< Bibliai kérdés a Máté-evangéliumból

Azokat a kérdéseket, amelyek mind a Máté-evangéliumban, mind más evangéliumokban felmerülnek, a Máté-evangélium részben tárgyaljuk, vagy az Evangéliumok részben találhatók meg.

K: Melyek a Máté-evangélium jellegzetes elemei?

V: Máté Krisztust, az ígért királyt emeli ki, aki elhozza Isten országát, és aki a törvény beteljesülése. Krisztus a beteljesült remény. Az evangéliumírók közül Máté mutatja be a leginkább, hogy az Ószövetségi próféciák hogyan teljesednek be Krisztusban. Máté evangéliumának körülbelül egyharmada prédikáció, és az evangélium öt nagy beszéd köré szerveződik.

Ami a nyelvet illeti, Papiasz, János apostol tanítványa, azt mondta, hogy a Máté-evangéliumot eredetileg héberül/arameusul írták. Jézus Izráel „típusa”, és egyesek úgy látják, hogy Máté a korabeli zsidók számára ismerős midrászi technikákat alkalmaz.

Ami a hamis vallásokat illeti, a Máté 20:1–16 jó szakasz arra, hogy a mormonoknak és a Jehova tanúinak elmagyarázzuk a kegyelmet. A Máté 18:21–35 szintén alkalmas arra, hogy megmutassuk a mormonoknak: jó cselekedeteinkkel soha nem tudjuk még csak megközelítőleg sem viszonozni Jézus kegyelmét.

K: A Máté-evangéliumban hogyan szerepelnek a Krisztusról szóló próféciák?

V: Mielőtt megválaszolnánk a kérdést, először soroljuk fel a szóban forgó próféciák közül néhányat.

1. Isten kihívja Izráel gyermekeit Egyiptomból (Hóseás 11:1; Máté 2:15)

2. Ráhel sír gyermekeiért Rámában (Jeremiás 31:15; Máté 2:18)

3. A Zebulonról és Naftaliról szóló prófécia (Ézsaiás 9:1,2; Máté 4:15–16)

4. A 30 ezüstpénz kifizetése Zakariásnak, és azok átadása a fazekasnak (Zakariás 11:12–13; Jeremiás 32:6–9; Máté 27:9–10)

A válasz: A Máté-evangélium – a többi evangéliumnál is inkább – olyan zsidó közönségnek szólt, amely jól ismerte az Ószövetséget és a midrászi módszereket. Papiasz, az egyház korai írója leírta, hogy a Máté-evangéliumot eredetileg héberül írták, nem görögül. Amikor Máté az Egyiptomból kijövő gyermekekre, Ráhelre, aki gyermekeiért sír, stb. utal, azzal szándékosan cselekszik. Megmutatja, hogy Izráel Messiásának élete milyen párhuzamot mutat Izráel fiainak életével. Lehet, hogy a próféciára csupán elszigetelt, beteljesült jóslatokként gondolunk, de ez túlságosan szűk látásmód. Máté megmutatja, hogy Izráel fiainak élete általában véve Jézusról szóló prófécia volt.

További információkért lásd: „A Biblia nehéz mondásai” (Hard Sayings of the Bible) 344–345. o. és „A Biblia nehézségei és látszólagos ellentmondásai” (Bible Difficulties and Seeming Contradictions) 168. o.

K: A Máté-evangéliumban – ellentétben a többi evangéliummal – [állítólag] mindig arra törekszik, hogy Jézust szinte jéghideg Uraként ábrázolja, aki gyakran elrejti érzelmeit, míg a többi evangélium Jézust az emberként mutatja be, minden érzelmével, reakciójával és – látszólag – hibáival együtt. Miért?

V: A kérdés előfeltevése hibás. Jézus nem „jéghideg”, és nem rejti el az érzelmeit, amikor a Máté 23:37–38-ban Jeruzsálem felett siránkozik. Ez egyáltalán nem „jéghideg” viselkedés. Nem látom, hogy bármelyik evangélium is Jézus „hibáit” mutatná be. Jézus éhes volt, sírt, érzett, és Jézus a kereszten kínok között szenvedett. Ezek azonban nem hibák voltak, hanem az emberi mivolt megnyilvánulásai.

K: A Máté 1:1–17-ben mi volt a célja József Dávidig visszanyúló családfájának, hiszen Mária szűz volt, amikor Jézus megszületett?

V: A Dávidig visszanyúló családfa fontos volt ahhoz, hogy megalapozzák Jézus jogát Izráel királyaként. Bár József nem volt Jézus biológiai apja, minden tekintetben Jézus törvényes apja volt. Így a Dávidnak tett ígéretek mind a törvényes apa–fia értelemben, mind pedig a Lukács evangéliumában szereplő Mária ősökön keresztül a biológiai értelemben is beteljesedtek. Asimov Biblia-kalauzának 780. oldala felveti ezt a kérdést. További információkért lásd a „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 18. oldalát, valamint a „Believer’s Bible Commentary” című mű 1203–1204. oldalát.

K: Miért szerepel a Máté 1:2–17-ben 27 nemzedék Dávidtól Jézusig, míg a Lukács 1:23–31 42 nemzedéket említ?

V: Noha József és Mária családfáján nem feltétlenül szerepel pontosan ugyanannyi nemzedék, Máté családfájában kétségtelenül vannak hiányosságok. Mivel a „fia” kifejezés a férfi leszármazottakat is jelentheti, ez nem jelent problémát. Jekonja (Jojakin) körülbelül i. e. 604-ben uralkodott, így Dávidtól Jekonjáig körülbelül 400 év alatt 14 nemzedék telt el, vagyis nemzedékenként 29 év. Kr. e. 604-től Kr. e. 4-ig 20 és fél generációt várnánk, Máté azonban csak 13-at sorol fel, vagyis generációnként 46 évet.

Lehet, hogy Máté a száműzetés után nem nevezett meg többet 14 nemzedéknél, mert nem ismerte a többi nevet, és csak arról írt, amit tudott. Vagy pedig három tizennégy névből álló sorozatot használt emlékezeti segédeszközként.

Az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete, 69. oldalán olvashatunk arról a „véletlen egybeesésről”, hogy Dávid neve a héber maszorétikus szövegben (dwd) összeadva 4 + 6 + 4 = 14-et ad ki.

K: Miért említi a Máté 1:3, 5, 6 négy nőt: Tamárt, Ráhábot, Rútot és Uriás feleségét (Batssebát)?

V: Először is, az ókori világban rendkívül szokatlan volt, hogy a nők is szerepeljenek a férfi ágon keresztül vezetett genealógiában. Bár nem ismerjük Máté és Isten pontos okát, számos dolgot megfigyelhetünk.

Híresek: Ez a négy nő abban az értelemben volt „híres”, hogy minden zsidó ismerte őket.

Idegenek: Ráháb és Rút egyaránt jövevények (azaz idegenek) voltak, akik csatlakoztak Isten népéhez, így ez rávilágít arra, hogy Jézus vegyes származású volt. Betsabé zsidó volt, Uriáshoz, egy hettitához ment feleségül.

Kínos: Támár prostituáltnak adta ki magát, hogy elcsábítsa Júda-t. Raháb egykori prostituált volt. Betsabé és Dávid házasságtörést követtek el, Dávid pedig gyilkosságot is. Ha Isten felhasználhatja ezeket az embereket (József) törvényes ősök között, és (Mária) biológiai ősök között Betsabé kivételével mindet, akkor Isten bárkit felhasználhat, függetlenül attól, hogy az illető mennyire elrontotta az életét. Másrészt Jákób csaló volt, Manassé pedig egy végtelenül gonosz király, aki később bűnbánatot tartott.

Érdekes hallgatás: Máté említhetett volna három jeles nőt: Sárát, Rebekát és Ráchelt, de ő elhalad mellettük, és ehelyett ezekre összpontosít.

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible 724. oldalát, az Expositor’s Greek New Testament 1. kötet 63. oldalát, az Expositor’s Bible Commentary 8. kötet 66. oldalát, valamint a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 18. oldalát.

K: Máté 1:5-ben, mivel Dávid nagymamája a moábita Rút volt, hogyan lehetett Dávid a gyülekezet tagja, hiszen a 5Mózes 23:3 szerint a moábita a tizedik nemzedékig nem léphet be a gyülekezetbe?

V: Először is, ami valószínűleg nem a válasz, majd a válasz.

Ami valószínűleg nem a válasz: Még ha Dávidnak a gyülekezetben való részvétele ellentétes is volt a Mózes 5. könyve 23:3-mal, a Biblia mégis azt rögzíti, hogy Dávid a nép között volt, és velük együtt imádkozott. Az emberek tudatlanságból is tehetnek rosszat. Például Józsué szerződést kötött a gibeoniakkal, ami ellentétes volt Isten törvényével. Miután azonban ez megtörtént, Isten azt akarta, hogy tartsák tiszteletben a szerződést. Valóban, Isten gondviselése révén megengedte nekik, hogy elkövessék ezt a hibát, és később felhasználta a gibeoniakat.

A válasz: Érvelhetünk úgy, hogy Dávid ebben az esetben nem szegte meg a Mózes második könyve 23:3-as versét.

1. Az emberek az apai ágon keresztül vezették vissza származásukat, nem az anyai ágon. Így lehetséges (bár nem biztos), hogy a Mózes második könyve 23:3-as versét a férfi ősökre szánták.

2. Rút „népet váltott”. Azt mondta Noéminek: „A te néped az én népem lesz, és a te Istened az én Istenem.” Míg manapság az emberek megváltoztathatják állampolgárságukat, ha mind ők, mind az új ország lakói egyetértenek ebben, ez az eset ennél is drámaibb volt; Isten megengedte neki, hogy – Rahabhoz hasonlóan – Izráel kiválasztottjai közé tartozzon.

K: A Máté 1:8-ban Jorám volt-e Uzzia apja, vagy az 1 Krónikák 3:11–12-ben szereplő ük-ükapja?

V: Valójában mindkettő, ha helyesen értjük a szavak használatát. A zsidók az „apa” szót ősre is értették (mint az ApCsel 7:19-ben; 1Kir 15:24-ben; 22:50-ben; 2Kir 15:38-ban), ugyanúgy, ahogy a „fiú” szó is leszármazottat jelentett.

Jorám király volt Uzzija király ük-ükapja. További információkért lásd a „Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások” című könyv 58. oldalát, valamint a „Amikor a kritikusok kérdeznek” című könyv 325. oldalát.

K: Miért szerepel az Mt 1:9-ben, hogy Uzzia volt Jótám atyja, amikor a 2 Kir 15:1–7 és az 1 Krón 3:12 szerint Azária volt Jótám atyja?

V: Uzzia volt Azaria másik neve, amint azt a 2 Királyok 15:32,34, a 2 Krónikák 26:1–23; 27:2, az Ézsaiás 1:1; 6:1; 7:1 is említi. Sok királynak volt személyneve és egy később szerzett királyi neve is. De mind a királyok, mind a nem királyok esetében ez nem számított volna szokatlannak: Ábrám/Ábrahám, Sárai/Sára, Jákób/Izrael, Ben-Oni/Benjámin, Zafénát-Paneá/József, Hóseá/Józsué, Gedeon/Jerubbaál, Ammiel/Eliám, Batseba/Bat-Sua, Azária/Uzzia, Abijám/Abija, Jóaház, Josiás/Sallum fia, Eliakim/Jójakim, Jójakin/Jekonja/Konja, Zedekia/Mattania, Hanánia/Sádrak, Misael/Mésák, Azária/Abed-Nego, Dániel/Belteszassar, Simon/Péter, József/Barnabás és Saul/Pál.

További információkért lásd a When Critics Ask című könyv 325–326. oldalát és az Encyclopedia of Bible Difficulties című mű 316–317. oldalát.

K: Miért mutatja a Máté 1:11,16-ban szereplő genealógia, hogy Jézus a Jekonja/Jojakín átkozott vérvonalából származik, amint azt a Jeremiás 22:28–30 és a Jeremiás 36:30 is mondja? (Lásd még az 1 Krónikák 3:16-ot is.) Jekonja (Jojakín) és apja, Jojakim egyaránt Isten áldozatává váltak, aki kijelentette, hogy egyiküknek sem lesz leszármazottja Dávid trónján. Hogyan lehetne Jézus a Messiás, akinek sorsa, hogy örökké uralkodjon Dávid trónján, ha e két férfi bármelyikének leszármazottja lenne?

V: A Máté evangéliumában szereplő József genealógiája valóban azt mutatja, hogy József egy átok alatt álló családfából származott. Ez valódi problémát jelentene, ha József lenne a biológiai apa, mert Jeremiás megjövendölte, hogy Jojakinnak nem lesznek leszármazottai a trónon. Lukács evangéliumában szereplő Mária genealógiája azonban azt mutatja, hogy Jézus biológiailag NEM származott Jekoniah-tól és Jojakimtól, mert Mária ősei eltértek a királyi vérvonalból. Visszatekintve láthatjuk, hogy Dávidnak és Salamonnak kissé eltérő ígéreteket kaptak. Csak József származott Salamontól, míg József és Mária egyaránt Dávidtól származott.

Egyébként a Máté 1:16-ban szereplő „akinek” kifejezés – legalábbis angolul – úgy hangzik, mintha Máriára, Józsefre vagy mindkettőjükre utalhatna. A görögben azonban az „akinek” kifejezés kifejezetten női egyes számú, így azt jelenti, hogy Jézus kizárólag Máriától származott.

Történelmileg Iréneusz, a galliai Lyon püspöke válaszolt erre a Máté evangéliumában szereplő, József genealógiájával kapcsolatos kifogásra az Iréneusz: Az eretnekségek ellen című művének 3. könyvében, 21. fejezetének 9. szakaszában (453–454. o.), amelyet Kr. u. 182–188 között írt.

További információkért lásd a „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 18. oldalát és a „Believer’s Bible Commentary” című mű 1204. oldalát.

K: A Mt 1,17-ben valóban 3 × 14 = 42 nemzedékről van szó, vagy csak 41 nemzedékről, ahogyan azt egy ateista (Capello) és a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 777–778. oldalán állítják?

V: Három 14 nevet tartalmazó sorozat van, de ezek nem adódnak össze, mivel az első lista Ábrahámtól Dávidig terjed, beleértve őt is, a második pedig Dávidtól a száműzetésig tart. Probléma adódhatna, ha Máté azt állította volna, hogy 42 nemzedék volt, de Máté soha nem mondta, hogy az összeg 42 lenne. Máté feltehetően csak mellékesen említette a három 14 nevet tartalmazó sorozatot, emlékezeti segédeszközként. Az emberek azt is észrevették, hogy Dávid nevének betűinek összege 14.

Az első keresztény író, akiről tudjuk, hogy észrevette ezt a három „misztikus intervallumot”, Alexandriai Kelemen (193–202) volt a Stromata című művének 1. könyvében, 21. fejezetében, 334. oldalon.

További információkért lásd a When Critics Ask című mű 326. oldalát és az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 69. oldalát.

K: Miért hagytak ki ennyi nevet a Máté 1:17-ben?

V: A Szentírás nem mondja meg, de sok nevet kihagytak. Például Nahson és Hezron között csak két név szerepelt, pedig a köztük eltelt idő 400 év volt. Ennek egyik oka egyszerűen az lehetett, hogy Máté nem ismerte a neveket. De ha akarta volna, szerezhetett volna további neveket az 1. Krónikákból. Talán nem az volt a szándéka, hogy minden egyes név részleteiben elveszítse magát, hanem hogy elegendő nevet soroljon fel ahhoz, hogy megmutassa: Jézus örökbefogadó apja valóban Dávidtól származott, és így Jézusnak természetes joga volt Izráel királyának lenni. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 1. kötet, 64–65. oldal.

K: Miért térnek el egymástól a két genealógia Máté 1:17-ben és Lukács 1-ben Salamon után, de miért találkoznak újra Szealtielnél?

V: Erre utal a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 939. oldala. A Máté 1:12 Jekoniah (Jehoiachin), Shealtiel és Zerubbábel nevét említi, míg a Lukács Neri, Shealtiel és Zerubbábel nevét sorolja fel. A különbség közvetlen okát az 1 Krónikák 3:17–19 adja meg. A királyi vérvonal, amely szinte mindig apáról fiúra szállt, ezúttal Shealtieltől Zerubbabelhez, Shealtiel testvérének, Pedaiah fiához került.

Az okot nem közlik, de feltehetően Shealtielnek nem voltak fiai, vagy legalábbis élő fiai, amikor meghalt. Így Shealtiel valószínűleg örökbe fogadta testvére fiát. A tudósok úgy vélik, hogy vagy Pedaiah meghalt, és Shealtiel árvaként fogadta örökbe Zerubbabelt, vagy pedig Shealtiel egyszerűen azért adta át a királyi vérvonalat Zerubbabelnek, mert nem voltak fiai.

K: A Mt 1,18–19-ben miért fontolgatta József, hogy elválik Máriától, ha még nem voltak házasok?

V: József valószínűleg úgy gondolta, hogy vagy szégyen érné őt, ha mások azt hinnék, hogy házasság előtt szexuális kapcsolatuk volt, vagy mindkettőjüket szégyen érné, ha József megengedné Máriának, hogy más férfiakkal találkozzon. Így érthető, miért akarta József felbontani az eljegyzést.

De miért váltak volna el, ha még nem voltak házasok? A szokásaik eltértek a mieinktől. Egy férfi és egy nő már az eljegyzésükkel összekötődtek, bár nem létesítettek szexuális kapcsolatot az esküvőig. Kultúrájukban az eljegyzést hivatalosan csak válással lehetett felbontani.

Az egyéves várakozási időszak bizonyíthatta, hogy a nő hűséges volt, és nem várta olyan gyermeket, aki nem a férjétől származott. Amikor azonban az angyal megjelent József előtt, József azonnal befogadta Máriát az otthonába.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1205. oldalát, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 20. oldalát, valamint az The Expositor’s Bible Commentary 1. kötet 68–69. oldalát.

K: A Máté 1:18 szerint Mária a Szentlélektől fogant, vagy Jézus Dávid nemzetségéből származott, ahogyan az Apostolok cselekedetei 2:30-ban áll?

V: Szűz Mária szűz volt; a Biblia szerint a Szentlélek „árnyékot vetett” Máriára, nem pedig szexuális értelemben. József csupán Jézus törvényes, örökbefogadó apja volt, nem pedig a biológiai apja. Jézus azonban biológiailag Dávidtól származott Mária révén, mivel a Lukács 3:23–37 Mária családfáját tartalmazza. Más versek, amelyek szerint Jézus Dávid fia (leszármazottja), a következők: Mt 12:23; 15:22; 20:30; 21:9,15; Márk 10:47–48; 12:35; Lukács 18:38–39; 20:41; János 7:42; 2 Timóteus 2:8; Jelenések 5:5; 22:16.

K: Miért említi Máté az álmokat a Mt 1:20; 2:12; 2:13; 2:19; 2:22; 27:19 versekben, míg a többi evangéliumíró nem, ahogyan azt az Asimov’s Guide to the Bible című könyv 795. oldalán megjegyzik?

V: Máté csak négy vagy öt álmot említ:

Három vagy négy Jézus csecsemőkorában: Máté 1:20 (vedd feleségül Máriát); 2:12 (ne térj vissza Heródeshez); 2:13 (menj Egyiptomba); 2:19 (térj vissza Názáretbe); 2:22 (ne menj Júdeába). A Máté 2:22 lehet egy külön álom, vagy ugyanaz az álom, mint a Máté 2:19.

Jézus perénél Pilátus felesége Máté 27:19-ben.

Márk és János nem beszélnek Krisztus gyermekkoráról, ezért nem is várható el tőlük, hogy ezeket az álmokat rögzítsék. Mivel Lukács semmit sem mond a mágusokról és (szinte) semmit sem Józsefről, tőle sem várható el, hogy ezeket az álmokat rögzítse.

Így marad egy eset a Máté-evangéliumban (Pilátus felesége), amely egy olyan részlet, amit a többi evangélium nem rögzít.

Ennek alapján azonban nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a többi író ellenezte volna az álmok rögzítését. Az Apostolok cselekedetei 16:9-ben éjszaka Pálnak látomása volt egy macedón férfiról, aki könyörgött neki, hogy jöjjön és segítsen nekik.

K: A Mt 1,23 tévesen fordítja-e az Ézs 7,14-et azzal, hogy a „szűz” szót használja, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 781. oldalán állítja?

V: Nem. Nemcsak hogy a héber szó jelenthet „szüzet” vagy „fiatal leányt” is, de Asimov maga is elismerte a 780. oldalon, hogy a Septuaginta ezt a szót parthenos-ként fordította, ami szüzet jelent. Természetesen Asimov nem hisz a Biblia csodáiban, ezért nem hajlandó elhinni, hogy Ézsaiás egy szűzre utalna.

K: A „Emmanuel” név a Máté 1:23-ban – hol fordult elő a próféták könyveiben vagy az Ószövetség könyveiben? Mi köze van Jézushoz? És miért nem találjuk meg az evangéliumok többi részében?

V: Az „Emmanuel” cím az Ézsaiás 7:14-ben található messiási próféciában szerepel. Az evangéliumírók közül Máté az, aki a leginkább hangsúlyozza a prófécia beteljesülését, így nem meglepő, hogy ezt megemlíti.

A következő nyolc korai keresztény is Ízajás 7:14-ről mint messiási próféciáról írt: Justinosz a Mártír (kb. 138–165), Irenaeus Lyoni (182–188), Tertullianus (207–220), Origenész (225–253/254), Novatianus (250–257/258), Karthágói Ciprián (kb. 246–258), Alexandriai Athanasius (kb. 318) és Lactantius (kb. 303–325). Az idézeteket lásd awww.biblequery.org/history/churchhistory/WhatEarlyChristianTaughtOnDoctrine.html (vagy .docx) oldalon.

K: A Mt 1,23 és a Lk 1,26–35 szerint hogyan lehetett Jézus, aki szűztől született, Dávid leszármazottja?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. Jézus nem volt József biológiai fia. Ha az lett volna, a Jeremiás 29:32 hamis prófécia lenne.

2. Jézus a törvény szemében József fia volt. Ma egy férfi, aki gyermekes nőt vesz feleségül, a törvény szemében a gyermek apja lesz, bár nem ő a biológiai apa.

3. Jézus Mária biológiai fia volt, aki Dávid leszármazottja.

Jézus a törvény szemében József révén Dávid házából származott, biológiailag pedig Mária révén Dávidtól származott.

K: Mi a legfontosabb abban, hogy Jézus „Emmanuel”, azaz „Isten velünk” a Mt 1,23 szerint?

V: Ez a fejezet egyik fontos pontja, amelyet a Máté-evangélium többi részében nem emelnek ki ilyen hangsúlyosan. Két tényező játszik itt szerepet.

Isten emberré lett. Jézus volt az Emmánuel, azaz „Isten velünk”. Olyan módon, amelyet senki a földön nem tud teljes mértékben megfogalmazni, Isten úgy döntött, hogy leereszkedik a földre, és teljes mértékben emberként él (Zsidók 2:6, 14, 17), valódi emberi testtel, amelynek valódi emberi szükségletei voltak (János 19:28), és valódi emberi érzései (Lukács 22:42). Jézus nem csupán embernek tűnt; hanem 100%-ban ember volt, épp olyan ember, mint te vagy én, azzal a különbséggel, hogy Jézus bűntelen volt (Zsidók 4:15). Ugyanakkor a földön Jézus továbbra is 100%-ban Isten volt. Jézust megkísérthették, de soha nem vétkezett (Zsidók 4:15, Máté 4:3–12; Márk 1:13; Lukács 4:2–13). Ahogy a Tony Evans Bibliai Kommentár 865. oldalán olvasható, Jézus „pelenkában lévő istenség” volt.

Jézus bennünk él. Jézus még most is Emmánuel, „Isten velünk”. A Szentlélek közvetítésével Krisztus bennünk él. Isten nem csupán megmondja nekünk, mit tegyünk és mondjunk, hanem a Filippi 2:13 szerint Isten az, aki bennünk munkálkodik. Amikor Krisztushoz fordultunk, Isten nem veregette meg a hátunkat, mondván: „Eddig jó munkát végeztetek, mostantól magatokra vagytok utalva.” Inkább ez egy olyan kapcsolat kezdete, amely még a házassági kapcsolattól is szorosabb, örökre az egyház vőlegényével, Krisztussal.

K: A Máté 1:25-ben, mivel Ézsaiás azt mondta, hogy Emmánuelnek fogják hívni, miért nevezték el Jézusnak?

V: A „Jézus” héberül ugyanaz, mint a Józsué, ami azt jelenti: „az Úr megment”. A Jézus név helyénvaló, de ők (és mi is) Jézust „Isten velünk”-nek hívjuk. Egy kínai keresztény barátom aggódott emiatt. Neki is volt kínai és angol neve. Ezért elmondtam neki, hogy az anyja adta neki a kínai nevet, de Amerikában az angol nevén szólítják. Nem ritka, hogy valakinek két neve van, vagy egy neve és egy címe.

K: A Máté 1:25-ben Mária született-e más gyermeke is?

V: Ennek a versnek az utolsó mondata értelmetlen és félrevezető lenne, ha József és Mária soha nem éltek volna intim kapcsolatban.

Ezen vers mellett a Máté 12:46; 13:55–56; Márk 6:3; János 7:3–5; ApCsel 1:14; 1Korinthus 9:5; Galata 1:19; valamint (burkoltan) a Júdás 1 is arról számol be, hogy Jézusnak voltak testvérei. Eusebiusz Egyháztörténete (318) 2:23 és 3:20 szintén azt mondja, hogy Jézus négy testvére Jakab (akit az Igaznak neveztek), Jóses (vagy József), Júdás és Simon volt.

Az egyik katolikus magyarázat szerint Józsefnek voltak gyermekei egy korábbi házasságból, Máriának viszont nem. Az egyháztörténetből azonban nincs bizonyíték arra, hogy József korábban házas lett volna, vagy hogy Jézus testvérei közül bármelyik is ne Mária és József gyermeke lett volna. Ha Jézusnak lett volna egy idősebb féltestvére József oldaláról, akkor az idősebb féltestvérnek lett volna joga a trónra, nem Jézusnak. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 299. oldal.

Egy másik katolikus magyarázat szerint a „testvérek” kifejezés a mediterrán kultúrákban unokatestvéreket és hasonló korú közeli rokonokat is jelenthetett, nem csupán közvetlen testvéreket. Azonban problémás az izraelitákra alkalmazni azt, ami későbbi olaszokra és más népekre igaz lehetett.

A Biblia után a legkorábbi ismert keresztény írók, akik szerint Máriának voltak gyermekei, Hegesippus (170–180), Origenész (egy furcsa tanító) (225–253/254) és Eusebius Caesareai (318–325) voltak. Hegesippus egy érdekes részletet közöl: említést tesz egy Júdás nevű testvérről, aki „Domitianus idején szenvedett a Krisztusba vetett hitért” – Az egyház cselekedeteiről szóló öt kommentárkönyv, 1. szakasz, 764. o. Caesarea-i Eusebius (Kr. u. 318–325) szerint Jézus négy testvére Jakab (akit az Igaznak neveztek), Jóses (vagy József), Júdás és Simon volt. Eusebius: Egyháztörténet, 2:23; 3:20. A niceai zsinat után Helvidius/Helvetius (383 előtt) is ezt tanította.

A Biblia után a legkorábbi ismert keresztény írók, akik azt állították, hogy Mária valaha szűz volt, vagy ehhez hasonló dolgokat mondtak, Hippolytus (225–235/236), Alexandriai Péter (306, 285–311) voltak, valamint – bár csak burkoltan – Origenész (egy furcsa tanító) (225–253/254). Íme, mit mond Origenész Kr. u. 246–248-ban: „Egyesek azt állítják – a Péter evangéliumában szereplő hagyományra alapozva, amelynek címe »Jakab könyve« –, hogy Jézus testvérei József fiai voltak egy korábbi feleségtől, akit Mária előtt vett el. Azok, akik így vélekednek, Mária szüzességének becsületét a végsőkig meg akarják őrizni,… És én ésszerűnek tartom, hogy Jézus volt az emberek között a tisztaság – amely a szüzességben nyilvánul meg – első gyümölcse, Mária pedig a nők között; mert nem lenne jámbor dolog a szüzesség első gyümölcsét másnak tulajdonítani, mint neki.” Origenész Máté-kommentárja, 10. könyv, 17. fejezet, 424. oldal

A nikaiai zsinat után Athanasius (331), Milánói Ambrosius (340–397) és Jeromos (383) azt tanították, hogy Mária mindig szűz maradt. Ambrosius azonban egyértelműen kijelentette, hogy Jézusnak nincs szüksége segítségre az ember és Isten közötti közvetítéshez, és Máriát nem szabad imádni (A Szentlélekről, 3. könyv, 11. fejezet, 80. szám, 381). Azt mondta: „És senki se terelje ezt a Szűz Máriára; Mária Isten temploma volt, nem pedig a templom Istene. És ezért egyedül Őt kell imádni, Aki a templomában működött.”

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 81. oldal, valamint a Believer’s Bible Commentary, 1206. oldal.

K: A Máté 2:1–4, 9–12 szerint pontosan hány mágus volt?

V: A Szentírás ezt soha nem említi. Az emberek gyakran azt gondolják, hogy három volt, egyszerűen a „We Three Kings of Orient Are” című dal miatt, és mert három ajándék volt, de a mágusok száma tetszőleges lehetett. Lásd a The Tony Evans Bible Commentary 865. oldalát, az Evangelical Commentary on the Bible 726. oldalát, a The New Unger's Bible Dictionary 799. oldalát és a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 21. oldalát, ahol lényegében ugyanazt a választ találja.

Az a gondolat, hogy három király volt, Origenészre (Kr. u. 225–253/254) vezethető vissza, de a mágusokról kialakult többi hagyomány nagy része a hatodik században és később keletkezett. Azok a feltevések, hogy a neveik Caspar, Melchior és Balthasar voltak, vagy hogy Etiópiából származtak, vagy hogy mindegyikük egy-egy népcsoportból származott, mind későbbi kitalációk. Ha ők „mágusok” voltak, azaz zoroasztriánus papok törzse, akkor valószínűleg Perzsiából (a mai Irán) vagy Mezopotámiából (a mai Irak) származtak. Ha azonban a „mágus” kifejezés egyszerűen csak vallási tisztviselőt jelentett, akkor máshonnan is származhattak.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 85. oldal; The Expositor’s Greek Testament 1. kötet, 73. oldal; valamint Ulrich Luz: Matthew 1–7: A Commentary, 140. oldal.

K: A Máté 2:1 szerint mikor érkeztek a mágusok?

V: A Szentírás csak annyit jelez, hogy a születés után valamikor érkeztek. Jézus egy istállóban született (ami barlang is lehetett). De amikor a mágusok megérkeztek a Máté 2:11-ben, már egy házban tartózkodtak. Máté a „csecsemő” (brephos) szó helyett a „kisgyermek” (paidion) kifejezést használja. Mivel Heródes megölette Betlehemben az összes két éves vagy annál fiatalabb kisfiút, ez még azelőtt történt, hogy Heródes rájött volna, hogy a mágusok nem fognak visszatérni hozzá. Tehát a születés után hónapokkal, vagy akár egy évvel is később történhetett. További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 20. o.

Mellékesen megjegyezzük, hogy ez a gyakorlat, miszerint ajándékokat vittek egy királynak, nem volt ismeretlen. Amikor Nero volt Róma császára, Tiridates örmény király 66-ban Rómába érkezett, ajándékokat hozva Nerónak. További információkért lásd: Ulrich Luz, Máté 1–7: A Commentary, 131. o.

K: A Máté 2:1–4, 9–12-ben kik voltak a mágusok?

V: A mágusok közel-keleti vallásos férfiak voltak, akik asztrológiával foglalkoztak. Bár a Biblia nem határozza meg, hogy három mágus volt, háromféle nézet létezik arról, kik voltak a „karácsonyi mágusok”.

Eredetileg – ahogyan a léviták az izraeliták között papi törzs voltak – a későbbi mágusok Herodotosz szerint a médek között a papi törzs tagjai voltak. Ez analóg azzal, hogy a léviták az izraeliták között papi törzs voltak. A mágusok tűz előtt áldozatot mutattak be, álmokat értelmeztek és asztrológiával foglalkoztak. Bár az angol „magician” (varázsló) szó a „Magi” szóból származik, Herodotosz egyik szakasza kivételével nincs bizonyíték arra, hogy varázslattal foglalkoztak volna. A médek többistenhívők voltak (nem zoroasztriánusok). Amikor a Dániel 5:11 a mágusokról beszél, akkor ezekre a mágusokra utal.

Később, miután egy „hamis Bardiya” nevű mágus i. e. 522-ben hét hónapra átvette a perzsa trónt, Kambüszész király a méd mágusok közül sokakat perzsa mágusokkal váltott fel. A perzsa mágusok zoroasztriánusok voltak. A zoroasztriánusok egyenlő és egymással ellentétes isteni lényekben hittek: az egyik jó volt, és a fény képviselte, a másik gonosz, és a sötétség képviselte. Kr. e. a 4. század folyamán és után a zoroasztriánusok hittek a feltámadásban. A görögök általában azt állították, hogy a mágusok zoroasztriánusok voltak. Alexandriai Kelemen úgy vélte, hogy a Betlehembe érkező mágusok zoroasztriánusok voltak. A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 788. oldalán kizárólag őket említi mágusokként.

Krisztus idejére a görögök az asztrológiát gyakorló káldeusokat is mágusoknak nevezték. Sok asztrológus utazott nyugatra tanítani, köztük a babiloni Berosszus is, aki i. e. 281 után a görög Kos szigetén tanított. Tacitus szerint a mágusok varázslást gyakoroltak, Plinius pedig azt állítja, hogy a mágia Zoroaszterrel kezdődött. Origenész, a korai egyházi író a Celsus ellen című művének 1. könyvében, 58. fejezetében (422. o.) – a Celsus nevű eretnekkel szembeni számos kritikája között – azt írta, hogy Celsus nem tett különbséget a mágusok és a káldeusok között. A New International Dictionary of the Bible (Új Nemzetközi Bibliai Szótár) 612. oldalán ezeket említi mágusokként.

Függetlenül attól, hogy pontosan honnan származnak a „karácsonyi mágusok” a Közel-Keleten, a mágusok asztrológiával foglalkoztak. További információkért lásd a Wycliffe Bible Dictionary című művet (1067–1068. o.), és különösen a „Magi in Persia and the Bible” című könyv mágusokról szóló fejezetét (467–491. o.).

K: A Mt 2,2-ben szerepel-e más uralkodó is, akiről azt állították, hogy mennyei jelek kísérték?

V: Suetonius (de Divinatione 1.47) szerint egy üstökös jelent meg Nero születésekor (Kr. u. 37. december 15.), valamint Pontus királya, Mithridates idején (Kr. e. 135.). A szabad szemmel látható üstökösök körülbelül 2–5 alkalommal jelennek meg egy évszázad alatt. A Halley-üstökös 75 évente jelenik meg, így i. e. 87-ben és i. e. 12/11-ben is. További információkért lásd Ulrich Luz: Máté 1–7: Kommentár, 131. o., valamint The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 83. o.

K: A Mt 2,2 szerint milyen mennyei „jelek” voltak ebben az időben?

V: Íme néhány természetes jelenség.

A Halley-üstökös i. e. 12/11-ben jelent meg (Lagrange említette ezt, de ez túl korai ahhoz, hogy releváns legyen).

Kr. e. 7/6-ban a Jupiter (a királyságot szimbolizáló) és a Szaturnusz (a zsidókat szimbolizáló) bolygók együttállása volt megfigyelhető. Kepler (Kr. u. 1630 előtt) említette ezt először, bár ő inkább a szupernóva-elméletet támogatta.

Kr. e. 5/4-ben a kínai csillagászok egy üstökösről vagy újcsillagról tettek említést.

Azonban valami, ami csillagnak tűnt, előrehaladt előttük, és a Máté 2:9–10-ben említett ház felett megállt. Bár a görög szövegben szereplő kifejezés egyszerűen csak a várost jelenthette, nem pedig a házat – az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 88. oldalának megfelelően –, a Jupiter és a Szaturnusz bolygók együttállása, valamint egy üstökös nem képes erre. Függetlenül attól, hogy kezdetben észrevettek-e egy konjunkciót vagy üstököst, mire Palesztinába értek, egy angyal természetfeletti módon valamilyen fényt használt, hogy vezesse őket.

További információkért lásd: The Expositor's Bible Commentary, 8. kötet, 85. oldal, valamint Ulrich Luz: Máté 1–7: A Commentary, 132. oldal.

K: Miért áll a Mt 2,6-ban, hogy „nem kicsi”, hiszen a Mik 5,2 a maszorétikus szövegben „kicsi”-t, a Septuagintában pedig „nagyon kicsi”-t mond?

V: Ezt az írnokok mondták, és bár lehet, hogy egyszerűen csak tévedtek – különösen, ha szó szerinti fordítást végeztek –, jelentésük ebben az esetben helyes volt. a Mikás 5:2 így szól: „Te, Betlehem Efrata, aki a legkisebb vagy Júda ezeresei között, belőled fog kijönni az, aki uralkodni fog Izráelben…” (Green szó szerinti fordítása) A Miká 5:2 lényege az, hogy bár Betlehem méretében kicsi volt, jelentőségében nagy lesz. Tehát a törvénytudók nem tévedtek abban, hogy Betlehemnek – kis mérete ellenére – nagy jelentősége lesz.

Kiegészítő válaszokat lásd az Encyclopedia of Bible Difficulties című mű 318–319. oldalán, valamint a When Critics Ask című mű 327. oldalán.

K: A Máté 2:6-ban szereplő „magi” szót hogyan kell kiejteni?

V: A Wycliffe Bible Dictionary szerint „MA-ji”-nek ejtik, mindkét magánhangzó hosszú.

K: Miért szerepel a Máté 2:6-ban a „kormányzók/uralkodók” kifejezés, hiszen a Mikás 5:2-ben a maszorétikus szövegben és a Septuagintában „ezrek” szerepel?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1) A Mikás 5:2 így szól: „Te, Betlehem Efrata, aki a legkisebb vagy Júda ezrei között, te, ő jön el hozzám, hogy uralkodó legyen Izráelben…” (Green szó szerinti fordítása) A lényeg az, hogy bár Betlehem méretében kicsi volt, jelentőségében nagy lesz.

2) A „ezrek” (többes szám) héber szó a Mikás 5:2-ben az ‘alapim. A görög megfelelője a chiliasin. A kormányzók/uralkodók (többes szám) héber szója az ‘allupe. A görög megfelelője a hegemosin. Míg a görög szavak teljesen különbözőek, a héber szavak a magánhangzók kivételével szinte megegyeznek. Az Ószövetséget eredetileg magánhangzók nélkül írták; azokat csak Kr. u. 700 körül adták hozzá. Ez arra utal, hogy nem a görög Septuagintából olvastak fel, hanem vagy a héberből, az arámi nyelvből, vagy esetleg egy másik görög fordításból.

3) Ezt a papok és a törvénytudók mondták. Lehet, hogy tévedtek, vagy a Septuaginta mellett egy másik görög fordítást idéztek Heródesnek. Valószínűbb azonban, hogy a beszéd közben szó szerint fordítottak héberről arámi vagy görög nyelvre.

4) Valójában azonban a papok és a törvénytudók nem tévedtek a jelentés közvetítésében: a kis Betlehem NEM a legkevésbé fontos az onnan származó uralkodó számára.

Kiegészítő válaszokért lásd az Encyclopedia of Bible Difficulties 318–319. oldalát, az The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet 88. oldalát, valamint az The Expositor’s Greek Testament 1. kötet 72. oldalát.

K: A Mt 2:8,12-ben vajon Isten parancsolta-e a bölcseknek, hogy ne tartsák be a Heródesnek tett ígéretüket, mivel azt mondták nekik, hogy ne térjenek vissza Heródeshez?

V: Heródes aggódott, mivel eleve nem is volt jogos örökös a trónra. Apja edomita volt, anyja arab, ő maga pedig csak áttért a judaizmusra. Amikor i. e. 40-ben királlyá vált, három évbe és római segítségbe került, hogy leverje az ellene irányuló felkeléseket. Amikor Heródes arra kérte a mágusokat, hogy térjenek vissza hozzá, nyilvánvalóan már kitervelte, hogyan pusztítsa el ezt a királyt, és megpróbálta bevonni a mágusokat gonosz tervébe. Valószínűleg nem jutott eszébe Heródesnek, hogy miközben haragudott a mágusokra azért, mert átverték, ő maga is megpróbálta átverni őket azzal, hogy azt mondta, ő is imádni akarja Jézust. Egyébként Betlehem mindössze 5 mérföldre (9 km-re) dél-délkeletre feküdt Jeruzsálemtől. Ami a mágusokat illeti, ahogyan a Believer’s Bible Commentary 1207. oldalán olvasható: „Senki, aki őszinte szívvel találkozik Krisztussal, nem tér vissza ugyanúgy.”

A kérdés igeideje nem azt jelenti, hogy „hol van az, aki végül a zsidók királya lesz”, hanem inkább azt, hogy „hol van az, aki most a zsidók jogos királya” – az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 86. oldala szerint.

A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1. A Máté 2. fejezetben sehol sem szerepel, hogy a mágusok megígérték volna Heródesnek, hogy visszatérnek.

2. A Máté 2. fejezetben sehol sem szerepel, hogy a mágusok elmondták volna Heródesnek, vissza akarnak térni. Még ha így is tettek volna, az álom után megváltozott a szándékuk.

3. Még ha meg is ígérték volna Heródesnek, egy ígéretet nem feltétlenül kell betartani, ha:

3a) A megígérést csalárd körülmények között tették,

3b) Olyasmit ígérsz, ami közvetlenül ellentétes Isten akaratával.

3c) Az ígéret betartása egy ártatlan ember halálát jelenti.

Például tegyük fel, hogy egy férfi megkér téged, hívd fel, amikor egy nő elhagyja a házát, mert azt mondja, virágot akar hagyni a küszöbén, és te megígéred, hogy megteszed. Később kiderül, hogy a férfi számos házat kirabolt, és azt tervezi, hogy a nő házát is kirabolja. Amikor látod, hogy a nő elhagyja a házat, fel kell-e hívnod a rablót, mert ezt ígérted meg? Nem!

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 21–22. o.; The Believer’s Bible Commentary, 1207. o.; Ulrich Luz: Matthew 1–7: A Commentary, 136. o.; The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 84. o.; valamint The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 69. o.

K: Máté 2:11-ben, mivel az asztrológia téves, miért követték a mágusok a csillagot?

V: Először ismerkedjünk meg egy kicsit a mágusokkal, majd nézzük meg, mit tanít ez nekünk Istenről.

A mágusok a médek papjainak egy törzse voltak, hasonlóan ahhoz, ahogyan az izráeli papok a Lévi törzsből származtak. A mágusokról bővebben olvashat a kiváló „Persia and the Bible” című könyvben. A mágusokról köztudott, hogy asztrológiával foglalkoztak.

A Júda földjéről felkelő csillagra vonatkozó prófécia egészen Bileámig nyúlik vissza (4Móz 24:17).

Az asztrológia ellentétes a Bibliával: a mágusok valószínűleg nem tudták, hogy az Ószövetség szerint az asztrológia helytelen (3Móz 19:26; 20:27; 5Móz 18:11–14; 2Kir 17:16; 21:3,5; 2Krón 33:3–6). Másrészt a csillag nem jósolta meg Krisztus eljövetelét, hanem bejelentette azt.

Íme, mit írt az ókori egyházi író, Tertullianus (198–220) az asztrológusokról a Bálványimádásról című művének 9. fejezetében (3. kötet), 66. oldalon: „Semmit sem tudsz, asztrológus, ha nem tudod, hogy kereszténynek kellene lenned. Ha tudnád, azt is tudnod kellene, hogy semmi közöd nem lehet többé ahhoz a hivatásodhoz, amely önmagában előre megjövendöli mások sorsfordulóit, és figyelmeztethetne téged a saját veszélyeire. Nincs részed és sorsod abban a rendszeredben. Nem remélheti a mennyek országát az, akinek az ujja vagy pálcája visszaél a mennyekkel.”

Isten soha nem mondta, hogy kizárólag jó eszközöket használhatna az emberek magához vonzására. Néha Isten valóban gonosz eszközöket is alkalmaz, mint például a babiloni sereget (Habakuk 1:6,13). Isten felhasználhatja a betegségeket, a gonosz embereket, sőt akár a véletlen bűnt is (mint a mágusok esetében), hogy az embereket magához vonzza.

A legfurcsább az egészben az, hogy Isten a hívők szándékos, tudatos bűneit is felhasználta ugyanazon hívők megmentésére. Erről mindent elolvashatunk József és testvérei történetében, a Mózes első könyvének 37. és 50. fejezetében, és különösen a Mózes első könyve 50:20-ban. Valójában Isten minden dolgot a jóra (Róma 8:28) és saját céljaira (Efézus 1:11) tud összehangolni.

Összegzésképpen: ahogyan az, hogy Isten József elrablását a saját céljaira használta fel, nem igazolja az emberrablást, úgy az sem, hogy Isten az asztrológiát a saját céljaira használja fel, nem igazolja az asztrológiát.

További válaszokért lásd: *A Bibliai Válaszok Teljes Könyve* 55. o., *A Biblia nehéz mondásai* 353–354. o., *A Bibliai Nehézségek Enciklopédiája* 317–318. o., *Amikor a kritikusok kérdeznek* 326–327. o., valamint *Amikor a szektások kérdeznek* 93. o.

K: A Máté 2:11-ben szereplő ajándékoknak van-e bármilyen jelentőségük?

V: Az ajándékok nagy értékűek voltak, és ez fontos volt ahhoz, hogy két éven át eltartsák őket Egyiptomban. De ezen túlmenően a Biblia nem tulajdonít nekik semmilyen jelentőséget. Egyesek úgy spekuláltak, hogy az arany azért megfelelő, mert a királyi hatalmat szimbolizálja. A tömjén a papok által használt füstölő keverékének része volt. A mirha egy keserű anyag, amely értékes a holttestek temetésre való előkészítésében. Vannak más nézetek is. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 89. oldal, valamint Ulrich Luz: Máté 1–7: A Commentary, 138. oldal.

K: A Mt 2,15-ben és a Hós 11,1-ben szereplő „Egyiptomból hívtam ki fiamat” kifejezés hogyan jelent próféciát Krisztusra nézve?

V: A Hóseás 11:1-et eredetileg az izraeli népre vonatkoztatták. Máté nemcsak a Hóseás 11:1-et, hanem számos más ószövetségi verset is felhasznál, hogy megmutassa: Krisztus élete párhuzamos volt az izráeli nép életével (kivéve a bűnt). Máté az Ószövetségben jártas zsidóknak ír, és nyilvánvalóan olyan módszereket alkalmaz, amelyeket a korabeli zsidó tudósok midrászi technikáknak ismertek el. A zsidó midrászi értelmezést használta, hogy feltárja az egyes szavak mögött rejlő jelentést és alkalmazást.

Mellékesen megjegyezzük, hogy Philo szerint az ő idejében, körülbelül Kr. u. 40-ben, körülbelül egymillió zsidó élt Egyiptomban.

További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 22. oldalát, a New International Bible Commentary 1122. oldalát, valamint az The Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 90., 91–92. oldalát.

K: A Mt 2,16-ban szereplő eseményen kívül van-e más beszámoló arról, hogy Heródes király lemészárolta a betlehemi gyermekeket?

V: Betlehem egy kisváros volt; valószínűleg csak néhány tucat csecsemőt öltek meg, ami csekély számnak számított ahhoz képest, hogy Heródes más kivégzéseiről sokkal híresebb volt.

Sok olyan dolog van, amiről nem tudnánk, hogy megtörtént-e, vagy hogyan történt, ha nem lenne egyetlen történelmi feljegyzésünk róla. Például nincs feljegyzésünk arról, hogy a rómaiak meghódították-e Galliát, vagy hogyan hódították meg – kivéve egyetlen forrást, Julius Caesar írásait. Hasonlóképpen nincsenek nem keresztény beszámolók arról sem, hogy Jézust keresztre feszítették; csupán mellékesen említik, hogy Krisztust kivégezték (azaz a legsúlyosabb büntetést szenvedte el).

Ebben az esetben a Biblián kívül a következő írók említik, hogy Heródes Nagy a niceai zsinat előtt lemészárolta a kisgyermekeket:

Justinus mártír a „Párbeszéd Tryphóval” című művében (78. fejezet, 238. oldal, kb. 138–165) megemlíti, hogy a mágusok meglátogatták Heródeset, és hogy Heródes lemészárolta az összes gyermeket Betlehemben.

Irenaeus of Lyons (182–188) azt mondja, hogy [Isten] „elvette azokat a gyermekeket, akik Dávid házához tartoztak, és akiknek az volt a boldog sorsuk, hogy abban az időben születtek, hogy Ő előre elküldhesse őket az Ő országába” – Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 16.4. fejezet, 442. o.

Origenész (225–254) azt írja, hogy Heródes megölte Betlehemben és a környező területeken minden csecsemőt abban a reményben, hogy így megöli a zsidók királyát. *A Celsus ellen* című mű, 1. könyv, 61. fejezet, 423. o.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) (burkoltan, Heródesről nincs szó) megemlíti, hogy Krisztus születésekor a két éves és annál fiatalabb csecsemőket Krisztusért megölték. 55. levél, 6. fejezet, 349. o.

Alexandriai Péter (306,285–311) említi azokat a csecsemőket, akiket Heródes Krisztus miatt mészárolt le. Kánonikus levelek, 13. kánon, 277. o.

Kr. u. 325 után

Hegemonius (a 4. század közepe) azt írja, hogy Jézus idején Heródes megölte „minden [csecsemő] fiút a zsidók között”. A Manesszel folytatott vita, 44. fejezet, 220. oldal

Összefoglalva: „Igaz, hogy Josephus, a zsidó történelemről szóló forrásunk, nem szól az ártatlanok lemészárlásáról; és az is igaz, hogy a történészek műveiben található, ezt az eseményt ténylegesen említő szakaszok annyira későiek, és annyira valószínű, hogy a Máté-evangéliumból származnak, hogy alig bírnak értékkel. De a hallgatásból származó érv ebben az esetben teljesen súlytalan. Kétségtelen, hogy a mi szemszögünkből a kisgyermekek lemészárlása a gyilkosság különösen szörnyű formája lenne, amelyet minden részletes beszámolóban meg kellene említeni az aktuális eseményekről – talán még Chicagóban is! Az ókorban azonban, amikor a csecsemők elhagyása általános gyakorlat volt – amire például egy nem irodalmi papirusz is utal a lehető legtermészetesebb módon, mint a korabeli élet szokásos jelenségére (¹ ) –, a gyermekgyilkosságot valószínűleg nem tekintették volna különösebben borzalmas cselekedetnek. Ráadásul nem szabad eltúloznunk a meggyilkolt csecsemők számát. Ha Betlehem egy kis falu volt – ami valószínű –, akkor a két év alatti fiúgyermekek száma talán nem haladta meg a húszat vagy harmincat. A vérengzések és kegyetlenségek sorozatában, amelyek Heródes uralkodásának utolsó éveit jellemezték, egy ismeretlen faluban történt, alig húsz gyermek elpusztítása könnyen elkerülhette egyetlen történetírónk figyelmét. De még ha Josephus tudott is az esetről, és még ha önmagában említésre méltónak is tartotta volna, ebben az esetben különös oka volt hallgatására. Az eset a zsidók messiási reményeivel állt kapcsolatban; és kétségtelenül Josephus szándékosan kerülte az ilyen dolgok említését abban a történelmi műben, amelyet római olvasók számára írt. Nincs tehát ok arra feltételezni, hogy ha az ártatlanok lemészárlása valóban megtörtént volna, Josephus feltétlenül belefoglalta volna történelmi művébe.

De valami pozitívabbat is el kell mondani. Bár az ártatlanok lemészárlását a világi történelem nem igazolja közvetlenül, ez pontosan összhangban áll azzal, amit Heródes jelleméről tudunk öregkorában. Heródes Nagy tehetséges uralkodó volt, de uralkodásának utolsó éveiben olyan kegyetlenségbe kezdett, amely az őrület határáig jutott. Az a cselekedete, hogy saját gyermekeit és szeretett feleségét kivégeztette, valamint az a terve (amelyet csak halála szakított meg), hogy a színházban lemészárolja Jeruzsálem összes vezető polgárát, pontosan azt a vad és értelmetlen vérszomjat tükrözi, amely a betlehemi ártatlanok lemészárlásában is megnyilvánul. Soha nem volt még olyan történet, amely ennél jobban illett volna a karakteréhez. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az a nehézség, amelyet a világi történelem hallgatása jelentett a betlehemi véres tett kapcsán, egyáltalán nem jelent semmit.” J. Greshem Machen, Krisztus szűz születése, 10. fejezet, 239. oldal

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1208. oldalát és az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetét, 94. oldalát.

K: A Máté 2:16-ban említettek mellett – a betlehemi csecsemők meggyilkolásán kívül – volt-e Heródes Nagy valaha kegyetlen másokkal szemben is?

V: Igen. Az Asimov’s Guide to the Bible 799. oldalán az áll, hogy nehéz elhinni, hogy Heródes gyilkolászása valaha is megtörtént. Azonban, mivel az állítólag civilizáltabb 20. században is volt Kambodzsában Pol Pot, Ugandában Idi Amin, valamint Hitler, Sztálin és Mao Ce-tung, nem nehéz elhinni, hogy Heródes is képes lett volna erre.

Az előző kérdésnél találhatók azok a hat nicénai korszak előtti írók, akik Heródes csecsemőgyilkolásáról írtak. Egyébként ne keverjük össze azt a Heródes (Nagy) uralkodót, aki Jézus születésekor uralkodott, azzal a Heródes (Antipas) uralkodóval, akivel Jézus közvetlenül a keresztre feszítése előtt találkozott.

Nagy Heródes olyan jellemű volt, hogy 36 éves uralkodása alatt sok embert megölt. Heródes kivégeztette vagy meggyilkoltatta feleségét, Mariamnét, valamint nővére, Salome két férjét. Heródes a sógorát a Jordánban vízbe fojtatta, anyósát, Alexandrát pedig megölette. Megölte Hyrcanust, a Hasmoneus-dinasztia utolsó tagját. Számos farizeust és nemesi családot irtott ki. A zsidó rabbikat, Jehuda ben Sariphát és Mattathias ben Margolothot élve elégették. Heródes saját fiait, Alexandert és Aristobulust is megölette. Halálának napján elintézte, hogy több száz zsidó vezetőt végezzenek ki. Mivel Heródes – a legtöbb zsidóhoz hasonlóan – nem evett sertéshúst, ez arra késztette a római császárt, hogy tréfásan megjegyezze: inkább lenne Heródes kocája (nőstény sertése), mint a fia. Görögül a „koca” szó huos, a „fiú” szó pedig huios. Öt nappal Heródes halála előtt megölette fiát, Antipatert. (Három fiatalabb fia, Arkelausz, Heródes Antipász és Fülöp túlélték őt.) Kétségtelen, hogy Heródesnek megvolt az erkölcsi erőtlensége ahhoz, hogy megölje a csecsemőket. Tekintettel Heródes összes többi „hírre”, a csecsemők megölése egy kisvárosban talán kevésbé tűnt hírértékűnek.

Miután Heródes Kr. e. 4-ben meghalt, felkelés tört ki, és Arkelausz csapatokat küldött Jeruzsálembe, ahol egy nap alatt 3000 embert ölt meg. Amikor Arkelausz és Heródes Antipász Rómába utaztak, Sabinus, a császári kincstár egyik tisztviselője érkezett, hogy ellenőrizze az adókat. 400 talentumot vett ki a templomi kincstárból. Kr. u. 9-ben felkelés tört ki, amelyet Quintilius Varus vezette szíriai csapatok vertek le.

Josephus „A zsidók régiségei” című művének 17. könyve, 213. fejezete [ix.3], valamint a „The Bible as History” című könyv 358. oldala szerint Heródes Nagy halála idején holdfogyatkozás volt, ami a halál időpontját Kr. e. 4. március 12-re vagy 13-ra teszi.

További információkért lásd a „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 23. oldalát és az „The Expositor’s Bible Commentary” 8. kötetének 84. oldalát.

K: A Máté 2:16-ban szereplő többi király is olyan gonosz volt, mint Heródes?

V: Egyesek azt mondhatják, hogy Heródes nem különbözött a mai emberek többségétől; nem volt helye más királynak rajta kívül, és minden rendelkezésére álló eszközt bevetett volna ennek biztosítására, függetlenül attól, hogy ki más szenvedett emiatt.

Voltak királyok, akik jobbak voltak másoknál, de voltak olyanok is, akik nagyon gonoszak voltak. Például a pártus király, IV. Phraates Kr. e. 37-ben meggyilkolta apját, II. Orodest. A rómaiak egy Musa nevű olasz rabszolgalányt küldtek neki. Phraatesnek tőle született egy fia, Phraataces (= V. Phraates). Musa Kr. e. 2-ben megmérgezte férjét, IV. Phraateszt. Ezután Kr. u. 2-ben feleségül vette saját fiát. V. Phraateszt Kr. u. 4-ben száműzték. Ez az Encyclopaedia Britannica 1972-es kiadása szerint történt.

K: A Máté 2:18-ban hogyan teljesedik be Jézusban Jeremiás Ráchelről szóló próféciája?

V: A Mózes első könyve 35:16–19 szerint Ráhel Benjámin születésekor halt meg. Amikor Jeremiás ezeket a szavakat írta Ráhelről, Jákób feleségéről, ő már több mint 1000 éve halott volt. Jeremiás szavainak nincs két jelentése, hanem csupán egy jelentésük van, amelynek két beteljesülése van, plusz egy harmadik beteljesülés a Mózes első könyvében. Jeremiás üzenete az, hogy ahogyan Ráhel gyászolná utódai halálát és rabszolgasorba taszítását – legyenek azok az egyiptomiak vagy a babiloniak keze által –, úgy gyászolná Ráhel utódai halálát is Heródes keze által. Jeremiás idején a próféta megismételte ezeket a szavakat, hogy ugyanazt a gyászt jövendölje meg a zsidók elvesztése miatt, akiket Ráhel sírja közelében fekvő Babilóniába száműztek.

Máté is ugyanazokat a szavakat használja, hogy kifejezze a betlehemi kisfiúk halála miatti veszteséget, ami Ráhel sírja közelében történt.

Ha egy szkeptikusnak problémája van azzal, hogy Máté Jeremiás szavait használja, akkor ugyanolyan problémája lehet azzal is, hogy Jeremiás a Teremtés könyvéből vett szavakat használ. A probléma lényege a következő: ahogyan Jeremiás idején a zsidók megértették azt az értelmezést, miszerint a fogság összefüggésben áll Ráhelnek a Teremtés könyvében szereplő bánatával, úgy Jézus idején is megértették volna a zsidók ezt a fajta midrászi értelmezést, amelyet Máté használt.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 866–867. o.; The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 91–92. o.; valamint The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 75–76. o.

K: Mivel a Máté 2:22-ben Heródes Nagy fiai mind Júdeában, mind Galileában uralkodtak, miért döntött úgy József, hogy Galileába megy, és nem Júdeába?

V: A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-útmutató) 800. oldala két hasznos észrevételt tesz ezzel kapcsolatban.

1. Arkelaus, aki i. e. 4-től uralkodott királyként Júdeában, talán hallott Jézusról, a csecsemő királyról, és ő is alig várta, hogy megölje Őt. Heródes Antipász, aki Galilea tetrarchája volt, talán másképp állt a dologhoz.

2. Asimov rámutat arra, hogy Arkelaus annyira ellenséges volt, hogy a zsidók és a szamaritánusok – akik egymás ellenségei voltak – egyesültek abban, hogy Rómához forduljanak Arkelaus eltávolítása érdekében. Heródes halála után Arkelaus mindössze 10 évig uralkodott. Heródes Antipas viszont több mint 40 éven át békésen uralkodott Galileában.

Van azonban egy sokkal nyilvánvalóbb ok a Lukács 2:39-ben. József Názáretből származott, nem Betlehemből. József nem csupán a szelídebb uralkodó földjére tartott, hanem egyszerűen csak visszatért oda, ahonnan származott.

K: A Máté 2:23-ban szereplő Názáret városáról régészeti szempontból igaz-e, hogy nincs rá bizonyíték, ahogyan azt egy ateista állította?

V: Nem. Frank Zindler ateista ezt állította a „Where Jesus Never Walked” című cikkében, a The Case for Christ című könyv 102. oldalán (a paperback kiadásban 137–138. oldal) szereplő hivatkozás szerint. A Talmud 63 másik galileai várost említ (de Názáretet nem), Józsefus pedig 45 másik galileai várost említ (de Názáretet nem). Názáretet a 4. század elején említik, a zsidó irodalomban pedig körülbelül a 7. századtól kezdve.

A régészek azonban Názáretben olyan leleteket találtak, amelyek i. sz. 900-ig (Salamon uralkodásának kezdete után) nyúlnak vissza, és a görög-római, valamint a bizánci korszakokig nyúlnak. 1962-ben Cezáreában találtak egy feliratot a papok rotációjáról. A felirat a következőket őrizte meg: „... Mamliah ... Názáret ... Akhlah ... Migdal [Magdala]” A The Case of Christ című mű 103. oldalán említésre kerül, hogy a Kr. u. 70-es jeruzsálemi események után a régészek rátaláltak egy arámi nyelvű listára azokról a papokról, akiket áttelepítettek, és az egyikükről feljegyezték, hogy Názáretbe költözött. Názáret közvetlen közelében fedeztek fel 1. századi sírokat. Végül 1955-ben a mai názáreti Angyali Üdvözlet-templom alatt kereszténység előtti maradványokat is találtak.

Názáretet azért is lenézték, mert a *The Bible Knowledge Commentary: New Testament* (23. o.) szerint Názáretben állomásozott a római helyőrség, amely Galilea északi részeit felügyelte.

További információkért lásd a https://www.ministrymagazine.org/archive/1975/12/nazareth-attested-in-caesarea-fragments oldalt és a „New International Bible Commentary” című mű 1123. oldalát.

K: A Máté 2:23 szerint, a régészek szerint pontosan mekkora volt Názáret?

V: A The Case for Christ című mű 103–104. oldalai szerint Názáret egy nagyon jelentéktelen város volt. Területe körülbelül 60 acre volt, és Jézus születésekor a lakosság száma legfeljebb 480 fő volt.

K: A Mt 2,23-ban hol jövendölik meg, hogy Jézust nazarénusnak fogják nevezni?

V: Először az ókori egyházi író, Tertullianus válaszát adjuk meg (amely valószínűleg helytelen), majd a legvalószínűbb választ.

Siralmák 4:7 (Septuaginta) Tertullianus Kr. u. 207-ben válaszolt erre a kérdésre a „Marcion ellen” című művének 4. könyve 7. fejezetében. Míg a Siralmák 4:7 maszorétikus szövege azt mondja: „fejedelmei fehérebbek voltak a hónál”, a Septuaginta azt mondja: „nazireusai fehérebbek voltak a hónál”. Tertullianus ezt úgy említi, hogy az kifejezés egyszerre utal a „nazírekre” (azokra, akik Istennek fogadalmat tesznek, hogy tartózkodnak az alkoholtól, a holttestektől és más tisztátalanságtól) és a „nazáretiakra”, azaz a Názáretből származókra.

Tertullianus így fogalmazott: „A Teremtő Krisztusát a próféciák szerint nazarénusnak kellett nevezni; ezért a zsidók is éppen emiatt nazarénusoknak neveznek minket, utána. Hiszen mi vagyunk azok, akikről ez áll írva: »Názírjai fehérebbek voltak a hónál«;”

Az Ág: A Messiásra „ágként” hivatkoznak Ézsaiás 11:1-ben, Jeremiás 23:5-ben, 33:5-ben, és valószínűleg Zakariás 3:8-ban és 6:12-ben is. A „hajtás” szó mássalhangzói megegyeznek a „nazareus” szó mássalhangzóival, és a héber Ószövetséget eredetileg magánhangzók nélkül írták. Ezen felül a The Bible Knowledge Commentary: New Testament (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 23. oldalán megemlítik, hogy a „hajtás” kifejezés egy jelentéktelen kezdet gondolatát hordozta magában, és a farizeusok reakciója azt mutatta, hogy Názáretnek is ugyanaz volt a jelentéstartalma.

További információkért lásd a When Critics Ask című mű 328. oldalát és a The Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 97. oldalát.

K: Hamis volt-e a Máté 2:23 állítása, miszerint Jézus nazareti származása beteljesítette az Ószövetséget (Ézs 11:1, Zak 6:12 és más szakaszok), ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 801–802. oldalán állítja?

V: Egyáltalán nem. Először idézzük Asimov szavait, majd következik a válasz.

A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 801–802. oldalán az áll, hogy „Máté talán hasonlóságot lát itt a »nazareus« kifejezéssel. (Valójában a két szó héberül azonos, mivel a magánhangzókat nem írták le.) Asimov a 802. oldalon azt írja, hogy „Máté legjobb esetben is csak szóviccel foglalkozik, és nem utal arra a tényleges próféciára, miszerint a Messiás Názáret lakója lenne.”

A válasz az, hogy az Ószövetség szerint a Messiást „hajtásnak” fogják nevezni, anélkül, hogy megnevezné az okot vagy okokat. A Máté 2:22 nem zárja ki, hogy Jézus egyben Isten „hajtása” is legyen, amelyből az Ő egyháza kinő.

K: A Mt 3:1–4-ben hogyan képzelték el a pusztát?

V: Ez egy száraz, kopár hely volt, de nem olyan, mint a Szahara-sivatag. Kiterjedt öntözés nélkül nem lehetett terményt termeszteni, de juhokat és kecskéket lehetett tenyészteni, ha voltak olyan helyek, ahol meg lehetett itatni őket. Ez nem a kényelem és az izgalom helyszíne volt, hanem a civilizációtól távol eső, üres, magányos, csendes hely. Az izraeliták a pusztában tartózkodtak, miközben a következő generációt készítették fel az Ígéret Földjére való belépésre. Pál is a pusztában volt Arábiában, mielőtt megkezdte szolgálatát.

Ma is előfordul, hogy Isten a hívőket a pusztába vezeti. Ez nem az izgalom, hanem a csend helye. Lehet, hogy nem az aktív szolgálat helyszíne, bár János esetében éppen a szolgálat helyszíne volt, az emberek számára pedig a bűnbánat és az odaadás helye. Lehet, hogy ez a felkészülés helyszíne.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 867. oldal.

K: A Mt 3:4-ben és a Mk 1:6-ban szereplő sáskák, amelyeket Keresztelő János evett, tiszta vagy tisztátalan ételek voltak?

V: Voltak tiszta és tisztátalan sáskák is, és az evangéliumok nem említik kifejezetten. Feltételezhetjük azonban, hogy János, mint engedelmes zsidó, a tiszta fajtát fogyasztotta. A tiszta állatok közé tartoztak a szárnyas, ízületes lábú „ugrók”, beleértve a sáskákat és a szöcskéket is, a Levitikus 11:21–22 és a Deuteronómium 14:21 szerint. A tisztátalan állatok közé a 4. Mózes 11:20,23 és a 5. Mózes 14:19 szerint a „repülő rovarok” tartoztak. Még ma is előfordul, hogy a szegényebb emberek összegyűjtik a tiszta sáskákat, levágják róluk a szárnyakat és a lábakat, majd megfőzik és megeszik őket.

További információkért lásd: The Expositor's Greek Testament, 1. kötet, 80. oldal.

K: A Máté 3:4-ben és a Márk 1:6-ban Keresztelő János sáskának nevezett rovarokat evett, vagy ez azt jelenti, hogy a sáskafáról evett?

V: Íme, mit mondanak az ókori és modern források a sáskákra utaló görög szóról: akrides.

Az ebioniták (egy ókori eretnekség) megpróbálták Jánost vegetáriánussá tenni. Ezért azt állították, hogy nem sáskákról, hanem mézeskekszekről, azaz egkrides-ről volt szó.

Tatianus összeállította a négy evangélium összefoglalását, a Diatessaront, és a „sáskák” helyett „tejet” említett.

Theophylact 173 számos lehetőséget sorol fel, köztük a melagron nevű növényt is.

Különböző szerzetesek a szentjánoskenyérfát Szent János kenyérfájának nevezték, mert azt hitték, hogy ez egy „sáskafa”.

Mopsuesztiai Theodor, talán azoknak a véleményére reagálva, akik szerint valami másról volt szó, azt állította, hogy ezek szárnyas sáskák voltak.

Ezekkel az értelmezésekkel az a baj, hogy látszólag nincs olyan bibliai kézirat, amely szerint ezek bármi mások lettek volna, mint „sáskák”. A korai keresztények, például Alexandriai Kelemen, írtak a Máté 3:4-ről, és nem láttak okot arra, hogy a sáskákat másnak tekintsék, mint rovaroknak.

A sáskákat rovaroknak tekintő modern források között szerepel a The NIV Study Bible 1445. oldala, a The Bible Knowledge Commentary: New Testament 104. oldala, az Expositor's Bible Commentary 8. kötete 102. oldala, valamint a New Bible Dictionary 744. oldala.

Az alternatív nézetekre vonatkozó információk Ulrich Luz könyvéből, a „Matthew 1-7: A Commentary” (Augsburg Fortress, 1989) című műből, valamint az „Expositor's Greek Testament” 1. kötetének 80–81. oldaláról származnak.

K: A Mt 3:4, Mk 9:3 és ApCsel 22:20 (KJV) versekben mi az a „ruha” és mi az a „mosó”?

V: A „ruha” (raiment) ruházatot jelent, a „mosó” (fuller) pedig olyan személy, akinek a munkája a ruhák mosása.

K: Miért keresztelt János másokat a Mt 3:6-ban?

