< Kérdés a Bibliából: 2. Sámuel-könyv

K: A 2. Sámuel könyvében mikor vált szét ez a könyv az 1. Sámuel könyvétől?

V: A mai zsidó Bibliákban ezek egy könyvet alkotnak. Az 1. és 2. Királyok könyve is egy könyv. Az 1. és 2. Sámuel könyvét akkor választották szét, amikor a Septuagintát lefordították, körülbelül i. e. 250-ben. A Septuagintában ezeket rendre 1., 2., 3. és 4. Királyok könyvének nevezik.

Nem fontos, hogy az 1. és a 2. Sámuel-könyvet egy vagy két könyvként kezeljük. Ami fontos, az az 1. és a 2. Sámuel-könyvben szereplő tartalom.

K: Miben különbözik a 2. Sámuel a 1. Krónikák 1–21. fejezeteitől?

V: Ugyanazt az időszakot fedik le, és hasonlóak. Az 1. Krónikák azonban inkább a genealógiával foglalkozik, és kihagyja Dávid rossz cselekedeteit. Ezenkívül a 2. Sámuel 22. fejezetében szereplő dicsőítő ének nagyon hasonlít a 18. zsoltárhoz.

K: Milyen régészeti bizonyítékaink vannak a 2. Sámuelben Dávid uralkodásáról?

V: 1993 előtt egy sem volt, de mára már három régészeti leletünk van, amelyek Dávidra utalhatnak.

A Tel-Dáni sztélét egy arámi uralkodó készíttette drága kőből i. e. 800 körül. Említést tesz „Jorámról, Áháb fiáról, Izráel királyáról” és „Aháziásról, Jorám fiáról, a Dávid-ház királyáról”.

A Moábban található Mesha-sztélé (11–18) említi „Dávid házát”. A Mesha-sztélé, más néven a Moábita-kő képét a Rose Book of Charts, Maps & Time Lines című könyv 77. oldalán láthatjuk.

A Shoshenq-dombormű Théba városában, Egyiptomban Shoshenq/Shishak fáraó i. e. 925-ben Júda ellen indított hadjáratát örökíti meg. Említést tesz a „Dávid hegyvidékéről/magaslatairól”.

További információkért lásd: http://theophilogue.com/2009/04/24/extrabiblical-evidence-for-king-david/ (2014. január 4.).

K: Miért ellentmondanak az amalekiták szavai a 2 Sámuel 1:4–10-ben a Sául haláláról szóló beszámolónak az 1 Sámuel 31:3–5-ben?

V: A részletek eltérőek. Az 1 Sámuel 31:3–5-ben az íjászok eltalálták Sault. Miután halálos sebet kapott, Saul öngyilkos lett. A filiszteusok elvitték Saul fegyverzetét, hogy azzal díszítsék templomukat. Az amalekita viszont azt mondta, hogy harci szekerek és lovasok támadtak rá, ő ölte meg Sault, és a filiszteusok ott hagyták a fegyverzetet, hogy az amalekita később elvigye.

A legegyszerűbb válasz az, hogy az amalekita hazudott, mert azt hitte, Dávid jutalmat ad neki. Nyilvánvalóan az amalekita még azelőtt talált rá Saulra, hogy a filiszteusok kifosztották volna a holttestet, mert elvitte a koronát és a karperecet. Nagyon furcsa lenne az is, ha az amalekita az izraeliták táborában lett volna, mint az izraeliták katonája. Valószínűbb, hogy az amalekita a csata után a környéken tartózkodott, és később jött oda, hogy kifossza a holttesteket minden értéktárgytól.

Josephus tévesen megpróbálta összeegyeztetni az amalekita szavait az 1 Sámuel 31-gyel, de erre nincs szükség, ha az amalekita hazudott.

K: A 2 Sámuel 1:4–16-ban szereplő esethez hasonlóan vannak-e manapság olyan esetek, amikor az emberek hazugságként vallanak bűnökről, amelyeket valójában nem követtek el?

V: Az amalekita esetében ő nagy hasznot látott ebben, és semmiféle kárt nem. Bizonyára nem gondolta volna, hogy Dávid helytelennek tartaná ezt. Hasonlóképpen, manapság is hazudhatnak az emberek bűnök elkövetéséről, ha a) nem tartják helytelennek, vagy b) nem látnak kárt abban, hogy ezzel „javítsák a hírnevüket”, vagy c) hasznot látnak benne.

Amit az amalekita teljesen figyelmen kívül hagyott, az az, hogy Dávid mindenekelőtt nemes, becsületes ember volt, míg Sául – sok máshoz hasonlóan – nem az volt. A világon sokan nem értik a becsületes férfi vagy nő fogalmát.

K: A 2 Sámuel 1:6–15-ben miért ölte meg Dávid azt az embert, aki állítólag megölte Dávid ellenségét?

V: Dávid a királyi tisztség iránti tiszteletet fontosabbnak tartotta annál, hogy milyen gyorsan válhat királygá. Lehet, hogy Dávidot kevésbé aggasztotta az, hogy Isten megszegi az ígéretét, mint az, hogy az emberek nem tisztelik a kormányt. Ez a két kérdés – a bizalom abban, hogy Isten végül mindent elrendez, és a bizalom abban, hogy Isten időzítése a legjobb – ma is fontos elemei a hitünknek Istenben.

Másrészt, ha az emberek hallották volna, hogy Dávid megkímélte, sőt meg is jutalmazta azt az embert, aki megölte az előző királyt, akkor Dávidot nem tekintették volna törvényes királynak, aki megjutalmazza elődjét megölőket.

K: A 2 Sámuel 1:19–27-ben milyen szerkezetű ez a vers?

V: Ezek a versek egyfajta héber irodalmi szimmetriát tartalmaznak, amelyet az Ószövetségben gyakran találunk, és amelyet kiaszmának neveznek. Nyilvánvalóan híres vers volt, mert a 2. Sámuel szerzője megemlíti, hogy szerepel a Jásár könyvében. Íme a vers szerkezete.

2 Sámuel 1:19 Jónátán (burkoltan)

— 2 Sámuel 1:20 mindkét férfi (burkoltan)

— — 2 Sámuel 1:21 Sául (kifejezett)

— — — 2 Sámuel 1:22–23 Jónátán és Sául (kifejezett)

— 2 Sámuel 1:24 Sául (kifejezetten)

— 2 Sámuel 1:25–26 Jónátán (kifejezett)

2 Sámuel 1:27 mindkét férfi (burkolt)

Érdekes mellékmegjegyzésként: héberül egy ilyen gyászéneket, valamint a Siralmak könyvét, ha sírás kíséri, qyn-nek nevezik. Írországban a sírással kísért gyászéneket „keen”-nek hívják. Dávid elrendelte, hogy ezt tanítsák meg Júda fiainak, mert Dávid még nem volt Izráel királya.

K: Miért mondta Dávid a 2 Sámuel 1:23-ban, hogy Sául „szeretett és kedves volt életében”, amikor Sául többször is megpróbálta megölni Dávidot?

V: Dávidnak bőven lett volna oka panaszkodni, ha úgy döntött volna. Dávid udvarias volt, és Saul életének korábbi, jobb időszakára emlékeztetett.

Természetesen elvárhatnánk, hogy Dávid szívében keserű gyűlölet lakozzon Saul iránt. Az itt elhangzott szavai azonban azt mutatják, hogy úgy döntött, nem hordozza magában ezt a haragot. Hasonlóképpen nekünk is van választásunk abban, hogy gyűlöletet és haragot hordozunk-e a szívünkben, vagy sem. A Máté 18:21–35 és az 1 Korinthus 13 azt mutatja, hogy nem szabad.

K: A 2 Sámuel 1:23–24 alapján mikor kellene figyelmen kívül hagynunk egy személyről szóló negatív és paranoiás dolgokat, és csak a pozitívakat említenünk, ahogy Dávid tette?

V: Dávid kissé túlzóan dicsérte Sáult, és a Szentírás hűen rögzíti, amit énekelt. Nem kell negatív dolgokat mondanod egy személyről; néha jobb hallgatni. Dávidnak itt három célja volt. Őszintén gyászolni akarta barátját, Jónatánt. Dávid egyértelművé akarta tenni, hogy nem járult hozzá az előző király halálához, és nem segítette azt. Dávid el akarta nyerni az északi törzsek támogatását. Ennek egyik kulcsfontosságú pontja, hogy Dávid egyáltalán nem mutat keserűséget Saul iránt.

K: A 2 Sámuel 1:26-ban, mivel Dávid Jónátan iránti szeretete meghaladta a nők iránti szeretetét, ez azt jelenti, hogy romantikus érzelmeik voltak egymás iránt?

V: Nem. Az itt szereplő héber szó, az „aheb”, baráti szeretetet jelent. Máshol sehol sem használják homoszexualitásra utalva. Az embereknek lehetnek erős baráti érzelmeik anélkül, hogy romantikus kapcsolat lenne közöttük.

K: A 2 Sámuel 2:1-ben milyen következményekkel járt, hogy Dávidot Júda királyává kenték fel?

V: Dávidot már körülbelül tizenöt évvel korábban Sámuel titokban királlyá kenette. De Dávid nyilvános királlyá kenése nagy felfordulást okozott volna. Először is egyértelmű jelzés lett volna a filiszteusok számára, hogy ő nem az ő vazallusuk. Másodszor, Dávid tizenöt évet várt arra, hogy Sául, az Úr felkentje, meghaljon, mielőtt ő király lett volna. De Dávid nem volt hajlandó elfogadni, hogy Is-Boset, akit nem Isten választott ki, legyen a következő király. Amikor Dávidot Júda királyává koronázták, ez szakadást jelentett Izráel többi részétől, ami polgárháborúhoz vezetett volna.

K: A 2 Sámuel 2:1-ben miért akarta Isten, hogy Dávid Hebront tegye fővárosává?

V: A Szentírás nem mondja meg, de öt okot láthatunk.

1. Hebron Júda egyik legnagyobb városa volt.

2. Történelmi szempontból Ábrahámot és a pátriárkákat ott temették el.

3. Az északi izraeliták még nem fogadták el Dávidot királyként.

4. Hebron a hegyekben feküdt, magasabban, mint bármelyik másik város Júda területén, és így biztonságosabb volt a támadásokkal szemben. Jeruzsálem, amely 19–20 mérföldre észak-északkeletre feküdt, még jobb választás lett volna, de Jeruzsálem akkor még a jebusiták uralma alatt állt.

5. Hebron az egyik olyan júdai város volt, ahová Dávid korábban, az 1 Sámuel 30:31 szerint zsákmányt küldött.

K: Miért küldött Dávid a 2 Sámuel 2:5–7 szerint kifejezetten követeket Jabes-Gileád városába?

V: Lehet, hogy azt gondolták, hogy a Saul és Jónátán tiszteletére tett cselekedeteik miatt az új király, Dávid, haragudni fog rájuk. Dávid szándékosan küldött hozzájuk követeket, hogy megnyugtassa őket: nem ez a helyzet, és ő tiszteli Saul és Jónátán emlékét. Ez Dávid részéről okos lépés volt, hogy békésen megpróbálja magához nyerni Jábés-Gileád népét, hogy elfogadják őt királynak.

K: A 2 Sámuel 2:8-ban szereplő Ish-bosheth miért szerepel Esh-baal néven az 1 Krónikák 8:33-ban és 9:39-ben?

V: A „Baal” jelenthet urat, Urát vagy egy kánaáni istent. Az „Esh-Baal” jelentése „Baal tüze”, az „ish” pedig „embert” jelent. Sául fiát Ish-nak (ember) nevezte el Baal után, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy urat vagy Urat jelentsen. Az írók vagy másolók valószínűleg megváltoztatták a nevet bosheth-re, ami szégyent jelent. Ish-Bosheth lehet az 1 Sámuel 14:49-ben szereplő Ishvi is.

K: Miért nem támogatta Abner Dávidot a 2 Sámuel 2:8-ban?

V: Ha Abner támogatta volna, az megakadályozta volna a hét évig tartó polgárháborút. Bár a Szentírás nem említi, ne feledjük, hogy Abner valószínűleg az egyik olyan hadvezér volt, aki korábban Dávid nyomába eredt. Abner Saul unokatestvére volt, így Saul fia után neki is joga lett volna a trónra. Az emberek gyakran kétféle problémával küszködnek. Vagy nem hűségesek, amikor hűségesnek kellene lenniük, vagy olyanhoz hűségesek, amihez nem kellene.

Mellékesen megjegyezzük, hogy Dávid hét és fél éven át csak Júda felett uralkodott, Isboset pedig két éven át az északon. Ez azt jelenti, hogy öt és fél éven át Abner vezette az északi seregeket, mielőtt királyteremtő szerepet játszott, és királlyá koronázta Isbosetet, aki akkor 40 éves volt. Figyeljük meg, hogy a Szentírás nem azt mondja, hogy Izráel népe koronázta Isbosetet királlyá; csak Abner tette ezt. Lehet, hogy Abner nagyon elfoglalt volt azzal, hogy kiszorítsa a filiszteusokat Izraelből. Abnert jobban érdekelte, hogy ő maradjon a hatalom élén, mint a nemzeti egység vagy Ishbosheth királlyá tétele. De miután Ishbosheth megdorgálta Abnert azért, mert magához vette Saul egyik ágyasát, Abner látta, hogy hatalma csorbult, és átállt Dávid oldalára, ahol remélte, hogy Joáb alatt vagy mellette továbbra is hatalmat gyakorolhat.

Kiváló példa erre a zseniális német kémikus, Fritz Haber. Ő volt a Haber-eljárás atyja, amely a levegőből történő nitrogénkivonás módszere volt. Ez lehetővé tette Németország számára, hogy robbanóanyagokat állítson elő anélkül, hogy Chile-ből vagy más országokból származó importra lenne szüksége. Isaac Asimov *Ténykönyve* 254. oldalán rámutat arra, hogy ha Haber munkája nem lett volna, Németországot 1916-ra kényszerítették volna ki az első világháborúból. Haber az első világháborúban Németország mérgezőgáz-fejlesztését is irányította. Isaac Asimov *Ténykönyve* 254. oldalán azt is megemlíti, hogy Habert száműzték, amikor Hitler hatalomra került, mert Haber zsidó volt.

Milyen dolgok iránt vagy hűséges?

K: A 2. Sámuel 2:8 alapján mikor kell türelmesen várnunk, hogy a gonosz eloszoljon – szükség esetén menekülve –, és mikor kell kiállnunk és harcolnunk, akár azért, amit Isten nekünk adott, akár azért, amit másoknak adott?

V: Az, hogy Dávid türelmesen várt Sáulra, és nem volt hajlandó eltűrni Ishbosheth-et, érdekes tanulságot nyújt arra nézve, mikor a legjobb türelmesnek lenni, és mikor nem.

Egy leegyszerűsített válasz az, hogy harcoljunk, amikor Isten azt akarja tőlünk, és ne harcoljunk, amikor Isten nem akarja. De honnan tudjuk akkor, mikor akarja Isten, hogy harcoljunk?

A keresztényeket üldözik Kínában, Észak-Koreában, Afganisztánban, Iránban, India Assam tartományában és Nigéria északi részén. Természetesen az Egyesült Államok nem oszthatja hat részre a hadseregét, hogy egyszerre támadja meg Kínát és a többi öt területet az elnyomottak védelme érdekében. Akkor hogyan lehet eldönteni, mikor kell másokat megvédeni, és mikor nem?

K: A 2 Sámuel 2:8–11-ben miért állította fel Abner, majd később Isboset Izráel fővárosát a Jordán folyó keleti partján?

V: Ne feledjük, hogy a filiszteusok elfoglalták a Júda és a Genezáreti-tó közötti terület jelentős részét. Egy keleti oldalon fekvő fővárosba nehezen jutnának el. Mahanaim valószínűleg jól megerősített hely volt, hiszen Dávid oda menekült, amikor Absalom elől menekült.

K: A 2 Sámuel 2:9-ben kik voltak az aszuriták?

V: Valószínűleg egy Ashuri nevű falu lakói voltak. Az Áser törzs népe ennél messzebb élt. Nem Asszúriából, Asszíria korai fővárosából származtak.

K: A 2 Sámuel 2:10-ben Ish-Bosheth két évig uralkodott, vagy Dávid uralkodott hét és fél évig Hebronban a 2 Sámuel 2:11 és 5:5 szerint?

V: A keresztényeknek két különböző válaszuk van.

Dávid csak hét és fél évig uralkodott Júda felett: Ish-Boshethnek, Abnernek és az izraeli seregnek a filiszteusok győzelme után keletre, a Jordán folyón túlra kellett visszavonulniuk. A 2 Sámuel 2:8–9 szerint Ish-Bosheth-et először Gileád, Asuri és Jezreel királyává tették. Csak öt és fél év múlva hódították vissza a Jordán nyugati oldalán fekvő területek elégséges részét. Ezért Izráelnek 5 és fél évig nem volt királya, majd Ish-Bosheth uralkodott két évig, utána pedig Dávid.

Dávid hét és fél évig uralkodott Hebronban: bár lehet, hogy Ish-Bosheth koronázása előtt volt egy kis késedelem, a hét és fél éves időszak Dávidnak a Jeruzsálem elfoglalása és az ottani uralkodás megkezdése előtti, Hebronban töltött teljes uralkodási idejére vonatkozott. Ish-Bosheth meggyilkolása és Dávid jeruzsálemi uralkodásának kezdete között Dávid sehol máshol nem uralkodott, csak Hebronban. Ezért Ish-Bosheth két évig volt Izráel királya, majd Dávid 5 és fél évig uralkodott Hebronban mind Izráel, mind Júda felett, végül Dávid Jeruzsálembe helyezte át fővárosát.

Az első értelmezés azonban valószínűleg helyes; semmi sem utal arra, hogy Abner azonnal megkoronázta volna Ish-Bosheth-et.

K: A 2 Sámuel 2:19–24-ben miért éppen Abnert üldözte Asahel, és miért ütötte meg Abner a lándzsája nyelével?

V: Joáb és Abisai is kifejezetten Abnert üldözték a 2 Sámuel 2:24-ben. Talán rájöttek, hogy Abner egyrészt a lázadás mögött álló erő, másrészt pedig tehetséges hadvezér volt, és ha egyszerűen megölik, az izraeliták behódolnak. Asahel nagyon gyorsan futott; talán könnyebb testalkatú volt, mint Abner (aki idősebb volt) és a többiek. Abner nem tűnt túl aggódónak amiatt, hogy Asahel megölheti őt; de látta, hogy ez a háború sokkal nehezebben fog véget érni, ha megöli Joáb és Abisai testvérét. Talán Abner nem akart megfordulni és a lándzsa éles végét használni, hanem csak megsebezni akarta Asahelt. De függetlenül attól, hogy mi volt Abner szándéka, az ütés végül megölte Asahelt, aki nem számított erre.

K: A 2 Sámuel 2:19–24-ben Asahel biztos volt abban, hogy gyors futása elegendő ahhoz, hogy legyőzzön egy hatalmas, jól páncélozott harcost. Asahel túlzott magabiztossága végzetesnek bizonyult. Vannak-e manapság olyan helyzetek, amikor valakinek egy területen szerzett jártassága hamis magabiztosságot kölcsönöz neki egy másik területen?

V: Ez gyakran előfordulhat az üzleti életben, amikor az egyik iparágban elért siker arra készteti a vezetőket, hogy más iparágakba is belevágjanak. Néha igazuk van, néha pedig nincs. Néha a politikusok és az orvosok, akik egy területen nagy tapasztalattal vagy tudással rendelkeznek, azt feltételezik, hogy szakértelmük minden területre kiterjed.

K: A 2 Sámuel 2:26–32-ben miért hagyta abba Joáb Abner seregének üldözését?

V: A Szentírás nem mondja meg. Talán Joáb tudta, hogy ez értelmetlen háború, és örült, hogy abbahagyhatta, amint Abner is abbahagyta. De ha Abner nem vetette volna fel a kegyelem gondolatát, talán Joáb arra kényszerítette volna a sereget, hogy folytassa a harcot, hogy minél több izraelitát megöljön.

K: Miért volt a 2 Sámuel 2:30–31-ben a veszteség aránya – 360 az 20-hoz képest – ilyen egyenlőtlen?

V: Dávid valószínűleg új fegyverekről és új harci technikákról szerzett tudomást a filiszteusok elleni harcokból, a gáti filiszteusokkal közös oldalon vívott csatákból (1 Sámuel 27), valamint abból, hogy seregében néhány filiszteus is szolgált. (Őket keretitáknak és peletitáknak nevezték.) A 2 Sámuel 1:18 azt is említi, hogy Dávid megtanította katonáit az íj és a nyíl használatára. Emellett Dávidnak tapasztalt katonái voltak, míg Sául seregének sok tapasztalt katonáját a filiszteusok megölték a Gilboa-hegyen.

K: A 2 Sámuel 3:1 azt jelenti, hogy hét és fél éven át folyamatosan folytak a harcok?

V: Ez ellenséges állapot volt, nem pedig folyamatos harc. Ne feledjük, hogy Abnernek, Dávidnak és Joábnak is bőven volt dolguk a filiszteusok elleni harcban. Ezen ellenségeskedések közepette Dávid arra kérte Ishboshethot, hogy adja vissza neki feleségét, Míchált, és Ishbosheth panasz nélkül eleget tett a kérésnek. Amint azt később a 2 Sámuel 3–4-ben látni fogjuk, különböző fajta hűség és különböző fajta hűtlenség létezik. Szinte ez idő alatt végig Abner hűséges volt Ishbosethez, de a nagyobb kérdés az: „hűséges volt-e Istenhez?”

K: A 2 Sámuel 3:1–5 és 2 Sámuel 5:13–16 alapján vajon Dávidnak feleségül kellett volna vennie mindezeket a nőket?

V: Nem, gyermekeik közül néhányan később sok bánatot okoztak Dávidnak. A Mózes 5. könyve 17:17 azt mondja, hogy a király ne vegyen magának sok feleséget, nehogy elforduljon a szíve az Isten iránti hűségétől. Miután Dávid feleségül vette Míchált, Ahinoámot és Abigailt, tovább folytatta, és feleségül vette Maakát, Haggítot, Abitált és Eglát. A Szentírás többé nem említi Chileábot/Kileábot/Kálebot, így valószínűleg még felnőttkorát megelőzően meghalt. Feleségeinek három fia – Ahinoám fia, Amnon, Maaka fia, Absalom, és Haggit fia, Adonija – sok bánatot okozott Dávidnak, és életük tragikus véget ért.

K: A 2 Sámuel 3:3 és az 1 Krónikák 2:23 alapján van-e régészeti bizonyíték a Gesur királyságra?

V: Igen. Egy leégett palotát, amelyben sörszűrőt találtak, i. e. 1100–1000-re datálták Timothy Renner és Ira Spar a „The Land of Geshur Project” című cikkben, amely a New Jersey Archaeological Consortium Newsletter 3. számában (1988) jelent meg. Ezt a pusztítást valószínűleg Joáb és az izraeliták hajtották végre közvetlenül azelőtt, hogy Dávid házasságtörést követett el Batseba-val.

K: Mit tudunk Rizpáról a 2 Sámuel 3:7 alapján?

V: Rizpa Sául ágyasa, vagyis második felesége volt. Amikor Isboset király lett, szokás volt, hogy a királyok örökölték apjuk ágyasait. Ez azt jelentené, hogy Rizpa Isboset apjának felesége volt, ami kissé hátborzongató. Ez a gyakorlat ellentétes a Levitikus 18:8-ban, valamint az Újszövetség 1 Korinthus 5:1-ben leírtakkal. Ezután Abner szexuális kapcsolatba lépett vele. Nem tudjuk biztosan, hogy Rizpának volt-e beleszólása ezekbe a dolgokba. Rizpa volt az, aki megvédte Saul hét férfi leszármazottjának kitéve fekvő holttestét a 2. Sámuel 21:8–11-ben. Annak ellenére, hogy a múltjában „körbeadták”, Rizpa hűséges maradt kiterjedt családja méltóságához.

K: A 2 Sámuel 3:8-ban a hűség kölcsönös-e, vagyis van-e a vezetőnek bármiféle felelőssége a követői iránti hűség terén?

V: Abner így vélte, és Ishbosheth vádja miatt elárulva érezte magát. Azok, akik egy vezetőt tisztségbe helyeznek, elvárják tőle, hogy tegye azt, amiért odahelyezték. A vezetőktől elvárják, hogy hűségesen gondoskodjanak tisztségükről és beosztottaikról.

Érdemes megjegyezni, hogy Abner nem azt mondta, hogy „kutya”, hanem „kutya feje”, ami ugyanakkor még mindig becsmérlő kifejezés. A zsidó kommentátorok ezt úgy értelmezték, hogy Abner elvesztette a türelmét, és dühösen megkérdezte, vajon Ishbosheth csak egy kutyafalkának a vezetőjeként tekint-e rá. Abner túlzásokba esik, és elhamarkodott következtetést von le Ishbosheth elégedetlenségéből, amit Abner csupán apróságnak tart. Ez azonban előkészíthette az utat ahhoz, hogy Abner később megragadja a trónt, és Ishbosheth nem tekintette ezt apróságnak.

K: A 2 Sámuel 3:12-ben mit értett Abner azon, hogy „Kinek tartozik az ország?”

V: Lehet, hogy ez Abner részéről stratégiai kétértelműség volt. Egyrészt Abner tette Ishbosheth-et királlyá, így Abner hatalmas pozícióba került, amelyből irányíthatta az északi királyságot. Másrészt Dávid volt az Isten által kijelölt jogos király, és Abner elismerte, hogy valójában Dávidnak kellene Izráel egészének királya lennie. Mindkét jelentés összeillik azzal, ahogyan Abner így szólt Dávidhoz: „Én gyakorlom a tényleges hatalmat az északi királyság felett, és átadom neked. Kérlek, gondoskodj rólam jól!”

K: Miért vette el Dávid a 2 Sámuel 3:14–16 és az 1 Sámuel 25:44 szerint Míchált a férjétől, Paltitól/Faltieltől?

V: Ha egy férfi feleségül vesz egy olyan nőt, aki még házas, és a férje nem vált el tőle, illetve nem hagyta el, az bonyolult helyzetet teremt. Dávid nem önként hagyta el őt, hanem Mikal apja, Sául király kényszerítette menekülésre. Nem említik, hogy Mikal tiltakozott-e a második házasság ellen vagy sem. Dávidnak, mint első férjnek, joga volt visszakövetelni a feleségét. Ugyanakkor arról sincs szó, hogy Dávid a legjobb megoldást választotta-e, illetve hogy elsősorban a Míkált iránti szerelem vagy a büszkeség vezérelte-e. Mivel Míkált „elvették” Faltieltől, ez arra utal, hogy Dávid nem ártott Faltielnek, aki meglehetősen kényelmetlen helyzetben volt a királyával szemben. Palti és Míkált hűségesek voltak egymáshoz, de Dávid és Míkált között már korábban is létezett egy elkötelezettség.

Ráadásul, mivel Dávid „házasság révén” bejutott Sául családjába, ez az északi királyság izraelitáinak szemében megerősíthette Dávid trónigényét Sául után.

Manapság az újraházasodás bonyolult helyzetet eredményezhet. Legalábbis fontos, hogy minden érintettel beszéljünk.

A 2 Sámuel 3:16-ban Faltiel követte Míchált Bahurim városába, amely valószínűleg körülbelül 1,5 mérföldre északkeletre feküdt Jeruzsálemtől. Később, a 2 Sámuel 16:5–8-ban Simei, a Sául házából való, ugyanabból a városból jött, hogy átkozza Dávidot.

K: A 2 Sámuel 3:14–16-ban Dávid megszegte-e a 5Mózes 24:1–4-et, amely szerint az a férfi, aki elválik a feleségétől, és az máshoz megy feleségül, nem veheti vissza őt?

V: Valójában nem. Dávid soha nem vált el Mikalától; Saul vette el őt Dávidtól.

K: Miért vádolta Joáb a 2 Sámuel 3:24–25-ben Abnert azzal, hogy megtévesztette őt, és csak azért jött, hogy kémkedjen Dávid után?

V: Nem látjuk, hogy Joábnak lett volna bármilyen alapja erre az állításra. Ugyanakkor lehetségesnek tűnhetett. Joáb gyorsan rámutatott erre, mert nem akart riválist Dávid seregének legfőbb tábornokaként. Ráadásul ez az egész háború Abner miatt kezdődött, és Júda hűséges emberei meghaltak, köztük Joáb testvére is, ezért Joáb nem örült volna annak, hogy Dávid a testvére gyilkosával ünnepel.

Abner nagy valószínűséggel őszinte volt Dáviddal szemben. A 2 Sámuel 3:1-ben, amikor Dávid seregei egyre erősebbek lettek, Abneréi pedig gyengébbek, Abner látta a végeredményt, mivel Isboset nem volt hajlandó önként lemondani a királyságról. Így Abner belátta, hogy ez az egyetlen kiút.

Joáb úgy tűnt, sokat értett a csaláshoz. Joáb volt az, aki úgy döntött, hogy megöli Abnert anélkül, hogy Dávidnak szólt volna róla (2 Sámuel 3:26–30). Joáb az engedelmességtől, a követéstől és Dávid szolgálatától eljutott odáig, hogy azt tette, amit saját maga számára a legjobbnak tartott. Bár Abner a csatában megölte Asahelt – és nem véletlenül –, Hebron menedékváros volt, így Abnernek legalább joga lett volna egy tárgyaláshoz. De Joáb ezt sem vette figyelembe.

Előfordul, hogy egy tisztességesen cselekvő embert hűtlenséggel vádolnak, még azok is, akik maguk is árulók. Joáb azzal vádolta Abnert, hogy áruló, de valójában Joáb volt az áruló.

K: A 2 Sámuel 3:26–30-ban Joáb hűséges volt-e Dávidhoz?

V: Igen és nem. Joábnak bizonyára volt némi hűsége Dávid iránt, de saját érdekeit – beleértve a bosszút és pozíciója megőrzését – fontosabbnak tartotta, mint a Dávid iránti hűségét. Ahogyan létezik a részleges engedelmesség, úgy létezik a részleges hűség is. Joáb azzal indokolhatta hűségét, hogy soha nem árulta el Dávidot, és nem szegült szembe semmivel, amit Dávid kifejezetten parancsolt. De Joáb pontosan tudta, mit akart Dávid, és áruló módon meghiúsította Dávid akaratát, és királyát áruló hazugnak tüntette fel. Felmerülhet a kérdés, hogy a részleges hűség egyáltalán hűségnek számít-e.

K: Miért ölték meg Abnert, Ish-Boshethot és Amasát a 2. Sámuel 3:27, 4:6 és 20:10 szerint mind az ötödik [borda] alatt?

V: Valószínűleg ez egy olyan kifejezés volt, amely azt jelentette, hogy a bordák alsó részén szúrták meg őket. Egyesek szerint ez azt jelenti, hogy „a hasába szúrták”, és a BSB fordításban is így szerepel: „a hasába szúrta”.

K: A 2 Sámuel 3:28–36-ban vajon Dávid királysága valóban mentes volt-e Abner vérének felelősségétől?

V: Talán nem. Joáb és testvére, Abisai, saját kezdeményezésükből ölték meg Abnert. Lehet, hogy arra gondoltak, hogy a meggyilkolt ember (Asahel) rokonainak kötelessége a gyilkost igazságszolgáltatás elé állítani. Abner azonban nem gyilkolta meg Asahelt; tisztességesen, csatában ölte meg. Ennek ellenére Dávid nem járt el igazságosan, amikor nem tartóztatta le Joábot és Abisait, és nem végeztette ki őket gyilkosságért. Másrészt Dávid látta, hogy ha letartóztatná Joábot és Abisájt, lehet, hogy ő maga kerülne kivégzésre; legalábbis akkor, ha Dávid nem támaszkodott volna Istenre.

K: Miért csak megátkozta Dávid Joábot a 2 Sámuel 3:39-ben, ahelyett, hogy kivégezte volna?

V: Joáb úgy gondolta, hogy Abner csupán egy opportunista volt, és bizonyos értelemben talán az is volt. Joáb meg akarta bosszulni testvére csatában bekövetkezett méltó halálát. Joáb itt megmutatta, hogy mind a saját érdekeit, mind pedig azt tartotta szem előtt, amit Izráel számára a legjobbnak tartott; Dávid követése nem volt az elsődleges gondja. Az, hogy Dávid nem fegyelmezte meg tisztségviselőit és fiait, amikor arra szükség lett volna, Dávid egyik legnagyobb gyengeségének tűnik. Bizonyos értelemben Dávid a Joábbal, Abisájjal és fiaival való hűséges kapcsolatait fontosabbnak tartotta, mint az Isten akaratát végrehajtó hűséges szolgálatát. Dávid azzal indokolta magát, hogy nem volt elég hatalmas ahhoz, hogy megbüntesse Joábot és Abisájot.

Dávid Abnert tiszteletre méltó embernek, valamint egykori ellenfelének tekintette. Őszintén gyászolta Abnert, de ez egyben egy nyilvános esemény is volt, amelynek célja az volt, hogy mindenkit meggyőzzön arról, hogy Dávidnak semmi köze nem volt ehhez. A 2 Sámuel 3:31–38-ban biztosan rendkívül, rendkívül kényelmetlen lehetett Joábnak és Abisainak a nép és a vezetők között jelen lenni, amikor Dávid nyilvánosan gyászolta Abnert.

K: A 2 Sámuel 4:1–2, 4–8-ban miért gyilkolták meg Rekáb és Baaná Isbosetet?

