Bibliai kérdés az evangéliumokból

K: Ki írta az első könyvet, amely az evangéliumokkal kapcsolatos kérdésekre adott választ?

V: A legkorábbi, amit találtam, Eusebius Caesareai (313–339/340) műve, aki két művet írt. Az első címe: „Stephanusnak címzett evangéliumi kérdések és válaszok”, amelynek másik címe: „Kérdések és válaszok a Megváltónk genealógiájáról”, a második pedig: „Marinusnak címzett evangéliumi kérdések és válaszok”. A két mű együttesen „Evangéliumi kérdések és válaszok” néven ismert. Ezen felül Eusebius cáfolatot írt az állítólagos ellentmondásokra, amelyeket Hieroklész vetett fel, egy neoplatonikus filozófus és Bithüniában, majd később Egyiptomban római kormányzó, aki Domitianus uralkodása alatt súlyosan üldözte a keresztényeket. Ezt megelőzően számos korai keresztény író is válaszolt egyes kérdésekre.

Ezt követően Ambrosiaster írta az Ó- és Újszövetségről szóló kérdéseket (latinul) i. sz. 384 körül.

További információkért lásd a Nicene and Post-Nicene Fathers második sorozatának 1. kötetét, 32., 38–39. oldalát.

K: A történelem nagy mestereinek általában vannak tanítványai, akik aztán kidolgoznak egy tanfolyamot vagy könyvet, amelyben megörökítik a mesterek eszméit, gondolatait és tanításait. Miért nem találunk ilyen könyvet Jézus Krisztussal kapcsolatban, hanem inkább különböző evangéliumokat vagy könyveket, amelyeket két tanítványa és két másik személy írt?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1) Először is: Jézus nem csupán egy „nagy mester”, mint amilyen állítólag Arisztotelész, Konfuciusz vagy Buddha volt. Jézus Isten.

2) Másoknak is voltak írnokaik. Jeremiásnak volt egy Baruch nevű írnoka. Valószínűleg Mózes egyik írnoka írta le Mózes halálát és temetését a Mózes ötödik könyvének 34:5–6-os versében. A muszlimok mind egyetértenek abban, hogy Mohamed sem írt le semmit saját kezűleg.

3) Jézus apostolokat adott az egyháznak, akiknek az volt a fontos feladatuk, hogy az egyháznak átadják mindazt, amit Jézus tanított és tett. Ne feledjük, hogy a legelső keresztényeknek nem volt Újszövetségük; helyette maguk az apostolok voltak mellettük.

4) Úgy tűnik, Jézus jobban törődött a szolgálatával – amelynek keretében hatalmas csodáival bizonyította, hogy Ő az Isten Fia –, mint azzal, hogy időt szakítson a szolgálatából arra, hogy saját titkára legyen.

A négy evangélium írója Máté és János, Jézus tanítványai, Márk, Péter társa és tolmácsa, valamint Lukács, a történetíró és Pál utazótársa volt.

K: Ha az evangéliumok elegendőek lennének az egyház vagy a hívők szükségleteinek kielégítésére, a Szentléleknek nem lenne szüksége arra, hogy Pált ihlessze azoknak a leveleknek a megírására, amelyek tanbeli kérdésekkel és helyi egyházi problémákkal foglalkoznak. Tehát nem mondhatjuk, hogy a Szentlélek abbahagyta volna az istenfélő emberek ihletését, hogy a különböző aktuális kérdésekkel kapcsolatban elmagyarázzák vagy bemutassák az isteni véleményt vagy álláspontot az idők folyamán. Ezért mondhatjuk, hogy az isteni ihlet nem szűnt meg, és nem is fog megszűnni Jézus második eljöveteléig és az idők végéig. Mit gondolsz erről?

V: Nem értek egyet. Ne feledjük, hogy a legkorábbi keresztényeknek nem álltak rendelkezésükre sem az írott evangéliumok, sem Pál írásai, sem az Újszövetség egyetlen írása sem. Ehelyett maguk az apostolok voltak mellettük. De ahogy az apostolok elhunytak, tanításaikat írásba foglalták az Újszövetségben. Az egyház az Efézusbeliekhez írt levél 2:20 és 3:5 szerint az apostolok és próféták alapjára épül. Míg nekik voltak újszövetségi prófétáik, mint például Agabusz és Fülöp leányai, nekünk ma már nincsenek olyan ószövetségi prófétáink, akik szentírásokat írtak volna. Hasonlóképpen nincsenek más újszövetségi apostolok sem, akik fizikailag jelen lennének ezen a földön.

K: A ismert evangéliumok közül (Máté, Márk, Lukács, János) vagy mások közül melyik a legrégebbi? A többi evangélium erre épült-e, vagy ezt vette alapul? És milyen mértékben idézett belőle, vagy merített belőle?

V: Nem tudjuk biztosan, de sok tudós úgy véli, hogy Márk evangéliuma volt a legrégebbi. Lukács a Lukács 1:1–3-ban megemlíti, hogy régebbi beszámolókra hivatkozott, amelyek között írásbeli és szóbeli források is szerepelhettek. Általánosan elfogadott vélemény, hogy a János evangéliumot írták meg utoljára.

Jánosnak volt egy Papias nevű tanítványa, és íme, mit mondott ő. „Márk, aki Péter tolmácsa volt, pontosan leírta mindazt, amire emlékezett, legyen szó Krisztus mondásairól vagy cselekedeteiről, de nem sorrendben. Hiszen ő sem az Úr hallgatója, sem társa nem volt; hanem később, ahogy már mondtam, Péter mellett járt, aki a szükségletek szerint alakította tanítását, nem mintha az Úr jövendöléseit gyűjtötte volna össze. Így tehát Márk nem hibázott, amikor így írta le az emlékei szerint néhány dolgot; hiszen kizárólag erre koncentrált – hogy ne hagyjon ki semmit abból, amit hallott, és ne vegyen fel közéjük semmilyen hamis állítást” (idézet a The New Bible Dictionary 1962, 782. o. című műből) Eusebius: Egyháztörténet, 3. könyv, 39. fejezet, 170–173. o. Különösen a Máté 10:32-ben a „hogy valljanak rólam” kifejezés görögül furcsa, de az Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 256. oldal szerint csak arámiul természetes.

K: Egyes bibliai tudósok azt állítják, hogy az evangéliumokban szereplő csodák hasonlítanak a hellenisztikus hagyományokban található gyógyító csodákhoz, és hogy ezeket a csodákat nem Jézus hajtotta végre, hanem az első keresztény közösség alkotta meg őket. Ezért utasítják el őket. Mit gondol erről?

V: Egyetlen Biblia-hívő tudós sem állítja ezt; persze a szkeptikus írók esetében más a helyzet. Azonban még köztük sem hiszem, hogy a többségük azt állítaná, hogy a csodákat a hellenisztikus (görög) hagyományokból vették át. Ezért nem gondolom, hogy a legtöbbjük azért nem hisz a csodákban, mert azok hellenisztikus hagyományokból származnak. Inkább azt gondolom, hogy nem hisznek abban, hogy bármilyen természetfeletti csoda lehetséges lenne.

Vannak azonban, akik ezt állítják, ezért tekintsünk vissza a történelembe, és nézzük meg, hol tűnik, hogy ez először felmerült. Alexander Severus római császár (Kr. u. 205–235) súlyosan üldözte a keresztény egyházat. Anyja, Julia, átadott Flavius Philostratus hivatásos szónoknak egy példányt a Damis emlékirataiból, és megkérte Philostratust, hogy írjon életrajzot Apollonius of Tyana-ról. Ebben az életrajzban az áll, hogy Apollóniosz, a tianai, feltámasztott valakit a halálból, és felment a mennybe. Erről bővebben olvashat a www.biblequery.org/History/Legends/ApolloniusofTyana.html oldalon.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a legkorábbi kéziratok, amelyek Jézus csodáiról szólnak, a következők:

p66 Bodmer II papirusz – János evangéliumának 817 verse (92%) (Kr. u. 125–175); p4 + p64 + p67 – 95 vers (Kr. u. kb. 150–175); p45 Chester Beatty I – 833 vers (a négy evangélium és az Apostolok cselekedetei) (Kr. u. 200–225); p75 (Kr. u. kb. 175–225); 0162 (János 2:11–22) (Kr. u. kb. 300); p28 – János 6:8–12, 17–22 (Kr. u. 3. század); Sínai szír (SyrS) (3./4. század)

A legkorábbi keresztény írók közül, akik Jézus csodáiról említést tesznek, megemlíthetjük Athéni Quadratust (Kr. u. 126); Justinus Martyrt (Kr. u. 150 körül); Sardis-i Melitót (Kr. u. 170–177/180); Lyoni Iréneuszt (Kr. u. 182–188); Tertullianus (207/208) és mások, akik utánuk következtek.

K: Hogyan lehetett Jézus a Júda törzséből származó, hiszen a törzsi hovatartozás kizárólag az apán keresztül öröklődik (4Mózes 34:14, 4Mózes 1:18–24, 3Mózes 24:10)? Az anya törzsi hovatartozását irrelevánsnak tekintették a gyermekek törzsi hovatartozása szempontjából, és a törzsi hovatartozás/genealógia nem örökölhető mostohaapán keresztül; csak a vagyon örökölhető. Mivel a keresztények úgy vélik, hogy Jézusnak nem volt emberi apja, nem lehetett törzsi hovatartozása, így nem tekinthető Júda vagy Dávid leszármazottjának, és ezért kizárható a Messiás-jelöltek közül. A http://www.jewsforjudaism.org/faq-primary-211/birth-of-jesus-primary-360/59-whos-genealogy-is-given-by-luke weboldal a következő állításokat fogalmazza meg Krisztus genealógiájával kapcsolatban: „Ha feltételezzük, hogy Mária Dávid leszármazottja volt, az azzal a problémával jár, hogy Mária nem adhatta tovább azt, amivel nem rendelkezett: (1) Az anyai kapcsolat nem számít a Dávid trónjának öröklésénél, amely kizárólag folyamatos férfi ágon keresztül öröklődik: »Nem fog hiányozni Dávid házából az, aki Izráel házának trónján ül« (Jeremiás 33:17); (2) A Biblia szerint a vérvonalból fakadó kiváltságok, azaz a királyság és a papság, kizárólag a férfi ágon keresztül öröklődnek. A Zelofehád leányainak örökségével kapcsolatos eset (4Mózes 27. és 36. fejezet) itt nem alkalmazható, mivel az anyagi vagyon átruházásáról szól, és nem a vérvonalból fakadó kiváltságokról.”

V: Először az 5 másodperces válasz, majd a részletes válasz. A legtöbb zsidó úgy tekinti, hogy a zsidóság az anyán keresztül öröklődik, de most tegyünk úgy, mintha ezt figyelmen kívül hagynánk, és válaszoljunk a kérdésre. Alapvetően, míg a törzsi hovatartozás általában az apán keresztül történt, a zsidó törzsi hovatartozás Jarha családja (1 Krónikák 2:34–41) és a papok fiai (Ezra 2:61; Nehémiás 7:63) esetében az anyán keresztül történt, NEM az apán keresztül. Mennyivel inkább lenne az anyán keresztül a törzsi hovatartozás a szűztől született esetben!

Ami a részletes választ illeti: ki mondta, hogy a törzsi vagy klánbeli hovatartozás kizárólag az apán keresztül történt? – Senki a Bibliában. A 4Mózes 34:14 nem utal erre. A 4Mózes 1:18–24 azt mutatja, hogy az egyiptomi apától és izráeli anyától született fiút nem nevezték izráelinek. Az emberek egyiptominak vagy félig izraelitának tartották volna. A Levitikus 24:10 (és sok más szakasz) csupán azt jelzi, hogy a rendes izraeliták esetében a törzsi hovatartozás valóban az apán keresztül történt. De ez NEM KORLÁTOZZA ISTENT. A két biológiai szülővel rendelkező eseteknek nincs köze az egyetlen biológiai szülővel rendelkező esethez. Mégis, még két biológiai szülő esetében is vannak valójában ószövetségi példák arra, hogy a törzsi leszármazás valójában az anyán keresztül történt.

Három példa az anyán keresztül történő törzsi hovatartozásra.

Júda törzsében Sésánnak nem voltak fiai, csak leányai. Ezért feleségül adta leányát egyiptomi szolgájának, Jarhának, és nekik született egy fia, akit Attainak neveztek el. Attai genealógiáját az 1 Krónikák 2:34–41-ben a többi izraelitával együtt közlik. A fiúkat nemcsak izraelitáknak tekintették, hanem Júda alatt is felsorolták őket.

A második példa Jair, akinek nagyapja Hezron volt a Júda törzséből, és Makir, egy manassita lánya. Az 1 Krónikák 2:21–23 szerint Jair 23 várost irányított Gileádban (Manassze területén). Pedig bár Jair nagyapja Júda törzséből származott, Jairt mégis manasszita néven emlegetik, akárcsak édesanyját a 4 Mózes 32:41-ben és a 5 Mózes 3:14-ben.

Egy harmadik példa az Ezsdrás 2:61 és a Nehémiás 7:63, ahol egy pap fiait, akik feleségül vették Barzillai egyik leányát, Barzillai fiainak nevezték.

Egy másik példa, amely azt mutatja, hogy az ősökhöz való tartozás nem kizárólag a biológiai apán keresztül valósult meg, a levirátusi házasság. Amikor egy férj gyermekek születése előtt meghalt, a férj testvére feleségül vette az özvegyet, és az elsőszülött gyermeket az elhunyt első férj gyermekének tekintették, még akkor is, ha biológiailag ez nem így volt.

Mindazonáltal a kérdés szőrszálhasogatásnak tűnik. Milyen etnikai háttérrel rendelkezett Jézus emberi DNS-e? 100%-ban zsidó. Csak 12 zsidó törzs létezett (valójában 11 törzs és 2 fél-törzs). Jézus emberi DNS-e valamelyik törzsből származott? Igen, Júda törzséből. Ha az, hogy nem volt zsidó apja, azt jelentené, hogy nem tartozott a 12 törzs egyikéhez sem, akkor mi lenne Jézus etnikai háttere?

Ez a kérdés úgy tűnik, mintha el akarná kerülni egy nagyobb kérdést. Ha Jézus szűztől született volna, akit Isten küldött, hogy tanítson minket, követnéd Őt, vagy sem? Ha a választás a kérdező zsidó kultúrájához való ragaszkodás és az Egyetlen Igaz Isten követése között lenne, melyiket választanád? Ha az illető nem mondaná, hogy minden körülmények között követné az Egyetlen Igaz Istent, akkor a kérdés nem Jézus DNS-e, hanem az, hogy a zsidók többsége nem hajlandó követni az Egyetlen Igaz Istent.

A második kérdés a trónöröklés. A kérdező tévedett, amikor azt állította, hogy Mária nem Dávid leszármazottja; a Lukács evangéliumában szereplő genealógiája, valamint a Lukács 2, a Rómaiakhoz írt levél 1:3 és a 2. Timóteus 2:8 azt mutatja, hogy Jézus (és Mária) biológiailag Dávidtól származott. A kérdezőnek azonban igaza van abban, hogy Mária genealógiája nincs hatással a trónöröklésre. Ehhez ugyanis fontos volt, hogy Jézus József örökbe fogadott fia is legyen, aki mint a Dávid-házból származó férfi, igényt tarthatott a trónra.

K: Mi az az evangéliumokban szereplő forrás, amely szerint Jézus biológiai apja egy Panthera nevű római katona volt?

V: Amennyire tudjuk, ezt a hamis vádat először egy Celsus nevű, a kereszténységet ellenző római személy fogalmazta meg a 3. században. Ez a szó, amely egyébként nem ismert névként, hasonlít a szűzre utaló görög szóra: parthenos. Később a zsidó Talmud is felvette ezt, ahogyan a 20. századi nácik is. Lásd: Howard Clarke: The Gospel of Matthew and Its Readers. Indiana University Press, 2003, 5. o.

K: János Chrysostom azt mondja, hogy ha a négy evangélista minden részletben egyetértett volna, azzal vádolnák őket, hogy összeesküdtek, hogy történeteiket egyformává tegyék. Ezért az evangéliumaikban található eltéréseket annak bizonyítékaként tekinthetjük, hogy mindegyikük független volt, egymástól függetlenül dolgozott, és ez bizonyítja, hogy történeteik hitelesek és igazak. Mit gondol erről? Én személy szerint úgy vélem, hogy az evangélistáknak ugyanazokról az eseményekről különböző szavakkal, nyelvezettel és stílussal kellett volna írniuk. Ön mit gondol erről?

A: Szerintem ez nagyrészt igaz. Egyetértek azzal, hogy növeli a hitelességüket, hogy eltérnek a kifejezésekben, abban, hogy mely eseményeket vették fel, sőt a hangsúlyozásukban is. Természetesen a szinoptikus szerzők még így is tisztában lehettek egymás munkájával, és János valószínűleg ismerte őket. De másrészt, még négy különböző beszámoló esetén is a szkeptikusok az idők során mindenféle váddal illették őket.

Nemcsak a kifejezésekben vannak eltérések, hanem a hangsúlyozásban és abban is, hogy mely történeteket mesélik el. Például Máté sokkal többet ír a többieknél arról, hogy Jézus beteljesítette az Ószövetségi próféciákat. Márk kevesebbet. (Egyébként Márk római név, nem héber.) Márk evangéliuma inkább Jézus cselekedeteit hangsúlyozza. Irenaeus of Lyons (182–188) sokat írt erről az Irenaeus Against Heresies című művének 3. könyvében, 11. fejezet, 8. szakasz, 428. oldalon.

K: Jézus Keresztelő János általi megkeresztelésének és a Sátán általi megkísértésének története szerepel a Máté-, Márk- és Lukács-evangéliumokban, de a János-evangéliumban nem. Ugyanez vonatkozik a megdicsőülésre is. Miért?

V: János nem mondja meg, hogy miért nem vette fel ezt a történetet – Jézus összes cselekedete közül – valami más helyett. De találgathatunk a válaszon. Vegyük észre, hogy a három szinoptikus evangéliumban sok más dolog is szerepel, ami János evangéliumában szintén nem található meg. Általában úgy gondolják, hogy János evangéliumát írták utoljára, és úgy vélik, hogy János olyan dolgokat akart belefoglalni, amelyeket a többi evangéliumban nem említenek, vagy csak futólag említenek, hogy teljesebb képet nyújtson.

K: Csak a Mt 2,1 tartalmazza a mágusokat (bölcseket) Jézus születésének történetében. Miért nem beszél róluk a többi evangélium? Ez egy allegorikus történet, amely az első keresztény közösség hirdetésére utal, akik rájöttek, hogy a zsidók elutasították Jézust, ezért a zsidók helyett a nemzetekről gondoskodtak, és így a mágusokat tették Krisztus első imádóivá, ellentétben a zsidók vezetőivel, Heródes-szel és másokkal, akik megpróbálták megölni a kis Jézust?

V: Jézus életének összes eseménye közül a többi evangéliumíró úgy döntött, hogy ezeket nem veszi fel művébe. Lehet, hogy azért is, mert nem voltak tisztában a mágusok látogatásával. Bár lehet, hogy van itt szimbolika, semmi nem utal arra, hogy ez kizárólag allegorikus lenne.

Általánosságban véve az allegorikus értelmezésről: ha Isten valamiféle allegóriában közölt valamit népével a Szentírásban, és a történelem során egyetlen keresztény sem vette észre, akkor vajon Isten valóban közölte-e azt – sikerrel? Senki sem tekintette ezt a jelentést pusztán allegorikusnak, nem pedig szó szerinti értelemben vettnek, legalábbis a 19. századi szkepticizmus korszakának kezdetéig.

K: Miért van szükség az evangéliumok összehangolására?

V: Az evangéliumok összehangolása nem lenne kérdés, ha Isten csak egy evangéliumot őrzött volna meg, vagy ha Isten maga adta volna meg a teljes evangéliumi összehangolást. Ehelyett négy beszámolónk van, amelyekben minden egyes emberi szerző azt rögzítette, amit a legfontosabbnak tartott abból, amit Isten gondviselése révén emlékezetébe vésett. Azért, hogy miért van négy evangéliumunk, lásd a következő kérdést.

K: Kik voltak a történelem első írói, akik összehangolták az evangéliumokat?

V: Tatianus (kb. 172-ben) összeállította az evangéliumok összehangolt változatát, a Diatessaront, amelynek neve „a négyen keresztül” jelentést hordoz. Ez arról tanúskodik, hogy csak négy evangéliumot fogadtak el, és az evangéliumi versek 79%-át szó szerint idézi. Tatianus azonban enkratita gnosztikus volt, és szelektíven kihagyta mindazokat a verseket, amelyek Jézus emberségét hangsúlyozzák, például a genealógiákat. De még ez az eretnek is belefoglalta mindazokat a verseket, amelyek azt mutatják, hogy Jézus Isten.

Antiochiai Theophilus (168–181/188) Jeromos szerint írt egy összeállítást/magyarázatot az evangéliumokról, de az elveszett. (ANF 2. kötet, 87–88. o.)

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–265) (részben) kimutatta, hogy az evangéliumírók nem „ellentmondtak egymásnak”, és 5. levelében – amelyet Basilides püspöknek címzett, 1. kánon – a feltámadás utáni eseményekről jó és meglehetősen teljes összehangolást adott az evangéliumokról (Ante-Nicene Fathers, 6. kötet, 94–95. o.).

Alexandriai Ammonius az evangéliumok összehangolását készítette el a 3. század elején. Máté evangéliumát vette alapul, és bemutatta, hogyan viszonyulnak hozzá a többi evangélium. Lásd: Nicene and Post-Nicene Fathers, második sorozat, 1. kötet, 38–39. o. és 6. kötet, 69. o.

Juvencus (329-ben) epikus verset írt az evangéliumokból, azok nagy részét összehangolva.

Caesareai Eusebius (313–339/340) egy könnyebben olvasható összehangolást készített, mivel az oszlopokat egymás mellé helyezte. A Nicene and Post-Nicene Fathers Second Series 6. kötet, 69. oldal azonban azt írja, hogy hibája az volt, hogy gyakran hozott létre párhuzamokat ott, ahol nem volt rá szükség. Lásd: Nicene and Post-Nicene Fathers, második sorozat, 1. kötet, 38–39. o.

Hippo-i Ágoston (354–430) szintén írt egy művet, amelynek címe: Az evangéliumok harmóniája. Ez a „Nicene and Post-Nicene Fathers Second Series” 6. kötetének 77–236. oldalán található.

A reformáció idején a következő személyek készítettek evangéliumharmóniákat: Osiander, Jansen, Robert Stephens, Kálvin János, Du Moulin és Chemnitz – a Nicene and Post-Nicene Fathers második sorozatának 6. kötete, 69. oldala szerint.

A modern időkben az evangéliumok összehangolása megtalálható a The New Unger’s Bible Dictionary című mű 495–498. oldalain.

K: Ha Márk evangéliuma íródott meg elsőként, a keresztények biztosan tudtak róla. Akkor miért nem egyszerűen lemásolták azt, hanem miért jelentek meg olyanok, akik második, harmadik és negyedik evangéliumot írtak?

V: Lemásolták Márkot, ahogyan a másik három evangéliumot is, ezért szerintem a kérdés valójában az, hogy miért van még három másik evangélium. Az a gazdagságunk, hogy nem csak egy, hanem négy nézőpontból ismerhetjük Jézust. Isten nem csak egy írót, hanem négyet is megindított, és különböző perspektívákat és személyiségeket adott nekik.

K: Miért van négy evangélium?

V: A négy evangéliumnak különböző célja van, és némileg eltérő a célközönsége.

Máté: Papias szerint eredetileg a héber nyelven (arameusul?) íródott. Kiemeli Isten országát, ellentétben János evangéliumával, amely az üdvösség módját hangsúlyozza. Máté számos ószövetségi próféciát sorol fel, és megmutatja, hogyan párhuzamosult Krisztus élete az Ószövetségben szereplő Izráel életével. Sokan Máté evangéliumát „oroszlánnak” tekintik, amely Krisztust, mint királyt hangsúlyozza. A lyoni Iréneusz (182–188) a 28. töredékében azt írja, hogy Máté evangéliumát a zsidóknak írták, hangsúlyozva, hogy Krisztus Dávid leszármazottja volt.

Márk: Krisztus cselekedeteit hangsúlyozza. Sokan Márk evangéliumát „ökrének” tartják, amely Krisztust, mint szolgát emeli ki.

Lukács: A leghosszabb evangélium, amelyet Pál orvosa és útitársa írt. Lukácsot az ókori világ legnagyobb történészének tartják. Sokan Lukács evangéliumát „embernek” tekintik, amely Krisztus emberségét hangsúlyozza.

János: Talán a legmélyebb evangélium, amely kevésbé Krisztus életét, inkább kijelentéseit és tanításait hangsúlyozza. Sokan János evangéliumát „sasnak” tekintik, amely Krisztus istenségét emeli ki.

A „The Believer’s Bible Commentary” (1198. o.) megemlíti, hogy az Ószövetségben a Messiást négy összefüggésben „Hajtásnak” nevezik: „…Dávidnak egy igaz Hajtás, aki bölcsen fog uralkodni királyként…” (Jeremiás 23:5,6), „Szolgám, az Ág” (Zakariás 3:8), „egy ember, akinek neve az Ág” (Zakariás 6:12), és „az Úr Ága” (Ézsaiás 4:2).

Nem voltak más evangéliumok, amelyeket a keresztények általánosan elfogadtak volna. Iréneusz, aki körülbelül 182–188 között írt, azt mondta, hogy pontosan négy evangélium létezett (Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 11.8. fejezet, 428. o.).

K: Az egyes evangéliumok időrendben követik egymást?

V: Nem. Íme, mit mondanak erről négy konzervatív forrás.

A NIV Study Bible 1437. oldalán ez áll: „(Úgy tűnik azonban, hogy az evangéliumok egyikében sem követték szigorúan a kronológiai sorrendet.)”

A New Geneva Study Bible 1504. oldalán ez áll: „Máté és Lukács azonban nem minden ponton követi Márkot Jézus életének eseményeinek sorrendjében, illetve tanításainak sorrendjében.” A 1698. oldalon pedig ez olvasható: „Bár a részletek összehangolásában felmerülnek bizonyos nehézségek, a főbb elemek teljes összhangban vannak.”

F. F. Bruce a Hard Sayings of the Bible című művében a 454–455. oldalon így ír: …egyik evangéliumíró sem állítja, hogy gondos kronológiát adna. … Az ókori történetírók számára sokkal fontosabb volt, hogy megértsük a történelem jelentését, mint hogy pontosan tisztázzuk a kronológiát. Így Máté Jézus mondásait témák szerint öt fő „könyvbe” csoportosítja:… Lukács más módon csoportosítja az anyagát. … Mindkét esetben tematikus csoportosításokat kapunk, amelyek rendezett áttekintést nyújtanak, mivel úgy rendezik az anyagot, hogy jobban megérthessük. Egyik esetben sem kapjuk feltétlenül meg azt a pontos környezetet, amelyben Jézus az anyag egészét elmondta.”

Az őskeresztény egyházban Eusebius Egyháztörténete (318) 3. könyve 39. fejezetének 170–173. oldalán Papias, János apostol tanítványa, a következőket mondja: „Márk, aki Péter tolmácsa volt, pontosan leírta mindazt, amire emlékezett, legyen szó Krisztus mondásairól vagy cselekedeteiről, de nem sorrendben. Mert ő sem az Úr hallgatója, sem társa nem volt; hanem később, amint már mondtam, Péter mellett járt, aki a szükségletek szerint alakította tanítását, nem pedig úgy, mintha az Úr jövendöléseit állította volna össze. Így tehát Márk nem hibázott, amikor így írta le azokat a dolgokat, ahogyan emlékezett rájuk; hiszen kizárólag erre koncentrált – hogy ne hagyjon ki semmit abból, amit hallott, és ne vegyen fel közéjük semmilyen hamis állítást” (idézet a The New Bible Dictionary 1962, 782. oldalról)

A szerzők abból indultak ki, hogy az emberek többször is elolvassák az egész könyvet. Például a János 11:2-ben megemlítik, hogy Mária volt az, aki illatos olajjal kent meg Jézust. De a történetet arról, hogy Mária illatos olajjal kent meg Jézust, csak a János 12:1–3-ban mesélik el. A Máté 10:4-ben megemlítik „Júdás Iskariótot, aki elárulta Jézust”, pedig Júdás még nem árulta el Jézust.

K: Mik azok a „szinoptikus evangéliumok”? Melyek a hasonlóságok és a különbségek közöttük? Van-e bizonyíték arra, hogy egymásból idéztek?

V: A „szinoptikus evangéliumok” kifejezés egyszerűen Máté, Márk és Lukács evangéliumait jelöli (Jánosét nem). Ha Márk evangéliuma lett volna a legkorábbi, akkor nem idézett volna a többi evangéliumból. Lehetséges, hogy Máté és Lukács idézett Márk evangéliumából, illetve egymás műveiből, de másrészt lehet, hogy csak azt írták le, amire maguk emlékeztek, vagy amit másoktól hallottak. János evangéliuma, amelyet valószínűleg utoljára írtak, úgy tűnik, hogy azokra a dolgokra összpontosít, amelyeket a többiek nem említenek.

Sok tudós úgy véli, hogy Máté írásakor tudatosan használta Márk evangéliumát; Márk evangéliumának 93%-a megtalálható Mátéban és Lukácsban is. Van 200 vers, amely Mátéban és Lukácsban szerepel, de Márkban nem. Sokan feltételezték egy hipotetikus, Q-nak nevezett dokumentum létezését ezeknek a 200 versnek a forrásaként. Nincs azonban bizonyíték arra, hogy a Q valaha is létezett volna, legalábbis írásos formában. Amit egyesek Q-ként értelmeznek, az lehetett az egyház általános szóbeli tanítása, valamint Mátéval és Pál társával, Lukáccsal folytatott beszélgetések. Vannak továbbá bizonyos hangsúlybeli hasonlóságok Máté és a jelentős zsidó farizeus, Johanan ben Zakkai írásai között, aki i. e. 30-tól i. sz. 90-ig élt. Johanan az áldozatoknál és a tisztaságnál inkább az irgalmat és mások megsegítését hangsúlyozta. Mindketten úgy látták, hogy a pogányoknak is van helyük Isten országában, és írtak a jövőbeli ítéletről.

K: Miért olyan hasonlóak egymáshoz a három szinoptikus evangélium (Máté, Márk és Lukács)?

V: Négyféle nézet létezik, és az első három kiegészítheti egymást.

1. A cél hasonlósága: Az első három evangélium nagymértékben párhuzamos, és azért íródtak, hogy „összefoglalást” adjanak Krisztus életéről. A később írt János-evangélium talán abból indult ki, hogy az olvasók már ismerik a többi evangéliumot. A János 20:30–31 szerint a János-evangéliumot azért írták, hogy az emberek higgyenek Jézusban, és az Ő nevében életük legyen.

2. Szóbeli kapcsolat: Márk Péter társa volt, Lukács pedig Pállal utazott. Márk Rómában tartózkodott az 1. Péter 5:13 szerint. Lukács és Márk valószínűleg egy időben voltak Rómában, és ahogy valaki megfogalmazta: „valószínűleg nem az időjárásról beszélgettek egész idő alatt.” Bár nem tudjuk, hová utazott Máté, ez a nézet szerint a hasonlóságok a szerzők közötti szóbeli kommunikációnak köszönhetők. A „Hard Sayings of the Bible” című mű 454. oldalán szintén tárgyalja a Máté és Lukács közötti közös kapcsolatot, és azt állítja, hogy ez a kapcsolat valószínűleg szóbeli volt.

3. Márk írásbeli kapcsolata: A New Geneva Study Bible (1504. o.) így fogalmaz: „Az evangéliumok nem csupán Jézus tevékenységének időrendjét mutatják be. Nem is modern, szakszerű életrajzok, amelyek a korukban ismeretlen módszereket követnek.”

4. „Q”: A negyedik nézet, amelyet sok liberális tudós vall, szerint létezett egy mára elveszett könyv, amelyet „Q”-nak neveznek, és amely tartalmazta a Máté és Lukács evangéliumában közös anyagot, de Márk evangéliumában nem szerepelt.

K: Mi az a „Q” forrás? Hol van most? Melyik nyelven létezik?

V: A „Q” az a név, amelyet azoknak a verseknek adtak, amelyek Máté és Lukács evangéliumában közös elemek, de Márk vagy János evangéliumában nem szerepelnek. Nincs bizonyítékunk arra, hogy valaha is létezett volna. Másrészt úgy is tekinthetünk erre a „Q”-ra, hogy nem feltétlenül egyetlen írásról van szó, hanem több forrásról. És ezeket a forrásokat nem feltétlenül írták le mindet. Más szavakkal, amit egyesek „Q-dokumentumnak” (egyes számban) neveznek, valójában az apostolok és más követők tanításai lehettek, beleértve a szóbeliakat is.

K: Az evangéliumok pontosan és valójában azt tartalmazzák, amit az Úr Jézus mondott vagy tett?

V: Összefoglalták és átfogalmazták. Például a Máté 5–7-ben található Hegyi Beszédben Jézus valószínűleg hosszú időn át prédikált. Ezt azonban kevesebb mint tizenöt perc alatt el lehet olvasni. Természetesen Jézus valószínűleg megismételte ezeket a dolgokat a későbbi prédikációkban is, de az evangéliumírók nem írták le mindezt minden alkalommal. A keresztények számára azonban az a fontos, hogy milyen üzenetet és jelentést tanított Jézus, nem pedig a konkrét szavak és kifejezések.

K: Melyek azok a „Jézus-mondások gyűjteményei”, amelyekről azt mondják, hogy az evangélisták az evangéliumaik megírásakor ezekre támaszkodtak?

V: Az Újszövetség nem említi semmiféle „mondásgyűjteményt”. Talán arra gondolsz, amit Lukács írt. János is írt két dolgot, amelyek talán kissé relevánsnak tekinthetők.

Lukács 1:1–4 „Sokan vállalkoztak már arra, hogy beszámolót írjanak azokról a dolgokról, amelyek közöttünk beteljesedtek, ahogyan azokat az első szemtanúk és az Ige szolgái átadták nekünk. Ezért, miután mindent alaposan kivizsgáltam a kezdetektől fogva, nekem is jónak tűnt, hogy rendezett beszámolót írjak neked, legkiválóbb Theophilus, hogy megbizonyosodhass azokról a dolgokról, amelyekről tanítottak téged.”

János 20:30–31 „Jézus még sok más csodát tett tanítványai előtt, amelyek nem szerepelnek ebben a könyvben. De ezeket azért írták le, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen az Ő nevében.”

1 János 1:1-4 „Ami a kezdetektől fogva volt, amit hallottunk, amit saját szemünkkel láttunk, amit szemlélhettünk és saját kezünkkel megérinthettünk – ez az élet Igéje. És ez az élet, amely kinyilatkoztatott; láttuk és tanúskodtunk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és kinyilatkoztatott nekünk. Hirdetjük nektek, amit láttunk és hallottunk, hogy ti is közösségben lehessetek velünk. És ez a mi közösségünk az Atyával és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal van. Ezeket írjuk, hogy örömünk teljes legyen.”

K: A professzorom engedélyezte, hogy tartsak egy 75 perces előadást a „történelmi Jézusról”. Kutatásom során néhány olyan érvvel találkoztam, amelyekkel nem igazán tudom, hogyan foglalkozzak, és arra gondoltam, hátha van valami ötleted!

1) Nem tudjuk, hogy az eredeti kéziratok görögül íródtak-e, mivel a legrégebbi dokumentumok [állítólag] néhány száz évvel Krisztus után keletkeztek. Lehet, hogy más nyelvről fordították őket, és ennek következtében hibák keletkezhettek.

2) Lehet, hogy Jézus nem is beszélt görögül. Ez azt jelentené, hogy az Újszövetség szerzőinek (vagy fordítóinak) saját módjukon kellett értelmezniük a szavait, majd lefordítaniuk azokat (nem feltétlenül helyesen).

Van-e bármilyen információ Palesztina hellenizációjáról Jézus idején, amely arra utalhatna, hogy az Újszövetség szerzői valóban görögül írtak? Jézus nagy valószínűséggel arámiul beszélt, így hogyan magyarázná el annak a tévedhetetlenségét, amit állítólag mondott? Ha a szerzők arámiul vagy valamilyen más nyelven írtak, hogyan tudjuk bizonyítani (vagy legalábbis minden kétséget kizáróan igazolni), hogy az írásokat
a századok során pontosan továbbadódtak?

Ha ismer olyan forrásokat, amelyekre hivatkozhatna, az nagyszerű lenne. Vagy ha már átgondolta ezt a kérdést, szívesen meghallgatnám a következtetéseit. Hiszek Isten szuverenitásában és abban, hogy képes megóvni az Igéjét, de minden magyarázat arra vonatkozóan, hogy hogyan tette ezt, mindenképpen segítene!

V: Úgy tűnik, négy alapvető kérdés merül fel itt:
1. Mit mondott Jézus

2. Milyen nyelven írták az evangéliumokat

3. Az evangéliumok megbízhatóságáról szóló tanúságtétel

4. Jézus tanításainak hibátlan rögzítése

1. Mit mondott Jézus

Tudjuk, hogy Jézus arámiul beszélt, mert néhány mondatot arámiul ejtett ki. (Máté 5:22 stb.) Amikor Jézus a kereszten azt mondta: „Eloi, Eloi, Lama Sabathchani”, egyesek azt hitték, hogy Illést hívja, mert nem tudtak arámiul, bár a rómaiak mindannyian tudtak görögül és latinul. Azon a vidéken, ahol Jézus felnőtt, sokan beszéltek héberül, arámiul és görögül. Például a Genezáreti-tó közvetlen északi és keleti részén mindenki görögül beszélt. Ezért íratta Pilátus Jézus feje fölé a táblát három nyelven.

Ezen felül ebben az időben számos zsidó embernek volt zsidó és görög vagy római neve is. Simon Péter mellett ott volt József Barsabás és Júdás Barsabás az Apostolok cselekedetei 15:22-ben; Jézus, akit Justusnak neveztek a Kolossébeliekhez írt levél 4:11-ben, József, akit Barnabásnak neveztek az Apostolok cselekedetei 4:36-ban, valamint János Márk az Apostolok cselekedetei 12:12-ben.

2. Milyen nyelven íródtak az evangéliumok

Az evangéliumok tekintetében rendelkezésünkre áll Papiasz, János apostol tanítványának tanúsága. Az egyháztörténész Eusebius által megőrzött feljegyzések szerint Papiasz azt mondta, hogy a Máté-evangéliumot eredetileg a héber nyelven (héberül vagy arámiul) írták. A korai keresztények túlnyomórészt görögül beszéltek, bár a zsidóságból áttért emberek héberül és arámiul is beszéltek.

3. Az evangéliumok megbízhatóságáról szóló tanúságtétel

Sok embertől hallottam már, hogy a legrégebbi teljes (vagy majdnem teljes) Újszövetség, amellyel rendelkezünk, körülbelül Kr. u. 350-ből származik. Ez azonban nem a lényeg. Az evangéliumok versei túlnyomó többsége sokkal korábban is fennmaradt. Például Kr. u. 200-ig visszamenőleg olyan kéziratok maradtak fenn, amelyek Lukács evangéliumának versei 71%-át tartalmazzák (1151 versből 818-at). Ezek a következők: Lukács 1:58–59; 1:52–2:1; 2:6–7; 3:8–4:2; 4:29–32; 4:34–5:10; 5:30–7:32; 7:35–39, 41–43; 7:46–9:2; 9:4–17:15; 17:19–18:18; 22:4–24:53.

Ami a János-evangéliumot illeti, a ma rendelkezésünkre álló legkorábbi kézirat a p52, amely i. sz. 100 és 150 között keletkezett. Más korai kéziratok i. sz. 200-ig nyúlnak vissza (p45, p66, p75, p90). Ezek a kéziratok a p52-vel együtt a János-evangélium 878 verséből 855-öt (97%-át) tartalmazzák. Ezek a következő verseket tartalmazzák: 1:1–14:30; 15:2–26; 16:2–4, 6–7, 10–33; 17:1–20:20; 20:22, 23, 25–31; 21:1–9, 12, 17.

Ne feledkezzünk meg a korai egyházi és egyéb írásokról sem. A legkorábbi nem bibliai keresztény írások, amelyekkel rendelkezünk, az I. Kelemen-levél (a korinthusiakhoz) Kr. u. 96–98-ból, amely a Zsidókhoz írt levélből – más könyvek mellett – bőven idéz, valamint a Hermas pásztora című mű Kr. u. 115–155 körülről. A Diatessaron az evangéliumok versei körülbelül 79%-ának szó szerinti összehangolása, amelyet az enkratita gnosztikus Tatian írt körülbelül 172-ben.

4. Jézus tanításainak tévedhetetlen rögzítése

Az eredeti szövegek csupán Jézus tanításainak parafrázisai voltak. Amikor Jézus órákig tanított a tömegnek, és mi szavait öt bekezdésben olvashatjuk, nyilvánvaló, hogy az nem szó szerinti idézet volt. A keresztény tévedhetetlenségi tanításnak öt alapvető része van:
1. A Biblia az eredeti kéziratokban mindenben helyes, amiről szól.

2. Meg kell értenünk a kontextust; a költészet költészet, a narratíva narratíva, meg kell értenünk a metaforákat és a beszédfordulatokat stb.
3. Isten szabadon „saját tollait” használhatta a Biblia megírásához, és ezek a tollak azok az emberek voltak, akik leírták a szavakat. Így a különböző emberi szerzők által írt különböző könyvek stílusa eltérő, és ez rendben van; Isten igazsága mindegyikben ragyog.

4. A jelentés az, ami hibátlanul lett leírva, nem feltétlenül minden egyes szó.

5. A ma fennmaradt bibliai kéziratokban valóban vannak eltérések és hibák, de Isten szava olyan mértékben maradt fenn, hogy az nem tartalmaz olyan jelentős hibát, amely megváltoztatná a keresztény tanokat, hitet vagy gyakorlatot.
További információkért lásd: http://www.biblequery.org/NewTestamentManuscripts.html.

K: Sok zsidó élt Galileában?

V: Galilea területe körülbelül 70 x 40 mérföld, azaz 113 x 64 kilométer. A Makkabeusok idején, i. e. 164-ben Galilea lakossága olyan csekély volt, hogy az egész lakosságot védelem céljából át lehetett telepíteni Júdeába. Jézus idejére a népesség már sokkal nagyobb volt; Josephus az Életrajz 235, 45-ben és a Zsidók háborúi című mű 3. könyvének 41–43. szakaszában azt írja, hogy Galileában 204 város és falu volt, mindegyikben legalább 15 000 lakossal. A népesség azonban sok nem zsidót is magában foglalt: a szeleukidák által Galileába áttelepített nem zsidókat, valamint a görögül beszélő nem zsidókat, akik önként költöztek oda.

Kérdés: A szkeptikus Bart Ehrman így ír: „Van némi információnk arról, mit jelentett az első században alacsonyabb osztályú parasztnak lenni Palesztina vidéki területein. Egy dolog biztos: szinte biztosan írástudatlan voltál. Jézus maga rendkívüli kivétel volt, mivel nyilvánvalóan tudott olvasni (Lukács 4:16–20), de semmi nem utal arra, hogy tudott volna írni… Hányan tudtak olvasni? Az írástudatlanság széles körben elterjedt volt a Római Birodalomban. A legjobb időkben talán a lakosság 10 százaléka volt nagyjából írástudó. És ez a 10 százalék a szabadidővel rendelkező osztályokhoz tartozott… Sem az evangéliumokban, sem az Apostolok cselekedeteiben nincs semmi, ami arra utalna, hogy Jézus követői tudtak volna olvasni, nemhogy írni. Valójában az Apostolok cselekedeteiben található egy beszámoló, amelyben Péterről és Jánosról azt mondják, hogy „műveletlenek” (Apostolok cselekedetei 4:13) – ez az ókori szó az írástudatlanságra utal.” (Jesus, Interrupted, 105–106. o.). Ez hasonló Ehrman Lost Christianities című művének 203. oldalához is.

V: A Római Birodalomban (Spanyolország, Britannia, Németország stb.) az írástudatlanok aránya irreleváns; az a fontos, hogy a zsidók között Júdeában és Galileában mekkora volt a művelt emberek aránya. A zsidók műveltségi szintje jóval magasabb volt, mint a Római Birodalom legtöbb más népének. Senki sem tartotta szokatlannak, hogy Zakariás, Keresztelő János apja, tudott írni. Az a tény, hogy a Sanhedrin azzal vádolta Pétert és Jánost, hogy iskolázatlanok, nem jelenti azt, hogy így is volt, vagy hogy egyáltalán nem tudtak írni.

A Mózes 5. könyve 6:9 arra parancsolja az izraelitáknak, hogy írják fel a törvényeket házaik ajtókereteire és kapuikra. Vajon a szkeptikusok azt gondolják, hogy a zsidók közül szinte senki sem tartotta be a saját törvényét?

Mellékesen megjegyezzük, hogy a Jordán-völgyi Deir ‘Allában a régészek találtak egy iskolásfiú írásgyakorlatát, amelyben háromszor említik Beor fiát, Bileámot. Ezt radiokarbonos kormeghatározással i. e. 800/760-ra datálták.

K: Mit jelent az angol „synoptic” szó?

V: A Wycliffe Bible Dictionary 723. oldalán az áll: „A »synoptic« szó a görög syn (együtt) és opsis (látás, nézet) szavakból származik”, ahogyan azt a The NIV Study Bible 1437. oldala is megemlíti. Hasonlóképpen a The New International Dictionary of the Bible 399. oldalán is az olvasható, hogy a görög synoptikos szó azt jelenti: „az egészet együtt látni, átfogó képet alkotni”.

Ezzel ellentétben a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 770. oldalán az áll, hogy a „synoptic” szó a „egy szem” jelentésű görög szóból származik, mivel a három szinoptikus evangélium mindegyike a saját szemszögéből meséli el Jézus történetét. Talán összekeverte a „syn/sun” szót a „mono” szóval, amely „egy”-et jelent.

A Strong-féle konkordanciában a „sun” (4862) szóhoz a következő meghatározás szerepel: „elsődleges elöljárószó, amely egyesülést jelöl; valamivel vagy valamivel együtt (de sokkal szorosabban, mint a 3326 vagy a 3844), azaz társulás, társaság, folyamat, hasonlóság, birtoklás, eszköz, kiegészítés stb. révén” – mellett, vele. Összetett szavakban hasonló jelentésű, beleértve a teljességet is.”

K: A négy evangélium közül melyiket írták meg először?

V: A keresztények körében a legelterjedtebb nézet szerint Márk, bár vannak elismert bibliai tudósok, akik úgy vélik, hogy Máté vagy Lukács volt az első. A Bible Knowledge Commentary: New Testament (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 98. oldalán ez áll: „Úgy tűnik, hogy a szinoptikus evangéliumok közötti szoros kapcsolatot csak bizonyos mértékű irodalmi függőséggel lehet megfelelően magyarázni. A Márk-elsőbbségi elmélet – bár nem mentes a problémáktól – adja a legjobb magyarázatot az események alapvető vázlatára és a szinoptikus evangéliumok közötti részletes hasonlóságokra. A különbségek valószínűleg a szóbeli és írásbeli hagyományok kombinációjának köszönhetők, amelyeket Máté és Lukács Márkon kívül függetlenül használtak.”

A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible 770. oldalán az áll, hogy Máté evangéliumát azért sorolták az első helyre, mert azt hitték, hogy az íródott meg elsőként, de manapság az emberek általában úgy vélik, hogy Márk evangéliuma volt az első. (770. o., 903. o.) Asimov azonban a 771. oldalon azt is megemlíti, hogy Papiasz szerint a Máté-evangéliumot eredetileg héberül [arameusul?] írták. Lehetséges, hogy a Máté-evangéliumot először arameusul írták, Márk ezt használta elsődleges forrásként evangéliumának megírásához, majd később a Máté-evangéliumot szó szerint lefordították.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a Márk-evangélium (rövid befejezésű változat) 661 verséből 600 hasonlít a Máté-evangélium verseihez, 350 a Lukács-evangélium verseihez, és csupán 31 nem található meg máshol.

K: Mik azok az apokrif evangéliumok? Miért nem fogadják el őket, miközben tudjuk, hogy az egyházatyák és az egyházi hagyományok támaszkodtak rájuk, idéztek belőlük, különösen az egyházi ünnepek és a rituális gyakorlatok során?

V: A kérdés utolsó része ténylegesen helytelen. Az egyházatyák és az egyházi hagyományok nem támaszkodtak rájuk, és nem használták őket egyházi ünnepek és szertartási gyakorlatok során, hacsak a kérdés nem a gnosztikus vallásokra vonatkozik, és nem a kereszténységre.

Az egyetlen pozitív hivatkozás az, hogy a 2. Kelemen-levél és Alexandriai Kelemen említi az egyiptomiak evangéliumát, Alexandriai Kelemen pedig a héber evangéliumot. Nincs más, a nikaiai zsinat előtti keresztény forrásból származó, pozitív értelemben vett hivatkozás más evangéliumokra. Az egyházatyák azonban említették és idézték a következőket, kijelentve, hogy hamisak. Iréneusz az Igazság hamis evangéliuma ellen szól. Hippolytus az egyiptomiak evangéliuma és a Tamás-evangélium (valamint más művek) ellen szól. Tehát nem lenne igazságos azt állítani, hogy a korai egyházatyák „számítottak rájuk”, amikor sok közülük még meg sem íródott, és más eretnek írások ellen szóltak.

Végül pedig a korai keresztények az apokrif evangéliumok közül sokat sem fogadtak el, sem utasítottak el, mivel ezek az apokrif evangéliumok csak évszázadokkal később íródtak. Például a Nikodémus-evangéliumot körülbelül 405–439 között írták, a Mária születéséről szóló evangéliumot pedig 625 után.

K: Mi az a „Gyermekkori evangélium”, az „Igazság evangéliuma”, a „Héber evangélium”, az „Ebioniták evangéliuma”, a „Tamás-evangélium” és a „Péter-evangélium”?

V: Ezek olyan apokrif evangéliumok, amelyeket különböző szerzők az események után jóval később írtak.

Íme néhány ilyen evangélium és keletkezésük ideje.

Mária evangéliuma (2. vagy 6. század)

Péter evangéliuma (180–190)

Tamás evangéliuma. Ezt a gnosztikus eretnekek által írt hamis könyvet valószínűleg Kr. u. 188 és 235 között írták. A lyoni Iréneusz (Kr. u. 182–188), aki kimerítően leírta minden ismert könyvet és eretnekséget, nem tud róla semmit, de tanítványa, Hippolytus, aki Kr. u. 222–235/236 között írt, megemlíti.

Nikodémus evangéliuma (405–439)

Mária születésének evangéliuma (625 után)

A muszlim világban több mint 200 000 hadísz létezett Mohamedről. Ezek túlnyomó többségét a muszlim tudósok hamisnak vagy legjobb esetben is megbízhatatlannak tartják. Bukhari átnézte ezeket, és csak 7 275-öt választott ki megbízhatónak.

Ahogyan a drúzoknak, a jezidinek, az alavítáknak és másoknak is megvannak a saját könyveik, úgy a gnosztikusoknak is megvoltak a saját szentírásaik. Legalább harminc gnosztikus csoport létezett, így rengeteg olyan könyvük volt, amelyet szentírásnak tekintettek. Az Igazság evangéliuma, a Tamás-evangélium és a Péter-evangélium is ezek közé tartozott.

Nem létezett „Az ebioniták evangéliuma” című könyv. Az eretnek ebioniták, akik azt állították, hogy Jézus csupán cím és tiszteletből Isten Fia, a Klemens-homíliák, a Klemens-felismerések és néhány más könyvvel rendelkeztek.

K: Melyek a messiási próféciák az evangéliumokban?

V: Ezek olyan próféciák, amelyeket Isten adott, hogy népe egyértelműen felismerhesse a Messiást. Íme néhány közülük.

Ki lesz a Messiás?

Júda törzséből származik (Mózes 49:10; Máté 1:2; Lukács 3:23,33; Zsidók 7:14).

Jesse leszármazottja (Ézsaiás 11:1; Máté 1:6; Lukács 3:23,32).

Dávidtól származik (Jeremiás 23:5; Lukács 3:31; Máté 1:1; 9:27; Márk 10:47–48; János 7:42; Apostolok cselekedetei 13:22–23; Jelenések 22:16). Számos zsidó Talmud szerint a Messiás Dávid leszármazottja lesz.

Melkizedek szerinti pap (Zsoltárok 110:4; Zsidók 5:6).

Isten Fia (Zsoltárok 2:7; Máté 3:17; 16:16-17; 27:54; Márk 9:7; Lukács 9:35; János 1:34; Apostolok cselekedetei 13:33; Zsidókhoz írt levél 5:5).

Az Úr így szólt az én Uramhoz (Zsoltárok 110:1; Máté 22:43–45; Márk 12:36–37; Lukács 2:11; 20:42–44). A Midrás Tehillim, a Zsoltárok kommentárja (Kr. u. 200–500) a 110. zsoltárt messiási zsoltárként ismeri el

„Isten velünk” néven emlegetik (Ézsaiás 7:14; Máté 1:23; Lukács 7:16; ~János 20:28).

A Gyermeket Hatalmas Istennek, a Béke Fejedelmének stb. nevezik (Ézsaiás 9:6). Ez a jemeni Midrás 349–350 és a Pereq Shalom 101. oldala szerint messiási jellegű

Az asszony magva összetöri a Sátán fejét (1Mózes 3:15). Ez a Targum Pseudo-Jonathan szerint messiási jellegű

Szűztől születik (kettős beteljesülés) (Ézsaiás 7:14; Máté 1:18,25; Lukács 1:26–35). A Szepтуаginta szerint szűz

Hol lesz a Messiás?