V: A zsidó vallásra való áttéréskor szokás volt, hogy az ember egy erre a célra szolgáló különleges medencében magát keresztelte meg. De ez a legkorábbi eset, amikor arról hallunk, hogy valaki másvalakit keresztelt meg. Az Ószövetségben a megtisztulás céljából történő vízszórásról az Ezékiel 36:25–27-ben esik szó, Isten Lelkének kiáradásáról pedig az Ezékiel 39:29-ben és a Jóel 2:28-ban.

János azt mondta, hogy a bűnbánatért keresztelt, hogy az embereket visszavezesse Istenhez, és utat készítsen a Messiás számára. Amikor egy földi király távoli városba készült látogatást tenni a birodalmában, az útépítők már hónapokkal korábban kimentek, és rendbe hozták az utat. Hasonló módon János is azért volt ott, hogy előkészítse az utat az emberek szívében a Messiás eljövetelére.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 24. o., és The Expositor’s Bible Commentary, 9. kötet, 286. o.

K: Miért beszélt János olyan keményen a farizeusokhoz és a szadduceusokhoz a Máté 3:7–9-ben?

V: János az embereket bűnbánatra, bűnvallásra és a régi életmód elhagyására hívta fel. Bár a farizeusok és a szadduceusok is eljöttek, ő tudta, hogy többségük nem ezért jött. A legrosszabb esetben azért jöttek, hogy kivizsgáljanak egy különc tanítót, és talán okot keressenek arra, hogy megszabaduljanak tőle. Még a legjobb esetben is csak arra törekedtek, hogy néhány tanácsot szedjenek össze, amivel kiegészíthetik a meglévő életmódjukat. János nem azt mondja, hogy csupán kiegészíteniük kell a tudásukat; bűnbánatot kell gyakorolniuk, és el kell fordulniuk attól, hogy egy helyre, hagyományokra, szervezeteikre vagy a szervezeteken belüli pozícióikra támaszkodjanak. A futótűz előtt a kígyók megpróbálnak elmenekülni; nehéz azonban számukra messzire jutni. Ez olyan, mintha bűnbánat nélkül menekülnének Isten haragja elől. De János nem mondta, hogy nem maradhatnak ott és hallgathatják meg. Ha a farizeusok és a szadduceusok őszintén akartak volna bűnbánatot tartani, ők is dönthettek volna úgy, hogy megkeresztelkednek.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 867–868. o., The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 82–83. o., valamint The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 103. o.

K: Miért használta János a Máté 3:9-ben a „ne mondjátok magatoknak” kifejezést, és hogyan hazudnak ma egyesek maguknak?

V: János egy hazugságra utal, de ki hazudik? A démonok hazudhatnak nekünk, más emberek is hazudhatnak nekünk, de emellett gyakran vannak olyan hazugságok is, amelyeket magunknak mondunk. Ez akkor is hazugság marad, ha csak mi halljuk. Hazudhatunk azzal, hogy azt mondjuk: „az a bűn nem is olyan súlyos”, vagy „Isten megérti, hogy itt maradok”, miközben Isten arra hív minket, hogy bűnbánatot gyakoroljunk és továbblépjünk. Mások azt mondják: „mindig van bőven idő”, vagy „alapvetően jó ember vagyok, ezért nem kell megváltoznom”.

K: A Mt 3,9-ben hogyan tudna Isten kövekből Ábrahám gyermekeit teremteni, ha akarná?

V: A Mindenható Isten bármire képes, még arra is, hogy élettelen kövekből Ábrahám génjeit hordozó gyermekeket teremtsen. Ezenkívül itt szóviccről is van szó. Mind a héber, mind az arámi nyelvben a „kövek” szó nagyon hasonlít a „gyermekek” szóra.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 103. oldal.

K: A Mt 3:10-ben mi volt a lényege annak, hogy Keresztelő János megemlítette, hogy a fejsze már a fa gyökeréhez van téve?

V: Az életben vannak olyan dolgok, amelyek visszafordíthatatlanok, például egy fa kivágása. Miután elkezdted, nem tudod visszacsinálni, amit elkezdtél. Hasonlóképpen, ez volt az utolsó esélyük, mielőtt elvágták volna őket. Lejárt az idejük.

K: A Máté 3:11-ben János bevallása, miszerint ő nem ad teljes képet, hogyan vonatkozik a mi tanúságtételünkre?

V: János elengedhetetlen előfutár volt, akinek feladata az volt, hogy Jézus eljövetele előtt visszavezesse az embereket Istenhez. János nem akarta, hogy az emberek higgyenek a szavainak, és azt gondolják, hogy ennyi elég. Nem, János csupán az „előétel” volt, Jézus pedig a „főétel”. Mégis voltak a történelemben olyanok, akik figyelmen kívül hagyták János ezen szavait. Ezek az emberek a mandai valláshoz tartoznak, amelyet az iraki déli mocsári arabok követnek. Ők úgy vélik, hogy Keresztelő János Istentől származott, Jézus viszont nem.

Ma úgy kell megosztanunk az evangéliumot valakivel, hogy ott kezdjük, ahol éppen tart. Ha nem hisznek Isten létezésében, vagy abban, hogy csak egy Isten van, akkor erre kell összpontosítanunk. Talán más szempontok – hogy mindannyian bűnösök vagyunk, hogy Jézus a kereszten halt meg bűneinkért, és hogy el kell fogadnunk Jézust Urunknak és Megváltónknak – később kerülnek sorra. De amikor el kell halasztanunk az evangélium egy részének megosztását – akár időhiány miatt, akár azért, mert az illető szellemileg még nem áll készen rá –, el kell mondanunk nekik, hogy amit eddig elmondtunk, az nem a teljes történet; még több fog következni.

K: A Máté 3:11-ben hogyan kereszteli meg Jézus a keresztényeket Szentlélekkel és tűzzel?

V: János üzenete emlékeztet minket a Szentlélek ígéretét tartalmazó Jóel 2:28–29-re, valamint a Malakiás 3:2–5-ben említett megtisztulásra. A hívők akkor kapják meg a Szentlélek keresztségét, amikor először hisznek Krisztusban. Bár a mai „tűzkeresztség” kifejezés nehéz megpróbáltatást jelent, itt nem ez a jelentése, mert a keresztséget Jézus végzi, nem az üldözők, és tűzzel történik, nem tűz által.

Háromféle nézet létezik arról, hogy mit jelent a „tűz”.

(valószínűtlen) Egy második Szentlélek általi keresztelés: Csak egy elöljárószó van, azaz azt mondja: „a Szentlélek és a tűz által”, nem pedig „a Szentlélek által és a tűz által”. Tehát ez valószínűleg nem egy második eseményre utal.

(valószínűtlen) Pünkösd: Az apostolok fején láng jelent meg, amikor pünkösdkor hirdették az igét, és ez az értelmezés azt jelentené, hogy Keresztelő János pünkösdről prófétált. A „Treatise on Rebaptism” (kb. 250–258) 2. fejezetének 668. oldala ezt a nézetet tanítja. Az NIV Study Bible 1446. oldalán ez áll: „Pünkösdkor drámai módon megnyilvánult (ApCsel 1:5,8; 2:1–13; 11:16), bár itt a »tűz« utalhat a jövőbeli ítéletre is (lásd 12. vers).” De valószínűleg nem a pünkösdre utal, ugyanazon okból, amiért az elsőre sem utalt. A „Believer’s Bible Commentary” (1211. o.) hozzáteszi, hogy ez valószínűtlen, mert a következő versben a tüzet az ítélettel azonosítják.

(valószínűtlen) A Szentlélek megtisztító munkája: A New Geneva Study Bible 1508. oldala és az Evangelical Commentary on the Bible 727. oldala ezt az álláspontot képviseli. Origenész (225–254) is ezt az álláspontot képviselte a János-kommentár 6. könyvének 16–17. fejezeteiben (366–367. o.). Ez azonban valószínűtlen, mivel a pelyvát Máté 3:12 szerint kiolthatatlan tűzzel égetik el. Az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete, 104–105. oldal szerint ez a nézet helyes, mert a görög nyelvben szereplő egyetlen elöljárószó nem két keresztségre utalna (a Szentlélek a hívők számára és az ítélet tüze a hitetlenek számára), hanem csupán egy keresztségre (a Szentlélek és a megtisztító tűz).

(valószínűtlen) A keresztény cselekedeteiért járó ítélet tüze volt Kappadókiai Bazil (357–378/379) értelmezése a *A Szentlélekről* című művében, 15.36. fejezet, 22. o.

A pokol tüze azok számára, akik elutasítják Jézust: Lásd a „Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties” című mű 150–152. oldalát arról a nézetről, miszerint ez azt jelenti, hogy Jézus a hívőket a Szentlélekkel, azokat pedig, akik elutasítják Jézust, az ítélet tüzével fogja megkeresztelni. János Aranyszájú (meghalt 407-ben) ezt a nézetet tanította a „Homíliák a Máté-evangéliumról” című művében, a 11. homília 6–7. fejezetében, 71–72. oldalon, hangsúlyozva a folytonosságot János többi, tűzre vonatkozó figyelmeztetésével. Az „Expositor’s Greek New Testament” című mű 1. kötetének 84. oldalán az áll, hogy János három dologra összpontosított: a vízre, a szélre/szellemre és a tűzre. János vízzel keresztelt, a Messiás pedig a Szentlélekkel fogja megkeresztelni a hívőket, a tűzkeresztség pedig az ítélet során elpusztítja azokat, akik nem vettek részt a vízben és a Szentlélekben. Irenaeus of Lyons (182–188) ezt a verset használja arra, hogy Isten hitetlenek feletti ítéletéről beszéljen a „Heréziák ellen” című művének 4. könyvében, 4.3. fejezetében, 466. oldalon. Tertullianus (198–220) azt mondja, hogy a vízzel való keresztelés az üdvösségre szolgál, míg a színlelt és gyenge hit a tűzzel való keresztelés alá esik, az ítéletre (A keresztelésről, 10. fejezet, 674. o.).

A végidőbeli ítélet tüze, amikor Jézus visszatér. A „The Believer’s Bible Commentary” (1211. o.) ezt a nézetet vallja.

Többféle jelentés: A „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (Bibliai ismeretek kommentár: Újszövetség) 25. oldala szerint ez egyaránt utal a hívők megítélésére és megtisztítására. Theodotus, aki valószínűleg montanista volt (kb. 240-ben), a 124. oldalon azt mondja, hogy a tűz egyszerűen a pusztító elem, amely megtisztítja a hívőket a gonosztól, és (ahogyan azt sugallja) elpusztítja a többieket.

Nem határozott: Az alábbiak idézték ezt a verset, de nem említettek konkrét nézetet.

Justinus a mártír (kb. 138–165) a „Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval” című művében, 49. fejezet, 219. oldal

Hippolytus (Kr. u. 222–234/5) A Szent Teofániáról szóló értekezés című művében, 3. fejezet, 235. oldal

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) a Ciprián-értekezések című mű 12. értekezésének 1.12. fejezetében, 511. oldalon

Hippo-i Ágoston (388–430) tárgyalja ezt az igehelyet, de nem említ konkrét álláspontot (Az evangéliumok összhangja, 2. könyv, 12. fejezet, 26. szakasz, 117. oldal).

A különböző nézetekről bővebben lásd a NET Bible lábjegyzetét a Máté 3:11-hez.

K: A Máté 3:12-ben hogyan működik a szelelés?

V: A búza betakarításakor a termés nagy része ehetetlen. A jó magot a szárhoz tapadó pelyva veszi körül. Először a cséplés következik, amikor az ökrök a búzára lépnek, hogy a sűrűbb magokat elválasszák a többi anyagtól. Ezután egy villát vagy egy szelelőlapátot – más néven szelelőt – használnak, amellyel a keveréket a levegőbe dobják, hogy a szél elfújja az ehetetlen pelyvát az ehető magokról.

A kép itt az, hogy a búza betakarításával nagy mennyiségű anyagot kapunk, de ennek csak egy kis része használható fel valójában. Igen, a búzaszár levágása fontos és időigényes feladat, de a búza elválasztása a pelyvától éppoly fontos és időigényes. Fontos, hogy az emberek pozitívan reagáljanak az evangélium üzenetére, de ez legfeljebb csak a fele annak a munkának, hogy minden nemzetből tanítványokat szerezzünk.

További információkért lásd: The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 84. o.; The Tony Evans Bible Commentary, 868. o.; valamint The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 105. o.

K: Miért akart Jézus megkeresztelkedni a Mt 3,14-ben, és miért akarta János megakadályozni ebben?

V: Természetesen Jézusnak nem volt bűne, amit meg kellett volna bánnia, de Jézus minden tekintetben azonosult velünk. Ahogyan mi is Jézus példáját követjük, úgy Jézus is megkeresztelkedett. Jézus ezzel egyúttal János szolgálatát is megerősítette.

De nézzük meg újra ezeket a verseket János szemszögéből. János életének vezérelve az volt, hogy bűnbánatot hirdessen, és hogy az emberek a vízkeresztséggel nyilvánosan elkötelezzék magukat a bűnbánat mellett és Isten követése mellett. János születése óta tele volt a Szentlélekkel, és tudta, hogy megértése helyes. Tudta, hogy Jézus a bűntelen Messiás. Ezért János zavarba jött attól, hogy Jézus meg akart keresztelkedni.

János nézőpontja helyes volt, csakhogy túlságosan leegyszerűsítette a dolgot. János látta, hogy Jézusnak nincs szüksége bűnbánatra, és abszurdnak találta, hogy egy egyszerű előfutár keresztelje meg magát a Messiást. Önmagában Jánosnak megalapozott érvei voltak. De amit János nem látott, az az volt, hogy az igazságosság teljes betöltése érdekében Jézus minden tekintetben azonosult velünk. Jézus nagyobb volt, mint Keresztelő János; ezt Jézus sem tagadta. De Jézus alázatos lett, és azért jött, hogy szolgáljon, így a 15. versben az Úr lényegében megparancsolta Keresztelő Jánosnak, hogy engedje meg Jézusnak, hogy itt alázatosabb helyzetben legyen.

Itt kiderül valami értékes János szívéről. János – bár nem volt 100%-ig igaza – egyetlen életcéljának azt tekintette, hogy azoknak prédikáljon és keresztelje meg, akiknek bűnbánatra volt szükségük. Jézus megkeresztelése nem fért bele János életművéről alkotott elképzelésébe. Tehát János számára az volt-e a legfontosabb, hogy Istent szolgálja azáltal, hogy beteljesíti azt, amit Isten által ráruházott célnak tartott, vagy az, hogy kövesse és engedelmeskedjen az Úrnak, bárhová is vezesse őt. Annak ellenére, hogy Jánosnak – legalábbis későbbig – nem volt mindenről világos megértése, a második lehetőséget választotta. Nekünk is nem csupán követnünk kell Istent, hanem feltételek nélkül követnünk kell Őt.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 868. o.; The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 85–86. o.; The Evangelical Commentary on the Bible, 727. o.; The Believer’s Bible Commentary, 1212. o.; valamint The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 107–108. o.

K: Miért kellett Máté 3:16 szerint „szegény Jézusnak (békesség legyen vele) születése után HARMINC ÉVET várnia, hogy megkapja a SZENTLÉLEK ajándékát Keresztelő János által végzett keresztségénél”, amikor a Szentlélek ajándéka „olyan olcsó, hogy 75 000 000 „ÚJJÁSZÜLETETT” amerikai keresztény is dicsekszik ezzel a birtokkal”, és a Lukács 1:15 szerint Keresztelő János születésétől fogva tele volt a Szentlélekkel. (Ezt a muszlim Ahmad Deedat hozta fel.)

V: Először is, egy kis kitérőként: Mohamed negyven évet várt, mielőtt azt állította volna, hogy próféta. Deedat összekeveri az ingyenességet az olcsósággal, és úgy tűnik, elfelejtette a Biblia tanítását Krisztus istenségéről. Deedat soha nem kapta meg a Szentlélek ajándékát, ezért nem ismeri a különbséget a Szentlélek ajándéka és a Szentlélek között, amely galamb formájában láthatóan leszállt Jézusra.

Ingyenes, de nem olcsó: Az ajándék nagyon drága volt, Jézus halálába került. De Isten ingyen adja mindazoknak, akik hisznek az Ő evangéliumában.

Krisztus istensége: A „szegény” Jézusnak nem kellett harminc évet várnia; nemcsak hogy Isten kegyelme Jézusra szállt már gyermekkorában (Lukács 2:40), hanem Jézus maga Isten, és az Atya benne volt. Jézusnak nem kellett úgy megtelnie a Szentlélekkel, ahogy nekünk; az Atya és Jézus küldte el nekünk a Szentlelket.

A Szentlélek Jézusra szállása nem a Szentlélek ajándéka: Deedat tévesen értelmezi, hogy Jézus a keresztségénél megteltek a Szentlélekkel; a szöveg nem azt mondja, hogy Jézus a keresztségénél megteltek a Szentlélekkel. Inkább a Szentlélek láthatóan, galamb formájában szállt Jézusra. Amikor a keresztények megtelnek a Szentlélekkel, a Szentlélek nem száll rájuk galambként, tehát ez valami más.

Végül hasonlítsuk össze Jézus tapasztalatát Mohamedével.

1. Mohamedet, akiről a hadíszok azt mondják, hogy prófétaként gonosz varázslat alá került.

1a. Labid bin el-Asim, a zsidó, varázslat alá vetette Mohamedet. Ibn-i-Majah 5. kötet, 3435. sz., 60–61. o.

1b. Mohamedet gonosz varázslat alá vetették a Sahih Muslim 3. kötet, 24. könyv, 5428–5429. sz., 1192–1193. o.; valamint a Sahih Muslim 2. kötet, 4. könyv, 1888. sz., 411. o. szerint. Lásd még: Bukhari, 8. kötet, 73. könyv, 56. fejezet, 89. szám, 57. o., valamint Bukhari, 8. kötet, 73. könyv, 59. fejezet, 400. szám, 266. o.

2. Mohamed félt a sír kínjaitól saját maga számára.

2a. Egy zsidó asszony azt mondta Mohamednek: „Allah óvjon meg téged a sír kínjaitól!” Ezt követően Mohamed imádkozott, hogy menedéket nyerjen a sír kínjaitól. Sunan Nasa’i, 2. kötet, 1479. sz., 281–282. o.

2b. „Aisha így számolt be: A Szent Próféta (békesség legyen vele) belépett a házamba, amikor egy zsidó asszony volt velem, és ő azt mondta: Tudod-e, hogy a sírban megpróbáltatásnak leszel kitéve? Allah Küldötte (békesség legyen vele) megremegett (ezt hallva), és így szólt: Csak a zsidók lesznek megpróbáltatásnak kitéve. Aisha így folytatta: Telt el néhány éjszaka, majd Allah Küldötte (béke legyen vele) így szólt: „Tudod-e, hogy kinyilatkoztatták nekem: »A sírban megpróbáltatásnak leszel kitéve«?” Aisha így szólt: „Hallottam, hogy Allah Küldötte (béke legyen vele) ezután menedéket kért a sír kínjaitól.” Sahih Muslim, 1. kötet, 4. könyv, 1212. sz., 290. o.

2c. Abu Huraira beszámolt: „Hallottam, hogy Allah Küldötte (béke legyen vele) ezután (a kinyilatkoztatás után) menedéket kért a sír kínjaitól.” Sahih Muslim 1. kötet, 4. könyv, 1213. sz., 290. o.

2d. „Ő (Aisha) így szólt: Azután soha nem láttam őt (a Szent Prófétát), hogy imádság közben ne kért volna menedéket a sír kínjaitól.” Sahih Muslim, 1. kötet, 4. könyv, 1214. szám, 290. oldal

2e. „Masruq közölte ezt a hadíszot ‘A’isha beszámolója alapján, aki így szólt: Ezt követően soha nem imádkozott ő (a Szent Próféta) úgy, hogy ne hallottam volna, ahogy menedéket keres a sír kínjaitól.” Sahih Muslim 1. kötet, 4. könyv, 1215. sz., 291. o.

2f. Mohamed menedéket keresett a sír kínjaitól. Sunan Nasa’i, 2. kötet, 2065. sz., 535. o.; 2. kötet, 2069. sz., 537. o.; 2. kötet, 2071. sz., 538. o.

Lehet, hogy egy muszlim egyetért ezzel, nem ért egyet, vagy – ami valószínűbb – nem is tudta, mit mondanak ezek a hadíszok. Ettől függetlenül azonban nem velem értenek egyet vagy nem értenek egyet, hiszen én csupán azt közlöm, amit a hiteles szunnita hadíszok mondanak.

Összefoglalva: Jézus elküldte hozzánk a Szentlelket. Remélem, hogy megszabadulsz a gonosz hatalmától, megszabadulsz a sírban váró kínoktól való félelemtől, és megkéred Istent, hogy fogadja be a Szentlelket.

K: A Mt 3:16-ban és a Mk 1:10-ben ki látta a galambot?

V: Mind a Máté 3:16, mind a Márk 3:16 azt mondja, hogy Jézus látta a galambot, a János 1:32 pedig azt, hogy Keresztelő János is látta a galambot. Ezek a versek nem határozzák meg, ki látta még a galambot, így lehetséges, hogy a tömeg is látta.

K: Sokan azt mondják, hogy „nincs Jézusról szóló történet teológia nélkül”. Így például a keresztség eseményében azt látjuk, hogy Jézust megkeresztelik, a Szentlélek galambként száll le rá, és hallatszik a mennyei hang: „Te vagy az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (Mk 1,11). Lehet, hogy ez az esemény nem úgy történt, ahogyan az evangéliumokban le van írva, azaz egyszerre, hanem fokozatosan, Jézus élete, halála és feltámadása során. Tehát a Jézusra leszálló Szentlélek a következő, eljövendő korszakra utal. Emellett a megnyílt menny, a Szentlélek leszállása, az Atya hangja és a jelen lévő Messiás is arra utalnak, hogy az utolsó napok hajnala már beköszöntött, és az üdvösség közel van. Mit gondolsz erről? Szerinted Jézus keresztsége allegorikus, szimbolikus esemény volt? Miért? Vagy miért nem?

V: Először is, még soha nem hallottam azt, hogy „nincs Jézusról szóló történet teológia nélkül”. A kérdés szinte úgy hangzik, mintha azzal vádolná az evangéliumírókat, hogy becstelenek és félrevezetik az embereket; én úgy hiszem, hogy az események valóban úgy történtek, ahogyan az evangéliumokban le vannak írva. Úgy gondolom, hogy az evangéliumírók hiteles beszámolókat adtak nekünk, a szükséges pontossággal. Ha azt állítják, hogy Jézust Keresztelő János keresztelte meg, és ez megtörtént, akkor úgy vélem, hogy őszinték voltak, és ez valóban megtörtént. A példabeszédek elmesélése rendben van, de ha valaki történelemként tálal valamit, ami nem igaz, az félrevezető, nem pedig igazság.

A kérdező nem adott meg semmilyen okot arra, hogy miért akarja kétségbe vonni az evangéliumírók hitelességét, ezért nem tudok foglalkozni a kétsége okával, ha nem adnak meg okokat.

K: Alátámasztja-e a Mt 3,16–17 azt, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek három különálló személy, ahogyan azt a mormonok állítják (Talmadge, 1977, 39–40. o.)?

V: Nem. Ez azt mutatja, hogy megkülönböztethetők, de nem azt, hogy elkülönültek. Ez a szakasz nem a Szentháromság ellen szól, hanem éppen a Szentháromság egyik alapelvét támasztja alá, nevezetesen azt, hogy a három megkülönböztethető. Ez a szakasz viszont a modalizmus és az „egység-pünkösdi mozgalom” ellen szól. További információkért lásd a When Cultists Ask című könyv 93–95. oldalát.

K: Mi az a Máté 4:2-ben, ami olyan ironikus Jézus szolgálatával kapcsolatban?

V: Jézus itt éhes (Máté 4:2), mégis másokat táplált (Máté 14:13–21; 15:29–39).

Jézus elfáradt (Máté 8:24), mégis pihenést kínál másoknak (Máté 11:28).

Jézus a Király Fia (Máté 17:24–26), mégis adót fizet (Máté 17:27).

Jézust azzal vádolják, hogy az ördög erejét használja (Máté 12:24), mégis démonokat űz ki (Máté 12:22-23).

Jézus bűnözőként és bűnösöként hal meg (Máté 27:37–38), mégis megment minket bűneinktől (Máté 1:12).

Jézust harminc ezüstért adják el (Máté 26:15), de életét váltságul adja sokakért (Máté 20:28).

Jézus nem hajlandó köveket kenyérré változtatni (Máté 4:4:3-4), de szimbolikusan saját testét adja kenyérként népének (Máté 26:26).

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 112. oldal.

K: A Mt 4:3-ban és a Lk 4:3-4-ben Jézus éhes volt, és az Atya nem adott neki enni, akkor mi lenne a baj azzal, ha Jézus maga készítene kenyeret?

V: Jézus elkötelezte magát a böjt mellett, és az Atya képes volt fenntartani Őt, hiszen az embernek 40 napon belül ennie kell, hogy életben maradjon. Jézus azonban rettenetesen éhes volt, és ha úgy döntött volna, természetfeletti erejét felhasználva enni is tudott volna. Jézus azonban nem akarta felhasználni természetfeletti erejét, sem pedig bármit is tenni az Atyja akaratától eltérően. Végül az Atya angyalokat küldött, hogy gondoskodjanak Jézusról (Máté 4:11).

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 869. o., valamint The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 88–89. o.

K: A Máté 4:5–6 és a Lukács 4:9–12 versekben miről szólt ez a kísértés?

V: Először is, ez azt mutatja, hogy a Sátán ismeri a Szentírást, és akár saját céljaira is felhasználhatja azt, hogy az embereket bűnbe ejtse. Mivel Jézus Isten Fia volt, tudta, hogy védelmet élvezne, ha leugrana. Földrajzi szempontból a templom a Kidron-völgyre nézett, és a templom legmagasabb pontjától a Kidron-völgy aljáig körülbelül 450 láb a távolság.

Ez a kísértés annyiban érdekes, hogy nem sértette volna meg az Ószövetség törvényeit, sőt, valójában elősegítette volna azt, hogy az embereket meggyőzze arról, hogy Ő a Messiás. Tehát ahelyett, hogy rossz dologhoz vezetett volna, ez egy „Isten által el nem fogadott rövidítés” volt egy jó dolog eléréséhez. Természetesen ez Jézus büszkeségét is megcsapolta volna, hiszen így felvághatott volna, és növelhette volna népszerűségét. Ráadásul olyan lett volna, mintha sarokba szorította volna Istent, hogy kényszerítse Őt arra, hogy megvédje őt. Természetesen tudjuk, hogy Isten nem akarja, hogy rossz dolgokat tegyünk; „a cél nem szentesíti az eszközt”, ha rövidítéseket használunk a jó cselekedetek eléréséhez. Tehát, ha késésben vagy a gyülekezetbe, gyorshajtani kellene? Ha több pénzt szeretnél adományozni a szolgálatra, csalnod kellene az adóbevallásodban, és azt a pénzt felhasználni? Ahogy a The Tony Evans Bible Commentary 869. oldalán olvasható: „Istennek nincs szüksége a Sátán segítségére ahhoz, hogy oda juttasson téged, ahová Ő akar.”

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible 729. oldalát és az The Expositor’s Greek Testament 1. kötet 89–90. oldalát.

K: A Mt 4:8 és a Lk 4:6–8 szerint hogyan kínálhatta fel a Sátán Jézusnak a világot, hiszen Jézus Isten volt, és már eleve az övé volt a világ, ahogyan azt egy ateista (Cappello) állítja?

V: Ez egy érdekes kérdés. A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Jézus továbbra is Isten volt, de önként lemondott dicsőségéről, amikor a földre jött, amint azt a Filippi 2:7 és a János 17:5 is mutatja.

2. Isten valóban „birtokolja” a világot, amint azt a Zsoltárok 24:1 mutatja. Mindazonáltal, amikor Jézus lemondott dicsőségéről, és eljött a földre, a „sajátjai” nem fogadták be őt, amint azt a János 1:10–11 mutatja.

3. Noha Isten megtartotta a végső hatalmat, az 1Mózes 1:28 szerint az emberiségnek adta a világ feletti uralmat.

4. Noha Isten a jogos tulajdonos, a bűnbeesés óta Sátán ideiglenesen jelentős hatalmat kapott e világ felett, amint azt az 1 János 5:19 mutatja. A 2 Korinthus 4:4 szerint e kor istene a Sátán. A Sátán e világ fejedelme a János 12:31; 14:30, 16:11; az Efézus 6:12 és a Kolossé 1:13 szerint.

5. Végül: a Sátán a nagy csaló, ezért semmilyen tanítást nem alapozhatunk arra, amit a Sátán állított, így ez az ige nem ad választ a kérdésre. Bár a Sátán a világ uralkodója, és ebből kiindulva az ember azt gondolhatná, hogy a Sátán adhatta volna ezt, a Sátán azonban csak azt teheti, amit Isten megenged, így lehet, hogy nincs meg neki ez a szabadsága. De mivel a démonok és a kísértés már oly sokszor megszegték az embereknek tett ígéreteiket, nincs arra utaló jel, hogy a Sátán itt „becsületes lenne”, és hogy a hazugság atyja egyáltalán megpróbálná teljesíteni, amit ígért.

Összefoglalás: Istennek tulajdonjoga van mind a múltbeli teremtés, mind az örök felségjog miatt. Jézus ideiglenesen lemondott a másodikról, amikor a földre jött. De a bűnbeesés óta Sátán uralkodik, bár nem rendelkezik végső hatalommal e világ felett.

További információkért lásd: The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 90–91. o.

K: A Mt 4:10 és a Mt 12:26 versekben Sátán lázadásáról csak a zsidók száműzetése után tanítottak, ahogyan azt a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 779. oldalán állítják?

V: Nem. Az Ézsaiás 14:12–15, amelyet a száműzetés előtt írtak, szintén beszél Lucifer lázadásáról.

K: A Mt 4,14–16-ban az Ézs 9,1 és az Ézs 9,2 összetartoznak-e, vagy Máté tévedett, amikor ezeket egymás mellé helyezte?

V: Együtt tartoznak, mert az Ézsaiás 9:1 mindkét szakasz közötti átmenetet képezi.

A szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible (Asimov Biblia-kalauz) 816. oldalán az áll, hogy az Ézs 9:1 az előző szakaszhoz tartozik, és a modern zsidó Bibliákban, valamint az Új Jeruzsálemi Bibliában valójában Ézs 8:23 néven szerepel. Az Ézs 8:22 és az Ézs 9:1 valóban összefügg, mert az Ézs 8:22 a sötétségben élő emberekről szól, az Ézs 9:1 pedig arról, hogy többé nem lesz sötétség.

Ézsaiás 8:22 azonban azokról az emberekről szól, akiket a sötétségbe űznek, Ézsaiás 9:1 azt mondja, hogy Zebulon és Naftali számára többé nem lesz sötétség, Ézsaiás 9:2–7 pedig arról szól, hogy a sötétségben élő emberek hogyan fognak nagy fényt látni.

Érdekes, hogy Asimov azt próbálja sugallni, hogy azok, akik a komor sötétségben voltak, de akikről az Ézsaiás 9:1 szerint a sötétség feloldódik, nem kapcsolódnak azokhoz, akik a sötétségben voltak, és akik a közvetlenül következő versben nagy fényt láttak.

További információkért lásd a When Critics Ask című könyv 329. oldalát.

K: A Máté 4:15–16-ban hogyan kapcsolódik Jézushoz az Ézsaiás 9:1–2-ben szereplő, Zebulunról és Naftaliról szóló prófécia?

V: Két szempontból is kapcsolódik hozzá.

Gyermekkor: Jézus gyermekkorának nagy részét Galileában, a Galileai-tó nyugati partján töltötte.

Korai szolgálat: Jézus korai szolgálatát Galileában végezte, elsősorban a Galileai-tó nyugati részén. Ez a régió Zebulun és Naftali ősi földje volt.

A „meghajlott” jelentésű görög szó, az aneteilen, nem azt jelenti, hogy a fény máshol ragyogott, majd Galileába költözött. Inkább azt jelenti, hogy a fény először ott ragyogott fényesen. Ez az Expositor's Bible Commentary 8. kötetének 117. oldalán szereplő magyarázat szerint van.

K: Mit tanulhatunk ezekből a halászokból a Mt 4,18–22 és a Mk 1,16–20 alapján?

V: Jézus már egy ideje Galileában tartózkodott, és őket korábban, a János 1:35–42-ben hívták meg az üdvösségre. Itt pedig a szolgálatra hívták őket. Ezek a halászok soha nem hagyták abba a halászatot. Csak az volt más, hogy Jézus másra szólította fel őket, hogy halásszanak. Ahogyan a The Tony Evans Bible Commentary 870. oldalán olvasható: ha nem halászol, akkor nem követsz. Lehet, hogy azt mondod, nem vagy elhívva evangélistának vagy lelkipásztornak (mások gondozására), mert nem hívtak el teljes idejű szolgálatra. Gondold át ezt: minden keresztény el van hívva a teljes idejű szolgálatra, bár nem feltétlenül a teljes idejű, fizetett szolgálatra. Lehet, hogy teljes idejű szolgálatra vagy elhívva, hogy gondoskodj édesanyádról vagy a családodról, hogy szolgálj a szegényeknek és a körülötted lévőknek, hogy istenfélő példát mutass, és hogy másokat vezess a szolgálatban.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1214. oldalát.

K: A Mt 5,4-ben miről kell az embereknek itt gyászolniuk?

V: Ez nem határozza meg, hogy az elveszettek sorsa miatt, személyes veszteség miatt vagy más okból kell-e gyászolni. Mindazonáltal utalhat arra, hogy szomorúak vagyunk azok miatt a dolgok miatt, amelyek Isten szívét is elszomorítják. A keresztény író, A. W. Tozer így fogalmazott: „Az emberi fajról egy, az emberiséget nem ismerő személy számára meglehetősen pontos leírást adhatunk úgy, hogy a boldogságokról szóló beszédet kifordítjuk, és azt mondjuk: »Íme, ez az emberi faj.«” (The Believer’s Bible Commentary, 1216. o.)

Sokan manapság nem ismerik a gyász fogalmát; egy gyakori, de nem bibliai kifejezés a „nincs mit megbánni”. Másodszor, ennek és a következő Jézus-i parancsoknak valójában nem volt helyük a farizeusok igazságosságában.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 29. o. és The Tony Evans Bible Commentary, 870. o.

K: A Mt 5,5; Mt 11,29; Mt 21,5; 1Pt 3,4 versekben mi is pontosan a szelídség?

V: A szelídség a gyengédséghez kapcsolódik, és ahhoz, hogy nem ragaszkodunk a saját akaratunkhoz. Azt jelenti, hogy hajlandóak vagyunk szolgálni, nem pedig csak szolgáltatni magunkat. Jézus szelíd volt.

De a szelídség nem gyengeség. Gondoljunk csak egy „betört” vadlóra. A ló továbbra is erős és gyors, de ahelyett, hogy csak azt tenné, amit akar, engedelmeskedik a lovasnak, és beleegyezik abba, hogy megüljék. Általában, ha egy farkas vagy egy nagy macska feljut egy lóra, és a ló nem rázza le gyorsan magáról, az a ló végét jelenti. De a ló rendelkezik mind a bizalommal, mind az engedelmességgel ahhoz, hogy hagyja, hogy valaki megülje.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 871. o., és The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 29. o.

K: A Mt 5,6-ban mit jelent itt az éhség és a szomjúság?

V: Van-e étvágyad, szenvedélyed a lelki növekedés iránt? Vagy azért nem növekszel, nem azért, mert nem eszel, hanem mert a gyomrodat rossz dolgokkal tömöd tele?

Ezt többféleképpen is értelmezhetjük. Először is, metaforikusan azokra utal, akikben erős vágy él az igazságosság iránt – saját maguk, mások, egyházuk, nemzetük és a világ számára egyaránt. Másodszor, fizikai értelemben azokra utalhat, akiknek étel és víz nélkül kell meglenniük, hogy Isten munkáját végezzék. Harmadszor, utalhat azokra is, akik ezekért a dolgokért böjtölnek. A böjt általában nem jelenti a víz elhagyását, ezért az első az elsődleges jelentés.

További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 871. o., ; The Believer’s Bible Commentary, 1216. o., ; The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 134. o.; valamint The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 98–99. o.

K: A Mt 5,7-ben mit jelent az irgalom ebben a versben?

V: Az irgalom jelentheti azt is, hogy valakit megkímélünk a büntetéstől, de itt azt jelenti, hogy segítünk azoknak, akiknek segítségre van szükségük, és nem tudnak magukon segíteni. További információkért lásd a „Believer’s Bible Commentary” 1217. oldalát.

K: A Mt 5:8, az 1Jn 3:2 és a Jelenések 22:4 szerint hogyan fogják a tiszta emberek látni Istent, hiszen az Ex 33:23 és más versek azt mondják, hogy senki sem láthatja Istent és maradhat életben?

V: A bűnbeesés óta egyetlen halandó, bűnös ember sem láthatja Istent és maradhat életben. A mennyben azonban szemtől szembe fogjuk látni Istent. Addig is keményen törekszünk arra, hogy jó és hiteles életet éljünk a földön. Ahogyan az „Expositor’s Bible Commentary” 8. kötete 135. oldalán olvasható: „A tiszta szívűek meglátják Istent – most a hit szemével, végül pedig a boldogító látás vakító ragyogásában, amelynek fényében nincs helye a csalásnak.” További információkért lásd a „When Critics Ask” című könyv 403–404. oldalát és a „The Tony Evans Bible Commentary” című mű 871. oldalát.

K: A Mt 5,9 szerint milyen jó módszerekkel lehetünk ma béketeremtők?

V: Békére van szükség az egyének között, a munkahelyen, egy csoporton belül, csoportok között, a politikában és az országok között is. Az egyik legfontosabb dolog az, hogy tanuljunk az Istent félő, béketeremtő emberektől. Ne csak arra figyeljünk, amit mondanak, hanem arra is, amit mondhattak volna, de nem mondtak. Emlékeztessük a feleket arra, mi a közös bennük, és kérdezzük meg tőlük, vajon olyan nagyok-e a különbségeik, hogy el kell-e válniuk egymástól. Jézus azt mondta, hogy a világ abból fogja megismerni, hogy az Övéi vagyunk, hogy szeretünk (János 17:21).

Krisztus testében arra vagyunk parancsolva, hogy (aktívan) „a béke kötelékével őrizzük meg a Lélek egységét” (Efézus 4:3), miközben elhatárolódunk a tartósan bűnben élőktől (1 Korinthus 5:13), és elutasítunk minden olyan tanítót, aki eretnekséget hirdet (1 Timóteus 6:5 és 2 Timóteus 3:5).

K: A Máté 5:13 szerint hogyan lehetnek a keresztények só?

V: Az ételbe kis mennyiségben adagolják a sót, hogy öt dolog egyikét elérjék. Érdekes, hogy nem mi vagyunk a sótartó, amelyből Krisztus sója kerül ki. Inkább mi magunk vagyunk a só. A keresztények hasonlóképpen négy területen jelentik e világ sóját.

Élet – A só elengedhetetlen az életünkhöz. A nyugat-afrikai Timbuktu városában, ahol bőségesen volt arany, egy font sót egy font aranyért adtak el. Mivel a keresztényekben Krisztus élete lakozik, nekik ezt az életet kell megmutatniuk ennek a világnak. Isten a prédikálásunkat, a szeretetünket és a szolgálatunkat használja arra, hogy másokat hozzá vezessen, és életet adjon nekik.

Íz – A só ízt ad az ételnek, és finomabbá teszi. Hasonlóképpen mi is Krisztus illata vagyunk (2Korinthus 2:15-16) azok számára, akik üdvözültek. Isten is lenéz ránk, és örömmel látja a világban azokat a keresztényeket, akik követik Őt.

Tartósítószer – Ha nincs hűtő, a só az élelmiszerek tartósításában is fontos szerepet játszik, mivel gátolja a baktériumok szaporodását. A keresztényeknek is sóként és fényként kell működniük ebben a világban, azaz tartósító hatást kell gyakorolniuk azzal, hogy szembeszállnak a bűnnel.

Áldozat – A Levitikus 2:13 szerint az áldozatokat sóval kellett fűszerezni. Nekünk is úgy kell élnünk az életünket, mint áldozatot Istennek.

Szomjúság – A só szomjúságot kelt az emberekben, ezért szolgálnak fel sok bárban sós ételeket. Életünkkel nekünk is „szomjúságot” kell keltenünk az emberekben, hogy hallani akarjanak a bennünk lévő reményről: Krisztusról.

Ahogyan a világi római író, Plinius az Idősebb (aki Kr. u. 79-ben halt meg a Vezúv hegyén) a Természetrajz 31.102-ben írta: „Semmi sem hasznosabb, mint a só és a napfény.” A római katonák fizetését gyakran havonta sóban kapták. Amit akartak, felhasználhatták, a maradékot pedig könnyen eladhatták. A latin „sal” a só jelentése, fizetésüket pedig „salarium”-nak nevezték, ebből származik az angol „salary” szó.

Lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 872. o.; Now That’s a Good Question, 248–249. o.; a „Hard Sayings of the Bible” 430–431. oldalát, a „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” 29. oldalát, az „Expositor’s Bible Commentary” 8. kötet 138. oldalát, az „Expositor’s Greek Testament” 1. kötet 101. oldalát, az „Evangelical Commentary on the Bible” 729. oldalát, valamint a „Believer’s Bible Commentary” 1217–1218. oldalát további információkért.

K: A Mt 5,13 azokról az emberekről szól-e, akik felismerik magukban az istenséget, és másokat is segítenek abban, hogy felismerjék a saját istenségüket, ahogyan egyes New Age-hívők állítják? (Spangler, 1981, 80).

V: Egyáltalán nem; a só nem az isteni természet. Az a kijelentés, hogy olyanokká válhatunk, amilyenek Isten volt, csupán az egyik legrégebbi hazugság, amelyet az emberiségnek az Édenkertben mondtak. Arra teremtettünk, hogy örökké szeressük és szolgáljuk Istent, nem pedig arra, hogy különálló istenekké váljunk, akiket imádni kell, vagy Isten részévé váljunk, akit imádni kell.

Ez a furcsa nézet úgy tűnik, elfelejti, hogy Jézus zsidó volt, és a judaizmus egy monoteista vallás volt. A só jelentéséről lásd az előző kérdést, egy részletesebb válaszért pedig a When Cultists Ask című könyv 95–96. oldalát.

K: A Mt 5:14a szerint mi vagyunk-e a világ világossága, vagy Jézus a világ világossága, ahogyan a Jn 9:5 mondja?

V: Mindkettő: Jézus hozta el a világosságot a világba, és nekünk az a feladatunk, hogy Jézus világosságát tükrözzük. Pál erről beszél a 2 Korinthus 4:6–7-ben. Jézus azt mondta, hogy Ő a világ világossága, „amíg a világban vagyok” (János 9:5). Jézus teste most a mennyben van, nem ebben a világban, de Jézus jelenléte továbbra is a világban van a bennünk lévő Szentlélek révén. Mit is tesz pontosan a fény? Semmit sem tesz, csak ragyog. De miközben ragyog, megvilágítja a többieket, és irányt mutat az úton. Tehát légy önmagad, és ragyogj! További információkért lásd: When Critics Ask, 329. o.; The Tony Evans Bible Commentary, 872. o.; The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 29. o.; valamint a Believer’s Bible Commentary, 1218. o.

K: A Mt 5,15-ben mi az a fény a lámpatartón?

V: Mi magunk vagyunk, és a Jézusról, a világ világosságáról szóló bizonyságtételünk. Hacsak nem üldözésről van szó, nem szabad elrejtenünk, hogy keresztények vagyunk, és mindig készen kell állnunk arra, hogy megosszuk a bennünk lévő reményt (1 Péter 3:15). Nem szabad magunknak tartogatnunk az igazságot, hanem meg kell osztanunk másokkal. A Máté 5:15 nem csupán azt mondja, hogy ragyogjon a fényetek, hanem hogy ragyogjon az emberek előtt. Sajnos a hívőknek túlságosan könnyű kifogásokat találniuk arra, hogy ne osszák meg az evangéliumot. Óvatosnak kell lennünk, hogy ne keressünk kifogásokat.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1218. oldalát és az The Expositor’s Greek Testament 1. kötet 103. oldalát.

K: Mivel Jézus a Máté 5:17-ben és az ApCsel 10:10–16-ban azt mondta, hogy a törvényből semmit sem fog eltörölni, miért nem tartják be a keresztények az Ószövetségi étkezési szabályokat, ahogyan állítólag a muszlimok teszik?

V: Bár sem a keresztények, sem a muszlimok nem tartják be az Ószövetségi étkezési törvényeket, a keresztények azért nem teszik ezt, mert Jézusra hallgatnak. A válaszban öt szempontot érdemes figyelembe venni.

Abban az időben Jézus követői betartották az Ószövetségi étkezési szabályokat. Jézus valójában azt mondta, hogy egy iota vagy egy pont sem múlik el, amíg minden be nem teljesedik.

Jézus feltámadásának ténye alapvetően megváltoztatta azt, ahogyan Isten bánik gyermekeivel. Az Apostolok cselekedetei 10:9–16-ban egy angyal közölte Péterrel, Jézus apostolával, hogy Isten minden ételt tisztává tett. Figyeljük meg, hogy nem azt mondja, hogy ezek az állatok mindig is tiszták voltak, hanem azt, hogy Isten tette őket tisztává.

Még azok a muszlimok is, akik ezt a kifogást hoznak fel, kénytelenek elismerni, hogy az Ószövetség étkezési törvényeinek egy részét nem kell betartani. A muszlimok úgy érzik, hogy tevehúst ehetnek (és Mohamed is így tett), pedig a Levitikus 11:3–8 és a Deuteronómium 14:6–8 tiltja azok fogyasztását.

Hallgassunk Jézusra a Máté 15:10, 17–20-ban és a Márk 7:14–15-ben. Jézus azt mondta, hogy az teszi tisztátalanná az embert, ami kijön belőle, nem pedig az, ami belemegy. A Márk 7:19 azt mutatja, hogy ezzel Jézus minden ételt tisztának nyilvánított. Ha Jézust prófétának nevezzük, hallgatnunk kell az Ő szavaira.

Az ApCsel 10:10-16-ban egy hang a mennyből parancsolta Péternek, hogy egyen, megmutatva neki, hogy az étkezési törvények csak Jézus áldozatáig voltak érvényben, utána már nem. Engedelmeskednünk kell Isten angyalának és Jézus apostolának a hangjának.

Összefoglalva: nem szabad figyelmen kívül hagynunk, amit Isten prófétái mondtak, hanem hallgatnunk kell rájuk.

K: Mivel Jézus a Máté 5:17-ben azt mondta, hogy a törvényből semmit sem fog eltörölni, miért nem tartják már be a zsidó ünnepi napokat?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Az Ószövetségi Törvény erkölcsi követelményei minden emberre vonatkoznak, és változatlanok.

2. Az áldozatokról bizonyos értelemben azt mondhatjuk, hogy ma már minden emberre vonatkoznak, mert Jézus a mi főpapunk, és Ő teljesítette az összes szükséges áldozatot.

3. Az ünnepi napokat, amelyek a zsidó népnek szóltak és áldozatokkal jártak, Krisztus halála óta a nem zsidók nem tartják be.

4. Ha egy muszlim felveti ezt a kifogást, feltehetjük a kérdést: ha a muszlimok úgy vélik, hogy a keresztényeknek be kell tartaniuk az Ószövetség zsidó ünnepeit, akkor miért nem tartják be ők maguk is az Ószövetségben előírt Isteni ünnepeket?

További információkért lásd: „Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások” 234–235. o., „Amikor a szektások kérdeznek” 96–98. o., valamint „Amikor a kritikusok kérdeznek” 329–330. o.

K: A Mt 5,18-ban mi az a „jot” és a „tittle”?

V: A héber írásban a „jot” vagy „jod” a héber ábécé tizedik és legkisebb betűje. Alapvetően egy pont, amelynek tetejéből és aljáról egy-egy kis, ívelt vonal nyúlik ki. A „tittle” egy kis pont. Az angol nyelvben a „tittle” az, ami megkülönbözteti a nagybetűs F-et a nagybetűs E-től, valamint a P-t az R-től. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1218. oldalát.

K: A Mt 5:20-ban kik az írástudók és a farizeusok, és milyen szintű igazságossággal rendelkeznek?

V: A Mt 5:20-ban az írástudók általában a szadduceusok táborához tartoztak, míg a farizeusok ellenezték őket. Politikai szempontból a szadduceusok azok közé a zsidók közé tartoztak, akik a Rómával való megegyezést támogatták, míg a farizeusok ellenezték azt. A farizeusok egy kis, 5000–6000 fős csoportot alkottak, de nagyon befolyásosak voltak, mert a nép felnézett rájuk. A szadduceusok általában tagadták a testi feltámadást, és azt állították, hogy csak az első öt könyv számít Szentírásnak. Az ApCsel 23,8 szerint a szadduceusok az angyalokat és a szellemeket is tagadták. Jelentős, hogy Jézus azért feddte meg a szadduceusokat, mert nem ismerték sem a Szentírást, sem Isten hatalmát. A farizeusokat soha nem feddte meg azért, mert nem ismerték a Szentírást.

Míg az írástudók és a farizeusok igyekeztek igaznak tűnni, Jézus nem ismerte el őket, és nem mondta, hogy igazak lennének. Jézus nem azt mondta, hogy nincs bennük semmi jó, hanem inkább azt, hogy nem elég jók. Inkább azt mondta, hogy az embereknek több igazságosságra van szükségük, mint amennyivel rendelkeznek, hogy bejussanak a mennyek országába. Ez három dolgot jelent:

a) Az írástudóknak és a farizeusoknak nem volt meg a mennyek országába való belépéshez szükséges igazságosságuk

b) Jézus követőinek igazabbnak kellett lenniük, mint nekik

c) Valójában senkinek sincs önmagában elég igazsága ahhoz, hogy bejusson a mennyek országába. Jézus erre a 6. és 7. fejezetben is utal. A tanítványok végül Márk 10:26–27-ben értették meg ezt a pontot.

d) Ha senki sem elég igaz, ne nézz le a bűnösökre, mert te is bűnös vagy. A farizeusok megdöbbenésére Jézus sok vámszedővel és bűnössel együtt étkezett a Máté 9:9–12-ben.

Iréneusz a „Az eretnekségek ellen” (182–188) című művének 4. könyvében, 13. fejezetében, a 477. oldalon kiegészítő választ ad. Íme a négy pontjának parafrázisa:

1) Míg az írástudók és a farizeusok az Atyában hittek, nekünk a Fiúban is hinni kell.

2) Nemcsak beszélnünk kell, hanem cselekednünk is; mert az írástudók és a farizeusok csak beszéltek, de nem cselekedtek.

3) Nemcsak a gonosz cselekedetektől kell tartózkodnunk, hanem még azok iránti vágyaktól is.

4) Jézus nem a törvénynek ellentmondó dolgokat tanított nekünk, hanem olyanokat, amelyek beteljesítették azt. Jézus nem semmisítette meg a törvényt, hanem beteljesítette, kiterjesztette és szélesebb körű értelmet adott neki.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 146–147. oldal.

K: Miért ölnek az emberek az Mt 5,21 szerint – embereket, állatokat, bűnözőket stb. –, hiszen Jézus azt mondta, hogy ne öljünk?

V: A King James-féle fordítás ezt „ölésnek” fordította, holott a görög phoneuo szó gyilkosságot is jelenthet. Aki ezt teszi, az a phoneus, azaz gyilkos vagy merénylő, nem pedig hóhér vagy állatmészáros. Ha valaki valóban azt hitte volna, hogy az Ószövetség „ne ölj” parancsa az állatokra és a bűnözők kivégzésére vonatkozik, akkor e szó félreértelmezése miatt az egész ószövetségi áldozati rendszer érthetetlen rejtéllyé vált volna számára.

K: Miért mondta Jézus a Mt 5,22-ben, hogy ne nevezzünk senkit bolondnak, hiszen Ő és mások is ezt tették a Mt 23,17-ben; a Lk 24,25-ben; az 1Kor 15,36-ban; és a Gal 3,1-ben?

V: Jézus nem azt mondta, hogy „bolond” vagy „bolondos”, hanem valójában egy arámi szlengszót használt, amelynek jelentése „üresfejű”, hasonlóan az amerikai szlengszóhoz, az „airhead”-hez. Jézus emellett „bolondoknak”, „vak vezetőknek” (Máté 23:16), sőt „tolvajoknak és rablóknak” és „viperáknak” is nevezi az embereket. Jézus gondosan megválogatta szavait, és nem becsmérelte az embereket.

További információkért lásd a „Hard Sayings of the Bible” című könyv 358–359. oldalát.

K: A Máté 5:22-ben Jézus azt mondta: „BÁRMELYIK, aki azt mondja: Te bolond, a pokol tüzének veszélyébe kerül.” Pedig ő maga is többször így tett, amint azt a Máté 23:17, a Lukács 11:40 és a Lukács 12:20 is mutatja. Nem kellene neki is a pokol veszélyében lennie? Végül is megszegte a saját törvényét!

V: Nem, két okból.

a) Nem szabad hagynunk, hogy mások Urnak szólítsanak minket, vagy hogy mások imádjanak minket, és ez Jézusra is vonatkozik. Így tehát az, amit Jézus nekünk tanított, nem mindig alkalmazható rá magára. Egy hétköznapibb szinten: ha szabályt állítok fel a kedvenc madaram számára – például, hogy csak a madáretetőből ehet –, akkor nekem is be kell tartanom azt a szabályt?

b) Jézus valójában nem azt mondta, hogy „bolond” (ez csak egy átfogalmazás), a tényleges kifejezés a raca volt, amit leginkább „üresfejűnek” lehet lefordítani. Jézus bolondoknak nevezte az embereket, a Példabeszédekben szereplő bolond emberek értelmében, de nem azt sugallta, hogy a fejük (vagy az életük) semmit sem ér.

K: A Mt 5,25–26-ban miért olyan gyakran nehéz megegyezni az ellenséggel?

V: Gyakran azt jelenti, hogy az egyik vagy mindkét félnek be kell ismernie a bűnösségét, vagy hogy tévedett, de az emberek büszkesége nem engedi ezt megtenni.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1220. oldalát.

K: Alátámasztja-e a Mt 5,26 a római katolikus purgatórium-tanítást, ahogyan azt a katolikus tanár, Ludwig Ott tanította?

V: Nem, hét okból.

Nincs említés a halál utáni életről: Ez a szakasz nem említi a tisztítótüzet, sőt a halál utáni életről sem szól.

Még egyes katolikusok, például a korábbi Ratzinger bíboros (XVI. Benedek pápa) is másképp vélekednének. Íme, mit mondott: „A tisztítótűz nem valamiféle földön túli koncentrációs tábor, ahol az embert többé-kevésbé önkényes módon büntetéseknek vetik alá. Inkább egy belsőleg szükséges átalakulási folyamat, amelynek során az ember Krisztusra, Istenre [azaz a Krisztussal és Istennel való teljes egységre] és így a szentek teljes közösségével való egységre válik képessé” (Ratzinger Eschatology című könyve (1990), 230. o. Ennek egy részét a When Cultists Ask című könyv 98–99. oldalán is idézik).

A Zsidókhoz írt levél 10:10–15 két dolgot tanít: 1) Krisztus már befejezte áldozatát a Zsidókhoz írt levél 10–12. fejezeteiben, és 2) Krisztus áldozatán keresztül örökre tökéletessé tett minket a Zsidókhoz írt levél 10:13–15 szerint. Ne mondjuk Krisztusnak, hogy áldozata nem volt elég jó, nem volt elég teljes, vagy nem fejezte be azt a munkát, amelyet a Zsidókhoz írt levél szerint befejezett.

A Rómaiakhoz írt levél 8:1 így szól: „Így tehát most már nincs ítélet azok számára, akik Krisztus Jézusban vannak….” (BSB)

A 2. Péter 1:11 azt mondja, hogy halálunk után gazdag vagy bőséges fogadtatásban részesülünk a mennyben. (Nem meleg fogadtatásban, vagy lángoló, tűzforró fogadtatásban.) A tisztítótűz nem lenne egy túl vendégszeretőnek tűnő „előszoba” a mennybe.

A 2 Korinthus 5:8 így szól: „Biztosak vagyunk tehát abban, és inkább azt választanánk, hogy elhagyjuk a testet, és otthon legyünk az Úrnál.” (BSB) Hasonlóképpen a Filippi 1:23 azt mondja, hogy Pál vagy továbbra is a testben marad, vagy „elmennek, és Krisztussal lesznek”. Halálunk után azonnal Istennél leszünk, nem pedig a tisztítótűzben, ahol a mennyország ígérete elhalasztódik.

A korai keresztények a niceai zsinat előtt soha nem hallottak a tisztítótűzről, és bizonyosan nem láttak semmi olyasmit ebben a versben, ami a tisztítótűzre utalna. A niceai zsinat előttről fennmaradt több mint 5235 írásban teljesen hiányzik a Máté 5:26 ezen értelmezése, valamint az a gondolat, hogy a hívők halála után bármiféle tűzzel történő megtisztításon mennének keresztül.

További információkért lásd a When Cultists Ask című könyv 98–99. oldalát.

K: A Máté 5:27–29-ben mennyire kiterjedt a házasságtörés tilalma?

V: Ez nem csupán a házasokra vonatkozik. Jézus inkább azt mondja, hogy „bárki”. Nem csupán a cselekmény elkövetéséről van szó; hanem akár arról is, ha valakire, vagy valakinek a képére, videójára vágyakozva nézünk, beleértve – de nem kizárólag – a pornográfiát és a sztriptízbárokat. További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 873. o.

K: A Mt 5:29-ben a pokol tudatos gyötrelem, vagy csupán a sír?

V: Mindkettő. A görög „Hádész” szó analóg a héber „Szeol” szóval. A Máté 5:29-ben nyilvánvalóan olyan helyről van szó, ahová senki sem akar kerülni, így a kontextusban ez a „pokol”, ahová azok kerülnek, akik Istentől elszakadva halnak meg.

A Lukács 16:22–23 azt mutatja, hogy ott kínzás (görögül „basanois”) (Lukács 16:23, 28), tudatosság (Lukács 16:23) és lángokban való szenvedés (Lukács 16:24, 25) lesz. A hitetlenek nem csupán ott vannak; ott örökre büntetést is szenvednek. Máté 25:41,46; Jelenések 14:9-11; ~19:3; ~22:15

A Máté 13:40–42, 50 szerint sírás és fogcsikorgatás lesz a tűzkemencében. (A görög „ekei” szó itt azt jelenti, hogy „ott”, „azon a helyen”, nem pedig azt, hogy „ott fog megtörténni”.

A 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 1. fejezete azt tanítja, hogy ez örök pusztulás; kizárás az Úr jelenlétéből és fenséges hatalmából.

A Jelenések 14:9–11 szerint azokat, akik imádják a fenevadat, tűzzel és kénkővel (égő kénnel) fogják kínozni a Bárány és angyalai jelenlétében.

A hitetlenek a halál után is fájdalmas tudatállapotban vannak (Jelenések 20:10; Lukács 12:5; 13:28; 16; Ezékiel 32:31-32; Máté 3:12; 5:21; 13:42,50; 22:13; 25:41; Ézsaiás 50:11).

A hitetlenek el fognak veszni (Lukács 13:3,5; János 3:16; 2. Thesszalonikiak 2:9), és elpusztulnak (2. Thesszalonikiak 1:9; 2. Péter 3:16; Máté 10:28; 1. Korinthusbeliek 3:17; Filippiak 1:28; Jakab 4:12; Jelenések 11:18).

További információkért lásd a „When Cultists Ask” című könyv 99–100. oldalát és a „When Critics Ask” című könyv 331–332. oldalát.

K: Miért helyezett Jézus itt, a Máté 5:34-ben, olyan nagy hangsúlyt az eskü tételére?

V: Jézus korában és később is a zsidóknak furcsa nézeteik voltak az eskükről. A Misna Shebuoth tárgyalja ezt. A Misna Sanhedrin 3.2 és a Misna Tosephta Nedarim 1 (eredetileg az SBK 1:321–336-ból). Az eskük nem voltak kötelező érvényűek, ha „az ég és a földre”, „a templom aranyára” vagy „Jeruzsálemre” esküdtek. De kötelező érvényű volt az eskü, ha „a templomra” vagy „Jeruzsálem felé” tették. A Deuteronómium 6:13 azt mondja, hogy ha esküt tesztek, tegyétek azt Isten nevében. De Jézus itt megváltoztatja ezt. Jézus azt mondja, hogy egyáltalán ne tegyetek esküt; legyen az „igen”etek „igen”, a „nem”etek pedig „nem”. Az esszénusok is kerülték az esküszést.

Mellékesen megjegyezzük, hogy sok görög is elítélte az eskü tételét. Szophoklész, Choerilus Epicus, Plutarkhosz, Epiktétosz (amennyire csak lehetséges, kerüljük el), Quintilianus ellenezték az eskü tételét. Pitagorasz azt mondta, hogy csak ritkán tegyünk esküt, és később a pitagoreusok megtagadták az eskü tételét. A középkorban és a reformáció idején a valdensek és sok anabaptista megtagadta az eskü tételét. További információk erről: Ulrich Luz: Máté 1–7: Kommentár, 314., 316., 320. o.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 153–154. o., valamint a Believer’s Bible Commentary, 1222. o.

K: A Mt 5,34 szerint nem szabad esküdnünk, vagy a Dt 10,20 szerint Isten nevére kell esküdnünk?

V: A Biblia tanulmányozásakor fontos ismerni az általános kontextust; ebben az esetben azt, hogy mi tartozik az Ószövetséghez és mi az Újszövetséghez. Jézus a Máté 5:21–48-ban kifejezetten hatályon kívül helyezett vagy megváltoztatott öt ószövetségi parancsot és egy mondást. Íme egy összefoglaló arról, amit Jézus mondott.

Egyébként a Jakab 5:12 is visszhangozza a Máté 5:34-et, miszerint manapság nem szabad esküt tennünk.

Jézus a Márk 7:19-ben azt is megmutatta, hogy ma már minden étel tiszta, amit az ApCsel 10:9-16 is visszhangoz.

Kérdés: A Máté 5:39-40 szerint hogyan kell a keresztényeknek odafordítani a másik orcájukat?

V: Az arcra mért pofon nemcsak fájdalmas, hanem sértés is. A zsidó Mishnah Baba Kamma 8:6 című traktátus ezt tárgyalja. A keresztényeknek azonban nem a természetes, hanem a természetfeletti módon kell élniük. Meg kell engednünk, hogy sebezhetőek legyünk (de nem úgy, hogy ostobán bízunk a gonosztevőkben), felismerve, hogy bízhatunk Istenben, aki vigyáz ránk és családunkra. Néha a muszlimok és mások kigúnyolják ezt a Jézus tanítását. De ettől függetlenül nekünk, ehhez a tanításhoz hasonlóan, ki kell emelkednünk egy bosszúvágyó, bűnös világból.

További információkért lásd a Now That’s a Good Question című könyv 522–524. oldalát és az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 136. oldalát.

K: Miért állnak ellen a keresztények a gonosznak a Mt 5,39 szerint?

V: A Bibliában egyetlen vers sem mondja, hogy a keresztényeknek ne kellene ellenállniuk a gonosznak. Inkább a Máté 5:39 kifejezetten azt mondja, hogy ne álljunk ellen annak a gonosz embernek, aki gonoszt cselekszik veled. Nem szabad bosszút állnunk, vagy visszavágnunk az embereknek. A Jakab 4:7 és az 1 Péter 5:9 szerint ellen kell állnunk az ördögnek. Akárcsak Jeremiás a 7:6-ban és a 22:16-ban, nekünk is ki kell állnunk az elnyomottak mellett. Az Ószövetségben a Példabeszédek 28:4 azt mondja, hogy az igazak „harcolnak” a gonoszokkal, akik elhagyják a törvényt. A Levitikus 5:1 szerint bűn, ha megtagadjuk, hogy a bíróságon tanúskodjunk egy általunk látott gonoszságról. Óvódnunk kell a hamis tanítóktól (1 János 2:26; 3:7; 4:1; 2 János 7–8; Jelenések 2:16; 2 Péter 2:2; ApCsel 20:28–29). Meg kell cáfolnunk a hamis tanítókat (1 Timóteus 1:3; Titusz 1:9–11; Júdás 3). Harcolnunk kell a hitért (Filippi 1:27; 4:3).

További információkért lásd a New International Bible Commentary 1127. oldalát.

K: A Mt 5:42 és a Lk 6:29–30 szerint a keresztényeknek mindenkinek adniuk kell, aki tőlük kér?

V: Igen: ezt a tanítást nem nehéz megérteni, de követni kihívást jelent. A keresztényeknek másokat még maguknál is fontosabbnak kell tekinteniük (Filippi 2:3). Szeretnünk kell felebarátunkat, mint önmagunkat, ezért természetesen nem adhatunk olyan dolgot valakinek, ami árthat neki (például kábítószert), még akkor sem, ha azt kéri. De ha látunk valakit, akinek valóban szüksége van valamire, akkor igyekeznünk kell gondoskodni arról, hogy szükségletei kielégüljenek. Ez akkor is igaz, ha a rászoruló személy keresztény, és akkor is, ha nem.

Ha a felebarátunkat úgy szeretjük, mint önmagunkat, az azt is jelenti, hogy rendben van, ha önmagunkat is szeretjük. Sok ember azonban bűnös abban, hogy önmagát jobban szereti, mint másokat, és kevesebbet ad, mint kellene; mások pedig abban, hogy nem szeretik önmagukat eléggé, és többet adnak, mint kellene.

Kiegészítő választ lásd a When Critics Ask című könyv 332–333. oldalán.

K: A Mt 5,43-ban hol áll az, hogy „szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet”?

V: Ez nem szerepel az Ószövetségben, és Jézus soha nem is mondta, hogy ott lenne. A „Szeresd felebarátodat” a Levitikus 19:18-ban szerepel, de az „gyűlöld ellenségedet”ről nincs szó. A zsidók azonban gyakran hallották ezt, mert a New Geneva Study Bible 1513. oldala, valamint a When Critics Ask 333. oldala szerint ez egy írnoki hagyomány volt; ez utóbbi hozzáteszi, hogy Jézusnak nagyon jó oka volt arra, hogy ne mondja, hogy ez az Ószövetségben szerepel: egyszerűen nem volt benne.

A kumráni szekta Fegyelmi Kézikönyve szerint a tagoknak meg kellett esküdniük, hogy szeretik a Fény Fiait (azaz a kumráni szektát), és örökké gyűlölik a Sötétség Fiait. További információkért lásd az Understanding the Dead Sea Scrolls című könyv 165. oldalát.

Az ateista filozófus, Friedrich Nietzsche úgy vélte, hogy az ellenségek iránti szeretet gyengeség és becstelenség. Sigmund Freud szerint az ellenségek iránti szeretet „a kulturális szuper-én kísérlete arra, hogy az agresszió iránti igényt bűntudatérzéssé alakítsa át, és így küzdjön ellene – egy kísérlet, amely ugyan sikeres volt, de ellentétes a boldogsággal.” Sigmund Freud: „A civilizáció és elégedetlenségei”, a Sigmund Freud teljes pszichológiai műveinek standard kiadásában, 21. kötet, 57–145. o. Mao Ce-tung azt mondta: „Nem szerethetjük ellenségeinket, nem szerethetjük a társadalmi rosszakat, és célunk azok kiirtása.” Mao Ce-tung: Írásainak antológiája, 260. o. Ezek Ulrich Luz Máté 1–7: Kommentár című művéből származnak, 350., 351. o. Egyes szerzők nem fogadták túl kedvezően Jézus tanítását az ellenségek szeretetéről.

K: A Mt 5,48 szerint lehetünk-e tökéletesek?

V: Ahogy a gyémánt különböző oldalairól eltérően ragyog, úgy a Biblia is négy szempontból mutatja be ezt a kérdést. Az egyszerű válaszok erre a tág kérdésre a következők: Igen, igen, nem és igen.

Igen a halál után: el kell merengnünk azon az igazságon, hogy a mennyben bűntelenek és tökéletesen szentek leszünk. Erre kell várnunk, és ha sajnálattal gondolsz arra, hogy néhány bűnödet hátrahagyod, akkor valami nem stimmel a lelki járásoddal. A halál után, és csak a halál után fogjuk teljes mértékben megvalósítani a Máté 5:48-ban leírtakat.

Igen, jogi értelemben: Isten, az Atya kijelentette, hogy megbocsátott nekünk, és a bűn vétkességét Jézus kereszthalála által elengedték. A Zsidókhoz írt levél 10:14 kifejezetten azt mondja nekünk, hogy a kereszten Jézus „tökéletessé tette” azokat, akiket megszentelnek. A Rómaiakhoz írt levél 4:17 arra emlékeztet minket, hogy Istenünk a nem létező dolgokat úgy hívja meg, mintha léteznének. Bár vétkeztünk Isten ellen, és a pokolra vagyunk méltók, ha Isten megbocsátást és bűntelen életet ígér nekünk a mennyben, akkor Isten ígéretei 100%-ban biztosak. Bizonyos értelemben mindazokról, akik Krisztusban, valamint az Ő halálában és testének feltámadásában bíztak, kijelentették, hogy elérték a Máté 5:48-ban leírtakat.

Jelenleg senki sem éri el ezt a földön, de mi mégis igyekszünk: nem leszünk bűntelenül tökéletesek a földön, és aki azt hiszi, hogy ezt elérte, az megtéveszti önmagát, ahogyan az 1 János 1:8 mondja. Még Pál sem volt tökéletes a Filippi 3:12 szerint. Noha a földön nem érjük el a bűntelen tökéletességet, mégis törekednünk kell a bűntelen tökéletesség és a Krisztus-hasonlóság elérésére, anélkül, hogy elbátortalanodnánk, amikor elmaradunk ettől – ahogyan az minden hívővel megesik. Tehát Jézus parancsa a Máté 5:48-ban nem csupán egy jövőbeli ígéret és kijelentés volt, hanem egy parancs, amelyet ma komolyan meg kell próbálnunk teljesíteni.