V: Valószínűleg nem Ishbosheth iránti gyűlölet miatt tették. Úgy tűnik, Abner amúgy is kényszerítette Ishboshethre a királyságot. De miután eltűnt a tehetséges hadvezérük, Abner, és néhány északi nemes hajlandó volt átállni Dávidhoz, pánik tört ki, és ezek a férfiak látták, hogy nincs remény az északi királyság győzelmére. Arra is gondoltak, hogy Isboset soha nem fog beleegyezni a megadásba, ezért úgy vélték, az egyetlen kiút az, ha áruló módon saját kezükbe veszik az ügyet.

Vitatható, hogy Rekáb és Baaná Isten titkos/végső akaratát hajtották végre, mert Isten ezt az eszközt használta arra, hogy az egész királyságot Dávidhoz vezesse. De ellentétben álltak Isten kinyilatkoztatott akaratával, miszerint nem szabad gyilkolnunk. Isten néha gonosz cselekedeteket és gonosz embereket használ fel céljai eléréséhez, de ez nem menti fel azokat az embereket a felelősség alól, amiért megszegték Isten parancsát.

K: Miért nem akarta senki sem Megibósetet királlyá kenni a 2 Sámuel 4:4, 9:6–13; 16:1–4; 19:24–30; 21:7 versekben?

V: Mefibóset körülbelül 5 éves volt, amikor nyomorék lett, és alig volt tizenkét éves, amikor Ish-Bósetet megölték (lásd 2 Sámuel 4:4). Abner nélkül nem volt senki, aki régensként a gyermekkirály nevében uralkodhatott volna. Ennél is fontosabb azonban, hogy egy nyomorék király nem tudta volna vezetni a hadsereget, és nehéz lett volna számára utaznia, hogy másokkal találkozzon.

K: A 2 Sámuel 4:8-ban vajon Dávidnak kellett volna-e örülnie annak, hogy Rekáb és Baaná meggyilkolták Ish-Bosheth-et, mivel azt mondták, hogy az Úr intézte el a bosszút?

V: Ahogyan Dávid is tudta, nekünk is fel kell ismernünk, hogy nem hihetünk el mindent, amit valaki mond. Még ha azt is állítják, hogy Isten műve volt, mindig szem előtt kell tartanunk azt a gondolatot, hogy talán csak kitalálták. Persze, Isten bosszút állhat, de ez nem ad nekik jogot arra, hogy áruló módon megöljenek valakit.

K: A 2 Sámuel 4:9–12-ben miért gondolták Rekáb és Baána, hogy Dávid örülni fog nekik azért, mert hűtlenségből meggyilkolták Isboszetet?

V: Nyilvánvalóan nem tudtak arról az amalekiről, aki azt állította, hogy megölte Sault, vagy már el is felejtették. Számukra kézenfekvőnek tűnt, hogy Dávid jó és érdemes célnak tartaná a törvényes király ellen lázadó eltávolítását. Amit azonban nem vettek észre, az az volt, hogy Dávid nem fogadta el az áruló és becstelen módszereiket. Azért jutottak be Ish-Boset házába, mert ő bízott bennük. A kommunizmus és más ideológiák egyik mottója: „A cél szentesíti az eszközt.” Rekáb és Baaná nagyon tévesen azt hitték, hogy Dávid számára a végeredmény jelent mindent, a hűség pedig semmit.

Valami ehhez hasonló történt évszázadokkal később is. Amikor Makedóniai Sándor meghódította Dáriusz király vezette Perzsa Birodalmat, és Dáriuszt meggyilkolták, Sándor – Justinus történelmében (12:6) és Curtiusnál (7:5) olvashatóak szerint – ahelyett, hogy megjutalmazta volna a merénylőket, megölte őket áruló cselekedetük miatt. Sok más emberhez hasonlóan Sándor is nagyra tartotta a becsületet. Szerintem Sándor azt is látta, hogy perzsa alattvalói szemében nagyobb legitimitással bírna királyként, ha nem helyeselné az áruló merényletet.

K: A 2 Sámuel 4:9–12-ben milyen módon felejthetik el (vagyis valójában figyelmen kívül hagyhatják) az emberek – beleértve magunkat is – a kritikus információkat?

V: Rechab és Baanah biztosak voltak abban, hogy Dávid elégedett lesz velük. Dávid válasza azonban arra utal, hogy hallották, mit tett azzal az amálekivel, aki azt állította, hogy megölte Sault. Sok ember esetében, aki elfelejti vagy figyelmen kívül hagyja a kritikus információkat, ez nem azért van, mert rossz a memóriájuk; inkább valami másról van szó.

Vannak „modellek”, amelyeket más emberekről alkotunk, hogy segítsenek nekünk értelmezni a valóságot, és hogy elménknek tömör összefoglalást nyújtsanak arról, hogyan működnek a dolgok. Ha rendelkezünk néhány ténnyel, és azok illeszkednek egy előre kialakított modellünkhöz, akkor ebből következtetünk arra, hogy a modell teljes egészében igaz. A modellek, akárcsak a sztereotípiák, gyors és hatékony módszerek arra, hogy elhamarkodott következtetéseket vonjunk le. A baj az, hogy a következtetések tévesek lehetnek, vagy ebben az esetben nagyon-nagyon tévesek. A modellek készítésének az a baj, hogy a legtöbb ember egyszerűen elveti azokat a tényeket, amelyek nem illeszkednek a modellbe. Sokkal kielégítőbb, és másoknak is nagyobb bizalmat kelt, ha azt mondjuk: „Mindent megértem”, mintha azt mondanánk, hogy bizonyos dolgok számunkra nem érthetőek. Ha Rechab és Baanah olyanok voltak, mint a legtöbb ember, akkor nem felejtették el, amit Dávidról és az amálekitairól hallottak, csupán elvetették azt a tényt, mert a szokványos királyok nem viselkednek így.

Mi pedig bölcsebbek leszünk, ha mindig nyitottak vagyunk arra a lehetőségre, hogy alázatosan beismerjük magunknak és másoknak, hogy egyes dolgok nem illeszkednek a modellünkbe. Szükségünk van modellekre; nem fordíthatunk hatalmas mennyiségű időt arra, hogy alaposan elemezzük a naponta meghozott ezer apró döntést. De tudatosítsuk, hogy a modelljeink túlzott leegyszerűsítések. Ahogy egy matematikai modellező jól megfogalmazta: „minden modell téves, de egyes modellek hasznosak.”

K: A 2 Sámuel 4:11–12-ben miért nevezte Dávid az lázadó Ish-Boshethot igaz embernek?

V: Ez hasonlít ahhoz, amit Dávid Saulról énekelt a gyászénekében. Amennyire láthatjuk, Isboset tiszteletre méltó volt; tisztességesen cselekedett; csupán az volt a baj, hogy célja ellentétes volt Isten felkentjével. Az amerikai polgárháborúban egyesek azzal vádolták Robert E. Lee-t, hogy áruló, mert hűséget fogadott, hogy hazánkért harcoljon, majd megváltoztatta hűségét. De ez nem igaz; Lee nem volt áruló. Nem alkalmazott csalást vagy árulást, hanem tisztességesen váltott hűséget. Sajnos olyan ügyért harcolt – és jól harcolt –, amely az afroamerikaiak tartós rabszolgaságához vezetett. Ha pocsék tábornok lett volna, ahelyett, hogy ilyen kiváló, sokkal kevesebb katona – beleértve a déli katonákat is – halt volna meg. Ha mindig tisztességesen cselekszel, az nagyszerű; de ügyelj arra is, hogy a jó oldalért harcolj.

A polgárháború vége után Lee-t soha nem állították bíróság elé sem árulás, sem háborús bűnök vádjával, mert mindenki tudta, hogy ártatlan. Az Arlingtoni Nemzeti Temetőt azonban az ő földjén hozták létre, ahonnan mindig jó kilátása nyílt rá.

K: A 2 Sámuel 5:7 szerint mekkora volt a jeruzsálemi fellegvár?

V: A fellegvár egy „erőd” volt a városon belül, és az utolsó menedékhely. 1983-ban Yigal Shiloh feltárta azt, ami valószínűleg a Dávid előtti időkből származó fellegvár volt, és az nagy, 2,150 négyzetláb. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 3. kötet, 858. oldal, valamint Hershel Shanks: „The City of David After Five Years of Digging” című cikkét a Biblical Archaeology Review 11, 6 [1985] 25–26. oldalán.

K: Miért vetette meg Dávid a sántákat és a vakokat a 2 Sámuel 5:8-ban?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Mivel a sánták és a vakok nem voltak túl mozgékonyak, a jebusita vezetők nekik osztották ki azt a feladatot, hogy őrizzék a vízkutat.

2. A sánták és a vakok általában nem vettek részt a csatákban. Valójában nincs feljegyzés arról, hogy Dávid vagy bárki más valaha is harcolt volna a sántákkal és a vakokkal, kivéve ezt az egy esetet.

3. De ebben az esetben, mivel feladták nem harcos státuszukat, hogy Dávid ellen harcoljanak, Dávid és emberei harcoltak ellenük, függetlenül attól, mennyire kellemetlen volt ez számukra.

K: A 2 Sám 5:9, 1 Kir 9:15, 2 Kir 12:20 és 2 Krón 32:5 versekben mi volt a Milo (vagy Millo)?

V: A régészek nem biztosak abban, mi volt a Millo, de a Wycliffe Bibliai Szótár 1120–1121. oldalán az áll, hogy valószínűleg egy erődítmény volt Jeruzsálem falainak északi oldalán.

A New International Dictionary of the Bible 651. oldalán az áll, hogy egy emelt domb volt, amelyet védőfalnak neveztek, Dávid városán kívül.

Akárhogy is, stratégiai jelentőséggel bírt, hiszen Dávid építette, Salamon megerősítette (1 Királyok 9:15, 24; 11:27), és Hiskia is megerősítette az asszírok ellen a 2 Krónikák 32:5 szerint.

K: A 2 Sámuel 5:11 és az 1 Királyok 5:1 alapján – mivel a tirei Hiram olyan híres volt – vajon anakronisztikusan helyezték-e őt Dávid idejében a trónra, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 304. és 325. oldalán állítják?

V: Nem. Asimov szerint a tirei Hiram éppen i. e. 969-ben lett király, négy évvel Salamon után (Asimov, 325. o.). Azonban a NIV Study Bible (479. o.) szerint Hiram i. e. 978–944 között uralkodott, és lehetséges, hogy már i. e. 993-ban is társuralkodóként uralkodott apja mellett. A Nelson Study Bible 567. oldalán szintén az áll, hogy Hiram Kr. e. 978–944 között uralkodott. A New Geneva Study Bible 480. oldalán pedig az olvasható, hogy Hiram körülbelül Kr. e. 980–947 között uralkodott.

K: A 2 Sámuel 5. és 6. fejezetében Dávid a filiszteusok legyőzése után vitte-e a ládát Obed-Edom házába, vagy előtte, ahogyan azt az 1 Krónikák 13. és 14. fejezete sugallja? (Ezt egy muszlim vetette fel.)

V: Az 1 Krónikák 13. és 14. fejezetei nem mondják ki, hogy a filiszteusok legyőzése előtt történt volna. Nincs ezzel semmi probléma, ha rájövünk, hogy a szakaszoknak nem feltétlenül kell időrendi sorrendben állniuk. Hacsak egy szakasz nem a „majd” vagy „utána” vagy hasonló kifejezéssel vezeti be a következőt, akkor azok egyidejűleg vagy bármely sorrendben is előfordulhatnak.

A 2 Sámuel 6:1-ben szerepel az „ismét” szó, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a harcok után történt. Az 1 Krónikákban sincs időrendet jelző szó.

Hasonlóképpen a 16. szúra 115–119. versei arról szólnak, hogy a zsidók számára különféle ételek tilosak voltak. A 16. szúra 120. verse viszont Ábrahámról beszél. A zsidók története Jákóbbal, Ábrahám unokájával kezdődött, így ezek a versek nem sorrendben állnak. Szóval, ez probléma a Koránban? Ebben a konkrét esetben nem, mert a Korán nem állította, hogy ezek a versek sorrendben lennének. A 16. szúra 119–120. versében nem szerepel időrendet jelző szó.

K: Mi a szokatlan a 2 Sámuel 5:17–8:18-as szakasz szerkezetében?

V: Ez egy héber irodalomban gyakori irodalmi eszköz, amelyet kiaszmának neveznek, és amelyben a sorok szimmetrikusan vannak elrendezve.

— Dávid legyőzi a filiszteusokat (5:17–25)

— — Dávid elhozza a ládát Jeruzsálembe (6:1–23)

— — — Isten szövetséget köt Dáviddal (7:1–17)

— — Dávid imádkozik az Úrhoz (7:18–29)

— Dávid legyőzi ellenségeit (8:1-14)

K: A 2 Sámuel 6:1-5-ben milyen dicséretre méltó cselekedetet hajtott végre Dávid?

V: Dávid éppen akkor lett Júda és Izráel egyedüli királya, és mégis Istent helyezte az első helyre. Amikor sikeres vagy, vagy valaminek a királyává kennek fel, akkor magadnak rendezzel ünnepséget, vagy Istent, a te királyodat dicsőítő ünnepséget tartasz?

K: Mit tett Dávid rosszul a 2 Sámuel 6:3-ban és az 1 Krónikák 13:7-ben?

V: Dávid azzal tisztelte Istent, hogy a ládát egy új szekérre helyezte. Ez azonban nem volt a ládával való helyes bánásmód. A ládát úgy kellett szállítani, hogy rudakat dugtak a hurkokba, és a léviták, nem pedig állatok vitték.

Ma néha olyan dolgokat tehetünk, amelyekkel kifejezetten Istent tiszteljük. Isten azonban azt akarja, hogy csak olyan módon tiszteljük Őt, amely nem ellentmond a Biblia tanításainak.

K: A 2 Sámuel 6:5 szerint hogyan keletkeztek a cintányérok?

V: Bár nem tudjuk, honnan származnak, nagyon ősi hangszerekről van szó. A héber nyelvben a többes számú alak, a mesiltayim, az Expositor's Bible Commentary 3. kötete 879. oldalának szerint nyilvánvalóan az ókori ugariti msltm szóból származik. Az ugaritiak Ábrahám ideje előttről kezdve Szíria és Libanon partvidékén éltek.

K: Miért ölte meg Isten Uzzát a 2 Sámuel 6:6–7 és az 1 Krónikák 13:9–14 szerint?

V: Uzza és a többiek tiszteletlenséget tanúsítottak Isten iránt azzal, hogy a 2. Sámuel 6:3 szerint egy rázós szekéren szállították a ládát. Azt rúdokon kellett volna vinni, és kizárólag a léviták tehették volna. Egyesek úgy vélik, hogy Isten igazságtalanul járt el, amikor megölte Uzzát azért, mert megpróbálta stabilizálni a ládát.

Három szempontot kell azonban figyelembe venni.

1. Uzza és a többiek nem úgy bántak a ládával, ahogyan Isten elvárta tőlük. Dávid később, az 1 Krónikák 15:13-ban rájött, hogy hibát követett el, amikor megengedte, hogy a ládával ilyen hanyagul bánjanak.

2. Úgy tűnik, Istennek sokkal fontosabb volt, hogy az emberek milyen tisztelettel viseltettek a ládával szemben, mint az, hogy az a sárba került-e vagy sem. A sár egyébként sem ártott volna az aranynak.

3. Istennek joga van szabályokat állítani az imádat tárgyaival kapcsolatban. Istennek való szolgálatunknak Isten feltételei szerint kell történnie, nem a miénk szerint.

K: Miért nem ölte meg Isten a 2 Sámuel 6:6–7-ben azokat a filiszteusokat, akik megfogták a ládát, hiszen Uzzát megölte azért, mert hozzáért a ládához (2 Sámuel 6:6–7)?

V: A Biblia nem mondja meg, hogy a filiszteusok kézzel vagy a rudakkal fogták-e meg a ládát. Akár így, akár úgy, Isten tudta, hogy nem voltak tisztában a ládára vonatkozó Isteni szabályokkal, és Isten figyelembe veszi, hogy egy személy mennyit tudhatott – amint azt a Róma 4:15 és 5:13 is mutatja.

K: A 2 Sámuel 6:7-ben az, hogy a ládát szentnek tartják, azt jelenti-e, hogy tisztelnünk kell a relikviákat, ahogyan az ortodox és a katolikus egyházak teszik?

V: Nem. Ha ez valóban a „szent ereklyékre” vonatkozna, az inkább azt támasztaná alá, hogy soha ne érintsük meg az ereklyéket, mintsem azt, hogy tiszteljük őket. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Uzzát azért ölték meg, mert megszegte a ládához való hozzáérintésre vonatkozó törvényt (4Mózes 4:15), nem pedig azért, mert nem imádta vagy nem tisztelte azt.

2. Az izraelitáknak tisztelniük kellett az Úr ládáját, de ez másfajta tisztelet, mint az emberi dolgok iránti tisztelet.

3. Noha a földi és mennyei Isten népének tisztelete helyes dolog, ez eltér a szent tárgyak imádásától. Az imádás különbözik a tisztelettől, mivel az imádás magában foglalja a képhez vagy szoborhoz való imádkozást, illetve az azok révén történő imádkozást.

K: Miért táncolt Dávid (állítólag) a 2 Sámuel 6:20 szerint ruhátlanul a nyilvánosság előtt?

V: Dávid nem volt meztelen; a 2. Sámuel 6:14 szerint lenvászon efódot viselt. Dávid nem viselt királyi ruhát, és nem úgy viselkedett, ahogyan Míkal szerint egy királynak illik, és Míkal ezért bírálta őt.

Egy dolog kritizálni valakit azért, hogy segítsünk neki fejlődni. De egészen más dolog olyan módon kritizálni valakit, hogy ezzel kifejezzük: már nem tiszteljük azt a személyt.

K: A 2 Sámuel 6:20 alapján hogyan kell értelmeznünk azt, ha az Úrnak tetsző cselekedetünk során egy hívőtársunk gúnyosan kigúnyol minket?

V: Figyeljünk meg négy jó dolgot, amit Dávid tett.

Nincs megtorlás: Nem szabad bosszút állnunk (Lukács 6:27–36 és Máté 5:43–44) vagy megtorlást gyakorolnunk (1 Péter 2:23).

Védekezés: Meg kell védenünk cselekedeteinket azzal, hogy elmagyarázzuk, miért helyes, amit teszünk. Hasonlóképpen a Róma 14:16 azt mondja, hogy ne hagyjuk, hogy azt, amit jónak tartunk, gonosznak nevezzék.

Folytatás: Dávid hangsúlyozza, hogy továbbra is így fog cselekedni.

Koncentrálj Istenre, ne a gúnyolódóra: Úgy kell döntnünk, hogy nem hagyjuk, hogy néhány rossz szó elrontsa az Isten imádásának élményét.

K: A 2 Sámuel 6:23-ban Mikalnak nem voltak gyermekei a király felé tett megjegyzései miatt?

V: Igen, ezt mutatja ez az igehely. Míkáltól nem születtek gyermekek, mert tiszteletlen megjegyzéseket tett férjére, a királyra. A Biblia azonban nem szól arról, hogy a gyermektelenség Isten akaratából vagy Dávid távollétéből eredt-e.

De akár így, akár úgy, egy hűtlen, istentelen szó attól, akitől hűséget és istenfélelmet várnánk, tartós hatással járhat. A Máté 12:36 így szól: „De mondom nektek, hogy az emberek a ítélet napján számot adnak minden gondatlan szóról, amit kimondtak.” (BSB). Ez arra késztet minket, hogy ugyanarra a következtetésre jussunk, amit Jakab tanított nekünk a Jakab 1:19-ben.

K: A 2 Sámuel 6:23-ban miért maradt Míkal gyermektelen élete hátralévő részében?

V: A Szentírás nem mondja meg, de négy lehetőség merül fel.

1. Soha nem tudott gyermeket szülni. Figyeljük meg, hogy Faltieltől sem született gyermeke.

2. Dávid szándékosan nem akart tőle gyermeket, mivel ő nem tisztelte őt.

3. Dávid nem volt gyakran vele, és így nem esett teherbe.

4. Dávid gyakran volt vele, de Isten gyermektelenné tette Míchált, miután az tiszteletlenséget tanúsított férje iránt.

Mindazonáltal a Szentírás nem szól arról, hogy Mikal valaha is meggondolta volna magát, és Dávidhoz vagy Istenhez fordult volna bocsánatért.

A Szentírás nem szól arról, hogy pontosan miért nem született gyermeke. Talán azért hallgat erről a Szentírás, mert nekünk nem kell tudnunk. A tanulság számunkra az, hogy Míkal nem tisztelte férjét és Izráel királyát, és bármilyen módon is történt, Isten ezért megbüntette őt.

K: A 2 Sámuel 7:1–2 szerint minden jó szándékunk valóban Istentől származik?

V: Nem. Bár Isten mindent tud, amit gondolunk (Zsoltárok 139:2), és mindent, amit mondunk, még mielőtt kimondanánk (Zsoltárok 139:4), Isten úgy döntött, hogy nem irányít minket, mint bábokat. Néhány jó dolog a hívő saját kezdeményezéséből fakad, amint azt a 2. Korinthusbeliekhez írt levél 8:17 is mutatja. Ebben az esetben Dávidnak jó szándéka volt, de nem volt Isten akarata, hogy Dávid végrehajtsa ezt a szándékot. Az a fontos, hogy engedelmeskedjünk Isten akaratának, nem pedig csak a jó szándékokat kövessük. A jó szándékok nem helyettesíthetik az engedelmességet.

K: A 2 Sámuel 7:3–17-ben Nátán hamis próféta volt-e, mert először azt mondta Dávidnak, hogy tegyen, amit akar?

V: Nem. Az, hogy valaki igazi próféta, nem jelenti azt, hogy soha nem mond semmi téveset. Azt jelenti, hogy amikor egy igazi próféta prófétaként azt mondja: „Így szól az Úr”, az Isten igazi szava.

K: A 2 Sámuel 7:13,16-ban az áll, hogy Salamon királysága látszólag örökké fog tartani, de nem így történt. Hogyan magyarázzuk ezt?

V: A 2. Sámuel 7:5–17 egy egész prófécia Dávidnak, amelynek kettős beteljesülése van: Dávid leszármazottaira vonatkozik, mind a közvetlen, mind a hosszú távú értelemben. Amint Dávid meghalt, saját leszármazottja, Salamon lett a király, és Salamon építette meg a Templomot. Hosszú távon a 2. Sámuel 7:13 azt ígéri, hogy Salamon királyságának trónja örökre megmarad.

A Biblia azt is mondja, hogy a Messiás Dávidtól származik majd: Jeremiás 23:5; valamint az Újszövetségben Lukács 3:31; Apostolok cselekedetei 13:22–23; Jelenések 22:16.

Számos zsidó Talmud szerint a Messiás Dávid leszármazottja lesz. Az Expositor’s Bible Commentary 9. kötete 298. oldalának tanúsága szerint a késői zsidóság bizonyos csoportjai így vélekedtek, például a 4QFlor.

Kiderült, hogy ez két különböző szempontból is igaz. Biológiailag Jézus Máriától származott, aki Dávid leszármazottja volt, de nem Salamoné, amint azt a Lukács 3:23–31 írja. Jogi értelemben – de nem biológiai értelemben – Jézus József fia volt, aki Máté 1:6–16 szerint mind Dávid, mind Salamon leszármazottja volt. Tehát biológiailag Jézus Mária révén Dávid leszármazottja volt, de a királyi jog nem az anyán keresztül öröklődött. Így tehát kizárólag Mária révén Jézusnak nem lett volna joga Izrael királyi trónjára. Mivel azonban Jézus jogilag József fia volt, Jézusnak joga volt a trónra.

Van azonban két érdekes mellékkérdés is ezzel kapcsolatban.

Ha Jézus valóban biológiailag Józseftől származott volna, az egy bibliai próféciát megcáfolt volna. József Máté 1:11–12 szerint Jekonja (Jojakín) király leszármazottja volt, aki pedig Salamon leszármazottja volt. Jeremiás 22:30 azonban azt mondja, hogy Jekonja egyetlen leszármazottja sem ülhet majd soha többé a trónra.

A második kérdés az, hogy a száműzetés óta nem volt olyan Dávid leszármazottja, aki király lett volna, és manapság kevés zsidó tudja egyáltalán, melyik törzsből származik (bár néhány Cohen nevű pap tudja). Tehát szigorúan zsidó szemszögből nézve úgy tűnik, hogy ez a prófécia nem teljesült – hacsak természetesen Salamon trónja nem lett örökre megerősítve Krisztus által.

K: A 2 Sámuel 7:18–29-ben mi a jelentősége Dávid itt tanúsított hozzáállásának?

V: Egyrészt ez Dávid számára nagyon kiábrándítónak tűnhetett. Dávid felajánlotta, hogy saját erőforrásait felhasználva templomot épít Istennek, de Isten itt kifejezetten elutasította. Dávid annyira szerette volna házat építeni Istennek. Isten „nemet” mondott, de aztán meggondolta magát, és Dávid számára élő házat épített Salamonon és leszármazottain keresztül.

Feltételezhetjük, hogy mivel Isten tudta, mit fog Dávid tenni Batseba és a moábita férfiakkal, nem tartotta helyénvalónak, hogy Dávid legyen az, aki megépíti a templomot.

Néha szeretnénk tenni valamit, hogy segítsünk Istennek, mert azt gondoljuk, hogy Istennek szüksége van ránk. Valójában azonban Isten gondoskodik rólunk, és nem fordítva.

További információkért lásd a Tony Evans Biblia-kommentár 328. oldalát.

K: A 2 Sámuel 8:2-ben helyesen járt-e el Dávid, amikor a moábita férfiak kétharmadát megölte?

V: Dávid itt nagyon szigorúan járt el. Célja nyilvánvalóan nem az volt, hogy az összes moábitát megölje, hanem hogy csökkentse lázadásra való képességüket. A Szentírásban semmi sem utal arra, hogy Isten jóváhagyta volna ezt a cselekedetet. Éppen ellenkezőleg, az 1 Királyok 5:3 szerint Isten nem akarta, hogy Dávid építse meg a templomot, mert Dávid háborús ember volt.

K: A 2 Sámuel 8:3-ban Dávid Hadadezert győzte le, vagy Hadarezert, ahogyan az 1 Krónikák 18:3 mondja?

V: Ez az egy betűnyi eltérés a héberben nagy valószínűséggel másolási hiba. A „Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások” című könyv 130. oldalán olvasható, hogy a héber „d” és „r” betűk egymáshoz hasonlóak.

K: A 2 Sámuel 8:4-ben Dávid 1700 lovast fogott el, vagy 7000 szekérhajtót/lovast, ahogyan az 1 Krónikák 18:4 mondja?

V: Ezer harci szekér és 7 000 szekérhajtó volt. Mind az 1 Krónikák 18:4, mind a 2 Sámuel 8:4-et tartalmazó Holt-tengeri tekercsek 7 000-et említenek. A görög Septuaginta-fordítás is 1 000 harci szekeret és 7 000 lovast említ. Tehát a 2 Sámuel 8:4-ben szereplő 1 700-as szám a maszorétikus szövegben szinte biztosan másolási hiba. A When Critics Ask című mű 171–172. oldalán, az Encyclopedia of Bible Difficulties 184. oldalán, az Expositor’s Bible Commentary 4. kötetének 398. oldalán, valamint a 2 Sámuel 8:4-hez fűzött NIV Study Bible-ben ugyanez áll. A maszorétikus szövegben emellett nyelvtani hiba is található, amely arra utal, hogy egy szó kimaradt.

K: Miért szerepel a 2 Sámuel 8:17-ben Ahimelech Abiatár fiaként, hiszen Abiatár apját, akit még Dávid királyrá válása előtt megöltek, Ahimelechnek hívták?

V: Két lehetőség merül fel.

Másolói hiba: Valószínű, hogy a nevek felcserélődtek. Mind a 2 Sámuel 8:17-ben, mind az 1 Krónikák 18:16-ban a szír nyelvű változatban „Abiathar, Ahimelech fia” szerepel, ahelyett, hogy „Ahimelech, Abiathar fia” lenne, ahogyan a maszorétikus szövegben és a Septuagintában olvasható. (A 2 Sámuel 8:17 és az 1 Krónikák 18:16 nem maradt fenn a Holt-tengeri tekercsekben.) Erről a nézetről bővebben lásd a The New Geneva Study Bible 438. oldalát és a New International Bible Commentary 380. oldalát.

A nagyapáról elnevezett unoka: Ha az unokát a mártírhalált halt nagyapja után nevezték el, akkor a fiatal Ahimelech valószínűleg csak Dávid uralkodásának utolsó szakaszában lett pap. Az Expositor’s Bible Commentary 3. kötete, 911. oldala szerint ez a gyakorlat, amelyet papponímia néven ismerünk, gyakori volt. (Lásd 1 Krónikák 6:9b–10a; 7:20). Erről a nézetről lásd a The Bible Knowledge Commentary: Old Testament című mű 466. oldalát.

K: A 2 Sámuel 8:18 szerint hogyan lehettek Dávid fiai papok, hiszen Dávid a Júda törzséből származott, nem pedig a Lévi törzséből?

V: Nem voltak azok; nincs bizonyíték arra, hogy Dávid fiai bármilyen papi feladatot láttak volna el a templomban. Bár az itt szereplő héber szó a papokra általánosan használt kifejezés (kohen), az 1 Krónikák 18:17 szerint ők vezető tisztségviselőként szolgáltak. A When Critics Ask című mű 172. oldalán rámutatnak arra, hogy a héber szó szolgát, tisztviselőt vagy tanácsadót is jelent.

K: A 2 Sámuel 8:18-ban kik voltak a keretiták és a peletiták?

V: Ezek filiszteus katonák voltak, akik hűségesen szolgáltak Dávid seregében. A 2. Sámuel 8:18 szerint Dávid parancsnoka, Benaja vezetése alatt álltak.

Különösen az ugariti nyelvben található meg a „Krty” szó, amely a krétai szigetről származó embereket jelöli. Tehát a keretiták valószínűleg nem csupán filiszteusok voltak, hanem kifejezetten a krétai szigetről származó filiszteus törzs tagjai.

K: A 2 Sámuel 9:1–13-ban milyen a fejezet felépítése?

V: Ez kiaszm formájában íródott, ami a héber költészet jellemző eleme.

9:1 Dávid kegyelmet akar tanúsítani Sául családja iránt

- 9:2–5 Dávid beszél Zibával, Saul szolgájával

- - 9:6–8 Dávid kegyelmet tanúsít Mefibóset iránt

- 9:9–11a Dávid beszél Zibával, Saul szolgájával

9:11b–13 Dávid Mefibóseten keresztül kedvez Saúl családjának

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 3. kötet, 916. oldal.

K: Miért volt Dávid kedves a sánta Mefibósethez a 2 Sámuel 9:1-13-ban, hiszen a 2 Sámuel 5:8 szerint gyűlölte a sántákat és a vakokat, akik Jeruzsálemet védték?

V: Bár a sánták és a vakok nem tudtak jól harcolni, Dávid utálta, hogy meg kellett volna ölnie őket ahhoz, hogy elfoglalja a Jeruzsálemet ellátó vízvezetéket. Az a tény, hogy Mefibóset sánta volt, nem tette Dávid iránta tanúsított kedvességét sem nagyobbá, sem kisebbé.

Lehet-e ma is hasonló érzésük a jó katonáknak? Katonaként akarnál-e valaha lelőni egy kisgyereket? Mi lenne, ha az a kisgyerek egy AK-47-es gépkarabélyt tartana a kezében, és rád célozna vele? Igen, megölnéd, de nem éreznéd jól magad emiatt, és utálnád azokat a körülményeket, amelyek erre kényszerítettek.

K: A 2 Sámuel 9:1–13-ban miért volt Dávid kedves Mefibósethez?

V: Dávid nem azért volt kedves Mefibósethez, mert véletlenül találkozott vele. Inkább azért kereste fel Mefibósetet, mert kereste a módját, hogy irgalmas legyen Sául családjával szemben, és megmutassa, hogy nem táplál irántuk gyűlöletet. Dávid az 1 Sámuel 20:42-ben ígéretet tett Jónátánnak, hogy gondoskodik róla és családjáról, és Dávid becsületes ember volt. Ez az ószövetségi szövetségi szeretet lényege: egy megígért elkötelezettség és bizalom. Annak ellenére, hogy Jónátán már meghalt, és többé semmit sem tehetett, hogy segítsen vagy ártson Dávidnak, Dávid mégis betartotta az ígéretét, hogy gondoskodik Jónátán leszármazottairól.

Mefibóset azonban valószínűleg nem tudott erről az ígéretről, és megdöbbent Dávid jóságán. Mefibóset sánta volt (2 Sámuel 4:4), mert dajkája elvitte őt, hogy elmeneküljön Dávid elől. Mefibóset akkoriban körülbelül öt éves lehetett. A királyok gyakran megölték elődeik összes gyermekét, és azt feltételezték, hogy Dávid is úgy fog viselkedni, mint egy tipikus király, és ugyanezt akarja tenni. Dávid azonban nem volt közönséges király.

Mefibosetet allegorikusan egy elveszett embernek tekinthetjük. Szegény, kitaszított, sánta, akinek nincs módja eljutni Dávidhoz. De kegyelemből és szövetségi szeretetből Dávid Jeruzsálembe hozatta Mefibosetet, és gondoskodott róla.