Júda Betlehemében születik (Mika 5:2; Máté 2:1,5-8; János 7:42; Lukács 2:4-7). A Targum Ézsaiás szerint ez messiási jövendölés.

Galileában hirdeti az igét (Ézsaiás 9:1-2; Máté 4:12-16; Márk 1:14; Lukács 4:31; János 4:43).

Belép a jeruzsálemi templomba (Malakiás 3:1; Máté 21:12; Márk 11:15)

Mikor jön el a Messiás?

A jogar nem távozik el (Mózes 49:10; Lukács 3:23,33). Ez a babiloni és a jeruzsálemi Talmud, a Targum Jonathan, a Targum Pseudo-Jonathan, a Targum Onkelos, a Holt-tengeri tekercsek kommentárja és az arámi Targum szerint messiási jellegű. A zsidók Kr. u. 11-ben elvesztették a kivégzési jogot a babiloni Talmud, a Sanhedrin 4. fejezete szerint.

Izrael elhagyatott marad, amíg el nem jön a Messiás (Mika 5:3).

A Templom elpusztulása előtt (Kr. u. 70) (Malakiás 3:1).

Egy előfutár után (Ézsaiás 40:3; Máté 3:1-3; 11:10; Lukács 1:17; János 1:23).

Kr. u. 32/33-ban meggyilkolták (Dániel 9:20–27 + Nehémiás 2:1–10 (Kr. e. 445/444)). Ez messiási jelentőségű Maimonides szerint az Igeret Teiman című művében, valamint Rabbi Moses Abraham Levi szerint a The Messiah of the Targums, Talmuds and Rabbinical Writers című művében.

Mit fog tenni a Messiás?

Csodatévő szolgálat (Ézsaiás 35:5,6a; Máté 9:6-7,22,32-35; 11:4-6; 12:13; János 5:5-9; 9:6-11 stb.)

Hordozta betegségeinket (Ézsaiás 53:4; Máté 8:17; Márk 2:10-12; Lukács 5:13; János 5:5-9).

Példázatokban tanított (Zsoltárok 78:2; Máté 13:34).

Királyként lépett be egy szamáron (Zakariás 9:9; Márk 11:2-10; Lukács 19:35-37; Máté 21:5-9; János 12:15).

Botláskőből sarokkővé (Zsoltárok 118:22-23; Ézsaiás 8:14-15; 28:16; Máté 21:42; Márk 12:10-11; 1 Péter 2:6-8; Apostolok cselekedetei 4:11).

Nem hagyta őt a halál (Zsoltárok 16:8-11; 30:3; Apostolok cselekedetei 2:31; 13:33; Márk 16:6; Máté 28:6; Lukács 24:46).

Buzgóság az Atyja házáért (Zsoltárok 69:9; János 2:17).

Az Úr Lelke lesz rajta (Ézsaiás 11:2; Máté 3:16; Márk 1:10–11; Lukács 4:15–21, 32; János 1:32). Ez a Targum Ézsaiás és a Babiloni Talmud szerint messiási jellegű

Máté evangéliuma azt mutatja, hogy Krisztus élete párhuzamba állítható az izraeli népével (Jeremiás 31:15 és Máté 2:18, Hóseás 11:1 és Máté 2:15, Ézsaiás 9:1,2 és Máté 4:15–16; stb.).

A nép reakciói

Ok nélkül gyűlölték (Zsoltárok 35:19; 69:4; Ézsaiás 49:7; János 15:25).

Néhányan Jézus tönkretételét tervezték (Zsoltárok 38:12; Márk 11:18).

Egy barátja elárulta (Zsoltárok 41:9; Máté 10:4; 26:48–50; Márk 14:43–44; Lukács 22:47–48; János 18:3, 5).

Saját népe elutasította (Ézsaiás 53:3-4; Zsoltárok 69:8; János 1:11; 7:5; Máté 21:42-44).

Epe-italt adtak neki (Zsoltárok 69:21; Máté 27:48).

Még a barátai is távol maradtak (Zsoltárok 38:11; Máté 27:55; Márk 15:40; Lukács 23:49).

Miután a pásztort megütötték, a juhok szétszéledtek (Zakariás 13:7; Márk 14:27,50; Máté 26:31).

A kormány elutasította (Zsoltárok 2:1-2; Apostolok cselekedetei 4:25-28).

Hogyan fog meghalni a Messiás?

30 ezüstért adták el (Zakariás 11:12–13; Máté 26:15).

Az érméket a templomba dobták, nem pedig letették (Zakariás 11:13b; Máté 27:5a).

Pénz egy fazekasnak (Zakariás 11:13; Máté 27:7).

Igazságtalanul elvitték (Ézsaiás 53:7-8; Máté 26:60; Márk 14:55; Lukács 23:4).

Hamis tanúk (Zsoltárok 35:11; Máté 26:60).

Csendben maradt vádlói előtt (Zsoltárok 38:13-14; Ézsaiás 53:7; Máté 27:12).

Megkérdezte, miért hagyta el őt Isten (Zsoltárok 22:1; Máté 27:46; Márk 15:34).

Kigúnyolták (Zsoltárok 22:7,8; Máté 27:31,39; Márk 15:31-32).

Szíve olyan volt, mint a viasz (Zsoltárok 22:14b; János 19:34).

Átszúrták értünk (Zsoltárok 22:16; Ézsaiás 53:5; Zakariás 12:10; Máté 27:26; János 19:34).

Az emberek bámulták őt (Zsoltárok 22:17; Lukács 23:35).

Sorsot vetettek a ruháira (Zsoltárok 22:18; Márk 15:24; Lukács 23:34; János 19:23,24).

Egyetlen csontja sem tört el (Zsoltárok 22:17; Zsoltárok 34:20; János 19:33).

Megütötték, leköpködték (Ézsaiás 50:6; Miká 5:1; Máté 26:67; Lukács 22:63).

A bűnösökkel együtt megölték (Ézsaiás 53:12; Máté 27:38; Márk 15:27).

Közbenjárt a bűnösökért (Ézsaiás 53:12b; Lukács 23:34).

Egy gazdag ember sírjába temették (Ézsaiás 53:9; Máté 27:57–60).

Bűneinket viselte bűnért való áldozatként (Ézsaiás 53:5,6,10-12; János 1:29; 1 Korinthus 15:3; 1 János 2:2; 4:10).

Jézus egy zsoltárral a száján halt meg (Zsoltárok 31:5; Lukács 23:46).

K: Mit jelent a „Betlehem” név a Máté 2:1,5-8; Lukács 2:4-7; János 7:42 versekben?

V: A Wycliffe Bibliai Szótár 225. oldala szerint Betlehem jelentése „kenyér háza”.

A Júdeában fekvő Betlehem egy nagyon régi város, amely már az izraeliták előtt is létezett. A Mózes első könyve 35:19 így szól: „Így meghalt Ráhel, és eltemették az Efrát felé vezető úton” (vagyis a Júdeában fekvő Betlehemben). A Mózes első könyve 48:7 hasonlóan fogalmaz. Tehát Betlehem eredetileg Efrátnak hívták, és ezért a Mikás 5:2-ben a várost „Betlehem-Efrátának” nevezik.

Az Amarna-levelek, amelyeket a kánaániták írtak Egyiptomnak i. e. 1400 után nem sokkal, Józsué idején, megemlítik, hogy „Bit-Lahmi” átállt az „apiru” néphez – a Wycliffe Bibliai Régészeti Szótár 142. oldala és a Wycliffe Bibliai Szótár 225. oldala szerint, amelyek hivatkoznak az ANET 489. oldalára.

Egyébként van még egy második, északi város is, amelyet Betlehemnek hívnak, Zebulun területén, a Józsué 19:15-ben.

K: Bart Ehrman, egy szkeptikus, azt állítja: „Máté és Lukács evangéliumában nincs utalás arra, hogy Jézus már születése előtt is létezett volna.” (Jesus, Interrupted, 75. o., valamint Jesus, Interrupted, 103. o.)

V: A Mikás 5:2, amelyet Máté a 2:6-ban idéz, azt mondja, hogy a Messiás eredete „régóta fennáll” a maszorétikus szövegben, vagy „a kezdetektől fogva, sőt az örökkévalóságtól fogva” a görög Septuaginta fordításban. Máté evangéliumában az írnokok kihagynak néhány részt, beleértve azt a részt is, amely a „régóta fennáll” kifejezésről szól, de szinte minden zsidó rabbi felismerné a vers többi részét.

Máté 23:37-ben és Lukács 13:34-ben Jézus így szól: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk összegyűjti csibéit szárnyai alá, de te nem akartad!” Ezt alig néhány nappal a diadalmas bevonulás után mondta, amikor Jeruzsálem kijött, hogy üdvözölje Jézust. Tehát Jézus földi szolgálata során, ezt megelőzően mikor kapott Jeruzsálem lehetőséget arra, hogy Jézus alatt összegyűljön? Természetesen a válasz: soha. Máté és Lukács (és Jézus) biztosan arra az időre gondoltak, amikor Jézus még megszületése előtt létezett, és amikor azokat a prófétákat megölték, akiket Jézus küldött Jeruzsálembe.

K: A szkeptikus Bart Ehrman így fogalmaz: „Meglepő azonban, hogy a Márk-evangéliumban Jézus soha nem utal magára, mint isteni lényre, mint valakire, aki már korábban is létezett, mint valakire, aki bármilyen értelemben egyenlő lenne Istennel. Márknál ő nem Isten, és nem is állítja magáról, hogy az lenne.” Jesus, Interrupted, 79. o.

V: A Márk 2:5–12 (valamint a Máté 9:2–6 és a Lukács 5:20–23) kijelenti, hogy csak Isten bocsáthatja meg a bűnöket, mégis Jézus megbocsátotta a bénának a bűneit. Amikor Jézust azzal vádolták, hogy olyasmit tesz, amit csak Isten tehet, Jézus sem azt mondta, hogy csupán Isten bocsánatát hirdeti, sem pedig nem cáfolta a vádat. Ehelyett azt mondta és megmutatta, hogy Ő maga is rendelkezik a bűnök megbocsátásának hatalmával.

K: A Máté 12:30 és a Márk 9:40 kapcsán a szkeptikus Bart Ehrman így ír: „Máté evangéliumában Jézus kijelenti: »Aki nem velem van, az ellenem van.« Márk evangéliumában pedig azt mondja: »Aki nem ellenünk van, az mellettünk van.« Mindkét dolgot kimondta? Lehetséges, hogy mindkettőt úgy értette? Hogyan lehet mindkettő egyszerre igaz? Vagy lehetséges, hogy az egyik evangéliumíró összekeverte a dolgokat?” Jesus, Interrupted, 41. o.

V: Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy Ehrman hogyan láthatja ezt ellentmondásnak. Természetesen mindkettő igaz lehet. Természetesen Jézus különböző helyzetekben, különböző napokon eltérő, de egymást kiegészítő dolgokat mondhat anélkül, hogy ellentmondana önmagának. A Máté 12:22–37-ben (amely a Márk 3:20–29-nek felel meg) ez akkor történik, amikor egy démonoktól megszállt embert hoznak Jézushoz. Sokkal később, egy teljesen más alkalommal, a Márk 9:38–41-ben Jézusnak beszámolnak valakiről, aki démonokat űz ki. Talán Ehrman valahogy ellentmondásnak tartotta, hogy ha valaki Jézus ellen van, akkor az Ő követői ellen is lehet, vagy fordítva. De Jézus a János 16:3-ban megjósolta, hogy követőit üldözni és megölni fogják, mert az üldözők nem ismerik sem az Atyát, sem Jézust. Jézus a János 15:18–21-ben így nyilatkozott: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, hogy engem gyűlölt először. Ha a világból valók lennétek, a világ szeretne titeket, mint a sajátjait. Ehelyett a világ gyűlöl titeket, mert nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból. Emlékezzetek arra a szóra, amelyet mondtam nektek: »Nincs szolga nagyobb az uránál.« Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én igémet megtartották, a tiéteket is megtartják. De az én nevem miatt így fognak bánni veletek.” (BSB) Jézus a Máté 25:34–46-ban szereplő juhok és kecskék példázatában szorosan azonosította magát követőivel. A János 15:1–8-ban Jézus azt mondja, hogy mi benne vagyunk, ahogyan az ágak kapcsolódnak a szőlőtőhöz.

K: Miért mondja János 2:19-ben Jézus: „Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem újra”, amikor a Máté 26:61b és a Márk 14:58 szerint [állítólag] hamis volt, hogy Jézus ezt mondta, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible 976. oldalán is olvashatjuk?

V: Jézus valóban ezt mondta a János 2:19-ben, és a Máté 26:61b, valamint a Márk 14:58 nem állítja, hogy hamis lenne, amit Jézus mondott. Ezek azt rögzítik, hogy Jézus vádlói emlékeztek erre, és felhasználva ezt vádolták Jézust. De Asimov csak kitalálja, hogy azt mondták, hamis volt.

K: A Máté 17:1–9 és a Márk 9:2–9 alapján úgy tűnik, mintha Jézus azért ment volna fel a magas hegyre, hogy átváltozzon, míg a Lukács-evangéliumban azt olvassuk, hogy Jézus azért ment fel a hegyre, hogy imádkozzon, és az átváltozás imádkozás közben történt (Lk 9:28–36). Mi a magyarázat erre?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

a) Valójában nemcsak Lukács, hanem Máté és Márk sem írja, hogy Jézus azért ment fel a hegyre, hogy átváltozzon. Egyikük sem tesz említést arról sem, hogy Jézus előre tudta-e, hogy át fog változni.

b) Másodszor: az imádság nem rituálé! Az imádság a mennyei Istennel való kommunikáció. Jézus az Atyához imádkozott, és el sem tudom képzelni, hogy Jézus átváltozott volna anélkül, hogy bármit is mondott volna az Atyának.

K: A Mt 17,12-ben és a Mk 9,11–13-ban hogyan teljesítette Keresztelő János az Illésről szóló próféciát? Ő volt Illés reinkarnációja?

V: Nem. Jézus első eljövetelekor Keresztelő Jánosnak volt Illés célja és küldetése. Természetesen Illés (nem János) maga is rövid időre megjelent a megdicsőüléskor. Sokan úgy gondolják, hogy Illés lesz az egyik a két tanú közül közvetlenül a Jelenések 11:3–12-ben említett hetedik trombita előtt.

Az első ismert író, aki foglalkozott ezzel a verssel, Justínus mártír (kb. 138–165), aki észrevette, hogy az a fogalom, miszerint valaki más szellemét hordozza, nem kizárólag Illésre és Keresztelő Jánosra jellemző. Isten megígérte, hogy Józsuénak Mózes szelleme lesz. (Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval, 49. fejezet, 220. oldal) Elizeusnak is kettős része volt Illés szelleméből a 2 Királyok 2:9–10-ben.

K: Miért félt Jézus [állítólag] a haláltól a Jn 7:1-ben, amikor a Lk 12-ben azt mondta a tanítványoknak, hogy ne féljenek a haláltól?

V: Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy ne a testi haláltól féljenek, hanem inkább a lelki haláltól. A János 7:1 NEM azt mondja, hogy Jézus félt a haláltól. De attól még lehet óvintézkedéseket tenni anélkül, hogy félnénk a haláltól. Jézus elkerülte, hogy Júdeába menjen, mert az ottani zsidók meg akarták ölni. Ez óvintézkedés volt a szolgálata érdekében, nem pedig félelemből fakadt, mert később, amikor eljött az ideje, Jézus elment Jeruzsálembe, ahol a zsidók meg akarták ölni, és ez sikerült is nekik.

K: A Lukács 13:23-ban egyesek be akarnak menni, de nem tudnak, a János 7:34-ben pedig keresnek, de nem találnak, vagy azok, akik keresnek, megtalálják, ahogyan azt a Máté 7:7; az 1 Krónikák 28:9; az Ézsaiás 55:6 és az ApCsel 10:35 mutatja?

V: Azok közül, akik Istent keresik, nem feltétlenül találják meg Őt. Isten nem szól azokról, akik nem buzgón keresik Őt, vagy akik csak részben keresik Őt, a saját feltételeik szerint, és nem az Ő feltételei szerint.

K: A Mt 17,12-ben és a Mk 9,11–13-ban az, hogy Jézus Mózessel és Illéssel beszélget, [valamilyen módon] arra utal-e, hogy imádkoznunk kell a halottakhoz, ahogyan azt egyes római katolikusok állítják?

V: Nem. A megdicsőüléskor senki sem beszélt Mózessel és Illéssel, kivéve Jézust. Ők sem beszéltek senkivel, kivéve Jézussal és egymással. Csak Isten lehet imádatunk tárgya. A katolikusok ezzel egyetértenek, de azt mondják, hogy ahogyan segítséget és imákat kérhetünk a földön élő keresztényektől, ugyanúgy kérhetjük ezt a mennyben élő keresztényektől is. A 2 Korinthus 11:3 szerint senkinek sem szabad elköteleznünk magunkat, csak Krisztusnak. Bár az, hogy valakihez imádkozunk, nem feltétlenül jelenti azt, hogy elköteleztük magunkat iránta, sok katolikus ima Mária vagy más szentek iránti odaadás kifejezése. A Szentírásban nincs példa arra, hogy bármely hívő is Istenen kívül bárki máshoz imádkozott volna.

K: A Márk 15:25 szerint Jézust a harmadik órában feszítették keresztre, vagy a János 19:14 szerint a harmadik órában még mindig Pilátus előtt állt?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz.

Ami nem része a válasznak: A görög írásmódban a három és a hat számot jelölő karakterek között csupán egy vonás volt a különbség, ezért felmerül az a feltételezés, hogy írnoki hiba történt. Van azonban egy egyszerűbb magyarázat is.

A válasz: Mindkettő igaz, mert a zsidók és a rómaiak eltérően számolták az órákat. A János 19:14 szerint a hatodik órában távozott Pilátustól, ami reggel 6:00-t jelentene, mivel a római nap éjfélkor kezdődött. A Márk 15:22,25 szerint a harmadik órában feszítették keresztre, ami reggel 9 órát jelentene, mivel a zsidó napot napkeltekor (kb. reggel 6 órakor) számították, a zsidó éjszaka pedig napnyugtakor (kb. délután 6 órakor) kezdődött. János is a római/görög időszámítást alkalmazza a János 20:19-ben, ahol az éjszaka elejét az előző nap részének tekintették, míg a zsidók a napnyugta utáni időt a következő napnak tekintették.

Honnan tudjuk, hogy a rómaiak a napot éjféltől éjfélig számolták? A római írók, Plutarkhosz (Erkölcsi tanítások: Római kérdések 84), Plinius az Idősebb (Természetrajz II.77 (188)), Aulus Gellius (III.2) és Macrobius (Saturnalia, I.3) mind azt állítják, hogy a római nap éjféltől éjfélig tartott – A. T. Robertson szerint a Harmony of the Gospels című művében (285–286. o.), valamint William Arndt szerint a Bible Difficulties & Seeming Contradictions című művében (197–199. o.). Pliny az Idősebb azt is megjegyezte, hogy más kultúrákban eltérő volt a gyakorlat, és a babiloniak a napfelkeltétől a napnyugtáig tartották a napot.

K: Hogyan egyeztethetők össze a Mt 19:16–30, a Mk 10:17–31 és a Lk 18:18–30 szövegei?

V: Nagyon jól összeegyeztethetők, ha megértjük, hogy az evangéliumírók átfogalmazták a szöveget, és nem feltétlenül adták vissza a pontos idézeteket. Például Máté így ír: „Mester… nyerd el az örök életet… Miért kérdezel tőlem a jóról? … Csak Egy van, aki jó”, míg Márk és Lukács így fogalmaz: „Jó Mester… örököld meg az örök életet… Miért nevezel engem jónak? … Senki sem jó, csak egyedül Isten”, és így tovább. Részletes elemzést lásd az Encyclopedia of Bible Difficulties című mű 329–332. oldalán.

K: A Mt 19:28 és a Lk 22:28–30 alapján a szkeptikus Bart Ehrman tévesen állítja, hogy Jézus azt mondta, a tizenkét tanítványnak tizenkét trónja lesz. Mi a helyzet a tanítvány, Júdás Iskariót esetében? (Jesus, Interrupted, 159. o.)

V: Nem, Júdásnak nincs trónja. Először is, a Lukács 22:28–30 nem említi a tizenkét trónt, csak a tizenkét törzset. Valójában a Máté 19:28 NEM azt mondja, hogy a tizenkét tanítvány tizenkét trónon fog ülni. Inkább azt mondja: „… ti, akik követtetek engem, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélkezni fogtok Izráel tizenkét törzse felett.” (BSB) Tehát azt mondja, hogy tizenkét trón lesz, de nem azt, hogy a tizenkét tanítvány fog rajtuk ülni. Inkább Jézus ezt csak azoknak ígérte meg, „akik követtek engem”. Júdás nem folytatta Jézus követését, és elhagyta tanítványi helyét, miután elárulta Jézust, ahogyan az Apostolok cselekedetei 1:20 mondja.

K: A Mt 26:14-ben egy szkeptikus, Bart Ehrman azt írja, hogy Júdás a pénzért árulta el Jézust, míg a Lukács 22:3 szerint azért tette, mert a Sátán belépett belé. A János evangéliumban Júdást ördögnek nevezik, így nyilvánvalóan volt benne gonosz hajlam. (Jesus, Interrupted, 45–46. o.)

V: Ahogyan a tűz sem egyetlen okból keletkezik, hanem háromból (levegő, tüzelőanyag, szikra), úgy sok cselekedetnek is több, egyidejű oka van. Sok dolognak három oka van: egy potenciális ok, például a gát mögötti víz; egy közvetlen ok, például egy repedés a gátban; és egy megelőző ok, amelyet elhárítottak, például a gát biztonsági ellenőrzéseinek leállítása. Melyik okozta a gát áttörését? – mindhárom szerepet játszott benne. Hasonlóképpen, Júdás már korábban is tolvaj volt, tehát gonosz természetű volt. Júdásnak további önző indítékot adott a papoktól kapott kenőpénz. Végül az Utolsó Vacsora után meglátta a lehetőséget. Tehát mi volt az oka annak, hogy Júdás elárulta Jézust? – Mindhárom ok szerepet játszott.

K: Miért nem Krisztus fizikai teste a kenyér és a bor a Mt 26,26–28; Mk 14,22 és Lk 22,19 versekben?

V: Két okból láthatjuk, hogy Jézus szimbolikusan értette a kenyeret és a bort, mint saját testét.
Először is, nincs a legcsekélyebb bizonyíték sem arra, hogy az emberek leborultak volna a kenyér és a bor előtt, sem a Bibliában, sem az első keresztény egyházban. Nem szabad semmit és senkit imádnunk Istenen kívül. Jézust imádjuk, de ha a kenyér és a bor nem Jézus, akkor nem szabad a kenyeret és a bort imádnunk.
Másodszor, ha valaki úgy értelmezné ezt a metaforát, hogy a kenyér és a bor Jézus volt vagy Jézus lett, akkor a következetesség kedvéért Jézus testére vonatkozó más metaforákat is Jézusként kellene értelmeznünk, például az 1 Korinthus 12:27-ben szereplőt. Mi (az egyház) vagyunk Krisztus teste. Gondolod, hogy az embereknek téged kellene imádniuk, vagy azt a gyülekezetet, ahová jársz? Ha egyik sem, akkor miért ne imádnál egy keresztényt, aki Isten képmására lett teremtve, jobban, mint a kenyeret és a bort, amelyek nem Isten képmására lettek teremtve?
Természetesen soha nem szabad más keresztényeket imádnunk. De vajon más emberek imádása – amit Krisztus metaforájával igazolunk – rosszabb lenne-e, mint a kenyér és a bor imádása, amit szintén Krisztus metaforájával igazolunk?

K: Miért árulja el Júdás Jézust a Máté 26:49–50-ben egy csókkal, majd Jézust elfogják, míg a János 18:2–9-ben Jézus önként lép előre, hogy azonosítsa magát, és Júdás nem ad csókot?

V: Az, hogy a János 18:2–9-ben nem esik szó a csókról, nem bizonyítja, hogy nem volt csók. Júdás megcsókolhatta Jézust a Máté 26:49 szerint; majd a katonák visszahúzódtak a János 18:2–9-ben, és végül a Máté 26:50-ben fogták el őt. Az egyetlen rész, amiről azt mondták, hogy „azonnal” történt, az eleinte Júdás csókja volt.

K: A szkeptikus Bart Ehrman azt állítja, hogy Márk evangéliumában Jézusnak volt egy gyors tárgyalása, ahol Jézus szinte semmit sem mondott, míg János evangéliumában egy hosszú, elhúzódó tárgyalás volt, ahol Jézus hosszabb beszélgetéseket folytatott (Jesus, Interrupted, 43. o.).

V: Ez meglehetősen ostoba állítás, mert sem Márk, sem János nem említi kifejezetten, mennyi ideig tartott a párbeszéd, és Jézus valószínűleg többet is mondott, mint amit bármelyikük is rögzített. Nem egy, hanem két tárgyalás volt (zsidó és római). Márk két mondatot jegyzett fel, amit Jézus a zsidó tárgyaláson mondott, és egy mondatot a római tárgyaláson. János öt mondatot jegyzett fel Jézus beszédéből a zsidó tárgyaláson, és kilenc mondatot a római tárgyaláson. De ismétlem: egyik evangéliumíró sem állítja, hogy mindent rögzített, amit Jézus mondott.

K: Miért nem válaszol Jézus egyetlen vádra sem a Pilátus, a helytartó előtti meghallgatásán (Mt 27:11–14), hiszen a Jn 18:33–37 [állítólag] azt mondja nekünk, hogy Jézus minden vádra válaszolt a Pilátus előtti meghallgatásán?

V: A Máté 27:11 és a Máté 27:12 különböző időpontokra vonatkoznak; a 2:11 Pilátus előtt játszódik. A Máté 27:11–14-ben, amikor a főpapok és a vének vele voltak (a 12. versben), Jézus nem válaszolt nekik semmire. A János 18:28 szerint a zsidók nem léptek be a praetoriumba, ezért a János 18:29-ben Pilátus (feltehetően Jézussal a nyomában) kiment hozzájuk. A János 18:33 szerint ezután Pilátus bement a praetoriumba, és odahívta Jézust. Majd a János 18:34–37-ben Jézus válaszolt Pilátus kérdéseire.

Egyébként a János 18:33–37 NEM azt mondja, hogy Jézus Pilátus összes kérdésére vagy vádjára válaszolt; csupán azt állítja, hogy Pilátus így szólt: „Nem találok benne semmiféle bűnt.” Lehet, hogy Pilátus sok kérdést tett fel neki, a János 18:33–38 azonban csak négyet sorol fel, amelyek közül Jézus háromra válaszolt. A Máté 27:14 szerint Jézus egy szót sem válaszolt abban az időben, amikor a papok és a vének vádolták Őt, és amikor Pilátus olyan kérdést tett fel neki, amely nem szerepel a János 18:33–37-ben. Tehát Jézus nem válaszolt semmire, amit a papok és a vének mondtak, még akkor sem, amikor Pilátus megkérdezte Jézust, hogy hallja-e ezeket a vádakat. Utána Jézus [legalább] három kérdésre válaszolt, amelyet Pilátus tett fel.

K: A Mt 28,1–8-ban miért bizonyítanák a próféciák, hogy Jézus Isten volt, ha Jézus valójában földönkívüli lenne? (Ezt egy olyan egyetemistától hallottam, aki rajongott a Star Trekért és a Szcientológia Egyházért.)

V: Ha Jézus földönkívüli lenne, akkor rendkívül intelligens lénynek kellene lennie ahhoz, hogy mindezek a próféciák valóra váljanak. Valójában hozzánk képest mindenhatóként tűnne fel. Jézusnak emellett rendkívül hatalmas földönkívülinek is kellene lennie ahhoz, hogy elvégezze mindazokat a csodákat, amelyeket véghezvitt, beleértve a halálból való feltámadást is. Mi mindentudónak tekintenénk őt. Ahhoz, hogy az embereknek azt a tanítást adja át, amelyet Jézus tanított, erkölcsileg nagyon jónak, szinte tökéletesnek kellene lennie. Tehát, ha úgy gondolod, hogy Jézus egy mindentudó, mindenható, erkölcsileg tökéletes, nem ebből a világból származó lény lehetett, aki azért jött, hogy megmutassa nekünk az igazságot, akkor egyetértek veled!

K: A Mt 28:2, Mk 16:4 és Lk 24:2 versekben a követ egyszerűen csak „elgördítették”?

V: Nem. A görög szót inkább „elhajították”, mint „elgurították”. Ha a kő néhány tonnát nyomott, akkor egy angyalra lett volna szükség ahhoz, hogy elhajítsa.

K: Az evangéliumokban ki más állította még Jézuson kívül, hogy ő a Messiás vagy Isten?

V: A következő emberek vagy maguk állították a következőket, vagy mások állították róluk a következőket.

K: Jézuson kívül volt-e még valaki, aki nagy csodákat tett Palesztinában?

V: Nem. Egyesek azonban azt állítják, hogy Onias, a körrajzoló, aki az i. e. 1. században élt, csodát tett. Azért hívták körrajzolónak, mert rajzolt egy kört, és azt mondta Istennek, hogy nem lép ki belőle, amíg eső nem esik, és akkor esett is az eső. Íme egy idézet a Taanith 3.8-ból, az Újszövetségi háttér című mű 170. oldaláról: „Egyszer azt mondták Oniásnak, a körrajzolónak: »Imádkozz, hogy eső essen!« Ő így válaszolt: »Menjetek ki, és hozzátok be a húsvéti kemencéket, hogy ne lágyuljanak meg [azaz az esőtől].« Imádkozott, de nem esett eső. Mit tett? Köröket rajzolt, belépett azokba, és így szólt Isten előtt: »Ó, világ Ura, gyermekeid hozzám fordultak, mert én olyan vagyok előtted, mint a ház fia. A te nagy nevedre esküszöm, hogy nem mozdulok innen, amíg meg nem könyörülsz gyermekeiden.” Cseppenként kezdett esni az eső. Azt mondta: „Nem ilyen esőért imádkoztam, hanem olyanért, amely megtölti a ciszternákat, a gödröket és a barlangokat.” Hevesen kezdett esni az eső. Azt mondta: „Nem ilyen esőért imádkoztam, hanem a jóakarat, az áldás és a kegyelem esőjéért.” Ekkor mérsékelt eső esett [és folytatódott], amíg az izraeliták az eső miatt fel nem mentek Jeruzsálemből a Templomhegyre.” Végül annyira esett az eső, hogy megkérték, imádkozzon az eső megállásáért. Josephus (kb. 90-ben) is röviden megemlíti, hogy Onias az eső megállásáért imádkozott a Zsidók régiségei című művének 14. könyvében, 2.1. fejezetében, 290. oldalon.

K: Melyek azok a Biblia-on kívüli utalások Jézusra az evangéliumokban, amelyek Kr. u. 200 előttről származnak?

V: Elvárható, hogy Jézus élete és a kereszténység ne maradjon észrevétlen, még a Biblia határain kívül sem. Ezen idézetek bemutatásának egyik célja az, hogy eloszlassa azoknak a kevés szkeptikus kritikusnak – mint például Bertrand Russell – a kétségeit, akik megkérdőjelezik Jézus létezését.

Cornelius Tacitus (kb. 55–kb. 117) római történetíró volt, aki a Kr. u. 15–70 közötti időszak római és brit eseményeiről írt. Megvető hangvételéből ítélve biztosan nem volt a kereszténység barátja. Az Annales 15:44-ben így írt: „…De semmiféle emberi erőfeszítés, sem a császár bőséges ajándékai, sem az istenek megengesztelése nem tudta eloszlatni azt a baljóslatú hitet, hogy a tűzvész [Róma tűzvésze] egy parancs [a császár parancsa] eredménye volt. Következésképpen, hogy megszabaduljon a pletykától, Nero egy olyan csoportra hárította a bűnt, amelyet gonoszságaik miatt gyűlöltek, és amelyet a nép keresztényeknek nevezett, és a legkegyetlenebb kínzásoknak vetette alá őket. Krisztus, akiről a név származik, Tiberius uralkodása alatt szenvedte el a legszigorúbb büntetést egyik helytartónk, Pontius Pilatus keze által, és ez a rendkívül káros babona, amelyet így egy időre megfékeztek, újra kitört nemcsak Júdeában, a gonosz első forrásában, hanem még Rómában is, ahol a világ minden tájáról származó minden visszataszító és szégyenletes dolog megtalálja központját és népszerűvé válik. Ennek megfelelően először letartóztatták mindazokat, akik bűnösnek vallották magukat; majd az ő vallomásuk alapján hatalmas tömeget ítéltek el, nem annyira a város felgyújtásának bűnéért, mint inkább az emberiség iránti gyűlöletért. Halálukhoz mindenféle gúnyolódás társult. Állatbőrökbe burkolva kutyák tépázták szét őket, és így haltak meg, vagy keresztre szögezték őket, vagy a lángokra ítélték őket, és elégették őket, hogy éjszakai világításként szolgáljanak, amikor a nappal véget ért….”

Tacitus a „Történelem” című művének 5. könyvében részletesen tárgyalja azt is, hogy a különböző római légiók – az 5., a 10., a 15., a 12., valamint a 18. és a 3. légió néhány katonája – hogyan verték le a lázadást Júdeában, és hogyan pusztították el Jeruzsálemet.

A Tacitus-idézetek P. Cornelius Tacitus „Annales” és „Histories” című műveiből származnak (Encyclopedia Britannica, Inc., 1952).

Mara Bar-Serapion egy hétköznapi szíriai férfi volt, aki Kr. u. 73 után valamikor levelet írt fiának, Serapionnak. A levélben arra buzdítja őt, hogy kövesse a történelem bölcseinek példáját, akik meghaltak azért, amiben hittek, mint például Szókratész, Pitagorasz és az a bölcs király, akit a zsidók kivégeztek. Ez a dokumentum a British Museumban található, és F. F. Bruce említi ezt a The New Testament Documents: Are They Reliable? című művében.

Josephus egy zsidó tudós volt, aki Kr. u. 37/38-ban született, és pozitívan írt Krisztusról. Ennek a szakasznak két változata létezik: a rövidebb, 10. századi arab és a hosszabb latin. Általában a rövidebb arab változatot tartják a helyesebbnek. De bármelyik változat is legyen a helyes, ez Krisztus létezéséről és keresztre feszítéséről szóló tanúságtétel. További részletek erről a következő kérdésben találhatók.

Samosatai Lucianus (más néven Lucianus, a görög), a 2. századi szatirikus így írt Krisztusról: „…az az ember, akit Palesztinában keresztre feszítettek, mert bevezette a világba ezt az új kultuszt… Ráadásul az első törvényhozójuk meggyőzte őket arról, hogy mindannyian testvérek vagyunk, miután egyszer és mindenkorra vétkeztek azzal, hogy tagadták a görög isteneket, imádták azt a keresztre feszített szofistát, és az ő törvényei szerint éltek.” (A Peregrinus halála – más néven Peregrinus halála 11–13) (idézet a Evidence That Demands a Verdict című mű 1. kötetének 82. oldaláról.)

Római Kelemen keresztény püspök volt, aki levelet írt a korinthoszi gyülekezetnek, lényegében azt kérdezve tőlük, miért nem tartják be azt, amit Pál 50 évvel korábban írt. Kelemen levelét Kr. u. 96–98-ban írta.

Fiatal Plinius Bithünia kormányzója volt, aki sok keresztényt megölt hitük miatt. Kr. u. 112-ben levelet írt Traianus császárnak, amelyben azt kérdezte, folytassa-e a férfiak, nők és gyermekek megölését pusztán azért, mert nem imádták a császár szobrát. Plinius a keresztényekről így ír: „ők azonban azt állították, hogy bűnük, illetve tévedésük csupán abban állt, hogy szokásuk volt egy bizonyos, előre meghatározott napon, még hajnal előtt összegyűlni, amikor felváltva versekben énekeltek Krisztusnak, mintha isten lenne, és ünnepélyes esküt tettek, nem gonosz cselekedetekre, hanem arra, hogy soha nem követnek el csalást, lopást, házasságtörést, soha nem hamisítják meg a szavukat, és nem tagadják meg a rábízott dolgot, amikor arra felkérik őket, hogy adják át. Levelek 10.96. (idézet az Evidence that Demands a Verdict című mű 1. kötetének 83. oldaláról.) Ezen kívül Plinius is ad nekünk információkat az esszénusokról.

Papias egy másik püspök volt, aki János apostol tanítványa volt. Számos kötetet írt, valahol Kr. u. 95 és 110 között. Sajnos írásai elvesztek, kivéve egy rövid leírást, amelyet Eusebius Caesareai (Kr. u. 318) hagyott ránk. Eusebius elmondja, hogy Papias többek között azt állítja, hogy a Máté-evangéliumot eredetileg héberül írták, Márk volt Péter tolmácsa, és hogy Papias a premillennializmust tanította. (Eusebius amillennialista volt.)

Ignatius az apostol János tanítványa volt. Leveleket írt számos gyülekezetnek, és i. sz. 107-ben vagy 116-ban halt meg Traianus császár uralkodása alatt.

Polikárp, Szmirna püspöke keresztény vértanú és Ignác tanítványa volt, aki Krisztusról beszélt. Kr. u. 163 körül halt meg.

Iréneusz, Lyon (Franciaország) püspöke, Polikárp tanítványa és vértanú volt, aki Kr. u. 120/140–202 között élt. Kr. u. 182–188 között írt egy terjedelmes művet a korabeli eretnekségek ellen.

A Didaché (vagyis a Tizenkét Apostol Tanítása) egy névtelen egyházi kézikönyv volt, amely i. sz. 60–120 körül keletkezett.

Justinus vértanú görög filozófus volt, aki Kr. u. 110-ben vagy 114-ben született. Körülbelül 138-ban tért át a keresztény hitre, és saját állítása szerint Első védelményét Krisztus születése után 150 évvel írta. Első és második védelményében, valamint a „Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval” című művében Justinus arról beszél, hogy Jézus Isten. A *Chronicon Paschale* szerint hitbéli meggyőződése miatt 165-ben vértanúhalált halt.

Suetonius, a római történetíró és udvari tisztviselő, aki Kr. u. 120 körül írt, így fogalmaz: „Mivel a zsidók Chrestus [a Christus, azaz Krisztus másik írásmódja] uszítására folyamatosan zavargásokat okoztak, kiűzte őket Rómából.” Claudius élete 25.4 (Idézet az Evidence that Demands a Verdict című mű 1. kötetének 83. oldaláról.) (Az i és az e cseréje nem volt ritka a görögből latinra történő fordítás során, az Expositor’s Bible Commentary 10. kötetének 3. oldala szerint)

Theophilus, Antiochia püspöke volt az első ismert író, aki görög kifejezést használt a Szentháromság (Triad) jelölésére a *To Autolycus* című mű 2. könyvének 15. fejezetében, 101. oldalon. Írásai Kr. u. 168 és 181/188 között keletkeztek.

Alexandriai Kelemen – akit nem szabad összetéveszteni a korábbi római Kelemennel – Kr. u. 193–217/220 között élt. Számos művet írt, köztük egy Krisztusnak szóló himnuszt és egy „Vegyes írások” című főművet.

Hippolytus Kr. u. 225–235/6 között írt, és megalkotta a „Minden eretnekség cáfolata” című művet. Hippolytus Irenaeus tanítványa volt.

Tatianus Kr. u. 110–172 között élt, és írt egy evangéliumharmóniát, amely az evangéliumok versei körülbelül 79%-át tartalmazta. Sajnos később elhagyta a hitet, és csatlakozott az enkratitákhoz, egy gnosztikus eretnekséghez.

A zsidó Talmudok számos helyen utalnak Jézusra. A babiloni Talmudból, a Tol’doth Yeshu-ból, a Barailu-ból, az Amoa ‘Ulla’-ból, a Yeb. IV 3-ból és a Baraita-ból származó idézeteket lásd az Evidence That Demands a Verdict című mű 1. kötetének 85–87. oldalán. Lásd még a Sanhedrin traktátust.

Phlegon egy kariai görög író volt, Hadrianus császár felszabadított rabszolgája. Kr. u. 137 után nem sokkal írta le, hogy a 202. olimpiada negyedik évében [Kr. u. 33-ban] bekövetkezett „a legnagyobb napfogyatkozás”, és hogy „a nap hatodik órájában [délben] éjszaka lett, olyannyira, hogy csillagok is megjelentek az égen. Nagy földrengés volt Bithüniában, és sok dolog felborult Nikaia-ban.” (The Case for Christ, 111. o.) A teljes idézet a The Baker Encyclopedia of Christian Apologetics (384. o.) szerint a következő: „Jézus, amíg élt, nem tudott magán segíteni, de a halál után feltámadt, és megmutatta a megkínzás nyomait, és megmutatta, hogyan szúrták át kezeit szögekkel”, majd később „a napfogyatkozás Tiberius császár idején, akinek uralkodása alatt Jézust keresztre feszítették, és a nagy földrengés, amely akkor történt” – mindkettő megtalálható Origenes *Celsus ellen* című művének 2. könyvében, 33. fejezetében, 455. oldalon az *Ante-Nicene Fathers* 4. kötetében, valamint Julius Africanus *Események Perzsiában* című művének 18. fejezetében, 136. oldalon. Lásd még Origenes: *Celsus ellen* című művének 2. könyve, 59. fejezet, 455. oldal.

Thallus egy szamaritánus történetíró volt, akire Julius Africanus (írta műveit Kr. u. 232–245 között) hivatkozik. Julius Krisztus idején bekövetkezett sötétségről így ír: „Ezt a sötétséget Thallus a Története harmadik könyvében – véleményem szerint alaptalanul – napfogyatkozásnak nevezi.” (The Ante-Nicene Fathers, 6. kötet, 18. töredék, 136. o.) A szövegkörnyezetben Julius arról értekezik, hogy az Artaxerxes rendelete és Krisztus keresztre feszítése közötti időszak hogyan teljesítette be a Dániel 9-ben megjövendölt eseményeket.

A szamaritánus történetíró, Thallus – akit nem szabad összetéveszteni a görög filozófussal, Thales-szel – meglehetősen jól ismert volt. A következők említik Thallust.

A Theophilus Autolycushoz című mű 29. fejezetének 120. oldalán említést tesz Thallusról, valamint a 121. oldalon a korábbi kaldeai történészről, Berosusról is.

Pseudo-Justin Martyr „Hortatory Address to the Greeks” című művének 9. fejezetében, a 277. oldalon említi Thallust, Philót, Josephust és másokat.

Minucius Felix Octavius című művének 22. fejezetében, 186. oldalon

Tertullianus Apológia című művének 19. fejezetében, a 33. oldalon említi Thallust és Josephust.

Julius Africanus töredéke, 18. töredék, 136. oldal.

A Hermas pásztora egy névtelen keresztény mű, amelyet i. sz. 115–155 körül írtak.

Athenagoras Kr. u. 177 körül írt levelet a római császárnak a kereszténység védelmében.

Ismert, hogy az athéni Aristides és Quadratus is írtak a kereszténységet védő apologetikus műveket, de írásaikból csak néhány maradt fenn.

K: Josephus melyik fennmaradt változata áll legközelebb ahhoz, amit eredetileg írt?

V: Két olyan rész van, amelyben Jézusra utal. Az elsőben Josephus leírja Jézus életét és szolgálatát (A zsidók története, 18. könyv, 3. fejezet, 3. szakasz), a másodikban pedig Jakab testvérének azonosítja őt (A zsidók története, 20. könyv, 9. fejezet, 1. szakasz). Az első résznek több változata is létezik, de mi röviden a latin és az arab változatot fogjuk tárgyalni. A latin változat, amelyet itt bemutatunk, és a 10. századi arab változat lényegében megegyezik, azzal a különbséggel, hogy az arab rövidebb, mert nem tartalmazza az aláhúzott részeket . . .” A rövidebb változat valószínűleg a leghelyesebb. Először bemutatjuk a különbségeket, majd a három nézetet alátámasztó bizonyítékokat, végül pedig a különböző tudósok következtetéseit.

A különbségek:

A hosszabb latin változat tartalmazza az aláhúzott részeket, a 10. századi arab változat viszont nem.

„Ekkor élt Jézus, egy bölcs ember, ha egyáltalán embernek szabad nevezni őt, hiszen csodálatos tetteket hajtott végre – olyan emberek tanítója volt, akik örömmel fogadták az igazságot. Magához vonzotta mind a zsidók, mind a pogányok közül sokakat. Ő volt a Krisztus; és amikor Pilátus, a mi közülünk származó vezető személyiségek javaslatára, keresztre ítélte őt, azok, akik eleve szerették őt, nem hagyták el, mert a harmadik napon újra élve jelent meg előttük, amint azt az isteni próféták megjósolták, és még tízezer más csodálatos dolgot is előre jelezték vele kapcsolatban; és a róla elnevezett keresztények törzse a mai napig nem halt ki.” (A zsidók ókori története 18.3.3, írva körülbelül Kr. u. 93–94-ben) (Forrás: Josephus: Complete Works. Kregel Publications 1960. Ez a William Whiston-féle fordítás (1867) és a Porter és Coates által kiadott Standard Edition (Philadelphia, Pennsylvania) kombinációja)

A kiemelt részekre vonatkozó bizonyítékok:

Ezt a szöveget, az aláhúzott részekkel együtt, idézi: Eusebius Egyháztörténete 1. könyv, 11. fejezet (318-ban).

Jerome (kb. 400) A jeles emberek élete

Pelusiumi Isidor, 4. könyv, 225. levél.

Makariosz az Actis Sanctorum 5. kötetében, 149. oldalon, Fabricius szerint. Joseph, 61. oldal (időpont ismeretlen)

Cedrenus: Compendium Historia, 196. o. (kb. 1060)

Zonaras: Annal., 1. kötet, 27. o. (kb. 1120)

Gotfridus Viterbiensis: Chronicale, 366. o., Rufini változat (kb. 1170)

Platina, De Vitis Pontificum, (kb. 1480)

Az alábbiak nem idézték Josephust, de azt állították, hogy Josephus nyíltan Krisztusnak nevezte Őt.

Sozomen: Egyháztörténet, 1. könyv, 1. fejezet (440)

Cassiodorus a Sozomen háromrészes történelmében (510)

Alexandriai krónikák, 514., 526., 527., 584., 586. o. (640)

Johan. Malela Krónikái, 10. könyv (kb. 850)

Photius-kódex, 48. könyv, I. kódex 238, kódex 33 (kb. 860)

Glycus Annal., 234. o. (kb. 1120)

Ezek szövegét elolvashatja a Josephus: Complete Works című mű 640–643. oldalán.

Emellett az aláhúzott részek stílusa is megegyezik a többi részével.

A kiemelt részek ellen szóló bizonyítékok:

A 10. századi arab szövegben ez nem szerepel, a latin változatban viszont igen. A latin változat annyit mond Krisztusról, hogy az ember elgondolkodik azon, miért nem volt Josephus keresztény. Valójában a korai keresztény tudós, Origenész azt állítja, hogy Josephus nem hitte, hogy Jézus a Messiás lenne, az Origenész: Celsus ellen című művének 1. könyvében, 47. fejezetében, 416. oldalán, valamint a 2. könyvében, 13. fejezetében, 437. oldalán. F. F. Bruce az Újszövetségi dokumentumok: Megbízhatók-e? című művének 108. oldalán azt feltételezi, hogy Josephus valójában megírhatta ezt, de szarkasztikus hangnemben tette. A latin változatban azonban semmi sem utal szarkazmusra. A *Josephus: Complete Works* című mű 644. oldalán található függelékben az áll, hogy Josephus csupán azért nevezi Jézust Krisztusnak [Messziásnak], mert Ő is azok közé tartozott, akiket a Messziásként mutattak be, anélkül, hogy ez azt jelentené, hogy Josephus maga is hitt volna ebben.

Vajon bármelyik is pontos volt?

Pro: Tertullianus nem tesz említést Josephusról, Klementosz pedig, az alexandriai, ugyan rögzíti, amit Josephus bizonyos évszámokról mondott, de Krisztussal kapcsolatban semmit sem.

Ellenérv: Olyan sok forrás említi legalább az alapvető arab változatot, hogy valószínűtlen lenne, hogy ezek a források mind teljesen tévednének. Még olyan források is, mint Origenész, amelyek szerint Josephus nem hitte, hogy Jézus a Messiás volt, arra utalnak, hogy Origenész elolvasta Josephus műveit, ahol az utóbbi Jézusról beszélt. Origenész idézete (amint az Whiston fordításának függelékében szerepel) részben így hangzik: „mert Josephus a Zsidó régiségek című művének tizennyolcadik könyvében tanúsítja, hogy János a Keresztelő volt, és hogy megtisztulást ígért azoknak, akiket megkeresztelt. Ugyanez a Josephus, bár nem hitt Jézusban, mint Krisztusban, amikor Jeruzsálem pusztulásának és a templom lerombolásának okát vizsgálta, és azt kellett volna mondania, hogy a Jézus ellen irányuló cselszövéseik voltak az oka azoknak a »szenvedéseknek, amelyek a népre zúdultak, mert megölték azt a Krisztust, akiről a próféták jövendöltek«, ő, bár mintegy vonakodva, mégis az igazságtól nem messze állva azt mondja, hogy ezek a nyomorúságok az Igaz Jakabért, aki a Krisztusnak nevezett Jézus testvére volt, bosszúként értek a zsidókra;”

Következtetés – Az arab szöveg pontosabb

R. T. France újszövetségi tudós a következőket írja a http://www.leaderu.com/truth/1truth21.html oldalon.

„Gyakorlatilag minden tudós egyetért abban, hogy a ma ismert szöveg [a latin fordítás] keresztény átírás, de a legtöbbjük hajlandó elfogadni, hogy az eredeti szövegben ezen a helyen egy rövid, talán kevésbé dicsérő hangvételű leírás állt Jézusról. Josephus „Jézus, az úgynevezett Messiás” nevű, az Antiquities 20. könyvének 200. fejezetében szereplő mellékes említését nehéz megmagyarázni anélkül, hogy korábban már szó esett volna erről a Jézusról, különösen mivel Josephus máshol nem utal a kereszténységre, sőt más személyekre sem használja a Christos kifejezést. A Testimonium eltérő és kevésbé „elkötelezett” változata, amely egy 10. századi arab Josephus-idézetben maradt fenn, bár valószínűtlen, hogy az eredeti szöveget tükrözné, mégis tanúskodik arról, hogy Josephus művében létezett egy Jézusról szóló leírás, amely a keresztényesített szöveg alapjául szolgált. Josephus írásának rekonstruálása azonban szükségszerűen spekulatív.”

A Baker Encyclopedia of Christian Apologetics 382. oldalán ez áll: „E szakasz hitelességét minden hitirányzatból származó tudósok megkérdőjelezték, mert kétségesnek tűnik, hogy egy zsidó, aki a keresztény kontextuson kívül élt és dolgozott, ilyeneket mondott volna Jézusról… Ezen aggályok ellenére vannak okok, amelyek a szöveg nagy részének hitelességét alátámasztják. … Még a valószínűleg keresztény beillesztéseknek tekinthető részek nélkül is ez a szöveg rendkívüli tanúbizonyságot nyújt Jézus életéről, haláláról és hatásáról.

Hivatkozások

További információkért lásd a Baker Encyclopedia of Christian Apologetics című mű 253–254. és 382. oldalát, valamint az I. disszertációt a Whiston által készített Josephus-fordítás függelékében.

K: Miért nyúlik vissza Lukács genealógiája Ádámig, míg Mátéé csak Ábrahámig?

V: A Szentírás nem mondja meg, de van egy feltételezésünk. Lukács a hangsúlyt Jézusra, az Ember Fiára helyezte, míg Máté a hangsúlyt Jézusra, az ígért zsidó Messiásra helyezte. Lukács Mária révén vezetett genealógiája bizonyítja, hogy Jézus Dávid (de nem Salamon) biológiai leszármazottja volt. Máté József Dávidtól és Salamontól származó genealógiája pedig azt bizonyítja, hogy Jézusnak, mint József törvényes fiának, joga volt a királyságra.

Alexandriai Kelemen (193–202) a Stromata című művének 1. könyvében, 21. fejezetében, 334. oldalán tévesen azt hitte, hogy a Máté-evangélium Mária családfája.

K: Miért különbözik Jézus genealógiája Máté evangéliumában (Mt 1,1–17) a Lukács evangéliumában szereplőtől (Lk 3,23–38)? És miért különböznek mindkettő az Ószövetség szövegeitől? Csak egy apologetikus kitalálás volt, amelynek célja az volt, hogy Jézusnak Dávid-i származást tulajdonítson? Másrészt, ezek az eltérések és különbségek nem vetnek-e kétséget arra a tényre, hogy a názáreti Jézus az ígért Messiás?

V: Röviden: a válasz az, hogy Jézus Mária biológiai fia és József örökbe fogadott fia volt. Máté evangéliuma József családfáját mutatja be, és ez azért volt fontos, mert a királyi jog az apán keresztül öröklődött. Lukács evangéliuma Mária családfáját mutatja be, így Jézus biológiailag Dávidtól is származott.

És akkor ott van még Jekonja (Jehoichin) kérdése. Ő gonosz király volt, és Isten azt mondta, hogy neki és apjának soha nem lesz leszármazottja Dávid trónján. Lukács Mária-féle genealógiája azt mutatja, hogy Jézus Dávid leszármazottja volt ezen az ágon, de nem Salamonon és Jekonján keresztül. Máté József családfája viszont azt mutatja, hogy József Jekonja leszármazottja volt. Történelmi megjegyzésként: az első személy, akiről tudjuk, hogy írt erről és válaszolt a két családfa kérdésére, Irenaeus of Lyons volt, az Irenaeus Against Heresies című művének 3. könyvében, 21. fejezet, 9. szakasz, 453–454. oldalon, amelyet Kr. u. 182–188 között írt.

K: A Mt 1,1–17-ben szereplő genealógia hogyan egyeztethető össze a Lk 3,23–38-ban szereplővel?

