 293. oldalon.

Caesareai Eusebius (318–325) az 1 Korinthus 15:55–56 teljes szövegét idézi. Az evangélium bizonyítása, 4. könyv, 11. fejezet, 7. oldal

Nikaia után

Caesarea-i Eusebius (318–339/340) teljes kommentárokat írt a Lukács-evangéliumhoz és az 1 Korinthus-levélhez. A niceai és poszt-niceai atyák, második sorozat, 1. kötet, 41. o.

Hegemonius (4. század) az 1 Korinthus 13:8–10-et idézi így: „Mert abban az első levélben a korinthusiakhoz Pál így szól…” (Archelaus beszél) „Vitázás Manesszel”, 37. fejezet, 211. oldal

Zeno (4. század)

Római Victorinus (363 után)

Alexandriai Athanasius (367) felsorolja az Újszövetség könyveit az Ünnepi levél 39. 552. o.

Poitiers-i Hilarius (355–367/368) az 1 Korinthus 3:8-at „a korinthusiakhoz intézett szavakként” idézi a *A Szentháromságról* című művében, 8. könyv, 5. fejezet, 139. oldal

A Synopsis Scripturae Sacrae (350–370 vagy az 5. század) az Újszövetség részeként említi Pál két levelét a korinthusiakhoz. Idézi az 1 Korinthus 1:1–2a verseket.

A szakadár Lucifer Cagliari-ból (Kr. u. 370/371)

Ancyra-i Marcellus (kb. 374)

Kappadókiai Bazil (357–378/379) az 1 Korinthus 3:13-at az apostol műveként idézi. A Szentlélekről című mű 15. fejezet, 36. szakasz, 22. oldal. Azt is állítja, hogy az 1 Korinthus 7:6 Pál műve. 8. levél, 3. fejezet, 117. oldal

A Laodiceai (Frígiában) zsinat (343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

Ambrosiaster (384 után)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386)

Milánói Ambrosius (Kr. u. 370–390)

Apollinaris Laodiceai (kb. 390)

Pacianus, Barcelona (342–379/392)

Elvirai Gergely (392 után)

Amphilochius (–397) az Iambi ad Seleucum című művében

Nüsszai Gergely (kb. 356–397) 1 Korinthus 15:51,52 „az isteni apostol … a korinthusiakhoz” Az ember teremtéséről, 32. fejezet, 6. szakasz, 412. oldal

Didymus, a vak (398)

Makariosz/Szimeon (4. vagy 5. század)

Maximinus (4. vagy 5. század)

Petilianus (4. vagy 5. század) hivatkozik az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 7:5-re

Timóteus az alexandriai (4. vagy 5. század)

Epiphanius, a salamisi (360–403)

Flavianus Antiochiából (404)

Gaudentius (406 után)

János Aranyszájú (392–407) bizonyára nagyon nagyra értékelte az 1 Korinthus levelet, mert 44 prédikációt írt róla, amelyek ma is fennmaradtak. Szerinte az 1 Korinthus levelet Pál és Szoszténész írta.

Chromatius (meghalt 407-ben)

Severian (408 után)

Niceta Remesianai (366–kb. 415)

Orosius/Hosius of Braga (414–418) az 1 Korinthus 15:10 egy részét Pál műveként idézi. Védelem a pelagiánusok ellen, 10. fejezet, 127. oldal

Jeromos (373–420)

Sozomen (370/380–425) az 1 Korinthus 11:12-et Pál apostol szavaiként idézi. Sozomen: Egyháztörténet, 4. könyv, 29. fejezet, 324. oldal

Hippo-i Ágoston (388–430) az Isten városa című művének 17. könyvében, 5. fejezetében, 345. oldalon az 1 Korinthus 10:17-et Pál apostol szavaiként idézi

A félpelagiánus János Cassianus (Kr. u. 419–430) az 1 Korinthus 3:16 és 4:16 versek negyedét idézi Pál szavaiként a János Cassianus Intézményei című mű 9.3. könyvében, 264. oldalon

Marcus Eremita-i (430 után)

Alexandriai Cyril (444)

Hesychius of Jerusalem (-450 A.D.)