További információkért lásd a New International Bible Commentary 380. oldalát, az Expositor’s Bible Commentary 3. kötetének 916–918. oldalait, a Tony Evans Bible Commentary 329–330. oldalait, az Evangelical Commentary on the Bible 218–219. oldalait, a Believer’s Bible Commentary 332–333. oldalait, valamint a The Bible Knowledge Commentary: Old Testament 466. oldalát.

K: A 2 Sámuel 9:1-ben Dávid ezt Saül fiainak kivégzése után mondta-e, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible 309. oldalán olvashatjuk?

V: Asimov azt állítja, hogy Dávid a kivégzések után mondta ezt, mert a kivégzések előtt nem lett volna nehéz megtalálni Saul családtagjait.

A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

Hűséges fiút keresett: Dávid nem azt mondta, hogy csak egyszerűen Sault fiait kereste. Inkább azt mondta, hogy Sault fiai közül azt kereste, akivel Jónátán kedvéért jót tehetett volna.

Nem kronológiai sorrend: A 2 Sámuel 21:1 szerint Saul fiainak kivégzése „Dávid uralkodása alatt” történt, és ez nem feltétlenül jelenti a kronológiai sorrendet. Más szóval, lehetséges, hogy Asimovnak ebben az esetben igaza van.

K: A 2 Sámuel 9:4-ben hol volt Lo-Debar?

V: Lo-Debar a Jordántól keletre és a Genezáreti-tótól délre feküdt. Ez a város biztonságos hely volt, messze Jeruzsálemtől, a Jordán folyón túl, a sivatag közelében, ahonnan Dávid szükség esetén a sivatagba menekülhetett. A New International Dictionary of the Bible 599. oldalán az áll, hogy a várost még nem találták meg. A Wycliffe Bible Dictionary 1044. oldalán és az Expositor's Bible Commentary 3. kötetének 917. oldalán az áll, hogy bár a helyszín nem biztos, a régészek úgy vélik, hogy a város Umm ed-Dabarban lehetett, körülbelül 8–10 mérföldre a Galileai-tótól délre vagy dél-délkeletre. Lo-Debar azt is jelenti, hogy „semmi”.

K: A 2 Sámuel 10:2,4–8-ban, mivel Dávid eredeti szándéka nyilvánvalóan az volt, hogy kedvességet tanúsítson Nahás fiának, miért indított háborút ellene?

V: Dávid semmit sem tudott – sem jót, sem rosszat – Nahás fiáról, Hanunról, de tiszteletben akarta tartani egy szövetséges király életét. Lehet, hogy Dávid csupán a megfelelő politikai formalitást teljesítette, de Hanun nemesei – akik talán paranoiásan féltek egy Ammon mellett fekvő nagyobb királyságtól – azt javasolták Hanunnak, hogy ezt egészen másképp értelmezze. Amikor Hanun váratlanul jelezte, hogy Dávid ellensége akar lenni, Dávid teljesítette a kívánságát. Hanun megvetést tanúsított Dávid iránt, és nem félt ezt nyilvánvalóvá tenni. Dávid valószínűleg úgy gondolta, hogy ha nem cselekszik, más nemzetek is megvetéssel fognak tekinteni Izraelre.

K: A 2 Sámuel 10:2,4–8 alapján hogyan válhat a paranoia, vagyis az, hogy a legrosszabb szándékokat feltételezzük másokban, önbeteljesítő jóslattá?

V: Amikor rosszat vársz másoktól, könnyen kicsúszik a szádon, hogy arra számítasz, ellened fognak fordulni. Amikor az emberek tudják, hogy nem bízol bennük, sőt azt gondolod, hogy ártani akarnak neked, azonnal elgondolkodhatnak: „Van-e oka annak, hogy így érzik irántam?”, „Van-e valami, amit tudnom kellene, hogy megvédjem magam ellenük?”, és „Úgy kellene cselekednem, ahogyan azt tőlem elvárják?”

K: A 2 Sámuel 10:7–19-ben hogyan tudták Joáb és Dávid legyőzni az ammóniak és a szírek egyesített seregét?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Harci szekérvezetőként egy rosszul felszerelt sereg ellen harcolni viszonylag biztonságos feladat. Csak távolról kell nyilakat lőni. Ha a sereg túl közel kerül, egyszerűen csak tovább kell hajtani a lovakat. A gyalogság nem lenne képes megállítani egy szekérrohamot, ha csak rövid kardjaik lennének.

2. Azonban egészen más a helyzet, ha jól felszerelt gyalogsággal kell harcolni. Az izraeliták tapasztaltak voltak a filiszteus harci szekerek elleni harcban. Nyilaik voltak, és egy nagy számú gyalogos íjász csoport koncentráltabb tűzerővel rendelkezett, mint a harci szekerek. A hosszú lándzsákkal felszerelt gyalogosok falának sikerült volna megállítania a harci szekerek rohamát.

3. Évszázadokkal később a perzsa király, Dáriusz saját bőrén tapasztalta meg ezt, amikor a főként gyalogosokból álló makedón hadsereg falangjai újra és újra legyőzték a hatalmas létszámú perzsa lovasságot.

K: A 2 Sámuel 10:17–19-ben milyen következményei voltak ennek a háborúnak?

V: Nahás, az ammóniak királya már az 1 Sámuel 11-ben vereséget szenvedett Sáultól, miután az ammóniak megtámadták Jábés-Gileádot. Feltételezik, hogy ő segített Dávidnak, amikor Dávid Sául elől menekült. Ezért Dávid részvétét akarta kifejezni, amikor Nahás király meghalt. Ezt a háborút eredetileg csak azért indították, hogy megbüntessék Hanunt, az ammoniták királyát, amiért szégyenletes módon bánt Dávid követeivel – oly módon, ahogyan azt háborús foglyokkal szokták tenni. Dávid felismerte, hogy ez valójában háborúkiáltás. Amikor azonban Hanun számos szövetségest hozott magával a különböző arámi (szíriai) királyságokból, az izraeliták rájöttek, hogy ez nem lesz könnyű csata (2 Sámuel 10:11–12). Végül Izráel két serege legyőzte őket mind, és az Eufrátesz folyóig terjedő királyságok Dávid szolgálatába álltak. Politikai és katonai szempontból ez nagy győzelemnek tűnt az izraeliták számára. De néha a nagy siker közepette is óvatosnak kell lennünk, nehogy leengedjük az őrködésünket, és hagyjuk, hogy valami rossz beszivárogjon, amint azt a következő fejezet is mutatja.

A Batseba-val való házasságtörés fordulópontot jelentett Dávid uralkodásában. Ezt követően elvesztette a nép tiszteletét, és több lázadással kellett szembenéznie. Az Absalommal vívott harcok és a pusztulás szélére sodródás súlyosabb válságokat jelentettek, mint az Eufrátesig terjedő területek megszerzése.

K: A 2 Sámuel 10:18-ban 700 harci szekérvezetőről van szó, vagy 7 000-ről, ahogyan az 1 Krónikák 19:18 mondja?

V: Lehet mindkettő. Ez nyilvánvalóan a maszorétikus szöveg másolójának hibája.

A 2 Sámuel 10:18 a maszorétikus szövegben és a Septuagintában 700 harci szekeret és 40 000 lovast említ.

Az 1 Krónikák 19:18 szerint a maszorétikus szövegben és a Septuagintában 7 000 harcos harcolt szekereken, és 40 000 gyalogos volt.

Valószínűleg 700 harcos harcolt szekereken és 40 000 gyalogos.

A tévedhetetlenség tana azt jelenti, hogy hisszük, a Biblia az eredeti kéziratokban minden hibától (beleértve a valódi ellentmondásokat is) mentes volt, de elismerjük, hogy az átadás során előfordultak másolási hibák.

Objektíven véve senki sem tudja sem bizonyítani, sem cáfolni, hogy ez másolási hiba volt-e, vagy az eredeti kéziratokban szereplő hiba. Ugyanakkor

1. Tekintettel az Ószövetségben található számos régészeti bizonyítékkal alátámasztott állításra, és

2. Tekintettel arra, hogy a modern másolatokban található valódi eltérések többsége számadatokkal kapcsolatos,

ezért a bizonyítékok ugyan nem véglegesek, de a másolói hiba mellett szólnak.

K: A 2 Sámuel 11–12-ben milyen a két fejezet felépítése?

V: Ezek kiaszmikus szerkezetben vannak elrendezve, és ez az egyik hosszabb kiaszma a Szentírásban.

11:1 Dávid Joábot küldi Rabba ostromára

- 11:2–5 Dávid teherbe ejti Batsebát

- - 11:6–17 Dávid megöleti Uriást

- - - 11:18–27a Joáb követet küld Dávidhoz

- - - - 11:27b Az Úr nagyon megharagszik

- - - 12:1-14 Az Úr követet küld Dávidhoz

- - 12:15-23 Az Úr megöli Dávid csecsemő fiát

- 12:24-25 Dávid ismét teherbe ejti Batseba-t

12:26–31 Joáb elküldi Dávidért, hogy elfoglalja Rabbát

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 3. kötet, 927. és 940. oldal.

K: A 2 Sámuel 11:1–5-ben, mivel Dávid Isten embere volt, hogyan tudta megkívánni egy másik férfi feleségét, házasságtörést elkövetni, valakit leitatni és gyilkosságot elrendelni? (Ezt egy ateista kérdezte.)

V: Dávidot nem lehet menteni; ezekkel a cselekedeteivel súlyosan vétkezett. Kényelmes helyzetben volt; mindennek ura volt – kiderült, hogy mindennek, kivéve önmagát. Tétlenkedett, ahelyett, hogy a hadsereggel ment volna, bizonyos értelemben „túl kényelmes” életet élt, és könnyen elkalandozott a tekintete. Dávid győzelemben járt Istennel, és semmi nem utal arra, hogy Dávid a bukásra törekedett volna. Inkább Dávid hozta magát sebezhető helyzetbe, és nem fordította el a tekintetét, hanem engedett a kísértésnek. A Mózes második könyve 27:24 hangsúlyozza, milyen gonosz dolog, ha valaki titokban megöli a szomszédját.

Három szempontot érdemes figyelembe venni a válaszban.

1. A kérdés itt nem a Biblia állítólagos ellentmondása. A Szentírás csupán rögzítette azokat a gonosz dolgokat, amelyeket Dávid mondott és tett. Dávid nem csupán gondolkodott azon, hogy ezt megtegye; Dávid cselekvő ember volt, és végre is hajtotta. Néha az, hogy valaki cselekvő ember, rossz dolog.

2. A probléma itt Dávid belső ellentmondásában rejlik. Dávid Isten szíve szerint való ember volt, de a 2. Sámuel 12:10 szerint Dávid itt megvetette Istent. Ugyanakkor sokan kételkednek (lásd Jakab 1:8) életük valamelyik szakaszában. Mindig is voltak képmutatók, és mindannyian egyetértünk abban, hogy ebben az esetben Dávid elsőrendű képmutató volt.

3. Az igazi kérdés az, hogy Isten miért szeretne és használna mégis egy olyan embert, mint Dávid. Erre a kérdésre négy nagyon egyszerű válasz van.

3.1 Isten azt tehet, amit akar, akivel csak akar. Kik vagyunk mi, hogy megmondjuk Istennek, hogyan használja teremtményeit?

3.2 Isten tudta, hogy Dávid valóban őszintén szerette Őt. A tanulság itt az, hogy bár nem minden képmutató valódi hívő, egyes képmutatók mégis lehetnek valódi hívők, és képmutatásuk alatt őszinte szeretetet táplálnak Isten iránt.

3.3 Isten szerette Dávidot, és szigorúan megbüntette őt képmutatásáért. A szigorú büntetés is lehet Isten szeretetének egyik formája: bár abban a pillanatban nem kívánatos, a bűnbánat gyümölcsét hozhatja.

3.4 Miután Dávid bűnbánatot tett, Isten teljes mértékben megbocsátott neki. Dávidnak továbbra is szembesülnie kellett a következményekkel és a fegyelmezéssel; azonban Dávidnak megbocsátottak. Nekünk is meg kell bocsátanunk azoknak, akik bűnbánatot tettek. A Rómaiakhoz írt levél 15:7 azt mondja, hogy úgy kell elfogadnunk egymást, ahogy Krisztus is elfogadott minket.

Egy másik, de kiegészítő válaszként íme, mit mond a „Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties” (A Biblia nehéz kérdéseinek megoldására szolgáló mai kézikönyv) 260–261. oldalán a valódi problémáról.

„Tartsuk szem előtt azt a tényt, hogy Isten kiválasztott eszközei közül nagyon kevesen voltak hibátlanok, vagy akár súlyos bűn nélküliek. Mózes gyilkos volt. Dávid házasságtörő és gyilkos volt. Jákób csaló volt, Ábrahám pedig hazug. Jónás rasszista volt, aki lázadt az ellen, hogy Isten megbocsátana az asszíroknak. És mi a helyzet Péter heves természetével, valamint Jakab és János vitatkozó szellemével? Mégis, Isten mindannyiukat felhasználta.

Isten bárkit felhasználhat, akit csak akar. Felhasználta Bileámot, a szíriai prófétát. Felhasználta Kürosz perzsa királyt. Még a fáraót és annak szívkeménységét is felhasználta tervének előmozdítására. … Ezt a tudást bátorítónak találom.”

K: A 2 Sámuel 11:1-ben Dávid általában otthon maradt, amikor a hadsereg háborúba vonult?

V: Nem. Dávid a hadsereggel ment a 2. Sámuel 5:2; 8:1–14; és 10:17 szerint. Amikor azonban Dávid megöregedett, emberei arra kérték, hogy maradjon a városban a 2. Sámuel 18:3; 21:17 szerint.

K: Mit tudunk Batseba hátteréről a 2 Sámuel 11:3 szerint?

V: Betsabé férje, Uriás, hettita volt, és a hettiták általában a templomban dolgoztak. Uriás neve azt jelenti, hogy „az Úr az én világosságom”, így szülei valószínűleg hívők voltak. Batsseba apja Eliam volt, aki a 2 Sámuel 23:34 szerint Dávid hősies emberei közé tartozott. Eliam Ahitofel fia volt, aki Dávid bölcs tanácsadója volt. Később, amikor Absalom fellázadt Dávid ellen, Ahitofel Dávid helyett Absalomnak hűséget fogadott. Talán az, ahogyan Batsseba elvesztette első férjét, rossz szájízt hagyott benne.

K: Mit árul el nekünk a 2 Sámuel 11:1–5 a 2 Sámuel könyvében szereplő feljegyzésekről?

V: Általában az udvari krónikások írták le a király történetét; és a királynak közvetlen ellenőrzése volt afelett, hogy mit vesznek fel a krónikába, és mit hagynak ki. Ez a szakasz azt mutatja, hogy ez a feljegyzés nem állt a király ellenőrzése alatt. Valószínűleg sem Dávid, sem Salamon nem akarta volna, hogy ez az információ nyilvánosságra kerüljön, így ez nem állt az ő ellenőrzésük alatt.

K: Miért hívják Eliamot, Betsabé apját, az 1 Krónikák 3:5-ben Amielnek?

V: Az Ószövetségben legalább 22 olyan hely van, ahol az embereknek két nevük volt. A választ lásd az Exodus 2:18-ról szóló magyarázatban.

K: Miért adott Dávid ajándékot Uriásnak a 2 Sámuel 11:8 és következő versekben?

V: Ez úgy tűnhetett, mintha Dávid kedvezne Uriásnak, és hálát mutatna iránta. Emellett másoknak is jelezte volna, hogy Dávid nagyon kedvezően viszonyul Uriáshoz. Valójában ez egy aljas, olcsó trükk volt. Valószínűleg nem bűntudatból fakadt, tekintve, hogy Dávid később mit tett Uriással. Dávid összeesküvést szőtt, hogy másokat megtévesztsen szándékairól, Uriásra pedig egyáltalán nem tekintett.

K: A 2 Sámuel 11:8 és következő versekben leírtakhoz hasonlóan vannak-e manapság olyan esetek, amikor valaki aljas, olcsó ajándékot ad valakinek, akivel nem törődik?

V: Dávid egyetlen motivációja az volt, hogy elrejtse bűnét, még ha ez Uria eltemetését is jelentette. A nyílt megvesztegetés kicsit ehhez hasonlít; de vannak burkolt megvesztegetések is. Amikor ajándékot kapsz – különösen nagylelkű ajándékot – valakitől, akiről nem gondoltad volna, hogy ennyire kedvel és hálás irántad, jó, ha csendben megkérdezed magadtól, miért. Van valami, amit szeretne tőled, és őszinte és nyílt-e ezzel kapcsolatban?

K: A 2 Sámuel 11:11-ben mit érez Dávid?

V: Dávid valószínűleg frusztráció és kétségbeesés keverékét érezte, ami már-már pánikba torkollott. Azt hitte, tökéletes tervet eszelt ki bűne leplezésére, csakhogy Uriás túl hűséges volt ahhoz, hogy részt vegyen benne. Uria akaratlanul is „a szemébe dörgölte” a dolgot azzal, hogy „feleségemnek” nevezte a nőt „Batsseba” helyett. Uria a nő szerepe szerint szólította meg. Uria tudta, ki ő, és tudta, ki a felesége, éppen akkor, amikor Dávid már kezdte elfelejteni, ki is ő valójában.

K: A 2 Sámuel 11:14–21-ben mi volt kétszeresen igazságtalan ebben a helyzetben?

V: Természetesen igazságtalan volt, hogy Uriás, Dávid hűséges bajnoka, ilyen áruló módon vesztette életét. De mit tettek a körülöttük lévő izraeli katonák, hogy megérdemelték, hogy Dávid és Joáb árulása miatt meghaljanak? Az egyetlen „bűnük” az volt, hogy Dávid vágyának útjában álltak. Dávid gonoszsága nem csak Uriás ellen irányult, hanem hajlandó volt feláldozni más, hozzá hűséges járókelőket is, hogy eltitkolja egy éjszaka bűnét.

K: A 2Sám 11:15–27-ben leírtak alapján hogyan lehet, hogy az istenfélő hívők, akik eleinte igazán, igazán jók voltak, a hatalom birtoklása miatt megromlanak? Hogyan lehet ezt megakadályozni?

V: Egyetlen hívő sem, bárki is legyen az, olyan jó, hogy leengedhesse az őrködését. Ugyanaz a Dávid, aki nem ölte meg az őt üldöző Sául királyt, megölte Uriást és a körülötte lévőket. Ugyanaz a Dávid, aki gyászolta Sául és a nemes Jónátán halálát, láthatóan nem gyászolta a hűséges Uriás halálát, akinek a halálát ő okozta. Ennek figyelmeztetésnek kell lennie számunkra. De ha nem lenne Isten kegyelme, és ha nem közelednénk nap mint nap Istenhez, úgy végezhetnénk, mint ő, vagy mint Démász az Újszövetségben.

Ha valakinek lenne oka leengedni az őrködését, az ember azt gondolná, hogy Pálnak. Pedig Pál maga mondta: „Nem tudjátok-e, hogy a versenyen minden futó fut, de csak egy kapja meg a díjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek a díjat. Mindenki, aki versenyen indul, szigorú fegyelemmel edz. Ők egy elmúlandó koronáért teszik, mi pedig egy el nem múlandó koronáért. Ezért nem futok céltalanul; nem úgy küzdök, mintha a levegőt verném. Nem, hanem megfékezem a testemet, és rabszolgává teszem, hogy miután másoknak hirdettem az igét, magam ne legyek kizárva.” 1 Korinthus 9:24–27 (BSB). Pál a hívőkhöz szól, amikor a 2 Korinthus 13:5-ben azt mondja, hogy vizsgáljuk meg magunkat, hogy „a hitben” vagyunk-e.

Hogy ne engedjük le az őrködésünket, közel kell maradnunk Istenhez, és közösségben kell lennünk másokkal, akik számon kérhetnek minket.

K: Mit árul el ez Joáb hűségéről a 2 Sámuel 11:16-ban?

V: Korábban láttuk, hogy Joáb valóban hűséges volt Dávidhoz, de saját érdekeihez még ennél is hűségesebb volt. Itt azonban Joáb inkább vezetőjéhez hűséges, mint ahhoz, ami helyes. A hűség jó dolog lehet, de rossz, ha olyasvalami iránti hűségről van szó, amit Isten nem akar. Mivel Joáb csak részben volt hűséges Dávidhoz, még kevésbé volt hűséges ahhoz, ami helyes.

Uria a 2 Sámuel 23:39-ben Dávid 37 legkiválóbb katonája között szerepel, de láthatjuk, hová vezette Uria hűsége: egy csak részben hűséges tábornok és egy áruló király szolgálatába került.

K: Miért alkalmazta Nátán a 2 Sámuel 12:1–12-ben ezt a megközelítést, amikor Dáviddal a bűnéről beszélt?

V: Két lehetséges ok van, amelyek mindkettő igaz lehet.

1. Dávid király már tudta, hogy amit tett, az gonoszság volt. Dávidnak ebben az esetben sem tanácsra, sem javításra nem volt szüksége; hanem feddésre. Nátán úgy lépett Dávidhoz, hogy az ne váltson ki belőle „védekező reakciót”. Miután Nátán Dávid erős igazságérzetére apellált, és felkeltette Dávid haragját e „névtelen elnyomó” iránt, ekkor Nátán keményen számon kérte Dávidot.

2. Dávid olyan király volt, aki éppen egy értékes és hűséges szolgájának halálát rendelte el. Mivel Nátán már így is az életét kockáztatta azzal, hogy megdorgálta Dávidot, ezért egy közvetett, de hatékony megközelítést akart alkalmazni.

Figyeljük meg azt is, hogy Isten nem azt mondta Nátánnak, hogy azonnal feddje meg Dávidot. Eltelt egy kis idő, hogy a heves érzelmek lehűljenek, Dávid bűntudatot érezzen, és elszaladt az a lehetőség, hogy Dávid önszántából bűnbánatot tartson.

K: Mit tanulhatunk Nátán mesteri megközelítéséből a 2 Sámuel 12:1–12-ben?

V: Hat érdekes pontot emelhetünk ki Nátán kényelmetlen beszélgetéséből.

1) Ekkor Dávid jobban látta mások bűneit, mint a sajátjait. Látta a szálkát más szemében, de nem vette észre a gerendát a sajátjában (Máté 7:3–5). A bűn ilyen hatással van az emberekre: szelektív vakságot okoz. Ezért Nátán elmesélt egy történetet, amely látszólag valaki másról szólt.

2) Nátán használhatott volna egy borjúval, egy kirabolt kereskedővel vagy valami mással kapcsolatos példát, de Nátán egy bárányt választott, amihez Dávid, a pásztor, érzelmileg könnyen tudott kapcsolódni.

3) Nátán annyira megváltoztatta a körülményeket, hogy Dávid ne ismerje fel: ez a példabeszéd róla szól. Így nem használt példát hűséges szolgáról vagy házasságról. De a sok juhot birtokló gazdag ember Dávidra és feleségeire utalt, a szegény ember pedig Uriásra és feleségére.

4) Dávidnak volt becsületérzéke, és megsajnálta az aranyos bárányt és gazdáját. Nátán ezekre az erényekre apellált Dávidban.

5) A történet végére Dávid becsületérzete és a bárány szegény gazdája iránti könyörülete miatt a gazdag ember iránti haragja megrendült, amikor kiderült, milyen szégyenletes és könyörtelen módon bánt Dávid Uriással.

6) Amikor Nátán azt mondta: „Te vagy az az ember!”, Dávid szemei felnyíltak az igazságtalanságra. Izráel pásztoraként tudta, mekkora kárt okozott a nyájnak.

K: A 2 Sámuel 12:5–6-ban mi az érdekes Dávid reakciójában a gazdag emberre Nátán történetében?

V: Először Dávid azt mondja, hogy az elnyomó embernek meg kell halnia azért, amit tett, noha a törvény nem írja elő, hogy ez halált érdemelne (ellentétben azzal, amit Dávid tett a Levitikus 20:10 és 24:17 szerint). Ezután Dávid kordában tartotta indulatát, és azt mondta, hogy a gazdag embernek négy bárányt kell fizetnie a szegény embernek, ahogyan azt a II. Mózes 22:1 előírja. Érdekes, hogy Dávid négy fia is meghalt: Betsabé első fia (2 Sámuel 12:18), Amnon (2 Sámuel 13:28–29), Absalom (2 Sámuel 18:14–15), majd később, Salamon idején Adonija (1 Királyok 2:25).

Miután Nátán szembesítette őt, Dávid így válaszolt: „Vétkeztem az Úr ellen”, nem pedig: „Végzünk ki Nátánt.”

K: Miért adott Isten Dávidnak több feleséget a 2 Sámuel 12:8 szerint, ha a poligámia [állítólag] bűn volt?

V: A többnejűség nem volt bűn. Az Ószövetség idején bizonyos dolgokat gyakoroltak, de Jézus eljövetele óta magasabb elvárásoknak kell megfelelnünk. Jézus azt mondta, hogy az Ószövetség idején Isten megengedett bizonyos dolgokat (például a válást), mert az emberek szíve kemény volt. Úgy gondolom, a többnejűség is egy ilyen dolog. A Biblia azonban azt mondja, hogy egy királynak nem szabad túl sok felesége legyen, és hogy Salamon vétkezett azzal, hogy ennyi felesége volt (Nehemiás 13:26; 1 Királyok 11:2–11).

Az Ószövetség a monogámia példáját hozza fel (Ádám és Éva, de Lisa nem), és bemutatja a többnejűséggel kapcsolatos problémákat Ábrahám, Jákób, Salamon stb. esetében, de a Biblia valójában nem tiltja a többnejűséget. Ha azonban egy férfi többnejű, akkor az 1 Timóteus 3:2 szerint nem lehet presbiter.

Egyébként ma az Egyesült Államokban körülbelül 50 000 olyan szektatag él, aki többnejű; őket fundamentalista mormonoknak nevezik. Megszegik a Róma 13:1-et, amely szerint engedelmeskednünk kell a kormányzó hatóságoknak. Sokan közülük Utah déli részén, Arizona északnyugati részén és Nevadában élnek.

Amikor mormonoknak tanúskodom, sok mindenről beszélgethetünk velük, de nem mindegyik téma egyformán hasznos. A legfontosabb pontok a következők:

a) Az igaz, legfőbb Istenben való hit

b) Az igazi Jézusban való hit

c) Az üdvösségről szóló igazságban való hit

d) A helyes Szentírásban való hit

Ha valaki téved ezekben a négy dologban, akkor nem számít, miben van igaza. Ahelyett, hogy a mormonokkal a poligámiáról beszélnék, inkább arról beszélnék, miért hisznek egy alacsonyabb rendű istenben, és miért titkolta el Joseph Smith az első felesége elől, amikor feleségül vette a másodikat. Mivel 1978-ban megváltoztatták a szentírásukban szereplő, a feketék ellen irányuló tanítást, és az LDS megváltoztatta a tanítását, hogy betiltsa a poligámiát, milyen egyéb tanítások vannak még a mormonizmusban, amelyeket el kellene vetni?

Bárki számára számít, hogy az ember azért olvassa-e a Bibliát, hogy választ kapjon arra, „mivel úszhatom meg a legrosszabbat”, vagy azért, hogy választ kapjon arra, „mi Isten tökéletes akarata számomra”. Ha valaki az Ószövetség idején az első módon olvasta volna a Bibliát, azt látná, hogy a válás és más dolgok is rendben vannak.
Másrészt az Ószövetség idején valaki elolvashatta volna a Malakiás 2:16-ot: „Mert gyűlölöm a válást” – mondja az Úr, Izráel Istene. Hasonlóképpen, a poligámia sem Isten tökéletes akarata, de megengedett volt.

K: A 2 Sámuel 12:9-ben Dávid lényegében átadta Uriást Isten ellenségeinek. Vannak-e ma olyan helyzetek, amikor egy hívő előnyt láthat abban, hogy valamit átad az ellenségeinek vagy Isten ellenségeinek?

V: Néha az emberek pénzt, engedélyt vagy hitelességet adnak egy gonosz embernek, hogy saját céljukat elérjék. Máskor az emberek feladják integritásukat, hírnevüket, családjukat és egyéb kapcsolataikat, hogy saját maguk számára gonosz célt érjenek el. Dávid cselekedete azt eredményezte, hogy megvetette Isten parancsát, és gyalázatot hozott Isten igazságára.

Az ördöggel kötött alkunak az angol nyelvben a „Faustian bargain” a szleng kifejezése; a német melléknév a „faustisch”. Ez Faustról, egy valódi német alkimistáról és asztrológusról kapta a nevét. Ebből a legendából később könyv, majd francia opera készült. A „Faustian bargain” egy rossz alku, amelyben az ember magas árat fizet azért, ami rövid távon csábítónak tűnik.

A ravaszságra utaló másik szlengkifejezés a „bizánci”. A bizánciak például békét kötöttek ellenségeikkel, például a bolgárokkal, majd titokban pénzt fizettek a bolgárok ellenségeinek, a pechenegeknek, hogy azok támadják meg a bolgárokat.

Isten Dávid szívét összetörte gyermekei halálával. Dávid a 51. zsoltárban írt bűnéről.

K: Mi a jelentősége Dávid reakciójának a 2 Sámuel 12:13-ban?

V: Dávid böjtölt, hogy meghatározza Isten szívét. Isten már eldöntötte, mit fog tenni, és amikor a csecsemő meghalt, Dávid tudta, hogy nincs értelme Istentől olyasmit kérni, amit Ő másként határozott el.

K: Miért hagyta Isten meghalni Dávid és Betsabé első gyermekét a 2 Sámuel 12:15–23-ban?

V: Ez nem a gyermek büntetése volt, hanem Dávid és Batseba bűnének büntetése. Isten a végén mindent igazságossá fog tenni, és addig kell várnunk, amíg a teljes igazságosságot a földön is láthatjuk.

Egyes kálvinisták azt állítják, hogy mivel a csecsemők meghalnak, ez „bizonyítja”, hogy bűnösök Ádám bűnében. Ez téves érvelés, mert a következmények elszenvedése nem bizonyítja a bűnösséget. Ellenkező esetben az a tény, hogy a kiscicák meghalnak, „bizonyítaná”, hogy ők is bűnösök Ádám bűnében. Az igazság azonban az, hogy az egész teremtés a bűnbeesés hatálya alá került, ahogyan a Róma 8:19–22 mondja.

Következtetés:

1. Minden keresztény egyetért abban, hogy az újszülötteknek nincsenek saját, személyes bűneik.

2. Minden keresztény egyetért abban, hogy mindenki bűnös természettel születik.

3. Sajnos még nem minden keresztény ért egyet abban, hogy a következmények elszenvedése nem bizonyítja a bűnösséget.

K: Miért imádta Dávid Istent a 2 Sámuel 12:20 szerint közvetlenül fia halála után?

V: Akkor kell Istent imádnod, amikor jó viszonyban vagy Vele. Akkor is imádnod kell, ha engedetlen voltál, és most jó viszonyba akarsz kerülni Istennel. Amikor Dávid menekült Sául elől, amikor meghallgatta Nátán feddését, és amikor látta gyermeke halálát, egyáltalán nem érzett haragot vagy keserűséget Isten iránt. Dávid imádkozott, hogy Isten mentsen meg őt ettől a csapástól, és amikor Isten nem tette meg, utána is imádta Istent.

K: A 2 Sámuel 12:20-ban szereplő imádatot elfogadná-e Isten?

V: Igen. Isten minden Őt iránti őszinte imádatot elfogad. A bálványimádás azonban nem az Ő imádata, amint azt az 1 Korinthus 10:20 és a 2 Korinthus 6:15–17 egyértelműen mutatja.

K: Mit mond a 2 Sámuel 12:21 a katolikusok halottakért való imádkozási gyakorlatáról?

V: Ez azt mondja, hogy Dávid nem látott értelmét annak, hogy imádkozzon elhunyt fiáért. A katolikusok a halottakért való imádkozásban hisznek a katolikus és ortodox apokrifek egy szakaszának (2 Makkabeusok 12:46) alapján, amely nem szerepel a protestáns vagy zsidó Bibliákban. Dávid azonban csak addig imádkozott a gyermekért, amíg az még életben volt.

K: A 2 Sámuel 12:21–23 szerint Dávid és Batseba első fia felkerült-e a mennybe, vagy sem?

V: Semmi nem utal arra, hogy ne került volna oda, és valószínűleg így is volt. A 2 Sámuel 12:21–23 azonban valójában nem bizonyítja ezt. Amikor Dávid azt mondta, hogy oda fog menni, ahol a fia van, a sírra (Szeolra) gondolt, nem feltétlenül a mennyországra. Mezopotámiában a sírt „a visszatérés nélküli földnek” nevezték.

K: A 2 Sámuel 12:23-ban mit értett Dávid azon, amikor azt mondta, hogy a gyermek nem tér vissza hozzá, hanem ő megy a gyermekhez?

V: A Biblia gyakran említi a Seolt, amelyet a görög Septuaginta és a görög Újszövetség „Hádésznek” nevez. Ez a sírt jelenti, és mindenki oda került. A zsidók azt tanították, hogy a Seolnak két része volt: a paradicsom, ahová az istenfélő emberek kerültek, és a börtön, ahová a gonosz emberek kerültek. Egyesek úgy vélik, Dávid azt mondja, hogy a gyermek most a paradicsomban van, és Dávid vele együtt a paradicsomba fog menni. Ez a vers azonban csak azt bizonyítja, hogy a gyermek a Seolba került, és Dávid is végül a Seolba fog kerülni.