V: A királyi nyilvántartások általában egy családfáról szóltak, Jézusnak azonban kettője volt. Sokan problémát láttak abban, hogy a Máté és a Lukács evangéliumában szereplő családfák Dávid után lényegesen különböző személyeket említenek. De tegyünk fel magunk is két kérdést. Milyen jogon igényelhetné Krisztus Dávid trónját, ha Dávid leszármazottja lenne? – Semmilyen jogon, ha csak anyai ágon származna tőle. Éppen ezért volt fontos, hogy Máté evangéliumában Jézus József törvényes, örökbe fogadott fia legyen; az emberek ugyanis nem az anyai ág alapján támasztanak igényt a királyságra. Másrészt, ha Mária nem származott Dávidtól, akkor mi lett volna a próféciával, miszerint Jézus Dávid leszármazottja lesz? Éppen ezért fontos a Lukács evangéliumában szereplő biológiai genealógia. Tehát ahhoz, hogy megmutassák, Jézus betöltötte a Messiás szerepét, mindkét genealógiára szükség volt.

Néhány embernek az a problémája, hogy a Lukács-evangéliumban szereplő genealógia valójában nem mondja ki, hogy „ez Mária oldaláról származik”. De ezt sugallja, amikor azt mondja: „Őt [Jézust] József fiának, Héli fiának tekintették…” Az ókori genealógiák általában, és a zsidó genealógiák különösen nem a nők oldaláról származtak.

Hélit Jézus apjaként említik, mert – ahogy Justinus Martyr (kb. 138–165) írta – „mivel Ő [Jézus] a Szűztől született, aki, mint mondtam, Dávid, Jákób, Izsák és Ábrahám családjából származott; vagy mert Ádám volt mind saját maga, mind azok apja, akiket először felsoroltunk, és akiktől Mária származik. Mert tudjuk, hogy a nők atyái egyben azoknak a gyermekeknek is atyái [azaz ősi atyái], akiket leányaik szülnek.” Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval, 100. fejezet (ANF 1. kötet, 249. o.)

Julius Africanus (232–245) az Aristideshez írt levelében (Ante-Nicene Fathers, 6. kötet, 125–127. o.) szintén különbséget tett a törvény szerinti és a természetes genealógiák között. Azt mondta azonban, hogy az egyik József törvény szerinti genealógiája, a másik pedig József természetes genealógiája. Lásd még Eusebius Egyháztörténete 1. könyv, 7. fejezet és 6. könyv, 31. fejezet.

Egy másik korai egyházi író, aki felismerte, hogy az egyik genealógia Józsefé, a másik pedig Máriaé (bár ő fordítva értelmezte őket), Alexandriai Kelemen volt a Stromata című művében (193–202), 1. könyv, 21. fejezet (ANF 2. kötet, 334. o.).

K: A Mt 1,12-ben és az 1 Krón 3,15–17-ben Shealtiel apja Jekonja volt, vagy Neri, ahogyan a Lk 3,27-ben szerepel?

V: Több Shealtiel és Zerubbábel nevű személy is létezett.

A Máté 1:12-ben a sorrend a következő: Jósiás (nagyapa) –> Jekonja –> Shealtiel –> Zerubbábel –> Abiud –> Eliakim

A Lukács 3:26–27-ben a sorrend: Melki → Néri → Shealtiel → Zerubbábel → Réza → Joannás → Júda → József.

Az 1 Krónikák 3:15–17-ben a genealógia így hangzik: Jósiás → Jojakim → Jekonja → Shealtiel és Pedaia. Shealtielről nem említik, hogy lennének gyermekei, de a királyi vérvonalban a következő Pedaia fia, Zerubbábel.

Mária és József családfái Dávidig megegyeztek, majd eltértek egymástól. Ezt követően sem az ősök, sem a leszármazottak tekintetében nincs hasonlóság. Lehet, hogy a Lukács evangéliumában szereplő Shealtielt és Zerubbabelt az 1 Krónikák 3:15–17-ben és a Máté evangélium 1:12-ben említett kormányzók tiszteletére nevezték el. Figyeljük meg azt is, hogy a Lukács evangélium 3:26–27-ben említésre kerül Júda és József, de ezek más személyek voltak, mint Júda, Jákób fia, József, Jákób fia, és József, Mária férje.

K: A Lukács 1:26-ban Krisztus születését Máriának jelentették be, vagy a Máté 1:20-ban Józsefnek?

V: Mindkettő. Először Máriának jelentették be, mivel ő biztosan elgondolkodott volna azon, miért lett terhes. Később az angyal Józsefnek is közölte a hírt, hogy József ne váljon el Máriától hűtlenség miatt.

K: Milyen közös vonások vannak az evangéliumokban szereplő gyermekkori elbeszélésekben?

V: Márk és János nem adnak részleteket Jézus születéséről. Íme hat közös pont Máté és Lukács evangéliumában:

1. Ábrahámtól Dávidig tartó genealógia (Mt 1,2–6; Lk 3,31–34)

2. Heródes király uralkodott (Mt 2,1; Lk 1,5)

3. Az Úr angyala meglátogatja őket (József: Mt 1,20; Mária: Lk 1,26–38)

4. Jézus Júdea Betlehemében született (Mt 2,1; Lk 2,4–7)

5. Hárman visszatértek Názáretbe (Mt 2,19–22; Lk 2,39).

6. Jézus Názáretben nőtt fel (Mt 2,23; Lk 2,40).

Általánosságban elmondható, hogy a két evangélium gyönyörűen kiegészíti egymást, és így meglehetősen teljes képet ad Jézus gyermekkoráról. Máté József családfájáról, a bölcsekről és az egyiptomi menekülésről számol be. Lukácsnál szerepel Gábriel, Keresztelő János születése, Mária családfája, a pásztorok, Simeon és Anna. Bár nem tudjuk, melyik íródott előbb, Lukács megemlíti, hogy mások is írtak beszámolókat Jézusról. Tehát talán a Lukács-evangéliumot a Máté-evangélium után írták, és miután elolvasta a Máté-evangéliumot, Lukács úgy döntött, hogy olyan részleteket is belefoglal, amelyeket Máté még nem írt le. János valószínűleg mindkettő után írt, és úgy tűnik, neki nem volt mit hozzátennie.

K: Az evangéliumokban Jézus úgy vélte, hogy a Szentírás tévedhetetlen (az eredeti kéziratokban nincs hiba)?

V: Ez a válasz a már nem létező www.wam.umd.edu/~cbernard/Theology/inerrancy.html weboldalról származik.

Jézus következetesen az Ószövetség történelmi elbeszéléseit egyszerű tényfeljegyzéseknek tekinti. Említést tesz:

Ábelről (Lukács 11:51)

Noé (Máté 24:37–39; Lukács 17:26, 27)

Ábrahámot (János 8:56)

A körülmetélés intézményét (János 7:22; vö. Mózes 1. könyve 17:10-12; Mózes 3. könyve 12:3)

Sodoma és Gomorra (Máté 10:15; 11:23,24; Lukács 10:12)

Lót (Lukács 17:28-32)

Izsák és Jákób (Máté 8:11; Lukács 13:28)

A manna a sivatagban (János 6:31,49,58)

A kígyó a sivatagban (János 3:14)

Dávid, aki megeszi a szentelt kenyeret (Máté 12:1-8; Márk 2:23-28; Lukács 6:1-5)

Jézus mint Dávid Ura (Máté 22:43; Márk 12:36; Lukács 20:42)

Salamon (Máté 6:29; 12:42; Lukács 11:31; 12:27)

Elizeus (Lukács 4:27)

Jónás (Máté 12:39-41; Lukács 11:29,30,32)

Zakariás (Lukács 11:51)

Az utolsó szakasz rávilágít Jézus történelemegység-felfogására „a világ teremtésétől” egészen „ez a nemzedékig”. Ismételten Mózesre hivatkozik, mint a Törvény adójára (Máté 8:4; 19:8; Márk 1:44; 7:10; 10:5; 12:26; Lukács 5:14; 20:37; János 5:46; 7:19). Gyakran említi az igaz próféták szenvedéseit (Máté 5:12; 13:57; 21:34–36; 23:29–37; Márk 6:4 [vö. Lukács 4:24; János 4:44]; 12:2–5; Lukács 6:23; 11:47–51; 13:34; 20:10–12), és megjegyzéseket fűz a hamis próféták népszerűségéhez (Lukács 6:26). Olyan jelentős szakaszokat is jóváhagy, mint a Teremtés könyve 1. és 2. fejezete (Máté 19:4,5; Márk 10:6–8).[6]

Ezen a ponton egyesek talán kifogást emelnek, és azzal érvelnek, hogy Jézus csupán a kultúrájának mítoszait és történeteit használta fel, hogy alátámassza állításait. Ez bizonyos szakaszok esetében bizonyára lehetséges, de nem tűnik valószínűnek. Először is, az evangéliumi beszámolók olvasása során az az érzésünk támad, hogy Jézus az Ószövetség történeteit valós történelemként fogadja el. A Szentírás használatának szelleme arra utal, hogy Jézus az Ószövetség beszámolóit történelmi tényeknek tekintette. Másodszor, nem tűnik reális lehetőségnek azt állítani, hogy Jézus csupán a kultúrája mítoszait használta fel tanításai illusztrálására olyan szakaszokban, mint a Máté 12:41; 24:37; 11:23,24; 5:12; 4:4.

Harmadszor, Jézus feltételezi a Biblia ihletettségét. A „az Írás azt mondja...” és az „Isten azt mondja...” kifejezéseket felcserélhetően használja, és ezzel az Ószövetségi szöveget Isten Igéjével azonosítja. A Mózes 1. könyve 2:24-et idézve Jézus így szól: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő a kezdetektől fogva »férfinak és nőnek teremtette őket«, és azt mondta: »Ezért elhagyja a férfi apját és anyját...«”. Vegye figyelembe, hogy a Mózes első könyve 2:24 nem Isten közvetlen idézete a szövegben, hanem a szöveg szerzőjének vagy elbeszélőjének megjegyzése. Jézus a Szentírási szövegek szavait a Teremtő saját szavainak tekinti. Az eredeti példányok (autographa) ihletettsége feltételezi a tévedhetetlenséget. Ha Jézusnak igaza van abban, hogy az Ószövetséget a Teremtő saját szavainak tekinti, akkor az Ószövetségnek hibát tulajdonítani egyenlő azzal, hogy magának Istennek tulajdonítunk hibát.

Negyedszer, Jézus egyértelműen hitt a Biblia tekintélyében. A farizeusokkal és szadduceusokkal folytatott vitáiban Jézus úgy hivatkozik a Szentírásra, mintha az rendelkezne a vita eldöntéséhez szükséges tekintéllyel. Ő a Szentírást tekinti a végső szónak (János 5:39–47; Máté 22:29, 31; Márk 12:24–26; Lukács 20:37). Amikor a Szentírás szól, Isten szól, és a kérdés eldőlt.

K: Mi az evangéliumokban a „harmónia” Jézus szolgálata előtt?

V: Fontos megkülönböztetni azt, amit sorrendként jelölnek, attól, ami sorrendben lehet. E 27 esemény esetében a számok olyan eseményekre utalnak, amelyeknek az előző számok után kell következniük. Az a, b, c betűk olyan eseményekre utalnak, amelyek bármilyen sorrendben megtörténhetnek. Jézus szolgálata előtt az evangéliumokban minden időrendben volt leírva, kivéve az aláhúzott részeket. Az evangéliumokban található hely-, idő- és sorrendjelölések félkövér betűvel szerepelnek.

Jézus szolgálata előtt: Mt 4:1–11; Mk 1:1–13; Lk 1:1–3:18; Lk 3:21–4:13; Jn 1:1–42

B1a. Kezdetben Jézus már létezett a mennyben. Jn 1:1–5; Jn 17:5

B1b. Mária családfája Ádámtól kezdve (hiányokkal). Lk 3:23–37

B1c. József családfája Ábrahámtól kezdve (hiányokkal). Mt 1:1-17

B2. Jeruzsálemben, Heródes uralkodása alatt (Kr. e. 37–Kr. e. 4), Gábriel meglátogatja Zakariást; Erzsébet gyermeket vár. Lk 1:1–25

B3. Erzsébet terhességének 6. hónapjában Gábriel meglátogatja Máriát Názáretben, és közli vele, hogy gyermeket fog szülni. Lk 1:26-38

B4. Mária terhes, bár még mindig szűz. Mt 1,18–19

B5. Miután Mária teherbe esett, Gábriel meglátogatja Józsefet. Mt 1,20–25

B6. Mária Júdeába utazik, és meglátogatja Erzsébetet. Lk 1,39–56

B7. Megszületik Keresztelő János. Lk 1,57–80

B8. Heródes királysága alatt (Kr. e. 37–4) Krisztus megszületik Júdea Betlehemében. Mt 2,1; Lk 2,1–7

B9. A közeli mezőkön angyalok arra buzdítják a pásztorokat, hogy látogassák meg Jézust. Lk 2:8-20

B10a1. A nyolcadik napon Jézust körülmetélik. Lk 2,21

B10a2. Mária megtisztulása után (a 3. Mózes 12:1–4 szerint 33 nappal később) Jézust a jeruzsálemi templomban bemutatják az Úrnak. Lk 2:22–38

B10b. Betlehemben, egy házban a keletről érkező mágusok meghajolnak Jézus előtt. Mt 2,2–12

B11. A mágusok távozása után következik a menekülés Egyiptomba. Mt 2,13–15

B12. Két éven belül Heródes megöli a betlehemi kisfiúkat. Mt 2,16–18

B13. Heródes halála után József, Mária és Jézus visszatérnek Názáretbe. Mt 2,19–22; Lk 2,40a

B14a. Jézus a galileai Názáretben nő fel. Mt 2,23; Lk 2,40b

B14b. Minden évben a húsvétkor Jézus szülei Jeruzsálembe mennek. Lk 2,41

B15. 12 éves korában Jézus elmegy a jeruzsálemi templomba. Lk 2,42–52

B16. A Júdeai sivatagban Keresztelő János hirdeti az igét. Mt 3,1–12; Mk 1,1–8; Lk 3,1–18; Jn 1,6–28

B17a. Amikor Jézus körülbelül 30 éves volt (valószínűleg 33–34), megkeresztelkedett a Jordán folyóban. Mt 3,13–17; Mk 1,9–11; Lk 3,21–23

B17b. Másnap [Keresztelő János megjegyzése után] Jézus odamegy Keresztelő Jánoshoz. János tanúságot tesz arról, hogy Jézus az Isten Báránya. Jn 1,29–34

B18a. A Jordán folyónál Jézus elhívja Pétert, Andrást és egy másik embert. Jn 1:35–42

B18b1. Jézus úgy dönt, hogy másnap, miután Keresztelő János beszélt, visszatér Galileába. Jn 1,43a

B18b2. Jézus elhívja Fülöpöt és Nátánielt. Jn 1,43b–51

B18c. A pusztában 40 napon át a Sátán kísérti Jézust. Mt 4,1–11; Mk 1,12–13; Lk 4,1–13

Ebben a felsorolásban 1 esemény szerepel mind a négy evangéliumban, 2 a szinoptikus evangéliumokban, 3 Mátéban és Lukácsban, 5 kizárólag Mátéban, 5 kizárólag Jánosban, 10 kizárólag Lukácsban, és 0 kizárólag Márkban. Márk itt csak 3 eseményt említ, és ezek Mátéval és Lukáccsal közösek. Könnyen levonható a következtetés, hogy egyikük sem volt szemtanúja ezeknek a korai eseményeknek, anyagukat elsősorban különböző forrásokból szerezték, bár Lukács rendelkezik a legtöbb információval Jézus szolgálata előtti időszakról, Márk pedig a legkevesebbel.

Egyébként a NIV Study Bible 1636–1641. oldalán (a János-evangélium végén) található az evangéliumok részletes összehasonlítása. Erről nem volt tudomásom, amikor elkészítettem az evangéliumok összehasonlításait, és még nem hasonlítottam össze az eredményeimet az övékkel.

K: Igaz-e, hogy a Jézus nyilvános szolgálata előtti életére vonatkozó információk „szűkösek”?

V: Nem, ha más híres ókori személyiségekhez hasonlítjuk. Ez a nézet nem objektív tudományos kutatás eredménye, hanem a „keresztény kritikusok” hitetlenségéből fakad. A válaszban öt szempontot érdemes figyelembe venni.

1. Hivatkozásképpen: Jézus halála előtti nyilvános szolgálata során legalább 176 tényt ismerünk Jézus életéről és tanításairól.

2. Jézus szolgálatának megkezdése előttről legalább 37 tényt ismerünk Jézusról.

3. Jézus nyilvános élete előtti időszakról több információ áll rendelkezésünkre, mint amennyit a történészek adnak nekünk Babilon, Egyiptom, Média, Perzsia, a görögök, Makedónia vagy a korai Róma leghíresebb királyairól. Más szavakkal: többet tudunk Jézusról az első nyilvános megjelenése előtt, mint a babiloni Nabukodonozor, az egyiptomi Ehnaton és Nefertiti, a médek Kyaxares és Astyges, a perzsák Kürosz, Dáriusz és Xerxész, a görögök Agamemnon és Periklész, vagy Róma leghíresebb szenátorainak gyermekkoráról. Az egyetlen ókori személy, akiről ennyit tudunk nyilvános élete előtti időszakáról, Makedóniai Sándor.

4. Valójában egyes 18. és 19. századi történelmi személyiségekről is kevesebb információnk van nyilvános pályafutásuk előtti időszakból, mint Jézusról.

5. Ha valaki azt állítja, hogy a Jézus szolgálata előtti életéről szóló információk szűkösek – legalábbis másokhoz képest –, akkor vagy soroljon fel néhány ókori történelmi személyiséget, akikről több információ áll rendelkezésre a nyilvánosság elé lépésük előtti életükről, vagy pedig hagyjon fel a téves információk terjesztésével.

Lásd még a következő kérdést, amelyben legalább harminc dolgot sorolunk fel, amit Jézusról tudunk a szolgálata előtti időszakból.

K: A Mt 2,13–23 szerint, ha Mária, József és Jézus Egyiptomba menekültek, hogyan tudtak közvetlenül Názáretbe visszatérni a Lk 2,39 szerint?

V: A Lukács 2:39 nem azt mondja, hogy Jézus családja azonnal visszatért Názáretbe. Csak azt mondja, hogy [Jeruzsálemben] teljesítették a törvény előírásait, mielőtt visszatértek Názáretbe. Ebből lehet következtetni, hogy ez közvetlenül utána történt, mivel másról nem esik szó. Talán Lukács nem látta szükségét az egyiptomi utazás megemlítésének, vagy talán nem is tudott az egyiptomi utazásról.

Akárhogy is legyen, ez nem áll ellentétben a többi evangéliummal. A következő kérdés részletes összehangolást tartalmaz. Az a, b, c betűk olyan eseményekre utalnak, amelyek bármilyen sorrendben megtörténhettek.

K: Jézus nyilvános szolgálata előtt pontosan mit tudunk meg Jézusról?

V: Jézus szolgálata előtt legalább 37 dolgot tudunk meg róla. A kapott információk három kategóriába sorolhatók:

Jézus maga

1. Anyja Mária volt.

2. Szűztől született. (Még ha egy szkeptikus ezt tagadja is, el kell ismernie, hogy azt állították, Jézus szűztől született.)

3. Jogi apja József volt.

4. Nagy Heródes uralkodása alatt született. (Kr. e. 37–4)

5. Betlehemben született.

6. A nyolcadik napon körülmetélték.

7. Bemutatták a templomban. (mint sok zsidó csecsemőt)

8. A család Egyiptomba menekült (Máté 2:13–15).

9. Heródes halála után a család visszatért Názáretbe, Galileába (Máté 2:19–23).

10a. Názáretben nőtt fel (Lukács 2:39–51), egy kisvárosban, amelyet mások jelentéktelennek tartottak.

10b. Miután Jézus elment a templomba, ő is visszatért Názáretbe (Lukács 2:51).

11a. 12 éves korában Jézus elment a templomba.

11b. Jézus szülei minden évben elmentek a templomba a páska ünnepére (Lukács 2:41).

12. 12 éves korára már kíváncsi volt, és jól ismerte a Szentírást (Lukács 2:41–46).

13. Jézus bűntelenül tökéletes volt (Zsidók 4:15; 2 Korinthus 5:21). Még ha egy szkeptikus nem is ért egyet ezzel az állítással, ezek a versek, valamint a Lukács 2:40 azt a tényt mutatják be nekünk, hogy legalábbis „Jézus jó gyerek volt”.

14. Jézus arámiul beszélt. (Máté 5:22 stb.)

15. A galileaiak általában görögül is beszéltek. (A görögül beszélő nem izraeliták mindössze 15–20 mérföldre, 24–32 kilométerre laktak.)

16. Jézus vallása a judaizmus volt; konkrétan a farizeusokhoz állt közelebb, hiszen hitt az Ószövetség összes könyvében. A korai egyházi írók szerint a szadduceusok csak a Tórát fogadták el.

17. Jézus ácsnak dolgozott (Márk 6:3).

18. Körülbelül 30 éves korában Keresztelő János megkeresztelte (Máté 3:13; Márk 1:9–11).

19. Nyilvános szolgálata előtt a pusztába vonult (Máté 4:1–11; Márk 1:12–13).

Jézus családja

20. József ács volt (Mt 13:55).

21. Mária házassága előtt teherbe esett (Máté 1:18).

22. József fontolóra vette, hogy elválik Máriától (Máté 1:19).

23. József családfája. (csak 1 tételnek számít) (Máté 1:1–16)

24. Mária családfája. (csak 1 tételnek számít)

25. Négy testvére volt: Jakab, Jóses/József, Júdás/Júdás és Simon. (Máté 13:55–56; Márk 6:3; Galaták 1:19; Júdás 1, Eusebius Egyháztörténete (318) 2:23 és 3:20)

26. Bár királyi származású volt, Jézus egy alattvalói nép közönséges családjában nőtt fel, és valószínűleg szegények voltak (Lukács 2:24 + Levitikus 12:6-8).

27. Mária unokatestvére Erzsébet volt, aki Áron pap leszármazottja volt (Lukács 1:5).

28. Erzsébet férje Zakariás pap volt, az Abija osztályból (Lukács 1:5).

29. Keresztelő János, Zakariás és Erzsébet elsőszülöttje és egyetlen gyermeke, Jézus rokona volt.

30. Mária, Jakab és Júdás még életben voltak, amikor Jézust keresztre feszítették.

Reakciók Jézusra és vele kapcsolatos elvárások

31. Mária elvárásai fiával kapcsolatban.

32. Jézust a Messiásra vonatkozó próféciák beteljesülésének tartották (Máté 2:6).

33. A pásztorok imádása (Lukács 2:15–20).

34. A királyok ajándékai (Máté 2:10–11).

35. Nagy Heródes paranoiás reakciója.

36. Keresztelő János bizonysága.

37. Anna és Simeon a templomban. (Lehetne vitatkozni, hogy ez két tétel, de én csak egynek számolom.)

Ez egyáltalán nem kevés ahhoz képest, amit más közszereplők nyilvános életük előtti időszakáról tudunk. Összehasonlításképpen lásd a következő kérdést.

K: Mivel legalább 37 dolgot tudunk Jézusról nyilvános szolgálata előtt, összehasonlításképpen mit tudunk más világi történelmi személyiségekről, mielőtt nyilvánosság elé léptek?

V: Összehasonlításképpen: Pompeiusról csak néhány dolgot, Arisztotelészről körülbelül 12 dolgot, Makedóniai Sándorról pedig 27 dolgot tudunk közéleti pályafutásuk előttről. (Ezek nagy része a Britannica Enciklopédiából származik).

Pompeius

Gnaeus Pompeius híres római hadvezér és politikus volt, aki i. e. 106. szeptember 30-án született.

Egy hadvezér fia volt.

3. 17 éves korában apjával együtt harcolt a Szociális háborúban.

4. Mint a legtöbb római, valószínűleg ő is a római isteneket imádta.

5. Latinul beszélt, és talán görögül is.

Valószínűleg vannak még további tételek, de biztosan nem több mint 20.

Arisztotelész maga

1. Kr. e. 384 körül született.

2. Stagirában született, egy görög városban az Égei-tenger északnyugati partján.

3. Görögül beszélt.

4. Az emberek általában hittek a görög istenekben.

5. Apja Nikomakhosz volt, az „Aeszkuláposz fiai” nevű céh orvosa.

6. 17 és 37 éves kora között Platón tanítványa volt az athéni Akadémián.

7. Kr. e. 342-ben Arisztotelész 7 évre Makedón Sándor magántanára lett.

8. Euböia szigetén, Eretria közelében található sírban találtak egy koponyát és személyes tárgyakat, amelyek Arisztotelészéi lehetnek. Kr. e. 322 körül halt meg.

Arisztotelész családja

9. Apja II. Amyntász, Makedóniai Fülöp apjának udvari orvosa volt.

10. Apja származása: jón görög

11. Anyai ág: jón származású, Euböia szigetén fekvő Chalcisból.

Arisztotelész iránti reakciók és vele kapcsolatos elvárások

12. Akadémiai karrierre számítottak tőle, ezért Athénba küldték, hogy Platón tanítványa legyen az Akadémián.

Írásaiból mindössze öt kézirat maradt fenn, a legkorábbi 1100-ból származik.

Indiától Spanyolországig Jézus előtt messze a leghíresebb személy Makedóniai Sándor volt, akit gyakran Nagy Sándornak neveznek. Nézzük meg, mit tudunk korai életéről.

Maga Sándor

1. Apja II. Fülöp makedón király volt.

2. Anyja Olympias volt, egy molosszi hercegnő Epiruszból.

3. Kr. e. 356-ban, október körül született.

4. Pella városában, Makedónia fővárosában született.

5. Amikor Sándor 14 éves volt (i. e. 342-ben), Arisztotelész lett a tanítója 7 évre.

6. Sándor imádta Homéroszt olvasni.

7. Sándor a görög nyelv valamelyik dialektusát beszélt.

8. Sándor a görög istenekben hitt.

9. Sándor kiváló lovas volt, fehér lova Bucephalus volt a neve.

10. 16 évesen Sándor apja távollétében leverte a hegyi törzsek lázadását.

11. Sándor vezette azt a rohamot, amely i. e. 338-ban Chaeroneánál legyőzte a Szent Hadsereget.

12. Miután Fülöp elvált Olympiástól, Sándor édesanyjával Épeiruszban élt.

Sándor családja

13. Olympias családfája. Ő Neoptolemosz, Epirusz királyának lánya és Arybbas unokahúga volt; mindketten Alketosz, Epirusz molossz királyának fiai voltak.

14. Sándor apja, II. Fülöp, II. Amyntasz makedón király harmadik fia volt. Azonban ennél korábbi genealógiájáról nincs biztos tudomásunk.

15. Nagybátyja I. Sándor, Epirusz királya volt.

16. Így Sándor hercegi nevelést kapott.

17. Megvan II. Fülöp makedón király szobra és koporsója (The Greek World, 174–175. o.).

18. Fülöp Kr. e. 359-ben Makedónia régens volt, de Kr. e. 356-ban vette át a hatalmat királyként.

19. Fülöp elvált Olympiástól, hogy feleségül vegye Kleopátrát, egy makedón nemesnőt.

20. I. Sándor i. e. 337-ben vagy 336-ban feleségül vette unokahúgát, Kleopátrát, aki Sándor féltestvére volt.

21. Sándornak volt egy kisöccse, aki Fülöp és Kleopátra gyermeke volt; Sándor királyrá válásakor megölte őt.

22. Sándornak volt egy Amyntas nevű unokatestvére, akit Sándor megölt, amikor királlyá vált.

23. Sándornak volt egy Aridaeus Philippus nevű testvére, aki II. Fülöp és a larisszai Philinna fia volt. Sándor halála után ő uralkodott Makedóniában 7 évig, amíg meg nem ölték. Ezt Eusebius írja a Chronicon 49. oldalán.

24. Kr. e. 336-ban II. Fülöpöt egy kelta késsel meggyilkolták lánya, Kleopátra esküvőjének reggelén.

25. Kr. e. 335-ben Sándor zsákmányt küldött édesanyjának.

Az Sándor iránti reakciók és vele kapcsolatos elvárások

26. Fülöp eredetileg őt készítette fel a következő királynak

27. Úgy tűnik, hogy ő és Fülöp elhidegültek egymástól, miután Fülöp elvált Sándor anyjától.

Sok, Sándorról író szerző művei elvesztek. A fennmaradt ókori írások között szerepel:

Karl Müller „Arrianus Didot-kiadása”

Diodorus 17. könyve (kb. Kr. e. 20)

Quintus Curtius (kb. Kr. u. 42)

Plutarkhosz (kb. Kr. u. 45–125) „Alexandrosz élete”

Arrianus Anabasis és Indica című művei (Kr. u. 150)

Justinus összefoglalása Trogus történelméről (kb. i. e. 10?)

Itinerarium Alexandri (Kr. u. 324–361)

Epitome Rerum Gestarum Alexandri Magni (4. vagy 5. század)

A modern életrajzíró, Mary Renault a „Nature of Alexander” című művének 30. oldalán így ír Sándor korai életrajzíróiról: „Arrianus története Sándor trónra lépésével kezdődik, valószínűleg azért, mert Ptolemaioszé is így kezdődött, ami sajnálatos, mert a korábbi évekről szóló ismeretei felbecsülhetetlen értékűek lettek volna.”

Ha valaki azt akarja állítani, hogy a Jézus nyilvános szolgálata előtti életről szóló információink „szűkösek”, akkor őszintének kell lennie, és hozzá kell tennie, hogy szerinte a legtöbb történelmi személyiség római időkig tartó korai életéről szóló információink még szűkösebbek, mint Jézus életéről szólóak.

Azt is hiszem, hogy többet tudunk Jézus korai életéről, mint más híres kortárs zsidókról, például Josephusról, Philóról (Kr. e. 20 – Kr. u. 50) és Bar Kochbáról. Azt is hiszem, hogy többet tudunk Jézus 30-as éve előtti életéről, mint Mózes és Buddha korai életéről. Talán Julius Caesarról és Josephusról van több háttérinformációnk, de másról nem tudok.

Mózes

Íme, amit Mózes nyilvános élete előtti időszakáról tudunk.

1. Mózes i. e. 1525 körül született Észak-Egyiptomban.

2. Szülei, vagy – ami valószínűbb – ősei Amram és Jochabed nevűek voltak.

3. Héber volt, egy olyan néphez tartozott, amelyet 320 évig tartottak rabszolgaságban.

4. Volt egy idősebb nővére, akit Mirjámnak hívtak.

5. Volt egy testvére, akit Áronnak hívtak.

6. Mózes az első három hónapját apja házában töltötte (ApCsel 7:20).

7. Gyermekkorában, amikor a fáraó elrendelte, hogy a héber fiúcsecsemőket a Nílusba kell vetni, anyja egy kosárba tette őt.

8. A fáraó leánya megtalálta őt, és saját fiaként nevelte fel.

9. A fáraó udvarában nőtt fel, az egyiptomiak minden bölcsességében oktatták, beszédében és cselekedeteiben is hatalmas volt (ApCsel 7,21–22), és rendelkezett az egyiptomiak tudásával és műveltségével

10. Saját édesanyja volt a dajkája.

11. Törődött a héber néppel, amikor megölt egy egyiptomit, aki egy hébert vert.

12. Még 40 évesen is elég erős volt Mózes ahhoz, hogy megölje az egyiptomit.

13. A fáraó megpróbálta megölni Mózest.

14. Mózes Midjánba menekült, ahol látott néhány asszonyt, akik vizet merítettek nyájuknak.

15. Amikor a pásztorok el akarták őket űzni, Mózes megmentette őket a pásztoroktól.

16. Mózes feleségül vette Zipporát.

17. Mózes apósának neve Reuel volt, akit Jethro-nak is hívtak.

18. Mózesnek és Zipporának született egy fia, akit Gershómnak neveztek el.

19. Mózes körülbelül 80 éves volt, amikor meglátta az égő csipkebokrot.

Gautama Buddha

A vita kedvéért tegyük fel, hogy a fiatal Buddháról szóló legendák igazak.

A Szakja király fia, egy harcos kasztba tartozó nép Kosala északi részén

Gyermekkorában valószínűleg a hindu bálványokat imádta.

3. Lemondott a világról, amikor meglátott egy beteget, egy öregembert és egy holttestet.

4. 29 éves korában elhagyta otthonát.

5. Hat évet töltött a megvilágosodás keresésével, amelyet állítása szerint egy Bo-fa alatt talált meg.

6. Kr. e. 544-ben vagy Kr. e. 483-ban halt meg, 80 éves korában.

Mohamed

Mohamed nem az ókori történelem része, de mivel jelentős vallási vezető volt, összehasonlításképpen megnézzük, mit tudunk korai életéről, a prófétálás kezdete előttről.

1. Mohamed körülbelül Kr. u. 567–569 között született.

2. Abdullah és felesége, Aminah fia volt.

3. A Mekát uraló Kuraish törzs tagja volt.

4. Apja még születése előtt meghalt.

5. Először nagyapja, ‘Abd al-Mottalib/Muttalib nevelte fel.

6. Később nagybátyja, Abu Talib nevelte fel.

7. Családja meglehetősen szegény volt.

8. Fiatalabb korában valószínűleg karavánokat vezetett.

9. Körülbelül 25 éves korában feleségül vette Khadiját, egy gazdag, 40 éves özvegyet.

10. Ezt követően valószínűleg társtulajdonosa volt egy mekkai üzletnek, amely élelmiszert árult.

11. Valószínűleg nem tudott írni, bár élete későbbi szakaszában már tudott valamelyest olvasni.

12. Jól ismerte az arab bálványokat, köztük az „Allah három leányát”: Al-Latot, ‘Uzzát és Manatot.

13. Valamennyire ismeri a judaizmust és a kereszténységet.

14. Mohamed fehér bőrű volt, aki később vörösre festette a haját.

15. A hadíszok szerint, amikor Mohamednek látomása volt, furcsa dolgok történtek. Fülzúgást érzett (Bukhari hadíszok, 1. kötet, 1. könyv, 1. fejezet, 2. szám, 2. oldal; 4. kötet, 54. könyv, 6. fejezet, 438. szám, 293. oldal). Szíve hevesen dobogott (1:3), arca elvörösödött (Bukhari hadíszok, 2. kötet, 16. szám; 5. kötet, 618. szám; 6. kötet, 508. szám; nehéz légzéssel küszködött (Bukhari Hadíszok, 6. kötet, 508. szám); mindkét szemét az ég felé emelve a földre esett (Bukhari Hadíszok, 5. kötet, 170. szám; 6. kötet, 448. szám); bőségesen izzadt (Bukhari Hadíszok, 1. kötet, 1. könyv, 1. fejezet, 2. szám, 9. o.; 2. kötet, 544. szám; 3. kötet, 829. szám, és olyan dolgokat látott és hallott, amelyeket senki más nem látott és nem hallott – Bukhari Hadiths, 1. kötet, 1. könyv, 1. fejezet, 2., 3. szám, 2–3. o.; 4. kötet, 458., 461. szám; 6. kötet, 447. szám. Ezek akkoriban talán furcsának tűnhettek, de azóta más emberek is tapasztaltak néhány ilyen tünetet, amikor epilepsziás rohamuk volt.

16. Mohamed azt mondta, hogy Gábriel angyal megjelent előtte, és egy alkalommal fizikai fájdalmat okozott neki.

Azon tűnődött, vajon ezek a Sátántól származnak-e, de felesége meggyőzte őt arról, hogy Istentől származnak.

K: A Mt 1:18 és a Lk 2:7 szerint Krisztus szűztől való születése összeegyeztethetetlen-e az Ő előzetes létezésével, ahogyan Rudolph Bultmann és Wolfgang Pannenberg gondolták?

V: Nem. Ez csak azoknak a hitehagyott teológusoknak tűnik összeegyeztethetetlennek, akik olyan istenben hisznek, akinek meg kell felelnie a saját korlátaiknak. Krisztus már korábban is létezett, de ez nem korlátozta abban, hogy:

1. Ideiglenesen és önként úgy döntsön, hogy bizonyos tulajdonságait nem használja, és dicsőségének egy részét elrejtse (Zsidók 2:9; János 17:5; Filippi 2:7).

2. Bármilyen formában megjelenni, ahogyan csak akart, beleértve az emberi alakot is (Filippi 2:8)

3. Valójában felvegye az emberi természetet, és emberré váljon (Zsidók 2:14–17).

4. Kezdetben felnőttként, gyermekként, csecsemőként vagy embrióként, vagy ahogyan csak akarta, a földre jöjjön.

Valójában Krisztusnak, mint Mindenható Istennek a létezése előtti állapota egyáltalán nem korlátozta Őt semmiben. A Mindenható Istenre vonatkozó egyetlen korlátozás az önmagára kényszerített korlátozás. Isten nem hazudhat (Zsidók 6:18; Titusz 1:2), nem tagadhatja meg önmagát (2 Timóteus 2:13), és a gonosz nem kísértheti meg (Jakab 1:13).

K: A Máté 1:18–21 szerint az „angyali üdvözlet” Mária terhessége után történt, vagy a Lukács 1:26–31 alapján Mária terhessége előtt?

V: József és Mária két különböző személy. Az angyal Lukács 1:26–31 szerint MÁRIÁHOZ szólt, mielőtt az teherbe esett volna. Az angyal JÓZSEFHEZ szólt Máté 1:18–21 szerint, miután Mária teherbe esett, és József fontolóra vette, hogy elváljon tőle.

K: A Máté 1:18-ban és a Lukács 2:7-ben említett ebionita eretnekek kik voltak, és miben hittek?

V: Az ebioniták „alacsony” véleményt alkottak Krisztusról: úgy hitték, hogy Ő Isten Atyától származik, de nem Isten Fia. Úgy vélték, hogy Jézust tiszteletből Istennek lehet nevezni, de Ő nem volt isteni természetű. Az ebioniták úgy vélték, hogy a zsidó szokásokat továbbra is be kell tartani. Tagadták Krisztus szűztől való születését, azt állítva, hogy Józseftől született (Ireneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 21. fejezet, 451. o.), és csak a Máté-evangélium rövidített változatát fogadták el (Ireneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 10.7. fejezet, 428. o.).

K: A Mt 2,2.7.9-ben mi volt az a csillag Betlehem felett, amikor Krisztus megszületett?

V: Bár a Szentírás nem mondja ki kifejezetten, valószínűleg Isten shekinah dicsősége volt, mivel a „csillag” elvezethette őket egy konkrét faluba, sőt egy bizonyos házhoz is.

K: A Mt 2:2,7-ben ki említette még ezt a keleti csillagot, amelyet a mágusok láttak?

V: Számos korai író említi ezt.

Ignatius (kb. 100–117) Levele az efezusiakhoz, 19. fejezet, 57. oldal

Justinus a mártír (kb. 138–165) Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval, 88. fejezet, 237. oldal

Irenaeus of Lyons (182–188) Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 9.2. fejezet, 423. oldal

Tertullianus (198–220) A bálványimádásról, 9. fejezet, 65. oldal

Hippolytus (Kr. u. 222–234/5) Minden eretnekség cáfolata, 7. könyv, 15. fejezet, 108. oldal

Origenész (Kr. u. 225–249) új csillagnak tekintette, nem pedig egy már létező égitestnek, Origenész: Celsus ellen című művének 1. könyvében, 48. fejezet, 422. oldal.

„A újrakeresztelésről szóló értekezés” (kb. 250–258) 8. fejezet, 671. oldal

Alexandriai Péter (306,285–311) „Kanonikus levél” című művének 13. fejezetében, 277. oldalán említi a mágusokat, de a csillagot nem.

Atanáz (318) „Kinek a születését előre jelezte az égbolton egy csillag, hogy bejelentsen a világnak azt, aki megszületett? Hiszen amikor Mózes megszületett, szülei elrejtették őt: … De Krisztus születésének tanúja nem ember volt, hanem egy csillag azon az égen, ahonnan Ő alászállt.” Az Ige megtestesülése, 38.5. fejezet, 55. oldal.

K: A Mt 2,11 alapján ésszerűnek tűnik azt hinni, hogy a mágusok, akik Jézust imádni jöttek, ismertek Dániel messiási próféciáját, tanulmányozták azt, és rájöttek, hogy a Messiás eljövetele közel van. Tud-e bármilyen utalást a zoroasztriánusok vagy más perzsák (közel-keleti népek) írásaiban Dániel Messiásról szóló próféciájára?

V: Dániel egy ideig Perzsiában élt, és kapcsolatba került a perzsa bölcsekkel és asztrológusokkal. A mágusok egy zoroasztriánus/médi papokból álló törzs voltak, hasonlóan a lévitákhoz, akik Izráel papjai és templomi szolgái voltak. Nem vagyok jártas a zoroasztriánus irodalomban, de nem vagyok biztos benne, hogy sokan ismerik, mivel a muszlimok nagy részét valószínűleg megsemmisítették. A zoroasztriánusok a muszlimok alatt kevesebb védelmet élveztek, mint a „Könyv népe”, azaz a keresztények, a zsidók és a sabi. A muszlim irodalomban gyakran utalnak a zoroasztriánusokra, és tudomásom szerint a muszlim irodalomban nincs utalás a zoroasztriánusok eljövetelére.

K: A Mt 2,11-ben miért léptek be a mágusok egy házba, hiszen a Lk 2,7 szerint Jézus egy jászolban született?

V: Jézus azért született egy istállóban, mert a fogadóban nem volt hely. József és Mária nem akartak a szükségesnél tovább az istállóban maradni. Mire a három bölcs megérkezett, már beköltöztek egy házba.

A modern nyugati karácsonyi énekek általában úgy ábrázolják a három bölcset, mintha éppen Jézus születésének éjszakáján érkeztek volna. Valójában azonban valamivel később érkeztek. Az ortodox egyházak december 25-én ünneplik a karácsonyt, de a három bölcs érkezését január közepén ünneplik.

K: Egy kommentátor így fogalmaz: „Jézus nem a Jelenések 19-ben szereplő katonai hódítóként jött el, hanem a szenvedő szolgaként (Ézs 53) és alázatos vezetőként (Zak 9:9). Az Isten országa tehát megkezdődött (Mt 3:2; 4:17; 10:7; 11:12; 12:28; Mk 1:15; Lk 9:9, 11; 11:20; 21:31–32), de még nem teljesedett be (Mt 6:10; 16:28; 26:64)”. Mit jelent ez? A királyság a jelenben vagy a jövőben van? Vagy a betlehemi megtestesüléssel kezdődött, és Krisztus második eljövetelével fog beteljesedni?

V: Nem tudom, melyik kommentátorra vagy kommentátorokra utalsz, de egyetértenék velük. Jézus első eljövetelekor – a zelóták nagy csalódására – szenvedő szolgaként jött el, nem pedig katonai hódítóként. Isten országa már Jézus földi élete alatt megjelent, és most is bennünk van. Ugyanakkor Isten országa nem hatalommal jött el, és nem is fog eljönni, amíg Jézus vissza nem tér a Jelenések könyvében leírtak szerint.

K: A Lukács 2:22–38 szerint Jézust bemutatták-e a templomban (Jeruzsálemben), vagy József elvitte-e a családját Egyiptomba a mágusok érkezése után, ahogyan azt a Máté 2:13–18 mondja?

V: Mindkettő.

1. Jézust körülbelül negyven nappal születése után mutatták be a jeruzsálemi templomban. Ezután visszatértek Betlehembe, útban Egyiptom felé. Miután Mária felkészült, elindultak.

2. A nyugati karácsonyi történetekkel ellentétben a bölcsek nem éppen azon az éjszakán érkeztek, amikor Mária vajúdott. Néhány héttel később érkeztek. Mellékesen megjegyezzük, hogy a keleti ortodox keresztények általában nem adnak ajándékokat karácsonykor. Ajándékokat január közepén adnak, amikor szerintük a bölcsek érkeztek.

K: A Mt 3,17-ben Isten azt mondta: „Ez az én szeretett Fiam…”, vagy azt mondta: „Te vagy az én szeretett Fiam…”, ahogyan azt a Mk 1,11 és a Lk 3,22 mondja?

V: Három okból is lehetséges mindkét változat.

1. Az evangéliumírók gyakran átfogalmazták az idézeteket. De függetlenül ettől, azt a jelentést látjuk, hogy Isten Atya bejelentette a tömegnek, hogy Jézusra helyezte kegyelmét.

2. Isten Atya mondhatta ezt héberül és/vagy arámiul, de az evangéliumok, amelyekkel rendelkezünk, görög nyelven íródtak.

3. Papiasz, János apostol tanítványa, leírja, hogy a Máté-evangéliumot eredetileg a héber nyelven (arameusul?) írták, és lehetséges, hogy a görögre fordítás során átfogalmazták.

K: A Mt 3,17; Mk 1,11 és Lk 3,22 versekben Jézus magához szólt?

V: Jézus nem magához szólt. Isten Atyához szólt, aki „Fiamnak” nevezte Őt.

K: A Mt 4:1 és a Mk 1:12 szerint Jézust közvetlenül a keresztségét követően küldték a pusztába, vagy néhány napot várt, ahogyan azt a Jn 1:29, 35, 43 mondja, majd Kánába ment, ahogyan azt a Jn 2:1 sugallja?

V: Bár Jézus a kísértések befejezése után valamikor Galileába ment (Máté 4:11–12; Márk 1:13–14; Lukács 4:13–14), ezek a szakaszok nem mondják meg, hol tartózkodott Jézus közvetlenül a 40 nap letelte után. Így két különböző lehetőség merül fel.

Először a keresztség, aztán 40 nap, majd Galilea: Valószínű, hogy János Jézust a János 1:29–34-ben említett napon keresztelte meg. Ezután Jézus még egy napot ott maradt (János 1:35), majd másnap úgy döntött, hogy Galileába indul (János 1:43).

A kánai menyegző sokkal később volt, vagy a hét harmadik napján, vagy Galileába érkezése után a harmadik napon. Nem lehetett a János 1:43-at követő napon (ami a János 1:35 után volt), mert az négy nap lett volna, nem három.

A Máté 4:1 egyszerűen azt mondja, hogy Jézus a keresztségét követően a pusztába ment. A Márk 1:12 szerint Jézus „azonnal” ment a pusztába, de ez még így is jelenthet néhány nappal későbbet.

Először a keresztség, aztán 40 nap, majd vissza Jánoshoz: a János 1. fejezetben sehol sem szerepel, hogy mikor keresztelték meg Jézust. Jézust János körülbelül 40 nappal a János 1:19 előtt keresztelhette meg. A kísértések után Jézus visszatért Jánoshoz a János 1:29-ben.

K: A Máté 4:1–11-ben Jézus kísértéseinek sorrendje kenyér, gőg és hatalom volt, vagy a Lukács 4:1–12-ben kenyér, hatalom és gőg?

V: Két válasz létezik, és mindkettő igaz lehet.

1. Lukács egyszerűen az „és” szót használja, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy sorrendben sorolja fel őket. További információt arról a nézetről, miszerint Máté szövege sorrendben van, Lukácsé pedig nem, lásd a Hard Sayings of the Bible című könyv 454–457. oldalát.

2. Ezenkívül a negyven nap alatt, amíg Jézust kísértették, ezeket és más kísértéseket valószínűleg többször is felvetették, különböző sorrendben.

K: A Mt 4:1–11, a Mk 1:13 és a Lk 4:1–13 alapján hogyan tudjuk elképzelni, hogy „Isten” kísértésnek van kitéve az ördög által, ahogyan azt Ahmad Deedat állítja?

V: A Sátán bármit megpróbálhat, de mivel a Sátán Jézust kísértette meg, a Sátán cselekedetei semmilyen módon nem csökkentik Jézus nagyságát.

Jézus 100%-ban Isten volt, de 100%-ban ember is. Ha Jézus, mint Isten, csupán valamiféle kísértetként jelent volna meg, akkor nem lehetett volna kísértve. De mivel Jézus teljes mértékben ember volt, és az emberekért hozott engesztelő áldozatként, át kellett élnie mindazt, amit az emberek mind átélnek.

K: A Mt 4,1–11; Mk 1,13 és Lk 4,1–13 szerint kinek a kezdeményezésére ment Jézus a pusztába, hogy megkísértessék, és miért?

​​V: Az itt használt görög szó a „kísértésre” (peirazo) és a „kísértésre” (peirasmos) vonatkozóan jelenthet gonoszra csábítást is, de a világi görög irodalomban „próbára tenni” jelentést hordoz. Jézust nem rabolta el az ördög, ahogyan azt egy muszlim állította, mert amikor Jézus a Máté 4:10-ben parancsolta a Sátánnak, hogy távozzon, a Sátánnak távoznia kellett. Inkább Isten kezdeményezte ezt; a Szentlélek vezette Jézust a pusztába, hogy szembeszálljon az ördöggel. A Sátán egy magas hegyre és a templom szárnyára vitte Jézust, de mind a Sátán, mind Jézus tudta, hogy a Sátánnak nem szabad semmit sem tennie vele. Így még Jézus szolgálatának megkezdése előtt bebizonyosodott, hogy a Sátánnak nincs hatalma Jézus felett, és nem tudja Jézust bűnbe ejteni. Jézus képes volt ellenállni a testi vágyaknak, hogy kielégítse a lelki szükségleteit.

K: A Mt 4,1–11 és a Lk 4,1–13 szerint hogyan tükrözik vissza a Sátán által Jézusra mért kísértések a Sátán által Évára mért kísértéseket a Gn 3,6-ban?

V: Bár nem azonosak, a Sátán gyakran használja újra és újra hasonló taktikákat, és ez valószínűleg azért van, mert ezek továbbra is jól működnek számára. De míg Ádám és Éva elbuktak a buja kertben, Jézus a sivatagban győzedelmeskedett. Míg Izráel 40 éven át nem volt hűséges a pusztában, Jézus 40 napon át hűséges maradt a pusztában. Amikor kísértésbe esünk, az lehetőséget kínál számunkra, hogy megmutassuk: az, aki bennünk van, nagyobb annál, aki a világban van, ahogyan az 1 János 4:4 mondja.

Éva úgy látta, hogy a tiltott gyümölcs:

1. Jó étel [fizikai étvágy],

2. kellemes a szemnek [szépség, a szem vágya],

3. kívánatos a bölcsesség megszerzéséhez [megnyílnak a szemünk, és Istenhez hasonlóan megismerjük a jót és a rosszat [isteni hatalom, miután követtük a Sátán parancsát].

Jézust, aki böjtölt, a következőkkel kísértették:

1. A kövek kenyérré válásával [fizikai étvágy],

2. Azzal, hogy ledobja magát a templom szárnyáról [hivalkodás],

3. Hatalom a föld minden királysága felett [isteni hatalom Sátán parancsa alatt].

Az 1 János 2:16 háromféle bűnt említ a világban: a test vágyait, a szem vágyait és az élet büszkeségét.

Bár a kísértések sorrendje Máté és Lukács evangéliumában eltérő, valószínű, hogy a Sátán nem csupán háromszor kísértette meg Jézust, majd feladta. Inkább valószínű, hogy a Sátán újra és újra kísértette Jézust.

K: A Mt 4:1–11, Mk 1:13 és Lk 4:1–13 alapján, mivel Jézus Isten, nem volt-e képes kísértésre és bűnre, vagy emberként képes volt-e kísértésre és bukásra?

V: Ez egy paradoxon, amelyet általában Krisztus bűntelenségének neveznek. A kísértések valósak voltak, nem hamisak. De az eredmény biztos volt: Ő nem fog bűnt elkövetni. Ahogy a Believer’s Bible Commentary 1212. oldalán olvasható: „Annak ellenére, hogy Jézus nem volt képes bűnt elkövetni, a kísértés nagyon is valós volt. Lehetséges volt, hogy szembesüljön a bűnre csábító kísértésekkel, de erkölcsileg lehetetlen volt számára, hogy engedjen nekik.” Jézus nem azért volt képtelen bűnt elkövetni, hanem azért, mert képes volt nem bűnt elkövetni. Egy durva analógia: vajon egy kis szomáliai kalózcsónak megtámadhat-e egy amerikai csatahajót? A kalózok tévesen azt hitték, hogy ez egy kereskedelmi hajó, amelyet eltéríthetnek. A kalózoknak nem sikerült jól a dolog. Fő hajójukat gyorsan elsüllyesztette az, amit az amerikai haditengerészet „kézifegyveres tűznek” nevez, még mielőtt a csatahajó közelébe értek volna.

K: Bart Ehrman így ír: „A Máté-evangéliumban Jézus nem hajlandó csodákat tenni annak érdekében, hogy igazolja kilétét; a János-evangéliumban viszont gyakorlatilag ez az egyetlen ok, amiért csodákat tesz.” *Jesus, Interrupted*, 103. o. A Máté-evangéliumban – a második kísértésnél és más helyeken is – Jézus nem tesz csodákat annak érdekében, hogy igazolja magát. *Jesus, Interrupted*, 84. o.

V: Ehrman egyenlőségjelet tesz a Sátán vagy a szkeptikus farizeusok szavának megtagadása és a válaszokat kereső vagy segítségre szoruló emberek számára végzett csodatételek között. Jézus a Máté 4:7-ben azt mondta, hogy azért nem vetette le magát, mert nem szabad Istent próbára tenni. Jézus senkinek sem „tartozott” azzal, hogy egyetlen csodát is tegyen; és soha nem tett csodákat olyan szkeptikus embereknek, akik azt hitték, hogy Jézus tartozik nekik ezzel. De Jézus kegyesen csodákat tett azoknak, akik hittek benne, és megerősítette hitüket.

K: A Máté 4:12-ben és a Márk 1:14-ben, Jézus megkísértése után, Jánost Jézus nazareti és kapernaumi szolgálata előtt zárták-e börtönbe, vagy azután, hogy Jézus János 1:43 szerint Galileába érkezett?

V: A Biblia a következőket mondja:

A János 1:43 szerint Jézus úgy döntött, hogy visszatér Galileába (nem azt, hogy aznap visszatért), miután Keresztelő János ismét kijelentette, hogy Jézus az Isten Báránya. Keresztelő Jánost akkor még nem tartóztatták le.

