< Bibliai kérdés Márk evangéliumából

Azokat a kérdéseket, amelyek több evangéliumra vonatkoznak, az első evangéliumban tárgyaljuk, ahol megjelennek, vagy pedig az Evangéliumok részben.

K: Melyek a Márk-evangélium jellegzetes elemei?

V: A Márk-evangélium a cselekvés evangéliuma. Márk gyakran használja a „azonnal” szót. Kiemeli Krisztust, a szolgát. Gyógyított, etetett, démonokat űzött ki, és életét adta váltságul sokakért. A Márk-evangéliumban tizenhárom csoda van rögzítve. Krisztus az egyszerű emberek reménye. Kulcsfontosságú szakasz a Márk 10:45.

Ami a nyelvet illeti, egyesek hasonlóságokat látnak Péter és Márk szövegében. Márk valójában Péter tolmácsa volt. Márk evangéliuma rendelkezik a legegyszerűbb szókincsel az evangéliumok közül.

Ami a hasonlóságokat illeti, Márk evangéliumának versei körülbelül 90%-ának van párhuzama Máté evangéliumában.

Ami a hamis vallásokat illeti, a Márk 1:9–11, valamint a Máté 3:16–17 jó szakaszok arra, hogy megmutassuk az egységpünkösdiaknak, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem azonosak, és nem csupán egy személy három „megnyilvánulási formája”.

K: Mit tudunk Márk személyéről a Márk-evangéliumban?

V: Márk Péter tolmácsa volt, így a Márk-evangéliumot bizonyos értelemben „Péter evangéliumának” is nevezhetjük. Márk azonban valószínűleg szemtanú is volt, és ebben meglehetősen biztosak lehetünk egy olyan részlet alapján, amelyet senki más nem vett volna észre. A Márk 14:51 arról a fiatalemberről szól, aki a Gecsemáné-kertben meztelenül menekült el. A korai keresztények is elismerték, hogy Márk volt ennek az evangéliumnak a szerzője.

Márk evangéliumában több latin szó található, mint a többi evangéliumban, például census, denarius, legion és praetorium. A Márk név latin, míg a János név héber. A Bible Knowledge Commentary: New Testament (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 99. oldalán az áll, hogy Márk 5:9; 6:27; 12:15,42; 15:16,39 versekben latin kifejezéseket használtak a görög megfelelőik helyett. Két kifejezésben, Márk 3:6-ban és 14:65-ben Márk latin, nem pedig görög szerkezetet használ, mintha a latin lett volna az anyanyelve, és a görögöt csak később tanulta volna meg. A Márk 6:48 és 13:35-ben római időszámítást használnak. Az arámi kifejezéseket görögre fordítják a Márk 3:17; 5:41; 7:11,34; 9:43; 10:46; 14:36; 15:22,34-ben.

K: Miért nem szerepel a Márk-evangéliumban olyan genealógia, mint Máté és Lukács evangéliumában?

V: Úgy tűnik, Márk írásának célja némileg eltér Mátéétól és Lukácsétól.

A Máté-evangéliumot inkább a zsidók számára írták, akik nagy jelentőséget tulajdonítottak a genealógiának, és Máté Krisztust királyként emeli ki, a genealógia pedig a királyok számára fontos.

Márk Krisztust szolgaként ábrázolja, és cselekedeteire, valamint szolgálatára helyezi a hangsúlyt.

Lukács Jézus emberségét emelte ki, és kétségtelenül inkább görög közönségnek írta művét. Lukács rögzíti a legtöbb példabeszédet.

János Jézust mint Istent emeli ki, és a hét csodára összpontosít, amelyet Jézus tett.

K: Márk az „azonnal” kifejezés használatával azt a benyomást kelti, hogy Jézus szolgálata csupán néhány hónapig tartott, a Márk 2-ben szereplő aratás idején történő gabonaszedéstől a 11. fejezetben leírt húsvétig. Jézus, megszakítva, 42. o.

V: Elolvastam az összes keresztény, nikéai zsinat előtti irodalmat – két könyv kivételével –, valamint a fennmaradt gnosztikus és ebionita irodalom nagy részét, és nem találtam egyetlen nikéai zsinat előtti írót sem – sem keresztényt, sem gnosztikust –, aki úgy gondolta volna, hogy Márk szerint Jézus szolgálata csupán néhány hónapig tartott. A tudósoknak óvatosnak kell lenniük, nehogy saját újszerű elméleteiket vetítsék be az ókori írásokba. Biztos vagyok benne, hogy különböző emberek mindenféle benyomást találhatnak a Bibliában, ha elég szorgalmasan keresik.

K: A Mk 1,2-ben Márk kiegészíti-e itt a Mal 3,1-et?

V: Márk átfogalmazta Malakiás szavait, közvetlenül azelőtt, hogy Ézsaiásra hivatkozna.

A maszorétikus szövegben a Malakiás 3:1 így hangzik: „Íme, elküldöm az én hírnökömet, és ő előkészíti az utat előttem…” (Green szó szerinti fordítása)

A Septuagintában a Malakiás 3:1 így szól: „Íme, elküldöm a hírnökömet, és ő felméri az utat előttem…” (Sir Lancelot C.L. Brenton)

Márk 1:2 így szól: „Íme, elküldöm a hírnökömet a te arcod elé, aki előkészíti az utadat előtted.” (Green szó szerinti fordítása) Figyeljük meg a „a te arcod elé” kifejezés hozzáadását, valamint a „te/a te” használatát a „saját/én” helyett.

A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

1. Márk megváltoztatta a névmásokat, ami itt nem változtatja meg a jelentést.

2. Mivel a „előttem” az utolsó kifejezés, a „szemed előtt” kifejezés hozzáadása az ismételt hangsúlyozás érdekében szintén nem változtatja meg a jelentést.

K: A Mk 1,2 azt mondja, hogy „a prófétákban”, vagy „Ézsaiás prófétában”?

V: Itt kézirati eltérés van.

A „prófétákban” kifejezés a következő kéziratokban szerepel: Alexandrinus, szír, bohairi kopt, örmény, etióp, Irenaeus és más kéziratok. A legfontosabb, hogy a bizánci lekcionárium is ugyanezt mondja.

A „Ézsaiás prófétában” vagy „Ézsaiás prófétában” kifejezés a legtöbb egyéb kéziratban szerepel, beleértve a Sinaiticus, a Vaticanus, a sahidikus kopt, a gót, a Bezae Cantabrigiensis stb. kéziratokat, amelyek Ézsaiást említik. A görög Újszövetség (Aland et al., 3. kiadás) ennek a változatnak „A” bizonytalansági fokozatot ad, ami azt jelenti, hogy „a szöveg gyakorlatilag biztos”, hogy Ézsaiást említették.

Ez egy érdekes hely, ahol a Textus Receptus eltér a bizánci szövegcsaládtól, mégis a KJV és az NKJV a Textus Receptust követi.

K: A Mk 1:2-ben vajon Ézsaiás mondta-e mindezt?

V: Nem, ez három prófécia felsorolása (2Mózes 23:20 (LXX), Malakiás 3:1 (maszorétikus szöveg) és Ézsaiás 40:3 (LXX)). A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 102. oldalán olvasható, hogy ez egy általános gyakorlatot tükröz, amelynek során több, közös témájú szakaszt idéznek. Mindegyik prófécia ötvözi az előfutárra vonatkozó reményteljes várakozást egy figyelmeztetéssel arra az esetre, ha nem tartják be az utasításokat. Ezt „tanúságtétel-láncnak” nevezik.

K: A Mk 1:2-ben milyen különbségek vannak az Ószövetség ezen versei között a maszorétikus szövegben és a Septuaginta (LXX) fordításban?

V: A Márk 1:2 három versből álló tanúságtétel-lánc (más néven összevonás).

A Maszorétikus szövegben az Exodus 23:20 így szól: „Íme, angyalt küldök előtted, hogy őrizzen téged az úton, és elvezessen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem.” A Septuaginta (LXX) fordításban ez így szerepel: „És íme, angyalomat küldöm eléd, hogy elvezessen téged abba a földbe, amelyet neked készítettem.”

A Maszorétikus szövegben a Malakiás 3:1 így szól: „tisztítsátok meg az utat”, míg a Septuaginta-fordítás (LXX) így szól: „vizsgáljátok meg az utat”.

Ézsaiás 40:3 a maszorétikus szövegben így szól: „aki kiált… egyenes utat a pusztában”. A Septuaginta-fordítás (LXX) így szól: „aki kiált… egyenes ösvényeket”.

A héber fordítás Jay P. Green Literal Translation című művéből származik. A Septuaginta-fordítás Sir Lancelot C.L. Brenton The Septuagint: Greek and English című fordításából származik.

K: A Márk 1:4-ben mi is pontosan a bűnbocsánat?

V: A bűnbocsánat megegyezik a bűnök megbocsátásával. Jézus ideje előtt az izraeliták ismételt rituális mosakodásokat végeztek a megtisztulás érdekében. Jeruzsálemben számos „mikve” volt, amelyek a mosakodásra szolgáló szertartási medencék voltak. A zsidók emellett egyszeri „kereszteléseket” is végeztek a pogány áttérteknél, hogy lemossák róluk a pogány tisztátalanságot. A vízkeresztelés az üdvösségünk jeleként végzett cselekedet. Ugyanakkor Isten iránti tiszta lelkiismeretünk záloga is (1 Péter 3:21).

Részletesebb választ a „Hard Sayings of the Bible” című könyv 404–406. oldalán talál.

K: A Márk 1:4,9 és a Lukács 3:3 szerint, mivel a keresztelés a bűnök bocsánatára/elengedésére szolgált, miért keresztelkedett meg Jézus, hiszen a Zsidókhoz írt levél 4:15, a 2 Korinthus 5:21, a János 8:46 és az 1 Péter 1:19 szerint Jézus bűntelen volt?

V: Keresztelő János nyilván ugyanezzel a kérdéssel foglalkozott, amikor a Máté 3:14-ben megkérdezte Jézust, miért keresztelkedik meg. Jézus a Máté 3:15–16-ban utalt a válaszra. Jézus nem azt mondta, hogy Ő maga a bűnbocsánatért keresztelkedett meg, hanem azt, hogy „minden igazságosság beteljesüljön”. Nekünk Krisztus példáját kell követnünk, és Krisztus megkeresztelkedett.

K: A Márk 1:5-ben az áll, hogy egész Júdea kiment Jánoshoz; ez azt jelenti, hogy mindenki?

V: Nem. Nem azt mondja, hogy minden egyes ember, hanem inkább azt jelenti, hogy sokan kimentek Júdia minden részéből, hogy megnézzék Jánost.

K: A Mk 1,8-ban hogyan keresztel Jézus a Szentlélekkel?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Amikor valaki bűnbánatot tart és hisz Krisztusban, Krisztusban újjászületik, és megkeresztelkedik a Szentlélekkel.

2. Ekkor a Szentlélek bennük lakozik.

3. Minden kereszténynek megvan a Szentlélek. (Róma 8:10, 11, 15)

4. A Szentlélek megkapása a vízkeresztség előtt történik, amint azt az ApCsel 10:44–48 is mutatja.

K: A Márk 1:10-ben a Szentlélek galamb formájában szállt le az égből. Ez azt jelenti-e, hogy a Szentlélek nem személy, ahogyan azt a Jehova tanúi gondolhatják?

V: Nem. Az, hogy a Szentlélek galamb formájában is megjelenhet, semmiben sem korlátozza a Szentlélek értelmét, érzelmeit vagy egyéb tulajdonságait. Hasonlóképpen az Ószövetségben is az, hogy Isten égő csipkebokor formájában jelent meg, semmiben sem csökkentette Isten nagyságát.

K: A Márk 1:12-ben miért küldte a Szentlélek Jézust a pusztába, hogy megkísértessék?

V: A Szentírás nem mondja meg. Talán ezt el kellett intézni, mielőtt Jézus megkezdhette volna szolgálatát. Ha keresztény vagy, vannak-e olyan kísértések, amelyek felett folyamatosan győzedelmeskedned kell, mielőtt Isten nagyobb módon felhasználhatna téged?

K: A Mk 1,14-ben az „Isten országának evangéliuma” megegyezik-e a „Krisztus evangéliumával”?

V: Igen, azzal a kivétellel, hogy ebben az időben Jézus még nem hirdette a halálát, a feltámadását és a második eljövetelét. Tehát amit Jézus itt hirdetett, az a végső üzenetének egy részét képezte.

K: Miért kezdte Márk a Márk 1:14–15-ben a galileai szolgálattal, kihagyva az első, Júdában végzett szolgálatot, amelyről a János 1:1–4:54 szól?

V: Jézus Galileában kezdte meg szolgálatát. A János 1:43–2:12-ben leírtak Galileában történtek. A János 2:13–4:3-ban leírtak Júdeában, a János 4:4–42-ben leírtak pedig Samáriában történtek. Márk ezeket a részeket nem rögzítette. Bár Márk nem mondja meg, miért, lehetséges, hogy Márk nem volt Jézussal a korai szolgálat idején, és nem jegyezte fel, amit Péter erről mondott.

Mellékesen megjegyezzük, hogy Galilea mindössze 30 mérföld széles és 60 mérföld hosszú volt. Összehasonlításképpen: Galilea valamivel nagyobb, mint Rhode Island állam (37 mérföld széles és 48 mérföld hosszú) és Luxemburg (35 mérföld széles és 57 mérföld hosszú).

K: A Mk 1,15-ben hogyan lehetett Isten országa közel?

V: Isten országa közel volt, itt van bennünk, és el fog jönni.

Közel volt: Jézus a királyok királya, és ahol Ő van, ott Isten országa is közel van.
Itt van bennünk: Isten országa ma a hívőkben van. Azonban még nem jelent meg látható formában a földön. Aki Krisztusban hisz, az Isten országának polgárává vált.

El fog jönni: Isten országa nem fog látható formában megvalósulni ebben a világban, amíg a Messiás vissza nem jön, és fel nem állítja országát a földön.

K: A Mk 1,16–18 szerint miben hasonlít a tanítványok megnyerése a halászatra?

V: Mindkettő egy művészet. Mindkettőhöz türelem, ügyesség, megkülönböztető képesség, kitartás és csendesség szükséges. A csendesség azt jelenti, hogy magunkat háttérbe szorítjuk, Krisztust pedig előtérbe állítjuk.

K: A Mk 1,16–45-ben melyek azok az öt hatalmi kijelentések, amelyeket Jézus tett a Márk 1-ben?

V: Íme az öt mód, ahogyan Jézus itt érvényesítette hatalmát.

Mk 1,16–20 Jézus hatalmát hirdeti azzal, hogy embereket hív tanítványainak.

Mk 1,21–22: Jézus hivatkozott a tanításában megnyilvánuló hatalmára.

Mk 1,23–28: Jézus hatalmát a tisztátalan szellemek felett hirdeti.

Mk 1:29-34 Jézus hatalmát hirdeti a betegségek felett, mind a láz, mind az általános betegségek tekintetében

Mk 1:39-45 Jézus kifejezetten a leprára vonatkozó hatalmát hirdeti.

K: Márk evangéliumában azt látjuk, hogy Jézus titokban tartja messiási mivoltát (Mk 1:24; 1:34; 5:43; 8:30; 9:9), de a többi evangéliumban általában azt látjuk, hogy szavai vagy cselekedetei révén nyíltan Isten Fiaként hívja magára az emberek figyelmét. Miért?

V: A zsidóknak szóló szolgálatának kezdetén Jézus úgy mutatkozott be, mint aki Isten cselekedeteit végzi, majd később, mint a Messiás, Isten Fia. Ez a kezdeti titkolózás nem csak Márknál figyelhető meg, hanem Máté 5:1–11:24-ben sem találunk semmit arról, hogy Ő a Messiás vagy Isten Fia lenne. Keresztelő János meggyilkolása után Jézus Máté 11:27-től kezdve egyre többet fed fel magáról. Lukács 6:5-ben Jézus kijelentette, hogy Ő a szombat ura, de nem ment tovább, amíg az Atya meg nem tette a megdicsőülés csodáját Lukács 9-ben. Természetesen mire Jézus megkérdezte Simon Pétertől, hogy az emberek szerint ki is Ő, Jézus már sokkal közvetlenebb lett.

K: Miért ismerték el a démonok nyilvánosan Jézust a Márk 1:24-ben?

V: A Szentírás nem mondja meg. Talán túl korán akarták nyilvánosságra hozni Jézus titkát, hogy Ő a Messiás, de ez nem túl valószínű ok. Valószínűbb, hogy abban reménykedtek, hogy ha felismerik Jézust, Ő talán békén hagyja a démonokat, így azok továbbra is az emberekben maradhatnak. Talán ez volt a démonok érvelése, vagy – másfelől – a démonok nem feltétlenül cselekszenek mindig ésszerűen.

K: A Márk 1:24–26-ban egy démon volt az emberben, vagy több?

V: Lehet mindkettő. A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Amikor a Márk 1:24-ben a „mi” kifejezés szerepel, az utalhat több démonra, egy démonra és a férfire, vagy a férfi több személyiségére, vagy egy démonra.

2. A Márk 1:25–26-ban Jézus csak egy démonhoz szólt.

3. Lehet, hogy a démon csak egy volt, de úgy tett, mintha sok lenne.

4. Semmi sem mondja ki, hogy egy démonnak feltétlenül egyénnek kell lennie, mint például egy állatnak. A Szentírásban semmi sem tiltja, hogy egyes démonok növényekhez vagy osztódó sejtekhez hasonlóak legyenek, bár a Szentírás erről a spekulációról nem szól.

K: Miért nem engedte Jézus a démonoknak, hogy beszéljenek a Márk 1:34, 3:11–12, a Lukács 4:34–35 és a Lukács 4:41 versekben?

V: Ezek az esetek mind Jézus szolgálatának korai szakaszában történtek. A Márk 1:34 szerint azért, mert a démonok tudták, ki Jézus. Egy férfinak, akit Jézus szolgálatának korai szakaszában gyógyított meg, megparancsolta, hogy ne mondja el senkinek (Márk 1:44–45). Amikor Péter bevallotta, hogy Jézus a Krisztus, Jézus akkor megparancsolta a tanítványoknak, hogy ne mondják el senkinek (Máté 16:20; Márk 8:30). Így valószínűleg az volt az oka, hogy Jézus még nem akarta, hogy kiderüljön, hogy Ő a Messiás. Azt akarta, hogy az emberek megfigyeljék az életét, tanítását és csodáit, és legyen idejük maguk dönteni.

További információkat arról, hogy Jézus miért akarta ezt titokban tartani ebben az időben, a „Hard Sayings of the Bible” című könyv 406–408. oldalán találhat.

K: A Márk 1:37-ben, mivel „mindenki” Jézust kereste, vajon tényleg minden egyes ember Jézust kereste?

V: A közvetlen környéken szinte mindenki valamilyen okból Jézust kereste. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy mindenki Jézustól várta az üdvösséget. Sokan egyszerűen csak azért keresték Jézust, hogy izgalmas legyen látni egy csodát.

K: A Mk 1:38-ban miért nem maradt Jézus sokáig egy helyen?

V: Nyilvánvalóan Jézus nem számított arra, hogy az ismétlés vonzza hozzá az embereket. Amint az embereknek elegendő információjuk volt ahhoz, hogy döntést hozzanak róla, Jézus továbbment azokhoz, akik még nem látták őt.

K: A Mk 1:40–41-ben milyen kétely foglalkoztatta a leprást?

V: A leprásnak nem volt kétsége afelől, hogy Jézusnak megvan az Isteni hatalma a gyógyítására, de abban kételkedett, hogy Jézus meg is akarja-e gyógyítani. Manapság egyes szkeptikusok Isten hatalmában kételkednek. Mások viszont Isten szeretetében vagy abban, hogy törődni akar velünk.

Jézus megmutatta, hogy személyesen törődik azzal az emberrel. A törvény szerint az, aki megérintett egy leprást, tisztátalanná vált. Jézus nem csupán kimondta a leprás gyógyulását, hanem meg is érintette őt.

K: A Márk 1:40–44-ben a leprás jó ember volt, vagy sem?

V: A leprás megváltozott. Sem a csoda előtt, sem után nem volt teljesen jó vagy rossz, de a csoda után megváltozott. A csoda előtt a leprás alázatosan jött Jézushoz, hittel kérve, bízva Krisztus hatalmában. Ugyanakkor úgy tűnt, hogy a leprásnak kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy Jézus meg akarja-e gyógyítani vagy sem. Másfelől a leprás kegyes kiutat biztosított Jézusnak arra az esetre, ha Jézus éppen akkor nem akarná meggyógyítani. Ezt a nagy csodát követően a leprásnak kedve támadt, hogy mindenkinek elmondja. Általában azt gondolhatnánk, hogy ez jó dolog. Jézus azonban egyetlen egyszerű dologban kérte a leprást, hogy engedelmeskedjen: ne mondja el mindenkinek ezt a csodát – legalábbis még ne. A leprás még ezt az egyetlen egyszerű dolgot sem tudta megtenni.

K: A Mk 1,44–45-ben miért szegült meg az ember Jézus parancsát, és miért mesélte el mindenkinek a gyógyulását?

V: A Szentírás nem mondja meg, de manapság láthatunk olyan embereket, akik a kereszténység áldásait és jó dolgait akarják, de fogalmuk sincs az engedelmességről vagy a felelősségről. A kereszténységen kívül ez talán még elterjedtebb. Egyesek a New Age és más spirituális mozgalmak vonzerejét a kötelezettségek nélküli spiritualitás ígéretében látják.

Ez nem fordított pszichológia volt; Jézus nem akarta, hogy az ember idő előtt elmondja ezt másoknak.

K: A Mk 2,4-ben hogyan tudták feltárni a tetőt, és leengedni az embert?

V: Az akkori házak általában szalmából, szárított sárból és némi fából készültek. Csak le kellett venniük a szalmát, és át kellett ásniuk a szárított sarat.

Ez talán kínos volt mind a bénának, mind barátainak, de valószínűleg nem gondoltak erre, csak arra, hogy meggyógyuljon a barátjuk. Te hajlandó lennél átmenni a tetőn egy barátodért?

K: A Márk 2:7-ben miért következtettek az írástudók arra, hogy Jézus istenkáromlást követett el azzal, hogy azt mondta, a férfi bűnei megbocsátattak?

V: A zsidók tisztában voltak azzal, hogy a megbocsátáshoz és a helyreállításhoz a vétkesnek bocsánatot kell kérnie attól, akinek ártott, és a sértettnek meg kell adnia azt. Amikor Jézus megadta a megbocsátást, Isten helyébe lépett. A puszta „vétkezés” nem jelentett volna bűnt Jézus ellen – hacsak Jézus nem Isten.

A Márk 2:8–9-ben ugyan ugyanolyan könnyű az egyiket mondani, mint a másikat, de egy egyszerű ember számára ugyanolyan lehetetlen az egyiket megtenni, mint a másikat.

K: A Márk 2:10-ben istenkáromlás lett volna, ha Jézus azt mondja, hogy bűnei megbocsátattak, ha Jézus nem lenne Isten?

V: Ebben a kontextusban igen. Jézus azonban később hirdette Isten megbocsátását azok számára, akik bűnbánatot tartanak és Krisztushoz fordulnak, és mi is hirdethetjük Isten nevében azt, amit Ő hirdetett. Így tehát mind a protestánsok, mind a papok számára elfogadható, hogy hirdessék: egy személy bűnei megbocsátattak, mivel nem azt állítják, hogy maguk rendelkeznek ezzel a hatalommal, hanem azt hirdetik, amit Isten mondott. Ez bizonyára nehéz mondásnak tűnt volna Jézus hallgatói közül néhánynak. Néha azonban Isten nehéz mondásokat ad nekünk, hogy azokat megemésszük, és új, mélyebb megértésre jussunk arról, ki is Ő valójában.

K: A Mk 2,15-ben Jézusnak volt saját otthona?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Jézus anyja valahol élt, és Jézus „bázisa” Kapernaumban volt, így talán Jézusnak is volt ott otthona.

2. Az „ő” szó itt valószínűleg Lévi-re utal, nem Jézusra, tehát itt Lévi házáról van szó, nem Jézuséról.

3. Természetesen egy másik értelemben Jézus, mint Isten, a világ összes házának tulajdonosa. Azonban ez nem az a jelentése, hogy itt „az ő” házáról van szó.

K: Miért mondta Jézus a Márk 2:17-ben, hogy nem az igazakat hívja?

V: Jézus senkit sem zárt ki, amint azt a Róma 3:3–10, 23–24 is mutatja, hiszen senki sem volt igaz. Jézus itt azt akarta mondani, hogy nem azokat menti meg, akik annyira igaznak tartják magukat, hogy nincs szükségük megváltóra.

K: Miért nem böjtöltek Jézus tanítványai a Márk 2:18–20-ban?

V: Sok zsidó szokásból és hagyományból böjtölt, nem pedig Isten iránti odaadásból, és a tanítványoknak ezért nem volt szükségük a böjtölésre. A keresztények ma is böjtölnek, hogy imáikra összpontosítsanak, és hogy kifejezzék bánatukat vagy Istenhez intézett kérésük komolyságát.

Egy kicsit könnyedebb hangnemben: ha megnézünk bármelyik keresztényt, akinek le kell adnia néhány fontot, láthatjuk, hogy milyen csodálatos lehetősége van arra, hogy böjtöléssel fejezze ki imáit.

Komolyan szólva: a keresztények azért is böjtölnek, hogy közelebb kerüljenek Istenhez. Jézus nem ellenezte a böjtöt, de mivel a tanítványok már Jézussal voltak, ekkor nem volt szükségük böjtölni e célból.

K: A Mk 2,21–22 és a Mt 9,16–17-ben szereplő két példabeszéd – a ruhákról és a boros tömlőkről – mit jelent?

V: A farizeusok azt mondták, hogy ebben az időben be kell tartaniuk a böjtölés hagyományát, míg Jézus azt hirdette, hogy az evangélium alapvetően új dolog.

Külsőleg néha az új dolgokat nem lehet a régiekre ráilleszteni, mert a régiek nem bírják elviselni.

Belső szempontból néha az új tartalmakat nem lehet a régi formákba befogadni anélkül, hogy azok megsérülnének.

Kifejezetten az evangéliumra vonatkozóan: azt nem lehet egyszerűen ráilleszteni arra, amit már az Ószövetségről tudunk; ez nem csupán az Ószövetségben szereplő dolgok újrafogalmazása, hanem egy „rejtély”, amelyre Krisztus eljöveteléig csupán utalások voltak.

Egyébként nem teljesen egyértelmű, hogy a két példabeszédben szereplő „régi” kifejezés az Ószövetségre utalt-e, vagy az Ószövetségre és a hozzá hozzáadott farizeusok hagyományaira együttesen. Függetlenül attól, hogy valakinek milyen zsidó vagy egyéb vallási hagyományai vannak, az Evangélium nem olyan dolog, amit egyszerűen hozzá lehet adni bármely már létező hagyományhoz. Végül pedig tartsátok szíveteket nyitottnak Isten felé; lehet, hogy Ő olyan új dolgokat akar megmutatni nektek, amikre nem számítotok.

K: A Mk 2,22-ben hogyan válnak a szervezetek olyanokká, mint a régi boros tömlők, és veszítik el azt a képességüket, hogy új dolgokra nyúljanak?

V: Amikor összekeverik a célokat a célkitűzésekkel. Bár a célkitűzések eredetileg jók lehetnek a cél eléréséhez, elavulhatnak, vagy fontosabb célkitűzések jelenhetnek meg. Ekkor a hagyomány kedvéért, vagy a folyamat betartása érdekében továbbra is az eredeti célkitűzéseket követik. Még friss, jó célkitűzések esetén is azonban a jó folyamatban lévő jó célkitűzések nem fedhetik le az összes esetet. Amikor a szervezetek és az emberek elveszítik az alkalmazkodás rugalmasságát, és elveszítik azt a képességüket, hogy a nem fontos dolgokban kompromisszumot kössenek, akkor elveszíthetik hasznosságukat.

K: A Mk 2,23–24-ben mi tekinthető helytelennek a gabona szedésében?

V: Az Ószövetség nem mondja, hogy ezzel bármi baj lett volna. A farizeusok azonban a gabona bármilyen összegyűjtését, legyen az bármilyen kicsi is, aratásnak tekintették. Mivel a gabona aratása munka volt, azt szombaton megtiltották.

K: A Mk 2:26-ban szereplő események Abiatár idején történtek, vagy apja, Ahimelech idején?

V: A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 909. oldalán azt állítják, hogy ez egy „ténybeli hiba”, de ebben tévednek. Akkoriban mind Abiatár, mind Ahimelech élt, bár Abiatár apját, Ahimelechot nem sokkal később megölték. Az Encyclopedia of Bible Difficulties (A Biblia nehézségeinek enciklopédiája) 362. oldala szerint a görög kifejezés, az epi Abiathar archiereos, egyszerűen azt jelenti, hogy „Abiathar főpap idején”. Abiathar nemcsak élt akkoriban, hanem jelen is volt, amikor ez történt. Ez a kifejezés olyan, mintha azt mondanánk: „Dávid, Izráel uralkodója idején”, még akkor is, ha Dávid csak később lett Izráel uralkodója.

Összefoglalva: ez Abiatár idején történt, aki később főpap lett. Ahogyan a When Critics Ask című mű 370. oldalán megállapítják: „ez Abiatár idején történt, de nem a hivatalában töltött ideje alatt.”

K: A Mk 2:27-ben, mivel a szombat az emberért (görögül anthropos) lett teremtve, ez azt jelenti-e, hogy az egész emberiségnek be kell tartania a szombatot?

V: Nem, három okból.

1) Még ha az egész emberiségnek is parancsba adták volna, hogy tartsa be, az Újszövetség a Kolossébeliekhez írt levél 2:16–17-ben azt mondja, hogy Jézus feltámadása után a szombatokat (csakúgy, mint az újholdakat és az étkezési törvényeket) már nem kell betartani. A Zsidókhoz írt levél 8:13 szerint az Ószövetség mára elavult.

2) Még az Ószövetség idején sem közölte Isten senkivel, csak a zsidókkal, hogy be kell tartaniuk a szombatot. A szombatok, az ünnepek és az újholdak Izrael számára szóló, örökre érvényes rendelkezések voltak a 2. Krónikák 2:3 szerint.

3) A Márk 2:27-ben az anthropos szó csupán a férfiakra (vagy az emberre) utaló általános kifejezés. De nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani annak, hogy az anthropos kifejezés minden férfire vonatkozik, mert a nőknek is be kellett tartaniuk a szombatot. A szombatot azonban soha senkinek nem parancsolták meg a zsidókon kívül, hiszen a 2. Mózes 31:12–13 szerint ez kizárólag Isten és Izráel közötti jel volt. A mennyben és most is a Zsidókhoz írt levél 3–4. fejezetében említett szombati pihenés (amely most és a jövőben is minden nap érvényes) a Zsidókhoz írt levélben említett minden hívő számára elérhető.

Általánosságban mi és a hetednapi adventisták egyetérthetünk (vagy legalábbis egyet kellene értenünk) abban, hogy:

a) Ha az Ószövetség idején zsidók lettünk volna, be kellett volna tartanunk a szombatot.

b) De még ha zsidók lennénk az Újszövetség idején, miután Krisztus feltámadt a halálból, akkor is Pálnak (valamint a többi újszövetségi írónak és Jézusnak) kellene engedelmeskednünk.

c) Amikor az Újszövetség módosít, hatályon kívül helyez vagy kiegészít valamit az Ószövetségben, az Újszövetségnek van elsőbbsége.

d) Jobban kellene törődnünk azzal, amit Isten a Bibliában tanított és parancsolt, mint azokkal a dolgokkal, amelyekről Isten nem beszélt.

K: A Márk 3:6-ban mi olyan képmutató a farizeusokban és a heródiánusokban (más néven szadduceusokban) ebben a szövegben?

V: Lehet valaki „törvénytisztelő”, és mégis gonosz (ezt néhány büntetőjogi védőügyvéd is jól tudja). A zsidóknak voltak törvényeik, amelyek tiltották az állatok megölését szombaton, de mivel nem volt írásos törvény, amely tiltotta volna, hogy szombaton összeesküvést szőjenek a Messiásuk megölésére, nyilván úgy gondolták, hogy ez rendben van. Ez Jézus szolgálatának korai szakaszában történt, és még ha nem is fogadták el Jézust Messiásukként, mégis egy olyan ember meggyilkolását tervezték, aki az ő szemükben nem szegett meg olyan törvényt, amiért halált érdemelt volna.

A farizeusok szívükben makacsok voltak abban az értelemben, hogy úgy döntöttek, nem taníthatók. Manapság is sokszor találkozunk olyan emberekkel, akik nem taníthatók. Néha ez nem saját döntésük eredménye, de néha igen.

Mivel Heródes király kivégeztette Keresztelő Jánost, talán abban reménykedtek, hogy rá tudják venni Heródeset, hogy Jézussal is ugyanezt tegye.

K: A Mk 3,11–12-ben miért nem fogadta el Jézus a róla szóló igaz bizonyságot, amikor az démonoktól származott? Van-e ma olyan bizonyság, amelyet Isten nem fogad el?

V: A válaszra több szempont is vonatkozik.

A démonok kisajátítják az üzenetet: Amikor az emberek hallották, hogy a démonok dicsérik Jézust, úgy tűnhetett, mintha az Ő oldalán állnának. Miután Jézus elment, az emberek talán továbbra is hajlandók voltak hallgatni azokra a démonokra, mert elvégre dicsérték Jézust. Pál hasonló okból űzte ki a démont egy lányból az ApCsel 16,16–19-ben. Manapság a szekták vezetői gyakran szóban tisztelik Jézust, de aztán olyan dolgokat tanítanak, amelyekből kitűnik, hogy nem hisznek abban, amit Jézus tanított és parancsolt.

Isten ismeri a szívet: Jézus soha nem fogadta el a démonok tanúságtételét. Ami az embereket illeti, az 1 Sámuel 16:7 azt mondja, hogy az emberek a külső megjelenésre tekintenek, Isten viszont a szívre tekint. Istent kevésbé érdekli, milyen hangokat adunk ki, mint az, hogy milyen szívvel adjuk ki azokat. Manapság vannak, akik színlelésből dicsérik Istent, de nem őszintén.

K: A Márk 3:14,19 szerint, mivel Jézus tizenkét tanítványt nevezett ki, hogyan lehet, hogy egyikük, Júdás Iskariót, később elárulta Jézust?