Igen, tökéletesen megfelelhetünk Isten akaratának: lehetünk „tökéletes” hívők, azaz teljesek és pontosan ott lehetünk, ahol Isten azt akarja, hogy legyünk. De ahogyan egy „tökéletes” csecsemő sem maradhat örökre csecsemő, úgy itt a tökéletesség egyszerűen azt jelenti: „elérjük-e a mérföldköveket azon az úton, amelyen ezen az életen keresztül egyre inkább Krisztusra hasonlítunk?” A „tökéletes” szót ebben az értelemben használja az 1 János 2:5 és a Filippi 3:15 is. Tehát bár ma az életünkben igyekezzünk teljes mértékben betartani a Máté 5:48-ban foglaltakat, és bár elkerülhetetlenül elmaradunk ettől, mégis részesülhetünk az örömben és a tökéletes békében, ha most Istenben maradunk.

További információkért lásd a The Bible Knowledge Commentary: New Testament című mű 33. oldalát, kiegészítő válaszért pedig a When Cultists Ask című könyv 100–101. oldalát.

K: A Máté 6:1–4 szerint titokban kell-e jót cselekednünk, vagy hagyjuk, hogy fényünk ragyogjon az emberek előtt, ahogyan azt a Máté 5:16 mondja?

V: Mindkettő. Szorgalmasan kell jót cselekednünk. Azonban nem a saját cselekedeteinket kell látniuk másoknak, amikor ránk néznek, hanem Jézust, aki bennünk él. Krisztus tükröződéseinek kell lennünk. A mi fényünknek kell ragyognia, nem nekünk.

Kiváltság, hogy Isten minket választott ki arra, hogy dicsőséget adjon azáltal, hogy rajtunk keresztül cselekszik. További információkért lásd: Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások, 233–234. oldal.

K: A Mt 6,1–4-ben, amikor Istennek adakozunk, hogyan ne hagyják a keresztények, hogy a jobb kezük tudjon arról, amit a bal kezük cselekszik?

V: Ahogyan nem szabad nagy ügyet csinálnunk mások iránti jó cselekedeteinkből, úgy Isten előtt sem szabad nagy ügyet csinálnunk belőlük. Ne törd el a karod azzal sem, hogy túl erősen veregeted a saját hátad. ;-) Ne gondolj arra, hogy szívességet teszel Istennek. Ne hidd tévesen, hogy gazdagítod Istent, akinek amúgy is minden az övé, vagy hogy milyen szerencsés Isten, hogy megmentett téged. Nem a saját érdemeink miatt vagyunk megmentve, hanem azért, mert Isten látta, milyen tehetetlenek voltunk, és kegyelme által mégis szeretett minket. Egy másik, de kiegészítő válaszért lásd a „Na, ez egy jó kérdés” című könyv 581–582. oldalát.

K: Mivel a Mt 6,1–4 szerint nem szabad az emberek előtt alamizsnát adnunk, miért jelentik be a keresztények adózási célból a jótékonysági adományaikat, és miért vannak olyanok, akiknek a nevük alatt épületek vagy más emlékművek állnak?

V: A „férfiak előtt” (többes szám) kifejezés a nyilvánosságot jelenti, így az adóügyi célú jótékonysági adományok bejelentése megengedett. Ha azonban valaki azért adományoz pénzt, hogy az ő nevében építsenek egy épületet vagy emlékművet, akkor a jutalmát már ezen a földön megkapja. Ha viszont valaki más nevében emelnek emlékművet, és az első személy vagy nem tud erről, vagy semmivel sem járult hozzá ahhoz, hogy a saját nevében építsék meg, akkor ez az ige nem vonatkozik rá.

K: A Mt 6:5-6 szerint titokban kell imádkoznunk, akkor miért szeretnének sok keresztény nyilvános imádkozást az iskolákban?

V: A Biblia számos példát hoz fel a magánjellegű és személyes imádságra. Ugyanakkor csoportos imádságokra is találunk példákat, például a Józsué 7:6–9-ben. Lehetséges olyan közös imádság is, ahol csak egy személy szólal meg, mint például az 1 Királyok 8:22–53-ban. Ezekben a nyilvános imádságra vonatkozó példákban mindenki részt vesz az imádságban, függetlenül attól, hogy szólal-e meg vagy sem.

Az Apostolok cselekedetei 16:25–26-ban Pál és Szilász együtt imádkoztak és énekeltek egy olyan helyen, ahol mások is láthatták őket. Mivel azonban börtönben voltak, nem volt választásuk a helyszín tekintetében.

Az ApCsel 2:42; 12:12; 13:3; 14:23; 20:36 szerint a keresztények láthatták egymást, miközben közösségben imádkoztak, így ez rendben van.

Amit viszont nem tartunk helyesnek, az a nyilvános, látszatból való imádkozás, vagy az olyan nyilvános imádkozás, ahol a tömeg egy része nem vesz részt, talán azért, mert nem hisz Istenben.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1224. oldalát.

K: A Máté 6:5–7-ben Jézus elítéli-e az összes nyilvános imádságot?

V: Nem, ez a vers nem ezt mondja. Inkább azokat az imákat ítéli el, amelyek csupán a látszat kedvéért történnek. Valójában Jézus is nyilvánosan imádkozott a János 11:41-42-ben.

Az Ószövetségben Salamon is nagyon nyilvános imát mondott az 1 Királyok 8:22-ben. Jézus nem ellenzi a nyilvános imádkozást, hanem a „hivalkodó” imádkozást, azaz azt, amikor az ember azért imádkozik, hogy lássák a nyilvánosság előtt. További információkért lásd a When Critics Ask című könyv 333–334. oldalát.

K: A Máté 6:7 szerint szabad-e valaha is ismételni az imákat?

V: Nincs baj azzal, ha ismételjük az imákat, feltéve, hogy azoknak van jelentése számodra, amikor imádkozol. Ha nem jelentéssel imádkozol, akkor ne is fáradj vele. Az imádságon belül vagy az istentisztelet során egy-egy mondat ismétlése elfogadható, ahogyan az egyes zsoltárokban is történt. További információkért lásd a „Now That’s a Good Question” című könyv 207–210. oldalát, valamint a „Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties” című könyv 411–412. oldalát.

K: A Mt 6,7–8 szerint nem szabad-e hiábavaló ismétléseket használnunk, vagy inkább folyamatosan kell imádkoznunk, ahogyan azt az özvegy példája mutatja a Lk 18,5–7-ben?

V: A folyamatos imádkozás nem feltétlenül jelenti azt, hogy ismétléseket kell használnod. Imádkozáskor különböző dolgokat mondhatsz.

Jézus nem azt mondta, hogy az ismétlés helytelen, hanem csak azt, ha az hiábavaló vagy értelmetlen ismétlés. Bizonyos mértékű ismétlés elfogadható, ha értelmes. Példaként lásd a Zsoltárok 118:1–4-et. Így ha egy istentiszteleten minden héten ugyanazokat a dolgokat használják, az rendben van, amíg azoknak van értelme. További információkért lásd a „Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások” című könyv 236–237. oldalát.

K: A Mt 6:7–8 alapján miért imádkoznak sok keresztény, különösen a liturgikusabb hagyományokat követők (katolikusok, episzkopálisok, anglikánok, lutheránusok stb.) minden vasárnap újra és újra ugyanazokat a dolgokat?

V: Ugyanazt többször elmondani rendben van, ha az számukra minden alkalommal jelentéssel bír. Jézus itt nem az ismétlést bírálta, hanem a hiábavaló (értelmetlen) ismétlést. Bizonyos zsoltárokban, például a 136. zsoltárban, az ismétlésre is sor kerül. Jézus arra figyelmeztetett minket, hogy az ismétlés értelmetlen lehet, de ez nem jelenti azt, hogy minden ismétlés értelmetlen lenne.

Az „Üdvözlégy Mária” imák nem jó imák, mivel Máriához szólnak, nem Jézushoz. De még ha lennének is hasonló „Üdvözlégy Jézus” imáink, azok sem lennének jók, és azt feltételeznék, hogy az áldást a memorizált mondatok elismétlésének gyakorisága alapján kapjuk meg.

További információkért lásd Ulrich Luz: Máté 1–7: Kommentár, 366. o.

K: A Mt 6,9-ben és a Jak 3,9-ben a zsidók gyakran szólították-e Istent „Atyánknak”?

V: Ez minden bizonnyal gyakori volt. Egy híres zsidó mű, a „Tizennyolc áldás” című, amely körülbelül Kr. u. 110-ben készült el, 44 rövid imát tartalmaz Istenhez, amelyek mindegyike a „Mi Atyánk, mi Királyunk” szavakkal kezdődik. További információkért lásd: The Expositor’s Greek Testament, 4. kötet, 453. oldal.

K: Mit tanított Jézus az Úr imájában a Mt 6:9–13 és a Lk 11:1–4 versekben?

V: Íme egy nagyon rövid összefoglalás.

Mi Atyánk: Istenhez, az Atyához imádkozunk. Jézus Isten (Zsidók 1:8–9), ezért Jézushoz intézett imák is megengedettek, ahogyan azt István tette az ApCsel 7:59-ben.

Aki a mennyekben van: Bár Isten egyszerre mindenütt jelen van, soha ne felejtsük el, hogy Isten transzcendens. Trónja távolabb van tőlünk, mint a csillagok.

Szenteltessék meg a te neved: Ne gondold, hogy Isten csak egy haver vagy „barát”. Ne feledd, ki is Isten valójában.

Jöjjön el a te országod: ezt a fajta imádságot manapság gyakran elhanyagolják. A dicsőítés/imádat, a bűnvallás, a hálaadás és a magadért és másokért való könyörgés mellett ott van még az imádság is, hogy Isten országa hamarosan eljöjjön. Az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 4:18 csak egy vers, amely megmutatja, hogy vágyakoznunk kell az Ő országára. Azok a versek, amelyek azt mutatják, hogy vigyáznunk kell és várnunk kell az Ő országára, többek között a 1 Thesszalonikiakhoz írt levél 4:18, a 2 Péter 3:13 és az 1 Péter 4:7.

Ez a kifejezés nem közömbös hozzáállást jelez. Inkább azzal fejezzük ki, hogy hevesen vágyunk arra, hogy Isten országa hamarosan eljöjjön.

Legyen meg a te akaratod: Isten akaratáért kell imádkoznunk, nem pedig csak önző vágyaink kielégítésére (Jakab 4:3). Amikor azt akarjuk, ami a legjobb Isten országának, szerintetek ki tudja ezt a legjobban megítélni: mi vagy Isten?

A földön, amint a mennyben: Nem arra kell imádkoznunk, hogy Isten akarata teljesüljön a mennyben, ahol nincs kísértés, hanem arra, hogy a Mindenható Isten kívánsága teljesüljön a földön. A menny az a mércéje annak, mennyire szeretnénk, hogy Isten akaratát betartsák.

Add meg nekünk ma: Azért kell imádkoznunk, hogy szükségleteinket megkapjuk, nem pedig csak vágyainkat. Míg az istentelen gazdagok imádkozás nélkül is megkaphatják anyagilag mindazt, amire szükségük van, és még többet is, nekünk ezt figyelmen kívül kell hagynunk, és Istenhez kell imádkoznunk szükségleteinkért. (Lásd a Példabeszédek 30:7–9.) Nyilvánvalóan nem az a terv, hogy egy napon imádkozzunk az egész hétre szóló szükségleteinkért, hogy aztán a következő hat napon egyáltalán elhanyagolhassuk az imádkozást.

A mi mindennapi kenyerünket: Imádkozzunk naponta szükségleteinkért, ne pedig kapzsiságunkért. Ne csak egyszer imádkozzunk életünk összes szükségletéért, hanem naponta. Ebből az imából hiányzik a kívánságaink és önző vágyaink iránti kérés, amint azt a Jakab 4:3 is mutatja. Ez egy ima azért, amire jogosan szükségünk van.

Bocsásd meg bűneinket: Megbocsátásra van szükségünk a külső szavaink, cselekedeteink és tétlenségünk miatt. Ezen felül megbocsátásra van szükségünk gondolataink miatt, és megtisztulásra bűnös vágyaink miatt belülről. Vannak, akik tévesen azt állítják, hogy nem kellene imádkoznunk azért, hogy Isten megbocsásson nekünk, miután már keresztények lettünk és már megkaptuk a bocsánatot. Ez az ima azonban mást mutat. A Jakab 5:16 is azt mutatja, hogy imádkozzunk egy hívőért, hogy bűnei megbocsátassanak (jövő idő). A bűnök bocsánata Krisztus keresztre feszítésén alapul, nem pedig a mi szavainkon, de a bocsánatnak van múltbeli, jelenbeli és jövőbeli vonatkozása, amelyek mind a keresztre vezethetők vissza. A New International Bible Commentary 1127. oldala szerint a legjobb fordítás itt a „bűnök”; ha egyszerűen csak „vétségeknek” nevezzük őket, az nem túl pontos.

Ahogyan mi is megbocsátunk azoknak, akik vétkeznek ellenünk: Isten megbocsátása azok számára, akik bűnbánatot tartanak és hozzá fordulnak, teljes. Így kell lennie a mások iránti megbocsátásunknak is.

Mellékesen megjegyezzük, hogy az Úr imáját idézi még Tatianus Diatessaron című művének 9:32–41. szakasza (58. o.), valamint a korai keresztény írások közül Origenész Az imáról című művének 18.1. fejezete (65. o.) és a Didaché 8. fejezete (ANF 7. kötet, 379. o.). A Didaché hozzáteszi, hogy ezt az imát naponta háromszor kell elmondani.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary című mű 1224–1225. oldalát, valamint Ulrich Luz: Máté 1–7: A Commentary című művének 369. oldalát.

K: Miért kell imádkoznunk a Mt 6,9–13 és a Lk 11,2–4 szerint?

V: Az imádság nem arról szól, hogy tájékoztassunk egy mindentudó Istent, felhatalmazzuk a Mindenhatót, vagy megváltoztassuk egy nagyon szerető Isten szívét. Inkább egy parancsolat, egy kiváltság, hogy Istennel beszélhessünk, és egy ígéret, hogy Isten meghallgatja imáinkat. Az imádság csodálatos abban, hogy a Mindenható Isten nemcsak beleegyezett abba, hanem Ő maga vetette fel azt az ötletet, hogy imáink „hatásosak” legyenek (Jakab 5:16), és Isten megváltoztassa a dolgokat.

Kiegészítő válaszokat talál a „Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties” című könyv 299–302. oldalán, valamint a „Complete Book of Bible Answers” című könyv 160. oldalán.

K: Elmagyarázná, miért szerepel a Máté 6:10-ben és a Lukács 11:2-ben két „benne”, és miért cserélődött meg a menny és a föld helye a KJV-ben, szemben a görög és más fordításokban szereplő „rajta” és „benne” kifejezésekkel?

V: A KJV-ben a Máté 6:10 így hangzik: „Jöjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod a földön, amint a mennyben.”

A Máté 6:10-ben nincsenek jelentős kézirati változatok, és a görög szöveg is pontosan olyan, ahogyan mondja. A Lukács 11:2-ben van egy kézirati változat, de az sem egyezik a KJV-vel.

Mindenesetre a görög szövegben „a mennyben” és „a földön” szerepel. Így szerepel az NKJV-ben, az NIV-ben, Green szó szerinti fordításában és gyakorlatilag minden másban, kivéve a KJV-t. Nem tudom, miért fordította a KJV mindkettőt „in”-nel, bár feltételezem, hogy akkoriban az „in earth” talán ugyanazt jelentette, mint a mai „on earth”. Nem tudom, miért cserélték fel a helyüket; talán a KJV fordítói úgy gondolták, hogy a szavak felcserélve jobban hangzanak, de erre nincs alapja a görög szövegben. Bár ez egy olyan eset, amikor a KJV kevésbé pontos, mint kellene, ez valójában nem hiba, mivel a jelentés ettől függetlenül is egyértelmű marad.

Úgy vélem, a KJV jó fordítás volt, amelyet istenfélő emberek készítettek több mint 400 évvel ezelőtt, de ma már vannak jobb fordításaink.

K: A Mt 6:13-ban miért kell imádkoznunk azért, hogy Isten ne vezessen minket kísértésbe, amikor a Jak 1:13 azt mondja, hogy Isten senkit sem kísért?

V: A jelentést jobban kifejezi az a mód, ahogyan sok brit ember mondja ezt az imát: „ments meg minket a szükség órájában”. Isten nem kísért minket, de megengedi, hogy kísértésbe kerüljünk, ahogyan Jézus is, és ahogyan Pál is a kétségbeesés kísértésébe került a 2 Korinthus 1-ben. Isten próbára tesz minket, de nem engedi, hogy olyan kísértésbe kerüljünk, amely meghaladja a teherbíró képességünket (1 Korinthus 10:13a). Amikor kísértésbe esünk, és úgy érezzük, hogy már-már túllépjük a tűrőképességünk határait, imádkozhatunk Istenhez, és Ő megtalálja a kiutat számunkra, vagy megerősít minket. Kiegészítő választ lásd a „When Critics Ask” című könyv 334. oldalán.

K: A Máté 6:14–15-ben azt kell-e megbocsátanunk másoknak, hogy vétkeztek ellenünk, vagy minden bűnüket?

V: A „bűnök” itt a bűnöket jelenti, tehát nincs különbség.

K: A Mt 6,16–18 szerint a keresztényeknek böjtölniük kell?

V: Igen, a böjt a hívők számára egy módja annak, hogy kifejezzék Isten iránti érzéseik intenzitását.

Böjtölnünk kell az istentisztelet céljából (ApCsel 13:2–3); hogy segítségért imádkozzunk (Ézsaiás 58:3–9; ApCsel 14:23; Zsolt 35:13; Nehémiás 1:4; Eszter 4:3,16; 1Kir 21:27; Ezsdr 8:23), valamint egyéni és közösségi bűnbánat céljából (Nehémiás 9:1; Dániel 9:3; Jóel 1:14; 2:12-15; Jónás 3:5).

Nem szabad a hagyomány kedvéért (Zakariás 7:5) vagy a látszat kedvéért (Máté 6:16-18) böjtölnünk.

A fogyókúra rendben van, de az nem böjt, mivel az elsődleges célja más. A falás és a böjt váltakozása nem különösebben egészséges, és nem is bibliai.

További információkért lásd: Now That’s a Good Question, 229–230. o.; New Dictionary of Christian Ethics and Pastoral Theology, 377–378. o.; valamint 1001 Bible Questions Answered, 463–464. o.

K: Miért van a keresztényeknek pénzük és más földi kincseik a Mt 6:19–21 szerint?

V: A hívők számára nem opcionális, hogy adakozzanak Istennek (Malakiás 3:10–12). Adakoznunk kell az Úr munkájára (2 Korinthus 8:1–8; 9:6–11; Példabeszédek 3:9,10; 11:24; 1 Korinthus 16:2; Titusz 2:13). Fontos, hogy segítsünk a szegényeknek és másoknak, hogy ők is segíthessenek másoknak (Példabeszédek 11:24–25; 14:21; 24:11–12; 28:22; 29:7; 31:9,20; 2 Korinthus 9:6–7).

A Biblia számos verse arra buzdít minket, hogy adjunk a szegényeknek és másoknak: Példabeszédek 11:24–25; 14:21; 19:9–10,17; 21:13; 22:9; 24:11–12; 29:7; 31:9,20; Zsoltárok 41:1; Ézsaiás 58:7–8,10; Jeremiás 5:28; 22:16; Máté 6:2–4; 19:21; Galátusok 2:10; Efézusbeliek 4:28; 1 Timóteus 6:18–19; Jakab 1:27; Mózes 5. könyve 15:11; Zsoltárok 68:5; Jób 29:12-13; 1 János 3:17-19; Apostolok cselekedetei 4:32-35

Ugyanakkor vegyük figyelembe azt is, hogy a gazdagság Isten áldása is lehet, a Példabeszédek 28:20 szerint. A keresztények számára helyes a következőket tenni.

a) Legyen saját vagyonunk (2. Timóteus 4:13).

b) Gondoskodnunk kell a családunkról (1. Timóteus 5:4,8; Példabeszédek 31:13-15; Márk 7:10-13; ~Lukács 15:18-30).

c) Gondoskodnunk kell lelkészeinkről (1 Korinthus 9:4-12; 1 Timóteus 5:18; Galata 6:6)

d) Gondoskodnunk kell magunkról (Titus 3:14).

e) Fizessük be az adókat (Máté 22:17; Róma 13:7).

f) Gyűjtsünk tartalékot a jövőre (Példabeszédek 6:6-8; 10:5; 31:16; Lukács 15:18-30; Titusz 3:14).

g) Hagyjunk örökséget gyermekeinknek (Példabeszédek 13:22; 17:2; 19:14; Zsoltárok 17:14).

h) Gondoskodnunk kell a vagyonunkról (ami néha további pénzt igényel) (Példabeszédek 12:10,11,27). Tudnunk kell, milyen állapotban van a vagyonunk, mert a gondatlanság miatt elveszhet (Példabeszédek 27:23-24).

Ugyanakkor nem helyes, ha kapzsiságból vagy félelemből cselekszünk. Ha olyan magas biztosítási összeggel rendelkezünk, hogy halála után jobban tudjuk ellátni a családunkat, mint életében, akkor el vannak torzítva a prioritásaink. A pénz helyes és helytelen hozzáállásáról és felhasználásáról szóló részletesebb értekezést lásd a Példabeszédek 3:9-hez fűzött magyarázatban.

K: Utalhat-e a Mt 6:22 valamiféle szellemi „harmadik szemre”, ahogyan azt egyes New Age-hívők állítják?

V: Sem a korai keresztények, sem a maiak közül senki sem értelmezte soha így ezt a szakaszt. Ha valóban ez lett volna a szándék, ahogyan néhányan állítják, akkor Isten nem tudott úgy kommunikálni, hogy bármely keresztény megértse. Egy szakasz értelmezésekor nem azt kell megkérdeznünk: „lehet-e úgy értelmezni, hogy ezt vagy azt jelenti?”, hanem inkább azt: „mit akart Isten közölni velünk”. Sokan az előbbit teszik, mert az akarat és a szív bűnei mellett léteznek az értelem bűnei is. Kiegészítő választ lásd a When Cultists Ask című könyv 101. oldalán.

K: Mit mond Máté a Máté 6:24-ben Istenről és a pénzről?

V: Itt a mesterekről van szó. Isten, mint mester, teljes odaadásunkat és engedelmességünket követeli. A pénz utáni hajszolás szintén teljes odaadást követel.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 178–179. o.; New International Bible Commentary, 1128. o.; valamint The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 33. o.

K: Mit gondolsz, miért mondja Isten a Máté 6:25–26-ban, hogy ne aggódjunk az életünk miatt?

V: Ezek a versek nem azt mondják nekünk, hogy soha ne gondolkodjunk az életünkről, vagy ne tervezzünk, hanem azt, hogy ne aggódjunk miatta. A madarak valójában nagyon keményen dolgoznak: fészket építenek, gondoskodnak a fiókáikról stb., mégis nem aggódnak emiatt.

K: A Mt 6:26-ban, mivel az, hogy Isten vigyáz a madarakra, Isten gondoskodásának példája, milyen segítségre számíthatunk Istentől?

V: Ez az ige nem azt jelenti, hogy „soha ne gondoljunk rá”, hanem inkább azt, hogy „ne aggódjunk miatta”. Isten fenntartja az ég madarait, miközben azok aktívan részt vesznek az élelem megszerzésében. Íme öt szempont, amelyet érdemes figyelembe venni a válaszban.

1. Semmi sem történik, amit Isten ne engedne meg (Jób 1:12; 2:6).

2. Lesznek bajaink (2. Timóteus 3:12; Jakab 1:2; János 16:33 és köv.), de Isten megerősít és megvigasztal minket a bajainkban (2. Korinthus 1:4–5).

3. Isten nem engedi, hogy a hívők olyan kísértésnek legyenek kitéve, amelyet nem tudnak elviselni. (1 Korinthus 10:13)

4. Néhány hívő üldöztetést fog szenvedni, sőt, néhányuk akár a halált is. (1 Péter 1:6)

5. Az Úr szemében drága a szentjei halála (Zsoltárok 116:15). Még ha igazságtalan, fájdalmas halált is halunk, Isten akkor is gondoskodik rólunk a mennyben, és jelenlegi szenvedéseink semmik ahhoz képest, amilyen örömök várnak ránk a mennyben (lásd 1 Korinthus 2:9)

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 179. o., The Tony Evans Bible Commentary, 876. o., valamint a Believer’s Bible Commentary, 1226–1227. o.

K: Mit mond itt Jézus a Mt 6:33-ban?

V: Jézus nem azt mondja, hogy ők nem kerestek volna más jó dolgokat is. De Jézus azt mondja, hogy először Isten országát keressük. Ahogyan a The Tony Evans Bible Commentary 867. oldalán olvasható: a baseballban megérintheted a második, a harmadik bázist és a hazafutási bázist anélkül, hogy kiütnének, de ha kihagyod az első bázist, az nem számít; kiestél.

K: A Mt 6:33 azt tanítja-e, hogy az állítólagos belső istenségünket kell legfőbb prioritásunkká tennünk, ahogyan egyes New Age-hívők állítják?

V: Nem, nincs bennünk belső istenség. Isten képmására lettünk teremtve, és a hívők (férfiak és nők egyaránt) Isten fiai, de nincs saját istenségünk. Ez az ige nem szól sem az istenségünkről, sem semmi másról, ami a miénk lenne. Ehelyett arra tanít minket, hogy keressük az Ő országát és az Ő igazságát. Nincs más Isten, csak az Egy, ahogyan bármely zsidó monoteista megmondaná, és Jézus zsidó volt, és megerősítette, hogy csak Egy Igaz Isten van, akinek szavainak engedelmeskednünk kell. Alávetnünk kell magunkat a Szentírásnak, ahelyett, hogy eltorzítanánk azt, hogy saját véleményünkhöz igazítsuk. Részletesebb választ lásd a „When Cultists Ask” című könyv 101–102. oldalán.

K: A Mt 7,1–2, Lk 6,37 és Jn 7,24 szerint miért nem szabad másokat megítélnünk, hiszen a Jn 7,24, az 1Kor 5,12 és az 1Kor 6,2–5 szerint meg kell ítélnünk őket?

V: A Biblia jóváhagyja a cselekedetek megítélését, de nem azt, hogy ítélkezzenek az emberek felett. Az 1 Korinthus 6:5 egy másik görög szót, a diakrinai-t használ az „ítélkezés” kifejezésére, mint a többi hely. Ez egy keresztény választottbíróra utal, aki ítéletet hoz keresztények közötti polgári ügyekben.

A többi szakaszban használt görög szó, a krinete, többféle jelentéssel bír. A Máté 7:1–2 és a Lukács 6:37 azt mondja, hogy ne ítélkezzünk mások felett (nem esik szó arról, hogy ne ítélkezzünk dolgok vagy cselekedetek felett). Más szavakkal: ne ítélkezzünk más emberek értékéről, arról, hogy mennyire jó keresztények, vagy mennyire nagy bűnösök. Hagyjuk ezt Istenre; nekünk nem kell ítélkeznünk. De bár először a saját szemünkből kell eltávolítanunk a gerendát, mielőtt megpróbálnánk eltávolítani a testvérünk szeméből a szálkát, mégis meg kell próbálnunk eltávolítani a testvérünk szeméből a szálkát. Ennek két aspektusa van. Az első az a képmutatás, hogy többet aggódunk a testvérünk szálkája miatt, mint a saját gerendánk miatt. A második pedig az, hogy ha gerenda van a saját szemünkben, nem látjuk elég jól a szálkát ahhoz, hogy kivegyük. Jézus ugyan túlzást használt, de a való életben még mindig elképesztő, hogy az emberek hogyan látnak hibát másokban, miközben teljesen vakok ugyanarra a hibára magukban.

A János 7:24 is használja a krinete szót, mondván: „Ne a külsőségek alapján ítéljetek, hanem igazságosan ítéljetek!” (BSB)

Felelőtlen dolog azt mondani másoknak, hogy a Máté 7:1 azt tanítja, hogy mondjunk le minden ítélkezésről, és ezzel megszegjük a Máté 7 többi részét. Fel kell ismernünk a kutyákat és a disznókat (Máté 7:6), és gyümölcsvizsgálóknak kell lennünk a Máté 7:16–20 szerint.

Ami mások meggyilkolását, a holokausztot, az állatokkal és gyermekekkel való szexuális kapcsolatot stb. illeti, egyesek azt mondhatják, hogy nem szabad erkölcsi normákat rákényszerítenünk másokra, vagyis lényegében nem szabad megítélnünk, mi a jó és mi a rossz. A Biblia azonban nem ezt tanítja.

Lásd: Now That’s a Good Question, 163–164. o., a „Today’s Handbook for Solving Bible Difficulties” című mű 369–371. oldalát, a „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 33. oldalát, a „New International Bible Commentary” című mű 1129. oldalát, a „Believer’s Bible Commentary” című mű 1227–1228. oldalát, az „Evangelical Commentary on the Bible” című mű 730–731. oldalát, valamint a „New Geneva Study Bible” című mű 1515. oldalát kiegészítő válaszokért.

K: A Mt 7:1–5 szerint a keresztényeknek nem szabad ítélkezniük, vagy mégis ítélkeznünk kell, ahogyan az 1Kor 6:2–5 mondja?

V: Nem szabad másokat megítélnünk, beleértve az értéküket sem, de meg kell különböztetnünk a jó és a rossz cselekedeteket, ahogyan azt az 1 Korinthus 6:2–5 tanítja. Bár a görög szövegben néhány szó megegyezik (a krino szóból származik), a kontextus eltérő.

K: Mit értett Jézus a Máté 7:6-ban azzal, hogy ne dobjátok gyöngyeiteket a disznók elé?

V: Ne adjátok oda azt, ami értékes, azoknak, akik nem értékelik, és akár felhasználhatják azt arra, hogy ellenetek forduljanak és támadjanak. Ez a „gyöngyöket ne szórjátok” elv áll a Példabeszédek 9:7–9 mögött is, ahol azt olvassuk, hogy ne próbáljuk megjavítani a gúnyolódót vagy a gonosz embert. Jézus nem tett sok csodát hitetlen emberek előtt. Emellett jobb, ha valaki nem ismeri az igazság útját, mintha ismerné, de hátat fordítana neki, ahogyan azt a 2. Péter 2:20–22 mondja.

Vessünk egy pillantást a lehetséges értelmezések széles skálájára, majd szűkítsük le a kört, hogy meghatározzuk a szándékolt jelentés legjobb választását vagy választásait.

A „vetés” jelenthet:

C1. A „ne kényszeríts” kifejezés azt is jelentheti, hogy „ne erőltesd”.

C2. Ne zsörtölődj.

C3. Ne tegyen semmilyen erőfeszítést a tanításra.

C4. Nagyon vigyázz, hogy soha ne mondd el.

Itt a „dobj” ige aktív, tehát Jézus nem azt értette, hogy rejtsd el a gyöngyeidet, rejtsd el, hogy keresztény vagy, vagy ne hagyd a gyöngyöket a földön. Így ez nem a C4.

A „gyöngyök” jelenthetik:

P1. Istentisztelő tanítás

P2. Az evangélium üzenete

P3. Bármilyen értékes dolog, különleges kiváltságok vagy részvétel szent dolgokban. A „Hard Sayings of the Bible” (A Biblia nehéz mondásai) című könyv 370–371. oldalán ez a nézet szerepel.

P4. Azt is jelentheti, hogy amikor az egyházat üldözik, ne tegyétek ki más keresztényeket annak kockázatának, hogy bárkinek megadjátok a nevüket.

Jézus nyíltan hirdette erkölcsi tanításait, ezért valószínűleg nem a P1-et jelenti.

A „disznók előtt” kifejezés jelenthet:

S1. Azok, akik nem értékelik ezeket a dolgokat (A Biblia nehéz mondásai, 370–371. o.).

S2. Azokat, akik nem állnak készen a tanulásra (The NIV Study Bible)

S3. A hitetlenek, akik nem vágynak aktívan a tanulásra.

S4. Azok a hitetlenek, akik megtagadják a tanulást

S5. Pogányok (a szkeptikus Asimov’s Guide to the Bible című mű 833–835. oldalai szerint). Máté azonban említ olyan nem zsidókat is, akik hittek, így ez nem utal általában a pogányokra.

A „disznó” pejoratív kifejezés volt, ezért nagyon valószínű, hogy a szándékolt jelentés magában foglalja azokat is, akik megtagadják a tanulást.

Tehát a legjobb választás a C1 + C2 + C3, a P2 + P3, valamint az S1 + S2 + S3 + S4 lehet.

Kiegészítő válaszokért lásd a „Hard Sayings of the Bible” című mű 370–371. oldalát és a „Now That’s a Good Question” című mű 585–586. oldalát.

K: Miért nem kapják meg az emberek mindazt, amit akarnak (Mt 7,7–11)?

V: Isten sokkal több, mint pusztán egy kozmikus Mikulás. Az emberek legalább öt okból nem mindig kapják meg, amit akarnak.

1. Az emberek nem kérik meg (Jakab 4:2)

2. Istenhez kell imádkozni, nem máshoz. (~Mózes 5:6–7)

3. Jézus szellemében és nevében kell imádkozni (Kolossé 3:17; János 14:13–14; 15:16; 16:26).

4. Isten nem hallgatja meg a gonoszokat (Példabeszédek 15:29; 1 Péter 3:12; Ézsaiás 1:15; Jeremiás 11:14; 14:12; Miká 3:4).

5. Harcolnak Isten népe ellen (Zsoltárok 18:41; 1 Sámuel 22:16–17; 28:6).

Lásd még a következő kérdésre adott választ is.

K: Mivel a Mt 7:7-8 szerint aki kér, az kap, és aki keres, az talál, miért van az, hogy az Ám 8:12-ben az Úr szavát keresik, de nem találják meg?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz.

Ami nem a válasz: Jézus ezeket a szavakat évszázadokkal Ámos után mondta, és az Újszövetség idején más volt a helyzet, mint korábban. Emellett Jézus eljövetele előtt egy 400 éves csendidőszak volt, amikor nem adtak át szentírást. Végül pedig az a tudás, amelyet Jézus adott nekünk, még a Jézus előtt élt istenfélő emberek számára sem volt elérhető. De bár ez a három állítás mind igaz, elmulasztják azt az időtálló igazságot és figyelmeztetést, amelyek az Ámosz 8:12–14 fő gondolatai.

A válasz: A válasznak két szintje van.

Konkrétan az Ámós 8:12–14 azokra (főként szamaritánusokra) utalt az [izraeli] földön, akik az északi királyság bálványait és Istent egyaránt követték. Amíg mindkettőt próbálták követni, nem találták meg Isten szavát.

Általánosságban az Ámós 8:12–14 figyelmeztetés minden ember számára. A Máté 7:7–8 nem azt jelenti, hogy bárkitől kérjünk; azt jelenti, hogy az Egyetlen Igaz Istentől kell kérnünk. Ha Isten igazságát a bálványok és más vallások hamisságával akarjuk ötvözni, akkor az igazság éhínségét fogjuk tapasztalni, nem pedig az igazság beteljesülését. Teljes szívből kell Istent keresned, nem úgy, hogy a szíved egy része Istent keresi, a másik része pedig bálványokat.

K: Miért nem kapják meg a keresztények mindig azt, amiért Jézus nevében imádkoznak Istenhez a Máté 7:7–11 szerint?

V: Isten egyes imákra „igen”-nel, másokra „nem”-mel, megint másokra pedig „várj”-jal válaszol. Ha nincs válasz, vagy nem azt a választ kapjuk, amit szeretnénk, jó elgondolkodni azon, hogy miért. Nem ismerhetjük minden egyes esetet, de általánosságban legalább 21 ok létezik, amelyek velünk, a körülményekkel és Istennel kapcsolatosak.

Mi:

1. Rossz Istenhez, bálványhoz imádkozunk. 1 Királyok 18:26–29

2. A kéréseink nem a szenvedélyeink kielégítésére irányulhatnak. Jakab 4:3

3. A kéréseknek jó dolgokra kell irányulniuk. Máté 7:11

4. Nem Isten akarata, hogy megkapjuk őket. Márk 14:36

5. Várnunk kell. Dániel 10:12–14

6. Imáink csupán hiábavaló ismétlések. Máté 6:7

7. Mégis [értelmesen] kitartónak kell lennünk. Lukács 11:5-10, 18:1-7

8. A bűnt ápoljuk a szívünkben (Zsoltárok 66:18-19), süket füleket mutatunk a szegények iránt (Példabeszédek 21:13), vagy gonoszak vagyunk (Példabeszédek 15:29, Ézsaiás 59:1-3). Isten nem hallgat meg minket, amikor mi úgy döntünk, hogy nem hallgatunk Istenre (Zakariás 7:11-14 és a Példabeszédek 28:9-ben is utalás van rá).

9. Önuralomra van szükségünk. 1 Péter 4:7

10. Vétkeztünk, például válással. Malakiás 2:13-14

11. Figyelmen kívül hagyjuk Istent és törvényét. Zakariás 7:13; Példabeszédek 28:9

12. Figyelmen kívül hagyjuk a szegények kiáltását. Példabeszédek 21:13

13. Nem vagyunk figyelmesek feleségeinkkel szemben. 1 Péter 3:7

14. Isten nem hallgatja meg őket, ha továbbra is bálványokat imádnak. Ezékiel 8:8-18

15. Kezük vérrel van beborítva. Ézsaiás 1:15

16. Isten tudja, melyek a legjobb megpróbáltatások. 2 Korinthus 12:7-9

17. Isten megfenyít minket. 2 Sámuel 12:16-18; 22-24

Körülmények:

1. Isten a maga idejében talán meghallgatja az imát, de most még nem jött el a megfelelő idő. Habakuk 2:3

2. Lehet, hogy nekünk kell valamilyen módon megváltoznunk, vagy valaki másnak kell megváltoznia. 1 Sámuel 1:10-12; 2 Mózes 2:23-24

Isten:

1. Lehet, hogy Isten „nem”-mel válaszol imádságunkra

2. Lehet, hogy Isten megpróbálásnak vet alá minket.

Néha, ahogyan a Jób könyve és a Dániel 10:2-3,12-14 is mutatja, fogalmunk sincs arról, mi minden zajlik a kulisszák mögött. De azt tudjuk, hogy türelmünk és kitartásunk dicsőíti Istent.

K: A Máté 7:12a-ban milyen példák szerepelnek az aranyszabályra?

V: Figyeljük meg, hogy itt nem „testvérekről”, azaz hívő társakról van szó, hanem szomszédokról, akik között vannak hívők és nem hívők egyaránt. Az üzleti életben úgy bánjunk a beszállítókkal, ügyfelekkel, munkatársakkal, feletteseinkkel és beosztottainkkal, ahogyan mi magunk is szeretnénk, hogy bánjanak velünk, és ahogyan azt elvárnánk, ha a helyzet fordított lenne. A versenytársakkal szemben kemény versenytárs lehetsz, de mégis tisztességes és becsületes is. Amikor egy helyzet, egy eladás vagy egy ügylet lezárul, nyugodtan elmondanád-e a másik félnek, hogy keresztény vagy, vagy zavarban lennél és szégyellnéd magad, ha elmondanád nekik, hogy keresztény vagy?

Az aranyszabályt negatív formában már száz évvel korábban megfogalmazta Hillel, valamint Alexandriai Philo, a Tóbit 4:15 és Konfuciusz (Legge, Chinese Classics, 1. kötet, 191. o. és köv.).

További információkért lásd a New International Bible Commentary 1129. oldalát, a Believer’s Bible Commentary 1229. oldalát, az Evangelical Commentary on the Bible 731. oldalát, valamint az The Expositor’s Greek Testament 1. kötet 131–132. oldalát.

K: A Mt 7:13–14-ben miért gondolja, hogy széles az a kapu, amely a pusztulásba vezet, és keskeny az, amely az örök életbe vezet?

V: A két kapu különböző célokhoz vezet. A Sátán a világot egy olyan útra vezeti, amely végső soron önző és pusztító. De Istennek más útja van, és nekünk el kell döntenünk, hogy a tömeget követjük-e, vagy Istent.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 34. o., a Believer’s Bible Commentary, 1229. o., valamint Ulrich Luz: Matthew 1-7: A Commentary, 435. o.

K: A Mt 7,20 megmondja-e nekünk, hogyan lehet megkülönböztetni, melyik vallási csoport az igazi vallás?

V: Igen és nem. Minden vallásban vannak olyanok, akik azt állítják, hogy ahhoz a valláshoz tartoznak, de nem követik annak tanításait. Sok „kulturális keresztény”, „kulturális muszlim”, „kulturális hindu” stb. létezik. Ez a szakasz azt mondja, hogy egyénekhez szól, különösen a hamis tanítókhoz. Tehát ez az ige vonatkozik egy szekta vagy vallás alapítóira. Egy másik válaszért lásd a When Cultists Ask című könyv 103. oldalát.

K: A Mt 7:21–23-ban hogyan lehetséges, hogy egyesek üdvözültnek tartják magukat, és mégis a pokolba kerülnek?

V: Van egy fontos fogalom, az úgynevezett „hamis megtérés”. Az emberek nemcsak másokat tudnak becsapni, hanem magukat is. Itt semmi nem utal arra, hogy eretnek tanokat hirdettek volna. De ha hitük és életük gyümölcse nem egyezik az Újszövetség tanításaival, akkor meg kell vizsgálniuk a saját hitüket, ahogyan Pál is mondja a 2 Korinthus 13:6-ban. További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary, 878. o.; New International Bible Commentary, 1129. o.; Believer’s Bible Commentary, 1229–1230. o.; The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 34. o.; valamint Ulrich Luz: Matthew 1–7: A Commentary, 442. o.

K: A Máté 7:24–29-ben leírtak hogyan vonatkoznak az életünkre?

V: Tony Evans egy példával illusztrálja ezt: volt egy repedés a falán, amelyet sokszor kijavított, de mindig visszatért. A probléma nem a fal volt; nem, ennél komolyabb volt. A probléma az alapokkal volt. Ha van egy repedés az életünkben – lelki értelemben –, amely folyamatosan visszatér, talán ne a repedést tekintsük a kiváltó oknak. A kiváltó ok lehet, hogy valami nem stimmel az alapokkal. Technikailag ez a példabeszéd nem két alapról szól; inkább arról, hogy hová építsük az alapunkat. További információkért lásd: The Tony Evans Bible Commentary 878. o., The Believer’s Bible Commentary 1230. o., The Expositor’s Greek New Testament 135–136. o., valamint The Bible Knowledge Commentary: New Testament 34., 36. o.

K: A Mt 7,24–29 azt mutatja-e, hogy csak azok képesek ellenállni az élet viharainak, akik felismerik állítólagos „belső istenségüket”, ahogyan Spangler és más New Age-hívők állítják?

V: Nem, lásd a Máté 6:33-ra adott választ. Ebben a szakaszban nincs szó az isteni mivoltunkról; a New Age-hívők ezt maguk olvasják bele a szövegbe. A kérdés inkább az, hogy életünk (házunk) Isten alapjára vagy homokra épül-e. További információkért lásd a When Cultists Ask című könyv 103. oldalát.

K: Miért fogalmazta így a kérdését a leprás a Máté 8:2-ben?

V: A leprásnak kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy Jézus képes-e megtisztítani őt. A leprás nem volt biztos abban, hogy Jézus hajlandó-e megtisztítani őt.

A leprás betegség jó metafora a bűnre is. Undorítóan néz ki, elterjed az emberen, másokra is átterjed, és emberi erővel gyógyíthatatlan volt.

További információkért lásd a „Believer’s Bible Commentary” című mű 1231. oldalát.

K: Miért kellett a leprásnak a Máté 8:4 szerint áldozatot bemutatnia a papok előtt, tanúságul?

V: Ez tanúságul szolgált volna a papok számára, hogy csodás módon megtisztult, és egyben arról is tanúskodott volna a papok előtt, hogy Jézus továbbra is betartja a törvényt. Valószínűleg nagyon kevés leprás ment el a paphoz azzal a kéréssel, hogy vizsgálja meg, mivel már meggyógyultak. Ha a pap éber volt, talán utánajárt volna, ki is ez a gyógyító; azonban nincs említés arról, hogy a pap tovább vizsgálódott volna az ügyben. Lehet, hogy ez volt az oka annak, hogy Jézus „próbára tette a papot” azzal, hogy őt bízta meg azzal, hogy elsőként vizsgálja meg a férfit.

Egy másik ok az volt, hogy Jézus a férfi számára a társadalmi visszafogadást is szerette volna elérni a testi gyógyulás mellett. Ha a pap másoktól hallotta volna, hogy ez az ember „tiszta”, annak ellenére, hogy nem ment el a paphoz, ahogyan azt a Mózes-törvény előírta, akkor bosszúból a pap megtagadhatta volna, hogy tiszta nyilvánítsa őt.

Később az ApCsel 15:5 szerint néhány farizeus keresztény lett. Számos hibájuk ellenére a farizeusok közül sokan még mindig rendelkeztek azzal az erénnyel, hogy komolyan vették Isten szavát, és hittek abban, amit Isten a feltámadásról és a túlvilágról mondott.

További információkért lásd a „Believer’s Bible Commentary” című mű 1231. oldalát, az „Expositor’s Greek Testament” 1. kötetének 138. oldalát, valamint a „Bible Knowledge Commentary: New Testament” című mű 36–37. oldalát.

K: A Mt 8,5–13-ban a százados személyesen ment-e Jézushoz, vagy másokat küldött, ahogyan azt a Lk 7,1–10 mondja?

V: Két lehetséges válasz van.

1) A százados előre küldött másokat, majd ő maga is odament.

2) Amikor a százados „eljött”, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy személyesen jött. Például amikor a János 19:1 azt mondja, hogy Pilátus megkorbácsolta Jézust, az nem jelenti azt, hogy Pilátus saját kezével tette.

További információkért lásd a „Bibliai nehézségek és látszólagos ellentmondások” című könyv 174–175. oldalát, valamint a „Amikor a kritikusok kérdeznek” című könyv 334. oldalát.

K: Miért csodálkozott Jézus a századoson a Máté 8:10-ben és a Lukács 7:9-ben?

V: Jézus azon a kontraszton csodálkozott, amelyet észrevett. A százados nem volt zsidó, és nem a Törvény szerint nevelkedett egész életében, mégis több hite volt, mint sok zsidónak. A százados úgy gondolta, hogy Jézus a betegségeket is ugyanúgy parancsolhatja, ahogyan a katonáit. A hit nem csupán a környezeten és a nevelésen múlik. A százados talán azért mondta, hogy nem érdemli meg, mert a zsidó szokások így kírták, vagy – ami valószínűbb – mert felismerte Jézus hatalmát és tekintélyét. Lehet, hogy a százados tudott a János 4:46–54-ben leírt korábbi gyógyításról, és ez adott neki reményt és bátorságot ahhoz, hogy Jézushoz forduljon.

További információkért lásd az Evangelical Commentary on the Bible 731–732. oldalát, az Expositor’s Greek Testament 1. kötet 139. oldalát, a New International Commentary on the Bible 1130. oldalát, valamint a Tony Evans Bible Commentary 878–879. oldalát.

K: A Máté 8:12-ben szereplő kifejezés ideiglenes büntetésre vagy örök büntetésre utal?

V: Maga a vers nem mondja meg. Ugyanakkor a „sírás és fogcsikorgatás” máshol nemcsak a gyötrelemre utal, hanem a véglegesen elvesztett becsületre, kiváltságokra és örömre is, így ez nagy valószínűséggel az örök büntetésre utal.

K: A Mt 8:12; 22:13; 25:30 versekben a pokol a sötétség helye, vagy a Jelenések 20:14; Mk 9:48 versekben szereplő tűz helye?

V: Mindkettő. Először egy rövid válasz, majd egy hosszabb.

Rövid válasz: Ez a tűz nem pusztán földi tűz, és Isten ezt a tüzet úgy alakíthatja, ahogyan csak akarja. Isten olyasmit ír le nekünk, amit még soha nem láttunk a földön, és bár nem tudjuk, mennyire hasonlít vagy különbözik a földi tűz a pokoli tűztől, elég hasonló ahhoz, hogy Isten ezt leíró metaforaként használja.

Hosszú válasz: Tudományosan nézve a tűz azért ragyog, mert a látható spektrumban (a vöröstől az ibolyáig) fényfotónokat bocsát ki. Azért érezzük forrónak, mert a spektrum más részein is sugároz ránk fényfotónokat, főként infravörös sugárzást a tűzből, míg a légkörön áthaladó napfény több ultraibolya sugárzást tartalmaz. Hogyan írná le azt, ami főként röntgen- vagy gammasugarakat bocsát ki? Ez sokkal gyorsabban megsütne valamit, de a látható szem számára sötétnek tűnne. A fotonokat félretéve: egy neutroncsillag energiájának nagy részét neutronok formájában bocsátaná ki, ahogyan az atombomba is, de sötét lenne, ha kevés foton lenne benne. Jelenleg nem tudjuk, hogy a pokol a fotonok, a neutronok vagy valami teljesen más miatt forró-e, de ezek a földi megfigyelések egyszerűen azt mutatják, hogy számos lehetőség létezik arra, hogy milyen lehet a pokol sötétsége és tüze.

További válaszokat lásd a When Cultists Ask című könyv 104–105. oldalán és a When Critics Ask című könyv 335. oldalán.

K: A Mt 8,13-ban mi a jelentősége Jézus ezen mondatának?

V: Nincs feljegyezve, hogy Jézus ezt bárki másnak is mondta volna. A századosnak olyan nagy volt a hite, hogy Jézusnak csak ezt kellett mondania, és a lánya meggyógyult.

K: A Mt 8,14-ben és az 1Kor 9,5-ben Péter házassága cáfolja-e azt a katolikus gyakorlatot, miszerint a papok nem házasodhatnak?

V: Protestánsként azt mondom, hogy ez a konkrét vers sem nem bizonyítja, sem nem cáfolja ezt a kérdést. Péter már házas volt, mielőtt tanítvány lett. Hasonlóképpen, a 20. században voltak házas episzkopális papok, akik áttértek a katolikus hitre, és a katolikus egyház megengedte nekik, hogy továbbra is házas katolikus papok maradjanak, és házasságukat a korábbiakhoz hasonlóan folytassák.

K: Mi az érdekes a Máté 8,15-ben szereplő láz gyógyításában?

V: Általában, amikor valaki felépül a lázból, gyenge állapotban van, és időre van szüksége a felépüléshez. A lázas betegség nem volt ritka a malária miatt. Péter anyósának egyáltalán nem kellett idő a felépülésre, mielőtt elkezdte volna őket szolgálni.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 37. o.; The Believer’s Bible Commentary, 1232. o.; The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 204. o.; The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 140–141. o.; valamint a New International Bible Commentary, 1158–1159. o.

K: A Mt 8,17-ben az Ézs 53,4 arra utal, hogy értünk szenvedett, vagy hogy meggyógyított minket?

V: Ézsaiás 53:4 mindkettőre utalhat.

A Messiás megsebesül: Amint az Ézsaiás 53:5 is mutatja, ez a szakasz arra utal, hogy a Messiás (a szenvedő szolga) értünk szenved. Hasonlóképpen az Ézsaiás 53:6 azt mondja, hogy az Úr a szenvedő szolgára rakta a mi vétkeinket.

Isten népe meggyógyul. Az Ézsaiás 53:5, valamint az 53:4 is azt mutatja, hogy a Messiás által nyújtott áldás a mi gyógyulásunk lesz. Az Ézsaiás 53-ban semmi sem határozza meg, hogy ez kizárólag lelki gyógyulás vagy fizikai gyógyulás lenne. Bizonyára Isten a fizikai gyógyulás példáit arra használta, hogy azok mögött a kereszt által lehetővé tett lelki gyógyulás nagyobb jelentőségére mutasson rá.

Részletesebb elemzést lásd az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 204–206. oldalán.

K: A Máté 8:20-ban és más helyeken is lehetséges, hogy Jézus valaki másra utal, amikor azt mondja: „Ember Fia”?

V: Nem, a Márk 14:41b azt mutatja, hogy Jézus saját magára utalt. A Gecsemáné kertben, közvetlenül letartóztatása előtt Jézus a Márk 14:41b-ben így szól: „Még mindig alszotok és pihentek? Elég ebből! Eljött az óra. Íme, az Emberfiát a bűnösök kezébe adják át. Keljetek fel, menjünk! Látjátok, közeledik az, aki elárul engem!” (BSB). Az „Emberfia” kifejezésről szóló részletes elemzést lásd az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 209–213. oldalán.

K: Miért nevezi Jézus Máté 8:20-ban és másutt is gyakran magát az Emberfiának?

V: A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

1) Jézus ezt a kifejezést nagyon jelentősnek tartotta. Jézus ezt a kifejezést 32-szer használta a Máté-evangéliumban, 14-szer a Márk-evangéliumban, 26-szor a Lukács-evangéliumban és 12-szer a János-evangéliumban.

2) Míg az „Isten Fia” címet Jézus istenségének hangsúlyozására használják, az „Ember Fia” kifejezés Jézus teljes emberségét is kiemeli. De ahogyan az „Ember Fia” kifejezés Jézus teljes emberségét jelenti, úgy az „Isten Fia” kifejezés is Jézus teljes istenségét hangsúlyozza.

3) A Dániel 7:13–14 prófétai módon az Ember Fiáról szól. Jézus valószínűleg azt akarta, hogy menjenek vissza, és olvassák el ezt a szakaszt. A szöveg így szól: „Éjszakai látomásomban tovább figyeltem, és láttam, hogy valaki, aki az Ember Fiához hasonlított, a menny felhőin jött. Odalépett az Öregkorúhoz, és az Ő jelenlétébe vezették. És hatalmat, dicsőséget és királyságot kapott, hogy minden nemzet és nyelv népe szolgálja Őt. Hatalma örök hatalom, amely nem múlik el, és királysága olyan, amelyet soha nem fognak elpusztítani.” (BSB)

Részletesebb válaszokat lásd az Encyclopedia of Bible Difficulties 322–324. oldalán, a When Critics Ask 335–336. oldalán, a When Cultists Ask 105–106. oldalán, valamint a New International Commentary on the Bible 1130–1131. oldalán.

K: Miért mondta Jézus a Máté 8:21–22-ben annak az embernek, hogy hagyja, hogy a halottak temessék el a saját halottaikat?

V: Jézus arra utalt, hogy rengeteg lelkileg halott ember van körülöttünk, akik eltemethetik a halottakat, és ne kötődjünk olyan dolgokhoz, amelyeknek nincs örök jelentőségük. A probléma a férfi kérésében rejlett: „Uram, hadd tegyem meg előbb…”.

Nincs arra utalás, hogy a férfi apja már meghalt volna. Lehet, hogy a férfi azt akarta mondani: „Várj, amíg az idős apám meghal, és talán amíg megkapja az örökséget, és akkor követni foglak.” Tehát a férfi követni akarta Jézust, de a saját időzítésének megfelelően akarta ezt megtenni. Jézus elutasította. Ezzel éles ellentétben, amikor Máté, az evangélium íróját felkérték, hogy kövesse Jézust, Máté azonnal elindult, és követte Őt (Máté 9:9).

További részletes válaszokért lásd: Encyclopedia of Bible Difficulties, 324. o.; When Critics Ask, 336. o.; The Believer’s Bible Commentary, 1232–1333. o.; The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 38. o.; The New International Commentary on the Bible, 1130. o.; valamint The Tony Evans Bible Commentary, 879. o.

K: A Máté 8:24–25-ben hogyan aludhatott Jézus egy ilyen hatalmas vihar alatt?

V: Az itt szereplő görög szó, a seismos, utalhat földrengésre is, de ebben az esetben a tenger heves „megrázkódására” utal. Jézus legyőzte az emberi betegségeket, és a természeti elemektől sem félt. Két lehetőség merül fel.

Természetes: Jézus fáradt volt a prédikálás után, és nagyon mélyen aludt. Akkoriban még nem voltak mikrofonok vagy hangosító rendszerek, ezért egy nyilvános szónoknak nagyon hangosan kellett beszélnie. Ne feledjük azt sem, hogy Jézusnak nem volt aggodalma a túlparra való átjutás miatt. Ha Jézus normális körülmények között is aludt egy kis csónakban, akkor egyszerűen csak aludt, amikor magasabb hullámok és szél volt.

Természetfeletti: Ha a vihar olyan heves volt, hogy senki sem tudott aludni közben, akkor talán az Atya Jézust nagyon mély álomba merítette, hogy próbára tegye a tanítványok hitét abban, hogy Isten megőrzi Jézus biztonságát.

További információkért lásd az Evangelical Bible Commentary 732. oldalát és az The Expositor’s Greek Testament 1. kötet 143. oldalát.

K: Mit tanulhatunk a Máté 8:24–27-ből az életünkre nézve?

V: Mindenkinek vannak viharai, némelyik olyan súlyos, hogy elsüllyesztheti a hajónkat. Jézus és a mi nézőpontunk a viharról azonban radikálisan eltérhet egymástól. A tanítványok halászok voltak, és tudták, hogy egy ilyen viharban halászok is meghalhatnak. Ahogy Matthew Henry mondja, Jézus nem azért feddte meg őket, mert felébresztették, hogy segítséget kérjenek, hanem inkább a félelmük és a hitük hiánya miatt. A tanítványok nem fogták fel, hogy nem kell félniük attól, hogy a hajójuk elsüllyed, ha Jézus is benne van. A tanítványoknak volt hitük, de nem olyan hitük, amire támaszkodhattak volna. A vihar valóban heves volt, de a teendő az volt, hogy Jézus csillapítsa le a vihart. Az életünkben is előfordulhatnak olyan viharok, amelyek nemcsak hevesnek tűnnek, hanem valóban azok is. Meg kell kérnünk Jézust, hogy csillapítsa le a vihart.

Jézus itt két dolgot feddett meg: az egyiket a szél és a hullámok miatt, a másikat pedig a tanítványok gyenge hite miatt. Mintha nem fogták volna fel teljesen, vagy nem emlékeztek volna igazán arra, ki is van velük a csónakban. Talán bűnbánatot kell tennünk, amikor elfelejtjük, ki van velünk az életünk csónakjában. Az életünkben bekövetkező megpróbáltatások egyik jó oldala az, hogy újra megismertetnek minket azzal, hogy ki is Jézus valójában.

Végül, amikor a szél elcsendesedik, a víz még egy ideig nagyon hullámzik. A tanítványok azonban megdöbbentek, mert a Máté 8:26 szerint nemcsak a szél, hanem a hullámok is lecsillapodtak. A csónak addig nem lenne biztonságban, amíg a hullámok le nem csillapodnak, ezért Isten a hullámokat is lecsillapította.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 38–39. o.; The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 215. o.; The Believer’s Bible Commentary, 1233. o.; valamint The Tony Evans Bible Commentary, 880. o.

K: A Máté 8:28 szerint két démonoktól megszállt ember volt a Gergésénusok országában, vagy csak egy, a Márk 5:1–4 és a Lukács 8:26–33 szerint?

V: Bár elképzelhető, hogy két különböző eseményről van szó, valószínűbb, hogy ugyanarról az eseményről van szó, és a Máté-evangéliumban írnoki hiba csúszott be. Papiasz, János apostol tanítványa, azt írta, hogy Máté eredetileg héberül/arameusul írta meg evangéliumát. A When Critics Ask című könyv 337. oldalán hozzáteszi: „Ha két ember volt, akkor mindkét beszámoló helyes, mert van egy nagyon alapvető matematikai törvény… – ahol kettő van, ott mindig van egy is. Nincsenek kivételek!” Problémánk lenne, ha Márk és Lukács azt mondaná, hogy csak egy ember volt, de a „csak” szó nincs ott.

K: A Mt 8,28-ban pontosan melyik város volt a démonoktól megszállott férfi közelében?

V: Vagy Gadarában, vagy Gerasában lehetett. A nehézséget az jelenti, hogy három, egymáshoz nagyon hasonló nevű város létezett. Ráadásul, ha ezt héberből másolták át, a héber „r” és „d” betűk nagyon hasonlóak.

Gergesenes (Gergesa városa), a mai Khersa, az a város, amelyet a kéziratok többsége említ. A Galileai-tó keleti partján fekszik, és a dombok hirtelen leereszkednek a tó felé.

Gadarenes (Gadara városából), a mai Um Qeis, mindössze 5–8 mérföldre délkeletre feküdt a Genezáreti-tótól, és a „gadarenesek földje” valóban elért a Genezáreti-tóig, amint azt Josephus említése és egy hajót ábrázoló gadarai érme is bizonyítja. A Vaticanus, az Ephraem Rescriptus szövege és a Diatessaron néhány példánya ezt a várost említi.

X A gerasaiak (Gerasa városából) (a mai Jerash) körülbelül 30 mérföldre vannak a Galileai-tótól, így nem lehetett az a város. Ez a név csak az itáliai kéziratokban, a Vulgatában, a Harcleai szír szöveg margóján (nem a szövegben) és a sahidikus kopt szövegben szerepel.

X Gersa Gileádban 20 mérföldre fekszik a Jordán folyótól keletre

X Gaxarenes nem létezett város. Ez a nyilvánvaló elírás csak az eredeti Siniaticus-kéziratban található, és egy későbbi másoló a Siniaticus-kéziratban Gergasenes-re javította.

Lásd: Encyclopedia of Bible Difficulties, 324–326. o., a „Hard Sayings of the Bible” (A Biblia nehéz mondásai) című mű 373. oldalát, a „When Critics Ask” (Amikor a kritikusok kérdeznek) című mű 336–337. oldalát, a „The Bible Knowledge Commentary: New Testament” (Bibliai ismeretek kommentárja: Újszövetség) című mű 122. oldalát, Aland és társai „The Greek New Testament” (A görög Újszövetség) című művének 29. oldalát, az „Expositor’s Greek Testament” (Az Expositor görög Újszövetsége) című mű 1. kötetének 144–145. oldalát, valamint az „Expositor’s Bible Commentary” (Az Expositor Biblia-kommentárja) című mű 8. kötetének 219–220. oldalát további információkért.

K: Mit taníthat nekünk a Máté 8:28–29 az életünkre nézve?

V: Először is, a síroknak csendes helynek kellene lenniük, ahol semmi élőlény nincs a közelben. De a halottak birodalmában éppen a démonok működnek. A démonoktól megszállottaknak nem ott kellett volna lenniük; a többiekkel együtt kellett volna élniük. Nem tudjuk, miért voltak ott; talán azért, mert elhatározták, hogy elkerülik az embereket, mert az emberek elűzték őket, sírrablás céljából, hogy kirabolják vagy megöljék az odaérkezőket, vagy valami más okból. De meglepő lenne, ha valaki tiszteletét tenné valakinek a sírjánál, és hirtelen megjelenne ez a két démonoktól megszállott férfi.

Az életünkben és a körülöttünk élők életében is lehetnek olyan elmúlt dolgok, amelyeket nem szabad felidézni, előhozni, sőt önkéntesen sem emlékezni rájuk. De hirtelen, bármilyen okból is, valami, ami már nem lenne szabad ott lennie, mégis felbukkan. Határozottan ki kell állnunk amellett, hogy ez nem lehet; hogy azt ki kell űzni Jézus nevében. Új teremtmények vagyunk; ennek része, hogy a réginek és a bűnösnek meg kell halnia – és halottnak is kell maradnia.

További információkért lásd a Tony Evans Bibliai Kommentár 880. oldalát.

K: A Máté 8:29-ben mit értettek a démonok azon, hogy „kínozz minket az idő előtt”?

V: A démonok tudták, hogy a mélységbe kerülnek (Júdás 6; Jelenések 20:1–2), majd később a tűz-tóba (Jelenések 20:14–15).

K: Miért teljesítette Jézus a Máté 8:32-ben a démonok kérését, hogy a disznókba szálljanak?

V: A Szentírás nem mondja meg. De úgy tűnik, hogy a démonoknak nem használt semmit, hogy olyan disznókba kerüljenek, amelyek azonnal megfulladtak. Érdekes, hogy a városlakók jobban aggódtak a 2000 megfulladt disznó miatt, mint a két démonoktól megszállott ember miatt. Ők az anyagi veszteséget többre értékelik, mint a lelki nyereséget. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1233. oldalát, az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 219. oldalát, valamint a Tony Evans Bible Commentary 880. oldalát.

K: Miért töltött Jézus időt itt, Kapernaumban – amelyet Lukács „saját városának” nevez – a Mt 9:1, Mk 6:45 és Jn 6:17 szerint?

V: Ne feledjük, hogy a nazareti emberek (kb. 20 mérföldre) megpróbálták megölni Jézust a Lukács 4:29–31 szerint, a gergeseniak pedig kifejezetten arra kérték Jézust, hogy távozzon, miután 2000 disznó fulladt meg, ezért Jézus Kapernaumot választotta otthonául. Nagy valószínűséggel ez a mai Tell Hum, amely körülbelül 2,5 mérföldre délnyugatra fekszik attól a ponttól, ahol a Jordán-folyó a Genezáreti-tóba ömlik, a tó északnyugati partján. Simon Péter, András és Fülöp mindannyian eredetileg Betszaidából származtak (János 1:44; 12:21), amely nagyon közel volt. Felnőttként a tóparti Kapernaum városában dolgoztak, Jakabbal, Jánossal és Mátéval együtt (Márk 1:29). További információkért lásd a Wycliffe Bibliai Szótár 66., 226. és 310. oldalát, valamint a Hívők Bibliai Kommentárját 1234. oldalán.

K: A Mt 9:2–6-ban mi lenne a baj azzal, hogy Jézus megbocsátja a bűnöket?

V: Az emberek Isten ellen vétkeztek, és helyesen következtettek arra, hogy Jézusnak Istennek kell lennie ahhoz, hogy az Isten ellen elkövetett bűnöket megbocsáthassa. Figyeljük meg, hogy Jézus nem azt mondta: „Isten felhatalmazott vagy jóváhagyta, hogy azt mondjam: bűneid megbocsátattak”. Inkább Jézus egyszerűen kijelentette: „bűneid megbocsátattak”. Bár a zsidóknak várniuk kellett volna a Messiást, nem számítottak arra, hogy maga a Messiás bocsátja meg a bűnöket. A bűnök megbocsátására és a betegségek gyógyítására egyaránt utal a 103. zsoltár 3. verse, de mindkettő kifejezetten az Úr feladata.

Természetesen azt mondani az embernek, hogy „bűneid megbocsátattak”, épp olyan nevetséges lenne, mint megparancsolni egy nyomoréknak, hogy járjon.

További információkért lásd a New International Bible Commentary 1131. oldalát, az Evangelical Commentary on the Bible 732. oldalát, a Believer’s Bible Commentary 1234. oldalát, valamint az The Expositor’s Greek Testament 1. kötetének 148. oldalát.

K: Mit jelent a „vámhivatal” kifejezés a Mt 9:9-ben (KJV)?

V: Adóbeszedést jelent.

K: Máté 9:9–10-ben mi a háttér Máté és barátai esetében?

V: Máté (amelynek jelentése: Isten ajándéka, vagy esetleg hűséges) ugyanaz a személy, akit Márk evangéliumában Lévi néven ismerünk. Mindkettő héber név. Ez Kapernaumon kívül történt, ahol egy római helyőrség állomásozott. Egy ottani adószedőnek folyékonyan kellett beszélnie mind az arámi, mind a görög nyelvet, bár a latin is hasznos lehetett. Nem tudjuk biztosan, hogy a banketten melyik nyelvet használták főként, sőt azt sem, hogy egyáltalán beszéltek-e arámiul. Mindenesetre egyetlen farizeus vagy önbecsülő zsidó sem mutatkozott volna ott, hogy „bűnösökkel” együtt étkezzen.

Az adószedőket megvetették, mert a római megszállók számára szedték be az adókat. Emellett elvárták tőlük, hogy a kormány által előírtnál többet számoljanak fel, és a különbözetet megtartsák maguknak. Annyi lehetőség nyílt volna arra, hogy még többet számoljanak fel és kihasználják másokat, hogy nehéz lett volna ellenállni a kísértésnek.

Mivel sok vendég volt, talán Máté háza nagy volt, vagy a vacsora a ház külső udvarán zajlott. Valószínűleg a vacsora során a vendégeket is meghívták, hogy tanítványokká váljanak. (Jézusnak a tizenkettőből álló belső körön kívül is sok tanítványa volt.) Ahogy a Believer’s Bible Commentary 1234. oldalán Mátéról írják: „Elvesztette a kényelmes állását, de megtalálta a sorsát. Elvesztette a jó jövedelmét, de dicsőséget talált. Elvesztette a kényelmes biztonságát, de olyan kalandot talált, amiről soha nem is álmodott.” Képzeljük el, mi lett volna, ha Máté „nemet” mondott volna, amikor Jézus megkérdezte. Máté nem lett volna apostol, nem írta volna meg az evangéliumot, hanem egyszerűen csak céltalanul élte volna le napjait, mint egy meglehetősen jómódú, de megvetett és később elfeledett névtelen ember.

További információkért lásd: The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 39. o.; The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 223–224. o.; The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 150–151. o.; valamint az Evangelical Commentary on the Bible, 733. o.

K: Mit értett Jézus a Máté 9:12-ben azzal, hogy csak a betegeknek van szükségük orvosra?