A Máté 4:12 szerint Jézus akkor tért vissza Galileába, amikor hallott Keresztelő János bebörtönzéséről.

A Márk 1:14 szerint János bebörtönzése után Jézus Galileába ment.

Az események sorrendje:

1. János ismét kijelentette, hogy Jézus az Isten Báránya.

2. Már másnap Jézus elhatározta, hogy (előbb vagy utóbb) visszatér Galileába.

3. Vagy még mielőtt Jézus elindult volna Galileába, vagy pedig miután elindult, de még mielőtt megérkezett volna Galileába, Jánost bebörtönözték.

4. Jézus Galileába érkezett.

K: A Márk 1:14 szerint Jézus Galileában kezdte meg szolgálatát, vagy Júdeában és Jeruzsálemben, ahogyan azt a János 1:35–42 [állítólag] mondja? Van ennek valami határozott jelentése vagy jelentősége?

V: A János 1:35–42 nem arról szól, hogy Jézus megkezdte volna szolgálatát, hanem arról, hogy elhívta András és Péter tanítványait. Ez volt az a hely, ahol Keresztelő János tartózkodott, nem pedig Jeruzsálem. Másnap, a János 1:43 szerint, Jézus elindult Galileába, és elhívta Fülöpöt és más tanítványokat. A Márk 1:14 nem azt mondja, hogy Jézus megkezdte a szolgálatát, hanem azt, hogy miután Keresztelő Jánost bebörtönözték, Jézus hirdette Isten örömhírét Galileában.

K: A Márk 1:12–13 szerint Jézus a keresztségét követően 40 napra a pusztába ment, vagy a János 2:1 szerint a harmadik napon Kánába ment az esküvői ünnepségre?

V: Mindkettő. A „harmadik nap” a Galileába érkezés utáni harmadik nap volt, nem pedig a keresztség utáni harmadik nap, ahogyan azt a Bible Difficulties & Seeming Contradictions (Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások) című mű 196. oldala és a Believer’s Bible Commentary (A hívő Biblia-kommentár) 1473. oldala állítja. Egy másik magyarázat szerint a „harmadik nap” a hét harmadik napja volt.

Az „Expositor’s Bible Commentary” 9. kötetének 42. oldalán az áll, hogy a harmadik nap lehetett a Keresztelő Jánostól való távozás utáni harmadik nap. Bár a János 1:29–35, 43-ban szereplő „másnap” kifejezések mind ugyanarra a napra utalhatnak, ez nem valószínű, hiszen ez a jelentés egyértelműbb lenne, ha a „másnap” kifejezést nem használnák többször is.

K: A Lukács 3:22-ben, Jézus keresztségéről szóló részben azt kellene-e mondania: „Te vagy az én fiam, ma szültelek téged”, ahogyan azt Justinosz mártír, [állítólag] Alexandriai Kelemen, [állítólag] Ágoston és mások állítják, vagy inkább: „Te vagy az én fiam, a szeretett, akiben gyönyörködöm”? (Ez egy muszlim által felvetett ellenvetés első fele.)

V: Először nézzük meg ennek a muszlim érvelésnek a következményeit, másodszor alkalmazzuk ugyanezt a mércét az iszlámra, harmadszor vizsgáljuk meg ennek a kézirati változatnak a részleteit, végül pedig alkalmazzuk ezt általában a kereszténységre.

A. A muszlim érvelésének következményei

Tegyük fel egy pillanatra, hogy a muszlimnak teljesen igaza van. Az ige eredetileg azt mondta, amit a muszlim állít. Vagy alternatívaként tegyük fel, hogy csak abban lehetünk biztosak, ami mindkét változatban közös volt: „TE VAGY AZ ÉN FIAM”. Gratulálok: ha Isten valóban ezt mondta volna bárkinek is, akkor a muszlim saját szavai épp most cáfolták meg az iszlámot, és bebizonyították, hogy a Korán hazudik Allahról. A Korán szerint nagyon helytelen azt mondani, hogy Allah Atya, vagy hogy Allahnak vannak fiai (2:116; 4:171; 5:116,117; 6:100; stb.). Ha Isten valóban „fiamnak” nevezte Jézust, akkor a Korán hazudik Istenről. (Feltételeztem, hogy a muszlim kérdező ortodox muszlim volt, bár ebben tévedhetek.)

B. Ugyanazt a mércét alkalmazzuk az iszlámra is

Ez a változat nem változtat semmit a keresztény tanításon, mivel mindkét kifejezés máshol is szerepel. A Biblia tévedhetetlensége azt jelenti, hogy a Biblia eredeti kéziratai hibátlanok voltak; később kézirati eltérések csúsztak be, de ezek közül egyik sem változtatja meg jelentősen a hitet vagy a gyakorlatot. Ezzel szemben a legtöbb muszlim úgy véli, hogy a mai arab Korán az eredeti földi példány pontos mása, amely pedig a mennyei táblák pontos mása volt (85. szúra 20–22. vers). Pedig bizonyítható, hogy a Korán is változásokon ment keresztül.

a) A Sahih Muslim 2:2286 (500., 501. o.) egy elveszett Korán-szúrát említ. Hosszú idézetet tartalmaz ebből a szúrából, és valóban, ez ma már nem szerepel a Koránban.

b) Egy korai Korán-változat (’Ubai), amely túlélte ’Uthman egységesítését, nem tartalmazta az első és az utolsó szúrákat. (Ezeket nem egyszerűen kivágták; soha nem is voltak benne.) Ma a kairói Al-Azhar Múzeumban található.

c) Abu Yunus, ‘Aisha felszabadított rabszolgája, másolatot készített a Koránból ‘Aisha számára. A 2:238-as szúrában kissé eltért a szöveg. „Abu Yunus, ‘Aisha felszabadított rabszolgája így mondta: ‘A’isha (Allah legyen vele elégedett) megparancsolta nekem, hogy másoljak le neki egy példányt a Koránból, és azt mondta: Amikor eljutsz ehhez a vershez: „Tartsd be az imákat és a középső imát” (2:238), szólj nekem; így amikor odaértem, szóltam neki, és ő diktált nekem (így): Tartsd be az imát, a középső imát és a délutáni imát, és állj fel igazán engedelmesen Allah előtt. ‘A’isha (Allah legyen vele elégedett) így szólt: „Így hallottam Allah Küldöttétől (béke és Allah áldása legyen vele).” Sunan Nasa’i, 1. kötet, 475. sz., 340. o.

d) „Ezután Allah kinyilatkoztatott nekünk egy verset, amely később a törölt versek közé került.” Bukhari, 5. kötet, 59. könyv, 27. fejezet, 416. szám, 288. oldal.

„Anas bin Malik elbeszélése: … A Bi’r-Ma’unánál megölt emberekről kinyilatkoztatott egy Korán-vers, amelyet szoktunk felolvasni, de később törölték. A vers így szólt: »Tájékoztassátok népünket, hogy találkoztunk Urunkkal. Ő elégedett velünk, és minket is elégedetté tett.«” Bukhari, 4. kötet, 52. könyv, 19. fejezet, 69. szám, 53. o. Lásd még: al-Tabari Története, 7. kötet, 156. o.

További hivatkozások a törölt versekre: Bukhari, 4. kötet, 52. könyv, 9. fejezet, 57. szám, 45. oldal, Bukhari 4. kötet, 52. könyv, 184. fejezet, 299. szám, 191. oldal, Bukhari 5. kötet, 59. könyv, 27. fejezet, 416. szám, 288. oldal, valamint Bukhari 5. kötet, 59. könyv, 27. fejezet, 421. szám, 293. oldal – mindegyik ugyanazt ismétli ugyanarról a versről.

e) A Bukhari-hadíszok szerint a Korán egyes részei hiányoztak és/vagy hatályon kívül helyeződtek a 4. kötet 51. könyvének 12. fejezetében, 62. szám alatt, 48–49. oldalon, valamint a 4. kötet 51. könyvének 19. fejezetében, 69. szám alatt, 53. oldalon; 6. kötet, 61. könyv, 3. fejezet, 510. szám, 479–480. oldal; 6. kötet, 61. könyv, 4. fejezet, 511. szám, 480. oldal.

f) Néhány további hely, ahol eltérések találhatók (nem csak a magánhangzókban):

11. szúra, 46. vers: Abu Dawud, 3. kötet, 3383. lábjegyzet, 1116. o.

18. szúra, 76. vers: Abu Dawud, 3. kötet, 3384. lábjegyzet, 1116. oldal

18. szúra, 86. vers: Abu Dawud, 3. kötet, 3385. lábjegyzet, 1116. oldal

24. szúra, 35. vers: Abu Dawud, 3. kötet, 3387. lábjegyzet, 1116. oldal

34. szúra, 23. vers: magánhangzók miatt, de egy esetben mássalhangzó miatt. Abu Dawud, 3. kötet, 3392. lábjegyzet, 1117. oldal

39. szúra, 59. vers: Ez a lélekre vonatkozóan nőnemű névmást idéz, míg a jól ismert olvasatokban hímnemű névmás szerepel. Abu Dawud, 3. kötet, 3979. lábjegyzet, 1117. oldal

89. szúra:26 Abu Dawud 3. kötet, 3399. lábjegyzet, 1118. o.

89. szúra, 25–26. vers Abu Dawud 3. kötet, 3408. lábjegyzet, 1119. oldal

12. szúra 23. vers Abu Dawud 3. kötet, 3411. lábjegyzet, 1120. o.

2. szúra, 58. vers Abu Dawud, 3. kötet, 3413. lábjegyzet, 1121. oldal

24. szúra, 1. vers (hiányzó vagy felesleges „r”: Faradnaha [és amit elrendeltünk] szemben a többségi farradnaha [amit részletesen leírtunk] Abu Dawud 3. kötet, 3414. lábjegyzet, 1121. oldal

g) A Mohamed életében bekövetkezett változások ésszerű magyarázata: a 22. szúra 52. versének tanúsága szerint a Sátán mindig belekever valamit a próféta szavaiba, de Istennek ezt ki kell semlegesítenie. Ez magyarázatot adhat arra, hogy miért számolnak be négy különböző muszlim történelmi forrás arról, hogy a 53. szúra 19–20. versei eredetileg azt mondták, hogy négy bálványistennő közbenjárására (segítségére) kell reménykedni.

Elégedett lenne-e a muszlim kérdező a Bibliával, ha a keresztények egyszerűen megsemmisítenék a bizonyítékokat, és egy kiválasztott változat kivételével az összes kéziratot elégetnék? Egyrészt azt gondolhatnánk, hogy nem, kivéve, hogy pontosan ezt tette ‘Uthman, amikor elrendelte, hogy az emberek adják le a Korán-példányaikat megsemmisítésre, majd ő új példányokat bocsátott ki. A mai Koránok azonban még ‘Uthman szövegével sem azonosak. Például eltérés: 6. szúra 160a (Yusuf ‘Ali-nál 6:159a): „…szekták, én semmiben sem tartozom közéjük;” (Uthman idején) szemben a következőkkel: „…szekták, neked a legcsekélyebb részük sincs bennük:” al-Tabari 15. kötet, 181. oldal és 323. lábjegyzet.

C. A kézirati eltérés részletei

„Te vagy az én Fiam, a Szeretett; benned gyönyörködöm.” (4. o. (3. század), Sinaiticus, Vaticanus, Alexandrinus, Bizánci Lektórium, egyes itáliai kódexek, sahidikus kopt, etióp, grúz, Ágoston). Ágoston kéziratában az első olvasat szerepelt Aland és társai szerint (4. javított kiadás), így a muszlim kérdező tévedett, amikor Ágostont a második kategóriába sorolta.

„Te vagy az én Fiam, ma szültelek téged” (Bezae Cantabrigiensis, egyes itáliai kéziratok, Justinus mártír: Párbeszéd Tryphóval, 88. fejezet, 244. o. (kb. 138–165-ben íródott); Hilár (355–367/368), Metód (270–311/312), az apokrif Nikodémus-evangélium (görög változat, 2. fejezet; Apokrif Gyermekkori Elbeszélés 54.)

„Te vagy az én szeretett Fiam, ma szültelek téged” (Klemens az alexandriai, Kr. u. 193–217/220). Ez hasonló a második olvasmányhoz, kivéve az első olvasmányban szereplő „szeretett” aspektust. Így a muszlim kérdező tévedett, amikor Klemens az alexandriait a második kategóriába sorolta.

D. Általános alkalmazás a kereszténységre

Justinus talán emlékezetből idézett, és még a jó embereknek is előfordulhatnak apró emlékezetbeli hibák. Nem hisszük, hogy Isten üzenete a Biblia mássalhangzói és magánhangzói lennének, hanem a Biblia üzenete, és ez az üzenet állandó, még ha a második olvasatot is fogadjuk el, mivel más versek is azt mondják, hogy a) Jézus szeretett volt, és b) ma szültelek téged (2. zsoltár). Ami őszinte hiba, téves emlékezet lehet, az nem bizonyítja a hamisítást – hacsak nem bizonyítja azt, hogy Aisha, Mohamed felesége is hamisító volt, amiért a Korán egyik versét más jelentéssel írta le.

K: A Lukács 3:22-ben szereplő kézirati eltérés bizonyítja-e, hogy hamisító működött közre, és a bibliai verset úgy módosították, hogy kihagyják azt a részt, miszerint Jézus a keresztségkor lett Isten fia, szemben a születéssel vagy az azt megelőző időponttal? (Ez a muszlim kifogás második fele.)

V: Egyáltalán nem. Bár nem ismerjük az összes részletet, négy lehetőség áll fenn, amelyek bármelyike kielégítő választ ad.

Több kijelentés: Lehet, hogy az Atya több kijelentést is tett. Miért korlátozódna Isten, az Atya arra, hogy itt csak egyszer nevezze Jézust Fiának?

Egy átfogó kijelentés: Lehet, hogy az Atya csak egy mondatot mondott, és az valami ilyesmi volt: „Te vagy az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm; ma szültelek téged.” Mindenki helyesen rögzítette ennek részeit.

Justinus mártír emlékezetbeli hibája: Justinus mártír, aki talán emlékezetből idézte ezt, hibát vétett, és a későbbi írók, akik elolvasták Justinus mártír írásait, valamint azok a korábbi írók, akik elolvasták Justinus mártír írásait, átvették ezt a hibát.

Bibliai változat: Valaki Justinosz mártír előtt tévesen másolta ide ezt a mondatot, Justinosz pedig helyesen idézte azt, ami a Bibliájában állt.

Sok muszlim számára, ha a Korán bármilyen változása – akár nem teológiai jellegű is – hamisítást bizonyít, akkor a Korán mai összes példányát el kellene égetni, mert az is hamisítvány. Vannak eltérések Uthman változatától (a 159a. (vagy 160a.) szúra csak egy példa erre). És ‘Uthman egységesített szövege eltér ‘Ubai szövegétől, és mindkettő kihagyta az elveszett szúrát. Valójában a Korán elismeri, hogy a Sátán (legalábbis ideiglenesen) a tanításából is belecsempész egy keveset a próféta szavaiba (22. szúra 52. vers). Erre példaként vegyük a 53. szúra 19–20. versének eredeti megfogalmazását.

K: A Lukács 3:23 szerint hány éves volt Jézus, amikor megkezdte szolgálatát?

V: A Lukács 3:23 szerint „harminc körül”, ami 25 és 35 év közötti kort jelenthet. Jézus Nagy Heródes uralkodása alatt született, aki i. e. 4-ben halt meg, és Jézus akkor kezdte meg szolgálatát, miután Keresztelő János is megkezdte a sajátját. János Tiberius császár uralkodásának 15. évében, azaz i. sz. 28-ban kezdte meg szolgálatát. Így, ha a régészeti kormeghatározásokat elég pontosnak tekintjük, Jézus körülbelül 33–35 éves lehetett. Emellett Poncius Pilátus csak Kr. u. 26-tól Kr. u. 36/37-ig volt Júdea prefektusa, így Jézust ennél korábban kellett keresztre feszíteni. A legvalószínűbb becslésünk szerint Jézus Kr. u. 30 körül kezdte meg szolgálatát, és nagy valószínűséggel Kr. u. 33. április 3-án halt meg.

K: A Mt 4,12–13 szerint hogyan lettek Simon és András tanítványok, amikor Jézus még Keresztelő Jánosnál volt, hiszen Jézus azt mondta nekik, hogy kövessék őt Galileába, amint az a Mt 4,18–20, a Mk 1,16–20 és a Lk 5,1–11-ben olvasható?

V: Először „tanítványokká” lettek, amikor Jézus Keresztelő Jánosnál volt. Csak később, Galileában lettek különleges tanítványok, akiket később apostoloknak neveztek ki. Ne feledjük, hogy Jézusnak nagy számú tanítványa volt, akik közül néhányan elhagyták őt a János 6:66 szerint. Ezen felül voltak külön kijelölt tanítványai is, 72 fő, a Lukács 10:1 szerint. Végül Jézusnak ott voltak a tizenkettek, akik apostolokká lettek, a Márk 6:7 és a János 6:67 szerint.

K: A János 1:35–37 szerint András és a másik tanítvány Jézus keresztségét követő napon követték-e Jézust, vagy vártak 40 napot Jézus megkísértései után?

V: – Utána. Jézust János keresztelte meg (Máté 3:13–17; Márk 1:9–11; Lukács 3:21–23), 40 napig kísértésnek volt kitéve (Máté 4:1–11; Márk 1:12–13; Lukács 4:1–12), majd visszatért Jánoshoz (János 1:29–32)

K: Jézus szolgálata során megismerhetjük-e az események sorrendjét?

V: Csak egyes események sorrendjét ismerhetjük. Az evangéliumok sorrendjét illetően azonban sokan nagyon össze vannak zavarodva három tévhit miatt, amelyeket tisztázni kell.

Az evangéliumírók nem minden eseményt rögzítettek; ugyanakkor soha nem is állították, hogy ezt tennék. Például János, aki korábban Keresztelő János tanítványa volt, érthető módon nem tesz említést arról az időszakról, amely Jézus megkeresztelése és Jézushoz való csatlakozása között telt el. A János 21:25 kifejezetten azt mondja, hogy Jézus sok más dolgot is tett, amit nem írtak le. A János-evangélium a többi evangélium után íródott, és úgy tűnik, János azokat a részeket hangsúlyozza, amelyeket a többiek nem említenek.

Ismétlés: Képzeljük el, hogy Jézus bejárja a számos várost, amelyeket Galileában, Júdeában és a Dekapoliszban látogatott meg, és soha nem ismétel meg egyetlen parancsot vagy példabeszédet sem, hanem minden városban valami teljesen mást mond. nem túl valószínű! Jézus valószínűleg sokkal többször mondta el ezeket a példázatokat, mint amennyit az egyes evangéliumok rögzítettek, és az emberek is többet beszéltek Jézusról, mint amennyit feljegyeztek. Így például nyitott kérdés, hogy a Máté-evangéliumban szereplő Hegyi Beszéd és a Lukács-evangéliumban szereplő Síksági Beszéd két különálló esemény volt-e, ahol Jézus megismételte bizonyos tanításait, vagy egyetlen esemény, amelynek során Jézus egy fennsíkon beszélt.

Nem sorrendben: Az evangéliumírók nem rögzítették az eseményeket sorrendben, de soha nem is állították, hogy sorrendben rögzítették volna őket. Valójában Papias, János apostol tanítványa, kifejezetten azt mondja, hogy Márk nem rögzítette az eseményeket sorrendben.

Krisztus szolgálatának egyes általános időszakai belül az evangéliumírók nem állították, hogy bármi is sorrendben lenne, kivéve a következő részeket, ahol a „utána”, „másnap” stb. szavakat használták. Az evangéliumok összehangolásával kapcsolatos kérdésekben vegyük figyelembe a vastag betűvel szedett szavakat, amelyek az időt, a sorrendet és a helyszínt jelzik.

K: Mi a Jézus korai szolgálatára vonatkozó harmonizálás az evangéliumokban?

V: A korai szolgálat Keresztelő János meggyilkolásáig tart. Mielőtt megadnánk az események sorrendjét, érdemes ismerni néhány földrajzi adatot.

Földrajz: A Galileai-tenger, a Tó és a Tiberias-tenger mind ugyanazt az édesvízi tavat jelölik. Galilea a Galileai-tengertől nyugatra, a Dekapolis pedig a Galileai-tengertől délkeletre található. Betszaida a Galileai-tenger partján, pontosan északra fekszik, attól nyugatra pedig Kapernaum található a parton, Korazin pedig Kapernaumtól pontosan északra. Magdala a Galileai-tó partján, attól pontosan nyugatra fekszik, Kána pedig attól pontosan nyugatra. Nain a Galileai-tó délnyugati részén, a parttól körülbelül 10 mérföldre (16 kilométerre) található. A geraseniak, a gennesaretiek vagy a gadareniak földje vagy ugyanaz a hely, vagy egymáshoz nagyon közel fekvő helyek a Galileai-tó keleti és délkeleti részén. A „Hard Sayings of the Bible” című könyv 373. oldalán az áll, hogy Gerasa a Galileai-tótól 30 mérföldre (48 kilométerre) délkeletre feküdt, és területei nem értek el a tóig. Gadara a Galileai-tótól öt mérföldre (8 kilométerre) délkeletre feküdt, és területei elérték a tót, amit bizonyít Josephus említése és egy hajót ábrázoló gadarai érme is.

Sorrend: Fontos megkülönböztetni azt, amit sorrendben kell követni, attól, ami sorrendben lehet. Ezen 65 esemény esetében a számok olyan eseményekre utalnak, amelyeknek sorrendben kell követniük az előző számokat. Az a, b, c betűk olyan eseményekre utalnak, amelyek sorrendben lehetnek, de bármilyen sorrendben is bekövetkezhetnek. A vastag betűvel szedett szavak az időt, a sorrendet és a helyszínt jelölik. Az aláhúzott versek olyan szakaszokat jelölnek, amelyek valószínűleg nem kronológiai sorrendben szerepelnek az evangéliumban.

Korai szolgálat: Mt 4:12–14:12, Mk 1:14–6:29, Lk 3:19–20; 4:14–9:9, Jn 1:43–5:47

E1a1. Kánában a harmadik napon (a Galileába való visszatérés után a harmadik napon, miután János beszélt, vagy a hét harmadik napján?) Jézus vizet borrá változtat. Ez az első csoda Galileában, bár az Ő ideje még nem jött el. Jn 2:1-11

E1a2a. A húsvét idején (az első hónap 14. napján) Jeruzsálemben Jézus kiűzi a pénzváltókat. Jn 2:12-25

E1a2b. Jézus Nikodémusnak tanít az újjászületésről. Jn 3:1-21

E1a3. A júdeai vidéken János tanúskodik Jézusról. Jn 3,23–35

E1a4a. Szikárban, Samáriában, Galileába vezető úton Jézus beszélget egy samaritánus asszonnyal. Jn 4:1-42

E1b1. János megdorgálja Heródes tetrarchát. Mt 14,3; Lk 3,19–20

E1b2a. Miután Jézus meghallja, hogy Jánost börtönbe vetették, visszatér Galileába, és elkezd hirdetni: „Közel van az Isten országa”. Mt 4,12–17; Mk 1,14–15; Jn 4,43–45

E1b2b. Kánából Jézus meggyógyítja a kapernaumi nemes fiát, ami a második csodája. Jn 4:46-54

E1b2c1. Galileában és Názáretben Jézus felolvas egy tekercsből. Lk 4,14–15

E1b2c2. Jézus magyarázza a próféciát, és a zsidók megpróbálják megölni. Lk 4,16–31

E1b2d1. A Galileai-tó partján Jézus elhívja Simon Pétert és Andrást. Mt 4:18-20; Mk 1:16-18; Lk 5:1-10

E1b2d2. Kapernaumban Jézus kiűz egy démont. Mk 1,21–28; Lk 4,31–37

E1b2e. Jakab és János elhívása. Mt 4,21–22; Mk 1,19–20; Lk 5,6–11

E1b2f. Galileában Jézus meggyógyítja a betegeket. Mt 4,23–25; Lk 4,40–44

E2a. A hegyi beszéd, beleértve az Úr imáját. Mt 5,1–7,29

E2b. Este meggyógyítja Simon anyósát és másokat. Mt 8,14–17; Mk 1,29–34; Lk 4,38–39

E2c. Jézus egyedül imádkozik. Mk 1,35–38; Lk 4,42–44

E2d. Utazás Galileában. Mk 1,39

E2e. Meggyógyítja a pletykás leprást. Mt 8:1-4; Mk 1:40-45; Lk 5:12-15

E2f. Jézus gyakran vonult el magányos helyekre imádkozni. Lk 5:16

E2g1. Kapernaumban Jézus meggyógyít egy bénát. Mk 2,1–12; Lk 5,17–26

E2g2. Máté/Lévinek elhívása. Mt 9:9-13; Mk 2:13-17; Lk 5:27-32

E3c1. Galileában, a tó partján: Jézus követésének ára. Mt 8,18–22

E3c2. Názáretben Jézus meggyógyít egy bénát. Mt 9,1–8

E3c3. János tanítványai a böjtről kérdeznek. Mt 9,14–17; Mk 2,18–22; Lk 5,33–39

E2h1. Egy szombaton Jézus a mezőn volt; hivatkozás Dávidra. Mt 12,1–8; Mk 2,23–27; Lk 6,1–11

E2h2. A zsinagógában Jézus meggyógyítja a megszáradt kezet. Mt 12,9–14; Mk 3,1–6; Lk 6,6–11

E2h3. A tömegek követik Jézust. Mk 3,7–12

E2i1. A hegyoldalon Jézus egész éjjel imádkozik Istenhez. Lk 6,12

E2i2. Jézus kinevezi a 12 tanítványt. Mk 3:13-19; Lk 6:13-16

E2j1. Beszéd a síkságon. Lk 6:17-49. Ha ugyanaz lenne, mint Máté evangéliumában, akkor a „Beszéd a fennsíkon” nevet kellene viselnie.

E2j2. Kapernaumban Jézus meggyógyítja a százados szolgáját. Mt 8,5–13; Lk 7,1–10

E3a. Valamivel később Jeruzsálemben, egy ünnepen [valószínűleg a 7. hónapban] a medence mellett Jézus meggyógyít egy embert, aki 38 éve rokkant volt. Jn 5:1-15

E3b. Élet Jézus által. Jn 5,16–47

E3c. Nainban Jézus meggyógyítja az özvegy fiát. Lk 7,11–17

E4. Úton a gadarénusok/gerasénusok földje felé Jézus a hajóból lecsillapítja a vihart. Mt 8:23-27; Mk 4:35-41; Lk 8:22-26 (Megjegyzés: a viharok ősszel és télen gyakrabban fordulnak elő)

E5a. Gennesaretben két démonoktól megszállt ember meggyógyítása; démonok a disznókban. Mt 8,28–34

E5b. A geraseni [gennesareti] démonoktól megszállott meggyógyítása. Mk 5,1–20; Lk 8,26–39 (Megjegyzés: a gadarénusok, Gennesaret és Gerasene nagy valószínűséggel ugyanarra a helyre utalnak.)

E6. Jairus lányának és a vérzéses asszonynak a feltámasztása. Mt 9,18–26; Mk 5,21–43; Lk 8,40–56

E7. Útja során Jézus meggyógyít két pletykás vak embert. Mt 9,27–31

E8. Miközben kimentek, Jézus meggyógyít egy néma, démonoktól megszállott embert. A farizeusok azzal vádolják Jézust, hogy Beelzebub segítségével űzi ki a démonokat. Nem említi, hogy Jézus ekkor válaszolt volna erre a vádra.) Mt 9:32-34

E9a. Jézus számos városba és faluba megy. Mt 9,35–38; Mk 6,6

E9b. Jézus elküldi a tizenkettőt. Mt 10,1–42; Mk 6,7–13; Lk 9,1–9

E9c. Jézus Galileában hirdeti az igét. Mt 11:1

E9d. Keresztelő János üzenetet küld a börtönből, és Jézus elmeséli a piacon lévő gyerekekről szóló példabeszédet. Mt 11:2-19; Lk 7:18-35

E9e. Miközben Simon, a farizeus házában étkeznek, egy bűnös asszony egy alabástromtartályból olajjal keni meg Jézus lábát. Jézus a nagyobb és a kisebb szeretetről beszél. Lk 7:36-50

E10. Jézus azonnal visszavonul egy hegyre. Mk 6,45–46

E11. Ezután Gennesaretben Jézus sok embert meggyógyít. Mk 6,53–56

E12a. A galileai városok megfeddése. Mt 11,20–24

E12b. Abban az időben Jézus a fáradtaknak pihenést hirdetett. Mt 11,25–30

E13. Jézus elvonul onnan. Mt 12,15–21

E14. Egy házban, ahol túl zsúfolt volt az étkezéshez, Jézus családja azt hitte, hogy elment az esze. Mk 3:20-21

E15. Jézus meggyógyít egy vak, démonoktól megszállt embert. Mt 12:22-23

E16. Jézus a házban lévő erős emberekről és a Szentlélek elleni istenkáromlásról beszél. Mt 12,24–37; Mk 3,22–30

E17. Jézus anyja és testvérei. Mt 12,46–50; Mk 3,31–35; Lk 8,19–21

E18. Az első jelkérés és a három nap és három éjszaka próféciája. Mt 12,38–45

E19. Galileában, a hajóról: a vetőről szóló példabeszéd. Mt 13,1–23; Mk 4,1–20; Lk 8,1–15

E20. A konkoly példázata. Mt 13,24–30

E21. A lámpás állványról szóló példabeszéd. Mk 4,21–25; Lk 8,16–18

E22. A növekvő mag példázata. Mk 4,26–29

E23. A mustármag példázata. Mt 13,31–35; Mk 4,30–34

E24. A házban elmagyarázza a konkolyokról szóló példabeszédet. Mt 13,36–43

E25. A rejtett kincs, a gyöngy és a háló példázatai. Mt 13,44–53

E26. Jézus visszatér Názáretbe; a tiszteletben nem részesülő próféta. Mt 13,53–58; Mk 6,1–6 (Augustinus és mások szerint Lk 4,16–30 is ide tartozik.)

E27. Keresztelő János meggyilkolása. Mt 14,1–12; Mk 6,14–29; Lk 9,7–9

Ebben a 65 eseményből álló listában 0 esemény szerepelt mind a négy evangéliumban, 13 esemény szerepelt a három szinoptikus evangéliumban, 1 esemény szerepelt mind a Máté, mind a Lukács evangéliumban, 4 esemény szerepelt mind a Máté, mind a Márk evangéliumban, 4 esemény szerepelt mind a Máté, mind a Lukács evangéliumban, 4 esemény szerepelt mind a Márk, mind a Lukács evangéliumban, 15 esemény csak a Máté evangéliumban szerepelt, 7 esemény csak a Márk evangéliumban szerepelt, 7 esemény csak a Lukács evangéliumban szerepelt, és 8 esemény csak a János evangéliumban szerepelt.

K: Az evangéliumokban milyen alapvető feltételezések szerepelnek Jézus korai szolgálatával kapcsolatban?

V: Mindenben vannak feltételezések, és íme azok, amelyeket itt alkalmaztam.

a) János evangéliumának egyes szakaszait a középső időszakba helyeztem, mivel azok ide is illeszkedtek. A The NIV Study Bible című kiadványban található evangélium-összehasonlításban János szakaszai máshol szerepelnek.

b) Az evangéliumok időrendben szerepelnek, kivéve az aláhúzott részeket, amelyek több mint 10 helyen találhatók.

K: A Jn 1,43–50-ben Jézus ekkor hívta-e meg ezeket a tanítványokat, hogy kövessék őt, vagy később nevezte-e ki őket apostoloknak, ahogyan azt a Mt 4,18–22; Mk 1,14–20 és Lk 5,1–11 mutatja?

V: Mindkettő. Jézus akkoriban hívta meg őket, hogy kövessék Őt, de csak később nevezte ki őket a tizenkettőnek. A „When Critics Ask” című könyv 405. oldalán különbséget tesznek a kezdeti találkozásuk és az állandó elhívásuk között. Rámutatnak arra, hogy a János 1:39-ben csak azt az egy napot töltötték Jézussal.

Ma Isten először arra hív minket, hogy legyünk az Ő gyermekei. Sok embert később nagyobb szolgálatra hív, és néhányukat később még nagyobb szolgálatra is.

K: A Máté 4:17; 10:7; Márk 1:15; Lukács 8:10; János 3:5 versekben az Isten országa és a mennyek országa azonosak, vagy van egy kis különbség a kettő között?

V: Sokan azonosnak tekintik őket; ha nem vagy része az egyiknek, akkor a másiknak sem lehetsz része. Máté mindkét kifejezést használja, Márk, Lukács és János pedig csak az Isten országát említi. Jézus mindkét kifejezést használja a Máté 19:23–24 szomszédos versekben. A New International Bible Commentary 1123. oldalán az áll, hogy az akkori zsidók nemcsak Isten saját nevét (Jahve) nem szívesen ejtették ki, hanem az „Elohim” szót sem. Ezért szinonimaként használták a „ha-shem” (a Név), a „maqom” (hely) és a „shamayim” (menny) kifejezéseket. Így egyes zsidók ahelyett, hogy „Isten országát” mondták volna, inkább „a mennyek országát” mondták.

Mások enyhe különbséget látnak: a mennyek országa az a hely, ahová minden hívő kerül, amikor meghal, míg Isten országa az, amihez már most tartozunk, amikor meg vagyunk mentve.

Az egyes szavaktól függetlenül mindannyian egyetértünk abban, hogy üdvösségünknek van egy jelenbeli vonatkozása a földön, és egy jövőbeli vonatkozása a mennyben (1Korinthus 13:12; Filippi 1:21–24), amely csak akkor valósul meg, amikor eljutunk a mennybe. A János 3:5-ben egyesek úgy vélik, hogy a víz a csecsemő születésekor a magzatvízre utal, mások viszont úgy gondolják, hogy a keresztségre utal. Ez nem jelentheti a keresztséget, hacsak a kereszten lógó tolvaj nem lett megváltva! De azt jelentheti, hogy egy személy addig nem Isten földi országának látható része, amíg meg nem keresztelkedik. Ehhez hasonlóan sok gyülekezet nem engedi, hogy valaki részt vegyen az Úr vacsorájában, amíg meg nem keresztelkedik.

K: Miért mondta Jézus a János 4:26-ban olyan gyorsan a szamaritánus asszonynak, hogy Ő a Messiás, miközben máshol, például a Máté 16:13–20-ban, látszólag vonakodott ettől?

V: Két, egymást kiegészítő válasz létezik: az időzítés és a hallgatóság.

Az időzítés: Szolgálatának elején Jézus nyilvánosan nem hangsúlyozta a zsidók előtt, hogy Ő Isten és Ő a Messiás. Sok zsidó vezetőnek nehézséget okozott elfogadni, hogy a Messiás első alkalommal nem hatalommal jön el. Úgy tűnt, Jézus azt akarta, hogy először a csodái és tanításai beszéljenek helyette, majd szolgálatának későbbi szakaszában hangsúlyozza ki, hogy Ő az Élet Kenyere, a nagy „Én vagyok”, az út, az igazság és az élet, valamint a Messiás. Jézus azonban a szamaritánus asszonnyal való beszélgetése során még szolgálatának nagyon korai szakaszában járt.

Hallgatóság: A szamaritánusoknak nem okozott volna ugyanolyan nehézséget Jézus elfogadása a Messiásként. Ezért egyértelműen elmondta a szamaritánus asszonynak. Ráadásul csekély volt az esélye annak, hogy a szamaritánusok sok zsidónak elmeséljék ezt.

K: Miért hasonlít a Lukács 6:12–49 és a Lukács 12:3–38 a Hegyi Beszédhez a Máté 5:1–7:29-ben?

V: Három különböző válasz létezik.

a. Jézus valószínűleg legalább kétszer tartott hasonló prédikációt. Jézus sok különböző hallgatósághoz szólt, és valószínűleg több alkalommal is hasonló üzenetet hirdetett. Nem mindenki hallhatta a prédikációt az első alkalommal.

b. Talán ugyanarról a prédikációról van szó, és mindegyik író leírta, amire emlékezett. A hegy tetején lévő „síkság” egyszerűen csak azt jelenti, amit mi fennsíknak vagy mesa-nak nevezünk. Azonban a tartalmi hasonlóságon kívül semmi sem utal arra, hogy ugyanarról a prédikációról lenne szó.

c. A When Critics Ask című könyv 387. oldalán megjegyzik, hogy a szöveg csak azt mondja, hogy Jézus egy sík helyen állt, nem pedig azt, hogy a tömeg is ott állt. Ha Jézus egy sík helyen állt, hogy a hegyoldalon ülő tömegnek prédikáljon, az természetes amfiteátrumot alkotott volna.

Mindazonáltal Jézus tanítása időtálló, és igaz, függetlenül attól, hogy hányszor mondta el.

K: Miért nem találjuk meg a Lk 6:12–19; Lk 12:3–38 és Mt 5:1–7:29-ben szereplőket Márk vagy János evangéliumában?

V: A különböző evangéliumírók különböző részleteket rögzítettek. Emellett a János-evangéliumot nagy valószínűséggel utoljára írták, és úgy tűnik, hogy a János-evangélium olyan további mélységet tartalmaz, amellyel a többi nem rendelkezik, és kihagy olyan dolgokat, amelyeket a többi evangéliumíró már említett.

K: A Lukács 6:17-ben Jézus egy sík helyen állt, hogy tanítsa őket, vagy ült, ahogyan azt a Máté 5:1 mondja?

V: Két válasz létezik, és valószínűleg mindkettő igaz.

A Máté és a Lukács evangéliumában szereplő prédikációk valószínűleg két különböző alkalomra vonatkoznak. Ráadásul még ha Jézus állt is, miután elég sokáig beszélt, lehetséges, hogy le akart ülni. Ne feledjük, hogy egy prédikáció akár több órás esemény is lehetett, és mind a Máté, mind a Lukács evangéliumában szereplő szövegek csupán összefoglaló változatok.

K: A Máté 5:3-ban Jézus említette-e a „szegényeket szellemben”, vagy csak a szegényeket, ahogyan a Lukács 6:20-ban szerepel?

V: Jézus mindkettőt mondhatta. Máté és Lukács egyaránt átfogalmazza, amit Jézus tanított. Lehet, hogy ez a két beszéd különböző alkalmakkor hangzott el, és Jézus mindkettőt elmondhatta. Másrészt viszont ez a két beszéd ugyanaz is lehetett. Az egyik egy hegyen, a másik pedig egy síkságon hangzott el. Lehet, hogy egyetlen beszédről volt szó, amelyet egy fennsíkon – azaz néhány hegy tetején található sík területen – tartottak.

Mindegy, azt értjük, hogy Jézus azokra utalt, akik rászorulók voltak, és elismerte, hogy rászorulók.

K: A Mt 8,2-ben egy leprásról olvasunk, aki Jézushoz jött, leborult előtte, megkérte, hogy gyógyítsa meg, és Jézus megtisztította. A Lk 17,12-ben viszont tíz leprás férfiról olvasunk, akikkel Jézus egy faluban találkozott. Távolról álltak, felemelték hangjukat, és így szóltak: „Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!” Amikor Jézus meglátta őket, nem kellett hozzájuk érnie, hanem azt mondta nekik: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!” És lőn, hogy miközben mentek, megtisztultak. Tíz leprás volt, vagy csak egy? Ha ugyanarról a történetről van szó, miért vannak eltérő részletek a két evangéliumban?

V: Először is biztosak lehetünk abban, hogy ebben az időben több mint tizenegy leprás élt Izrael földjén. A két esemény részletei teljesen eltérőek, mert Jézus többször is meggyógyított leprásokat. Jézus meggyógyított egy leprást (aki később pletykás lett) a Máté 8:1–4, a Márk 1:40–45 és a Lukács 5:12–15 szerint. Sokkal később, a Lukács 17:11–19-ben Jézus tíz leprást gyógyított meg.

K: Egyesek azt állítják, hogy az írástudók szoktak voltak bizonyos szavakat vagy kifejezéseket megváltoztatni, amikor a szentírások kéziratát másolták, hogy így tisztázzák vagy leegyszerűsítsék az olvasók számára az üzenetet.

Például az evangéliumokban azt találjuk, hogy Márk (Mk 2:4) szerint a négy férfi, akik a bénát vitték és Jézushoz hozták, hogy meggyógyítsa, „lefedték a tetőt, ahol ő volt; és miután feltörték, leengedték az ágyat, amelyen a bénás feküdt”. Lukács azonban a (Lk 5,19) versben azt írja, hogy „felmentek a ház tetejére, és a cserépen keresztül leengedték őt az ágyával együtt Jézus elé”. Ugyanez történt Pál leveleivel is. Például a „Krisztus Igéje” kifejezést (Kolossé 3:16) az írnokok más kéziratokban „Isten Igéjére”, „az Úr Igéjére” és hasonlóakra cserélték. Helyes ez? Befolyásolja ez a jelentést vagy a tanokat?

V: Nem látok lényegi különbséget a Márk 2:4 és a Lukács 5:19 között. Mindkettő teljes mértékben igaz. Ugyanazt a dolgot írták le másképp, mert különböző személyiségük, nézőpontjuk és írásstílusuk volt. Az evangéliumok nem csupán „mono” hangon, hanem inkább „négycsatornás hangzásban” állnak rendelkezésünkre.

Előfordult, hogy az írnokok egyes szavakat kissé megváltoztattak, úgy tűnik, hogy a szöveg érthetőbb legyen. Ezt azért tudjuk, mert rengeteg újszövetségi kéziratunk van, és láthatjuk, mi változott. Ezek túlnyomó többségében azonban nincs jelentésbeli változás. Például a Filippi levél számos helyén sok kézirat „Krisztus Jézus”-t ír, míg sok más kézirat „Jézus Krisztus”-t. A legtöbb ilyen helyen nem vagyunk biztosak az eredeti sorrendben, de ez valójában nem is számít.

Ezek egyike sem érinti a keresztény tanokat vagy gyakorlatokat, és egyetlen fontos tan sem alapul csupán egyetlen versre. Ha valami fontos a Szentírásban, Isten megismétli, általában kissé másképp, hogy jobban lássuk a jelentés sokrétűségét.

K: A Mt 8,5–13; 9,9–13 versekben Jézus a százados szolgáját Máté (Lév) elhívása előtt gyógyította meg, vagy utána, ahogyan azt a Lk 5,27–32; 7,1–10 sugallja?

V: Lehetséges mindkét eset, mivel egyik evangélium sem adja meg a sorrendet, és az evangéliumokról nem állítják, hogy időrendben lennének. Mindkettő azonban azt mondja, hogy Mátét/Lévit a bénát meggyógyítása után hívták el.

K: A Mt 8,5–10 szerint a százados közvetlenül látta-e Jézust, vagy a Lk 7,6 szerint nem látta Jézust, hanem barátait küldte hozzá?

V: Két lehetséges válasz van.

1. A százados nem közvetlenül, hanem barátai révén fordult Jézushoz. Máté kihagyja ezt a részletet, és egyszerűen csak azt írja, hogy a százados kérésével Jézushoz fordult, anélkül, hogy megemlítené, hogy ez barátai révén történt. Talán Máté nem akarta elhomályosítani azt a tényt, hogy Jézus egy nem zsidónak segített – írja a The Expositor’s Bible Commentary 8. kötete, 200. oldalán. A NIV Study Bible 1453. oldalán hozzáteszi, hogy hasonlóképpen, amikor Pilátus megkorbácsoltatta Jézust a Máté 27:26-ban, Máté NEM azt mondja, hogy Pilátus személyesen korbácsolta meg Jézust, hanem hogy megkorbácsoltatta Jézust.

2. Kezdetben a százados barátait vette igénybe. Valószínű ok erre az, hogy így nem lett volna túl kínos, ha Jézus elutasította volna egy nem zsidó kérését. Ezt követően a százados személyesen is eljött. Az Encyclopedia of Bible Difficulties 321–322. oldala ezt a nézetet támogatja.

K: A Máté 9:18–25, Márk 5:23–43, Lukács 7:11–17, 8:41–56 és János 11:1–44 versekben, földi szolgálata során kiket támasztott fel Jézus a halálból, és miért?

V: Mindhárom csoda dicsőítette Istent, és bizonyította, hogy Jézus Isten Fia volt.

Az özvegy fia a Lukács 7:11–17-ben. Talán a halott fiú nem annyira saját maga, hanem inkább édesanyja kedvéért tért vissza.

Jairus lánya a Máté 9:18-25; Márk 5:23,35-43; Lukács 8:41-42,49-56 versekben. Ebben az esetben a lány haldoklott, és Jézus késett, mert éppen egy másik asszonynak segített. Isten talán nem gyakran érkezik korán, de soha nem késik el a cselekvésről.

Lázár János 11:1–44-ben. Érdekes módon, bár Jézus különösen szerette Lázárt (János 11:3), János 11:7 szerint még két napot késlekedett, amikor Lázár már beteg volt, egészen addig, amíg meg nem halt. Ez eleinte talán megrendítette Mária és Márta hitét, de néha Isten szándékosan próbára teszi hitünket az Ő dicsőségére, és azért, hogy hitünkben erősebbé váljunk.

K: A Máté 9:18-ban Jairus lánya meghalt, vagy csak haldoklott, ahogyan a Márk 5:22 és a Lukács 8:42 szerint?

V: Először egy kis görög nyelv, két dolog, ami valószínűleg nem a válasz, majd a valószínű válasz.

Görög

A Máté 9:18-ban szereplő görög kifejezés, az arti eteleutesen Green szó szerinti fordítása szerint azt jelenti, hogy „épp most halt meg”, vagyis „épp most halt meg”, de nem azt, hogy „éppen haldoklik”, az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 230. oldalának értelmezése szerint.

A Márk 5:22-ben az eschatus exei görög kifejezés „a végén” jelentést hordoz. Az eszkatológia szó az első szóból származik.

A Lukács 8:42-ben az apethnesken görög szó azt jelenti, hogy „haldoklik”.

Nem helyes válasz: a kóma olyan, mint a halál

A kómában lévő ember légzése nagyon sekély, és nehéz megmondani, mikor halt meg. Ez azonban valószínűleg nem a helyes válasz, mert Jairus már egy ideje elment, és egy kómában lévő ember testének még mindig lenne némi melegsége. Végül pedig az is ellentmondana ennek, hogy Jairus barátai később azt mondták neki, hogy a lánya végül meghalt.

Valószínűleg nem ez a helyes válasz: Jairus mindhármat mondta

Jairus maga sem volt biztos abban, hogy a lánya még élt-e, amikor Jézussal beszélt, vagy már elhunyt, amíg ő Jézushoz utazott. Így Jairus egy ponton azt mondhatta, hogy a lánya meghalt, egy másik ponton azt, hogy a végső stádiumban van, egy harmadik ponton pedig azt, hogy haldoklik. Mindhárom evangéliumban azonban Jairus mondta a kérdéses szavakat Jézusnak, és bár lehetséges, hogy háromszor is megismételte kérését Jézusnak, három különböző megfogalmazásban, a következő válasz valószínűbb.

A válasz: az evangéliumírók átfogalmazták a szöveget

Az evangéliumok más részein a párbeszédek nem szó szerinti idézetek, hanem átfogalmazások, amelyek a lényegre koncentrálnak, a részleteket pedig kihagyják. Például amikor az emberek egész nap jöttek, hogy hallgassák Jézus tanítását, mégis mindössze öt perc alatt elolvashatjuk a beszámolót, mit csináltak a fennmaradó időben? Ahogy a János 21:25 mondja: „Sok más dolgot is tett Jézus. Ha mindet leírnák, azt hiszem, még a világ sem lenne elég nagy ahhoz, hogy befogadja az írott könyveket.” (BSB)

Gondoljunk csak bele: mindössze körülbelül három másodpercbe telik elolvasni, amit Jairus bármelyik beszámolóban mondott. Amikor Jairus odajött, vajon csak három másodpercig beszélt Jézushoz, majd elhallgatott? – Természetesen nem gondoljuk ezt. De ez azt jelenti, hogy az egyes evangéliumírók úgy döntöttek, hogy kihagynak sok felesleges részletet, és egyszerűen csak Jairus lényegi üzenetét akarták rögzíteni. Bármelyik kifejezést is használta Jairus – és lehet, hogy többet is használt –, szeretett lánya élete végéhez közeledett.

K: Miért mondta Jézus a Mt 9,24-ben, a Mk 5,39-ben és a Lk 8,52-ben, hogy a lány csak alszik?

V: Először is, mi valószínűleg nem a válasz, majd a válasz.

Ami valószínűleg nem a válasz – a vegetatív állapot olyan, mint a halál

Bár az alvást gyakran használják a halálra utalva, lehet kóma vagy vegetatív állapot is. Jézus azt mondta: „A gyermek nem halt meg, hanem alszik” (Mk 5,39). Azonban a Márk 5,35-ben, amikor Jairus barátai azt mondták neki, hogy ne zavarja Jézust, mert a lánya meghalt, a lány – amennyire ők tudták – teljesen halott volt.

A válasz:

Jézus azt akarta hangsúlyozni, hogy számára a halál nem más, mint a fizikai test alvása.

Kérdés: Máté 9:22, 28, 29-ben meg tudná magyarázni nekem a gyógyító hit és az üdvözítő hit közötti különbséget? Például Máté 9:22-ben Jézus azt mondja: „Leányom, bátorodj meg, a hited meggyógyított téged”, Máté 9:29-ben pedig: „Jézus megérintette a szemüket, mondván: »A hitetek szerint legyen nektek.«”, Máté 15:28-ban pedig „Akkor Jézus így szólt hozzá: »Ó, asszony, nagy a hited, úgy legyen neked, ahogyan kívánod.«” És a lánya azonnal meggyógyult. A hit természetes dolog? A Jézus által végzett gyógyítások során megnyilvánuló hit a meggyógyult emberekből fakadt, vagy Isten a Szentlélek által adta nekik a gyógyuláshoz szükséges hitet, hogy Isten dicsőséget nyerjen? Az Efézus 2:8-ban: „Mert kegyelemből vagytok megmentve a hit által, és ez nem tőletek származik, hanem Isten ajándéka;“ Ezt úgy értelmezem, hogy a hit Isten ajándéka.

V: Mélyreható kérdést tett fel. A rövid válasz az, hogy csak egyféle hit létezik: az Istenbe vetett hit. De ez a hit kifejeződhet fizikai gyógyulásban és szent életvitelben egyaránt, és ez a hit meg is zavarodhat, vagy el is vehető tőlünk.

Részletesebb válaszhoz először nézzük meg a hitet általánosságban, majd a hit különböző aspektusait. Bár a hit magában foglalja az értelmi egyetértést, a Jakab 2:19 azt mutatja, hogy ennél sokkal többről van szó; a hit bizalom. Van egy híres történet arról, hogy a 19. században egy híres kötéltáncos, Charles Blondin, egy talicskát tolva sétált át a Niagara-vízesés felett egy kötélen. Valaki azt mondta neki, hogy hisznek benne, hogy képes rá. Erre ő azt felelte, hogy ha valóban hisznek benne, akkor szálljanak be a talicskába. A hit nem csupán azt jelenti, hogy „hiszek”, hanem azt is, hogy hajlandóak vagyunk beszállni a talicskába. Bízunk-e Istenben annyira, hogy hajlandóak lennénk bolondnak tűnni, ha Isten nem teljesítené az ígéretét? A hit dicséretes dolog, és a Zsidókhoz írt levél 11. fejezete számos példát hoz fel nem csupán az értelmi hitre, hanem a hit szerint való életre is.
A hitnek megfelelő tárgyra kell irányulnia; ha őszintén hiszünk egy bálványban, az nem vezet sehova, vagy legalábbis semmi jóhoz. Ha valaki sok jó dologban hisz és azokat gyakorolja, de nem hiszi, hogy Jézus meghalt a bűneinkért és feltámadt a halálból, a hite hiábavaló az 1 Korinthus 15:1–8 szerint. Nem azáltal gyógyultak meg, hogy hittek a gyógyulásban, magukban, valamelyik szentben, vagy akár a hitben; hanem azáltal, hogy hittek Jézusban. Érdekes, hogy közvetlenül ez a szakasz előtt, a Máté 9:1–8-ban Jézus meggyógyított egy bénát, és nincs szó a hitéről, sőt tulajdonképpen semmiről sem, ami vele kapcsolatos. Könnyen következtethetünk arra, hogy barátainak elég hitük volt ahhoz, hogy vállalják a fáradságot, és elvigyék őt Jézushoz; és bár lehet, hogy neki is volt hite, erről nincs szó. Tehát, bár másokért nem lehet üdvözítő hitünk, a mi hitünk hatékony eszköz lehet, amelyet Isten mások életében használ. A dolog másik oldaláról nézve Jézus úgy döntött, hogy Názáretben nem tesz sok csodát a lakosok hitetlensége miatt (Máté 13:57–58).
Sajnos hitünk részleges és hiányos lehet az idő, az őszinteség és a hatókör tekintetében.

Csak egy ideig tartó hit: Júdás Iskariót hitt Jézusban annyira, hogy elhagyta korábbi életét, és követte Jézust – legalábbis egy ideig. Még mielőtt Júdás elárulta volna Jézust, már a pénztárcából lopott (János 12:6). Júdás még a többi tizenegy tanítvánnyal együtt is kiment a vidékre hirdetni (Máté 10:4–16), de bár sok ember hite megerősödhetett volna a nagy csodák látványától, ő nem rendelkezett (vagy talán jobb lenne azt mondani, hogy nem akart rendelkezni) azzal a hittel, hogy Isten gondoskodik anyagi szükségleteiről, és nem kell Jézustól és a tanítványoktól lopnia. Tehát amiatt, hogy egy ideig volt hite – bár hiszem, hogy az igazán megmentetteket soha nem lehet „elvetni” –, hiszek a Biblia figyelmeztetéseiben is, miszerint egyesek, akik megvilágosodtak, és megkóstolták (de nem azt mondja, hogy lenyelték) a mennyei ajándékot, eltávolodhatnak az örök pusztulásba (Zsidók 6:4–6).