V: Az ApCsel 2:23 szerint Jézust Isten előre elhatározott szándéka és előre tudása alapján adták át a halálra. Júdás döntött úgy, hogy elárulja Jézust, de Júdást olyan helyzetbe hozták, hogy gyakorolhassa ezt a döntését.

Sokan talán úgy érezték, hogy Jézus elárulta őket a János 13:21-ben. Úgy értelmezhették a csodáit és kijelentéseit, hogy megvolt a hatalma a rómaiak elűzésére, mégis úgy döntött, hogy nem próbálja meg ezt megtenni. Ha úgy gondolod, hogy Isten azért van, hogy a te céljaidat szolgálja, előbb-utóbb valószínűleg te is úgy fogod érezni, hogy Isten elárult téged – egészen addig, amíg rá nem jössz, hogy mi azért vagyunk itt, hogy az Ő céljait szolgáljuk, és nem fordítva.

K: A Márk 3:14–19-ben miért akart Jézus tizenkét tanítványt?

V: Nem tudjuk biztosan, de legalább három okot láthatunk.

Hogy közelében tartózkodva tanulhassanak tőle.

Hogy Jézus elküldhesse őket prédikálni

Hogy megkapják a hatalmat a betegek gyógyítására és a démonok kiűzésére.

K: A Márk 3:14–19 szerint szerinted miért nem választott Jézus semmilyen szakértőt a Szentírásból, sem olyanokat, akik már korábban is hirdették az igét?

V: A tizenkét tanítvány közül négy halász volt, egy vámszedő, egy pedig zelóta. A másik hatról nem tudunk semmit. De a világ szemében mindannyian hétköznapi embereknek tűntek. Nem az a fontos, hogy ki vagy, amikor Krisztushoz jössz, hanem az, hogy Krisztus mivé tesz téged.

K: A Mk 3,17-ben hogyan jelenti a „boanerges” szó a „mennydörgés fiai” kifejezést?

V: Ezt a becenevet heves természetük miatt kapták. A „boanerges” szó az arámi „benai regesh” görög átírása, ami „a harag fiai” jelentést hordoz. A „regesh” és a „nerges” között azonban nincs túl szoros kapcsolat.

K: A Mk 3,27-ben mi vagy kik azok a „Sátán birtokai”?

V: Vannak emberek, akik a Sátán rabságában élnek. Senki sem szereti, ha mások beleavatkoznak abba, amit a sajátjuknak tartanak, és a Sátán sem szereti ezt. De nekünk el kell vennünk azt, amit a Sátán a sajátjának tart, és el kell vinnünk őket Istenhez.

K: A Mk 3:31-35-ben miért említette Jézus itt az anyját, testvéreit és nővéreit?

V: Jézus kétségtelenül szerette és nagyra tartotta a családját, de a családja nem volt fontosabb, mint Isten követése és Jézus szolgálata. A családja körülbelül 30 mérföldet utazott Názáretből Kapernaumba, hogy visszavigyék Jézust, de Jézus nem akart velük menni. Nekünk is ilyen hozzáállással kell rendelkezünk. Az Úrban engedelmeskednünk kell szüleinknek, de vannak olyan helyzetek, amikor meg kell szegnünk szüleink közvetlen parancsát, vagy szembe kell szállnunk burkolt kívánságaikkal, ha az, amit akarnak, nem egyezik meg Isten akaratával.

K: A Márk 3:31–35-ben Jézus vétkezett-e azzal, hogy itt nem tisztelte meg édesanyját?

V: Nem, mert nem azt kérték Jézustól, hogy a prédikálás közepén szakítsa meg a beszédét, és azonnal menjen hozzájuk, és Jézus tudta, hogy Isten, az Atya azt akarja, hogy éppen most prédikáljon. Jézus családja a Márk 3:20–21-ben azt hitte, hogy Jézus elment az esze. Elméletileg szólva, ha az anyja azt kérte volna Jézustól, hogy végleg hagyja abba a prédikálást, Jézusnak meg kellett volna szegnie ezt a (feltételezett) parancsot, hogy engedelmeskedjen Isten parancsának.

K: Miért nem volt ott József a Márk 3:31–35-ben?

V: A Szentírás nem mondja meg. Az egyházi hagyomány azonban azt mondja, hogy József jóval idősebb volt Máriánál, és lehet, hogy addigra már meghalt.

K: Miért magyarázta el Jézus a Márk 4:10–20-ban szereplő példázatok jelentését csak a tizenkét tanítványnak?

V: A Szentírás nem mondja meg, miért nem hallotta a tömeg minden magyarázatot, de Jézus különösen azt akarta, hogy tanítványai ne értsék félre a dolgokat. Természetesen a tömegből bárki, aki akarta, Jézus tanítványává válhatott, és Jézustól és a Tizenkettőtől is tanulhatott.

Ma is nagyjából így állnak a dolgok. Mindenki hallhat valamit az evangéliumról, de ha valóban teljes mértékben meg akarja érteni, tanulmányoznia kell Isten Igéjét, és más keresztényekkel együtt kell tanulnia.

De még a hívők számára is kemény munka lehet a Szentírásban turkálni, hogy megtalálják Isten üzenetét. Úgy tűnik, Isten néha azt akarja, hogy megdolgozzunk az Ő igazságának megismeréséért; talán így jobban meg is jegyezzük. A Példabeszédek 25:2 így szól: „Isten dicsősége, hogy elrejti a dolgot, a királyok dicsősége pedig, hogy kiderítik.”

Egy másik, de kiegészítő válaszért lásd a „Hard Sayings of the Bible” című könyv 417–419. oldalát.

K: Miért homályosította el Jézus szándékosan az evangéliumot a Márk 4:11–12-ben azzal, hogy példázatokban beszélt, hogy az emberek ne értsék meg, ne térjenek meg, és ne nyerjenek bocsánatot? Nem azért jött-e, hogy minden ember üdvözüljön? (Ezt Ahmad Deedat vetette fel.)

V: Jézus Ézsaiás 6:9–10-re utalt. Jézus azért beszélt példázatokban, hogy irgalmas legyen! Íme a válasz négy pontja.

1) Isten azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön (2 Péter 3:9; Ezékiel 17:23).

2) De vannak, akik úgy döntöttek, hogy elutasítják Isten szavát, és ennek következményei vannak ebben az életben. Az ilyen emberek megkeményednek a hallásukban, és megkeményítik a szívüket (2Mózes 8:15,32; 9:17,34; Példabeszédek 28:14; Róma 1:18–20; Zsidók 3:12–15; Zakariás 7:12).

3) A 2. Péter 2:20–22 szerint azoknak, akik elutasítják Istent, jobb, ha nem ismerik az igazságot, mintha ismernék, de hátat fordítanának neki.

4) A példabeszéd azért megfelelő, mert azok, akik követni akarják Istent, útmutatást kaphatnak annak jelentésének megértéséhez, míg azok, akik nem akarnak követni Istent, nem fogják megérteni a példabeszédet.

Ha valaki már elutasította az Istenről tudott igazságot, Istennek nincs kötelezettsége, hogy további igazságot adjon neki.

K: A Máté 13:1–23, a Márk 4:14–20 és a Lukács 8:5–15 versekben szereplő vető parabolában az emberek hogyan hasonlítanak a négyféle talajra?

V: Íme néhány példa.

1. Vannak, akik eleve nem törődnek az evangéliummal. A Sátán úgy működött, hogy az evangélium eleve ne tudjon behatolni a kemény talajba. Vannak, akik nagyon ellenzik a kereszténységet. Mások nem, de ahogy hallottam: „Eljövök a bibliaórára, ha nincs jobb dolgom.”

2. Vannak, akik eleinte elfogadni akarják az evangéliumot, de a nehézségek vagy az üldözés miatt eltávolodnak tőle.

3. Vannak, akik növekednek az evangéliumban, de elnyomják őket az élet gondjai vagy a társadalom csábításai. A materializmus, az erkölcstelen és erőszakos tartalmak nézése, valamint az alkoholizmus a nyugati társadalomban figyelendő legnagyobb „tövisek” közé tartoznak. Ha az ördög nem tud megállítani a nehézségekkel, akkor a figyelemelterelő dolgokkal fog elnyomni.

4. Vannak, akik reagálnak és kitartanak is. Közülük a különbözőek eltérő gyümölcsöket hoznak. Azokban az időkben a 10:1-es hozamot nagyon jónak tartották, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament (Bibliai Tudás Kommentár: Újszövetség) 118. oldala szerint.

K: A Márk 4:14–20-ban szereplő példabeszédben a vető nem volt-e túl gondatlan a maggal?

V: Gondatlan nem, de bőkezű a maggal, az igen. Nincs olyan „ötödik fajta” talaj, amely termékeny lett volna, csupán azért nem lett az, mert a vető elfelejtette oda vetni. Az igazság az, hogy egyetlen talaj sem hivatkozhat arra, hogy „termékeny talaj lettem volna, de a vetőt hibáztathatom azért, hogy nem vetett rám magot”. Vádolhatnánk a vetőt azzal, hogy „túl bőkezű volt a maggal”, minden talajnak esélyt adott, még akkor is, ha reménytelen ügy volt. Senki sem vádolhatja azonban jogosan a vetőt azzal, hogy túl fukar volt a maggal.

K: A Mk 4,21–25; Mt 5,14–16; Lk 8,16–17 alapján hogyan kell ma „ragyognunk”?

V: Miután Krisztushoz fordultunk, továbbra is a földön maradunk, hogy tanúi legyünk az Isten szeretetének, amely rajtunk keresztül ragyog, hogy az emberek szavainkon, cselekedeteinken és életünkön keresztül láthassák Krisztust. Mi vagyunk a 2 Korinthus 3:3-ban említett levél, amelyet Krisztus írt a világnak. Valójában lehet, hogy mi vagyunk az egyetlen levél, amelyet egyesek elolvasnak. A 2 Korinthus 3:7–18 szerint a ma bennünk ragyogó dicsőség dicsőségesebb, mint az a dicsőség, amely Mózesen keresztül ragyogott, olyannyira, hogy le kellett takarnia az arcát. Ezért ennek a fénynek ragyognia kell belőlünk, ahogyan a 2 Korinthus 4:6 mondja. Úgy kell ragyognunk, mint a csillagok a világ sötét égboltján, ahogyan a Filippi 2:15–16 mondja.

K: A Márk 4:21–25-ben milyen dolgok vannak – például a kosár –, amelyek elrabolják, elrejtik vagy eloltják a fényt?

V: Kétféle „kosár” létezik.

A legtöbb esetben az a „kosár”, amely elrejti a fényt, az, amit a hívők maguk választanak, hogy a fényükre tegyenek. Nem akarják elmondani az embereknek, hogy keresztények, vagy nem akarnak beszélni az életükről és arról, hogy Jézus mit tett az életükben. Egy egyszerű, kis lépés ennek leküzdésére az, ha megosztjuk ezt egy másik kereszténnyel, és az emberek véletlenül meghallhatják.

Néha azonban a társadalom helyez ránk egy kosarat, és mi csak passzívan beletörődünk ebbe. Amikor a gonoszt dicsérik, a jó dolgokat és a jó embereket pedig megalázzák, vajon csak hallgatnunk kellene? Vagy megfelelő időben és megfelelő módon ki kellene állnunk, megvédeni az elnyomottakat, segíteni azoknak, akiknek támogatásra van szükségük?

K: A Márk 4:22-ben milyen dolgok fognak később nyilvánvalóvá válni?

V: Minden cselekedet, jó és rossz egyaránt, kinyilatkozik az ítélet napján. Minden hiábavaló szóért, amit kimondunk, számot kell adnunk, a Máté 12:36–37 szerint. Isten a jellem bírája, és valaki egyszer azt mondta, hogy a jellem az, aki vagy, amikor azt hiszed, senki sem figyel.

K: A Márk 4:24-ben, a Lukács 6:38-ban és más versekben mit jelent az, hogy az a mérték, amit használsz/adsz, az lesz a mérték, amit kapsz?

V: Valójában ezek a versek mind azt mondják, hogy „használd, vagy elveszíted”, de ennek háromféle alkalmazása van.

A Márk 4:24 azt hangsúlyozza, hogy minél többet használsz Isten bölcsességéből és ajándékaiból, annál többet kapsz. Ha azt a keveset sem használod, ami van, azt is elveszik tőled.

A Lukács 6:38 hasonló, de azt hangsúlyozza, amit másoknak adsz, legyen az jó dolog, vagy megbocsátás és irgalom, amint azt a Lukács 6:37 említi.

A Máté 18:35 és 6:12 azt tanítja, hogy Isten úgy bocsát meg nekünk, ahogy mi is megbocsátunk másoknak. Az irgalom és a megbocsátás mértéke, amit másoknak adunk, megmutatja, mit fogunk kapni.

Összefoglalva: Isten végső ítéletének és a földi élet során kapott áldásainak egyes vonatkozásai mindenki számára abszolútak és állandóak. Más vonatkozások az egyén tudásától függenek (Róma 4:15; 5:13; 2 Péter 2:21–22 stb.). Az, hogy az ember mit kap, részben attól függ, hogy mit ad másoknak.

K: Mi a lényege a Márk 4:26-ban szereplő példázatnak?

V: Ez az egyetlen példabeszéd, amely kizárólag a Márk-evangéliumban található. Sem a magot vető személy, sem a magot befogadó talaj nem veszi észre, mi történik, miközben a mag növekszik. Csak az eredményt és az előnyt látják.

Volt egyszer egy kisfiú, aki egy csésze földbe ültetett egy borsómagot. Öntözte és napfényt adott neki, de a borsó növény soha nem hajtott ki. Nem értette, miért. Minden nap kiemelte a magot, hogy megnézze, hogy áll. Néha túlságosan a azonnal látható eredményekre koncentrálunk, és emiatt elszalaszthatjuk a fontosabb dolgokat.

K: Miért áll a Márk 4:31-ben, hogy a mustármag a legkisebb az összes mag közül, hiszen léteznek ennél kisebb magok is?

V: A mustármagok rendkívül kicsik; körülbelül 725–760 darabjuk egy grammot nyom. Ugyanakkor nem ők a világon létező legkisebb növényi magok. Ők voltak a legkisebb magok, amelyeket az emberek a mezőre vetettek, és ők voltak a legkisebb magok, amelyeket az akkori emberek ismertek.

K: Miért áll a Márk 4:32-ben, hogy a mustárnövény a legnagyobb az összes fűszernövény közül, hiszen vannak ennél nagyobb fűszernövények is?

V: Jézus itt nem botanikai leckét akart tartani. Jézus a hallgatósága számára beszélt, és olyan kifejezéseket használt, amelyeket ők megérthettek. A mustárnövény volt a legnagyobb azok közül a növények közül, amelyeket ők fűszernövényként ismertek.

K: A Mk 4:33-ban a madarak itt jók vagy rosszak?

V: Míg a Márk 4:4-ben a madarak rosszak voltak, itt semlegesek. Azokat az embereket jelképezik, akik a fa ágainak gyümölcséből részesülnek anélkül, hogy bármit is tettek volna a fa elültetéséért.

K: A Mk 4:34-ben miért tanított Jézus mindent példázatokban?

V: Ezzel a sajátos tanítási módszerrel Jézus taníthatta azokat, akik tanulni akartak, és elrejthette az igét azok elől, akik nem akarták követni Őt.

K: A Márk 4:38-ban hogyan aludhatott Jézus a hajón a vihar alatt?

V: Jézus talán elfáradt a sok prédikálás után. Ezenkívül talán az Atya kifejezetten azt akarta, hogy Jézus ekkor mély álomba merüljön, hogy így mutassa meg a tanítványoknak, mennyire szükségük van az imádkozásra.

K: A Márk 4:39-ben hogyan szűnhetett meg a szél ilyen hirtelen?

V: A szél két terület közötti nyomáskülönbség eredménye. Bár a szél természetes módon is hirtelen elcsendesedhet, ez a szakasz arra utal, hogy a szél elcsendesedése csoda volt. Az angolra „be still” (csendesedj) néven fordított kifejezés (görögül pephimoso) pontosabban „elhallgattatni” jelentéssel fordítható, ahogyan a Márk 1:25-ben is szerepel. Ez egy szakszó, amely arra utal, hogy megfosztják a démont hatalmától – a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 122. oldala és a The Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 656. oldala szerint.

K: A Márk 4:39-ben a viharok meglehetősen veszélyesek voltak, és a halászok tudták, hogy valódi veszélyben vannak, ha nem lenne ott az a személy, akivel együtt ültek. Az életünkben felmerülő viharokban hogyan lehetünk biztosak abban, hogy Jézussal együtt vagyunk a „csónakban”?

V: Két szempontot kell figyelembe venni.

Csatlakozzunk hozzá: Először is győződjünk meg arról, hogy valóban Jézust követjük oda, ahová Ő vezet minket, és nem csak arra kérjük Jézust, hogy segítsen nekünk abban, ahová mi magunk szeretnénk menni. Amikor Isten bezár egy ajtót, keményen próbálkozhatunk annak újbóli kinyitásával, és néha sikerrel is járunk. De a végeredmény nem siker, hanem inkább kudarc lesz.

Engedjük be Őt a hajónkba: Másodszor, ne csak az életedbe hívd meg Jézust, hanem az életed minden területére. Vannak-e olyan dolgok az életedben, amelyeket nem adtál át Istennek, hanem inkább azt mondtad neki: „Semmi baj, ezt a részt majd én magam intézem.” Vannak olyan dolgok az életben, ahol Isten azt akarja, hogy te magad tanulmányozd át a különböző alternatívákat, és megtanulj jó döntéseket hozni. De ahogyan a gyermekeid is néha rossz (remélhetőleg apró) döntéseket hoznak, és tanulnak a hibáikból, úgy a mennyei Atyád is hagyhatja, hogy rossz döntéseket hozz, és tanulj belőlük. De adj lehetőséget Istennek, hogy szóljon hozzád, és örömmel engedd, hogy Ő felülbírálja a döntéseidet.

K: A Márk 5:1-ben hol található a gadaraiak országa?

V: Ez a Gerasa város környéke, amely a Galileai-tótól körülbelül 35 mérföldre délkeletre feküdt a mai Jordánia területén. A mai Khersa falu déli részétől egy mérföldre található egy meredek domb, amely 40 yardra van a parttól. Két mérföldre onnan barlangsírok találhatók, amelyeket nyilvánvalóan lakóhelyként is használtak.

K: A Márk 4:39-ben Jézus nagyon különböző módon bánt a tanítványokkal, akik itt kérdéseket tettek fel neki, valamint a démonokkal és azokkal az emberekkel, akik ellene szegültek. Hogyan kellene viselkednünk azokkal az emberekkel szemben, akik különböző módon kérdőjelezik meg vagy ellenzik a cselekedeteinket?

V: Íme hat lépés, amit érdemes figyelembe venni.

1. lépés: Mielőtt bárkivel is foglalkoznánk, először magunkkal és az esetleges büszkeségünkkel kell szembenéznünk. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a cselekedeteikre vagy döntéseikre irányuló bármilyen kritika személyes támadás ellenük. Nem értik a háború idején a „lojális ellenzék” fogalmát. Vannak, akik úgy gondolják, hogy mindig helyes döntést kell hozniuk, és ha nem így tettek, attól tartanak, hogy valaki rájön, hibáztak. Mielőtt megpróbálnál másokkal foglalkozni, győződj meg róla, hogy nincs gondod azzal, ha mások látják, hogy hibázol. Végül pedig figyelj oda alaposan. Előfordul, hogy a veled beszélő személy téved, és NEM szabad követned a tanácsát, de a téves javaslatában lehet egy szikrányi igazság, amit mégis érdemes megfontolnod. Legyél képes ezt felismerni.

2. lépés: Vedd észre, hogy nem mindenki, akivel beszélsz, végezte el maga is az 1. lépést. Próbáld meg felismerni, hogy minden kritikát személyes támadásnak fog-e tekinteni. Amikor beszélsz, erősítsd meg őket, hangsúlyozd ki azt a cselekedetet vagy döntést, amit rosszul tettek, és hogy mit kell most tenni ezzel kapcsolatban.

3. lépés: Amikor az emberek olyan tanácsot adnak neked, amiről tudod, hogy nem szabad követni, udvariasan magyarázd el, miért nem fogod követni, legalábbis annyira, amennyire hagyják, hogy beszélj. Ne hagyd, hogy amit jónak tudsz, azt gonosznak nevezzék, ahogy a Rómaiakhoz írt levél 14:16 mondja.

4. lépés: Ha az emberek olyan tanácsot adnak neked, amelyet követned kell, akkor gyorsan egyezz bele, köszönd meg nekik, hogy tanítottak vagy segítettek neked, majd kövesd azt. Nincs szükség vitatkozni azon, amit te helyesnek tartasz, csak azért, hogy megőrizd a méltóságodat. Ha a jó javaslatot tevő személy egy gyermek, vagy alacsonyabb pozícióban van, mint te, az nem számít. Ha jó tanács, akkor kövesd azt mindenképpen.

5. lépés: Ha úgy gondolod, hogy a tanács sem különösebben jó, sem különösebben rossz, légy hajlandó kompromisszumra. Ha a másik fél erősen ragaszkodik hozzá, gondold át, mennyi kárt vagy sérelmet okozna, ha egyszerűen belemenél abba, ami számodra jelentéktelen kérdés. Ez különösen hasznos a házasságban.

6. lépés: Ha az illető magasabb pozícióban van nálad, például főnök, kormánytisztviselő vagy a férjed, és a parancsa vagy tanácsa nem jó, akkor nehéz helyzetbe kerülhetsz. Először próbáld meg elmagyarázni neki a másik alternatíva előnyeit. De ha még így sem hallgat rád, az azért lehet, mert tévedsz, vagy pedig igazad lenne, csakhogy van valami, amit te nem tudsz, ő viszont igen. Másrészt viszont lehet, hogy ők hoznak itt ostoba döntést. Miután figyelmeztetted őket – ami (általában) a kötelességed –, néha muszáj engedelmeskedned.

K: A Mk 5,3–4-ben hogyan lehetett az a démonoktól megszállott ember olyan erős, hogy eltörhette a láncokat és a bilincseket?

V: Ismert, hogy még a nem démonoktól megszállott emberek is hatalmas erőteljes tettekre képesek stresszes, élet-halálról szóló helyzetekben. Hallottam egy riasztásról, amely szerint egy vegyi üzem robbanása fenyegetett (ami szerencsére nem történt meg), és az egyik vegyi üzemeltető átugrott egy nyolc láb magas drótkerítésen. Amikor visszatért az üzembe, csodálkozva nézte azt a kerítést, mintha alig hitte volna el, amit tett.

Hallottam egy nőről is, aki, amikor egy parkoló autó éppen el akarta gázolni a gyerekét, felemelte az autó egyik sarkát.

K: A Márk 5:6-ban miért rohant egy démon által megszállt ember Jézushoz, hogy imádja Őt?

V: Bár a Szentírás nem mondja meg, íme egy feltételezés. Ha a démon azt hitte, hogy Jézus érte jön, és hogy nem tud elmenekülni, talán azért akart először Jézushoz rohanni, hogy könyörögjön neki, kímélje meg. A démon tudta, hogy Jézus jön, és kétségbeesésében tisztelettel adózott Jézusnak, kérve, hogy kímélje meg a gyötréstől, annak ellenére, hogy éppen ő gyötörte azt az embert.

Mellékesen megjegyezzük, hogy míg az előző történet Jézusnak a démonok által használt természet feletti hatalmát mutatta be, ez a történet közvetlenül Jézusnak a démonok feletti hatalmát szemlélteti.

K: Miért volt a démon neve „Légió” a Mk 5,9-ben és a Lk 8,30-ban?

V: Egy római légió körülbelül 5 000–6 000 katonából állt. Más szóval, ennek az embernek nem egy problémája volt egy démonnal, hanem 5 000 vagy 6 000 problémája volt a démonokkal. Istennek nem számít, hány problémánk van, az Úr mindet megoldja.

Felmerül a kérdés, hogy a jelenleg létező démonok mindegyike már az Édenkertből kezdve önálló létezéssel rendelkezett-e vagy sem. Lehet, hogy a démonok (akárcsak a baktériumok) szaporodni tudtak akár egy ember testén kívül, akár annak termékeny talaján belül. Ez azonban csupán spekuláció.

K: Miért tűnt úgy a Márk 5:10–14 és a Lukács 8:32 szerint, hogy Jézus „megállapodást kötött” a démonokkal?

V: Bár Jézusnak megvolt rá a lehetősége, a Szentírás valójában nem mondja, hogy többet tett volna annál, hogy engedélyt adott nekik. Jézus nem feltétlenül tett szívességet a démonoknak; a disznók megfulladtak.

K: A Mk 5,10–14 szerint a mai keresztényeknek szabad-e alkut kötniük a démonokkal?

V: Nincs bizonyíték arra, hogy ezt kellene tennünk. Nincs meg az a tudásunk, amellyel Jézus rendelkezett. Tekintettel arra, hogy a démonok a miénktől eltérő dimenzióban is látnak, lehet, hogy intelligensebbek, és nincs garancia arra, hogy őszinték vagy megbízhatók lennének, úgy tűnik, nincs semmiféle kényszerítő szükség arra, hogy egyáltalán bármely démonnal is beszéljünk, kivéve, ha megparancsoljuk nekik, hogy legyenek megkötözve, vagy távozzanak.

K: A Mk 5,12-ben és a Lk 8,30–33-ban miért akartak a démonok a disznókba menni?

V: A Szentírás csupán a legrövidebb bepillantást enged a démonok gondolkodásmódjába. Nyilvánvalóan úgy gondolták, hogy ebben az időben jobb, ha a disznókba mennek, mint ha a mélységbe kerülnének.

A Szentírás nem mondja meg, hogy a démonok szándékosan vagy véletlenül okozták-e a disznók fulladását, vagy egyáltalán tudták-e, hogy a disznók megfulladnak. Végül a Szentírás nem mondja meg, hogy a démonok és a Sátán teljesen épelméjűek-e, vagy néha őrültek.

K: A Márk 5:13-ban szereplő eseményből mit kellene mindenkinek tudnia a démoni megszállásról?

V: A démonok egyik célja, amikor megszállnak valakit, az, hogy elpusztítsák gazdatestüket, legyen az disznó vagy ember. Azok az emberek, akik azt állították, hogy kommunikálnak a démonokkal, gyakran rövidebb életet éltek. Ha valaki az okkultizmussal szórakozik, vagy komolyabban veszi, meg kell kérdezni tőle: miért? Rendszeresen mérget juttat a vérébe? Ha nem akarja ezt tenni, akkor miért akarna beszélgetni a démonokkal, akik ugyanúgy megölnék őt, ahogy megölték a disznót?

K: A Márk 5:13-ban miért pusztított el Jézus állítólag 2000 disznót egy ember meggyógyítása érdekében? (Ahmad Deedat hozta fel ezt a kérdést.)

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

a) Feltételezem, Deedat is egyetértene azzal, hogy mi többet érünk, mint sok disznó. Az emberek – legyenek akár Szaúd-Arábiában, Indiában vagy a nyugati világban – folyamatosan sok állatot ölnek meg élelem céljából. Ezeket a disznókat, amelyeket a Galileai-tó keleti partján élő nem zsidók tenyésztettek, élelem céljából nevelték, mivel – ellentétben a juhokkal vagy a tejelő tehenekkel – a disznótenyésztésnek nincs más célja.

b) Nem Jézus, hanem a démonok ölték meg a disznókat. Amikor a démonok légiója elhagyta a férfit, belementek a disznókba, és ez a disznók fulladásához vezetett.

c) Meglepő számomra, hogy Deedat színlelt együttérzést tanúsít ezek iránt a disznók iránt, miközben a Korán egy Isten prófétájáról szól, aki bölcsebb volt Mózesnél, és aki egyszerűen odalépett egy kisfiúhoz, eltörte a nyakát, és megölte. (Nem, a fiút utána nem támasztották fel vagy ilyesmi; a fiú egyszerűen halott maradt.) Ez a 18. szúra 63–82. versében található. A hadíszokban a Bukhari 1. kötet, 3. könyv, 124. szám, 92. oldal részletesen kifejti al-Khidr történetét. Abu Dawud 3. kötet, 4688–4690. szám, 1319. oldal

azzal indokolja ezt, hogy az a kisfiú, akit al-Khidr megölt, hitetlenként született. Tehát egy muszlim szemében elég-e az, hogy egy kisfiú nem hitt Istenben ahhoz, hogy eltörjék a nyakát?

K: Miért kérte a tömeg Jézust, hogy távozzon a Márk 5:17-ben és a Lukács 8:37-ben?

V: Ezek az emberek egyértelműen látták Jézus jóságát és hatalmát, és mégis azt kérték tőle, hogy távozzon tőlük. Sertéseket tenyésztettek, amelyekre nem volt piac Isten törvényét követő népe körében.

Egy tévhit az, hogy az embereknek meg kell változniuk, mielőtt Krisztushoz jönnek. Nem kell, mert saját erőből nem tudnak. Jézus fogja őket megváltoztatni. De mi van, ha nem akarnak megváltozni? Akkor nem akarnak az igazi Jézushoz jönni.

Manapság a teljesen gonosz emberek gyakori reakciója, amikor meglátják Isten jóságát és tiszta szeretetét, az, hogy megpróbálják azt eltüntetni. Ez különösen igaz azokra, akik manapság szellemileg „disznókat árulnak”. De ezek az emberek mások voltak; úgy tűnt, személyesen nem volt ellenükre semmi Jézussal szemben (ellentétben az írástudókkal és a farizeusokkal). Inkább az volt a helyzet, hogy Jézus – bármennyire is érdekes és hatalmas volt – túl drága vendég volt a jelenlegi életmódjukhoz képest.

K: Miért nem engedte Jézus a Márk 5:18–20-ban, hogy az az ember vele tartson?

V: Jézus kétségtelenül látta, hogy ha a megszállottságtól megszabadult férfi azok között marad, akik ismerik őt, az nagyobb szolgálatot jelent, mintha egy immár normális állapotban lévő pogány olyan zsidókhoz menne, akik nem ismerik őt, és már látták Jézus csodáit.

Ma természetesen hajlamosak lehetünk arra, hogy a „látványosabb” szolgálatokat akarjuk végezni, de Istennek talán nagyobb célja van velünk, amikor máshová küld minket, vagy ott tart, ahol vagyunk. Ahelyett, hogy azt kérdeznéd, miért nem helyez el Isten téged máshol egy szolgálatba, inkább azt kellene megkérdezned, hogyan lehetsz hatékonyabb ott, ahol vagy.

K: A Márk 5:27–34-ben, amikor a vérzéses asszony megérintette Jézust, miért kérdezte Jézus nyilvánosan, ki érintette meg?

V: Két lehetséges válasz van.

1. Mivel Jézus, amikor a földre jött, magára vette bizonyos korlátozó emberi tulajdonságokat – például azt, hogy nem mindenható –, valóban nem tudta, ki gyógyult meg csodálatos módon azáltal, hogy megérintette Őt.

2. Függetlenül attól, hogy Jézus tudta-e, ki volt az, azt akarta, hogy a nő előjöjjön. Volt itt egy befejezetlen ügy, nevezetesen, hogy Jézus beszélni akart vele, és kijelenteni, hogy a hite gyógyította meg, és hogy békével távozzon, és megszabaduljon szenvedésétől.

K: A Mk 5,30–33-ban, mivel Jézus tudhatta, mi van az emberben, miért kérdezte meg tőle?

V: Jézus a nő kedvéért kérdezte, nem a sajátja miatt. Segíteni akart neki, de azt akarta, hogy a nő kérje meg először.

K: A Mk 5,35-ben és a Lk 8,49-ben miért mondták, hogy ne zavarják Jézust, miután Jairus leánya meghalt?

V: Bár Jézus meg tudta gyógyítani a betegeket, valószínűleg azt gondolták, hogy még Jézus sem képes feltámasztani a halottakat.

K: Miért mondta Jézus a Mk 5:39-ben és a Lk 8:52–53-ban, hogy Jairus lánya nem halt meg, hanem csak alszik?

V: Két lehetséges válasz van.

Kóma: Lehet, hogy a lány valóban nem halt meg, hanem csak a halálhoz közeli kómában volt. A Szentírás valójában nem mondja ki, hogy meghalt volna. Inkább a Lukács 8:49 azt mondja, hogy a többiek azt mondták, meghalt, a Lukács 8:53 azt mondja, hogy „tudták”, hogy meghalt, a Lukács 8:55 pedig azt mondja, hogy lelke „visszatért”. A következő válasz azonban valószínűbb.

Halál: Valójában meghalt. A halált azonban végleges fizikai állapotnak tekintik, és Jézus azt a metaforát használta, hogy a lány csak alszik, mert tudta, hogy feltámasztja őt.

K: Miért mondta Jézus a Márk 5:41-ben és a Lukács 8:54-ben: „Kislány, kelj fel!”?

V: Ha Jézus egyszerűen csak azt mondta volna, hogy „kelj fel”, talán minden halott feltámadt volna. Nem lett volna jó, ha Jézus azt mondja, hogy „kelj fel”, és minden halott feltámad, majd Jézus ezt azzal folytatja, hogy „másodszor is meggondolva…”

K: Miért mondta Jézus a Mk 5,42-ben és a Lk 8,56-ban a lány szüleinek, hogy ne beszéljenek senkinek erről a csodáról?

V: Itt talán az időzítés volt a kérdés; talán Jézus nem akarta, hogy erről a csodáról beszéljenek, amíg ő a városban tartózkodott. Az emberek természetesen előbb-utóbb úgyis megtudták volna, de Jézus nem akarta, hogy még több ember próbáljon követni őt „csak a látvány kedvéért”.

K: Miért magyarázza Márk az olvasóinak az arámi kifejezéseket a Márk 5:41 és 7:34-ben?

V: A Márk-evangéliumot görögül írták, és bár Palesztinában sokan beszéltek mindkét nyelvet, Márk arra számított, hogy görög olvasói közül sokan nem értik az arámi kifejezéseket. Ezzel ellentétben Papiasz azt állítja, hogy a Máté-evangéliumot eredetileg héberül írták le. Ugyanakkor lásd az Expositor’s Bible Commentary 8. kötet 11–12. oldalát, ahol ez a kijelentés kétértelműségét tárgyalják.