V: Mindenki beteg, de csak azok keresnek fel orvost, akik rájönnek, hogy betegek. Tehát bizonyos értelemben az a vád, amivel Jézust vádolták, teljesen igaz volt. De azzal, hogy a farizeusokkal – vagy akár bárki mással – együtt étkezett, Jézus a bűnösökkel is együtt étkezett! Mivel Jézus éppen bebizonyította, hogy megbocsáthatja a bénának a bűneit, a vámszedők bűneit is megbocsáthatta. Ha valaki azt mondja, hogy nem akar templomba járni, mert az tele van tökéletlen és bűnös emberekkel, mondd meg neki, hogy ez ne tartsa vissza, mert a gyülekezetben mindig van hely még egy embernek! További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1234–1235. oldalát és az The Expositor’s Greek Testament 1. kötet 152. oldalát.

K: Miért említette Jézus a Máté 9:13-ban, hogy Isten irgalmat akar, és nem áldozatot?

V: Jézus a Hóseás 6:6-ra utal. Bár Isten az áldozatot is elrendelte, és azt is, hogy irgalmasak legyünk, számára sokkal fontosabb volt, hogy irgalmas szívünk legyen, mint maga az áldozat. Akárcsak Hóseás idején, Jézus korában is voltak olyan vallásos emberek, akik kevésbé törődtek másokkal, és inkább azzal foglalkoztak, hogy a „megfelelő” emberek társaságában legyenek. Jézus törődött az eltévedt vámszedőkkel és bűnösökkel, és megdorgálta őket azért, mert nem ismerték fel, hogy Isten előtt mindannyian bűnösök vagyunk, és nincs okuk arra, hogy jobbnak érezzék magukat más bűnösöknél. Az írástudók és a farizeusok megmutatták, mi rejlik a szívükben, mert soha nem azzal vádolták Jézust, hogy vámszedő vagy bűnös lenne, hanem azzal, hogy társul velük. További információkért lásd: Bible Difficulties & Seeming Contradictions, 118–119. o., valamint The Expositor’s Greek Testament, 1. kötet, 152. o.

K: Miért nem böjtöltek a tanítványok a Mt 9,14-ben?

V: Jézus nem azt mondta, hogy tanítványai soha nem fognak böjtölni, hanem azt, hogy nem kellett böjtölniük, amíg Jézus még testben velük volt. A böjtölés megfelelő céljairól lásd a Máté 6:16–18-ról szóló fejtegetést. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 226–227. o.

K: A Mt 9,16–17 és a Mk 2,21–22 versekben mi a ruhákra és a boros tömlőkre vonatkozó hasonlatok lényege?

V: Még a természeti világban sem lehet mindig fokozatosan átállni valami újra. Néha meg kell „törni a sablonokat”, paradigmát váltani, vagy új kezdetet kell venni. Jézus itt azt mondta, hogy az Ő tanításának elfogadásához a törés annyira radikális volt, hogy újjászületni kell (János 3:5–7) és új teremtménnyé kell válni (2 Korinthus 5:16–17). Lásd még a Márk 2:21–22-ről szóló magyarázatot is.

Sajnos az ókorban azok az emberek, akik ellen Pál a Galatákhoz írt levelében szólt, az úgynevezett judaizálók, pontosan ezt próbálták megtenni: összekeverni a kegyelmet és Jézus tanításait a törvénnyel és az Ószövetség parancsaival. Más módon, de egyes hetednapi adventisták is ezt teszik.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 227. o.; The Bible Knowledge Commentary: New Testament, 40. o.; The Expositor’s Greek Testament 1. kötet, 153. o.; valamint a Believer’s Bible Commentary, 1235–1236. o.

K: A Mt 9,20-ban mi a különleges a ruha szegélyében?

V: Valószínűleg a ruha szélén lévő rojtokra utal. Ezeket talán a ruha szentebb részének tartották, mivel a közepén kék szálat tartalmazó rojtokra a 4Mózes 15:38 és következő versek, valamint a 5Mózes 22:12 parancsolnak.

A nő nagyon titkolózónak tűnt ezzel kapcsolatban. A Levitikus 15:19–33 szerint a folyamatos vérzése miatt tisztátalan volt, ezért eleve nem lett volna szabad a tömegbe keverednie, hogy közel kerüljön Jézushoz.

További információkért lásd a New International Bible Commentary 1131. oldalát, az Expositor’s Greek Testament 1. kötet 154. oldalát, valamint az Evangelical Commentary on the Bible 733. oldalát.

K: Miért hívta meg Jézus nyilvánosan a vérzéssel küzdő asszonyt a Máté 9:20–22, a Márk 5:27–34 és a Lukács 8:43–49 versekben?

V: A testi gyógyítás nem az volt az oka, amiért Jézus a földre jött. Jézust jobban foglalkoztatta a nő hite, mint pusztán a testi betegség. Ahogy egy lelkész viccesen megjegyezte erről a nyilvános csodáról: „A végső reményünk Jézus ruhájának szegélye.”

K: A Mt 9,20–22 és a Mk 5,27–34 szerint a hitünk mértéke határozza-e meg, hogy imáink meghallgatásra találnak-e?

V: Ez egy tényező. Azoknál az imáknál, amelyek Isten akaratának megfelelnek, hittel kell imádkoznunk. A Jakab 1:6–7 azt mondja, hogy kételkedés nélkül kell kérnünk, mert a kételkedő ember nem kapja meg, amit kér. Ha azonban hiszünk, de mégis vannak kétségeink, akkor is kérhetünk, miközben őszintén beismerjük hitetlenségünket, ahogyan az a férfi tette a Márk 9:24-ben, és Isten meghallgatja imánkat. Jó tudni azt is, hogy a Szentlélek közbenjár értünk imádságban, amint azt a Róma 8:26–27 mondja.

Természetesen, még ha olyan hittel is kérünk valamit, amilyennel eddig senki sem kért semmit, és nem Isten akarata, hogy megadja nekünk, akkor Isten nem fogja megadni, ahogyan azt a Jakab 4:3 is mutatja. Ez egy nagyobb kérdés része: mikor válaszol Isten az imádságra, és mikor mondja a Szentírás, hogy nem teszi. További információkért lásd a Máté 7:7–11-ről szóló fejtegetést és a „A Biblia nehéz mondásai” című könyv 419–421. oldalát.

A Jairus lányával kapcsolatos kérdésekről lásd az „Evangéliumok” című részt.

K: Miért voltak fizetett siratók a Máté 9:23–26-ban?

V: A fizetett gyászolók gyakoriak voltak, hogy legyen idő a temetésen részt vevő összes vendégre odafigyelni. A Misna Ketubot 4:4 szerint még egy szegény családnak is kellett fizetnie két fuvolásért és egy hivatásos siratóasszonyért. Egyesek ezt „mesterséges gyásznak” nevezték. A halál nagy üzlet volt akkor is, és ma is az. További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary 8. kötet, 231. oldal, és a Believer’s Bible Commentary 1236. oldal.

K: A Mt 9:28–31-ben miért nem volt meg az a két vak embernek, akiknek megvolt a hitük, hogy higgyenek Jézusban, az a engedelmességük, hogy ne terjesszék ezt másoknak?

V: Ez egy érdekes kérdés. Ezek a vak férfiak jobban „látták”, hogy Jézus Dávid fia, azaz a Messiás, mint a látók többsége. Hitték, hogy Jézushoz kell fordulniuk, amikor más alternatíva nem volt. Ugyanakkor, bár a nagy dolgokban hittel fordultak Jézushoz, ebben a kis dologban nem engedelmeskedtek neki. Talán azt gondolták, hogy ha ezt most elterjesztik, az hasznos lesz, és öntelten azt hitték, hogy jobban tudják, mi a hasznos, mint Jézus.

Itt láthatjuk a szellemileg éleslátó emberek érdekes, de szomorú helyzetét, akik nagy hitet tápláltak Jézus iránt, majd mégis úgy döntöttek, hogy nyíltan ellenszegülnek neki. A bölcsesség és a hit nem sokat ér engedelmesség nélkül. Igen, visszakapták a látásukat, de Jézus nem kapott itt engedelmes szolgákat.

További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1236–1237. oldalát és az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 232–233. oldalát.

K: A Mt 9:38 alapján imádkoznunk kell-e ma is több munkásért az aratáshoz?

V: Igen, ez egy gyakran elhanyagolt ima. Imádkozunk az aratásért, ami azt jelenti, hogy az emberek Krisztushoz jöjjenek és az Ő tanítványai legyenek, de imádkoznunk kell több aratóért is, akiket Isten felhasználhat a nem keresztények evangelizálására, mert Jézus azt mondja, hogy kevés lesz a munkás, vagyis túl kevés. Néha, amikor nehéz idők járnak és a gazdasági körülmények kedvezőtlenek, még azok is, akik lelkészkednek vagy a missziós területen dolgoznak, elbátortalanodhatnak, és el akarnak menni. A munkásokat Isten küldi ki, de addig kell maradniuk a küldetésükben, amíg Isten más feladatra nem hívja őket. További információkért lásd a Believer’s Bible Commentary 1237. oldalát.

K: A Mt 10,1-ben szereplő esemény előtt is tudtak a tanítványok gyógyítani?

V: Függetlenül attól, hogy korábban gyógyítottak-e már bizonyos betegségeket, itt Jézus minden betegség feletti hatalmat adott nekik. Egyébként a Máté 10:2-ben nevezik őket először apostoloknak.

K: A Mt 10:3-ban (KJV) ki az a „Lebbaeus”?

V: Ő azonos Thaddeussal.

K: A Mt 10:4-ben és a Mk 3:18-ban hogyan lehetett Simon, a kánaáni, Jézus tanítványa, hiszen Simon [állítólag] nem volt zsidó?

V: A KJV és az NKJV „Canaanite”-t használ, az NKJV-ben pedig egy lábjegyzet jelzi, hogy a többségi szövegváltozat „Cananaean”. A korai NASB és NRSV „Canaanean”-t használ. A BSB és a NASB 2020 pedig „zealot”-ot használ.

Az nem a lényeg, hogy Simon egyáltalán nem volt-e zsidó, vagy csak részben volt az. Jézus bármely nemzetiségből hívhatott tanítványokat. Mellékesen megjegyezzük, hogy Márk 3:8 szerint sokan jöttek Jézust megnézni a pogány városokból, Tíruszból és Szidonból. Tírusz körülbelül 35 mérföldre volt a Genezáreti-tótól, Szidon pedig 25 mérföldre Tírusztól.

A görög „Kananaios” szó az arámi „qan’an” szó átírása lehet, amelynek jelentése „zelóta”. A Lukács 6:15 és az Apostolok cselekedetei 1:13 „Simon, a zelóta” néven említi őt. Az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 237–239. oldalán, az Asimov’s Guide to the Bible 840. oldalán, valamint az Expositor’s Greek Testament 1. kötete 158. oldalán ugyanez áll. Ez azonban egy érdekes kérdést vet fel. Ha Jézus egyik tanítványa korábban zelóta volt, egy másik pedig, Máté, vámszedő, akkor politikailag egymással teljesen ellentétes állásponton álltak volna, legalábbis mielőtt Krisztushoz csatlakoztak. Erről bővebben lásd az Evangelical Commentary on the Bible 734. oldalát.

K: Mit jelent az „Iskariót” kifejezés a Mt 10:4; Mk 3:19; Lk 6:16; Jn 6:71 versekben?

V: Júdás apját János 6:71 és 13:26 szerint Simonnak hívták, tehát ez nem az apja neve. Kétféle vélemény létezik arról, hogy mit jelentett az „Iskariót”.

1. Az „Iskariot” jelenthet „tőrös embert”.

2. Jelenthette azt is, hogy „Keriothból származó ember”, mivel Kerioth két város neve volt Júda tartományban. További információkért lásd különböző forrásokat, többek között a Szentföld Régészeti Enciklopédiáját (212. o.) és az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetét (239. o.).

K: Miért parancsolta Jézus a Máté 10:5–6-ban kifejezetten tanítványainak, hogy ne menjenek be a samaritánus falvakba?

V: Ez időzítés kérdése volt, mivel Jézus az ApCsel 1,8-ban kifejezetten megparancsolta nekik, hogy menjenek be Samáriába.

Jézust először Izraelbe küldték, majd a világ többi részébe. Az apostolok először Júdeába mentek, aztán Samáriába, végül a föld végső határaiig. Amikor Pál egy új városba érkezett, ő is azt a mintát követte, hogy először a zsinagógában hirdette az igét. Ma is sok dologban lehet olyan időzítés, amelyet Isten azt akarja, hogy mi is kövessünk.

K: A Máté 10:5–6 alapján mit gondol az ahmadiyya muszlimok azon állításáról, miszerint 20 000 dollárt fizetnek annak, aki bizonyítékot talál arra, hogy Jézus minden emberért jött, és nem csak a zsidókért?

V: A Biblia – az Ószövetségtől a Jelenések könyvéig – következetesen hirdeti, hogy Jézus minden ember Megváltója, nem csupán a zsidóké. Képzeljük el egy pillanatra, hogy Jézus üzenete nem a pogányoknak szólt volna. Akkor vajon azt mondtad volna az első három században élő, mintegy félmillió kereszténynek: „Nem szabad követnetek Jézus tanítását; Isten azt akarja, hogy térjetek vissza pogány bálványaitok imádásához!” – természetesen nem, ez butaság! – ahogyan ez a kérdés is. De nézzük meg mégis részletesen.

Egyrészt megkülönböztethetjük Jézus keresztre feszítése előtti szolgálatát, Jézus üzenetét és a feltámadása utáni Jézust. De mindhárom esetben Jézus nem csak a zsidóknak szólt. Földi szolgálata során Jézus maga elsősorban (de nem kizárólag) „Izráel házának elveszett juhaihoz” fordult (Máté 15:24). Elsősorban a zsidóknak hirdette meg üdvösségét. De emellett:

a) Az Ószövetség megjövendölte, hogy Jézus minden ember számára szól.

b) Jézus elment a samaritánusokhoz is, akik félig zsidók voltak

c) Jézus a pogányokhoz (nem zsidókhoz) is szólt, sőt, elutazott Izrael határain kívülre is, hogy pogányokkal találkozzon.

d) Jézus azt mondta, hogy üzenete mindenki számára szól, nem csak a zsidó nemzetnek.

e) Jézus soha nem mondta, hogy az evangéliuma a zsidókra korlátozódna.

f) Végül is Jézus apostolai voltak a legalkalmasabbak arra, hogy megértsék, mit tanított Jézus.

Íme a bizonyíték.

a) Isten az Ószövetségben azt mondta, hogy a Messiás minden embernek szól

Ézsaiás 9:1-7 egy híres messiási prófécia. Ézsaiás 9:1b-ben ez áll: „de a jövőben meg fogja tisztelni a Tengeri Utat, a Jordánon túl, a nemzetek Galileáját.”

Ézsaiás 42:1-9 egy messiási prófécia. Ézsaiás 42:6 így szól: „Én, az Úr, igaz célra hívtalak téged, és megfogom a kezedet. Megőrzlek téged, és kinevezlek, hogy szövetség legyél a nép számára és világosság a nemzetek [pogányok] számára, hogy megnyisd a vakok szemét, hogy kivezessed a foglyokat a börtönből, és a sötétségben ülőket a börtönházból.”

Ézsaiás 49:1–7 szintén messiási jellegű, de különösen figyeljünk Ézsaiás 49:6-ra: „Így szól: »Nem elég, hogy az én szolgám légy, hogy felemeld Jákób törzseit, és helyreállítsd Izráel védettjeit. Téged a nemzetek világosságává is teszlek, hogy eljuttasd az én üdvösségemet a föld végéig.«”

b) Jézus a félig zsidó szamaritánusokhoz ment

A János 4:1–42-ben Jézus nemcsak a kútnál lévő asszonynak hirdette az igét, hanem a többi szamaritánus falubelinek is. A szamaritánusok megkérték Jézust, hogy maradjon náluk, ezért Jézus két napig ott maradt velük. „És még sokan mások is hittek az Ő üzenete miatt. Azt mondták az asszonynak: »Most már nem csak a te szavaid miatt hisszük; mi magunk is hallottuk, és tudjuk, hogy ez az ember valóban a világ Megváltója.«”

Lukács 17:11–18 azonban azt mutatja, hogy a szamaritánusokat továbbra is idegeneknek és nem zsidóknak tekintették.

c) Jézus elutazott a pogányokhoz Izrael keleti és északi részén

Márk 7:24–30 Jézus elutazott Tírusz vidékére (Izrael északán, Föníciában), és meggyógyította egy asszony lányát. Ez az asszony azonban nem Izrael határain kívül élő zsidó asszony volt. A szöveg kifejezetten azt mondja, hogy görög volt, szíriai–föníciai származású. Mivel azt állították, hogy Jézus kizárólag a zsidókért volt, és nem csupán elsősorban a zsidókért, már ez az egy eset is cáfolja a „kizárólag” állítást.

Máté 8:28-34 Jézus meggyógyította a gadarai démoni megszállottakat. A gadaraiak földje a Genezáreti-tó keleti oldalán, a nem zsidó, görög nyelvű, sertéstenyésztéssel foglalkozó, Dekapolisz nevű régióban terült el. Lásd még Márk 5:1–20 és Lukács 8:26–39. Csakúgy, mint a szíro-föníciai asszony esetében, ezek sem olyan nem zsidók voltak, akik véletlenül éppen ott tartózkodtak. Jézus szándékosan utazott Izrael határain kívülre, hogy hirdesse az evangéliumot és átadja üdvösségre szóló üzenetét ezeknek a nem zsidóknak.

Márk 7:31–37 Jézus nyilvánosan csodát tett a Dekapoliszban, ami görögül „tíz várost” jelent. Ez a mai Szíria és Jordánia területén fekvő, görög telepesek által lakott régió volt; a Dekapolisz egyetlen része sem tartozott Izraelhez.

Márk 8:1-10 Miután Jézus Izraelben megvendégelte az ötezer fős tömeget, később átkelt a Genezáreti-tengeren keletre, a pogányok területére, és ott is megvendégelte a négyezer embert. Ez is a Dekapoliszban történt, a görög telepesek tíz városában.

d) Jézus evangéliuma minden nemzetnek szólt

Jézus azt mondta tanítványainak, hogy terjesszék az üzenetét „minden nemzetnek”, nem csak a zsidó népnek.

Lukács 24:45–47 „Akkor [Jézus] megnyitotta az elméjüket, hogy megértsék az Írásokat. És így szólt hozzájuk: »Így van megírva: A Krisztus szenvedni fog, és a harmadik napon feltámad a halálból, és az Ő nevében bűnbánatot és bűnbocsánatot hirdetnek minden népnek, kezdve Jeruzsálemtől.«” Ez nem csupán azt mondja, hogy „minden népben”, hanem inkább azt, hogy „minden népnek”.

Máté 28:18-20 „Akkor Jézus odament hozzájuk, és így szólt: »Minden hatalom adatott nekem a mennyben és a földön. Menjetek tehát, tegyetek tanítványokká minden népet, kereszteljetek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket, hogy betartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végéig.«” Ez nem csupán azt mondja, hogy „tegyetek tanítványokat minden nemzetben”, hanem inkább azt, hogy „tegyetek tanítványokat minden nemzetből”.

Máté 8:11–12 Miután Jézus meggyógyította a százados szolgáját, így szólt: „Mondom nektek: sokan jönnek majd keletről és nyugatról, hogy Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal együtt részt vegyenek a mennyek országában rendezett lakomán. A királyság fiai pedig a külső sötétségbe vetetnek, ahol sírás és fogcsikorgatás lesz.” Lásd még a Lukács 7:1–10-et a százados szolgájáról, valamint a Lukács 13:28–30-at a lakomán részt vevőkről. Jézus NEM csupán azt mondja, hogy zsidók fognak jönni más országokból, mert az ország fiai a zsidók, és a keletről és nyugatról érkező nem-fiak fognak jönni.

Márk 3:7b–8 „…nagy tömeg gyűlt össze Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Idumeából, a Jordánon túli vidékről, valamint Tírusz és Szidon környékéről. A nagy tömeg odajött hozzá, amikor meghallották, milyen nagy dolgokat cselekszik.” Ha valaki azt akarná állítani, hogy csak ezekről a helyekről származó zsidók jöhettek (különben az „csak” érv megdől), akkor Jézusnak a tírusi görög szír-föníciai asszonynak tartott prédikációja ezt cáfolja.

Lukács 2:32 Amikor Jézus még csecsemő volt, Simeon próféta megjövendölte róla, hogy „fény lesz a pogányok számára a kinyilatkoztatásra, és dicsőség a te népednek, Izráelnek”. Míg az utolsó mondatrész azt mutatja, hogy Jézus a zsidók számára is szólt, az aláhúzott mondatrész azt mutatja, hogy Jézus „kinyilatkoztatás” volt a pogányok számára, és a pogányok nem zsidók.

Lukács 3:14 Néhány római katona megkérdezte Keresztelő Jánost, mit tegyenek, és ő megmondta nekik. Miért parancsolta volna Keresztelő János ezeknek a nem zsidó megszállóknak, mit tegyenek, ha Jézus nem számított volna számukra?

János 1:4 „Benne [az Igében] volt az élet, és az élet az emberek világossága volt.” János itt használhatta volna a „zsidók” szót, de nem tette; János az „emberek” szót használta.

János 1:9–12 „Az igazi Világosság, aki minden embernek világosságot ad, a világra jött. A világban volt, és bár a világ Őáltala lett, a világ nem ismerte fel Őt. A sajátjaihoz jött, de a sajátjai nem fogadták be Őt. De mindazoknak, akik befogadták Őt, azoknak, akik hittek az Ő nevében, jogot adott arra, hogy Isten gyermekei legyenek.”

János 1:29 „Másnap János látta Jézust feléje jönni, és így szólt: »Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!«” János azt is mondhatta volna, hogy „elveszi a zsidók bűneit”, de azt mondta: „elveszi a világ bűnét.”

János 3:15b–17 „hogy mindenki, aki hisz benne [az Emberfiában], örök életet nyerjen. Mert Isten annyira szerette a világot, hogy odaadta egyetlen Fiát, hogy mindenki, aki hisz benne, ne vesszen el, hanem örök életet nyerjen. Mert Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa megmentse a világot.”

e) Jézus megmutatta, hogy az evangéliuma nem csak a zsidóknak szól

Meg kell értenünk, hogy Jézus eleinte azt mondta, várjanak Jeruzsálemben, de később azt mondta, menjenek ki a világba.

Apostolok cselekedetei 1:4–5 „És miközben összegyűltek, Ő [Jézus] így parancsolta nekik: »Ne hagyjátok el Jeruzsálemet, hanem várjátok meg az Atya által megígért ajándékot, amelyről hallottatok tőlem beszélni. Mert János vízzel keresztelt, de néhány nap múlva ti a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.«” De aztán az ApCsel 1:8-ban Jézus így szólt: „De erőt kaptok, amikor a Szentlélek rátok száll, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határain is.”

Máté 25:31–46: Amikor Jézus dicsőségben visszatér, minden nemzet összegyűlik előtte, és Jézus a népet juhokra és kecskékre osztja. A juhok képletesen etették, itatták, befogadták és felöltöztették Jézust, míg a kecskék képletesen nem tették ezt.

János 5:22–23-ban Jézus így szól: „Sőt, az Atya senkit sem ítél meg, hanem minden ítéletet a Fiúra bízott, hogy mindnyájan úgy tiszteljék a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte.”

Máté 21:43: Jézus így szólt: „Ezért mondom nektek, hogy Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely gyümölcsöt terem.”

Máté 12:50: Jézus így szólt: „Mert aki az én mennyei Atyám akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám.” Lásd még Márk 3:34–35. Jézus nem azt mondta, hogy „azok a zsidók, akik az én Atyám akaratát cselekszik”, hanem „aki az én Atyám akaratát cselekszik”.

Máté 16:25: „Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszíti azt, de aki az én kedvemért elveszíti az életét, megtalálja azt.”

János 8:12a: „Én [Jézus] vagyok a világ világossága.” Hamis állítást tett-e Jézus azzal, hogy azt mondta, ő a világ világossága, ha csak a zsidók számára volt világosság? Nem, Jézus nem vezetett minket félre!

János 10:16 Jézus így szólt: „Vannak más juhaim is, amelyek nem ebből az akolból valók. Őket is be kell vezetnem, és hallgatni fognak az én hangomra. Akkor egy nyáj lesz, és egy pásztor.”

János 12:32 „»És én [Jézus], amikor felemeltetnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok.« (12:33) Ezt azért mondta, hogy jelezze, milyen halált fog szenvedni.” Vajon Jézus akkor azt mondta: „Csak vicceltem! Csak a zsidókat fogom magamhoz vonzani”? – Természetesen nem.

János 12:46 „Én [Jézus] azért jöttem a világra, mint a világosság, hogy senki, aki hisz bennem, ne maradjon a sötétségben.” Hányszor kell még Jézusnak ismételnie, hogy az Ő világossága vagy üzenete mindenki számára szól, mielőtt komolyan vesszük, hogy valóban mindenki számára szól?

János 14:6 „Jézus így válaszolt: »Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csakis rajtam keresztül.’” Hány más utat teremtett Isten az emberek számára, hogy hozzá jussanak, Jézuson kívül? Egyébként a keresztények azt mondják, hogy a Krisztus előtti istenfélő emberek is Jézuson keresztül jutottak a paradicsomba. Bár ők nem tudták azt, amit mi tudunk Jézusról, várták a jövendő Messiást, és állatáldozatokat mutattak be, amelyek ideiglenesen eltakarták bűneiket, míg mi visszatekintünk a Messiásra, aki áldozatával véglegesen engesztelte bűneinket.

János 17:20 „Én [Jézus] nem csupán értük [a tanítványokért] könyörgök, hanem azokért is, akik az ő tanúságtételük révén hinni fognak bennem.” Tehát, ha egy nem zsidó hitt az apostolok tanúságtételében (ahogyan minden keresztény tette), akkor ő is azok közé tartozik, akikért Jézus imádkozik. Bár igaz, hogy az első keresztények között sok zsidó volt, István vértanú idejétől kezdve egyre több nem zsidó is keresztény lett.

János 18:37 Jézus így szól: „Mindenki, aki az igazsághoz tartozik, hallgatja az én hangomat.” Az, hogy hallgatunk-e vagy sem Jézus hangjára, az Ő üzenetére, az Ő evangéliumára, nagyon komoly dolog. Jézus nem azt mondta, hogy „csak azok a zsidók hallgatják az én hangomat, akik az igazsághoz tartoznak, az igazsághoz tartozó pogányok pedig nem hallgatnak rám.” Nem, Jézus azt mondta, hogy „mindenki”, aki az igazsághoz tartozik, hallgatja az Ő hangját.

f) Mit mondtak Jézus tanítványai az Ő szolgálatáról

Péter az ApCsel 4:12-ben így szólt: „Nincs másban üdvösség, mert nincs más név az ég alatt, amelyet az embereknek adtak volna, és amelyben üdvözülnénk.” Bár igaz, hogy Péter zsidókhoz szólt, azt mondta nekik, hogy nincs más név 1) az ég alatt, 2) amelyet az embereknek adtak volna.

1 János 2:1b–2: „Jézus Krisztus, az Igaz. Ő maga a bűneinkért való engesztelő áldozat, és nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűneiért is.”

Miért ment János apostol Kis-Ázsiába, Tamás keletre, valószínűleg egészen Indiáig, András pedig Szkítiába, és miért mentek a többi apostol máshová, hogy az evangéliumot hirdessék a nem zsidóknak? Éppen ők tudták legjobban, kinek akarta Jézus, hogy hirdessék az üzenetét, és ők hirdették azt az egész világon.

Következtetés

Nem helyes elmulasztani ezeknek a különböző időpontokban adott verseknek az elolvasását, vagy más módon figyelmen kívül hagyni őket, és csak egyetlen, egy meghatározott időszakra vonatkozó verset figyelembe venni. Ugyanúgy nem hivatkozhatunk a Máté 15:24-re – miszerint Jézus, a világ világossága, Jézus szolgálatának abban az időszakában csak Izráel elveszett juhai számára volt az –, mint ahogyan a Máté 16:20-ra sem: „Akkor meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy Ő a Krisztus.” (A Krisztus szó a Messiást jelenti.) Jézus arra utalt, hogy abban az időben ne mondják el senkinek, hogy Ő a Krisztus, mert később azt mondta nekik, hogy menjenek ki az egész világra, és ezt is értették. Hasonlóképpen, Jézust elsősorban Izráel elveszett juhaihoz küldték abban az időben (keresztre feszítése előtt), és Ő akkor nemcsak néhány pogányhoz ment el, hanem azt is mondta a tanítványoknak, hogy terjesszék az Ő üzenetét az egész világon.

Az a bizonyíték, hogy Jézus minden emberért jött, következetes, halmozódó és elsöprő erejű. Bármely jogi mérce szerint (a bizonyítékok túlsúlya, ésszerű kétséget kizáró bizonyosság stb.) a Biblia és a történelem tanúsága bizonyítja, hogy Jézus minden népért jött. Csak egy elfogult bíró vagy esküdtszék juthatna más következtetésre.

Minden idézet a BSB-ből származik. További információkért lásd a When Critics Ask című könyv 339. oldalát.

K: A Mt 10:5–6; 15:24–26 alapján Jézus rasszista volt, aki csak a zsidókért jött? (Ahmad Deedat muszlim ezt állította.)

V: Egyáltalán nem, amint azt e 24 szakasz elolvasásából láthatjuk. Máté 2:1; 3:9–10; 4:15–16; 5:13–16; 8:1–13; 8:18–28; 10:18; 21:43; 24:14; 25:31–46; 28:16–20; Márk 7:24–30; 7:31–37; 8:1–10 (a Genezáreti-tó keleti partja); Lukács 8:22–33; 24:45–47; János 1:9,29; 3:17; 10:16; 12:46; 14:6; 17:20; 18:27; Apostolok cselekedetei 1:7-8. Jézusnak azonban volt érzéke az időzítéshez.

Feltámadása előtt Jézus először Isten népének, a zsidóknak hirdette az evangéliumot. Még az Apostolok cselekedetei 1:8-ban is Jézus azt a parancsot adta, hogy legyenek tanúi Jeruzsálemben, Júdeában és Samáriában, majd a föld végéig. Mindazonáltal Jézus halála és feltámadása előtt nemcsak a szíro-föníciai asszonynak szolgált a Máté 15:24–26-ban, hanem a szamaritánusoknak is a János 4:1–42-ben, valamint a Galileai-tó keleti részén élő pogányoknak is.

Feltámadása után, a Máté 28:19–20-ban Jézus így szólt: „Menjetek tehát, tegyetek tanítványokká minden népet, kereszteljetek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket, hogy betartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” Ezt az üzenetet Isten az Apostolok cselekedetei 10. fejezetében is újra hangsúlyozta.

Mellékesen megjegyezzük, hogy az ahmadiyya muszlimok is azt állítják, hogy Jézus kizárólag a zsidó népért jött el.

További információkért lásd: The Expositor’s Bible Commentary, 8. kötet, 244–245. oldal.

K: A Mt 10:10, Mk 6:8, Lk 9:3, 22:35,36 és 1 Sám 17:40 (KJV) versekben mi az a „scrip”?

V: Ez a King James-féle kifejezés egy táskát vagy erszényt jelent, amelyben általában pénz van.

K: Mit jelent a „salute a house” kifejezés a Mt 10:12-ben (KJV)?

V: Ez a King James-féle kifejezés azt jelenti, hogy Isten áldását kérjük a házra és a benne lakókra.

K: Mit jelent a Mt 10:13-ban az, hogy a tanítványok áldása egy házra száll, vagy visszatér hozzájuk?

V: A „ház” itt azokra utal, akik a házban laknak. Nem kellett attól tartaniuk, hogy „véletlenül” megáldanak valakit, aki valójában nem fogadja őket szívesen. Az áldás Istentől származik, nem pedig a szavaik varázserejéből.

K: Miért kellett a tanítványoknak a Máté 10:14-ben és a Márk 6:11-ben lerázniuk a port a lábukról azoknál, akik nem fogadták őket szívesen?

V: Ez egy tanúságtétel volt ellenük. Vagyis a vendégszeretetlen emberek talán átgondolják a magatartásukat, miután látták ezt a feddést. Emellett ez Istennek is tanúságtétel lenne azok ellen, akik elutasították az Ő üzenetét.

K: A Mt 10,14 és a Mk 6,11 azt jelenti-e, hogy soha ne vitázzunk senkivel, hanem egyszerűen távozzunk?

V: Nem, több okból is: meg kell vizsgálni a tizenkettőnek ebben az időben adott különleges megbízatást, és az nem azt mondja, hogy távozzanak, ha valaki ellenzi őket. Inkább azt, hogy rázzák le a port a lábukról jelként, AMIKOR távoznak, ha senki sem fogadja őket. Végül pedig Péter és Pál apostolok vitáztak másokkal, és Apollós, aki nem volt apostol, szintén vitázott.

Akkoriban adott különleges megbízás:

A Máté 10:5–20 valószínűleg ugyanazt az eseményt írja le, mint a Márk 6:11, és az egész szakaszt kell figyelembe venni, nem csak egy vers egy részét. A tizenkét tanítványnak nem szabadott botot, sem pénzt magukkal vinniük, és mások házában sem szabadott megszállniuk. Ez nem az az irányelv, amely az azt követő összes evangelizációra vonatkozik. Az a tény, hogy nem szabadott egy helyen maradniuk, és vitatkozniuk (ellentétben azzal, ahogyan Pál később a Tyrannus-teremben tette az ApCsel 19:9-10-ben), ésszerű, mivel kezdetben terjesztették az üzenetet.

Még akkor sem kellett elmenniük, ha valaki ellenezte őket. Inkább annak a házában kellett maradniuk, aki szívesen fogadta őket. Ha a városban senki sem fogadta őket szívesen, akkor elmentek, és lerázták a port a lábukról.

Rázzák le a port, AMIKOR elmennek

A görög szöveg itt valójában nem azt mondja nekik, hogy távozzanak. Inkább azt mondja, hogy rázzák le a port a lábukról, AMIKOR távoznak. Mind nekik, a jövőbeli keresztényeknek, mind nekünk lesznek olyan helyzetek, amikor ugyanazon a helyen egyesek ellenzik őket, mások pedig támogatják őket. A 2 Korinthus 10:3–6-ban Pál így mondja: „Mert bár testben élünk, nem a test szerint harcolunk. A mi harcunk fegyverei nem a világ fegyverei. Hanem olyan isteni erővel bírnak, amellyel leromboljuk az erődítményeket. Leromboljuk az érveket és minden olyan gondolkodásmódot, amely Isten ismerete ellen áll; és minden gondolatot fogságba ejtünk, hogy engedelmeskedjen Krisztusnak.” (BSB)

Jézus vitája másokkal

Jézus a Máté 22:41–46-ban és más helyeken is kérdésekkel vitatkozott a farizeusokkal.

Aztán Jézus hangnemet váltott, és a Máté 23:1–37-ben nagyon-nagyon kemény feddést használt.

Jézus azt mondta a farizeusoknak, hogy elkövethetik a Szentlélek elleni megbocsáthatatlan istenkáromlás bűnét a Máté 12:22–33-ban.

Jézus becsmérlő kifejezéseket használt! A Máté 12:39–41-ben „gonosz és házasságtörő nemzedéknek” nevezte azokat a zsidókat. A Máté 23:15-ben „a pokol fiainak” nevezte azokat, akik ellene szegültek.

Jézus a Máté 22:29–32-ben kifejezetten elmondta a szadduceusoknak, hogy tévednek, mert nem ismerik az Írásokat és Isten hatalmát.

Péter, Pál, István és Apollós vitáztak másokkal

Jézuson kívül Pál is bizonyította Antiochiában az ApCsel 9:19–25-ben, hogy Jézus a Krisztus. Sikerrel járt, de ellenállásba is ütközött. Addig nem távozott, amíg a zsidók meg nem próbálták megölni.

Amikor Elimas az ApCsel 13:8–12-ben ellenezte Pált, Pál megdorgálta őt, és nem távozott.

Amikor Efézusban zavargás tört ki Pál ellen, Pál beszélni akart velük az ApCsel 19:30 szerint.

Jeruzsálemben Pál az Apostolok cselekedetei 22:2–22 szerint beszélt az ellenséges tömeghez.

Péter az Apostolok cselekedeteiben vitázott a hitetlenekkel, Pál pedig még gyakrabban vitázott velük. Nehogy valaki azt mondja, hogy ez csak az apostolok feladata volt: Apollós nem volt apostol, mégis vitázott. Ugyanakkor nem helyes azt feltételezni, hogy minden egyes hívő alkalmas arra, hogy másokkal vitázzon.

A korai, nikéai zsinat előtti keresztények

A korai, nikaiai zsinat előtti keresztények, akiket Isten a római világ átalakítására használt, tanúságtételük során széles körben alkalmazták a meggyőzést és az érvelést. Ezek a módszerek a Justinosz mártír és Trypho, a zsidó közötti barátságos és hosszadalmas párbeszédtől kezdve olyanokig terjedtek, mint Arisztidész, Theophilus az Antiochiai, Mathetes Diognetushoz írt levele és Tertullianus, akik részletesen leírták a görög-római istenségek állítólagos szégyenletes cselekedeteit, egészen Iréneuszig és Hippolytusig, akik széles körben cáfolták a gnoszticizmus sokféle irányzatát. Arnobius nagyon humoros gúnyolódással élt a görög-római pogánysággal szemben. Lactantius megmutatta, miért téves a görög filozófia. A listát itt tekintheti meg:

www.BibleQuery.org/History/ChurchHistory/WhatEarlyChristiansTaughtOnExperienceandPractice.html (vagy .docx) oldalon. Keresés a kisbetűs „r1”-től kezdve.

Végül, ha nem értesz egyet velem és a városban élő többi emberrel, és továbbra is úgy gondolod, hogy nem kellene meggyőznöd vagy vitatkozni azokkal, akik nem értenek egyet veled, hanem inkább el kellene hagynod a várost, akkor ha akarod, hívhatok neked egy költöztetőautót. ;-)
Komolyan, ez valójában két jó kérdést vet fel: hogyan vitáztak Jézus és a korai keresztények azokkal, akik nem értettek velük egyet, és mikor kellene abbahagynunk a vitát, és elmennünk? A következő két kérdés ezekkel a témákkal foglalkozik.

K: A Mt 10,14 és a Mk 6,11 szerint mikor kell abbahagynunk a vitát egy nem kereszténnyel, és egyszerűen elmennünk?

V: Legalább három szempontot kell figyelembe venni.

Közvetlen veszély

Ha a te életed, a családod vagy más keresztények élete közvetlen veszélyben van a jelenléted miatt, érdemes megfontolnod, hogy vajon Isten azt akarja-e, hogy távozz. Pál elmenekült Antiochiából, amikor megpróbálták megölni, és a keresztények gyakran menekültek, amikor üldözték őket. Egyrészt készeknek kell lennünk arra, hogy Krisztusért meghaljunk, másrészt viszont lehet, hogy Isten azt akarja, hogy még egy ideig éljünk, hogy még többet hirdethessük az evangéliumot, és menekülésünk lehet az az eszköz, amelyet Isten választott a megőrzésünkre.

Csökkenő hozam kontra egyéb lehetőségek

Elértem azt a pontot, ahol már nem tudom minden lehetséges időmet arra fordítani, hogy minél többet tanúskodjak minden egyes embernek, aki e-mailt küld nekem, és közben még maradjon időm aludni, a családommal lenni és a rendes munkámat végezni. Néhány embernek talán csak rövid válaszokat adok, vagy elutasítok bizonyos szolgálati lehetőségeket, hogy legyen időm olyan dolgokra, amelyeket fontosabbnak tartok. Egyszer Pál elment egy városba, ahol néhányan már elfogadták Krisztust. Pál dönthetett volna úgy, hogy jót cselekszik, és élete hátralévő részét abban az egy városban tölti azzal, hogy megpróbálja megtéríteni az ott élő összes többi embert. Ehelyett azonban Pál továbbment más városokba. Ne hagyd, hogy a jó cselekedetek megakadályozzanak abban, hogy nagyszerű dolgokat tegyél.
Másrészt viszont folytattam a vitát olyan szekták tagjaival, akiknél rendkívül csekély reményem volt arra, hogy megbánják bűneiket. Ezt azért tettem, mert ott voltak más nem keresztények is, és szerettem volna, ha figyelmeztetik őket, hogy ne csatlakozzanak hozzájuk.

Ha a vitád vagy a prédikálásod káros lenne, vagy elzárná az emberek fülét

Habozom ezt megemlíteni, mert a legtöbb embernek éppen ellenkező problémája van: nem elég bátor az evangélium hirdetésében. Jézus azt mondta, hogy imádkozzunk több munkásért az aratásra, Pál pedig a Filippi 1:14-ben örült annak, hogy szenvedései más hívőket arra ösztönöztek, hogy bátrabban és félelem nélkül hirdessék az evangéliumot. Továbbá a 2 Korinthus 2:15 azt mondja, hogy (ha helyesen cselekszünk) a pusztuló emberek számára a halál illatát fogjuk árasztani. Az evangélium sértő, és ha szavaink soha nem sértik meg senkit, akkor nem végezzük a feladatunkat. Ugyanakkor, bármennyire is sértő az evangélium egyesek számára, nem szabad tovább fokoznunk ezt a sértést. Az Efézusbeliekhez írt levél 4:15 szerint szeretettel kell mondanunk az igazságot. Különösen a modern kultúrában előfordulhat, hogy az igazságot kellemetlen vagy tapintatlan módon mondjuk el, és ezzel szükségtelenül elriasztjuk az embereket. Olyan gyakran hirdethetjük az evangéliumot ugyanazoknak az embereknek, hogy a nyaggatásunk idegesítővé válhat. Nem akarjuk fokozni az evangélium sértő hatását, de azt sem akarjuk, hogy az evangélium sértő hatása csökkenjen.

K: Miért tanította Jézus a Máté 10:14–15, 40–42-ben, hogy olyan fontos az igaz embert befogadni?

V: Az igaz ember befogadása sok mindent magában foglalt. Nem csupán azt jelentette, hogy befogadják őt, hanem azt is, hogy segítséget, támogatást nyújtanak neki, és az elkövetkező évtizedekben menedéket biztosítanak a üldöző hatóságok elől. Az igaz ember befogadása azt is jelentette, hogy elfogadják a tanítását, és hajlandók tőle tanulni. Azt is magában foglalta, hogy lehetőséget adnak neki mások tanítására.

K: A Mt 10:15-ben miért lesz a ítéletnapon elviselhetőbb a sorsuk Sodomának és Gomorrának, mint azoknak, akik nem fogadták be a tanítványokat az otthonukba?

V: A Szentírás nem mondja meg, de Isten az embereket aszerint ítéli meg, amit tudhattak (Róma 4:15; 5:13). Bár Sodoma és Gomorra lakói nagyon gonoszak voltak, Istenről nagyon keveset tudtak. Azok az emberek, akik nem annyira gonoszak, de sokat tudnak Istenről, mégis elutasítják Isten tanítványait, súlyos ítélettel kell szembenézniük.

K: A Mt 10,16-ban hogyan kell nekik (és nekünk) kígyókhoz hasonlóan bölcseknek, ugyanakkor galambokhoz hasonlóan ártatlanoknak lennünk?

V: Nagyon egyszerűen: tisztában kell lennünk mások cseleivel és lehetséges csapdáival, de magunk soha nem szabad gonosz cseleit szőnünk.

K: A Mt 10,19-ben hogyan adja a Szentlélek a keresztényeknek a szavakat, amelyeket mondaniuk kell, amikor üldözés alatt állnak?

V: Akár üldözés alatt áll egy keresztény egy adott pillanatban, akár nem, néha a Szentlélek egyszerűen csak beugrik az illető elméjébe, hogy mit mondjon. Másodsorban Isten úgy is elintézheti, hogy a körülötted lévő mindennapi dolgokban megláss vagy meghallj olyasmit, ami kapcsolódik ahhoz az üzenethez, amelyet át kell adnod. Például közvetlenül azelőtt, hogy az athéniakhoz szólt, Pál számos bálványt látott, valamint egy ismeretlen istennek szentelt oltárt. Emellett a Biblia olvasása is emlékeztet bennünket az igazságra. Még ha egy keresztény tökéletesen ismerné is a Biblia minden történetét és tanítását, akkor is fontos lenne a Bibliát olvasni, hogy emlékeztessen az igazságra.

K: A Mt 10,19–20-ban, amikor a Szentlélek adja a keresztényeknek a mondandó szavakat, ez azt jelenti-e, hogy abban a pillanatban a szavak hibátlanok (nincs bennük hiba), vagy tévedhetetlenek (nincs bennük jelentős teológiai hiba)?

V: Hacsak a Szentlélek nem pontos szavakat ad, és nem lehet biztosan tudni, hogy az illető hibátlanul hallotta-e azokat, akkor lehetséges, hogy egy engedelmes keresztény is hibásan beszélhet.

K: A Mt 10,21–22, 35–36-ban miért állnának fel egy keresztény család tagjai egy keresztény ellen?

V: Gonoszság, ha egy Istent imádó családtagjai fellépnek ellene. Hallottam egy algériai fiúról, aki áttért az iszlámról a kereszténységre. Amikor nem volt hajlandó visszavonni hitvallását, saját édesanyja patkánymérget tett az ételébe.

K: Miért mondta Jézus a Máté 10:23-ban a keresztényeknek, hogy meneküljenek az üldözés elől, hiszen Isten védi őket?

V: Isten bármilyen módon megvédhet minket, ahogyan csak akarja, és az egyik módja ennek az, hogy megmondja nekünk, mikor kell menekülnünk.
Egyrészt nincs szégyellnivaló a menekülésben, ahogyan sok keresztény tette azt is, miután Istvánt megkövezték az ApCsel 8:1–8 szerint. Másrészt vannak olyan idők, amikor Isten nem azt akarja, hogy meneküljünk, hanem hogy kiálljunk és szenvedjünk érte. Különböző alkalmakkor mind Jézus, mind Pál szándékosan mentek Jeruzsálembe, tudva, mi vár rájuk ott.

K: A Máté 10:23-ban Jézus eljövetele soha nem valósult meg, mivel Ő még azelőtt eljönne, hogy ők bejárnák Izráel összes városát? (Ezt a muszlim Ahmad Deedat vetette fel.)

V: Nem, mert menekülésük során nem jártak volna végig Izrael minden városán, mielőtt Jézus eljött volna, és soha nem is jártak végig Izrael minden városán. Ez a jövőbeli esemény nagy valószínűséggel a nagy nyomorúság idején fog bekövetkezni.

K: Mit jelent a Máté 10:23-ban az, hogy Jézus eljön, mielőtt bejárnák Izrael összes városát?

V: Először is, mi nem a válasz, majd néhány tény, végül pedig a válasz.

Ami nem a válasz: Azt írja, hogy Jézus „eljön”, tehát nem utalhat a mennybemenetelére, amikor Jézus elment. Egyesek úgy gondolják, hogy Jézus eljövetelére utal, amikor elítéli Jeruzsálemet, de itt semmi sem említődik a templomról.

Néhány tény: Nincs bizonyítékunk arra, hogy a tanítványok üldözést szenvedtek volna, mielőtt Jézust keresztre feszítették. Bár a templom pusztulása Kr. u. 70-ben történt, ha Jézus akkor titokban és láthatatlanul eljött volna, az első keresztény egyházban senkinek sem lett volna erről fogalma. Valójában Kr. u. 70 után körülbelül 14 korai keresztény írt Krisztus visszatéréséről, mint jövőbeli eseményről.

Két pont a válaszban: Először is, Jézus a Máté 10:21–22-ben nem az evangélium hirdetéséről beszél, hanem arról, hogy városról városra mennek az üldözés elől. Tehát az üldözés elől való menekülés, úgy mondhatnánk, „elindítja az órát”. Abban az időben a keresztényeknek nem fog elfogyni a menekülési hely, ahová menekülhetnek, mielőtt Krisztus visszatér. Ez a jövőben fog megtörténni, valószínűleg a nyomorúság idején.

Másodszor: függetlenül attól, hogy ez mikor történik meg, nincs bizonyíték arra, hogy az apostolok bejárták volna Izrael minden városát, így ez még nem történt meg.

K: A Máté 10:23 szerint minden városban hirdetni fogják az evangéliumot, vagy a Máté 24:14 szerint nem fogják hirdetni?

V: Fontos, hogy gondosan olvassuk el a verseket, nehogy félreértsük azok üzenetét. A Máté 24:14 szerint az evangéliumot az egész világnak hirdetik majd, bizonyságul minden népnek. Ez nem jelenti azt, hogy minden egyes embert kényszerítenek a hallgatásra; de a televízió, a rádió és az internet segítségével az evangéliumot manapság szinte az egész világnak hirdetik, talán néhány elszigetelt törzsi terület kivételével.

A Máté 10:23 nem szól arról, hogy Izrael minden városában hirdetik-e majd az evangéliumot vagy sem. Inkább az üldözés elől való menekülésről beszél, és a keresztényeknek nem fog kifogyni az a város Izraelben, ahová menekülhetnek, mielőtt Krisztus visszatér.

K: A Mt 10:25-ben, a Mk 3:22-ben és a Lk 11:15–19-ben ki az a „Beelzebub”?

V: Ez egy démon neve, akit a zsidók ezen a néven ismertek. A „Beelzebub” név a Baal szóból származik, ami Urat jelent, és a zebub szóból, ami „legyeket” jelent.

K: Mit jelent a Máté 10:26-ban az, hogy nincs olyan rejtett dolog, ami ne kerülne napvilágra?

V: Végül minden kiderül. Pontosabban: az utolsó ítéletkor Isten minden cselekedetet (Jelenések 20:13), minden hiábavaló szót (Máté 12:36–37) megítél, sőt minden gondolatunkat is ismeri (Zsoltárok 139:2, 4).

K: A Mt 10,28-ban Isten vagy a Sátán az, akitől félni kell, mert a pokolban mind a testet, mind a lelket elpusztítja?

V: Ez a szakasz Istenre utal.

K: A Mt 10,28-ban hogyan pusztulnak el a fizikai testek a pokolban?

V: Az itt szereplő görög szó a Gehenna, amely a pokolra utal, de ez a szó egy Jeruzsálemtől délre fekvő nagy szemétdombra is utal. Függetlenül attól, hogy a gonosz ember első teste hol pusztul el, feltámadási teste a Tűz-tóba kerül, és ott pusztul el, mert nem hajlandó elfogadni Jézus Krisztust Urának és Megváltójának.

K: A Mt 10:33-ban, ha egy keresztény egy pillanatnyi gyengeségében tagadná Krisztust az emberek előtt, vajon Jézus is elutasítaná-e azt a keresztényt, és a pokolba kerülne-e?

V: Péter is ezt tette, de Péternek megbocsátottak. Krisztus tagadása és a bűnbánat nem megbocsáthatatlan bűn, mert nincs megbocsáthatatlan bűn, kivéve a Szentlélek elleni istenkáromlást (Máté 12:31,32; Márk 3:28-30; Lukács 12:10-11).

K: A Máté 10:34-ben hogyan lehet, hogy Jézus, a béke fejedelme, nem békét, hanem kardot hozott?

V: Jézus senkire sem emelte kardját (legalábbis a második eljöveteléig nem), mégis családok szakadtak szét, és sok keresztényt megöltek Jézus nevéért. Jézus itt azt mondja, hogy bár Ő a Béke Fejedelme, ne feltételezzük, hogy azért jött, hogy máris békét hozzon a földre, bár Jézus az Efézusbeliekhez írt levél 2:14–17 és a Filippiakhoz írt levél 4:6–7 szerint már most is békét hoz a hívők szívébe.

K: Miért kell a Máté 10:37 szerint Istent jobban szeretnünk, mint a saját családunkat?

V: A Márk 12:29–30-ban Jézus azt mondta, hogy Isten szeretete az első parancsolat. Isten teremtett minket, és Ő szeret minket mindenekelőtt, ezért Istennek kell a legnagyobb hűségünket adnunk.

K: A Máté 10:41 szerint hogyan kapjuk meg a próféta vagy az igaz ember jutalmát azzal, hogy befogadjuk a prófétát vagy az igaz embert?

V: Ez legalább két szempontból igaz.

1. Amikor valaki befogadja őket és elfogadja az üzenetüket, az a személy áttérhet a keresztény hitre, és ő is igaz emberré válhat.

2. Amikor Jézus nevében fogadunk egy keresztényt, az igaz cselekedet, és olyan, mintha Jézust fogadnánk, ahogyan azt a Máté 25:33–40 mondja.

K: Miért kérdezte János Jézustól a Máté 11:3-ban, hogy Ő-e az ígért Messiás, hiszen a János 1:32-ben látta, hogy a Szentlélek galambként száll le Jézusra?

V: Keresztelő János a Holt-tenger melletti Machaerus erődítményében volt fogságban, amint azt Josephus „A zsidók régiségei” című művének 18. könyve 119. fejezete (2. vers) említi. Lehet, hogy János még nem hallott Jézus csodáiról és szolgálatáról. Vagy talán azon tűnődött, vajon Jézus természetfeletti módon kiszabadítja-e őt a börtönből. Legalább négy, egymást kiegészítő lehetőség merül fel:

Kétség: Talán Jánosnak itt egy pillanatnyi kétsége támadt. Az első keresztény író, Tertullianus (198–220) volt az első, aki ezt felvetette.

Zavar: Talán János látta, hogy az első eljövetelre vonatkozó próféciák beteljesednek, és elgondolkodott a második eljövetelre vonatkozó próféciákon.

Türelmetlenség: William Hendriksen szerint „Talán János nehézsége nem a hitében, hanem a türelmében rejlett. János nagyon bölcs döntést hozott, amikor ahelyett, hogy magában tartotta volna Jézussal kapcsolatos nehézségét, vagy másokkal beszélt volna róla, de nem a megfelelő személlyel, inkább Jézushoz fordult vele.” (The Gospel of Matthew, 1973, 84. o.)

Jézus ösztönzése: Hasonlóképpen, talán János arra ösztönözte Jézust, hogy mutasson meg több hatalmat, vagy mindkettő.

K: Miért nem mondott Jézus egyszerűen igent vagy nemet a Máté 11:3–6-ban?

V: Könnyű dolog azt állítani, hogy valaki a Messiás. De egészen más dolog ezt a kijelentést csodás bizonyítékokkal alátámasztani. Jézus mind Jánosnak, mind a hallgatóságának emlékeztette őket azokra a bizonyítékokra, amelyeket Jézus nyújtott.

K: A Mt 11,3-ban: voltak-e olyan időszakok az életedben, amikor Istenért tanúskodtál és éltél, és mégis zavarodottnak vagy csalódottnak érezted magad?

V: Keresztelő János bátran hirdette az igét, hűségesen követte Istent. Kitartó erőfeszítései miatt János végül a puszta szabadságából a szűk börtönbe került, ahol később kivégezték. De mindezt a nagy Messiásért tette, aki látványos dolgokat fog véghezvinni, és hamarosan hatalmában kinyilatkoztatja magát – csakhogy ez nem úgy tűnt, mintha bekövetkezne, legalábbis János által várt időkereten belül. Keresztelő János zavarba jött, és csak meg akarta győződni arról, hogy mindaz, amiért dolgozott és szenvedett, nem volt hiábavaló.

Ahelyett, hogy Jézus magán vagy nyilvánosan megdorgálta volna Jánost a kételyei miatt, üzenetet küldött hozzá, hogy elmondja neki: a dolgok hamarosan bekövetkeznek, és már most is láthatja a csodákat – Ézsaiás 35:5–6 szavait idézve. Majd nyilvánosan is megerősítette Jánost, kételyei ellenére.

János talán zavarban volt, de vannak olyan pillanatok, amikor mi is zavarban lehetünk. Néha a jó irányú változás nem a mi időtervünk szerint történik. Néha úgy tűnhet, hogy minden, amit tettünk, hiábavaló volt. Néha, akárcsak Jób, fogalmunk sincs arról, miért követjük hűségesen Istent, és mégis annyi rossz dolog történik velünk.

K: A Mt 11:11 és a Lk 7:28 azt tanítja-e, hogy Keresztelő János a pokolba került, ahogyan azt Moon tiszteletes „Isteni elv” című művének 161. oldala tanítja?

V: Nem. A János 10:41–42 azt mutatja, hogy János bizonyságtétele sokakat arra vezetett, hogy higgyenek Jézusban. Óvatosnak kell lennünk, amikor egy Istenért meghalt mártírt kudarcnak minősítünk, és azzal vádoljuk, hogy megsértette Istent. Amikor Jézus azt mondja, hogy a mennyek országában a legkisebb is nagyobb, mint [Keresztelő János], arra utal, hogy Jézus még nem nyitotta meg az utat a mennybe, és Keresztelő János valójában az ószövetségi korszak utolsó prófétája volt. Továbbá, ha Keresztelő János tanításában kudarcot vallott, akkor miért mondta Jézus a Máté 21:32-ben, hogy az embereknek hinniük kell Keresztelő Jánosban?

K: Mit jelent a Máté 11:11-ben és a Lukács 7:28-ban az, hogy aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb, mint Keresztelő János?

V: Ez nem azt jelenti, hogy Keresztelő János nem nyert üdvösséget, vagy hogy rossz ember volt, mert a vers első részében Jézus nagy dicséretben részesítette őt, és mint a kiválasztott előfutár, Keresztelő Jánosnak olyan helye volt a történelemben, amilyet senki másnak nem volt. De a mennyek országa még nem jött el a földre, ezért Keresztelő Jánost megölték, mielőtt részese lehetett volna annak. Ráadásul a hívők szellemi megértése nagyobb lesz, mint amilyen Keresztelő Jánosé volt.

Van még három további nézőpont is, amelyek mindegyike igaz lehet.

Héber idióm: Ez a kifejezés nagyon hasonlít Johanan ben Zakkai, az első század egyik legtekintélyesebb tudósának, aki Hillel nyolcvan tanítványa közül a „legkisebb” volt, egyik rabbi mondásához; ez a mondás nem János státuszának csökkentését célozta, hanem kortársaié emelését.

Senki Jézusig: Még Keresztelő János sem volt még a mennyek országában. Senki sem volt ott, amíg Jézus halála és feltámadása révén meg nem nyitotta az utat.

Relatív helyzet a mennyben: Ne feledjük, hogy Keresztelő János már születése előtt megteltek a Szentlélekkel. Egy feltételezés szerint talán azok a mennyben lévő hívők, akiknek születésük után újjászületniük kellett, magasabb rangot fognak betölteni, mint azok, akiknek nem kellett ezen keresztülmenniük.

K: A Mt 11,12–13-ban hogyan szenvedett erőszakot a mennyek országa?

V: Keresztelő János bebörtönzésétől (és későbbi kivégzésétől) napjainkig erőszak éri a Mennyek Országát, és ez a jövőben is így lesz. Jézus ezt akkor mondta, miután Keresztelő János – akit Heródes éppen bebörtönzött – üzenetet küldött neki. Sokan úgy vélik, hogy az erőszak és az erőszakos, erőszakot alkalmazó emberek nem pozitív, hanem negatív jelenségek. Mások viszont ezt pozitívnak tartják.

K: A Máté 11:12–13 szerint az Újszövetség ideje óta hogyan mozdították előre, vagy próbálták előmozdítani az erőszakos emberek Isten országát?

V: Az I. Niceai Zsinat után 50 éven belül az egyház tagjai másokat üldöztek az egyház előrehaladása érdekében. Néhány keresztény számára meglepő lehet, hogy a Sátán és a démonok NEM minden erőfeszítésüket az egyház megsemmisítésére fordítják. Miért pusztítanának el valamit, ha annak nagy részét átvehetik, és felhasználhatják gonosz céljaik elérésének eszközeként? A pusztítás csak az egyik Sátán taktikája; a beszivárgás egy másik. Bár a spanyol inkvizíció a legismertebb példa, számtalan keresztes hadjárat és üldözés volt a waldenszek, a zsidók, a protestánsok és mások ellen.

K: A Mt 11:14; 17:12; Mk 9:11–13 és Lk 1:17 versekben hogyan volt Keresztelő János Illés szellemében és erejében? Illés reinkarnációja volt?

V: Nem. Keresztelő János Illés szellemében és erejében jött, de nem Illés reinkarnációja volt. Jézus első eljövetelekor Keresztelő Jánosnak Illés célja és küldetése volt. Természetesen Illés (nem Keresztelő János) maga is rövid időre megjelent a megdicsőüléskor. Sokan úgy gondolják, hogy Illés lesz az egyik a két tanú közül közvetlenül a Jelenések 11:3–12-ben említett hetedik trombita előtt.

Az első ismert író, aki foglalkozott ezzel a verssel, Justínus mártír (kb. 138–165), aki észrevette, hogy az a fogalom, miszerint valaki más szellemét hordozza, nem kizárólag Illésre és Keresztelő Jánosra jellemző. Isten megígérte, hogy Józsuénak Mózes szelleme lesz. (Párbeszéd Tryphóval, a zsidóval, 49. fejezet, 220. oldal). Elizeusnak is kettős része volt Illés szelleméből a 2 Királyok 2:9–10-ben.

János megnyitotta az utat Jézus előtt, majd félreállt, hogy Jézus átmehessen.

K: A Máté 11:16–17 és a Lukács 7:32 szerint miben hasonlított az a nemzedék a piactéren nyüzsgő, nyűgös gyerekekre?

V: A gyerekek rosszul figyelnek, rövid a memóriájuk, és néha nagyon ésszerűtlenek tudnak lenni. Nehézséget okozhat számukra, hogy a sajátjukon kívül más nézőpontot is megértsenek. Jézus a Lukács 7:33–35-ben magyarázza el, miért mondta ezt: Egyrészt bírálják Keresztelő Jánost azért, mert nem iszik bort és nem eszik rendes ételt, másrészt viszont megfordulnak, és Jézust bírálják azért, mert bort iszik és rendes ételt eszik.

Hasonló helyzetet tapasztaltam Salt Lake Cityben, amikor mormonok között végeztem szolgálatot. A mormonok megkérdezték, voltam-e valaha mormon, és én azt válaszoltam: „nem”. Mivel soha nem voltam mormon, hogyan érthetném meg, amit tanítanak? Ugyanezt a kérdést feltették a mormonból kilépett keresztényeknek is, akik „igen”-nel válaszoltak. Hogyan hallgathatnának olyanra, aki hitehagyott lett, és elhagyta az egyházukat? Nyilvánvalóan egyes emberekhez egyszerűen nem lehet eljutni.

K: Miért nevezte meg Jézus név szerint ezeket a városokat a Mt 11,20-ban?

V: A „elítélni” jelentésű görög szó, az oneidizein, nagyon erős feddést vagy felháborodást jelent. Jézus nem csupán azt mondta, hogy ha nem fogadják el Őt a Messiásként, elvesznek. De ennél is erőteljesebben: Jézus azt mondja, hogy a végső ítéletkor a gonosz, romlott városoknak, mint Sodoma és Gomorra, jobb sors jut, mint ezeknek a városoknak. A büntetés mértéke figyelembe veszi a lehetőségeket. Másodszor, Jézus felháborodott azon, hogy nem hittek abban, hogy Ő Istentől jött, még azután sem, hogy csodákat tett a városaikban.

Mellékesen megjegyezzük, hogy nem tudjuk biztosan, hol található Korazin, de valószínűleg a mai Khirbet Kerazeh helyén feküdt, amely Káfarnaumtól két mérföldre északkeletre található.

K: A Mt 11,23–24-ben miért lenne hajlandó itt bűnbánatot tartani Szodoma?

V: Jézus itt túlzást használ, hogy kifejezze: ha a szodomaiaknak olyan ismeretük lett volna Istenről, mint a zsidóknak, nem lettek volna annyira gonoszak, hogy elpusztítsák őket. Még az asszírok is bűnbánatot tartottak, amikor Jónás eljött hozzájuk, de a galileaiak közül néhányan még akkor sem voltak hajlandók bűnbánatot tartani, amikor maga Isten jött el hozzájuk.

K: Miért köszönte meg Jézus a Máté 11:25–26-ban az Atyának, hogy elrejtette az igazságot az úgynevezett bölcsek elől?

V: Nem lenne furcsa, ha az intelligensebbek, és azok, akik több oktatást engedhettek meg maguknak, pusztán tudásuk révén jobban tetszenének Istennek, vagy közelebb állnának a mennyhez? Nem így van; az intelligencia és az oktatás tekintetében egyenlőek a feltételek. Azok állnak közel Istenhez, akik hajlandók elismerni Isten előtt saját tehetetlenségüket, amint azt a farizeus és a vámszedő példázata is mutatja.

K: A Mt 11,25–26-ban milyen módszerekkel akadályozza meg Isten, hogy az emberek rájöjjenek bölcsességére?

V: Azok az emberek, akik annyira okosak voltak, hogy azt hitték, Isten nélkül is képesek megérteni az életet. Bölcsnek lenni nem rossz dolog, de a saját bölcsességedben bízni Isten helyett az már igen.

K: A Mt 11,25–26 szerint köszönetet kell-e mondanunk Istennek azért, hogy elrejtette az igazságot?

V: Jobb, ha egyszerűen csak hálát adunk Istennek az igazságért és azért, ahogyan azt kinyilatkoztatta. Jézus azt mondja, hogy az intelligensebb embereknek nincs előnyük a kevésbé intelligensekkel szemben Istenről szóló igazság megtalálásában. Az igazságot úgy rejtették el, hogy az emberek saját bölcsességükkel, Istentől függetlenül nem találhatják meg. Ugyanakkor paradox módon azok, akik meg akarják ismerni az igazságot, meg is fogják találni, még ha csak kisgyerekek is.

K: A Mt 11,27-ben hogyan kerül minden Jézus kezébe?

V: Minden Jézus kezébe kerül többféle módon is. Mindenki meghajol Jézus előtt, Jézus ítél majd az emberek felett, és Jézus megmentett minket.

Jézus azonban itt nem azt hangsúlyozza, hogy ő „egy” megváltó, hanem azt, hogy nincs más üdvösség, csak az, hogy Jézus megment minket. Egy mai felnőtt, egy csecsemő vagy egy olyan ember, aki régebben halt meg, amikor még nem ismerte Krisztust, vagy Jézuson keresztül jut a mennybe, vagy egyáltalán nem jut oda.

K: A Mt 11,27-ben hogyan lehetséges, hogy senki sem ismeri az Atyát, kivéve a Fiút és azokat, akiknek a Fiú kinyilatkoztatja az Atyát?

V: Ez nem csak egy, hanem két szempontból is igaz.

Ismeret: Ha Isten úgy akarta volna, elrejtőzhetett volna, úgy, hogy egyáltalán nem tudnánk róla semmit. Isten úgy döntött, hogy kinyilatkoztatja magát, részben Ábrahámon és a prófétákon keresztül, de a legteljesebb kinyilatkoztatás Jézus Krisztus földre jövetelével történt.

Üdvösség: Mindenki, aki üdvözült, és mindenki, aki üdvözülni fog, a Messiáson, Jézuson keresztül üdvözül. Még azok is, akik Jézus születése előtt követték az Igaz Istent, és nem ismerték Jézus nevét, Jézuson keresztül üdvözülnek. Az ApCsel 4,12 szerint az üdvösség sehol máshol nem található meg. A Filippi 2,9–11 szerint Jézus nevére minden térd meghajol a mennyben, a földön és a föld alatt, és minden nyelv bevallja, hogy Jézus Krisztus az Úr.

K: Miért mondja Jézus a Máté 11:27-ben, hogy senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és azok, akiknek a Fiú elhatározza, hogy kinyilatkoztatja Őt, hiszen a Zsoltárok 145:18 szerint Isten közel van mindazokhoz, akik Őt hívják?

V: A „Kilenc kérdés, amit az emberek a judaizmusról tesznek fel” című könyv 86–87. oldalán felvetik ezt a kérdést. A válaszban három szempontot kell figyelembe venni.

Mindenki, akit Jézus kiválaszt: Jézus soha nem mondta, hogy egyedül ő ismeri az Atyát. Inkább azt mondta, hogy csak ő és azok, akiket Jézus kiválaszt, ismerik az Atyát.

Időbeli keret: Jézus nem határozta meg, hogy ez a jövőben, az utolsó ítéletkor, a jelenben, a múltban vagy mindegyikben történik-e. Ez a kijelentés a jövőre nézve is igaz, mert a végén mindenki Krisztus, a mi bírónk előtt fog állni, amint azt a János 5:22–23 is mutatja. Jézus szavai az Ő idejében is igazak voltak, hiszen János 8:24-ben azt mondta a zsidóknak, hogy ha elutasítják Őt, valóban bűneikben fognak meghalni. Ez talán igazságtalannak tűnhet annak, aki úgy gondolta, hogy a mennybe jutás csupán a Szentírás olvasásán és a szavakra való támaszkodáson múlik, nem pedig az engedelmességen. Jézus azonban a János 14:6-ban azt mondta, hogy Ő az út, az igazság és az élet, és senki sem juthat az Atyához, csakis Őáltala. Egy bizonyos értelemben azonban Jézus szavai az Ő ideje előtt is igazak voltak. Nemcsak az 1 Korinthus 10:4 szerint volt az izraelitákkal a pusztában, hanem a keresztre feszítése és feltámadása is – amely életet hozott minden hívőnek, akik Krisztus előtt és után is éltek – már a világ teremtése óta elrendelt volt az ApCsel 2:23 szerint.

Különleges kapcsolat: Mindezek alapján Jézusnak és a Szentléleknek valóban van egy olyan különleges kapcsolata az Atyával, amilyen senki másnak nincs.

K: A Máté 11:28 szerint hogyan ad nekünk Jézus pihenést?

V: Ezt az igazságot legalább ötféleképpen alkalmazhatjuk az életünkre.

A félelemtől való megszabadulás: Isten gondoskodik rólunk, és semmi sem történik velünk, amit Isten ne engedne meg. Az 1. Péter 1:6–9 és az 1. Korinthus 2:9 azt mutatja, hogy a menny dicsőségei mellett a földön elszenvedett szenvedéseink jelentéktelennek tűnnek majd.