A kétszínűség és a hit: Vannak, akik – akárcsak a sekély talajba vetett mag – egy ideig hisznek, de aztán eltévednek. Lehetnek őszinték, és bevallják, hogy már nem hisznek, vagy kétszínűek, és azt állítják, hogy hisznek, miközben álszentek. Lehet, hogy valakinek a hitében keveredik a kétszínűség, de őszinte erről. Amikor Jézus megkérdezte a démonoktól megszállt fiú apját, hogy hisz-e, az így válaszolt: „Hiszek; segíts a hitetlenségemen!” (Márk 9:24). Másoknak nincs őszinte hitük, csak kétszínű hitük, mint például Simon, a varázslónak az ApCsel 8:18–22-ben.

A hit hatóköre: Vannak, akik a nagy dolgokban hisznek Istenben, ahol nincs más választásuk, de a kis dolgokban nem hisznek Istenben. Vannak, akik – mint Gedeon – hatalmas hitet táplálnak Isten iránt, hogy csupán néhány katonával megmentse őket a csatában, de aztán nem hiszik el, hogy Isten útja a legjobb, hanem inkább bálványból akarnak pénzt csinálni, ahogyan Gedeon szégyenletes módon tette a Bírák könyve 8:24–27-ben. Sámson is hasonló volt.
Nem hiszem, hogy kétféle hit létezne: üdvözítő hit és gyógyító hit; csak egy hit van (Efézus 4:5). De ez a hit, amely az emberben Isten szavára adott válaszként keletkezik – mint a mag a Máté 13:12–23-ban –, növekedhet (akár sokat, akár csak kicsit), szaporodhat másokban, de el is hervadhat és meghalhat, és az illető eltávolodhat (Máté 13:20–21). Figyelmeztetésképpen nézzünk meg négy példát a meghalt hitre:

Jézus a Máté 7:21–23-ban azt tanította, hogy lesznek olyanok, akik hirdetik az evangéliumot (feltehetően az igazi evangéliumot), sőt csodákat is tesznek Jézus nevében, amihez – ebben biztosan egyetértetek velem – nagy hitre van szükség. Mégis végül ezek az emberek a pokolba kerülnek, mert gonosztevők voltak. Jelentős, hogy Jézus nem azt mondta: „Elfelejtettelek titeket”, „Elvesztettelek titeket” vagy „Elvesztettétek az üdvösségeteket”. Inkább azt mondta ezeknek a nagy hittel rendelkező gonosztevőknek: „Soha nem ismertelek titeket.”

Segíthet-e a hit egy pokolra ítélt embernek? Igen, legalábbis rövid ideig. A 2. Péter 2:20–22 így szól: „Ha ugyanis a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus ismerete révén elmenekültek a világ romlásától, csakhogy aztán újra belegabalyodjanak és legyőzve legyenek általa, akkor végső állapotuk rosszabb, mint amilyen eleinte volt. Jobb lett volna nekik, ha nem ismerik meg az igazság útját, mint hogy megismerjék, majd elforduljanak a nekik átadott szent parancsolattól. Rájuk igazak a közmondások: »A kutya visszatér a hányásához«, és »A megmosott kocás visszatér a sárban való henteléshez.«” (BSB) Az illető soha nem lett üdvözülve; mindig is kutya vagy kocás volt. Mégis, az illető bizonyos értelemben „ismerte” Urunkat és Megváltónkat, Jézus Krisztust. Tudásuk elég volt ahhoz, hogy akár a bűnös életből az istenfélő életbe emelje őket, de csak egy ideig.

Sok embert segít Jézus, éppen úgy, mint a kilenc leprást a Lukács 17:11–19-ben. Jézus tíz leprást gyógyított meg, és mégis csak egy, egy szamaritánus, tért vissza, hogy megköszönje Jézusnak. „– Nem mind a tíz megtisztult-e? – kérdezte Jézus. – Hol vannak hát a másik kilenc? Senki sem találtatott, csak ez az idegen, aki visszatért, hogy dicsőséget adjon Istennek? – Aztán Jézus így szólt hozzá: – Kelj fel, és menj; a hited meggyógyított téged!” (BSB) A másik kilencet valóban fizikailag meggyógyította, és semmi nem utal arra, hogy fizikai gyógyulásukat elvették volna tőlük. De a testi gyógyulás volt minden, amit kaptak; csak a szamaritánus jött Krisztushoz, és dicsérte Istent. Ha lenne valami testi problémám, és választanom kellene a gyógyító hit és az üdvözítő hit között, inkább az üdvözítő és lelkileg is gyógyító hitet választanám, mint azt, amely csupán testileg gyógyít. Isten olyan hitet ad, amely mindkettőt képes megtenni, de ügyeljünk arra, hogy az Adóra helyezzük a hangsúlyt, ne csupán az ajándékra.

Hitünknek szilárdnak kell lennie, ahogyan azt a Jakab 1:12 tanítja; képesnek kell lennünk kitartani még zord körülmények között is; mégis egyesek hite csak egy ideig tart, majd elhal. Úgy gondolom, a teljes különbség abban rejlik, hogy a hitet ápolja-e a Kertész (János 15:1b), és hogy a hited kapcsolódik-e a Szőlőtőhöz (János 15:1–8). A hit, még a nagy hit is, nem fog tartósan megmaradni, hacsak Isten nem gondozza folyamatosan. Tehát bár a hit fontos, még fontosabb, hogy közel kerüljünk Istenhez. „Most pedig ezek a három maradnak: a hit, a remény és a szeretet; de ezek közül a legnagyobb a szeretet.” (1 Korinthus 13:13 BSB)

De mi a szerepe az üdvözítő hitnek?

Az üdvösség Isten ajándéka; nem tőlünk származik, és nem a hitünk által üdvözülünk. Inkább Isten kegyelméből üdvözülünk, a hitünk által, nem a cselekedeteink által, ahogyan az Efézusbeliekhez írt levél 2:8–9 mondja. Ez a rövid, de összetett verspár három dolgot mond:

Kegyelemből történik. Nem „érdemelhetjük ki” az üdvösségünket, különben az nem lenne kegyelem.

A hit által történik. A hitnek más szerepe van, mint a kegyelemnek. A hit a mi válaszunk Isten kezdeményezésére.

Nem a cselekedetek által történik. A cselekedeteknek nincs ugyanaz a szerepük, mint a kegyelemnek; semmivel sem járulnak hozzá az üdvösségünk megszerzéséhez.

A cselekedeteknek más szerepük van, mint a hitnek; nem a cselekedeteink által nyerjük el az üdvösséget, hanem a hit által.

Így felmerülhet a kérdés, hogy van-e egyáltalán köze a cselekedeteknek az üdvösséghez. Pál előre látja ezt a kérdést, és az Efézusbeliekhez írt levél 2:10-ben válaszol rá. A cselekedeteknek valóban van szerepük az üdvösségben, de nem az a szerep, amelyet egyesek és sok katolikus tanít. A cselekedetek az üdvösségünk eredményei, nem pedig előfeltételei. Nem a szolgálat által nyerünk üdvösséget, hanem azért nyerünk üdvösséget, hogy szolgáljunk. Ha a két dolog nem jár kéz a kézben egy hívő életében, felmerülhet a kérdés, hogy az illető valóban hívő-e, ahogyan azt a Jakab-levél 2:14–25 is teszi, de a két dolog szerepe eltérő.

De mivel téves azt állítani, hogy a cselekedeteknek ugyanolyan szerepük van az üdvösségünkben, mint a hitnek – ahogyan egyes katolikusok állítják –, ugyanúgy téves azt is állítani, hogy a hitnek ugyanolyan szerepe van az üdvösségünkben, mint a cselekedeteknek – ahogyan egyes kálvinisták tanítják. A Zsidókhoz írt levél 4:2 így szól: „Mert mi is ugyanúgy megkaptuk az evangéliumot, mint ők; de az üzenet, amelyet hallottak, semmit sem ért számukra, mivel nem osztoztak azok hitében, akik megértették azt.” (BSB)

Ami azt illeti, hogy ez a kitartó hit Isten ajándéka-e, vagy a mi felelősségünk, a válasz: mindkettő. Isten ajándékként adja nekünk a hitet, és mi kérhetjük és kérnünk is kell a hitet. Ugyanakkor felelősségünk, hogy higgyünk, és felelősségünk, hogy kitartással fussunk (Zsidók 12:1). Felelősségünk, hogy megvizsgáljuk mind magunkat, mind tanítóinkat (2 Korinthus 13:5-6). Ugyanakkor bízhatunk abban, hogy Isten mindazokat, akik üdvözültek, megpecsételi Szentlelkével, „aki az örökségünk záloga, amíg azok megváltása el nem jön, akik Isten tulajdona…” (Efézus 1:14 BSB) További információkért lásd a www.BibleQuery.org weboldalt a bal oldali menüben a „Doctrine” (Tanítás) menüpont alatt, majd a „Predestination” (Előre elrendelés) alatt.

K: A Márk 5:35-ben és a Lukács 8:49-ben Jairus új információt kapott arról, hogy a lánya meghalt?

V: Bár mindkét lehetőség elképzelhető, az első valószínűbb.

a) Lehetséges, hogy Jairus már tudta, hogy lánya haldoklik, amikor elindult Jézushoz, és amikor visszatért, közölték vele, hogy lánya éppen elhunyt.

b) Valószínűbb azonban, hogy Jairus már tudta, hogy a lánya meghalt, vagy gyakorlatilag halott volt, amikor elindult Jézushoz, és visszatérőben gyakorlatilag azt mondták neki: „Ne zavard tovább Jézust, hiszen már tudtad, hogy a lányod meghalt.”

Akárhogy is legyen, a Jairusnak szóló üzenet az volt: „Ne zavard Jézust, mert még Ő sem tehet semmit ebben az ügyben.” Remélem, hogy soha nem lesz ilyen hozzáállásunk, ahogyan Jairus is úgy döntött, hogy hisz, és elutasítja ezt a hozzáállást.

K: A Mt 10,2–5; Mk 3,16–18; Lk 6,13–16; Jn 1,45–47; 21,2 és ApCsel 1,13 versekben szereplő tizenkét tanítvány listája eltér-e egymástól, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible című könyv 998. oldala sugallja?

V: Nem. Bár a sorrend némileg eltér, a listák megegyeznek, ha a következőket figyelembe vesszük.

Simon Barjona azonos Péterrel. Barjona azt jelenti, hogy „bar” (fia) Jona. Simon héber név, Péter pedig görög név.

Máté, a vámszedő = Lévi, az Alfaius fia, a vámszedő a Márk 2:13–17-ben. Lévi héber név. Máté szintén héber név, a Máté rövidített formája. Talán vámszedőként álnevet akart magának.

Alfaius fia, Jakab azonos a Márk 15:40-ben szereplő Jakab a Fiatalabb-val. A Strong-féle konkordancia szerint a Jakab név a héber Jákób név görögösített változata.

Bartholomew (minden listán) azonos a János 1:45–47; 21:2-ben szereplő Nathanaellel. Az arámi Bartholomew név nem feltétlenül volt a keresztneve, hanem a vezetékneve, mivel azt jelenti: „Bar” (fia) Talmai/Tolmai/Talmar. A Nathanael szintén arámi név, jelentése: „Isten ajándéka”.

Thaddaeus azonos a Lukács 6:16-ban és az Apostolok cselekedetei 1:13-ban szereplő Jakab fiával, Júdással, hasonlóan ahhoz, ahogy Péter és Simon is ugyanaz a személy. Lehet, hogy a keresztre feszítés után Thaddaeus nem akarta, hogy Júdásnak hívják, mert ez összetéveszthető lett volna Júdás Iskarióttal. A Júdás név héber eredetű. Egyes görög kéziratokban Thaddaeus szerepel, másokban „Lebbaeus”, míg egyeseknél „Lebbaeus, akit Thaddaeusnak hívtak/akinek a vezetékneve Thaddaeus volt”. A „Lebbaeus” a „Levi” görög alakja.

Júdás Iskariót nyilvánvaló okokból hiányzik az ApCsel 1,13-ból.

A többiek – András, Zebedeus fia Jakab, János, Fülöp, Tamás és Simon, a zelóta – esetében csak egy nevet említenek.

Elképzelhető, hogy a János 1:43–45; 21:2-ben szereplő Nátánáel nem ugyanaz a személy, mint Bertalan. Ez a nézet nem jelentené, hogy a Bibliában hiba lenne, csupán azt, hogy Nátánáel ugyan tanítvány volt, de nem tartozott a tizenkét tanítvány közé.

K: A Máté 10:9–10-ben miért nem szabadott a tanítványoknak botot szerezniük, a Lukács 9:3-ban pedig miért nem vihettek magukkal botot, hiszen a Márk 6:8–9 szerint éppen botot kellett magukkal vinniük?

V: A keresztények három különböző választ adnak, de a harmadik válasz a legvalószínűbb.

Többszöri út: Lehetséges, hogy többször is elmentek. Azonban az egyetlen ok, ami a többszöri utazásra utalhat, az az, hogy összeegyeztessék a bot magával vitelét azzal, hogy nem vitték magukkal.

Különböző görög szavak: A Máté evangéliumában szereplő „szerezni” szó eltér a Márk evangéliumában szereplő „birtokolni” szótól. Elvihették a már meglévő botjukat, de nem vihettek magukkal tartalékot, sem egyéb tárgyakat. A Máté 10:9-ben szereplő „elvessz/szerezz” jelentésű görög szó jelentheti azt is, hogy ne vásárolj vagy gyűjtsd össze ezeket a dolgokat. A Márk 6:8-ban szereplő görög szó birtoklást jelent. Ezzel a nézettel az a probléma, hogy a Lukács 9:3-ban szereplő görög szó egyszerűen csak ugyanazon görög szó másik ragozása, mint a Márk 6:8-ban.

Írnoki hiba: Lehetséges, hogy a Márk-evangélium fennmaradt másolataiban a „nem” helyett a „csak” szó került be. Bár az összes fennmaradt másolatban a „nem” szerepel, a görög nyelvben a „csak” és a „nem” közötti különbséget az a kétbetűs görög szó, az ei jelenti. A „Hard Sayings of the Bible” című mű 422–424. oldalán egy másfajta másolási hiba kerül említésre, amelyben Máté – aki általában nagyon jól ismerte Márkot – ebben az esetben Lukácsot követte. Tehát más szavakkal: a Márk-evangéliumban szereplő „csak/kivéve egy botot” kifejezés valószínűleg „nem botot” jelent, ahogyan Máté és Lukács evangéliumában is szerepel.

K: A Mt 10,9–10-ben a tanítványoknak nem kellett cipőt/szandált szerezniük, vagy szandált kellett magukkal hozniuk, ahogyan azt a Mk 6,8–9 mondja?

V: A Máté-evangéliumban szereplő görög szó jelenthet „cipőt” is, míg a Márk-evangéliumban szereplő görög szó nem jelenthet cipőt. Green szó szerinti fordítása a Márk 6:9-ben szereplő szót „alul megkötött szandálnak” fordítja. A Lukács 9:3 nem említ semmit sem cipőkről vagy szandálokról.

Összefoglalva tehát valószínűleg szandált vihettek magukkal, de cipőt nem, ami hosszú utazásokhoz alkalmasabb lett volna. Ez összhangban van azzal is, hogy botot sem vittek magukkal.

K: A Máté 10:22; 24:13 és a Márk 13:13 versekben miről is beszél pontosan Jézus, amikor azt mondja, hogy „a végig” kell kitartani?

V: Ez a nagy nyomorúság vége.

K: A Mk 1:15-ben: „Beteljesedett az idő, és közel van az Isten országa”, a görög eggizo igét múlt időben használják, ami arra utal, hogy az Isten országa közeledett, de még nem uralkodott. De a Mt 11:4–5-ben Jézus kinyilatkoztatja, hogy az Isten országa jelen van az időben, és kapcsolódik az Ő személyéhez, mert Máté nem használta sem az „Isten országa” kifejezést, sem az eggizo igét. Miért van ez a különbség a két evangélium között az Isten országának fogalmát illetően?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1) Márk 1:15-ben, szolgálatának kezdetén, mielőtt Jézus bejelentette volna, ki is Ő valójában, azt mondta, hogy beteljesedett az idő (múlt idő), mert Isten országa [most] közel van. Az idő az, ami beteljesedett, nem pedig Isten országa.

2) A Máté 11:4–5 egyáltalán nem beszél Isten országáról, nemhogy arról, hogy múlt vagy jelen időről van-e szó. Jézus ehelyett a szegényeknek hirdetett jó hírről beszélt.

3) Számunkra Isten országa közel van, mert bennünk van. Isten országának teljes beteljesülése azonban csak a jövőben lesz.

K: A Mt 11,14-ben és a Jn 1,21-ben hogyan tekinthető János az eljövendő Illésnek?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Illés maga is megjelent a megdicsőüléskor, és valószínűleg szó szerint is megjelenik majd Jézus második eljövetele előtt, de Keresztelő János más személy, mint Illés.

2. János betöltötte az Illés szerepét a Malakiás 4:5-ben Krisztus első eljövetele alkalmával, de Illés maga Krisztus második eljövetelekor fog megjelenni.

3. Ahogyan Arndt a *Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások* című művének 127. oldalán megjegyzi, Jézus nem azt mondta, hogy János a visszatért régi Illés lenne. Inkább azt mondta, hogy János az a jövőbeli Illés.

4. Justinosz, a mártír (kb. 138–165) a „Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval” című művének 49. fejezetében rámutat arra, hogy az a kifejezés, miszerint egy személy „egy másik szellemét hordozza”, máshol is előfordul a Bibliában: amikor Isten elvette a Mózesre szálló szellemet, és Józsuéra helyezte, valamint amikor Elizeus Illés szellemének kétszeres részét kapta meg. Senki sem értelmezné ezt a két példát reinkarnációként vagy úgy, hogy ugyanarról a személyről lenne szó, mert mindkét esetben az idősebb és a fiatalabb egyidejűleg élt.

K: A Mt 11,14 és a Jn 1,21 alapján alátámasztja-e ez Illés reinkarnációját?

V: Nem. A reinkarnáció téves tanítása szerint az ember meghal, örökre elhagyja régi testét, és új testben tér vissza. Illés soha nem halt meg, és ő (nem Keresztelő János) jelent meg Jézus előtt a megdicsőüléskor. Illés a végidőben a saját testében fog visszatérni. Tertullianus (198–220) jól megválaszolja ezt a kérdést a *A lélekről szóló értekezés* című művében, a 35. fejezet 217–218. oldalán. Hozzáteszi, hogy a „szellem és az erő” Isten kegyelméből külső ajándékként adatott.

K: Mi az evangéliumokban a Jézus középső időszakbeli szolgálatára vonatkozó összehangolás?

V: A 24 eseményből álló középső időszak magában foglalja a két étkeztetést, és Keresztelő János meggyilkolásától és Jézus galileai távozásától a Cezárea-Filippi-i eseményig tart. A számok olyan eseményekre utalnak, amelyeknek az előző számok után kell következniük. Az a, b, c betűk olyan eseményekre utalnak, amelyek bármilyen sorrendben megtörténhetnek. A vastag betűvel szedett szavak az időt, a sorrendet és a helyszínt jelzik. Az aláhúzott versek olyan szakaszokat jelölnek, amelyek valószínűleg nem kronológiai sorrendben szerepelnek.

Középső időszak: Mt 14,13–16,28; Mk 6,30–9,1; Lk 9,11–27; Jn 6,1–7,9

M1. Jézus és a tanítványok elhagyják Galileát, és Betszaidába vonulnak vissza. Lk 9:10

M2a. A tömegek megtalálják Jézust. Lk 9,11

M2b. Kapernaummal szemben, a parton Jézus prédikál a tömegnek és gyógyít. Mt 14,13–14; Jn 6,1–4

M3. A fűben (nem Genezáretben) Jézus első étkeztetése: 5000 férfi, valamint nők és gyermekek, 5 kenyérrel és 2 hallal. Ezek azok a zsidók voltak, akik egy napig Jézussal voltak. 12 kosár maradt meg. Mt 14,15–21; Mk 6,30–44; Lk 9,12–17; Jn 6,1–14

M4. Gennesaret felé tartva, az éjszaka negyedik őrszaka alatt Jézus és Péter a vízen járnak. Mt 14,22–36; Mk 6,45–52

M5a. Gennesaretben Jézus meggyógyítja a férfiakat. Mt 14,34–36; Mk 6,53–56

M5b. Jézus visszavonul egy hegyre. Jn 6,15

M6a1. Kapernaum felé tartva, miután 3 vagy 3 1/2 mérföldet (4,8 vagy 5,6 kilométert) eveztek, a tanítványok látják, hogy Jézus a vízen jár. Jn 6,16–24a

M6a2. A hajó azonnal megérkezik. Jn 6,24b

M6a3. A Kapernaum melletti tónál Jézus az élet kenyere. Jn 6:25-71

M6a4. A sátoros ünnepig Jézus Galileában marad. Jn 7,1–9

M6b. A farizeusok bírálják Jézus tanítványait; a tiszta és a tisztátalan. Mt 15,1–20; Mk 7,1–23

M7. Tíruszban és Szidonban Jézus meggyógyítja egy asszony lányát. Mt 15,21–28; Mk 7,24–30

M8. A Dekapoliszban Jézus meggyógyít egy süket és néma embert. Mk 7,31–37

M9. Galileában Jézus meggyógyítja és tanítja a tömegeket. Mt 15,29–31; Mk 8,1

M10. A Galileai-tó partján Jézus másodszor is megvendégeli egy újabb nagy tömeget: 4000 férfit, valamint nőket és gyermekeket hét kenyérrel és néhány apró hallal. Ezek pogányok voltak, akik három napja Jézussal tartottak. Hét kosár maradt meg. Mt 15,32–38; Mk 8,2–9

M11. Jézus hajóval Magadánba/Dalmanuthába megy. Mt 15:39; Mk 8:10

M12a. A farizeusok másodszor is jelet kérnek az égből. Mt 16,1–4; Mk 8,11–13

M12b. Jézus a kovászról és a két étkeztetésről beszél. Mt 16,5–12; Mk 8,14–21

M12c. Betszaidában Jézus meggyógyít egy vak embert. Mk 8:22-26

M12d. Cezárea-Filippi közelében (ahol egy nagy szikla volt) Péter kijelenti, hogy Jézus a Krisztus. Mt 16,13–20; Mk 8,27–30; Lk 9,18–20

M13. Jézus megjövendöli halálát. Mt 16,21–22; Mk 8,31; Lk 9,21–22

M14. Jézus így szól Péterhez: „Távozz tőlem, Sátán!” Mt 16,23; Mk 8,32–33

M15. Jézus követésének ára. Mt 16:24–28; Mk 8:34–9:1; Lk 9:23–27

K: Az evangéliumokban milyen alapvető feltételezésekre támaszkodtak Jézus szolgálatának középső időszakának összehangolásához?

V: Az alábbi feltételezéseket használtam fel ennek az eseménysornak a kialakításához.

a) Az evangéliumok Jézus szolgálatának középső időszakát időrendben ismertetik. Bár lehet, hogy egyes események sorrendje eltér a valóságtól, nincs okunk ezt feltételezni.

b) A Lukács-evangéliumban található néhány szakasz, amelyet Jézus későbbi szolgálatába soroltam be, szintén illeszkedne ebbe a szakaszba.

K: A Mt 12,30-ban Bart Ehrman azt kérdezi: „Jézus egyes mondásait hasonló, de mégis eltérő módon adják vissza. Az egyik kedvenc példám erre a jelenségre a Máté 12,30-ban és a Márk 9,40-ben szereplő mondáspár. Máté evangéliumában Jézus kijelenti: »Aki nem velem van, az ellenem van.« Márk evangéliumában pedig azt mondja: »Aki nem ellenünk van, az mellettünk van.« Mindkét dolgot kimondta? Lehetséges, hogy mindkettőt úgy értette? Hogyan lehet mindkettő egyszerre igaz? Vagy lehetséges, hogy az egyik evangéliumíró felcserélte a dolgokat?” Jesus, Interrupted, 41. o.

V: Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy Ehrman hogyan láthatja ezt ellentmondásnak. A Máté 12:22–37-ben (amely a Márk 3:20–29-nek felel meg) ez akkor történik, amikor egy démonoktól megszállt embert hoznak Jézushoz. Sokkal később, egy teljesen más alkalommal, a Márk 9:38–41-ben Jézusnak beszámolnak valakiről, aki démonokat űz ki. Tehát természetesen Jézus különböző napokon különböző dolgokat mondhatott. Talán Ehrman valahogy ellentmondásnak tartotta, hogy ha valaki Jézus ellen van, akkor az Ő követői ellen is lehet, vagy fordítva. De Jézus a János 16:3-ban megjósolta, hogy követőit üldözni és megölni fogják, mert az üldözők nem ismerik sem az Atyát, sem Jézust. Jézus a János 15:18–21-ben kijelentette: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg, hogy engem gyűlölt először. Ha a világból valók lennétek, a világ szeretne titeket, mint a sajátjait. Ehelyett a világ gyűlöl titeket, mert nem a világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból. Emlékezzetek arra a szóra, amelyet mondtam nektek: »Nincs szolga nagyobb az uránál.« Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én igémet megtartották, a tiéteket is megtartják. De az én nevem miatt így fognak bánni veletek.” Jézus a Máté 25:34–46-ban szereplő juhok és kecskék példázatában szorosan azonosította magát követőivel. A János 15:1–8-ban Jézus azt mondja, hogy mi benne vagyunk, ahogyan az ágak kapcsolódnak a szőlőtőhöz.

K: Hogyan viszonyul a Márk 9:40-ben szereplő „aki nem ellenünk van, az mellettünk van” és a Lukács 9:50-ben szereplő „ne akadályozzátok meg” kijelentés a Lukács 11:23-ban szereplő „aki nem velem van, az ellenem van” kijelentéshez?

V: Két különböző válasz létezik.

Másolási hiba: A Hard Sayings of the Bible című mű 466–467. oldalán az áll, hogy a 8. századnál régebbi görög kéziratok szinte mindegyike a Lukács 11:23-ban a „veletek szemben… értetek” kifejezést tartalmazza a „velünk szemben… értünk” helyett. A When Critics Ask című mű 390. oldala is rámutat erre, és azt állítja, hogy a KJV itt téved, mivel ők a későbbi kéziratokat használták. Mindazonáltal nincs ok arra, hogy ezeknek a kijelentéseknek azonosnak kelljen lenniük, mivel különböző időpontokban hangzottak el.

Különböző típusú emberek: A Márk 9:40-ben és a Lukács 9:50-ben szereplő személy nem csupán megpróbálta kiűzni a démonokat, hanem sikeresen kiűzte őket Jézus nevében. Ezzel szemben egy másik alkalommal, a Lukács 11:23-ban Jézus azokat a embereket feddte meg, akik azt állították, hogy Jézus Beelzebub segítségével űzi ki a démonokat.

Mindazonáltal az a férfi, aki Jézus nevében űzte ki a démonokat, Jézussal volt, mert hitt Jézusban, még ha máshol is tartózkodott. Manapság könnyű azt gondolni, hogy valaki más, mert máshol van, egy másik keresztény gyülekezetben vagy egy másik kultúrában él, és másképp cselekszik. Ha azonban ők valódi testvérek az Úrban, akkor Jézussal vannak. Ne felejtsük el azt sem, hogy a saját kultúránkból származó emberek – akár a saját gyülekezetünkben is –, akik tagadják a kereszténység alapvető tanításait, Jézus ellen állnak, függetlenül attól, hogy milyen kulturális szimpátiát érezhetünk irántuk.

K: A Mt 14,15–21; Mk 6,30–44; Lk 9:12-17; Jn 6:1-14-ben Jézus 5000 vagy 4000 embert táplált-e, ahogyan azt a Mt 15:32-38 és a Mk 8:2-9 mondja? Ez egy allegorikus történet, ezért ismételte meg? Vagy az esemény valójában kétszer történt meg, eltérő részletekkel?

V: Nem ugyanaz a történet, és mindkettő szó szerint igaz.

Az 5000 férfi, valamint a nők és gyermekek (Máté 14:21; Márk 6:34-44; Lukács 9:12-17) zsidók voltak (János 6:14-15), akik egy napig Jézussal voltak (János 6:35), és a Genezáreti-tó nyugati (zsidó) oldalán a fűben ültek. Öt kenyeret és két halat használtak fel (Máté 14:17; Márk 8:19). A maradék 12 kosarat töltött meg (Máté 14:20). Az 5000 ember megvendégelése az egyetlen csoda, amely mind a négy evangéliumban szerepel.

A 4000 férfi, valamint a nők és gyermekek (Máté 15:38) valószínűleg pogányok voltak, akik három napig Jézussal voltak (Márk 8:2), és a Galileai-tó keleti (nem zsidó) oldalán, száraz földön ültek. 7 kenyeret és néhány apró halat használtak fel (Márk 8:5,7). A maradék 7 kosarat töltött meg (Márk 8:8).

Mindkettőről szó esik a Máté 16:7–11-ben, valamint a Márk 6:52-ben is. Jézus hajlandó és képes gondoskodni a zsidókról, és Jézus hajlandó és képes gondoskodni a pogányokról is.

Akár arra összpontosítunk, hogy Jézus 5000 zsidót táplált János 6:14–35-ben, akár arra, hogy Jézus 4000 valószínűleg pogányt táplált, vagy mindkettőre, ahogyan azt Máté 15:38; 16:7–11 és Márk 6:52, 8:2–8 tanítja, el kell döntenünk, hogy bízunk-e abban, hogy az evangéliumok Jézusa örökké minket is táplálni fog.

K: A Mt 14,15–21; Mk 6,30–44; Lk 9,12–17 és Jn 6,1–14 szerint csak férfiak voltak jelen a Márk 6,44 és János 6,10 szerinti 5000 embert megvendégelő csoda alkalmával?

V: Nem, nem csak férfiak voltak ott. A görög andres szó (egyes számban andros) ugyanaz a Márk 6:44-ben, a Lukács 9:14-ben és a Máté 14:21-ben, és alapvetően „férfit” jelent. De a Máté 14:19–21 szerint a nők és gyermekek mellett körülbelül 5000 férfi volt ott.

Tehát ebben a vegyes tömegben két lehetőség áll fenn:

a) Nagyjából azonos számú férfi és nő volt jelen, és családonként ültek.

b) Sokkal több férfi volt jelen, mint nő és gyermek. Tehát talán a nők többsége otthon maradt.

K: A négy evangélium ugyanazokkal a részletekkel meséli el azt a történetet, amikor Jézus megvendégelte a népet: (5 kenyér, 2 hal, 5 000 evő, 12 kosár maradék). (Mt 14:15- ); (Mk 6:38-); (Lk 9,12- ); (Jn 6,3-). A kérdés az: mennyire fontos ez az esemény, hogy a négy evangélium ugyanazokkal a részletekkel mesélje el? Milyen teológiai igazságok rejlenek benne, és mi a jelentősége?

V: Ez az esemény valóban megtörtént, bár itt is volt szándékos lelki szimbolika. Ahogyan Jézus csodát tett, és fizikailag is megvendégelte az 5 000 zsidó férfit, valamint a nőket és gyermekeket, úgy bízhatsz abban is, hogy Jézus lelkileg is táplál téged.

K: A Lukács 9:52–53-ban a szamaritánusok elutasították Krisztust és nem fogadták be, vagy a János 4:39–40-ben egy nagy szamaritánus tömeg fogadta Krisztust?

V: Mindkettő igaz, három különböző szempontból.

a) Ez a két esemény Jézus szolgálatának különböző időpontjaiban történt. A befogadás Jézus szolgálatának korai szakaszában történt, az elutasítás pedig a szolgálat későbbi szakaszában, amikor már tudták, hogy Jézus Jeruzsálembe tart.

b) Ezek különböző helyeken történtek; amikor egy csoport ember, mondjuk egy csoport afrikai, elfogad valamit, az nem jelenti azt, hogy minden afrikainak mindenhol ugyanúgy el kell fogadnia ugyanazt a dolgot.

c) Ugyanakkor még a zsidók között is voltak, akik egy ideig követték Jézust, majd elfordultak tőle. A János 6:66 szerint Jézus tanítványai közül néhányan visszafordultak, és többé nem követték őt. Közöttük lehettek szamaritánusok is, nemcsak zsidók.

Kiegészítő választ lásd a „When Critics Ask” című könyv 390. oldalán.

K: A Lukács 9:52–53-ban mi volt a szamaritánusok ellenérzése a zsidókkal szemben?

V: Közöttük és a zsidók között történelmi, teológiai, vallási, katonai és politikai nézeteltérések voltak.

Történelmileg a szamaritánusok az északi királyság fővárosi térségét alkották. Salamon kora után elhagyták az Isten iránti igaz imádatot, és két aranyborjút imádtak. A száműzetés idején a földön maradt emberek és az asszírok által behozott, nem izraelitákból álló telepesek keverékéből álltak.

Nehemiás nem engedte, hogy részt vegyenek Jeruzsálem városának építésében, és ők ellenezték a város újjáépítését. Az apokrif Ecclesiasticus könyv 50:25–26 szerint a szamaritánusok, az idumeusok [edomiták] és a filiszteusok voltak Izrael három leggyűlöltebb népe.

Teológiai szempontból a Jézus korabeli szamaritánusok csak az Ószövetség első öt könyvét tekintették Szentírásnak, és úgy vélték, hogy Isten házát a Gerizim-hegyen (Szamáriában) kell felépíteni, nem pedig Jeruzsálemben.

Vallási szempontból a jeruzsálemi templomban Isten imádatát Áron leszármazottai, Léví leszármazottai segítségével kellett végrehajtaniuk. A szamaritánusoknak saját papjaik és templomi szolgáik voltak.

Katonai szempontból, amikor a szeleukidák megpróbálták rávenni a zsidókat, hogy görög isteneknek áldozzanak, a szamaritánusok segítették a szeleukidákat azok üldözésében, akik Istent akarták követni, és nem akartak bálványokat imádni. Amikor a makkabeus János Hyrkanosz I. hatalomra került, leégette a Gerizim-hegyen álló szamaritánus templomot, és i. e. 127-ben elpusztította Samária városát.

Politikai szempontból Nagy Heródes pénzt gyűjtött a Gerizim-hegyen álló szamaritánus templom újjáépítésére. Amikor azonban a szamaritánusok meghallották, hogy Heródes a jeruzsálemi templomot is újjáépíteni szándékozik, visszautasították a pénzt.

K: A Mt 16,4-ben és a Mk 8,12-ben arról van szó, hogy nem adnak jelet a népnek, vagy arról, hogy nem adnak jelet, kivéve a Jónásról szóló jelet, amelyről a Lk 11,29–30 beszél?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Bár Jónás csodát tapasztalt, a ninivei emberek nem látták azt. Jónás nem adott a ninivei embereknek olyan csodás jelet, amely arra szólította volna őket, hogy térjenek meg; nekik csak Jónás és az ő üzenete volt. Az egyetlen „jel”, amivel rendelkeztek, nem egy megfigyelhető csoda volt, hanem egy ember. Jónás, aki a ninivei embereknek hirdette az igét, volt minden, amit láthattak. Lehetne azt mondani, hogy Jónás üzenetét hitelesítette az a csoda, hogy egy nagy hal lenyelte, és mégis életben maradt. A niniveiek azonban csak hallhattak a csodáról; saját szemükkel nem látták.

2. Ez ellentétben áll az Exodus történetével, ahol az összes izraelita láthatta a csodás felhőt nappal és a tűzoszlopot éjszaka.

3. Jézus „Jónás módjára” jött, nem pedig az Exodusban leírtak szerint. Jézus nem mennyei dicsőségben jött, és bár csodákat tett, amelyek hitelesítették üzenetét, a legtöbb ember nem látta a csodákat, csak hallott róluk.

Összefoglalás: Jézus hirtelen megjelenése hasonló volt ahhoz, ahogy Jónás Ninivébe érkezett. Néha az emberek csak akkor hajlandók elfogadni valamit, ha a bizonyíték olyan formában jelenik meg, ahogyan ők szeretnék látni. Mind Jónás, mind Jézus hallgatói számára fontos volt, hogy meghallgassák az üzenetet, és ne csukják be a szemüket, hogy ne lássák meg azokat a dolgokat, amelyekre nem számítottak.

K: Miért nem adtak jeleket az embereknek a Mt 16,4; Mk 8,12 és Lk 11,29–30 versekben, hiszen Jézus sok csodát tett?

V: Bár mindenki hallott a Jézus által véghezvitt csodákról, a legtöbb ember nem látta Jézus csodáit. A csodák legnagyobb közönsége – az 5000 ember megvendégelése a füvön és a 4000 ember megvendégelése a száraz földön – még mindig csak kisebbséget tett ki az akkori Palesztinában élő emberek közül.

Akkoriban és azóta is a csodák a hit megerősítését szolgálják, de önmagukban ritkán sikerülnek megtéríteni valakit a hitetlenségből a hitre, különösen, ha az illető nem akar hinni. Ne feledjük, hogy a farizeusok közül néhányan valójában a saját szemük előtt látták, ahogy a megszáradt ember keze helyreállt, és mégis nem akartak Jézust követni.

K: Máté 16:16-ban, Márk 8:29-ben és Lukács 9:20-ban mik voltak Jézus pontos szavai? Máté 16:16 így szól: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” A Márk 8:29 így szól: „Te vagy a Krisztus.” A Lukács 9:20 pedig így: „Isten Krisztusa.” Mi volt a vallomásának valódi formája? És miért van ez az eltérés Péter válaszában?

V: Ez azt mutatja, hogy az evangéliumírók átfogalmazták a szöveget, és nem rögzítettek minden apró részletet. Természetesen a „Te vagy Isten Krisztusa” kifejezés egyszerűen csak részletesebb megfogalmazása annak, hogy „Te vagy a Krisztus”. Máté adja a legrészletesebb leírást. Emellett azt sem tudjuk, hogy ezt görögül vagy arámiul mondták-e. Papias szerint Máté eredetileg „a héber nyelven” (arámiul) írt, míg a másik három evangéliumíró görögül írt. Tehát bár tudjuk, mit jelentett Péter kijelentése, a pontos szavakat nem ismerjük.

K: A Lukács 18:7-ben az imáinknak szüntelennek (folyamatosnak) kell lenniük, vagy Jézus a Máté 6:7-ben azok ellen szólt, akik azt hitték, hogy imáikat a sok szó miatt meghallgatják?

V: Mindkettő igaz. Isten az imánk erejét nézi, nem pedig az imánk hosszát. Szünet nélkül kell imádkoznunk (1. Thesszalonikiak 5:17), de ne gondoljuk, hogy a szüntelen szavak a fontosak, hanem inkább a szívünk a fontos. Hasonlóképpen Nehémiás idején is meg kellett építeniük a falat védelmükre, de nem a falra kellett támaszkodniuk védelmük érdekében, hanem Istenre.

K: Mi az evangéliumokban a „harmónia” Jézus későbbi szolgálatával kapcsolatban?

V: Fontos megkülönböztetni azt, amit sorrendként jelölnek, attól, ami sorrendben lehet. Ezen 67 esemény esetében a számok olyan eseményekre utalnak, amelyeknek az előző számok után kell következniük. Az a, b, c betűk olyan eseményekre utalnak, amelyek bármilyen sorrendben megtörténhetnek. A vastag betűvel szedett szavak az időt, a sorrendet és a helyszínt jelölik. Ha valaki úgy gondolná, hogy az evangéliumok Jézus szolgálatának ezen részét tekintve mind kronológiai sorrendben vannak, akkor nem látna semmilyen problémát.

Későbbi szolgálat: Mt 17:1–20:34, Mk 9:2–10:52, Lk 9:28–19:28, Jn 7:10–11:57

L1. Körülbelül nyolc nap (vagy hat nap) múlva Jézus magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost a Megdicsőülés hegyére (valószínűleg a Tabor-hegyre). Mt 17:1–8; Mk 9:2–8; Lk 9:28–35

L2. Ne mondjátok el senkinek a feltámadásig. Mt 17:9; Mk 9:9-10; Lk 9:36

L3. Jézus beszél Illésről. Mt 17,10–13; Mk 9,11–13

L4. Másnap Jézus meggyógyít egy epilepsziás fiút, akit a tanítványok nem tudtak meggyógyítani. Mt 17,14–21; Mk 9,14–29; Lk 9,37–45

L5. Galileában Jézus ismét megjövendöli halálát. Mt 17,22–23; Mk 9,30–32

L6a. Kapernaumban (a Genezáreti-tó északi partján) Jézus egy hal szájában talált érmékkel fizeti be a templomi adót. Mt 17,24–27

L6b. Ekkor a tanítványok vitatkoznak arról, ki a legnagyobb (ez többször is előfordulhatott). Mt 18,1–9; Mk 9,33–37; Lk 9,46–48

L6c. János és a tanítványok megmondják egy másiknak, hogy ne űzze ki a démonokat Jézus nevében. Mk 9:38-41; Lk 9:49-50

L6d1. Jeruzsálem felé tartva a szamaritánusok nem fogadják szívesen Jézust. Lk 9,51–56

L6d2. Az úton járva a tanítvány elkötelezettsége: rókák, halottak, család. Lk 9,57–62

L6d3. Jézus elküldi a hetvenkettőt. Lk 10,1–24

L7a1. Jeruzsálemben, a sátoros ünnepen (a 7. hónap 5. napján) megérkezik Jézus. Jn 7,10–52

L7a2. Jeruzsálemben a házasságtörésen tetten ért asszony. Jn 8:1-11

L7a3. Jézus tanúsága érvényes. Jn 8,12–59

L7b. Jézus meggyógyít egy vak embert, aki a farizeusokhoz fordul. Jn 9,1–41

L7c1. Jézus a pásztorról tanít. Jn 10:1-21

L7c2. A jeruzsálemi templom környékén, a Szentély-ünnepen [télen] Jézus azt mondja: „Én és az Atya egy vagyunk”. Jn 10,22–39

L7c3. Jézus elmegy oda, ahol Keresztelő János keresztelt. Jn 10,40–42

L7d1. A törvénytudós kérdése arról, ki az én felebarátom. Lk 10,25–28

L7d2. A jó szamaritánus példázata. Lk 10,29–37

L7d3. [Valószínűleg a júdeai Betániában] az odaadó Mária és a szorgalmas Márta. Lk 10,38–42

L7e. A júdeai Betániában Jézus feltámasztja Lázárt a halálból. Jn 11:1-44

L7f. Egy napon Jézus elmondta tanítványainak, hogyan kell imádkozni, az Úr imáját használva (valószínűleg másodszor). Lk 11:1-13

L7g1. Jézus kiűzi a néma démont, akit azzal vádoltak, hogy Beelzebubbal szövetkezett. Lk 11:14-26

L7g2. Egy asszony megáldja Jézus anyját; Jézus azonban nem ért egyet vele. Lk 11,27–28

L7h. Ahogy a tömeg egyre nőtt, Jézus azt mondja, hogy nekik csak Jónás jele van. Lk 11:29-32

L7i1. A test lámpása. Lk 11:33-36

L7i2. A farizeus házában hat „jaj”-t mond. Lk 11:37-53

L7i3a1. Eközben a nyilvánosságra hozásról tanít a világosságban. Lk 12,1–7

L7i3a2. Jézus elismerése az emberek előtt és a Szentlélek elleni istenkáromlás. Lk 12,8–12

L7i3b. A gazdag bolond példázata. Lk 12,13–21

L7i3c. A példabeszéd a gazda visszatérésére való éberségről. Lk 12:35-48

L7i3d. A családok közötti megosztottságról szóló prófécia. Lk 12,49–53

L7i3e. Az idők értelmezése. Lk 12,54–59

L7i3f Jézus megemlíti a Siloám tornyának összeomlásakor meghalt galileaiakat. Lk 13,1–9

L7j Szombaton Jézus meggyógyít egy nyomorék asszonyt. Lk 13,10–17

L6k. A mustármag és a kovász példázata. Lk 13:18-21

L6l1. A városok és falvak bejárása közben: a keskeny kapu példázata és a Jeruzsálem miatti bánat. Lk 13,22–30

L6l2. Abban az időben Jézus bánata Jeruzsálem miatt. Lk 13,31–35

L6m. Egy szombaton egy jeles farizeus házában Jézus meggyógyít egy vízkórban szenvedő embert, és elmondja a nagy lakomáról szóló példabeszédet. Lk 14:1-24

L6n. Amikor nagy tömeg gyűlt Jézus köré, másodszor is beszélt a tanítványság áráról: a szülőkről, a torony, a király és a só példázatairól. Lk 14:25-35

L6o. Tanítás a kisgyermekekről. Mt 18:10-11

L6p. A tévelygő bárányról szóló példabeszéd. Mt 18:12-14; Lk 15:1-7

L6q1. A elveszett érme példázata. Lk 15:8-10

L6q2. Jézus folytatta: a tévelygő fiú példázata. Lk 15,11–32

L6r. A ravasz gazda példázata. Lk 16:1-15

L6s. Tanítás a megbocsátásról és a kegyetlen szolgáról. Mt 18,15–35

L6t. Tanítás Jánosról és a Törvényről. Lk 16:16-17

L6u. Utazás Galileából Transjordániába. Mt 19:1-2; Mk 10:1

L6v. Tanítás a válásról. Mt 19:3-12; Mk 10:2-12; Lk 16:18

L6w. A gazdag ember és Lázár példázata. Lk 16:19-31

L6x. Jézus tanítja tanítványait a bűnről, a tengerbe ültetett fáról szóló példabeszédet és a szolgák kötelességéről szóló példabeszédet. Lk 17:1-10

L6y. Galilea és Samária között, Jeruzsálembe vezető úton Jézus meggyógyított 10 leprást (…hol vannak a többi 9?). Lk 17:11-19

L6z. A farizeusok azt kérdezik, hogyan jön el az Isten országa. Lk 17,20–37

L7a. A kitartó özvegy példázata. Lk 18,1–8

L7b. A farizeus és a vámszedő példázata. Lk 18,9–14

L7c. Az emberek csecsemőket vittek Jézushoz, hogy megáldja őket; a tanítványok azonban megdorgálták őket. Mt 19,13–15; Mk 10,13–16; Lk 18,15–17

L7d. A gazdag ifjú vezető kérdést tesz fel: … a tű fokán. Mt 19,16–30; Mk 10,17–31; Lk 18,18–30

L8. A szőlőskertben dolgozó munkások példázata. Mt 20,1–16

L9. Jeruzsálembe vezető úton Jézus megjövendöli halálát és feltámadását. Mt 20,17–19; Mk 10,32–34; Lk 18,31–34

L10a. Jakab és János anyja velük együtt jön, hogy kérést intézzen Jézushoz. Mt 20,20–28; Mk 10,35–45

L10b. Jerikóból (valószínűleg az Ó-Jerikóból) távozva Jézus meggyógyít két vak embert, akik így kiáltanak: „Uram, Dávid fia, könyörülj rajtunk!” (BSB) Mt 20:29–34

L10c. Jerikóba (valószínűleg az Új Jerikóba) érkezve Jézus meggyógyít egy vak embert, Bartimeust, aki így kiált: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (BSB) Mk 10:46-52; Lk 18:35-43

L11a. Jerikóban Jézus találkozik Zakeussal. Lk 19:1-10

L11b. Jeruzsálem közelében (a két Jerikó 15–17 mérföldre, 24–27 kilométerre északkeletre feküdt Jeruzsálemtől) Jézus elmeséli a tíz szolgáról és a tíz mináról szóló példabeszédet. Lk 19:11–28

L12. Kajafás és a Sanhedrin összeesküvést szőnek Jézus megölésére. Jn 11:45-53

L13. Jézus ezért visszavonul Efraim falujába. Jn 11,54

K: Az evangéliumokban milyen alapvető feltételezésekre támaszkodtak Jézus későbbi szolgálatának összehangolásához?

V: Mindennek vannak feltételezései, és ha valaki más is ugyanazokat a feltételezéseket használná, nagyon hasonló listát állítana össze. Íme a korábbi sorozat feltételezései.

a) Az összes evangélium időrendben követi Jézus későbbi szolgálatát. Bár lehet, hogy nincsenek időrendben, nincs ok arra, hogy ezt feltételezzük.

b) A János-evangéliumban szereplő néhány, ide helyezett szakasz Jézus szolgálatának közepén is elhelyezkedhetett volna.

c) A következő események csak egyszer történtek meg: a megdicsőülés, a tévelygő bárányról szóló példabeszéd, a gazdag ifjú uralkodó.

d) Lázár, Mária és Márta testvérének feltámasztása körülbelül abban az időben történt, amikor Jézus náluk járt.

K: Bizonyítják-e a Mt 19,16–17; Mk 10,18 és Lk 18,19, hogy Jézus nem Isten? (A muszlimok említették ezt.)

V: Nem, de jó, ha itt felismerjük, hogy Jézus összefüggésbe hozza azt, hogy az ember jónak nevezte Őt, azzal az állítással, hogy Jézus Isten. Vagy:

a) Jézus Isten volt, és azt kérdezte a férfitól, miért nevezte őt jónak, hacsak nem ismerte el, hogy Jézus Isten, vagy

b) Jézus tagadta, hogy Isten lenne, mivel kiderült, hogy nem volt teljesen jó.

Nem lehet mindkettő igaz. Egyetért ezzel?

Szóval, melyik az igaz? Jézus teljesen jó volt (és Isten), vagy sem?

Egyetértesz tehát azzal, hogy Jézust nem érintette a bűn?

A Bibliában a 2 Korinthus 5:21, a Zsidókhoz írt levél 4:15 és az 1 Péter 1:18-19 azt mondja, hogy Jézusnak nem volt bűne.

Jézus még a János 8:46a-ban is azt kérdezte: „Ki közületek tud bizonyítani, hogy vétkes vagyok?”

Jézus óvatosan bánott a „jó” szóval, mégis kifejezetten jó pásztornak nevezte magát a János 10:11-ben.

A muszlimok számára a Korán a 3. szúra 45. versében azt mondja, hogy Jézus tiszta volt. A muszlim hadíszok szerint Jézus bűntől mentes volt a Sahih Muslim 4. kötet 5837. számában (1261. o.), a Bukhari 4. kötet 55. könyv 38. fejezet 641. számában (426. o.), valamint a Bukhari 4. kötet 54. könyv 10. fejezet 506. számában (324. o.).

K: A Mt 19:16–30; Mk 10:17–31; Lk 18:18–30 versekben pontosan mit mond Jézus, ami az ember számára lehetetlen, de Istennek minden (beleértve ezt is) lehetséges?

V: A mennyek országába való belépés (az üdvösség) nehéz, és Isten nélkül lehetetlen. Nézzük meg először azt a konkrét gazdag ifjú uralkodót, majd az általános eseteket, hogy lássuk a kétféle alkalmazást.

A gazdag fiatal uralkodó eleinte elég jónak tűnt, hiszen ismerte Isten törvényét. Mégis elmaradt attól az igazságtól, amelyre szüksége volt a mennybe jutáshoz, mert bebizonyította, hogy ha választania kell a gazdagsága és Jézus követése között, nem tud lemondani a vagyonáról.

Az első tanulság az, hogy a gazdag embereknek gyakran nehezebb elérni a mennybe jutáshoz szükséges igazságosságot, mint másoknak, mert számukra nagyon nehéz bízni Istenben, ha ez azt jelenti, hogy fel kell adniuk a vagyonukat. Ábrahám nagyon gazdag volt, és mégis a mennybe jutott, tehát nem maga a vagyon a probléma. A pénzszerzés iránti vágy az, ami mindenféle gonoszság gyökere.

Ha azonban még általánosabban fogalmazunk, a nem gazdag embereknek is vannak problémáik. Az emberek bízhatnak a saját képességeikben, vagy annyira vágyakozhatnak bűnös szokásaikra, másodlagos szerelmeikre, sőt gyűlöletükre is, hogy ha Jézus arra hívná őket, hogy hagyják el ezeket és kövessék Őt, nem tennék meg.

Valójában egy második következtetés az, hogy az eddig élt emberek 100%-a – Jézus kivételével – elmarad attól az igazságtól, amelyre szükségük van ahhoz, hogy a mennybe jussanak. Még ha Isten megbocsátaná is minden múltbeli bűnünket, és azt mondaná: „csak ne vétkezzetek ettől a pillanattól kezdve, és a mennybe juttok”, akkor sem sikerülne nekünk. Szívünk nem tökéletes; bűnös természetünk van, és megtisztításra szorulunk.

Tehát a szívünk miatt az emberek számára lehetetlen a mennybe jutni; és ha ezzel véget érne a történet, a menny üres lenne. Azonban ami az emberek számára lehetetlen, az Isten számára lehetséges. Annak ellenére, hogy a szívünk nem tökéletes, a múltban vétkeztünk, és a jövőben is vétkezni fogunk, Isten, akinek minden lehetséges, utat teremtett a bűnös ember számára, hogy a mennybe jusson. Ez az út Jézus Krisztus. Ez olyan, mint az az ember, aki Jézushoz jött, hogy meggyógyítsa a fiát, és Jézus megkérdezte tőle, hisz-e. Az ember így válaszolt: „Hiszek; segíts a hitetlenségemen!” Őszintének és becsületesnek kell lennünk Isten előtt, de az Isten iránti őszinteség része az is, hogy bevalljuk neki, amikor nem vagyunk őszinték és képmutatók vagyunk.