A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 911. oldalán található egy hasznos megjegyzés ezzel kapcsolatban. Asimov szerint Márk stílusa még Mátéénál is közelebb áll az arámi nyelvhez. „Valójában úgy tűnik, hogy ennek az evangéliumnak a görög szövegében tapasztalható tökéletlenség részben abból fakad, hogy számos arámi kifejezésmódot tartalmaz, szó szerinti fordításban, mintha Márk görögül írt volna, de arámiul gondolkodott volna.”

K: A Mk 5,41-ben Jézus arámiul vagy görögül beszélt?

V: Jézus minden bizonnyal arámiul beszélt, amit arámi kifejezései is bizonyítanak. Galileában és a Dekapoliszban azonban sokan beszéltek mindkét nyelvet, de a görög nyelvben érezték magukat otthonosabban. Mivel Jézus onnan származott, valószínű, hogy mindkét nyelven szólt az emberekhez.

Az alábbiakban néhány konkrét arámi kifejezés szerepel

A1. „A mennydörgés fiai” Márk 3:17

A2. „Kislány, mondom neked, kelj fel!” Márk 5:41

A3. „nyílj meg / nyílj meg teljesen” (ephphatha) Márk 7:34

A4. „Üresfejű” Máté 5:22

A5. „Abba, Atyám” Márk 14:36

A6. „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Máté 27:46; Márk 15:34

A7. „hogy vajon szombaton gyógyít-e, hogy vádat találhassanak ellene” (Lukács 6:7) – ez egy sajátos nyelvtani szerkezetű görög kifejezés (függő kiegészítő infinitív), amely az A Wandering Aramean című könyv 12–13. oldalai szerint arámi nyelvi árnyalatra utalhat.

Jézus héberül beszélt Pál látomásában az ApCsel 26:13–15-ben.

Íme négy dolog, amely arra utal, hogy Jézus görögül is beszélt.

G1. Máté 16:15–18 (Petros, Petra)

G2. A Fülöp és András nevek görögök voltak. A Bartimeus név egy arámi–görög keverék, a Dictionary of Jesus and the Gospels című mű 316. oldala szerint.

G3. Amikor Jézus Palesztinából északra, Tíruszba ment, és a Márk 7:24–29-ben szereplő szíro-föníciai asszonnyal beszélt, rendkívül valószínű, hogy az asszony kizárólag görögül beszélt.

G4. Végül pedig nehéz lenne elhinni, hogy – mivel legalább három evangéliumot eredetileg görögül írtak, és Pál és mások is görögül írtak leveleket – Jézus ne ismerte volna azt a nyelvet, amelyet még a galileai halászok is beszéltek.

A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 911. oldalán szintén szó esik Jézus arámi kifejezéseiről.

K: A Márk 6:1-ben mi volt Jézus „szülőföldje”?

V: Ez a galileai Názáret környéke lenne.

K: Miért nem hittek Jézusban sokan szülővárosában a Márk 6:1–6 szerint?

V: Voltak, akik hittek benne. Sokaknak azonban nehezen ment elhinni, hogy valaki, aki egykor gyermek volt, és ugyanott nőtt fel, ahol ők is, nagy ember lehet, nemhogy a Messiás.

K: A Mk 6,1–6 szerint milyen módon veszik ma az emberek Jézust természetesnek anélkül, hogy nyíltan elutasítanák Őt?

V: A hitetlenek és a hívők egyaránt magától értetődőnek vehetik Jézust.

A nem hívők azért vehetik természetesnek Jézust, mert tudják, hogy Ő mindig ott volt. Amikor belefáradnak a jelenlegi életükbe, akkor úgy gondolják, hogy bármikor fordulhatnak Hozzá. De nem tudjuk, mikor ér véget az életünk, és valójában azt sem tudjuk biztosan, hogy lesz-e egyáltalán holnapunk.

A hívők, akik már átadták az életüket Krisztusnak, szintén magától értetődőnek vehetik Jézust. A szeretetük kihűlhet, és tudhatják, hogy bármikor bűnbánatot tehetnek, és visszatérhetnek hozzá. De ismétlem: valójában nem tudjuk biztosan, hogy lesz-e egyáltalán holnapunk. A legjobb idő arra, hogy helyrehozzuk a kapcsolatunkat Istennel, éppen most van.

K: A Márk 6:3 alapján hogyan bátoríthatnád az embereket arra, hogy ne vegyék Jézust természetesnek?

V: Imádkozz értük, és próbáld rávenni őket, hogy új szemmel nézzék Jézust. Gondolj arra, mit szenvedett el értünk (Zsidók 12:2–3). Gondolj arra, miért akarta Jézus ezt megtenni a Zsidók 12:2 közepén. Végül: „tartsd szem előtt a célt”, és ne feledd, hogy a cél az, hogy örökké Jézussal lehess a mennyben.

K: A Márk 6:5-ben az, hogy Jézus nem tudott csodákat tenni, bizonyítja-e, hogy nem Isten, ahogyan azt a Jehova Tanúi állítják a „Gondolatok a Szentírásból” című kiadvány 150. oldalán (1989)?

V: Nem. A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

A földön Jézus önként megüresítette magát, szolgai alakot öltve, ahogyan a Filippi 2:6–7 mondja. Jézus engedelmességet, szenvedést és fizikai fájdalmat tapasztalt, amíg a földön volt.

Az, hogy úgy döntött, nem tesz csodát, nem ugyanaz, mint ha fizikailag képtelen lenne csodát tenni. Jézus önkiüresítésétől függetlenül Isten, az Atya dönthetett volna úgy, hogy csodát tegyen, de a hitetlenségük miatt nem így döntött.

K: Miért nem tudott Jézus hatalmas csodákat tenni szülővárosában (Mk 6,5)?

V: Mivel az emberek összességében nem voltak hajlandók hinni a szülővárosukból származó fiúban, a csodatétel nem növelte volna hitüket. Ez Jézus részéről irgalmas cselekedet is lehetett. A 2. Péter 2:21–22 szerint jobb, ha valaki nem ismeri az igazság útját, mintha ismerné, és hátat fordítana neki.

K: Miért nem vihettek a tanítványok táskát, kenyeret vagy rézérmét az övükben a Márk 6:8-9 szerint?

V: Egyszerűen azért, mert Urunk megparancsolta nekik, hogy ne tegyék. Feltételezhetjük, hogy azt akarta, hogy Istenre és másokra támaszkodjanak, ne pedig anyagi forrásaikra.

K: Miért nem mehettek több házba egy városban a Márk 6:10 és a Lukács 9:4-5 szerint?

V: Jézus nem mondta meg, de számos gyakorlati okot láthatunk arra, hogy miért ne látogassanak el több házba.

1. Nagyobb volt az esélye annak, hogy az emberek megsértődnek, félreértik őket, vagy viták alakulnak ki az emberek között arról, ki fogadhatja be a vendégeket.

2. Az emberek számára – nem is beszélve a tanítványokról – zavaró lett volna, ha állandóan azzal kellett volna foglalkozniuk, hogy hol szálljanak meg.

K: A Mk 6:11 szerint, ha akkoriban éltél volna, és tudtad volna, hogy mit fog tenni Júdás Iskariót, befogadnád-e Júdást a házadba?

V: Igen, ha tudtad volna, hogy Jézus ezt akarja tőled. Bármely döntésnél a legfontosabb kérdés az, hogy „mit akarna Jézus, hogy tegyél?”

K: A Mk 6,14–29-ben miért tesznek egyesek, mint például itt Heródes, olyan gonosz dolgokat, amelyekről tudják, hogy nem akarják megtenni?

V: Heródes dilemmában volt. Élvezte, hogy Jánost fogságban tartotta. Másrészt viszont nem akarta, hogy vendégei előtt úgy tűnjön, mintha nyilvánosan visszavonná a szavát. Heródes királyként sok embert megölt, és valószínűleg nem tűnt számára olyan súlyosnak, ha még egy embert megöl.

Tiszteletre méltó dolog betartani a szavunkat, de vannak, akik úgy vélik, hogy mindig tiszteletre méltóbb a szavunkat minden másnál előbbre valónak tekinteni. Heródes nem akart semmit tenni, ami tiszteletlennek tűnhetett volna. Jefte is így érezhetett, amikor azt a gonosz cselekedetet követte el, hogy megölte a lányát, csak hogy betartsa a szavát.

K: A Mk 6,14–29-ben Heródes ugyan nem utasította el teljesen Keresztelő Jánost, de miben különbözik az, hogy Heródes magától értetődőnek tekinti Keresztelő Jánost, attól, hogy mások magától értetődőnek tekintik Jézust?

V: Heródesnek szerelem-gyűlölet viszonya volt Keresztelő Jánoshoz. Gyűlölte, hogy János szabadon kritizálta őt, és esetleg bajt keverhetett. Másrészt viszont szeretett Keresztelő János társaságában lenni, és Heródesnek tetszett, hogy ezt a potenciális bajkeverőt bezárva tarthatta és ellenőrzése alatt tarthatta. Szerette, hogy Keresztelő János ott volt, vagy inkább azt szerette, hogy Keresztelő János pont ott volt, ahol ellenőrizni tudta. Ma is vannak, akik szeretik Jézust, szeretnek Jézusról tanulni, de nem szeretik, hogy Jézus követelményeket támaszt az életükkel szemben, és azt akarja, hogy Krisztus ellenőrzése alatt álljanak.

K: A Mk 6,17–18-ban miért nem volt törvényes, hogy Heródes Antipász elvette testvére feleségét?

V: János jól ismerte az Ószövetséget. Az, hogy Heródes még testvére életében elvette annak feleségét, ellentétes volt a Levitikus 18:16 és 20:21 versekkel.

K: A Márk 6:20-ban hogyan lehetett, hogy Heródes Antipász félt és tisztelte Jánost, hiszen később megölte őt?

V: Tekintettel arra, hogy János elkötelezte magát amellett, hogy feladja a kényelmes életet a pusztában való életért, és arra, hogy bátran hirdette az igazságot, bármi áron, Heródes őszinte tisztelettel viseltetett János iránt. Bármennyire is nagy volt Heródes tisztelete, a mostohalányának tett meggondolatlan esküje és az a félelme, hogy esküszegőnek tartják majd, erősebb volt a tiszteleténél és azon vágyánál, hogy helyesen cselekedjen, amint azt a Márk 6:22–28 is mutatja.

Bármilyen furcsán is hangzik, egyeseknél a vállalásuk betartására irányuló vágy és az, hogy igaznak tűnjenek, nagyobb, mint az, hogy valóban igazak legyenek.

K: A Márk 6:21, a Máté 14:6–10 és a Mózes 40:20–22 versekben, mivel Heródes Keresztelő Jánost a saját születésnapján ölette meg, a fáraó pedig a főpékét a saját születésnapján, vajon ezek a versek arra utalnak-e, hogy nem szabad születésnapokat ünnepelni, ahogyan azt a Jehova tanúi állítják a „Gondolatok a Szentírásból” című kiadvány 68–69. oldalán (1989) című kiadványban állítják?

V: Nem. Heródes és a fáraó voltak gonoszak, nem a születésnap. Maga az esemény sem nem volt jó, sem nem rossz. Az a tény, hogy mindkét eset beltérben történt, nem jelenti azt, hogy soha nem szabadna bent lennünk.

K: A Márk 6:30–34-ben miért kellett pihenniük, és elengedhetetlen volt-e ez?

V: A tanítványok annyira elfoglaltak voltak, hogy még enni sem volt idejük. Nemcsak enni kellett nekik, hanem pihenni és kikapcsolódni is szerettek volna.

A pihenés iránti igényük azonban alárendelt volt a őket követő tömegek igényeihez képest. Mivel a fű zöld volt, ez azt jelenti, hogy késő télen vagy kora tavasszal történt. Ez a csoda nem történt volna meg, ha a tanítványok ragaszkodtak volna a tervhez, és egyszerűen csak pihentek volna, amint azt a Believer’s Bible Commentary 1336. oldala is elmondja.

K: A Márk 6:30–32 szerint mi a pihenés helye a keresztény életben?

V: Néha Isten azt akarja, hogy a szolgálatra fordítható időből egy részét pihenésre szánjuk, és közelebb kerüljünk Hozzá.

Ez azonban nem igazolja a keresztény vezetők fényűző nyaralásait, amint arra a Believer’s Bible Commentary 1335–1336. oldala emlékeztet minket.

K: Miért kérdezte Jézus a Márk 6:38-ban és a Márk 8:5-ben mindkét étkeztetés előtt, hogy mennyi élelmük van?

V: Visszatekintve nem tűnik relevánsnak, hogy Jézus kezdetben mennyi élelemmel rendelkezett. Ha akarta volna, egy morzsából is meg tudta volna etetni mindannyiukat. Jézus inkább azt akarta, hogy lássák: az élelem nem volt elég mindenki ellátására, a végén több élelem maradt, mint az elején, és a 12-es és a 7-es számok használata egyszerűen azt mutatja, hogy a mennyiségek nem pusztán véletlenszerűek voltak.

Ezek a kenyerek kicsik voltak; az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 763. oldala szerint egy étkezés alatt akár több egész kenyeret is el lehetett fogyasztani. A szomszédos Kapernaum és Betszaida falvak lakossága az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 675. oldala szerint mindössze 2000–3000 fő volt. Így a környező falvaknak nehéz lett volna ennyi embert ellátni.

K: Miért parancsolt Jézus a Márk 6:38-ban lehetetlent?

V: Amikor Jézus megparancsolta a tanítványoknak, hogy etessék meg a tömeget, a görög szövegben a hangsúly a „ti” (többes szám) szón van. Ez bizony nem volt az utolsó alkalom, hogy Isten megparancsolt valakinek olyasmit, ami emberi erővel lehetetlen volt, de Isten erejével minden lehetséges.

K: A Mk 6,38–44-ben milyen lelki tanulságot hordoz számunkra a kenyér története?

V: Ennek a csodának a forrása Jézus volt, aki az Élet Kenyere. Az eredeti kenyerek – mielőtt Isten megáldotta volna őket, és mielőtt felosztották volna őket – nem voltak elegendőek a fennálló szükséglet kielégítésére. De ez volt minden, amijük volt, és Isten így is elfogadta őket. De Isten áldásával fel lettek törve. És az áldásuk és a felosztásuk révén nemcsak kielégítették az akkori szükséget, hanem még maradék is maradt. És nem csak maradék maradt, hanem még több is volt, mint amennyivel kezdték. Isten nem közvetlenül etette meg ezeket az embereket, hanem az ételt a népének, a tanítványoknak adta, hogy ők etessék meg őket. Több mint elég volt mindenkinek, de nem pazaroltak, mert összegyűjtötték a maradékot.

K: A Mk 6,48-ban miért akart Jézus elmenni mellettük?

V: Jézus, aki a vízen járt, gyorsabban haladt, mint a tanítványok, akik a szél ellen eveztek. Ennek ellenére Jézus nem a csónak felé tartott, hanem úgy haladt, hogy elhaladjon mellettük, amíg ők ki nem kiáltottak hozzá.

Ma Jézus és Isten áldásai talán felénk tartanak, de el fognak haladni mellettünk, hacsak nem kiáltunk Istenhez, hogy jöjjön hozzánk, ne csak mellettünk. Olyan életet élünk-e, hogy ne akarjunk túl messze lenni Istentől, vagy úgy élünk, hogy a lehető legközelebb akarunk lenni hozzá?

K: A Mk 6,53–56 alapján mit tudunk a Gennesaret környékéről?

V: Az előző távoli helyektől eltérően Gennesaret a Galileai-tó nyugati oldalán fekvő, nagyon termékeny vidék volt, és így – az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 676. oldalának szerint – meglehetősen sűrűn lakott. A környéken számos ásványvízforrás volt, és a betegek vigaszért és reményért jöttek oda.

K: A Mk 6,53–56 alapján az emberek úgy értelmezhetik, hogy Jézus csupán a megélhetésünk záloga. Miért tette mégis ezt Jézus, és mit tett annak enyhítésére?

V: Sokan nem elsősorban azért jöttek, hogy Jézust kövessék, vagy akár tanításából tanuljanak. Azért jöttek, amit Jézus tehetett értük. Jézus meg akarta mutatni, ki is Ő valójában, de talán az egyik oka annak, hogy Jézus olyan gyakran továbbállt, az volt, hogy miután megmutatta, ki is Ő valójában, elhagyja azokat, akik csak az ételre vagy a gyógyulásra vágytak. Azonban ők továbbra is követték, ahová ment.

Ma az egyházi vezetőknek óvatosnak kell lenniük azokkal szemben, akik csak az étel miatt jönnek az egyházba, vagy azért, amit az egyház tehet értük. Lehet, hogy később jobb irányba változik a motivációjuk. De az egyházi vezetőknek egyensúlyt kell tartaniuk a szeretet kimutatása és az, hogy kihasználják őket, között.

K: A Mk 7,2–5 szerint mi számítana helytelennek a mosatlan kézzel való étkezésben?

V: A farizeusok az Ószövetségben szereplő „tiszta” és „tisztátalan” fogalmát számos területre kiterjesztették. Ez önmagában rendben volt, de amikor saját véleményüket Isten szavával azonosították, akkor került sor az ütközésre Jézussal. Az 1 Korinthus 4:6 és a Példabeszédek 30:5–6 azt mutatja, hogy helytelen túllépni Isten szaván.

Jézus idején ez csupán szóbeli hagyomány volt, de Kr. u. 200–300 körül a számos hagyományt leírták a zsidó Misnában. A New International Bible Commentary 1165. oldala szerint nemcsak Jézus, hanem a szadduceusok is elutasították a farizeusok hagyományát.

K: A Márk 7:6–8-ban a farizeusok meglehetősen meglepődtek Jézus válaszán. Hogyan gyakorolták a farizeusok – és manapság mások – az önámítás művészetét?

V: Az önámítás manapság túlságosan könnyen megy az embereknek, és többféle módon is. Lehet akaratlan vagy szándékos, jelentheti olyan dolgok látását, amelyek valójában nincsenek ott, olyan dolgok nem látását, amelyek ott vannak, és annak tagadását, amit valójában látunk. Néha, amikor az emberek eleinte másokat áltatnak, és nem magukat, végül elkezdenek hinni abban, amiről eredetileg tudták, hogy hazugság.

Volt egy kísérlet, amelyben a résztvevőket arra kérték, hogy nézzenek meg egy videót, és próbálják megszámolni, hányszor pattintotta meg valaki a kosárlabdát. A videó egy bulit mutatott, ahol az emberek beszélgettek, és egy személy elöl kosárlabdázott. Egy bizonyos pillanatban valaki gorillajelmezben átsétált a buli közepén. A videó után a résztvevőket megkérték, hogy mondják meg, hányszor pattintották meg a labdát, és láttak-e valami szokatlant a videó nézése közben. Mindannyian nemet mondtak. A tekintetük annyira a kosárlabdára összpontosult, hogy észre sem vették a gorillajelmezben sétáló embert!

Néha az önámítás szándékosabb. Amikor valaki azt határozza meg igaznak, amit igaznak akar látni, akkor teljesen figyelmen kívül hagyja, vagy legalábbis lekicsinyíti az ellenkezőjét alátámasztó bizonyítékokat. Egy nyáron missziós úton voltam Utahban, hogy tanúskodjak a mormonok előtt. A csoportban a keresztények körülbelül fele volt volt mormon, a másik fele (beleértve engem is) pedig nem. Lenyűgöző volt kérdéseket feltenni a volt mormonoknak arról, amikor még mormonok voltak. Az egyik kérdés így szólt: „Hogyan tudtál éjszaka aludni, a mormonizmusban lévő ennyi ellentmondás mellett?” Azt válaszolta, hogy mormonként tökéletesen tudott aludni. Igen, tudott néhány ilyen ellentmondásról, és tudta, hogy nem tud rájuk válaszolni, de ez nem zavarta, mert úgy gondolta, hogy van valaki a mormon egyházban, aki tud. Mormonként végül rájött, hogy senki sem tud válaszolni ezekre az ellentmondásokra, és később kilépett.

A farizeusok az úgynevezett „kognitív disszonanciától” szenvedtek. „Tudták”, hogy egyedül ők Izráel tanítói, és hogy nem tévednek. De itt volt ez a fickó, Jézus, aki felrobbantotta a világnézetüket azzal, hogy hatalommal tanított, és olyan csodákat tett, amelyeket csak valaki Istentől tehetett. Ezt a hatalmas feszültséget csak úgy lehetett megszüntetni, ha Jézust csalónak leplezték le, felismerve, hogy korábbi „bizonyosságuk” téves volt, vagy pedig megszabadultak attól, ami a feszültséget okozta, és megölték Jézust.

K: A Mk 7,7–8 alapján honnan tudhatjuk, hogy egy szabály Istentől vagy embertől származik?

V: Ha nem olvasod el magad Isten Szentírását, nagyon nehéz lehet ezt megmondani.

Egy Paul nevű katolikus, aki igazi keresztény volt, részt vett egy kis csoportos bibliaórán, amelyet egy évig vezettem. Érdekesnek találtam, hogy gyakran hozott fel nagyon alapvető dolgokat, és megkérdezte tőlem, hogy azok a Bibliából származnak-e. (A legtöbb esetben igen.) Később elárulta, miért tett fel ennyi kérdést. Elmondta, hogy ezeket a dolgokat egy katolikus iskolában tanulta meg, ahol nem tettek különbséget a katolikus egyház tanításai és az Isten által a Bibliában tanítottak között.

Amikor egy keresztény tanító – bármely csoportból is származik – nem tesz különbséget Isten szava és az Isten szaván túlmutató tanításai között, akkor saját tanításának fontosságát emeli ki, miközben a tanítványai elgondolkodnak azon, hogy vajon mely dolgokat mondta valójában Isten. Mind az 1 Korinthus 4:6, mind a Példabeszédek 30:5–6 arra int minden keresztényt, hogy ne tegyen hozzá Isten szavához. Talán ez is része annak az oknak, amiért a tanítókra szigorúbb ítélet vonatkozik, a Jakab 3:1-2 szerint.

K: A Márk 7:7–8 szerint nem szabad-e betartanunk az emberektől származó szabályokat?

V: Természetesen nem, hiszen a Róma 13:1 és az 1 Péter 2:13–18 szerint engedelmeskednünk kell az emberi hatóságoknak. A Márk 7:10–14 inkább azt mutatja, hogy Jézus határozottan ellenezte, hogy Isten törvényeit megszegjék az emberi törvények betartása érdekében.

K: A Márk 7:11-ben miért volt rossz a „korban”, és hogyan tesznek ma is hasonló dolgokat egyesek a szüleikkel szemben?

V: A „korban” azt jelenti, hogy valamit Istennek szenteltek, feltehetően azért, hogy a templomban feláldozzák. Ez azonban NEM feltétlenül jelentette azt, hogy azt a templomnak is átadták volna. Az illető továbbra is saját céljára használhatta azt, amint azt az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 678–679. oldalán, valamint a Believer’s Bible Commentary 1337. oldalán olvashatjuk.

Ha valaki nagy összeget adományoz Istennek, de továbbra is gondoskodik a családjáról, beleértve a szüleit is, az rendben van. De ha valaki elmulasztja a családja eltartását, miközben megtehette volna, Pál az 1 Timóteus 5:8-ban azt mondja, hogy az ilyen ember rosszabb, mint egy hitetlen. Még a legtöbb hitetlen is gondoskodik a saját családjáról.

K: A Márk 7:15-ben, amikor Jézus azt mondta, hogy semmi, ami az emberbe belép, nem szennyezi be őt, Jézus az Ószövetség idején érvényes dolgot mondott, vagy egy új tanítást?

V: Ez a Máté 15:10–20 ismétlése.

Jézus nem érvénytelenítette az Ószövetségi étkezési parancsokat, hanem felülírta őket. Itt négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Noha Jézus és tanítványai néha megszegték a farizeusok ember alkotta hagyományait, maguk az Ószövetségi Törvénynek engedelmesen éltek.

2. Még az Ószövetség idején is Istennek fontos volt az engedelmességük, és az étkezésük csupán egy módja volt annak, hogy kifejezzék engedelmességüket, de nem az egyetlen.

3. Miután Jézus feltámadása új korszakot indított el, a tanítványok nem úgy döntöttek, hogy mindenféle húst esznek. Az ApCsel 10:11–16 szerint Isten egyik angyala szállt le, és utasította a vonakodó Pétert, hogy egyen. Ki volt Péter, hogy vitába szálljon egy mennyei angyallal?

4. A muszlimoknak nem kellene problémájuk lennie ezzel a válasszal, mivel állítólag Mohamed is ugyanezt tette. Beszélt a hatályon kívül helyezett törvényekről (bár a hatályon kívül helyezés fogalma kissé eltér a Jézuson keresztül létrejött Új Szövetségétől). Emellett megmutatta, hogy a muszlimok ehetnek tevehúst, és az Ószövetség a tevehúst pontosan úgy tekinti, mint a sertéshúst (Levitikus 11:4,7,26; Deuteronomium 14:7,8).

K: Miért lepődött meg Jézus a Márk 7:18-ban a tanítványok értetlenségén?

V: Nem a tömegekről volt szó, hanem Jézus saját tanítványairól, akik nem értették meg. Jézus azt hitte, hogy mostanra már rájöttek volna, hogy az Új Királyságban nem a külső étel számít, hanem az, ami az emberben van.

K: A Márk 7:18-ban, mivel a tanítványoknak pünkösdig nem volt Szentlelkük, elvárható volt-e tőlük, hogy megértsenek bármit is abból, amit Jézus mondott?

V: Néha az emberek félreértik, hogy mit tesz és mit nem tesz a Szentlélek. A Szentlélek meggyőzi a világot a bűnről, és megvilágosít minket az igazságról, de az emberek a Szentlélek nélkül is láthatnak bizonyos igazságokat.

K: A Mk 7,18–23-ban hogyan nyilvánította Jézus minden ételt tisztának?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz.

Nem a válasz: Az Ószövetségben sok tiltott étel a dögevők (például a disznók és a kagylók) és a húsevők tápláléka volt. Ezek – ha nem főzték meg jól – több betegséget és parazitát hordozhattak, mint azok az ételek, amelyeket ehettek. De ez elkerüli a lényeget. A lényeg az volt, hogy Isten törvényeket adott nekik, amelyeket be kellett tartaniuk, és azzal, hogy betartották vagy nem tartották be az Ő parancsait, tetszhettek vagy nem tetszhettek Istennek.

A válasz: Jézus, aki az Isten megtestesülése, elrendelte, hogy mostantól minden étel tiszta. Ezt megerősítette Péternek az Apostolok cselekedetei 10:11–16-ban. Pál is beszélt erről a Kolossébeliekhez írt levél 2:16-ban. A lényeg az, hogy Jézus nem „mindent” nyilvánított tisztának; csak azokat az ételeket nyilvánította tisztának, amelyek a testünkbe kerülnek. A gonosz dolgok, amelyek a szívünkből származhatnak, soha nem voltak tiszták, és most sem azok.

K: Miért nevezik a Márk 7:26-ban szereplő asszonyt szíriai-föníciainak?

V: Közigazgatási szempontból Fönícia a római Szíria tartomány része volt. Talán Márk azért használta ezt a kifejezést, hogy megkülönböztesse őket az észak-afrikai líbiai-föníciaiaktól.

K: A Márk 7-ben mi a jobb: megpróbálni tiszta, szent életet élni, vagy megpróbálni közel lenni Jézushoz?

V: Valójában mindkettőt szeretnénk. De ha egy hívő tiszta életet él, de távol akar maradni Jézustól, akkor nem fog Krisztushoz hasonlóbbá válni. Másrészt, ha egy hívő bűnben él, de bűnbánatot akar gyakorolni és közel akar kerülni Jézushoz, akkor tisztábbá és Krisztushoz hasonlóbbá válik.

K: A Márk 8:10-ben hol van Dalmanutha?

V: Ez a Galileai-tó délnyugati részén található. Hosszú ideig a tudósok nem tudták a pontos helyét. Azonban a Gennesaret-síkságtól délre találtak egy barlangot, amelynek neve „Talmanutha”.

K: A Mk 8,11–12-ben miért nem engedelmeskedett Jézus a farizeusoknak, vagy miért nem tett legalább úgy, mintha megtenné, és adott volna nekik kérésükre egy jelet az égből?

V: Ez nem sokkal azután történt, hogy Jézus megvendégelte a 4000 embert. Mit bizonyított volna a farizeusoknak egy újabb csoda? Nem akartak kimenni, hogy meghallgassák Jézust, de hallottak volna erről a csodáról. Vegye figyelembe, hogy kérésük nem a hitből fakadt, hanem inkább a hitetlenségből eredt. A farizeusok úgy tűnt, azt feltételezték, hogy Jézusnak minden kérdésükre válaszolnia kell. Jézus azonban nem volt köteles nekik semmit sem bizonyítani. Jézus tulajdonképpen azt mondja nekik: „Nem fogtok jelet látni kérésre, már láttatok és hallottatok.”

K: Miért hasonlít a Mk 8,15 szerint bizonyos rossz tanítás a kovászhoz?

V: Csak egy csipetnyi kovászra, a megfelelő környezetre (tésztára) és egy kis időre van szükség, és máris megváltoztatja az egész környezetet. A politikai korrektség egy kísérlet arra, hogy megakadályozza a környezet megváltozását (vagy visszaváltozását) azáltal, hogy bizonyos nézeteket vagy témákat „tiltottnak” minősít. Ha Istenről akarsz tanulni, a farizeusokat kell követned. Ez egy olyan adott tény volt, amit mindenki megértett. Későbbi időkben, ha Istent akarod követni, azt kell követned, amit a pap mond. Míg a bibliai keresztényeket azzal vádolták, hogy „papírpápájuk” van, és csak egy könyvet követnek, valójában mi csak Istent és az Ő által nekünk adott szavakat akarjuk követni. Bármely pusztán emberi vallási személyiség, még ha jó is, és bármely hitvallás vagy zsinat, még ha jó is, mégsem helyettesítheti Istent és az Ő szavát.

K: A Mk 8,17–21-ben mi lehet a jelentősége ezeknek a számoknak?

V: Jézus éppen figyelmeztette őket a farizeusokra és a szadduceusokra, de a tanítványok nem figyeltek arra, amit mondott; ők a kenyérhiányra koncentráltak. Jézus tehát ott találkozott velük, ahol éppen voltak, és azzal foglalkozott, ami őket foglalkoztatta. Megkérdezte tőlük, mik voltak a számok: öt kenyér tizenkét „ebédkosárra” Izraelben; hét kenyér hét „kosárra” a pogányok között. Két, egymást kiegészítő válasz létezik.

Általánosságban Jézus arra mutatott rá, hogy végül több maradékuk lett, mint amennyivel indultak. Így nem kell attól tartaniuk, hogy Jézus nem tudna kenyeret biztosítani számukra.

Konkrétan a hét a Bibliában gyakran a teljesség szimbóluma, vagyis az Istenben való teljességé. Míg a tizenkettő szám a Bibliában gyakran a tizenkét törzsre utal, itt nem erről van szó. Tizenkét apostol volt, és az apostolok minden nemzet számára voltak. Az öt és a tizenkettő egyszerűen más számok voltak, mint a hét és a hét, az ebédkosarak és a kosarak pedig különböző méretű edények voltak, ami azt mutatta, hogy ezek különálló események voltak, és hogy Jézus mind a zsidók, mind a pogányok számára az üdvösség forrása volt.

K: A Mk 8,22–26-ban melyek a háromféle lelki vakság?

V: Az az ember vak volt, később pedig fizikailag részben vak, de a tanítványok szellemileg még mindig részben vakok voltak.

Véletlen: Az emberek lehetnek fizikailag vakok, ha így születtek, mint a János 9:1-2-ben, később teljesen megvakultak, vagy részben vakok. Lelkileg sok hitetlen vak abban az értelemben, hogy nem ismeri Krisztus fényét és igazságát.

Szándékos: A gúnyolódók és a makacs hitetlenek azért utasítják el Krisztust, mert nem hajlandók észrevenni azt az igazságot, amelyet már megkaptak. A farizeusok nem voltak ostobák; mesterei voltak annak, hogy kifogásokat és indokokat találjanak arra, hogy ne lássanak. Ahogyan egy ép testű ember sem parkolhatja le autóját egy mozgássérülteknek fenntartott helyre, majd bekötheti a szemét, úgy van különbség a szándékos és a véletlen vakság között is.

Hívők: Még azok a hívők is, akik életüket Jézusnak szentelték, részben vakok lehetnek az igazságra nézve. Itt még a tanítványok sem láttak.

K: A Márk 8:23–25-ben miért úgy tűnik, hogy Jézus fokozatosan gyógyította meg a vak embert?

V: A Szentírás nem mondja meg. Talán a férfinak több problémája is volt, vagy talán van egy mélyebb tanulság számunkra. Ahogy a férfi fizikai vaksága fokozatosan gyógyult meg, úgy néha az ember lelki vaksága is fokozatosan gyógyul meg.

Ahogyan az a férfi a végéig részben vak volt, úgy egyes emberek lelkileg is részben vakok lehetnek. Bizonyos dolgokat helyesen látnak, és azt feltételezik, hogy mindent helyesen látnak, nem tudva, hogy még mindig részben vakok. Például egyesek Jézust prófétaként látták, de nem a Messiásként. Ma is vannak, akik Jézust Megváltóként látják, de nem Uraként. Vannak, akik Istent szeretetként látják, de nem igazságosságként és haragként is.

K: A Márk 8:24-ben miért látta a meggyógyult vak ember eleinte az embereket sétáló fáknak?

V: Talán a férfi látóidegei nem fogták fel tisztán a fényt. A vakságnak több oka is lehetett a pupilla, az írisz, a szaruhártya és a látóideg között.

Lehetséges az is, hogy az embernek kezdetben tökéletes látása volt, de az agya még nem volt hozzászokva a látott minták feldolgozásához. Az emberek agya valójában fejjel lefelé fordított képet kap a világról. Agyunk magától megtanulja a képet megfordítani. Egy Moody Science-filmben egy férfinak olyan speciális szemüveget adtak, amely fejjel lefelé fordította a képet. Miután elég sokáig viselte, az agya tökéletesen alkalmazkodott hozzá, és nem volt gondja a járással vagy a helyzetek kezelésével – legalábbis addig, amíg le nem vették a szemüveget, amikor az agyának újra meg kellett tanulnia a dolgot.

Lásd a http://www.answersingenesis.org/docs/4146.asp oldalt, ahol érdekes, mai példákat találhatunk olyan emberekről, akik fizikailag látnak, de eleinte mégsem képesek felismerni a dolgokat.