A szorongástól és az aggodalomtól való szabadság: A Hegyi Beszédben Jézus kifejezetten hangsúlyozza, hogy milyen értékesek vagyunk Isten számára, és hogy az aggodalmaskodás nem csak nem kívánatos, hanem haszontalan is. A Filippi 4:6-7 azt mondja, hogy semmi miatt ne aggódjunk, hanem minden kérésünket vigyük Isten elé.

Szabadság a saját munkánktól, céljainktól és törekvéseinktől: Amikor keresztényekké válunk, a siker mércéje új értelmet nyer. A siker nem csupán azt jelenti, hogy elérjük, amit Isten elvár tőlünk, hanem azt is, hogy olyanok legyünk, amilyeneknek Isten szeretné, hogy legyünk. Ennél többről nincs szó. Többé nem kell aggódnunk amiatt, hogy mások szemében sikeresek legyünk, vagy hogy megfeleljünk a kulturális ideáloknak.

Szabadság az Ítélet miatti aggodalmaktól: Az Ítélet Napján a keresztények félelem nélkül állhatnak majd a bírószék előtt. Krisztus a keresztényeket jutalmuk (vagy jutalmuk elvesztése) alapján fogja megítélni, de a keresztények biztosak lehetnek az üdvösségben és abban, hogy elkerülik a Tűz-tavat.

Örök szabadság: szabadságunk már most, a földön kezdődik, korlátozott formában. De örökre megkapjuk a szabadságot, mint a Mennyei Király fiai.

A When Critics Ask című könyv 342. oldala jól összefoglalja: „A hívő élete abban az értelemben »könnyű«, hogy »pihenést ad a lelketeknek« (Mt 11,29), de nehéz a »test« számára, amelynek gyakran szüksége van Isten fegyelmező kezére, hogy a helyes úton maradjon. Az üdvösség „békét hoz Istennel” (Róm 5,1), de egyúttal konfliktust is okoz a világgal (1Jn 2,15–17; Gal 5,17).”

K: A Mt 11,29–30-ban mi a különbség az igát és a terhet között?

V: Az igát egy szekér húzza, amely terhet szállít. Az igát másokkal együtt húzzák. Az iga, és a terhet, amelyet húzni használnak, lehet könnyű vagy nehéz, és Jézus azt mondja, hogy az Ő igája könnyű.

A gazdának gondoskodnia kell arról, hogy az igát megfelelően illessze fel, a párnázás a helyén legyen stb. Néha felmerül a kérdés, hogy mi a könnyebb: egy gazdának összefogni az ökröket, vagy Istennek összefogni a keresztényeket. Ha egy ökör elpusztult vagy nem hajlandó mozogni, akkor a gazdának nem segít, ha igába fogja. Ha Isten lehetőséget ad a keresztényeknek azzal, hogy igába fogja őket, de egy keresztény nem hajlandó mozogni, mert Isten nem felel meg az elvárásainak, az nem segít a többi kereszténynek, akikkel együtt vannak igába fogva. Vagy ami még rosszabb: ha a keresztény úgy dönt, hogy más irányba indul, mint ahová Isten szánt, akkor az nehézségekhez vezethet.

Néha a keresztények azt várják, hogy ha követik és engedelmeskednek Istennek, az a legnagyobb áldást és jólétet hozza majd az életükbe. Isten ezt soha nem ígérte meg. A megkövezés és a verés megnyomoríthatja az embert, és Pál verései és megkövezései sem áldották meg őt fizikai értelemben. Pál valószínűleg jólétesebb életet élhetett volna, ha több időt fordított volna sátrak készítésére, és kevesebbet olyan „pénzügyileg pazarló dolgokra”, mint az evangélium hirdetése. Ha Pál sem számíthatott arra, hogy Isten követésével fizikailag és anyagilag jobb helyzetbe kerül, akkor mi sem számíthatunk rá. Isten célja az, hogy dicsőségét mutassa meg a földön, nem pedig a mi legnagyobb kényelmünket. Isten dicsőségéhez hozzátartozik, hogy hirdessük az evangéliumot, tanítványokat neveljünk, és méltó életet éljünk (Mt 10,37–38; Lk 20:35; Fil 1:27; 2Thessz 1:5,11), de nem feltétlenül a folyamatos élvezetünket. Egy ökör talán nem tudja, mi az a koncentrikus körökben való szántás; csak azt tudja, hogy kövesse gazdája vezetését. Ha el tudjuk engedni saját elvárásainkat azzal kapcsolatban, hogy Isten mit kellene tennie értünk, és egyszerűen követjük az Ő vezetését, akkor Istennek könnyebb lesz igát rakni ránk.

K: Alátámasztja-e valamilyen módon a Mt 11:29 a jógát, ahogyan azt Mark és Elizabeth Prophet tanítja a The Lost Teachings of Jesus 3 (1988) című mű 273–274. oldalán?

V: Egyáltalán nem. Jézus azt mondja, hogy vegyétek magatokra az Ő „igáját”, nem pedig a „jógát”. Az itt szereplő görög szó, a zugon, az ökrök igába fogását jelentette a mezőn való munkavégzéshez, és ennek jelentése Jézus szolgálata, nem pedig speciális fizikai tevékenységek végzése vagy a légzés szabályozása.

K: A Mt 11:29–30 szerint hogyan vegyük magunkra ma Jézus igáját?

V: Alávessük magunkat Krisztus akaratának, és adjuk át neki egész életünket. Jézus tanítson minket, legyünk szelídek és alázatosak, mint Jézus.

K: A Mt 12,1–5-ben Jézus tanítványai megszegték-e a zsidó szombatot, vagy sem?

V: Itt nem szegték meg a Mózes-törvény szerinti szombatot, bár a farizeusok értelmezését megszegték. Míg a 2Mózes 34:21 tiltotta a szüretelést szombaton, addig nekik nem volt sarlójuk, és csak néhány gabonafejük volt. A gabonafejek letépése sarló nélkül megengedett volt a 5Mózes 23:25 szerint.Nincs feljegyzésünk arról, hogy a tanítványok vagy Jézus megszegték volna a Mózes-törvényt, amíg Jézus a feltámadása előtt a földön szolgált. Vegye figyelembe, hogy a nézeteltérés nem a törvény különböző értelmezései miatt alakult ki, hanem a törvényhez való alapvető hozzáállás miatt.

Érdekes, hogy maguk a zsidók sem voltak egyetértésben abban, hogy a gabona szedése szombaton helytelen lenne. A „gabona aratása” a Misna, Szabbat 7.2.9.c szerint hagyományaik alapján tiltott harminckilencféle munka egyike volt. Ugyanakkor a templomi szolgálat esetében kivételeket is engedélyezett. Kivételt engedélyez a Misna Joma 8:6; a Mek Exodusz 22:2; 23:13 is, ha életveszély áll fenn. A Misna Szabbat 10.2 nem foglalkozik az alkalmi gabonaszedéssel. Egy későbbi időszakban a Gemara kifejezetten megengedi a gabona kézzel való szedését; csupán a szerszám használatát tiltja.

K: A Mt 12:1–8 és a Mk 2:27 versekben Jézusnak a szombatról szóló kijelentése Isten törvényének megváltoztatását jelenti, vagy Jézus azt mondta, hogy az Ószövetség idején is így kellett volna gyakorolniuk?

V: Jézus itt nem hoz semmiféle változást. A gabonafejek letépése már a Törvényben is kifejezetten megengedett volt. Bár a Törvény szerint az emberek nem dolgozhattak szombaton, gabonát lehetett letépni étkezés céljából, feltéve, hogy nem zsákba gyűjtve aratták le.

Jézus arra mutatott rá, hogy a Törvényt egészében kell szemlélni, hiszen a Törvény a papok számára is külön rendelkezést tartalmazott. Emellett Jézus rámutat arra is, hogy Dávid vészhelyzetében az, hogy életben maradjon és elkerülje Sault, elsőbbséget élvezett a szent kenyérrel szemben. Mennyivel inkább kell a Messiásnak elsőbbséget élveznie a farizeusok hagyományaival szemben?

Végül Jézus azt mondta, hogy itt van valami, ami nagyobb, mint Isten temploma. Az egyetlen dolog, ami nagyobb, mint Isten temploma, az maga Isten.

K: A Mt 12,3–5 és a Mk 2,25–27 szerint miért volt rendben, hogy elvették a szent kenyeret, és hogyan kapcsolódik ez a szombat megtartásához?

V: A kulcsfontosságú elv itt a parancsok hierarchiája, és az, hogy végső soron Istennek kellett engedelmeskedniük, nem a szombatnak. Csak a papok ehettek a szent kenyeret, Dávid és emberei pedig Isten megbízatását teljesítették, vészhelyzetben voltak (Saul elől menekültek), és miután megbeszélték a papokkal, megették azt (1 Sámuel 21:3–6).

A farizeusok számára a szombat valójában bálványukká vált! Nem azért, mert a szombat valamilyen módon rossz lett volna, hanem inkább azért, mert jobban törődtek a szombattal, mint Istennel. Ők a szabályok emberei voltak, de nem Isten emberei.

Irenaeus (182–188) így írt: „Dávidot Isten papnak nevezte ki, bár Sául üldözte őt. Hiszen minden igaz ember rendelkezik a papi ranggal. És az Úr minden tanítványa pap, mert nem öröklik sem földjeit, sem házait. Inkább folyamatosan szolgálják Istent és az oltárt … Tanítványai az Úr papságával rendelkeztek. Így tehát számukra törvényes volt, ha éhesek voltak, a gabonafüvet enni.” Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 4. könyv, 8.3. fejezet, 471. o.

K: A Mt 12,5-ben hogyan szentségtelenítték meg a papok minden szombaton vétlenül?

V: A Törvény arra utasította a papokat, hogy tegyék meg azt, ami mások számára nem volt megengedett szombaton – nekik ugyanis dolgozniuk kellett. Jézus nem azt akarta mondani, hogy a papoknak abba kellene hagyniuk azt, amit Isten parancsolt nekik. Inkább azt akarta kiemelni, hogy ha az ember Isten utasításait a kontextus figyelmen kívül hagyásával nézi, akkor mindenféle problémába ütközhet. A legalista az, aki a törvényeket a kontextus figyelmen kívül hagyásával nézi.

Tertullianus (198–220) a Marcion ellen írt öt könyv 4. könyvének 12. fejezetében (362–363. o.) érdekes megállapítást tesz az Istennek való engedelmesség elsődlegességéről a szombat rituális betartásával szemben. Az első példa arra, hogy az egész nép megszegte a szombatot, mégis engedelmeskedett Istennek, az volt, amikor Isten megparancsolta nekik, hogy vonuljanak körbe Jerikó körül. Isten megparancsolta az izraelitáknak, hogy nyolc napon át folyamatosan vonuljanak Jerikó körül; így a szombaton is vonultak. Tehát ez is egy példa arra, hogy Isten közvetlen parancsa felülírja a szombatot.

K: A Máté 12:5-ben, amikor Jézus azt mondta: „Vagy nem olvastátok a Törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot, és mégis ártatlanok?”, miért nem volt ez idézet a Törvényből?

V: Jézus nem állította, hogy ez bármi idézete lenne. Jézus logikai következtetést vont le abból, hogy a Törvény szerint a papok szombaton is végezték papi munkájukat, és ez mégis helyes volt és tetszett Istennek.

K: A Mt 12,3–8 és a Mk 2,25–28-ban mi volt a célja ezeknek a példáknak?

V: Isten követése nem csupán szabályokról szól, hanem prioritásokról is. Jézust, mint Uradat követni – ez az engedelmesség lényege, nem csupán a szabályok betartása, még Isten szabályaié sem. Más szakaszok azt mutatják, hogy Isten követésében többről van szó, mint szabályokról és prioritásokról, de Jézus itt az alapokat magyarázta. Jézusnak volt türelme ahhoz, hogy egyszerű magyarázatot adjon az ellenséges farizeusoknak, és dicsérjük Istent, hogy velünk is türelmes.

K: A Mt 12:8 és a Mk 2:28 versekben mit jelent az, hogy az Ember Fia a szombat ura is?

V: Istenért lettünk teremtve, nem a törvényért és nem a szombatért. A szombati pihenésre vonatkozó parancsot azért kaptuk, hogy segítsen az embernek, nem pedig hogy akadályozza őt. Isten a törvénye ura.

K: A Máté 12:8,12 alapján mikor – ha egyáltalán – szabad ma megszegnünk a törvény betűjét?

V: Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor meg kell tennünk. Elsődleges célunk nem „a” vagy „egy” törvény betartása. Nem is az evangélizáció. Elsődleges célunk az, hogy dicsőítsük és tetszésre legyünk Istennek. Ez magában foglalja az Ő iránti engedelmességet is, beleértve az evangélium hirdetésére vonatkozó parancsát és sok más dolgot. Óvatosnak kell lennünk azzal, hogy megszegjük azt, amit Isten az Újszövetségben parancsolt nekünk, mert ez túlságosan gyakran válhat csupán ürügyévé a bűnözésnek, az üldözés elől való menekülésnek vagy a könnyebb út választásának. De ezzel együtt, ahogy Jézus itt tanította, vannak olyan helyzetek, amikor az Isten iránti engedelmesség nem egy szabály betartását jelenti. Egy egyszerű példa: ha van egy barátod, akiről gondoskodsz, és aki haldoklik, és sietsz, hogy kórházba vigyed, akkor ügyelned kell arra, hogy ne haladjad meg a sebességhatárt? Ha egy kormány olyan törvényt hoz, hogy be kell jelentened, mit csinálnak a szomszédaid (mint Észak-Koreában), és néhány szomszédod bibliaórát tart, akkor be kell jelentened ezt a kormánynak?

Végül Jézus megmutatja nekünk, hogy ez az elképzelés – miszerint Isten bizonyos dolgokat jobban kíván, mint az áldozatokat vagy más törvényeket – nem új tanítás tőle, hanem már az Ószövetségben is benne van a Hóseás 6:6-ban, amelyet Jézus idéz a Máté 12:7-ben.

K: A Máté 12:10–14 és a Márk 3:3–6 alapján mit tartottak a farizeusok helytelennek a szombati gyógyításban?

V: A farizeusok a gyógyítást teremtő cselekedetnek, és így munkának tekintették. Az első századi zsidók azonban maguk is megvitatták, mi megengedett a betegek ápolásában a Misna Eduyoth 2:5-ben és a Misna Shabbath 6:3-ban; valamint a Mek Exodus 22:2-ben és 23:13-ban.

K: Miért válaszolt Jézus így a farizeusoknak a Mt 12:10-14-ben?

V: Jézus rámutatott az ellentmondásukra. Képzeljük el a helyzet furcsa iróniáját! Itt voltak ezek az emberek, akik saját kiegészítéseiket Isten szavaként tanították, és azt mondták magának Istennek, hogy Ő nem tehet meg valamit. Mivel a csoda Istentől származott, akár azt is mondhatták volna Istennek, hogy vonja vissza azt a csodát!

K: A Mt 12:18 utal-e a Szentháromságra?

V: Igen, ha megértjük, hogy a Szolga Isten. A Szolgát elküldték, és Isten Lelke lakozik benne.

K: A Mt 12,31–32, a Mk 3,28–30 és a Lk 12,10–11 szerint mi a Szentlélek elleni istenkáromlás?

V: Jézus nem gyakran védte meg a cselekvési jogkörét, de fontosnak tartotta, hogy itt megvédje a tekintélyét, amikor azzal vádolták, hogy a Sátán hatására cselekszik. A szövegkörnyezetből kitűnik, hogy ez azt jelenti, ha valaki látja Isten közvetlen csodatételét, elutasítja az evangéliumot, és azt állítja, hogy ezek a Sátántól származnak. Általában nincs baj azzal, ha valaki kérdéseket tesz fel vagy alaposan megvizsgál valamit, de amikor a nyilvánvalóan vitathatatlant vitatják, valójában azt utasítják el, amiről tudják, hogy igaz.

Ez nem csupán arról szól, hogy megkérik a Szentlelket, távozzon az életükből. Ismerek egy keresztény egyetemistát, aki megkérte Istent, hogy távozzon az életéből. Körülbelül egy hónap múlva annyira nyomorúságosnak érezte magát, hogy bűnbánatot tartott, és visszatért Krisztushoz. Ha valaki a Szentlélek ellen vétett volna istenkáromlást, soha nem akarna visszatérni Krisztushoz.

K: Miért sokkal súlyosabb a Szentlélek elleni istenkáromlás, mint a Jézus elleni istenkáromlás a Mt 12,31–32, a Mk 3,28–30 és a Lk 12,10–11 szerint?

V: Jézus ezt kifejezetten nem mondta. Ha azonban valaki elutasítja Jézust, a Szentlélek úgy hathat rá, hogy meggondolja magát, és később elfogadja Jézust. Ha viszont valaki véglegesen nem akarja, hogy a Szentlélek jelen legyen az életében, és a Szentlélek tiszteletben tartja ezt a vágyát, az a személy soha nem fog Krisztushoz térni, és nem jut a mennybe.

K: A Mt 12:31-32-ben a Szentlélek elleni istenkáromlás azt jelenti-e, hogy az ember megveti a fényt azáltal, hogy tagadja Isten megnyilvánulásait (például Bahá’u’lláh-t), ahogyan azt a bahá’í tanítások a „Néhány megválaszolt kérdés” című mű 127–128. oldalán tanítják?

V: Nem, ez körkörös érvelés, mivel azt feltételezi, hogy az a kijelentés, miszerint Bahá’u’lláh a fény, bizonyítja, hogy Bahá’u’lláh valóban a fény volt. Ugyanakkor vegyük észre, hogy még Jézus esetében is – amint azt a Máté 12:32 mondja – azoknak, akik Jézus ellen szólnak, megbocsátásra számíthatnak, így Isten prófétája ellen szólni NEM jelent istenkáromlást a Szentlélek ellen.

K: A Máté 12:32-ben szereplő, a Szentlélek elleni istenkáromlásért ebben az életben nem nyert bocsánat valamilyen módon alátámasztja-e a tisztítótűzbe vetett hitet, ahogyan azt a katolikus író, Ludwig Ott állította?

V: Nem, még a New Catholic Encyclopedia 11. kötete 1034. oldalán is az áll: „a tisztítótűz tanát a Biblia nem fogalmazza meg kifejezetten.” A Máté 12:31–32 három okból sem támasztja alá a tisztítótűz létezését:

1) A katolikus tanítás szerint a tisztítótűz a hívőt a bocsánatos (kisebb) bűnöktől tisztítja meg, nem pedig a halálos (súlyosabb vagy végzetes) bűnöktől, a Szentlélek elleni istenkáromlás pedig halálos bűnnek számít.

2) Jézus nem a hívőkről beszél, hanem azokról az írástudókról és farizeusokról, akik elutasították Őt.

3) Ez az ige nem szól a büntetés vagy a megtisztulás időtartamáról, súlyosságáról, típusáról vagy helyszínéről; egyáltalán nem szól a büntetésről vagy a megtisztulásról. Inkább arról beszél, hogy Isten nem bocsát meg.

K: Mit mond Jézus a Mt 12,34-ben bizonyos emberekről?

V: Nem csupán azt mondja, hogy viperák fiai, vagy hogy gonosz dolgokat beszélnek. Inkább egy „ha-akkor” feltételt ír le. Mivel viperák fiai és gonoszak, ezért csak gonosz dolgok jöhetnek ki belőlük. Ez igaz néhány mai emberre is. Vannak, akiknek – tekintettel arra, hol van a szívük – nem áll módjukban semmiről sem jót mondani, csak rosszat. A megdöbbentő az, hogy – akárcsak a farizeusok – ők maguk is általában vakok arra nézve, hogy gonosz a szívük. Nem azért, mert nem elég okosak ahhoz, hogy rájöjjenek erre, hanem azért, mert soha nem jutott eszükbe megkérdőjelezni, hol van a szívük.

Valójában nem arról van szó, hogy a farizeusok nem értették volna. Inkább arról, hogy nem akarták megérteni. Jézus az útjukba állt, és rossz színben tüntette fel a „nagyszerű” programjukat.

Természetesen, mint hívőknek, ügyelnünk kell arra, hogy ne legyünk ugyanolyanok. Néha, ha valaki csúnya szavakat használ, azzal mentegetőzhet: „Bocs, csak kicsúszott a számon.” Nos, de miért volt egyáltalán ott az elejétől fogva! Gondoskodnunk kell arról, hogy ne legyenek a szívünkben olyan „megkérdőjelezhetetlen” részek, amelyek szintén gonoszak. A 2. Korinthus 13:5 azt mondja, hogy vizsgáljuk meg magunkat. De kérjünk segítséget! A Zsoltárok 139:23–24-ben a zsoltáros arra kérte Istent, hogy vizsgálja meg a szívét, és fedje fel előtte mindazt, ami gonosz a szívében.

Sajnos voltak, akik még Jézus közvetlen jelenlétében sem változtak meg. Vannak, akik nem fognak megváltozni, bármit is mondunk nekik; de továbbléphetünk azokhoz, akik hajlandók meghallgatni minket.

K: A Máté 12:38–39-ben és a Máté 16:1–4-ben, amikor a farizeusok jelet kértek, Jézus azt mondta-e, hogy csak Jónás jelét fogják kapni, vagy nem volt semmiféle jel, ahogyan azt a Márk 8:11–13 mondja?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Épp az előbb láttak egy jelet; valójában „még egy jelet” kértek. De mi haszna lett volna egy újabb jelnek, hiszen látták, ahogy Jézus kiűzi a démont, és azt a pokolból jövő jelnek nyilvánították. Mi haszna lett volna bármilyen jelnek, ha úgyis azt mondták volna, hogy a Sátántól származik? Ne feledjük, hogy a Máté 12:14-ben már éppen elkezdtek tervet szőni arra, hogyan pusztítsák el Jézust.

2. A Máté 12:38–39-ben hangzott el az első kérés a jelre, a Máté 16:1–4-ben és a Márk 8:11–13-ban pedig a második.

3. Minden esetben Jézus vagy azt mondta, hogy nem fognak látni jelet a mennyből, vagy azt, hogy csak azt a jelet fogják látni, amelyet Jónás hallgatói láttak.

4. Jónás hallgatói soha nem láttak semmiféle csodajelet, csak Jónás prófétát. Jónás soha nem hajtott végre olyan csodát, amelyet a Biblia rögzített volna.

K: A Máté 12:38–39 és a Lukács 11:30 versek, amelyek Jónás jeléről szólnak, hamisak voltak-e, és valószínűleg a 7. században kerültek be a szövegbe, ahogyan azt Stendahl, Peake és G. Schmitt („Das Zeichen Jona”, ZNW [1978] [120–123. o.]) állítják?

V: Nem. A Diatessaron 16:1–4 (68. o.) című szakasza idézi ezeket a verseket, és a mű i. sz. 172 körül íródott. Ezekre a versekre hivatkozik Justinus Martyr (i. sz. 138–165), Irenaeus (i. sz. 182–188) és Karthágói Ciprián (i. sz. kb. 246–258). A Vaticanus (Kr. u. 325–350) és a Sinaiticus (Kr. u. 340–350) bibliai kéziratok is idézik ezt.

K: A Mt 12,39–40-ben hogyan lehet egy nemzedék gonosz és házasságtörő?

V: Jézus nem csak néhány farizeusra és törvénytanítóra utal, hanem az adott korszakban a zsidó nép egész kultúrájára. Az emberek hajlamosak követni a kultúrájukat, és abban az időben a kultúrájukban nem volt helye a Messiásnak.

K: Mit tanít Jézus az emberekről és a démonokról a Mt 12,45-ben?

V: Jézus két dolgot tanít.

Konkrétan: amikor egy démont elűznek egy emberből, ha az illetőben lelki űr marad, a démon visszatérhet, és magával hozhat más, még rosszabb démonokat is.

Általában az emberek nem maradnak sokáig szellemi ürességben. Ha nem töltik be őket Isten, a démonok jönnek, és kitöltik őket, kultúrájukat és társadalmukat.

K: Miért ült Jézus a Máté 13:1-ben egy hajón, és onnan beszélt az emberekhez?

V: Jézus valószínűleg azért beszélt a hajóról, mert egy nyugodt napon a hangja jól terjedt a víz felett. Ez az egyik a Máté evangéliumában szereplő öt nagy beszéd közül, amelyeket a tömegekhez intézett, és a hangosítás miatt jó volt, hogy a tömegek hallhassák őt. Nincs utalás semmiféle rejtett jelentésre, akár apokaliptikusra, akár másra.

K: A Mt 13,1–23-ban mi a különbség: a mag vagy a talaj, és hogyan kapcsolódik ez hozzánk ma?

V: A mag (az evangélium üzenete) ugyanaz volt. De az volt a különbség, hogy a talaj képes-e először is befogadni a magot, majd megteremteni benne a növekedést. Vannak, akik nem tudják befogadni az evangélium üzenetét. Mások befogadják, de az nem fog tartósan növekedni bennük. Az evangélium azonban nem olyan dolog, amit szelektíven csak arra a talajra kellene vetnünk, amit jó talajnak tartunk. Mindenhová el kell vetnünk, és a talaj befogadja, ha képes rá. De nem szabad abban a tévhitben élnünk, hogy ha csak megosztjuk az evangéliumot a világgal, akkor az egész világ Krisztushoz fordul majd. Végül ez a példabeszéd arra készteti az olvasót, hogy elgondolkodjon: „Isten szemében milyen talaj vagyok én?”

K: Mi a szokatlan ezekben a példázatokban a Máté 13:1–58-ban?

V: David Wenham volt az első modern tudós, aki felismerte, hogy a Máté 13:3–52 egy kiasmus. Ez azonban nem tökéletes kiasmus.

13:1–2 Jézus eljött

-13:3–9 A vetőről szóló példabeszéd, a tömeghez intézve

-- 13:10–12 A tanítványok kérdeznek, Jézus pedig válaszol

--- 13:10–17 A példázatok célja (a kívülállók számára)

----13:18–23 A vető parabolájának értelmezése

-----13:24-33 Még három példabeszéd a tömeghez: „A mennyek országa olyan, mint…” (a konkoly, a mustármag, a kovász)

kitérő

--- 13:34-35 A példázatok célja (a tanítványok számára)

---- 13:36-43 A búza és a konkoly példázatának magyarázata

a kitérő vége

-----13:44-48 Még három példabeszéd a tanítványoknak: „A mennyek országa olyan, mint…” (a kincs, a gyöngy, a háló)

---- 13:49-50 Magyarázat

-- 13:51 Jézus kérdése és a tanítványok válasza

- 13:52 A új és a régi kincsről szóló példabeszéd

13:53 Jézus elment

Ezen szerkezeten belül a Máté 13:13–17 is egy kiaszma.

K: A Mt 13:6-7-ben mi a különbség az út, a második, sziklás talaj és a harmadik, tövises talaj között?

V: Az első talaj elég mély volt, és nem voltak benne tövisek, amelyek elzárták volna a napfényt. De eleve nem fogadta be a magot. A magok a másik három talajban kihajtottak, de az első talajban még csak esélyük sem volt a kihajtásra.

A második és a harmadik talajban is a magok kihajtanak, és eleinte jól néznek ki. De a növényeknek nem lehetnek egészséges gyökereik a sekély talajban. Száraz időben nem találnak vizet a felszínen kiszáradt talajban, ami fenntartaná őket. Jó napfényhez jutottak, de egyszerűen nem volt elég mély a talaj ahhoz, hogy azok a növények tovább élhessenek.

A harmadik talaj esetében a talaj jó volt, talán olyan jó, mint a termékeny talaj. Azonban olyan sok felesleges dolog volt benne – például a tövisek –, hogy a növények nem jutottak napfényhez. Még a második talaj is örömmel fogadta az igét, de a túlterhelt harmadik talaj nem. A harmadik talajnak elegendő mélysége volt, de egyszerűen túl sok minden történt benne, ami megakadályozta, hogy a növények napfényhez jussanak. Ráadásul míg egyes tövises növények nyilvánvalóak lehetnek, mások alig észrevehetők. Lehet, hogy a töviseket nem vesszük észre azonnal.

A negyedik talaj nem különleges vagy „varázslatos”. Inkább arról van szó, hogy valójában nem különbözik a második és a harmadik talaj legjobb tulajdonságainak egyesítésétől. Ahogyan János Aranyszájú (meghalt 407-ben) elsőként rámutatott, nem egy út vezet a pusztulásba; több út is vezet a pusztulásba.

Az eredmények közötti különbség nem a magnak, hanem a talajnak köszönhető. Mennyire termékenynek találja Isten a szívedet?

Mellékesen megjegyezzük, hogy az itt említett ösvény egy gyalogút, például a mezők között, nem pedig egy országút.

K: Miért magyarázta el Jézus a Máté 13:10–13-ban szereplő példabeszédet a tanítványainak, és nem a tömegnek?

V: A válasz a Máté 13:14–15-ben található. Jézusnak sok tanítványa volt (beleértve a hetvenet is), nem csak a tizenkettő. A tömegek ekkor ízelítőt kaptak Jézus tanításából, oly módon, hogy szomjazhassanak a további ismeretekre. Jézus itt kiválasztóan járt el; a magyarázatot csak a tanítványainak adta. Természetesen a tömegben lévők is dönthettek úgy, hogy Jézus tanítványai lesznek. Ezenkívül ez beteljesítette az Ézsaiás 6:9–10-et is.

De téves azt gondolni, hogy ezeknek a példázatoknak az a célja, „hogy mindenki könnyebben megértse az igazságot”. Hasonlóképpen ma is érdemes lehet olyan dolgokat mondanunk, amelyeket csak azok értenek meg, akik igazán meg akarják ismerni az igazságot.

K: A Mt 13:10–11 szerint milyen mértékben kell az evangélium hirdetésének rejtélyességet hordoznia?

V: Az Ószövetségben a titok valami rejtett, eltitkolt vagy leplezett dolog volt, amelyet később kinyilatkoztattak. Jézus addig nem beszélt titkokról, amíg a zsidó nemzet el nem utasította Őt.

Jézus és az evangélium olyan dolgok, amelyeket az emberiség soha nem tudott volna megérteni, ha Isten nem tárta volna fel őket előttünk. Nem szabad magától értetődőnek vennünk, hogy Isten a sötétben hagyhatott volna minket, de Ő úgy döntött, hogy megvilágosít minket. A szenvedés és általában Isten története drámai, és ezt a drámaiságot kell kiemelnünk, amikor ezekről mesélünk.

K: Mit jelent a Mt 13,10–16?

V: Akik nem szeretik az igazságot, azok nem jogosultak az igazság fényére. Sőt, a „madarak” elvehetik tőlük azt a fényt is, amivel már rendelkeznek. Számos fontos pont található ebben a szakaszban.

13:10 Miután Jézus elmondta a vetőről szóló példabeszédet (valójában a talajokról szóló példabeszédet) a Máté 13:1–9-ben, a tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték, miért beszél példabeszédekben. A kérdés nem korlátozódott a vetőről szóló példabeszédre, hanem arra vonatkozott, hogy Jézus miért beszél általában példabeszédekben.

13:11 A legtöbb ember nem rendelkezne a mennyek országáról szóló ismerettel, vagy nem tartaná meg azt.

13:12 Akik rendelkeznek ezzel a tudással, azok egyre jobban elmélyülnek benne. Akik viszont nem rendelkeznek vele, azoktól még az a kevés tudás is elvétetik, amivel rendelkeznek.

13:13 Miért beszélt Jézus a néphez példázatokban, és miért nem magyarázott el mindent úgy, ahogyan a tanítványainak tette? Nézzük meg a 2. Péter 2:21-et, valamint a Rómaiakhoz írt levél 4:15-öt és 5:13-at a válaszért. Ha valaki úgy dönt, hogy nem követi az Istenről szóló igazságot, amellyel rendelkezik, akkor minél kevesebbet tud, annál jobb lesz számára a végső ítéletkor.

A 13:14 azt mutatja, hogy az emberek valójában meghallanák az igazság egészét, de nem értenék meg. Ez NEM azt jelenti, hogy nagyon okosnak kell lenned ahhoz, hogy keresztény legyél; ez ellentmondana az 1 Korinthus 1:26–28-nak. Inkább az a probléma a megértéssel – még az intelligens és magasan képzett farizeusok körében is –, hogy nincs helyük Jézus szavának (János 8:37), és a kereszt üzenete egyszerűen bolondság azok számára, akik a világ bölcsességével bölcsek (1 Korinthus 1:18–25). Láttam már okos embereket, akik ravasz, leleményes kifogásokat találtak ki arra, miért nem akarnak hinni abban, ami egyértelműen a Bibliában áll.

13:15 Ez az emberek szívének megkeményedését mutatja. A keresztények vitatkoztak arról, hogy Isten volt-e felelős azért, hogy a fáraó szíve megkeményedett Mózes és az izraeliták ellen, vagy maga a fáraó. A Biblia nyolc helyen mondja, hogy a fáraó saját maga keményítette meg a szívét, és nyolc helyen azt, hogy Isten keményítette meg. Isten egyik ítélete azok ellen, akik megkeményítik a szívüket, az, hogy a szívük még jobban megkeményedik.

Végül ugyanaz az isteni cselekvés ellentétes hatást gyakorolhat két különböző emberre. Egy egyházi író így magyarázta ezt: „ahogyan ugyanaz a hő megolvasztja a viaszt és kiszárítja a sarat; így ugyanaz a cselekvés, amelyet Mózes közvetítésével hajtottak végre, egyrészt a fáraó keménységét bizonyította, ami gonoszságának eredménye volt, másrészt pedig a vegyes egyiptomi sokaság engedékenységét, akik a héber néppel együtt távoztak.” Rufinus (374–406) Origenész De Principiis (225–254) című művének fordításában, 3. könyv, 1.11. fejezet, 311. oldal.

13:16 Egyébként, bár Jézusnak 12 kifejezetten kijelölt tanítványa volt, nem csupán 12 tanítványa volt; volt egy 70 fős, szélesebb körű csoportja is, és más tanítványai is. Jézus tanítványait mind az a kiváltság áldotta meg, hogy megismerhették ezeket az igazságokat, mind az a tény, hogy nem saját erőfeszítésükkel vagy érdemükkel szerezték meg ezeket az igazságokat. Isten dönthetett volna úgy is, hogy mindent elrejt előIünk; de Isten azt akarta, hogy ezeket a dolgokat kinyilatkoztassa nekünk.

A 13:17 még tovább megy, és azt mondja, hogy még az Ószövetség idején az istenfélő próféták is meg akarták tanulni ezeket a dolgokat, de Isten még nem tanította meg nekik; Isten várt a kinyilatkoztatásukkal, amíg Jézus el nem jött.

Néha az emberek tévesen azt gondolják, hogy Istennek kötelessége mindent megtenni azért, hogy mindenkinek megtanítsa az igazságot. Valójában azonban, ha valaki elutasítja azt az Istenről szóló igazságot, amellyel már rendelkezik, Istennek nincs semmiféle kötelezettsége arra, hogy további igazságokat kényszerítsen rájuk. Sőt, minél kevesebbet tudnak az igazságról, annál jobb nekik (2 Péter 2:21). De azok számára, akik az igazságot akarják követni, Isten örömmel mutat meg nekünk egyre többet.

Pontosan hogyan történik, hogy az emberek nem hallják meg és elveszítik az igazságot? Jézus ezt magyarázza el a Máté 13:18–23-ban.

K: A Máté 13:12-ben vajon igazságtalan volt-e Isten, amikor elvette azoktól, akiknek nem volt, és odaadta azoknak, akiknek volt?

V: Isten nem volt igazságtalan, de figyelembe kell venni a következmény és az azt követő cél közötti összefüggést. Három ellentétet kell figyelembe venni: igazságosság kontra egyenlőség, bér kontra ajándék, valamint a szükségletek kielégítése kontra jutalom adása.

Igazságosság kontra egyenlőség: Isten mindenkihez igazságos, de nem köteles mindenkit azonos módon kezelni, ahogyan azt a Róma 9:6–18 is szemlélteti.

Bér kontra ajándék: A minákról szóló példabeszédben (Lukács 19:11–27) ha a király nem fizette volna ki azokat a jó dolgokat, amivel tartozott valakinek, az igazságtalan lett volna. De amikor a munkáltató pénzét fekteted be, a munkáltató nem tartozik neked az egész összeggel; a munkáltató csak a fizetéseddel tartozik, és azzal, amit a szerződés szerint köteles adni. A példabeszédben szereplő király egyik szolgájának sem tartozott városokkal. Amikor a legtöbbet elérőnek több várost adott, az egy ingyenes, kegyes ajándék volt, és a király (és Isten) azt tehet, amit csak akar.

Szükségletek kielégítése kontra jutalmazás: A király gondoskodott minden szolgájáról, még mielőtt bármelyikük is városok felett uralkodott volna. A városok jutalmak, vagy bónuszok voltak. Isten a mennyben bőségesen kielégíti majd mindenki szükségleteit (1Korinthus 2:9), de ezen túlmenően Isten a mennyben jutalmakat ad majd egyeseknek, másoknak viszont nem. Erről az 1Korinthus 3:8–15-ben olvashatsz.

K: A Máté 13:15-ben vajon nem kissé szívtelen-e Isten, hogy nem lágyítja meg a szívüket és nem nyitja meg a szemüket?

V: Egyáltalán nem. Isten azt mondja, hogy ha Istenhez fordulnának, az Úr bizonyosan meggyógyítaná őket. Azonban ők maguk viselik a felelősséget azért, hogy szívük tompa, ami oda vezet, hogy nem fordulnak Istenhez.

Isten megnyitja a vakok szemét, de általában nem nyitja meg azok szemét, akik szorosan behunyják a szemüket. Isten meglágyítja az emberek szívét, de nincs kötelezettsége arra, hogy meglágyítsa annak a szívét, aki már elhatározta, hogy megkeményíti a szívét.

K: A Mt 13,24-ben hogyan hasonlít a mennyországa ehhez a helyzethez, hiszen a menny tökéletes?

V: A mennyországa nem az emberhez hasonlít, hanem a helyzethez. A kérdésre adott válasz Jézus fő gondolatának része. A mennyországa nem csupán valami tökéletes, ahová a halálunk után jutunk el. A mennyországa valami, ami már most is ott van a hívők szívében. A mennyországa ebben a világban úgy működik, hogy a búza és a konkoly egymás mellett nő.

K: A Mt 13,28–30 azt jelenti-e, hogy meg kell engednünk az eretnekeknek, hogy az egyházban maradjanak?

V: Egyáltalán nem. A Máté 13:38-ban szereplő „mező” nem az egyház, hanem a világ. Lesznek eretnek egyházak, de azokat, akik eretnek tanokat hirdetnek vagy gonosz cselekedeteket követnek el, ki kell zárnunk az egyházból, hacsak és amíg meg nem bánják bűneiket. Ha azt mondjuk, hogy meg kell engednünk, hogy eretnek tanokat valló, vagy istentelen, bűnbánat nélküli cselekedeteket elkövető emberek maradjanak egyházainkban, az ellentétes Isten tanításával az 1 Timóteus 1:3–4; 6:3–5; 2 Timóteus 2:16–17; 3:1–5; 2 János 10 versekben, valamint a 1 Korinthus 5:11–13 és a Jelenések 2:20 versekben leírt gyakorlattal. Sajnos Hippói Ágoston a „A donatistákhoz” című művében az elsők között keverte össze az egyházat és a világot. Azokat, akik vétkeznek (cselekedeteikben vagy tanításaikban), az 1 Timóteus 5:20 szerint mindenki előtt meg kell feddni.

Összefoglalva: ha egy példabeszédben valamit helytelenül értelmezel egy irányba (az egyház), miközben Jézus kifejezetten mást mondott (a világ), akkor tényleg eltévedhetsz a bozótban!

K: A Mt 13:30-ban pontosan milyen konkolyra utal Jézus?

V: Ezeket Jézus hallgatói jól ismerték. Négyféle konkoly létezik, és az itt említett „konkoly” szinte biztosan egy „szakállas konkoly” (lolium temulentum) nevű gyomnövény, amely fiatal korában búzára hasonlít, és néha a gyökerei összefonódhatnak, így az egyiket nem lehet kihúzni anélkül, hogy a másikat is kihúznánk. Érdekes módon mind a darnel, mind a búza már nem tud jól szaporodni vadon terjedve, hanem szükségük van egy gazdára, aki elszórja a magokat. A rabbik tudták, hogy ez egy romlott búzafajta, és egyes helyeken „hamis búzának” is nevezik; 2000 körül Etiópia búzatermésének 10%-a valójában darnel volt. A modern válogató gépek azonban jól el tudják különíteni a búzamagokat a darneltől. A konkoly gyakran gombásodik meg, és ha az emberek megeszik a fertőzött növények magjait, azok mámorító hatást váltanak ki. További információkért lásd: https://www.atlasobscura.com/articles/wheats-evil-twin-has-been-intoxicating-humans-for-centuries.

K: A Mt 13:30-ban mi a jelentősége annak, hogy a konkolyt a búza előtt szedik össze?

V: A mezőgazdaságban logikus, hogy a betakarítás előtt gyomlálják a mezőt. Az Ítélet kiszűri az istenteleneket a Mennyből. Nem arról van szó, hogy minket vesznek ki abból a világegyetemből, ahová a konkoly természetesen tartozik. Inkább a konkolyt veszik ki Isten világegyeteméből, ahová Isten gyermekei természetfeletti módon tartoznak. Amikor a tanítványok a tömeggel együtt hallgatták a búza és a konkoly példázatát, vajon mire gondolt Júdás Iskariót?

K: A Mt 13,32-ben és a Mk 4,30–34-ben hogyan lehet a mustármag a legkisebb az összes mag közül?

V: Először is, Palesztinában kétféle mustármag létezett: a fekete mustár, amelyet az emberek ültettek, és a vadmustár. Jézus a fekete mustárra gondolt, mert kizárólag az ültetett magokról beszélt, és Palesztinában nem ültettek a mustármagnál kisebb magokat. Ezenkívül a zsidó rabbinikus műben, az M Niddah 5:2-ben (vö. SBK 1:669) a mustármag a kicsinység közmondásos szimbóluma volt.

A mustármag mérete elhanyagolható, és ez a legkisebb mag az összes palesztinai terménymag közül. Egy fekete mustárbokor 1200 magot termelhet. Jézus az emberekhez szólt, utalva a földjükön termő magokra.

A részletek iránt érdeklődők számára azonban érdemes megjegyezni, hogy a „legkisebb” jelentésű görög szó mind a Máté 13:32-ben, mind a Márk 4:30–34-ben a microteron, amely méretbeli kicsiséget vagy átvitt értelemben méltóságot is jelenthet. A „mag” jelentésű szó mindkét szakaszban a spermaton, amely azt jelenti, amit elvetnek. Függetlenül attól, hogy Jézus arámiul vagy görögül beszélt, mindenképpen az elvetett magokra utalt.

K: A Mt 13:32-ben és a Mk 4:30–34-ben hogyan tud egy mustárnövény madárfészket befogadni?

V: Bár egy madár szükség esetén egy kis bokorba is építhet fészket, ez nem a helyes válasz. A mustármag akár tíz láb magas fává is megnőhet, ami bizonyára elég nagy ahhoz, hogy egy madár fészket építsen benne. Más szavakkal: a jelenlegi méret nem áll összefüggésben a jövőbeli nagysággal. Jézus nem annyira az Isten országának jövőbeli nagyságát hangsúlyozza, mint inkább annak földi kezdeteinek kicsinységét.

K: A Mt 13:33-ban mi a jelentősége a kovásznak?

V: Jézus azt mondta, hogy ebben a példabeszédben a kovász jó, mert a mennyek országát jelképezi, míg más példabeszédekben a kovász rossz. Az itt megtanulandó fontos értelmezési elv az, hogy nem feltétlenül vehetjük át egy példabeszédben szereplő szimbólum jelentését, és alkalmazhatjuk ugyanazt a jelentést arra a szimbólumra az összes többi példabeszédben.

Vannak, akik tévesen a kovászt és a madarakat is rossznak tekintik, ami megváltoztatja a példabeszéd teljes jelentését, mert szimbólumként a kovász a Biblia minden más helyén rossz vagy világi jelentésű. Vannak azonban, akik a madarakat és a kovászt gonosznak tekintik, mások pedig jó áldásnak.

Ebben a példabeszédben a kovász jó. Ebben a fejezetben nincs utalás arra, hogy rossz lenne, és ez párhuzamos a fejezet többi példabeszédével.

Egy harmadik nézet szerint a mustárfa és a kovász példázatai nagyon általánosak, a madarak és a kovász pedig semlegesek.

Összefoglalás: a mennyek országa jó, nem rossz. A Máté 13:33 szerint a kovász a mennyek országát jelképezi, így ebben a példabeszédben a kovász jó. Bár a madarak esetében a következtetés nem ennyire egyértelmű, dicséretes, hogy a mustárfa fészket nyújthat.

Kérdés: Miért rejtette el a nő a Máté 13:33-ban szereplő példabeszédben a kovászt három mérték lisztbe?

V: Három kenyér búzalisztből egy család számára teljes étkezést jelent. Három mérték (vagy görögül „sata”) megegyezik az Ószövetségben szereplő „efá”-val, és ez rengeteg tészta, körülbelül 56 font vagy 23 liter. Ez az a mennyiség, amit Sára készített a három látogató számára a Mózes első könyve 18:6-ban, és amit Gedeon adott az angyalnak a Bírák könyve 6:19-ben. Csak egy nagyon kis mennyiségű kovászra van szükség ahhoz, hogy az egész tészta jellege megváltozzon. A lényeg az, hogy maguk a zsidók is tudták, hogy egy aprócska mennyiségű kovász is képes megkeleszteni még egy nagy mennyiségű tésztát is.

K: A Máté 13:34-ben hogyan beszélt Jézus kizárólag példázatokban, hiszen más helyeken, például a Hegyi Beszédben, Jézus nem használt példázatokat?

V: A Máté 13:34 ezt azzal pontosítja, hogy Jézus a tömegekhez szólt. Amikor tanítványaihoz szólt, Jézus mindent elmagyarázott. Bár a tömegek is hallgatták, a Hegyi Beszédet a tanítványokhoz intézte. Továbbá a Máté 13:34 Jézusnak éppen ebben az időben tartott tanítására utal, nem feltétlenül a szolgálatának ezen időszakát megelőzőre vagy azt követőre.

K: A Máté 13:38 szerint mindenki az Isten országának gyermeke?

V: Nem. Ahogyan ez az ige is mutatja, mielőtt Krisztushoz fordulnánk, nem vagyunk az Isten országának gyermekei. Az Efézus 2:3 azt mondja, hogy mi (beleértve Pált is) a harag gyermekei voltunk, mielőtt Krisztushoz fordultunk.

K: A Máté 13:44-ben szereplő példabeszédben miért nem ásta ki és vitte el titokban a kincset az a férfi a mezőn?

V: A zsidó törvény szerint, ha valaki kincset ásott ki egy mezőn, a kincs a mező tulajdonosához tartozott, Derrett szerint (Law, 1–16. o.). Természetesen, ha a kincset a tulajdonosok ásták el, és tudtak róla, akkor nem adták volna el olcsón a mezőt. De ha a kincs nem az övék volt – amit az is bizonyít, hogy nem tudtak róla –, akkor a munkás megvásárolhatta a mezőt, és megszerezhette a kincset.

K: A Mt 13:44-ben ki az az ember, és mi a kincs?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz:

Nem a válasz: Jézus és a zsidók. Egyes diszpenzációs írások szerint Jézus az az ember, a kincs pedig a végidőben megmaradt zsidók maradéka. Jézus azonban nem adta oda mindazt, amije volt (isteni mivoltát stb.), és nem halt meg a kereszten kizárólag a megmaradt zsidókért. Másodszor, a példabeszédet hallgatók közül senki sem értette volna így, így ha ez lenne a valódi jelentés, a valódi jelentésből semmi sem jutott volna át.

A válasz: minden egyes ember és az üdvösség a mennyek országában. Az embernek hajlandónak kell lennie arra, hogy feladjon mindent, amije van, hogy megszerezze azt a drága kincset, amelyet Jézus kínál. Ezek a példázatok mind a mennyek országáról szólnak a Máté 13:52 szerint. A mező megvásárlása olyan döntés, amelyet az embernek meg kell hoznia, különben nem lesz része a kincsben.

K: Máté 13:45–46-ban mi a gyöngy példázatának jelentése?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz.

Nem a válasz: Jézus a kereskedő, a gyöngy pedig az egyház. De ismét felmerül a kérdés: vajon Jézus „eladta-e” mindazt, beleértve istenségét is, a gyöngyért, és kinek adta el?

A válasz: Minden Istent kereső ember a kereskedő, a gyöngy pedig az üdvösség. A keresztény teológusok általában egyetértenek abban, hogy mindkét példabeszédben a munkás és a kereskedő ugyanaz a személy, a kincs és a gyöngy pedig ugyanaz.

Mindkét példabeszéd ugyanazt a lényeget hordozza. Jézus a Máté 13:52-ben azt mondta, hogy mindkét példabeszéd a mennyországról szól. Ugyanakkor, míg az ember felismerte a kincset, ez a példabeszéd valójában azt hangsúlyozza, hogy a kereskedőnek fel kell ismernie ennek a gyöngynek az értékét a többi gyöngyhöz képest, és nem szabad a többi gyöngy után vágyakoznia, hanem kizárólag ezt az egyet kell keresnie.

K: A Máté 13:47-ben szereplő halászháló-példabeszédnek mi a jelentése?

V: Ez egy nagyon nagy háló lenne, amelyet vagy két hajó között húznak, vagy a parthoz és egy hajóhoz rögzítenek. Nagyon hasonlít a búza és a konkoly példázatához. Minden hal a világ része, de a korszak végén elválasztás lesz a jó halak és a rossz halak között. Te jó hal vagy?

K: A Mt 13,51-ben helyesen tették-e a tanítványok, amikor azt mondták, hogy „igen”, megértették ezeket a példázatokat?

V: Igen és nem. Igen, a tanítványok megértették az alapvető példázatokat és a mögöttük rejlő szimbolikát. Ugyanakkor fogalmuk sem lehetett a búza, a konkoly és a mustármag történelmi vonatkozásairól. De helyesen tették, hogy igennel válaszoltak, mert pontosan megértették, amit Jézus abban az időben meg akart velük értetni.

K: A Mt 13,51-ben vannak olyan helyzetek, amikor biztos vagy benne, és helyesen ítéled meg, hogy alapvetően megérted, amit Isten tanít neked, de később kiderül, hogy fogalmad sem volt arról, mit is jelent ez valójában?

V: Egy egyszerű példa lehet a házasság. Lehet, hogy azt hiszed, tudod, kivel fogsz összeházasodni, és tudod, hogy hozzá akarsz menni. Az évek múlásával azonban rájössz, hogy nagyon-nagyon keveset tudtál róla ahhoz képest, amit most tudsz. Remélhetőleg a meglepetéseid többnyire kellemesek voltak.

Hasonlóképpen, ha Isten elhív téged, hogy szolgálatot végezz Neki, lehet, hogy alapvetően megérted, mit akar, és te is ezt akarod tenni. De ahogy végzed a szolgálatot, rájössz, hogy szinte fogalmad sem volt arról, mit is jelent majd ez a szolgálat, sőt, arról sem, hogyan fog megváltoztatni téged.

K: Miért említette Jézus a Máté 13:52-ben, hogy az írástudónak vannak új kincsei is, a régiek mellett?

V: Ez egy kegyes módja volt annak, hogy elmondja: továbbra is értékelniük kell a korábban megtanult igazságokat, éppúgy, mint az új dolgokat, amelyeket Jézus mondott. Az „írók” itt nem egy különleges keresztény csoportot jelentenek. Inkább pozitív utalás minden olyan hívőre, aki komolyan tanulmányozza a Szentírást.

K: A Mt 13,52-ben hogyan hasonlít a szívünk egy kincstárhoz?

V: Az itt említett raktár (görögül thesauros) az emlékek, döntések, érzelmek és értékek tárolóhelye, amelyeket mi fontosnak tartunk, függetlenül attól, hogy Isten jóknak vagy fontosaknak tekinti-e őket.

Itt egy egész kincstárról van szó, nem csupán egy dobozról vagy ládáról, amelyben egyetlen tárgyat tárolunk a sötétben. Egy kincstárban sok kincs lehet, és azok láthatók is, nem pedig csak úgy elrejtve egy dobozban.

A kereszténynek két feladata van: a) felismerni és kidobni a raktárunkból azokat a dolgokat, amelyeket Isten nem akar ott látni, és b) megtölteni a raktárunkat azokkal a jó dolgokkal, amelyeket Isten tanít nekünk.

K: A Mt 13,53–58-ban Jézus nem volt próféta, mert „a prófécia csak akkor létezhet Izraelben, ha a földet a világ zsidóságának többsége lakja. Ezra idején (kb. i. e. 300-ban), amikor a zsidók többsége nem volt hajlandó Babilonból Izraelbe költözni, a prófécia az utolsó próféták – Haggai, Zakariás és Malakiás – halálával véget ért.” (Ezt a kifogást egy zsidó személy vetette fel.)

V: Ez három okból is téves:

1) A Bibliában nincs olyan vers, amely ezt állítaná; ez a szabály kitaláció.

2) Dániel és Ezékiel próféták voltak a száműzetés idején. A világ zsidóságának többsége akkor nem Palesztinában élt. Valójában Dániel és Ezékiel olyan próféták voltak, akik Izraelon kívül éltek, bár Dániel fiatalkorában Júdában élt.

3) Nem szabad megpróbálnunk megmondani a Mindenható Istennek, hogy mit tehet és mit nem tehet!

Ha figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy Krisztus idején sok zsidó élt Palesztinában (hogy többségben voltak-e vagy sem, azt nem tudom), az nem számít, mert a Mindenható Isten prófétát küldhet, amikor csak akar.

A Biblia (mind az Ószövetség, mind az Újszövetség) számos dolgot említ, amit Isten nem tesz (nem változtatja meg a véleményét – 4Mózes 23:19; 1Sámuel 15:29 stb.), de az egész Bibliában csak négy dolog van, amiről azt mondja, hogy Isten NEM TUDJA megtenni. (Ezeket azonban az Újszövetségben kell megkeresni.) Ez a négy dolog a következő: Isten nem csábítható meg a gonoszsággal (Jakab 1:13), Isten nem hazudhat (Zsidók 6:18), Isten nem esküdhet meg senkire, aki nagyobb nála (Zsidók 6:13), és Isten nem tagadhatja meg önmagát (2 Timóteus 2:13). Ezen kívül nem fogom megmondani, hogy mit nem tud Isten megtenni, hanem csak a Bibliában fogok keresgélni, hogy alázatosan megtanuljam, mit választott Isten, hogy megtegyen, és mit választott, hogy ne tegyen meg.

K: A Mt 13:54–58-ban Jézus tanítása megosztó volt; tehát mikor kell a mi tanításunknak is megosztónak lennie?

V: Úgy tűnik, Jézus tanítása két táborra osztotta az embereket: azokra, akik követték Őt, és azokra, akik hevesen ellenezték. Nem látunk senkit, aki Jézus üzenetét hallgatva azt mondaná: „nem is rossz, csak olyan-olyan”. Nem szabad csak úgy hirdetnünk az evangéliumot és tanítanunk Isten igazságát, mintha matematikát vagy ókori történelmet tanítanánk. Arra is rá kell ébresztenünk a hallgatókat, hogy az evangélium milyen fontos az örök sorsuk szempontjából, és hogy mennyire sürgős az evangélium üzenete, ezért nem szabad halogatni a hitre lépést. Ha azt tapasztaljuk, hogy emiatt kevésbé vagyunk népszerűek egyesek körében, az csak azt jelenti, hogy jól végezzük a feladatunkat.

K: A Mt 13,55-ben hogyan lehetett Jézusnak testvére, hiszen (a katolikus egyház szerint) Mária mindig szűz maradt?

V: A Máté 1:25 röviden megválaszolja ezt: „De ő [József] nem élt vele [Máriával] közös életet, amíg az fiút nem szült. És Jézusnak nevezte el.” Tehát Mária szűz volt, amikor Jézus megszületett, de Mária és József később más gyermekeket is nemzett.

A katolikusok általában azzal válaszolnak, hogy számos mediterrán kultúrában az unokatestvéreket is testvérnek szokták nevezni.

A Bibliában azonban nincs olyan hely, amely azt tanítaná, hogy Mária mindig szűz maradt. Ezzel szemben vannak olyan helyek, ahol Jézus testvéreiről esik szó: János 7:5; Galaták 1:19; Márk 3:31; János 2:12; és ApCsel 1:14. Furcsa lenne, ha csak unokatestvérek lennének, és a hat hely közül legalább egyben ne az „unokatestvér” szót használták volna.

Történelmi megjegyzésként: a niceai zsinat előtt az egyetlen két hely, ahol Máriát örök szűznek nevezik, a következők:

Hippolytus, Portus püspöke (Kr. u. 225–235/6) Mária-t örök szűznek nevezte. Beron és Helix ellen, 8. töredék, 234. o.

Alexandriai Péter (306, 285–311) „Istené, örök szűzé, és valóban Mária, Isten Anyjáé”; 5.7. töredék, 282. o.

Máriát a II. konstantinápolyi zsinaton (553) hivatalosan „örök szűznek” nyilvánították, 2. fejezet, 312. o. Ugyanebben az évben Vigilius pápa is ugyanezt írta levelében, 322. o.

K: A Mt 13,55-ben pontosan mit csinált egy ács?

V: Az ácsok épületeket emeltek. Tehát kővel és fával egyaránt dolgoztak. Ebben az időben a rómaiak egy új várost építettek, elsősorban a pogányok számára, Sepphoris néven, Názáret közvetlen északi szomszédságában, így abban az időben bőven akadt munka az ácsok számára. Tehát amikor Jézus a Lukács 6:49-ben és 14:29-ben a jó alapra építésről beszélt, lehet, hogy gyakorlati tapasztalata is volt az alapok terén.

K: Miért nem tisztelték a prófétát szülővárosában a Máté 13:55–57-ben?

V: Ne feledjük, hogy amikor Jézus legutóbb szülővárosában beszélt, le akarták dobni egy szikláról. Jézus itt nem parancsot vagy próféciát mondott, hanem inkább egy megfigyelést tett. A prófétákat nem tartották nagy becsben azok között, akikkel együtt nőttek fel. Aki ugyanazon a helyen nőtt fel, és sok hasonló élményben részesült, annak nehéz lehet elhinni, hogy Isten rendkívüli módon használhatja a hétköznapi embereket. Sajnos van némi igazság abban a mondásban, hogy „az ismeretség megvetést szülhet”. A görög író, Pindar is hasonló mondást fogalmazott meg arról, hogy a hírnév a családi tűzhely mellett elhalványul. (Pindar ódái, 12. óda)

Ehhez kapcsolódó szempont, hogy úgy tűnt, jobban érdekelte őket a helyi fiú hírneve és népszerűsége, ahelyett, hogy odafigyeltek volna arra, amit Jézus valójában mondani akart. Az emberi természet egyik jellemzője, hogy az embereknek általában – beleértve minket is – túlságosan könnyű a mellékes vagy triviális dolgokra koncentrálni, és elmulasztani a fontos lényeget.

K: A Mt 13:58-ban hogyan korlátozta az emberek hitetlensége Jézus hatalmas cselekedeteit?

V: Ez az ige nem azt mondja, hogy a Mindenható Isten képtelen lett volna itt csodát tenni. Inkább arról van szó, hogy Jézus úgy döntött, nem tesz itt csodákat a hitetlenségük miatt. Nem arról van szó, hogy Jézus nem tudott volna csodákat tenni – elvégre Jézus járt a vízen, feltámasztotta Lázárt, feltámadt a halálból stb. anélkül, hogy bárki is hitt volna abban, hogy Jézus ilyen dolgokat fog tenni. Inkább arról van szó, hogy miért áldaná meg Jézus az embereket, amikor azoknak nem volt vágyuk arra, hogy áldást kapjanak tőle?

K: A Máté 14-ben miért éppen ott szerepel Keresztelő János halála, ahol szerepel?

V: Bár ezt nem mondja ki, és Máté ezt a visszaemlékezést bárhová elhelyezhette volna, talán azért tette ide, hogy utaljon arra, miért akart Jézus éppen ebben az időben visszavonulni a nyilvánosság elől. Jézus tudta, hogy eljönnek, hogy megöljék Őt, és Jézus várni akart, amíg el nem végzi a többi dolgot, mielőtt keresztre feszítik. Ezenkívül ettől a ponttól kezdve Máté és Márk evangéliumában azonos a események sorrendje.

K: A Mt 14,3–4-ben miért is ítélte el Keresztelő János Heródes Antipást?

V: Először a genealógiai háttér, majd a válasz.

Háttér:

Heródes Antipász (= Heródes, a tetrarch): Nagy Heródes és Malthace, tíz felesége egyike fia. Heródes Antipász Kr. e. 4-től Kr. u. 39-ig Róma fennhatósága alatt kormányozta Galileát és Péreát. Királynak akarták nevezni, ami miatt összetűzésbe került Caligula császárral.

IV. Aretas, a nabateus király: Heródes Antipász felesége Phasaelis volt, IV. Aretas, a mai Jordániában élő nabateus arabok királyának lánya. Politikai aknamező volt elválni tőle és feleségül venni Heródiást, de legalább Heródiással élt együtt. Később harcok dúltak Heródes Antipász és Aretas király között, amelyekben Aretas győzedelmeskedett, amíg a rómaiak be nem avatkoztak.

Fülöp: Nagy Heródes és Mariamne II. fia.

(Fülöp Rómában élt, és nem szabad összetéveszteni Nagy Heródes másik fiával, az Iturea és Trachonitis tetrarchájával, Fülöppel, akiről a Lukács evangéliuma 3:1-ben esik szó)

Aristobulus: Nagy Heródes és I. Mariamne fia.

Heródiás: Aristobulus és felesége, Berenice lánya. Elvált első férjétől, hogy Heródes Antipasszal lehessen.

A válasz: Heródes Antipás Heródiás félig nagybátyja volt, de ez a Levitikus 18:1–17 és 20:12,14 szerint megengedett volt. Az Ószövetség idején megengedett volt elválni a feleségtől. A probléma az volt, hogy a Levitikus 18:16 kifejezetten tiltja a testvér feleségével való házasságot, Heródiás pedig Fülöp, Heródes Antipász testvérének felesége volt, és Fülöp még életben volt.

Ahogyan az Expositor’s Bible Commentary 8. kötete 670. oldalán olvasható: „Heródiás tudta, hogy »az egyetlen hely, ahol házassági anyakönyvi kivonatát biztonságosan kiállíthatták, János halálos ítéletének hátulja volt«” (T. W. Manson: The Servant Messiah, 40. o.).

Később, amikor a nabateusok Kr. u. 36-ban legyőzték Heródes seregét, Josephus a Zsidók régiségei című művének 18. könyvében, 119.2. fejezetében azt írta, hogy a zsidók ezt Isten büntetésének tekintették Heródes Antipásra nézve.

K: Miért szerepel ez a borzalmas beszámoló a Bibliában (Mt 14,6–12)?

V: Az emberek néha mesterségesen rózsás képet alkothatnak a földi életről. Az élet néha borzalmas lehet, amikor gonosz emberek vannak hatalmon. Ebből megtanulhatjuk, hogy még olyan hívők is, mint Keresztelő János, igazságtalan következményeket szenvedhetnek el ebben az életben.

Másodszor, hasonlítsuk össze Keresztelő János bátorságát, amellyel elítélte az uralkodót, Heródes gyávaságával, aki nem akarta sem szabadon engedni Jánost, sem kivégezni őt. Heródes kicsit hasonlít Áháb királyra, aki egyszerre volt gonosz és gyenge.

Ezt az eseményt követően változás látható Jézus szolgálatában. Jézus arra összpontosított, hogy tanítsa a tanítványokat a halála utáni időkre, és nincs feljegyzésünk arról, hogy Jézus bármi mást tett volna annak érdekében, hogy meggyőzze a zsidó vezetőket és a népet arról, hogy Ő a Messiás.

K: A Mt 14,6–12-ben nem rontotta volna el az ünnepi hangulatot egy levágott fej behozatala?

V: Néhányan azzal vádolták Mátét és Márkot, hogy hamisak, mert erről beszámoltak. Ez azonban jellemző a királyi családok borzalmas életére. Például Cicero politikai ellenfele volt Marcus Antoniusnak. Amikor a szónok, Cicero fejét elvitték Fulviához, Marcus Antonius feleségéhez, az a fejre köpött, és egy tűvel átlyukasztotta a nyelvét. Egy másik példa: amikor Alexander Jannaeus, aki egyszerre volt hasmoneuszi király és főpap, nyilvános lakomát rendezett ágyasai társaságában, elrendelte, hogy 800 lázadót keresztre feszítsenek, miután előbb nyilvánosan megölték feleségeiket és gyermekeiket.

K: A Mt 14,15-ben, mivel ez sivatag volt, miért volt fű a 19. versben?

V: Ez nem száraz sivatag volt, hanem egy elhagyatott hely. Ráadásul Palesztinának két évszaka van: az esős és a száraz, és ez valószínűleg az esős évszak idején történt. Az esős évszakban nem voltak olyan monszunok, mint Délkelet-Ázsiában, de a Jordán folyó akkoriban túl nagy volt ahhoz, hogy átkeljenek rajta, és olyan helyeken is sok zöld fű volt, amelyek számunkra a száraz évszakban sivatagnak tűnnének.

Emellett az opsios görög szó, amelyet „este”-nek fordítottak, a délután közepétől napnyugta utánig tartó időszakot jelenti.

K: A Mt 14,24–32 szerint hogyan kell a keresztényeknek szembenézniük a viharokkal?

V: Ez a szakasz tanulságos arra nézve, hogyan kell szembenézni a viharokkal, és hogyan NEM szabad szembenézni velük.

1. Ne rettegjünk, amikor Isten váratlan cselekedetet hajt végre (14:25–26).

2. Amikor Jézus azt mondja nekünk, hogy merjünk bátran, akkor bátorságot kell gyűjtenünk, és bátran kell cselekednünk (14:27–28).

3. Engedelmeskednünk kell Jézusnak, tudva, hogy Ő nemcsak a körülöttünk lévő veszélyeknél nagyobb, hanem félelmeinknél, kétségeinknél és gyengeségeinknél is (14:29).

4. Jézusra tekintsünk, ne a szélre és a hullámokra, vagy más lehetséges veszélyekre (14:30). A veszélyek nem képzeletbeliak, de ennek ellenére Jézusra tekintsünk.

5. Ha hibát követtünk el, vagy kétségeink támadnak, kiáltsunk Jézushoz, hogy mentsen meg minket (14:30–32).

6. Miután biztonságba kerültünk, ne felejtsük el dicsőíteni Istent (14:33).

K: A Mt 14:25-ben mikor volt az éjszaka negyedik őrszaka?

V: Míg az ókori héber emberek az éjszakát csupán három őrszakra osztották, a rómaiak négy őrszakra osztották, és a negyedik őrszak nagyjából hajnali 3-tól 6-ig tartott.

K: Miért volt Péter hite a Mt 14:29-31-ben először olyan erős, majd olyan gyenge?

V: Péter egy pillanatra hajlandó volt engedelmeskedni, és abban a pillanatban a hite elég erős volt ahhoz, hogy higgyen, Jézusra nézzen, és kiszálljon a csónakból. De amikor ennek a hitnek folytatódnia kellett a vízen járáshoz, akkor jött a habozás.

K: A Mt 15,1–3-ban Jézus ellenezte a kézmosást?

V: Nem. Jézus ugyan nem ellenezte a higiéniát, de ellenezte, hogy a kézmosást vallási szertartássá emeljék. Ma más, egészségre jótékony dolgok, mint például a jó étrend, a gyógynövények és a testmozgás, rendben vannak, de ezek is bálványokká válhatnak, ha az emberek az egészségüket imádják Isten helyett.

K: A Máté 15:3–6-ban hol ered a qorban/corban (görögül korban) fogalma?

V: Maga a szó, valamint az a fogalom, hogy valamit Istennek szentelnek, a Levitikus 1:2–3, 2:1, 3:1 és a Számok 7:12–17 versekben található meg. A farizeusok azonban megengedték, hogy valaki lemondjon a szülei gondozásának felelősségéről azzal, hogy a szüleinek nyújtandó segítséget Istennek szentelte.

A farizeusok prioritásai itt összekeveredtek. Az, hogy megengedték valakinek, hogy dolgokat szenteljen Istennek, nagyobb prioritást kapott, mint az, hogy azt tegyék, amit Isten kívánt, ami magában foglalja a szülők gondozását is. Ez akkor fordulhat elő, amikor az emberek jobban törődnek a hagyományok betartásával, mint Istennek való engedelmességgel.

K: A Máté 15:7-ben mi is pontosan az a képmutató?

V: Ez eredetileg nem volt negatív kifejezés. Görög szó volt, amely egy színdarab szereplőjét jelentette. Minden színész maszkot viselt, és eljátszotta a szerepét egy vígjátékban, tragédiában, vagy amit éppen a forgatókönyv előírt. Ez az első alkalom, hogy Jézus képmutatóknak nevezte a farizeusokat és a törvénytudókat. Jézus negatív értelemben használja ezt a kifejezést, mondván, hogy az emberek maszkot viselnek, mintha Istennek szentelnék magukat, de belülről csak színészkednek.

K: Miért választják az emberek a Máté 15:8 szerint, hogy ajkaikkal közeledjenek Istenhez, miközben szívük távol van Tőle?

V: Az emberek mindenféle okból fordulnak a valláshoz, és névlegesen Istenhez, és ezek közül nem mindegyik a legjobb. Vannak, akik mások dicséretéért jönnek, vannak, akik a pénz miatt, és vannak, akik azért, hogy férjet vagy feleséget találjanak.