A gazdag ifjú vezető azt is mondhatta volna: „Jézus, sajnálom, de most egyszerűen nem tudok lemondani a vagyonomról; rabszolgája vagyok. Kegyelmezz nekem, szabadíts meg a bűn rabságából, és vedd át az életemet, amilyen is, hogy követhesselek téged.” Ehelyett azonban a gazdag ember elfordult. Corrie ten Boom egy keresztény volt, aki túlélte a bergen-belseni náci koncentrációs tábort. A háború után egyszer, amikor Isten szeretetéről beszélt, a beszéd után odajött hozzá egy férfi, hogy kezet rázzon vele. Corrie felismerte benne az egyik kegyetlen koncentrációs táborőrt. A háború után a férfi megtalálta Krisztust, de Corrie – annak ellenére, hogy épp az imént ezeket a szavakat mondta el mindenkinek – nem tudta rávenni magát, hogy kezet rázzon vele. Csendben imádkozott: „Jézus, nem tudok neki megbocsátani. Add nekem a te megbocsátásodat!” Ekkor hihetetlenül, kinyújtotta a kezét, és kezet tudott rázni vele. (A rejtekhely, 238. o.)

Jólétben élő társadalmunkban néha, mint keresztények, könnyen megfeledkezünk arról a fontos fogalomról, hogy mennyire függünk Istentől. Ha azt gondolod, hogy Isten nélkül is el tudsz végezni mindent, amit meg kell tenned, akkor a céljaid túl alacsonyak. A szegény emberek – akiket úgy definiálunk, hogy nem tudják, hogyan fognak enni két nap múlva – mellett szól az a tény, hogy tudják: az igazi önellátás számukra csupán illúzió. Valójában azonban az önellátás mindenki számára illúzió.

K: A Máté 20:20-ban Jakab és János anyja tette-e ezt a kérést Jézusnak, vagy Jakab és János tették, ahogyan a Márk 10:35 mondja?

V: Az anya és a fiúk együtt mentek Jézushoz. A Máté 20:22-ben Jézus azonnal megkérdezi, hogy ti (azaz Jakabhoz és Jánoshoz szólva) képesek vagytok-e meginni azt a poharat, amelyet Jézus fog meginni. Ők (a fiúk) azt mondták, hogy képesek.

K: A János 14:2-ben miért ment Jézus, hogy helyet készítsen számukra, hiszen a Máté 25:34 szerint a mennyország már a világ teremtése óta készen állt számukra?

V: Isten egyszerre van az időben és az időn túl is. Még az idő kezdete előtt Isten tudta, kik fognak a mennybe jutni, ami azt feltételezi, hogy Isten tudta: helyet fog készíteni számukra. Jézus halála szükséges volt ahhoz, hogy megnyissa a mennyet mindazok számára, akik oda fognak jutni.

Egy egyszerű példával élve: amikor egy házaspár örökbe fogad egy gyermeket, elő kell készíteniük a házat a gyermek számára. A ház már megépült, de a házaspár vásárolhat egy kiságyat vagy egy ágyat, ételt, és talán díszeket is az ünnepléshez.

Ezen felül az 1 Korinthus 3:11–15 azt mutatja, hogy különböző emberek különböző jutalmakat kapnak a mennyben.

K: A Máté 20:29–34 szerint Jézus két vak embert gyógyított meg, amikor elhagyta Jerikót, vagy csak egyet, ahogyan azt a Márk 10:46–52 mondja?

V: Két lehetőség van.

Két eshetőség: Jézus meggyógyíthatta a vak Bartimeust, és meggyógyíthatott még két másik vak embert is, akár Bartimeus előtt, akár utána. Miután Jézus legalább egy vak embert meggyógyított, valóban furcsa lenne, ha a városlakók tudtak volna erről, és egyetlen további vak sem fordult volna Jézushoz gyógyításért. Valószínű, hogy Jézus még több embert gyógyított meg Jerikóban, mint amennyit az evangéliumírók rögzítettek. A „When Critics Ask” című könyv 353. oldalán az áll, hogy ha Jézus meggyógyított egy vak embert Jerikóba érkezésekor, és valaki látta ezt, és elmondta másoknak, akkor biztos lehet benne, hogy más vakok is várták volna Jézust, mire elhagyta Jerikót.

Egy esemény: a Márk 10:46–52 csak az egyik vakot nevezi meg (Bartimeus). Talán Márk nem tudta, hogy két vak volt. Természetesen, ha két vak volt, akik közül az egyiket Bartimeusnak hívták, akkor az a kijelentés, hogy egy vak volt, helyes, de pontatlan.

További információkért a két Jerikó nevű városról lásd a következő kérdést is.

K: A Mt 20:29–34 és a Mk 10:34–52 szerint Jézus Jerikóból távozáskor gyógyította meg a vakokat, vagy belépéskor, ahogyan azt a Lk 18:35 mondja?

V: Valószínűleg ez csupán egy esemény volt, amely akkor történt, amikor Jézus a két Jerikó nevű város között utazott.

Az ókori Jerikó (Tell es-Sultan) a mai Jerikótól (er-Riha) északnyugatra található. Józsué elpusztította, de az 1 Királyok 16:34 szerint újjáépítették. Jézus idején főként zsidók laktak ott.

Az Újszövetségi Jerikó (Tulul Abu el-’Alayiqnél) elsősorban pogány város volt, amelyet Nagy Heródes téli palotája köré építettek; ő i. e. 4 körül halt meg ott. A helyszín az ókori Jerikótól körülbelül 3/4–1 mérföldre (1,2–1,6 kilométerre) délre vagy délnyugatra található. A téli palotában két medence, egy nagy római fürdő és hat magánmikve volt, amelyek a zsidó rituális mosakodás helyszínei voltak. Az új Jerikó palotáját és medencéit bemutató térkép a New International Dictionary of the Bible című mű 511–512. oldalán található.

K: Mi az evangéliumokban a „harmónia” a Passió-hét, azaz a feltámadás előtti utolsó hét tekintetében?

V: Fontos megkülönböztetni azt, amit sorrendként jelölnek, attól, ami sorrendben lehet. E 104 esemény esetében a számok olyan eseményekre utalnak, amelyeknek az előző számok után kell következniük. Az a, b, c betűk olyan eseményekre utalnak, amelyek bármilyen sorrendben megtörténhetnek. A vastag betűvel szedett szavak az időt, a sorrendet és a helyszínt jelölik. Ha valaki úgy gondolná, hogy az evangéliumok ebben a szakaszban mind kronológiai sorrendben vannak, akkor nem látna semmilyen problémát.

Nagyhét: Mt 21:1–27:66, Mk 11:14–15:47, Lk 19:29–23:56, Jn 12:11–19:42

P1. Betániában, hat nappal a páska előtt, a diadalmas bevonulás előtti napon Jézus részt vesz egy, tiszteletére rendezett ünnepi vacsorán Simon, a leprás házában, ahol Mária szolgált. Lázár is ott fekszik. Jézust Mária másodszor is megkeni egy alabástromtartályból származó, egy évi bérnek megfelelő mennyiségű nárdusolajjal. (Megjegyzendő, hogy ez az a város, ahol Lázár élt, nem pedig a ház.) Júdás Iskariót és a tanítványok panaszkodnak. Jn 12:1-12a; Mt 26:6-13; Mk 14:3-9

P2. Jézus Betfágéban, az Olajfák hegyén. Mt 21,1; Mk 11,1–6; Lk 19,29–34

P3. Jézus azt mondja nekik, hogy hozzanak egy fiatal szamarat és az anyját. Mt 21,2–6; Mk 11,2–6; Lk 19,29–34

P4. A tanítványok visszatérnek a szamárral és a csikóval. Mt 21,7a; Mk 11,7–10; Lk 19,35; Jn 12,14–15

P5. Virágvasárnap, a diadalmas bevonulás. Mt 21,7b–11; Mk 11,7–11a; Lk 19,35–44; Jn 12,12b–19

P6a. Jézus megjövendöli halálát, és az Atya megszólal a mennyből. Jn 12,20–50

P6b. Jézus Betániában tölti az éjszakát. Mk 11,11b

P6c. [Vasárnap vagy hétfő, vagy mindkettő] Jézus másodszor is kiűzi a pénzváltókat a templomból. Mt 21,12–13; Lk 19,45–48

P6d1. A templomban Jézus meggyógyítja a vakokat és a sántákat. Mt 21:14-16

P6d2. Jézus Betániában tölti az éjszakát. Mt 21:17

P7. Másnap [hétfőn vagy kedden] kora reggel, Jeruzsálembe visszatérve, Jézus megátkozza a fügefát. Mk 11:12-14. Megjegyzendő, hogy ez Jézus második látogatása a templomban.

P8. Kora reggel [kedden vagy szerdán] Jézus másodszor is megátkozza a fügefát. Mt 21,18–19a

P9a. A fügefa azonnal elszárad. Mt 21,19b–22

P9b. A fügefák elszáradnak. Mk 11,20–25

P10. Jézus belép a templomba, a hatalomról beszél (Mt 21,23–32), és harmadszor is kiűzi a pénzváltókat. Mk 11,15–18 (Megjegyzés: furcsa lenne, ha Jézus egyik nap kiűzné őket, a következőn pedig megengedné, hogy ott maradjanak.)

P11. Este elhagyják a várost. Mk 11:19

P12. Egy nap [kedden vagy szerdán] a templomban Jézust a hatalmáról kérdezik. Mk 11:27-33; Lk 20:1-8

P13. A szőlőbérlők példázata. Mt 21:33-46; Mk 12:1-12; Lk 20:9-19

P14. Jézus elmeséli a menyegzői lakoma példázatát. Mt 22,1–14

P15a. A farizeusok és a heródiánusok a császárnak fizetendő adóról kérdeznek. Mt 22,15–22; Mk 12,13–17; Lk 20,20–26

P15b. A szadduceusok a feltámadásról kérdezik Jézust. Mt 22,23–33; Mk 12,23–27; Lk 20,27–39

P16. A szadduceusok után egy farizeus kérdezi meg, melyik a legnagyobb parancsolat. Mt 22,34–40; Mk 12,28–33

P17a. Senki sem tett fel több kérdést Jézusnak. Mt 22,46; Mk 12,34; Lk 20,40

P17b. Amíg a farizeusok együtt voltak, Jézus feltett egy kérdést a Zsoltárok 110:1-ről. Mt 22:41-45; Mk 12:35-37; Lk 20:41-44

P18a. Jézus megdorgálja az írástudókat és a farizeusokat. Mt 23; Mk 12:38-40; Lk 20:45-47

P18b. Jézus megfigyeli az özvegy adományát. Mk 12,41–44; Lk 21,1–4

P19. A templomból távozva Jézus megjövendöli annak pusztulását. Mt 24,1–2; Mk 13,1–2; Lk 21,5–6

P20. Az Olajfák-hegyen Jézus a végidőkről tanít. Mt 24,3–44; Mk 13,3–37; Lk 21,7–36

P21. Jézus minden nap a templomban tanít, az éjszakát pedig az Olajfák hegyén tölti. Lk 21,37–38

P22. Három példabeszéd a Mester visszatéréséről. Mt 24,45–25,30

P23a. A juhok és kecskék ítéletéről szóló tanítás Jézus trónja előtt. Mt 25,31–46

P23b. Két nappal a páska előtt a főpapok és a vének összeesküvést szőnek Jézus letartóztatására. Mt 26,1–5; Mk 14,1–2; Lk 22,1–2

P24. Júdás titokban tárgyal a papokkal, hogy elárulja Jézust. Mt 26,14–16; Mk 14,10–11; Lk 22,2–6

P25. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján előkészítik az utolsó vacsorát. Mt 26:17-19; Mk 14:12-16; Lk 22:7-13

P26. Jézus megmossa tanítványai lábát. Jn 13,1–18

P27. Egy nagy emeleti teremben (Mk 14:15) megünneplik az Úr vacsoráját. Mt 26:20-29; Mk 14:17-25; Lk 22:14-23; 1Kor 11:23-26

P28. Jézus azt mondja, hogy Júdás el fogja árulni Őt. Jn 13:18-28a

P29. Jézus új parancsa: szeressétek egymást! Jn 13:31-35

P30. Az utolsó vacsora közben Júdás távozik. Jn 13:28b-30

P31. Vagy az utolsó vacsora alatt, vagy röviddel azután újabb vita alakul ki arról, ki a legnagyobb. Lk 22,24–30

P32a1. Miután Júdás elment, az Olajfák-hegy felé tartva Jézus megjövendöli, hogy Péter háromszor tagadja meg Őt. Mt 26,30–35; Mk 14,26–31; Lk 22,31–38; Jn 13,36–38

P32a2. Az Olajfák-hegyen, a Gecsemáné-kertben. Mt 26,36–46; Mk 14,32–43a; Lk 22,39–46

P32b. Az utolsó vacsorától az Olajfák hegyéig Jézus beszél. Jn 14,1–16,33

P33. Jézus imája a letartóztatása előtt. Jn 17,1–26

P34. Miután Jézus befejezi imádságát, átkelnek a Kidron-völgyön, és bemennek egy olajfa-ligetbe. Jn 18,1

P35. Jézus letartóztatása. Mt 26,47–56; Mk 14,43b–52; Lk 22,47–53; Jn 18,2–11

P36. Elmennek Annás házába, aki Kajafás főpap apósának apósa. Lk 22:54; Jn 18:12-13.

P37. Jézust Kaifás házába vitték. Jn 18,24. Mt 26,56–57 és Mk 14,51–53 kihagyják az előzőt, és csak ezt említik.

P38a1. A főpap udvarán vagy annak közelében Jézust a Sanhedrin bíróság elé állítják. Mt 26,57–68; Mk 14,53–65; Lk 22,66–71; Jn 18,12–14; Jn 18,19–23

P38b1. Mivel „ezt a tanítványt” [Jánost] a főpap ismerte, bement az udvarra. Aztán kijött, beszélt a szolgálatban lévő lánnyal/szobalánnyal/szolgálóval, és bevezette Pétert az ajtón. Jn 18:15-16

P38b2. 1. vád: Az udvaron a főpap egyik leánya/szolgálója/szolgálólánya, aki az ajtónál állt, odament hozzá (Mt), odajött hozzá (Mk), és a tűz fényében megnézte Pétert, majd azt mondta neki, hogy Jézussal volt. Péter az udvaron melegedett. Mt 26:69; Mk 14:66-67; Lk 22:54-56; Jn 18:17a

P38b3. Első tagadás: Péter tagadta Jézust, mondván: „Asszony, nem ismerem Őt” (Lk), „Nem tudom, miről beszélsz” (Mt) vagy „Nem tudom, sőt nem is értem, miről beszélsz” (Mk) mindnyájuk előtt (Mt). Mt 26,70; Mk 14,68; Lk 22,57; Jn 18,17

P38b4. A vádak második hulláma: Ekkor Péter a kapuhoz ment (Mt), és egy másik leány [allu] így szólt a tömeghez: „Ez az ember Jézus Názáreti mellett volt.” (Mt). Pétert azzal vádolták: „Te is közéjük tartozol.” (Lk) A szolgáló (Mk), amikor újra meglátta Pétert, így szólt a tömeghez: „Ez az ember közéjük tartozik.” (Mk) Pétert megkérdezték: „Te is az Ő tanítványai közé tartozol?” (Jn) Mt 26:71; Mk 14:69; Lk 22:58a; Jn 18:25a

P38b5. 2. tagadás: Péter esküvel kijelentette: „Nem vagyok az” (Jn), „Ember [anthrope], nem vagyok az.” (Lk) „Nem ismerem azt az embert!” (Mt), és másodszor is tagadta Jézust. Mt 26,72; Mk 14,70a; Lk 22,58b; Jn 18,25b

P38b6a. Harmadik vádkör: Körülbelül egy órával később (Lk) az ott állók [egy kis tömeg?] azt mondták, hogy Péter is közéjük tartozik, és megemlítették galileai akcentusát. Mt 26:73; Mk 14:70b; Lk 22:59

P38b6b A főpap egyik szolgája, annak a férfinak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, azzal vádolta Pétert, hogy látta őt az olajfaültetvényben. Jn 18:26

P38b7. Harmadik tagadás: Péter káromkodott, és azt mondta: „Ember, nem tudom, miről beszélsz” (Lk), „Nem ismerem azt az embert!” (Mt) vagy „Nem ismerem azt az embert, akiről beszélsz!” (Mk, Jn), és harmadszor is tagadta Jézust. Azonnal, miközben még a házban voltak, a kakas megszólalt. Jézus Péterre nézett (Mt 26,74–75; Mk 14,71–72; Lk 22,60–62; Jn 18,27).

P38c. Júdás felakasztja magát. (A kötél vagy a halála előtt, vagy után szakadt el.) A test lezuhan, és szétnyílik. A főpapok megveszik azt a mezőt, ahol Júdás teste fekszik. A mezőt Akeldamának hívták. Mt 27:1-10; ApCsel 1:18-19

P38a2. A katonák gúnyolják, megverik és bekötik Jézus szemét. Lk 22:63-65

P39. Hajnalhasadtával a zsidó tanács megkérdezte Jézust (vagy újra megkérdezte tőle): „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk!” És döntést hoztak. Mt 27:1; Mk 15:1; Lk 22:66-71

P40a. Ekkor már kora reggel volt, és Jézus a papok kíséretében elhagyta Kajafás házát, és elindult a római helytartó, Poncius Pilátus elé, ahol Jézus tárgyalása zajlott. Mt 27:2; Mk 15:1; Lk 23:1; Jn 18:28-38.

P40b. A Pilátus előtti tárgyalás előtti éjszakán a feleségének álma volt arról, hogy semmi köze ne legyen Jézus elítéléséhez. Mt 27:19

P41. Jézus tárgyalása Pilátus előtt. Mt 27,11–14; Mk 15,1–15; Lk 23,1–6; Jn 18,28–37

P42. Pilátus Jézust Heródeshez küldi. Lk 23:7-11a

P43a. Heródes visszaküldi Jézust Pilátushoz. Lk 23:11b-12

P44. Jézust visszaküldik Pilátushoz. Lk 23,13–16

P45. Pilátus kijelenti, hogy nem felelős Jézus véréért, a tömeghez fordul, és szabadon engedi Barabbást. Mt 27,15–26; Lk 23,17–25; Jn 18,38–40

P46. A római katonák megkorbácsolják és kigúnyolják Jézust, majd bíborvörös köntöst és töviskoronát adnak rá. Mt 27,27–31a; Mk 15,16–20a; Jn 19,1–3

P47. Pilátus ismét kiment a zsidókhoz. Jn 19:4-15

P48. Jézust elviszik, hogy keresztre feszítsék. Mt 27,31b; Mk 15,20b; Lk 23,26a; Jn 19,16

P49. Jézus [eleinte] maga vitte a keresztjét. Jn 19:17a

P50. [Ezután] a cirenei Simont kényszerítik, hogy vigye Jézus keresztjét. Mt 27:32; Mk 15:21; Lk 23:26b

P51. Jézus így szól: „Jeruzsálemi leányok, ne sírjatok értem, hanem sírjatok magatokért és gyermekeitekért…” Lk 23:28–31

P52a. A Golgotán a harmadik órában [9:00-kor] Jézust keresztre feszítik. Mt 27,33; Mk 15,22.25; Lk 23,33; Jn 19,16b–22

P52b. Megírta a háromnyelvű feliratot Jézus feje fölé. Mt 27,37; Mk 15,26; Lk 23,38

P52c. Két bűnözőt keresztre feszítenek Jézus mellett. Mt 27,38; Mk 15,27; Lk 23,32–33

P53a. Jézus így szól: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Lk 23,34a

P53b. Néhányan italt kínálnak Jézusnak, de Ő elutasítja. Mt 27,34; Mk 15,23

P53c. Sorsot húznak a ruhákért. Mt 27:35-36; Mk 15:24; Lk 23:34b; Jn 19:23-24

P54a. Jézus így szólt: „Asszony, íme a fiad … Íme az anyád.” Jn 19,25–27

P54b. Mások azt mondják: „Másokat megmentett; mentse meg magát is…”. Mt 27,40–43; Mk 15,29–30; Lk 23,35a

P54c. A papok is gúnyolják Jézust. Mk 15:31-32; Lk 23:35b

P54d. A katonák is gúnyolják Jézust a kereszten. Lk 23,36–37

P54e.1 A bal oldali tolvaj sértegeti Jézust. Mt 27,44; Lk 23,39

P54.e.2 A jobb oldali tolvaj védelmébe veszi Jézust. Lk 23:40-43a

P54.e.3 Jézus azt mondja: „…ma velem leszel a Paradicsomban”. Lk 23:43b

P54.f. Jézus azt mondja: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”. Mt 27:45-47; Mk 34-36

P54.g. Jézus azt mondja: „Szomjazom.” Jn 19,28–29. Másodszor is italt kínálnak neki egy szivaccsal. Mt 27,48

P54.h Néhányan várják, hátha eljön Illés. Mt 27,49

P54.i. Sötétség körülbelül a hatodik órától a kilencedik óráig. Mk 15,33; Lk 23,44–45a

P55a. Jézus azt mondja: „Befejeződött.” Jn 19,30

P55b. Közvetlenül a halála előtt Jézus így szól: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Lk 23:46a

P56a. Jézus meghal. Mt 27,50; Mk 15,37; Lk 23,46b

P56b. Abban a pillanatban a templom függönye kettészakadt. Mt 27:51a; Mk 15:38-39, Lk 23:45b (lásd még Thallus, 52-ben)

P56c. Földrengés történt, a sírok kinyíltak, és halottak jelentek meg. Mt 27:51b-53.

P57a. A katonák eltörik a tolvajok lábait, de Jézusét nem. Jn 19:31-37

P57b. A százados azt mondja, hogy ez bizonyára igaz ember volt. Lk 23:47-49

P57c. A százados azt mondja: „Ez volt az Isten Fia!” Mt 27:54; Mk 15:39

P57d. Sok nő nézte az eseményeket. Mt 27,55–56

P58. Estére Arimathiai József Pilátustól kéri Jézus testét. Mt 27,57–58; Jn 19,38

P59a. Arimathiai József sírjában József és Nikodémus eltemették Krisztus testét, és egy követ gurítottak a sír elé. Mt 27,59–61; Mk 15,42–47; Lk 23,50–54; Jn 19,39–42

P59b. A szombat előtt a nők fűszereket szereznek be. Lk 23:55-56

P59c. Pilátus beleegyezik abba, hogy katonák őrizzék a sírt. Mt 27,62–65

P60. Pecsétet tettek a sírra, és őrséget állítottak mellé. Mt 27,66

K: Az evangéliumokban milyen alapvető feltételezésekre támaszkodtak a Passió-hét eseményeinek összehangolásához?

V: Ha ezeket a feltételezéseket alkalmazzuk, akkor Jézus szenvedésének hetéről nagyon hasonló összehangolást tudunk létrehozni.

a) Jézus több mint egy éjszakára elhagyta Jeruzsálemet.

b) Jézus legalább kétszer űzte el a pénzváltókat.

c) Jézus megátkozta a fügefát azelőtt, hogy az elszáradt, és másnap is.

d) Az evangéliumokban a Passió-hét eseményei időrendben szerepelnek, kivéve a Máté 26:6–13; Márk 14:3–9; Lukács 22:46; Lukács 22:54–62 és Lukács 23:38 szakaszokat.

K: A Mt 21:1–3, Mk 11:4–7, Lk 19:30 és Jn 12:13–15 szerint Jézus csikón vagy szamáron lovagolt?

V: Nem ez a válasz: Egyesek felvetették a kérdést, hogy egy vagy két állatról volt-e szó, mivel a görög kai szó jelenthet „és”-t vagy „még/nevezetesen”-t is. A Zakariás 9:9-ben szereplő héber szó szintén jelenthet „és”-t vagy „vagy”-t. Erről bővebben lásd Arndt: Bible Difficulties and Seeming Contradictions című művének 180. oldalát. Azonban, amint azt a következő rész bemutatja, valójában két állatról volt szó.

A válasz: Két állat volt, mert a diadalmas bevonulásról szóló Máté 21:4–7 szerint az anya és a csikó is ott voltak. A csikónak meglehetősen fiatalnak kellett lennie, mert még soha nem ülték meg. Nyilvánvalóan nem választották el az anyát a csikótól, hanem az anyát is magukkal vitték. Természetes szempontból az emberek azért tennék ezt, hogy megnyugtassák a fiatal állatot. Ha az anyjával volt, és az anya nem aggódott amiatt, hogy a csikót megülnek, akkor a csikó sem aggódott volna. Mi lehetne jobb módszer egy fiatal, ideges állat vezetésére, mint hagyni, hogy kövesse az anyját?

A Biblián kívül Justinosz, a mártír (aki i. sz. 138–165 körül írt) is említi, hogy az anyaszamár is ott volt a csikóval együtt a „Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval” című művének 53. fejezetében (ANF 1. kötet, 222. o.).

K: A Mt 21,12–13, Mk 11,11–17 és Lk 19,37–46 szerint Jézus vasárnap vagy hétfőn űzte ki a pénzváltókat?

V: A Máté 21:12–13 és a Lukács 19:37–46 nem határozza meg, hogy Jézus a diadalmas bevonulás napján (vasárnap) vagy másnap űzte-e ki a pénzváltókat. A Márk 11:11–17 azonban azt mutatja, hogy másnap történt.

K: A Máté 21:12–13, a Márk 11:12–19 és a Lukács 19:43–48 versekben, amikor Jézus megtisztította a templomot, hogyan tudta Jézus itt felborítani a pénzváltók asztalait, hiszen ezt már szolgálatának kezdetén is megtette a János 2:13–19-ben?

V: Mert két alkalommal történt a templom megtisztítása. Jézus kétszer is megcsinálta ezt, mert a templomban folyó kereskedelemmel kapcsolatos véleménye nem változott. Képzeljük el, hogy Jézus a szolgálata kezdetén felborítja az asztalokat, ostort készít, és kiűzi a pénzváltókat. Majd képzeljük el, hogy Jézus a szolgálata végén ugyanabba a helyzetbe kerül, és azt mondja: „ez rendben van”, vagy csendben elhalad amellett, aminek korábban aktívan ellenezte. Nem, a szolgálata vége felé Jézus lényegében ugyanarra a helyzetre hasonlóan reagált, mint a szolgálata elején.

Valójában nem csak egy, hanem három dolog is helytelen volt a templomban működő pénzváltókkal kapcsolatban.

1. Nem voltak Isten szolgái, mégis pénzt kerestek Isten templomában.

2. Bár az emberek talán imádkozni jöttek, kénytelenek voltak elkezdeni gondolkodni a cserekereskedésen és más pénzügyi kérdéseken, például azon, hogy „mennyit kell fizetniük azért, hogy Istent imádhassák”.

3. Ezen felül azzal is kirabolták az embereket, hogy rendkívül magas árakat szabtak. Például nem engedték, hogy az emberek a szokásos pénznemet használják ezeknek az állatoknak a megvásárlásához. Az embereknek be kellett váltaniuk a pénzüket olyan speciális templomi érmékre, amelyeket az állatok vásárlásához használtak.

K: A Mt 21,12–19-ben Jézus a templom megtisztítása után másnap átkozta-e meg a fügefát, vagy előtte, ahogyan azt a Mk 11,12–14, 20–24 látszólag sugallja?

V: Jézus azután átkozta meg a fügefát, hogy kiűzte a pénzváltókat, ahogyan Máté írja. Márk nem ad ennyi részletet, de még ő is azt mondja: „Másnap”, jelezve, hogy azután történt.

K: A Mt 22:37 és a Mk 12:29-30 szerint a legnagyobb parancsolat betartása hozza-e létre a világvallások egységét, ahogyan azt egyes New Age-hívők állítják?

V: Nem. Először is, ez két parancsolat, nem egy. Másodszor, az első parancsolat – azaz Isten szeretete teljes szívből – nagyobb, mint a második parancsolat, azaz mások szeretete, mint önmagadat. Ellentétben azzal, amit a New Age-hívők hisznek, NEM minden vallás vezet Istenhez. Az Utolsó Ítéletkor Jézus így fog szólni azokhoz, akik azt állították, hogy követik Őt, de valójában nem tették: „Soha nem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti törvénytelenség cselekedői!” Bizonyára nem szeretnéd, ha Jézus azt mondaná neked: „Távozz tőlem.”

K: A Mt 24–25 és a Mk 13:5–30 szerint mikor fognak beteljesülni ezek a dolgok?

V: Ezek egy bizonyos időtartam alatt teljesednek be. A Mt 24,2 szerint a templom Kr. u. 70-ben romba dőlt. Más részek Jézus második eljövetelére várnak. A végidő eseményei „közelednek”, ami azt jelenti, hogy semmi sem utal arra, hogy a közeljövőben bekövetkeznének, de bármikor bekövetkezhetnek.

K: A Mt 24:6-ban és a Mk 13:7-ben; Justinus, a vértanú a „Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval” című művének 35:3-as szakaszában azt írja, hogy van egy Jézusnak tulajdonított mondás, miszerint „zavargások és konfliktusok lesznek”, amely nem szerepel az evangéliumokban, de szerepel a „Didaché” szír nyelvű szövegében (6, 5) és Klemens Homíliáiban (2, 17 és 16, 21), valamint a kopt Tamás-evangéliumban (16) is szerepel. Ezek a források egymástól függetlenek és nincs közöttük kapcsolat. Hogyan magyarázhatjuk ezt?

V: Jézus azt mondta, hogy háborúk és háborús hírek lesznek a Máté 24:6-ban; a Márk 13:7-ben; háborúk és forradalmak pedig a Lukács 21:9-ben. A Didache egy korai keresztény írás, amely vagy ezt parafrázálta, vagy tartalmazott egy olyan mondatot, amelyet Jézus mondott, de nem szerepel a négy evangéliumban (János 20:30–31; 21:25). A Klemens-homíliák ebionita, nem pedig keresztény eredetűek. Az ebioniták azonban olvasták az evangéliumokat, és valószínűleg a Didachét is, így onnan szerezhették az információt. A gnosztikus Tamás-evangéliumról nem volt tudomás, amíg Hippolytus 222–235/236-ban nem írt ellene, és mindenféle kitalált állításokat tartalmaz.

Összefoglalva tehát: nem tulajdonítok jelentőséget a Klementi homíliák vagy a Tamás-evangélium „hamisítványainak”. János azonban azt is elmondja nekünk, hogy Jézus olyan dolgokat tett és mondott, amelyek nem szerepelnek a négy evangéliumban. Talán a Didaché és a „Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval” tartalmaz ilyeneket, vagy pedig a Didaché csupán átfogalmazta azt, ami a négy evangéliumban is szerepelt.

K: Miért lesz olyan nehéz a terhes nők és a szoptató anyák számára a Mt 24,19 és a Mk 13,17 szerint?

V: Két oka lehet ennek. Először is, a nehéz út során a sietős menekülés különösen megterhelő a terhes nők és a csecsemőket gondozók számára. Télen Palesztinában hidegebb az idő, de nem rendkívül hideg. A folyók azonban kilépnek medrükből, és nehéz átkelni rajtuk.

Másodszor, az elfogott anyák számára rettenetes lehet az a gondolat, hogy mi lesz a kisgyermekekkel vagy a még meg nem született babákkal.

K: A Mt 24:24 és a Mk 13:22 szerint hogyan lehet, hogy még a kiválasztottakat is megtévesztik?

V: A kiválasztottak nem a jelenlegi hívők. A kiválasztottak inkább mindazok, akik hívők lesznek. Természetesen, ha egy csecsemő meghal és a mennybe kerül, ő is hívő lesz a mennyben.

Ezek a versek azt mondják, hogy a kiválasztottak megtéveszthetők, de nem azt, hogy véglegesen megtéveszthetők. Személyesen ismertem valakit, akiről azt hittem, hogy igazi keresztény, aki aztán csatlakozott a mormon egyházhoz, majd nem sokkal később elhagyta a mormonizmust, és visszatért a kereszténységhez.

K: A Mt 24:28-ban Jézus egy „hulláról” beszélt, vagy csak egy testről, élő vagy halottról, ahogyan azt a Lk 17:37 görög szövege mondja?

V: Nincs bizonyíték arra, hogy bármelyik író is pontosan idézte volna mindazt, amit Jézus mondott; gyakran csak átfogalmazták a szavakat. Lehet, hogy Jézus egyik görög szót sem használta, ha – ami valószínű – arámi nyelven beszélt.

K: A Mt 24:29-ben Jézus közvetlenül a Nagy Nyomorúság után jön el, vagy lesz egy „pogányok ideje”, ahogyan azt a Lk 21:24,27 jelzi?

V: Mindkettő. A Nagy Nyomorúság véget vet a pogányok idejének.

K: A Mt 24:30–31 és a Mk 13:26–27 szerint a kiválasztottakat Krisztus nagy dicsőségben való, felhőkön való visszatérése előtt vagy után gyűjtik össze?

V: Bár mindkét szakaszban először Krisztus visszatéréséről esik szó, egyik sem határozza meg a sorrendet.

K: A Mt 24:34-ben és a Mk 13:30-ban mi fog történni, mielőtt ez a nemzedék elmúlik?

V: Először is, mi nem a helyes válasz, majd a helyes válasz.

Nem ez a válasz: Jézus ezt körülbelül Kr. u. 33-ban mondta. A héber gondolkodásmódban egy nemzedéket 40 évnek tekintettek. Krisztus keresztre feszítése, feltámadása és mennybemenetele nagyon hamar bekövetkezett volna, a Templom pusztulása pedig Kr. u. 70-ben történt volna, ami éppen 40 éven belül volt. A részleges preterista keresztények ezt a nézetet vallják. A nehézséget azonban az jelenti, hogy Jézus azt mondta: „mindezek”, ami magában foglalja a második eljövetelére vonatkozó próféciákat is.

A válasz: Valószínűleg írnoki hiba történt, mivel a „nemzetség” és a „nemzedék” jelentésű görög szavak csupán egy mássalhangzóban különböznek egymástól. Jézus azt mondta, hogy a zsidó nemzetség nem múlik el Krisztus második eljöveteléig.

K: A Mt 24:42-ben és a Mk 13:35–37-ben mikor kell a keresztényeknek elkezdeniük figyelni Krisztus visszatérésének jeleire?

V: Jézus azt parancsolta nekik, hogy azonnal vigyázzanak. Így az egyháznak már 2000 éve vigyáznia kellene. Ezt a „Krisztus közeli visszatérése” néven ismert fogalmat – miszerint mindig vigyáznunk kell, mert nem ismerjük sem a napot, sem az órát – Isten azért adta nekünk, hogy szorgalmasan tartsuk be az Úr szavát.

K: Miért térnek el jelentősen egymástól a Mt 26:6–13, a Mk 14:1–11 és a Jn 12:1–11 szövegek a Lukács 7:36–50-től abban a tekintetben, hogy Jézust olajjal kenték meg?

V: A Lukács 7:36–50 egy másik eseményt örökít meg. Pontosabban: Lukács azt írja le, hogy egy bűnös asszony megkente Jézus lábát egy farizeus házában, közvetlenül azután, hogy Keresztelő János tanítványai megkérdezték, mikor fogja Jézus kinyilatkoztatni, hogy Ő a Messiás. A másik három szakasz azt írja le, hogy Mária Magdolna megkente Jézus lábát egy meggyógyult leprás házában, Lázár jelenlétében, közvetlenül a páska előtt.

Az elsők között, akik választ adtak erre a kérdésre, Hippói Szent Ágoston (354–430) volt a „Az evangéliumok összhangja” című művének 2. könyvében, a 79. fejezet 154. pontjában (NPNF1, 6. kötet, 173–164. o.).

Kérdés: Ki volt pontosan az a nő, aki az illatszert Jézusra öntötte? Mivel Máté így ír (Mt 26,7–): „Odajött hozzá egy asszony, akinek volt egy alabástromtartója nagyon drága illatszerrel, és azt a fejére öntötte, miközben ő asztalnál ült”, míg Lukács (Lk 7,37) így ír: „És íme, egy asszony a városból, aki bűnös volt, amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában asztalnál ül, hozott egy alabástromtartót illatszerrel”, János pedig így ír: „(Az a Mária volt, aki illatszerrel kente meg az Urat, és a hajával törölte meg a lábát, akinek a testvére, Lázár, beteg volt.)” (Jn 11,2), „Akkor Mária vett egy font nagyon drága nárdusolajat, megkente vele Jézus lábát, és a hajával törölte meg a lábát” (Jn 12,3).

V: Mindezek a beszámolók egy Mária-ra utalnak; Mária, Márta testvére valószínűleg azonos Mária Magdolnával, bár ez nem biztos.

K: Miért áll a Mt 26,6–13-ban, hogy Jézus fejét kenték meg, míg a Jn 12,1–11 szerint a lábát?

V: Mária Magdolna először az egyiket, majd a másikat kent meg.

K: A Márk 14:1 szerint Mária két nappal a páska előtt kenegette meg Jézust, vagy hat nappal előtte, ahogyan a János 12:1 írja?

V: Mindkettő. Ez az esemény nyilvánvalóan a niszán hónap 8. napján történt, ami két nappal a négy napos páskaünnepség kezdete előtt volt, amely a páska-vacsorával ért véget, amint azt a 2Mózes 12:1-11 is mutatja.

K: Lukács evangéliumában az utolsó vacsora eseményének elbeszélésekor, valamint Pál Korinthusbeliekhez írt levelének 11:24-es versében Jézus azt mondja: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Ugyanez a mondat azonban nem szerepel Márk evangéliumában (Mk 14:22) és Máté evangéliumában (Mt 26:26) sem, hanem ott csak ezt mondják: „Vegyétek, egyétek: ez az én testem”. Miért?

V: Az evangéliumírók nem írták le az összes részletet; erre nem is voltak kötelesek.

K: Miért találunk négy különböző beszámolót az Úr vacsorájáról az evangéliumokban? Talán az egyházi elmélkedések és a liturgikus élet hatása miatt?

V: Nem. Az utolsó vacsora Jézus életének és a tanítványok iránti szolgálatának központi eleme volt. Meglehetősen meglepő lenne, ha a négy író közül egyik sem említené meg. Nem vagyok biztos benne, hogy a gyülekezeti elmélkedéseknek mi köze lenne ehhez. A gyülekezeti liturgikus élet, azaz a hivatalos liturgiák, a szerzetesrendek stb. csak évszázadokkal az evangéliumok és a róluk fennmaradt kéziratok után jelentek meg.

Mikor jelentek meg a szerzetesek és a remeték?

Bár Philo, a zsidó azt írja, hogy az ő idejében (Kr. u. 50 előtt) pogány remeték éltek Egyiptomban, az első keresztény remeték Pál, a remete és mások voltak, akik a Kr. u. 250–251-es Decius-üldözés idején menekültek a pusztába. Antal egy híres remete volt Kr. u. 270–356 között. Később Athanasius, Hilarius, Milánói Ambrosius, Cassianus János és mások tanításai segítették a kolostorok (férfiak számára) és apátságok (nők számára) elterjedését.

Mikor másolták le a legkorábbi fennmaradt evangélium-kéziratokat?

A p52 egy papírfoszlány, amelynek egyik oldalán a János 18:31–33, a másik oldalán pedig a János 18:37f–38 áll. Kr. u. 138 előtt íródott.

A p66 (kb. 125–175) a János-evangélium 92%-át tartalmazza

A p75 (Kr. u. 175–225) a Lukács- és a János-evangélium 1166 versét tartalmazza

A 45. oldal (Kr. u. 200–225) a négy evangélium és az Apostolok cselekedetei 833 versét tartalmazza.

A bibliai kéziratokon kívül maguk a korai keresztény írások is az evangéliumok versei 87%-át idézték Kr. u. 325 előtt.

Mely korai keresztények írtak az Úr vacsorájáról Kr. u. 250 előtt?

A Decius-féle üldözés előtt a következő korai keresztények írtak az Úr vacsorájáról.

Antiochiai Ignác (Kr. u. –107/116) „Vigyázzatok tehát arra, hogy csak egy szentáldozatot tartsatok. Mert egyetlen a mi Urunk, Jézus Krisztus teste, és egyetlen a kehely, amely az Ő vérének egységét hirdeti; egyetlen az oltár; ahogyan egyetlen a püspök is, a presbitériummal és a diakónusokkal együtt, társaim a szolgálatban; hogy így, bármit is tesztek, azt Isten [akaratának] megfelelően tegyétek.” Ignác levele a filadelfiaiakhoz [görög] 4. fejezet, 81. oldal

A Didaché (=A tizenkét apostol tanítása) (kb. 60–120) 7. kötet, 9–10. fejezet, 379–380. o. tárgyalja az Úr vacsorájának vételét. Két helyen azonban „hálaadásnak” nevezi, de soha nem említi Eucharisztia néven.

Justinus a Mártír (kb. 150) az Első védelmezés című művében, 65. fejezet, 185. oldal, elmagyarázza, hogyan vesznek részt az Úr vacsorájában.

Irenaeus of Lyons (Kr. u. 182–188) 37. töredékében (574. o.) így fogalmaz: „…hogy bemutassa ezt az áldozatot, a kenyeret, mint Krisztus testét, és a poharat, mint Krisztus vérét, annak érdekében, hogy e szimbólumok [antitopon] befogadói bűnbocsánatot és örök életet nyerjenek.”

Alexandriai Kelemen (193–202) leírja, hogyan ünnepelte Jézus az Utolsó Vacsorát. Stromata, 1. könyv, 10. fejezet, 310. o. (és más helyeken)

Tertullianus (198–220) így ír: „Ezt [az Egyházat] vízzel (vagyis a keresztséggel) pecsételi meg, a Szentlélekkel öltözteti fel, az Eucharisztia által táplálja, a vértanúsággal bátorítja, és egy ilyen (fenntartott) fegyelem ellen nem fogad el semmiféle ellenzőt.” A eretnekek elleni írás, 36. fejezet, 261. o. (és más helyeken)

Portusi Hippolytus (Kr. u. 222–235/236) említi a szentségi ételt a „Kommentár a Teremtés könyvéhez” című művében, 49:12–15, 168. o.

Origenész (225–253/254) szerint az Eucharisztia kenyerét Isten iránti hála szimbólumaként értelmezi. Origenész: A Celsus ellen című mű, 8. könyv, 58. fejezet, 661. oldal

K: A Mt 26,17, Mk 14,12, Lk 22,1 és Jn 13,1–2 szerint az utolsó vacsora péntek este vagy csütörtök este volt?

V: Csütörtök este volt.

A kovásztalan kenyér ünnepe egy héten át tartott (4Móz 28:17; 5Móz 16:3)

A páska péntek este, napnyugta után volt. A Kivonulás 12:1,6–8; a Levitikus 23:5; a Számok 9:5; 28:16 szerint az első hónap tizennegyedik napján volt. Ez azt jelenti, hogy péntek este napnyugtától szombat este napnyugtáig tartott.

A zsidók (és a tanítványok is) a kovásztalan kenyér ünnepének első napján, amely csütörtökre esett, készültek a páskára, és levágták a páska bárányt (Máté 26:17; Márk 14:12; Lukács 22:7).

Mivel Jézust pénteken napközben feszítették keresztre, ezért akarták a zsidók, hogy a testét még a szombat kezdete előtt levegyék a keresztről.

A János 19:14 így ír a keresztre feszítésről: „Akkor éppen a páska előkészületeinek (paraskeue) napja volt.” A páska előkészítési napja csütörtök este napnyugtától péntek este napnyugtáig tart, azaz magában foglalja a péntek nagy részét. Mellékesen megjegyezzük, hogy a péntek modern görög neve a paraskeue. Tertullianus (198–220) a De Corona című művének 3. fejezetében, a 94. oldalon tárgyalta, hogyan ünnepelték az első keresztények az Úr vacsoráját.

További információkat arról, hogy miért keresztre feszítették Jézust pénteken, lásd a When Critics Ask című mű 343–344., 375. oldalán, a Hard Sayings of the Bible című mű 448–449. oldalán, valamint az Encyclopedia of Bible Difficulties című mű 375–376. oldalán.

Arról, hogy a páska-vacsora egy nappal korábban, csütörtök este volt, lásd a *Hard Sayings of the Bible* című mű 448–449. oldalát.

K: A négy evangélium egybehangzóan állítja, hogy az utolsó vacsora csütörtök este volt, és hogy Jézust pénteken keresztre feszítették. De abban nem értenek egyet, hogy az utolsó vacsora páska-vacsora volt-e. Mit gondol erről? Páska-vacsora volt, vagy egy szokásos, hétköznapi vacsora?

V: A beszélgetés jellegét tekintve ez nem volt egy szokásos vacsora. A páska volt, amelyet egy nappal korábban ünnepelték. Először némi háttérinformáció, majd az indoklás.

Egy héten át tartott a kovásztalan kenyér ünnepe (4Mózes 28:17; 5Mózes 16:3)

A páska péntek este, napnyugta után volt. A Mózes második könyve 12:1, 6–8; a Mózes harmadik könyve 23:5; a Mózes negyedik könyve 9:5; 28:16 szerint az első hónap tizennegyedik napján volt. Ez azt jelenti, hogy péntek este napnyugtától szombat este napnyugtáig tartott. Néhányan azonban, például az esszénusok, csütörtök este ünnepelték. Jézus nagyon szerette volna a szenvedése előtt megünnepelni a páskát a tanítványaival (Lukács 22:15). Nem a szokásos időben ünnepelték meg, mert Jézusnak más dolga akadt.

K: Az evangéliumok szerint Jézust csütörtökön, pénteken vagy szombaton feszítették keresztre?

V: A spekulációk a szerdától a szombatig terjednek. Összefoglalva: a szerda és a szombat nem jönne szóba. A péntek illeszkedik a többi kronológiai adathoz, de a csütörtök is lehetséges lenne. A korai keresztények azonban azt állítják, hogy pénteken történt, kivéve Origenest, aki szerint vagy pénteken, vagy az azt megelőző napon történt.

Justinus a mártír (151–155) Jézust szombat előtti napon [pénteken] feszítették keresztre, és szombat utáni napon [vasárnap] támadt fel. Justinus a mártír Első védelme, 67. fejezet, 186. oldal

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) „A hatodik napon [azaz pénteken], … Ezen a napon is az Úr Jézus Krisztus szenvedése miatt vagy imádkozunk Istenhez, vagy böjtölünk. A hetedik napon…” A világ teremtéséről, 341. o.

Alexandriai Péter (306, 285–311) a negyedik napról beszél, és arról, hogy Jézus a hatodik napon [pénteken] szenvedett értünk. Aztán így szól: „Az Úr napját azonban öröm napjaként ünnepeljük, mert azon a napon támadt fel, és ezen a napon szokásunkká vált, hogy még térdet sem hajlítunk.” A kánonikus levelek, 15. kánon, 278. o.

Origenész (225–254) „Akiiről a próféták beszéltek, de akiről a többi pogány népnek is szó esett, hogy az, akit tegnap vagy tegnapelőtt keresztre feszítettek, önként vállalta ezt a halált az emberiség érdekében.” Origenész: Celsus ellen, 1. könyv, 31. fejezet, 409. o.

Azonban a Biblia után és a niceai zsinat előtt író mintegy 80 szerző közül három, aki ugyanazt a nézetet vallja, nem túl sok. A vitát lásd az előző kérdésnél.

K: A Mt 12,40 szerint Jézus három nap és három éjszaka volt a sírban, vagy a Mk 8,31 szerint a harmadik napon támadt fel, vagy a Mk 14,58 szerint három napon át, vagy a Jn 2,19 szerint három nap múlva, vagy a Lk 24,21 szerint a harmadik nap ma van?

V: A „három nap után” kifejezés a Bibliában ismert héber idióm volt, amely három nap egy részét vagy egészét jelentette.

A napot és az éjszakát akkor is számolják, ha csak egy részéről van szó. Eleázár ben Azária rabbi (1. század, vagy kb. 100) így fogalmaz: „Egy nap és egy éjszaka egy onah [időegység], és az onah egy része megegyezik az egésszel” (Mishná, Jeruzsálemi Talmud: Szabbat, IX. fejezet, 3. bekezdés, Babiloni Talmud: Pesahim 4a)

A nap egy része teljes napnak számít. Az előző idézeten kívül Rabbi Simeon ben Gamaliel is megvitatta ezt másokkal. „És mennyi ideig tart egy teljes »onah«? – Rabbi Simeon ben Gamaliel így magyarázta: Egy éjszaka és fél nap. De szükség van-e arra, hogy egy »onah« ennyire hosszú legyen? Nem áll-e [egy ilyen követelmény] inkább ellentmondásban a következőkkel: Ha valakinek a borprésjei vagy olajprésjei tisztátalanok voltak, és ő tisztasági feltételek mellett kívánta elkészíteni a borát, illetve az olaját, hogyan kell eljárnia? Megmossa a deszkákat, a gallyakat és a vályúkat;” Babiloni Talmud, Niddah traktátus, 65a. fólió

Egyesek azt próbálták állítani, hogy az „onah” kizárólag a nő tisztátalanságának napjaira vonatkozott, de az előző idézetből kitűnik, hogy az „onah” egy általános időtartamot jelöl.

Manapság is használunk néha befogadó időszámítást. A http://www.apologeticspress.org/apcontent.aspx?category=6&article=756. említi, hogy még ma is, ha valaki éjszaka jelentkezik be egy szállodába, és nem távozik a kijelentkezési időig, két teljes napra számolják fel a szállást.

Egy bibliai példa a Levitikus 12:2–3 alkalmazása. Ez azt mondja, hogy a zsidó fiúkat a nyolcadik napon kellett körülmetélni. Tehát, ha egy zsidó fiú hétfőn született, mikor kellett körülmetélni? Egy héttel később, hétfőn kellett körülmetélni. Mi lenne, ha hétfőn 23:59-kor született volna? Akkor is egy héttel később, hétfőn kellett volna körülmetélni. Ez az időszámítás, amely magában foglalja a kezdő napot is.

Íme kilenc további példa az inkluzív időszámításra a Bibliából.

1. A Mózes első könyve 42:17-ben József három napra bebörtönözte testvéreit. A 18. versben azonban a harmadik napon tízüket szabadon engedte.

2. Rehabeám a 2. Krónikák 10:5-ben azt mondta a népnek: „Jöjjetek vissza hozzám három nap múlva.” A 2. Krónikák 10:12-ben azonban a nép így tért vissza: „Jöjjetek vissza hozzám a harmadik napon.”

3. Az 1. Sámuel 30:12-ben egy beteg egyiptomi rabszolga azt mondta Dávidnak, hogy három napja és három éjszakája óta nem evett semmit és nem ivott vizet. Pedig az ember a sivatagban, víz nélkül, 72 órán át nem tudna túlélni. Kétségtelenül a rabszolga a három nap egy részére gondolt.

4. Az Eszter 4:16-ban Eszter azt kéri, hogy böjtöljenek érte „három napig, éjjel-nappal”, és ő is ugyanezt fogja tenni. Az Eszter 5:1 szerint azonban „a harmadik napon” rendezett Eszter bankettet, így ez egyenértékű időtartamnak tekinthető.

5. Máté 27:62b–63a: „mondván: Uram, eszünkbe jutott, hogy az a csaló életében azt mondta: Három nap múlva feltámadok. Ezért parancsold meg, hogy a sírt a harmadik napig őrizzék meg,”

6. Krisztus halálára és feltámadására utalva Jézus maga is azt mondja a Máté 12:40-ben: „három nap és három éjszaka”, a Márk 8:31-ben: „a harmadik napon feltámad”, a Márk 14:58-ban: „három napon át”, a János 2:19-ben: „három nap múlva”, a Lukács 24:21-ben pedig: „Ez a harmadik nap ma van”.

7. Tehát a Máté 12:40-ben (és feltehetően a Jónás 1:17-ben) szereplő „három nap és három éjszaka” egyenértékű a Máté 16:21-ben, 17:23-ban, 20:19-ben és a Lukács 13:32-ben szereplő „a harmadik napon” kifejezéssel. Egyenértékű a Lukács 24:21-ben szereplő „Ma van a harmadik nap?” kifejezéssel is.

8. De a három számnak itt nincs semmi különleges jelentése. A „hét nap” és a „hetedik napon” kifejezések is felcserélhetők. Az 1 Királyok 20:29a így szól: „Hét napig táboroztak a seregek egymással szemben, és a hetedik napon kitört a csata.”

9. Az ApCsel 10:30-ban szereplő „négy nap” kifejezés az ApCsel 10:3, 9, 23, 24-ben szereplő négy nap egy részét jelenti.

K: A Lukács 22:3–4,7-ben Sátán akkor szállt-e meg Júdásba, amikor az a főpapokhoz ment, hogy elárulja Jézust, vagy az utolsó vacsorán történt ez, amikor Jézus kenyeret adott neki a János 13:27-ben?

V: Mindkettő megtörtént. A Sátán belépett Júdásba, amikor Júdás úgy döntött, hogy lépéseket tesz, és a főpapokkal tárgyal Jézus elárulásáról, és a Sátán ismét belépett Júdásba, amikor Júdás visszatért a főpapokhoz, hogy elmondja nekik, hol lesz Jézus.

K: A Mt 26:34, Mk 14:30–71 és Lk 22:34 szerint hányszor tagadta meg Péter Krisztust, és hányszor kakaskodott a kakas?

V: A Máté 26:34, a Lukács 22:34 és a János 13:38 szerint a kakas (meg nem nevezett számú) kakaskodása előtt Péter háromszor tagadja meg Jézust. A Márk 14:30 szerint a kakas kétszeri kakaskodása előtt Péter háromszor tagadja meg Jézust.

1. Az első tagadás Máté 26:70-ben, Márk 14:68-ban és Lukács 22:57-ben található.

2. A második tagadás Máté 26:72-ben, Márk 14:70-ben és Lukács 22:58-ban található.

3. A harmadik tagadás Máté 26:74-ben, Márk 14:71-ben és Lukács 22:60-ban található.

A kakas másodszor is megszólalt Máté 26:75-ben, Márk 14:72-ben és Lukács 22:60-ban. A Szentírás nem határozza meg, hogy a kakas mindkét alkalommal Péter harmadik tagadása után szólalt-e meg, vagy először korábban, majd másodszor Péter harmadik tagadása után. Mindenesetre ez nem igazán számít.

K: Miért aludtak a tanítványok a Máté 26:40, 42, 44 és a Márk 14:27, 40, 41 versekben, hiszen Jézus kifejezetten arra kérte őket, hogy ne aludjanak, hanem maradjanak ébren és imádkozzanak érte?