K: Miért mondta Jézus a Márk 8:26-ban a férfinak, hogy menjen egyenesen haza, és ne a faluba?

V: A Szentírás nem mondja meg, de nyilvánvalóan a férfi és családja egy másik városból származott, vagy a városon kívül lakott. Jézus azonban itt nagyon egyértelmű volt. Először Jézus a vak embert a városon kívülre vezette, anélkül, hogy meggyógyította volna. Ezután Jézus fokozatosan meggyógyította, majd kifejezetten megparancsolta a férfinak, hogy ne menjen vissza a faluba.

A New International Bible Commentary 1166. oldalán azt feltételezik, hogy helyes volt, ha a férfi először a rokonainak mondja el, ahelyett, hogy a rokonok másoktól hallanák meg. Másik lehetőség, hogy Jézus nem akarta, hogy a városban élő farizeusok lássák, mivel éppen a Márk 8:11-ben mondta nekik, hogy nem fognak látni Jézustól jelet. Vagy lehettek más emberek is, akikről Jézus nem akarta, hogy tanúi legyenek a csodának. Végül pedig lehetséges, hogy Jézus nem akarta, hogy egyesek a gyógyulást fokozatosan lássák.

K: A Márk 8:38-ban a szkeptikus Bart Ehrman rámutat arra, hogy Jézus itt nem azonosítja magát kifejezetten az Ember Fiaként (Jesus, Interrupted, 159. o.).

V: Jézusnak itt nem kellett ezt tennie. Már a Márk 2:5–12-ben azonosította magát az Ember Fiaként. Jézus a Márk 2:8a–12-ben így szólt: „Miért gondoltok ilyesmire a szívetekben? … Mi a könnyebb: azt mondani egy bénának: »Bűneid megbocsátattak«, vagy azt mondani: »Állj fel, vedd fel a hordágyadat, és járj«? De hogy tudjátok, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására…’ Azt mondta a bénának: »Mondom neked, kelj fel, vedd fel a hordágyadat, és menj haza.« És az ember azonnal felállt, felvette a hordágyát, és mindenki szeme láttára kisétált. Erre mindnyájan elcsodálkoztak, és dicsőítették Istent, mondván: »Ilyet még soha nem láttunk!«” (BSB) Jézus az evangéliumokban 81 alkalommal használta ezt a kifejezést. Miért tartaná Ehrman jelentősnek, hogy Jézus ezen a helyen nem fogalmazta meg újra ezt a kifejezést?

K: A Mk 8:38-ban mit jelent az, hogy Jézus szégyellni fogja azokat, akik ebben az életben szégyellték őt?

V: Az értelmezőknek két véleményük van erről.

1. Azok a kiválasztott hívők, akik szégyellik Jézust, gyalázatot fognak szenvedni, amikor a mennybe kerülnek. Ez a vélemény szerepel a Believer’s Bible Commentary 1341. oldalán. Vannak olyan keresztények, akik valóban hisznek, de túlságosan belemerültek a világba ahhoz, hogy kiálljanak Jézus mellett, vagy hirdessék az evangéliumot.

2. Az úgynevezett keresztények, akik szégyellik Jézust, rájönnek majd, hogy egyáltalán nem jutnak be a mennybe. A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (141–142. o.) és a „The NIV Study Bible” (1510. o.) ezt a nézetet vallja. A 2. Timóteus 2:12 is azt mondja, hogy ha tagadjuk Krisztus Jézust, Ő is tagadni fog minket. Vannak, akik különféle érzelmi okokból nem hajlandók elfogadni Jézust. Júdás nyilván csalódott volt, hogy Jézus ebben az időben nem fog katonai lépéseket tenni. Egyesek azt állítják, hogy az emberek annyira jók, hogy nincs szükségük üdvösségre, vagy hogy „túl primitív” azt mondani, hogy áldozatra van szükségünk. Mások nem akarják, hogy valaki a mennyből lenézzen rájuk, és ítélkezzen cselekedeteik felett.

Természetesen mindkettő valószínűleg igaz, mert Jézus ebben a versben nem határozta meg azt a „szégyen mértékét”. Komoly dolog hinni Jézusban, tagadni őt, és bűnbánatot gyakorolni (ahogy Péter tette), de még komolyabb dolog az, ha eleve soha nem adtad át az életedet Neki.

K: A Mk 9,1–2-ben miért gondolod, hogy Isten megengedte a megdicsőülést?

V: Először is vegyük észre, hogy Jézus haláláig erről senki sem tudott, csak a tanítványok. Tehát ez senki másnak sem segített, legalábbis Jézus haláláig és feltámadásáig nem. Bár a Szentírás nem mondja meg, miért történt ez, legalább hat okot láthatunk.

1) Megerősítette a tanítványok hitét. A tanítványok pillantást vethettek Jézus végső dicsőségére.

2) Bátorítást jelentett magának Jézusnak is, mielőtt a kereszthez ment. Talán Illés és Mózes is elmondtak Jézusnak néhány szükséges dolgot.

3) A prófécia beteljesülése érdekében: a Malakiás 4:5–6 szerint Illés eljön az Úr nagy napja előtt. Míg Keresztelő János Illés szellemében és erejében élt, Illés a megdicsőüléskor személyesen is megjelent.

4) Két tanú, Mózes és Illés, Jézus mellé jött, legalábbis rövid időre. Illés soha nem halt meg (2 Királyok 2:11), Mózes pedig meghalt, de testét soha nem találták meg (Mózes 5. könyve 34:6). A Jelenések 11-ben Jézus második eljövetele előtt két tanú lesz, és ez talán ennek előképe.

5) Azok számára, akik a feltámadás után élünk, ez megerősítené, hogy Isten irányította az eseményeket, és kezdettől fogva tudta, mi fog történni a keresztre feszítéssel és a feltámadással.

6) Végül pedig beteljesítette azt a próféciát, amelyet Jézus mondott a Márk 9:1-ben

K: A Máté 17:1-ben, a Márk 9:2-ben és a Lukács 9:28–29-ben melyik hegyen történt a megdicsőülés?

V: A Szentírás nem határozza meg pontosan, de a következőket tudjuk. Először is, egy magas hegyen történt, a Tabor-hegy pedig csupán 1,843 láb magasságban van a tengerszint felett (körülbelül 5 futballpályányi magasság), így nem minősül magas hegynek. A Galileai-tótól tíz mérföldre délnyugatra volt, és nem Caesarea Philippi közelében. Ezenkívül abban az időben a Tabor-hegy tetején római erőd állt.

A több mint 9 000 láb magas Hermon-hegy a régió legmagasabb hegye, és lehetséges, hogy ott történt az esemény. Ez azonban meglehetősen messze van, a Golán-fennsíktól északra, Szíria és Libanon határán. A Believer’s Bible Commentary 1400. oldalán ez a vélemény szerepel.

A Galileai-tótól nyugatra fekvő Meron-hegy / Jebel Jermaq 3,926/3,962 láb magas, és W. Liefield ezt a helyszínt javasolta.

K: A Mk 9:7-ben és az azt követő versekben az összes dolog közül, amit Isten mondhatott volna, csak ezt az egy mondatot jegyezték fel. Mit gondol, miért volt ez olyan fontos, hogy a tanítványok tudják?

V: A kereszténység nem elsősorban a törvényekről, a tanításról vagy a szolgálatról szól. Bár ezek a dolgok jelen vannak, nem ők a legfontosabbak. A legfontosabb dolog nem a tapasztalatunk, a közösségünk vagy az imádságunk sem. Az egyetlen legfontosabb dolog az, hogy szeressük Jézust. De a hívők elfeledkezhetnek erről. Pál a 2 Korinthus 11:2–3-ban így ír: „Isteni féltékenységgel féltelek titeket. Mert egyetlen férjnek ígértem meg titeket, hogy tiszta szűzként állítsalak titeket Krisztus elé. Attól tartok azonban, hogy ahogy Éva is megtévesztetett a kígyó ravaszságával, úgy a ti elmétek is eltérhet a Krisztus iránti egyszerű és tiszta odaadásotoktól.”

K: A Márk 9:14–16-ban hogyan állhatunk ellen annak a kísértésnek, hogy túl sokáig maradjunk a hegycsúcson, amikor Jézus azt akarja, hogy lejöjjünk?

V: Ne feledjük, hogy nem rólunk, a tudásunkról és tapasztalatainkról van szó, hanem Istenről. Isten azt akarja, hogy másoknak szolgáljunk. A bema-széken tartandó ítéletkor Jézus nem azt fogja megkérdezni tőlünk, hogy mennyit tanultunk, vagy mit tapasztaltunk, hanem inkább azt, hogy mit tettünk és hogyan éltünk. A hegycsúcsi élmény jó arra, hogy megerősítsen, növekedésre ösztönözzön és felüdítsen minket a világban az emberek szívéért és elméjéért folyó szellemi harcra. Egy csapat edzőjének kevés haszna van egy tehetséges játékosból, aki nem hajlandó versenyezni.

K: Mit mond a Márk 9:18, 28–29 a hit nélküli keresztény erejéről?

V: Abban az időben a tanítványok többet tudtak Istenről, mint bármely más halandó a földön. A tanítványok minden nap személyesen találkoztak Jézussal. A tanítványok (legalábbis egy kivételével mindannyian) hittek abban, amit hittek, és azt is gyakorolták. Volt hitük, de nem volt elég erős a hitük ahhoz, hogy kiűzzék ezt a démont.

K: A Mk 9,18, 28–29 alapján hogyan vesszük ma természetesnek Isten hatalmát és bölcsességét?

V: A hitetlenek a biztonságot, a békét, az egészséget és a jólétet olyan dolgoknak tekinthetik, amelyekre joguk van. Még egyes hívők is azt gondolhatják, hogy mivel keresztények, nem fognak nehéz időkön átmenni. Isten ajándékainak természetesnek vétele a hála ellentéte.

K: A Mk 9,19-ben miért mondta Jézus szerinted: „Ó, hitetlen nemzedék!”, ahelyett, hogy „Ó, hitetlen tanítványok!”?

V: Jézus látta, hogy a tanítványok hitetlensége tükrözi azt a társadalmat, amelyben felnőttek. Bizonyos mértékben még hívőként is a korunk, azaz a kultúránk és a társadalmunk alakítja a meggyőződésünket és a hitünket. Hívőként alázatosan és őszintén el kell ismernünk ezt, és arra kell törekednünk, hogy túllépjünk ezen, és megszabaduljunk tőle.

K: Miért mondott az apa a Márk 9:24-ben egy oxymoront?

V: Az oxymoron olyan retorikai eszköz, amely ellentmondó kijelentéseket vagy képeket használ egy összetett igazság kifejezésére. Az apa ellentmondó érzésekkel küzdött magában. Azt mondta: „Hiszek”, mert valóban hitt, de azt is mondta: „segíts a hitetlenségemen”, mert tudta, hogy őszinte kétségei is vannak.

Nekünk is őszintének kell lennünk érzéseinkkel kapcsolatban Isten előtt. Isten elég nagy ahhoz, hogy kezelje a kételyeinket, és amikor az érzéseinket a fényre hozzuk azzal, hogy bevalljuk őket Neki, Isten könnyebben tud gondoskodni arról, amit bevallunk Neki.

K: Mit gondolsz, mit tesz Isten a Márk 9:24-ben az olyan tökéletlen hittel, amilyen az apának volt?

V: Isten felhasználta a fiú apjának hitét; egy tökéletlen, de őszinte, valódi hitet. Ez jobb, mint a hit álszent, hamis látszatja. Légy őszinte az Istenbe vetett hiteddel kapcsolatban, hogy Ő növelhesse, finomíthassa azt, és eltávolíthassa belőle a felesleges salakot.

K: A Mk 9,25-ben Jézus legtöbbször csak azt mondta a gonosz szellemnek, hogy jöjjön ki, de ezúttal miért mondta Jézus azt is, hogy ne jöjjön be újra?

V: A Lukács 11:24–26-ban Jézus azt mondta, hogy amikor egy gonosz szellem kijön egy emberből, megpróbálhat visszatérni hét másik szellemmel együtt. Ezért fontos, hogy amikor egy démonoktól megszállt ember megszabadul a rabságtól, Krisztushoz forduljon, hogy a démonok ne térjenek vissza még nagyobb erővel.

K: A Márk 9:33-ban miért gondolod, hogy éppen ebben a pillanatban, közvetlenül a nagy átváltozás után, vitatkoztak a tanítványok arról, ki a legnagyobb közülük?

V: Első pillantásra ez nevetségesnek tűnik. Rögtön azután, hogy kegyelemből megkapták azt a nagy kiváltságot, hogy tanúi lehessenek ennek a csodás eseménynek, ahelyett, hogy elmentek volna hirdetni, milyen nagyszerű Jézus, arról vitatkoztak, hogy ők maguk mennyire nagyszerűek. Ahelyett, hogy minden Jézusról szólt volna, és arról, hogyan szolgálhatnak Jézus dicsőítésére, Jézust arra használták, hogy minden róluk szóljon.

Ez a kép nevetséges. Bizonyára, ha valaki rózsás, szépített képet akart volna festeni Jézus szent tanítványairól, ezt biztosan kihagyta volna! Ez egyszerűen rosszul fest. De miután hittek Jézusban, látták a csodákat és a megdicsőülést, még mindig ilyenek voltak. Jézus türelme velük szemben elképesztő.

K: A Mk 9:33 alapján hogyan kell viszonyulnunk egy olyan testvérhez, aki a saját nagyságát próbálja hirdetni?

V: Ne tápláljunk haragot irántuk, hanem imádkozzunk értük, és vágyakozzunk arra, hogy megbánják ezt. Nem szabad őket titkos hitetlennek vagy bukott, soha többé vissza nem térhető hitehagyottnak tekintenünk, ahogyan Jézus sem tekintette így a tanítványokat. Saját érdekükben figyelmeztetni kell őket, és minimalizálni kell azt a hatást, amellyel másokat is hasonlóra bátoríthatnak.

K: A Márk 9:34-ben vajon el kellett volna mondaniuk a tanítványoknak Jézusnak, miért vitatkoztak, vagy hallgatniuk kellett volna, ahogy tették?

V: Valószínűleg zavarukból vagy szégyenükből hallgattak. Isten tudja, mit gondolunk és mondunk, akár bevalljuk, akár nem, de jobb, ha elmondjuk Neki, mi van a szívünkben, még ha az romlott vagy gőgös is. Így Isten annál gyorsabban megtisztíthatja, ha hajlandóak vagyunk beismerni.

K: A Márk 9:35-ben szereplő „a nagyság a szolgálaton keresztül jön” mondatról mit gondolsz?

V: Ez nem teljesen igaz. Először is a megfelelőnek kell szolgálnod. Nem a saját ambícióidat, nem az egyházat, hanem elsősorban Istennek kell szolgálnod. Másodszor, helyes indítékokkal kell szolgálnod. De ha figyelembe vesszük ezeket a fenntartásokat, akkor ez meglehetősen helytálló.

K: A Mk 9,38–40-ben miért tiltották meg János és a többi tanítvány valakinek, hogy ördögöket űzzön ki, és ki volt ez az ember?

V: Először nézzük meg az események sajátos sorrendjét. Először is a tanítványok tehetetlenek voltak, nem tudták kiűzni a démont. Ezután arról vitatkoztak, ki a legnagyobb közülük. De annak ellenére, hogy ők nem tudták kiűzni a démont, megtiltották egy másik, Krisztusban hívő embernek, hogy Jézus nevében űzze ki a démont, miután nekik nem sikerült.

Mivel az az ember nem tartozott a közösségükhöz, a tanítványok azt feltételezték, hogy Isten nem használhatja őt. Ma is előfordul, hogy a hívők ugyanazt a hibát követik el, amikor azt gondolják, hogy más, hiteles keresztényeket, akik nem tartoznak a gyülekezetükhöz, Isten nem használja, vagy csak kisebb mértékben használja őket.

K: A Mk 9,38–40-ben és más szakaszokban mennyire „valódi” az ördög és a hatása? Gondolatokat sugall a fejedbe?

V: Az ördög és démonai valós lények, akiknek gondolatai és érzései vannak. Gondolatokat sugallhatnak, de nem „szállhatnak meg” a hívőket. Bár gondolatokat sugallhatnak, nekünk megvan az erőnk, hogy nemet mondjunk, és továbblépjünk. Bár hatalmasak, és hatalmukat nem szabad könnyedén venni, a Krisztus vére alatt élvezett védelmünk még ennél is erősebb. Például hallottam egy varázslóról, aki megátkozott egy keresztényt, és az átok visszapattant a varázslóra. Egy másik, ezzel független példában hallottam egy másik boszorkánydoktorról, aki kijelentette, hogy egy keresztény misszionárius 30 napon belül meghal. A 30. napon a boszorkánydoktor halt meg.
Krisztus gyermekeként nincs okunk alkudozni az ördöggel, gúnyolódni rajta, vagy akár csak megpróbálni kommunikálni vele vagy a démonokkal.

K: A Mk 9:38–40-ben hogyan kell bánni valakivel, aki Isten akaratát cselekszi, de az emberek szerint „nem felhatalmazott”?

V: Először is, kérdezd meg magadtól: egyáltalán szükség van-e az emberek jóváhagyására? Ha ez Isten akarata, akkor talán nincs. Ha úgy gondolod, hogy ez megosztást okoz, először győződj meg arról, hogy nem te és a csoportod azok, akik megosztást okoznak. Másrészt, ha ez viszályt szít, vagy jogosan okoz megosztottságot, akkor beszélned kell velük, meg kell próbálnod meggyőzni őket, és imádkoznod kell azért, hogy ők és te is egy véleményen legyetek.

K: A Márk 9:42-ben mi az, ami szerinted olyan súlyos abban, ha a kisgyermekeket bűnre késztetik?

V: Míg az akkori társadalom gyakran lenézte a gyermekeket, a Márk 9:42 azt mondja, hogy jobb lenne valakinek, ha meg sem született volna, mint hogy bűnbe vezessen egy gyermeket. Amikor egy kisgyermeket nézel, aki talán bután viselkedik és nem sokat tud, ne feledd, hogy Isten ugyanúgy törődik velük, mint a felnőttekkel, és Isten szemében ugyanolyan fontosak.

D. L. Moody evangélista egyszer azt mondta valakinek, hogy egy gyűlésen két és fél ember nyert üdvösséget. A személy megkérdezte tőle: „Úgy érted, két felnőtt és egy gyermek?” „Nem” – válaszolta Moody –, „két gyermek és egy felnőtt.”

K: Miért nem halnak meg a férgek a pokolban (Mk 9:48)?

V: Jézus metaforája nem kis állatokra utal, hanem a pokolban zajló bomlásra és pusztulásra. A When Critics Ask című könyv 372. oldalán más válasz szerepel. Mivel az áll benne, hogy „az ő férgeik”, és nem „a féreg”, ez a pokolba kerülő ember fizikai testére utaló metafora.

K: A Mk 9,49-ben mit jelent az, hogy „tűzzel sózzák meg”?

V: Három fő értelmezés létezik arra vonatkozóan, hogy kire utal ez az ige

A hívők, akik szenvedést és megtisztulást élnek át

Az elveszettek, akik a pokolba kerülnek

Mindenki, akit megpróbálnak és megítélnek. Ez a nézet magában foglalhatja a másik két nézetet is.

Összefoglalva: a 43–48. versek a pokolról szólnak, az 50. vers pedig a hívőkre utal. A 49. vers átmenetet jelent, és a „mindenki” kifejezés mind a közvetlenül előtte említett elveszettekre, mind a közvetlenül utána említett hívőkre vonatkozik.

K: A Mk 9,49–50-ben hogyan kapcsolódik össze a „tűzzel sózás” és a „sóság elvesztése”?

V: Az akkori farizeusok azt tanították, hogy Izrael a nemzetek között olyan, mint a só, amely megtisztítja őket. A só fontos tartósítószer volt. A „tűzzel sózott” kifejezés azt jelenti, hogy az ételt tűz segítségével tartósítják, például a gyümölcsök kiszárításával. Ha még a tűznek is lehet tartósító hatása, akkor a só is elveszítheti tartósító hatásának nagy részét, ha a sót vízzel kimosják, vagy ha más anyagokkal hígítják.

K: A Mk 10,1–2 és a Mt 19,3–9 versekben mit tanít Jézus a válásról?

V: Mielőtt megválaszolnánk a kérdést, először meg kell értenünk, mit tanított Jézus a házasságról.

A házasság a Márk 10:7-ben és a Teremtés könyve 2:24-ben azt jelenti, hogy a kettő egy testté válik. Amikor egy fiatal férfi vagy nő házasságra készül, tisztában kell lennie azzal, hogy ennek eredményeként megváltozik az ember. Egy amerikai tanulmány legalábbis azt mutatja, hogy a házas férfiak átlagosan valamivel tovább élnek, mint a soha nem házasodott férfiak. Ennél is fontosabb azonban, hogy a házastársod sokat tehet – és valószínűleg meg is fog tenni – azért, hogy közelebb hoz téged Istenhez, vagy éppen távolabb visz Tőle. A házasság nem csupán szerelemről vagy érzelmekről szól, hanem Isten és mások előtt tett elkötelezettségről. Olyan, mintha – metaforikusan szólva – már nem két organizmus lennétek, hanem egyetlen.

Az „organizmus” szétválasztása nem természetes, és nem is az, amit Isten akar. Bár a Máté 19:9 szerint megengedett elválni a házastárstól, ha az szexuális erkölcstelenséget követ el, ez nem feltétlenül kötelező. Pál az 1 Korinthus 7:12–15-ben azt tanítja, hogy nem megengedett elválni valakitől azért, mert más hitű, vagy más hitre tért át, de ha a házastárs kezdeményezi a válást, akkor megengedett belemenni.

Mi van, ha a házastárs drogfüggővé válik? Nehéz elképzelni, hogy valaki ebbe a csapdába essen, és közben igazi keresztény maradjon. De függetlenül attól, hogy ez a helyzet, ha ebben a nehéz helyzetben nem hajlandó abbahagyni, akkor feljelentheted a rendőrségen. Ha hitetlen, és ezután el akar válni tőled, akkor legyen úgy.

Mi van, ha a házastárs erőszakkal fenyeget téged vagy a családot? A legbölcsebb dolog a biztonság kedvéért különköltözni, és itt is nehéz elképzelni, hogy valaki, aki ilyet tesz, igazi keresztény legyen. Ez is egy nehéz helyzet. Néha a legjobb megoldás lehet, ha feljelented a rendőrségen.

K: A Márk 10:1–2-ben miért kérdezték meg a farizeusok Jézust a válásról?

V: Három ok közül egy vagy több is lehetett, és egyik ok sem az volt, hogy a farizeus Jézus szavai miatt egy bizonyos nézetet követett volna.

1) Hogy kiderítsék, Jézus inkább a Hillel-iskolához állt-e közelebb, amely megengedte a válást, vagy a Shammai-iskolához, amely nem engedte meg, kivéve a házasságtörés esetét. A híres zsidó rabbi, Hillel követői körében a válás megengedett volt a Misna Gittin 1:1–3; 7:2 szerint.

2) Megnézni, hogy Jézus tanít-e valami mást, mint az Ószövetség a Mózes ötödik könyvének 24:1–4-ben (és Jézus valóban másképp tanított).

3) Reméljük, hogy Jézus a válás ellen szólna, ami azt jelentené, hogy Jézus bírálná Heródes Antipás uralkodót és feleségét, Heródiást, akik már elváltak. A zsidó törvények szerint a feleség nem kezdeményezhetett válást, de a római törvények szerint igen, ahogyan Heródiás is tette. Jézus éppen Péreában tartózkodott, amelyet Heródes Antipás kormányzott.

K: Miért engedélyezett Isten Mózes révén a Márk 10:5-ben bizonyos dolgokat a szívük keménysége miatt?

V: Bár Istennek nincs szüksége arra, hogy alkalmazkodjon hozzánk és kemény szívünkhöz, néha mégis úgy dönt, hogy megteszi. Az Ószövetség idején a legtöbb hívőben nem lakozott a Szentlélek. Az Újszövetség idején azonban, amikor a Szentlélek bennünk lakozik, és a törvény a szívünkre van írva, magasabb elvárásoknak kell megfelelnünk, mint az ószövetségi szenteknek.

K: Miért feddték meg a tanítványok az embereket a Márk 10:13-ban azért, mert kisgyermekeiket Jézushoz hozták?

V: A tanítványok tévedtek, amikor ezt tették. Talán tévesen arra a következtetésre jutottak, hogy mivel a gyermekek nem tudták olyan értelmi szinten megérteni Jézus tanítását, mint a felnőttek, ezért nem szabadna Jézus idejét pazarolniuk. Jézus nem csupán kijavította őket, hanem meg is feddte azokat, akik tévesen feddték meg másokat.

A Believer’s Bible Commentary 1346. oldalán George MacDonald azt írta, hogy nem hisz egy ember kereszténységében, ha soha nem látni fiúkat vagy lányokat az ajtaja előtt játszani.

K: A Mk 10,13–15-ben miért akarta Jézus, hogy a gyermekek hozzá jöjjenek?

V: Az egyetlen ok, amit Jézus megnevezett, az volt, hogy „ilyeneké az Isten országa”. Jézus a gyermekeket példaként használta arra, hogy mindannyiunknak rendelkeznie kell a gyermekek alázatosságával és taníthatóságával ahhoz, hogy Istenhez jussunk. Nem jöhetünk Istenhez büszkeséggel, hanem be kell ismernünk, hogy önmagunkban nem vagyunk elégségesek. Hajlandónak kell lennünk elismerni, hogy Isten többet tud nálunk, hogy szükségünk van Rá, és hogy hajlandók vagyunk növekedni.

Ezen felül kétségtelenül Jézus szerette a gyermekeket, és látta, hogy egy gyermek lelkének értéke megegyezik egy felnőttével. Jézus remek vasárnapi iskolai tanár lenne a gyerekeknek!

K: A Mk 10,18-ban és a Lk 18,19-ben Jézus nem volt „jó”, mivel megkérdőjelezte azt az embert, aki jónak nevezte Őt?

V: Jézus a szó minden értelmében jó. Jézus azért kérdőjelezi meg azt, aki jónak nevezte Őt, mert az a férfi még nem ismerte fel, hogy Jézus a Messiás, és úgy tűnt, túl könnyedén dobálta a „jó” kifejezést.

Hasonlóképpen a János 8:7-ben, amikor Jézus azt mondta a bűnös asszony vádlóinak: „Aki közületek bűn nélkül való, az vessen rá először követ”, Jézus maga nem dobott követ, de ez nem bizonyítja, hogy Jézusnak lett volna bűne. A Zsidókhoz írt levél 4:15 szerint Jézus bűn nélkül való volt.

K: A Márk 10:18-ban és a Lukács 18:19-ben Jézus azt kérdezi: „Miért neveztek engem jónak? … Senki sem jó, csak egyedül Isten.” Mivel Jézus nem tagadta saját jóságát vagy istenségét, mit akart ezzel mondani?

V: Jézus egy rövid kérdést tesz fel, amely első ránézésre nagyon egyszerűnek tűnik: miért nevezitek Őt jónak? Három egyszerű pont, majd néhány megjegyzés.

a) Jézus itt nem erősítette meg, és nem is tagadta, hogy jó lenne. (Más helyeken viszont azt olvassuk, hogy az volt.)

b) Jézus csak feltett egy kérdést. Itt nem erősítette meg, és nem is tagadta, hogy Isten lenne. (Más helyeken viszont azt mondják nekünk, hogy az volt.)

c) Jézus láthatóan nagyon érdekelte, hogy mit hajlandó megerősíteni ez az ember, és miben hisz.

Most pedig jöjjön a megbeszélés, és utána meglátjuk, mit állítasz és miben vagy hajlandó hinni.

Az evangéliumokban senki másról – legyen az hívő vagy sem – nem szerepel, hogy Jézust „jó tanítónak” nevezte volna. A kérdező csupán udvarias és hízelgő akart lenni, vagy – ahogy Jézus megkérdezte – ennél többet is kijelentett?

Mi az a „jó ember” a Szent Isten szemében? Jó-e az a bűnös vámszedő, aki egész életében sokakat megcsalt, de most Isten irgalmát könyörögve kiált? Nem, ő ugyan megbánta gonoszságát, de attól még gonosz maradt. Másrészt, vajon mi jobbak vagyunk-e annál a vámszedőnél? Nem. Isten mércéje szerint bármely földi embert „jónak” nevezni hamis önteltség.

Egyébként is, mi a jó? Valami akkor jó, ha az emberek úgy szavaznak rá, ha a társadalom elfogadja, vagy ha valaki a saját elméjében jónak tartja, bár mások másképp gondolják? Nem, nincs más mércénk a jóra, csak Isten és az, amit Ő jónak nyilvánít. Végső soron senki sem jó, csak Isten.

Mindezeket figyelembe véve, egyetértesz azzal, hogy Jézus jó volt?

K: A Mk 10,18-ban és a Lk 18,19-ben Jézus Isten volt-e, hiszen senki sem volt jó, csak egyedül Isten?

V: Jézus itt nem azt mondta az embernek, hogy Ő Isten-e vagy sem. Inkább azt mondta, hogy az ember túlságosan könnyedén dobálta a „jó” szót. Isten a jóság forrása, a jóság meghatározása, és mindazok a kisebb dolgok, amelyeket jónak nevezünk, csupán Isten jóságának árnyékai.

Tudjátok, a keresztények, a zsidók, a muszlimok, sőt még azok a római bálványimádók is, akik keresztényeket öltek, mind arra törekedtek, hogy jók legyenek – legalábbis ahogyan ők a jóságot elképzelték. Sok nyugati embert megdöbbenthet, de nem minden vallás osztja azt a nézetet, hogy az embernek jót kell cselekednie. A hinduizmusban sokan a jó és a rossz megtapasztalása révén próbálnak megvilágosodásra, valódi megértésre szert tenni. Ezért ha egy hindu vallásos ember sikkaszt vagy lop, egyesek megdöbbenhetnek az állítólagos képmutatásán, de lehet, hogy ez egyáltalán nem képmutatás. Számára előfordulhat, hogy nincs ellentmondás abban, hogy megpróbálja elérni a megvilágosodást, a kozmikus tudatosságot vagy bármit is, és abban, hogy meg akarja tapasztalni a gonoszt. Ugyanakkor nem minden hindu értene egyet ezzel; egyesek inkább a „karmát” hangsúlyoznák.

K: A Mk 10,18 és a Lk 18,19 verseket hogyan értelmezték a korábbi emberek?

V: Ez egy „sokoldalú” verspár, amelynek számos jó alkalmazási lehetősége van.

Példa számunkra

Alexandriai Kelemen (193–217/220) a „Ki az a gazdag, aki üdvözül?” című művében (4. fejezet, 592. o.) ezt a szakaszt arra használja, hogy megmutassa: inkább jónak kell lennünk és adakoznunk a szegényeknek, mint a gazdagságban bízni.

Tertullianus (198–220) azt mondta, hogy Isten jó és irgalmas, és hasonlóképpen illik hozzánk is, hogy jók legyünk, irgalmazzunk másoknak és béketeremtők legyünk. („A szerénységről”, 2. fejezet, 75. oldal)

A gnoszticizmus ellen

A lyoni Iréneusz (182–188) azt állítja, hogy mivel Jézus az Atyát jónak nevezte, az Atya valóban jó. (Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 1. könyv, 20. fejezet, 345. oldal)

Hippolytus, Irenaeus tanítványa (Kr. u. 225–235/6) hasonlóképpen a Minden eretnekség cáfolata című művében, az 5. könyv 2. fejezetében (50. o.) és a 7. könyv 20. fejezetében (113. o.) ezt használja fel arra, hogy bebizonyítsa: Marcion és a gnoszticizmus tévednek. Ha az Atya, aki a dolgokat teremtette, jó, akkor az egész gnoszticizmus és Marcion eretneksége megdől.

Az ebioniták elismerik Jézust az Atya Fiaként, de csak bizonyos értelemben mondták, hogy Jézus Isten. Mivel ragaszkodtak az Ószövetségi gyakorlatok követéséhez is, elképzelhető, hogy hevesen ellenezték a gnosztikusokat, akik szerint az Ószövetség Istene gonosz vagy tévútra tévedt. A Klementin-homília 3. (dátum bizonytalan) 57. fejezetében (248–249. o.) szintén ezt a verset használták azok ellen, akik az Ószövetség Istenét gonosznak nevezték. De a Klementin-irodalomban és az összes fennmaradt ebionita írásban soha nem használták ezt a verset arra, hogy tagadják: Jézus Isten volt.

A bálványimádás ellen

Origenész (225–254) azt mondja, hogy ha Krisztus alárendelte magát Isten Atyának, mennyivel inkább a nap nem engedné, hogy bárki is leboruljon előtte és imádja őt. Origenész ezt követően hozzáteszi, hogy Isten Igéjéhez kell imádkoznunk, és még inkább az Ő Atyjához. (A Celsus ellen című mű 5. könyve, 15. fejezet, 548. oldal)

Krisztus istensége

Novatianus (250/254–256/7) „Sőt, maga az Úr is így szól: »Miért kérdezel tőlem a jóról? Csak Isten a jó.« … »De ugyanebben a Szentírásban Krisztust is jónak nyilvánítják. Ha tehát helyesen következtetnek, akkor nem egy, hanem két jó létezik. Hogyan lehet tehát a Szentíráson alapuló hit szerint azt mondani, hogy csak egy jó van? De ha úgy vélik, hogy semmiképpen sem ütközik az igazsággal, miszerint egyetlen Úr van, azzal, hogy Krisztus is Úr, sem azzal, hogy egyetlen Mesterünk van, azzal, hogy Pál is a mi mesterünk, sem azzal, hogy egyetlen jó van, azzal, hogy Krisztust is jónak nevezik; ugyanazon érvelés alapján értsék meg, hogy abból a tényből, hogy Isten egy, nem származik akadály az igazság elé, miszerint Krisztust is Istennek nyilvánítják.” (A Szentháromságról, 30. fejezet, 642–643. o.)

Az arianizmus ellen

Hilár, Poitiers-i (355–367/368) azt írta, hogy amikor az arianusok Ézsaiás 65:16-ra, Márk 10:18-ra és az 1. Timóteus 6:15-re hivatkoznak, az a Fiúnak semmiféle igazságot, jóságot vagy hatalmat nem hagyna.