Vannak, akik olyan pályát keresnek, ahol segíthetnek másokon, és ez a fő céljuk, nem pedig az, hogy szeretnék Istent. Ilyen esetben számos kiváló jótékonysági szervezet áll rendelkezésre, mint például a Vöröskereszt, a Békehadtest, a Goodwill vagy az UNICEF. Csatlakozzanak ezekhez, és ne adják ki magukat úgy, mintha Istent szeretnék, csak azért, mert egy keresztény egyházon keresztül szeretnének dolgozni.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a Biblia szerint a keresztényeknek segíteniük kell a szegényeken, a hátrányos helyzetűeken, az árvákon stb. Ez nem jelenti azt, hogy csak keresztény szervezeteknek adhatnánk pénzt. Jó dolog támogatni azokat a jótékonysági közösségi szervezeteket is, amelyek nem kapcsolódnak semmilyen valláshoz.

K: A Mt 15:9-ben szereplő szöveg szerint mikor jók az emberek hagyományai, és mikor rosszak?

V: A hagyományok a korábbi hitet és véleményeket továbbadják a következő generációk tanításainak és törvényeinek. Lehetnek jók, de rosszak is, ha eltakarják Isten Igéjét. A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

Rossz: Ha a múltbeli hagyomány helytelen vagy rossz volt, akkor tévedéseket és esetleg bűnöket tanulnak és utánoznak. A Biblia olyan bűnös hagyományokról beszél, mint például a Mennyek Királynője a Jeremiás 44:17–19-ben.

Üres: A hagyományok többnyire egyszerűen értéktelenek (Kolossé 2:16–19). Ha komolyan vesszük őket, ezek a hagyományok gyengíthetik az Isten iránti odaadást. A Biblia a Kolossé 2:8-ban és az 1 Timóteus 1:4-ben beszél az üres és megtévesztő hagyományokról.

Korban: Még ha a múltbeli vélemény vagy gyakorlat nem is volt a Szentírással ellentétes, az embereknek van egy olyan hajlamuk, hogy az emberi hagyományt egyenlővé tegyék a Szentírással, és ami egykor emberi vélemény volt, az az emberek szemében most „Isten mondja”-vá válik, az emberi gyakorlat pedig – amely talán egy adott időre és körülményekre nagyon is megfelelő volt – állítólag „Isten törvényévé” válik minden időre és körülményre. A hagyomány egyesek számára még Isten szavát is felülírja, mint például azoknál, akik a Márk 7:10–13-ban említett „korban” gyakorlatát követték.

Isten törvénye: Követnünk kell azt, amit Isten parancsolt, például a vízkeresztséget és az Úr vacsoráját. Azonban nem azért kell követnünk ezeket, mert keresztény hagyományok, hanem azért, mert Isten ezt akarja tőlünk. Vigyáznunk kell arra, hogy ne emeljük a szimbólumot a valóság fölé. Nem csupán szabályokat kell követnünk (Márk 7:6–7), hanem a szellem új módján szolgálunk, nem pedig az írott törvény régi módján (Róma 7:6; 2:29; Kolossé 2:14).

K: Miért érvénytelenítette Jézus az Ószövetségi étkezési parancsokat a Máté 15:10–20 és a Márk 7:15–23-ban?

V: Jézus nem érvénytelenítette az Ószövetségi étkezési előírásokat, hanem felülírta azokat. Itt négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Noha Jézus és tanítványai néha megszegték a farizeusok ember alkotta hagyományait, maguk az Ószövetségi Törvénynek engedelmesen éltek.

2. Még az Ószövetség idején is Istennek fontos volt az engedelmességük, és az étkezésük csupán egy módja volt annak, hogy kifejezzék engedelmességüket, de nem az egyetlen.

3. Miután Jézus feltámadása új korszakot indított el, a tanítványok nem úgy döntöttek, hogy mindenféle húst esznek. Az ApCsel 10,11–16 szerint Isten egyik angyala szállt le, és utasította a vonakodó Pétert, hogy egyen. Ki volt Péter, hogy vitába szálljon egy mennyei angyallal?

4. A muszlimoknak nem kellene problémájuk lennie ezzel a válasszal, mivel állítólag Mohamed is ugyanezt tette. Beszélt a hatályon kívül helyezett törvényekről (bár a hatályon kívül helyezés fogalma kissé eltér a Jézuson keresztül létrejött Új Szövetségétől). Emellett megmutatta, hogy a muszlimok ehetnek tevehúst, és az Ószövetség a tevehúst pontosan úgy tekinti, mint a sertéshúst (Levitikus 11:4,7,26; Deuteronómium 14:7,8).

K: A Máté 15:11, 17–18-ban hogyan lehet, hogy csak az szennyezi meg az embert, ami kijön belőle?

V: A kontextust itt a Máté 15:20 adja meg, ahol a farizeusok a mosatlan kézzel való étkezés miatt aggódtak, Jézus pedig a belső tisztaság miatt.

Ha valamit főznél egy edényben, és folyadékot adagolnál hozzá, majd azt lassan ki is merítenéd, a beömlő vagy a kifolyó folyadékot kóstolnád meg, hogy a belseje megfelelő hőmérsékletű-e és megfelel-e az elvárásoknak? Természetesen a kifolyó folyadékot kellene megkóstolnod. Hasonlóképpen Jézus azt mondta, hogy ne ragadjatok le túlságosan az étkezésnél, mert az, ami kijön belőletek, az szennyezhet meg.

K: A Mt 15,12-ben nem lenne furcsa, ha néhány farizeus elmenne Jeruzsálemből, hogy megkeresse Jézust, csak azért, hogy megkérdezze a véleményét a személyes higiéniáról?

V: Nem erről volt szó. A kérdés csupán ürügy volt arra, hogy csapdába ejtsék Jézust. A kérdés nem a személyes higiénia volt; nekik még nem volt ismeretük a betegségek kórokozóiról. Inkább azokról a kiegészítésekről volt szó, amelyeket a szertartásos mosakodásra vonatkozó szabályokhoz fűztek. Jézust fenyegetésnek tekintették arra a kiváltságukra nézve, hogy ők mondják meg az embereknek, mi Isten akarata velük kapcsolatban.

K: A Mt 15,12-ben miért nem törődött Jézus azzal, hogy a farizeusok rosszul érezzék magukat?

V: Jézus tisztában volt ezzel, de jobban érdekelte az igazság kiderítése, mint az, hogy mit gondolnak a farizeusok. De ennél is tovább: Jézusnak fontos volt; azt akarta, hogy rosszul érezzék magukat. Különösen a Máté 23-ban Jézus két különálló okból is határozottan megdorgálta őket. Mivel hallották a dorgálást, talán néhányan abbahagyták volna, elgondolkodtak volna Jézus szavain, és bűnbánatot tartottak volna. Másodszor, függetlenül a farizeusok bűnbánatától, a tömegek hallották volna, és tudták volna, hogy ne bízzanak a farizeusokban, akik elutasították Jézust.

K: A Máté 15:14-ben miért engedi Isten néha, hogy a vakokat vakok vezessék?

V: Ahogy valaki egyszer mondta: senki sem olyan vak, mint azok, akik nem akarnak látni. Isten megengedi az embereknek, hogy oda menjenek, ahová akarnak. A jobb kérdés az, hogy miért engedik a vakok, sőt miért is részesítik előnyben, hogy vakok vezessék őket?

K: Miért ment Jézus Tíruszba és Szidonba (Mt 15,21–29 és Mk 7,24)?

V: Első pillantásra ezek a nem zsidó városok valóban messze esnek Jézus útjától. A következő versekből kiderül, hogy Jézusnak ki kellett űznie egy démont (Márk 7:29), és hogy a föníciai partvidékről sokan hallgatták Jézust. Tírusz a partvidéken feküdt, körülbelül 35 mérföldre (56 km-re) a Genezáreti-tótól, Szidon szintén a partvidéken feküdt, 25 mérföldre (40 km-re) Tírusztól és 60 mérföldre (96 km-re) északnyugatra a Genezáreti-tótól.

K: A Mt 15,21–28-ban, amikor a „kánaáni asszony” Jézustól irgalmat kért, Jézus így válaszolt: „Nem másokhoz küldettek, hanem Izráel házának elveszett juhaihoz”. Miért csak a Máté-evangéliumban találjuk meg ezt? Ugyanígy Jézus tanítványainak szóló parancsát is: „Ne menjetek a pogányokhoz, és ne lépjetek be egyetlen samaritánus városba sem; inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz” (Mt 10,5–6)? Valóban Jézus mondta-e ezt a két mondatot, noha ellentmondanak az Ő egyetemes üdvösségről szóló üzenetének? Vagy ezek a korai egyházi közösségek kitalációi vagy alkotásai?

V: Nem, nincs okunk kételkedni Istenben, és azt gondolni, hogy Isten megengedte volna, hogy az Ő szavát a korai egyházi közösségek kitalációival vagy alkotásaival „helyettesítsék”. Ez a két dolog valójában egyértelműen illeszkedik Jézus szolgálatához. Keresztre feszítése előtt a zsidó népnek lehetősége nyílt arra, hogy elfogadja a Messiását, és utat mutasson az összes pogány számára. Még Pál szolgálatában is először a zsidó zsinagógába ment, és csak utána a pogányokhoz.

Ha azonban megnézzük a térképet, Tírusz és Szidon régiója jóval Izrael földjén kívül fekszik. Jézus tehát jócskán eltért a szokásos útjától, hogy meglátogassa azt a kánaáni (vagy szíro-föníciai) asszonyt. Az asszony meglátogatásával Jézus tehát megmutatta, hogy üzenete a nem zsidóknak is szólni fog.

K: A Mt 15,21–22-ben és általában az evangéliumokban azt látjuk, hogy Jézus minden embernek megígéri az üdvösséget, anélkül, hogy különbséget tenne közöttük vagy megkülönböztetné őket, legyenek azok zsidók, más nemzetek vagy pogányok, de a Máté-evangéliumban azt látjuk, hogy az üdvösség tekintetében a hangsúly a zsidókon van. Mit gondol erről?

V: Nézzük meg az időrendet! Három szempontot kell figyelembe venni.

1) Az összes evangéliumban – nem csak a Máté-evangéliumban – a keresztre feszítés előtt Jézus elsősorban a zsidóknak hirdette az igét, hogy a zsidó népnek lehetőséget adjon a Messiás elfogadására.

2) Jézus feltámadása után az evangéliumot minden zsidónak és pogánynak kellett hirdetni. Az ApCsel 1,8-ban Jézus által megadott sorrend a következő volt: „Jeruzsálem, aztán egész Júdea (ahol zsidók éltek), majd Samária (félig zsidók), végül a föld végső határainakig.”

3) Ugyanakkor, bár a pogányok és a samaritánusok nem tartoztak azok közé a csoportok közé, amelyeket a keresztre feszítés előtt elsősorban meg kellett volna téríteni, Jézus mégis megosztotta velük az igét, amikor találkozott velük. Például nemcsak a Tíruszból és Szidonból származó asszonnyal (Márk 7:24–30), hanem a Gerasai démoni megszállottal is, aki a Genezáreti-tó keleti (nem zsidó, sertéstenyésztő) partján élt (Márk 5:1–20). Jézus 5000 embert táplált a Galileai-tó zsidó (nyugati) partján Máté 14:13–21; Márk 6:30–44; Lukács 9:10–17; János 6:8–12 szerint; Jézus pedig másodszor is 4000 embert táplált a Galileai-tó nem zsidó (keleti) partján, Máté 15:32–38 és Márk 8:2–9 szerint.

De most már mindenkinek hirdetnünk kell az evangéliumot, függetlenül attól, hogy zsidók, arabok, európaiak, ázsiaiak vagy bárki mások.

K: A Máté 15:21-22-ben, a kánaáni asszony esetében Jézus látszólag azt mondta, hogy csak a zsidókat és azokat kell szeretniük, akik az elfogadott módon imádják Istent? (A muszlim Ahmad Deedat is felveti ezt a kérdést.)

V: Nem, ezt nehéz fenntartani, mivel Jézus nagy kerülőt tett, hogy eljusson Tírusz és Szidon vidékére.

Jézust először Izráel elveszett juhaihoz küldték, de később (többször is) átkelt a Genezáreti-tengeren. Ennek az a jelentősége, hogy a Genezáreti-tenger nyugati partján főként zsidók éltek, míg a keleti parton pogányok, köztük pogány disznótenyésztők is. Már ezt megelőzően azonban a samaritánusok sem imádták Istent a helyes módon, és Jézus már szolgálatának korai szakaszában beszélt a samaritánus asszonnyal.

K: A Mt 15,24-ben Jézus csak a zsidókért volt, és nem mindenkiért?

V: Nem. Jézus először Izráel juhaihoz ment, de a János 10:16-ban azt is mondta, hogy vannak más juhai is, akik nem ebből az akolból valók. Jézus messze elment Izráel határain túlra, Tírusz és Szidon vidékére, amikor a Máté 15:24-ben beszélt, hogy meglátogassa egy szíro-föníciai asszonyt. Emellett sok szamaritánus is hitt Jézusban a János 4:39–42 szerint. Jézus később a Genezáreti-tó keleti partján is hirdette az igét azoknak a nem zsidóknak, és meg is etette őket. Később Jézus azt mondta a János 12:32-ben, hogy minden embert magához vonz majd. Azt a módszert, ahogyan Jézus kezdetben először a zsidóknak hirdette az igét, Pál is követte, aki általában először a zsidóknak, majd a pogányoknak hirdette Isten Igéjét.

K: A Máté 15:24–26-ban Jézus rasszista volt-e, amikor a kánaáni (szíro-föníciai) asszonyt kutyákhoz hasonlította? (Ezt a muszlim Ahmad Deedat vetette fel.)

V: Tegyünk fel egy ellenkérdést. Hol volt Jézus, amikor azt mondta, hogy csak az Izráel házának elveszett juhaihoz küldették? A válasz az, hogy elhagyta Izráelt, és több mint 30 mérföldet (madártávlatban) gyalogolt át a hegyeken vagy azok körül, hogy eljusson Tíruszba, amely nem volt és soha nem is volt izráeli város. Jézus nem azért ment oda, hogy egy Izraelon kívül élő zsidó asszonnyal beszéljen, hanem egy olyan asszonnyal, akit egyértelműen pogányként azonosítottak. De miután megtette ezt a plusz erőfeszítést (vagyis valójában 30 mérföldet), Jézus azt akarta, hogy az asszony biztosan tudja: nem azt kapja, ami járna neki, hanem amit kegyelemből kap. Egyébként a „kutya” jelentésű görög szó itt, a Máté 15:26-ban „kölyökkutya” vagy „ölekutya” jelentéssel bír, és nem vadkutyát jelent.

K: A Máté 15:21–29 és a Márk 7:27–29 versekben pontosan mit mondtak Jézus és a szíro-föníciai asszony?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Miután Jézus eljutott a föníciai partokra, az asszony egyetlen dolgot kért tőle: hogy űzze ki a démont a lányából. Figyeljük meg, hogy semmi nem utalt arra, hogy ez a szíro-föníciai származású asszony – akit görögnek neveztek – áttért volna a zsidó hitre, vagy akár csak hitt volna az igaz Istenben.

2. Miután Jézus ilyen hosszú utat tett meg, mérföldekre Izraeltől, nyíltan közölte vele, hogy Isten üzenete a zsidókon keresztül érkezett, és őket kell először meggyógyítani (Mk 7:27). Más szóval, Jézus nem fogja teljesíteni a kérését anélkül, hogy az asszony elkötelezné magát Isten üzenetének elfogadására, ahogyan azt a zsidóknak közvetítették.

3. A nő alázatosan beleegyezett abba, hogy Jézus feltételei szerint jöjjön hozzá, és semmilyen más feltétel szerint. Nekünk is hittel kell bízni Isten kegyelmében.

4. Bár a pogányokat és a kutyákat a zsidók nem tartották túl nagy becsben, Jézus itt nem a kutyára szokásos kifejezést használta. Ezt a szót inkább „kutyusnak” vagy „kiskutyának” kell fordítani. A rómaiak és a görögök viszont nagy becsben tartották a kutyákat. Jézus egy „kettős jelentésű” kifejezést használt: a zsidók alacsony megítélését ötvözte a pogányok nagyra tartásával és szeretetével, amikor a nőt egy szeretetre méltó háziállathoz hasonlította. Jézus azonban egyértelművé tette, hogy üzenete elsősorban a zsidóknak szól. Ha Isten valaki mást áldott meg bőségesen, és nem minket, akkor is örülnünk kell azoknak az áldásoknak, amelyeket Isten nekünk adott.

Összefoglalva: Jézus hosszú útja, Jézus szűkszavú szavai mellett, gyönyörűen illusztrálja azt a paradoxont, hogy Jézus nagy távolságokat tesz meg, hogy eljusson hozzánk, de nekünk büszkeség nélkül kell hozzá fordulnunk, az Ő feltételei szerint, nem a mieink szerint.

K: A Mt 15,24-ben szereplő „Izráel elveszett juhai” azokra az emberekre utalnak-e, akik állítólag a száműzetés idején vándoroltak el Izráelből Amerikába, ahogyan azt a mormon Joseph Fielding Smith tanítja a Doctrines of Salvation (Az üdvösség tanai) című művében (1975, 3. kötet, 214. o.)?

V: Nem. Ez az értelmezés a zsidók és a keresztények számára egyaránt teljesen ismeretlen volt. Jézus nem a földrajzilag eltévedt emberekről beszélt, hanem azokról, akik lelkileg eltévedtek. Jézus Megváltó volt, nem pedig GPS. Jézus azt mondta tanítványainak: „Inkább menjetek Izráel elveszett juhaihoz…” (Máté 10:6–7), és ők ezt a következő napokban úgy teljesítették, hogy Izráelen keresztül utaztak, nem pedig repülőgépre szálltak és Amerikába repültek.

K: Miért volt helytelen Máté 16:1,4 szerint Jézustól mennyei jelet kérni?

V: A tanítványok számára biztosan furcsának tűnhetett, hogy a farizeusok és a szadduceusok jelet kértek, közvetlenül azután, hogy Jézus elvégezte ezeket a csodákat, amelyek közül sok a farizeusok és a szadduceusok jelenlétében történt. Nyilvánvalóan azt akarták sugallni, hogy az eddigi jelek és csodák nem voltak elég jók, de még egy, talán megfelelne az elvárásaiknak. Az a görög szó, amely itt a „próbára tételre” utal – vagyis arra, hogy próbára akarták tenni Jézust –, ugyanaz a szó, amelyet a Máté 4:1-ben használnak arra, amikor a Sátán kísértésbe ejti Jézust. Jézus csodái már segítettek a sántáknak, a vakoknak és a démonoktól megszállottaknak, a farizeusok pedig olyan jelet kértek az égből, amely senkinek sem segített volna. Jézus nem volt hajlandó teljesíteni a kérésüket.

K: A Mt 16,2–4-ben mi köze van az este és a reggel ciklusának a korszak jeleihez?

V: A nappal és az éjszaka kiszámítható ciklusa egy nagyon egyszerű igazság, amelyet még a gyermekek is megfigyelhetnek. Jézus azt mondja, hogy vannak más ciklusok is, például az Ő eljövetelének jelei, amelyeket az Ő eljövetele követ. Jézus másodszor is eljön, és az első eljövetel előtt megjelenő jelek közül sok a második eljövetel előtt is jelen lesz. Jézus itt nem azt mondta, hogy a farizeusok és a szadduceusok vakok voltak, vagy hogy nem voltak intelligens emberek. Valójában dicsérte őket azért, hogy képesek voltak megfigyelni az időjárást, és összerakni a dolgokat az időjárás-előrejelzéshez. De ugyanezek az emberek nem tudták összerakni a dolgokat szellemi értelemben a korszak jeleivel kapcsolatban. Vagy nem tudták, vagy talán egyszerűen nem akarták.

K: A Mt 16,3–4-ben milyen más eseteket említhetünk, amikor valaki látja az összes tényt és részletet, de mégis vak marad a jelentőségük és a következtetések tekintetében?

V: Egy példa erre az, hogy a gyakori felkelések, a lakosság általános elégedetlensége a római uralkodókkal szemben és a császárok érzéketlensége ellenére a szadduceusok és a farizeusok még mindig nem sejtették, hogy a számukra ismert Júdea vége közeledik. Kr. u. 70-ben Jeruzsálem teljes lakosságát megölték vagy rabszolgává tették. Ezt követő tizenöt éven belül a szadduceusok kihaltak.

Egy másik példa a Szumátra nyugati partjainál bekövetkezett hatalmas szökőár. Amikor a tengervíz visszahúzódott, sok állat nem értette, mi történik, és a szárazföld felé menekült. Néhány turista azonban – akiknek okosabbnak kellene lenniük az állatoknál – ott állt a kamerájával, és fényképezte a visszahúzódó tengert.

A floridai 5-ös kategóriájú hurrikán idején egy férfinak két drága autója volt, amelyek együttesen 500 000 amerikai dollárt értek. Egy hete volt arra, hogy evakuálja az autókat, de ehelyett egyszerűen a garázsban hagyta őket. A garázs megsemmisült, az autók felborultak és tönkrementek.

Fel kell tennünk magunknak egy kérdést: ha valaki más figyelné az életünket, mondjuk 30 év múlva, mi lenne az, ami meglepné, amit mi is láthattunk volna a jelekből, de fogalmunk sem volt róla, hogy bekövetkezik? Ez lehet fizikai (étrend, mozgáshiány), kapcsolati (hogyan bánunk a házastársunkkal) vagy lelki (mennyire komolyan vesszük az Isten által ránk bízott felelősségeket) szempontból.

K: A Mt 16,4-ben mi volt pontosan Jónás próféta jele?

V: A lényeg az volt, hogy nem volt más csodás jel, csak ennek az istenfélő embernek a bizonysága.

K: A Mt 16,7–11-ben és a Mk 6,52-ben mi volt az öt kenyér és az 5000 ember, valamint a hét kenyér és a 4000 ember jelentősége?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

Jézus az Élet Kenyere. Mivel Ő ennyit embert tudott ellátni, nem kell aggódniuk amiatt, hogy vittek-e magukkal kenyeret vagy sem.

Általánosságban elmondható, hogy Jézus gondoskodott róluk, és nem kell attól tartaniuk, hogy Isten a jövőben nem lesz képes vagy nem lesz hajlandó gondoskodni róluk.

Ugyanazt a tanítást ismétli meg, mivel Márk szerint a tanítványok első alkalommal nem értették meg az étkeztetés lényegét.

Két üzenet is rejleni lehet itt: az egyik, hogy Isten táplálja a zsidókat, a másik pedig, hogy Isten táplálja a pogányokat is.

Sok szegényebb ember aggódott amiatt, hogy hogyan jut majd mindennap élelemhez. Ha egy halász, aki hetente hat napot dolgozik, egy napon nem fogott halat, aznap nem volt pénze. Mégis, miután látták, hogy Jézus 5000, majd 4000 embert táplált meg, továbbra is attól tartottak, hogy nem lesz elég élelmük. Néha a régi szokások és minták, mint például a hiány vagy a sérelem, még mindig ott kavarognak a fejünkben, még akkor is, ha a körülmények már mások. Ez azt mutatja, hogy nem bízunk abban, hogy Jézussal minden más, és hogy Isten képes megváltoztatni a dolgokat. „A kevés is sok, ha Isten benne van”.

K: A Mt 16,7–11 és a Mk 8,19–20 szerint mit mond Jézus ezeknek a számoknak a jelentőségéről?

V: Egyesek misztikus jelentőséget láthatnak az öt kenyérben, az 5000-ben és a zsidók számára szóló öt törvénykönyvben az első étkeztetéskor, valamint a 7 kenyérben (a tökéletes szám) és a 4000-ben (ahol a 4 talán a föld négy sarkát jelképezi) a második, elsősorban pogányok számára tartott étkeztetéskor.

Van azonban egy sokkal egyszerűbb magyarázat is. Jézusnál nagyon kevés kenyér is képes nagyon sok embert táplálni.

K: Miért mondta Jézus a Mt 16,8-ban, hogy itt kevés hitük van?

V: Nem azért aggódtak az ételük miatt, mert korlátozott volt a tudásuk, hiszen mindent láttak, ami körülöttük történt. Inkább a rövid távú problémáikra koncentráltak, és szem elől tévesztették, mire képes Isten.

Manapság a keresztények néha azért aggódnak, nem azért, mert nem tanultak eleget, hanem azért, mert annyira a problémáikra koncentrálnak, hogy szem elől tévesztik Istent.

K: A Mt 16,11–12-ben hogyan hasonlít a farizeusok és a szadduceusok tanítása a kenyérben lévő kovászhoz?

V: Lehet, hogy csak egy nagyon kis adalék, mégis nagy hatással van az egész kenyérre. Hasonlóképpen, egyes tanítások is lehetnek apró adalékok, de nagy negatív hatással bírnak.

Kétségtelen, hogy a farizeusok és a szadduceusok tanítottak jó dolgokat is; mindkét csoport hitt például egyetlen Istenben, és abban, hogy Ő teremtett mindent. De a rossz rész annyira áthatotta a tanításukat, hogy Jézus nem azt mondta, hogy különböztessük meg a jót a rossztól, vegyük át a jót, és hagyjuk el a rosszat. Inkább az volt a helyzet, hogy még a tanításukban lévő kis „kovász” is olyan volt, hogy Jézus azt mondta, teljesen tartsuk magunkat távol tőlük.

A szadduceusok tanításában volt némi igazság, mert elfogadták a Tórát. Azonban aki a szadduceusoktól tanult, hajlamos volt kételkedni Isten szavában, mert a szadduceusok az Ószövetség többi részét tagadták, és az ApCsel 23:8 szerint tagadták a feltámadást, az angyalokat és a szellemeket is.

K: A Mt 16,11–12 arra utal-e, hogy a mű későbbi keletű, mivel a szerző nem tudott különbséget tenni a farizeusok és a szadduceusok között?

V: Ellentétben egyes liberális kritikusok állításaival, ez egyáltalán nem így van. A szadduceusok mint csoport 15 éven belül eltűntek, miután a rómaiak Kr. u. 70-ben elpusztították Jeruzsálemet. Egy író valószínűleg csak akkor utalt volna a szadduceusokra, ha ismerte az azt megelőző eseményeket. Ha Máté soha nem utalt volna a szadduceusokra, akkor éppen az, hogy nem említi őket, utalna a késői keletkezésre. Mivel az irodalomban összesen legfeljebb néhány oldal foglalkozik a szadduceusokkal, Máté ismerte volna őket, és tudta volna, hogy közös ügyet kovácsoltak-e a farizeusokkal Jézus ellen – hasonlóan ahhoz, ahogyan sokkal későbbi időkben a rómaiak és a vizigótok közös ügyet kovácsoltak a hunok ellen, vagy a katolikusok és a protestánsok a török hadsereg ellen. Máté a Máté 3:7; 16:1, 6, 11, 12 versekben is ír róluk. Az, hogy óvakodjunk a két csoport tanításaitól, nem jelenti azt, hogy az író nem tudott volna különbséget tenni a két csoport között. Politikai szempontból manapság óvakodnunk kell a szélsőbal és a szélsőjobb tanításaitól. De ez nem jelenti azt, hogy azok egyformák lennének.

K: Miért akarta Jézus a Máté 16:13–14 és a Márk 8:27–29 szerint tudni, hogy mások szerint ki Ő?

V: Jézus nem törődött azzal, hogy megkérdezze, a farizeusok és a szadduceusok szerint ki volt Ő; abban nem volt értelme. Inkább azt kérdezte, hogy a tömegben lévő emberek szerint ki volt Ő. Az a hely, ahol ezt kérdezte a tanítványoktól, Cezárea Filippi volt, egy város, amelyet Galileától északra, a mai Szíriában építettek, a Hermon-hegytől közvetlenül délre fekvő síkságon, körülbelül 25 mérföldre a Galileai-tótól északra és 5 mérföldre a Jordán folyótól keletre. Két Caesarea nevű város létezett, és ez a város Heródes Antipász testvérének, Heródes Fülöpnek a fennhatósága alatt állt. Ebben a Caesareában állt egy templom, amely a néhai római császár, Caesar Augustus tiszteletére szolgált. Ha az ottani emberek Augustust, egy csodákat nem végző közönséges embert istenként tiszteltek, akkor mit mondtak az emberek Jézusról? Ezt szókratészi tanítási módszernek nevezik, amely kérdések feltevésén alapul. Gyakran hasznos olyan kérdést feltenni, amelyre már tudjuk a választ. Ezből megtudhatjuk, mit gondol a válaszadó, sőt, segíthet neki is a gondolatai rendezésében. Amikor Jézus azt kérdezte, hogy „ti” szerint ki vagyok én, a „ti” többes számban szerepel, tehát Jézus az összes tanítványt együtt kérdezte. Mi azonban csak azt tudjuk, hogy Péter válaszolt.

K: A Mt 16,16–17-ben hogyan tudhatta ezt Péter kizárólag a Szentlélek által?

V: Nyilvánvalóan Péter még nem hallotta, hogy Jézus ezt kifejezetten kijelentette volna. Péter nem azt mondta, hogy „Szerintem…” vagy „Remélem…”, hanem biztosan tudta. Ráadásul egy dolog, ha valaki ezt elmondja Péternek, és egészen más, ha Péter maga is elhiszi ezt.

K: A Mt 16,18-ban miben tudnak egyetérteni a római katolikusok és a protestánsok?

V: Hét dolog van, amiben a katolikusok és a protestánsok egyaránt egyetérthetnek.

1) Péter az a szikla, amelyre az egyház épül. Az egyház minden bizonnyal ezen az apostol „sziklájára” épül; elvégre az Efézusbeliekhez írt levél 2:20a szerint az egyház az összes apostol és próféta alapjára épül. Péter az egyház egyik fő alapja, de nem az egyetlen, hiszen a Jelenések könyve 21:14 szerint az Új Jeruzsálem városának tizenkét alapja van, és ezek Jézus tizenkét apostolát képviselik.

2) Itt nincs szó Péter utódjairól. A Máté 16:16–18 nem említi Péter utódjait. Valójában egyetlen bibliai vers sem szól Péter utódjairól.

3) Jézus, nem Péter a sarokkő. Péter nem fontosabb „szikla”, mint maga Jézus, a sarokkő, amint azt az Efézusbeliekhez írt levél 2:20b mondja. Mint ahogy az egyik szikla szilárdan a másikra van helyezve, Péter maga is elmondta nekünk az Apostolok cselekedetei 4:10–11-ben és az 1. Péter-levél 2:6–7-ben, hogy a szikla vagy sarokkő Jézus, ahogyan Pál is az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 10:4-ben. Péter soha nem írta, hogy ő maga lenne a „szikla” vagy a sarokkő, de Pál az Efézusbeliekhez írt levél 2:20-ban azt mondta, hogy az összes apostol az alap, bár Krisztus a sarokkő. Ugyanakkor, bár Jézus a sarokkő, itt a Máté evangéliuma 16:16–18-ban Jézus nem magáról mint szikláról beszél.

4) Péter sem a feltámadás előtt (Máté 16:22–23), sem utána (Galátusok 2:11–14) nem volt hibátlan abban, amit mondott vagy tett.

5) Mindazonáltal Péter apostolként hatalommal beszélt (1 Péter 1:1 és ApCsel 1:15–22), és tanítását is ilyennek kell elismernünk. Az első keresztényekhez hasonlóan nekünk is az ApCsel 2:42 szerinti apostoli tanításnak kell szentelnünk magunkat.

6) Péternek átadták a mennyek országának kulcsait, a megkötés és a feloldás hatalmát (Máté 16:19). Valójában az összes apostolnak és az egyháznak is ugyanazt a megkötés és feloldás hatalmát adták (Máté 18:18).

7) A kereszténységben nincs olyan tanítás, amely alapvetőbb lenne, mint a Péter által itt tett hitvallás. Ha valaki nem ismeri el, hogy Jézus az ígért Messiás, az Élő Isten Fia, és ha nem ismeri el, hogy Jézus meghalt bűneinkért és feltámadt a halálból (1 Korinthus 15:1-11), akkor hite hiábavaló, és nem jut el vele a mennybe.

K: A Máté 16:18-ban mi vagy ki a szikla?

V: Sokan nem veszik észre, hogy Péter a Máté 16-ban nem csak egyszer, hanem kétszer is kapcsolódik egy „sziklához”. A Máté 16:18-ban Pétert egy „jó” sziklához, egy alapkőhöz hasonlítják. A Máté 16:23-ban viszont Pétert egy „rossz” sziklához (egyes fordításokban „botránykőhöz”) hasonlítják, ami szó szerint egy botláskő. Hogyan lehet Péter mindkettő? – Ezek metaforák. Két fő nézet létezik, és mindkettő igaz lehet.

A szikla Péter Krisztusról szóló hitvallása. Itt nem egy, hanem két különböző görög szó szerepel a „szikla” kifejezésére. Simont azért nevezték el Péternek, azaz „sziklának”, mert ő vallotta meg elsőként, hogy Jézus a Krisztus. Jézus második személyben, „te”-vel szólt Péterhez, de a „ez a szikla” kifejezés harmadik személyben szerepel. Jézus és a tanítványok, mivel galileaiak voltak, nagy valószínűséggel görögül beszéltek. Függetlenül attól, hogy egy keresztény hogyan értelmezi ezt a konkrét verset, az 1 János 4:1–3 és a 2 János 7–10 azt mutatja, hogy azt, aki nem ismeri el, hogy Jézus testben jött el, nem szabad befogadni vagy üdvözölni. Az 1 Korinthus 15:1–4 azt mutatja, hogy aki nem hiszi, hogy Jézus a mi bűneinkért halt meg és testben feltámadt a halálból, az hiába hisz. Az 1 Korinthus 12:3 azt tanítja, hogy senki sem mondhatja, hogy Jézus az Úr, csak a Szentlélek által. Gyakorlatilag az egyház Jézus Krisztus vallomására épül.

A szikla maga Péter. Jézus és a tanítványok kétségtelenül tudtak arámiul, így lehetséges, hogy Jézus itt arámiul beszélt. A két szó görögül eltérő, mert az egyik nőnemű, a másik pedig férfias személynév. Az arámi nyelvben azonban nincsenek férfias, nőnemű és semleges végződések. Emellett Papiasz, János apostol tanítványa, azt mondja, hogy a Máté-evangéliumot eredetileg héberül [talán arámiul] írták, és később görögre fordították. Aramul ugyanazt a szót, a „kepha”-t használták volna. A katolikusok általában úgy vélik, hogy a szikla itt Péter, mivel szerintük ez alátámasztja, hogy az egyház Péteren alapszik. Ehhez hozzáteszik, hogy Péter a pápaságot utódaira ruházta át. Bár a Bibliában nincs utalás erre az utóbbi részre, a protestánsok számára sem jelent problémát, hogy itt is Pétert értelmezzék a sziklának. Függetlenül attól, hogy egy keresztény hogyan értelmezi ezt a verset, a jó alapok sziklából készülnek, és az Efézusbeliekhez írt levél 2:20 szerint az összes apostol és próféta az egyház alapja. Gyakorlati szempontból az egyház a Bibliára épül, amely az apostolok és próféták tanítása.

Mivel Péter kétféle sziklához kapcsolódik, egy nem római katolikus könnyen beláthatja, hogy mindkét szempont igaz és fontos. Péter az egyház alapköve, és az a újítás, miszerint a pápák Péter utódai, botránykővé vált a római katolikusok számára.

K: Mit nem mond a Máté 16:18?

V: Legalább nyolc fontos dolog van, amit NEM mond.

1. Nem mondja, hogy Péter volt az a sarokkő, amelyre az egyház épült. Ha ezt mondaná, akkor ellentmondana annak, hogy Krisztus a sarokkő az Efézusbeliekhez írt levél 2:20b-ben.

2. Nem zárja ki, hogy Péter és a többi apostol is az a szikla legyen, amelyre az egyház épül. Ha így lenne, az ellentmondana az Efézusbeliekhez írt levél 2:20a-ban szereplőnek, miszerint az egyház az apostolok és próféták alapjaira (szikláira) épül, és ellentétben állna a Jelenések könyve 21:14-ével.

3. Nem utal arra, hogy Péternek lettek volna utódai apostolként, és nem említi a pápát sem. Valójában még Nikaia-ban is négy fő egyházat ismertek el: Jeruzsálemet, Konstantinápolyt, Rómát és Alexandriát.

4. Bár azt mondja, hogy a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni az egyház felett, nem mondja azt, hogy a Sátánnak nem sikerülne romlást hoznia az egyházba. Valójában Formosus pápát halála után eretnekség vádjával bíróság elé állította az utódja, és elítélte. A következő pápákat állították bíróság elé:

a) a szabellista eretnekséget hirdető Zephyrinus és Callistus I. pápák

b) VI. István (896–897) és a holttest-zsinat. Levágták Formosus pápa holttestének ujjait. Később meggyilkolták.

c) V. Celesztin (1294–1296). Hivatalos cselekedeteinek szinte mindegyikét érvénytelenítette utódja, a könyörtelen VIII. Bonifác. Celesztint lemondása után meggyilkolták. Bonifác keresztes hadjáratot rendelt el a Colonna-család ellen.

d) VIII. Bonifác (1294–1303) számos háborúban vett részt. Ő írta az Unam Sanctam című bullát. Röviddel bebörtönzése után „csalódásból” halt meg.

e) XI. Benedek (1303–1304) hatályon kívül helyezte VIII. Bonifác 1302-es Unam Sanctam című pápai bulláját.

f) V. Kelemen (1305–1314) eretnekség és szodómia vádjával bíróság elé állította VIII. Bonifácot.

g) 1328-ban IV. Lajos bajor császár eretnekség vádjával megfosztotta trónjától XXII. János pápát

h) 1328 – Marsilius da Padova, a későbbi milánói érsek, üldözi a XXII. Jánoshoz hű katolikus papságot

5. Nem ígéri, hogy a római püspökök sorozata megszakítás nélkül folytatódna. Az egyik pápa abból a pártból származott, amely meggyilkolta az előző pápát. Ha ez nem szakítja meg a pápai utódlást, akkor a pápai utódlásnak nincs értelme.

A következő három pont a római katolikus Karl Keating véleménye szerint.

6. Nem válhatna pápává a nem megfelelő személy. The Francis Feud, 82–83. o. Olvassunk VI. Sándorról, VIII. Bonifácról, II. Juliusról, akik olasz városokat támadtak meg, vagy IX. Benedekről, aki eladta a pápai tisztséget.

7. Rossz példák: erőszakos, gonosz, erkölcstelen, nepotista emberek nem vezetnék a pápaságot

8. A pápák nem tudták támogatni a helyes tanítást – „Catholicism and Fundamentalism” (Katolicizmus és fundamentalizmus), 227. o.

K: A Mt 16,18-ban Jézus lényegében azt mondta-e, hogy Péter volt az első pápa, ahogyan azt a katolikus egyház állítja?

V: Ezt először Damasus pápa használta fel a pápai utódlás alátámasztására 382-ben. Ahogy Dave Hunt írja A Woman Rides the Beast című könyvében (101. o.): „A több pápával kapcsolatos egyik legkorábbi példát az Ursinus és Damasus pápák rivális frakciók általi egyidejű megválasztása teremtette. Az előbbi követői sok erőszak után sikerült őt pápává tenniük. Később, egy véres, háromnapos csata után Damasus, a császár támogatásával, győztesként került ki a küzdelemből, és 18 éven át (366–384) folytatta Krisztus helytartójaként. Tehát a „Péterből kiinduló, megszakítás nélküli vonal” szerinti „apostoli utódlás” fegyveres erővel valósult meg? Tényleg?”

Ugyanebből a könyvből, a 135–136. oldalról Rottenburgi Joseph Hefele püspök így fogalmaz: „De az összes ilyen dokumentumban [az egyház történelmében és tanításaiban] soha nem láttam [a pápai tévedhetetlenség] tanát hiteles forrásból.”… Von Döllinger, a korabeli egyháztörténet egyik legnagyobb tekintélye, teljes mértékben egyetértett Hefele-lel. (Rómában betiltott) könyvében figyelmeztetett IX. Pius közelgő kísérletére, hogy átnyomja a tévedhetetlenség dogmáját, és emlékeztette azokat a püspököket, akik összeültek volna ennek a létfontosságú döntésnek a megvitatására: „Egyik ősi hitvallás sem, egyetlen katekizmus sem, a nép oktatására írt egyházatyai írások közül egy sem tartalmaz egyetlen szót sem a pápáról, még kevésbé utal arra, hogy a hit és a tanítás minden bizonyossága tőle függ.”

Hippo-i Ágoston (388–430) így fogalmazott: „Ezért ezen a sziklán – mondta Ő [Jézus] –, amelyet te megvallottál, felépítem az egyházamat. Mert a Szikla (petra) Krisztus; és ezen az alapon épült fel maga Péter is.” Ezután Ágoston idézi az 1 Korinthus 3:11-et, és azt mondja, hogy az egyház szimbolikusan Péterben, a sziklában van. (A János-evangéliumról szóló traktátus 124, 21. fejezet, 5. szakasz, 7. kötet, 450. oldal.)

K: A Máté 16:18-ban szereplő „szikla” hogyan volt a történelem legjelentősebb szójátéka?

V: Valaki azt mondta: „Ez volt a történelem legbefolyásosabb szójátéka.” Bizonyos értelemben ez a megállapítás helyes, mivel ezeket a szavakat évszázadokon át használták a pápák támogatására.

Ugyanakkor, bár mindenki egyetért abban, hogy Jézus szándéka szerint Péternek és a többi apostolnak kellett a legfőbb földi hatalmat gyakorolnia az egyház felett, Jézus soha nem beszélt állítólagos utódokról. Így nem maguk a szavak, hanem azok indokolatlan kiterjesztése a pápákra tette őket a történelem legbefolyásosabb szójátékává.

Ha azonban Jézus arámiul beszélt, a „kephas/cephas” (hatalmas szikla) nem volt szokásos keresztnév, de itt nem működik szójátékként.

Egyébként egy olvasónk felvetette, hogy a szójáték esetleg héberül, és NEM görögül hangzott el. Héberül ez a „kő” (eben) és az „építek” (ebneh) szavakból állhatott. Például George Howard egy 14. századi héber értekezésre hivatkozik, amelyet egy Shem-Tob Ben Shaprut nevű rabbi írt, és amelynek héber szövegében ez áll: „Te kő vagy (eben), és rád építem (ebneh) imádkozóházamat.” További információkért lásd:www.jerusalemperspective.com/Default.aspx?tabid=27&ArticleID=1859 .

K: A Mt 16,18-ban szereplő Péter név megtalálható-e Qumránban, a Holt-tengeri tekercsek között?

V: Nem. John Allegro átírásának fordításában szerepelt egy bejegyzés a ma 4Q432-es tekercs néven ismert dokumentumban. Martin Abegg, a Trinity Western Egyetem kutatója azonban egy e-mailben azt írja, hogy a 4Q432-es tekercsben nem található meg.

K: A Mt 16,18-ban szereplő versben a Hádész kapuival kapcsolatban mely három, egymást kiegészítő dolgot jelenthet ez a vers?

V: Itt három különböző összefüggésről van szó, és mindhárom esetben a Hádész kapui nem győzik le az egyházat.

A feltámadáskor, amikor Krisztus feltámadt, magával vitte az Ószövetségi szenteket a mennybe, amint azt az Efézusbeliekhez írt levél 4:8–10 mondja.

A földön jelenleg a Hádész kapui nem tudják megakadályozni Isten országának terjedését.

Az elragadtatáskor Isten népe feltámad, és testük nem marad a sírban.

K: A Máté 16:19-ben mi ez a megkötés és feloldás?

V: Képzeljük el, hogy a mai keresztények hogyan próbálnának megkülönböztetni a szektásokat a tévelygő keresztényektől, illetve a furcsa tanításokat az istenfélő tanításoktól, ha nem lenne Újszövetségük. Ez volt a helyzet az első gyülekezetben. Isten megadta az apostoloknak a megkülönböztető képességet és a hatalmat, hogy kijelentsék, mi a helyes tanítás. A Máté 16:19-ben Péternek adott megkötési és feloldási hatalom a Máté 18:18-ban az egész gyülekezetnek adatott. Valami hasonló, mint ez a megkötés és feloldás, azaz a bűnök megbocsátása vagy megtartása, Jézus által az összes apostolnak megadott hatalom a János 20:23-ban. Bizonyos értelemben az apostolok ma is ezt teszik, írásos formában, az Újszövetség révén. De mielőtt az Újszövetséget teljes egészében leírták volna, nagyon fontos volt, hogy ezt közvetlenül tegyék meg.

Egyesek szerint nem a bűnösség vagy az ártatlanság megállapításáról volt szó, hanem annak kihirdetéséről, ahogyan Péter is kihirdette az ApCsel 5:1–10-ben, hogy Anániás és Szafira bűnösök a Szentlélek megtévesztésében.

Mások szerint a „megkötés” és a „feloldás” kifejezések a rabbi judaizmusból származó, jól ismert kifejezések voltak. Ezek a kifejezések különböző tevékenységek engedélyezését vagy tiltását jelentették.

K: A Máté 16:19-ben mi is volt pontosan a mennyek országának kulcsa?

V: Először is vegyük észre, hogy a szöveg a mennyek országának kulcsairól beszél, nem pedig az egyházéról. Több kulcsról is szó van, és a Hádészről is azt említik, hogy több kapuja van. Itt nincs szó fémről vagy fizikai tárgyról. Lehet, hogy az evangélium üzenetére utal, arra, hogy Péter kinyitotta az evangélium kapuját a zsidók előtt (ApCsel 2), majd később a pogányok előtt is (ApCsel 10), ahogyan azt a The NIV Study Bible 1466. oldalán olvashatjuk.

Jézus azt is mondta, hogy az írástudók és a farizeusok bezárták az emberek előtt a mennyek országát (Máté 23:13). A Lukács 11:52-ben a törvénytudók elvették a tudás kulcsát.

K: A Máté 16:19-ben szereplő mennyország kulcsai átadhatók voltak-e?

V: A Szentírás soha nem utal arra, hogy bármilyen „kulcs” átadható lenne, kivéve azt, hogy Jézus ezeket az összes apostolnak adta. Azonban az, hogy Jézus metaforikusan azt mondta az apostoloknak, hogy náluk vannak a „kulcsok”, nem jelenti azt, hogy Jézus lemondott volna arról, hogy ő maga is birtokolja a kulcsokat, hiszen Jézusnak a Jelenések 1:18 szerint még mindig megvannak „a halál és a Hádész kulcsai”.

Elméletileg szólva, még ha egy korai pápa rendelkezett is ezekkel a kulcsokkal, és átadhatta volna őket, az nem jelentené a pápai utódlás folytonosságát, ha az utódlás megszakadt volna. Nevetségesnek tűnik, hogy egy pápa átvegye a kulcsokat az előző pápa leváltása után. Ha egy pápa teljesen erkölcstelen lenne, mint például VI. Sándor (1492–1503), az szintén megszakítaná a pápai utódlást. Természetesen attól a ponttól kezdve senki sem adhatja tovább azt, ami soha nem volt az övé.

Mennyire voltak rosszak egyes pápák? Austin *Topical History of Christianity* című művének 148. oldala szerint:

„Ekkor [904 után] kezdődött az úgynevezett »pornokrácia«, amelynek során Theodora és két lánya, a Fiatalabb Theodora és Marozia gyakorlatilag irányították Rómát és magát az egyházat is. Ezek a csábító szajhák testüket adták el pozíciókért, címekért és földekért cserébe, ami széles körű hatalmat biztosított számukra. Marozia tiltott viszonyt folytatott III. Sergius pápával, ebből született egy fia, aki később XI. János pápává vált. Amikor Marozia császárnővé akarta magát koronáztatni, fiatalabb fia, Alberic elrabolta és bebörtönözte édesanyját, fogságba vetette féltestvérét, a pápát, és maga lett császár. 932-től 954-ig uralkodott, és abszolút hatalmat gyakorolt a pápaság felett. Alberic halála után fiát, Octaviant választották meg XII. János pápának, aki e romlott család leggyűlöletesebb tagjának bizonyult.

b. Az Ottó-rezsimek. 962-ben a gonosz XII. János megkoronázta I. Ottót, a német királyt a Szent Római Birodalom császárává. János, aki azt hitte, hogy talált egy vele egyenrangú romlott szövetségeset, hamarosan rájött, hogy az új császár jellemes ember, aki elkötelezett a pápaság tisztességének és becsületének helyreállítása mellett. Amikor Ottó zsinatot hívott össze János leváltásának megvitatására, a pápa mindannyiukat kiközösítéssel fenyegette, de ők ennek ellenére leváltották. Három hónappal később János újabb zsinatot hívott össze, amely hatályon kívül helyezte az Otto zsinatának döntését. Ezért Otto úgy döntött, hogy erőszakkal szabadítja meg a pápaságot gonosz uralkodójától.

... A pápaság történelmének [1004 utáni] következő negyvenkét éve heves rivalizálással, alkalmi középszerűséggel, lelki tehetetlenséggel, bűnnel és korrupcióval teli volt. Úgy tűnt, hogy a mélypontot egy romlott tizenkét éves fiú, IX. Benedek pápa (1032–1045) megválasztásával érte el, aki szégyenletes kicsapongások és kiszámíthatatlan kormányzás után eladta a szent tiarát (azaz a pápai hivatalt) a legmagasabb árat kínálónak. Ő VI. Gergely néven volt ismert (1045–1046)....”

Pacwa katolikus teológiai professzor és más katolikusok olyan válasszal szolgálnak, amely sok protestánst megdöbbentene. Egyetértenek a protestánsokkal abban, hogy sok pápa istentelen ember volt, és valószínűleg a pokolba került. Mivel azonban pápák voltak, nekünk mindenképpen engedelmeskednünk kell nekik.

Ha egy pápát erőszakkal bebörtönöznek és megfosztják trónjától, akkor az új, ellenséges pápának van-e hatalma és joga a régi pápa utódjaként? Kellett volna-e az akkori keresztényeknek félniük János kiközösítési fenyegetésétől? Kellett volna-e a keresztényeknek támogatniuk Ottót, amikor háborúra készült a pápa ellen? Milyen körülmények között válik valaki, aki megvásárolja a pápa címet, Szent Péter utódjává? Bizonyára nem szabad engedelmeskedni annak, akit az ApCsel 8,13–25-ben Simonhoz hasonlítottak, ha megvásárolta a pápai tisztséget???

K: Miért nem akarta Jézus a Máté 16:20-ban és a Márk 8:30-ban, hogy a tanítványok ekkor másoknak elmondják, hogy Ő a Krisztus (vagyis a Messiás)?

V: Először is vegyük észre, hogy Jézus soha nem mondta nekik, hogy hazudjanak, és tagadják, hogy Ő a Messiás, csupán azt, hogy ne beszéljenek erről. Erre legalább két lehetséges ok van.

1. Szolgálatának ezen a szakaszában Jézus azt akarta, hogy hallgassák meg a szavait, mielőtt eldöntenék, hogy Ő a Messiás-e vagy sem. Néha jobb, ha az evangélium hallgatói maguk hallják Jézus szavait, mint hogy túl sok időt töltsünk az evangélium „kontextualizálásával” és „kortárs kontextusba helyezésével”.

2. Amint azt a Máté 16:21 is mutatja, a tanítványoknak először teljesen tisztában kellett lenniük azzal, hogy ki is Jézus valójában, mielőtt másoknak beszámoltak volna róla.

Jézus ezt nyilvánosan hirdette meg a Pálmavasárnapi diadalmas bevonuláskor. Természetesen a feltámadás után Jézus később arra buzdította őket, hogy hirdessék az egész világnak (Máté 28:18–20 és ApCsel 1:8).

K: Miért jelentett Péter vallomása a Máté 16:21-ben és a Márk 8:29-ben jelentős fordulópontot Jézus szolgálatában?

V: Attól a pillanattól kezdve, hogy felismerték, hogy Jézus a Messiás, Jézus elkezdte tanítani nekik, hogy Jeruzsálembe kell mennie, hogy meghaljon. Először el kellett hinniük, hogy ki is Jézus valójában, mielőtt megérthették volna, miért kellett Jézusnak meghalnia a bűneikért.

K: Miért éppen a Máté 16:21-ben és a Márk 8:31-ben, az Ő szolgálatának pontosan ebben a szakaszában – és nem korábban – kezdte el Jézus elmondani nekik, hogy szenvedni fog és elutasítják majd?

V: Jézus addig nem mondta el, hogy szenvedni fog és megölik, amíg legalább az egyik tanítványa fel nem ismerte és el nem hitte, hogy Jézus az ígért Messiás.

K: Miért várt Jézus a Máté 16:21-ben eddig, hogy elmondja tanítványainak, hogy szenvedni fog, meghal és feltámad a halálból?

V: Fontos volt, hogy a tanítványok először felismerjék: Ő a Messiás, Isten Fia. De amint ezt meglátták, Jézus a következő lépésre tért át: a Messiásnak szenvednie, meghalnia és feltámadnia kell. Lehet, hogy Jézus azt is el akarta kerülni, hogy a tanítványok téves következtetéseket vonjanak le arról, hogy a Messiás már most diadalmaskodik Róma felett. Jézus korábban is utalt a halálára (Máté 9:15; 10:38; 12:40; János 2:19; 3:14), de most először nyíltan kijelentette.

K: A Máté 16:21; 17:22; 20:19; Márk 8:31 versekben, mivel Jézus három nap múlva vagy a harmadik napon fog feltámadni, ez azt jelenti, hogy legalább 24 × 3 = 72 órán át halott volt?

V: Nem, mivel a Lukács 24:21 szerint a feltámadás napja a harmadik nap volt. Jézus péntek délután halt meg, és vasárnap hajnal körül támadt fel. A „három nap múlva” kifejezés egy ismert héber idióm volt, amely három nap egy részét vagy egészét jelentette. Íme öt további példa a „háromnapos idiómára”.

1. A Mózes első könyve 42:17-ben József három napra bebörtönözte testvéreit. A 18. versben azonban a harmadik napon kilencüket szabadon engedte.

2. Rehabeám a 2. Krónikák 10:5-ben azt mondta a népnek: „Jöjjetek vissza hozzám három nap múlva!” A 2. Krónikák 10:12-ben azonban a nép így tért vissza: „Jöjjetek vissza hozzám a harmadik napon!”

3. Az 1 Sámuel 30:12-ben egy beteg egyiptomi rabszolga azt mondta Dávidnak, hogy három napja és három éjszakája óta nem evett semmit és nem ivott vizet. Pedig az ember a sivatagban, víz nélkül, 72 órán át nem tudna túlélni. Kétségtelenül a rabszolga a három nap egy részét értette alatta.

4. Az Eszter 4:16-ban Eszter azt kéri, hogy böjtöljenek érte „három napig, éjjel-nappal”, és ő is ugyanezt fogja tenni. Az Eszter 5:1 szerint azonban „a harmadik napon” rendezett Eszter bankettet, így ez egyenértékű időtartamnak tekinthető.

5. Krisztus halálára és feltámadására utalva Jézus maga mondja a Máté 12:40-ben: „három nap és három éjszaka”, a Márk 8:31-ben: „a harmadik napon feltámad”, a Márk 14:58-ban: „három napon át”, a János 2:19-ben: „három nap múlva”, a Lukács 24:21-ben pedig: „Ez a harmadik nap ma van”.

Összefoglalva: bebizonyítottuk, hogy ez a héber idiómát jelenthet „három napon belül”-t is, és ez a kifejezés Rehabeám idejétől Jézus idejéig felismerhető volt.

K: Miért feddte meg Jézus itt Pétert a Máté 16:22–23-ban és a Márk 8:32–33-ban azzal, hogy azt mondta: „Távozz tőlem, Sátán”?

V: Péter az emberek dolgain járt az eszében, nem Istenén. A Sátán Pétert, Jézus közeli barátját használta fel arra, hogy megkísértse Jézust. Jézus azonban felismerte, mi is valójában ez a kísértés. Jézus nem azt mondta, hogy Péter démonoktól megszállott lenne, vagy hogy a Sátán irányítaná. Inkább azt ismerte fel, hogy a javaslat mögött a Sátán állt. Amikor Isten azt akarja, hogy tegyünk valamit érte, és nekünk viszont van, vagy eszünkbe jut egy javaslat a könnyebb útra, fel kell ismernünk, hogy mi is az valójában: a Sátántól származó kísértés. Még ha az illető jó szándékú és hívő testvér is, fel kell ismernünk, hogy mégis adhat neked olyan javaslatot, amely a Sátán kísértése. A pusztában a Sátán, itt pedig Péter egyaránt azt sugallta, hogy Jézus szenvedés nélkül is birtokolhatná a királyságot. Ha ma megpróbáljuk Jézust királyunkká és Megváltónkká tenni a kereszt nélkül, vagy anélkül, hogy szükség lenne rá, akkor aláássuk Isten üdvösségről szóló üzenetét.

K: A Mt 16,22–23 és a Mk 8,33 szerint hogyan lehetett Péternek olyan merészsége, hogy kijavítsa és megdorgálja Jézust?

V: Jézus merész tanítványt választott, amikor Pétert választotta. A merészség önmagában sem jó, sem rossz. A merészség Isten követésében jó, de a merészség, hogy a saját utunkat járjuk, általában nem az.

K: Miért szidta Péter itt ostobán Jézust a Mt 16,22-ben?

V: Péter úgy gondolta, hogy Jézusnak javításra és tanácsra van szüksége. Még ma is vannak, akik úgy gondolják, hogy jobban tudják, mint Isten.

K: A Mt 16:23-ban és a Mk 8:33-ban milyen módon fordulhat elő, hogy a mai emberek az emberi dolgokra gondolnak Isten dolgai helyett?

V: Isten bölcsességét felcserélhetjük az emberi bölcsességgel. Úgy dönthetünk, hogy a saját módszerünk szerint cselekszünk, amikor az ellentétes Isten útjával. Elfelejthetjük, hogy reménységünk Istenben van, nem pedig a saját erőnkben vagy bölcsességünkben. Használhatjuk a saját földi módszereinket. Végül annyira igyekezhetünk gyorsan elvégezni a „kötelességeinket”, hogy nem élvezzük annyira Isten jelenlétét, és inkább egy „gyorsétterem-típusú” istentiszteletet választanánk, mint hogy Istennek szenteljük magunkat.

Addig nem mondtál teljes szívből „igent” Istennek, amíg nem mondtál „nemet” magadnak is.

K: Miért említette Jézus a keresztet a Mt 16,24-ben, még mielőtt elmondta volna tanítványainak, hogy keresztre fognak feszíteni?

V: Jézus már azelőtt tudta, hogy keresztre fognak feszíteni, mielőtt ezt elmondta volna tanítványainak. Mindannyian már tudtak a keresztre feszítésről, mivel a rómaiak gyakran feszítettek keresztre lázadókat és rablókat. A keresztre feszítés másokat arra ösztönzött, hogy engedelmesek maradjanak. Ahogyan a zelóta forradalmárok egy csekély, földi ügyért kockáztatták a keresztre feszítést, úgy a tanítványoknak is hajlandónak kellett lenniük kockáztatni a keresztre feszítést egy mennyei ügyért, amely sokkal értékesebb volt. Végül a tizenkét apostol közül mindegyikük vértanúhalált halt a hite miatt, kivéve Jánost, akit Patmoszra száműztek, és természetes halált halt.

K: A Mt 16,27-ben Jézus az Atya dicsőségében jön el, vagy a saját dicsőségében, ahogyan azt a Jn 1,14 mondja?

V: A János 1:14 szerint látták Jézus dicsőségének egy részét. Például láttak némi dicsőséget pünkösdkor. A Máté 16:27 egy távoli jövőbeli eseményre utal, amikor Jézus visszajön. Más szóval: még semmit sem láttatok!

K: A Mt 16,27-ben ez nem a föld végére utal-e, hanem Bahá’u’lláh legfőbb megnyilvánulására, ahogyan a bahá’íok tanítják a Bahá’u’lláh és az új korszak című könyv 268–269. oldalán?

V: Nem, olvassa el a verset alaposabban! Azt mondja, hogy az Ember Fia az Atyja dicsőségében jön el angyalaival, és minden embert cselekedetei szerint jutalmaz meg. Az emberek nem láttak angyalokat Bahá’u’lláh mellett, és Bahá’u’lláh sem a száműzött vagy meghalt hűséges bahá’íkat, sem az őt üldöző muszlimokat nem jutalmazta meg.

K: Mit értett Jézus a Mt 16:28-ban és a Mk 9:1-ben azzal, hogy egyesek nem fogják megízlelni a halált, amíg meg nem látják, hogy Isten országa hatalommal eljön?

V: Először is, íme, mi nem a válasz, majd mi a válasz.

X1. Nincs bizonyíték arra, hogy Jézus azt tanította volna, hogy a tanítványok sokáig életben maradnak. Valójában az egyháztörténetből tudjuk, hogy a 12 apostol közül 11 vértanúhalált halt. Csak egy, János halt természetes halált. Ő azonban még így is száműzetésben élt a Patmosz-szigeten.

X2. NEM a Jelenések 20:1–6-ban említett ezeréves királyságra utal.

X3. Nem utalhat a reinkarnációra sem, mielőtt látnák az Emberfiát eljönni az Ő országában. Nemcsak hogy a reinkarnáció nem igaz, de még ha igaz is lenne, a reinkarnálódott emberek akkor is szembesülnének a halállal.

X4: Egyesek azt támogatják, hogy ez a röviddel később bekövetkezett átváltozásra utal. Amikor a 2. Péter 1:16–18-ban Péter arról beszél, hogy szemtanúi voltak az Ő dicsőségének, a „1001 Bible Questions Answered” című könyv 299–300. oldalán az áll, hogy ez arra utal, Péter így értelmezte.

A válasz: Arra utal, amikor Jézus a keresztre feszítéssel „megnyerte” az Ő országát, amit a feltámadás bizonyít. A Sátán feletti diadal után lépett be az Ő országába. A keresztények nem értenek egyet abban, hogy a kezdő nap a feltámadás vagy a pünkösd volt-e, de ez egy nagyon mellékes kérdés.

Máté különös hangsúlyt fektet a mennyországról. A mennyországa kezdetben láthatóan kicsi lesz, mint egy mustármag (Máté 13:31); mint a kovász, nem lesz látható, de hatása látható lesz a világ tésztájában (Máté 13:33); végül azonban az angyalok kiszűrik a mennyországból mindazt, ami bűnt okoz, és mindazokat, akik gonoszt cselekszenek (Máté 13:41–42). A mennyek országa olyan, mint egy elásott kincs, amelyet valaki titokban talál meg (Máté 13:44), de rendkívül értékes, akárcsak az a kereskedő, aki mindent elad, hogy megvásároljon egy gyönyörű gyöngyöt (Máté 13:45–46). Így, ahogyan a háló példázata is mutatja a Máté 13:47–50-ben, a mennyek országa ebben az életben olyan, ahol jó és rossz halak egyaránt vannak, de végső beteljesülését a korszak végén éri el. Isten országa bennünk volt (Lk 17:21).

Péternek a Máté 16:19-ben, majd később a többi apostolnak is átadták az ország kulcsait.

Az utolsó vacsorán Jézus azt mondta, hogy többé nem iszik a szőlő terméséből, amíg újra nem iszik velük az Atya országában. Máté 26:29. Jézus feltámadása után evett és ivott a tanítványokkal.

Összefoglalás: A tanítványok, akik átlagos élettartamot éltek, azt mondják, hogy a mennyek országa Jézus feltámadása után jött el a földre. Míg a zsidók talán egy olyan katonai királyságot vártak, amely megdönti a római uralmat, Jézus azt tanította, hogy az ország olyan, mint a mustármag, a kovász vagy egy drága gyöngy. Kicsi volt, eleinte alig látható, nagy értékű, és hatalmas hatással bírt.

K: Miért változott meg Jézus a Máté 17:1–8-ban?

V: Bár a Szentírás nem mondja meg, több ok is közrejátszhatott, amelyek mind a tanítványokhoz, mind magához Jézushoz kapcsolódnak.

1. A tanítványok számára ez a kinyilatkoztatás a hitük megerősítésének jele volt, és bátorítást és erőt adott annak a három tanítványnak, akik tanúi voltak ennek. Talán jó volt megerősíteni e három tanítvány hitét a keresztre feszítés előtt.

2. Ez a három tanítványt kiemelte a többiek közül, mint vezetőket.

3. Az Atya és a Szentlélek felhasználhatták volna ezt az eseményt arra, hogy megerősítsék Jézust, és útmutatást adjanak neki arra vonatkozóan, mit tegyen a keresztre feszítésig, valamint mit tegyen a keresztre feszítés és a halálból való feltámadás között.

4. Lehet, hogy ez annak a bizonysága volt, hogy Jézus „átment” a tökéletes, bűntelen emberként, és az ezt követő beszélgetés már a keresztre feszítéséről szólt.

Jézus már korábban is számos bizonyítékot adott hatalmáról. De ezek a csodák mindazok, amit Jézus tett, vagy amire képes volt, nem pedig egyszerűen az, hogy ki volt Ő. Néha szükségünk van arra, hogy szünetet tartsunk a szolgálatban és más tevékenységekben, és csak egyedül legyünk az Úrral, arra összpontosítva, hogy ki is Ő valójában.

Természetesen Istennek nem kötelessége mindennek az okát elmagyarázni nekünk.

K: A Máté 17:1-ben melyik hegyre vitte fel őket Jézus?

V: Valószínűleg a Meron-hegyre, amely körülbelül 3 926/3 963 láb, azaz 1 204 méter magas. Valószínűleg nem a Hermon-hegy (9 232 láb) volt, amely hóval borított volt, és nem lett volna értelme ott éjszakázni. Valószínűleg nem a Tabor-hegy csúcsára mentek (1 900 láb, ahogyan Jeruzsálemi Cirill és Jeromos gondolták), mert annak tetején római erőd állt.

A Meron-hegyre öt-nyolc órás, közepes nehézségű túra vezet. Télen gyakran van hó a csúcson, de az év többi részében nincs.

K: A Mt 17,1–8 szerint a megdicsőülés feltámadás volt, vagy látomás?

V: Pontosan egyik sem volt. Mózes és Illés valóban jelen voltak, legalábbis szellemben, és beszélgettek Jézussal. A Szentírás nem mondja meg, hogy testben jelentek-e meg vagy sem. Mózes és Illés ragyogó felhőben érkeztek, majd eltávoztak. Illés forgószélben ment fel a mennybe (2 Királyok 2:1), és bár Mózes meghalt, testét soha nem találták meg (Mózes V. könyve 34:6), és az ördög vitába keveredett Mihály arkangyallal Mózes teste miatt (Júdás levele 9).

K: Miért váltak Jézus ruhái olyan fehérek a Mt 17:2-ben és a Mk 9:3-ban?

V: A Szentírás nem mondja meg, miért váltak fehérré (vagy ragyogtak fényesen) a ruhák, amikor a dicsőség megjelent. A dicsőségben megjelenő fehér ruhákra más példák is vannak, például a megjelenő angyalok.

K: A Mt 17:3–4 és a Mk 9:4 szerint honnan tudták Máté és Márk, hogy ezek Mózes és Illés voltak?

V: Valószínűleg azért, mert Péter, vagy Jakab és János elmondta nekik. Honnan tudhatták Péter, Jakab és János? Vagy hallották, hogy Jézus név szerint szólította őket, vagy Jézus utána elmondta nekik, vagy az Atya közvetlenül közölte velük.

K: A Mt 17,9-ben és a Mk 9,9-ben miért akarta Jézus kifejezetten, hogy a tanítványok senkinek ne beszéljenek a megdicsőülésről, amíg Jézus fel nem támad a halálból?

V: Sok zsidó elutasította Jézust, mint a Messiást; hogyan is hihetnének egyáltalán a megdicsőülésben? Elengedhetetlenül fontos hinni abban, hogy Jézus volt a Messiás, Isten Fia. Nem volt elengedhetetlenül fontos tudni vagy hinni olyan másodlagos kérdésekben, mint a megdicsőülés. Ha valaki a csodák látása után sem fogadta el Jézust, mint a Messiást, akkor nem valószínű, hogy a megdicsőülésről szóló beszámoló miatt hinne benne. Miután Jézus feltámadt a halálból, annak, aki hitt Jézusban, nem okozott volna nehézséget a megdicsőülés elfogadása.

Hasonlóképpen, amikor másoknak Krisztusról beszélünk – különösen az első alkalommal –, a sok lehetséges téma közül ügyeljünk arra, hogy ezt a drága időt a legfontosabb dologról való beszédre fordítsuk.

Péter, Jakab és János körbejárhattak volna, és mindenkinek a megdicsőülésről beszélhettek volna, de talán többen kételkedtek volna az ép elméjükben, mint ahányan hittek volna nekik. De ez a másodkézből származó bizonyíték nem lenne túl jelentős ahhoz képest, hogy a feltámadás hamarosan bekövetkezik. Néha, amikor másokkal osztjuk meg a hitünket, nem akarunk a kereszténységről „csak kissé meggyőző” dolgokat említeni a „rendkívül meggyőző” dolgok helyett.

K: A Mt 17,11–13 szerint hogyan volt Keresztelő János az eljövendő Illés?

V: Először Illésről fogunk beszélni, majd Keresztelő Jánosról.

Maga Illés is jelen volt a megdicsőüléskor. A Máté 17:11-ben Jézus azt mondja, hogy Illés mindennek helyreállítása jövőbeli esemény, és Illés maga is megjelenik Jézus második eljövetele előtt. Egyesek úgy vélik, hogy Illés a Jelenések 11:3–12-ben említett két tanú egyike.

Keresztelő János Illés Lelkében és erejében jött el, és Jézus a Máté 17:12–13-ban metaforikusan éppen Keresztelő Jánosra utal.

Egy színdarabban valaki helyettesítheti a színészt a próbák során, majd az előadás során maga a színész lép színpadra.

Következtetés: az Első Eljövetel során Keresztelő János töltötte be Illés szerepét, de ez nem zárja ki, hogy Illés maga is megjelenjen a Második Eljövetel előtt.

K: A Máté 17:12-ben és a Márk 9:11–13-ban hogyan teljesítette Keresztelő János az Illésről szóló próféciát? Illés reinkarnációja volt ő?