K: A 2 Sámuel 12:25-ben miért nevezték Salamonnak, ha Isten Jedidiah-nak nevezte el, ami azt jelenti, hogy „az Úr által szeretett”?

V: Dávid és Betsabé már korábban Salomonnak nevezték el, ami hasonlóan hangzik a „béke” szóhoz. Később Isten Nátánon keresztül Jedidjának nevezte el, hogy megmutassa: Isten szereti őt, és nem fogja megölni. A Jedidja valójában nem az ő neve volt, hanem csupán egy becenév. Ugyanakkor nem volt szokatlan, hogy valakinek két neve legyen, így lehetséges, hogy ez is az ő neve volt.

K: A 2 Sámuel 12:28-ban miért beszélt Joáb így Dávidhoz?

V: Joáb és Dávid már régóta ismerték egymást. Joáb tudta, hogy nem parancsolhat Dávidnak, de nagyon szerette volna, ha Dávid eljön, és úgy tűnik, mintha tenne valamit. Ezért Joáb hamis fenyegetéssel élt, miszerint a várost saját nevéről akarja átnevezni, hogy így motiválja Dávidot az eljövetelre. Joáb mindenekelőtt önmagához volt hű. De mivel nem fenyegették, Joáb Dávidhoz is hű volt, és azt akarta, hogy Dávid jöjjön, mert Joáb tudta, hogy ez a legjobb megoldás a király számára, és Joáb Dávid érdekeit tartotta szem előtt.

Joáb Dávid érdekeit tartotta szem előtt, de ebben az esetben nem teljes mértékben tisztelte őt. Szinte olyan, mintha Joáb azt mondaná: „Dávid, nem érdekel, mit csináltál Jeruzsálemben, de most ide kell jönnöd, mint egy igazi királynak.” Ez a régi barát iránti enyhe tiszteletlenség azonban semmi ahhoz képest, ahogyan mások később megvetették Dávidot.

K: A 2 Sámuel 12:30-ban szereplő korona mennyit nyomott?

V: Körülbelül 75 font, azaz 34 kg volt. Nyilvánvaló, hogy egy ember nem viselhette volna ezt a koronát támasztóállvány nélkül. De a korona valószínűleg nem viselésre, hanem dicsekvésre szolgált.

K: A 2 Sámuel 12:31-ben Dávid megölt néhány ammóni embert azzal, hogy fűrészek és balták alá vetette őket, illetve a téglaégető kemencébe vetette őket?

V: Valószínűleg nem. Inkább Dávid kényszerítette a foglyokat, hogy fűrészekkel és baltákkal vágjanak, és téglákat készítsenek a téglaégető kemencében. A New International Bible Commentary 383. oldalán az áll, hogy ez utóbbi a domináns nézet.

K: A 2 Sámuel 13:1–22-ben milyen a fejezet felépítése?

V: A fejezet mély kiaszmában van felépítve.

13:1–2 Amnon vágyakozott Tamár után

- 13:3–5 Jonadáb azt tanácsolja Amnonnak, hogy erőszakolja meg Tamárt

- - 13:6–9a: Tamar eljön, hogy főzzön Amnonnak és megetesse őt

- - - 13:9b Amnon parancsot ad szolgáinak, hogy mind távozzanak

- - - - 13:10-14a Amnon parancsolja Tamárnak, hogy feküdjön le vele; ő azonban visszautasítja

- - - - - 13:14b-15a Amnon megerőszakolja Tamárt, és vágyakozása gyűlöletbe fordul

- - - - 13:15b-16 Amnon parancsolja Tamárnak, hogy távozzon, annak ellenére, hogy a lány könyörög

- - - 13:17 Amnon parancsot ad szolgájának, hogy térjen vissza, és rúgja ki Tamárt

- - 13:18–19 Tamar elmenekül

- 13:20 Absalom azt mondja Tamárnak, ne aggódjon; Absalom majd elintézi az ügyet

13:21-22 Absalom gyűlöli Amnont

Ennek közepén a 2 Sámuel 13:15 egy kiazma.

Amnon gyűlölte őt

- Olyan gyűlölettel

- - Hatalmas

- - - Rendkívül

- - - Valóban

- - Nagy

- Olyan volt a gyűlölet

, amellyel gyűlölte őt.

K: A 2 Sámuel 13:1-2-ben, mivel ez beteljesítette Nátán próféciáját, vajon Isten küldte-e ezt a bűnt?

V: Nem, de Isten, ismerve Amnon gonosz és fegyelmezetlen szívét, megengedte, hogy Amnon elszabaduljon. Isten nemcsak azt látja előre, hogy milyen jót fog tenni, hanem azt is, hogy az emberek milyen jót és rosszat fognak tenni, és mit tennének, ha lehetőségük lenne rá. Isten nemcsak előre látja, mit tennének az emberek, hanem a tervének részeként képes arra is, hogy lehetővé tegye számukra szándékaik megvalósítását.

K: A 2 Sámuel 13:5, 7–8-ban honnan vette Jonadáb ezt az ötletet?

V: Bár nem tudjuk pontosan, az, hogy egy nővér gondoskodjon egy betegről, nem volt szokatlan dolog. Egy egyiptomi szerelmes vers (kb. i. e. 1303–1200) a „Énekek éneke” és az „Ókori egyiptomi szerelmes dalok” című mű 13. oldalán így szól: „Lefekszem odabent, és betegséget színlelek. Akkor a szomszédjaim bejönnek megnézni, és velük együtt jön a nővérem is. Ő szégyenbe hozza az orvosokat, mert megérti a betegségemet.”

K: A 2 Sámuel 13:5, 7–8-ban Jonadáb azt javasolta Amnonnak, hogy – anélkül, hogy az tudna róla – használja fel Dávidot gonosz tervének megvalósításához. Voltak-e azóta olyan esetek, amikor egy gonosz ember egy gyanútlan embert használt fel gonosz céljai elérése érdekében?

V: Íme néhány példa.

A leggyakoribb forgatókönyv a „jogi háború”, amikor valaki a törvényt vagy az egyik fél által jóhiszeműen aláírt szerződéseket használja fel arra, hogy igazságtalanul ártani tudjon valakinek. Lehet, hogy a gonosz ember nem szándékosan próbál igazságtalan lenni; lehet, hogy egyszerűen fogalma sincs arról, mi az igazságos.

Egy második példa, amelyben Dávid, Uriás és Joáb szerepel, az, hogy egy gyanútlan emberen keresztül üzenetet küldenek a gonoszság elkövetésére.

A harmadik példa az úgynevezett Hindawi-ügy. Ez 1986. április 17-én történt, amikor Nezar Hindawi, egy jordániai férfi, 32 éves, öt hónapos terhes ír barátnőjével, Anne-Marie Murphy-vel utazott Londonból Tel-Avivba. Szakított vele, amikor megtudta, hogy terhes, majd újra összejött vele, és azt mondta, feleségül akarja venni. Talált neki munkát szobalányként a betlehemi Hilton Hotelben. Azt mondta neki, hogy későbbi járattal kell utaznia, mert a vízumának kiadása tovább tart. Hindawi, akit Mike Royko „annak a nemes muszlim harcosnak” nevezett, átadott terhes barátnőjének egy bőröndöt, amelyben bomba volt, hogy az a repülés során felrobbanjon, és mindenkit megöljön. A bőrönd átjutott a brit biztonsági ellenőrzésen, de az El Al egyik biztonsági őre gyanút fogott, mivel Betlehemben nincs Hilton Hotel. Kézzel elvégezte a másodlagos átvizsgálást, hogy kiderítse, miért olyan nehéz az üres bőrönd, és megtalálta a bombát. Hindawit 45 év börtönbüntetésre ítélték. További információkért lásd: https://www.timesofisrael.com/35-years-after-el-al-bomb-plot-security-staff-recount-stopping-unwitting-bomber/.

A negyedik példa arról szól, hogy egyszer egy személyt illegális kábítószerrel kaptak el egy repülőjáraton, és ő erről fogalma sem volt. Egy barátja kölcsönadott neki egy bőröndöt, amit később a célállomáson akart átvenni. Az utas nem tudta, hogy a bőrönd bélésébe illegális kábítószert varrtak be.

Az ötödik példa az, hogy Pakisztánban valaki egy időre elutazott, és megkért egy keresztényt, hogy őrizze meg a holmiját. A keresztény azt mondta: „Persze”. A keresztény tudta nélkül a személynek fegyvere is volt a holmija között. A rendőrséget bejelentették erről, és letartóztatták a keresztényt, mert fegyver volt a személy holmija között. A kereszténynek pénzt kellett fizetnie, hogy elengedjék.

Mellékesen megjegyezzük, hogy Jonadab a nevét egy rossz vicc tárgyává tette. A neve azt jelenti: „Az Úr nemes”.

K: A 2 Sámuel 13:6-ban hogyan tettette magát betegnek Amnon?

V: Amnon csak úgy tett, mintha beteg lenne. Bár az ember megbetegítheti magát olyan ételek vagy italok fogyasztásával, amelyek hányingert okozhatnak, nincs arra utaló jel, hogy Amnon itt ezt tette volna; csak színlelte a betegséget. Amikor fizikailag kényszerítette Tamárt, fizikailag elég egészségesnek tűnt, bár lelkileg nem. Dávidot elvakította a Batseba iránti vágy, és most Dávidnak szemtanúja kellett lennie annak, hogy fia „a vágytól beteg”, valamint ennek későbbi következményeinek. Ez valószínűleg Dávidot is rosszul érezte magát.

K: A 2 Sámuel 13:6–7-ben mit tanulhatunk Dávidtól a szülői szerepről?

V: Valaki, aki szerette Istent, mint Dávid, mégis lehet pocsék szülő, ha nem veszi elég komolyan a szülői feladatot. Dávid első hibája nem az volt, hogy nem büntette meg Amnont. Ezt megelőzően Dávid fegyelmezése annyira laza volt, hogy Amnon azt hitte, megúszhatja.

David egyszerre szerette és kedvelte a gyerekeit. De ha egy szülő nem szereti a gyerekeit annyira, hogy fegyelmezze őket, akkor talán inkább a kapcsolatból fakadó érzést szereti, mint magát a fiát vagy a lányát.

Dávid érzelmileg szerette a gyermekeit, különösen akkor, amikor elvesztette őket a halál miatt. Nincs azonban bizonyítékunk arra, hogy szülői gondoskodását is kifejezte volna. Nem fegyelmezte Amnont; nem vigasztalta Tamárt, és még csak nem is beszélt Amnonnal. Dávid távolságtartó volt Absalommal szemben. Az, hogy Tamár azt mondta, Dávid engedné, hogy feleségül menjen féltestvéréhez, arra utal, hogy nem volt megfelelő ismerete Isten Igéjéről. Dávid szerette Isten Törvényét, és szerette a gyermekeit. Sajnos Dávid nyilvánvalóan soha nem jött rá arra, hogy felelőssége volt megtanítani gyermekeinek Isten Törvényét, és ez lett volna a szeretete megnyilvánulása.

K: A 2Sám 13:6–7 alapján milyen módon lehet manapság az embernek „jobban szeretnie a kapcsolatot”, mint magát a személyt?

V: Amikor középiskolás voltam, ismertem egy fiút, akinek volt barátnője és egy szép autója. De egy nap tönkretette az autót, ezért a barátnője szakított vele. Lehet, hogy valaki azt mondja, szereti a házastársát, de ha a házastárs valami rosszat tesz – például megöregszik vagy elszegényedik –, akkor úgy tűnik, hogy a szeretet eltűnt. De talán a szeretet valójában nem is tűnt el, mert eleve soha nem is létezett igazán. Ha azt mondod, hogy szeretsz valakit, de aztán valami történik, például súlyos balesetet szenved, megég a tűzben, vagy nagyon súlyos stroke-ot kap, akkor is szeretnéd még? Isten arra hív minket, hogy szeressük a többi embert, és néha azt hisszük, hogy ezt tesszük, pedig nem így van; valójában csak a kapcsolatot szeretjük. Vizsgáld meg az érzéseidet a családod és a barátaid iránt! Tényleg szereted őket, vagy csak a kapcsolatot szereted, és azt, ahogyan érzed magad miattuk?

Egy módja annak, hogy ezt megtudd: ha a másik személy olyan dolgokat tenne, amelyek helytelenek, vagy károsak önmagára és másokra nézve, hajlandó lennél-e egy kényelmetlen beszélgetést folytatni vele, és megmondani neki, vagy csak hagynád, hogy elmenjen a dolog? Az igazi szeretet törődik, még akkor is, ha azzal a kockázattal jár, hogy a másik személy már nem fog szeretni téged.

K: A 2 Sámuel 13:11–17-ben miért változott Amnon érzése Tamár iránt olyan gyorsan a vágyból gyűlöletbe?

V: Amnon „szerelme” azért párolgott el olyan gyorsan, mert eleve soha nem volt benne szerelem, csak vágy. Tárgyként kezelte őt, nem pedig emberként. Míg a szerelem és a gyűlölet ellentétek, a vágy és a gyűlölet nem feltétlenül összeférhetetlenek. Amint Amnon kielégítette vágyát, rájött, hogy valószínűleg szörnyű következményekkel kell szembenéznie tettéért. Mint legidősebb fiú, éppen veszélybe sodorta saját esélyét arra, hogy ő legyen a következő király. Úgy tűnt, mintha Amnon a bűntudatát Tamarra vetítette volna ki. Most már Amnon, Tamar és végül mindenki számára világossá vált, hogy Amnon vágyakozása Tamar teste iránt egyáltalán nem jelentette azt, hogy bármiféle szeretetet érezne iránta.

Amikor Amnon megparancsolja szolgájának, hogy csukja be az ajtókat, és zárja ki Tamárt, bizonyos értelemben az ajtó Amnon előtt is bezárul. Sorsa megpecsételődött.

K: A 2Sám 13:11–29 és a 2Sám 16:22 alapján a gyermekeknek olyan bibliai alakokat, mint Absalom és Amnon, tiszteletre és csodálatra méltó példaképeknek kellene tekinteniük? (Ezt egy ateista kérdezte.)

V: Természetesen nem; senki sem tekintette ezeket az embereket példaképnek. A Biblia nem mondja, hogy ezeket az embereket a hit hőseiként kellene tekintenünk, éppúgy, ahogy Júdást és Kajafást sem. A Biblia objektíven rögzíti a gonosz emberek által elkövetett sok rossz cselekedetet.

Ez a „nem kérdés” arra utal, hogy egyes ateisták alapvetően félreértik, mit tanít a Biblia. A Biblia nem egy szépítgető propaganda-dokumentum, amely az emberiségről egy makulátlan képet fest. Nem, hanem őszinte, valósághű portréja az embereknek, istenfélőknek és istenteleneknek egyaránt, olyannak, amilyenek. Bárcsak mindenki meg tudná különböztetni a „jófiúkat” a „rosszfiúktól” anélkül, hogy fehér és fekete kalapot kellene viselniük, mint a tévés westernfilmekben.

K: A 2 Sámuel 13:13-ban mi lehetett az a három lehetséges ok, amiért Tamar azt mondta, hogy kérdezzék meg a királyt, és ő engedélyezni fogja a házasságukat?

V: Először is, a vérfertőzés tilos a Levitikus 18:9,11; 20:17; valamint a Deuteronómium 27:22 szerint. Tamár két ok közül az egyik miatt mondhatta ezt, és esetleg egy harmadik, kiegészítő ok miatt is.

1) Tamar nem tudta, mit mond a Tóra a vérfertőzésről. Ez a legvalószínűbb válasz. A nővérekkel és féltestvérekkel való házasság meglehetősen gyakori volt az egyiptomi, majd később a perzsa királyi családok körében. Őseik, Ábrahám a Mózes első könyve 20:12 szerint feleségül vette féltestvérét, Sárát.

2) Tamar tudta, de hazudott, és bármit mondott volna, csak hogy bármilyen módon elmenekülhessen Amnontól.

3) A harmadik lehetséges ok az, hogy bár Tamar mindebben ártatlan áldozat volt, a helyzet nagyon rosszul festett volna számára; hogyan lehetett volna az embereknek biztosnak lenniük abban, hogy nem akarta, ha elkövette azt a hibát, hogy beleegyezett abba, hogy kettesben maradjon Amnonnal? Kétségbeesetten próbálta megmenteni a hírnevét, miután azt – saját hibáján kívül – a sárba taposták volna.

K: A 2 Sámuel 13:16–17-ben miért gondolta volna Tamar, hogy az, hogy Amnon elküldi őt, nagyobb sérelem lenne?

V: Az a mód, ahogyan Amnon kiűzte őt, és bezárta az ajtót, azt sugallná, hogy ő volt az, aki megpróbálta elcsábítani őt. Itt volt egy tiszta asszony, aki engedelmeskedett apjának, és akitől néhány perc alatt, saját hibáján kívül hirtelen megfosztották hírnevétől és becsületétől. A 2. Sámuel 13:19–20 azt mutatja, hogy Tamar összetört. Nem arról van szó, hogy Amnon itt egy teljesen különálló bűnt követett volna el. Inkább azzal súlyosbította a helyzetet, hogy első bűnét még tovább fokozta. Dávid is ugyanezt tette, miután elvette Batsebát, amikor úgy döntött, hogy megöli Uriást.

De amennyire Amnon most gyűlölte Tamárt, Absalom még ennél is jobban gyűlölte Amnont.

K: Miért mondta Absalom a 2 Sámuel 13:20-ban Tamárnak, hogy ne aggódjon annyira amiatt, hogy megerőszakolták?

V: Két különböző nézet létezik.

Kétszínű vigasztalás: Absalom azzal próbálta megvigasztalni Tamárt, hogy azt tanácsolta neki, ne rágódjon rajta. Absalom azonban nem volt őszinte, mert ő maga sem így érezte. Akár abban az időben, akár valamivel később Absalom már kitervelte, hogy bosszút áll Amnonon azzal, hogy megöli őt.

Jonadáb és Absalom összeesküvése: A második nézet szerint Absalom már régóta azt tervezte, hogy király lesz, és hajlandó volt bármit és bárkit feláldozni ennek elérése érdekében, beleértve a húgát és a féltestvérét is. Ez a nézet szerint Jonadáb Absalommal együttműködött abban, hogy rábírja Amnont a húga megerőszakolására, így Absalom nem lepődött meg, amikor ez megtörtént. Absalom így úgy tekinthető, hogy indoka volt megölni a trónörököst. A gyilkosság után Absalom nagyapja királyságába menekült, és két évet várt, amíg Dávid haragja alábbhagyott.

K: A 2 Sámuel 13:21-ben pontosan miért haragudott Dávid?

V: Valószínűleg három oka volt. Az első az, hogy nyilvánvalóan felháborította, hogy a saját lányát meggyalázták.

Bár Dávid haragudott Amnonra azért, amit tett, ő maga is házasságtörést követett el Batseba ellen, és megölette a nő férjét. Dávid talán eszébe jutott, amit Isten Nátánon keresztül mondott, és rájött, hogy Isten nem felejtett.

A harmadik ok bonyolultabb. Amnon volt az elsőszülött, a trónörökös. A Levitikus 20:17 szerint a vérfertőzést halállal kell büntetni, nem is beszélve a nemi erőszakról. Dávidnak Isten törvényének betartását kellett volna előtérbe helyeznie, vagy fia, Amnon iránti szeretetét? Isten és mindenki más látta a választ. A válasz az volt, hogy Dávid a fiát helyezte előtérbe. Amnon megdorgálása olyan kényelmetlen beszélgetés lett volna, hogy nincs arról feljegyzésünk, hogy Dávid egyáltalán szólt volna Amnonhoz. Emlékeztetőül: amikor Rúben megfeküdte Jákób ágyasát, Rúben elvesztette elsőszülöttségi jogát (Mózes első könyve 35:22; 49:4). Nem áll benne, hogy Dávid ezt megtette volna Amnonnal. Dávid nem állt ki az igazságosság mellett, amikor a saját fiáról volt szó.

K: Hogyan vonatkozik a 2 Sámuel 13:21 mai hívőkre?

V: Dávid őszintén szerette Istent; de itt azt látjuk, hogy a fiát jobban szerette. Amikor a gyermekeinket jobban szeretjük, mint Istent, kiderül, hogy ezzel nem teszünk jót a gyermekeinknek.

K: A 2 Sámuel 13:24–25-ben miért kérte Absalom Dávidot, hogy menjen el a „gyilkos bulira”?

V: Absalom ekkor még nem akarta megölni Dávidot, sem átvenni a trónt, mivel Absalom a király fiai közül Amnont kivéve egyet sem ölt meg. Mivel sok éles kés volt ott a juhok gyapjújának levágásához, azok Amnon életét is kioltották volna. Absalom parancsot adott embereinek, hogy öljék meg Amnont; ő maga nem ölte meg, ahogyan Dávid sem ölte meg személyesen Uriást.

Absalom valószínűleg tudta, hogy Dávid nem tud eljönni. Azért kérte meg Dávidot, hogy elterelje a gyanút, és elhitesse vele, hogy ez egy ártatlan terv.

Az a pusztán spekuláción alapuló pletyka, miszerint a király összes fiát megölték, részben abból eredhetett, hogy a Bírák könyve 9:5 szerint Gedeon összes fiát megölte Gedeon fia, Abimelech.

K: Miért menekült el Absalom a király többi fiával együtt a 2 Sámuel 13:29-ben?

V: Először is, Absalom menekülése azt a téves benyomást kelthette, hogy ő sem tudott a merényletről, akárcsak a többi fiú. Másodszor, Absalomnak időre volt szüksége, hogy elmeneküljön Talmaihoz, nagyapja, Geshur királyságába, a Galileai-tó keleti részén.

K: A 2 Sámuel 13:32–33-ban hogyan tudhatta ezt Jonadáb ilyen biztosan?

V: Jonadáb volt az, aki a 2 Sámuel 13:3–5-ben azt javasolta Amnonnak, hogy tegyen úgy, mintha beteg lenne, hogy megerőszakolhassa a nővérét. Vagy Jonadáb reménykedve beszélt, hogy leplezze az esetet, vagy pedig előre tudta, mit fog Absalom tenni. Jonadáb nem volt igazán jó barátja Amnonnak. Egy kulcsfontosságú kérdés, amelyet soha nem tettek fel, de Dávidnak fel kellett volna tennie, az volt: „Jonadáb, honnan tudod ezt?” Talán Jonadáb azt mondhatta volna, hogy csupán Absalom bosszúvágyára mutatott rá, hogy elterelje a figyelmet arról a tényről, hogy valójában ő javasolta Amnonnak, hogy tegye ezt.

K: A 2 Sámuel 14:1–20-ban milyen a fejezet felépítése?

V: Ez egy meglehetősen mély kiaszma, amely a következő felépítésű.

14:1 Joáb „tudta”

- 14:2–3 Joáb megmondja a bölcs asszonynak, mit mondjon

- - 14:4–5a Az asszony kérést intéz a királyhoz

- - 14:5b–10 Az asszony első könyörgése

- - - 14:11 Sikeresen könyörög fia életéért

- - 14:12-17 A nő második kérését is előadja.

- - 14:18-19a A király kérdést tesz fel az asszonynak

- 14:19b-20a A nő beismeri, hogy Joáb tanította meg, mit mondjon

14:20b A király „tudja”

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 3. kötet, 975. oldal.

K: A 2 Sámuel 14:1–9 és 13:21 alapján mit kellett volna Dávidnak először tennie, hogy megbüntesse Amnont a nemi erőszakért és a vérfertőzésért, majd később Absalomot a gyilkosságért, tekintve, hogy Dávid maga is házasságtörést és gyilkosságot követett el?

V: Dávidnak nehéz volt bármit is tennie, tekintve, hogy nem tett nyilvános bűnbánatot bűneiért, és nem ajánlotta fel, hogy viselje a következményeket. Természetesen Isten Nátánon keresztül kijelentette, hogy Dávidot nem kell kivégezni bűnei miatt. Tehát ahhoz, hogy Amnont megbüntesse anélkül, hogy képmutatóként tűnne fel, Dávidnak először bűnbánatot kellett volna tennie. De mivel nem volt hajlandó erre, Dávid valószínűleg úgy gondolta, hogy még több tiszteletet veszítene, ha fiait olyan dolgokért büntetné, amelyek hasonlóak azokhoz, amelyeket ő maga is elkövetett. Természetesen az is, hogy Dávid nem tett semmit, szintén csökkentette a Dávid iránti tiszteletet.

Dávidnak legalább azonnal kellett volna kizárnia Amnont a trónöröklésből. Rúben elvesztette az elsőszülöttségi jogát, amikor lefeküdt Jákób ágyasával (1Mózes 35:22; 49:3–4). Ha Dávid nyilvánosan megfeddte volna Absalomot, az talán csökkentette volna az emberek reményét, hogy Absalom lesz a következő király.

K: Miért alkalmazta Joáb a 2 Sámuel 14:1–9-ben leírt stratégiát, hogy rávegye Dávidot Absalom visszahívására?

V: A Keil-Delitzsch Ószövetségi kommentár 2. kötet, 2. rész, 411. oldala szerint Joáb már többször is egyértelmű kéréseket intézett Dávidhoz, de sikertelenül. Az udvar valószínűleg érzékelte, hogy Dávid vágyakozik a fia után, de nem volt mód arra, hogy Dávid tegye meg az első lépést anélkül, hogy attól tartott volna, az emberek elítélik azért, mert kegyelmet ad Absalomnak. Így Joábnak, a taktikai zseninek, támadt egy ötlete. Ez hasonlított Nátán stratégiájához, és Joáb valószínűleg úgy gondolta, ha egyszer bevált, akkor másodszor is beváltana számára. Ezúttal azonban nem sült el túl jól.

A nő itt Dávid könyörületére apellált. Dávid Absalom miatt gyászolt, és a nő is gyászolt, vagy legalábbis úgy tűnt. Később Dávid megismerte könyörületének következményét, amikor Absalom lázadást szított, és megpróbálta megöletni Dávidot. Természetesen Dávid nem mutatott túl sok könyörületet Uriás iránt.

Dávid mások ügyében határozottan kiállt az igazságosság mellett, de gyenge volt abban, hogy kiálljon az igazságosság mellett, amikor a saját gyermekei vétettek. Akár főként Joáb bölcsessége volt ez, akár a nőé, akár mindkettőé, a nő sarokba szorította Dávidot. Mivel szánalmat érzett a nő (kitalált) fia iránt, következetesnek kellett lennie, és vissza kellett hoznia a saját fiát is.

K: A 2 Sámuel 14:15–23-ban látunk-e bármiféle bűnbánatot Absalom részéről?

V: Egyáltalán nem. Valójában Absalom ekkor már a trón megszerzésén törekedett. Ahelyett, hogy bűnbánatot tanúsított volna és alázatos lett volna, Absalom manipulálóan viselkedett. Dávid ekkor körülbelül 60 éves lehetett, Absalom pedig körülbelül 30. Absalom már elég érett volt ahhoz, hogy azonnal király legyen, csakhogy valaki az útjában állt. Absalom elhatározta, hogy király lesz, és meg fogja büntetni Dávidot azért, mert egyáltalán nem büntette meg Amnont, és azért, mert valójában nem bocsátott meg Absalomnak.

Egyrészt Absalom azt mondja, hogy ha halálos bűnt követett el, készen áll arra, hogy kivégezzék. Másrészt egy nőt megerőszakoló férfit kivégeztek, és ezt a büntetést éppen Absalom hajtotta végre.

Dávid részéről nem adott kegyelmet Absalomnak, és nem is nevezte ártatlannak; csupán azt mondta, hogy nem fogják kivégezni. Amikor „fiatalembernek” nevezte Absalomot, talán inkább arra gondolt, hogyan látja őt, és milyen érettnek tartja, mintsem arra, hogy Absalom körülbelül 30 éves volt.

K: A 2 Sámuel 14:15–23-ban mikor kell megbocsátanunk és visszafogadnunk azt, aki vétkezett?

V: Jézus azt mondta, hogy mindig megbocsátanunk kell, még akkor is, ha nem kérnek bocsánatot. De ha valaki ellopott tőled pénzt, és nem mutat bűnbánatot, akkor is hozzáférést kellene adnod neki a bankszámládhoz? Természetesen nem. Ha nem ismeri el, hogy rosszat tett, ha nem kér bocsánatot és nem mutat bűnbánatot, akkor őszintén fel kell ismerned, hogy nagy valószínűséggel újra meg fogja tenni, ha alkalma nyílik rá. Jézus a Máté 10:16-ban azt mondta, hogy „legyetek okosak, mint a kígyók, és ártatlanok, mint a galambok”.

K: A 2 Sámuel 14:24,28-ban helyesen cselekedett-e Dávid, amikor nem engedte, hogy Absalom meglássa az arcát?

V: Nem. A félmegbocsátás nem működik jól. A részleges megbocsátás egyáltalán nem megbocsátás, és az, akinek megbocsátanak, ezt tudja. A vonakodó megbocsátást nem fogadják jól, és kudarcra van ítélve. Dávid „részleges büntetést” szabott ki Absalomra. Ez valójában nem volt komoly büntetés, de elidegenítette Absalomot Dávidtól. Elkeserítette Absalomot apja iránt. Dávid és Absalom két évig nem látták egymást.

Ha Absalom valószínűleg a trónörökös volt, és még csak Jeruzsálemben sem tartózkodhatott, sem láthatta apja arcát, az nem a sikerre vezető út. Joáb tudta ezt, és igyekezett orvosolni a helyzetet.

K: A 2 Sámuel 14:26-ban hogyan lehetett Absalom levágott haja 200 sékel súlyú?

V: Még ha ez egy könnyebb, templomi sékel is volt, a súlya akkor is elérhette a négy vagy öt fontot (1,8–2,3 kg), ami nagyon sok. Az átlagembernek évente fél hüvelyk haj nő, bár ebben nagy az eltérés; vannak, akiknek havonta egy hüvelyk nő. A világrekord havi 2 inch körül van. Ha Absalom csak évente egyszer vágatta le a haját, az rengeteg haj, de még így sem nyomna négy fontot (1,8 kg), hacsak nem őrizte meg a korábbi évek haját is. Az 1. és 2. Sámuel könyvében azonban számos helyen találhatók eltérő számadatok. Ebben az esetben nincs más hivatkozásunk arra, hogy mi a helyes szám. Ettől függetlenül azonban a lényeg az, hogy Absalom meglehetősen hiú volt a haját illetően. Természetesen később Absalom haja lett a vesztét.

Absalom haja a gőg elleni tanulságos példaként értelmezhető. A hajával kapcsolatos gőgje miatt belegabalyodott, csapdába esett, ahonnan nem tudott kijutni, és végül ez végzetesnek bizonyult. Néha, amikor valaki – különösen egy politikai vezető – olyan útra lép, amelyet végül mindenki helytelennek vagy ostobának tart, nem képes a nyilvánvaló lépést megtenni és irányt váltani, mert a gőgbe gabalyodott. Kérdezd meg egy leendő vezetőt, hogy követett-e el valaha hibát. Ha soha nem követtek el hibát – amit be is ismernek –, akkor olyan vezetőt kapsz, aki inkább „karambolozik”, mintsem kanyarodjon, hogy elkerülje a balesetet. Ezt láthatjuk Napóleon, Hitler és Sztálin esetében, akik nem engedték visszavonulni csapataikat, valamint a francia Philippe Pétain marsallnál, aki annyira biztos volt abban, hogy a németek nem tudnak behatolni az áthatolhatatlan Ardennek-erdőn keresztül, hogy figyelmen kívül hagyta a francia katonaság segítségkéréseit, amikor a németek éppen ezt tették. 1945 augusztusában a japán katonai vezetők – Anami, Umezu és Toyoda, a hatfős Legfelsőbb Háborús Tanács fele – azt állították, hogy a japánoknak az atombombák után is folytatniuk kell a harcot. Amikor Hirohito császár parancsot adott nekik a kapituláció elfogadására, és rádióüzenetet rögzített népe számára, Hatanaka őrnagy és más tisztek megöltek egy tábornokot, aki nem volt hajlandó csatlakozni hozzájuk, és rövid, sikertelen puccsot szerveztek, hogy megakadályozzák az üzenet elküldését. Azt tervezték, hogy házi őrizetbe veszik a császárt, és helyette egy hamis üzenetet küldenek ki. A többi tábornok azonban nem csatlakozott hozzájuk, így a puccs szervezői öngyilkosok lettek. Ha a közelmúltra tekintünk, és megnézzük Szaddám Huszein „makacs kitartását”, az iráni gárdistákat, valamint Putyin ukrajnai „különleges katonai műveletét”, meglepődhetünk azon, milyen ostobaságból nem ismerik el vereségüket egy elkerülhetetlen helyzetben. De miért is lepődnénk meg azon, hogy épp olyan ostobák, mint a előttük élt vezetők? Egy olyan vezető, aki valóban feladta a harcot – és ezzel valószínűleg megmentette az életét –, mielőtt a helyzet tovább romlott volna, Bassár al-Aszad, Szíria egykori vezetője volt, de ő kivétel volt.

További információkért lásd: https://www.reddit.com/r/Naturalhair/comments/1ipt9ah/has_anyone_consistently_grown_23_inches_of_hair/ és https://en.wikipedia.org/wiki/Ky%C5%ABj%C5%8D_incident.

K: A 2 Sámuel 14:27 szerint Absalomnak volt három fia, vagy nem volt olyan fia, aki továbbvitte volna a nevét, ahogyan azt a 2 Sámuel 18:18 mondja?