Nüsszai Gergely (382–383) így írt: „Könnyű azonban megmutatni, hogy még az »egy« szó sem választja el az Atyát a Fiútól. … Hiszen Ő azt mondja: »Én és az Atya egy vagyunk.« [János 10:30] Ha tehát a jóság egy, és az Atyában és a Fiúban egy sajátosfajta egységet szemlélünk, ebből az következik, hogy az Ige, amikor a jóságot az »egy«-re vonatkoztatta, az »egy« kifejezés alatt a »jó« címet is magának követelte, aki egy az Atyával, és nem válik el a természet egységétől.” Eunomius ellen, 11. könyv, 2. fejezet, 232–233. o., a Nicene and Post-Nicene Fathers Second Series 5. kötetében.

K: Miért említette Jézus a Márk 10:19-ben a Tízparancsolatból csak hatot?

V: Jézus itt nem akart kimerítően felsorolni mindent, hanem csupán példákat hozott fel. Az, hogy Jézus itt nem bőbeszédű, nem szolgálhat ürügyül arra, hogy tagadjuk azt, amit Jézus és apostolai más helyeken tanítottak.

K: Miért mondta Jézus a Márk 10:21–22-ben és a Lukács 18:20–23-ban az embernek, hogy adja el minden vagyonát?

V: Nyilvánvalóan az ember ugyanannyira szerette a vagyonát, mint Istent, és Jézus azt mondta neki, hogy ezzel valamit tennie kell.

K: A Mk 10,21–22 azt tanítja-e mindenkinek, hogy adja el az összes vagyonát?

V: Nem, mert Jézus – tudomásunk szerint – senki másnak nem mondta, hogy adja el a vagyonát. Még Pálnak is voltak személyes tárgyai, például a köpenye (2 Timóteus 4:13). Az ApCsel 5:4-ben, amikor Anániást megbüntették, kifejezetten azt mondja, hogy nem azért büntették meg, mert megtartott egy részét a pénzéből, hanem azért, mert hazudott Istennek, és azt állította, hogy egyáltalán nem tartott meg semmit a pénzből. A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 151. oldalán lényegében ugyanez áll.

Ez az ige azonban ma is kihívást jelent számunkra. Amikor a választás Krisztusra vagy a gazdagságra esett, ez az egyébként jónak tűnő ember nem volt hajlandó Krisztust választani a gazdagság helyett. Ha ma valaki így viselkedik, akkor az a személy túl sok pénz átokával van sújtva. További információkért olvassa el a Példabeszédek 30:7–9-et.

Amikor eldöntöd, mennyit adományozz Isten munkájára, a Believer’s Bible Commentary 1347. oldalán, a Márk 10-ről szóló fejezetben található egy lista azokról a szempontokról, amelyeket érdemes figyelembe venned.

1. Naponta több ezer ember hal meg éhezés miatt

2. Nagyon sokan még soha nem hallották az evangéliumot.

3. Pénzünket felhasználhatjuk ezeknek a szükségleteknek a kielégítésére.

4. Krisztus azt tanítja nekünk, hogy szegénnyé kell válnunk, hogy mások gazdaggá válhassanak (2 Korinthus 8:9).

5. Mivel földi életünk olyan rövid, amikor Jézus eljön, már túl késő lesz.

K: A Márk 10:23–24 szerint lehetetlen-e a jómódú embereknek Jézushoz fordulniuk?

V: Csak egy válasz létezik, de két részből áll.

Nem. A gazdag emberek mindig eljuthatnak Istenhez. Ábrahám nagyon gazdag volt, mind az ókori, mind a mai mércével mérve. A gazdag embereknek azonban bármikor készen kell állniuk arra, hogy Istenért feladják mindazt, ami számukra a legértékesebb – ahogyan Ábrahám tette fiával, Izsákkal.

Igen: Ha a vagyonod vagy a gazdagságod ural téged, és a pénzt jobban szereted, mint Istent, akkor választanod kell a kettő közül, és az örök sorsod a választásodtól függ.

Érdekes az is, hogy ez közvetlenül a kisgyermekekről szóló rész után következik. A Believer’s Bible Commentary 1347. oldalán az áll, hogy „azok a keresztények, akik kincseket halmoznak fel a földön, általában gyermekeik életében fizetnek meg engedetlenségükért.”

K: A Mk 10,29-ben mindenki, aki mindent elhagyott, hogy Jézust kövesse, biztosan részesül-e ezekben az áldásokban, vagy semmilyen haszna nincs abból, ha ezt teszik, de nincs bennük szeretet, ahogyan az 1Kor 13,2 mondja?

V: Jézus itt ígéretet ad, de a feltételek implicit módon szerepelnek. Egyszerűen csak követni kell Jézust, és továbbra is követni kell őt. Ahhoz, hogy Jézust kövessük, szeretnünk kell Istent és másokat, és nem tudjuk szeretni Istent, ha nem szeretjük más embereket.

Érdekes, hogy csak itt, a szinoptikus evangéliumokban szólítja meg Jézus a tanítványokat gyermekeknek. Ez közvetlenül azután történik, hogy Jézus megdorgálta őket azért, mert nem engedték a gyermekeket hozzá jönni.

K: A Mk 10,29–30 és a Lk 18,29–31 verseket úgy lehet-e értelmezni, mint az anyagi jólét ígéretét ebben az életben?

V: Nem. Ez az ígéret ugyanúgy a korai keresztényeknek szólt, mint nekünk. Nem várhatunk több garanciát az anyagi jólétre, mint Pál, a többi apostol és a korai keresztények, akik elsősorban rabszolgák és szegények voltak. A „When Cultists Ask” című könyv 135–136. oldalán hozzáteszi, hogy ez a vers nem a gazdagságról szól, hanem a családról és az otthonról.

K: A Mk 10,30-ban hogyan kapjuk meg mindezeket ebben az életben?

V: Egyikünknek sincs személyes tulajdonaként 100 otthona és 100 mezője. Egyikünknek sincs 100 vér szerinti testvére és 100 vér szerinti anyja rokonként. Inkább, mint egy test – az egyház – testvérei, közösen rendelkezünk mindezekkel, hogy megosszuk egymással, amint azt a Márk 3:33–35 is mutatja.

K: A Márk 10:30-ban mi a különös az egyik ilyen jutalomban?

V: Öt kategóriába sorolhatók: házak, család, földek, üldözés és örök élet. A legtöbb ember nem vágyik ezek közül az egyikre: az üldözésre. De fel kell ismernünk, hogy az üldözés is jutalom. A korai keresztények így tettek, amint azt az ApCsel 5,41 is mutatja.

K: A Mk 10,34-ben Jézus a harmadik napon vagy három nap múlva támadt fel?

V: A Márk-evangélium kéziratai eltérnek egymástól.

Három nap múlva: Sinaiticus, Vaticanus, Ephraemi Rescriptus, Bezae Cantabrigiensis, szahid kopt, bohair kopt

A harmadik napon: Alexandrinus, Bizánci lekcionárium, gót, örmény, etióp, grúz, Origenész.

K: A Márk 10:35–37-ben Jakab és János jöttek-e Jézushoz azzal a kéréssel, hogy az Ő jobbján és balján ülhessenek, vagy az anyjuk tette ezt a Máté 20:20-ban?

V: Ezt a kérdést teszi fel a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 858. oldalán. A válasz magában a Máté 20:20-ban található, ahol az áll, hogy anyjuk „fiaival együtt” jött. Együtt voltak, amikor Jézust megkérték.

Josephus a „A zsidók régiségei” című művének 6. könyvében (11.9) azt mutatja be, hogy a bal oldali hely a jobb oldali után a második legmagasabb rangú volt, a „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 152. oldalának megfelelően.

K: Miért akarják az emberek a Márk 10:36,51-ben, hogy Jézus bizonyos dolgokat tegyen értük, másokat viszont ne?

V: Még ma is vannak olyan hívők, akik Jézust csak életük egy részének Urává akarják tenni, más részek felett viszont megtartják az irányítást. Ez a hit hiánya abban, hogy ha Jézust egész életük Urává teszik, az jobb lesz. Nem lehet Jézust csak egy kicsit Urnak tekinteni.

K: A Mk 10:38-ban milyen kehelyről és keresztségről beszélt Jézus?

V: A kehely és a keresztség nem az Úr vacsorájára és a vízkeresztségre utalt (Jézust János már megkeresztelte). Jézus inkább arra utalt, amit ezek a dolgok jelképeztek. Jézus vére hamarosan kiontatott a kereszten, amit a kehely szimbolizál, és Jézus hamarosan eltemetve lett, majd feltámadt, amit a keresztség szimbolizál.

K: A Mk 10:38–40-ben, mivel Jézus először elmondta nekik a kérésük teljesítésének árát, majd [állítólag] elutasította a kérésüket, miért kellett mégis megfizetniük az árat?

V: Jézus nem utasította el a kérésüket, hanem azt mondta, hogy nem az Ő hatáskörébe tartozik, hogy teljesítse vagy elutasítsa azt. Ezután Jézus elmondta nekik, mit fognak tenni, de ennek a kiváltságnak a megadását az Atyára bízta.

Ez egy kiváló vers a Szentháromságról szóló érvelés alátámasztására. Míg az Atya és a Fiú elválaszthatatlanul egyek, ez a vers bizonyítja, hogy van közöttük különbség, ellentétben a modalizmussal, amit például az egység-pünkösdi mozgalom és a helyi gyülekezet tanított.

K: A Mk 10:45-ben Jézus kereszthalála minden egyes emberért való váltságdíj volt, vagy csak egyesekért, másokért viszont nem?

V: Íme, mit mond a Biblia az egyetemes és a korlátozott vonatkozásokról.

Univerzális vonatkozások:

Mindenkinek parancsba adta, hogy engedelmeskedjen az evangéliumnak (ApCsel 17:30; 2Thessz 1:8)

Aki hisz benne (János 3:16)

Mindenkinek megjelent (Titusz 2:11)

Isten azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön (1 Timóteus 2:4)

Váltságdíj minden ember számára (1 Timóteus 2:6)

[Őszintén és komolyan] felajánlotta mindenkinek (ApCsel 2:38-40, Zsidók 4:2)

Engesztelő áldozat az egész világért (1 János 2:2)

Jézus minden embert magához vonz (János 12:32)

Végleges szempontok:

Senki sem jöhet Jézushoz, ha az Atya nem vonzza őt (János 6:65)

Isten úgy dönthet, hogy egyeseknek, például Jákóbnak, kegyelmet ad, másoknak, például Ézsau-nak, viszont nem, bár mindenkivel szemben igazságos marad (Róma 9:14-18).

Az evangéliumnak nincs értéke azok számára, akik nem ötvözik azt a hittel (Zsidók 4:2).

A farizeusok elutasították Isten velük kapcsolatos tervét (Lukács 7:30).

Vannak, akik tagadták azt az Urat, aki megváltotta őket (2 Péter 2:1). Az „Úr” szót a despotes szó jelöli, és ugyanaz a szó szerepel a Júdás 4-ben is, ahol Jézusra utal.

Isten nem csupán azt előre tudta, hogy az emberek elfogadják majd, hanem előre tudta minden egyes embert, aki elfogadja. Isten kiválasztotta (előre elrendelte) azokat, akik elfogadják.

Ha belegondolunk, minden nem-kálvinista és kálvinista kereszténynek egyet kell értenie abban, hogy a váltságdíjnak vannak egyetemes és végleges vonatkozásai is. Ez azonban nem homályosítja el a kálvinisták, az arminiánusok és más nem-kálvinisták közötti alapvető különbséget.

A kálvinizmus és a nem-kálvinizmus (beleértve a wesleyi arminiánusokat, az úgynevezett 4-pontos kálvinizmust és minden köztes álláspontot) közötti alapvető különbség az, hogy a mindenható, szuverén, szerető és igazságos Isten a pokolba kerülőket úgy választotta-e ki, hogy azok:

Nem-kálvinista: Elveszett esetek, ahol Isten szabadon megadott mindenkinek mindazt, ami a mennybe jutáshoz szükséges volt, de Jézus üdvössége egyeseket nem tudott megmenteni. Ők saját szabad akaratuk hibájából vesztek el.

Kálvinista: Kívánt kárhozat, mivel Jézus üdvössége a kijelöltek 100%-ára hatékony volt, és Isten szabadon úgy döntött, hogy másoknak nem biztosít üdvösségi utat. Soha nem volt egyetlen dolog sem, amit az elvetettek tehettek volna, vagy akartak volna tenni, hogy megváltoztassák Isten titkos akaratát, miszerint ők ne kapjanak menekülési lehetőséget.

Nem-kálvinista: Ha az üdvösség mindenki számára lehetséges, de egyesek számára hatástalan, akkor azért hatástalan, mert egyesek elutasíthatják, vagy pedig azt is megkövetelték, hogy a hithez kapcsolódjon. A nem-kálvinisták szerint pontosan ezt mondja a Lukács 7:30 és a Zsidókhoz írt levél 4:2. A kálvinisták erre úgy válaszolnának, hogy ez az üdvösséget részben az embertől tenné függővé, és a hitet szinte az üdvösséghez szükséges cselekedetté tenné. A nem-kálvinisták erre úgy válaszolnának, hogy a kálvinizmus összekeveri az Istenből származó, ingyenes ajándékul adott üdvösséget azzal, hogy az ember felelőssége az üdvösség ingyenes ajándékának elfogadása. A hit nem cselekedet, amint azt az Efézusbeliekhez írt levél 2:8–9 is mutatja, és egyes kálvinistáknak nem kellene a katolikusok példáját követniük abban, hogy megpróbálják egyenlővé tenni az érdemcselekedeteket a hit „üres erényével” és azzal, hogy elismerjük tehetetlenségünket Isten előtt.

Kálvinista: Ha az üdvösség egyesek számára csupán lehetséges, és mindazok számára hatályos, akik számára lehetséges, akkor egyesek számára soha nem volt rá lehetőség. A „reménytelen esetek” kellemetlenségéről így gondoskodnak, de az elveszett szeretet és a megmagyarázhatatlan igazságosság árán. A 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 1:8-ban Isten felelősségre vonná az embereket azért, hogy nem engedelmeskedtek egy olyan evangéliumnak, amelyet Isten soha nem adott nekik, hogy engedelmeskedjenek neki. Egy pokolban lévő ember azt mondhatná: „Azért kerültem ide, mert hittem, hogy Isten nem szeretett eléggé, Jézus nem halt meg a bűneimért, Isten végső soron azt akarta, hogy gonosz bűnös maradjak, és azért vagyok itt, mert hittem az igazságban.” Egy elvetett ember akár meg is próbálhatna üdvösséget találni a legújabb divatos szektán keresztül, mert az esélye arra, hogy a szektán keresztül megtalálja az üdvösséget és Isten szeretetét, ugyanolyan nagy, mint a kereszténységen keresztül.

K: A Mk 10,51-ben miért kérdezte Jézus a vak embertől, mit szeretne, hogy Jézus tegyen érte?

V: Jézus azt akarja, hogy kérjünk tőle, még akkor is, ha tudja, mit akarunk. Természetesen néha az, amit akarunk, és az, ami a legjobb, nem mindig egyezik meg. A vak embernek kifejezetten látást kellett kérnie, és Jézus teljesítette ezt a kérést, miután ő megkérte. Néha Isten azzal vár, hogy teljesítse a mai kéréseinket, amíg kifejezetten meg nem kérjük tőle.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a „Dávid fia” kifejezést a kereszténység előtti Salamon zsoltáraiban is messiási jelentéssel ruházták fel.

K: A Mk 10,51-ben, amikor egy vak zsidó látta azt, amit a látó farizeusok nem láttak, milyen más példák vannak arra, hogy a túl sok információ elvakíthat valakit attól, ami nyilvánvaló?

V: Érdekes elgondolkodni azon, hogy miért voltak azok a zsidók, akik jól láttak, vakok arra nézve, hogy Jézus a Messiás, miután látták mindazokat a csodákat, míg egy vak zsidó látta, hogy Jézus a Messiás. Vannak más esetek is, amikor a több információ elvakíthat valakit attól, ami nyilvánvaló. Annak ellenére, hogy vak volt, Bartimeus mégis több fontos dolgot látott, mint a farizeusok.

K: A Márk 10:52-ben miért az ember hite, és nem Jézus hite volt az, ami meggyógyította az embert?

V: Érdekes, hogy a Márk evangéliumában leírt utolsó csodában Jézus kifejezetten azt mondta, hogy a férfi hite gyógyította meg őt. Bár Isten nem korlátozódik arra, hogy a hitünkön keresztül cselekedjen, gyakran úgy dönt, hogy a hitünkön keresztül cselekszik, amint azt az Efézusbeliekhez írt levél 2:8 és a Rómaiakhoz írt levél 4:3,16 is mutatja.

K: Miért mondta Jézus a Mk 10,52-ben, hogy „meggyógyult”, ahelyett, hogy egyszerűen csak azt mondta volna, hogy látni tud?

V: Nemcsak a szemei és testének egyéb részei működtek normálisan, hanem a korábban vak ember most már Krisztusban lelkileg is teljes volt.

K: A Márk 11:8–10-ben miért terítették le kabátjaikat és pálmaágakat a szamár elé?

V: Ez a szokás a nagy tisztelet és csodálat jele volt. Talán hasonló volt ahhoz a régi európai lovagi szokáshoz, amikor egy férfi a kabátját egy sárfoltra terítette, hogy egy királyi hölgy rálépjen a kabátra, és átkelhessen a sárfolton.

K: A Mk 11,8–10-ben hogyan bánsz azokkal az emberekkel, akik dicsérni és szolgálni akarják Istent, miközben tudod, hogy nagyon téves előítéleteik vannak Róla?

V: Látszólag meg vannak mentve, de lehet, hogy mégsem. Lehet, hogy még abban a szakaszban vannak, mielőtt új életet nyernének Krisztusban. Néhányan elutasíthatják Jézust, ha rájönnek, hogy Ő talán nem felel meg az Őről alkotott elképzeléseiknek. Gyengéden ki kell javítanod a téves elképzeléseiket, és imádkoznod kell értük. Nem akarjuk, hogy az emberek hamis indokok alapján jöjjenek Krisztushoz.

K: A Márk 11:13-ban, mivel még nem volt a fügeidő, vajon Jézus az evangéliumokban nem ismerte az évszakot, ahogyan azt Ahmad Deedat állítja?

V: Nem, Deedat itt teljesen félreértette a lényeget. A fügefák Izráelt szimbolizálták, és ez egy prófécia volt arra vonatkozóan, hogy a fügefák által szimbolizált nemzet gyümölcstelen lesz, és szellemileg elszárad.

K: A Mk 11:13, 23, 30-ban, mivel a hitben élő ember hegyeket is megmozgathat, miért nem tudott Jézus gyümölcsöt teremni egy fügefán?

V: Jézus megtehette volna, de úgy döntött, hogy nem teszi meg. Jézusnak nem a füge és a fügefák miatt volt gondja; Jézus itt a tanítványokat tanította. A fügefák Izrael nemzetét szimbolizálták, és Jézus azért átkozta meg a fügefát, hogy megmutassa, mi fog történni velük, ha – akárcsak a fügefák – nem teremnek hit gyümölcsét, amikor Jézus eljön hozzájuk.

K: A Mk 11,14-ben miért tűnik úgy, hogy egyes emberek nagyon hasznosak és gyümölcsözőek lennének, de végül haszontalanok?

V: A fügefá helyet foglalt el, ahol más fügefák is nőhettek volna. A parasztok gondoskodtak a fügefáról és ápolták. Öntözték, és talán meg is trágyázták, abban a reményben, hogy a fügefa viszonozza ezt, és füget ad nekik. Vannak, akik csak venni akarnak, és soha nem adnak vissza.

Lehet, hogy egyesek lelkileg nem tudnak viszonozni, mert nincs bennük lelki élet. Azt állították, hogy gyümölcsözőek, de valójában nem azok voltak. Ott volt a gyümölcs ígérete, de nem teljesült be.

Anyagi szempontból viszont vannak olyan emberek, akiknek szükségük lenne a segítségedre, de soha nem tudnak viszonozni semmit, és nem tudják meghálálni a munkádat. De nekünk mégis szeretnünk és segítenünk kell őket.

K: A Mk 11,15–18 és a Lk 19,45–46 szerint miért nem tartóztatták le azonnal a zsidó hatóságok Jézust, azt az idegent, aki ostorral járt?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. A tömegek éppen dicsőítették Jézust, mint a Messiást a diadalmas bevonuláskor a Máté 21:1–11-ben, valamint a Máté 21:15–16-ban; a Márk 11:1–10-ben és a Lukács 19:28–40-ben.

2. Jézus csodás módon gyógyította az embereket, és nehéz letartóztatni valakit egy olyan tömegben, amelynek tagjait éppen ő gyógyítja.

3. Ezt megelőzően a tömeg hallotta, hogy Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból, amint azt a János 12:9–11, 17–19 leírja.

4. A legfontosabb azonban, hogy a fenti okok miatt a Márk 11:18 szerint, miközben a papok és a tanítók keresték a módját, hogy megöljék Jézust, féltek tőle, mert az egész tömeg csodálta Jézust. A papok nem akartak zavargást, és az abból fakadó római megtorlást. A Lukács 19:47–48 hasonlóan fogalmaz, a János 12:19-ben pedig a farizeusok azt siratták, hogy szerintük az egész világ Jézust követi.

K: Miért nem engedte Jézus a Márk 11:16 szerint, hogy bárki is edényeket (edényeket vagy tartályokat) vigyen be a templomba?

V: Jézus nem avatkozott bele a szabályszerű áldozatokba, hanem azokba, akik pénzzel teli edényeket vittek.

K: A Márk 11:17-ben hogyan viselkedtek a templomban lévő emberek tolvajként?

V: Legalább háromféleképpen:

Ármanipuláció: A templomban túlzott áron árulták az árukat.

Intézményesítés: A papok nem fogadták el a hibás állatokat, például azokat, amelyeknek az utazás során keletkezett sebük volt, így az embereknek túlzott áron kellett megvásárolniuk az állatokat.

Isten megfosztása az áldozatokból: Az eladók és az imádkozók a pénzügyi tranzakciókra koncentráltak, ahelyett, hogy Istent imádták volna.

K: A Mk 11:23-ban miért említette Jézus a hegyeket mozgató hitet?

V: Jézus azt tanította, hogy csupán egy kis őszinte hitre van szükség Isten hatalmában, amelyet imádságban alkalmazva hegyeket is megmozgathatunk. A hit olyan, mint egy mag; növekedhet. Ezenkívül Jézus ezt Jeruzsálem közelében mondta, és az utolsó napokban az Olajfák-hegy, amely fél mérföldre keletre fekszik Jeruzsálemtől, kettészakad majd, Zakariás 14:4 szerint.

K: A Márk 11:23-ban Jézus megígérte-e, hogy mindent megad nekünk, amit hitben kérünk?

V: Isten megad nekünk mindent, amit kérünk, a következő feltételek mellett:

A dolog: Isten nem adhat olyan „dolgot”, ami nem is dolog, például logikai ellentmondást, mint a nem nedves víz, vagy egy mozgatható tárgyat, amit nem lehet megmozdítani, stb.

Hittel: Isten nem adja meg nekünk azt, amit kételkedve kérünk, ahogyan azt a Jakab 1:6-7 mondja, vagy amit nem hitből kérünk, hanem hogy kielégítsük szenvedélyeinket, a Jakab 4:3 szerint. Az 1 János 5:14 szerint Isten akaratának megfelelően kell kérnünk. A hitben való élet magában foglalja, hogy Istenben maradunk, és Isten bennünk marad, a János 15:7 szerint.

Ha megbocsátunk: a Márk 11:25 kiegészíti a feltételt. Jó ajándékok: a Márk 11:23 előtt Jézus azt tanította, hogy Isten jó Atya, aki jó dolgokat ad nekünk, nem pedig rosszakat, a Máté 7:9–11 és a Lukács 11:11–13 szerint. Így néha, amikor egy engedelmes hívő hitből kér, Isten azt mondja: „nem” vagy „várj”, mint például a Jób könyvében; a Filippi 2:25-ben; a 2 Timóteus 4:20-ban; és a 2 Korinthus 12:8–9-ben.

K: A Márk 11:25–26 szerint, ha egy igazi keresztény nem bocsát meg, a pokolba kerül?

V: Bizonyos értelemben ez vitatható kérdés, mert egy igazi keresztény megbocsát. Egyetlen igazi keresztény sem tagadná meg soha, hogy megbocsásson valakinek, mert az azt jelentené, hogy soha nem döntött úgy, hogy elfogadja Isten megbocsátását, és így nem lenne igazi keresztény. Mondani sem kell, hogy nagyon fontos mindenkinek megbocsátani.

K: A Mk 11:29-33-ban miért nem válaszolt Jézus közvetlenül arra a kérdésre, hogy milyen hatalommal rendelkezik?

V: Valószínűleg csapdába akarták csalni. Ha Jézus azt mondta volna, hogy Istentől kapott hatalmat arra, hogy bevonuljon Jeruzsálembe, kiűzze a pénzváltókat és megátkozza a fügefát, akkor istenkáromlással vádolták volna. Ha azt mondta volna, hogy az emberektől kapta, akkor az nem a római vagy a templomi hatóságoktól származott. De Jézusnak nem volt kötelezettsége semmilyen kérdésre válaszolni. Bár általában Jézus a legtöbb ember kérdésére válaszolt, azok kérdéseire, akik nem az Ő válaszát keresték, hanem csak csapdába akarták ejteni, nem válaszolt közvetlenül. Jézus egyszerűen azt is mondhatta volna: „Nincs szükségem a ti hatalmatokra, mert az Atyától kapott hatalmam van, amit a sok gyógyítás, amit végzek, bizonyít.” Valójában azonban ezt már maguktól is rájöhettek volna.

K: A Mk 11,29–33 szerint mikor ne válaszoljunk valakinek a kérdésére, még akkor sem, ha tudjuk a választ?

V: Röviden: akkor, amikor nem akarják tudni az igazságot. Ha nem tudták elfogadni azt, amit már tudtak Jánosról, akkor nem kell hallaniuk az igazságot Jézusról sem, mert úgyis elutasítanák.

Ha kizárólag azért kérdeznek, hogy csapdába ejtsenek minket, óvatosnak kell lennünk azzal, amit mondunk. Ha nem próbálnak csapdába ejteni minket, hanem valamilyen más okból kérdeznek, és nem azért, mert valójában nem akarnak tudni, akkor nem kell válaszolnunk. Ha valaki feltesz neked egy kérdést Istenről vagy a Bibliáról, és gyanítod, hogy ez egy „elterelő manőver”, ami csak eltereli a figyelmet az igazsággal való szembenézésről, feltehetsz neki ezt a kérdést. Ha úgy válaszolnék erre a kérdésre, hogy te is elégedett lennél vele, az közelebb hozna-e ahhoz, hogy Jézust személyes Uradnak és Megváltódnak fogadd el? Ha a válaszuk „nem”, akkor gratulálok, épp most lepleztél le egy elterelő manővert. Ebben az esetben megkérdezheted: „Mi hozna közelebb ahhoz, hogy Jézust Uradnak és Megváltódnak fogadd el?”

K: A Márk 12:1–9-ben szereplő példabeszédnek mi a jelentése?

V: Isten a földet, az Ígéret Földjét adta a zsidóknak. Ők azonban nem adták meg Istennek az engedelmességet, a teljes odaadást, a tizedet és az áldozatokat, amiket Ő parancsolt. Isten prófétákat küldött hozzájuk, akiket ők bántalmaztak és megöltek. Végül Isten elküldte Fiát, Jézust, akit ők megöltek. Van itt némi hasonlóság az Ézsaiás 5:1–7-ben szereplő Úr szőlőskertjének allegóriájához.

Az ok, amiért a bérlők azt mondták, hogy ők lesznek a tulajdonosok, a zsidó törvényben gyökerezett. Ha a tulajdonost és örököseit megölték, akkor a föld birtokosai voltak az elsők a sorban, akik megkaphatták azt a Misna Baba Bathra 3.3 és b Baba Bathra 54a szerint.

K: A Márk 12:6-ban miért várható el a bérlőktől, hogy tiszteljék a földesúr fiát?

V: Akkor is tisztelnék a fiút, ha

1. tiszteletben tartották volna a jogos hatalmat, vagy

2. betartanák a törvényt, vagy

3. elég ésszel rendelkeztek volna ahhoz, hogy rájöjjenek: a fiú bántalmazása biztosan megtorlást vonna maga után, vagy

4. egészséges félelem lenne bennük a gazda katonáitól.

Csak akkor ölnék meg a fiút, ha a szőlőültetvény iránti kapzsiságuk teljesen elvakította volna őket az ésszerűségtől. Elképesztő, de igaz, hogy az emberek annyira kapzsik lehetnek, hogy döntéseikből úgy tűnik, mintha az azonnali pénzt és élvezetet még a következő napon való életnél is jobban kívánnák.

Ma is érdekes látni, hogy egyesek, akik egyébként a legjobb döntést hoznák meg, a kapzsiság miatt ostoba döntést hoznak. Legtöbbször még csak nem is veszik észre, mennyire torzította el a kapzsiság a döntéshozatali képességüket – egészen sokkal későbbig.

K: A Mk 12,10-ben és a Lk 20,17-ben mi az a sarokkő?

V: A sarokkő az az első kő, amelyre az alapot rakják.

K: A Mk 12,10–11 és a Lk 20,17–18 szerint miért utasították el az emberek/építők a sarokkövet?

V: Nem tisztelték a sarokkő funkcióját és fontosságát. Végül is az ember vagy része akar lenni annak az épületnek, amelyet Krisztus épít, vagy nem. Nincs középút; nem lehetsz csak félig része az épületnek.

K: A Mk 12,13–17 és a Lk 20,21–25 szerint Jézus nem válaszolt közvetlenül az adófizetéssel kapcsolatos kérdésre?

V: Valójában igen. Megpróbálták csapdába csalni azzal a kérdéssel, hogy fizessenek-e adót a császárnak vagy sem. Ha Jézus „nemet” mondott volna, a rómaiak letartóztathatták volna azért, mert az embereket az adófizetés elmulasztására buzdította. Ha Jézus „igent” mondott volna, a római uralmat nehezen elviselő tömegek talán nem lettek volna olyan barátságosak vele szemben.

Ezt az adót Kr. u. 6 óta kellett fizetni. Mivel a római adó a római kincstárba került, a zelóták megtagadták a befizetését, mert az elismerte a rómaiak jogát Palesztina feletti uralomra. A farizeusok kifogásolták a befizetést, de mégis megfizették. A szadduceusoknak nem volt kifogásuk a befizetés ellen. Így a kérdést feltevők csak azt akarták látni, melyik csoportot fogja Jézus magára haragítani.

Jézus úgy válaszolt a kérdésre, hogy azt mondta: adjuk meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. Jézus nem határozta meg, hogy mely dolgok tartoznak a császárhoz (akkoriban Tiberiushoz), és ők sem kérdezték meg tőle.

K: A Mk 12,19, a Lk 20,27 és az ApCsel 23,8 alapján röviden mit tudunk a szadduceusokról, akiket heródiánusoknak is neveztek?

V: Josephus szerint a szadduceusok, a farizeusok és az esszénusok voltak Júda három vallási csoportja. A szadduceusok nyilvánvalóan I. János Hyrkanusz (Kr. e. 135–104) idején alakultak meg, és a templom Kr. u. 70-ben történt lerombolásával szűntek meg. Jézus idején heródiánusoknak nevezték őket, mert támogatták a Heródes-dinasztiát, mint Júdea királyait.

Az ApCsel 23:8 szerint a szadduceusok tagadták a szellemeket, az angyalokat és a test feltámadását. Elutasították a Misna, a Talmud és a farizeusok egyéb hagyományainak egészét. Josephus szerint nem tartották szükségesnek betartani semmit, ami nem szerepelt a Tórában, és a korai egyházi írók szerint az Ószövetség egészét elutasították, kivéve a Törvényt (Tórát). Maga a Tóra kapcsán a farizeusok példákat írtak le arra, hogy milyen kisebb kérdésekben nem értettek egyet.

K: A Márk 12:19-ben és a Lukács 20:27-ben szereplő szövegek mellett milyen bibliai és bibliai kívüli bizonyítékaink vannak a szadduceusokról?

V: Itt található szinte minden, amit a szadduceusokról tudunk.

1. Az 1. és 2. Makkabeus-könyv részletes történetet ad a külső és belső küzdelmekről abban az időben, amikor a farizeusok és a szadduceusok pártjai megalakultak.

2. Josephus öt helyen említi a szadduceusokat. Az idézetek a Josephus: Complete Works című műből származnak.

A zsidók háborúi 2.8.2,14 (2a) (476. o.) „Mert három filozófiai szekta létezik a zsidók között. Az első követői a farizeusok; a másodikéi a szadduceusok; a harmadik szektát, amely szigorúbb fegyelmet hirdet, esszénusoknak nevezik.” [Az esszénus a könyvben szereplő írásmód] (14f) [Essens a könyvben szereplő írásmód] „A szadduceusok pedig azok, akik a második rendet alkotják, és teljesen elvetik a sorsot, és azt feltételezik, hogy Isten nem törődik azzal, hogy gonoszt cselekszünk-e vagy sem; és azt mondják, hogy a jó vagy a gonosz cselekedet az emberek saját választása, és hogy az egyik vagy a másik mindenkihez tartozik, hogy úgy cselekedjenek, ahogy tetszik nekik. Elutasítják továbbá a lélek halhatatlanságába vetett hitet, valamint a Hádészben váró büntetéseket és jutalmakat is. Ráadásul a farizeusok barátságosak egymással, és a békesség gyakorlására, valamint a közjó iránti tiszteletre törekednek. A szadduceusok viszont egymás iránti viselkedése bizonyos mértékben vad; és a saját pártjukhoz tartozókhoz fűződő viszonyuk olyan barbár, mintha idegenek lennének egymás számára….” (Később, a Zsidók régiségei 18.1.6-ban Josephus megemlíti egy negyedik szektát, amely a farizeusokhoz hasonló, kivéve, hogy a szabadságért küzdenek. A zelótákra utal.)

A zsidók története 13.5.9 A szadduceusokkal ellentétben a farizeusok hajlamosak voltak arra, hogy ne legyenek szigorúak a büntetésekben.

A zsidók története 13.10.6 Ez történelmileg az első említés a szadduceusokról, I. János Hyrkanosz uralkodása alatt, aki egyszerre volt király és főpap (Kr. e. 135–104).