Speculum (5. század)

Theodoret of Cyrus (püspök és történetíró) (423–458)

Varimadum (445/480)

Bizonyítékok az eretnekekről és a hamis könyvekről

Marcion Tertullianus szerint hivatkozik az 1. Korinthusbeliekhez.

A gnosztikus Ptolemaiosz Irenaeus szerint hivatkozott az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 2:15-ös versére.

Priscillianus eretnek (kb. 385)

A donatista eretnek Tyconius (390 után)

A eretnek Pelagius (416–418)

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Theodoros (392–423/429)

Mindezek ma is megvannak nekünk.

3. Az 1 Korinthus-levél legkorábbi kéziratai kis eltéréseket mutatnak, de teológiailag jelentős hibát egyáltalán nem tartalmaznak.

11. o. 1Kor 1,17–23; 2,9–12, 14; 3,1–3, 5–6; 4,3–5,5, 7–8; 6,5–7, 11–18; 7,3–6, 10–14. 7. század. Egyezik a Sinaiticus-kézirattal

7. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

14. o. – 1Kor 1:25–27; 2:6–8; 3:8–10 5. század. alexandriai szöveg.

5. század? – 1968 – Az Újszövetség szövege.

15. oldal (=Papyrus Oxyrhynchus 1009) 1Kor 7:18–8:4 (a 3. század vége). A legkorábbi újszövetségi kéziratok teljes szövege című mű 84. oldalán található a 15. oldal képe. Íme a keltezés:

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege.

3. század – 1975 – Aland harmadik kiadása

3. század – 1998 – Aland negyedik, átdolgozott kiadása

3. század vége (Philip Comfort és David P. Barrett: A legkorábbi újszövetségi kéziratok teljes szövege, 1999.)

p34 – 1Kor 16:4–7; 10; 2Kor 5:18–21; 10:13–14; 11:2, 4, 6–7 (7. század) alexandriai szöveg.

7. század – 1968 – The Text of the New Testament.

46. oldal: Chester Beatty II, Kr. u. 100–150. 1Kor 1:1–9:2; 9:4–14:14; 14:16–15:15; 15:17–16:22 (99%, azaz 431/437 vers) és Pál leveleinek, valamint a Zsidókhoz írt levél egyéb részei. A „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű 192. oldalán található a p46 egy részének fényképe. A 197–198. oldalon azt is olvashatjuk, hogy a minőség és a stichometrikus jelek arra utalnak, hogy ezt egy hivatásos írnok írta.

A 3. század első fele – 1936 – Frederic G. Kenyon, a „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű alapján.

2. század, Kr. u. 200 – 1935 – Ulrich Wilken, a „The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts” című mű alapján.

Kr. u. 200 – 1968 – „The Text of the New Testament” című mű alapján.

Kr. u. 81–96 – 1988 – Young Kyu Kim, a The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű alapján.

Körülbelül 200 – 1975 – Aland et al., harmadik kiadás.

Kb. 200 – 1998 – Aland és társai, negyedik, átdolgozott kiadás.

A 2. század eleje–közepe – 1999 – A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege. Ez részben azon alapul, hogy a kézírás nagyon hasonlít az Oxyrhynchus 8-as papiruszra (az 1. század vége vagy a 2. század eleje) és az Oxyrhynchus 2337-es papiruszra (az 1. század vége).

61. o. Róma 16:23, 25–27; 1 Korinthus 1:1–2, 2–6; 5:1–3, 5–6, 9–13; Filippi 3:5–9, 12–16; Kolossé 1:3–7, 9–13; 1. Thesszaloniki 1:2–3; Titusz 3:1–5, 8–11, 14–15; Filemon 4–7. Kr. u. 700 körül

Kr. u. 700 körül – 1968 – Az Újszövetség szövege.

Kr. u. 700 körül – 1975 – Aland és társai, harmadik kiadás.

Kr. u. 700 körül – 1998 – Aland és társai negyedik, átdolgozott kiadása.

Vaticanus [B] Kr. u. 325–350

Sinaiticus [Si] Kr. u. 340–350

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

Gót [Goth] 493–555

Alexandrinus [A] kb. 450

Ephraemi Rescriptus [C] 5. század

Az 1. Korinthus-levél korai kéziratairól bővebben lásd: www.BibleQuery.org/1 Corinthians Manuscripts.html.