V: Valószínűleg mindkettő. Az ókorban a gyermekek nagyjából fele meghalhatott, mielőtt felnőttkorba lépett volna. Keil és Delitzsch megemlítik, hogy a fiúk nevét általában megadják, de a 2 Sámuel 14:27-ben nem szerepelnek. Ennek a kihagyásnak nem lenne más oka, csak az, hogy fiatalon haltak meg.

Absalom emlékművet emelt magának, mert bánkódott amiatt, hogy nem voltak fiai, akik emléket állíthattak volna neki. Általában egy gyermektelen ember nem lenne annyira érzékeny arra, hogy nincs senki, aki továbbvigye a nevét, mint az, akinek voltak gyermekei, de azok meghaltak.

K: Mit árul el ez Absalomról a 2 Sámuel 14:29–32-ben?

V: Absalom intelligens és manipulatív volt. Absalom nem tudott beszélni Joábbal, mert Joáb nem jött el, amikor meghívták. Ezért Absalom gondoskodott arról, hogy felkeltse Joáb figyelmét. Néha azonban a dolgok visszaüthetnek. Absalom nem is sejtette, hogy ez olyan eseménysorozatot indít el, amelynek végén Joáb saját kezűleg megöli Absalomot, annak ellenére, hogy Dávid azt mondta, kíméljék meg Absalomot.

K: A 2 Sámuel 15:1–12-ben találunk-e más példákat is olyan fiúkra, akik el akarták venni az apjuk trónját?

V: A 2. Krónikák 32:21-ben az asszír királyt fiai gyilkolták meg. Emellett, bár a részletek nem ugyanazok (a fiú volt a törvényes örökös), a helyzet hasonló volt.

Ugaritban (Dávid ideje előtt) Jassib herceg szembeszállt apjával, Keret királlyal.

Yassib így fenyeget: „Figyelj rám jól! Ha ellenségek támadták volna meg az országot, amíg beteg voltál, elűztek volna téged, és a hegyekbe kényszerítettek volna. A betegséged elhanyagoltá tett: nem hallgattad meg az özvegy ügyét, nem hallgattad meg a szegények ügyét, nem ítélted el az elnyomót, nem etetted meg az árvákat a városban, … sem az özvegyeket a vidéken… Lépj le a királyi trónról, engedd, hogy én uralkodjak! Add át a hatalmadat, hadd üljek a trónodra!” Ez Don C. Benjamin Old Testament Parallels: Laws and Stories From the Ancient Near East [Mahwah: Paulist, 1991] című művében található, 205. oldalon. Idézet az The Expositor’s Bible Commentary 3. kötetéből, 989–990. oldalról.

K: A 2 Sámuel 15:6-ban hogyan lopja el valaki az emberek szívét?

V: Mint sok későbbi politikus, Absalom is jól értett ahhoz, hogy megígérje az embereknek, hogy képes lesz őket hatékonyan vezetni, anélkül, hogy ténylegesen bármit is tett volna. Hogy erről meggyőzze az embereket, Absalom aláásta a többiek Dávid iránti tiszteletét. Még ma is gyakran próbálják az emberek magukat jó színben feltüntetni azzal, hogy másokat lealacsonyítanak.

Absalom jóképű volt, és mindenekelőtt megnyerő. Az embereknek gyakran vannak „képzeteik” arról, hogyan kellene kinéznie egy vezetőnek, és hajlamosak támogatni azokat, akik illeszkednek ezekhez a képzetekhez, függetlenül attól, hogy jó vezetők lennének-e vagy sem. Például az amerikai elnökválasztásokon a magasabb jelölt nyeri el a szavazatok túlnyomó többségét. Ennél is fontosabb, hogy Absalom úgy tett, mintha törődne velük, és szívére vette volna az érdekeiket. Absalom türelmes volt; négy éven át folytatta a tervének ezt a szakaszát. Amikor Absalom ünnepséget rendezett Hebronban, meghívott 200 férfit, akik semmit sem tudtak Absalom tervéről. Miután odaértek, sarokba szorították őket; nagyon nehéz lett volna számukra nyilvánosan azt mondani: „Nem, nem hiszem. Én Dávidot fogom támogatni.”

K: A 2 Sámuel 15:7–12-ben mit tett Absalom, amit azóta mások is megismételtek?

V: Absalom a vallásgyakorlását használta fel mások megtévesztésére. Absalom azzal az ürüggyel indokolta, hogy Hebronba megy, hogy teljesítse Istennek tett fogadalmát, és vallási áldozatokat mutasson be. Az Isten iránti látszatimádata csak álca volt árulásához. Azóta sokan használták a vallást (beleértve, de nem kizárólag a kereszténységet) arra, hogy rávegyék az embereket, hogy csatlakozzanak gonosz terveikhez.

Az iszlámban a katonáknak azt mondták, hogy ha Allahért harcolnak, biztosak lehetnek abban, hogy bármilyen is legyen a múltjuk, bejutnak a Paradicsomba. A római katolikus egyházban, II. Orbán pápától kezdve, azoknak, akik az első keresztes hadjáratban „felvették a keresztet”, bűnbocsánatot ígértek. Hasonlóképpen III. Eugenius pápa 1145. december 1-jén kiadta a Quantum praedecessores című pápai bullát, amelyben bűnbocsánatot ígért mindazoknak, akik végigcsinálták a második keresztes hadjáratot, vagy útközben meghaltak.

További információkért lásd: https://www.reddit.com/r/AskHistorians/comments/76jtys/i_gather_that_papal_indulgences_were_first_issued/ és https://en.wikipedia.org/wiki/Quantum_praedecessores.

K: A 2 Sámuel 15:7-ben 40 évnek vagy 4 évnek kellene állnia?

V: Négy évnek kellene lennie, ami jobban illeszkedik Absalom élethosszához. A maszorétikus szöveg 40 évet említ, de a Septuaginta, a szír, az arab, a Vulgata, Theodoret és Josephus mind 4 évet említ. Lásd a BSB szöveget, valamint az NKJV, NIV és NRSV lábjegyzeteit.

K: A 2 Sámuel 15:7,20-ban hogyan tett Absalom fogadalmat az Úrnak?

V: Absalom ezt csak azért mondta, hogy Hebronba mehessen, és ott királlyá koronázzák. Vagy Absalom hazudott, és nem tett fogadalmat, vagy talán Absalom az igazat mondta. A történelemben vannak más esetek is, amikor a trónra pályázók fogadalmat tettek istenüknek, ha királyok lesznek. Tehát Absalom tehetett fogadalmat Istennek, de nem minden Istennek tett fogadalom jó fogadalom.

Absalom valószínűleg nem csak azért választotta Hebront, mert ott született, hanem azért is, mert az volt a régebbi főváros, és egyesek talán nem örültek annak, hogy a fővárost Jeruzsálembe költöztették.

Absalom az Isten imádatát „álcaként” használta fel lázadásának megkezdéséhez. A történelem későbbi szakaszában a keresztény vallást gonosz pápák használták „álcaként” arra, hogy meggazdagodjanak és bosszút álljanak ellenségeiken. Például VIII. Bonifác pápa (1294–1303) „keresztes hadjáratot” hirdetett az olasz Palestrina városa ellen, hogy bosszút álljon az előző pápa, V. Celestine tágabb családján. Bonifácnak az a bűne volt, hogy a római katolikus egyház teljes „gépezetét” gonosz célokra használta fel.

K: A 2 Sámuel 15:10-ben vannak-e más példák arra, hogy egy fiú megpróbálta elvenni az apja trónját?

V: Igen. Ugaritból származik egy vers Yassib hercegről, aki apját, Keret királyt kihívta a trónért.

K: A 2 Sámuel 15:14-ben miért menekült el Dávid Jeruzsálemből, hiszen a város nagyon erősen megerősített volt?

V: Dávid, mint tapasztalt király, azonnal rájött, hogy ez nem csupán apró elégedetlenség volt, hanem közvetlen kihívás, amelynek célja a királyságának és az életének elvétele volt. Dávid soha nem szenvedett vereséget csatában, de tudta, hogy ezúttal valószínűleg másképp alakulhatnak a dolgok. Dávid valószínűleg bölcsen cselekedett, amikor elmenekült Jeruzsálemből. Ekkor még nem tudta, kiben bízhat meg Jeruzsálemben, és ha csak néhány áruló kapus is van, akkor még egy jól megerősített várost is nehéz megvédeni.

K: A 2 Sámuel 15:19–20-ban miért mondta Dávid Ittai-nak, a gittitának, hogy nem kell vele mennie?

V: Dávid nem akarta, hogy bárki is vele tartson, aki csak félszívvel támogatja. Dávid ürügyet adott Ittainak, hogy maradjon, és a válaszából meg akarta ismerni a szívét. Hasonló helyzetben volt Noémi a menyei mellett a Rút 1:11–18-ban.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a gittita a filiszteus városból, Gátból származott. A régészeti kutatások az Amarna-levelekben egy (vagy két) Itiya és Witiya nevű kormányzót találtak a filiszteus városban, Aszkalonban, néhány évszázaddal Dávid előtt. Az Ittai név ehhez nagyon hasonló.

Ma, amikor egy olyan csapatot vezetünk, amely egy feladat végrehajtására készül, rendben van, ha lehetőséget adunk az embereknek, hogy visszalépjenek. Így talán nem lesz olyan sok emberünk, de azok, akik maradnak, elkötelezettek lesznek irántunk.

K: A 2 Sámuel 15:31–34-ben miért küldte Dávid legbölcsebb tanácsadóját, Huszáj az arkita-t, vissza az ellenséghez?

V: Dávid és Joáb már tudták, mi a legjobb megoldás; és jobb volt, ha Husai rossz tanácsot sugall Absalomnak, mintha legfeljebb fokozatosan kissé jobb tanácsokat adott volna Dávidnak és Joábnak. Néha nem kell okos vagy zseniális dolgokat tenni a sikerhez; csak kevesebb ostobaságot kell elkövetni, mint másoknak.

K: A 2 Sámuel 15:32–34-ben helyesen cselekedett-e Dávid, amikor arra kérte Husait, hogy hazudjon érte?

V: A Biblia leírja, mit tett Húsai háború idején. A keresztényeknek kétféle véleményük van erről a kérdésről.

Egyesek szerint Hushai tévedett, amikor hazudott, és Dávid is tévedett, amikor arra utasította Hushait, hogy hazudjon.

Mások szerint háború idején megengedett hazudni az ellenségnek, ha ezzel életet lehet menteni. A 2. Sámuel könyvében a megtévesztésre példák: 2. Sámuel 15:25–29, 35–36 (Zádok, Abjátár és fiaik), 2 Sámuel 15:34 (Husai, az arkita), 2 Sámuel 17:17–18 (mindkettő), valamint 2 Sámuel 17:18–21 (egy férfi és egy nő Bahurimban).

K: Mi érdekes a 2 Sámuel 16:5–14-ben szereplő szakasz szerkezetében?

V: Ez egy kiaszmában van elrendezve.

16:5a Dávid Bahurim felé menekül

- 16:5b-6 Simei átkozódik, és köveket dobál Dávidra és embereire

- - 16:7–8 Hogyan átkozta Simei Dávidot

- - - 16:9 Abisai meg akarja ölni Simeit

- - 16:10-12 Dávid nem reagál Simei átkaira

- 16:13 Dávid elmagyarázza, miért nem reagál Simei átkain

16:14 Dávid és kísérete elhalad Bahurim mellett

K: Miért átkozta Simei Dávidot a 2 Sámuel 16:5-8-ban azért, mert kivégeztette Sául fiait, amikor a kivégzésre csak a könyv későbbi részében került sor, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible 315–316. oldalán állítják?

V: A szöveg nem mondja ki kifejezetten, hogy Simei azért átkozta Dávidot, mert kivégezte Saul fiait. Inkább általánosságban átkozta Dávidot a vérrel befecskendezett házáért. Simei átkozására két lehetséges magyarázat van.

Egyéb okok: Shimei nagyon is jól utalhatott a Dávid és Ish-Bosheth seregei közötti hosszú háborúra. Shimei soha nem fogadta el igazán, hogy a királyság elhagyja Saul családját.

Nem kronológiai sorrend: Mivel a 2 Sámuel 21:1 szerint Saul fiainak kivégzése „Dávid uralkodása alatt” történt, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kronológiai sorrendben történt. Így Shimei Dávidra mért átka kronológiailag akár Saul fiainak kivégzése után is bekövetkezhetett.

K: A 2. Sámuel 16:5–12-ben mi a jelentősége annak, hogy Dávid nem próbált meg bosszút állni Simein?

V: A válaszban négy szempontot érdemes figyelembe venni.

1. Természetesen Dávid helyében bárki valószínűleg a depresszió, a Simei iránti harag és annak passzív elfogadása furcsa keverékét érezné, hogy megérdemli azt, ami vele történik. Mélyebben is megismerhetjük Dávid érzéseit, mert ő maga írt erről a 3. zsoltárban. A 3. zsoltárból kiderül, hogy Dávid bízott abban, hogy Isten ki fogja őt húzni ebből a helyzetből. Ekkor Dávid biztos volt abban, hogy ellenségei meghalnak. Később azonban gyászolni fogja, hogy az egyik megölt ellenség éppen a saját fia, Absalom volt.

2. Dávidnak fogalma sem volt arról, hogy egykori hűséges barátai közül kik állnak mellette, kik maradnak semlegesek, és kik Absalom oldalán állnak. Valószínűnek tűnt, hogy ez lehet Dávid végzete. Mivel egykori hűséges alattvalóinak többsége ellene fordult, ez szánalmas vég lett volna, és talán sokan úgy gondolták, hogy ez méltó büntetés Dávid házasságtöréséért és azért, hogy megölt egy hozzá hűséges embert. Dávid tudta, hogy Simei szavainak egy része igaz. Júda és Sául házának között néhány éven át polgárháború dúlt. Dávid nem büntette meg Joábot azért, hogy áruló módon megölte Abnert. Ahogy a 10–11. versekből kiderül, Dávid úgy gondolta, hogy talán Isten akarta, hogy Simei nyilvánosan elítélje őt.

3. Mivel Dávid bűntudatot érzett Uriás megölése miatt, nem volt olyan hangulatban, hogy megölesse azt az embert, aki az igazat mondta.

4. A 12. versből kitűnik, hogy Dávid ezt Isten kezébe adta. Ha Dávid megölte volna Simeit, és Isten ezt helytelennek tartotta volna, Isten talán Dávidot is megbüntette volna ezért. Ha Dávid megkímélte volna Simeit, és Isten ezt helytelennek tartotta volna, Isten akkor is megbüntethette volna Simeit, és Dávidot pedig megjutalmazhatta volna türelméért.

Egyébként Simei úgy tűnt, elfelejtette, hogy Sául háza is vérrel volt befecskendezve: megölte Ahiméleket, és meg akarta ölni mindazokat, akik Dávidot támogatták.

Következtetés: Dávid nem tudta, hogy helyes-e vagy sem, hogy Simei ekkor átkozta őt. Ma, amikor nem tudjuk, hogy az ellenünk elkövetett sérelem igazságos-e, a türelem és az Istenre való várakozás erénynek számít.

K: A 2 Sámuel 16:7–14-ben mit tanulhatunk Dávid hozzáállásáról?

V: Dávid itt egy jó dolgot tett, később pedig egy rosszat.

(jó) Bizonyos dolgokat (például a bosszút) el kell engednünk, és Istenre kell bízni. Dávid nemcsak abban hitt, hogy Isten jelen van és mindent lát, hanem abban is, hogy Isten cselekszik. Korábban Sault le kellett volna taszítani a trónról és megölni, de Dávid tudta, hogy nem neki kell ezt megtennie. Talán Simeit is meg kellett volna ölni, de Dávid tudta, hogy ő is vétkes volt, ezért úgy gondolta, nem neki kell megölnie Simeit. Így Dávid ezt Isten kezébe adta. Absalom megölése után Simei megbánta bűneit – vagy legalábbis úgy tűnt –, és segített Dávid családjának átjutásában (2 Sámuel 19:16–23).

(rossz) Sajnos azonban Dávid megbocsátása ismét nem volt teljes. Az 1 Királyok 2:8–9-ben azt mondta Salamonnak, hogy vérrel küldje Simeit a sírba (azaz ölje meg), és Salamon ezt meg is tette az 1 Királyok 2:36–46-ban.

K: A 2 Sámuel 16:15–17:29-ben milyen a szakasz szerkezete?

V: Ez egy összetett szerkezet; kiasztikus, de nem kiasztikus szerkezet.

16:15–19 Absalom barátságot köt Huszájjal

- 16:20–22 Ahitofel tanácsot ad Absalomnak

- - 16:23 Ahitofelet nagyon bölcsnek írják le

- 17:1–4 Ahitofel tanácsot ad

- - 17:5-13 Hushai tanácsot ad

- - - 17:14 Húsai tanácsát jobbnak tartják Ahitofelénél

- - 17:15–16 Husai tanácsot ad Zadoknak és Abiatárnak

- 17:17-22 Dávid átkel a Jordán folyón

- - 17:23 Ahitofel öngyilkos lesz

- 17:24-25 Absalom átkel a Jordán folyón

17:27-30 Mahanaimban Sóbí, Makír és Barzillai barátságot kötnek Dáviddal

K: Miért feküdt le Absalom a 2 Sámuel 16:22 szerint fényes nappal Dávid tíz ágyasával?

V: Ez nem Absalom ötlete volt, hanem Ahitofélé, Dávid egykori megbízható tanácsadójáé. Absalom a palota tetején felállított sátorban volt az ágyasokkal, egyenként. Az emberek nem láthattak mindent, de látták, mi történik, és azt is, hogy az ágyasok egymás után követik egymást. Ez nem Absalom bujaságának kielégítésére történt; hanem a hatalomról, apja megsértéséről és a trónra való igényéről szólt. Absalom azt akarta megmutatni, hogy most már ő a jogos király, és hogy ezzel a lépéssel nincs visszaút. Azzal akarta jelezni, hogy a nép új hűségének sincs visszaútja, de kiderült, hogy Absalomnak sincs visszaútja. Ahogy Dávid „elvette” Uriás feleségét, úgy az Úr is „elveszi” Dávid feleségeit.

A közel-keleti kultúrában szokás volt, hogy a király örökölte apja ágyasait. Isten azonban a Levitikus 18:8-ban azt mondja, hogy nem szabad kapcsolatba lépni apád feleségével – még akkor sem, ha ő nem az anyád.

Ne feledjük azt sem, hogy Ahitofel Batseba nagyapja volt, így lehet, hogy itt némi bosszúvágy is szerepet játszott. Ezen sértő cselekedet után mindenki tudta volna, hogy Absalom és Dávid közötti megbékélés lehetetlen lesz. Absalom tévedett, amikor így cselekedett, de íme egy lehetséges magyarázat a tettére. Sok izráelita kedvezően viszonyult mind Dávidhoz, mind Absalomhoz, a látszólag leendő királyhoz. Miután ez a vita elcsendesedett volna, ezek az izráeliták a győztes oldalon maradtak volna. Absalom cselekedete nem csupán azt jelentette, hogy ő lett a király, hanem azt is, hogy Dávid immár nem volt többé király. Az embereknek nyilvánosan kellett választaniuk a kettő közül. Mivel Absalomnak jelenleg ő volt a fölénye, sokak számára a legbiztonságosabb útnak Absalom mellett való döntés tűnt. Ahitofel és Absalom valószínűleg nem emlékeztek arra, hogy amikor Rúben ezt tette a Mózes első könyve 35:22; 49:3–4-ben, elvesztette öröklési jogait.

Nem a helyes válasz: Bár az, hogy Absalomnak nem voltak fiai (2 Sámuel 18:18), motivációnak tűnhet, ez valószínűtlen. A feleségekkel fényes nappal való együttlét ebben az időpontban nem csupán ezt a célt szolgálta volna.

K: A 2 Sámuel 17:1–14-ben miért volt Ahitofel tanácsa valójában jobb, mint Husaié, és hogyan tudhatjuk ezt meg?

V: Ahitofel helyesen látta, hogy ha Dávid meghalna, Absalom teljes győzelmet aratna, amint azt Dávid emberei is látták a 2 Sámuel 18:3-ban. A cél nem feltétlenül Dávid katonáinak legyőzése volt, hanem pusztán Dávid megölése. Végül Absalomnak Hushai tanácsát követve jobban alakultak a dolgok Dávid számára, de honnan tudhatta ezt Hushai? A Szentírás nem mondja meg, de itt spekulálhatunk. Íme hat szempont, amelyet a válaszban érdemes figyelembe venni.

1. Nem mondhatjuk, hogy ez pusztán azért volt, mert Husainak több információja volt, mivel Dáviddal volt a 2. Sámuel 15:32–37-ben, hiszen Ahitofel is tudta, hogy ez a tanács nem jó a 2. Sámuel 16:23; 17:1–3-ban.

2. Hacsak Dávidot nem ölték volna meg, az igazi csata nem a csatatéren zajlott, hanem az izraeliták szívéért és hűségéért folyt. Azok számára, akik alig néhány évvel korábban még hűségesek voltak Dávidhoz, könnyű lett volna újra hűségesnek lenni hozzá.

3. Bár Dávid megölése véget vetett volna a küzdelemnek, és Dávid seregének szétszórása még mindig segített volna Absalomnak, ezt megtenni kockázatos lett volna, mert bármilyen vereség rossz hírnévvel járt volna. Megérte volna a kockázatot a lehetséges nyereség?

4. Húsai tanácsa abból indult ki, hogy egész Izráel Absalom mellé állna. Ha az embereknek lett volna egy kis idejük átgondolni a dolgot, mielőtt Dávid után indultak volna, talán nem akartak volna lázadni ellene.

5. Ebben az esetben megérte a kockázatot. Bár Hushai lényegében azt érvelte, hogy Absalomnak várnia kellene, amíg készen áll, ez időt adott volna Dávidnak is a felkészülésre, és ekkor még sem Dávid, sem serege nem állt készen. Ahitofel tanácsának figyelmen kívül hagyása miatt Absalom elvesztette a kezdeményezést és a meglepetés erejét.

6. Nem volt kérdés, hogy szembeszállnak-e Dávid seregével; az egyetlen kérdés az volt, hogy mikor. Sokszor rossz döntések miatt veszíthetjük el a kezdeményező erőt. Érzelmeink arra késztethetnek, hogy halasszuk el a cselekvést, még akkor is, ha a józan eszünk azt súgja, hogy a halogatás csak ront a helyzeten, nem pedig javít rajta.

K: A 2 Sámuel 17:1–14-ben látsz-e példákat bölcs, tapasztalt emberekre, akik nem voltak hűségesek?

V: Ahitofelről köztudott, hogy nagyon bölcs volt, és sok éven át tanácsadóként, feltehetően barátként is szolgált Dávid mellett. De itt Ahitofel Absalomnak ad tanácsot arról, hogyan lehetne a legjobban megölni Dávidot. Micsoda barát! Ahitofel kétségtelenül úgy gondolta, hogy az ő érdeke, ha átáll a másik oldalra.

Manapság az emberek „oldalt válthatnak”, ha úgy tűnik, hogy abból személyes hasznot húzhatnak. Vagy úgy gondolhatják, hogy a jövő így is, úgy is elkerülhetetlen, és vagy a vonat előtt állnak, vagy a vonaton utaznak. Gondoljunk csak a második világháború alatti Vichy-Franciaországra, amely hűségesen segítette a nácikat a zsidók kiirtásában. Philippe Pétain volt a Vichy-Franciaország legfőbb vezetője. Ő egy francia háborús hős volt, aki az első világháborúban a németek ellen harcolt. Amerikában ott volt Benedict Arnold, majd később Aaron Burr.

K: A 2 Sámuel 17:7–14-ben helyesen cselekedett-e Hushai, amikor hazudott Dávid érdekében, és rossz tanácsot adott Absalomnak?

V: A keresztények nem értenek egyet ebben a kérdésben. Egyes keresztények szerint háború idején és életmentés céljából megengedett a nem hívőknek való hazudozás. Más keresztények szerint ilyen helyzetekben Istenre kell támaszkodnunk, nem pedig a megtévesztésre. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a hallgatás nem hazugság; hazugság nélkül sem kell önként érzékeny információkat közölni, sem minden feltett kérdésre válaszolni.

K: A 2 Sámuel 17:23-ban miért akasztotta fel magát Ahitofel, amikor tanácsát nem követték?

V: Nem lehet nem észrevenni, hogy Ahitofel nagyon nagyra tartotta saját bölcsességét. Bár a Szentírás nem említi, itt mind egy ésszerű irányvonalat, mind pedig egy irracionális szélsőséget láthatunk. Ahitofel olyan személynek akart szolgálni, aki sikeres király lesz. Valószínűleg belátta, hogy az, aki stratégiai döntések helyett a legkönnyebben követhető tanácsra hallgat, nem maradhat sokáig király – és tanácsadói sem maradhatnak sokáig.

Husai tanácsának és Absalom gondolkodásmódjának legfőbb hibája az volt, hogy azt feltételezték, egész Izráel azonnal Absalom mellé állna és követné őt. Absalom arroganciájában csak reménykedhetett ebben, de amikor ezt a reményt tervének alapvető részévé tette, Ahitofel valószínűleg belátta, hogy Absalomnak nincs esélye, amíg Dávid él.

Irracionális módon néha, amikor egy saját szemében bölcs ember tanácsát nem fogadják meg, pedig jó érveket hozott fel, gyorsan úgy érzi, hogy semmi mást sem fognak hallgatni tőle. Ahitofel bűnbánatot tehetett volna Isten előtt, elmehetett volna Dávidhoz, Isten felkent királyához, kegyelemért könyörögve, és bízva abban, hogy Isten megbocsát neki, függetlenül attól, hogy Dávid kivégezi-e vagy sem. Ez a lehetőség azonban valószínűleg soha nem is jutott eszébe Ahitofelnek.

Vigyázz, ha önazonosságod abban merül ki, hogy milyen okos, bölcs vagy tapasztalt vagy, ahelyett, hogy Isten gyermekeként élnél, aki engedelmesen jár vele.

K: A 2 Sámuel 17:25-ben ki volt Amasa?

V: A Nahás gyakori név volt, ezért nem valószínű, hogy ez az ammóniak királya, Nahás volt. Az 1 Krónikák 2:17 szerint Amasa apja ismaelita volt. Amasa anyja, Abigail, Joáb anyjának, Zeruia-nak a testvére volt. Tehát Amasa Dávid unokaöccse és Absalom unokatestvére volt. Amasa még Joábhoz is közelebb álló rokon volt. A 2 Sámuel 17:25 héber szövege azonban szó szerint azt mondja, hogy Amasa apja, akit Ithrának hívtak, „belépett” Abigailhez, amit egyesek úgy értelmeznek, hogy soha nem házasodtak össze. (A BSB fordításban ez „feleségül vette” formában szerepel.) A lázadás véget értével Dávid a 2. Sámuel 19:13 szerint Amasát nevezte ki hadseregének parancsnokává Joáb helyett. Dávid haragudott Joábra, mert az megölte Absalomot, pedig Dávid kifejezetten meghagyta neki, hogy ne tegye. Amasa kinevezése parancsnoknak egyúttal hozzájárult volna a Júda és a lázadó többi törzs közötti szakadék áthidalásához is. Joáb áruló módon halálos szúrást mért Amasára a 2 Sámuel 20:9–10-ben. Joáb szemszögéből nézve úgy látta, hogy Dávid kész volt kegyelmet adni Amasának a lázadásáért, miközben ő maga hűséges maradt, sőt, Dávid még Joábot is Amasával akarta felváltani, mert Joáb megölt egy lázadót, akit meg kellett ölni.

K: A 2 Sámuel 18:6-ban hol voltak az Efraim erdei?

V: Ma már nem vagyunk biztosak az Efraim erdeinek helyszínében. Két lehetőség van.

(valószínűleg nem) a Jordán folyótól nyugatra: Az erdő Efraim területén belül volt, és ott zajlott a csata. Mivel azonban Dávid és emberei már a Jordán keleti partjára menekültek, miért keltek volna át újra a folyón, hogy nyugatra menjenek?

(valószínűleg) a Jordán folyótól keletre: Az, amit Efraim erdeinek neveztek, Efraim eredeti területén kívül volt, és ott zajlott le a csata.

K: A 2 Sámuel 18:6-ban miért harcoltak Dávid katonái az erdőben?

V: Dávid fegyveres hivatásos katonái számbeli túlerőben voltak Absalom seregével szemben. Az erdő semlegesíthette az íjászok és a túlerő előnyét. Ez előnyt jelentett az erősebb katonáknak az egy az egy elleni küzdelemben.

K: A 2 Sámuel 18:17 szerint Absalomot az Efraim-i erdőben (Jeruzsálemtől távol) temették el, vagy a 2 Sámuel 18:18 szerint emlékművet emelt a Kidron-völgyben (Jeruzsálem közelében)?

V: Mindkét esemény megtörtént. Absalom emlékművet emelt magának a Kidron-völgyben, de semmi nem utal arra, hogy Dávid emberei ott temették volna el, vagy akár arra, hogy ő maga is ott akart volna nyugodni.

K: A 2 Sámuel 18:17 szerint miért emeltek egy nagy kőhalmot Absalom fölé?

V: A nagy kőhalom nem emlékmű volt. Ez egyfajta megemlékezés volt, amely jelölte a helyszínt, anélkül, hogy tiszteletet fejezett volna ki az ott eltemetett személy iránt. Mások, akiknek testére nagy kőhalmot rakottak, Akán volt a Józsué 7:26-ban, és Ai királya a Józsué 8:29-ben.

K: Miért halt meg 20 000 ember Dávid és Absalom bűneinek következményeként a 2 Sámuel 18:7-ben?

V: Pontosan tudjuk, miért haltak meg: azért, mert sokan nem tanúsítottak tiszteletet és hűséget Dávid Batseba iránti bűne után, valamint azért, mert Absalom lázadt fel saját apja ellen. Az igazi kérdés itt az, hogy miért halnak meg néha még az istenfélő emberek is mások bűnei miatt.

Ebben az életben az emberek gyakran szenvednek mások bűnei miatt. Legyen szó gyilkosság áldozatáról, háborús polgári áldozatokról, vagy olyan csecsemőkről, akik csökkent értelmi képességekkel születtek, mert édesanyjuk alkoholista volt, a világon sok szenvedés olyanokat ér, akik nem közvetlenül felelősek érte. Ádám és Éva bukása óta maga a teremtés sem tökéletes (Róma 8:20–22), és az egész világ a gonosz hatása alatt áll (1 János 5:19). A tökéletesség, a szenvedés hiánya vagy az igazságosság nem garantált számunkra ebben az életben. Mindannyian várnunk kell a következő életre, és az igazságosság az Ítélet Napján fog megvalósulni.

K: A 2 Sámuel 18:19–22-ben miért akarta Joáb megakadályozni, hogy Ahimaáz elmondja Dávidnak, hogy Absalom meghalt?

V: Joáb jól ismerte Dávidot, és kedvelte Ahimaázt. Joáb szívességet akart tenni Ahimaáz számára. Amikor legutóbb valaki közölte Dáviddal, hogy Sául meghalt – mivel ő ölte meg –, Dávid kivégeztette azt a személyt (2 Sámuel 1:9–16). Joáb talán féltette Ahimaázt.

Ráadásul Dávid nagyon érzelgősen viselkedett Absalom iránt. Ez nem erény volt, hanem inkább gyengeség. Fia iránti szeretete nagyobb volt, mint az Isten iránti szeretete, vagy az, hogy gyermekei betartsák Isten törvényét.

Ez azt mutatja, hogy Joáb már előre gyanította, hogy Dávid gyászolni fog Absalomért, és ezzel demoralizálja a sereget.

K: Miért rendelte el Joáb a 2 Sámuel 18:16–18-ban, hogy fújják meg a trombitát a győzelem leállítására, hiszen éppen győzedelmeskedtek?

V: A lényeg nem az volt, hogy megöljék az ellenséget, azaz a többi izraelitát, hanem hogy véget vessenek a lázadásnak. Absalom megölése után már nem maradt semmi, ami köré a lázadás össze tudott volna szerveződni. Tehát míg Dávid meg akarta kímélni Absalomot, Joáb belátta, hogy Absalom megölése véget vet a harcoknak, és sok más izraelita életét megkíméli. Így Joáb kíméletlenül megölte azt az embert, akinek segített kibékülni az apjával.

K: A 2 Sámuel 18:19-ben hogyan tudta Ahimaaz, Zadok fia, lehagyni a másik hírnököt, ha nem keresztezték egymás útját?

V: Ahimaáz gyors futó volt. Más útvonalat választott, a síkságot, amely valószínűleg hosszabb volt, de gyorsabban lehetett rajta futni. Emellett ne feledjük, hogy Ahimaáz volt az, akit a 2. Sámuel 17:17 szerint megbíztak azzal, hogy Húsai üzenetét eljuttassa Dávidhoz.

K: A 2 Sámuel 18:30–33-ban miért volt Ahimaaz valójában megbízhatatlan hírvivő?

V: Egyrészt Ahimaáz gyors volt, és a másik hírnök előtt érkezett meg, és mindaz, amit Dávid királynak elmondott, igaz volt. De amikor Dávid konkrét információt kért, Ahimaáz hazudott, és azt mondta, hogy nem tudja. Egy kommentátor úgy véli, hogy Ahimaáz valóban nem tudta, de mivel hallotta a trombitát, és Joáb mellett volt, valószínűleg mégis tudta.