A zsidók ókori története 18.1.4 „A szadduceusok tanítása azonban a következő: a lélek a testtel együtt hal meg; és nem tartják fontosnak a törvény [Tóra?] által előírtakon kívül semmilyen más szabály betartását; mert erénynek tartják, ha vitába szállnak azokkal a filozófia-tanítókkal, akikkel gyakran találkoznak; de ezt a tanítást csak kevesen fogadják el, méghozzá a legmagasabb rangúak; ők azonban önmagukból szinte semmire sem képesek; mert amikor tisztségviselőkké válnak – amire néha akaratuk ellenére és kényszerből kénytelenek –, a farizeusok nézeteihez igazodnak, mert a nép másképp nem tűrné őket.” (Josephus a Zsidók régiségei című művet Kr. u. 93–94-ben írta.)

A „Zsidók régiségei” 20.227 [9.1] csak egy szadduceust említ, aki főpap volt. A neve Hanan ben Hanan volt, és mindössze három hónapig töltötte be ezt a tisztséget.

3. A Misna legalább kilenc helyen állítja szembe a szadduceusok tanításait a farizeusokéval. (A legkorábbi Misnák körülbelül Kr. u. 200-ban íródtak.) Ezek azonban a farizeusok szemszögéből íródtak, és nincsenek meg a szadduceusok saját írásai. Így a különbségek abból a szempontból származnak, hogy mi volt fontos a farizeusok számára – a törvény apróbb részletei –, és nem feltétlenül abból, ami a szadduceusok számára volt a legfontosabb.

Baba Batra 115b – Ha egy férfi fiúk nélkül halt meg, a farizeusok szerint csak az unokahúg örökölhetett, a lánya viszont nem, míg a szadduceusok szerint mind a lányok, mind az unokahúgok örökölhettek, ha nem voltak fiúk.

Baba Kamma 84a – A „szemet szemért” elv alkalmazásakor a farizeusok gyakran elfogadták helyette a pénzbeli kártérítést, míg a szadduceusok nem.

Megillah Ta’anit 1 – Míg a farizeusok azt akarták, hogy az áldozatokat a kincstárból fizessék, addig a farizeusok ellenfelei azt akarták, hogy a költségeket önkéntes adományokból fedezzék.

Megillah Ta’anit 4 – Ugyanaz, mint a Baba Kamma 84a.

Makkot 1:5–8 – A farizeusok azt akarták, hogy minden hamis tanút kivégezzenek, míg a szadduceusok csak akkor ítélték halálra a hamis tanút, ha tanúvallomása már a hamisan vádolt személy kivégzéséhez vezetett.

Tosefta Parah 3. fejezet és Parah – A szadduceusok nem tartották be a farizeusok összes mosakodási szabályát, de a vörös tehén tisztaságát illetően szigorúbbak voltak.

Tosefta Sanhedrin 6:6 – A farizeusok azt akarták, hogy minden hamis tanút kivégezzenek, míg a szadduceusok csak akkor ítélték halálra a hamis tanút, ha tanúvallomása már a hamisan vádolt személy kivégzéséhez vezetett.

Yadaim 4:7 – A szadduceusok azt tanították, hogy a gazdának felelnie kell a rabszolga által okozott kárért, ugyanúgy, ahogyan az állata által okozott kárért is felel. A farizeusok viszont azt tanították, hogy a rabszolgának is egyenlő mértékben felelnie kell, hogy egy elégedetlen rabszolga ne sodorja bajba gazdáját.

Y^e rushalmi Yevamot 1:6 – A levirátusi házasság csak az eljegyzett feleségre vonatkozott, nem pedig a ténylegesen házasra.

4. Egy rabbinikus hagyomány (Abot Rabbi Natan 5) szerint Zadok, Soko-i Antigonus tanítványa alapította a szadduceusok társaságát.

5. Az Újszövetség röviden említést tesz a szadduceusokról.

Máté 3:7f – Keresztelő János találkozott mind szadduceusokkal, mind farizeusokkal.

Nem Máté 15:1 – Néhány farizeus és írástudó jött Jézushoz. Mivel ezeket az embereket az zavarta, hogy Jézus tanítványai nem mossák meg a kezüket, valószínűleg nem voltak közöttük szadduceusok.

Máté 16:1–6 – Mind a farizeusok, mind a szadduceusok mennyei jelet kértek Jézustól.

Máté 16:11–12 – Jézus azt mondja, hogy óvakodjunk a szadduceusok és a farizeusok tanításaitól. Nyilvánvalóan különböző dolgokat tanítottak, mivel különböző csoportokról volt szó, de Jézus ebben a versben nem részletezte egyik csoport hitének sem a tartalmát.

Máté 22:23–34; Márk 12:18–27; Lukács 20:27–39 – A szadduceusok Jézust faggatják a feltámadásról. A Wycliffe Bibliai Szótár 1501. oldala szerint a Misna Y^erushalmi Yevamot 1:6 című részéből kitűnik, hogy mivel a levirátusi házasság a szadduceusok szemében csak az eljegyzettekre vonatkozik, a nő csak a hetedik férjével lett volna házas.

Apostolok cselekedetei 4:1–2 – A farizeusok, a papok és a szadduceusok egységesen szembeszálltak az apostolokkal.

Apostolok cselekedetei 5:17–18 – Ez azt rögzíti, hogy az akkori főpap szadduceus volt. (Josephus is azt mondja, hogy Ananiás, a fiatalabb főpap szadduceus volt.)

Apostolok cselekedetei 23:6-8 – A szadduceusok nem hittek a feltámadásban, sem az angyalokban, sem a szellemekben.

6. A korai egyház írásai

Justinus a Mártír (kb. 138–165) „Mert én nem embereket vagy emberi tanokat választottam követni, hanem Istent és az Ő által [átadott] tanokat. Mert ha olyanokkal találkoztál, akiket keresztényeknek neveznek, de akik nem ismerik el ezt az [igazságot], és mernek káromolni Ábrahám Istenét, Izsák Istenét és Jákób Istenét; akik azt mondják, hogy nincs feltámadás a halottaknak, és hogy lelkük, amikor meghalnak, a mennybe kerül; ne gondold, hogy ők keresztények, ahogyan senki sem ismerné el – ha alaposan meggondolná –, hogy a szadduceusok, vagy a hozzájuk hasonló genisták, meristák, galileaiak, hellenisták, farizeusok, baptisták zsidók lennének (ne hallgassatok türelmetlenül, amikor elmondom, mit gondolok), hanem [csak] zsidóknak és Ábrahám gyermekeinek nevezik őket, akik ajkakkal imádják Istent, amint Isten maga is kijelentette, de a szívük távol van Tőle. De én és mások, akik minden tekintetben helyes gondolkodású keresztények vagyunk, biztosak vagyunk abban, hogy lesz feltámadás a halottaknak, és ezer év Jeruzsálemben, amelyet akkor felépítenek, feldíszítenek és kibővítenek, [ahogyan] azt Ézsaiás és Ezékiel próféták és mások kijelentik.” Párbeszéd Tryphóval, egy zsidóval, 80. fejezet, 239. oldal

Tatianus Diatessaronja (kb. 172) 34. szakasz, 96. oldal említi az összes ember feltámadását, amikor Jézus megdorgálja a szadduceusokat.

Hegesippus (Kr. u. 170–180) tizenegy hamis keresztény csoportot említ a nép körében: Simon, Kleobiosz, Doritheusz, Gorthaeusz, Masbothaeusz, Menander, Marcion, Karpokratész, a valentinianusok, a bazilidisták és a szaturnilianusok. (8. kötet, 764. o.). A „Rómába tett útjáról” és a „Zsidó szektákról” című művében (8. kötet, 765. o.) megemlíti az esszénusok, a galileaiak, a hemrobaptisták, a masbothaeusok, a szamaritánusok, a szadduceusok és a farizeusok zsidó szektáit.

Irenaeus of Lyons (182–188) „Mert Urunk és Mesterünk abban a válaszban, amelyet a szadduceusoknak adott, akik azt állítják, hogy nincs feltámadás, és akik meggyalázzák Istent, és aláássák a törvény hitelességét,” Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 4. könyv, 5.2. fejezet, 466–467. o.

Tertullianus (198–220) A test feltámadásáról című művének 2. fejezetében a fizikai feltámadást tagadó keresztény eretnekeket összehasonlítja a szadduceusokkal, akikkel Jézusnak meg kellett küzdenie.

Tertullianus (198–220) így ír: „A szadduceusok, akik azt állították, hogy nincs feltámadás, egy erről szóló vitában egy bizonyos asszonyról szóló törvényi esetet terjesztettek az Úr elé, aki a törvényi előírásnak megfelelően hét testvérhez ment feleségül, akik egymás után meghaltak.” Öt könyv Marcion ellen, 4. könyv, 38. fejezet, 413. o. Tertullianus máshol is írt a szadduceusokról.

Hippolytus (Kr. u. 222–235/6) A minden eretnekség cáfolata című művének 9. könyvében, 22. fejezetében (136–137. o.) egy egész fejezetet szentel a szadduceusoknak. Ahogy Josephus mondja, ők azt állítják, hogy Isten nem avatkozik be a földi ügyekbe. Tagadják a test feltámadását, és azt állítják, hogy a lélek a halál után nem létezik tovább. Hippolytus egyéb, Josephusnál is megtalálható részleteket is közöl. Josephus mellett Hippolytus azt is említi, hogy a szadduceusok különösen erősek Samáriában. „A prófétákra azonban nem fordítanak figyelmet, és más bölcsekre sem, kivéve Mózes törvényét, amelyre vonatkozóan azonban nem alkotnak értelmezéseket.”

Origenész (225–254) „A zsidóknak különböző véleményeik voltak, köztük hamisak is, mint például a szadduceusoké a halottak feltámadásáról, miszerint azok nem támadnak fel, valamint az angyalokról, miszerint azok nem léteznek, hanem a róluk írt dolgokat csupán képletesen kell értelmezni, és valójában nincs bennük semmi valóság;” Máté evangéliumához fűzött kommentár, 20. fejezet, 427. o. Origenész azt is mondja, hogy a szamaritánusok és a szadduceusok kizárólag Mózes könyveit fogadják el, az Origenész: Celsus ellen című mű 1. könyvében. Origenész máshol is írt a szadduceusokról.

Methodius (270–311/312) „Ezért vegyétek észre, hogy éppen ezeket akarta az Úr tanítani a szadduceusoknak, akik nem hittek a test feltámadásában. Mert ez volt a szadduceusok véleménye. Ezért találták ki a példabeszédet a nőről és a hét testvérről, hogy kétségbe vonják a test feltámadását” – Beszéd a feltámadásról, 12. fejezet, 367. o. Methodius máshol is írt a szadduceusokról.

Arnobius (297–303) „És senki se hozza fel itt ellenünk a zsidó meséket és a szadduceusok szektájának tanításait, mintha mi is alakokat tulajdonítanánk az Istenségnek; hiszen állítólag ezt tanítják az írásaikban, és mintha bizonyossággal és tekintéllyel állítanák.” Arnobius: A pogányok ellen, 3. könyv, 12. fejezet, 467. oldal

Nikaia után

Athanasius (326–373) „És mi a törvény a szadduceusok számára, ha nem fogadják el a prófétákat?” A „Az egyiptomi püspökökhöz” című mű 4. fejezet, 224. oldal

Epiphanius of Salamis (390) az „Eretnekségek” című művének 1,14. fejezetében azt állítja, hogy a „szadduceusok” kifejezés a héber sadiq szóból származik, amelynek jelentése „igaz”. A Wycliffe Bibliai Szótár (1500. o.) azonban azt írja, hogy nehéz megmagyarázni, hogyan változhatott a magánhangzó az i-ről (carot) a sadiq szóban az u-ra (carot) a seduqim szóban.

A The New International Dictionary of the Bible (884–885. o.) szerint Jeromos is úgy tűnik, hogy azt állította, a szadduceusok csak a Tórát tartották be.

Hamis és eretnek művek

Az Ebionita Klemens-felismerések (kb. 211–250) 2. könyv, 54. fejezet, 91. oldal (burkoltan) a szadduceusok ellen szól, mert tagadták a halottak feltámadását.

Pseudo-Hippolytus: „És ezért nincs már nekik [a zsidóknak] sem királyuk, sem főpapjuk, sem prófétájuk, sőt még írástudók, farizeusok és szadduceusok sem vannak közöttük. Nem mondja azonban, hogy ki kell őket irtani;” A 59. zsoltárról, 202. o.

Erről bővebben lásd a következő kérdést.

K: A Mk 12,19 és a Lk 20,27 szerint a szadduceusok teljes egészében elutasították az Ószövetséget a Tóra kivételével, elfogadták az Ószövetség többi részét, de kisebb tekintélynek tekintették, vagy mindent elfogadtak, ahogyan a farizeusok tették?

V: Íme a bizonyíték. A korai egyházi írók – Hippolytus, Tertullianus, Origenes és Jeromos – azt állították, hogy a szadduceusok csak a Tórában hittek. A The New International Dictionary of the Bible (Új Nemzetközi Bibliai Szótár) 884–885. oldalán azonban az áll, hogy tévedtek, mert

1) Josephus nem említi ezt

2) a Talmudban a szadduceusok az Ószövetség más könyveiből származó érveket használnak,

3) Valószínűleg nem engedték volna be őket a Szanhedrinbe, ha nem tekintették volna kánonikusnak a többi könyvet.

Ezzel a nézettel szemben azonban három érv szól:

1r) Josephus a szadduceusokról így írt: „…és nem tartják be semmit, ami a törvény előírásain kívül esik…” a *Zsidók története* 18.1.4. fejezetében (kb. 93–94-ben).

2r) Továbbá, még ha a szadduceusok nem is utasították el teljesen az Ószövetség többi részét, lehetséges, hogy az Ószövetség többi könyvét csupán kisebb tekintélyűnek tekintették. Ez hasonló ahhoz a nézethez, amelyet egyes keresztények vallanak, miszerint az apokrifek isteni írások, amelyek helyük van a Szentírásban, de kisebb tekintélyük van, mint az Ószövetség többi részének. Talán a szadduceusok nyitva hagyták azt a kérdést, hogy pontosan mennyire tekintélyesek a Tóra-n kívüli könyvek.

3r) Josephus szerint Ananiás (a fiatalabb) szadduceus volt, akit a rómaiak főpapnak neveztek ki. A Sanhedrin tekintélyét csökkentené, ha kizárnák a főpapot. Emellett Josephus a Zsidók története című művének 18.1.4. fejezetében azt írja, hogy amikor a szadduceusok tisztségviselőkké váltak, a farizeusok tanításait követték, mert ellenkező esetben a nép nem tudta volna elviselni őket. Ez hasonló a mai helyzethez, amikor sok liberális „keresztény” lelkész, akik maguk is tagadják, hogy Jézus a mi bűneinkért halt meg, mégis minden hónapban megünnepli az Úr vacsoráját, és ismételgeti a szavakat: „Ez az én vérem, amelyet a bűnök bocsánatáért ontottam”, bár azt mondták, hogy személyesen nem hisznek ebben, mert ellenkező esetben a gyülekezet tagjai nem fogadnák el őket lelkészként.

Honnan szerezték az információikat a korai egyházi írók? Mivel a szadduceusok körülbelül Kr. u. 70-ben kihaltak, nem maguktól a szadduceusoktól kapták az információt. Talán olyan korai írásokból szerezték az információt, amelyek ma már nem állnak rendelkezésünkre. Például Papiasz, János apostol tanítványa és az első, a Biblián kívüli premillenialista, számos kötetet írt, amelyek azonban elvesztek.

Ezért, bár nincs semmi, ami cáfolná a korai egyházi írók állításait, mindkét oldalon vannak érvek arra vonatkozóan, hogy a szadduceusok egyenesen elutasították-e az Ószövetség többi részét, vagy csupán kevésbé tekintélyesnek tartották ezeket a könyveket.

K: Miért mondta Jézus a Márk 12:24-ben a szadduceusoknak, hogy nem ismerik sem az Írásokat, sem Isten hatalmát?

V: Jézusnak igaza volt mind általános értelemben, mind pedig abban a konkrét értelemben, amelyet nekik is meg tudott mutatni.

Általános értelemben: A szadduceusok nem hittek a túlvilágban és a feltámadásban. A korai egyházi írók szerint a szadduceusok az Ószövetséget – a Törvény első öt könyve kivételével – nem fogadták el Szentírásként. További információkért lásd az előző kérdést.

Konkrét értelemben: Ahogy Jézus megmutatta, még azt sem hitték el igazán, amit Szentírásként elfogadtak (a Tórát), nevezetesen azt, hogy Isten továbbra is Ábrahám, Izsák és Jákób Istene.

K: A Mk 12,34-ben mit jelent az, hogy „nem messze van az Isten országától”?

V: Ez nem azt jelenti, hogy valaki részben üdvözülhet, és nem is garantálta, hogy az az ember üdvözülni fog. Jézus arra utalt, hogy az az ember nagyon közel állt ahhoz, hogy Jézusban higgyen.

K: A Mk 12:29-31-ben hogyan foglalják össze ezek a parancsolatok az egész törvényt?

V: Két szempontra összpontosítanak: a végső szeretet és tisztelet megmutatására Isten iránt, valamint arra, hogy szeressük embertársainkat, mint önmagunkat. Jézussal ellentétben egyesek elfeledkeztek az első szempontról. Egy pogány azt mondta a híres zsidó rabbi Hillelnek, hogy áttér a zsidó hitre, de csak akkor, ha Hillel megtanítja neki az egész törvényt, miközben ő egy lábon áll. Hillel így válaszolt: „Amit magadnak nem akarsz, azt ne tedd a felebarátoddal sem; ez az egész törvény, a többi csak magyarázat; menj, és tanulj” (Ben Shabbath 31a).

K: A Mk 12,30-ban, amikor Jézus a Dt 6,4-re hivatkozott az Isten szeretetéről, miért tett hozzá egy negyedik szempontot, az „elme” szempontját?

V: Két, egymást kiegészítő válasz.

1. Míg a héber „lélek” kifejezés az ember egész életét magában foglalta, beleértve az elmét is, Jézus – aki itt arámiul és/vagy görögül beszélt – kifejezetten megemlítette az elmét, hogy a lélek teljes jelentését kifejezze.

2. Ezenkívül Jézus eljövetelével a hívők sokkal teljesebb megértést nyertek Istenről, mint az Ószövetségben, amint azt a Máté 13:10–16, a Márk 4:11 és a Lukács 8:10 is mutatja. A Krisztusban kinyilatkoztatott titokról bővebben lásd az Efézusbeliekhez írt levél 3:4–6,9; 6:19; a Kolosszusbeliekhez írt levél 1:26–27; 2:2; 4:3; a Rómaiakhoz írt levél 16:25–26; valamint az 1. Péter-levél 1:10–12. Lásd még a Mózes 5. könyve 6:4-ről szóló fejtegetést is.

K: A Márk 12:30-ban szereplő tanítás szerint meg kell-e próbálnunk megkerülni az ésszerűséget annak érdekében, hogy szellemi életet éljünk, ahogyan azt egyes „Ige-Hit” tanítók sugallják?

V: Egyáltalán nem. A hit túlmutat az ésszerűségen, de nem ellentétes vele. A Márk 12:30 szerint Istent teljes elménkkel is szeretnünk kell. A kérdés itt az, hogy ha Isten Igéje egy dolgot mond, mi pedig az elménkkel másra jutunk, akkor először Isten Igéjét hisszük-e, vagy a saját ésszerűségünket? A logikus értelem nem a mi urunk, és nem is szabad értéktelennek tekinteni és elvetni, hanem egy ajándék, amelyet eszközként kell használnunk, hogy szeretettel szolgáljuk Istent. Sőt, Isten nem csupán a természetes értelmünket használja, hanem az 1 Korinthus 2:12 szerint az elménk megújításával át is tudja alakítani azt. De ez az átalakulás nem feltétlenül történik automatikusan. A Róma 12:2 arra buzdít minket, hogy „alakuljatok át az elmétek megújulásával”. Tehát felelősséget viselünk valamiért, amit nem tudunk megtenni. Azt, amit magunk nem tudunk megtenni, úgy érjük el, hogy megkérjük Istent, működjön rajtunk keresztül, azaz imádkoznod kell Istenhez, hogy Ő hajtsa végre az átalakulást. Megköszönöd-e Neki azt a megszentelő munkát, amelyet már elvégzett, és megkéred-e Őt, hogy tegyen téged fogékonyabbá arra, hogy átalakítsa elmédet, szívedet, lelkedet és erődet?

K: A Márk 12:34-ben mi a szokatlan abban, hogy nem tettek fel több kérdést Jézusnak?

V: A Márk 11:28 azzal kezdődik, hogy a papok, írástudók és vének azt kérdezik, milyen hatalommal cselekedett Jézus ezeket a dolgokat. Jézus eleinte egyenesen megtagadta, hogy válaszoljon a kérdésükre. Majd más kérdésekre adott válaszaival, valamint azzal, hogy végül Jézus feltett egy saját kérdést, amelyre ők nem tudtak válaszolni, közvetve megmutatta, hogy rendelkezik azzal a hatalommal. Ezután már nem kérdezték Jézustól, hogy „milyen hatalommal…”, sem semmilyen más kérdést.

K: A Márk 12:42-ben mi derül ki Márk hallgatóságáról?

V: A lepton (görögül lepton) egy görög érme volt, amelyet a görögök jól ismertek. Kettő ^egyenlő volt egy denarius^1/64-edrészével, ami egy napi bérnek felelt meg. Az a tény, hogy Márk úgy érzi, meg kell magyaráznia, mi is ez, és ezt egy római érme, a quadrans segítségével teszi, arra utal, hogy Márk eredetileg római közönségnek írt.

K: A Mk 12,42–44-ben, mivel az írástudók felfalták az özvegyek házát, miért nem akadályozta meg Jézus az özvegyet abban, hogy bedobja a két fillérjét?

V: Az özvegyet dicséretben részesítették nagylelkűségéért és adakozásában megnyilvánuló hitéért. A templomi írástudókat nemcsak azért feddték meg, mert nem adakoztak a szegényeknek, hanem azért is, mert erőszakkal elvettek tőlük. A törvénytanítók nem vehettek el fizetést szolgálataikért, de ajándékokat elfogadhattak az Aboth 1,13 és a Bekhoroth 4,6 szerint.

K: A Mk 13:1–2-ben mi volt olyan lenyűgöző a templomban?

V: Mind a mérete, mind a hosszú élettartama, az, hogy lerombolása után újjáépítették, és az, hogy megszentségtelenítése után újra felszentelték.

A templom építészeti csoda volt; Jeruzsálem teljes területének körülbelül egyhatodát fedte le. Nagy, fehér kövekből épült, aranyberakásokkal díszítve. Építése sok évet vett igénybe; csak Kr. u. 64-ben készült el teljesen. Bár hatalmas építmény volt, nem volt olyan nagy, mint más ókori csodák, például a babiloni függőkert vagy az egyiptomi piramisok.

Antiochus Epiphanes egy disznót áldozott fel az oltáron az 1 Makkabeusok 1:41–64 és Josephus „A zsidók régiségei” című művének 12. könyve 5.4. fejezete szerint. További információkért lásd még Josephus „A zsidó háború” című művének 5. könyvét, 184–226. fejezeteit, valamint „A zsidók régiségei” című művének 15. könyvét, 380–425. fejezeteit (xi).

A zsidó fanatikusok Kr. u. 67–68-ban meggyalázták a templomot.

Kr. u. 70-ben Titus római hadvezér utasította csapatait, hogy őrizzék meg a templomot, de azok mégis felgyújtották.

K: A Márk 13:1–2 alapján hogyan tudjuk megmondani, hogy egy lenyűgözőnek tűnő szervezet vagy intézmény mikor haszontalan Isten számára?

V: Ha rossz célokra hozták létre, az egy dolog, de lehetséges, hogy eredetileg istenfélő célokra jött létre, majd ezeket a célokat eltérítették. Ha csak arra figyelünk, hogy valami mennyire lenyűgözőnek tűnik, akkor a rossz dologra koncentrálunk. Nézzük meg a jelenlegi gyümölcsüket: jönnek-e az emberek Krisztushoz, és növekednek-e Krisztusban a munkájuk révén? Ha nem, akkor a múltbeli dicsőségétől függetlenül Isten szemében már nem lenyűgöző.

K: A Mk 13:34–37-ben miért ragaszkodott Jézus annyira ahhoz, hogy vigyázzanak?

V: Míg egyesek elmulasztották az első eljövetelt, itt a szövegkörnyezet kizárólag a tanítványokhoz intézett beszéd a második eljövetelről. Nem egy meghatározott időpontban kellett volna elkezdniük virrasztani, mert Jézus éppen azt mondta, hogy senki sem fogja tudni az órát. Inkább mindig ébren kellett maradniuk. Az ébrenlét itt azt jelenti, hogy életüket szentnek tartsák, és Isten közelében maradjanak. Azt is jelenti, hogy üldözés idején is hűek maradjanak. A keresztényeket eretneknek bélyegezték, és a zsidók 39 korbácsütéssel megkorbácsolták őket, a Misna Makkoth 3,10–14 szerint (The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 168. o.).

K: A Mk 14:4–8-ban miért részesítette előnyben Jézus, hogy a drága kenőcsöt rá öntsék, ahelyett, hogy a szegényeknek adták volna?

V: Jézus a Márk 12:29–31-ben azt tanította, hogy az Úr, a te Istened szeretete a legnagyobb parancsolat, a felebarátod szeretete pedig, mint önmagadat, a második legfontosabb parancsolat, és nem fordítva. A keresztények bármikor segíthetnek a szegényeknek, de Jézusnak csak így tudtak szolgálni, amíg Jézus a földön járt.

K: A Márk 14:4–8-ban egyesek úgy gondolták, hogy ez az egy évi bér feláldozása csupán pénzpazarlás volt. Mit mondanál azoknak a mai embereknek, akik úgy gondolják, hogy az életük éveinek és pénzüknek az Úrnak való felajánlása pazarlás?

V: A nárdus egy drága illatszer volt, amelyet egy ritka indiai növényből nyertek. Általában egy teljesen zárt edényben tárolták. A nyakát letörték, és az egész tartalmát felhasználták.

Amikor Júdás meglátta ezt a (véleménye szerint) hatalmas „pazarlást”, ez lehetett az a kiváltó ok, ami arra késztette, hogy a papokhoz menjen, és elárulja Jézust. Bár Júdást nem lehet menteni, legalább megérthetjük a nézőpontját. Ha az egész világ a pénz körül forogna, ez valóban hatalmas pazarlásnak tűnne. Remélhetőleg azonban jobb ítélőképességed van, mint Júdásnak.

K: A Mk 14,4–8 szerint hogyan lehet, hogy a jó cselekedetek néha akadályozzák a legjobb cselekedet elvégzését?

V: Sok jót cselekszünk, de nem csak azért vagyunk a földön, hogy jót cselekedjünk. Azért maradunk most a földön, hogy itt szolgáljuk és dicsőítsük Istent. Nem csak bármilyen jót cselekszünk, hanem a legjobbat, amit az Úrért tehetünk.

K: A Mk 14:21-ben miért lett volna jobb Júdásnak, ha soha nem születik meg?

V: Júdás számára jobb lett volna, ha soha nem létezett volna, mint hogy azt tegye, amit tett, és ezért megkapja a méltó büntetést. A „When Cultists Ask” című könyv 139–140. oldalán az áll, hogy egyes szektások ezt a verset arra használják, hogy azt állítsák: ha a poklot a születés előtti állapothoz hasonlítják, akkor a pokol a nemlét. Mivel azonban Jézus azt mondta, hogy Júdás büntetése rosszabb volt, mintha soha nem született volna meg, a pokol tehát nem a megsemmisülés.

K: A Mk 14:21-ben nem tudjuk, mi volt az elsődleges oka annak, hogy Júdás úgy döntött, elárulja Jézust. Amikor valaki hátat fordít egy másiknak, mi a különbség aközött, hogy kapzsiságból, irigységből vagy csalódásból teszi-e?

V: Vannak, akik kapzsiságból árulnak el másokat; abból a haszonszerzési szándékból, hogy úgy gondolják, így mindent megszerezhetnek, amit csak lehet. Semmi bajuk nem volt azzal a személlyel, akit az árulásukkal gyűlölnek. Az áldozat számukra csupán egy kizsákmányolandó tárgy.

Más esetekben azonban személyes okok is közrejátszhatnak. Mivel csalódtak abban, amit reménytelen helyzetnek tartanak, el akarják árulni az illetőt, vagy legalábbis valamilyen hasznot akarnak szerezni, hogy megtérítsék az elpazarolt időt, amit azzal töltöttek, hogy hittek neki.

Mivel nem ismerjük Júdás indítékait, lehetséges, hogy mindkét fenti ok szerepet játszott. Júdás volt az egyetlen nem galileai tag a tizenkettő közül. Soha nem tartozott Péter, Jakab és János belső köréhez.

K: Mi érdekes a „szövetség” szóban a Mk 14,24-ben?

V: A görög nyelvben két különböző szó van a szövetségre.

A görög syntheke szó két fél között megtárgyalt megállapodást jelent.

A „diatheke” szó pedig egy olyan javaslatot jelent, amelyet csak az egyik fél tesz, és a másik fél csak elfogadhatja vagy elutasíthatja. Itt a második szót használják.

K: A Mk 14,24 azt mutatja-e, hogy Krisztus minden emberért halt meg?

V: Igen. Még Kálvin János is azt mondja, hogy a „sok” kifejezés „az egész emberiséget” jelenti. Íme, mit írt Kálvin János a „Kálvin kommentárjai” című mű 3. kötetének 138–139. oldalán: „Márk 14:24. Ez az én vérem. Már korábban is figyelmeztettem, amikor arról volt szó, hogy a vér a bűnök bocsánatáért ontatik ki (mint Máté evangéliumában), hogy ezek a szavak Krisztus halálának áldozatára irányítják figyelmünket, és ha ezt a gondolatot figyelmen kívül hagyjuk, az Úrvacsorának megfelelő megünneplése lehetetlenné válik. A hívő lelkek másképp nem nyerhetnek megnyugvást, ha nem tudnak hinni abban, hogy Isten elégedett velük. A „sok” szó nem csupán a világ egy részét jelenti, hanem az egész emberi fajt: a „sok”-ot az „egy”-vel állítja szembe, mintha azt akarná mondani, hogy nem egy ember Megváltója lesz, hanem azért hal meg, hogy sokakat megszabadítson átkozott bűneiktől.” (A dőlt betűk az eredeti angol fordításban szerepelnek.) Figyeljük meg, hogy Kálvin azt mondja: „a »sok« nem csupán a világ egy részét jelenti, hanem az egész emberi fajt:”

K: A Mk 14,27-ben hogyan sértődtek meg a tanítványok Jézuson, amiért Jézus nem védte meg magát?

V: Hitük összetört volna, amikor Jézus, minden hatalmával együtt, önként alávetette magát a fogságnak, a bántalmazásnak és a halálnak. Egy hatalmas Messiástól elvárták volna, hogy megvédje magát és legyőzze a rómaiakat, nem pedig, hogy megadja magát nekik.

K: Mk 14:27–31: Ha egy hívő súlyosan vétkezett és megszégyenítette Jézust, különösen mások előtt, hogyan térhet vissza?

V: Az a hívő, aki bűnbe esett, bűnbánatot tehet és visszatérhet. Isten megbocsát neki. Keresztényekként nekünk is meg kell bocsátanunk neki, de meg kell értenie, hogy időbe telhet, amíg a bizalom újra felépül. A bűnbánó hívőnek Isten előtt kell gyónnia, de azoknak is, akik korábban tudtak a bűnéről. Bocsánatot kell kérnie, adott esetben jóvá kell tennie a kárt, és meg kell ígérnie, hogy többé nem követi el azt a bűnt. A bűn függőségi mértékétől függően kérhet néhány keresztény barátot, hogy „kísérjék őt”, és tartsák számon, hogy ne essen vissza a bűnbe.

K: A Mk 14,42–52-ben vajon egy olyan Jézust ábrázolnak-e, aki a többiek kegyére volt bízva, ellentétben a többi evangéliummal, amelyek Jézust irányítóként ábrázolják, ahogyan egyes liberálisok állítják?

V: Nos, valóban azt írja, hogy amikor Jézus imádkozott, olyan nagy gyötrelemben volt, hogy vércseppekben izzadt. Ó, várjunk csak, ez csak a Lukács 22:44-ben szerepel, a Márkban nem. Elég „szűklátókörű” dolog, hogy a liberális kritikusok ezt állítják Márkról, hiszen a Máté 26:36–46 és a Lukács 22:40–46 is beszámol Jézusról a Gecsemáné-kertben. János gyakran mesél olyan dolgokról, amelyek nem szerepelnek az első három evangéliumban; úgy tűnik, János szándékosan kihagyott sok olyan dolgot, amit a másik három evangélium már elmondott.

A keresztények már a korai idők óta felismerték, hogy Máté Jézust az Ígéretes Királyként emelte ki, aki beteljesítette az Ószövetségi próféciákat. Márk Jézust a szenvedő szolgaként és cselekedeteit emelte ki. Lukács Jézust emberként emelte ki, és ő írt a legtöbbet Jézus gyermekkori életeiről. János Jézust Istenként emelte ki, és műve valószínűleg abból a feltételezésből született, hogy az olvasó már elolvasta a többi evangéliumot.

Másrészt Márk azt is megmutatja, hogy Jézus is irányít. A Gecsemáné-kertben Jézus tudta, mi fog történni, és lehetősége volt elmenekülni a kertből. De Jézus szándékosan úgy döntött, hogy elfogadja az Atya akaratát, nem a következmények bizonytalansága miatt, hanem azok teljes tudatában.

K: A Mk 14,51–52-ben ki volt az a „leplezetlen férfi”, aki ruhái nélkül menekült el?

V: Bár a Szentírás nem említi, a hagyomány szerint János Márk volt, a Márk-evangélium írója. A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 905. oldalán is ugyanezt állítják, hozzátéve azt a spekulációt, hogy „az evangélista nem tudta megállni, hogy ne említsen meg a jelenlétét Jézus történetének egy kulcsfontosságú pontján.”

K: A Mk 14,53–55-ben hogyan szegte meg a Sanhedrin a zsidó törvényt?

V: Legalább ötször szegték meg a saját jogrendszerüket.