V: Nem lett volna szabad aludniuk. A tanítványok valószínűleg nagyon fáradtak voltak attól a feszültségtől, hogy olyan helyen tartózkodtak, ahol tudták, hogy a vezetők Jézust letartóztatni akarják. Valószínűleg azt gondolták, hogy a kert biztonságos hely, és a békés környezetben elálmosodtak.

Jézusnak még a tanítványok aggodalmából és imáiból sem jutott része, csak a horkolásukból.

K: A Mt 26,69–75; Mk 14,66–72; Lk 22,54–62; Jn 18,15–18,25–27 versekben szereplő négy beszámolót hogyan lehet összeegyeztetni, különösen a második tagadást illetően?

V: Nincs ezzel semmi probléma, ha eszünkbe jut, hogy a tömegek általában nem hallgatnak. Először nézzük meg az események sorrendjét, majd zárjuk ki, mi nem lehet a válasz, és végül adjuk meg a választ.

Az események sorrendje:

1. Mivel „ezt a tanítványt” [Jánost] ismerte a főpap, bement az udvarra. Aztán kijött, beszélt a szolgálatban lévő lánnyal/szobalánnyal/szolgálóval, és bevezette Pétert az ajtón. Jn 18:15–16

2. Első vád: Az udvaron a főpap egyik lánya/szolgálója, aki az ajtónál állt, odament hozzá (Mt), odajött hozzá (Mk), és a tűz fényében megnézte Pétert, majd azt mondta neki, hogy Jézussal volt. Péter az udvaron melegedett. Mt 26,69; Mk 14,66–67; Lk 22,54–56; Jn 18,17a

3. Első tagadás: Péter tagadta Jézust, mondván: „Asszony, nem ismerem Őt” (Lk), „Nem tudom, miről beszélsz” (Mt) vagy „Nem tudom, sőt nem is értem, miről beszélsz” (Mk) mindnyájuk előtt (Mt). Mt 26:70; Mk 14:68; Lk 22:57; Jn 18:17

4. A vádak második hulláma: Ekkor Péter a kapuhoz ment (Mt), és egy másik leány [allu] így szólt a tömeghez: „Ez az ember Jézus Názáreti mellett volt.” (Mt). Pétert azzal vádolták: „Te is közéjük tartozol.” (Lk) A szolgáló (Mk), amikor újra meglátta Pétert, így szólt a tömeghez: „Ez az ember is közéjük tartozik.” (Mk) Pétert megkérdezték: „Te is az Ő tanítványai közé tartozol?” (Jn) Mt 26,71; Mk 14,69; Lk 22,58a; Jn 18,25a

5. Második tagadás: Péter esküvel kijelentette: „Nem vagyok az” (Jn), „Ember [anthrope], nem vagyok az.” (Lk) „Nem ismerem azt az embert!” (Mt), és másodszor is tagadta Jézust. Mt 26,72; Mk 14,70a; Lk 22,58b; Jn 18,25b

6a. Harmadik vádkör: Körülbelül egy órával később (Lk) az ott állók [egy kis tömeg?] azt mondták, hogy Péter is közéjük tartozik, és megemlítették galileai akcentusát. Mt 26:73; Mk 14:70b; Lk 22:59

6b A 6a előtt vagy után a főpap egyik szolgája, annak a férfinak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, azzal vádolta Pétert, hogy látta őt az olajfaültetvényben. Jn 18:26

7. Harmadik tagadás: Péter káromkodott, és azt mondta: „Ember, nem tudom, miről beszélsz” (Lk), „Nem ismerem azt az embert!” (Mt) vagy „Nem ismerem azt az embert, akiről beszélsz!” (Mk, Jn), és harmadszor is tagadta Jézust. Azonnal, miközben még a házban voltak, a kakas megszólalt. Jézus Péterre nézett (Mt 26,74–75; Mk 14,71–72; Lk 22,60–62; Jn 18,27).

Mi nem a helyes válasz:

A különböző sorrend nem a helyes válasz, mert az evangéliumi beszámolók olyan szavakat használnak, mint „később”, „utána” és „körülbelül egy órával később”.

Több mint három tagadás elméletileg lehetséges, ahogyan azt valaki felvetette, de nincs meggyőző ok arra, hogy Jézus miért mondta, Péter háromszor fog tagadni, ha valójában több mint háromszor történt.

A válasz: (A tömeg nem hallgat)

Péter első tagadása után, nem sokkal később egy második lány is beszélt a tömegnek Péterről. Az udvar egy ház belsejében volt, és valószínűleg nem volt túl nagy. Elvárnád, hogy az első lány hallgasson? – szinte biztosan nem. Ismételné, amit Péternek mondott. Elvárnád, hogy a tömeg hallgasson egy ilyen súlyos vádra? – nagyon valószínűtlen. Egy férfi nem vádolta meg Pétert, hanem megkérdezte tőle, hogy Jézussal volt-e. Ezért, bár a nők vádolták Pétert, ő a férfinak válaszolt.

Hasonlóképpen, a harmadik tagadáskor elvárnád-e, hogy valaki a tömeghez szóljon, és a tömegből senki se szólaljon meg? Ezen két mondat mellett valószínűleg más dolgok is elhangzottak.

K: A Mk 14:1-ben hogyan kenhette meg a nő (Mária Magdolna) Jézust két nappal a páskaünnep előtt, hiszen ez hat nappal a páska-vacsora előtt történt?

V: A „ünnep” szó a King James-féle fordításban nem szerepel sem az eredeti görög szövegben, sem a modernebb fordításokban.

K: A Mk 15:25-ben Jézust a harmadik órában feszítették-e keresztre, vagy a tárgyalása a hatodik órában volt, ahogyan azt a Jn 19:14 mondja?

V: Először egy tény, ami nem része a válasznak, majd a válasz.

A válaszhoz nem tartozó tény: Ahogy Eusebius és mások is rámutattak, a görög írásban a három és a hat számot jelölő karakterek között csupán egy vonás volt a különbség, így lehetséges, hogy írnoki hiba történt. Ez azonban nem a válasz, mert a következő rész megmutatja, miért kell a két időpontnak eltérnie egymástól.

A válasz:

Márk a zsidó napot használta, amely reggel 6 órakor kezdődött, így Jézust körülbelül reggel 9 órakor feszítették keresztre. János, aki elsősorban pogány olvasóknak írt, a János 1:39; 4:6; 19:14-ben a római napot használta, amely éjfélkor kezdődött, így a tárgyalás körülbelül reggel 6 órakor kezdődött.

Történelmi megjegyzésként: a rómaiak és a görögök éjfélkor kezdték a napot. A híres csillagász, Claudius Ptolemaiosz (Kr. u. 2. század) minden félnapot éjfélkor és délben kezdett, és úgy tűnik, hogy ez az, ahonnan az A.M. és a P.M. kifejezések származnak, az „The Expositor’s Bible Commentary” 2. kötetének 619. oldala szerint.

K: A szkeptikus Bart Ehrman azt állítja, hogy Jézus a Márk-evangéliumban apokaliptikus volt (az utolsó időkre összpontosított), de a János-evangéliumban nem (Jesus, Interrupted, 81. o.)

V: Jézus három evangéliumban is apokaliptikus volt (a végidőkről beszélt): Máté 24–25, Márk 13 és Lukács 17:20–37. Általánosan elismert tény, hogy a János-evangélium később íródott, mint a többi evangélium. A János-evangélium hossza nagyjából megegyezik a többi evangéliuméval. Számos olyan részletet közöl a beszédekről, amelyek nem szerepelnek a többi evangéliumban, de nyilvánvalóan nem látta szükségét annak, hogy megismételje azt, amit a többi evangélium már elég egyértelműen kifejtett. Természetesen a Bibliában a legtöbb apokaliptikus anyagot tartalmazó könyv nem egy evangélium, hanem a János által írt Jelenések könyve.

K: A Mt 26,14–16; Mk 14,43–45; Lk 22,1–6 és Jn 18,2 alapján Ehrman úgy véli, hogy az, hogy Júdás elárulta a zsidóknak, hol van Jézus, nem volt túl jelentős; inkább azt mondta el nekik, hogy Jézus a zsidók királyának tartja magát, és ezt felhasználhatták arra, hogy rávegyék a rómaiakat, hogy kivégezzék őt. Elismeri, hogy ez „egy szokatlanabb értelmezés”. [Mi van a diadalmas bevonulással?] (Jesus, Interrupted, 170–171. o.)

V: Ő az egyetlen személy, akiről hallottam, aki ilyen újszerű értelmezéssel állt elő. Ehrman szerint a zsidó vezetők követhették volna Jézust, és elfoghatták volna, de nem volt elég erős vádjuk ahhoz, hogy a rómaiak elítéljék. Tehát Ehrman lényegében azt állítja, hogy a zsidó vezetők számára fontos volt: a) bebizonyítani, hogy Jézus királynak vallotta magát, és b) képesnek lenni Jézus elfogására, amikor a tömeg nem tudta megvédeni. És hogyan lehetne hiteles tanú az a tény, hogy Júdás azt állította, Jézus ezt mondta?

Mi van a pálmaágakkal és a diadalmas bevonulással? Ez már önmagában is okot adott volna egy vád emelésére. Ami pedig azt illeti, hogy kövessék Jézust, amikor minden este eltűnt a követői között, szükségük lett volna egy kémre, valakire, aki beépül a követők közé, és jelentést tesz nekik. A zsidó vezetőknek volt kémjük: Júdás.

K: A Mt 26,26–29 és a Mk 14,22–23 szerint Jézus valóban megette a kenyeret és megitta a poharat az utolsó vacsorán?

V: Igen, a Lukács 22:15–16 szerint Jézus velük együtt evett. A tanítványok számára nagyon furcsának tűnt volna, ha ők teljes étkezést fogyasztottak volna, miközben Jézus semmit sem evett.

K: A Máté 26:26–29, Márk 14:17–26, Lukács 22:15–38, János 13:3–29 és az 1 Korinthus 11:24–25 szerint pontosan mit mondott Jézus az utolsó vacsora során?

V: Egyik beszámoló sem állítja, hogy szó szerinti leírás lenne.

A következőket tudjuk megállapítani.

Az Úrvacsorát megelőzően

Jézus megmosta tanítványai lábát, és a szolgaságról beszélt (Jn 13,3–20).

Első kijelentés

„Nagyon vágytam arra, hogy veletek együtt megegyem ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvednem kell. Mert mondom nektek, hogy nem eszem meg többé, amíg be nem teljesedik az Isten országában.” (Lukács 22:15-16) Ez az ötödik kijelentés előtt vagy után is elhangozhatott.

Második kijelentés

„Bizony mondom nektek: egyikőtök elárul engem.” (Máté 26:21)

„Bizony mondom nektek: közületek az egyik, aki velem eszik, elárul engem.” (Márk 14:18b)

„Bizony, bizony mondom nektek: egyikőtök elárul engem.” (János 13:21b)

Harmadik kijelentés

„Az, aki velem együtt mártotta a kezét a tálba, az fog engem elárulni…” (Máté 26:23–24)

„A Tizenkettő közül való az, aki velem együtt mártja a kezét a tálba. Az Ember Fia úgy fog elmenni, ahogyan róla meg van írva, de jaj annak az embernek, aki elárulja Őt! Jobb lett volna neki, ha meg sem született volna.” (Márk 14:20b-21)

Jézus így válaszolt: „Az az, akinek odaadom ezt a falatot, miután belemártottam.” (János 13:26a)

Negyedik kijelentés

„Te magad mondtad.” (Máté 26:25)

Ötödik kijelentés

„Amit tenni akarsz, tedd meg gyorsan.” (János 13:27f)

Hatodik kijelentés

„Vegyétek ezt, és osszátok szét egymás között! Mert mondom nektek: ezentúl nem iszom a szőlő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa.” (Lukács 22:17b–18)

Hetedik kijelentés

„Vegyétek, egyétek; ez az én testem.” (Máté 26:26)

„Vegyétek, ez az én testem” (Márk 14:22).

„Ez az én testem, amelyet értetek adok; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (Lukács 22:19b)

„Ez az én testem, amely értetek van; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (1Korinthus 11:24)

Imádság

Hálaadást mondott a kehelyért (Máté 26:27)

Nyolcadik kijelentés

„Igyatok belőle mindnyájan. Ez az én szövetségem vére, amelyet sokakért ontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek: ezentúl nem iszom a szőlő gyümölcséből, amíg el nem jön az a nap, amikor újra iszom veletek az Atyám országában.” (Máté 26:27b–29)

„Ez az én szövetségi vérem, amelyet sokakért ontanak ki. Bizony mondom nektek: ezentúl nem iszom a szőlő terméséből, amíg el nem jön az a nap, amikor újra iszom azt Isten országában.” (Márk 14:24b–25)

„Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek ontanak. Íme, az én elárulóm keze az enyémmel együtt van az asztalon. Bizony, az Ember Fia úgy fog elmenni, ahogyan elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja Őt!” (Lukács 22:20b–22)

„Ez a kehely az én véremben kötött új szövetség; ezt cselekedjétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” (1 Korinthus 11:25b)

Vita arról, ki a legnagyobb (Lukács 22:25–31)

Jézus megmondja Péternek, hogy a kakas megszólal, amikor Péter háromszor tagadja meg őt (Lukács 22:34)

Beszélgetés a pénztárcáról és a kardokról (Lukács 22:35–38)

Dicsőítő ének éneklése (Máté 26:30; Márk 14:26)

A Szentírás-idézetek a BSB-ből származnak.

Kérdés: A Mt 26:26-28; Mk 14:22-24; Lk 22:19-21; 1Kor 11:23-26 alapján egy szkeptikus azt állította, hogy a Bibliában leírt Utolsó Vacsora teljes mértékben kitaláció, mert a zsidók utálták a „test és vér” elfogyasztásának gondolatát, így nemcsak Jézus tudta volna ezt, hanem tanítványai és más zsidók is felháborodtak volna ezen az intézményen, és elutasították volna tanítását. Van valami alapja ennek az állításnak?

V: Nem, még soha nem hallottam azt az állítást, hogy az Utolsó Vacsora kitaláció lenne. Nézzük azonban meg ezt a kérdést.

Ha minden zsidót visszataszított volna ez, akkor mi a helyzet Pállal, a volt farizeussal? Először is, őt mint keresztényt nem taszította vissza, és mégis tanította ezt másoknak, beleértve a zsidókat is.

A páska ünnepén a bárány vérét az ajtókeretre kenték, így a zsidók jól ismerték a véráldozatot és a bárányáldozatot.

Keresztelő János a János 1:29-ben valóban Isten Bárányának nevezte Jézust, aki elveszi a világ bűneit.

Ez úgy hangzik, mint egy újszerű, történelmi kontextust nélkülöző, 20. századi vád. Először is meg kellene találniuk a Talmudban, a későbbi zsidó írásokban, a korai és későbbi keresztény írásokban, a római írásokban vagy valahol máshol legalább néhány bizonyítékot arra, hogy a zsidók elutasították ezt, a keresztények nem gyakorolták ezt stb. Valaki azt is állíthatná, hogy Jézus valójában Új-Zélandról származott, de ha nem mutatna be tényleges bizonyítékot, vajon az emberek ezt is elhinnék?

Mindenesetre, íme néhány, a Biblián kívüli bizonyíték arra, hogy az utolsó vacsorát valóban gyakorolták. Több ezer korai keresztény halt meg a hite miatt. Azzal vádolták őket, hogy ateisták (mert nem hittek a rómaiak isteneiben), és hogy kannibálok (ami torzítás, mert az Úr vacsorája során megették és megitták Krisztus testét és vérét). Nos, miért vádolták volna őket hamisan kannibalizmussal, ha nem vettek volna részt az Úr vacsoráján?

Ignatius, János apostol tanítványa, aki Kr. u. 116 előtt halt meg, az Úr vacsorájáról tesz említést a Rómaiakhoz írt levelének 7. fejezetében, a 77. oldalon. „Vágyom Isten kenyerére, a mennyei kenyérre, az élet kenyerére, amely Jézus Krisztus, Isten Fia teste, aki később Dávid és Ábrahám magvából lett; és vágyom Isten italára, nevezetesen az Ő vérére, amely romolhatatlan szeretet és örök élet.”

„Vigyázzatok tehát arra, hogy csak egy szentáldozatot tartsatok. Mert egyetlen az Úr Jézus Krisztus teste, és egyetlen a kehely, amely az Ő vérének egységét hirdeti;” Ignác levele a filadelfiaiakhoz, 4. fejezet, 81. oldal.

Justinus vértanú az Első védelmezésében (147–151) 66. fejezet, 185. oldal „És ezt az ételt nálunk Eucharistia-nak [Eucharisztia] nevezzük, amelyben senki sem vehet részt, csak az az ember, aki hiszi, hogy az általunk tanított dolgok igazak, és aki megmosakodott a bűnbocsánatra és az újjászületésre szolgáló mosással, és aki úgy él, ahogyan Krisztus elrendelte. Mert nem úgy vesszük magunkhoz ezeket, mint a közönséges kenyeret és italt; hanem ugyanúgy, ahogyan Jézus Krisztus, a mi Megváltónk, aki Isten Igéje által testté lett, testet és vért öltött a mi üdvösségünkre, úgy tanultuk meg, hogy az az étel, amelyet az Ő Igéjének imádsága áld meg, és amelyből vérünk és testünk átalakulás útján táplálkozik, annak a Jézusnak a teste és vére, aki testté lett.”

Lyon-i Iréneusz (182–188) a „Az eretnekségek ellen” című művének 5. könyvében, a 2. fejezetben, az 528. oldalon így ír: „De ha ez a [hús] valóban nem nyeri el az üdvösséget, akkor az Úr sem váltott meg minket a vérével, sem az Eucharisztia kehelye nem az Ő vérének közössége, sem a kenyér, amelyet megtörünk, nem az Ő testének közössége.”

Tehát vagy

a) Jézus valóban megrendezte az Utolsó Vacsorát, vagy

b) Máté, Márk, Lukács, Pál, Ignác, Justínus vértanú, Iréneusz és az összes többi korai egyházi író tévedett.

c) Nem ők írták ezt; az évszázadok során ezt szisztematikusan hozzáadták írásaikhoz.

A c) ellenvetés megválaszolásához ismernünk kell a kérdéses verseket tartalmazó legkorábbi kéziratok keletkezési idejét. Íme azok a konkrét versek, amelyek az utolsó vacsora során kifejezetten említik Jézus testét és vérét.

Máté 26:26–28

p45 Chester Beatty I (mind a négy evangélium és az Apostolok cselekedetei) (Kr. u. 100–150) (korábban a 2. század végének vagy a 3. század elejének tulajdonították) (Mt 20:24–32; 21:13–19; 25:41–26:39

37. o. (=Ann Arbor 1570) Mt 26:19–52 (a 3. század közepe)

A Vaticanus (Kr. u. 325–350) és a Sinaiticus (Kr. u. 340–350) Máté evangéliumának teljes szövegét tartalmazza. A Codex Sinaiticusból származó Máté-evangélium egyik oldalának fényképe a New International Dictionary of the Bible 2004. oldalán található.

Az Alexandrinus [A] (kb. 450) csak a Máté 25:7-től a végéig tartó részt őrizte meg.

Márk 14:22–24

A Vaticanus [B] (Kr. u. 325–350), a Sinaiticus [Si] (Kr. u. 340–350) és az Alexandrinus [A] (Kr. u. 450 körül) a Márk-evangélium teljes szövegét tartalmazza.

Lukács 22:19–21

p75 Bodmer 14/15 papiruszok (Lukács és János evangéliumainak nagy része) tartalmazza a Lukács 3:18–22; 3:33–4:2; 4:34–5:10; 5:37–6:4; 6:10–7:32; 7:35–39, 41–43; 7:46–9:2; 9:4–17:15; 17:19–18:18; 22:4–24:53 szakaszait. Általában Kr. u. 175–200-ra, illetve Kr. u. 175–225-re datálják. Írásmódja azonban nagyon hasonlít egy másik dokumentumhoz, a Papyrus Fuad XIX-hez, amelyről ismert, hogy Kr. u. 145–146-ban íródott.

A Vaticanus [B] (Kr. u. 325–350), a Sinaiticus [Si] (Kr. u. 340–350) és az Alexandrinus [A] (Kr. u. 450 körül) Lukács teljes evangéliumát tartalmazza.

1 Korinthus 11:23–26

p46 Chester Beatty II, Kr. u. 100–150, 1Kor 1:1–9:2; 9:4–14:14; 14:16–15:15; 15:17–16:22

A Vaticanus [B] (Kr. u. 325–350), a Sinaiticus [Si] (Kr. u. 340–350) és az Alexandrinus [A] (Kr. u. 450 körül) az 1 Korinthus-levél teljes szövegét tartalmazza.

K: A Mt 26:27b–29, Mk 14:24b–25, Lk 22:20b–22 és 1Kor 11:25b szerint a kenyeret követően vették-e a poharat, vagy a kenyér előtt, ahogyan azt az Lk 22:17b–18 egyértelműen mutatja?

V: Mindkettő. A zsidó páskaünnep során az étkezés különböző szakaszaiban négy poharat vettek magukhoz. Az utolsó pohár, az étkezés után, volt az, amikor Jézus azt mondta: „Ez az új szövetség vére…” Még ha valaki nem is ismerte volna a zsidó szokásokat, akkor is láthatta volna a választ, mivel a Lukács 22. fejezete mind a kenyér előtti, mind a kenyér utáni poharat említi.

Érdemes megjegyezni, hogy a Máté-evangéliumban Jézus mindannyiuknak megparancsolja, hogy igyák meg a poharat. Ez ellentmond a korábbi római katolikus gyakorlatnak, amely szerint a nem papok csak a kenyeret kapták.

Emellett F. L. Godet az 1. Korinthusbeliekhez írt kommentárjában (63. o.) azt írja, hogy az Úr vacsorája „a két eljövetele közötti kapocs: az egyik emlékműve, a másik záloga”.

K: A Lukács 22:31,34-ben Jézus azt mondta-e, hogy Péter a páska alatt fogja tagadni Jézust, vagy azután, hogy elindultak, ahogyan azt a Máté 26:34, a Márk 14:30 és a János 13:38 mondja?

V: Ez a kijelentés annyira megdöbbentette volna Pétert, hogy valószínűleg azt hitte volna, nem hallotta jól, ha Jézus nem ismételte volna meg a húsvét után. Egyébként a Szentírás nem mondja azt sem, hogy Jézus ezt csak kétszer mondta volna.

K: A Mt 26:57–68 és a Mk 14:53–65 szerint Jézus tárgyalása éjszaka zajlott, vagy reggel, ahogyan azt a Lk 22:54–71 és a Mt 27:1, 2, 11–26 mondja?

V: Mindkettő, mert volt egy tárgyalás a zsidó Sanhedrin előtt, és egy másik Pilátus előtt.

A zsidó Sanhedrin előtti tárgyalás a Máté 26:57–68 és a Márk 14:53–65 szerint éjszaka közepén kezdődött és hajnalban ért véget. Egyébként a zsidó törvények szerint tilos volt éjszaka tárgyalást tartani.

Lukács nem számol be a tárgyalásról, kivéve Péter szemszögéből, aki kint állt. Jézus bement a főpap házába, majd ő és a papok kijöttek a házból.

A kakas hajnal előtt nem sokkal kukorékolt a Máté 26:74–75, a Márk 14:72 és a Lukács 22:60–62 szerint.

Ezután hajnalodott Máté 27:1-ben, Márk 15:1-ben és Lukács 22:66-ban.

Ezt követően Jézus tárgyalása zajlott le a római helytartó, Poncius Pilátus előtt a Máté 27:1–2, 11–26; Márk 15:1–5 és Lukács 23:1–5 szerint. Lásd még a következő kérdést is.

K: A Máté 26:57–68, a Márk 14:53–65 és a Lukács 22:60–62 szerint mi volt a sorrend a Sanhedrin előtti tárgyalás előtt?

V: A sorrend a következő.

1. Először Annás házába mentek, aki Kajafás főpap apósának volt, közvetlenül azután, hogy Jézust letartóztatták a Gecsemáné kertben (Lukács 22:54; János 18:12–13).

2. Vagy a János 18:24-ben, vagy még korábban Jézust Kaifás házába küldték. A Máté 26:56–57 és a Márk 14:51–53 kihagyja az előző részletet, és csak annyit említ, hogy Kaifás házába mentek.

3. Péter egyszer tagadta meg Jézust (Máté 26:70; Márk 14:68; Lukács 22:57; János 18:17).

4. Kicsit később Péter másodszor is tagadta Jézust (Máté 26:71; Márk 14:69; Lukács 22:58; János 18:25).

5. Körülbelül egy órával később Péter harmadszor is tagadta Jézust. Még mindig a házban voltak, amikor a kakas megszólalt (Máté 26:74; Márk 14:71–72; Lukács 22:59–62; János 18:27).

6. Hajnalhasadtával a zsidó tanács megkérdezte Jézust (vagy újra megkérdezte tőle): „Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk!” És döntést hoztak (Máté 27:1; Márk 15:1; Lukács 22:66–71).

7. Ekkor már kora reggel volt, és Jézus a papok kíséretében elhagyta Kajafás házát, és elindult a római helytartó, Pilátus elé, ahol Jézus tárgyalása zajlott (Máté 27:2; Márk 15:1; Lukács 23:1; János 18:28–38).

8. Pilátus Jézust Heródeshez küldte (Lukács 23:7–11a).

9. Heródes visszaküldte Jézust Pilátushoz (Lukács 23:11b–12).

10. Az előző éjszaka Pilátus feleségének álma volt arról, hogy semmi köze ne legyen Jézus elítéléséhez. Máté 27:19

11. Pilátus megkérdezte tőlük, hogy Barabbást vagy Jézust akarják-e szabadon engedni (Máté 27:15–27; Lukács 23:18–25; János 18:39–40).

K: Miért nevezik Máté 27:2-ben Poncius Pilátust „kormányzónak”, amikor valójában prefektus volt?

V: A prefektus (praefectus) egy kisebb, nehezen kormányozható terület kormányzójára vonatkozó, pontosabb kifejezés volt.

K: Mivel Pilátusról a Bibliaen kívül úgy tudjuk, hogy kegyetlen és igazságtalan uralkodó volt, miért ábrázolják az evangéliumok a Máté 27:2, 11–26-ban szereplő Pilátust gyengének és a látszólagos igazságosság iránti aggodalommal telinek?

V: Két, egymást kiegészítő magyarázat létezik.

Bizonytalan helyzet: Lehet, hogy Pilátus viselkedése Kr. u. 33-ra megváltozott, mivel ekkor Pilátus rájött, hogy nagyon bizonytalan helyzetben van a császárral szemben. Pilátus elrendelte, hogy a császár nevét ábrázoló pajzsokat helyezzenek el Heródes jeruzsálemi palotájában. A zsidók a római császárhoz fordultak, és Tiberius személyesen parancsolta meg Pilátusnak, hogy távolítsa el a pajzsokat.

Egy másik aggodalomra okot adó tény az volt, hogy Pilátust mentorának, az antiszemita Sejanusnak a befolyása révén nevezték ki tisztségébe. Sejanust Tiberius Kr. u. 31. október 18-án kivégeztette, és Pilátus valószínűleg már Kr. u. 33-ra értesült erről a hírről. Ezt megelőzően Tiberius nem habozott megbüntetni római honfitársait zsarolás és árulás miatt. Maga Pilátust is visszahívták hivatalából Kr. u. 36/37-ben.

Két oldal: Ezen felül az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete (559–560. o.) egy második tényezőt is említ. „Pszichológiai szempontból egy olyan ember, aki alapvetően gyenge, bizonytalan és önző, ha hatalmi pozícióba kerül, zsarnoki és érzéketlen lehet. Más szavakkal: Pilátus jelleme nem változott meg, csupán egy másik oldalát mutatta meg. Pilátus viselkedése – bár némileg „Jézus-párti”-nak tűnhetett – valójában nem az volt, amint azt Jézus megkínzása és keresztre feszítése is mutatja. Pilátus nem annyira „Jézus-párti” volt, mint inkább „a Sanhedrin-ellenes”.”

Pontius Pilátus nem volt magabiztos ember. Miután Tiberius Kr. u. 36/37-ben leváltotta Pilátust tisztségéből, Eusebius szerint Pilátus öngyilkos lett.

K: A Mt 27,2–14, Mk 15,2–15; Lk 23,1–24 és Jn 19,1–15 mellett, a Biblián kívül milyen bizonyítékok vannak arra, hogy Poncius Pilátus létezett?

V: Hat független bizonyíték található a Biblián kívül.

1. A nem keresztény római történetíró, Tacitus (Kr. u. 100) az Annales 15:44-ben így ír: „Christust, akiről a [keresztények] a nevüket kapták, Tiberius császár uralkodása alatt Pilátus, a római prokurátor ítélete alapján kivégezték;”

2. A *The Bible As History* című könyv 373. oldalán látható egy kép a római helytartó, Pontius Pilátus által kibocsátott érme elülső és hátsó oldaláról.

3. 1961-ben a caesareai kikötő római színházában találtak egy feliratot, amely megemlíti Pontius Pilátust. A felirat fényképe megtalálható a Wycliffe Bible Dictionary 1343. oldalán, a Wycliffe Dictionary of Biblical Archaeology 456. oldalán, valamint a The Archaeology of the New Testament (Finnegan) című mű 138–139. oldalán. A fennmaradt részek a következőket mondják:

Cezárea népének

Tiberieum

Pontius Pilátus

Júdea prefektusa

A Dictionary of New Testament Background 534. oldalán és a The Archaeology of the New Testament (Blaiklock) 58. oldalán is említést tesznek erről.

4. Philo, a zsidó is azt írja, hogy Poncius Pilátus aranypajzsokat hozatott, amelyeken Tiberius császár neve volt, és azokat Heródes palotájában akasztatta ki. A zsidók ezt sértésnek tekintették, és Tiberiushoz fordultak, aki elrendelte Pilátusnak, hogy távolítsa el a pajzsokat, ami valószínűleg méltóságvesztést jelentett Pilátus számára. (A Gaiushoz küldött követségről 38–39 (299–306), 784–785. o.)

5. Josephus a Zsidók régiségei 18.3.1 (kb. 93–94-ben íródott) és a Zsidók háborúi 2.9.2 című műveiben szintén megemlíti Poncius Pilátust mint helytartót.

6. Korai keresztény írók.

Ignatius (meghalt Kr. u. 107/116-ban) a „Magnesiaiakhoz írt levél” 11–12. fejezetében (64. o.) említi Pontius Pilátust

Jézust valóban üldözték Pontius Pilátus alatt, valóban keresztre feszítették, meghalt, és feltámadt a halálból. Ignatius „A tralliaiakhoz írt levele” 9. fejezet, 70. oldal

Justinus vértanú (kb. 150) Jézus Krisztust Pontius Pilátus alatt keresztre feszítették. „…és mi joggal imádjuk Őt, miután megtudtuk, hogy Ő maga az igaz Isten Fia, és Őt a második helyre, a prófétai Lelket pedig a harmadikra tesszük, és ezt be is fogjuk bizonyítani.” Justinus vértanú Első védelme, 13. fejezet, 166–167. oldal

Pontius Pilátus alatt keresztre feszítették. Justinus Martyr Első védelme, 61. fejezet, 183. oldal

Melito of Sardis (Kr. u. 170–180) A nicénai zsinat előtti atyák, 8. kötet, 4. fejezet, 757. o. szerint Jézust Pilátus ítélte el.

Iréneusz: Az eretnekségek ellen (182–188), 3. könyv, 4.2. fejezet, 417. o. szerint Jézus, aki „önmagán keresztül egyesítette az embert Istennel”, Poncius Pilátus alatt szenvedett, és feltámadt. Jézus azok bírája, akiket ítélnek.

Alexandriai Kelemen (Kr. u. 193–217/220) idézi az 1 Timóteus 6:13-at, és megemlíti Poncius Pilátust. 4. töredék, 579. o. (Eusebius: Egyháztörténet, 6. könyv, 14. fejezet)

Tertullianus (198–220) megemlíti Poncius Pilátust. Tertullianus Apológia című művében, 21. fejezet, 35. oldal

Hippolytus, Portus püspöke (Kr. u. 222–235/6) megemlíti Kajafást, Heródeset és azt, hogy Pilátus megkorbácsoltatta őt. A Noetus-féle eretnekség ellen című mű 18. fejezet, 230. oldal

Origenész (Kr. u. 225–254) azt írja, hogy a tömegek hatással lehettek Pilátusra, hogy elítélje Jézust. Említést tesz továbbá Heródes iránti ellenszenvéről és a kettőjük közötti látszólagos barátságról is. Origenész: „Máté evangéliumának kommentárja”, 12. könyv, 1. fejezet, 449–450. o.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) „végül elfogta Őt [Jézust], és átadta Poncius Pilátusnak, aki akkor a rómaiak nevében Szíria helytartója volt, hevesen és makacsul követelve keresztre feszítését és halálát.” Ciprián értekezései, 7. értekezés, 13. fejezet, 468. o.

Alexandriai Péter (306, 285–311) megemlíti, hogy Jézust Pilátusnak adták át. A kánonikus levelek, 9. kánon, 273. o.

Lactantius (kb. 303–kb. 325) megemlíti, hogy miután Júdás elárulta Jézust, a zsidók Jézust Poncius Pilátus elé vezették. *Az isteni intézmények* 4. könyv, 18. fejezet, 119. oldal. Heródesről a 18. fejezet 120. oldalán tesz említést.

Athanasius (331) megemlíti, hogy Pilátus Krisztus tárgyalásán megmosta a kezét. Az „Ariánusok története” című mű 68. fejezet, 295. oldal

Eusebius, a keresztény egyháztörténész (318-ban) említi Poncius Pilátust, és azt mondja, hogy miután leváltották tisztségéből, öngyilkos lett.

Pontius Pilátus Gratus utódjaként Kr. u. 26–36/37 között volt Júdea helytartója.

K: A Mt 27:2–14, Mk 15:2–15, Lk 23:1–24 és Jn 19:1–15 mellett, a Biblián kívül mit tudunk még Pontius Pilátusról?

V: A „Pontius” egy római családnév volt. A „pilatus” szó azt jelenti, hogy pilummal, azaz dárdával felfegyverzett. Amit Pontius Pilátusról tudunk, az nagyrészt Josephustól származik. Tiberius Caesar császárnak volt egy Sejanus nevű barátja, aki minden zsidót el akart pusztítani, és Pontius Pilátus, valamint kortársa, Flaccus valószínűleg Sejanus pártfogoltjai voltak. Amikor Pontius Pilátus Kr. u. 26-ban a zsidók helytartójává (vagy procuratorává) vált, ő volt az első, aki Caesar arcképét ábrázoló zászlókat hozott be Jeruzsálembe. Amikor a zsidók korábban kérték azok eltávolítását, Pilátus katonákkal vette körül őket, és azzal fenyegette őket, hogy megöli őket. Josephus leírja, hogy a zsidók a földre vetették magukat, hogy kifejezzék: inkább meghalnak, mintsem megszegjék törvényüket. Pilátus elvitte a zászlókat Cezáreába.

Pilátus ezután a templomi kincstárból vett pénzt, hogy vízvezetéket építsen, amely vizet szállít Jeruzsálembe. Amikor a zsidók tiltakoztak, Pilátus civilnek álcázott katonákat küldött a tömeg közé, akik sok embert megöltek a tömegből. A Lukács 13:1 is megemlíti, hogy Pilátus megölt néhány galileait, akiknek vérét összekeverte áldozataikkal.

Amikor néhány samaritánus összegyűlt egy hegyen, hogy megtekintse azokat a szent edényeket, amelyeket állítólag Mózes helyezett el ott, Pilátus csapatokat küldött, hogy lesben álljanak rájuk és megöljék őket. A samaritánusok Vitelliushoz, Szíria helytartójához fordultak, aki Marcellust küldte, hogy ideiglenesen vegye át a hatalmat Júdeában, és elrendelte, hogy Pilátus 36/37-ben szégyenben menjen Rómába, hogy beszámoljon cselekedeteiről Cézárnak. Sejanust Kr. u. 31. október 18-án kivégezték, és Tiberius megpróbálta visszafordítani az antiszemita politikát. Tiberius Caesar Kr. u. 37. március 16-án halt meg, miközben Pilátus Rómába tartott. Pilátus soha többé nem tért vissza Júdeába. A hagyományok szerint a mai Ausztriában vagy Svájcban fulladásos öngyilkosságot követett el.

Philo, a zsidó szerző szerint I. Heródes Agrippa Pilátust „természeténél fogva hajthatatlannak, önfejűség és könyörtelenség keverékének” nevezte.

A mai Handbook for Solving Bible Difficulties (Kézikönyv a Biblia nehéz kérdéseinek megoldásához) című mű 60. oldalán azt feltételezik, hogy Pilátus helyzete a császárnál különösen bizonytalan volt. Míg a császár stabilitást akart, addig Pilátus három alkalommal is majdnem lázadást váltott ki. Tiberius császár nemrégiben számos tisztviselőt kivégeztetett árulás vádjával. Ha Pilátust úgy látták volna, hogy eltűri valakit, aki királynak vallja magát, vagy nem fizet adót, vagy saját királyságot akar, Pilátus is csak egy lett volna a sok közül, akiket Tiberius kivégeztetett. Ez a szempont nem kerülte el a zsidók figyelmét, akik merészen azt mondták Pilátusnak: ha elengeded ezt a királyt, nem vagy Caesar barátja.

K: A Mt 27,19–26, Mk 15,7–15; Lk 23,23–25; Jn 18,38–40 szerint hányan voltak a Pilátus, Jézus és Barabás előtt álló tömegben?

V: A régészek feltárták a Pilátus ítélőszéke előtti területet, és az „The Olive Tree Connection” című könyv 48. oldala szerint megállapították, hogy azon a területen legfeljebb 150 ember férhetett el. A páska idején akár néhány százezer ember is lehetett Jeruzsálemben, de Pilátus előtt csak 150-en férhettek el. A papoknak könnyű dolga volt kiválasztani azokat az embereket, akiket Pilátus elé akartak állítani, amikor az felajánlotta, hogy egy foglyot szabadon enged.

K: A Mt 27:26; Mk 15:15; Lk 23:20–25; Jn 19:16; ApCsel 2:23; Zsid 12:2 alapján mit tudunk a keresztre feszítésről Krisztus előtt?

V: A keresztre feszítés sok nép körében szörnyű, de elterjedt kivégzési módszer volt.

Kik és mikor: A föníciaiak, a karthágóiak és az egyiptomiak is alkalmazták. Hérodotosz a Történelem című művének 3.125. szakaszában említi, hogy a perzsák élő embereket keresztre feszítettek. A Történelem 3.159. szakaszában Hérodotosz azt is írja, hogy Dáriusz (Kr. e. 512–485) 3000 babiloni vezető polgárt feszített keresztre. Az Anchor Bible Dictionary 1. kötete 1207. oldalán szintén megemlíti, hogy más, nem feltétlenül megbízható ókori források szerint az indiaiak, az asszírok, a szkíták, a tauriaiak, a trákok, a kelták, a germánok és a britonok is alkalmazták a keresztre feszítést. Julius Caesar beszámolt arról, hogy a numidiaiak is alkalmazták a keresztre feszítést. Amikor Nagy Sándor i. e. 332-ben végre elfoglalta a föníciai Tírusz városát, azonnal 6000–8000 embert megölt, majd később 2000-et keresztre feszített.

A zsidókat a szeleukida Antiokhosz IV. (Kr. e. 167) keresztre feszítette, amint azt Josephus a „Zsidók régiségei” című művének 12. könyve 5. fejezetében, 257. oldalán írja. A „Zsidók története” című mű 13. könyvének 14.2. fejezetében, 285. oldalán Josephus azt is írja, hogy a szadduceus uralkodó, Alexander Jannaeus (Kr. e. 103–76) 800 farizeust keresztre feszített Jeruzsálemben, miután a szemük láttára megölte feleségeiket és gyermekeiket.

A rómaiak közül Plautus (meghalt Kr. e. 184-ben) volt az első író, aki bizonyítékot szolgáltatott a római keresztre feszítésről, és ezek olyan emberekre vonatkoztak, akiket az ő ideje előtt feszítettek keresztre. Például Rómában i. e. 217-ben 25 férfi rabszolga-összeesküvőt keresztre feszítettek. Josephus szerint a római kivégzéseknek három fő formája volt: lefejezés/állatok elé vetés, elégetés és keresztre feszítés. Azt is elmondta, hogy az elégetést enyhébb büntetésnek tartották, mint a keresztre feszítést.

Honnan tanulták a rómaiak: Mind a görögök, mind a rómaiak a föníciaiaktól vették át a keresztre feszítést. (A karthágóiakat „nyugati föníciaiaknak” tekinthetjük.) Számos forrás tanúskodik a karthágói keresztre feszítésről, és arról, hogy a rómaiak valószínűleg tőlük vették át ezt a gyakorlatot.

Régészeti leletek: Bár a keresztre feszítést széles körben emlegették és gyakorolták, a The Resurrection of Christ című mű 36. oldalán található 28. lábjegyzet szerint csupán egyetlen régészeti leletünk van egy keresztre feszítésről. Ez az egyetlen lelet egy Yehohanan Ben Hagko nevű férfi csontjai. Az egyik szög még mindig a bokájába volt ágyazva, mivel úgy tűnik, az eltemetői nem tudták eltávolítani. Ez az Izraeli Régészeti Hatóság 95-2067/5. számú leletként szerepel. Keresztre feszítés

Keresztény szimbólumként: Van néhány nagyon érdekes régészeti felfedezés a kereszt szimbólumként való használatáról. Természetesen Pál (kb. 52-ben) „a keresztre feszített Jézust hirdette” az 1 Korinthus 2:2-ben, „a keresztben dicsekedett” a Galaták 6:14-ben, és a kereszt miatt üldözték a Galaták 5:11; 6:12 szerint. De honnan tudjuk biztosan, hogy hogyan nézett ki a kereszt?

Amikor Herculaneumot Kr. u. 79-ben elpusztította a Vezúv kitörése, egy feltárt házban keresztet (egy kisbetűs „t”-hez hasonló latin keresztet) találtak.

Talpiothban, Jeruzsálem egyik külvárosában, Kr. u. 70 előttről származó csonttárolókat (ossuáriumokat) találtak, amelyek négy oldalán egy pluszjelhez hasonló kereszt volt látható.

Justinus Martyr (kb. 138–165) az Első Apológia című művének 60. fejezetében a keresztet a görög chi betűhöz (amely X-hez hasonlít) hasonlította.

Tertullianus „Öt könyv Marcionnak adott válaszként” című művének 3. könyvében, 120. versében, 153. oldalán a kereszt a görög tau betűhöz hasonlított.

Athanasius (Kr. u. 323–326) az „Incarnatio” című művének 25. fejezetében, 3. bekezdésében azt írta, hogy csak a kereszten hal meg az ember kinyújtott karokkal.

Emellett Rómában, a Palatinus-dombon olyan római graffitit találtak, amely gúnyt űz a keresztényekből. A „The Archaeology of the New Testament” (Blaiklock) című mű 99. oldalán látható, hogy egy keresztet ábrázol, amelynek karjai kinyújtva vannak.

K: Miért vették fontolóra a Máté 27:15–19, Márk 15:6–7, Lukács 23:16–18 és János 18:39–40 szerint Jézust, akit még nem ítéltek el, a „kegyes szabadon bocsátási programba”?

V: Senki sem állította, hogy a római igazságszolgáltatás mindig igazságos volt. Mivel Jézus elítélése látszólag szinte eldöntött tény volt, feltételezem, Pilátus számára logikusnak tűnt, hogy még mielőtt bűnösnek nyilvánították volna, jelölje ki kegyelemre azt az embert. Néha még az irgalmas cselekedeteket is igazságtalan célokra lehet felhasználni.

K: Miért volt Pilátus felesége Jeruzsálemben (Mt 27,19)?

V: A feleségek gyakran kísérték a római helytartókat. Ezt megelőzően Tacitus az Annales 3:34–35-ben említi, hogy a szenátus megvitatta Severus Caecina javaslatát, amely megtiltotta volna a feleségeknek, hogy a magistrátusokat kísérjék, de a javaslatot elutasították.

K: A Mt 27,34-ben és a Mk 15,23-ban mások kínáltak-e italt Jézusnak, és ő elutasította, vagy Jézus azt mondta: „Szomjas vagyok”, és elfogadta az italt, ahogyan azt a Jn 19,28–29 sugallja?

V: A keresztre feszített emberek rendkívül szomjasak lettek, és Jézus nyilvánvalóan ebben sem volt kivétel, hiszen azt mondta, hogy szomjas. Ecettel átitatott szivacsot nyújtottak neki. Az ital epét is tartalmazott, ami tompította volna a fájdalmat. Jézus eleinte elfogadta a szivacsot és megkóstolta az italt, de aztán nem akart többet belőle. Jézus nem akart fájdalomcsillapítót használni, amikor a mi bűneinkért szenvedett.

K: A Mt 27:35–36; Mk 15:24; Lk 23:34b; Jn 10:23–24 alapján a feleségem szeretne elmenni egy louisianai kaszinóba a 10. házassági évfordulónkra. (Keresztényként kényelmetlenül érzem magam emiatt, de engedtem a kívánságának.) Megállapodtunk, hogy nem költünk többet 200,00 dollárnál szerencsejátékra. Ez mindössze a második alkalom, hogy kaszinóba megyünk 10 év alatt. (Amikor legutóbb kaszinóban voltunk, legfeljebb 100,00 dollárt költöttünk, és az is 3 évvel ezelőtt volt.) Isten Igéje szerint bűnt követünk el?
Személy szerint nem találok olyan helyet a Szentírásban, ahol közvetlenül a szerencsejátékról lenne szó. És egyetértek azzal, hogy a szerencsejáték-ipar függőséget okoz az embereknek, és olyan iparág, amely nélkül Amerika is meg tudna élni. Mégis kétlem, hogy valóban bűnt követnék el, ha ilyen kis összeggel játszom, és 10 év alatt mindössze két kaszinóba látogatok el. Még a feleségemnek is azt mondtam, hogy bármit is nyerünk, azt jótékonysági célra kellene fordítanunk. Még „Chick” traktátusokat is viszek magammal, hogy kirakjam őket a kaszinóban. Úgy gondolom, valami jó is kisülhet ebből az utazásból. (1Móz 50:20) =) (Ez azonban nem segít abban, hogy jobban érezzem magam a látogatás miatt.)

De... íme egy tükörkép: vajon minden kereszténynek abba kellene hagynia a bor vásárlását és fogyasztását (különleges alkalmakra/esküvőkre), mivel az alkoholipar miatt milliók válnak függővé ettől az italtól?

De akkor milyen példát mutatok a gyerekeimnek? Mi van, ha a fiam úgy nő fel, hogy azt hiszi, a kaszinóba járás rendben van, és aztán szerencsejáték-függővé válik? De ugyanakkor a fiam a bortól is függővé válhat – vajon az ő függősége az én hibám lenne, mivel én ritkán iszom bort vagy sört? (és nem vagyok függő)

V: A Bibliában nincs olyan közvetlen vers, amely megtiltaná a hívőknek a szerencsejátékot, és nincs olyan sem, amely azt mondaná, hogy rendben van. (Vannak mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben versek, amelyek szerint a mértékletes borfogyasztás rendben van.)

Természetesen keresztényekként nem szabad úgy olvasnunk a Biblia parancsait, hogy megpróbáljunk a lehető legtávolabb eltérni tőlük anélkül, hogy ténylegesen megszegnénk őket. Inkább arra kell törekednünk, hogy megismerjük Isten akaratának lényegét velünk kapcsolatban, és abban éljünk. A szerencsejáték olyan terület, ahol lelkiismeretünk és annak megértése alapján kell engedelmeskednünk Istennek, hogy mi tetszik Neki.

Dolgok, amelyek arra utalnak, hogy bizonyos mértékű szerencsejáték elfogadható lehet

Más szabadidős tevékenységek elfogadhatók: azt mondtad, hogy nem vagy függő, és nem fogsz 200 dollárnál többet költeni. 200 dollárt el lehet költeni egy vidámparkban (például a Disneylandben) is, és ez nem feltétlenül bűn.

Keresztény tanúságtétel. Mivel említetted, hogy Chick-füzeteket viszel magaddal, hogy az emberek elolvashassák őket, érdemes lenne megnézned, van-e a Chick-nél olyan füzet, amely kifejezetten azokról szól, akik a szerencsejátékon elveszítik az összes pénzüket.

Tedd boldoggá a feleségedet: Ha a feleséged ezt szeretné, és ez nem tilos, akkor tegyetek valamit, amit mindketten élveztek együtt.

Dolgok, amelyek arra utalnak, hogy a szerencsejátékod talán nem tetszik Istennek

Példa a gyermekek számára: A fiad (és az esetleges jövőbeli gyermekeid) szerencsejáték-függővé válnak-e, vagy akár csak egyszer is szerencsejátékba bocsátkoznak, és ostobán nagy összegeket veszítenek el? Hogy kiderüljön, ez problémát jelent-e vagy sem, miért nem „gyakoroljátok” meg a feleségeddel négyszemközt, hogyan magyarázzátok el a szerencsejátékot a fiadnak, hiszen később úgyis szükségetek lesz rá. Nézzétek meg, hogyan fogja ezt fogadni.

Elkerülhetetlen erkölcsi botrány: Lesznek-e olyan erkölcstelen előadások, amelyeket megnézhet a szerencsejáték helyszínén? Ha igen, akkor nem szabadna szerencsejátékot űznie, sem semmilyen más tevékenységet végeznie azon a helyen.

Mit tehetne még: Ha nem játszik, vannak más túrák és látnivalók (és néhány kiváló étterem), amelyekkel helyette foglalkozhatna.

Bűnösnek érzés: Szerinted a nyugtalanságod a Szentlélek bűnösnek érzéséből fakad, vagy valami másból?

Talán eszedbe jutnak még további „ellenérvek”.

Törekedj arra, hogy kövesd Istent: Imádkozz arról, hogy Isten mit kívánna tőled ebben a helyzetben. Nincs közvetlen parancsom vagy engedélyem, amit megmutathatnék neked, de imádkozom, hogy a legjobb döntést hozd meg.

K: A Mt 27:38-ban, a Mk 15:32-ben és a Lk 23:39-ben a tolvajok szidalmazták Jézust, vagy az egyik tolvaj megbánta bűneit, és Jézushoz fordult a Lk 23:40–43-ban?

V: Kezdetben mindkét rabló szidalmazta Jézust. Azonban a Jézus jobb oldalán lévő rabló később meggondolta magát, és hitt Jézusban. Jézus azt mondta neki, hogy még ma vele lesz a Paradicsomban.

K: A Mt 27,44 és a Mk 15,31–32 szerint pontosan mikor szidalmazták a rablók Jézust?

V: A Szentírás nem mondja meg pontosan. Máté és Márk egyaránt három embercsoportot említ, akik szidalmazták Jézust: a járókelőket, a papokat és a rablókat. Ezek a versek azonban nem határozzák meg sem a sorrendet – ha csak egyszer mondták ezt –, sem azt, hogy hányszor. Általában nem szokás, hogy valaki csak egy csúnya mondatot mondjon, és ennyiben hagyja a dolgot.

Manapság a keresztényeket bűnözők, teljesen idegenek, sőt hamis vallási vezetők is kigúnyolhatják hitük miatt.

K: A Lukács 21:7-ben Jézus a templomban tanított-e az utolsó időkről, vagy az Olajfák hegyén, ahogyan azt a Máté 24:3–44 és a Márk 13:3–37 mutatja?

V: Jézus az Olajfák-hegyen tanított erről, és valószínűleg már az oda vezető úton is. A Lukács 21. fejezetben sehol sem szerepel, hogy Jézus a templomban lett volna, amikor erről tanított.

K: A Mt 27,32, Mk 15,21 és Lk 23,26 szerint a cirenei Simon vitte-e Jézus keresztjét, vagy Jézus maga, ahogyan azt a Jn 19,17 mutatja?

V: Mindkettő. Általános szokás volt, hogy a halálra ítélt ember maga vigye a keresztjét, ahogyan azt a Jn 19:17 is mondja. Jézus azonban a korbácsolások és verések után annyira legyengült, hogy nem tudta végigvinni a keresztjét. Ezért a rómaiak egy arra járó embert, a cirenei Simont kényszerítették, hogy vigye a maradék utat.

K: Van-e a Máté 27:32, a Márk 15:21 és a Lukács 23:26 mellett bármilyen, a Biblián kívüli bizonyítékunk a cirenei Simonra vonatkozóan?

V: Nagy valószínűséggel van. A jeruzsálemi Kidron-völgyben találtak egy i. sz. 70 előtti csonttárolót (ossuáriumot), amelyen a „Simon (fia) Alexander”, „Alexander, a cirenei” felirat volt olvasható. További információkért lásd:

E. L. Sukenik, BASOR 88 (1942): 38. A feliratokat csak 1962-ben tették közzé: N. Avigad, „A Depository of Inscribed Ossuaries in the Kidron Valley,” IEJ 12 (1962): 1–12 + 1–4. táblák.

Népszerű formában csak 2002–2003-ban jelent meg: „Treasures in the Storeroom: Family Tomb of Simon of Cyrene”, Biblical Archaeology Review, 2003. július–augusztus.

P. W. van der Horst, Ősi zsidó epitáfiumok: Bevezető áttekintés a zsidó temetkezési epigráfia egy évezredéről (Kr. e. 300–Kr. u. 700) (Kampen: Kok Pharos, 1991). 140–141.
Biblical Archaeology Review, 2003. július–augusztus, 51. o. Vö. http://israelpalestineguide.files.wordpress.com/2010/06/alexander-simon-ossuary-a-second-look-from-bar.pdf

Kérdés: A Mt 27,48; Mk 15,23; Lk 23,36 és Jn 19,29 versekben mi is volt pontosan az, amit Jézusnak adtak inni a kereszten?