Manapság is előfordul, hogy az emberek megbízhatatlan hírvivők lehetnek, még akkor is, ha csak a féligazságokat mondják el. Amikor az igazat mondják, de kihagynak fontos részleteket, vagy hazudnak, hogy eltitkoljanak fontos részleteket, az emberek nem fognak bízni bennük, ha egyszer rájönnek erre.

Amikor Isten igazságát osztjuk meg másokkal, ügyelnünk kell arra, hogy az igazság egészét közöljük velük, még azokat a dolgokat is, amelyekről tudjuk, hogy nem akarják hallani. Bár fontos, hogy egy uralkodónak megbízható hírvivői legyenek, mennyivel fontosabb számunkra, hogy mi legyünk Isten megbízható hírvivői.

K: A 2 Sámuel 19:1–7-ben milyen módon közvetítenek a vezetők téves üzenetet, ahogyan Dávid is majdnem tette?

V: Dávid azt akarta közölni, amit érzett, függetlenül attól, hogy mások hogyan értelmeznék azt. Joáb azt mondta: „Ne tedd ezt!” Ha Dávid mégis megtette volna, azzal azt közölte volna, hogy az áldozatosan hűséges katonáinak életét kevésbé értékeli, mint egy lázadó ember életét, aki néhányuk halálát okozta. Amikor egy vállalat vagy egy főnök azt közli, hogy jobban értékeli azt az egy személyt, aki nem sokat tett hozzá a munkához, mint azokat, akik hűségesen többet tettek, akkor ne lepődjön meg, ha a hűség elvész, és az emberek elmennek.

K: A 2 Sámuel 19:3–7-ben milyen módon vezethet az, ha valaki túlzottan egyetlen dologra koncentrál, ahhoz, hogy a szűk látókör miatt vakká váljon a nagy problémák iránt?

V: Dávid esetében mindenki számára nyilvánvalónak tűnt, hogy őt egyáltalán nem érdekelték az emberek, összehasonlítva a fiával, aki sokak halálát okozta. Saját személyes veszteségét fontosabbnak tartotta, mint a nemzeti vészhelyzetet.

A lídiai birodalom Kr. e. 546-ban szűnt meg. A perzsa sereg 14 napig ostromolta Sardiszt, Krőzus király lídiai birodalmának fővárosát. A város egyik oldalát nem kellett őrizni, mert ott meredek sziklák voltak. Egy perzsa katona azonban észrevette, hogy egy lídiai katona véletlenül leejtette a sisakját a szikláról. A lídiai katona egy keskeny, kanyargós ösvényen leereszkedett, hogy visszaszerezze a sisakját, majd visszamászott. A perzsa katona megjegyezte az ösvényt, és aznap éjjel a perzsa hadsereg titokban felmászott a függőleges falon, meglepetésszerűen támadta meg a lídiaiakat, és meghódította birodalmukat. Talán annak a lídiai katonának nem kellett volna ennyire elmerülnie a sisakja visszaszerzésében!

Nagy-Britanniában III. György király és a parlament nagy része vagy jelentéktelen dolgoknak tekintette a 13 kolónia panaszát, vagy pedig elnyomandó árulóknak tartotta őket. Benjamin Franklin egy bizonyos ponton küldöttséget vezetett Angliába, hogy megpróbálja rendezni a kérdéseket, és így Nagy-Britannia fennhatósága alatt maradni.

Franciaországban XVI. Lajos király, amikor 1789. július 14-én ostrom alá vették a Bastille-t, azt írta a naplójába, hogy „semmi”, mert a vadászaton nem sikerült semmit elejtenie.

Oroszországban az utolsó cár, II. Miklós, nagyon odaadó családapa volt. Jobban törődött a családjával, és különösen a hemofíliás fiával, mint Oroszországgal.

Kínában Hszüan-cung császár és udvara kénytelen volt elmenekülni a fővárosból az An Lushan-felkelés idején. A hadsereg nem volt hajlandó harcolni a császárért, mert úgy vélték, hogy őt jobban érdekli kedvenc ágyasa, Yang Gui Fei, mint a birodalom. Addig nem voltak hajlandók harcolni, amíg követelésüket nem teljesítették, vagyis amíg a császár ki nem végeztette Yang Gui Feit. A császár tehát nagy vonakodással teljesítette a követelést, a katonák harcoltak, és a felkelést levertek.

Életünkben fontos, hogy néha szünetet tartsunk a „folyamatos rohanásban”, és átgondoljuk, mi a fontosabb és mi a kevésbé fontos, valamint megbizonyosodjunk arról, hogy a szükséges dolgokkal foglalkozunk. A 2. Sámuel 19:3–7-ben tanulható nagyon fontos tanulság az, hogy mennyire fontosak azok a barátok, akik vigyáznak ránk, és felhívják a figyelmünket a vakfoltjainkra. Természetesen azok a barátok, akik soha nem szólnak, ha egy lehetséges vakfoltot észlelnek, nem igazán hasznosak ebben a tekintetben. Te szeretettel felhívod-e barátaid figyelmét, ha úgy látod, hogy lehet, hogy van egy vakfoltjuk?

K: A 2 Sámuel 19:6 alapján milyen módokon tudod ma (szándékosan vagy akaratlanul) kifejezni, hogy valaki szinte semmit sem jelent számodra?

V: Ez egy furcsa kérdés, de meg kell válaszolnunk, hogy biztosak legyünk abban, nem csináljuk ezt. Megtehetjük úgy, hogy megmutatjuk, valami jelentéktelen dolgot jobban értékelünk, mint őket. Megtehetjük úgy, hogy nem beszélünk velük, amikor nyilvánvaló, hogy meg kellene tennünk. Megtehetjük úgy, hogy minden alkalommal félbeszakítjuk őket, amikor beszélnek; ezzel azt mutatjuk, hogy már nem érdekel, mit mondanak. Úgy is megtehetjük, hogy kigúnyoljuk őket, különösen mások előtt. Minél viccesebb a lekicsinylés, annál rosszabb.

Amikor valakinek Krisztusról beszélsz, vagy olyasmit osztasz meg vele, ami segíti a hitben való növekedését, először is gondoskodj arról, hogy kifejezd: tiszteled, értékeld és szereted őt. És mindenkinek beszélned kell Krisztusról, legyen az keresztény vagy sem.

K: Miért említette Dávid a 2 Sámuel 19:13-ban Amasa Dáviddal fennálló családi kötelékeit, mint okot arra, hogy ő legyen a hadvezér, amikor Joábnak még szorosabb családi kötelékei voltak?

V: Dávid Amasa unokaöccsi viszonyát ürügyként, indoklásként hozta fel, mert nem akarta kimondani a három valódi okot. Dávid nem akarta, hogy Joáb legyen a főparancsnok, mert Joábnak már korábban is volt olyan, hogy nyilvánosan megsértette Dávid parancsait. Érzelmileg Dávid nagyon gyászolta Absalomot, és egyszerűen nem akarta, hogy az a férfi, aki megszegte a parancsait és megölte a fiát, továbbra is parancsnok maradjon. Végül ez alkalmat nyújtott volna arra, hogy a lázadók parancsnokát saját parancsnokává nevezve segítse a köztük lévő szakadék áthidalását.

K: A 2 Sámuel 19:18–23-ban miért nem büntette meg Dávid egyáltalán Simeit?

V: Válaszoljunk erre a kérdésre közvetve azzal, hogy megvizsgáljuk, mi történt volna, ha Dávid megbüntette volna. Simei valójában nem próbált senkinek sem ártani. Dávid – legalábbis legtöbbször – tisztában volt azzal, hogy cselekedetei hogyan tűnnek mások szemében, ellentétben Abisájjal. Ha Dávid kivégezte volna Simeit, mit gondolsz, hogyan éreznék magukat azok az izraeliták, akik abban a seregben szolgáltak, amely megpróbálta megölni Dávidot? Arra gondolnának, hogy mikor jön Dávid értük. Valószínűleg alig lett volna remény az Absalom seregében szolgálók megbékítésére, ha így tett volna.

Amikor Dávid ebben a helyzetben volt, ahol a legkézenfekvőbb és legtermészetesebb dolog a bosszú lett volna, rájött, hogy vannak más lehetőségei is. Így Dávid azt választotta, ami valójában a legjobb megoldás volt. Lehet azonban, hogy Dávid ezt inkább a látszat kedvéért tette, mint becsületességből, mert később, az 1 Királyok 2:8–9-ben azt mondta Salamonnak, hogy gondoskodjon arról, hogy Simeit kivégezzék.

K: A 2 Sámuel 19:24–30 és 16:3–4 alapján szerinted Mefibóset valóban azt hitte, hogy esélye van a királyságra, vagy Ziba hazudott, hogy megszerezze azt, amit Dávid Mefibósetnek adott?

V: Háromféle nézet létezik.

Mefibóset azt hitte, hogy király lehet belőle. Az elkövetkező zűrzavarban, ha Dáviddal és Absalommal is valami történne, Mefibóset ott akart lenni, de nem akart problémákat okozni, arra az esetre, ha szükségük lenne egy olyan jelöltre, aki nem szerzett magának ellenségeket. Mefibóset már Jeruzsálemben volt, és nem kellett sehová sem menekülnie. Sőt, Dávid kíséretében lenni csak terhet jelentett volna Dávid számára. Talán Mefibóset soha nem gondolta volna, hogy Dávidnak segítségre lenne szüksége az ellátmányok beszerzésében, és ő segíthetne neki. A 80 éves Barzillai lejöhetett volna Rogelim városából, hogy Dávid királlyal legyen, és ellátmányt szerezzen neki, de Mefibóset, aki lényegesen fiatalabb volt, viszont sánta, nem hagyhatta el Jeruzsálemet.

Ziba hazudott Mefibósettről. Mefibósettről rájött volna, hogy ennyi év után már nem mennek vissza Sául házába. Dávid egy másik fia lesz király Mefibóset előtt. Mefibóset sánta volt, ezért nem tudott volna elmenni, hacsak valaki, aki szintén menekült, nem segített volna neki. Ami pedig azokat az embereket illeti, akik nem menekültek el, miért segítettek volna neki? Nem tudni, hogy Mefibóset szándékában állt-e minden tőle telhető segítséget megadni, vagy hogy egy ujját sem akarta megmozdítani Dávid megsegítésére.

Amikor Dávid visszatért, Mefibóset nem gondozta a lábát (köröm stb.), nem nyírta a bajuszát, és nem mosta ki a ruháit. Ez azt jelenthette, hogy Mefibóset őszintén megsajnálta Absalom lázadását, vagy éppen csak úgy tett, mintha sajnálná. Azonban ezeket a dolgokat azonnal el kellett volna kezdenie, amikor Dávid elment, ami arra utal, hogy őszinte volt.

De ennek az elméletnek a legerősebb alátámasztása Ziba szava, miszerint ő (biztosan) tudta, hogy Mefibóset azért maradt Jeruzsálemben, hogy királlyá koronázzák. Hogyan tudhatott volna erről Ziba bármit is, ha Mefibóset nem terjesztette volna a véleményét? Mindig fontos megkérdezni, hogy valaki honnan tudhatja azt, amit állít, hogy jobban felismerhessük, mikor csak kitalációkról van szó. De ha Ziba Jeruzsálemben járt volna, akkor ő lehetett volna az a szolgája, aki elárulta Mefibosetet, és ott hagyta.

A legbiztonságosabb megoldás volt a legfontosabb. Mefibóset a tétlenségtől megbénult. Mefibóset találhatott volna Jeruzsálemben néhány embert, akik elvihették volna Dávidhoz. A késlekedés nem abban állt, hogy találjon valakit, hanem abban, hogy eldöntse, mit akar tenni. Mefibóset számára a legbiztonságosabb az lett volna, ha Jeruzsálemben marad, és nem hívja fel magára a figyelmet. Így bárki is nyerte volna ezt a küzdelmet, nem vádolhatta volna Mefibósetet azzal, hogy a másik oldalnak segített. Természetesen, mivel Mefibóset nem foglalt állást, Dávid nem tudhatta, hogy Mefibóset hűséges volt-e vagy sem.

Dávid nem volt olyan bölcs, mint Salamon. Salamon valószínűleg rájött volna, ki mond igazat, különösen akkor, amikor a végén Mefibóset azt mondta, hogy Ziba megtarthat mindent. Dávid azonban a 2. Sámuel 19:29-ben csak felosztotta a dolgokat fele-fele arányban, ahelyett, hogy valóban döntést hozott volna.

A legtöbb tudós a második nézetet támogatja.

K: A 2 Sámuel 19:29-ben helyesen járt-e el Dávid, amikor Megibósetet és Zibát arra kényszerítette, hogy osszák fel a földet?

V: Nem. Ha Ziba hazudott, Dávid nemcsak a segítségét, hanem a hazugságát is megjutalmazta. Ha Ziba igazat mondott, és Mefibóset arra várt, hogy király legyen, Dávid egy árulót jutalmazott volna meg. Dávidnak valószínűleg alaposabban ki kellett volna vizsgálnia az ügyet. Dávid félig volt meggyőződve, és olyan megoldást talált ki, amely senkit sem elégített ki teljes mértékben, így nem kellett tovább vizsgálódnia.

Valószínűnek tűnik, hogy itt Ziba hazudott. Talán Dávid már gyanította ezt, és nehéz dilemmában találta volna magát: jutalmazza-e vagy büntesse-e azt, aki kritikus pillanatban jelentős segítséget nyújtott neki, hűségét bizonyította, és mégis hazudott egy másik személy hűségéről, hogy ezt elérje.

K: A 2 Sámuel 19:32–40-ben helyesen járt-e el Barzillai, amikor elutasította a király ajánlatát?

V: A keresztények nem értenek egyet ebben a kérdésben, és abban sem, hogy Dávid kérésének elsődleges célja a jutalmazás vagy egy állásajánlat volt-e. Ha ez egy tanácsadói állásajánlat volt, hogy betöltse az Ahitofel által hagyott űrt, akkor egyes keresztények, például J. Vernon McGee, úgy vélik, hogy Barzillai tévedett, amikor elutasította ezt a szolgálati lehetőséget. A legtöbbek azonban úgy látják, hogy ebben az esetben helyes volt Barzillai részéről elutasítani ezt a kedves ajándékot, mivel az terhet jelentett volna számára.

K: Miért tört ki ez a vita Izráel és Júda emberei között a 2 Sámuel 19:41–43-ban?

V: Mindkét fél saját érdekeit fontosabbnak tartotta, mint az együttműködést. Három okot láthatunk: a múltat, a jelent és a jövőt.

Múlt: Mind Júda, mind Izráel többi részéről sokan nemrég lázadtak fel és harcoltak Dávid ellen. Alig várták, hogy újra bizonyítsák hűségüket, talán nem bíztak mások hűségében, de biztosak voltak abban, hogy ők hűségesebbek, és nagyobb joguk van a királyhoz közelebb állni, mint a másik csoportnak. Pozitív szemszögből nézve azt akarták megmutatni, hogy a múltbeli lázadásuk ellenére jelenleg hűségesek. Negatív szemszögből nézve azt akarták, hogy mindenki szemet hunyjon a múltbeli – és talán még mindig fennálló – ingatagságuk felett.

Jelen: A jelenlegi kínos helyzetben biztosak akartak lenni abban, hogy Dávid észreveszi: ismét hűségesek.

Jövő: Mindkét csoport azt akarta, hogy a jövőben Dávid kedvencei legyenek, és ennek elősegítésére az egyik lehetőség az volt, hogy közelebb kerüljenek Dávidhoz, és a másik csoportnál jelentősebb szerepet töltsenek be a hadsereg visszahozatalában.

K: A 2 Sámuel 19:41–43-ban hogyan kezeled azt a helyzetet, amikor két fél látszólag megpróbál megegyezni, miközben valójában egyik fél sem akarja igazán a megegyezést?

V: Ebben az esetben Dávid nem tett semmit, és a 2. Sámuel 20:1–2-ben a benjáminita Sába és az északi törzsekből sokan teljes körű lázadást robbantottak ki Dávid ellen.

A 2 Sámuel 19:41–43-ban az északi törzsek nagyobb szerepet akartak vállalni Dávid visszahozásában, míg a Júda emberei lázadóknak tekintették őket, akik nem érdemlik meg ezt a megtiszteltetést. Így a 20. fejezetben az északi királyságból sokan elhagyták Dávidot. Dávid megpróbálta megteremteni a harmóniát és a megbocsátást minden fél számára, de a Júda emberei ezt nem fogadták el.

Ne feledd, hogy néha az egyik fél számára a tárgyalás egyetlen célja nem más, mint időt nyerni. Gyakrabban azonban az a cél, hogy jó színben tűnjenek fel, és megőrizzék a „becsületüket”. Amikor valakivel beszélgetsz vagy tárgyalsz, próbáld meg a dolgokat az ő szemszögéből nézni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyet kell értened velük, vagy hogy feltétlenül igazuk van, hanem azt, hogy megértsd, hogyan látják a dolgokat. Először optimistán próbálhatod meg ezt, „a kétség javára döntve”. Majd gyanakodva is megteheted, a legrosszabb esetre számítva. Néha a tétlenség pontosan az, amit az egyik fél akar; hogy felkészüljön a következő lépésére.

De amit Sába elfelejtett, az az, hogy míg ő a háborúktól megfáradt nép körében próbált támogatást szerezni, Dávidnak már készen állt a csatára kész serege.

K: A 2 Sámuel 20:1-ben Sheba közel állt-e a sikerhez?

V: Ekkor azok, akik Dávid ellen harcoltak, már észrevették, hogy Dávid békülékeny, de még mindig voltak kétségeik a lázadás utáni jövőjüket illetően. A tíz törzs látta, hogy Júda magának tulajdonítja az elsőbbséget, és valószínűleg Dávidnak tulajdonították Júda hozzáállását. Sába volt a „szikra”, amely lángra lobbantotta kétségeiket. Sebának valószínűleg sikerült volna végül elcsábítania az északi törzseket, ha nem azt mondja nekik, hogy menjenek haza. Valószínűleg amúgy is bizonytalanok voltak abban, hogy másodszor is lázadjanak-e Dávid ellen. Seba nyilvánvalóan nem vette figyelembe, hogy Dávidnak jól szervezett serege állt készen arra, hogy üldözze őt.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a „Sába” név szerepel egy héber pecséten, egy szamáriai ostrakonon és egy jeruzsálemi bullán (edényt lezáró pecsét) Avigad szerint (Hebrew Bullae, 111. o.). Ezek valószínűleg különböző, Sába nevű személyek, de ez azt mutatja, hogy ez a név nem volt ritka.

K: A 2 Sámuel 20:9–10-ben mit lehet mondani Joáb Dávid iránti hűségéről?

V: Vitatható, hogy Joáb egyáltalán nem volt hűséges Dávidhoz; Joáb csak önmagához volt hűséges, és a pozíciója megőrzéséhez. Pozíciója azt jelentette, hogy harcolnia kellett Dávid hatalmának megőrzéséért, és azért, hogy ő maradjon Dávid hadseregének parancsnoka, így látszólag hűséges volt Dávidhoz, bár valójában nem az volt. Amikor Dávid nyilvános gyászt akart tartani Absalomért, Joáb bölcsen azt tanácsolta Dávidnak, hogy inkább üljön a város kapujához, ha továbbra is számítani akar a katonái hűségére. Így ebben az esetben Joáb önmagával szembeni könyörtelen hűsége jól jött Dávidnak.

Érdekes, hogy Joáb korábban Absalom és Dávid kibékítésén dolgozott; ezt jó dolognak is lehetne tekinteni. Ugyanaz az ember, aki kibékítette Absalomot, most megölte őt. Ezzel tudatosan szembement Dávid egyértelmű, közvetlen parancsával.

Joáb gátlástalan volt, és bármilyen eszközt bevetett volna pozíciója megőrzése érdekében. Joáb annyira hűséges volt, hogy nem engedte, hogy bármi is az útjába álljon; sem Dávid, sem Dávid parancsa, sőt még Isten sem. Amikor valaki azt követeli tőled, hogy mindenek és mindenki más felett neki vagy az ügyének legyél hűséges, csendben felteheted a kérdést: „Még Istennek is?”

K: A 2 Sámuel 20:14-ben milyen régészeti bizonyítékaink vannak Ábel-Bet-Maakáról?

V: Ezt megelőzően III. Thutmosz egyiptomi fáraó ezt a kánaáni várost Abel néven jegyezte fel. Abel Maim néven is ismerték, és az arameusok I. Ben-Hadád vezetésével hódították meg. Az asszírok III. Tiglat-Pileszer által meghódított városként jegyezték fel, Abilakka néven. A régészek úgy vélik, hogy a város a Genezáreti-tótól 25 mérföldre északra, Házór romjaitól északra, Dántól pedig négy-öt mérföldre nyugatra feküdt. Tehát Sába olyan messze északra menekült, amennyire csak tudott.

K: A 2 Sámuel 20:15–26 szerint helyesen járt-e el Joáb, amikor azzal fenyegetőzött, hogy elpusztítja Ábel városát?

V: A Mózes 5. könyve 20:10 szerint, ha egy város ellen vonulnak, először békeajánlatot kell tenniük, és Joáb ezt nem tette meg. Bár Joáb gyakran alkalmazott alattomos eszközöket, ebben az esetben igaza lett volna, ha először békefeltételeket ajánlott volna. Az volt a feladata, hogy elfogja a lázadó Sebát, és Ábel városának nem szabadott volna menedéket nyújtania Sebának. Ha Ábel városa átadta volna neki Sebát, Joábnak nem lett volna semmi kifogása a város ellen. Ha azonban Ábel városa védelmet nyújtott egy lázadónak, akkor a város is részt vett a lázadásban.

Ebből ma azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy ha segítünk és támogatunk embereket Isten elleni lázadásukban, akkor mi is részt veszünk a bűnükben.

K: A 2 Sámuel 20:15 alapján honnan tudod, hogy éppen valami meggondolatlan dolgot készülsz tenni, mint itt Joáb?

V: Kérdezd meg magadtól, hogy megbeszélted-e valakivel. Ha még csak nem is érzed a vágyat, hogy bárkivel is megbeszéld, akkor valószínűleg valami ostobaságot készülsz tenni. Átgondoltad-e az összes hatást és mellékhatást? Átgondoltad-e a „következmények következményeit”? Lehetnek dolgoknak negatív következményei, de mégis érdemes megtenni őket. De vajon megérik-e a negatív következmények?

K: A 2 Sámuel 20:15-ben mi készteti az embert a meggondolatlanságra?

A: A meggondolatlanság annak a téves meggyőződésnek a logikus következménye, hogy valamit gyorsan megtenni fontosabb, mint jól vagy igazságosan megtenni. Ez szinte olyan, mintha valaki azt gondolná: „soha nincs elég idő arra, hogy jól megcsináljam, de mindig van elég idő arra, hogy újra megcsináljam.” Néha az emberek azért cselekszenek meggondolatlanul, mert azt hiszik, hogy a főnökük ragaszkodik hozzá valami határidő miatt, legyen az valós vagy csupán önmaguk által szabott. Néha az emberek azt gondolják, hogy „a cél szentesíti az eszközt”.

A meggondolatlanság ellentéte azonban az „elemzési bénulás”. Van különbség aközött, hogy elegendő adatot vizsgálunk-e ahhoz, hogy magabiztosan hozzunk döntést, és aközött, hogy teljes bizonyossággal döntünk. Néha a bizonyosság hiánya miatt valaki elszalaszt egy lehetőséget, mert soha nem jut el odáig, hogy egyáltalán döntést hozzon. De ha belegondolunk, az a döntés, hogy nem döntünk, amíg nincs bizonyosság, valójában mégiscsak egyfajta döntés.

K: A 2 Sámuel 20:15–26-ban helyes volt-e az abeli asszony tanácsa, hogy vágják le Seba fejét?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

A törvény: A Mózes 5. könyve 20:10 szerint egy hadseregnek békeajánlatot kell tennie egy idegen városnak, mielőtt elpusztítaná azt. Mennyivel inkább kell ezt megtenniük egy izráeli város esetében!

Pragmatizmus: A város lakói inkább azt szeretnék, ha Seba halna meg, mint hogy mindenkit megöljenek.

Igazságosság: Sába lázadó volt Dávid, Isten felkent királya ellen. Nem volt helyes, hogy menedéket adtak neki.

Következtetés: Néha a hívőknek hajlandónak kell lenniük arra, hogy nagy árat fizessenek az igazságosságért. Bizonyos esetekben azonban, mint például ebben, az igazságosság a legbiztonságosabb és egyben a legjobb cselekvési mód is.

K: A 2 Sámuel 20:16–21 alapján mi a legjobb módja annak, hogy meggyőzzünk valakit, aki valami meggondolatlan cselekedetre készül?

V: Ha olyan kérdésről van szó, amelyben tudod, hogy Isten azt akarja, hogy másképp cselekedjen, akkor imádkozz. Ezután próbáld megérteni őt.

Sokszor – bár nem mindig – az ember azt akarja tenni, amit eltervezett. Ha csak annyira kelted fel a kétségét, hogy úgy gondolja, 50%-os esély van rá, hogy igazad van, és 50%-os esély arra, hogy tévedsz, és a következmények mindkét esetben nagyjából ugyanazok, akkor is meg fogja tenni. Ahhoz, hogy meggyőzd őt, háromlépcsős megközelítésre van szükség.

Tudás: a lehető legjobban meg kell győznöd őket arról, hogy amit mondasz, az helyes. Ha az, amit mondasz, a szemükben nem hiteles, akkor nem igazán érdekli őket, mit mondasz.

Vágy: Még ha valami helytelen is, az embernek lehet, hogy nem is érdekli, ha nincs személyes érdekeltsége abban, hogy az helyes-e vagy sem. Adj tehát nekik okot arra, hogy meggondolják magukat.

a) A jutalom reménye: Lehet, hogy látják, hogy ha meggondolják magukat, valami nagyon jó dolog történik velük vagy szeretteikkel.

b) A büntetéstől való félelem: Vagy talán látják, hogy milyen nagy veszteség érheti őket, ha továbbra is az eredeti útjukat követik.

c) Hogy jobbnak tekintsék: Vagy talán tudják, hogy mások jobb embernek fogják tartani őket, ha követik, amit mondasz. A bölcs asszony erre apellált.

Keress közös nevezőt! Egyetérts velük ott, ahol őszintén tudsz. Találj ki egy olyan kölcsönös megoldást, amelyet ők a saját szemszögükből győzelemnek tekintenek.

K: Mi az érdekes abban, hogy a 2 Sámuel 20:19-ben a várost „anyának” nevezik?

V: Egy Dura-ban talált ószír okiratban a mtrpwls név szerepel. A mater-polis (vagyis „anyaváros”) szóból származik a metropolisz szavunk, M. O’Connor szerint: „The Arabic Loanwords in Nabatean Aramaic,” JNES 45, 3 (1986) 228 n.94.

K: A 2 Sámuel 21:1-ben: gyakoriak voltak akkoriban az éhínségek?

V: Először is, az egyéves éhínségek gyakoriak voltak, túlságosan gyakoriak ahhoz, hogy megemlítsük őket, és az embereknek gyakran volt elegendő élelmük vagy pénzük egy-két éves éhínségre. De ez az éhínség hosszabb ideig tartott, így a helyzet kezdett komollyá válni. Egyéb éhínségekről a Mózes első könyve 12:10; 26:1; 41:54–57; a Rút könyve 1:1; a Királyok második könyve 4:38; valamint az Apostolok cselekedetei 11:28 (Claudius uralkodása alatt) is említést tesz. Nem tudjuk, hogy a 2. Sámuel-könyv ezen része kronológiai sorrendben szerepel-e, így lehetséges, hogy Dávid uralkodásának korábbi szakaszában történt.

K: Miért küldött Isten éhínséget a 2 Sámuel 21:1–9 szerint, hogy Sául többi fia is meghaljon?

V: Dávid úgy döntött, hogy nem táplál gyűlöletet Saul iránt a szívében. Ennek következtében tévesen úgy gondolta, hogy nem szabad megbüntetnie Saul fiainak lázadását, és megelégedett azzal, hogy hagyja a dolgokat a maguk útján menni. Isten hangosan és egyértelműen üzent nemcsak Dávidnak, hanem a népnek is, hogy itt igazságot kell szolgáltatni. Dávid nem akart igazságszolgáltatást Amnon, Absalom, Amasa vagy Joáb ügyében, de Isten azt akarta, hogy legalább ebben az ügyben igazságot tegyenek. Eddig Saul következmények nélkül lemészárolta a gibeoniakat, akikkel 400 éves szerződésük volt (Józsué 9:15–20). Amikor egy gonosz ember következmények nélkül cselekszik, az fontos tanulságot hordoz számára: még többet is tehet! A történelemben, amikor a náciknak azt mondták, hogy ne támadják meg Csehszlovákiát, és amikor Iránnak azt mondták, hogy ne hajtson végre közvetlen rakétatámadásokat Izrael ellen, nem voltak azonnali következmények, amikor mégis megtették.

K: A 2 Sámuel 21:1–7-ben vajon Dávid saját uralkodásának biztonsága érdekében ölette-e meg Sául fiait, majd Istenre hárította a felelősséget, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible 308. oldalán állítják?

V: Nem. Ha Dávid ezt akarta volna, már jóval korábban kitalált volna valami ürügyet, és nem várt volna ilyen sokáig. Más királyok titkos merényleteket alkalmaztak, és ha Dávid gonosz lett volna, könnyedén ő is így tehetett volna. Azért tette ezt, hogy igazságot szolgáltasson Sául fiainak, akik valószínűleg már felnőtt férfiak voltak, és támogatták apjukat, amikor az megölte a gibeoniakat, Izrael szövetségeseit. Isten aszályt küldött, hogy jelezze Dávidnak: ezt kell tennie.

K: A 2 Sámuel 21:1–7-ben vajon Isten Sault fiait Sault bűnéért halált ítélte-e, ellentétben az Ezékiel 18:4, 17–20-val és a Mózes 5. könyve 24:16-tal?

V: Nem. Az Ezékiel 18-at csak évszázadokkal a 2. Sámuel után kinyilatkoztatták, de ez nem releváns a válasz szempontjából. A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

1. A 2 Sámuel 21:1 nem azt mondja, hogy a bűn kizárólag Saulé volt, hanem inkább „a Saul és családja által ontott vérről” beszél. Saul nem egyedül végezte ki azokat a gibeoniakat, és a fejedelmek valószínűleg szerepet játszottak a gibeoniak megölésében.

2. A 2 Sámuel 3:1–6 szerint korábban hosszú háború dúlt Saul fiai és Dávid között. Éppen ezek a fiúk harcoltak Dávid ellen hosszú ideig.

K: Miért rendelte el Isten a 2 Sámuel 21:1–9-ben, hogy Dávid engedje meg a gibeoniaknak, hogy kivégezzék Saul hét fiát, hiszen Dávid az 1 Sámuel 24:21–22-ben megesküdött Saulnak, hogy nem fogja megölni az utódjait?

V: Először is, mi nem a válasz, majd két pont a válaszban.

Nem ez a válasz: Ha valami helytelent ígérnénk meg, és Isten közvetlenül megparancsolná nekünk, hogy ne tegyük meg, amit megígértünk, akkor Istennek kell engedelmeskednünk. Dávid azonban nem ígért meg semmi helytelent, és nem is szegte meg az ígéretét, amint azt a válasz első pontja is mutatja.

A válasz:

1) Dávid nem akarta, hogy megöljék őket, hanem hagyta, hogy a gibeoniak döntsék el, mi az igazságos, és aztán a gibeoniak kivégezték őket. Például, ha a király megígéri, hogy nem öli meg az A személyt a király iránti bármilyen vélt hűtlenség miatt, de az A személy megöli a B személy családját, a király megengedheti a B személynek, hogy üldözze őket, nem azért, amit a király ellen tettek, hanem azért, mert megölték a B személy családját.

2) A gibeoniak azonban nem Sault végezték ki, hanem inkább Saul fiait. Valószínű, hogy a fiúk már nagykorúak voltak, és beleegyeztek, sőt akár részt is vettek a gibeoniak lemészárlásában. Saul unokája, Mefibóset, Jónátán fia, aki még csak gyermek volt, amikor Sault a csatában megölték, megmenekült.

K: A 2 Sámuel 21:4–6-ban miért kért a gibeoniak hét fiút?

V: A Szentírás nem mondja meg. Saul bizonyára jóval többet ölt meg a hét gibeoni közül, de a hetet általában a teljesség számának tekintették, és ezek Saul saját fiai lennének. Mellékesen megjegyezzük, hogy olvashatunk a Benjámin törzs lázadásairól, Absalomról, Sebáról, Jeroboámról, Izmaelről, aki meggyilkolta Gedáliát, stb., de soha nem olvashatunk a gibeoniak bármiféle lázadásáról.

K: A 2 Sámuel 21:6-ban miért hozták fel a gibeoniak, hogy Saul „az Úr választottja” volt?

V: Ha akarták volna, anélkül is közölhették volna kívánságaikat, hogy ezt felhozzák. De szándékosan, szinte gúnyos módon hozták fel ezt, hogy hangsúlyozzák: éppen az a személy szegte meg azt a szerződést, amelyet Isten szerint tisztelni kellett, akiről azt mondták, hogy Isten választottja.

K: A 2 Sámuel 21:8-ban vajon Merábnak vagy Míkáltól születtek-e itt gyermekek, hiszen a 2 Sámuel 6:23 szerint Míkáltól nem született gyermek?