1) Éjszaka nem tarthattak bírósági tárgyalásokat

2) A bíró kötelessége volt a vádlott oldalán állni.

3) Nem volt két, egymást megerősítő tanújuk Jézus ellen.

4) A zsidó törvény szerint senkit nem lehetett kizárólag a saját vallomása alapján elítélni.

5) 24 órát kellett volna várniuk, mielőtt valakit bűnösnek nyilvánítottak volna.

(Tim Hawks prédikációjából a texasi Cedar Parkban található Hill Country Bible Church-ben, 1997. október 24.)

K: A Márk 14:62-ben Jézus valóban azt mondta, hogy ő a Messiás?

V: Igen. Képzeljük el, hogyan érezhették magukat a makacs papok, amikor Jézus Dániel 7:13–14-et idézte magáról, miszerint a menny felhőin jön el. Reakciójuk – amikor a Márk 14:63–65-ben szidalmazták Őt és halálát követelték – volt az utolsó csepp a pohárban, ami a zsidó vallási vezetés részéről Jézus elutasításához vezetett. Részletesebb válaszért lásd a „Hard Sayings of the Bible” című könyv 450–451. oldalát.

K: A Márk 14:62-ben, mivel Jézus Isten Atya jobbján ülne, hogyan jöhetne el, ami mozgást feltételez?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

A „jobb oldalon ülés” nem csupán fizikai helyet jelöl, hanem egy megtisztelő pozíciót is.

Különböző időpontokban Jézus ülhet, állhat és mozoghat.

Természetesen lehetséges egyszerre ülni és eljönni, ha valaki fehér lovon lovagol, ahogyan Jézus is fog a Jelenések 19:11-ben.

K: A Márk 14:62-ben Jézus azt mondta a főpapnak, hogy látni fogja az Emberfiát, amint a menny felhőivel jön. De ha a főpap meghalna, mielőtt Jézus visszatérne, az érvénytelenné tenné Jézus válaszát. Ezért a Lukács-evangéliumban Jézus azt mondja: „Én vagyok az, és mostantól fogva az Emberfia Isten hatalmának jobbján fog ülni” (Lukács 22:69) – Jesus, Interrupted, 51. o.

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz.

Ami nem a válasz: Valamilyen okból Ehrman nem akarta felhozni a Máté 26:64-et, ahol az áll, hogy „ti” (többes szám), tehát nem csak a főpap. Ez azonban vitatható kérdés, mivel a Sanhedrin összes tagja meghalt Jézus visszatérése előtt.

A válasz: Ehrman két ellenvetést hoz fel egyben. Az első ellenvetés az, hogy a főpap (és valójában a Sanhedrin összes tagja) meghalt, mielőtt Jézus visszatért volna. Erre a válasz az, hogy a Sanhedrin összes tagja, beleértve a főpapot is, látni fogja Jézus eljövetelét. A Jelenések 1:7 megígéri, hogy minden szem látni fogja Jézust, amikor visszatér, sőt kifejezetten azok is, akik átszúrták őt. Azok, akik Jézust elutasítva haltak meg, nem kerülhetik el, hogy újra találkozzanak vele.

A második kifogás az, hogy a Márk evangéliuma után írt Lukács evangéliuma úgy tűnik, hogy a „te (egyes szám) látni fogod” kifejezésről egyszerűen arra vált át, hogy Jézus visszatér. Érvelésének kulcsfontosságú pontját egy szövegváltozat gyengíti. Alexandriai Kelemen (193–202) a Stromata 6. könyvének 52. fejezetében, az Ante-Nicene Fathers 2. kötetének 574. oldalán a Márk 14:62-t idézi a „ti (többes szám)” kifejezéssel. Tudjuk, hogy Kelemen a Márk-evangéliumot idézi, és nem egy másik evangéliumot, mert kifejezetten megmondja nekünk, hogy a Márk-evangéliumról van szó.

K: Miért kérték az emberek közül néhányan Jézust a Márk 14:65-ben, hogy jövendölje meg, ki ütötte meg őt?

V: A római katonák egy „három ököl” nevű kegyetlen játékot játszottak a foglyokkal. Három katona mindegyike az egyik öklét a fogoly álla alá tette. Az egyik katona megütötte a foglyot, és kiütötte. Amikor a fogoly magához tért, megkérdezték tőle, melyik katona ütötte meg. Ha a fogoly rosszul tippelt, az a katona nyert, aki megütötte (és a fogoly elvesztette a fogadást). Ha a fogoly helyesen tippelt, az a katona veszítette el a fogadást, aki megütötte. Úgy tűnik, hogy minden esetben a fogoly is vesztes volt.

K: A Mk 14,66–68-ban milyen fajta szeretet képes kiállni a „félelem próbáját”?

V: Péter bátor volt, és soha nem szűnt meg Jézust szeretni, de itt a szeretete nem állta ki a félelem próbáját. Péter élete végén azonban fejjel lefelé keresztre feszítették, és Péter szeretete akkor igenis kiállta a félelem próbáját.

Amíg Péter nem szólalt meg, galileai akcentusa nem árulta el. Hacsak nem ő szólalt meg elsőként, a szolgálólánynak egy bizonyos pillanatban elég közel kellett lennie Jézushoz és Péterhez ahhoz, hogy felismerje Pétert. Péter azt hitte, észrevétlenül elég közel maradhat Jézushoz. Amikor rájött, hogy felfedezhetik, ki is ő valójában, el kellett döntenie, mit tegyen. Néha bátor cselekedetet hajthatunk végre Krisztusért, arra gondolva, hogy valószínűleg nem fogunk szenvedni miatta. De ha felfedeznek minket, akkor mit tegyünk?

Péter ebben a feszült pillanatban a biztonságát tartotta a legfontosabbnak, még Krisztus tagadását is megelőzve. Péternek azt kellett volna tennie, hogy gyorsan távozik, és azt, hogy elkapják-e vagy sem, Istenre bízza.

K: A Mk 15,1–20-ban mind a Sanhedrin, mind a rómaiak elutasítják Jézust, mint Messiást, de egészen más okokból. Milyen különböző okokból utasítják el ma az emberek Jézust, mint Messiásukat?

V: Jézus idején sokan azt gondolták, hogy Jézus állításai hamisak, mert Jézus nem felelt meg a politikai Messiással kapcsolatos elvárásaiknak. Ma, ha Isten figyelne ránk, egyesek szerint nem lenne éhség, szenvedés vagy halál. Isten nem felel meg az elvárásaiknak.

A rómaiak számára Jézus állítását úgy értelmezték félre, mintha árulás lenne az iránt, aminek már hűséget fogadtak. Jézus egyszerűen nem illett bele abba, amit követni választottak, és nem volt sem vágyuk, sem bátorságuk a változásra.

Vannak, akik intellektuális okokból utasítják el Jézust, de ők kis számban vannak, és még kevesebben, mint azok, akik azt állítják, hogy intellektuális okokból utasítják el Jézust. Gyakrabban az emberek érzelmi okokból utasítják el, vagy pedig önkényes okokból, amikor rájönnek, mit kellene feladniuk vagy megváltoztatniuk ahhoz, hogy Jézust kövessék, és ezt nem akarják megtenni. Néha, amikor az emberek intellektuális kifogásokat hoznak fel a kereszténységgel szemben, az számukra valóban jogos ok. Máskor viszont ez csak füstfelhő, hogy ne érezzék magukat bűnösnek amiatt, hogy nem veszik figyelembe Krisztus állításait.

Jézus nem volt hajlandó olyan vitába bocsátkozni, ahol az igazságosság nem valósulhat meg.

K: A Márk 15:8–11-ben mi az ironikus abban, hogy az emberek Barabbást választották Jézus helyett?

V: Pilátus valószínűleg nyilvánvalónak tartotta, hogy Jézust választják majd egy ismert rabló helyett. A zsidók a rómaiak előtt azzal vádolták Jézust, hogy lázadást vezetett, míg sok zsidó csalódott Jézusban, mert NEM vezetett lázadást. Míg a zsidók és a rómaiak azt állították, hogy Jézusnak árulásért kell meghalnia, valójában Barabás volt az, aki árulást követett el. Amikor a nép elutasította jogos királyát, Jézust, egy erőszakos lázadó javára, 40 évvel később, Kr. u. 70-ben maguk is erőszakos lázadásba kezdtek, és a rómaiak elpusztították Jeruzsálemet.

A Papyrus Florentinus 61.59ff című dokumentum szerint az egyiptomi római helytartó, G. Septimus Vegetus, egy Phibion nevű vádlott fogolynak azt mondta: „Megérdemelted a korbácsolást, de átadlak a népnek” (idézi Taylor, 580. o.).

Barabás teljes neve Jézus bar-Abbas volt, azaz Jézus, Abbas fia, és az Abbas egyszerre személynév és az „apa” jelentésű név is. Mindkettőjüket Jézusnak hívták. Barabás, mint lázadó, szintén szabadítani akarta népét, de emberi és erőszakos eszközökkel. Az apa álfiát szabadon engedték, az Atya igazi Fiát pedig keresztre feszítették.

K: Miért tűnik úgy, hogy Márk a Mk 15,14-ben annyira igyekezett a zsidókra hárítani a felelősséget, ahogyan azt egy liberális szerző állította?

V: Először is, a régészek megtalálták azt az udvart, ahol szerintük a tömeg tartózkodott, és az legfeljebb 400 embert tudott befogadni. Így a tömeg itt nem Jeruzsálem összes lakóját és látogatóját jelentette, hanem inkább egy nagyon kis csoportot, amelyet a papok választottak ki.

Júdás, a zsidó vezetők, a zsidó nép, a rómaiak, sőt még Jézus is, aki nem menekült el, mindannyian szerepet játszottak abban, ami Isten előre elrendelt akarata volt (ApCsel 2:23). Íme egy felsorolás mindegyikük szerepéről. Amint látható, Márk nem szigorúbb a zsidó néppel szemben, mint a többi evangéliumíró.

Júdás: Máté 26:14–16, 49–50; Márk 14:17–21, 42, 44–45; Lukács 22:3–6, 47–48; János 13:18, 21, 27; 18:2

A zsidó vezetők: Máté 26:57–58; 27:20; Márk 14:43, 46, 53–65; 15:1, 3, 10–11, 31; Lukács 22:2, 52; 22:66–23:2; János 18:3, 12–14, 19–24, 30

A zsidó nép: Máté 27:20–23,25; Márk 15:11–15; Lukács 23:18,21,23

A rómaiak: Máté 27:11–31; Márk 15:15–20; 15:24; Lukács 23:24; János 18:33–19:3; 19:16

Jézus nem menekült el: Máté 26:39–46, 53–54; Márk 14:35–42; Lukács 22:39–46; János 18:4–11

K: A Márk 15:17-ben mi volt a jelentősége annak, hogy Jézust bíborba öltöztették?

V: A bíbor színű ruha drága volt, mivel murex kagylókból festették. A Római Birodalomban csak a császár és családja viselhetett bíbor színt, bár a császár kegyelemből átadhatta másoknak a régi ruháit. A bíbor köntös azzal gúnyolódott, hogy Jézus királynak vallotta magát.

K: A Mk 15:31-ben Jézust azzal gúnyolták, hogy azt állította, másokat megment, miközben saját magát nem mentette meg. Hogyan kell néha feladnod a saját megmentésedet, hogy másokat megments?

V: Noha nem kell felesleges kockázatot vállalnunk, néha kockázatos dolgokat kell tennünk mások biztonsága érdekében, és azért, hogy eljuttassuk az evangélium üzenetét másokhoz. A biztonság jó dolog, de ha a biztonságunkat Isten akaratának teljesítése fölé helyezzük, akkor még a biztonság is bálvánnyá válhat.

K: A Márk 15:31–32-ben mennyire hatékony taktika a Sátán részéről, ha valakit azért gúnyolnak ki, mert engedelmeskedik Istennek?

V: Az embertől függően hatékony lehet. Ha valaki az emberek dicséretét többre értékeli, mint Isten dicséretét, az teljesen megállíthatja. Akár még racionalizálhatja is azzal a gondolattal, hogy ha megőrzöm a népszerűségemet, az emberek jobban hallgatnak rám, és így a tanúságtételemre is. De ha valaki Istent többre értékeli, mint a népszerűséget, és az Istennek való engedelmességet többre, mint az Isten számára elért eredményeket, akkor jobban dicsőíti Istent, mintha saját erejéből próbálna munkát végezni Istenért.

K: A Mk 15:32-ben azt olvassuk, hogy Jézust „keresztre” feszítették: „Jöjjön le most a keresztről Izráel királya, Krisztus, hogy lássuk és higgyünk!” Azok pedig, akik vele együtt voltak keresztre feszítve, gúnyolták őt.

A „kereszt” szót itt görögül stauros-nak írják, amelyet James Strong a következőképpen határozott meg:

(4716) a 2476-os szógyökből; karó vagy oszlop (felállítva), azaz (konkrétan) rúd vagy kereszt (halálbüntetés eszközeként); átvitt értelemben: a halálnak való kitettség, azaz önmegtagadás; ebből következően: Krisztus engesztelése: --kereszt.^[1]

Az I. Péter 2:24-ben azonban azt olvassuk, hogy Jézust a „fán” keresztre feszítették:

Aki saját testében vitte el bűneinket a fán, hogy mi, a bűnöknek meghalva, az igazságnak éljünk: akinek sebein által meggyógyultatok.

A „fa” szót görögül xulonnak hívják, és Strong a következőképpen határozza meg:

(3586) a 3582-es alapszó egy másik alakjából; fa (tüzelőanyagként vagy építőanyagként); ebből következően bot, pálca, fa vagy más fából készült tárgy vagy anyag: --bot, rönk, fa, faanyag.^[2]

A hiba itt nyilvánvaló. A görög stauros szó egyértelműen „keresztet” jelent. A szóban nincs kettős jelentés. Míg a xulon szót felcserélhetően fordíthatjuk „fának”, „botnak”, „fának” stb., addig az I. Péter 2:24 esetében „fának” fordítják. Most fel kell tennünk a kérdést: miért használták egyáltalán az xulon szót, amikor van egy egyértelműbb szó rá, a stauros, ha a vers valóban a „keresztet” akarja jelenteni?

Ezért nyilvánvaló, hogy az xulon szót az I. Péter 2:24-ben valóban „fára” használják, és így ellentmondás áll fenn a Márk 15:32-vel.

Hivatkozások

[1] James Strong, The New Strong's Exhaustive Concordance of the Bible (Thomas Nelson, 1996)

[2] James Strong, uo. (Ezt egy muszlim kérdezte)

V: Jézust egy fából készült keresztre feszítették, amely egy fáról származott. A rómaiak, a karthágóiak és a perzsák keresztdarabokkal ellátott faoszlopokat használtak, nem pedig élő fákat. Két szó szinonimaként való használata ugyanazon dologra (például a staurus és a xulon) nem jelent problémát, éppúgy, mint a Koránban Istenre használt két szó.

Péter azt mondja, hogy Jézust egy fára akasztották (ApCsel 5:30; 10:39), ugyanakkor azt is mondja, hogy Jézust a keresztre szögezték (ApCsel 2:23).

Pál azt mondja, hogy Jézust egy fára akasztották (Gal 3,13; ApCsel 13,29), ugyanakkor Pál a Galatákhoz írt levél 5,11; 6,12,14, valamint az 1 Korinthusbeliekhez írt levél 1,17,18 versekben is említi Krisztus keresztjét.

A „fa” és a „kereszt” szinonimaként használatosak; ugyanaz a szerző mindkét kifejezést használja. Jézust egy fára szögezték; de nem azt mondták, hogy egy élő fára.

Természetesen az ortodox iszlám tanítás is azt hirdeti, hogy „Jézus megjelenése” is keresztre feszítve lett. Ezzel a keresztre feszítéssel kapcsolatban felmerül egy kulcsfontosságú kérdés. Vagy:
a) valóban Jézust feszítették keresztre, vagy
b) „A nagy csere” – Allah nemcsak a zsidókat és a rómaiakat tévesztette meg azzal, hogy elhitette velük, Jézust keresztre feszítették, holott valójában nem így volt, hanem még Jézus saját anyját, Jézus tanítványait és az összes korai keresztényt is megtévesztette, akik a keresztre feszített Krisztust hirdették. Rendelkezésünkre állnak Ignatius és Polikárp, János apostol tanítványainak írásai, valamint másoké is, akik hittek abban, hogy Jézust keresztre feszítették és feltámadt a halálból. Még muszlimként sem hibáztathatod a keresztényeket azért, hogy hisznek Jézus keresztre feszítésében, ha úgy gondolod, hogy Allah megtévesztette saját követőit. „Allah a legnagyobb csaló” (3. szúra, 54. vers). Ha ez az Allah megtévesztette a keresztényeket, és neked ezzel nincs problémád, akkor vajon ez az Allah a muszlimokat is megtévesztheti?

K: A Mk 15:42-ben Ehrman azt mondja: „Márk elmagyarázza, mit ért ezen a kifejezés alatt: ez a »szombatra« való előkészület napja (nem pedig a páska előkészületének napja).” (a dőlt betűk az eredetiben szerepelnek) Jesus, Interrupted, 27. o.

V: Két valószínű, de egymástól eltérő válasz létezik.

Lehet, hogy abban az évben a szombat és a páska egybeesett: Ehrman úgy tűnik, nem veszi figyelembe, hogy egyes években a páska és a szombat egybeesik. A pontos dátumokkal kapcsolatban bizonytalanság uralkodik, de sokan úgy vélik, hogy Kr. u. 30-ban vagy Kr. u. 33-ban a páska és a szombat egybeesett.

Kiemelt szombatok: Minden szombat szombat volt, de nem minden szombat esett szombatra, amint azt a Levitikus 23:39 bizonyítja. Például a hetedik hónap első és nyolcadik napjának is „szombati pihenésnek” kellett lennie. Minden évben voltak „munka nélküli napok”, de ezek legtöbbször nem szombatok voltak. A páska a kovásztalan kenyér ünnepének első napja volt, és az ünnep első és hetedik napja egyaránt „munka nélküli nap” volt a II. Mózes 12:16 szerint.

A János 19:31 eldöntené, melyik a két válasz közül a helyes, csakhogy ez mindkét válasz alátámasztására felhasználható. Azt mondja: „…mert az a szombat nagy ünnepnap volt”. De mivel nagy ünnepnap volt, nem feltétlenül kellett szombatnak lennie.

K: A Márk 15:44-ben miért csodálkozott Pilátus azon, hogy Jézus már meghalt?

V: Vagy Pilátus egyszerűen elvesztette az időérzékét, vagy sok keresztre feszített ember tovább bírta. Jézust megkorbácsolták és megverték, mielőtt keresztre feszítették. Mellékesen megjegyezzük, hogy a római korbácsolás eltért a zsidók által alkalmazott 39 korbácsütéstől. A római korbácsoláshoz egy erős faoszlophoz rögzített, fémmel megerősített rövid ostorokat használtak. Ez megnyomoríthatta, sőt meg is ölhette az embert. Jézust a rómaiak korbácsolták meg.

K: Milyen párhuzamok vannak a Márk 16-ban az evangéliumok és az Apostolok cselekedetei más részeivel?

V: Íme a párhuzamok Márk 16. fejezete és a Biblia egyéb könyvei között

Jézus korán kelt fel. Mk 16,2.9; Mt 28,1; Lk 24,1; Jn 20,1

Jézus a hét első napján támadt fel. Mk 16:2,9; Mt 28:1; Lk 24:1; Jn 20:1

Hét démont űztek ki Mária Magdolnából. Mk 16:9; Lk 8:2

Mária Magdolna / a nők elmentek a sírhoz. Mt 28:1-8; Mk 16:9-10; Jn 20:1; Lk 24:1-10

Mások eleinte nem hittek. Mt 28:17; Mk 16:11; Lk 24:11

Két tanítványnak jelent meg. Mk 16,12; Lk 24,13–35

Még mindig nem hittek. Mk 16:13; Lk 24:36

Megdorgálta a 11-et hitetlenségük miatt. Mk 16:14; Lk 24:38-41

Parancsot adott, hogy hirdessék az evangéliumot mindenkinek. Mt 28:19-20; Mk 16:15; Lk 24:47-48

Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki nem hisz, az elítéltetik. Mk 16:16; ApCsel 2:38-39

Jelek. Mk 16:17,20; az ApCsel egészében

Démonok kiűzése. Mk 16:17 és az ApCsel-ben

Új nyelveken való beszéd. Mk 16:17; ~ApCsel 2:2-13

Kígyómarást szenvednek, de nem esik bántódásuk. Mk 16:17; Lk 10:19; ~ApCsel 28:3-6

Méreg ivása sérülés nélkül. Mk 16:18 – máshol nem szerepel

Jézus felment a mennybe Betániában, az Olajfák hegyének lejtőjén. Mk 16:19; Lk 24:51; Apostolok cselekedetei 1:9-11

Jézus leült Isten jobbjára. Mk 16:19; ApCsel 7:56

Mindenütt hirdették az igét. Mk 16:20; ApCsel 1:8

Összefoglalva: a méreg sértetlenül történő elfogyasztása az egyetlen olyan tanítás Márk evangéliumának végén, amelyet a Biblia más részében nem találunk meg.

K: Miért hoztak a nők fűszereket Márk 16:1 szerint, hogy megkenjék Jézus testét?

V: Jézust sietve helyezték a sírba, még mielőtt a napnyugtakor megkezdődött volna a szombat. A nők illatszereket hoztak, hogy a testet balzsamozással megőrizzék.

K: A Mk 16:8-ban, mivel a nők senkinek sem mondtak semmit, elmondták-e a tanítványoknak?

V: Bár a sírból visszatérő úton senkinek sem szóltak, végül mindenkinek elmondták, és a tanítványok voltak az elsők, akiknek beszámoltak róla. Bár az, hogy senkinek sem szóltak, azt is jelentheti, hogy a tanítványoknak is csak késve mondták el, valószínűbb azonban, hogy csak a tanítványoknak mondták el, és senkinek a kis csoportjukon kívül. Kiegészítő választ lásd a When Critics Ask című könyv 377. oldalán.

K: A Mk 16,12-ben hogyan jelent meg Jézus más alakban?

V: Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a két férfi nem ismerte fel Jézust, amikor vele sétáltak. Lehet, hogy Jézus más ruhát viselt, és bizonyára másképp nézett ki, mint amikor meghalt. Jézus fizikailag feltámadt a halálból, dicsőséges fizikai testben. Nem lehet jogosan hivatkozni erre a versre annak alátámasztására, hogy Jézusnak különböző testei voltak, mert az, hogy nem ismerték fel Jézust, nem bizonyítja, hogy más fizikai teste lett volna.

K: A Mk 16:16-ban Jézus azt mondja: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül.” A Róm 6:3-ban Pál azt mondja: „Mi mindnyájan, akik Jézus Krisztusba keresztelkedtünk, az Ő halálába keresztelkedtünk.” Az 1Pét 3:21-ben Péter azt mondja: „A keresztségnek ez a képe most is megment minket (nem a test szennyének eltávolításával, hanem a jó lelkiismeret válaszával Isten felé) Jézus Krisztus feltámadása által”. Ezek a versek azt jelentik-e, hogy a keresztség ugyanolyan szükséges az üdvösséghez, mint a hit? És ez azt jelenti-e, hogy nem „önkéntes szertartás”, ahogyan az evangélikusok mondják, hanem kötelező eljárás?

V: Jézusnak való engedelmesség nem választható, hanem kötelező, és Jézus megparancsolta nekünk, hogy keresztelkedjünk meg. Tehát minden hívőnek vízzel kell megkeresztelkednie. Azonban nem a vízkeresztség az, ami megment minket, és nem is az engedelmességünk (bármennyire is tökéletlen legyen) az, ami megment minket. Jézus az, aki megment minket. Tehát a hatalom Jézus vérében van, nem a vízben. Az Újszövetségben 150 alkalommal említik a hitet az üdvösség feltételeként a keresztség nélkül. De mindannyiunknak meg kell keresztelkednünk.

De mi a helyzet a kereszten lógó tolvajjal? A rómaiak biztosan nem engedték volna, hogy lekerüljön a keresztről, hogy megkeresztelkedjen, majd újra felkerüljön rá. Jézus mégis azt mondta neki: „Ma velem leszel a paradicsomban.” Eusebius emellett egy Basilides nevű római katonáról is beszámol, aki Krisztushoz fordult, majd bebörtönözték és kivégezték. Vajon a pokolba kerülne-e azért, mert hitt Krisztusban, de a rómaiak nem engedték, hogy megkeresztelkedjen, és így megakadályozták Istent abban, hogy megmentse őt? – Természetesen nem. Isten tehát elég képes és elég hatalmas ahhoz, hogy a vízkeresztség nélkül is megmentse az embereket. A vízkeresztség nem elengedhetetlen ahhoz, hogy Isten megmentse valakit. Ugyanakkor engedelmeskednünk kell Istennek, és meg kell keresztelkednünk.

K: A Márk 16:16-ban mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik hisznek, de soha nem keresztelkednek meg?

V: Bár a Márk 16:16 nem részletezi, a János 3:36 és számos más vers azt mondja, hogy aki hisz, az üdvözül. A Jézus jobb oldalán lévő tolvaj hitt, és megkeresztelkedés nélkül jutott a Paradicsomba, és a kereszten lévő tolvaj előtt mind Jézus tanítványai kereszteltek (Jn 3:26; 4:2), mind Keresztelő János a bűnbocsánatért keresztelt (Mk 1:4; Lk 1:77; Lk 3:3b). Ez az igehely nem mondja ki kifejezetten, de négy esetet említhetünk.

Hisznek és megkeresztelkednek: üdvözülnek

Hisznek, de még nem keresztelkedtek meg: üdvözülnek. Ez a vers nem említi, de az ApCsel 10:45–47 olyan embereket mutat be, akik hittek, és üdvözültek – amit az is bizonyít, hogy őszintén nyelveken szóltak –, még mielőtt vízzel megkeresztelkedtek volna.

Nem hisznek, de megkeresztelkednek: nem üdvözülnek

Nem hisznek és nem keresztelkednek meg: nem üdvözülnek, kivéve, ha Isten különleges kegyelmet ad a meghalt csecsemőknek, a súlyosan szellemileg fogyatékosoknak stb.

Talán azért nem említi a második esetet, mert Isten akarata az, hogy minden hívő engedelmeskedjen Istennek, és vízzel keresztelkedjen meg.

Továbbá ennek a versnek a kontextusa nyilvánvalóan azok az emberek, akik képesek hinni. A csecsemők, a súlyosan szellemileg fogyatékosok, és talán mások is, akik soha nem utasították el Krisztust, de soha nem is hittek, nem tartoznak ennek a versnek a tárgykörébe.

Íme egy példa. Ha a lányom a konyhában egy dollárra kér tőlem aprót, és én azt mondom neki: „Add ide az egy dollárt és egy vizes palackot, és akkor adok neked aprót.” Ha a lányom mindkettőt odaadja, akkor megadom neki az aprót. Ha a lányom nem ad nekem egy dollárt, akkor nem kap aprót. De mi van, ha a lányom ad nekem egy dollárt, de nem ad egy palack vizet? Akkor attól függ. Ha azt mondja: „Kerestem, de nem találtam palack vizet”, akkor is adok neki aprót. De ha tiszteletlen dolgokat mond, és megtagadja, hogy odaadja nekem azt a palack vizet, amit megszerezhetne, akkor nem kap aprót.

Egy Krisztus Egyházához tartozó személy a következő példát hozta fel: „Ha eszel és megemészted az ételt, élni fogsz; ha nem eszel, meghalsz.” Az étel megemésztése magától értetődő. Ha azonban ezt a példát, amely egy akaratunktól független testi cselekvésre vonatkozik, a Márk 16:16-ban szereplő, Isten parancsára vonatkoztatjuk, amelyet önként kell teljesítenünk, az ellentmond Isten Igéjének, amely az alábbi helyeken ígéri az üdvösséget mindazoknak, akik igazán hisznek: János 3:16, 18, 36; János 5:24; 6:47; 11:25–26; ApCsel 10:43–48; Róma 9:33; Jóel 2:32a + ApCsel 2:21 + Róma 10:9–10; 10:13; 1 János 5:1, 10–13

Összefoglalás: Ha hiszel, keresztelkedj meg. A keresztelés azonban semmit sem ér, ha nem hiszel.

K: A Márk 16:16-ban Jézus azt mondja: „Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, az kárhozatra jut.” Tehát az embernek nincs választása. Hinni kell, különben elítélik és megbüntetik. Hol van az ember vallásszabadsága vagy hitbeli szabadsága? Hogyan kényszeríti Jézus az embereket a hitre, különben kárhozatra jutnak?

V: Senkit sem kényszerítenek a hitre. De Isten nem következmények nélküli szabadságot adott, hanem következményekkel járó szabadságot. Ha valaki nem akar hinni, halála után Isten egy másik univerzumba helyezi, ahol megvan a szabadsága, hogy örökké Istentől távol éljen. Ezt a helyet Tűz-tónak nevezik.

De egyetértek azzal, hogy nem tűnne igazán szabad választásnak, ha mindenki számára tagadhatatlanul biztos lenne, hogy vagy engedelmeskedik Istennek, vagy a Tűz-tóba kerül. Itt jön képbe a hit. Isten bizonyítékot adott nekünk arra, hogy az Ő Igéje igaz, de nem adott abszolút bizonyosságot. Ha valaki nem akar hinni Istenben, van elég „mozgástér” számára, hogy okokat találjon Isten megkérdőjelezésére és a hit elutasítására. Érdekes, hogy kezdetben elutasíthatjuk az Istenbe vetett hitet, majd bűnbánatot gyakorolhatunk, hinni kezdhetünk benne, és üdvözülhetünk. Az angyalok és a démonok viszont nem rendelkeznek pontosan ugyanolyan szabad akarattal, mint mi. Ők nem tagadhatják meg azt. És amikor egy démon elbukik, nem kap lehetőséget a bűnbánatra. Krisztus csak az embereket jött megváltani, nem az angyalokat vagy a démonokat, ahogyan a Zsidókhoz írt levél 2:16 mondja.

K: A Márk 16:17–18 így szól: „És ezek a jelek követik majd a hívőket: az én nevemben ördögöket űznek ki; új nyelveken beszélnek; kígyókat vesznek fel; és ha valami halálosat isznak, az nem árt nekik; kezet tesznek a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Pál pedig felsorolta ezeket a képességeket a Szentlélek ajándékai között (1Kor 12:10; 12:8). Ez azt jelenti, hogy ezek az igaz hit jelei? Minden hívőnek rendelkeznie kell ezekkel az ajándékokkal minden nap? Miért nem látjuk már ezeket a jeleket a keresztényekben?

V: A Szentlélek minden kereszténynek adott egy-egy lelki ajándékot, és a különböző keresztényeknek különböző ajándékaik vannak, bár ezek közül sok nem tűnik látványosnak. Ahogyan testünk különböző tagjainak különböző funkcióik vannak, úgy nekünk is különböző funkcióink vannak az egyházon belül (1Korinthus 12:14–27). Nem mindenkinek kell nyelveken beszélnie (1 Korinthus 12:30), ahogyan nem mindenki apostol és próféta (1 Korinthus 12:29).

K: A Márk 16:18-ban szereplő, kígyókat felvevő említés igazolja-e azokat az appalachei embereket, akik úgy gondolják, hogy egyeseknek az istentisztelet során kígyókat kell kezelniük?

V: Nem. Még e vers nélkül is a Biblia azt mutatja, hogy Isten megadja a keresztényeknek a szükséges védelmet, és Isten csodákat fog véghezvinni – nem csupán a kígyómarástól való védelemre korlátozódva –, amikor szükség van rá. Ugyanakkor még e vers mellett is a Biblia azt mondja, hogy nem szabad próbára tennünk Istent azzal, hogy pusztán a felvágás kedvéért ilyen helyzetbe hozzuk magunkat.

2Mózes 17:2–7; 4Mózes 14:22; 5Mózes 6:16; Zsoltárok 78:17–18, 40–41, 56–57; 95:8–9. Aház az a kivétel, amely megerősíti a szabályt. Bár Aház ismerte az Isten próbára tételének fogalmát, és az Ézsaiás 7:12-ben nem akarta próbára tenni Istent, nem Isten próbára tétele az, ha válaszolsz, amikor az Ő prófétája feltesz neked egy kérdést.

K: A Márk 16:9-20-at Márk írta?

V: Az igazi keresztények között nincs egyetértés abban, hogy a Márk 16:9-20 eredetileg benne volt-e a szövegben.

Külső bizonyítékok, amelyek igennel válaszolnak

Tájékoztatásul: az apokrif Nikodémus-evangélium I. és II. része említi az új nyelveken való beszédet, a kígyókat és a mérgeket, de ez valószínűleg későbbi keletű. Megjegyzendő, hogy egy forrás szerint Justinus Martyr Első Apológiájának 45. fejezete (178. o.) utal Márk 16-ra, de ez téves; Justinus Első Apológiája nem utal Márk 16-ra.

Belső bizonyítékok, amelyek igennel válaszolnak: Nincsenek.

Külső bizonyítékok, amelyek azt mondják, hogy nem

Kr. u. 360 körül Eusebius kérdései Marianus I-hez

325–350 Vaticanus: ott üres hely van. A Vaticanusban csak néhány könyv között vannak üres helyek, például Malakiás és Máté között.

Kr. u. 340–350 A Sinaiticusban is van ott üres hely, de szinte minden könyv között van üres hely.

Érdemes megjegyezni, hogy a Sinaiticusban és a Vaticanusban a Márk-evangélium a „mert” (görögül gar) szóval végződik. A görög irodalomban eddig nem találtak más olyan könyvet, amely a „mert” szóval végződne. Ugyanakkor számos példa található olyan görög mondatokra és bekezdésekre, amelyek ezzel a szóval végződnek.

Kr. u. 193–217/220. Alexandriai Kelemen

Kr. u. 225–254 Origenész

Kr. u. 406/407 Jeromos, 120. levél (Hedibiának)

Legalább 6 további ókori kézirat

Sínai szír

Kr. u. 900–1000 Az örmény kézirat szerint Aristion írta hozzá, akit Papias említ

Néhány grúz kézirat (az 5. századból)

Belső bizonyítékok, amelyek ezt cáfolják

Hirtelen változás a névmásokban a 8. vers és a 9. vers között. A 8. vers alanya a nők, míg a 9. versben szereplő névmás, az anastas, hímnemű. Ugyanakkor más helyeken is előfordulnak hirtelen névmásváltozások, például „Ő” = József Arimathéai a Mk 15:46-ban; „ő” = Jézus a Mk 15:47-ben, és „ők” = Mária, Mária és Salome a Mk 16:1-ben.