V: A Máté 27:48 szerint „savanyú bor / borecet”, a Márk 15:23 szerint „mirhával kevert bor”, a Lukács 23:36 szerint „borecet”, a János 19:29 szerint pedig „borecet”. A „epével kevert bor / ecet” azonban nem egy konkrét anyag, hanem valami keserű leírása, és a mirha is keserű volt.

K: A Máté 27:37-ben, a Márk 15:26-ban, a Lukács 23:38-ban és a János 19:19-ben pontosan mi volt írva a Jézus feje feletti táblán?

V: Először öt tény, amely a válaszhoz kapcsolódik, majd két válasz.

1. Először is nem egy üzenet volt, hanem három, mivel a János 19:20 szerint a táblát arámi, latin és görög nyelven írták.

2. Íme, amit az evangéliumírók rögzítenek.

Máté 27:37 így szól: „Ez Jézus, a zsidók királya.”

Márk 15:26: „A zsidók királya.”

Lukács 23:38: „Ez a zsidók királya.”

János 19:19: „Jézus a Názáreti, a zsidók királya.”

3. Az ókori írók gyakran átfogalmazták a szavakat. Ami itt szerepel, az pontos, de nem szó szerinti. Így például, ha az egyik író azt írta: „Ez Jézus, a zsidók királya”, a másik pedig azt, hogy „a zsidók királya”, mindketten ugyanazt a kijelentést rögzíthették. Az első író egyszerűen többet rögzített a kijelentésből, mint a második.

4. Papiasz, János apostol tanítványa, leírja, hogy a Máté-evangéliumot eredetileg a héber nyelven (arameusul?) írták, majd görögre fordították. A többi író görögül írt. Így tehát fordítás van a mondások és az evangéliumírók által leírtak között.

5. A három leírás közötti eltérésektől függetlenül úgy tűnik, hogy Márk egyszerűen azt rögzíti, ami mindháromban közös.

Első válasz: A három különböző nyelven megfogalmazott üzenetet Máté, Lukács és János jegyzi fel. Márk azt rögzíti, ami közös bennük. Pilátus valószínűleg nem tudott arámiul, ezért a feliratot latinul írták, majd görögre és arámiára fordították, hogy mindenki elolvashassa.

Második válasz: Mivel az evangéliumírók lefordított szavakat rögzítenek, és bizonyos dolgok – mint például a „Ez az” és a „A” – gyakran összeolvadnak a fordításban, a jelek üzenetét biztosan ismerjük, de a pontos szavakról nem vagyunk biztosak. Azonban itt az üzenet a fontos, nem a pontos szavak.

K: Pontosan melyek voltak azok a hét dolog, amelyeket Krisztus a kereszten mondott, sorrendben?

V: Bár az evangéliumban megadott sorrend nem feltétlenül egyezik meg azzal a sorrenddel, ahogyan kimondták őket, a legegyszerűbb azt feltételezni, hogy időrendi sorrendben hangzottak el, azaz:

1. Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Lukács 23:34a

2. Asszony, íme a fiad… Íme az anyád. János 19:25–27

3. Bizony mondom neked: ma velem leszel a paradicsomban. Lukács 23:43b

4. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Máté 27:46; Márk 15:34

5. Szomjazom. Máté 27:48; János 19:28–29

6. Befejeződött. János 19:30

7. Közvetlenül a halála előtt Jézus így szólt: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Lukács 23:46a

Természetesen Jézus más szavakat is mondhatott volna.

K: Az evangéliumok szerint Jézus valóban meghalt a kereszten, vagy Isten csodálatos és észrevehetetlen módon valaki mást állított a helyére, ahogyan azt a muszlim Korán állítja?

V: A keresztények és a muszlimok eltérő nézetei alapvető különbséget jelentenek a két vallás között.

A keresztények azt mondják, hogy valóban Jézus volt az, mert minden keresztény és nem keresztény beszámoló szerint is Jézus volt az. A muszlimok Allahja eltér a Biblia Istenétől, és Allah becsapta és megtévesztette az egész népét azzal, hogy elhitette velük, hogy Allah valaki mást állított a helyére.

A muszlimok szerint Allah megegyezik a Biblia Istenével. Allah által végrehajtott csere senki számára sem lenne észrevehető, így a cseréről nem lenne történelmi bizonyíték.

Két dologban mindkét fél egyetért: 1) Legalábbis úgy tűnt, hogy Jézus meghalt a kereszten. 2) Egy bizonyos időpontban az iszlám istene teljesen becsapta és szándékosan megtévesztette Allah saját népét.

K: A Mt 27:45; Mk 15:33; és Lk 23:44-45 versekben milyen Biblia-on kívüli bizonyíték van arra, hogy Jézus keresztre feszítése alatt „sötétség borult az egész földre”?

V: Nem ésszerű elvárni, hogy minden kultúra feljegyezze egy sötétséget. Például számítások szerint egy napfogyatkozás sötétítette el Egyiptomot Kr. e. 504. december 12-én, mégis nincsenek erről történelmi feljegyzések sem a magasan civilizált egyiptomiak, sem mások körében. További információkért lásd: http://www.informationblast.com/500s_BC.html. Ez a páska idején (azaz teliholdkor) történt, így nem lehetett szokványos napfogyatkozás; ez szokatlan sötétség volt. Ráadásul a sötétség a hatodik órától a kilencedik óráig tartott. A természetes napfogyatkozások nem tartanak három órán át. A https://www.wku.edu/eclipse/duration.php szerint egy napfogyatkozás elméletileg legfeljebb hét percig tarthat.

Ennek ellenére a nem keresztény szamaritánus történetíró, Thallus, Kr. u. 52-ben, kevesebb mint 20 évvel a keresztre feszítés után írt arról, hogy sötétség kísérte Jézus keresztre feszítését.

A szamaritánus történetíró, Thallus – akit nem szabad összetéveszteni a görög filozófussal, Thales-szel – meglehetősen jól ismert volt.

A Pseudo-Justinus Martyr „Bátorító beszéde a görögökhöz” (Kr. u. 165 után) című művének 9. fejezetében (277. o.) említést tesz Thallusról, Philóról, Josephusról és másokról.

A Theophilus Autolycushoz című mű 29. fejezetének 120. oldalán Thallus mellett a korábbi kaldeai történetíró, Berosus is említésre kerül a 121. oldalon.

Minucius Felix „Octavius” című művének 22. fejezetében, 186. oldalán említést tesz Thallus történészről.

Tertullianus Apologia című művének 19. fejezetében, a 33. oldalon említi Thallust és Josephust.

Julius Africanus 18. töredéke, 136. oldal.

Phlegon egy kariai görög író volt, aki Kr. u. 137 után nem sokkal írt. Leírta, hogy a 202. olimpiada negyedik évében [Kr. u. 33-ban] bekövetkezett „a legnagyobb napfogyatkozás”, és hogy „a nap hatodik órájában [délben] éjszaka lett, olyannyira, hogy csillagok is megjelentek az égen. Nagy földrengés volt Bithüniában, és sok dolog felborult Nikaia-ban.” (The Case for Christ, 111. o.) Origenész (Kr. u. 225–254) szintén megemlíti, hogy Phlegon a 13. vagy 14. könyvében írt a sötétségről. Origenes: *Celsus ellen*, 2. könyv, 14. fejezet, 437. o.; 2. könyv, 33. fejezet, 445. o.; 2. könyv, 59. fejezet, 455. o.

Tatianus Diatessaron című művében (kb. 172) az 51. szakasz 123. oldalán azt írja, hogy sötétség volt, amikor Jézust keresztre feszítették, a 6. és a 9. óra között. Tatianus Diatessaron című művének 52. szakaszában, a 123. oldalon azt írja, hogy földrengés volt, amikor Jézus meghalt.

Sardis-i Melito (Kr. u. 170–177) azt írja, hogy a föld megremegett, a nap elrejtőzött, és a nap megváltozott, mert nem tudták elviselni, hogy Uruk egy fán lógjon. A „Beszéd a lélekről és a testről” című mű 2. fejezetéből, Ante-Nicene Fathers, 8. kötet, 756. oldal

Irenaeus az „Eretnekségek ellen” (182–188) című művének 4. könyvében, 34. fejezetében, 512. oldalon így ír: „Az Úr szenvedésével kapcsolatos, előre megjövendölt események pedig más esetben nem valósultak meg. Mert az ókori emberek közül senki halálakor sem fordult elő, hogy a nap délben lement volna, sem a templom függönye nem szakadt szét, sem a föld nem remegett, sem a sziklák nem hasadtak szét, sem a halottak nem keltek fel, sem ezek közül az emberek közül [az ókoriak közül] senkit sem emeltek fel a harmadik napon, sem nem fogadták be a mennybe… Ezért a próféták senki másról nem beszéltek, csak az Úrról, akiben mindezek a fent említett jelek egybeestek.”

Tertullianus (kb. 200) A böjtről című művében (10. fejezet, 4. kötet, 109. oldal) szintén említi a Jézus keresztre feszítését kísérő sötétséget. Erről A zsidóknak adott válasz című művében (12. fejezet, 170. oldal) is beszámol.

Hippolytus Portus püspöke volt (Kr. u. 222–235/6). Megemlíti, hogy Jézusért „elsötétült a nap, a napnak nincs fénye, a sziklák összetörtek, a függöny elszakadt, a föld alapjai megrendültek, a sírok megnyíltak, és a halottak feltámadtak.” *Egy bizonyos Noetus eretneksége ellen* című művében, 17. fejezet, 230. oldal

Az Ebionita Klemens-felismerések (kb. 211–250) 1. könyv, 42. fejezet, 88. oldal szerint Jézus értünk szenvedett, a nap elsötétült, és a hegyek szétszakadtak, amikor a kereszthez ment. Feltámadt.

Origenész (írta: Kr. u. 225–254) a Celsus ellen című művében (2. könyv, 33. fejezet, 445. o.) említi a földet beborító sötétséget és a felnyíló sírokat.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) így ír: „Isten Igéje csendben vezetetik a vágóhídra. És amikor az Úr keresztjénél a csillagok megzavarodnak, az elemek felkavarodnak, a föld remeg, az éjszaka elzárja a nappalt, a nap…” Ciprián értekezései, 9. értekezés, 7. fejezet, 486. oldal

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–265) említi a Máté evangéliumában szereplő földrengést. Levele Basilides püspökhöz, 1. kánon, 94. o.

Arnobius (297–303) a Pogányok ellen című művében, 1. könyv, 53. fejezet, 428. oldal említi a sötétséget Jézus halála idején.

Athanasius (318) (burkoltan) azt mondja, hogy a nap elsötétült, és a föld megrendült, amikor a Megváltó meghalt. Az Ige megtestesülése, 49.4. fejezet, 63. o.

Lactantius (Kr. u. 260–325) leírja, hogy Jézus halálának órájában földrengés történt, a nap hirtelen elvette fényét, és a hatodik órától a kilencedik óráig sötétség uralkodott. *Az isteni intézmények* című mű 4. könyve, 19. fejezet, 122. o.

Alexandriai Sándor (Kr. u. 313–326) megemlíti, hogy miközben Jézus a kereszten szenvedett, a sírok felnyíltak, a föld megrendült, a fények elhalványultak, a nap és a hold eltűnt, a csillagok pedig visszavonták ragyogásukat. Levelek az ariánus eretnekségről, 5.6. levél, 301. o.

A nikaiai zsinat után (325)

Hilarius, Poitiers-i (355–367/368) (részlet): „A teremtés felszabadul e bűnért hozott áldozat közvetítésén keresztül; még a sziklák is elveszítik szilárdságukat és erejüket.” *A Szentháromságról*, 3. könyv, 11. fejezet, 65. o.

Athanasius (kb. 371) így ír: „a nap visszavonta sugarait, a föld megremegett, és a sziklák meghasadtak…” 61. személyes levél (Maximushoz), 2. fejezet, 578. o.

Athanasius (Kr. u. 356–360) megemlíti, hogy a függöny elszakadt, a nap elrejtőzött, a sziklák szétszakadtak, és a sírban fekvő halottak feltámadtak. Négy értekezés az arianusok ellen, 3. értekezés, 29. fejezet, 424. oldal

Efraim, a szíriai (350–378) azt mondja, hogy sötétség és földrengés volt, amikor Jézus meghalt. Születési himnuszok, 3. himnusz, 273. o.

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) megemlíti, hogy Hiskia idején a nap visszafordult, és Krisztusért napfogyatkozás történt. (Első kateketikai előadás, 2., Nikaiai és poszt-nikaiai Atyák, 12. o.)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) szerint a keresztre feszítés során elsötétült a nap. Első kateketikai előadás, 4., 10. fejezet, Nicene & Post-Nicene Fathers, 21. o., és a sziklák széthasadtak. 4. előadás, 11. fejezet, 22. o.

Gregorius Nanzianzen (330–391) Jézus keresztre feszítéséről szóló értekezésében így fogalmaz: „Sötétségbe burkolta a látható világot”, és „…mert megnyíltak a menny rejtélyes kapui; a sziklák meghasadtak, a halottak feltámadtak. Meghal, de életet ad, és halálával elpusztítja a halált.” Az Istenfiúról – Harmadik teológiai beszéd, 20. fejezet, 309. o.

Mopsuesztiai Theodor (392–423/429) azt mondja, hogy Krisztus idején a nap és a hold valóban elsötétültek. Emellett megemlíti „Krisztus, az Úr üdvözítő vérét” is. Kommentár a Jóel könyvéhez, 2. fejezet, 119. oldal

Hippo-i Ágoston (388–430) említi azt a sötétséget, amely Jézus keresztre feszítésekor bekövetkezett. Isten városa, 3. könyv, 15. fejezet, 51. o.

K: Az evangéliumokban szereplő, Krisztus keresztre feszítésekor bekövetkezett sötétség, földrengés és a szakadt függöny említése csupán képletes, és valójában nem történt meg, mivel máshol nem szerepelnek ezek a leírások, ahogyan azt a „Néhány megválaszolt kérdés” című mű 37–38. oldalán állítják?

V: Nem. A sötétségre vonatkozó bizonyítékokat lásd az előző kérdésnél, a földrengésre vonatkozókat pedig a Mt 27:51-ről szóló kérdésnél.

K: A Lukács 23:45–46-ban a szkeptikus Bart Ehrman azt állítja, hogy a templomi függöny Jézus életében szakadt el, Márk evangéliumában viszont csak halála után. (Jesus, Interrupted, 68. o.) Ezután azt kérdezi, hogy a szakadt függöny azt jelképezi-e, hogy Isten elutasította a zsidó istentiszteleti rendszert, vagy inkább azt szimbolizálja, hogy Jézus engesztelést hozott értünk. (szintén a Jesus, Interrupted című könyvben, 52. o.)

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni. 1) Természetesen a kettészakadt függöny több dolgot is jelképezhet, különösen, ha a két dolog szorosan összefügg. Valójában azonban nem azt szimbolizálja, hogy Isten elutasította a zsidó istentiszteleti rendszert, hanem inkább azt, hogy most, hogy Jézus engesztelést hozott a bűnökért, a zsidó istentiszteleti rendszer véget ért. (A templomot valóban 40 éven belül elpusztították.)

2) Lukács nem határozza meg pontosan azt a pillanatot, amikor a függöny kettészakadt. A Lukács 23:44–46 szerint a 6. és a 9. óra között sötétség volt, a templom függönye kettészakadt, és Jézus halála előtt felkiáltott. A sorrendet nem határozza meg.

K: Lukács evangéliumával kapcsolatban a szkeptikus Bart Ehrman a Jesus, Interrupted című művében (46–47. o.) így fogalmaz: „Jézus halála mind Márk, mind Lukács számára fontos. De Márk számára a halála engesztelés; Lukács számára pedig az az ok, amiért az emberek rájöttek, hogy bűnösök, és Istenhez kell fordulniuk a megbocsátásért. Jézus halálának oka tehát egészen más, attól függően, hogy melyik szerzőt olvassuk.” (ugyanez szerepel a Jesus, Interrupted című mű 94. oldalán is)

V: Ehrman olyan hitbeli különbséget próbál kitalálni Márk és Lukács között, amely valójában nem létezik. Még Ehrman is elismerné, hogy a Lukács-evangélium és az Apostolok cselekedetei ugyanazon szerző művei. Valószínűleg az egyik legegyértelműbb kijelentés az engesztelésről, amelyet Lukács fogalmazott meg, az Apostolok cselekedetei 5:30–31-ben található: „Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti megöltetek azzal, hogy fára akasztottátok. Isten felemelte Őt a jobbjára Hercegként és Megváltóként, hogy Izráelnek bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon.” (az aláhúzást azért tettem hozzá, hogy jelezzem, hol téved Ehrman.)

K: A Máté 27:54-ben és a Márk 15:39-ben a százados azt mondta-e, hogy „ez volt az Isten Fia”, vagy azt, hogy „ez egy igaz ember volt”, ahogyan a Lukács 23:47 mondja?

V: Mindkettőt. A százados nem volt arra korlátozva, hogy csak egy mondatot mondjon. Az evangéliumok gyakran nem idéztek szó szerint, és nem tartalmazták minden egyes szót, így a százados valószínűleg más dolgokat is mondott.

A legtöbb ember egyetértene abban, hogy Jézus halála és annak meggyőződése között, hogy valóban meghalt, valamint a testének a keresztről való levételéig a századosnak bőven volt ideje többet is mondani egy mondatnál. Elég furcsa lenne, ha a százados egy mondaton kívül teljesen hallgatott volna.

K: Mi az evangéliumok összehangolása a feltámadás után?

V: Először is el kell ismernem, hogy itt csupán „újra feltaláltam a kereket”. Már a Kr. u. 246–265 közötti időszakban Dionysius, Alexandria püspöke megmutatta, hogy az evangéliumírók nem „ellentmondtak egymásnak”, és 5. levelében – amelyet Basilides püspöknek címzett, 1. kánon, Ante-Nicene Fathers 6. kötet, 94–95. o. – jó és meglehetősen teljes összehangolást adott az evangéliumokról a feltámadás után. Mindenesetre, íme e 29 esemény összehangolása, amely egyezik az övével.

A számok olyan eseményekre utalnak, amelyeknek sorrendben kell történniük, míg az a, b, c betűk olyan eseményekre utalnak, amelyek bármilyen sorrendben megtörténhettek. A vastag betűvel szedett szavak az időt, a sorrendet és a helyszínt jelzik. Az aláhúzott versek azt mutatják, hol találhatók a kronológiai sorrendben nem szereplő szakaszok.

Miután Jézus feltámadt a halálból: Mt 28, Mk 16, Lk 24, Jn 20–21

R1a. Amikor a szombat véget ért, Mária Magdolna, a másik Mária [Jakab anyja], Salome és a többi asszony elindultak a sírhoz. Mt 28:1b; Mk 16:1–3; Lk 24:1; Jn 20:1

R2a. Földrengés történt, amikor az angyal elhárította a követ. Az őrök olyanok lettek, mint a halottak. Mt 28:2-4

R2b. Az angyal elhárította a követ. Mk 16:4; Lk 24:2

R1b. Nem találták meg a testet, és két „férfi” szólt a nőkhöz. Lk 24:3-8; Jn 20:2

R3. Jézus feltámadásának reggelén egy angyal jelenik meg a nők előtt, és azt mondja nekik, hogy mondják meg a tanítványoknak, menjenek Galileába. Mt 28:5-7; Mk 16:5-8

R4a. Miközben a nők sietve visszatértek, Jézus is megjelent előttük, és azt mondta nekik, hogy mondják meg a tanítványoknak, menjenek Galileába. Mt 28:8-10

R4b1. Amikor a nők visszatértek a sírtól, a tanítványok nem hittek nekik. Lk 24:9-11

R4b2. Péter és János a sírhoz rohannak; János ér oda elsőként. Lk 24:12; Jn 20:3-9

R4b3. Ezután a tanítványok visszatérnek otthonaikba [Jeruzsálembe]. Jn 20:10

R4c. Az őrök beszámolnak a papoknak; a papok pedig megvesztegetik őket. Mt 28,11–15

R4d. Miközben Mária sírt, két férfi, majd Jézus jelenik meg Mária Magdolnának. Mk 16,9–11; Jn 20,11–18

R5. Ugyanezen a napon az Emauszba vezető úton Jézus megjelenik két tanítvány előtt (akik nem a tizenegy tanítvány közül valók). Estig velük marad. Mk 16:12; Lk 24:13-29

R6. A két tanítvány azonnal visszarohant Jeruzsálembe (7 mérföld, 11 kilométer távolságra), és elmondta a hírt a tizenegy tanítványnak. Mk 16,13; Lk 24,33–35

R7. Jeruzsálemben, Jézus feltámadásának napján este, miközben a két tanítvány a többiekkel beszélgetett, Jézus először tíz tanítvány előtt jelent meg. Jn 20,19–23

R8. A többi tanítvány elmondja Tamásnak, hogy látták Jézust. Jn 20:25

R9. Nyolc nappal később Jézus másodszor is megjelenik a tizenegy tanítvány előtt, Tamást is beleértve. Mk 16,14; Jn 20,19,26–31

R10. Jézus (harmadszor) megjelenik előttük a Tiberias-tó [Galilea] partján. 153 halat fogtak. Mt 28:19-20; Jn 21:1-14

R11a. Jézus háromszor megkérdezi Pétertől, szereti-e Őt. Jn 21:15-23

R11b1. Jézus több mint 500 követője előtt jelenik meg. 1Kor 15:6

R11b2. Jézus megjelenik testvére, Jakab előtt. 1Kor 15:7

R12. Galileában Jézus megjelenik a tanítványok előtt, és nagy megbízatást ad nekik. Mt 28:16-20; Mk 16:15-18

R13. Visszatérnek Jeruzsálembe, és ott maradnak, vagy a város elővárosában, Betániában.

R14. Miközben étkeznek, Jézus megparancsolja nekik, hogy maradjanak Jeruzsálemben, amíg meg nem kapják a magasságból jövő erőt (Lk 24:49; ApCsel 1:4). Ők engedelmeskednek ennek a parancsnak. Lk 24:52

R15. Jézus elvezeti őket Betániába, Jeruzsálem egyik külvárosába, az Olajfák-hegy lejtőjén. Lk 24:50

R16. A feltámadás után negyven nappal (ApCsel 1,3) Jézus a felhők között felment a mennybe Betániában, az Olajfák-hegy lejtőjén. Mk 16,19; Lk 24,50–51; ApCsel 1,9–11

R17a1. Jeruzsálembe visszatérve az apostolok a templomban maradnak. Lk 24,52–53

R17b. A 11 apostol Mátét választja Júdás helyére. ApCsel 1,15–26

R18. Pünkösdkor (a húsvét után 50 nappal) Jeruzsálemben az apostolok megtelnek a Szentlélekkel. ApCsel 2

R19. Ezután az apostolok szabadon utazgatnak. Mk 16:20

K: A Mt 28,1, Mk 16,2 és Lk 24,1 szerint Mária napkelte után érkezett a sírhoz, vagy még sötétben indult el a sírhoz, ahogyan azt a Jn 20,1 mondja?

V: Mindkettő igaz. A János 20:1 szerint még sötétben indultak el a sírhoz, de a Márk 16:2 azt mutatja, hogy a nap felkelte után érkeztek meg a sírhoz. Ha Betániában maradtak volna, és a sír Jeruzsálem külvárosában volt, akkor eltartott volna egy ideig, amíg eljutottak Jeruzsálem külvárosából a városba.

K: Miért mentek a nők a sírhoz a Mt 28:1; Mk 16:1-2, Lk 24:1, Jn 20:1 szerint, hiszen a Mt 27:62-66 szerint római pecsét volt rajta?

V: Két lehetséges válasz van, de a második valószínűbb.

A nők azt hitték, hogy megengedik nekik: Nem volt szokás, hogy pecsétet helyezzenek egy sírra, és római katonákból álló őrséget állítsanak mellé. A főpapok és a farizeusok kifejezetten kérték Pilátustól, hogy „a sírt a harmadik napig biztosítsák” (Máté 27:64). A hatóságok nem akarták megtiltani a temetkezési szokásokat, csak biztosítani akarták, hogy senki ne lopja el a holttestet, így várható volt, hogy a nőknek megengedik ezt.

A nők nem tudtak a pecsétről és az őrségről: Rendkívül szokatlan volt egy bűnöző sírját őrizni, és római pecsétet tenni rá, valamint római katonákból álló őrséget állítani köré. A Lukács 23:55–56 szerint a nők követték Józsefet, hogy megnézzék, hová tették Jézus testét, majd hazamentek, hogy fűszereket és illatszereket készítsenek elő. Más szóval, nem maradtak ott, hogy a sírt figyeljék. A pecsét és az őrség iránti kérelem csak másnap hangzott el a Máté 27:62 szerint. Így a nők valószínűleg nem tudtak sem a pecsétről, sem az őrségről.

K: Miért mentek a nők a sírhoz a Máté 28:1; Márk 16:1-2, Lukács 24:1, János 20:1 szerint, hogy beburkolják a testet, amikor János 19:39 szerint Arimathiai József és Nikodémus már beburkolták a testet?

V: Jézus körülbelül délután 3 órakor halt meg, és bizonyos időbeli késleltetés volt Arimathiai József kérésétől kezdve, amikor a testet kérte, Pilátus ellenőrzéséig, hogy Jézus valóban meghalt-e, majd a test levételéig és a sírhoz való elszállításáig. Sötétedés előtt nem lett volna elegendő idejük egy megfelelő temetésre (gondoljunk az egyiptomi múmiákra). Így József és Nikodémus a János 19:38–39-ben elvégezték az első lépést, beleértve néhány fűszer felvitelét is, hogy a test néhány napig ne bomoljon el, majd visszatértek, és vasárnap nappal megfelelően beburkolták, azaz kendőcsíkokat tekertek a karjai, lábai, törzse és feje köré. Ez kissé hátborzongató feladatnak tűnhet, de az akkori időkben ez általános szokás volt.

Ráadásul, bár nem sokat tudunk az akkori zsidó temetkezési szokásokról, az egyiptomi temetkezési szokások szerint a test előkészítésének egy része egyébként is csak néhány nappal később történt meg.

K: A Mk 16,1–8, Mt 28,1–8, Lk 24,1–11 és Jn 20,1–12 versekben mi a jelentősége annak, hogy a nők meglátták az üres sírt?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

a) Bár a zsidók nem balzsamozták be halottaikat, temetéskor fűszereket használtak. Ez egyáltalán NEM arról tanúskodott, hogy a nők hittek volna abban, hogy Jézus feltámad a halálból. Inkább arról szólt, hogy a nők élőlényként jöttek el, hogy szeretet és csalódás keverékével teljesítsék kötelességüket. Te is hűségesen szolgálnád Istent, ha csalódás érne?

b) A görög és a latin kultúrában a nőket alacsonyabb rendűnek tartották a férfiaknál. Ha valaki úgy akarta volna átírni a történetet, hogy az jobban vonzza az olvasókat, egyszerűen kihagyhatta volna ezt a részt, vagy azt állíthatta volna, hogy a férfiak látták meg először a sírt a nők helyett. Ez arra utal, hogy egyszerűen csak leírták, ami történt.

c) Hasonlóképpen a zsidó kultúrában is fontosnak tartották a nőket, csakhogy a zsidó Misna Ros Hásáná 1,8 szerint tanúvallomásukat értéktelennek tekintették.

d) Isten bárkinek adhatta volna azt a megtiszteltetést, hogy elsőként lássa Jézus feltámadását, de úgy döntött, hogy a nőknek adja. Talán ez egy jel minden kultúrá számára – beleértve a miénket is –, hogy általában ugyanúgy tisztelnünk, hinni és bízni kell a nőkben, mint a férfiakban.

K: A Mk 15,47-ben Mária Magdolna és Jóses anyja, Mária látták-e, hová tették Jézust, vagy azok a nők voltak, akik „Jézussal együtt jöttek Galileából”, ahogyan azt a Lk 23,55 mondja?

V: Mindkettő. Egyrészt a „galileai nők” kifejezés olyan nőkre utalhat, akik Jézussal együtt utaztak Galileából, nem feltétlenül Galileában születettekre. Másrészt Magdala egy város volt Galileában, a Genezáreti-tó nyugati partján.

K: A Mt 28,1 szerint zárva volt a sír, vagy el volt-e görgetve a kő, ahogyan azt a Lk 24,2 mondja?

V: A Lukács 24:2 szerint a kő már el volt tolva, mire odaértek. A Máté 28:2 is megemlíti, hogy a kő el volt tolva, a Máté 28:1 magyarázataként. Semmi sem utal arra, hogy a nők jelen voltak, amikor a követ eltolták.

K: A Márk 16:4-ben a szkeptikus Bart Ehrman azt kérdezi, hogy a követ már elgördítették-e, vagy [állítólag] egy angyal gördítette-e el, amikor a nők ott voltak (Mt 28:2)?

V: Mindkét evangéliumban a követ elgördítették, mielőtt az angyal beszélt volna a nőkkel. A Máté 28:2 nem mondja, hogy a nők jelen voltak abban az időben, amikor a követ elgördítették.

K: A Mt 28,1–8, Mk 16,1–8, Lk 24,1–10 és Jn 20,1–8 szerint mi történt, amikor Jézus feltámadt?

V: Jézus ismét élt a fizikai testében. Valódi, sebhelyes, fizikai testét még mindig meg lehetett érinteni (Jn 20:27; Mt 28:9; Lk 24:39), és enni is tudott (Lk 24:41–43). Jézus a Lukács 24:39-ben azt mondta, hogy feltámadása utáni teste húsból és csontokból állt, és szerintem egyetértenek abban, hogy Jézus ezt jobban tudhatta, mint bárki más! Jézus teste azonban egy dicsőített fizikai test volt, amely át tudott menni a falakon (János 20:19-20) és eltűnni (Lukács 24:31).

Tertullianus (198–220/240) Krisztus a mi bűneinkért halt meg, és testében támadt fel. Ez az evangélium, azaz a mi üdvösségünk legfőbb alapja. Öt könyv Marcion ellen, 3. könyv, 8. fejezet, 328. o.

Novatianus (250/254–256/7) „Ő [Jézus] ugyanabban a testi anyagban támadt fel, amelyben meghalt; ezt bizonyítják éppen annak a testnek a sebei, és így testében mutatja meg a mi feltámadásunk törvényeit, abban, hogy feltámadásakor ugyanazt a testet állította helyre, amelyet tőlünk kapott.” Értekezés a Szentháromságról, 10. fejezet, 620. o.

Adamantius (kb. 300) azt a kérdést tárgyalja, mi lenne, ha Jézus csak látszólag szenvedett volna. „Ha csak látszólag szenvedett, és nem valójában, akkor Heródes is csak látszólag ült bírói székben; látszólag mosta meg Pilátus a kezét tőle, és látszólag árulta el Júdás. Kajafás is látszólag adta ki őt; a zsidók látszólag fogták el, és az apostolok… Még a vére is látszólag ontatott ki; az evangélisták látszólag hirdették az evangéliumot; Krisztus látszólag jött le a mennyből, és látszólag mennybement. Az emberiség üdvössége is csak látszólagos volt, és nem valós. Miért mondja akkor Krisztus: »Én vagyok az igazság?«” Párbeszéd az igaz hitről, 5. rész, 851a. fejezet, 149. o.

K: János 20:1 szerint Mária Magdolna egyedül jött-e a sírhoz, vagy Mária Magdolna és a másik Mária (Máté 28:1), vagy Magdolna, Mária, Jakab anyja és Salome Márk 16:1 szerint, vagy Magdolna, Johanna, Mária, Jakab anyja és más asszonyok Lukács 24:10 szerint?

V: Mária Magdolna, Johanna, Mária, Jakab anyja és a többi nő mind eljöttek. A János 20:1 NEM mondja, hogy Mária egyedül jött. Ha több nő is eljött, akkor is helytálló – bár nem annyira pontos – egyet, kettőt vagy hármat közülük megemlíteni. Ha egyesek korábban, mások pedig közvetlenül utána érkeztek, akkor is helytálló, ha az egyik beszámoló azt mondja, hogy néhányan eljöttek, a másik pedig az egész csoportot említi.

K: A Máté 28:2–5-ben és a Márk 16:5-ben csak egy angyal volt, vagy két angyal, ahogyan a Lukács 24:4-ben és a János 20:12-ben szerepel?

V: Ha két vagy több angyal volt, akkor az is helyes, hogy egy angyal volt. Ez egy a sok példa közül, ahol az evangéliumi beszámolók pontosak, de nem precízek.

K: A Mt 28,8-ban a nők elmondták-e a tanítványoknak, vagy senkinek sem mondták el, ahogyan azt a Mk 16,8 mondja? (Jesus, Interrupted, 48. o.)

V: Mark nyilvánvalóan nem úgy értette, hogy a nők egész életükben senkinek sem beszéltek erről. Természetesen nem mondták el senkinek, akivel találkoztak, miközben a sírtól menekültek. Ha elolvassuk a Máté 28:8–10 teljes szövegét, láthatjuk, hogy a nők még senkinek sem szóltak semmit, amikor elrohantak, és ekkor találkozott velük Jézus. Jézus azt mondta nekik, hogy mondják el a testvéreimnek (azaz a tanítványoknak). Ha nagyon szigorúan akarjuk venni a dolgot, akkor a Máté 28. fejezete szigorúan véve nem mondja ki, hogy a nők engedelmeskedtek volna és bárkinek is elmondták volna. A tanítványok viselkedése azonban erősen arra utal, hogy a nők elmondták a tanítványoknak.

K: A Máté 28:9-ben Mária Magdolna felismerte-e Jézust, amikor először megjelent neki, vagy nem, ahogyan azt a János 20:14 mondja?

V: A Máté 28:9 nem mondja meg, milyen hamar ismerte fel Mária Jézust; csupán azt mondja, hogy egy időre felismerték Jézust. A János 20:14 szerint Mária eleinte nem tudta, hogy Jézus az. De a János 20:15–17 azt is mutatja, hogy később MÁR felismerte Jézust.

K: A János 20:29-ben azok áldottak, akik látás nélkül hisznek, vagy a Lukács 10:23-ban azok, akik látnak?

V: Jézus két különböző dolgot mond két különböző összefüggésben, és mindkettő áldott, de különböző módon.

A János 20:29-ben Jézus NEM azt mondta, hogy azok, akik személyesen látták a feltámadás utáni megjelenést, nem áldottak. Inkább azt mondta a kételkedő Tamásnak: „Mivel [most] láttál engem, hittél; áldottak azok, akik nem láttak, és mégis hittek.” (BSB) Tamás Jézus feltámadás utáni megjelenését tette hitének alapjává. Jézus azt mondta, hogy azok áldottabbak (nagyobb dicséretben részesülnek), akiknek hitét ugyan csodák támasztják alá, de nem teszik a csodákat hitük alapjává, ahogyan Tamás tette.

A Lukács 10:23-ban Jézus azt mondja a tanítványoknak (Tómást is beleértve), hogy áldottak (nagy kegyelemben részesültek), mert saját szemükkel láthatták azokat a dolgokat, amelyeket láttak.

Mi az alapja a Krisztusba vetett hitednek? Ha csupán a csodák, mi van akkor, ha a Sátán hamis csodát hajt végre? Ha csupán az apologetika, mi van akkor, ha olyan nem keresztény emberrel találkozol, aki jobb vitázó? Ha csupán az, hogy minden bibliai ellenvetésre van válaszod, mi van akkor, ha valaki olyan új bibliai ellenvetést hoz fel, amire nincs válaszod? Hitünk alapjának a Krisztussal való kapcsolatunknak kell lennie; ezek a többi dolog mind jók a hitünk alátámasztására, de nem szabad, hogy a hitünk alapját képezzék.

K: A Lukács 24:44-ben a zsidók három részre osztották-e a Bibliát, vagy csak két részre, ahogyan azt a Máté 5:17 mutatja?

V: A zsidók mindkét módon hivatkoztak rá, ahogyan Jézus is.

A Törvény és a próféták: A zsidók az Ószövetséget a Törvénynek és a prófétáknak nevezték a Máté 5:17–18; Lukács 24:27 (Mózes és a próféták); Zakariás 7:12 (a Törvény vagy a korábbi próféták); 2 Makkabeusok 15:9; a Qumráni Fegyelmi Kézikönyv 9.11. alapján.

Háromrészes felosztás (Törvény, Próféták, Írások) Az Ekkleziasztikus prológusa (kb. i. e. 132), Alexandriai Philón (kb. i. sz. 40) „…ott tanulmányozva a törvényeket és Isten szent jóslatait, amelyeket a szent próféták hirdettek, valamint himnuszokat, zsoltárokat és mindenféle egyéb dolgot…” A „Contemplative Life” 25. fejezet, 700. oldal, Josephus (Kr. u. 37–100) „Apion ellen” 1.8, valamint a Babiloni Talmud (Kr. u. 4. század). A Sirach előszavában szerepel „a Törvény, a próféták és az atyák egyéb könyvei”. A Sirach 39:1 így szól: „törvény, bölcsesség, prófécia”. A kumráni halakhikus levél: „Mózes könyve, a próféták, Dávid és a nemzedék története” (4QMMT).

Jézus nyilvánvalóan nem törődött túlságosan a pontos felosztással, amíg az olvasók tudták, mire gondol, hiszen a Lukács 24:44-ben a Törvényre, a prófétákra és a zsoltárokra utalt.

K: A Lukács 24:49 szerint a tanítványoknak Jeruzsálemben kellett maradniuk, vagy a Máté 28:10,16 szerint Galileába mentek?

V: Először azt mondták nekik, hogy menjenek Galileába, amit nyolcnapos késéssel meg is tettek. Ezután visszatértek Jeruzsálembe, és Jézus azt mondta nekik, hogy maradjanak ott, amíg meg nem kapják a magasságból jövő erőt. Íme az események sorrendje azon a 40 napon, amelyet Jézus a földön töltött feltámadása után és mennybemenetele előtt.

R2. „Menjetek Galileába” – ezt mondta nekik egy angyal azon a reggelen, amikor Jézus feltámadt (Márk 16:7). Jézus is megjelent a nőknek, és azt mondta nekik, hogy mondják meg a tanítványoknak, menjenek Galileába (Máté 28:9–10).

R7. Jeruzsálemben, Jézus feltámadásának napján este, miközben a két tanítvány a tizeneggyel beszélgetett, Jézus megjelent tíz tanítvány előtt (János 20:19–23).

R9. Nyolc nappal később Jézus ismét megjelent az összes tanítvány előtt, Tamást is beleértve (János 20:19, 24–29).

R10. Elmentek Galileába, a Tiberias-tó [Galilea] partjára (Máté 28:19–20; János 21:1–24).

R14. Visszatértek Jeruzsálembe, és ott maradtak, vagy a város elővárosában, Betániában. (kifejezetlen)

R15. Miközben ettek, Jézus megparancsolta nekik, hogy maradjanak Jeruzsálemben, amíg meg nem kapják a magasságból jövő erőt (Lukács 24:49; ApCsel 1:4). Engedelmeskedtek ennek a parancsnak (Lukács 24:52).

R16. Jézus elvezette őket Betániába, Jeruzsálem egyik külvárosába, az Olajfák-hegy lejtőjén (Lukács 24:50).

R17. A feltámadás után negyven nappal (ApCsel 1:3) Jézus a felhőkben felment a mennybe (Márk 16:19; Lukács 24:50–51; ApCsel 1:9–11).

R19. Pünkösdkor, azaz a páska után 50 nappal, megteltek a Szentlélek erejével (Apostolok cselekedetei 2).

R20. Ezt követően szabadon jártak-keltek Jeruzsálem és más városok között.

Az események átfogó sorrendjét lásd a feltámadás utáni összhanggal kapcsolatos kérdésnél.

K: Történelmileg megbízható-e Josephus „Testimonium Flavianum” című szövege a Zsidók története 18,63–64-ben?

V: Először a görög szöveg, majd egy elemzés. A szöveg így szól: „Ekkoriban élt Jézus, egy bölcs ember, ha egyáltalán embernek kell nevezni. Hiszen ő olyan volt, aki megdöbbentő tetteket hajtott végre, és olyan emberek tanítója volt, akik örömmel fogadták az igazságot. Sok zsidót és sok görögöt nyert meg magának. Ő volt a Krisztus. Amikor Pilátus, miután meghallgatta a nálunk legmagasabb rangú emberek vádjait ellene, keresztre feszítésre ítélte, azok, akik eleve megszerették őt, nem adták fel iránta érzett szeretetüket. A harmadik napon feltámadva jelent meg előttük, mert Isten prófétái ezeket és számtalan más csodálatos dolgot jövendöltek meg róla. És a keresztények törzse, amelyet róla neveztek el, a mai napig nem tűnt el.”

Michael J. Wilkins és J.P. Moreland a Jesus Under Fire: Modern Scholarship Reinvents the Historical Jesus című műben (212–213. o.) így írnak: „A tudományos vélemények e szakaszt illetően három táborra oszthatók: (1) azok, akik a szakasz alapvető hitelességét védik; (2) azok, akik az egész szakaszt elutasítják; (3) azok, akik úgy vélik, hogy a szakasznak van hiteles magja, de tartalmaz keresztény beillesztéseket is. A legújabb tudományos kutatások az utolsó véleményt támogatják.” Az arab változat, amelyet Agapius, a 10. századi szíriai Hierapolis melkita püspöke készített, a „csodák” helyett „jó magatartás”-t említi, három nap után a „hír” szó szerepel, és a „talán” szó be van illesztve a „ő volt a Messiás” kifejezés elé. Caesareai Eusebius (tevékenységi ideje: 325 körül) idézi ezt a szakaszt, de Origenész (225–254) megjegyzi, hogy Josephus Jakabról beszélt, de Krisztusról NEM beszélt – Origenész: A Celsus ellen című művének 1. könyve, 47. fejezet, 416. oldal; 2. könyve, 13. fejezet, 437. oldal.

K: Mely korai írók nevezték az evangéliumokat evangéliumoknak?

V: Íme a lista.

Diognetusnak írt levél (kb. 130–200) 1. fejezet, 29. oldal: „…az evangéliumok hite megalapozott, és az apostolok hagyománya megőrződött…”

Justinus a Mártír (Kr. u. 151–155) „Mert az apostolok az általuk írt emlékiratokban, amelyeket evangéliumoknak neveznek, így adták át nekünk azt, amit rájuk bíztak;” Justinus első védelme, 66. fejezet, 185. oldal

Theophilus Autolycushoz (168–181/188) 3. könyv, 12. fejezet, 114. oldal: „mind a prófétáknál, mind az evangéliumokban megtalálhatók, mert mindannyian egy és ugyanazon Isten Lelke ihletésére szóltak.”

Hegesippus (kb. 170) Az egyház cselekedeteiről szóló öt kommentárkönyv 3. fejezet, 8. kötet, 764. oldal említi az evangéliumok Szentírását.

Claudius Apollinaris (Kr. u. 160–180) említi Mátét, az evangéliumokat és a törvényt. Ante-Nicene Fathers, 8. kötet, 772. fejezet

Irenaeus of Lyons (182–188) „Lehetetlen, hogy az evangéliumok száma több vagy kevesebb legyen, mint amennyi. … az egyház »oszlopa és alapja« az evangélium és az élet szelleme; illendő, hogy négy oszlopja legyen, amelyek minden oldalról halhatatlanságot árasztanak.” Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 11.8. fejezet

Irenaeus az „evangéliumok vizsgálatáról” tesz említést a Herézisek ellen című művének 2. könyvében, 22. fejezet, 3. bekezdés, 390. oldalon.

Muratori-kánon (kb. 190–217) Az evangéliumok harmadik könyve a Lukács-evangélium. Muratori-kánon 1. (Így a meg nem nevezett Máté és Márk kettőnek számít.)

Alexandriai Kelemen (Kr. u. 193–217/220) a „Ki az a gazdag, aki üdvözül?” című művében, a 42. fejezetben, a 604. oldalon említi a próféciákat, az evangéliumokat és az apostoli szavakat.

Tertullianus (Kr. u. 198–220) azt mondja, hogy Marcion „nagyon keményen dolgozik azon, hogy tönkretegye azoknak az evangéliumoknak a hírnevét, amelyeket hitelesnek és az apostolok nevében kiadottnak tartanak, hogy így biztosítsa saját evangéliumának azt a hitelességet, amelyet tőlük elvesz.” Tertullianus: „Öt könyv Marcion ellen”, 4. könyv, 3. fejezet, 348. oldal. Lásd még: 5. könyv, 2. fejezet, 432. oldal, valamint „A test feltámadásáról”, 33. fejezet, 568. oldal

Tertullianus (kb. 213) „Vagy talán végül is csak azzal vádolta az evangéliumokat, hogy hazugságot tartalmaznak, amikor valójában azt mondta: »El Mátéval, el Lukáccsal!« A Praxeas ellen című mű 1. fejezet, 597. oldal

Hippolytus (Kr. u. 225–235/6) az „Minden eretnekség cáfolata” című mű 6. könyvének 24. fejezetében, 85. oldalon említi az evangéliumokat.

Origenész (Kr. u. 225–254) a János-kommentár 1. könyvének 7. és 8. fejezetében (300., 301. o.) két teljes fejezetet szentel annak, hogy miért éppen az evangéliumokat és nem más könyveket neveznek így.

Origenész (Kr. u. 225–254) az Újszövetségről beszélt, és kijelentette, hogy csak négy evangélium létezik. Origenész „János-kommentárja” (Kr. u. 225–231) 1. könyv, 1. fejezet, 299. o.

Novatianus (Kr. u. 250–257) „Mert mind az ősi próféciák, mind az evangéliumok arról tanúskodnak, hogy Ő Ábrahám fia és Dávid fia.” A Szentháromságról szóló értekezés, 9. fejezet, 618. o.

Értekezés az újrakeresztelésről, 17. fejezet, 677. oldal (Kr. u. 250–258) „Mert ha van is más szerzője ennek a házasságtörő, sőt gyilkos keresztelésnek, akkor az bizonyára egy olyan könyv, amelyet éppen ezek az eretnekek alkottak meg ugyanazon tévedés érdekében, és amelynek címe: Pál prédikációi; ebben a könyvben, minden Szentírással ellentétben, azt fogod találni, hogy Krisztus bevallja saját bűnét – noha Ő egyedül egyáltalán nem vétkezett –, és hogy anyja, Mária szinte kényszeríti Őt arra, hogy akaratán kívül fogadja el János keresztelését. Továbbá azt is, hogy amikor megkeresztelkedett, tűz látszott a víz felett, ami egyik evangéliumban sem szerepel.”

Karthágói Ciprián (246–258) az evangéliumokat említi a 72. levél 17. fejezetében, 383. oldalon

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–265) név szerint említi a négy „evangélistát”. Levél Basilides püspökhöz, 1. kánon, 94. o.

Adamantius (kb. 300) négy olyan személyt említ, akik az evangéliumot hirdették, de ugyanazt hirdették, így a négy evangélium egyetlen evangélium. Párbeszéd az igaz hitről, első rész, 6. fejezet, 43. oldal.

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) szerint a világ négy elemből áll, éppen úgy, ahogy négy evangélium is van, négy nemzedék Ádámtól Noéig, Ábrahámtól Mózesig, négy folyó a paradicsomban, négy katona a keresztre feszítésnél, négy élőlény és négy évszak. A világ teremtéséről, 341. o.

Methodius (Kr. u. 280–312): „Ezért is kaptunk négy evangéliumot, mert Isten négyszer adta át az evangéliumot az emberiségnek.” A tíz szűz lakomája, 10. beszéd, 2. fejezet, 348. o.

Atanáz (318) Lukács 19:10-et idézi: „ahogyan Ő [Jézus] maga mondja az evangéliumokban: »Azért jöttem, hogy megkeressem és megmentsem az elveszetteket.«” Az Ige megtestesülése, 14. fejezet, 43. o.

Athanasius (318) idézi a Lukács 19:10-et: „Ő [Jézus] maga mondja az evangéliumokban: »Azért jöttem, hogy megkeressem és megmentsem az elveszetteket.«” Az Ige megtestesülése, 14. fejezet, 43. o.

Alexandriai Sándor (313–326) megemlíti Istent, aki nekünk adta a Törvényt, a prófétákat és az evangéliumokat. Levelek az ariánus eretnekségről, 1. levél, 12. fejezet, 295. oldal

Nikaia után

Eusebiusz Egyháztörténete (318) 3. könyv, 24. fejezet, 152. oldal a négy evangéliumról, Mátéról, Márkról, Lukácsról és Jánosról szól. A nikaiai és poszt-nikaiai atyák, második sorozat, 1. kötet, 152. oldal

Juvencus (329) (részlet) a négy evangéliumot felhasználva írt egy epikus költeményt, de nem nevezte őket evangéliumoknak.

Hegemonius (4. század) a „evangéliumokat” említi a Manes-szel folytatott vitájában, 5. fejezet, 182. oldal

Diodorus (Kr. u. 262–278) „Pál apostolra és az evangéliumokra” hivatkozik a Manes-szel folytatott vitában, 45. fejezet, 221. oldal

Hilarius Poitiers-i (355–367/368) így ír: „Az evangéliumok ismét kiegészítik egymás hiányosságait: egyes dolgokat az egyikből, másokat a másikból tanulunk, és így tovább, mert mindegyik ugyanazon szellem hirdetése.” A Szentháromságról című mű 10. könyve, 42. fejezet, 193. oldal

Athanasius (367) „Ismét nem unalmas az Újszövetség [könyveiről] beszélni. Ezek a négy evangélium: Máté, Márk, Lukács és János szerint.” (Athanasius Ünnepi levele, 39. fejezet, 552. oldal)

Synopsis Scripturae Sacrae (350–370, vagy az 5. század)

A Cheltenham-i kánon (= Mommsen-katalógus) (kb. 360–370) említi az evangéliumokat.

Efraim/Efrem, szír himnuszíró (350–378)

Kappadókiai Bazil (357–378/379)

A Laodiceai zsinat (Frígiában) (343–381) 60. kánonja (159. o.) felsorolja az Ószövetség és az Újszövetség könyveit. Az 59. kánon (158. o.) kimondja, hogy a templomban csak az Ószövetség és az Újszövetség kánonikus könyveit szabad felolvasni.

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) a 4. előadás 36. pontjában (27. o.) azt írja, hogy csak négy evangélium létezett

Nazianzi Gergely (330–391)

Pacianus of Barcelona (342–379/392)

Amphilochius Iambi ad Seleucum (394 előtt)

Nüsszai Gergely (kb. 356–397) az Eunomius ellen című mű 2. könyvének 4. fejezetében (104. o.) és a Csecsemők korai haláláról című műben (378. o.) említi az evangéliumokat

A Szent Katalin-kolostor szír katalógusa (kb. 400) említi az evangéliumokat.

Epiphanius of Salamis (Kr. u. 360–403) megemlíti a négy evangéliumot, Pál 14 levelét, Jakabot, Pétert, Jánost, Júdást, az Apostolok cselekedeteit, János Jelenéseit, Salamon bölcsességét és a Sirachot (=Ecclesiasticus).

I. Ince római pápa (kb. 405) megemlíti a négy evangéliumot.

Rufinus kommentárja az Apostoli Hitvalláshoz (374–406) megemlíti a négy evangéliumot.

János Aranyszájú (406-ban vértanúhalált halt) a Máté-evangéliumról szóló 1.6. homíliájának 3. oldalán (10. kötet) arról értekezik, hogy négy evangélium létezik, nem csak egy.

Orosius/Hosius of Braga (Kr. u. 414–418) említi az evangéliumokat. A pelagiánusok elleni védelem, 7. fejezet, 123. oldal

Karthágói zsinat (218 püspök) (Kr. u. 393–419)

Sulpicius/Sulpitius Severus (Kr. u. 363–420) említi az evangéliumokat a Sulpitius Severus „1. párbeszéd” 26. fejezetében, 37. oldalon, valamint a „2. párbeszéd” 13. fejezetében, 45. oldalon

Jerome (Kr. u. 417–420) az 53.9. levél 101. oldalán név szerint említi mind a négy evangéliumot, mint az Úr négyes csapatát.

Sozomen (370–380/425) az Evangéliumokat említi a Sozomen Egyháztörténete 2. könyvének 14. fejezetében, 267. oldalon.

Hippo-i Ágoston (388–430) megemlíti Pál leveleit, majd az evangéliumok négy könyvét. A hit hasznáról című művében, 7. fejezet, 350. oldal

Cassianus (419–430)

Lerini Szent Vince (kb. 434)

Szókratész Egyháztörténete (kb. 400–439) 3. könyv, 16. fejezet, 87. oldal szerint Apollinaris magyarázta az evangéliumokat.

Szókratész Egyháztörténete (kb. 400–439) 3. könyv, 20. fejezet, 89. oldal említi a zsidókat, Mózes törvényét és Krisztust a szent evangéliumokban.

Bizonyítékok az eretnekekről és a hamis könyvekről

Az enkratita eretnek, Tatian (kb. 172) a négy evangélium összehangolását írta meg, amelyet Diatessaronnak neveztek, ami azt jelenti, hogy „a négy által”.

X. Megethius (kb. 300), aki saját bevallása szerint Marcion követője volt, Adamantiusszal folytatott vitájában kijelenti, hogy elutasítja a négy evangéliumot. A „Párbeszéd az igaz hitről” című mű első részének 1. fejezetében, 36. oldalon

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Theodor (Kr. u. 392–423/429) idézi a Máté 5:23–24-et, mint amit az Úr az evangéliumokban mondott. „Kommentár a Malakiáshoz”, 2. fejezet, 410. oldal

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Theodor (Kr. u. 392–423/429) a Márk 10:2–9-et úgy idézi, mint „az Úrtól származó szöveget az evangéliumokban”. „Malakiáshoz fűzött kommentár”, 2. fejezet, 412. oldal

A pelagiánus eretnek, Mopsuesztiai Theodoros (392–423/429) a Lukács 11:42-re úgy utal, mint „az evangéliumokban szereplőre”. Hóseás-kommentár, 5. fejezet, 63. oldal