V: Meráb és Míkal két különböző személy volt, és bár Míkalnak nem született gyermeke Dávidtól, a 2 Sámuel 6:23 kifejezetten azt mondja, hogy haláláig egyáltalán nem született gyermeke. Két lehetséges válasz van:

Merab, másolási hiba: Két héber kézirat, a Septuaginta egyes részei és a szír szöveg Merabot említi, míg a legtöbb héber kézirat és a Septuaginta többi kézirata Mikal nevét említi. Az 1. és 2. Sámuel könyve viszonylag több másolási hibát tartalmaz, mint a Biblia többi könyve. Erről a nézetről bővebben lásd a The Bible Knowledge Commentary: Old Testament 476. oldalát, valamint a Keil-Delitzsch Commentary on the Old Testament 2. kötet, 2. rész 461–462. oldalát.

Míkal, örökbefogadás: Lehetséges, hogy Míkalról volt szó. Míkalnak nem születtek gyermekei, de örökbe fogadhatta nővére, Merab, és sógora, Adriel gyermekeit. Úgy tűnik, Lea és Ráhel is valami ilyesmire gondoltak a Mózes első könyve 30:4–24-ben. Erről a nézetről bővebben lásd a 1001 Bible Questions Answered című mű 314. oldalát.

K: Miért került Dávid a 2 Sámuel 21:16–17-ben majdnem halálos veszélybe?

V: Dávid nyilvánvalóan öregedett. Még mindig vágyott a vezetésre, de eljön az az idő, amikor át kell adni a stafétát a fiatalabbaknak, hogy ők vezessék a csaták egy részét.

K: Miért volt a filiszteusok között számos óriás a 2 Sámuel 21:19-ben?

V: Ha az ókorban létezett volna kosárlabda, Filisztea lenne az a hely, ahol az ember a draft-választásait szeretné megtenni. Valószínűbb, hogy a filiszteusoknak számos óriásuk volt, mint hogy csak egy óriásuk lett volna. Ha csak egy óriásuk lett volna, akinek gyermekei születtek – mivel a testméret nagy részben az ember génjeitől függ –, akkor várható lenne, hogy számos óriásuk legyen.

A régészek találtak néhány szokatlanul nagy méretű fémfegyvert. Kopásnyomok voltak rajtuk, mintha használták volna őket. További információkért lásd: https://www.cbrl.ac.uk/research-blog/middle-bronze-age-daggers-from-the-levant-lethal-weapons-or-symbols-of-power/.

K: A 2 Sámuel 21:19-ben vajon Elhanán ölte-e meg Góliátot, vagy Dávid ölte-e meg a gittita Góliátot, ahogyan az 1 Sámuel 17:50 mondja, vagy pedig Elhanán ölte-e meg Góliát testvérét, Lahmit, ahogyan az 1 Krónikák 20:5 mondja?

V: Bár lehetséges, hogy több Goliát nevű óriás is létezett, ez valószínűtlen. A 2 Sámuel 21:19-ről fennmaradt szövegváltozatainkban nyilvánvalóan másolási hiba található, amelynek következtében kihagyták a „Lahmi, a testvére” kifejezést. Erre utal a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 288. oldala is.

Az 1 Krónikák 20:5 szerint Elhanan ölte meg Lahmit, Góliát testvérét.

Ez a másolási hiba könnyen nyomon követhető a „Hard Sayings of the Bible” című mű 212–213. oldalán, amely teljes héber nyelvű elemzést tartalmaz.

K: A 2 Sámuel 21:20-ban szereplő hatujjas emberek gyakoriak voltak?

V: Nagyon ritkák, akárcsak manapság. Azonban jóval később író Plinius az Idősebb a „Természetrajz” című művének 11. könyvében, 43. fejezetében mesél Volcatius költőről és Horatius lányairól, akiknek mindegyikének hat ujja volt mindkét kezén.

További információkért lásd: https://claudemariottini.com/2008/08/07/sedigiti/.

K: Miért szinte megegyezik a 2 Sámuel 22:1–51 a Zsoltárok 18. zsoltárával?

V: Az 1. Sámuel könyvének elején található Hanna hálaadó éneke, a 2. Sámuel könyvének végén pedig Dávid hálaadó éneke. Helyénvaló, hogy Dávid zsoltára itt szerepeljen, mint Dávid életének összefoglalása, amely Isten dicsőítésének egyre erősödő hangjával zárul. Szinte megegyeznek. Vagy Dávidnak volt egy korábbi és egy későbbi változata, vagy legalábbis az egyik a másik átfogalmazása volt.

A tévedhetetlenség tanítása azt jelenti, hogy Isten eredetileg hibátlanul közölte velünk az igazságot, és az jelentős hiba nélkül megőrződött. Ezt a tévedhetetlenség fényében három szempontból lehet megvizsgálni.

1. Lehet, hogy mind a 2. Sámuel 22, mind a 18. zsoltár tévedhetetlenül őrzi Dávid pontos szavainak két különböző változatát.

2. Függetlenül attól, hogy ezek pontosan ezek a szavak-e vagy sem, mindkettő ugyanazokat az igazságokat őrzi meg Istenről, és tükrözi Dávid Isten iránti szívét.

3. Bár lehetséges, hogy a különbségek másolási hibákból származnak, ez nem feltétlenül így van. Az eredeti szövegek eltérhetnek egymástól; a pontosan átfogalmazott igazság továbbra is tévedhetetlen igazság marad.

K: A 2Sám 22:2–5-ben milyen jelentéssel bírnak azok a metaforák, amelyek Istenről mint szikláról, erődítményről, szabadítóról, pajzsról, üdvösségem szarváról, menedékről és megváltóról szólnak?

V: Ez a felsorolás a fejezet többi részének rövid összefoglalásaként szolgál. Bár ezek egymást átfedik, mindegyik Isten és a vele való kapcsolatunk egy-egy megkülönböztető jellemzője. Az első négy Isten „mozdíthatatlan” tulajdonságait emeli ki, az utolsó három pedig Isten „aktív, cselekvő” tulajdonságait.

Szikla (és Mózes 5. könyve 32:4; 1. Sámuel 2:2): Bízhatunk Istenben, Isten ígéreteire támaszkodhatunk a mozgó homok helyett, és Isten hűségére építhetünk.

Erőd: Isten a védelmünk a gonosz erőkkel szemben, és mindazzal szemben, amit az élet ránk zúdít. Míg egy hadsereg vereséget szenvedhet egy nála nagyobb hadseregtől, egy erődben lévő hadsereg képes visszatartani egy kétszer vagy háromszor nagyobb hadsereget is. Nem arról van szó, hogy Isten feltétlenül ki fog minket emelni a nehéz helyzetekből – bár erre is képes –, hanem arról, hogy Isten átvezet minket a nehéz helyzeteken. Mind a jeruzsálemi erődöt, mind az adullami barlangot erődnek nevezték.

Szabadító: Amikor csatában állunk, vagy akár vesztésre állunk, Isten hatalmas, és meg tud szabadítani minket abból.

Pajzs: Isten fegyverzetének részeként a pajzs megvéd minket az ütésektől és a „gonosz lángoló nyilaitól” (Efézus 6:16).

Üdvösségem szarva (és 1 Sámuel 2:1): A szarvak kemények, és az állatok védelemre, illetve támadó fegyverként használják őket. Hanna éneke az 1 Sámuel 2:1,10-ben szintén kiemeli a „szarvat”.

Erőd: Az erőd egy védhető hely vagy rejtekhely, ahová egy csoport védelemért menekülhet. Lehet egy hegy teteje, vagy egy rejtett hely, például az egyik barlang, amelyekben Dávid elrejtőzhetett.

Megváltó: Ha már legyőztek minket, már rabszolgaságba adtak el, Isten megmenthet minket ebből. Akár a függőség rabszolgasága, akár általában a bűn rabszolgasága, Isten megmentheti gyermekeit ebből.

Hálásak lehetünk azért, amit Isten a múltban tett, támaszkodhatunk Rá a jelenben, és bízhatunk Benne, reménykedhetünk Benne a jövőben. Nem tudjuk, mit tartogat a jövő, de tudjuk, Ki tartja kezében.

K: Miért illik ide a hullámok metaforája a 2 Sámuel 22:5-ben?

V: Ha a partról nézzük a hullámokat, úgy tűnik, mintha megpróbálnának túllépni a tenger határain, és soha nem adják fel a próbálkozást. De soha nem járnak sikerrel.

K: A 2 Sámuel 22:6-ban, a Zsoltárok 91:3-ban és a Zsoltárok 116:3-ban hogyan hasonlít a halál egy csapdákat állító vadászhoz?

V: A kép azt sugallja, hogy a halál halálos csapdákat állít fel, hogy valaki beleesjen. Ezek lehetnek fizikai csapdák, amelyek fizikai halált okoznak, vagy finomabb csapdák, amelyek tönkreteszik a lelki életedet és a tanúságtételedet.

K: A 2 Sámuel 22:7 szerint Isten mindig megmenti-e a hívőket a nyomorúságtól?

V: Röviden: nem, nem és igen.

Nem, Dávid féltette az életét Absalom lázadása miatt. Dávidnak nagy fájdalmat okozott, hogy látta meghalni gyermekeit: Batseba első gyermekét, Amnont és Absalomot. Dávid a bűne következményeként szorongásban volt, ahogyan Nátán megjövendölte a 2 Sámuel 12:1–14-ben.

Nem, Dávid nagy nyomorúságban volt, amikor Sául elől menekült, még ha ez nem is Dávid bűnének következménye volt.

Igen, Isten végig Dáviddal volt mindezek során, és Isten megmentette Dávidot. A hívővel semmi sem történik, amit Isten ne engedne meg. Még akkor is, ha a hívőket megkínozzák és vértanúhalált halnak, és elviszik a gyermekeiket, Isten ott lesz, és cselekszik ezekben a nehéz helyzetekben.

K: Miért és hogyan használta Dávid a 2 Sámuel 22:8–16-ban ezeket az antropomorf metaforákat?

V: Dávid tudta, hogy ezek nem szó szerintiak, de ezek a harcra és csatára utaló metaforák nagy jelentőséget hordoztak számára és a korabeli izraeliták számára. Nincs baj azzal, ha antropomorf módon gondolunk Istenre, feltéve, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy Isten sokkal több, mint egy egyszerű ember. Izgalmas felismerni, hogy Isten nem kevésbé vágyik arra, hogy megmentsen és kiszabadítson minket, mint ahogyan ezek a szóképi leírások mutatják. Ez az erős bizalom Istenben, hogy megmenti Dávidot olyan helyzetekből, amelyek egyébként reménytelenek lennének, izgalmas ellentétet képez azzal a kötelezettségvállalás nélküli, bátorság nélküli kereszténységgel, amelyet ma egyesek gyakorolnak. Ha nincs szükséged Istenre a terveid megvalósításához, és úgy tűnik, hogy minden, amire törekszel, sikerrel járhat anélkül, hogy Isten bármit is tenné, akkor talán a terveid túlságosan kicsik. Tedd félre a terveidet, és vedd át Isten terveit veled kapcsolatban! Némelyik közülük megegyezhet azzal, ami korábban volt, mások pedig meglepetést okozhatnak neked.

Isten mennydörgése itt azonban nem antropomorf. Isten valóban mennydörgést küldött a filiszteusok ellen az 1 Sámuel 7:10–11-ben.

K: A 2 Sámuel 22:21,25-ben Isten az emberek igazságossága szerint jutalmazza őket?

V: Nyilvánvalóan Isten nem tekintette Dávidot gyilkosnak és házasságtörőnek. Isten Dávidot bűnbánó, megbocsátott, egykori gyilkosnak és egykori házasságtörőnek tekintette.

Ha Dávidnak megbocsátottak és megtisztították nagy bűneitől, akkor nekünk is van reményünk. Dávid bűnbánatot tartott, és elvesztette a vágyát, hogy ezeken a területeken vétkezzen, és Istenen keresztül remény van mindazok számára is, akik hozzá fordulnak.

K: Mit mond a 2 Sámuel 22:21–27 Dávid cselekedeteiről?

V: Bár Isten már jóval azelőtt Dáviddal volt, hogy Dávid megölte Góliátot, ezeknek a dolgoknak a többsége akkor vagy utána történt. Dávid nem az üdvösség előfeltételeiként, hanem az üdvösség áldásaként sorolja fel Isten áldásait. Ha egyszer üdvözültél, részesülsz-e az üdvösség áldásaiban már itt a földön? Ez nem biztos; attól függ. Megkapod, ha közel maradsz Istenhez, és hűségesen engedelmeskedsz Neki. De rajtad múlik, hogy követed-e Isten vezetését az életedben, vagy sem. Dávidnak, mint hívőnek, a 2 Sámuel 22:7-ben még mindig Istenhez kellett fordulnia; nekünk is így kell tennünk.

K: Miért mondta Dávid a 2 Sámuel 22:22–23-ban, hogy nem tért el Istentől, hiszen Dávid mégis eltért?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

Dávid soha nem tért el Istentől abban az értelemben, hogy mindig hitt Istenben, és szolgálni akarta Őt.

Dávid valóban eltávolodott Istentől, amikor viszonyt kezdett Betsabéval és megölte Uriást, de bűnbánatot tartott és visszatért. Isten megbocsátott neki, és bár Dávid nem kerülte el a fegyelmezést és a következményeket, Isten igaznak tekintette őt, és úgy, mintha nem vétkezett volna. Hasonlóképpen, amikor egy hívő eltávolodik Istentől, majd később bűnbánatot tart, teljes mértékben megbocsátást nyer. Ugyanakkor a fegyelmezés és a következmények továbbra is fennállhatnak.

Tanulnunk kell Dávid hibájából azt a drága leckét, hogy mennyi rosszat tehet egy király és Isten szolgája, ha elszakad Istentől. Dávid talán nem volt arrogáns, de éppen annyira büszke volt, hogy azt hitte, Isten szabályai már nem vonatkoznak rá.

Dávid hűséges volt Istenhez, kivéve azt az egyetlen alkalmat, amikor áruló volt. Dávid élete utolsó szakaszában, amikor a nép nagy része Absalommal együtt lázadt fel ellene, majd miután Absalomot megölték, és a nép ismét Dávidot fogadta el királynak, Dávid is ránézhetett a körülötte lévő sok emberre és alattvalóira, és rájöhetett, hogy ők is mindannyian egyszer árultak ellene.

K: Miért mutatja meg Isten a 2 Sámuel 22:26–27-ben, hogy egyszerre irgalmas és éles eszű?

V: Isten egyszerre irgalmas és ravasz. Isten irgalmas azokhoz, akik bűnbánatot tartanak és hozzá fordulnak. Másokkal szemben Isten a bölcseket saját ravaszságukban fogja el, amint azt a Jób 5:13; a Lukács 20:23, az 1 Korinthus 3:19 és a 2 Korinthus 12:16 is mutatja. Nekünk „okosnak kell lennünk, mint a kígyók, és ártatlannak, mint a galambok”, ahogyan azt a Máté 10:16 mondja.

K: Miért akarja Isten a 2 Sámuel 22:28 szerint megalázni a gőgösöket?

V: Két okot láthatunk.

1. Az ember gőgje bűn (1 János 2:16), és Isten gyűlöli a bűnt. De miért éppen a gőgre összpontosít itt Isten, és nem más bűnökre?

2. A gőg nem annyira egy-egy cselekedet, hanem egy tartós hozzáállás, amely elválasztja az embereket Istentől. Isten irgalmas, amikor elveszi az emberek gőgét, mert a gőg megakadályozhatja az embereket abban, hogy Istenben bízzanak, amint azt a Példabeszédek 30:8–9 is mutatja.

K: A 2 Sámuel 22:38–43-ban leírt hozzáállás megfelelő-e az újszövetségi idők hívői számára?

V: Személyes értelemben nem, de lelki értelemben igen. Dávid a héber nyelv szinte minden szavát felhasználta, hogy leírja ellenségei megsemmisítését. Nekünk is ugyanilyen hevesnek kell lennünk ellenségeinkkel szemben; de ellenségeink nem emberek. Ellenségeink a bűn – magunkban és másokban –, valamint a gonosz erők. Ami az embereket illeti, Jézus azt parancsolta nekünk, hogy szeressük ellenségeinket, és imádkozzunk azokért (nem pedig ellenük), akik üldöznek minket.

K: A 2 Sámuel 22:45-ben és a Zsoltárok 18:44-ben milyen sorrendben kellene szerepelniük a mondatoknak?

V: Mindkét vers pontosan ugyanazt a két mondatot tartalmazza, csakhogy a sorrendjük felcserélődött. A héber költészetben azonban gyakran alkalmazzák a szimmetriát és a kiaszmákat. Bár lehetséges, hogy Dávidnak két különböző változata volt ennek a dicsőítő zsoltárnak, valószínűbb, hogy valójában ugyanazok, és a 18. zsoltár 44. versében szereplő sorrend a helyes.

K: A 2 Sámuel 22:51-ben hogyan énekeljük (vagy ne énekeljük) a győzelmi énekünket?

V: Nekünk is énekelnünk kellene életünk győzelmi dalát, minden nap. Nem számít, hogy mennyire tudunk énekelni, és még ha valaki néma is, ugyanúgy elénekelheti a győzelmi dalát. Úgy énekeljük a győzelmi énekünket, ahogyan kifejezzük Isten iránti szeretetünket: azzal, hogy közel maradunk Hozzá, szeretjük Őt és engedelmeskedünk Neki. Az Úrban hívőként Isten a Szentlélek által felruházott minket azzal a hatalommal, hogy győztesek legyünk, legyőzzük a bűnt, a csalódást, a félelmet és a gonoszságot az életünkben. Harcolunk és legyőzzük a gonosz erőket akkor is, amikor hirdetjük az evangéliumot, embereket vezetünk az Úrhoz, tanítványokat csinálunk belőlük, és őrködünk a nyáj felett.

Na, hogy állsz az énekléssel?

K: Mi érdekes a 2 Sámuel 23:1–7 versekben?

V: Ezek a versek a héber költészetben egy különleges szimmetriát alkotnak, amit kiaszmának neveznek.

2 Sámuel 23:1b–e Dávid „ő”-ként beszél magáról

— 2 Sámuel 23:2–3ab Dávid „én”-ként beszél magáról

— — 2 Sámuel 23:3cd–4 Az Úr szól

— 2 Sámuel 23:5 Dávid „én”-ként beszél magáról

2 Sám 23:6-7 Dávid a gonosz emberekről „ők”-ként beszél

Mellékesen megjegyezzük, hogy Dávid a 2 Sámuel 7:20-ban is harmadik személyben beszélt magáról.

K: A 2 Sámuel 23:1-7-ben mennyire lett volna más Dávid élete, ha soha nem kenették volna meg királlyá, vagy soha nem ölte volna meg Góliátot?

V: Dávid csodálkozik azon, milyen irányba vezette Isten az életét, és hogy Isten hogyan volt vele az évek során. Dávid hűséges, Istent imádó pásztorfiú volt. Követte Istent, de „kevésbé meghatározó módon”. Miután királlyá emelték, Dávid nagyon befolyásos, nagy hatással bíró módon szolgált. A jó cselekedeteit felnagyították, és ő Isten nagyszerű tanúja volt a nép körében. De Dávid hibáit is felnagyították; és sokan elvesztették a tiszteletüket iránta, miután elvette Uriás feleségét, és megölette Uriást. Lehet, hogy Isten nem akarja, hogy egyes szolgái nagy hatással bíró szerepet töltsenek be, mert bűneik és hibáik túl sok problémát okoznának. Dolgozz együtt a Szentlélekkel, és próbáld kiirtani az életedből mindazt, ami miatt nem lennél alkalmas arra, hogy Isten jobban felhasználhasson téged.

Dávid tudta, hogy ha visszatekint az életére, egy hibás embert lát, aki súlyos hibákat követett el. De Isten úgy tekinthetett vissza rá, mint aki mindig bűnbánatot tartott, és visszatért hozzá.

K: A 2 Sámuel 23:8–39-ben miért szerepelnek Dávid „három” és „harminc” embere, amikor valójában 37-en voltak?

V: Ez nem számolási hiba, mivel a 2 Sámuel 23:39 kifejezetten azt mondja, hogy 37 volt. A „harminc” talán Dávid legkiválasztottabb, megtisztelt katonáira utaló kifejezés volt, de ahogy az egyik elesett a csatában, egy másik került a helyére, például Asáhel a 2 Sámuel 23:24-ben és Uriás a 2 Sámuel 23:39-ben. Hasonlóképpen a későbbi időkben a perzsáknak 10 000 „halhatatlanjuk” volt, olyan gyalogosok, akik halhatatlannak tűntek, mert nyílállóaknak látszottak, amikor könnyű tunikákba öltözve vonultak csatába. A tunikák elrejtették az alatta lévő páncélt. Amikor egy halhatatlant megöltek, egy másikat választottak a helyére.

K: A 2 Sámuel 23:8–39-ben ki hiányzik szembetűnően ebből a listából, és miért?

V: Joáb hiányzott; és ez szándékos volt. Abisai szerepelt a 2 Sámuel 23:18-as listán, Asahel pedig a 2 Sámuel 23:24-es listán, és mindkettőjüket kifejezetten Joáb testvérének nevezték, ami még inkább kiemelte, hogy Joáb nem volt ott. Még Eliám is szerepel a listán, aki Absalom tanácsadójának, Ahitofelnak a fia. De maga Joáb, bár ő is sok hatalmas cselekedetet hajtott végre, nem részesült abban a megtiszteltetésben, hogy szerepeljen ezen a listán. Joáb közvetlenül ellenszegült Dávidnak azzal, hogy megölte Abnert, majd Dávid fiát, Absalomot, és később áruló módon megölte Amasát is. Joáb a jó eredményt fontosabbnak tartotta, mint annak tisztességes elérését, ezért helyénvaló, hogy Joábot itt nem tüntették ki.

K: A 2 Sámuel 23:8–39 alapján helyes-e megemlékezni azokról a hívőkről, akik jól szolgáltak, vagy sem?

V: Az egyik álláspont szerint jó dolog bátorítani őket, és másokat is arra ösztönözni, hogy kövessék a példájukat. Másrészt viszont felhozható az az érv is, hogy ez büszkeségre csábíthatja őket; és amúgy sem a dicsőségért kellene cselekedniük. Tehát hagyjuk, hogy mindenki a lehető leginkább névtelen maradjon. Bár mindkét oldalon vannak érvényes érvek, Isten a Filippi 2:29-ben ad választ erre a kérdésre, ahol Pál arra buzdítja a filippi gyülekezetet, hogy tiszteljék az olyan embereket, mint Epafroditus, aki Isten szolgálata közben betegség miatt majdnem meghalt. János apostol is megtisztelte Demetriust a 3 János 12-ben.

K: A 2 Sámuel 23:8-ban a takmonita ölt meg 800 embert, vagy az 1 Krónikák 11:11-ben a hakmonita ölt meg 300 embert?

V: Ez az egy betűs eltérés a névben valószínűleg másolási hiba. Bár a hiba akár a 2. Sámuelben, akár az 1. Krónikákban előfordulhat, valószínűbb, hogy a 2. Sámuelben van, mivel az Ószövetség könyvei közül ebben található a legtöbb másolási hiba. A „Bible Knowledge Commentary: Old Testament” (604. o.) szerint héberül a 300 és a 800 hasonlóan néz ki.

K: A 2 Sámuel 23:11-ben az izraelitákat egy lencseföldön mentették meg, vagy egy árpaföldön, ahogyan az 1 Krónikák 11:13 mondja?

V: Két lehetőség van.

1. Lehet, hogy két különböző eseményről van szó.

2. Valószínűbb, hogy csak egy eseményről van szó, és itt másolási hiba történt. A When Critics Ask című könyv 177. oldalán olvasható, hogy a héber nyelvben az árpa és a lencse megnevezése nagyon hasonló.

K: Miért öntötte ki Dávid a vizet a 2 Sámuel 23:16-ban?

V: Dávid azt akarta megmutatni, hogy katonái áldozatát többre értékeli, mint saját szomjúságának csillapítását. Ez egy olyan vezető jellemzője, aki tiszteletet és hűséget parancsol. Évszázadokkal később, amikor Makedóniai Sándor hadseregét a mai Irán területén vezette át, ő is ugyanezt tette.

K: A 2 Sámuel 23:20-ban kik voltak a két „moábi bajnok”?

V: A héber szó az ariel, amelyet egyes fordítások „oroszlánszerű férfiaknak” fordítanak. Az arabok és a perzsák a bátor harcosokat „Arielnek”, vagyis Isten oroszlánjainak nevezték.

K: A 2 Sámuel 23:25–32-ben szereplő nevek közül találtak-e régészek bármelyiket?

V: Igen, bár ezek valószínűleg más, azonos nevű személyek voltak. A 2. Sámuel 23:26-ban szereplő Helez és a 2. Sámuel 23:32-ben szereplő Eliahba (amelynek jelentése: „Isten elrejti [az újszülöttet]”) neveket héber pecséteken találták meg Avigad szerint (Hebrew Bullae, 53., 57. o.).

K: Miért említik itt a 2 Sámuel 23:39-ben Uriást, a hettitát, hiszen Uriás már a 2 Sámuel 11:17,24-ben meghalt?

V: Ez azoknak a listája, akik valaha Dávid tisztjei voltak, nem csak azoké, akik akkoriban még éltek.

K: A 2 Sámuel 24:1-ben mikor történt ez a népszámlálás?

V: A 2. Sámuel-könyv nem említi, és a 2. Sámuel-könyv egyes részei nem időrendben követik egymást. Az 1. Krónikák 21. fejezete azonban azt jelzi, hogy a népszámlálást Dávid uralkodásának nagyon késői szakaszában végezték, közvetlenül azelőtt, hogy Dávid utasításokat adott Salamonnak a templom építésére.

K: A 2 Sámuel 24:1 szerint mekkora volt Dávid birodalma a legnagyobb kiterjedésében?

V: Körülbelül 30 000 négyzetmérföld volt, ami nagyjából az amerikai Maine állam területének felel meg. Kisebb volt, mint az egyiptomi, a hettita, az asszír és a babiloni birodalmak korábbi és későbbi korszakokban. Dávid idején azonban ezek az országok mind katonailag gyengék voltak, vagy megosztottak.

K: A 2 Sámuel 24:1 szerint miért haragudott Isten Izraelre a harcképes férfiak számbavétele miatt?

V: A Szentírás nem mondja meg, miért haragudott Isten; de nagyon valószínű, hogy a büszkeség és az önmaguk felmagasztalásának hajlam miatt történt. Alig egy generációval korábban az izraeliták még a filiszteusok által leigázott, laza törzsi szövetség voltak. Most pedig egy rövid időre Egyiptomtól keletre a Közel-Kelet egyik legerősebb hatalmává váltak. Ahogy a 2 Sámuel 22:28 is mutatja, Isten le akarja alázni a gőgösöket. Ez a népszámlálás arra utalhat, hogy büszkék voltak magukra, számukra és katonai erejükre.

Ne feledjük, hogy az ókorban a népszámlálást a katonai szolgálat és az adók beszedése céljából használták. Emellett Larry Richards a 735 Baffling Bible Questions Answered című művének 117. oldalán megjegyzi, hogy egy nemzeti vezető nem hozhat olyan döntéseket, amelyek nem érintik a népét.

K: Miért késztette Isten Dávidot a 2 Sámuel 24:1 szerint Izráel népének megszámlálására?

V: A 2 Sámuel 24:1 szerint Isten haragudott Dávidra és Izráelre, valószínűleg azért, mert büszkék voltak katonai sikereikre. Így Izráel érdekében Isten meg akarta alázni őket. Milyen eszközt használt Isten ehhez? Isten kifejezetten arra késztette Sátánt, hogy kísértse Dávidot Izráel számbavételére, annak ellenére, hogy olyan emberek, mint Joáb, felismerték, hogy ez helytelen (2 Sámuel 24:3; 1 Krónikák 21:3–4), mivel büszkeségből és nem hitből fakadt. Miután Dávid engedett a kísértésnek, Isten három büntetés közül választási lehetőséget adott neki: éhínség, pestis vagy menekülés az ellenségei elől (1 Krónikák 21:12). Láthatjuk, hogy nem lenne túl hasznos, ha Isten a saját maguk iránti büszkeségükért büntetné őket, ha fogalmuk sem lenne arról, miért büntetik őket. Dávid cselekedete – amely valószínűleg sok izráelita nemzeti önbizalmát tükrözte – mindenkinek világossá tette, miért jár a büntetés.

Manapság is előfordul, hogy az Istennek engedelmes keresztények is vétkeznek azzal, hogy büszkék magukra, ahelyett, hogy hálát adnának Isten irgalmáért és kegyelméért. Nincs semmi jó dologunk, képességünk vagy tehetségünk, kivéve azt, amit Isten adott nekünk.

K: A 2 Sámuel 24:1-ben vajon Isten késztette-e Dávidot arra, hogy népszámlálást tartson Izráelben, vagy a Sátán késztette rá, ahogyan az 1 Krónikák 21:1 mondja?

V: Mindkettő helyes. A Sátán volt a közvetlen ok, és Isten megengedte, hogy a Sátán így kísértse Dávidot, hogy megmutassa Dávid és a nemzet büszkeségét. Isten megmondhatta volna Dávidnak, hogy ne kezdjen bele ebbe; de nem tette; Isten azt vizsgálta, mit fog tenni Dávid. Dávid nyilvánvalóan nem imádkozott, hogy útmutatást kérjen Istentől.

Vannak, akik azt gondolják, hogy ha egyszer keresztény leszel, a démonok már nem tudnak hatást gyakorolni rád. Ez nem igaz. A démonok ugyan nem tudják megszállni a hívőket, de még mindig kísérthetik és nyomás alá helyezhetik őket. – Csak kérdezd meg Jóbot.

A „mozgat” jelentésű héber szó mindkét versben ugyanaz. Isten és Sátán itt összehangoltan működtek. Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell értenünk az együttműködés tanát. Először általánosságban tárgyaljuk a tant, majd azt, hogy hogyan alkalmazható ebben az esetben.

Az együttműködés tanának öt pontja

1. Isten minden dolgot összefon a tervének részeként (Efézus 1:11; Példabeszédek 16:4).

2. Vannak dolgok – például a bűnös cselekedetek –, amelyeket Isten nem kíván. (Jeremiás 7:31; 19:5; Máté 23:37).

3. Még azokat a gonoszságokat is, amelyeket az emberek terveznek és elkövetnek, Isten gyakran nemcsak megengedi, hanem szándékában áll, hogy azokat a jóra (1Mózes 50:18–20; Róma 8:28) és dicsőségére (Róma 9:17–18) használja fel.

4. Sőt, Istennek aktív szerepe is van abban, hogy az emberek elkövethessék azt a gonoszt, amit el akarnak követni. Például amikor valaki szándékosan engedetlen Istennek, és megkeményíti a szívét, Isten néha még tovább keményíti a szívét, ahogyan azt a fáraóval is tette (2Mózes 7:13; 8:19; 9:7, 9:34–35; 10:20, 27; 14:8).

5. Isten soha nem cselekszik gonoszt, és nem kísérti az embereket (Jakab 1:13), de Isten különféle eszközöket, sőt magát a Sátánt is felhasználja céljai eléréséhez (2 Krónikák 18:18–22).

A 2 Sámuel 24:1-ben és az 1 Krónikák 21:1-ben Isten úgy döntött, hogy Dávid és az izraeliták kinyilvánítsák büszkeségüket, hogy Isten foglalkozhasson vele. Végső soron Isten volt a felelős azért, hogy „rávezesse” Dávidot Izráel népszámlálására, azzal, hogy a közvetlen felelősséget Sátánra ruházta, hogy Dávidot erre késztesse. Mivel Isten minden dolgot a saját terve szerint művel, ahogy egy keresztény szellemesen megjegyezte, végső soron Sátán csupán a Legfőbb Isten akaratlan szolgája.

Végül, ha nem tetszik az a tény, hogy Isten minden eszközt felhasznál – nem csak a jókat –, hogy céljait elérje, azt Istennel beszélheted meg. Ennek a vitának nem az a célja, hogy megmondjuk, Istennek hogyan „kellene viselkednie” a mi elképzelésünk szerint. Inkább arról szól, hogy röviden felvázoljuk, mit választott Isten, hogy megmutassa nekünk magáról az Ő Igéjében.

K: A 2 Sámuel 24:1–10-ben Dávid úgy tűnik, nem volt tudatában annak, hogy vétkezett és engedett a gőgjének, mielőtt a 10. versben befejezte a népszámlálást, még akkor sem, hogy Joáb előzetesen figyelmeztette. Miért van az, hogy az emberek gőgből vagy arroganciából cselekszenek, és mégis teljesen tudatában sem vannak annak, hogy ezt teszik?

V: Ez egy szóra vezethető vissza: racionalizálás. Dávid könnyedén igazolhatta a népszámlálás szükségességét, mind az adóztatás, mind pedig azért, hogy minden helyről azonos arányú harcosokat szerezzen. Természetesen ez békeidő volt, így éppen nem folytak háborúk. Ez a jólét korszaka volt, amikor más nemzetek adót fizettek; akkor miért kellett Dávidnak még több adót kivetnie az emberekre?

De az a tény, hogy jó indokokat lehetett felhozni erre, nem cáfolja azt, hogy ez táplálhatta a büszkeségét. Mindig tartsuk szem előtt, hogy Isten nélkül a szívünk természeténél fogva gonosz és általában büszke. Amikor érezzük azt a kellemes „izgalmat”, amikor a büszkeségünk táplálkozik, gondoljuk át, hogy elkerülhetjük-e egyáltalán ezt a cselekedetet.