Szókincs: a jelentős görög szavak egyharmada nem szerepel, vagy másképp használatos Márk evangéliumának többi részében. Összesen 166 szó van, ebből 101 különböző szó. A tulajdonneveket, a „the” szót stb. figyelmen kívül hagyva 75 különböző fontos szó van. Ezek közül 15 (beleértve az apistia-t (hit nélkül) és a sklerokardia-t (makacs hitetlenség)) szerepel a Márk-evangélium más részeiben is. További 11 szót más értelemben használnak.

Száraz tények: úgy tűnik, hiányoznak belőle a Márk-evangélium többi részében található élethű részletek.

Az evangéliumok közötti hasonlóságok: Máté és Lukács a 8. vers végéig párhuzamosan halad Márkkal.

Külső bizonyítékok, amelyek szerint a helyzet nem egyértelmű: Több mint 8 ókori kéziratból hiányzik a Márk 16. fejezet teljes egészében. Ezek között van a p45 is (a Márk 12:29-től kezdődő rész elveszett)

2386 – az egész oldal hiányzik

1420 – az egész oldal hiányzik

16 – sérült, Márk 16:6-tól kezdve hiányzik

304 – szöveget és kommentárt is tartalmaz

Márk evangéliumának rövidebb befejezése

Bohairi kopt [Boh] 3–4. század

Etióp [Eth] kb. 500-tól

A Márk-kéziratok jegyzéke

P45 45. papirusz (225) ~ sérült

B Vaticanus (325–350) ~ kihagyás

Sinaiticus (340–350) ~ kihagyás

A Alexandrinus (kb. 450) ~ szerepel

C Ephraemi (450) ~ szerepel

D Bezae (500?) ~ felvétel

L Regius (750) ~ kétszer szerepel

M Campianus (850) ~ felvétel

N Purpureus Petropolitanus (550) ~ sérült

U Nanianus (900) ~ beágyazás

W Washington (400) ~ a Freer Logionba felvétel

Sangellensis (900) ~ felvétel

Koridethi (800?) ~ felvétel

Petropolitanus (850) ~ sérült/felvétel (hiányzik a 16:18–20)

Rossanensis (550) ~ sérült/felvétel (hiányzik a 16:14–20)

Beratinus (550) ~ sérült

Laurensis (850) ~ kettős beillesztés (a példányban a rövid befejezés szerepel)

Az f1-es minuskulák (1, 118, 131, 209, 1582) ~ beillesztés jegyzettel vagy sziglával

Az f13-es minuskulák (13, 346, 543, 826, 828, 69, 124, 788, 983, 1689) ~ beillesztés

28 (1100-as évek?) ~ szerepel

33 (1000) ~ felvétel

157 (1100) ~ felvétel

565 (800-asok) ~ felvétel

579 (1200-as évek) kettős beépítés

700 (1100-as évek?) ~ beépülés

892 (950?) ~ beágyazódás

1071 (1100-as évek) ~ felvétel

1342 (1000-es évek) ~ felvétel

1424 (800-as évek) ~ felvétel

Jim Snapp II: „Márk 16:9–20, a külső bizonyítékok tanulmányozása” (2003) című művéből

A Márk 16:9-20-ban található egyedülálló tanítás

A Márk-evangélium hosszabb befejezésében szereplő minden tanítás vagy fogalom megtalálható a Biblia más részein is, kivéve négy dolgot:

1. Jézus korábban hét démont űzött ki Mária Magdolnából.

2. A hívőket kísérő jelek:

[ha kényszerítik őket], nyugodtan felvehetik a kígyókat a kezükkel. (A Lukács 10:19 szerint kígyókat és skorpiókat taposhatnak el, ami hasonló a Márk 16-hoz). Az ApCsel 28:3-6-ban is szerepel egy példa, amikor Pált megmarta egy viper, de nem esett baja.

3. [Ha kényszerítik őket], nyugodtan ihatnak halálos mérget.

4. Ez a legszigorúbb feddés, amelyet Jézus a tanítványoknak adott, és amelyről feljegyzés maradt.

Hiányzó tartalom: Márk 14:28 és 16:7 nem említi Jézus galileai megjelenését.

Következtetés: Ha a Márk 16:9–20-at tévesen illesztették be egyes kéziratokba, akkor ezt legkorábban Kr. u. 150 előtt tették. Ha pedig tévesen vették ki, akkor ezt Kr. u. 217 előtt tették.

K: A Márk 16:9–20-at a Márk-evangélium többi részéhez hasonlóan Szentírásnak kell-e tekinteni?

V: Természetesen igen, ha Márk írta. Egyes keresztények azonban azt állítják, hogy mivel korán bekerült a szövegbe és széles körben elfogadták, akkor is szentírásnak tekintendő, még akkor is, ha nem Márk, hanem egy titkár vagy valaki más írta. Bruce Metzger nyilvánvalóan ezt a nézetet vallotta.

K: Milyen bizonyítékok vannak a Márk-evangéliumban arra, hogy Márk írta ezt a könyvet?

V: Az őskeresztény egyház egyhangúlag elismerte, hogy ez Márktól származik. Papiasz, János apostol tanítványa, azt mondta, hogy Márk írta, aki Péter nyomdokaiba lépett. A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) című mű 905. oldalán is említést tesz Papiasz szavairól.

K: Mivel Márk nem volt apostol, miért szerepel a Márk-evangélium a Bibliában?

V: Márkot általánosan Péter tolmácsaként ismerték el. Íme a bizonyíték.

Papias (Kr. u. 95–110): „Ezek közül [Papias] azt mondja, hogy a halottak feltámadása után egy évezred következik, amikor Krisztus személyes uralma meg fog valósulni ezen a földön. Ezenkívül saját írásában továbbadja a korábban említett Arisztion által közölt egyéb beszámolókat az Úr mondásairól, valamint János presbiter hagyományait. Ezekkel a pontokkal kapcsolatban olvasóinkat csupán magukra a könyvekre utalhatjuk; most azonban a már idézett részletekhez hozzáadunk – mivel elsőrendű fontosságú – egy, az evangéliumot író Márkhoz kapcsolódó hagyományt, amelyet ő [Papias] a következő szavakkal közölt: És a presbiter ezt mondta: Márk, miután Péter tolmácsává vált, pontosan leírta mindazt, amire emlékezett. Krisztus mondásait és cselekedeteit azonban nem pontos sorrendben közölte. Eusebius: Egyháztörténet 3:39 (1. kötet, 154. o.)

Alexandriai Kelemen (193–217/220): „…Márk, akinek az evangéliumot tulajdonítják, mivel ő Péter társa volt…” Alexandriai Kelemen töredéke Eusebius Egyháztörténetének 2. könyvében, 15. fejezetében.

Tertullianus (198–220): „Az apostoli egyházak ugyanazon tekintélye bizonyítékul szolgál majd a többi evangéliumra is, amelyekhez ugyanúgy az ő közvetítésükön keresztül jutunk hozzá, és az ő szokásaik szerint – János és Máté evangéliumaira gondolok –, míg azt, amit Márk tett közzé, Péternek tulajdoníthatjuk, akinek Márk a tolmácsa volt. Mert még Lukács evangéliumát is általában Pálnak tulajdonítják. És joggal tűnhet úgy, hogy a tanítványok által kiadott művek mestereikhez tartoznak.” Tertullianus: Marcion ellen, 4. könyv, 5. fejezet, 350. o.

K: Mikor íródott a Márk-evangélium?

V: A Márk-evangélium marcionita-ellenes előszava is így szól: „Maga Péter halála után ő [Márk] írta le ezt az evangéliumot….” (idézet a The Bible Knowledge Commentary: New Testament című műből, 99. o.). Iréneusz az „Eretnekségek ellen” című művének 3. könyvében, 1.1. fejezetében, 414. oldalon (Kr. u. 182–188) azt írja, hogy Márk Péter és Pál „távozása” után írta az evangéliumot, ami éppen Kr. u. 64–65 utánra esne. Az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete, 608. oldal azonban azt írja, hogy Iréneusz azt is írta, hogy a Máté-evangéliumot még Péter és Pál életében írták, és szinte biztosak vagyunk abban, hogy ez téves.

Eusebiusz Egyháztörténete 6:14.5–7 szerint azonban Alexandriai Kelemen azt mondta, hogy a Máté-evangéliumot akkor írták, amikor Péter Rómában tartózkodott, i. sz. 45–64 körül. Origenész is úgy vélte, hogy Péter még élt, amikor a Márk-evangéliumot írták.

Harnack úgy vélte, hogy az evangélium Kr. u. 62 előtt íródott.

A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” 98. oldalán az áll, hogy Márk evangéliumának keltezése problematikus, és hogy a két legvalószínűbb lehetőség vagy a Kr. u. 67–69, vagy a Kr. u. 64–68.

A New International Bible Commentary 1157. oldalán Stephen S. Short szerint a mű keletkezése Kr. u. 65 körülre tehető. A 1183. oldalon Laurence E. Porter kijelenti, hogy egyértelmű, hogy a Márk-evangéliumot Lukács evangéliuma előtt írták, és hogy Lukács evangéliuma valószínűleg a 60-as évek első felében keletkezett.

Az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 608. oldalán az áll, hogy a legvalószínűbb becslés a Kr. u. 65–70 közötti időszak, a római nagy tűzvész és a templom lerombolása között. Jose O’Callaghan a kumráni 7. barlangban talált egy papiruszot, amely a Márk-evangélium töredékei lehetnek, és amelyet i. sz. 50 körülre datálnak. Az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 608. oldalán azonban az áll, hogy ezt „az Újszövetségi tudósok nagy része elutasította (vö. EBC 1:420–421, 1. jegyzet). Az O’Callaghan által bemutatott bizonyíték túlságosan töredékes ahhoz, hogy megbízható legyen.”

A New Geneva Study Bible 1558. oldalán az áll, hogy a Márk-evangéliumot Kr. u. 70 előtt kellett megírni. Hozzáteszi azonban, hogy ha a Lukács-evangélium és az Apostolok cselekedetei Kr. u. 62 körül készültek el, akkor a Márk-evangélium még a Kr. u. 62-es évnél is korábbi keletű lenne.

A NIV Study Bible 1490. oldalán az áll, hogy az 50-es vagy 60-as években, illetve röviddel Jeruzsálem 70-ben történt elpusztítása előtt keletkezhetett.

A New International Dictionary of the Bible 622. oldalán az áll, hogy Kr. u. 65–70 között íródott, bár egyes konzervatívok az 50-es évekbeli keltezés mellett állnak.

A Wycliffe Bible Dictionary 1078. oldalán az áll, hogy míg a kommentátorok többsége Márkot Kr. u. 65–70-re keltezi, a legvalószínűbb időpont Kr. u. 67–70.

A „Believer’s Bible Commentary” (1318. o.) szerint bár egyesek már az 50-es évekre teszik a keletkezés idejét, a Kr. u. 57–60 közötti időpont tűnik a legvalószínűbbnek.

A Dictionary of Jesus and the Gospels (528. o.) szerint a mű a 60-as évek végén, azaz Kr. u. 68–70 között íródott.

A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 903. oldalán az áll, hogy a Márk-evangéliumot valószínűleg Kr. u. 64 után nem sokkal írták. Lehet, hogy csak Kr. u. 66 után írták, de nem lehetett sokkal Kr. u. 70 után, mivel érvelése azon alapul, hogy Máté és Lukács Márk anyagát használták fel.

K: A Márk-evangéliumban honnan tudjuk, hogy a mai szöveg megbízhatóan őrzi az eredetileg leírtakat?

V: Legalább három jó ok van erre.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát Ézsaiás 55:10–11-ben; Ézsaiás 59:21-ben; Ézsaiás 40:6–8-ban; 1 Péter 1:24–25-ben; és Máté 24:35-ben.

2. Az őskeresztény egyház tanúsága. Számos író hivatkozott Márkra.

Az 1. Kelemen levél 15. fejezetének 9. oldalán idézik a Márk 7:6-ot, bár ez egyben a Máté 15:8 és az Ézsaiás 29:13 idézete is.

Barnabás-levél (kb. 70–130) 5. fejezet, 139. oldal: Márk 2:17b, amely egyben Máté 9:13b is; valamint Lukács 5:32. (½ idézet)

Papias (Kr. u. 95–110) név szerint hivatkozik a Márk-evangéliumra, a Máté-evangéliumra, az I. János-levélre és a Péter-levélre. 6. töredék Eusebius Egyháztörténete 3. könyv, 39. fejezetből. Eusebius írja, és ő megkérdőjelezte a 2. Péter-levelet, így a Péter-levél valószínűleg az 1. Péter-levélre utal.

Polikárp (kb. 150) egy vers felét idézi: Márk 14:38b. Polikárp levele a filippiekhez, 7. fejezet, 34–35. o.

Justinus a Mártír (kb. 138–165) két verset idéz Márk evangéliumából: 2:17 és 12:25. Mindkettőt úgy említi, mint a Megváltótól származót.

A eretnek Tatian (kb. 172) a négy evangélium összehangolását írta meg, amelyet Diatessaronnak neveztek. Ebben 437,5 versre hivatkozik Márk evangéliumából. Ez az egész evangélium 64,6%-a.

Sardis-i Melito (Kr. u. 170–180) Lukácsot és Márkot említi „evangéliumként”. Említést tesz az 1. Korinthus-levélről, mint az apostol művéről. Idézet a Zsidókhoz írt levélből. Beszéd az Úr szenvedéséről, 9. fejezet, 760–761. o.

A gnosztikus eretnek Ptolemaiosz (Kr. u. 188 előtt) Irenaeus szerint hivatkozik a Márk 15:34-re

A lyoni Iréneusz (182–188) Márk evangéliumából 18 verset idéz teljes egészében vagy részben. Az Iréneusz: Az eretnekségek ellen című mű 3. könyvének 10.5. fejezetében (425. o.) megemlíti Márkot, Péter tolmácsát és követőjét, evangéliumi elbeszélésében, és idézi a Márk 1:2a verset. Márk evangéliumának első tizenkét fejezetéből Iréneusz a következő verseket idézi vagy parafrázolja: Márk 1:1, 2, 24; 3:27; 4:28; 5:31; 9:23; 10:38; 13:32; 14:21b; 16:19.

Iréneusz utal Márk 6:41,44; 9:2; 10:17; 13:33-ra.

Irenaeus of Lyons (182–188) így ír: „Márk az evangéliumának vége felé azt mondja”, majd teljes egészében idézi a Márk 16:19-et. Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 10.5. fejezet, 426. o.

Iréneusz megemlíti, hogy Jézus hatalmat adott a kígyók és skorpiók eltaposására, ami utalás a Lukács 10:19-re, de utalhat a Márk 16:17,18-ra is.

A Muratori-kánon (kb. 170) Márkot a másik három evangéliummal együtt említi.

Alexandriai Kelemen (193–217/220) a Márk 10:17–31-et így parafrázolja: „Ezek a dolgok a Márk evangéliumában vannak megírva.” Ki az a gazdag ember, aki üdvözül? 5. fejezet, 592. oldal

Tertullianus (Kr. u. 198–220) a Marcion ellen írt öt könyv 4. könyvének 5. fejezetében (350. o.) hangsúlyozza Máté, Márk, Lukács, János, a Jelenések könyve és Pál számos levelének szerzőségét.

Hippolytus (225–235/6) így ír: „sem Pál apostol, sem Márk, az ujját vesztett, nem hirdettek ilyen (tanokat). Mert ezek közül egyik (tanítás) sem szerepel a Márk evangéliumában.” – Minden eretnekség cáfolata című művének 7. könyve, 18. fejezet, 112. oldal. Hippolytus emellett idézi a Márk 10:38 felét is – Minden eretnekség cáfolata című művének 5. könyve, 3. fejezet, 53. oldal

Hippolytus hivatkozik a Máté 19:17-re, a Márk 10:18-ra és a Lukács 18:19-re, mondván, hogy ezek „a Megváltótól származnak” a Minden eretnekség cáfolata című mű 5. könyvének 2. fejezetében, 50. oldalon.

Commodianus (kb. 240) utal mind a Márk 12:42-re, mind a Lukács 21:2-re. Commodianus tanításai, 72. fejezet, 217. oldal

Origenész (Kr. u. 225–253/254) bőven idéz Márk evangéliumából. Idézetei között szerepel a Márk 1:1–2 is. Emellett egy teljes kommentárt is írt a Márk-evangéliumhoz.

Origenész említi Mátét, Márkot, Lukácsot és Jánost. Origenész: Celsus ellen, 5. könyv, 56. fejezet, 568. o. Máté 18:1-et is idézi Origenész Máté-kommentárjában, 13. könyv, 14. fejezet, 482. o.

„Értekezés az újrakeresztelésről” (kb. 250–258) 17. fejezet, 677. oldal: „Márk szerint is ugyanazzal a céllal mondta ezt Zebedeus fiainak.” Hivatkozik továbbá a Márk 16:8-ra is.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) „Márk szerint is: »Minden bűn és istenkáromlás megbocsáttatik az emberek fiainak; de aki a Szentlélek ellen káromol, annak nem bocsáttatik meg, hanem örök bűnben marad.«” (Márk 3:28–29) Cipriánus értekezései, 3. értekezés, 28. fejezet, 542. o.

Caesarea-i Firmilianus Cipriánushoz (Kr. u. 256) Márk 13:6-ot „maga az Úr” szavaiként idézi. (74. levél, 9. fejezet, 392. o.)

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–265) „»A szombat végén« történt, ahogy Máté mondja; »korán, amikor még sötét volt«, ahogy János írja; »nagyon korán reggel«, ahogy Lukács fogalmaz; és »nagyon korán reggel, a nap felkeltekor«, ahogy Márk mondja. Így tehát senki sem mutatta meg nekünk egyértelműen azt a pontos időpontot, amikor feltámadt.” 5. levél Basilides püspökhöz, 94. o.

Alexandriai Theonas (kb. 300) utal a Márk 11:25-re: „és ahogyan ti is azt kívánjátok, hogy Ő bocsássa meg vétkeiteket, úgy ti is bocsássátok meg nekik az övéiket;” Levél Lucianushoz, a főkamaráriushoz, 9. fejezet (6. kötet), 160. oldal

Adamantius (kb. 300) „Egyetértenél-e velem, ha az evangéliumokból bizonyítanám, hogy azok nem kitalációk?” … „Krisztus tanítványai írták őket: János és Máté; Márk és Lukács.” Párbeszéd az igaz hitről, első rész, „b 5”, 41. o.

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) megemlíti Mátét, Márkot és Lukácsot a Szent János Jelenéseiről szóló kommentárjában, a negyedik fejezet 7–10. sorai, 348. o.

Methodius (Kr. u. 270–311/312) (részleges idézet) idézi a Márk 11:9b-et, amely egyben a Zsoltárok 118:26a; a Máté 21:9b; a Lukács 19:38a; és a János 12:13b is. „Ruháink helyett szórjuk szét szívünket előtte. Zsoltárokban és himnuszokban emeljük fel hozzá hálaadó kiáltásainkat; és szünet nélkül kiáltsuk: »Áldott az, aki az Úr nevében jön!«” Beszéd a zsoltárokról, 1. fejezet, 394. o.

Alexandriai Athanasius (kb. 318) a Márk 12:29 egy részét idézi úgy, hogy „Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus mondja” a Pogányok ellen című mű 6. fejezetében, 7. oldalon. A Szó megtestesülése című mű 32.5. fejezetében, 53. oldalon pedig a Márk 5:7-et is idézi, amely megegyezik a Lukács 4:34-gyel. Athanasius a Márk 13:35-öt idézi – amely megegyezik a Máté 24:42-vel – az „Az Ige megtestesülése” című művében, 56.5. fejezet, 66. oldal. Míg Athanasius Kr. u. 325 előtt nem hivatkozik a Márk-evangélium egyetlen más versére sem, addig Kr. u. 325 után számos más versre hivatkozik a Márk-evangéliumból.

Lactantius (kb. 303–kb. 325) utal a Máté 14-re, a Márk 6-ra, a Lukács 9-re és a János 6-ra, amikor az öt kenyér és két hal csodájáról beszél. Az Isteni intézmények című mű 4. könyve, 15. fejezet, 115. oldal

Lactantius (kb. 303–kb. 325) utal Máté 8-ra, Márk 4-re és Lukács 8-ra, amikor azokról a „szent írásokról” beszél, amelyek azt tanítják, hogy Jézus „kényszerítette a szeleket, hogy engedelmeskedjenek neki, a tengereket, hogy szolgálják őt, a betegségeket, hogy távozzanak, a halottakat, hogy engedelmeskedjenek neki”. A „Divine Institutes” 4. könyv, 15. fejezet, 116. oldal

Lásd a következő kérdést, hogy mely verseket és versrészleteket idézték, és melyeket nem.

Nikaia után

Eusebiusz Egyháztörténete (318) 3. könyv, 24. fejezet, 152. oldal a négy evangéliumot, a Máté, Márk, Lukács és János evangéliumokat tárgyalja. Nicene and Post-Nicene Fathers Second Series 1. kötet, 152. oldal

Juvencus (329) egy eposzt írt, amely a négy evangéliumot ötvözi.

Hegemonius (kb. 350-ben) Archelausról (262–278) írt művében a „Vitában Manesszel” című mű 42. fejezetének 217. oldalán Márk 2:9-et idézi, mintha Jézus mondta volna az egyik beszédében

Alexandriai Athanasius (367) felsorolja az Újszövetség könyveit az „Ünnepi levél” 39. levelében, 552. o.

Hilarius, Poitiers-i (Kr. u. 355–367/368) hitelesen hivatkozik Jánosra, Lukácsra, Mátéra és Márkra. A Szentháromságról című mű 10. könyvének 43. fejezetében, 193. oldalon

A Synopsis Scripturae Sacrae (350–370 vagy az 5. század) Márkot az Újszövetség részeként említi. Idézi Márk 1:1–2 teljes szövegét.

Kappadókiai Bazil (357–378/379) a 8. levél 7. fejezetében (119. o.) Márk 13:32-re hivatkozik, mint Jézus szavaira

Ambrosiaster (384 után)

Jeruzsálemi Cirill (kb. 349–386) a Márk 1:1,4-re az evangéliumként hivatkozik a 3.6. előadás 15. oldalán.

A Cheltenham-i kánon (= Mommsen-katalógus) (kb. 360–370/390) mind a négy evangéliumra hivatkozik.

Milánói Ambrus (370–390)

Amphilochius (–397) a Iambi ad Seleucum című művében idéz Márk evangéliumából

Didymus, a vak (398)

Asterius Emesából (kb. 400)

A Szent Katalin-kolostor szír katalógusa (kb. 400)

Severian (virágzott 400–408)

Epiphanius of Salamis (360–403) hivatkozik Márk evangéliumára. A Panarion 3. szakasz, 44. fejezet, 345. oldal

Jeromos (Kr. u. 347–420) az 53.9. levél 101. oldalán név szerint említi mind a négy evangéliumot.

János Aranyszájú (406-ban vértanúhalált halt) Márkot említi a 4. homíliában, 20. o. (10. kötet)

Chromatius (meghalt 407-ben)

Orosius/Hosius of Braga (Kr. u. 414–418) utal Máté 26:47–50-re; Márk 14:43–46-ra; Lukács 22:47–48-ra; János 18:3–9-re. Védelem a pelagiánusok ellen, 8. fejezet, 124. oldal

Johannes Cassianus (félpelagiánus) (419–430) A Márk 9:23-at az evangéliumból idézi a Paphnutius apát beszélgetései című mű 16. fejezetében, 327. oldalon

Hippói Szent Ágoston (354–430)

Eremita-i Marcus (430 után) hivatkozik Márkra

Apameai Polychronius (virágzott 428–431 között) hivatkozik Márk 13:2-re

Cyrus-i Theodoret (püspök és történetíró) (423–458)

Hesychius jeruzsálemi (-450) mind a négy evangéliumra hivatkozik

Speculum (5. század)

Proklosz (412–485) hivatkozik a Márk 14:5-re

Bizonyítékok az eretnekekről és a hamis könyvekről

Apostoli alkotmányok (375–380)

Az ariánus eretnek, Eunomius of Cyzicus (kb. 360–kb. 394) utal Márk 10:18-ra (csak Isten jó) Apologetikus levél 21. fejezet, 61. oldal

Nestorius: Herakleides bazárja (451/452)

3. A Márk-evangélium legkorábbi kéziratai azt mutatják, hogy vannak kisebb kézirati eltérések és egy nagyobb eltérés, de teológiailag jelentős hiba egy sem található. A Márk-evangélium vége az egész Újszövetség legszembetűnőbb kézirati eltérése.

p45 Chester Beatty I (mind a négy evangélium és az Apostolok cselekedetei) (Kr. u. 100–150) (korábban a 2. század végének vagy a 3. század elejének tulajdonították) (Mk 4:36–5:2; 5:16–26; 5:38–6:3; 2 betű a 6:15-ből; 6:16–25, 36–50; 7:3–15; 7:25–8:1; 8:10–26; 8:34–9:8; 4 betű a 9:9-ből; 9:18–31; 11:27–12:1; 12:5–8, 13–19, 24–28 [147 vers]) A The Complete Text of the Earliest New Testament Manuscripts című mű 146. oldalán található egy fénykép, amely a p45-ös kézirat egy részét ábrázolja. A 150–151. oldalon az áll, hogy a másolat laza parafrázis volt, amelyben a szerző megpróbálja kiemelni az egyes mondatok gondolatát. A „General Introduction to the Bible” (Általános bevezetés a Bibliába) című mű 389. oldalán az áll, hogy az eredeti tekercs feltehetően körülbelül 220 lapból állt, amelyekből 30 lap maradt fenn. Ebből 6 lap a Márk-evangéliumból származik.

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege

3. század – 1975 – Aland et al. Harmadik kiadás

3. század – 1998 – Aland et al. Negyedik, átdolgozott kiadás

A 2. század vége vagy a 3. század eleje – 1999 – Az Újszövetség legkorábbi kéziratainak teljes szövege.

84. o. Mk 2:2–5, 8–9; 6:30–31, 33–34; 36–37, 39–41, valamint Jn 5:5; 17:3, 7–8 (6. század)

88. o. Mk 2:1-26 (4. század)

A Vaticanus [B] (325–350), a Sinaiticus [Si] (340–350) és az Alexandrinus [A] (kb. 450) kéziratok Márk evangéliumának teljes szövegét tartalmazzák.

A Washingtoni kódex (4./5. század) Márk evangéliumának teljes szövegét őrzi, kivéve a Márk 15:13–38-at.

A kumráni 7. barlangban Jose O’Callaghan talált egy, Kr. u. 50-re datált papiruszot, amely a Márk-evangélium töredékei lehetnek. Az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 608. oldalán azonban az áll, hogy ezt „az Újszövetségi tudósok nagy része elutasította (vö. EBC 1:420–421, 1. jegyzet). Az O’Callaghan által bemutatott bizonyíték túlságosan töredékes ahhoz, hogy megbízható legyen.”

Carsten Thiede azt állítja, hogy Márk 6:52–53 a Qumráni 7. barlangban, a 7Q5 tekercs formájában maradt fenn. Ez azonban vitatott kérdés, mivel a konzervatív bibliai tudósok többsége nem fogadja el ezt az állítást. Noha még kritikusai is elismerik, hogy a 7Q5 valóban Márk 6:52–53 lehet, a töredék annyira nehezen olvasható, hogy a legtöbb tudós szerint egyik irányba sem lehet következtetni.

Bohairi kopt [Boh] 3./4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

Örmény [Arm] az 5. századtól

grúz [Geo] 5. századtól

Etióp [Eth] kb. 500-tól

Harkleai szír [Syr H]

A Márk-evangélium korai kéziratairól bővebben lásd: www.BibleQuery.org/Mark Manuscripts.html.

K: A Márk-evangéliumból mely verseket és versrészleteket idézték a niceai zsinat előtti írók (325 után)?

V: Kr. u. 325 előtt az egyházi írók a Márk-evangélium versei közül körülbelül 77,3%-ot idéztek. Ez 524,38 verset jelent. Más szavakkal: a Márk-evangélium 678 verséből mindegyiket idézték, kivéve 153,62 verset. A nem idézett versek és versrészletek a következők: Márk 1:4a (8/15 szó); 1:20f (12/19 szó); 1:22f (12/18 szó); 1:27f (21/24 szó); 1:29a (6/17 szó); 1:30–32; 1:34; 1:39a (11/15 szó); 1:40; 2:2f (5/16 szó); 2:13; 2:15; 2:16m (5, nem 7, 12 szó), 2:17a (8/23 szó); 2:18a (9/31 szó); 2:23f (10/20 szó); 3:1a (9/14 szó); 3:6m (nem 5, hanem 5 szó); 3:13; 3:17–18; 3:19f (4/7 szó); 3:22–23; 3:26a (9/15 szó); 3:27a (6/26 szó); 3:32–35 szó); 4:1m (7 nem 6 9 nem 11 szó); 4:2; 4:3a (2/5 szó); 4:4a (2/3 idézet); 4:5a (2/3 idézet); 4:12m (1, nem 5, 11 szó); 5:15a (8/26 szó); 5:16a (11/18 szó); 4:21; 4:24a (3/15 szó); 4:30a (2/14 szó); 4:34; 5:5f (13/19 szó); 5:8; 5:10f (1/11 szó); 5:12; 5:13m (nem 3, 10, nem 17 szó); 5:17m (2, nem 4, 3 szó); 5:18–19; 5:21f (5/21 szó); 5:22; 5:24a (4/12 szó); 5:31a (13/16 szó); 5:32; 5:33f (3/20 szó); 5:34a (5/20 szó); 5:35–36; 5:40m (nem 13, 7, nem 6 szó); 5:41m (nem 8, 7, nem 3 szó); 6:1a (3/15 szó); 6:3m (nem 5, 6, nem 16, 4 szó); 6:4a (5/25 szó); 6:7; 6:8a (3/21 szó); 6:10; 6:11a (3/23 szó); 6:14a (5/28 szó); 6:15a (9/15 szó); 6:17f (2/24 szó); 6:32; 6:34m (6, nem 11 5 szó); 6:37–38; 6:41m (8, nem 12 10 szó); 6:43f (4/10 szó); 6:44; 6:46–50; 6:51a (11/18 szó); 6:53; 7:6a (14/29 szó); 7:10a (2/19 szó); 7:17f (10/15 szó); 7:25f (6/19 szó); 7:26m (8, nem 4 9 szó); 7:27a (17/21 szó); 7:28a (5/18 szó); 7:29a (8/15 szó); 7:34m (nem 9, hanem 3, nem 1 szó); 8:1; 8:5a (3/10 szó); 8:7–10; 8:11a (8/17 szó); 8:31a (5/30 szó); 8:32m (nem 4, 5, nem 4 szó); 9:2a (7/28 szó); 9:5m (7, nem 6, 15 szó); 9:7a (8/20 szó); 9:9; 9:14a (5/15 szó); 9:15a (3/12 szó); 9:16–17; 9:18f (11/26 szó); 9:19; 9:22a (17/22 szó); 9:27f (2/11 szó); 9:29a (3/14 szó); 9:31f (17/26 szó); 9:32; 9:34f (9/12 szó); 9:35a (8/19 szó); 9:38; 9:40–43; 9:45–46; 10:3a (2/8 szó); 10:5f (9/14 szó); 10:14a (4/22 szó); 10:29f (6/29 szó); 10:33a (10/25 szó); 10:45m (5 nem 5, 1 nem 7 szó); 10:46a (4/26 szó); 10:52; 11:7f (4/18 szó); 11:8a (9/16 szó); 11:17–18; 11:23f (15/31 szó); 12:1a (6/24 szó); 12:12f (4/20 szó); 12:13f (4/14 szó); 12:14a (5/39 szó); 12:18m (nem 3, 7 nem 4 szó); 12:23m (nem 3, 2 nem 4, 7 szó); 12:25a (5/16 szó); 12:26a (6/33 szó); 12:35a (12/16 szó); 12:36a (8/27 szó); 13:1f (13/19 szó); 13:4f (9/14 szó); 13:9a (12/23 szó); 13:10f (2/5 szó); 13:11as (1/6 idézet); 13:12; 13:13f (7/16 szó); 13:18; 13:27m (nem 15 2, nem 3 szó); 14:5 és köv. (3/16 szó); 14:8a (9/16 szó); 14:10; 14:11m (nem 5, 1, nem 3, 6 szó); 14:12 és köv. (27/36 szó); 14:13a (9/22 szó); 14:14a (1/24 szó); 14:17; 14:18a (8/21 szó); 14:25–26; 14:27m (5, nem 5, 7 szó); 14:28–29; 14:30a (13/21 szó); 14:32–34; 14:39f (5/9 szó); 14:44a (8/18 szó); 14:45–50; 14:53f (16/20 szó); 14:54–57; 14:61f (16/23 szó); 14:63 (7/12 szó); 14:65m (5, nem 12; 3, nem 3 szó); 14:66–67; 14:68f (9/20 szó); 14:69f (5/15 szó); 14:70a (13/21 szó); 14:72a (8/18 szó); 15:1a (12/23 szó); 15:2f (7/18 szó); 15:4m (nem 6, 4 nem 4 szó); 15:6–7; 15:9a (6/13 szó); 15:10–12; 15:14f (6/15 szó); 15:15a (6/20 szó); 15:18a (4/8 szó); 15:19; 15:20a (14/20 szó); 15:21m (9, nem 5 5 szó); 15:22; 15:24–27; 15:29a (4/21 szó); 15:33; 15:34m (nem 11 2, nem 13 szó); 15:36f (8/19 szó); 15:37–39; 15:40a (7/24 szó); 15:41a (11/19 szó); 15:43a (16/27 szó); 15:45m (nem 2, 3, nem 5 szó); 15:46f (18/26 szó); 15:47f (3/12 szó); 16:1a (16/20 szó); 16:5a (3/16 szó); 16:6a (4/22 szó); 16:10a (3/10 szó); 16:12m (nem 6 1 nem 5 2 szó); 16:13a (5/8 szó); 16:14a (1/21 szó); 16:15a (13/24 szó)

Minden itt nem felsorolt vers vagy versrészletet idéztünk. További információkért lásd: www.bibleQuery.org/Bible/BibleCanon/EarlyChristianNTQuotes.xls.