V: Nem, mert a reinkarnáció téves tan, amint azt a Zsidókhoz írt levél 9:27 és a Rómaiakhoz írt levél 9:11 is mutatja. Jézus első eljövetelekor Keresztelő Jánosnak Illés célja és küldetése volt. Természetesen Illés (nem Keresztelő János) maga is rövid időre megjelent a megdicsőüléskor. Sokan úgy gondolják, hogy Illés lesz az egyik a két tanú közül közvetlenül a hetedik trombita előtt a Jelenések 11:3-12-ben. Amikor Jézus eljött (először), nem azért nem jött létre teljes mértékben az Isten országa a földön akkoriban, mert Illés és Mózes nem voltak ott. Ők megjelentek.

K: Miért bántják a démonok gyakran azokat az embereket, akiket megszálltak (Mt 17:14–16 és Lk 9:37–39)?

V: Az egyik ok egyszerűen az emberek iránti gyűlölet lehet. De a második ok hasonló lehet azokhoz az okokhoz, amelyek miatt a gonosz emberek gyakran bántják azokat, akik segítettek nekik. Ennek logikus, sőt kegyetlenül logikus magyarázataként Machiavelli romlott könyve, A fejedelem olyan esetekről szól, amikor egy zsoldos vezető veszélyes, amíg egy fejedelmet szolgál, és még veszélyesebb, ha átáll. Azt írta, hogy a legbiztonságosabb megoldás gyakran a merénylet, még akkor is, ha az illető a múltban mindig hűségesnek bizonyult! Ha valaki a gonoszsággal szövetkezik, ne lepődjön meg, ha azok, akiket segített, gonoszt cselekszenek vele szemben.

K: A Mt 17,15-ben az epilepszia kifejezése szó szerint „holdütöttség”. Van-e bármilyen összefüggés az epilepsziás rohamok és a holdfázisok között?

V: Az ókoriak nyilván így gondolták, hiszen ezt a kifejezést használták. A modern korban azonban nem vagyunk biztosak ebben, sem így, sem úgy. A National Library of Medicine-ben 2008-ban megjelent cikk, melyet Sallie Baxendale és Jennifer Fisher írt, „Moonstruck? A holdciklus hatása a rohamokra” című cikk (https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/18602495/) megjelent. 1 571 rohamot vizsgáltak, és összefüggést találtak az éjszakai égbolt sötétsége és a rohamok között. Ez az éjszakai égbolt megvilágításának, nem pedig a holdfázisnak volt köszönhető, mivel a felhőtakarót is figyelembe vették. Másrészt egy 1999-es cikk, amelyet C. L. Raison és munkatársai írtak (https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/10363673/), nem talált összefüggést. Ők azt feltételezték, hogy a rohamok és a jó éjszakai alvás hiánya között lehet összefüggés. Természetesen, ha valaki vastag függönyökkel ellátott házban tartózkodik, a holdfénynek talán nincs is jelentősége.

K: Miért nem tudták a tanítványok kiűzni ezt a démont a Mt 17,15–21, a Mk 9,17–18, 28–29 és a Lk 9,40 szerint?

V: Nem azért, mert kik voltak a tanítványok, és nem is Isten hatalmának bármiféle korlátja miatt. Inkább azért, mert ekkoriban természetesnek vették, hogy képesek démonokat kiűzni, és nem imádkoztak, nem böjtöltek – talán gőgből vagy önelégültségből. Ma is vannak olyan keresztények, akik nem látják meg azokat az eredményeket, amelyeket látniuk kellene, mert nem szánnak időt az imádkozásra és a böjtölésre.

K: A Mt 17,15–21, a Mk 9,17–18, 28–29 és a Lk 9,40 alapján kezet kell-e tennünk a démonűzéskor, vagy ez csupán egy szimbolikus gesztus?

V: A kezünk nem varázslatos. De ahogyan az imádkozás során segíthet, ha különböző testhelyzetekben imádkozunk, úgy az is rendben van és bibliai, ha kezet teszünk egy démon által megszállt személyre. Nem feltétlenül szükséges ezt megtenni, vagyis nem igaz, hogy „ha nem teszünk kezet, akkor a démont nem lehet kiűzni”.

K: A Mt 17:15-21 szerint a kiűzött gonosz szellem visszatér-e, és megtámadja-e a csapat gyengébb tagját, aki megpróbálja kiűzni a démont?

V: A démonok nem szállnak meg egy igazi hívőt, de elnyomhatják őt, és így támadhatnak rá nagyobb kísértésekkel, félelemmel, depresszióval és más módszerekkel, hogy eltereljék a figyelmét Jézusról. Ezért a csapat tagjainak szoros kapcsolatban kell járniuk az Úrral.

Egyébként van még egy veszély a démonok kiűzésével kapcsolatban. Ha az a személy, akiből a démont kiűzték, nem akarja befogadni Krisztust a szívébe, akkor a démonok visszatérhetnek, sőt még többet is magukkal hozhatnak. Lásd Máté 12:43–45 és Lukács 11:24–26.

K: A Máté 17:15–21 alapján egyes gyülekezetekben azt a gyakorlatot követik, hogy a családnak a démon által megszállt személyt a gyülekezetbe kell hoznia, és nem szabad az otthonába menni. Ez azért van, mert biztonságosabb a démonokat a gyülekezetben kiűzni, mint valakinek az otthonában?

V: Úgy gondolom, hogy a gyülekezetben és az otthonban egyaránt megtehető. De ha lehetséges, én nem végeznék el a szertartást olyan otthonban, ahol bálványok (Buddhák stb.) vannak, vagy ahol asztrológiával vagy jóslással foglalkoznak.

K: A Mt 17:15–21 szerint, ha egy nem keresztény nőt megszáll egy gonosz szellem, és a férje eleinte nem ellenzi a dolgot, de 2–3 látogatás után meggondolja magát, nem fogadja szívesen a csapatot, vagy megakadályozza, hogy eljöjjenek, a feleség pedig továbbra is nyitott erre, mi a mi álláspontunk? Köteles-e a feleség engedelmeskedni a férjének?

V: Ez egy nehéz helyzet. A feleségeknek engedelmeskedniük kell a férjüknek, de elsősorban Istennek kell engedelmeskedniük. Így ha a férj olyasmit parancsol a feleségének, ami nem bibliai, a feleségnek ebben a kérdésben nem szabad engedelmeskednie a férjének. Más kérdésekben azonban továbbra is engedelmeskednie kell. Ha azonban a feleség azt szeretné, hogy a keresztények eljöjjenek, nem hiszem, hogy démon szállta volna meg; lehetséges viszont, hogy egy démon támadja. Hajlandó-e a feleség eljönni a gyülekezetbe? Ha a férj nem akarja, hogy a felesége hívőkkel társuljon, és a Zsidókhoz írt levél 10:25 arra parancsol minket, hogy ne hagyjuk el a közös összejöveteleket, akkor a feleség kötelessége, hogy elsősorban Istennek engedelmeskedjen.

K: A Máté 17:15–21-ben leírtak szerint mi történik, ha a megszállott áldozat a szolgálat ideje alatt megsérül vagy kiugrik az ablakon, és a családtag úgy dönt, hogy panaszt tesz vagy bírósági eljárást indít a csapatvezető vagy a csapat ellen? Mi a gyülekezet álláspontja ebben az esetben?

V: Ez lehetséges; az emberek gyakorlatilag bármiért beperelhetnek másokat. Ettől függetlenül azonban a gyülekezet tagjainak óvintézkedéseket kell tenniük az érintett személy biztonsága érdekében.

K: A Mt 17:15-21 alapján kötelesek vagyunk-e tájékoztatni a lelkipásztorokat és engedélyüket kérni, mielőtt meglátogatnánk egy démon által megszállt embert?

V: Határozottan azt tanácsolom, hogy tájékoztassátok erről a lelkészeteket vagy az elöljárókat. A Zsidókhoz írt levél 13:17 azt mondja, hogy engedelmeskednünk kell azoknak, akik felettünk uralkodnak, és ez a lelkészekre/elöljárókra utal.

K: A Mt 17:17-ben miért és kire haragudott Jézus?

V: Jézus ezt a hitetlen és romlott „nemzedékről” beszélt, ami jelenthette az akkor élő emberek csoportját, vagy egy olyan népcsoportot, mint a zsidók. De függetlenül attól, hogy melyikre utal, ez a feddés a kilenc tanítványra is vonatkozik. A tanítványok már megkapták a gyógyítás erejét, de szégyenletes módon visszariadtak, és nem tudták meggyógyítani ezt az embert. Jézus az adott kultúra embereinek általános hitetlenségét siratta, amelynek a tanítványok is részesei voltak. A „kevés hit” nem a hit „kis darabjára” utal, hanem inkább a hit szegénységére.

K: A Mt 17,17 alapján milyen módon gondolod, hogy Isten ma is bosszankodhat a hívők hitbeli hiányosságai miatt?

V: Számos módon lehetséges. Néha aggodalmunk és nyugtalanságunk jelezheti, hogy nem bízunk Istenben. Néha a keresztények vonakodnak Isten akaratát teljesíteni, ha kockázatot látnak saját biztonságukra, szeretteik biztonságára vagy vagyonukra nézve. Néha a keresztények csak „félig” tesznek meg dolgokat, mintegy biztosra menve, ahelyett, hogy teljes mértékben elköteleznék magukat. Néha a keresztények a világ módszereit alkalmazva akarnak Isten akaratát végrehajtani, mert hitetlenségük miatt úgy érzik, hogy erre szükségük van. Néha ez egy „magam is boldogulok” mentalitás, és az Úr útmutatásának elmulasztása.

K: A Mt 17,25–27-ben miért mondta Jézus, hogy a fiúk mentesek az adófizetés alól, mégis fizetett adót?

V: Képzeld el, hogy láthatnád Jézust, és bármilyen kérdést feltehetnél neki. A legégetőbb kérdés a fejedben az lenne: „Fizetsz-e templomi adót?” Szinte komikusnak tűnik, hogy a föld Teremtőjétől és Urától adófizetést kérjenek. Ennek ellenére Jézus kegyesen, panasz nélkül megfizette, hogy ne okozzon botrányt. Bár a 24. vers nem határozza meg, hogy milyen adóról van szó, az összeg – két drachma (fél sékel) – egy éves adót jelentett, amelyet minden húszéves vagy annál idősebb zsidó férfinak kellett fizetnie Izraelben és azon kívül is a zsidó templom számára márciusban, nem pedig a római kormánynak. Ez volt az adó Jézus idején, Josephus szerint a „Zsidók régiségei” című mű 3. könyvének 193–196. számában; a 18. könyv 312. fejezetében, valamint a Misna Shekalim című műben. A 25. vers azonban, amely a föld királyairól szól, egyértelműen a római adóra utal.

Ezen példán kívül a Rómaiakhoz írt levél 13:6–7 is arra utasítja a hívőket, hogy fizessenek adót a kormánynak, még egy olyan korrupt kormánynak is, mint a Római Birodalom.

Egyesek tévesen úgy értelmezhetik Jézus szavait, hogy azok homályosak, mert Jézus hipotetikusan azt mondta, hogy bár mindazt, ami a császáré, neki kell adni, valójában semmit sem szabad a rómaiaknak adni. Ha azonban ezt akarta volna Jézus mondani, akkor felesleges lett volna denáriumot elővenniük, sőt, még rosszabb esetben félrevezette volna az embereket.

K: A Máté 17:25–27-ben a többi tanítvány is befizette a templomi adót?

V: A Szentírás nem mondja meg. Feltehetően fizették, vagy pedig mentesültek volna alól, ha 20 év alattiak voltak. A tanítványok közül sokan még 30 vagy 40 évig éltek Jézus feltámadása után, így lehetséges, hogy Jézus fiatal férfiakat választott ki.

K: A Mt 17,27-ben miért bosszankodunk néha másokon, és hogyan kellene reagálnunk, amikor ez megtörténik?

V: Ha valaki rosszat cselekszik, miközben mi is számítottunk rá, az általában nem dühít fel minket túlságosan. Ami viszont felbosszanthat, az az, amikor magasabb elvárásaink vagy követelményeink vannak valakivel vagy egy csoporttal szemben, és ők cserbenhagynak minket vagy elárulnak. Mielőtt azonban elveszítenénk a türelmünket és kirobbannánk, emlékeznünk kell arra, hogy mi is hogyan bosszanthatjuk néha Jézust. Másodszor, emlékeznünk kell arra, hogy ők a gazdájuknak fognak felelni – és nem mi vagyunk a gazdáik, hanem Isten. Végül pedig: egyáltalán kellett volna-e ilyen elvárásokat támasztanunk? Ahelyett, hogy csupán a saját csalódásunkból fakadó érzelmeinkre „reagálnánk”, „reagáljunk” helyesen, aszerint, hogy mi a legjobb ebben a helyzetben. Ha egy reakció nyilvánvalóan nem működik, akkor érdemes lehet megállni, és másképp reagálni. Végül pedig ne feledjük a Jakab 1:20-at: „Mert az ember haragja nem hozza meg Isten igazságát.”

K: A Máté 18:1–6-ban, amikor valaki – különösen egy keresztény – rossz kérdésre koncentrál, hogyan tereljük át a figyelmét?

V: Türelemmel és tapintattal. A feddés itt nem biztos, hogy segít, mert a gondolkodásuk túl zavaros lehet ahhoz, hogy ezt észrevegyék. Ebben az esetben nem az volt a probléma, hogy a kérdésük logikátlan vagy értelmetlen lett volna, hanem az, hogy a prioritásaik rosszak voltak. Csak annyit mondani valakinek, hogy a prioritásai rosszak, önmagában nem túl segítőkész; el kell mondanod nekik – vagy még jobb, ha megmutatod nekik –, hogy miknek kellene lenniük a prioritásaiknak.

K: A Mt 18,1–6 szerint mit kell tenned, ha rivalizálást észlelsz a hívők között?

V: Hét lépést tehetünk.

1) Imádkozzunk értük, vagy mindkét félért, hogy úgy lássák a helyzetüket, ahogyan Isten látja, és legyen szívük és bátorságuk ahhoz, hogy irányt váltsanak, és kövessék Isten vezetését.

2) Próbáljuk megérteni a gondolkodásmódjukat, miért gondolják úgy, hogy így kell érezniük.

3) Vedd észre, hogy Jézus nem ítélte el őket azért, mert feltették a kérdést, és neked sem szabad megvetned őket. De ahogy János Krisztosztom (meghalt 407-ben) mondta: „Még a Tizenkettek hibáit sem vagyunk képesek megérteni; nem azt kérdezzük, ki a legnagyobb a Mennyek Országában, hanem inkább azt, ki a nagyobb a Föld Országában: minél gazdagabb, annál hatalmasabb.” (Homíliák Máté evangéliumáról, 58. homília, NPNF1, 360. o.)

4) Gondoskodj róla, hogy példát mutass és ápolj magadban a szolgáló szívét, és tekints másokra fontosabbnak, mint magadra (Filippi 2:3).

5) Próbáljátok ráébreszteni őket arra, hogy rivalizálásuk bűn, amit meg kell változtatniuk.

6) Bátorítsd őket az együttműködésre.

7) Mindannyiunknak olyanoknak kell lennünk, mint a gyermekek (jó értelemben), hiszen mindannyian Isten gyermekei vagyunk.

K: A Mt 18,5 és a Mk 9,35–37 szerint miben hasonlít egy gyermek befogadása Jézus nevében Jézus befogadásához?

V: Jézus azt hangsúlyozta, hogy nincs különbség aközött, hogy melegen fogadjuk Őt testben, és aközött, hogy másokat fogadunk be Jézus nevében. Az ókorban a király követét királyi tisztelettel kezelték, mint a király képviselőjét.

K: A Mt 18,8 és a Mk 9,43.47 szerint le kell-e vágnunk a kezünket vagy ki kell-e szúrnunk a szemünket, ha az bűnre késztet minket?

V: Nem, azon az egyszerű okon, hogy a kezünk és a szemünk nem késztet bennünket bűnre. Jézus azt mondja, hogy a bűn olyan súlyos dolog, hogy jobb lenne olyan drasztikus lépést tenni, mint ezeknek a végtagoknak a hiányát, minthogy bűnt kövessünk el. Jobb levágni egy végtagot, mint gangrénában meghalni. Időről időre mindannyiunknak szükségünk van egy „valóság-ellenőrzésre” magunkkal kapcsolatban. Kérdezzük meg magunktól: javul-e a kapcsolatunk Krisztussal, vagy éppen eltávolodunk tőle?

K: A Mt 18,9 és a Mk 9,43–44,48 versekben szereplő, az olthatatlan tűzre való utalások bizonyítják-e az örök büntetést?

V: Utalnak az örök büntetés igazságára, de nem bizonyítják azt, mert lehetséges, hogy a tűz örök volt, de az emberek, akik benne túlélték, nem. Természetesen ebben az esetben a tűznek valamilyen más tüzelőanyaggal vagy fenntartási móddal kellett rendelkeznie.

K: A Mt 18,10-ben Istennek, az Atyának van arca?

V: Nem. Nem várható el, hogy Jézus itt részletes tanítást adjon a mennyei dimenziókban lévő közelségről és az angyali érzékelésről. Inkább Jézus egyszerűen egy metaforát használt arra, hogy elmondja: azok az angyalok, akik ezekre a kicsinyekre vigyáznak, közvetlen hozzáféréssel rendelkeznek az Atyához. Ugyanakkor semmi sem utal arra, hogy más angyaloknak ne lenne közvetlen hozzáférésük az Atyához.

K: A Mt 18,14-ben, mivel Isten nem akarja, hogy a kicsik közül bárki is elvesszen, miért vesznek el az emberek?

V: Ez két kérdés egyben: miért halnak meg a csecsemők, és miért kerülnek az emberek a pokolba.

A csecsemők meghalnak, ahogyan mi is mindannyian végül meghalunk, mivel egy bukott emberiség tagjai vagyunk. Olyan világban élünk, ahol sok a gonoszság és az igazságtalanság, de Isten az Ítélet Napján mindent helyrehoz.

A csecsemőknek és a magzatoknak bűnös természetük van, de az, hogy egy magzat meghal, nem bizonyítja, hogy bűnös lenne, éppúgy, ahogy egy kiscica halála sem bizonyítja, hogy bűnös volt.

Az emberek a pokolba kerülnek a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 1:8 szerint, amely azt mondja, hogy azok, akik nem engedelmeskednek az Úr Jézus Krisztus evangéliumának, elítéltetnek, így az evangélium betartása mindannyiunk felelőssége. Jézus keresztre feszítése mindenki számára elegendő volt. Isten azonban mégis megengedi, hogy azok, akik elutasítják az Egyetlen Igaz Istent, viseljék a következményeket azoknak a döntéseknek, amelyekért felelősek voltak.

K: A Máté 18:15–18 azt jelenti-e, hogy soha nem szabad bírálnunk egy keresztény vezető tanítását?

V: Egyáltalán nem. Míg a Máté 18:15 a hívőkkel való bánásmódra vonatkozik, nem pedig a hitetlenekre, addig a Máté 18:15–18 a viselkedéssel foglalkozik, nem pedig a hamis tanok vagy eretnekségek nyilvános hirdetésével. Jóllehet helyes, ha valakivel négyszemközt lépünk kapcsolatba, és megpróbáljuk meggyőzni, mielőtt nyilvánosságra hoznánk az ügyet, ha azonban a hamis tanokat nyilvánosan hirdették, akkor azokat nyilvánosan is helyre kell állítani. Ha azt az a személy javítja ki, aki a hamis állításokat tette és korábban hitt bennük, annál jobb. De ha nem, akkor valaki másnak kell kijavítania. Ezt azonban nem ellenségeskedés vagy gyűlölet szellemében szabad megtenni az iránt, aki a tévedést elhangoztatta, hanem szeretetből és abból a vágyból, hogy megmutassuk az igazságot.

K: Mit jelent a Máté 18:17-ben az, hogy „kezeljétek őt, mint pogányt vagy vámszedőt”?

V: A „te” szó itt egyes számban szerepel, tehát azt jelenti, hogy az egyénnek el kell határolódnia a rosszat cselekvő személytől. A pogány vagy a feltehetően kapzsi és becstelen vámszedő nyilvánvalóan kívül állt Isten Királyságának és az egyháznak a körén. Ne keltsd senkiben azt a benyomást, hogy ugyanaz az üdvösséged vagy hited, mint annak a személynek. Még ha az illető valójában tévedő hívő is, nem tudjuk, hogy valóban bűnös szent-e, vagy soha nem is lett igazán üdvözülve.

K: Mit jelent a „megkötözés” és a „feloldás” a Mt 18,18-ban?

V: A „megkötni” azt jelenti, hogy megállítani, korlátozni vagy megtiltani, a „feloldani” pedig azt, hogy engedélyezni, folytatni. Egyesek szerint a „megkötés” és a „feloldás” zsidó idiómák voltak arra, hogy ami a földön kihirdetésre kerül, azt a mennyben már előre elrendelték. Ezt a megkötési és feloldási hatalmat az összes apostol megkapta.

K: A Mt 18,21–22-ben Jézus nagylelkűsége, amikor azt mondja az embereknek, hogy hetvenhétszer bocsássanak meg másoknak, hogyan viszonyul más tanításokhoz?

V: A szadduceusok és sok rabbi azt tanították, hogy csak háromszor kell megbocsátani a testvérünknek. Azonban valójában egyáltalán nem nagylelkű dolog, ha valaki, mint például Jézus, azt mondja másnak, hogy bocsásson meg. Ami rendkívül nagylelkű volt, az az, hogy Jézus megbocsátott nekünk, azoknak, akik a keresztre szögezték őt (Lukács 23:34), és meghalt a bűneinkért.

K: A Mt 18:28–31-ben szereplő pénzösszegek mekkora összegekről szóltak?

V: Tízezer talentum hatalmas összeg volt. Dávid háromezer talentum aranyat és hétezer talentum ezüstöt adományozott a jeruzsálemi templom építésére. Az 1 Krónikák 29:4,7 szerint a fejedelmek ötezer talentum aranyat és tízezer talentum ezüstöt adományoztak. Egyesek ezt 12 millió dollárra becsülték, de a pontosabb összeg valószínűleg valamivel kevesebb, mint egymilliárd. A Máté 18:28 szerint 100 denár körülbelül egy közönséges munkás vagy gyalogos katona 100 napi bérének felelt meg. Egy igazán jó rabszolga értéke elérhette az egy talentumot, de a legtöbb rabszolga értéke egy talentum tizedének felelt meg. Törvénybe ütközött az is, ha egy embert a tartozásánál nagyobb összegért adtak el rabszolgának.

K: A Máté 18:32–35-ben Isten valaha is visszavonja a bűnök eltörlését, vagy nem bocsátja meg a bűnöket?

V: Nem. Az adósságot nem újították meg; inkább a megbocsátást nem alkalmazták. A gazda megbocsátotta a szolgának az adósságát, de amikor a gonosz szolga egy másik szolgát a torkánál fogva ragadott meg, hogy visszafizesse az adósságát, a gazda haragudott ezen az igazságtalanságon, és újra érvényesítette az adósságot. Isten szabadon és kegyesen megbocsátotta bűneinket, bár nem érdemeltük meg, de az, hogy a megbocsátás érvényesül-e vagy sem, a mi válaszunktól függ. A Zsidókhoz írt levél 4:2 azt mondja, hogy az evangélium egyeseknek nem használt, mert nem ötvözték azt a hittel. A Rómaiakhoz írt levél 11:29 azt mondja, hogy Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.

K: A Máté 18:32–35-ben szereplő példabeszéd azt jelentheti-e, hogy a gazda a gonosz szolgát a későbbi adósságai miatt börtönbe küldte, ahelyett, hogy újra terhelte volna rá a régi adósságot?

V: Nem, nem erről van szó, mert a példabeszédből kitűnik, hogy a gazda azért adta át a gonosz szolgát a börtönőröknek, mert a gonosz szolga nem volt irgalmas.

K: A Máté 18:35-ben szereplő cselekedetek, például a testvéreink megbocsátása, szükségesek-e az üdvösséghez?

V: Sem mások megbocsátása, sem bármely más cselekedet nem segít az embernek az üdvösség elnyerésében. Inkább az a helyzet, hogy ha valaki üdvösségben részesül, akkor képes lesz megbocsátani másoknak bármit is tettek. Ha megtapasztaltuk Isten nagy irgalmát, akkor számunkra sokkal kisebb dolog megbocsátani másoknak.

K: A Mt 19,3–9 és a Mk 10,11–12 szerint milyen körülmények között megengedett a válás?

V: Az Ószövetség idején (5Móz 24:1–4 stb.) a válás szinte bármilyen okból megengedett volt, mert az emberek szíve kemény volt, de Jézus eltörölte ezt az okot. A válás csak a következő körülmények között megengedett:

1. A hitetlen házastárs el akar válni (1Korinthus 7:12–15).

2. Megengedett, ha az egyik fél házasságtörést követett el (Máté 5:31–32).

3. Sok keresztény a házasságtörés esetén a válást elkerülhetetlennek tekinti, mert az egyik házastárs gyakorlatilag már „elvált”.

4. Természetesen Isten szavának többi részét is be kell tartanunk, és sok keresztény szerint indokolt a válás, ha a házastárs vagy a gyermek élete veszélyben van a másik házastárs miatt.

Chuck Swindoll a „Válás” című füzetében csak három olyan körülményt lát, amikor egy kereszténynek megengedett, hogy válás után újraházasodjon:

4a. A megváltás előtti házasság és válás

4b. Erkölcstelen és bűnbánat nélküli házastárs

4c. Elhagyás/válás hitetlen házastárs részéről

Ne feledjük, hogy a házastárs halála nem minősül válásnak, és a Rómaiakhoz írt levél 7:3 azt tanítja, hogy a házastárs halála után megengedett az újraházasodás.

Ezek a versek azt mondják, hogy ne váljunk el, kivéve ezeket az okokat, de mi van, ha mi nem válunk el, hanem a házastárs válik el tőlünk? Csakúgy, mint a házastárs halála esetén, semmi sem akadályozza az újraházasodást, ha a házastárs volt az, aki elvált.

Jézus idején a zsidó tanítóknak számos véleményük volt a válásról. A Hillel-iskola szerint a férfi bármilyen okból elválhatott a feleségétől, beleértve azt is, ha a feleség odaégette az ételt! Josephus Hillelt követte, és ő is elvált. Később Rabbi Akiba, a Hillel-iskola tagja, azt mondta, hogy a feleség elválhat a férjétől, ha az „szeme másfelé jár”, és szebb nőket néz (M Gittin 9:10). A Shammai-iskola szerint a férfi semmilyen okból nem válhatott el feleségétől, kivéve a „tisztátalanságot”. Ha azonban a válás helytelen okból történt, a Shammai-iskola szerint az újraházasodás még így is megengedett volt (Mishna Eduyoth 4:7–10). Vagy, ahogy manapság egyesek mondják: „a felvert tojást nem lehet visszakeverni”. A kumráni kis csoport szerint a válás semmilyen okból sem volt megengedett (11QTemple 57:17–19). A zsidó kommentátorok nem foglalkoztak azzal az esettel, amikor egy nő válik el a férjétől. Lehet, hogy azért tették fel ezt a kérdést Jézusnak, hogy kiderüljön, melyik csoporttal ért egyet, és talán azért is, hogy elidegenítsék tőle a másik iskola követőit. A második ok, amiért feltették ezt a kérdést Jézusnak, az, hogy (Josephus szerint) Heródiás elvált a férjétől, II. Heródes-tól, hogy feleségül menjen Heródes Antipáshoz, és Jézus válasza – bármelyik is legyen az – nem vetett volna jó fényt rá a hatóságok szemében.

K: A Mt 19:8,9-ben az, hogy Jézus megváltoztatja a válásra vonatkozó törvényeket, azt jelenti-e, hogy Isten olyan Szentírást ihletett, amellyel ő nem értett egyet?

V: Az Ószövetség idején Jézus azt mondta, hogy a válás azért volt megengedett, mert az emberek szíve kemény volt. Ez azt mutatja, hogy Isten egy bizonyos ideig megengedi azokat a dolgokat is, amelyeket nem kíván. Az Újszövetség szerint azonban a férfi nem válhat el feleségétől, kivéve házasságtörés esetén. Ma azonban nem szabad kemény szívűnek lennünk. Gondoskodnunk kell arról, hogy házasságunkat ne csak olcsó ragasztó tartsa össze, hanem isteni cement.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a „sklerózis” szó a görög „skleros” szóból származik, amely itt „keményt” jelent. A teljes szó a sklerokardian.

K: Miért követ el házasságtörést az a férfi, aki elválik a feleségétől és másikhoz megy feleségül (Mt 19:9), hiszen a többnejűség megengedett volt?

V: Nem, a többnejűség nem házasságtörés. Jézus tanítása itt ugyanaz, függetlenül attól, hogy monogámiáról vagy többnejűségről van szó. A válaszban öt szempontot kell figyelembe venni.

Isten véleménye a válásról egyértelműen kifejezésre jut a Malakiás 2:16-ban: Isten gyűlöli azt. A Mózes-törvény idején Isten csak azért engedélyezte, mert a szívük kemény volt, a Máté 19:8 szerint. Az Újszövetségben nem megengedett a házastárs elválása, kivéve házasságtörés esetén.

Ha azonban a hitetlen házastárs ragaszkodik ahhoz, hogy elváljon tőled, Isten azt parancsolja nekünk, hogy engedjük meg ezt, mivel Isten a békére hívott minket, amint azt az 1 Korinthus 7:15 mondja. Az, hogy engedelmeskedünk Isten parancsának, és [vonakodva] megengedjük a házastársunknak, hogy elváljon tőlünk, bibliai szempontból más, mint az, ha megszegjük Isten parancsát azzal, hogy mi magunk válunk el a házastársunktól.

Isten nézete a poligámiáról. Ádám és Éva példaként szolgáltak arra, hogy ketten (nem többen) egy testté válnak (1 Korinthus 6:16). A poligámiát mind az Ószövetségben, mind az Újszövetségben megengedték. Az Újszövetségben azonban elítélték, mivel az egyházi vezetők nem lehetnek poligámok.

Isten parancsa a válásról elsődlegesebb, mint az Isten által a monogám házasságra vonatkozóan felállított modell. Amikor keresztény misszionáriusok primitív népek között hirdetik az evangéliumot, azt mondják a többnejű férfiaknak, hogy ne váljanak el feleségeiktől, mert az megfosztaná a feleségeket a anyagi támogatástól; ugyanakkor elriasztják a férjeket attól, hogy további feleségeket vegyenek el.

Ezért a házassági eskü megszegésének döntése volt a házasságtörés oka, nem pedig a többnejűség. Függetlenül attól, hogy egy férfinak volt-e több felesége vagy sem, ha bűnös módon úgy dönt, hogy elválik – amit Isten gyűlöl –, akkor Isten nem akarja, hogy újra megházasodjon.

K: Vannak-e olyan kéziratok a Mt 19:9-ben, amelyek nem tartalmazzák a „kivéve a paráznaságot” kifejezést?

V: Az Aland és társai (3. kiadás) által jegyzett összes kézirat – a 1574-es kézirat kivételével – vagy azt mondja, hogy „kivéve a paráznaság okát”, vagy azt, hogy „ha nem paráznaság miatt”. A 1574-es kézirat a 14. században, közvetlenül a középkor vége előtt készült.

Emellett Tertullianus, aki Kr. u. 198–220 között írt, mind a „Tertullianus feleségéhez” című mű 2. könyvének 2. fejezetében (45. o.), mind a „A szemérmességről” című mű 16. fejezetében (92. o.) azt írta, hogy a házasság felbontása nem megengedett, kivéve a paráznaság esetét. Ez a záradék tehát nem Tertullianus kora után került hozzáadásra. Nincs olyan bizonyíték, amely kétségbe vonná, hogy ez a kifejezés eredetileg is szerepelt a szövegben.

K: A Mt 19,12-ben röviden: ez azt tanítja-e, hogy egy férfi az Isten országáért eunuchká teheti magát, ahogyan azt egy ateista (Capello) állítja?

V: Nem. Vizsgáljuk meg mindkét lehetőséget. Mivel a sebészi kasztráció egyben cölibátust is jelentene, a kérdés az, hogy ez az igehely kizárólag a cölibátusra utal-e, vagy pedig a kasztráció révén elért cölibátusra. Egyetértünk?

Mivel a fizikai kasztráció ellentétes a Mózes 5. könyve 23:1-ben foglaltakkal, a cölibátusként való értelmezése nagyon hasonlít az 1 Korinthus 7:2,7-hez, és a korai keresztények ezt egyöntetűen cölibátusként értelmezték, ezért az Ószövetséggel, az Újszövetséggel és a keresztények egységes értelmezésével összhangban kell értelmeznünk. Részletesebb válaszért lásd a következő kérdést.

K: A Máté 19:12-ben Jézus kijelenti: „... és vannak eunuchok, akik a mennyek országáért önként eunuchokká tették magukat. Aki képes ezt befogadni, fogadja be.” Itt [állítólag] Krisztus támogatja az önkasztrációt. Kíváncsi vagyok, hány keresztény férfi bizonyítaná ezzel Isten iránti hűségét? Érdekes módon ez a kasztráció támogatása ellentmond a 5Móz 23:1-nek.

V: Ez a cölibátusról szól, nem a kasztrációról. De vizsgáljuk meg mindkét lehetőséget.

Cölibátus: Jézus szívesen használt túlzásokat a beszédében (vagyis hiába vájtam ki a szememet és vágtam le a kezemet!), és láthatóan nem aggódott amiatt, hogy ezek a törvényt ismerő zsidók félreértenék. A szadduceusok és a farizeusok sok dolog miatt bírálták Jézust, de ebben a kérdésben nem bírálták, mivel a túlzást megértették.

Fizikai kasztráció: Ha ez a vers a fizikai kasztrációra is utalna, az ellentmondana az Ószövetségnek, a Mózes második könyve 23:1-nek, és sem a Szentírásban, sem a korai egyházi írásokban nincs semmi, ami arra utalna, hogy Jézus az Ószövetségi Törvénnyel ellentétes dolgokat tanított volna, kivéve az étkezést, ahol kevésbé volt szigorú, valamint a válást és a szerelmet, ahol Jézus magasabb mércét állított fel.

Ha Jézus valóban a kasztrációra gondolt volna, akkor ebben a versben nem lenne különbség azok között, akiket emberek tettek eunuchokká, és azok között, akik az Isten országáért választották a cölibátust/kasztrációt.

Ezenkívül Jézus ezen tanítása nagyon hasonlít Pál tanításához az 1 Korinthus 7:2,7-ben, ahol Pál egyértelműen az Isten országáért való cölibátusról (mind a férfiak, mind a nők esetében) beszél.

Végül nem azt kell megkérdeznünk, hogy az emberek 2000 évvel később hogyan értelmezhetik ezt a verset a modern kultúrában, hanem azt, hogy a korai keresztények hogyan olvasták volna ezt a verset. Justinus Martyr az Első Apológia 14. fejezetében idézi ezt a verset, és azokról beszél, akik kétszer házasodtak meg. Bár vitatható, hogy Justinus a poligámiáról, a válás utáni újraházasodásról vagy a házastárs halála utáni újraházasodásról beszél-e, függetlenül attól, hogy miről van szó, Justinus a cölibátusról beszél, nem pedig a kasztrációról. Tertullianus A test feltámadásáról című művének 27. fejezetében használja ezt a verset, és „a házasságon kívüli test ragyogó szépségéről” (azaz általában a cölibátusról) beszél.

Összefoglalva: azok, akik a Bibliából merítenek útmutatást életükhöz – akár a második században, akár a huszonegyedikben élnek –, meg tudják érteni, mit jelent ez.

K: A Mt 19,14-ben hogyan tartozik a mennyország a kisgyermekekhez?

V: Ez többféleképpen is igaz lehet.

a) El kell ismernünk, hogy a megváltáshoz gyermekszerűen függünk Istentől. Isten azoknak segít, akik bevallják neki tehetetlenségüket.

b) Isten gondoskodik azokról a gyermekekről, akik a felelősségre vonhatóság korhatárát megelőzően halnak meg. A Biblia arra utal, hogy a mennyben vannak, bár jutalom nélkül.

A bolondok és a gyermekek egyaránt sok dolgot nem tudnak, de a gyermekek legalább tudják, hogy sok dolgot nem tudnak.

Mellékesen megjegyezzük, hogy Jézus idején szokás volt a gyermekeket rabbikhoz és vénekhez vinni, hogy megáldják őket. Erre példaként utal a Mózes első könyve 48:14; a Mózes negyedik könyve 27:18; az Apostolok cselekedetei 6:6; 13:3; a Máté evangéliuma 9:18,20; valamint a Márk evangéliuma 10:16 is.

K: A Máté 19:14 alapján a kálvinizmus – következetességből – azt tanítja-e, hogy minden csecsemőkorban elhunyt a pokolba kerül?

V: Nem, ez egy hamis vád, amit már hallottam. Bár Milánói Ambrus, Ágoston, Aquitániai Prosper és még néhányan azt tanították, hogy minden meg nem keresztelt csecsemő, aki meghal, a pokolba kerül, ők nem voltak kálvinisták, hanem többségük augusztiniánus volt.

A kálvinisták a bibliai nézetet vallják, miszerint végső soron Istennek van hatalma a megváltásra; nem a keresztségnek, nem a cselekedeteinknek, nem a hitünknek. Isten úgy dönthet, hogy Krisztuson keresztül megvált, ahogyan Ő akarja. Íme, mit mondanak erről maguk a kálvinisták.

„Minden csecsemőkorban elhunyt a kiválasztottak közé tartozik” – írja Lorraine Boettner A református predesztináció tanában című művében (148., 149. o.). A Második Skót Hitvallás (1580) így fogalmaz: „Megvetjük és elítéljük a pápa kegyetlen ítéletét a keresztség nélkül elhunyt csecsemőkkel szemben.” C. H. Spurgeon, aki (tévesen) Ézsaiás 16:21-re hivatkozva úgy vélte, hogy a meghalt csecsemők a mennybe jutnak. Egyéb kálvinisták, akik egyetértettek ezzel, többek között Charles Hodge, W.G.T. Shedd és B.B. Warfield. A kálvinista Curt Daniel „A kálvinizmus története és teológiája” című disszertációjának 336–339. oldalán található egy „A meghalt csecsemők üdvözülnek” című fejezet.

Íme, mit mondott maga Kálvin a „A keresztény vallás alapjai” című mű 4. könyvének 16. fejezetében, 2. oldal, 541. sor: „De hogyan – kérdezik – újjászületnek a csecsemők, ha nem rendelkeznek sem a jó, sem a rossz ismeretével? Válaszunk az, hogy Isten cselekedete, bár meghaladja felfogóképességünket, ettől még nem semmis. Sőt, a megmenekülendő csecsemőknek (és az biztos, hogy vannak, akik ebben a korban megmenekülnek) kétségtelenül előzetesen meg kell újulniuk az Úr által. Mert ha velük született romlottságot hoznak magukkal anyjuk méhéből, meg kell őket tisztítani, mielőtt befogadhatók lennének Isten országába… De hogy elhallgattassa ezt a fajta ellenvetőket [kritikusokat], Isten Keresztelő János esetében… bizonyítékot adott arra, hogy mit tehet másokkal is.”

K: A Mt 19,16–17-ben Jézus tagadta-e, hogy jó, vagy hogy Isten?

V: Nem, Jézus itt nem ezzel foglalkozik. A válaszért lásd az evangéliumokban a Mt 19:16–17-ről szóló értekezést.

K: A Mt 19,17-ben mi a jó?

V: A Teremtés könyve 1. és 2. fejezetében Isten az emberiség bukása előtt az egész teremtést jónak nyilvánította. Jézus a Márk 10:18-ban és a Lukács 18:19-ben azt mondta, hogy senki sem jó, csak egyedül Isten. Isten a jóság forrása, de ahogy Aquinói Szent Tamás rámutatott, Istent csak azért jónak definiálni, mert Ő a jóság forrása, nem érvényesebb, mint Istent fizikai testnek definiálni, mert Ő minden fizikai test forrása.

Számunkra a jóság az, ami összhangban áll Isten jellemével és akaratával. Az 1. Timóteus 6:18-ban arra kapunk parancsot, hogy jót cselekedjünk, így korlátozott értelemben jók lehetünk. Isten magasabb értelemben jó, mert 1) Ő minden jóság forrása, amelyet nekünk ad; 2) Ő az a mérce, amely szerint a jóságot megítéljük; 3) és rajtán kívül semmi sem teljesen jó (Márk 10:18; Lukács 18:19).

K: Igaz-e, hogy a Máté 19:23 szerint a gazdagok nem juthatnak a mennybe?

V: Nem, mert különben Ábrahám bajban lenne, és Pál, Jakab, valamint a Zsidókhoz írt levél írója – Jézusról nem is beszélve – tévednének, ha Ábrahámot a hit hősének tartanák. Jób is bajban lenne, miután Isten gazdagsággal áldotta meg. Inkább a gazdagság iránti szeretet és a benne való bizalom az, ami megnehezíti az ember számára, hogy a mennybe jusson. Lehet valakinek nagy vagyona, mint Ábrahámnak, és mégis nem szereti azt, és nem bízik benne. A görög szó, amely itt a „szomorú” jelentését hordozza, a lypoumenos, ami „szomorú” vagy „nagyon szomorú” jelentést hordoz.

K: A Mt 19:24, Mk 10:25 és Lk 18:25 versekben mit értett Jézus azon, hogy a teve átmegy a tű szemein?

V: Egyesek úgy vélik, hogy „a tű” a jeruzsálemi keskeny kapu beceneve volt. Ugyanakkor, bár Jeruzsálemben és más városokban is voltak nagyon keskeny kapuk, nem ismerünk olyan kaput, amelyet „a tű szeme” néven emlegettek volna. Az itt szereplő görög szó, a rhaphidos, csak varró- vagy sebészi tűt jelenthet, nem pedig valamiféle kaput a kapun belül.

Valószínűbb, hogy Jézus itt túlzást használ. Teljesen lehetetlen, hogy egy teve, különösen egy megrakott teve, átmenjen a tű szemein. Jézus ezt a komikus hasonlatot használta, hogy ezt kifejezze. A babiloni Talmud zsidó írói (Babiloni Berakoth 55b) hasonló túlzást használnak: „egy elefánt, amely átmegy a tű szemein”. (Az elefántok Babilonban gyakoribbak voltak, és az, hogy Babilonban használták ezt a képet, azt mutatja, hogy nem jeruzsálemi kapuról volt szó.)

a) természetesen lehetetlen, hogy egy olyan ember, aki gazdagnak tartja magát, valaha is a mennybe jusson, és

b) minden lehetséges Istennek, még az is, hogy egy gazdag ember a mennybe jusson (Máté 19:26; Márk 10:27; Lukács 18:27).

K: Máté 19:27,30-ban mi az egyetlen kulcsfontosságú kérdés ebben a versben és ebben a fejezetben?

V: Először is, mi nem az. Nem az, hogy elhiszik-e Jézus szavát – hiszen mindannyian hittek benne, még a gazdag ifjú uralkodó is. Nem az sem, hogy elhatározták-e, hogy követni akarják Jézust. Ezt már teszik, és Jézus még azokat is elutasította, akik azt mondták, hogy követni akarják Őt. Inkább a szívedről van szó. Hajlandó vagy-e mindent hátrahagyni, hogy kövesd Jézust? Talán az, hogy úgy döntesz, hogy megmaradsz a házassági helyzetedben (akár cölibátusban élsz, akár házas vagy), amikor egy olyan lehetőség, amelyet Isten nem hagyott nyitva számodra, jelenleg vonzóbbnak tűnik. Talán az, hogy alacsonyabb fizetéssel járó anyagi helyzetet választasz, amikor meglehetősen biztos vagy benne, hogy Isten ellen cselekedve jelentősen (vagy akár csak egy kicsit) több pénzt szerezhetnél. Ha Isten birtokolja az elmédet és az akaratodat, az nagyszerű. De Isten birtokolja-e a szívedet is?

K: A Mt 19,27–30 alapján milyen módon tudod megállapítani, hogy van-e valami, ami jobban lekötözi a szívedet, mint Isten?

V: Gyakran kiderül, mihez kötődsz leginkább, ha megnézed, mire fordítod az idődet, a pénzedet és a szívedet.

Idő: Ha valamire több időt fordítasz, mint amennyit Isten imádására, imádkozására és szolgálatára szánsz, akkor valami nincs rendben. Egyszer találkoztam egy férfival, aki az egész tavaszt és nyarat arra szánta, hogy megnézze kedvenc baseballcsapatának minden egyes mérkőzését, akár otthon, akár idegenben. Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy odaadása dicséretes. De ha jobban belegondolunk, egyáltalán nem dicséretes. Tényleg azt hitte, hogy nincs jobb dolga az életében, mint egész idő alatt baseballt nézni? Nem volt semmi jobb, amit tehetett volna?

Pénz: Nézd meg minden hónapban a bankszámlakivonatodat! Vannak olyan szükségleti kiadások, amelyeket fedezned kell, mint például a lakbér vagy a jelzálog, az alapvető élelmiszerek és egyéb kiadások. De mi van a többi pénzzel? Melyik kategóriára költesz többet, mint amennyit Istennek adsz? Vannak-e olyan dolgok, mint a gyakori nyaralások, a finom ételek vagy a divatos ruhák, amelyek túl nagy részt emésztenek fel a költségvetésedből?

Szív: Egy film címe mindent elárul: „A mennyország várhat”. Ha még nem akarsz a mennyországba menni, mert valami vonzóbb számodra itt a földön, akkor valószínű, hogy az iránti odaadásod nagyobb, mint Isten iránti odaadásod. Ha van valami, amit a Szentírás egyértelműen kimond, és te azt mondod, hogy nem tudod betartani, az erősebben foghatja a szívedet, mint Isten. Még ha azzal is igazolod magad, hogy „Isten megérti” vagy „amúgy is mindannyian bűnösök vagyunk, úgyhogy nem számít”, csak önmagadat csapod be.

K: A Mt 19,28-ban és a Lk 22,28–30-ban azt olvassuk, hogy a tanítványok tizenkét trónon fognak ülni. Vajon Júdás Iskariót is ott fog ülni?

V: Nem. Először is, a Lukács 22:28–30 nem említi a tizenkét trónt, csak a tizenkét törzset. Valójában a Máté 19:28 NEM azt mondja, hogy a tizenkét tanítvány tizenkét trónon fog ülni. Inkább azt mondja: „… ti, akik követtetek engem, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélkezni fogtok Izráel tizenkét törzse felett.” Tehát azt mondja, hogy tizenkét trón lesz, de nem mondja, hogy a tizenkét tanítvány fog rajtuk ülni. Inkább Jézus ezt csak azoknak ígérte meg, „akik követtek engem”. Júdás nem folytatta Jézus követését, és elhagyta tanítványi helyét, miután elárulta Jézust, ahogyan az Apostolok cselekedetei 1:20 mondja. A Máté 19:28-ban Jézus ezt csak azoknak ígérte meg, „akik követtek engem”.

K: A Máté 19:29-ben hogyan lesz az embereknek százszor több apjuk, anyjuk stb. ebben az életben?

V: Ez az ige mind a jelen életre, mind a jövő életre vonatkozik. Képzeljétek el, hogy szerte a világon vannak otthonok, amelyek nyitva állnak előttetek, és a világ minden népéből származó emberek, akik kedves testvéreitek. Ez az, amink van, vagy aminek lennie kellene abban a keresztény közösségben, amelyet egyháznak nevezünk. Ezen felül a mennyben tökéletes formában lesz meg mindaz, ami itt a földön még csak tökéletlen formában van.

K: A Mt 19,30, Mk 10,31 és Lk 13,30 versekben milyen értelemben lesznek az elsők utolsók, és fordítva?

V: A végén nagyon is meglepődhetünk azon, hogy ki az első és ki az utolsó. A dolgok legalább négy szempontból lesznek másképp:

Gőg: Akik ebben az életben gőgösek voltak, azok megaláztatnak, a szerények pedig felmagasztaltatnak (Jakab 4:6; Lukács 1:51–52).

Gazdagság: Általánosságban elmondható, hogy sok gazdag ember nem látja szükségét annak, hogy Istenhez forduljon, amint azt a Példabeszédek 30:8-9 is sugallja, és a Lukács 16:19-21 példával is alátámasztja. Pál az 1 Korinthus 1:26-31-ben azt mondja, hogy a korinthusi gyülekezet tagjai közül kevesen voltak világi mércével mérve bölcsek vagy befolyásosak. A Jakab 2:5 azt mutatja, hogy ez a korai gyülekezetek többségére igaz volt. Lásd még a Lukács 1:53-at és a Jakab 5:1-6-ot.

Jutalmak: Isten a hívőket aszerint fogja megítélni, hogy mit kaptak. Akiktől sokat kaptak, azoktól sokat is elvár.

Szolgaság: Isten szemében a legnagyobb hívők azok, akik mások szolgái, amint azt a Márk 9:35-37, a Lukács 9:46-48 és a Máté 18:1-4 is mutatja.

Vigyázz, ne próbálj alkudozni a mennybe jutásért, vagy jutalmakért! Mert mivel Isten ismeri a motivációkat, azok, akik külsőleg az elsőknek tűnnek, lehetnek az utolsók.

K: A Máté 20:1–16-ban szereplő példabeszédben igazságos-e a Gazda?

V: A gazda Istent képviseli, és Isten a saját mércéje szerint igazságos. Arra a kérdésre, hogy a te mércéd szerint igazságtalan-e, nem tudok válaszolni, mert egyeseknek nagyon furcsa elképzeléseik vannak az igazságosságról. Isten azt tanítja nekünk, hogy az Ő igazságossági mércéje még mindig teret enged a különleges nagylelkűségnek.

Isten igazságos, és minden munkásnak pontosan azt fizette, amit megígért.

Az első csoport alkudozott a bérükért. A többi csoport pedig hagyta, hogy a gazda azt fizessen, amit akar. Inkább Isten kegyelmét választjuk, mint hogy alkudozzunk Vele. Ha választani kell az igazságosság és a kegyelem között, akkor a kegyelmet választjuk.

K: A Máté 20:1–16 szerint mindenki ugyanazt a jutalmat kapja a mennyben?

V: Nem. Bár a Máté 20:1–16 alapján úgy tűnhet, hogy igen, az 1 Korinthus 3:12–15 kifejezetten azt tanítja, hogy nem szabad azt gondolnunk, hogy a mennyben mindenki ugyanazt a jutalmat kapja.

K: Miért kiváló példabeszéd a Máté 20:1–16 a mormonokkal (LDS) való tanulmányozásra?

V: Ez a hamis vallás a cselekedeteket hangsúlyozza, és az üdvösséget az alapján ítéli meg, amit az ember kiérdemel. A mormonizmus azt tanítja, hogy három mennyország létezik: a legfelső a jó mormonok számára, a középső – amely kissé jobb, mint a föld – a rossz mormonok és a jó keresztények számára, a legalacsonyabb pedig – amely kissé rosszabb, mint a föld – az emberiség többi részének nagy része számára. Bár a Mormon-könyv azt mondja: „tudjuk, hogy kegyelem által üdvözülünk, miután mindent megtettünk, amit tudtunk” (2 Nefi 25:23), ez csupán álca a „mindent, amit tehetsz” kifejezésre. Ha félretesszük azokat a kérdéseket, hogy valóban megtetted-e mindazt, amit tehettél, vagy hogy mit jelent a „miután” szó, ez a kijelentés legalábbis azt sugallja, hogy az üdvösség elnyerésében a cselekedetek és a kegyelem összekapcsolódnak. Ez a példabeszéd a mormonizmuson belül, sőt a legtöbb cselekedeteken alapuló vallásban is alig értelmezhető.

K: A Mt 20:17–19-ben hogyan engedheti meg a Mindenható Isten, hogy prófétáját, Jézust, a pogányok kezébe adják, hogy kigúnyolják és megöljék?

V: Néha ahhoz, hogy elérjük a végső győzelmet, hajlandónak kell lennünk arra, hogy eleinte legyőzöttnek tűnjünk.

K: A Mt 20:20–28-ban, mivel a nagy keresztények szolgák, nem pedig mások felett uralkodók, miért tűnik úgy, hogy egyes keresztény vezetők ezt elfelejtik?

V: A hatalom megrontja az embert, és sok istentelen ember nevezte magát hívőnek. A Királyok és a Krónikák könyveiben olvashatunk néhány szomorú példáról, amelyekről Isten tanított minket.

K: A Mt 20,22-ben Jézus mire mutat rá, ami tudatlanságot tükröz a kérésükben?

V: Csak a jutalomról kérdeztek. Akárcsak manapság egyesek, ahog , a „Believer’s Bible Commentary” (1280. o., ) megfogalmazza: „Kereszt nélküli koronát, áldozati oltár nélküli trónt, a hozzá vezető szenvedés nélküli dicsőséget akartak.” Jézus nem feddte meg őket vágyuk miatt. Nincs azzal semmi baj, ha az ember nagy jutalmakra vágyik a mennyben, de nem akkor, ha nem hajlandó és nem is képes megtenni azt, ami ezekhez a jutalmakhoz vezet. Az apostolok mindannyian vértanúhalált haltak, kivéve Jánost, aki természetes halált halt. Ahogy Robert Little mondta: „Jakab vértanúhalált halt, János pedig vértanúéletet élt.”

Jézus nem csupán áldozatot követelt; ő maga is példát mutatott rá. De vannak, akik úgy gondolják, hogy bár Jézus az áldozatos szolgálatot választotta, valahogy mégis úgy érzik, hogy ők maguk mentesülhetnek alól.

A többi tíz tanítvány felháborodott e két tanítvány miatt. Ez nem annyira a büszkeségük miatt volt, hanem inkább az irigység miatt, hogy egy egyszerű kéréssel megelőzhetik őket.

K: Mit tanulhatunk Jézus példájából a Mt 20,28-ban?

V: Jézus, aki örökké Isten Fiaként dicsőségben létezik, nem azért jött a földre, hogy szolgálják, hanem hogy szolgáljon. Jézus követőiként meg kell kérdeznünk magunktól, mennyire komolyan vesszük ezt. Úgy érezzük, hogy azért vagyunk itt, hogy „kapjunk” és szolgáljanak minket, vagy elsősorban azért vagyunk ezen a földön, hogy „adjunk” és szolgáljuk Istent és másokat?

K: A Mt 20,30-ban két vak emberről van szó, vagy egyetlen vak emberről, akit Bartimeusnak hívtak, ahogyan azt a Mk 10,46–52 mondja?

V: Lehet, hogy két különböző eseményről van szó, hiszen Jerikóban minden vak ember látni akarta Jézust. Mivel azonban mindkét evangéliumban elhangzott a „Dávid fia, könyörülj rajtam/rajtunk” kiáltás, valószínűbb, hogy egyetlen eseményről van szó. Bartimeus tehát a két vak ember egyikének a neve lenne. Márk, aki ezt valószínűleg Péteről hallotta, csak egy vak emberről tudott, de ismerte a nevét. Máté, aki ott volt, mindkét vak embert látta.

K: Miért kérdezte Jézus a Máté 20:32-ben a nyilvánvalóan vak embertől, mit szeretne, hogy tegyen vele?

V: Két különböző oka lehetett ennek.

Először is, Jézus azt akarta, hogy a férfi szóban kérje meg, mielőtt megadná neki a látás ajándékát, és Jézus lehetőséget adott neki erre.

Másodszor, nem minden fogyatékkal élő ember akar meggyógyulni. Voltak olyan esetek, amikor a lepratelepeken élők szándékosan megfertőzték gyermekeiket, hogy azok egész életükre ellátást kapjanak.

Ha szükséged van valamire, csodára vágysz, vagy szomorúan sírsz a saját szívedben látott gonoszság miatt, ne hagyd, hogy bárki vagy bármi elterelje a figyelmedet arról, hogy Jézushoz kiálts.

K: Miért mondta Jézus a Máté 21:1–3, Márk 11:2–3 és Lukács 19:30–31 szerint tanítványainak, hogy vegyenek egy szamarat?

V: Amikor egy király belépett egy városba, lóháton érkezett – a ló a harc állata –, jelezve, hogy hódító. Amikor viszont egy király vagy bíró szamárháton érkezett, az azt szimbolizálta, hogy békével jött, hadserege nélkül. Ezzel teljesült Zakariás 9:9–10 is.

Ennek a szakasznak egy kulcsfontosságú pontja, hogy Jézus nagyon egyértelmű módon hirdette: ő a Messiás. Ha a zsidó vezetők úgy döntenek, hogy megölik Őt, az nem azért lesz, mert nem tudták, hogy Jézus azt állította magáról, hogy ő a Messiás.

Emellett az is jelzi, hogy a tulajdonosnak nem okozott meglepetést, amikor a tanítványok elvitték a szamarat, hiszen már korábban is beleegyezett abba, hogy Jézus használja azt. Amikor Jézus rövid időre megállt Betániában, Jeruzsálem közvetlen közelében, az elegendő időt adott ahhoz, hogy a hír elterjedjen, és tömegek gyűljenek össze.

K: A Mt 21,1–46 alapján hogyan reagálnak ma a különböző emberek, amikor Jézus és tanítása keresztezi az életüket?

V: Vannak, akik örömmel fogadják a közelebbi ismerkedést, és Jézussal járnak. Mások megpróbálják figyelmen kívül hagyni. Megint mások ellenségesen viszonyulnak hozzá, és azt kérdezik: „Mit képzel magáról, hogy idejön, és megmondja nekünk, mit tegyünk?” Vigyázz, kivel töltöd az idődet! Ha sokat lógsz az utóbbi csoporttal, vagy gyakran társulsz velük, vigyázz, nehogy egyre inkább olyan legyél, mint ők.

K: A Mt 21:12–13, a Mk 11:12–19 és a Lk 19:43–48 alapján miért haragudott Jézus a pénzváltókra?

V: Ezek az emberek Isten házában tartózkodtak anélkül, hogy szándékukban állt volna Istent imádni. Zavaró tényezők voltak, és elriasztották azokat, akik azért jöttek, hogy Istent imádják. Isten nagyon komolyan veszi az imádatunkat.

A zsidó Misnákban szerepelnek olyan esetek, amikor az állatok árát túlzottan megemelték. (A legkorábbi Misnák körülbelül Kr. u. 200-ban íródtak.) Ha valakinek állatot kellett vinnie áldozatul a templomba, és az állatok ára méltánytalanul magas volt, akkor a szegények nem tudták volna megfelelően imádni Istent.

Elég furcsa, hogy egyesek, akik annyira ragaszkodtak a helyes vallásgyakorláshoz, és bírálta Jézust azért, mert megengedte a gyermekeknek, hogy „Hosanna”-t kiáltsanak, nem láttak semmi kivetnivalót abban, hogy a pénzváltók túlzott hasznot húztak az istentisztelőkből.

Érdekes, hogy az áldozatokhoz ragaszkodtak ahhoz, hogy a római pénzt tíruszi érmékre cseréljék. Egyesek azt gondolták, hogy azért, mert a római érméken istenek és császárok képei voltak, akik istennek tartották magukat. A tíruszi érméken azonban szintén istenek képei voltak.

K: A Mt 21,14–15-ben mi a jelentősége annak, hogy a vakok és a sánták Jézushoz jöttek, hogy meggyógyítsa őket?

V: Az ókori társadalomban nagyon nehéz volt vaknak, sántának vagy más okból munkaképtelennek lenni. Nem lehetett elvárni, hogy bármely kormány is segítsen az ilyen embereknek. Bár a zsidó gyülekezetek és a családok segítettek a szegényeknek, a szükséges anyagi támogatás megszerzése mégis csak esetenként sikerült. Noha az Ószövetségben ez nem parancsolva van, a legtöbb zsidó hatóság megtiltotta a vakoknak és a sántáknak, hogy áldozatot mutassanak be, bár a templomba továbbra is beengedték őket. Jézus meggyógyításukkal segített rajtuk.

A zsidó szokással ellentétben – amely szerint némi segítséget nyújtottak nekik, a megélhetésük többi részét pedig a templomban való koldulásból kellett fedezniük – a kumráni közösség (1QSa 2:5–22; 1 QM 7:4–5) úgy vélte, hogy minden nyomorékot kizárnak a zsidó gyülekezetből, illetve a végidőbeli messiási lakomából.

K: A Mt 21:16-17-ben, mivel állítólag csak Istent szabad imádnunk, miért fogadta el Jézus a dicséretet?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Jézus nemcsak a dicséretet és a dicsőítést fogadta el, hanem a János 9:38-ban az imádást is. (A görög proskuneo szó itt sokkal többet jelent, mint puszta hála vagy tisztelet.)

2. Jó dolog tisztelettel és dicsérettel (de nem imádattal) megajándékozni az istenfélő vezetőket, amint azt a Filippi 2:29 is mutatja. Az imádat azonban kizárólag Istennek jár (Máté 4:9–10; Lukács 4:7–8; Jelenések 19:10; 22:8–9).

3. Nemcsak az emberek (Máté 2:2), hanem az angyalok is imádják Jézust, mint Istent a Zsidókhoz írt levél 1:6-ban.

4. Jézus Isten (János 1:1; Zsidók 1:8,9), és Jézus a mi Urunk és a mi Istenünk (János 20:28-29).

K: Miért tűnt Jézus a Máté 21:18-19-ben és a Márk 11:14, 20-21-ben olyan szigorúnak, hogy egy gondolkodásra képtelen fügefát elszáradtatott?

V: Ez szinte olyan, mintha azt kérdeznéd, hány búzacsöveket gyilkoltak meg kegyetlenül azért, hogy megehesd a szelet kenyeredet. A válasz: egyet sem, mert a gondolkodásra képtelen növényeket nem lehet kegyetlenül meggyilkolni. Továbbá, ha egy fa nem hoz rügyeket és gyümölcsöt a botanikailag várható időben, az arra utal, hogy beteg, ami találó leírása a zsidó vallási vezetésnek.

Jézus nem törődött a növény nem létező érzéseivel. Inkább a Márk 13:28–29-ben Jézus arra buzdít minket, hogy figyeljük meg a fügefáról szóló példabeszédet. Amikor a gallyak és a levelek kihajtanak, akkor közel van a nyár. Hasonlóképpen, amikor a Messiás Jeruzsálembe érkezik, közel van az emberiség megváltása. Ezek a vezetők azonban látszólag szellemileg termékenyek voltak, valójában viszont terméketlenek.

A fügefák közvetlenül azelőtt hajtanak leveleket, hogy zöld fügéket hoznának. A fügék nélküli fügefalevelek olyanok, mint a „hamis reklám”. De ha most nincsenek korai fügék, később sem lesznek érett fügék. A Genezáreti-tó partján a fügék az év tíz hónapjában megjelentek, bár Jeruzsálem környékén ez az időszak rövidebb volt.

Miután Jézus ezt megtette, a Máté 24:32-ben a fügefára vonatkozó példát használta.

A „Hard Sayings of the Bible” (A Biblia nehéz mondásai) című könyv 441–442. oldalán, W. M. Christie „The Barren Fig Tree” (A terméketlen fügefák) című cikkéből származó információk alapján további részleteket találunk. A könyv szerint március vége felé levelek kezdenek megjelenni a fügefákon, és zöld mandula méretű, palesztin arab nyelven „taqsh”-nak nevezett kis dudorok nőnek rajtuk. Ezek lehullanak, mivel nem igazi füge, de a parasztok éhségükben megeszik őket, bár ízük nem túl jó. Ha azonban a fügefalevelek taqsh nélkül jelennek meg, akkor nem lesznek füge.

K: A Mt 21,21–22 és a Mk 11,24 szerint, mivel imádságban bármit kérhetünk, miért nem kérik a keresztények, hogy mindenki keresztény legyen, és miért nem kapják meg ezt? Ráadásul nekem is hosszú a kívánságlistám...

V: Istenre mindenre képes (kivéve a hazugságot, a gonosz kísértésének engedését, önmaga tagadását, vagy olyanra való esküt, aki nagyobb nála), de a logikai lehetetlenség nem létezik. Isten nem teremthet olyan embereket, akik szabad akaratukból úgy döntenek, hogy szeretik és engedelmeskednek neki, anélkül, hogy képesek lennének szabad akaratukból úgy dönteni, hogy szeretik és engedelmeskednek neki.

Még Jézus is sírt Jeruzsálem elutasítása miatt a Máté 23:37–39-ben. Még a farizeusoknak is megengedték, hogy „elutasítsák Isten velük kapcsolatos tervét” a Lukács 7:30-ban.

Ami a hosszú kívánságlistákat illeti, olvassa el a Máté 7:7–11-ről szóló fejtegetést arról, hogy Isten, mint bölcs Atya, csak azokat a jó dolgokat adja meg nekünk, amelyeket helyes módon kérünk. Dicsőség Istennek, hogy nem mindig mond „igen”-t nekünk!

K: A Máté 21:21–22 és a Márk 11:24 szerint, ha imádkozol és hiszel, garantáltan mindig megkapod, amit kérsz?

V: Nem, ez a vers azt mondja, hogy igazán hinned kell abban, amit kérsz. Ha bűnt ápolsz a szívedben (Zsoltárok 66:18), süket füleket mutatsz a szegények iránt (Példabeszédek 21:13), gonosz vagy (Példabeszédek 15:29; Ézsaiás 59:1-3), nem hallgatsz Istenre (Zakariás 7:11-14 és a Példabeszédek 28:9-ben is utalnak rá), vagy azért imádkozol, hogy önző vágyaidat kielégíthesd (Jakab 4:3), Isten, mint bölcs Atya, nem fogja megadni neked.

K: A Mt 21:23 szerint mekkora volt a templom udvara?

V: Jézus szolgálata előtt Nagy Heródes kibővítette a templom udvarát körülbelül 330 yard × 500 yard (300 méter × 460 méter) méretűre. Jézus éppen ott tartózkodott, amikor kiűzte a pénzváltókat és prédikált.

K: A Mt 21:23–24-ben miért nem válaszolt Jézus egyszerűen arra a kérdésre, hogy ő-e a Messiás?

V: A válasz nyilvánvaló volt azok számára, akik tudni akarták. Mégis, az összes csoda ellenére sem lehetett olyan választ adni, amelyet elfogadtak volna, mivel makacsul megtagadták a hitet. Jézus tehát úgy beszélt, hogy ha őszintén válaszolnának a kérdésére, azzal egyúttal a saját kérdésükre is választ adnának. Sajnos, amikor a kérdezőket magukat kérdezték, a legkényelmesebb választ keresték, nem pedig az igazat.

K: Miért nem akarta Jézus elmondani nekik a Máté 21:24–27, a Márk 11:33 és a Lukács 20:7–8 versekben, hogy milyen hatalommal cselekedett?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni.

1. Jézusnak nem volt kötelessége válaszolni mások kérdéseire, különösen olyanokra, amelyeket nem az igazság kiderítése érdekében tettek fel, hanem azért, hogy csapdába ejtsék Őt.

2. Ők már tudták a választ. Jézus ezekkel a cselekedeteivel már kijelentette, hogy Istentől jött. Ők csak egy egyértelmű kijelentést akartak tőle abban a pillanatban, a saját szavaival.

Mivel az igazságot hirdetjük, nem szabad hazudnunk, de néha megengedett, hogy megtagadjuk a választ, különösen akkor, ha a kérdezők nem az igazságot akarják megtudni, hanem csak csapdába akarnak csalni téged.

K: A Mt 21:33–41-ben, mivel Istent a földesúr szimbolizálja, előfordulhat-e, hogy Ő néha nem tudja, mi történik?

V: A földesúr valóban Isten szimbóluma, de Ő pontosan tudja, mi történik, amit az is bizonyít, hogy Jézus elmesélte ezt a példabeszédet. Isten olyan-olyan türelmes és hosszútűrő, hogy ez a példabeszéd megmutatja nekünk: az elveszettek érdekében még a folyamatos engedetlenséget és igazságtalanságot, sőt Fia halálát is hajlandó eltűrni. Mindezt azért teszi, hogy azok hozzá jöhessenek. Isten türelmének azonban van vége: az Ítélet Napján, amikor minden helyreáll.

Ebben a példabeszédben a földesúr egyszerre szelíd és szigorú. Olyan szelíd, hogy szinte már ostobaságnak tűnik. De a végén a bérlők megkapják a megérdemelt szigorú haragot.

Isten a földesúr, a hírnökök az Ószövetség prófétái voltak, a Fiú pedig Jézus.

K: A Mt 21:43-ban hogyan értelmezték ezt egyesek súlyosan félre a britekkel kapcsolatban?

V: Amikor azt mondja, hogy Isten országát elveszik tőletek (többes szám) [azaz a zsidóktól], és egy másik nemzetnek (egyes szám, görögül ethnei) adják, egyesek egy furcsa tévedéssel álltak elő, amit brit-izraelizmusnak neveznek. Ennek a nézetnek a fő változatában azt állítják, hogy a tíz elveszett törzs – ahelyett, hogy beolvadt volna a Közel-Kelet más népei közé – együtt vándorolt a Brit-szigetekre, és így a britek a bibliai zsidók leszármazottai (annak ellenére, hogy a genetikai bizonyítékok az ellenkezőjét támasztják alá). Nyilvánvalóan az angoloknak, szászoknak, jütöknek, dánoknak és később a normannoknak, akik mind Nagy-Britanniában telepedtek le, nem lehettek leszármazottai! De tudtad-e, hogy vannak olyan genetikai markerek, amelyek arra utalnak, hogy valakinek angolszász ősei voltak? A britek génjeinek körülbelül 25–40%-a angolszász eredetű. További tudományos információkért lásd: https://www.nature.com/articles/ncomms10408 (2022. december 10.).

Mindenesetre ezt a nézetet egy „A View of the Hebrews” című könyv népszerűsítette, amelyet alig néhány évvel Joseph Smith Jr., a mormonizmus alapítója előtt írtak. A brit-izraelitizmusban a mormonok és Herbert W. Armstrong „Worldwide Church of God” nevű egyháza hisz.