Ne feledjétek: legfőbb törekvésünk az, hogy Isten gyermekei és szolgái legyünk, és örökké imádjuk Őt a mennyben. Mindig arra kell törekednünk, hogy minden dicsőség Neki jusson, és ne nekünk.

K: A 2 Sámuel 24:9 szerint a népszámlálás eredménye 800 000 volt Izráelben és 500 000 Júdában, vagy 1 100 000 volt Izráelben és 470 000 Júdában, ahogyan az 1 Krónikák 21:5–6 mondja?

V: Két különböző válasz létezik, és mindkettő igaz lehet.

Másolási hiba: Az egyik versben másolási hiba lehet.

Mindkettő helyes: Lehetséges, hogy mindkettő helyes, mert az összegek különböző csoportokra vonatkoztak. Az 1 Krónikák 21:5–6-ban szereplő számok nem tartalmazzák a lévitákat és a benjáminitákat. A 2 Sámuel 24:9-ben szereplő számok pedig magukban foglalhatják az 1 Krónikák 27:1–15-ben említett 288 000 fős állandó hadsereget, valamint a Jeruzsálemben és a harci szekérrel felszerelt városokban élő 12 000 főt (2 Krónikák 1:14). Emellett a 2 Sámuel 6:1 30 000 kiválasztott embert említ. Egy lehetséges megoldás az, hogy 1 100 000 – 288 000 – 12 000 = 800 000, és 500 000 – 30 000 = 470 000.

K: Miért ölte meg Isten a 2 Sámuel 24:10–12 szerint az izraelitákat Dávid bűnéért, ahelyett, hogy Dávidot ölte volna meg?

V: Dávid nyilván ugyanezt kérdezte magától a 2. Sámuel 24:17-ben. Bár a Szentírás nem mondja meg, számos lehetséges ok létezik, amelyek kombinálhatók.

Dávidnak még meg kellett tanulnia földi hatalmával kapcsolatos gőgje következményeit, annak ellenére, hogy már megbánta bűnét.

A nép is hasonló büszkeséget tanúsított, és nekik is meg kellett tanulniuk a leckét.

A jövő nemzedékeinek lehetőségük lesz ebből megtanulni, milyen súlyosan veszi Isten a gőg bűnét.

Talán Dávid katonái közül néhányan valójában álruhás angyalok voltak, és a Sátán azt akarta, hogy számba vegyék őket, hogy vagy kiderüljön, nem hétköznapi emberek, vagy arra kényszerítse Istent, hogy eltávolítsa őket. Isten úgy távolította el őket, hogy „meghaltak” a pestisben.

Mellékesen megjegyezzük, hogy egy területen a járvány soha nem tart csupán három napig, ha pusztán természetes járványról van szó.

Ebből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy Isten úgy büntethet, ahogy akar, és nem köteles elmondani nekünk, miért választott egy bizonyos büntetési formát egy másik helyett.

K: A 2 Sámuel 24:13 szerint hét évig tartott az éhínség, vagy az 1 Krónikák 21 szerint három évig?

V: Két lehetséges válasz van.

Isten meggondolta magát: Először is, Isten soha nem mondta, hogy hét évig tart majd az éhínség. Inkább Isten először Dávidtól kérdezte meg, mit szólna a hét évig tartó éhínséghez. Később Isten felajánlotta Dávidnak, hogy három évre rövidítse le az éhínséget.

Másolási hiba: Valószínűbb válasz, hogy másolási hiba történt. Egyes kéziratokban a 2 Sámuel 24:13-ban három év szerepel. A BSB itt a Septuagintát követi, és „három év”-et ír, lábjegyzetben megjegyezve, hogy a héber szövegben hét szerepel.

K: Miért választotta Dávid a 2 Sámuel 24:14-ben, hogy Isten kezébe kerüljön, hiszen a Zsidókhoz írt levél 10:31 szerint ez nagyon félelmetes dolog?

V: Dávid, aki hívő volt, inkább Isten pestisbüntetését választotta, mint a kardot vagy az éhínséget. A Zsidókhoz írt levél 10:31 egy másik helyzetről, a végső ítéletről beszél, és az a hitetlenek számára lesz nagyon félelmetes.

K: A 2 Sámuel 24:16-ban hogyan bánta meg Isten?

V: Isten irántunk kinyilatkoztatott akarata másképp tűnhet, ha megváltozunk és bűnbánatot gyakorlunk. A válaszért lásd a Mózes első könyve 6:6 és a Mózes első könyve 20:3–6-ról szóló magyarázatot.

K: A 2 Sámuel 24:16–17-ben látható volt a pusztító angyal?

V: A 2 Sámuel 24:17 kifejezetten azt mondja, hogy Dávid látta az Úr angyalát Arauna szérűjén. A 2 Sámuel 24:20-ban azonban Arauna látta Dávidot és tisztviselőit, és értetlenül megkérdezte, miért jöttek az ő szérűjére. Tehát Arauna nyilván nem láthatta az Úr angyalát. A Szentírás nem mondja meg, hogy ki más láthatta még az Úr angyalát, és ki nem.

K: A 2 Sámuel 24:24-ben Dávid 50 ezüst sékelet fizetett-e Araunának az ökrökért és a szérűért, vagy 600 arany sékelet fizetett-e Araunának az egész helyért?

V: Mindkettő igaz. A 600 arany sékel a birtokért volt (az ökröket és a szérűt nem beleértve), az 50 sékel pedig az ökrökért és a szérűért. Az Encyclopedia of Bible Difficulties (A Biblia nehézségeinek enciklopédiája) 190. oldalán rámutatnak, hogy a cséplőtér általában nem volt nagy, és a cséplőtér és az ökrök értéke aligha haladta meg az 50 ezüst sékel értékét. Egyébként egy arany sékel értéke körülbelül tizenkétszerese volt egy ezüst sékel értékének.

K: Melyek a 2. Sámuel könyvéből származó, a Holt-tengeri tekercsekben megőrzött versek?

V: Összességében a Holt-tengeri tekercsekben a 2. Sámuel könyv 695 verséből a következő 294 vers maradt fenn (42,3%).

2 Sámuel 2:5–16, 25–27, 29–32; 3:1–8, 23–29; 4:1–4, 9–12; 5:1–16 (az 5:4–5 kivételével); 6:2–9, 12–18; 7:23–29; 8:2–8; 10:4–7,18–19; 11:2–12,16–20; 12:4–5,8–9,13–20,30–31; 13:1–6,13–34,36–39; 14:1–3; 7–33; 15:1–15,27–31; 16:1–2,11–13,17–18,21–23; 18:2–7,9–11; 19:7–12; 20:2–14, 23–26; 21:1–2, 4–6, 15–18; 22:30–51; 23:1–6, 7, 9–12; 24:16–20.

K: Mely korai írók hivatkoztak a 2. Sámuel könyvére?

V: Íme azok a nikaiai zsinat előtti írók, akik hivatkoztak a 2. Sámuel-könyv versére, vagy utaltak rá. Az 1. és 2. Sámuel-könyvet 1. és 2. Királyok könyvének nevezték.

Justinus a Mártír (kb. 138–165) a 2. Sámuel 7:14-et idézi, amikor Nátán Dávidhoz szól. Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval, 118. fejezet, 258. oldal.

Meleto/Melito Sardisból (170–177/180) az Ószövetség könyvei között a „Négy Királyság-könyvre” [1. és 2. Sámuel, 1. és 2. Királyok] utal Onézimushoz írt levelében. A húsvétról, 72. o. Megőrződött Eusebius Egyháztörténete 4. könyvének 26. fejezetében.

Irenaeus of Lyons (182–188) idézi a 2. Sámuel 11:27-et és a 2. Sámuel 12:1-et. Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 4. könyv, 27. fejezet, 498. o.

Tertullianus (198–220) utal a 2. Sámuel 11. és 12. fejezetére Uriás kapcsán. A „A szerénységről” című mű 6. fejezetében, 79. oldalon.

Tertullianus (Kr. u. 198–220) a 2 Sámuel 7:22-ben szereplő Nátánra úgy hivatkozik, mint „az Első Királyok könyvében” szereplőre. Öt könyv Marcion ellen, 3. könyv, 20. fejezet, 339. oldal

Origenész (Kr. u. 240) a 2 Királyok könyvére (ami a 2 Sámuel könyve lenne) hivatkozik. „Énekek éneke” című művéhez fűzött kommentár, előszó, 49. o.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) a 2 Sámuel 7:4, 5, 12–16-ot a 2 Királyok könyveként tárgyalja. Ciprián értekezései, 12. értekezés, első rész, 15. fejezet, 511. o.

Lactantius (kb. 303–kb. 325) említi a „2 Királyok” könyvét, és hivatkozik a 2 Sámuel 7:4, 5, 12–14, 16-ra. Az Isteni intézmények című mű 4. könyve, 13. fejezet, 113. o.

Nikaia-tól Efézusig (325–431)

A szíriai Aphrahat (337–345) utal a 2. Sámuel könyvére.

Antonius élete (356–362) utal a 2. Sámuel könyvére.

Atanáz (367) az Ószövetség könyveinek felsorolásakor megemlíti „a királyok négy könyvét”. Húsvéti levél 39, 4. fejezet, 552. o.

Synopsis Scripturae Sacrae (350–370)

Efraim, a szíriai (350–378)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) (burkoltan)

Milánói Ambrus (Kr. u. 370–390) idéz a 2. Sámuel könyvéből.

Nazianzi Gergely (Kr. u. 330–391) utal a 2. Sámuel könyvére.

Pacianus, a barcelonai (342–379/392) utal a 2. Sámuel 12:15–16-ra. A bűnbánókról, 9.2. fejezet, 80. oldal

Nüsszai Gergely (kb. 356–397) utal a 2. Sámuel könyvére.

Rufinus (374–406) kommentárja az Apostoli Hitvalláshoz

Jeromos (373–420) az Ószövetség könyveit tárgyalja. Kifejezetten kitér a Teremtés könyvére, a Kivonulás könyvére, a Levitikusra, a Számok könyvére, a Deuteronómiumra, a Pentateuchra, a Jób könyvére, Jézusra, Nave fiára [Józsuéra], a Bírák könyvére, a Rút könyvére, a Sámuel-könyvekre (2 könyv), a tizenkét prófétára, Hóseásra, Jóelre, Ámósra, Obádiásra, Jónásra, Mika, Nahum, Habakuk, Zefánia, Haggai, Zakariás, Malakiás, Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Eszter, Ezsdrás, Nehémiás. 53. levél, 7–8. fejezet, 99–101. o.

Epiphanius Salamisból (373–420)

János Aranyszájú (–407) a Máté-evangéliumról szóló homíliák 75.5. homíliájában, 455. oldalon a 2. Sámuel 12:7–9-et Isten szavaiként idézi

Orosius/Hosius of Braga (414–418) utal a 2 Sámuel 15:16–17-re. Védelem a pelagiánusok ellen, 2. fejezet, 117. oldal

Karthágói zsinat (393–419)

Sulpicius/Sulpitius Severus (363–420) a 2. Sámuel könyvre a „Királyok a történelemben” című művének 1. könyve 46. fejezetében, 93. oldalán hivatkozik

Hippo-i Ágoston (338–430) a „Sámuel könyve”ből idézi a 2. Sámuel 7:14,15-öt az „Isten városa” című művének 17. könyvében, 9. fejezetében, 349. oldalán

Hippo-i Ágoston (Kr. u. 338–430) a Zsoltárok magyarázata című művében, 412. oldalon a 2. Sámuel-könyvre mint szentírásra hivatkozik

Cassianus (419–430) (burkoltan)

Az eretnekek és a hamis könyvek között

Pseudo-Methodius (Kr. u. 270–311/312) utal a 2. Sámuel 7:7-re a „Simeon és Anna beszéde” című mű 1. fejezetében, 383. oldalon

Theodoros Mopsuesztiai (392–423/429)

Nikaia után is vannak más írók.

K: A 2. Sámuel könyvében milyen fordítási eltérések vannak a héber és a görög Septuaginta között?

V: Az 1. és 2. Sámuel, valamint az 1. és 2. Királyok könyvét a Septuagintában 1., 2., 3. és 4. Királyok könyvének nevezik. Elsősorban a 23. fejezetre és a 24. fejezet egy részére összpontosítva: az első alternatíva a maszorétikus szöveg, a második pedig a Septuaginta, hacsak másképp nem jelezzük.

2 Sámuel 1:12 „Az Úr” (maszorétikus) vs. „Júda” (Septuaginta)

2 Sám 1:18 „Jásár könyve” (maszorétikus) vs. „az ének könyve” (Septuaginta. Ez valószínűleg a héber „hsyr” (ének) szóból származik, a „hysr” (Jásár) helyett).

2 Sám 3:18 „Ő szólt” (maszorétikus) vs. „Mert az Úr szólt” (számos héber kézirat, Septuaginta, szír, Targum)

2 Sám 3:3 [Dávid egyik fiának neve] „Kileáb” (maszorétikus) szemben „Dileáb”-bal (4QSam(a) és a Septuaginta)

2 Sám 3:7 „És ő [Ish-bosheth] így szólt Abnerhez” (maszorétikus) vs. „És Ish-bosheth így szólt Abnerhez” (néhány héber kézirat, 4QSam(a), Septuaginta, szír)

2 Sám 3:12 „Küldöttek helyette” (maszorétikus) vs. „küldöttek azonnal” (Symmachus, kaldeai).

2 Sám 3:12 „ahol volt” szemben „Hébronban”

2 Sám 3:29 „apja házában” (maszorétikus, Septuaginta) szemben „Joáb házában” (4QSam(a))

2 Sám 5:4–5 hiányzik a 4Q51 (=4QSam(a)) Holt-tengeri tekercsből.

2 Sám 5:25 „Geba” (maszorétikus) vs. „Gibeon” (Septuaginta, 1 Krónikák 14:16) (Geba itt földrajzilag nincs értelme.)

2 Sámuel 6:2 „Baale-Júda” szemben „Ballahba, azaz Kir[irath-Jerimbe, amely Júda területéhez tartozik]” (4Q51)

2 Sám 6:2 „a Név, a Mindenható Úr neve” (maszorétikus) vs. „a Mindenható Úr neve” (Septuaginta, Targum, Vulgata)

2 Sám 6:5 „ünnepeltek az Úr előtt [mindenféle, fenyőből készült] hangszerekkel és lantokkal” (maszorétikus szöveg) vs. „ünnepeltek énekkel és lantokkal” (Holt-tengeri tekercsek, Septuaginta)

2 Sámuel 6:3–4: „És elhozták azt Abinadab házából, amely a dombon volt” – ez véletlenül kétszer szerepel a maszorétikus szövegben.

2 Sámuel 7:15 „Nem távozom” (Masorétikus) szemben azzal, hogy „nem veszem el” (Septuaginta, szír, Vulgata)

2 Sámuel 6:16 „és az lesz” (maszorétikus) szemben a „és az volt” (4QSam(a) és 1 Krónikák 15:29, ami nyelvtani szempontból értelmesebb)

2 Sám 7:16 „előtted” (a legtöbb maszorétikus szöveg) vs. „előttem” (néhány maszorétikus szöveg, Septuaginta. Az „előttem” kifejezés a kontextusban értelmesebb)

2 Sámuel 7:21 „szó” (maszorétikus) szemben „szolgával” (néhány Septuaginta, 1 Krónikák 17:19)

2 Sám 7:23 „Van-e olyan nemzet” (maszoréta) vs. „Van-e másik nemzet” (Septuaginta) (a jelentés lényegében azonos)

2 Sám 7:23 „csodákat a te földeden és a te néped előtt, akiket kiváltottál Egyiptomból, a népek közül és azok isteneiktől” (maszorétikus) vs. „csodákat azzal, hogy kiűzted a népeket és azok isteneiket a te néped elől, akiket kiváltottál Egyiptomból” (Septuaginta)

2 Sám 8:4 „1700 harcosát fogta el” (Masoréta) vs. „1000 harci szekerét és 7000 harcosát fogta el” (Septuaginta, valószínűleg a 4QSam(a) szövegváltozat szerint)

2 Sámuel 8:8 „Betah” szemben „Tebah”-val (Septuaginta)

2 Sámuel 8:8 „Toi” szemben „Tou”-val (néhány Septuaginta-változat)

2 Sám 8:12 „Aram [Szíria]” (maszorétikus szöveg) szemben „Edom” (egyes héber kéziratok) szemben „Idumea [Edom későbbi neve]” (Septuaginta, szír, egyes héber kéziratok)

2 Sám 8:13 „arameusok [szírek]” (maszorétikus szöveg) vs. „edomiták” (egyes héber kéziratok) vs. „Idumea [Edom későbbi neve]” (Septuaginta, szír, egyes héber kéziratok)

2 Sám 8:18 „Benaja, Jojada fia, a keretiták és a peletiták feje” (maszorétikus) vs. „Benaja, Jojada fia, a keretiták és a peletiták felett állt” (szír, Targum, Vulgata) (Ez nyilvánvalóan kimaradt a héber szövegből.)

2 Sám 9:11 „az én asztalomnál evett” (maszorétikus) vs. „Dávid asztalánál evett” (Septuaginta, ez a kontextusban valószínűleg helyes)

2 Sám 10:18 „lovasok” (maszorétikus) vs. „gyalogosok” (néhány Septuaginta)

2 Sámuel 11:1 „küldöttek” (maszorétikus) szemben „királyokkal” (több héber kézirat, Holt-tengeri tekercsek)

2 Sám 11:3 [hiányzik] (Masorétikus szöveg, Septuaginta) szemben azzal, hogy „Uria Joáb fegyverhordozója volt” (Holt-tengeri tekercs 4Q51 (=4QSam(a)) és Josephus)

2 Sám 12:6 „négy alkalommal” (maszorétikus szöveg, Josephus: A zsidók története 7. könyv, 150. fejezet, vii.3, a Septuaginta lucianikus recenziója, egyes targumok) szemben „hétszer” (Septuaginta)

2 Sám 12:16 „a földön” (maszorétikus szöveg) szemben azzal, hogy „zsákruhában feküdt” (LXX, a Septuaginta lucianusi recenziója, egy ókori kézirat, valamint Josephus a Zsidók története című művének 7. könyvében, 154. fejezet, vii.4)

2 Sám 12:14 „az Úr ellenségeit teljes megvetésre késztette” (maszorétikus) vs. „teljes megvetést mutattál az Úr iránt” (egy ősi héber írnoki hagyomány)

2 Sám 12:24 „ő hívta” (Ketubim, Septuaginta, Vulgata) vs. „ő hívta” (Holt-tengeri tekercsek, néhány héber kézirat, szír, Targum)

2 Sám 13:3 „Jonadab” (maszorétikus szöveg, Septuaginta) szemben „Jónátán” (4QSam(a), a Septuaginta lucianusi recenziója)

2 Sám 13:21 [hiányzik] (maszorétikus szöveg) szemben azzal: „De ő [Dávid] nem akarta megbüntetni fiát, Amnont, mert szerette őt, hiszen ő volt az elsőszülötte.” (4QSam(a), Septuaginta, Josephus: A zsidók története, 7. könyv, 173. fejezet, viii.2)

2 Sámuel 13:34 [hiányzik] (maszorétikus) vs. „Az őr odament, és így szólt a királyhoz: »Látok embereket Horonaim irányában, a domb oldalán.«” (Septuaginta)

2 Sám 13:39 „De Dávid király lelke/szíve” (maszorétikus, szír, Vulgata) vs. „és a király lelke/szíve” (Holt-tengeri tekercsek, egyes Septuaginta-változatok) vs. „Dávid király lelke” (Targum)

2 Sám 13:39 „megnyugodott Amnon ügyében” (Masorétikus, Targum) vs. „nem üldözte tovább Amnont” (Septuaginta, Vulgata)

2 Sám 14:4 „mondta/beszélt” (a legtöbb maszorétikus szöveg) vs. „ment/jött” (néhány maszorétikus szöveg, néhány Septuaginta, szír, Vulgata) vs. „bement” (néhány Septuaginta)

2 Sám 14:27 „Tamar” (maszorétikus) vs. „Tamar, aki Salamon fiának, Rehabeámnak felesége lett, és fiút szült neki, akit Abiának neveztek el.” (Septuaginta)

2 Sám 14:30 „és neki van” (maszorétikus) vs. „de nem volt” (4QSam(c)). Ez megváltoztatná, hogy az árpamezőn volt-e árpa, vagy csak a betakarítás utáni tarló maradt.

2 Sám 15:7 „negyven” (maszorétikus, egyes Septuaginta-fordítások) (Ez ebben a kontextusban valószínűtlen.) kontra „négy” (egyes Septuaginta-fordítások, szír, Josephus)

2 Sámuel 15:8 „Úr” (maszorétikus) kontra „Úr Hebronban” (néhány Septuaginta)

2 Sámuel 15:12 „összeesküvés” (maszorétikus szöveg, Septuaginta) vs. „koalíció” (Alexandrinus)

2 Sám 15:20 „hűséges szeretet” (maszorétikus) vs. „és az Úr mutasson hűséges szeretetet és” (Septuaginta) (Ezek a szavak úgy tűnik, kimaradtak a héber szövegből)

2 Sámuel 15:27 „Látnok vagy, látod-e engem? Menj vissza!” (Maszorétikus) vs. „Nézd, látod-e engem? Menj vissza!” (Septuaginta)

2 Sámuel 17:28 „és pörkölt gabona” véletlenül kétszer szerepel a maszorétikus szövegben.

2 Sám 14:30 [hiányzik] (maszorétikus) vs. „Joáb ifjai elmentek hozzá, ruhájukat elszakítva, és azt mondták: »Absalom szolgái felgyújtották a mezőt.«” (4QSam(c) és Septuaginta)

2 Sám 16:12 „szemeim” (Holt-tengeri tekercsek) vs. „szemeim könnyei” (Targum) vs. „szenvedésem” (Ketubim, Septuaginta, szír, Vulgata)

2 Sám 16:12 „bűnöm” vs. „szorongásom” (Septuaginta, Vulgata) (A héber szöveg itt a kontextusban nem ad értelmes értelmet)

2 Sám 16:14 „elfáradtak” (maszorétikus szöveg) vs. „elfáradtak a Jordánnál” (Septuaginta)

2 Sámuel 16:15 „az egész nép, Izráel fiai” (maszorétikus szöveg) szemben „az összes izráelivel” (Septuaginta)

2 Sámuel 17:3 „mintha az egész visszatérne, olyan az az ember, akit keresel” (Masoréta) vs. „Csak egy ember életét keresed” (Septuaginta)

2 Sám 17:9 „néhányan közülük” (maszorétikus) vs. „néhányan a seregünkből” (Septuaginta)

2 Sám 17:25 „Ithra” (valószínűleg a Jether név egyik változata) (Masoréta) szemben „Jether” (Septuaginta)

2 Sám 17:25 „egy izraelita” (Masoréta, egyes Septuaginta-változatok, Targum) vs. „iszmaelita” (egyes Septuaginta-változatok) vs. „jezreelita” (egyes Septuaginta-változatok)

2 Sámuel 17:28 „lencse és pörkölt gabona” (maszorétikus) vs. „bab és lencse” (a legtöbb Septuaginta és szír)

2 Sámuel 18:2 „elküldte a sereget” (maszorétikus) vs. „három csoportra osztotta a sereget” (Septuaginta)

2 Sám 18:4 „törődj velünk; mert most tízezer olyan van, mint mi” (a legtöbb maszorétikus szöveg) szemben a „törődj velünk. Még ha a felünk meghal is, őket nem érdekli; de te tízezerünkkel egyenértékű vagy.” (két héber kézirat, egyes Septuaginta-fordítások, Vulgata, Symmachus)

2 Sám 18:9 „és őt elhelyezték” (maszorétikus) vs. „és ott hagyták lógni” (Septuaginta, szír, Targum)

2 Sám 18:12 fordítható úgy, hogy „Absalom, bárki is legyél” az NIV szerint (a legtöbb maszorétikus szöveg) szemben azzal, hogy „Absalom, az én kedvemért” (néhány héber kézirat, a Septuaginta, a Vulgata, a szír)

2 Sám 19:11 „a királyhoz, az ő házába” (maszorétikus) szemben „a királyhoz” (Septuaginta)

2 Sám 20:24 „Adorám” (maszorétikus) szemben „Adinorámmal” (néhány Septuaginta)

2 Sám 20:26 „a jairita” (maszorétikus) vs. „Iarin fia” (Septuaginta, gyakran használták az I-t a J helyett) vs. „az ithrita” (a Septuaginta lucianusi recenziója)

2 Sám 21:8 „Michal” (a legtöbb maszorétikus és Septuaginta-változat) vs. „Merab” (két héber kézirat, egyes Septuaginta-változatok, szír)

2 Sám 22:8a „föld” kontra „hegyek” (Vulgata, szír)

2 Sám 22:8 „az egek alapjai” (maszorétikus szöveg, Targum) vs. „az ég alapjai” (Septuaginta) vs. „a hegyek alapjai” (Vulgata, szír, Septuaginta)

2 Sám 22:11 „megjelent” (a legtöbb maszorétikus szöveg, Septuaginta) vs. „szárnyalt” (sok maszorétikus szöveg, szír, Vulgata) vs. „hatalommal szólt” (Targum)

2 Sám 22:12 „összegyűlt esőfelhők” (maszorétikus) vs. „sötét esőfelhők” (Septuaginta és Vulgata)

2 Sám 22:25 „az Ő szemei előtt való tisztaságom szerint” (maszorétikus) vs. „az Ő szemei előtt való kezeim tisztasága szerint” (Septuaginta, Vulgata, Zsoltárok 18:24) vs. „az Ő szava előtt való tisztaságom szerint” (Targum)

2 Sám 22:2 [hiányzik] vs. „Szeretlek, Uram, én erőm” (szír, a Septuaginta lucianusi recenziója és Zsoltárok 18:1)

2 Sám 22:33 „aki az én erős menedékem” (maszorétikus szöveg) vs. „erővel felfegyverkez” (Holt-tengeri tekercsek, egyes Septuaginta-változatok, szír, Vulgata, Zsolt 18:32) vs. „erővel támogat” (Targum)

2 Sám 22:33 „az én utam tökéletes” (Holt-tengeri tekercsek, Septuaginta, szír, Targum, Vulgata) vs. „Az Ő útja tökéletes” (Ketubim)

2 Sám 22:36 „a te válaszod” (maszorétikus) vs. „a te segítséged” (Holt-tengeri tekercsek)

2 Sám 22:44 „a népemmel való viszályból” (maszorétikus) vs. „a népekkel való viszályból” (Septuaginta)

2 Sám 22:46 „fegyverkeznek” (maszorétikus) vs. „remegve jönnek” (egyes Septuaginta-változatok, Vulgata, Zsolt 18:45)

2 Sám 23:1a „A mondás” (Masoréta) vs. „Hűséges” (Septuaginta)

2 Sám 23:1b „akit magasra emeltek” (Maszorétikus) vs. „akit Isten magasztalt / emelt fel” (Holt-tengeri tekercsek, Septuaginta)

2 Sám 23:1c „és Izráel édes hangú énekese” szemben a „gyönyörűek Izráel zsoltárai” kifejezéssel.

2 Sám 23:3 „szólt hozzám” szemben azzal, hogy „példabeszédet mondott nekem”

2 Sám 23:3 „aki Isten félelmében uralkodik” vs. „Hogyan fogod megerősíteni a felkentnek a félelmét?”

2 Sám 23:4 „felhőtlen reggel” vs. „amelynek fényéből az Úr eltávozott”

2 Sám 23:5 „Mert nem ilyen az én házam?” szemben azzal, hogy „Mert az én házam nem ilyen”

2 Sám 23:5 „mindenben rendezett és biztos” vs. „mindenkor őrzött”

2 Sám 23:5 „Hát nem fogja-e ő növekedni?” szemben azzal, hogy „hogy a gonoszok ne virágozzanak.”

2 Sám 23:6 „Ami az istenteleneket illeti” szemben „Mindezek”

2 Sám 23:6 „kezével” vs. „a kezével”

2 Sám 23:7 „De aki hozzájuk nyúl, annak vasfegyverrel és lándzsával kell felfegyverkeznie; tűzzel teljesen elégetik őket a helyükön.” vs. „és senki sem fog közöttük dolgozni; és vasfegyverrel, és lándzsával, és tűzzel égeti el őket, és szégyenükben elégetnek.”

2 Sámuel 23:8 „Bashebeth” (maszorétikus) vs. „Ish-Bosheth” (egyes Septuaginta-fordítások)

2 Sám 23:8 „tachmonita” vs. „chananita”

2 Sám 23:8 „a parancsnokok” (maszorétikus, Targum) vs. „a Három” (Septuaginta, Vulgata)

2 Sám 23:8 „három – őt Adinónak, az Eznitának hívták, mert egyszerre nyolcszázat ölt meg.” vs. „harmadik rész: Adinon, az Asonita, aki egyszerre nyolcszáz katonára szegezte kardját.”

2 Sámuel 23:9 „Eleázár, Dodo fia, Ahohi fia” szemben „Eleanan, nagybátyja fia, Dudi fia”

2 Sám 23:10 „visszatért utána” vs. „mögötte pihent”.

2 Sám 23:11 „csapatba gyűltek” vs. „Theria mellé gyűltek”

2 Sám 23:13 „harminc parancsnok” vs. „harminc”

2 Sám 23:13 „a betakarításra” vs. „Kásonhoz”

2 Sám 23:15 „kapu?” vs. „kapu? A filiszteusok csapata akkor Betlehemben [volt]”

2 Sám 23:18 „Három” (a legtöbb héber szöveg, Septuaginta, Vulgata) vs. „Harminc” (két héber szöveg, szír) vs. „a hősök” (Targum)

2 Sámuel 23:20 „Jojada fia Kabzeelből, egy hős fia” vs. „Jodae fia, aki bővelkedett hőstettekben, Kabzeelből”

2 Sám 23:20 „Ariel/oroszlánszerű férfiak” szemben „Ariel fiaival” (az Ariel szó oroszlánt jelent)

2 Sám 23:23 „aki nagyobb tiszteletben állt, mint a harminc” szemben azzal, hogy „aki tiszteletben állt a második három között”

2 Sám 23:23 „És Dávid kinevezte őt őrségének vezetőjévé” vs. „és Dávid kinevezte őt hírnökévé.”

2 Sámuel 23:24 „Asahel” kontra „És ezek [vannak] Dávid király hőseinek nevei: Asael”

2 Sám 23:24 „Dodo” szemben „Dudi, a nagybátyja”

2 Sám 23:25–26 „Samma, a harodita; Elika, a harodita; Helez, a paltita; Ira, Ikkés fia, a tekói” szemben „Saema, a rudaei; Selles, a kelotita; Iras, Iska fia, a tekói.”

2 Sám 23:27 „Mebunnai” (maszorétikus) kontra „Sibbekai” (egyes Septuaginta-fordítások; 1 Krónikák 11:29)

2 Sám 23:27 „anatóti” vs. „anóti, az anótiak fiai közül.”

2 Sámuel 23:27–37: a nevek és helyek héber és görög változatai nem nagyon hasonlítanak egymásra.

2 Sámuel 23:39 „Uria, a hettita” kontra „Urias, a chettita”

2 Sámuel 24:1 „És ismét felgerjedt az Úr haragja Izráel ellen, és Dávidot felkeltette ellenük” vs. „És az Úr ismét felgerjesztette haragját Izráel ellen, és Dávidot felkeltette ellenük”

2 Sámuel 24:2 „Joáb, a hadsereg parancsnoka” (maszorétikus szöveg) vs. „Joáb és a hadsereg parancsnokai” (Septuaginta)

2 Sámuel 24:5 „táboroztak Aroérban, délre” (maszorétikus szöveg) vs. „Aroérból indultak” (Septuaginta)

2 Sám 24:6 „Tahtim-hodshi földjére” vs. „a hettiták földjére” (Septuaginta)

2 Sám 24:9 „Izráelben 800 000 … Júda földjén 500 000” (mind a maszorétikus szöveg, mind a Septuaginta) szemben azzal, hogy „Izráelben 900 000 … Júda földjén 400 000” (Josephus és a Septuaginta lucianikus változatai)

2 Sám 24:10 „És miután megszámlálta a népet, Dávid szíve megdöbbentette/megrázta őt.” szemben azzal, hogy „És Dávid szíve megdöbbentette/megrázta őt, miután megszámlálta a népet”

2 Sám 24:13 „hét év” (maszorétikus) vs. „három év” (Septuaginta, 1 Krónikák 21:12; ez ebben a kontextusban értelmesebb)

2 Sám 24:17 „Vétkeztem” (maszorétikus szöveg, a Septuaginta nagy része) vs. „Én, a pásztor, gonoszul cselekedtem” (4QSam(a), Alexandrinus) (1 Krónikák 21:17 szerint: „Gonoszul cselekedtem”)

Irodalomjegyzék ehhez a kérdéshez: a héber fordítás Jay P. Green Literal Translation című művéből származik, a Septuaginta-fordítás pedig Sir Lancelot C.L. Brenton The Septuagint: Greek and English című fordításából. Használtuk továbbá az Expositor's Bible Commentary-t, valamint a NASB, NIV, NKJV, NRSV és JPS Bibliák lábjegyzeteit is.

Ha másképp nem jelezzük, a Szentírási idézetek a The Holy Bible, Berean Standard Bible (BSB) című kiadásból származnak, amely a közkincs részévé vált: https://berean.bible