Az itt említett nemzet/nép az egyház, és minden etnikai háttérrel és országból származó keresztény egyformán része ennek.

K: A Mt 21:46-ban Jézus valóban próféta volt, vagy az emberek csak prófétának tartották Őt?

V: Az a tény, hogy „prófétának tartották”, nem jelzi, hogy valóban az volt-e vagy sem. Istentől jött, Isten szavait hirdette és megjósolta a jövőt, így próféta volt, és sokan annak is tekintették.

K: A Mt 22:13–14-ben hogyan lehet Isten minden szerető, ha valakit kiutasít és a sötétségbe vet?

V: Ki mondta, hogy Isten mindenhatóan szerető? A Biblia nem ezt mondja. Ahogy a Róma 11:22 mondja, vegyük figyelembe Isten jóságát és szigorát egyaránt. Isten a világegyetem legszeretőbb lénye. De nem úgy szeret, ahogyan egyesek a szeretetet definiálják, ha definíciójuk ellentmond Isten más tulajdonságainak: a szentségnek, az igazságosságnak és a haragnak.

K: A Máté 22:14-ben szereplő „sokan vannak a hívottak, de kevesen a kiválasztottak” kifejezés a hit és a bizonyosság különböző fajtáira és fokozataira utal-e, ahogyan azt a bahá’í tanítások a „Néhány megválaszolt kérdés” című mű 129–131. oldalán tanítják?

V: Nem. Ha elolvassuk a teljes példabeszédet a Máté 22:1–14-ben, az az embereket két kategóriába sorolja: azok, akik belépnek a királyi esküvői lakomára, és azok, akik nem. A „sokan vannak a hívottak, de kevesen a kiválasztottak” kifejezés azokra utal, akiket meghívtak, de akik elutasították a meghívást, valamint egy férfire, aki nem megfelelő ruhában akart belépni. Lehet, hogy miután meghívták, a saját dolgait intézte anélkül, hogy felkészült volna az esküvőre, és amikor az idő egyre közeledett, már nem volt ideje hazamenni és átöltözni. Ez olyasmi, mint azok, akik követni akarják Krisztust, de nem változtatnak semmit a saját napirendjükön azért, hogy ezt megtehessék. „Át kell öltöznünk” Krisztusért.

Egyébként ez egy másik példabeszéd, mint a Lukács 14:16–24-ben szereplő, amely egy magánbankettről szól, és más tanulsággal bír.

Itt mindenki számára van tanulság. Nem olvashatunk el csak egy verset a Bibliából, figyelmen kívül hagyva azt, ami előtte vagy utána van írva, és elvárhatjuk, hogy helyesen értelmezzük a jelentését.

K: Mit mond Jézus a Máté 22:21-ben az adókról és a kormányról?

V: Először egy kis háttér, aztán a válasz.

Sok zsidó neheztelt arra, hogy adót kellett fizetniük a bálványimádó, zsarnokoskodó pogány rómaiaknak. Valójában egyes zelóták azt állították, hogy egy zsidó megszégyeníti Istent, amikor adót fizet a rómaiaknak. Egy római érmén a következő felirat állt: „Tiberius Caesar Augustus, az isteni Augustus fia.” A farizeusok azért fizették az adót, mert muszáj volt, de nem örültek neki. Tehát ha az adófizetést támogatod, elveszíted a támogatásukat. Természetesen, ha az adófizetés elmulasztását támogatod, Jézus kérdezői egyenesen a rómaiakhoz rohanhatnak, és elmondhatják nekik. Így hát megpróbálták Jézust szorult helyzetbe hozni.

Jézus nem foglalt állást abban a politikai vitában, hogy a római hatalom törvényes-e vagy sem. De azt mondta, hogy adjunk a kormányzó világi hatóságoknak – legyenek azok igazságosak vagy sem – ami jár nekik, és adjunk Istennek is, ami jár neki. A Róma 13:1–6 is azt mondja, hogy adót kell fizetnünk, és alávetnünk magunkat a kormányzó hatóságoknak.

Jézus itt egy második üzenetet is közvetített. Jézus válaszaiból kitűnt, hogy a szabadság, a nemzeti függetlenség és a hazafiság nem a keresztény elsődleges célja; az Isten követése az. A harmadik üzenet, amelyet Jézus itt sugallt, az, hogy lehetünk Isten Királyságának polgárai, és ugyanakkor alávethetjük magunkat a világi polgári kormányoknak is. A rómaiak – különösen később, Nero uralkodása alatt – szörnyű uralkodók voltak, akik a korrupciót normává tették. És mégis, nincs feljegyzés arról, hogy Pál vagy bármelyik másik apostol lázadást vagy függetlenségi mozgalmat próbált volna indítani.

K: Miért mondta Jézus a Máté 22:29-ben a szadduceusoknak – akik nyilvánvalóan tanulmányozták a Szentírást –, hogy tévednek, mert nem ismerik sem a Szentírást, sem Isten hatalmát?

V: A korai keresztény írók szerint a szadduceusok csak az Ószövetség első öt könyvét (a Teremtéstől a Mózes öt könyvéig) tekintették Szentírásnak, a Biblia többi részét nem. Josephus is azt írta, hogy ők csak a Tóra rendelkezéseit tartották be. Az ApCsel 23:8 szerint a szadduceusok tagadták a feltámadást, az angyalokat és a szellemeket. Még ma is vannak olyanok, akik elolvassák és tanulmányozzák a Bibliát, de mégis úgy döntenek, hogy nem vesznek tudomást Isten hatalmáról és arról, mit jelent hinni a Szentírásban.

K: A Máté 22:30 azt jelenti-e, hogy a mennyben nem lesz fizikai testünk, mivel olyanok leszünk, mint az angyalok, és az angyalok szellemek (Zsidók 1:14)?

V: Nem. Az összehasonlítás a házasságra vonatkozik. Nem azt mondja, hogy minden tekintetben olyanok leszünk, mint az angyalok, hanem csak ebben a tekintetben.

K: A Mt 22:30, a Mk 12:25 és a Lk 20:34–35 alapján ez azt jelenti, hogy a mennyben nincsenek házasságok, vagy csupán azt, hogy nincsenek új házassági szertartások, de néhány földi házasság a mennyben is fennmarad?

V: A Rómaiakhoz írt levél 7:2-ből tudjuk, hogy a mennyben nincsenek házasságok. Egy nő nem lehet egyszerre több férfival házasságban. Ha azonban a férfi meghal, a nő felszabadul a házasság alól, és újra házasodhat. Így a mennyben már nem tekinthető házasnak.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a mormonizmus hamis vallása szerint egyes „templomi házasságok” örökkévalók. Ha azonban a férj meghal, a feleség újra házasodhat. Csak arról van szó, hogy nem lehet két templomi házassága egyszerre, sem a földi életben, sem az örökkévalóságban. Mormon szemszögből nézve vajon mit gondolna az a férfi a mormon mennyországban, miközben a felesége a halála után egy hagyományos házasságban „szórakozik”?

K: A Mt 22:30 valamilyen módon alátámasztja-e a házasságon kívüli szexuális kapcsolatot, ahogyan azt a „Szeretet Családja” (korábban „Isten Gyermekei”) nevű szekta állítja?

V: Egyáltalán nem. Az, hogy a mennyben nem lesz házassági kapcsolatunk, egyszerűen azt jelenti, amit Jézus mondott: a mennyben nem lesz szükség házasságra. Ez nem azt jelenti, hogy a földön szexuálisan promiszkuusnak kellene lennünk, vagy házasság nélkül teljesen cölibátusban élnünk. Érdekes megfigyelni, hogy egyesek milyen messzire képesek elmenni abban, hogy a Bibliába beleolvasják saját nézeteiket, amelyek nem szerepelnek benne.

K: A Mt 22:30, Mk 12:25 és Lk 20:34-35 versekben… Helló. Édesapám nemrég elhunyt. Édesanyám nagyon nehezen viseli a helyzetet, és szeretné tudni, hogy a mennyben is házasok maradnak-e. Nem tudom, hogyan válaszoljak a kérdésére. Tudom, hogy a Máté 16:19 szerint ami a földön meg van kötve, az a mennyben is meg lesz kötve, és ami a földön fel van oldva, az a mennyben is fel lesz oldva. Ugyanakkor hallottam már azt mondani, hogy „a mennyben nincs házasság”. Nincs erre vonatkozó igehelyem, de hallottam már ilyet. Segítene nekem ezt megérteni?

V: Őszinte részvétem neked és a családodnak apád miatt. Nem hiszem, hogy a Máté 16:19-et a házasságra vonatkoztatták volna, hanem inkább arra, hogy szabadon mehetünk a mennybe. A Máté 22:23–32 viszont valóban erre vonatkozik. A szadduceusok, akik tagadták a feltámadást, úgy gondolták, hogy Jézust és a farizeusokat is hiteltelenné tehetik azzal, hogy ha a mennyben is olyanok a házasságok, mint a földön, akkor mi lesz azzal a nővel, aki többször is özvegy lesz?

A Máté 22:30-ban Jézus azt válaszolta, hogy a mennyben az emberek nem házasodnak és nem adják őket férjhez, hanem olyanok, mint Isten angyalai, és az angyalok feltehetően mindig hajadonok. Egyesek ezt úgy próbálták értelmezni, hogy a mennyben nincsenek esküvők, de azok, akik házasok voltak, házasok maradnak. Ez azonban nem helytálló értelmezése ennek a versnek, mert ha Jézus csak ennyit értett volna alatta, akkor a szadduceusok érvelését nem cáfolta volna meg. Modern kifejezéssel élve: ha egy özvegy újra házasságot kötne, akkor:

1) az első férje a mennyben éppen elvesztette volna a feleségét, vagy

2) Két férje lenne a mennyben, vagy

3) Ha nem lenne biztos a férje üdvösségében, akkor haláláig nem tudná, hogy még mindig házas-e vagy sem, mivel feltehetően a mennyben lévő valaki nem lehet házas a pokolban lévővel.

Nem, ahogyan a házassági fogadalomban általában mondják: „amíg a halál el nem választ minket”. Ha édesanyád később úgy döntene, hogy újra házasságot köt, abban nincs semmi rossz, ahogyan Pál is tanítja a Rómaiakhoz írt levél 7:1–3-ban. Eleinte talán furcsának is tűnhet számodra, ha egy másik férfival látod őt, de hozzá kell szoknod ehhez; amit Isten kifejezetten jóváhagyott, azt nem szabad rossznak neveznünk.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy édesanyád nem tölthetne több ezer és ezer évet korábbi férjével, mint kedves barátok a mennyben. Arra számítok, hogy a mennyben, amikor tökéletesek leszünk, a férje még jobban fogja szeretni őt, mint a földön, és ő is ugyanígy fogja viszonozni ezt a szeretetet. Természetesen mindketten még jobban fogják szeretni Istent.

K: A Mt 22,31–32 és a Mk 12,26 alapján jogos-e Jézusnak ezt az érvet felhozni az „vagyok” ige időformája alapján?

V: Úgy tűnik, igen, mert a szadduceusok nem vitatkoztak Jézussal a héber szó igeidőjéről.

Ráadásul nem lenne értelme Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot megemlíteni, ha ők nem léteznének, és ha Isten elhagyná a többieket, amikor meghalnak. A szadduceusok csak annyit mondhattak volna: „Isten már nem az ő Istenük, mert meghaltak.” Jézus azonban, akárcsak a farizeusok, azt mondta, hogy Isten továbbra is az ő Istenük.

K: Miért nem utasította el Jézus a Máté 22:35–36 és a Márk 12:28–29-ben szereplő kérdést úgy, ahogyan a házasságról szóló előző kérdést?

V: Az előző kérdés, a hét férjjel rendelkező asszonyról, nem az igazság kiderítésére irányult, hanem arra, hogy csapdába ejtse Jézust. Ez a kérdés viszont azért merült fel, mert a kérdező őszintén hallani akarta, mit mond Jézus. Tisztelettel bármilyen kérdést feltehetünk Istennek, feltéve, hogy azért kérdezzük, hogy megismerjük az igazságot és kövessük azt.

Nem csak Jézusnak tették fel ezt a kérdést; a rabbik is vitatták ezt egymás között. Hillel „negatív aranyszabályát” akkor fogalmazta meg, amikor a pogányok arra kérték, hogy magyarázza el az egész törvényt annyi idő alatt, amennyi alatt egy lábon tud állni. Azt mondta, hogy a lényeg az, hogy ne tedd másokkal azt, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek, a törvény többi része pedig csak magyarázat. Másrészt a Mekilta (2Mózes 6) és a Sifre (5Mózes 12:8; 19:11) szerint a törvény minden parancsa egyformán fontos.

K: A Mt 22:37–40 és a Mk 12:30 szerint Jézus valóban kiegészítette-e a Deuteronomium 6:4-et, vagy csak átfogalmazta anélkül, hogy hozzáadott volna valamit?

V: Az evangéliumok gyakran átfogalmazzák Jézus szavait, és nem feltétlenül adják vissza azokat szó szerint. A Máté 22:37–40 a szívről, a lélekről és az elméjéről beszél. A Márk 12:30 a szívről, a lélekről, az elméjéről és az erőről beszél. Az Ószövetség maszorétikus szövege a szívről, a lélekről és az erőről beszél, de a The NIV Study Bible 1475. oldala szerint egyes Septuaginta-kéziratok hozzáadják az „elme” szót, így Jézus nem volt az első, aki hozzáadta az elmét. (A megőrzött zsidó Filón írásai nem hivatkoznak a Deuteronomium 6:4-re. A Holt-tengeri tekercs 4Q43 (=4QDt(p)) tartalmazza a 5Móz 6:4–11-et, de még nem láttam a fordítását.)

Emellett a zsidó gondolkodásmódban a szív, a lélek és az elme nem különálló kategóriák, hanem egymást átfedik.

K: A Mt 22:37-ben a legnagyobb parancsolat kapcsán csak a „szív, lélek és elme” szerepel, vagy az erő is, ahogyan azt a Mk 12:29–30 mondja?

V: Két lehetséges válasz van.

1. Jézus különböző módon is kifejezhette volna, így mindkettő lehetséges.

2. Az evangéliumi beszámolók azt rögzítik, amire Isten az evangélistákat emlékeztette. Nincs probléma azzal, ha konzervatív módon értelmezzük a Szentírást, és azt mondjuk, hogy Máté emlékezete itt pontatlan volt, mert elfelejtette az „erőt”.

Melyik a két válasz közül az igaz? Valójában nem is számít, amint azt a következő kérdésre adott válasz is mutatja.

K: Miért engedte meg a Mindenható Isten a Mt 22:37-ben, hogy a „legnagyobb parancsolat” pontatlanul, két különböző módon maradjon fenn: a Mt 22:37-ben „szívvel, lélekkel és elmével”, a Mk 12:29–30-ban pedig „szívvel, lélekkel, elmével és erővel”?

V: Az ok, amiért Isten szándékosan megengedte ezt, a 2 Timóteus 2:14-ben található. Az embereknek túlságosan könnyű a pontos szavakon akadékoskodni, és elhanyagolni a lényeg elhitetését és megcselekvését.

A Biblia mindenben pontos és igaz, de nem a lehető legpontosabban írták meg és őrizték meg. Mivel a Bibliát Isten által megkövetelt pontossággal írták meg és adták át (és egyes részei rendkívül pontosak), a Bibliában látható pontatlanságok egyesek szemében nagyobb jelentőségűek, mint Isten számára.

Isten pontosabban is megőrizhette volna ezt a parancsolatot és a Biblia más részeit, de valószínű, hogy a pontatlanságok Isten részéről szándékosak voltak. Isten hangsúlyozta, milyen komolyan kell engedelmeskednünk a Szentírásnak, de amikor a pontatlanságok miatt vitatkozni kezdünk, akkor már nem engedelmeskedünk a Szentírásnak az 1 Timóteus 6:4 és a 2 Timóteus 2:14 szerint.

K: A Máté 22:40-ben hogyan függ az egész Törvény és a próféták e két parancsolaton?

V: A Törvény egészének középpontjában az állt, hogyan tetszünk Istennek és milyen kapcsolatban állunk vele, valamint hogyan szeretjük és milyen kapcsolatban állunk más emberekkel. Természetesen a Törvénynek voltak más jótékony hatásai is, például a betegségek visszaszorítása, a higiénikusabb tábor, az erősebb családok stb., de az izraeliták nem feltétlenül voltak tisztában az összes hasznos hatással.

K: A Mt 22:41–45-ben Máté a Zsoltárok 110-re hivatkozva cáfolta-e azt, hogy Jézus Dávid fia?

V: Egyáltalán nem, mivel Máté kifejezetten utalt arra, hogy Jézus Isten Fia, a Máté 4:3,6; 8:29; 14:33; 16:16; 26:63; 27:40,43,54 versekben. Jézus Isten Fiaként is szerepel a Máté 2:15; 3:17; 17:5; 22:45 versekben. Jézust Dávid fiának nevezték a Máté 1:1; 9:27; 15:22; 20:30,31; 21:9,15; 22:42 versekben. Jézus egy találós kérdést tett fel a farizeusoknak, amelyre addig nem tudtak volna válaszolni, amíg el nem fogadták Őt. Az a tény, hogy Jézus egyetért a 110. zsoltárral, és azt idézi annak alátámasztására, hogy ez a személy Dávid Ura, nem cáfolja azt a tényt, hogy Jézus egyetértett a 110. zsoltárral, és azt is idézte, miszerint ez a személy Dávid fia is volt.

Egyébként, amikor Jézus – aki soha nem járt rabbiiskolába – olyan kérdést tett fel, amelyre a rabbiiskolába járók közül senki sem tudott válaszolni, az elég rossz színben tüntette fel őket és iskoláikat.

Adamantius (kb. 300-ban) Bardesane kifogására úgy válaszolt, hogy más példákat hozott fel, ahol hasonló kérdések merültek fel. „A »hogyan« nem tagadás, hanem kérdés. Valójában ez a szó nem egyszer, hanem gyakran fordul elő a Szentírásban, és nem tagadást, hanem kérdést fejez ki. Például: »Hogyan üldözhet valaki ezer embert?« [5Móz 32:30 LXX]. Vagy: »Hogyan lett a hűséges város, Sion, parázna?« [Ézsaiás 1:21 LXX]. És: »Hogyan zuhant le az égből Lucifer, aki reggelente felkelt?« [Ézsaiás 14:12]. Krisztus nem azért mondta a »hogyan« szót, hogy tagadjon, hanem hogy kérdést tegyen fel.” Párbeszéd az igaz hitről, ötödik rész, F13, 164. o.

K: Bizonyítja-e a Mt 22:42 a reinkarnációt azzal, hogy rámutat: Jézus, Dávid fia, Dávid reinkarnációja volt, ahogyan azt a (tévesen elnevezett) Keresztény Egység Iskola állítja?

V: Nem. A „fia” kifejezés jelenthet közvetlen fiút és leszármazottat is egyaránt. Jézus Dávid leszármazottja volt. A Szentírásban nincs bizonyíték a reinkarnációra, viszont vannak a reinkarnáció ellen szóló tanítások. A Zsidókhoz írt levél 9:27 szerint az embernek egyszer meg kell halnia, majd ítéletre kell állnia. Továbbá az az elképzelés, hogy újra és újra próbálkozunk, talán addig, amíg „jól” nem sikerül, teljesen ellentmond annak a tanításnak, hogy az emberek meghalnak, majd a mennybe vagy a pokolba kerülnek.

A korai keresztény író, Minucius Felix (Kr. u. 210) jól összefoglalja ezt. Azt mondja, hogy az emberek lelkének állatokban való visszatérése „bohócok tréfája”. Minucius Felix: Octavius, 34. fejezet, 194. oldal

K: A Máté 23-ban Jézusnak igaza volt-e, hogy ilyen vitatkozó volt?

V: Noha a vitatkozás rendben van (ahogyan Pál is tette), Jézus ebben a fejezetben nem vitatkozik. Egyszerűen csak a dolgokat úgy mondja el, amilyenek, és határozottan megfeddte a farizeusokat. Ha az a gondolat, hogy Jézus valakit határozottan megfedd, idegen a teológiádtól, talán a teológiádat kell megváltoztatnod, hogy összhangba kerülj azzal, amit Jézus tenne. Ahogy a Believer’s Bible Commentary 1288. oldalán olvasható, Jézus „figyelmeztetett a nagy szavak és a csekély tettek ellen”.

K: A Mt 23:5–7-ben hogyan hasonlítanak egyesek manapság a farizeusokra, akik egyszerre fejezik ki büszkeségüket és leplezik azt?

V: A farizeusoknál minden a „látszatról” szólt; feltűnő módon hirdették másoknak, milyen vallásosak. De a nagy imaszíjaik, amelyekkel szó szerint teljesítették a Mózes 5. könyve 6:8-ban foglaltakat, csupán arra szolgáltak, hogy mindenkinek megmutassák, milyen vallásosak – mintha egy rendkívül nagy keresztet viselnének. Ma az emberek olyan dolgokat tehetnek, amelyekkel másoknak megmutatják, mennyi pénzük van, milyen végzettségük van, vagy mennyire népszerűek. Vigyázz a kísértésre, hogy ezek alapján határozd meg az önértékelésedet!

Képzeld el, hogy önkéntesként mész éhező embereknek segíteni, és közben egy nagy, gyémántokkal kirakott, 14 karátos aranykeresztet viselsz. Van valami baj ezzel a képpel? Képzeld el, hogy nagy összeget adományozol egy intézménynek, és ők nem kérik, hogy egy épületet nevezzenek el a tiszteletedre, de te ragaszkodsz ahhoz, hogy az épületet a nevedről nevezzék el.

K: A Mt 23:9-ben röviden azt olvassuk, hogy senkit sem szabad atyának hívnunk – akkor a földi apánkat sem hívhatjuk így?

V: Igen. Jézus nem ellenezte az apa közvetlen fizikai és ősi kapcsolatára való utalást, hiszen Jézus maga is használta ezt a szót ebben az összefüggésben a Lukács 11:47-ben és a János 6:58-ban. Jézus azt ellenezte, hogy az „apa”, „mester”, „tanító”, „rabbi” vallási címeket használják, ahogyan a zsidók tették.

Ezeket három különböző szempontból lehet értelmezni, és mindhárom helyes. Ne nevezz senkit „Atyának”, mintha ő fenntarthatná a lelki életedet. Ne nevezz senkit tévedhetetlen tanítónak. És senki ne legyen a „lelki vezetőd”; a kapcsolatod Istennel ugyanolyan szoros, mint bármely más emberével.

Rabbik már legalább Hillel idejétől, azaz Jézus előtti generációtól kezdve léteztek. Miután a Misna körülbelül 217-ben összeállt, az embernek kérdés nélkül engedelmeskednie kellett a rabbijának, nem sétálhatott a rabbi mellett vagy előtte, és nem üdvözölhette a rabbiját, amíg az elsőként nem köszöntötte őt.

K: Mit ért Jézus a Mt 23:9-ben, amikor azt mondja: „ne nevezzetek senkit atyának”? Nyilvánvaló, hogy biológiai apánkat „atyának” nevezhetjük. Ugyanígy lelki vezetőinket – a lelkipásztorokat – is „atyának” nevezhetjük. Maga Pál is „atyának” nevezte a lelki vezetőket. 1Kor 4:15 Még ha tízezer nevelőtök is van Krisztusban, atyáitok nincs sok; mert Krisztus Jézusban én lettem a ti ATYÁTOK az evangélium által. ApCsel 7:2 És István így szólt: „Testvérek és ATYÁK, hallgassatok rám! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, amikor még Mezopotámiában volt, mielőtt Haránban lakott,”. Ezeknek a Szentírási helyeknek a fényében vajon helyes-e, hogy a római katolikusok „atyának” nevezik papjaikat?

V: Nem, a katolikusok ellentmondanak ennek az igehelynek azzal, hogy a papokat atyáknak nevezik. Ha azonban a katolikus egyház egyszerűen átnevezné az „atya” szót „tollra”, az önmagában nem oldana meg semmit. Úgy gondolom, vannak ennél alapvetőbb módok, ahogyan nem követik ezt az igehelyet.

Ez egy jó kérdés, amely a kereszténység egy nagyon fontos témáját érinti: pontosan hogyan is az Isten a mi Atyánk, oly módon, ahogyan egyetlen ember sem lehet az? Először nézzük meg, mi nem a válasz, majd a választ.

A Máté 23:9 NEM három dolgot jelent

A biológiai vagy örökbefogadási kapcsolatot nem szabad tagadni. A Biblia azt mondja, hogy „X” volt „Y” apja, és az „apa” szót mind a közvetlen apára, mind az ősre használja, mint például Ézsaiás 38:5-ben. Jézus a biológiai kapcsolatról beszélt, amikor Máté 10:37-ben kifejezetten az emberek földi apjáról és anyjáról beszélt.

A családi kötelességek alól nem lehet kibújni. Az 1. Timóteus 5:8 szerint ha valaki nem gondoskodik rokonairól, különösen a közvetlen családjáról, az elutasította a hitet, és rosszabb, mint egy hitetlen. A Márk 7:11-ben Jézus megerősítette ezt azzal, hogy bűnnek nevezte, ha valaki a családjának nyújtandó segítséget „korban”-nak, azaz Istennek szenteltnek nevezi.

Valaki, aki Krisztushoz vezette téged. Pál valószínűleg nem fogadta örökbe Timóteust, sokkal valószínűbb, hogy azért nevezte Timóteust fiának, mert ő vezette Krisztushoz (1 Timóteus 1:2, 18; 2 Timóteus 1:2; 2:2; Filippi 2:22). Ez az 1 Korinthus 4:15–17 értelme is. Van itt egy szempont, amelyet egyes keresztények talán elfelejtettek. Ahogyan nem ejtenéd le egy valódi csecsemőt, úgy ne „ejtsd le” lelkileg sem a Krisztusban újszülötteket. Amennyire csak lehetséges, gondoskodj arról, hogy bekapcsolódjanak egy Bibliát hirdető gyülekezetbe. Segíts nekik teológiailag, és ha szükséges, anyagi szempontból is, és gondoskodj arról, hogy jól táplálkozzanak Isten igéjének tejével.

A Máté 23:9 négy dologra vonatkozik:

A hatalom és a szerep tekintetében ne tulajdonítsatok egyetlen földi embernek sem az Atyaisten szerepét. Ő végső soron az üdvösségünk forrása, az igazságunk forrása és a hatalom legfőbb forrása. Míg egyes zsidók azt hitték, hogy Mózes adta nekik a mannával, a mennyei kenyeret, Jézusnak emlékeztetnie kellett őket arra, hogy NEM Mózes, hanem Isten adta nekik a mennyei táplálékot (János 6:32). A When Critics Ask című könyv 356. oldalán hozzáteszi, hogy nem szabad egyetlen egyszerű embert sem tekintenünk tévedhetetlen lelki mesterünknek, de semmi baj nincs azzal, ha vannak emberi mentoraink, akikről tudjuk, hogy tévedhetnek.

A kapcsolatban Isten az üdvösség forrása, és nem bármely halandó ember. Az, hogy Isten gyermekei leszünk, nem természetes származás vagy emberi eszközök eredménye, hanem János 1:13 szerint Istentől születünk. Egy keresztény így fogalmazott: „Istennek nincsenek unokái. Vagy közvetlenül Isten gyermeke vagy, vagy nem (1 János 3:1-2), de nem lehetsz pusztán Isten unokája.” Ha lenne pár hatalmas szent, aki Isten előtt állna érted, az megmentene téged? A Jeremiás 15:1 azt mondja, hogy még ha Mózes és Sámuel próféták is állnának Isten előtt a zsidó népért, az sem mentené meg őket. Senki sem juttathat embert a mennybe Istenen kívül, és nincs más út a mennybe, csak Isten megismerése.

Ezzel szemben nézzük meg, milyen nagy tiszteletben tartották a zsidó tanítványok a rabbijaikat, és ne tekintsünk ennyire nagyra az emberi vallási tanítóinkat. A zsidók reményüket Mózesbe vetették (János 5:45-46). Mózes ugyan nagyszerű és istenfélő ember volt, de még így is csak Istenben szabad reménykednünk.

Az Efézusbeliekhez írt levél 3:14 szerint az, hogy Istent Atyának nevezhetjük, egy értékes kiváltság. Néhány vers, amelyet érdemes megnézni a sok közül, amelyekben Istent Atyánknak nevezik: Malakiás 1:6; 2:10 és Ézsaiás 63:16. A zsidók János 8:39a-ban Ábrahám gyermekeinek nevezték magukat. Jézus nem tagadta a genealógiai tényeket János 8:39b-40-ben, de Jézus lényegében tagadta, hogy az ősi kapcsolatok garantálnák a szellemi kapcsolatokat. Keresztelő János így szólt a farizeusokhoz és a szadduceusokhoz: „És ne merjétek magatoknak mondani: »Ábrahám az atyánk.« Mert mondom nektek, hogy ezekből a kövekből is tud Isten Ábrahámnak gyermekeket teremteni. A fejsze már a fák gyökeréhez van téve, és minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik és a tűzbe vetetik.” (Mt 3:9–10 BSB)

A „When Critics Ask” című könyv 356. oldala jól összefoglalja ezt, amikor azt mondja, hogy Istenen és az Ő Igéjén kívül nincsenek halandó, tévedhetetlen lelki mestereink, de elismerjük a tévedhető lelki mentorokat.

De mi van a következőkkel…

A Jób 29:16 így szól: „A rászorulóknak atyja voltam.” Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy Jób szellemileg segítette őket, hanem inkább azt, hogy beugrott, hogy fedezze a családi anyagi kötelezettségeket azok számára, akikkel nem állt rokonságban. Hasonlóképpen a Zsoltárok 68:5 is azt mutatja, hogy az árváknak atyja kell lennünk.

Ézsaiás 51:2 azt mondja: „Nézzetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, aki szült titeket!” Ábrahám és Sára együttesen azt mutatják, hogy ez az ősökhöz fűződő kapcsolatra utal. Isten azt mondja, hogy tekintsünk vissza ezekre az ősökre, akiket csodálunk, kövessük hitüket, és lássuk meg, hogyan lettek megáldva. Ézsaiás 51-ben azonban semmi nem utal arra, hogy Ábrahám (vagy Sára) most bármit is tehetne értük; Isten az, aki megment minket.

2 Királyok 2:12 Elizeus után kiáltott Illésnek: „Atyám, atyám!” Ez valószínűleg nem csupán egy szoros tanítványi kapcsolatra utal. Bár sokan (beleértve a Bible Knowledge Commentary: Old Testament című mű 540. oldalát is) úgy látják, hogy Elizeus Illést lelki atyjának tekintette, Jézus a Máté 23:9-ben azt mondja, hogy ma nem szabad így tekintenünk az emberekre.

1 Korinthus 4:15–17 „Még ha tízezer nevelőtök is van Krisztusban, atyáitok nincs sok; mert Krisztus Jézusban én lettem a ti atyátok az evangélium által.” (16) Ezért buzdítalak benneteket, hogy kövessétek a példámat. (17) Ezért küldtem hozzátok Timóteust, az én szeretett és hűséges gyermekemet az Úrban.” Ez arra utal, hogy Pál vezette őket Krisztushoz, nem pedig egy szerepre. Pál apostol volt az egyházban; az egyházban nem létezett „apa” nevű szerep. Az egyházi szerepekről lásd: 1 Korinthus 12:28–29; ApCsel 6:1–4; 1 Timóteus 3:1–13; Titusz 1:5–9.

Az ApCsel 7:2-ben, amikor István testvéreimnek és atyáimnak szólította őket, két lehetőség merül fel. Az egyik az, hogy István csupán tiszteletet tanúsított az adott társadalomban az idősebbek iránt, anélkül, hogy hitüket is elfogadta volna. A második nézet szerint István tévedett, amikor itt így szólította meg őket.

Az 1 János 2:12, 13, 18-ban János „gyermekeimnek” és „kedves gyermekeimnek” szólítja olvasóit az 1 János 2:1-ben. János idős ember volt ahhoz, hogy gyermekeknek szólítsa őket. A Zsidókhoz írt levél 13:17 szerint az egyház vezetőinek hatalmuk van, és felügyeleti tevékenységükről Istennek kell számot adniuk. Tehát, bár az 1 János-levélben semmi nem utal arra, hogy bárki is „apának” nevezte volna Jánost, János azokat az embereket, akiknek szolgált, gyermekeinek tekintette.

Az 1 János 2:13,14 a „atyákat” a fiatal férfiakkal és a gyermekekkel együtt említi. Bár ez a költői jellegű szakasz utalhat az emberek Krisztushoz vezetésével kapcsolatos kapcsolatokra is, ez a szakasz nem támasztja alá az „atya” egyházi szerepét, hacsak nem létezik egyházi szerepként a „fiatal férfi” és a „gyermek” is.

Összegzésképpen: a katolikusok tévednek, amikor a papokat atyának nevezik, de ne szőrszálhasogassunk a szavak miatt. A valódi probléma az, hogy a tévedhető papokban bíznak Isten tévedhetetlen Igéje helyett, és hogy néha nagyon gonosz pápák és egyházi zsinatok tekintélyét tartják fenn Isten maga és az Ő Igéje felett.

Figyelmeztetés: Végül ne gondold, hogy ha megláttál egy igazságot a Bibliában, akkor abbahagyhatod más igazságok keresését a Bibliában. A Máté 23:5–13 teljes szakasza azt mutatja be, hogy az egyházi vezetőknek hogyan kell gyakorolniuk a szolgáló vezetést, ellentétben a farizeusokkal és másokkal, akik uralkodtak mások felett.

K: Miért mondott ki Jézus ezeket a „jaj”-okat a Máté 23:13–39-ben?

V: Ezek nem átkok, hanem nagy szomorúság kifejezései. Feddő figyelmeztetések, olyasmi, mint a Máté 5:3–11-ben szereplő boldogságok ellentéte. Próbáljuk megérteni Jézus érzéseit itt, amelyek a Máté 23:37–39-ben csúcsosodnak ki. Jézusnak megszakadt a szíve attól, hogy azok az emberek, akik Istent akarták követni, ilyen emberekkel találkoztak, akik látszólag pontosan olyanok voltak, akiket követniük kellett volna. Pedig ezek az emberek csak egy halom szabályba vezették őket, és egyre távolabb vitték őket Isten szeretetétől. Nem csupán arról volt szó, hogy ezek a tanítók elmulasztották a lényeget, hanem arról is, hogy ők voltak a legrosszabb emberek, akikhez fordulhattak, és akik megakadályozták másokat az üdvösségben.

K: A Máté 23:13–39-ben mi a mintája ezeknek a „jajoknak”, és 7 vagy 8 „jaj” van?

V: A korai kéziratokban csak hét van, mert azokból hiányzik a Máté 23:14. (Ezek a Sinaiticus, a Vaticanus, a Bezae Cantabrigiensis, néhány itáliai kézirat, a Vulgata, a szinaitikus szír, a sahidikus kopt, az örmény és a grúz kéziratok). Más kéziratok a Máté 23:14-et a 13. vers elé (Freer-evangéliumok) vagy a 13. vers után (f13-család, egyes itáliai kéziratok, a Klementin Vulgata, nyilvánvalóan a bohair kopt) helyezik. Ha csak hét átok van, akkor azok szép kiaszmát alkotnak.

23:13 Első jaj – elzárják a mennyek országát (nem ismerik fel a Messiást

- 23:15 Második jaj – igaznak tűnnek, de több kárt okoznak, mint hasznot

- - 23:16–22 Harmadik jaj – a Szentírás helytelen használata

- - - 23:23–24 Negyedik jaj – a Szentírás lényegének teljes figyelmen kívül hagyása

- - 23:25-26 Ötödik jaj – a Szentírás helytelen használata

- 23:27-28 hatodik jaj – igaznak tűnnek, de több kárt okoznak, mint jót

23:29-32 Hetedik jaj – azok örökösei, akik nem ismerték fel a prófétákat, hanem megölték őket.

K: Miért szidalmazta Jézus a Máté 23:13–33; 21:45; 16:4 versekben népe véneit? (Ezt a kérdést a muszlim Ahmad Deedat vetette fel.)

V: Mielőtt megválaszolnánk ezt a kérdést, tegyük még nehezebbé. Jézus nem csupán megdorgálta a farizeusokat, a törvénytudókat és más vallási vezetőket, akik elutasították Őt, hanem arra is figyelmeztette őket, hogy a pokolba fognak jutni. Jézus azonban nem csak szavakkal elégedett meg. Még ostort is használt, és kétszer is felborította a pénzváltók asztalait a templomban. Nyilvánvaló, hogy nyilvánosan elutasította azok hatalmát, akik eleve megengedték, hogy a pénzváltók asztalai a templom területén álljanak.

A válasz három részből áll.

1) Jézusnak nagyobb hatalma volt, mint nekik. Még ha engedelmesen követték volna is Istent (ami nem volt így), Jézus, mint a Messiás és Isten Fia, megmondhatta nekik, mit akar, hogy tegyenek. Istennek joga van megváltoztatni és felborítani a terveinket, amikor és ahogyan csak akarja. Miért feddte meg Isten néha a vallási vezetőket? – Mert Istennek joga van hozzá. Jézus kijelentette, hogy neki is joga van ehhez, és meg is tette – ha Isten volt.

2) Jézus a Máté 23:15-ben kifejezetten elutasította azok hatalmát, akik nemcsak maguk is a pokolba kerültek, hanem másokat is oda vezettek. Ezzel ellentétben, bár Jézus nagyobb volt Ábrahámnál, Mózesnél és az Ószövetségnél, mégis kifejezetten tiszteletben tartotta és elismerte a hatalmukat.

3) Ma arra vagyunk utasítva, hogy ne vegyünk tudomást azokról a hatalmon lévőkről, akik elutasítják az igazságot (Titus 1:14). El kell utasítanunk azokat, akik megosztást okoznak (Titus 3:9-10). Valójában a történelem során az egyik probléma az volt, hogy sokan túlságosan hajlamosak voltak követni valakit, aki istentelen, pusztán azért, mert vallási vezető. Ezzel szemben azonban a Biblia azt is mondja nekünk, hogy engedelmeskedjünk az istenfélő vezetőknek, és alávessük magunkat a hatalmuknak (1. Thesszaloniki 5:12–23; 1. Péter 5:2–5; Zsidók 13:17).

K: A Máté 23:14-ben és a Márk 12:40-ben hogyan emésztették fel az írástudók az özvegyek házait?

V: Talán hasonló módon, ahogyan a hamis tanítók teszik manapság. Amikor önző indítékból – hogy még ebben az életben visszakapjanak valamit – arra buzdítják az embereket, hogy adakozzanak a szolgálatuknak, előfordulhat, hogy olyan szolgálatra buzdítják őket, amelyhez Isten talán nem szeretné, hogy hozzájáruljanak.

K: A Mt 23:16-22-ben: mikor – ha egyáltalán – szabad ma olyat mondanod, ami úgy tűnik, mintha kötelező érvényű megállapodást kötnél, miközben valójában nem így van?

V: Amikor szándékosan azt sugallod, hogy ez egy kötelező érvényű megállapodás, miközben a szándékod az, hogy ne az legyen, akkor megtévesztéssel próbálod becsapni azt, aki átlátja, mire célzol. Kerülnöd kell a „kijátszó esküket”, és „egyszerűnek és egyenesnek” kell lenned, és az „igened legyen igen, a nemed pedig nem”, ahogy Jézus mondta a Máté 5:37-ben.

K: Miért nevezte Jézus az embereket bolondoknak a Máté 23:17-ben, hiszen a Máté 5:22-ben azt mondta nekünk, hogy ne tegyük ezt?

V: A válaszban két szempontot kell figyelembe venni, bár a második szempont a fontosabb.

A Máté 5:22-ben szereplő „bolond” szó, a raca, egy becsmérlő szlengkifejezés, amely szó szerint „üresfejűt” jelent. Az angol „airhead” kifejezés nagyon hasonló. Jézus a Máté 23:17-ben nem gúnyolta le az embereket ezzel a szóval, és nekünk sem szabad így nevezni őket. Jézus a bolondra olyan szót használt, amely leíró jellegű volt, de nem szlengszó: a „meroi”-t. Továbbá az embereket nagy értékűnek kell tekintenünk, akik Isten képmására lettek teremtve, és nem értéktelenek.

K: A Máté 23:23–28-ban szereplő „jajok” miben különböznek a többitől?

V: A többi átok a farizeusok tanításait és kijelentéseit bírálta. Ezek az átkok viszont azt bírálják, hogy kik is ők valójában belülről, és milyen példát mutatnak. Példájuk nem jó, de nem is 100%-ban gonosz. Kívülről jól néz ki, belülről viszont gonoszsággal van tele; és az emberek átlátnak ezen. Jézus a Máté 23:26-ban ajánlott lépéssorrendet ad. Azt mondja, hogy először a belsővel kell törődni, és akkor a külső is tiszta lesz. Nincs sok értelme a külső megtisztításának, ha a belső szenny folyamatosan kifelé ömlik. A valóság nélküli szertartás rosszabb, mint a szertartás és a valóság hiánya.

K: A Máté 23:24-ben szereplő példában hogyan szűrik ki a szúnyogot, és hogyan nyelik le a tevét az emberek manapság?

V: Először is, az emberek általában akaratlanul teszik ezt. Valójában az arámi nyelvben ez egyfajta szójáték, mivel a szúnyogot jelölő „qamla’” szó nagyon hasonlít a tevét jelölő „gamla’” szóra. Angolul ezt leginkább úgy lehetne kifejezni, hogy „kiszűrik a szúnyogot, de lenyelik a denevért”.

Az emberek vagy azért teszik ezt, mert fogalmuk sincs arról, mi a fontos és mi nem, vagy pedig szándékosan úgy döntenek, hogy a kicsi, jelentéktelen dolgokra koncentrálnak, amelyek kimenetele nem igazán számít, szemben a fontos dolgokkal, amelyekre inkább nem akarnak figyelni. Vannak, akik egyszerűen csak figyelmen kívül akarják hagyni azokat a problémákat, amelyekben nem teljesítenek jól, és inkább arra koncentrálnak, amiben jól teljesítenek. Máskor viszont a legapróbb hibákat is ki akarják szúrni másokban, és figyelmen kívül hagyják, amit mások jól csinálnak.

Egy egyszerű kérdés, amit feltehetsz magadnak: ha két kérdés áll előtted, milyen kritériumok alapján mondanád, hogy az egyik fontosabb a másiknál, az éppen akkor érzett érzelmeiden kívül?

K: A Mt 23,25-ben mi a lényege a tiszta pohárnak?

V: Az előző versben említett szúnyogszűréssel összhangban a farizeusok éppen ebben a kérdésben vitáztak egymással. A Hillel-iskola követői (akik Kr. u. 70 után voltak túlsúlyban) úgy vélték, hogy a pohár akkor tiszta, ha csak a belsejét tisztítják meg. A Shammai-iskola követői (akik Kr. u. 70 előtt voltak túlsúlyban) viszont úgy gondolták, hogy a pohár addig nem tiszta, amíg nem tisztítják meg mind a belsejét, mind a külsejét. Jézus azt mondta, hogy a gyakorlatban a külsejét tisztították, de a belsejét nem.

Lásd Jacob Neusner: „First Cleanse the Inside” [Először tisztítsd meg a belsejét], in NTS 22 [1976], 486–496. o., Misna Kelim 2:1; 25:1, 7–9, és Berakoth 8:2.

K: A Mt 23:27–29-ben mit akar Jézus mondani a fehérre meszelt sírokról?

V: A fehérre meszelés olyan fehér festék, amely jól néz ki, de az első esővel már le is kezd kopni. Az Adar hónapban, márciusban, amikor a száraz évszak kezdődött, a zsidók fehérre meszelték a sírokat, hogy azok szebbnek tűnjenek. Ami egy halállal teli sír esetében működik, az nem illik egy hívőhöz, akinek élettel telinek kellene lennie.

Jézus idején Heródes nagy hangsúlyt fektetett a sírok építésére és felújítására, bár Heródes sírjait is kifosztották, és Jézus hallgatósága talán úgy értelmezte, hogy ez Heródesre is vonatkozik.

K: A Mt 23:35-ben és a Lk 11:51-ben röviden: ki volt Zakariás (vagy Zacharias)?

V: Ez nem Zakariás próféta volt. Hanem Zakariás pap, akit Joás megölt a 2 Krónikák 24:20–21-ben. A 2 Krónikák volt az Ószövetség utolsó könyve a héber Biblia sorrendjében, így amikor Jézus Ábeltől Zakariásig terjedő vértanúkra utalt, az Ószövetség első vértanújától az utolsóig sorolta fel őket.

K: A Máté 23:35-ben az elhunyt Zakariás Berekiás fia volt, vagy Jojada fia, akit a 2 Krónikák 24:20–21 szerint a templom és az oltár között öltek meg?

V: Először is bemutatjuk a keresztények négy különböző nézetét, majd az egyes nézeteket alátámasztó tényeket.

1. Zakariás, Jojada fia

Ez a nézet minden szempontból összhangban áll a szöveggel, feltéve, hogy a „Berechja fia” kifejezés az írnokok kiegészítése.

2. Zakariás, Berechja fia

Ez a nézet minden szempontból összhangban áll a többi ténygel, feltéve, hogy Krisztus új információt ad nekünk arról, hogyan halt meg Zakariás próféta.

3. Jojadának két neve volt: Berechja lehetett egy becenév, amely azt jelentette, hogy „Isten által megáldott”. Ez a nézet Jeromosra (373–420) vezethető vissza.

4. Ős: Lehetséges, hogy a Jehojada fia, Zakariás volt Zakariás nagyapja/őse, és ők egy és ugyanaz a személy voltak.

A különböző nézeteket alátámasztó tények:

Berechiah fia, Zakariás i. e. 520–480 között szolgált. Időrendi sorrendben ő volt az Ószövetség egyik utolsó írója, és az Ószövetség nem rögzíti, hogyan halt meg.

Zechariah, a pap Jehoiada fia i. e. 800 körül, a száműzetés előtt halt meg. Apja, Jehoiada 130 évet élt, és a 2. Krónikák 24:15–16 szerint a királyokkal együtt temették el Jeruzsálemben. A dátumok miatt kizárt, hogy ez a két Zechariah ugyanaz a személy legyen.

A Septuaginta Jojada fiát „Azariásnak, a pap Jodae fiának” nevezi, a könyv íróját pedig „Zekariásnak, a próféta Addo fiának, Barachias fiának”. Így a Septuaginta itt semmiféle különbséget nem jelez, kivéve a nevek kiejtését.

A Siralmak 2:20 targumja és [nyilvánvalóan] János Krisztosztom szerint a próféta Zakariás, Berechja fia a templom és az oltár között halt meg. (János Krisztosztom ezen kijelentését azonban nem tudtam független forrásból megerősíteni.)

Zekariás sírja Krisztus idején Jeruzsálem egyik jellegzetes nevezetessége volt.

A Zakariás név gyakori volt. A Bibliában valójában 32 különböző személy szerepel Zakariás néven.

A Biblián kívül egy Baruch/Baris/Bariscaeus fiának nevezett Zakariásról Josephus A zsidó háborúk című művének 4:334–344. fejezetében olvashatunk, akit két zelóta ölt meg. A templom területén ölték meg, de valószínűleg nem a templom és az oltár között, így ez téves nyom, főleg mivel A zsidó háborúk Krisztus ideje után játszódik.

A 2. Krónikák volt az utolsó könyv a zsidó Ószövetség sorrendjében. Bár Jojada fia időrendben nem volt az utolsó vértanú, Ábel és Jojada fia, Zakariás említése olyan volt, mintha egy keresztény azt mondaná: „a Teremtéstől a Jelenésekig”.

A Lukács 11:51-ben nem szerepel a „Berechiah fia” kifejezés.

Irenaeus (182–188) az Eretnekségek ellen című művének 5. könyvében, 14.1. fejezetében, 541. oldalán idézi a Máté 23:35-öt, amelyben ez áll: „Zecharias, Barachias fia”. Így ha ez egy írnoki kiegészítés is volt, már Irenaeus írása előtt is ott szerepelt. Tatianus Diatessaronja (kb. 172) szintén tartalmazza Zakariás, Berechiah fia kifejezést (41. szakasz). Úgy tűnik, létezik egy, a Sinaiticus és a Vaticanus kéziratnál korábbi görög kézirat, amely tartalmazza a Máté 23:35-öt. Ez a p77 (a 2. század közepe–vége), és ebben is szerepel a „Barachias fia” kifejezés. Így tehát, ha a „Berechiah fia” kiegészítés lenne, azt nagyon korán, körülbelül Kr. u. 170 előtt kellett volna hozzáadni.

Origenész (Kr. u. 225–254) szintén hivatkozik erre a versre, és megemlíti Barachia fiát, Zakariást az Origenész Africanushoz című művének 9. fejezetében, 389. oldalon.

K: A Mt 23,35-ben vajon igaz-e, hogy a farizeusokat apáik bűneiért fogják megbüntetni, hiszen az Ezékiel 18 és a Deuteronomium 24,16 szerint az emberek nem lesznek bűnösök apáik bűnei miatt?

V: Az embereket nem tartják bűnösnek azért, amit apáik tettek. Ha azonban a) nem ítélik el apáik bűneit, és b) maguk is elkövetik ugyanazokat a bűnöket, akkor büntetést fognak kapni saját bűnösségük miatt, amiért ugyanazokat a bűnöket követték el, mint apáik.

K: A Mt 23:37–40-ben, mivel Jézus össze akarta gyűjteni Jeruzsálemet, miért nem történt meg ez, hiszen Isten mindenható, mindentudó és [állítólag] mindeneket szerető?

V: Jézus utolsó, a zsidó néphez intézett, feljegyzett nyilvános szavaiban egyaránt látható a szívfájdalom és az ítélet. Isten nem mindenhatóan szerető. Az, hogy Isten szerető, nem jelenti azt, hogy Isten csupán szeretet lenne, vagy hogy Isten mindenhatóan szerető lenne, éppúgy, ahogyan az sem, hogy Isten haragos, azt jelenti, hogy Isten csupán harag lenne, vagy hogy Isten mindenhatóan haragos lenne. Ugyanez vonatkozik a szelídségre és a féltékenységre is. Isten a világegyetem legszeretőbb lénye, de Isten szeretete nem zárja ki az Ő többi tulajdonságát.

Isten úgy döntött, hogy akaratunkkal teremt minket, és amikor elutasították Krisztust – ami örök következményekkel járt –, Isten úgy döntött, hogy nem kényszeríti őket Krisztus elfogadására, hanem tiszteletben tartja döntésüket, bár ez Jézus könnyeivel járt.

K: A Mt 24:3–44 azt mutatja-e, hogy Jézus 1914-ben láthatatlanul visszatért, ahogyan azt a Jehova Tanúi tanítják?

V: Nem. Az itt szereplő görög szó, a „parousia”, jelenthet „eljövetelt” vagy „jelenlétet”, és a Jehova Tanúi Új Világ Fordítása „jelenlétként” értelmezi. Ha Krisztus 1914-ben visszatért volna, senki sem látta volna Őt, ez semmilyen hatással nem járt volna, és ellentmondott volna mind a Jelenések 1:7-nek – ahol az áll, hogy minden szem meglátja Őt –, mind az Apostolok cselekedetei 1:11-nek. Mielőtt Jézus valóban eljönne, a Máté 24:5 szerint sok hamis állítás fog felmerülni arról, hogy Krisztus már megérkezett. Bár a Jehova Tanúi nem állították kifejezetten, hogy „ők Krisztus”, az olyan emberek állításai, akik azt állították magukról, hogy ők Krisztus – mint például Rev. Moon, Guru Maharaj Ji, Jim Jones stb. –, mind ezen időpont után történtek.

K: Miért lesz ez a Máté 24:19–20 szerint különösen szörnyű a terhes nők és a szoptató anyák számára?

V: Az egyik okot a „Távoli mennydörgés” című keresztény filmben láthatjuk. Azok, akik nem kapták meg a fenevad bélyegét, nehéz időket fognak átélni.

A végidőben lesznek olyanok, akik nem hívők, és mielőtt megkapnák a fenevad bélyegét, döntést kell hozniuk.

K: A Mt 24:20-ban mi a különbség abban, ha ez a menekülés szombaton történik?

V: Figyeljük meg, mikor fog ez megtörténni! A végidőben sok zsidó fog Krisztushoz fordulni, amint azt a Zakariás 12:10–12 és a Rómaiakhoz írt levél 11. fejezete is mondja. A zsidók továbbra is betartják az Ószövetségi törvényeket, és továbbra is megünneplik a szombatot.

K: A Máté 24:20 alapján tehát ma is be kell tartanunk a szombatot (péntek napnyugta és szombat napnyugta között)?

V: A keresztényeknek kétféle válaszuk van.

1. Van egy kis számú igazi keresztény, például a hetednapi baptisták, akik igennel válaszolnak.

2. A második válasz a „nem”, mert ez az ige azokra a zsidókra utal, akik Istent keresik. Lehet, hogy addigra már megtörtént az elragadtatás.

K: A Mt 24:22-ben hogyan tudja Isten „lerövidíteni” a jövőbeli napokat?

V: Ez nem azt jelenti, hogy a napok kevesebb, mint 24 órából fognak állni, hanem inkább rövidebb időtartamokat, vagy kevesebb napot jelent ez a súlyos üldözés ideje alatt.

K: A Mt 24:23–27-ben miért engedné Isten, hogy a Krisztust kereső embereket egy hamis Krisztus megtéveszthesse?

V: Néha az emberek azt állítják, hogy választ keresnek, de csak az egyik előre meghatározott választ fogadják el, amelyről már korábban döntöttek.

Nehéz lenne megválaszolni ezt a kérdést, ha Isten soha nem biztosított volna semmilyen lehetséges módot arra, hogy megkülönböztessük az igazi Krisztust a hamis Krisztusoktól. Isten legalább hét módot biztosított arra, hogy megkülönböztessük, egy vallási csoport szellemi hamisítvány-e vagy sem.

1. Elfogadják-e és tanítják-e azt, amit Isten mond a Bibliában, vagy ellentmondanak-e annak? Ha egy csoport nem minden apró részletben helyes, az még nem jelenti azt, hogy szellemi hamisítvány lenne, amint azt a Rómaiakhoz írt levél 14. fejezete és az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 8:9–11 bizonyítja. De ha tévednek abban, amit Pál az 1. Korinthusbeliekhez írt levél 15:1–5-ben „alapvető dolgoknak” nevezett, vagy ha tagadják, hogy Jézus, a Messiás, testben jött el (1. János 4:1–3), vagy ha egy másik Jézust hirdetnek (2 Korinthus 11:1-15), vagy más evangéliumot hirdetnek (Galata 1:6-10), akkor tartsd magad és családodat távol tőlük.

2. Ehhez kapcsolódóan: vajon nem annyira tagadják-e a Bibliát, mint inkább megtagadják annak fontos tanításainak elismerését? A 2. Timóteus 3:5–7 szerint semmi közünk nem lehet azokhoz, akiknek csak a jámborság látszatát mutatják, de annak erejét tagadják.

3. Vannak-e egyáltalán vallási élményeik, vagy azok furcsák? Töltenek-e időt imádkozással és Isten Igéjének olvasásával? Vannak-e furcsa vallási szokásaik, amelyek nem találhatók meg a Bibliában?

4. A Biblia tanításainak megfelelően élik-e az életüket? Ha valaki kereszténynek vallja magát, de életvitelében néhány kulcsfontosságú területen Isten akaratával ellentétesen cselekszik, az 1 Korinthus 5:9–13 és a 2 Thesszaloniki 3:10,14 szerint nem szabad velük társulnunk.

5. Ha vallási szempontból csatlakoznánk hozzájuk, az egyértelműen „ördögökkel való istentiszteletnek” vagy hitetlenekkel való összekapcsolódásnak minősülne-e? Az 1 Korinthus 10:20 és a 2 Korinthus 6:14–17 figyelmeztet minket erre, és arra buzdít, hogy lépjünk ki ebből.

6. Ha valaki azt állítja, hogy ő a visszatért Krisztus, vajon valóban a mennyből jött-e a felhőkön, elragadta-e a keresztényeket, és beteljesítette-e az evangéliumokban és a Jelenések könyvében szereplő próféciákat?

7. A hívők az igaz Istenhez is imádkozhatnak, és Ő segít nekünk meglátni, mi a helyes. Egy keresztény barátom elmesélte, hogy rögtön azután, hogy először hitt, néhány mormon misszionárius jött beszélni vele. Felismerte, hogy akkori korlátozott bibliai ismeretei miatt fogalma sem volt arról, hogy a mormonoknak igazuk van-e vagy sem. Ezért imádkozott Istenhez, hogy segítsen neki, majd kinyitotta a Bibliát, hogy olvasson belőle. Az első oldalon, amit kinyitott, a Máté 7:15-öt olvasta! Ez így szól: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe öltözve jönnek hozzátok, de belülről ragadozó farkasok.”

K: A Máté 24:23–27-ben, ha valaki egy hamis Krisztust vagy más hamis szellemi vezetőt követett, és ártatlan tudatlanságból nem tudta megkülönböztetni, hogy az hamis-e, miért engedné ezt Isten?

V: Két, egymást kiegészítő válasz létezik.

Isten cselekszik: úgy irányíthatja az eseményeket, hogy egy keresztény kapcsolatba kerülhessen azzal a személlyel, és megmutathassa neki az igazságot. Ekkor az illetőnek el kell döntenie, hogy jobban szereti-e a szervezetét, vagy inkább az igazságot. Bármely isten, aki nem az igazság Istene, nem érdemes arra, hogy szolgáljuk. Hallottam afrikai és ázsiai misszionáriusokról, akikhez olyan emberek fordultak, akik azt állították, hogy Isten szólt hozzájuk, és azt mondta nekik, hogy a misszionárius Istentől jött. Nem kell attól tartanunk, hogy Isten nem törődik velünk, vagy hogy nem cselekszik. Ugyanakkor bátorítanunk kell a keresztényeket, hogy törődőek és cselekvők legyenek.

Isten igazságos: az embereket aszerint ítéli meg, amit tudnak (Róma 4:15; 5:13), és ahol nincs törvény, ott a bűn nem számít. Aki ma valóban nem kapott lehetőséget az evangélium meghallgatására, az hasonló helyzetben lehet, mint egy Krisztus előtti pogány, aki soha nem hallotta az evangéliumot, vagy mint egy csecsemő, aki meghalt.

K: A Mt 24:23–24 azt tanítja-e, hogy mindannyiunkban ott van egy „kozmikus Krisztus”, ahogyan egyes New Age-hívők állítják?

V: Egyáltalán nem. Ez az ige azt tanítja, hogy sokan lesznek, akik hamisan azt állítják magukról, hogy Krisztusok. Jézus a Krisztus, és bár arra kell törekednünk, hogy Krisztushoz hasonlóbb életet éljünk, sem ebben az igehelyben, sem a Biblia más részében nem áll, hogy meg kell próbálnunk magunkhoz ragadni a Krisztusnak járó dicsőséget és tiszteletet, és azt magunknak tulajdonítani. A keresztények örökké dicsőségben fognak lakozni Istennel, de nem leszünk Istenné, sőt, nem is kis istenekké.

K: A Mt 24:24-ben hogyan lehet, hogy a kiválasztottak (a mennybe rendelt emberek) megtévesztésre kerülnek?

V: Elég könnyen. A „kiválasztottak” kifejezés mindazokat jelenti, akik már megmenekültek, mindazokat, akik még nem menekültek meg, de meg fognak menekülni. Számos keresztény korábban mormon, Jehova tanúja vagy más hamis vallási mozgalom tagja volt.

K: A Mt 24,27-ben szereplő, keletről nyugatra villámló villámlásnak köze van-e a Bahá’u’lláh nevű bahá’í Messiáshoz és a ugyanabban az évben (1863-ban) megjelenő távíróhoz?

V: Nem. Bár a bahá’í-k azt mondták nekem, hogy a távíró beteljesíti ezt a Máté-evangéliumban szereplő próféciát, ez legalább öt okból téves.

1. A távíró még csak közel sem lenne olyan beteljesülés, mint a mennydörgés, az elektromosság, egy nukleáris robbanás vagy valami látható jelenség. Vegye figyelembe, hogy a Máté 24:27 így szól: „Mert ahogyan a villám keletről jön, és nyugatig villan…”

2. Az igazi Krisztus láthatóan visszatér a felhőkön (Apostolok cselekedetei 1:11; Jelenések 1:7), Bahá’u’lláh pedig nem állt és nem jött semmilyen felhőn, hacsak nem számítjuk bele a ködös gondolkodást. ;-)

3. Ezenkívül Bahá’u’lláh nem a visszatért Krisztus, mert tanítása Krisztus tanítását hazugságnak nevezi. Az igazi Krisztus azt mondta, hogy nincs más út az Atyához, csakis Őáltala.

4. Ráadásul a visszatérő Krisztusra vonatkozó próféciák – beleértve a keresztények elragadását, a világ egynegyedének kard, éhínség és pestis által történő elpusztítását, valamint a Jelenések könyvében szereplő egyéb eseményeket – még nem teljesedtek be.

5. A Máté 24. fejezete azt is mondja, hogy mielőtt az igazi Krisztus visszatér, először sok hamis Krisztus fog megjelenni.

K: Mit jelent az, hogy ahol tetem van, oda gyűlnek a keselyűk (Mt 24:28 és Lk 17:37)?

V: Hogy képszerűen fogalmazzak: ahogy a keselyűk bárhol is legyenek, megtalálják a dögöket, úgy Isten bosszúja is eléri azokat, akik elutasítják Istent és szellemileg halottak. Érdekes, hogy Jézus itt a madarakhoz hasonlítja őket; a madarakról a Jelenések 19:17–21 is említést tesz.

K: A Máté 24:29-ben hogyan sötétedhet el a nap, és hogyan hullhatnak le a csillagok az égből?

V: Noha Istennek megvan a hatalma arra, hogy megváltoztassa a nap által kibocsátott fényt, és hogy a csillagokat mozgásba hozza vagy elpusztítsa, ez inkább arra utalhat, hogy a nap elsötétül, és a csillagok láthatatlanná válnak a földi megfigyelők számára. Ezt sok dolog okozhatja, például a szennyezés, a vulkánok, az égő olajkutak és a nukleáris robbanások.

K: A Mt 24:30-ban szereplő felhők olyan dolgok, amelyek ellentétben állnak az emberek útjaival és vágyaival, ahogyan azt a bahá’í tanítás a „Bahá’u’lláh és az új korszak” című mű 280–281. oldalán tanítja?

V: Nem. Nemcsak hogy mindenki látni fogja Jézust, amikor visszatér a felhőkben, és a föld népei miatta gyászolnak (Jelenések 1:7), hanem ugyanaz a Jézus tér vissza a felhőkben pontosan ugyanúgy, ahogyan elment, az ApCsel 1:9–11 szerint.

K: A Máté 24:31-ben szereplő elragadtatásról mi a személyes véleményed? (Ezt egy keresztény kérdezte tőlem.)

V: Támogatom. ;-) Komolyan, hadd mutassam be a keresztények általános álláspontjait az elragadtatás időpontjával kapcsolatban, majd a végén az én álláspontomat.

„Pre-Wrath”: Az elragadtatás a nyomorúság idején történik, de közvetlenül azelőtt, hogy Isten haragja kiáradna. E nézet fő alátámasztása egy következtetés: az engedelmes hívőknek gyakran kell elszenvedniük az emberek haragját, de soha nem kell elszenvedniük Isten haragját. Marvin Rosenthal írt egy könyvet, amelyben ezt a nézetet támogatja. Korábban a „pre-trib” nézet híve volt.

„Pre-trib”: Az elragadtatás közvetlenül a nyomorúság kezdete előtt történik. Az előző nézetet alátámasztó érvek mellett az is szól mellette, hogy a Jelenések könyvében a hét gyülekezetnek írt levelek után nem esik szó a gyülekezetről. A „pre-trib” hívei úgy vélik, hogy az elragadtatás a Jelenések 4:1-ben történik, amikor Isten azt mondja Jánosnak: „Gyere fel ide!”. A diszpenzacionalista „Bible Knowledge Commentary: New Testament” (79. o.) – bár a nagy nyomorúság előtti elragadás híve – nem tartja úgy, hogy a Máté 24. fejezet az elragadásra utalna. A szintén diszpenzacionalista „Tony Evans Bible Commentary” (910. o.) szerint ez az elragadás utáni nagy nyomorúság időszakára vonatkozik, és így nem érinti az elragadott egyházat.

Mivel a Máté 24-ben senki sem fogja tudni az órát, és ha az emberek tudnák, mikor kezdődik a nyomorúság, akkor a hívők kitalálhatnák, mikor fog bekövetkezni az elragadtatás, ha a nyomorúság utáni elragadtatás elmélet igaz lenne.

A „tribuláció előtti” elmélet híveinek egyik kedvenc mondása: „A prófétai naptár következő eseménye az egyház elragadása.” Fő érvük az, hogy az 1. Thesszalonikiakhoz írt levél 5:2 szerint az Úr úgy jön el, mint „tolvaj az éjszakában”. Ezzel szemben azonban a 2. Thesszalonikiakhoz írt levél 2:1–3 azt mondja, hogy az „összegyűjtés” addig nem fog bekövetkezni, amíg a lázadás meg nem történik, és a törvénytelenség embere meg nem jelenik. Így a prófétai naptár következő két eseménye a lázadás és a törvénytelenség embere kinyilatkoztatása, NEM pedig az elragadtatás. (Természetesen a „tribuláció előtti” elmélet hívei azzal érvelhetnek, hogy az elragadtatás közvetlenül ezek után következhet be, és a nyomorúság csak addig nem kezdődik el.)

A nyomorúság közepén történő elragadás hívei hasonló érvek alapján úgy vélik, hogy az elragadás talán kissé a harag előtti időszak előtt következik be.

A nyomorúság utáni elragadás hívei szerint az elragadás a nyomorúság végén történik. Fő érvük az 1 Korinthus 15:52, amely azt mutatja, hogy „az utolsó trombitaszóra” átalakulunk. Más nézetek szerint azonban ez az utolsó trombitaszó, amelyet a hívők hallanak, nem pedig az utolsó trombitaszó, amelyet megfújnak.

„No-trib”: Sok preterista úgy véli, hogy egyáltalán nem lesz nagy nyomorúság. Nekik a Máté 24:31-et és a Jelenések könyvének nagy részét nagyon szimbolikusan kell értelmezniük. De legyünk nagyon óvatosak minden olyan értelmezéssel szemben, amely a Biblia szakaszait értelmetlenné teszi, vagy azt állítja, hogy egy átlagos ember, aki egy bibliai szakaszt olvas, általában félrevezetésre kerül azáltal, amit olvas.

„Pan-trib”: Isten bármikor előidézheti az elragadtatást, amikor csak akarja, és a Szentírásban nem mondja meg egyértelműen, hogy mikor lesz ez. Valaki akkor mondhatja magáról, hogy „pan-trib”, ha végül minden jól alakul.

Én inkább a „pre-wrath” felé hajlok, de még mindig „pan-trib” vagyok. Ha más nézőpontokra is kíváncsi vagy, olvasd el a „The Rapture Pre-, Mid-, or Post-Tribulational” és a „The Pre-Wrath Rapture of the Church” című cikkeket.

K: A Mt 24:31, az 1 Thessz 4:16 és az 1 Kor 15:52 szerint melyik trombitaszó az utolsó trombita?

V: Az 1 Thessz 4:16 egy hangos trombitáról beszél, de az 1 Kor 15:52 ezt Isten „utolsó trombitájával” azonosítja. A Jelenések 8:6–9:21 és 11:15-ben hét trombita szólal meg; de ahogyan a 1001 Bible Questions Answered című könyv 270–271. oldalán olvasható, nem szükséges feltételezni, hogy az „utolsó trombita” a hét trombita egyike legyen, lehet, hogy egy másik.

K: Mit szimbolizál a fügefák a Máté 24:32-ben?

V: Ez az ítélet analógiája lehet, ahol a gyümölcsöt nem termő fügefák Izráelt szimbolizálják, amely elszárad.

Természetesen nem lehet a példabeszéd minden részletét külön-külön vizsgálni, és mindegyiknek saját, egyedi jelentést tulajdonítani. A fügefáról szóló példabeszéd üzenete az, hogy figyeljünk és legyünk éberek a jövőre nézve, és Jézus „a fügefának a virágzásra és gyümölcstermelésre való hajlamát pozitív jelként használja a jövőre való tekintéshez”.

K: A Mt 24:34-ben és a Mk 13:30-ban azt olvassuk, hogy „ez a nemzedék” nem múlik el, amíg Jézus el nem jön. Hogyan lehetséges ez? (Ezt a kifogást a liberális humanista Albert Schweitzer vetette fel.)

V: A keresztényeknek három különböző válaszuk van.

a) A „nemzedék” jelentésű görög szó, a genea önmagában is utalhat fajtára. Thayer Újszövetségi Görög Szótára (112. o.) szerint a genea jelentése:

a1) ugyanabból a nemzetségből származó emberek, vagy egy család: Josephus, A zsidók története 4.8.7 (kb. 93–94-ben íródott), a Septuaginta Mózes első könyve 31:3 stb.

a2) egymást követő leszármazottak: Philo

a3) egy korszak: Hérodotosz 2,132, Herakleitosz Plutarkhosznál, ApCsel 14:16. Az 1 Qp (Pesher) Habakuk 2:7; 7:3-ban a „utolsó nemzedék” kifejezés több emberöltőt is jelenthet.

b) Csak egy betű különbség van e kifejezés és egy hasonló görög szó között, amely kizárólag „nemzedéket” jelenthet (gonea), így ez tipográfiai hiba lehet. Mindazonáltal az összes jelenleg rendelkezésünkre álló újszövetségi kéziratban a genea szó szerepel.

c) Az ezekre a dolgokra utaló görög kifejezés, a „panta tauta”, azt jelenti, hogy ez a nemzedék volt az, amely látta az előző jeleket. (Difficulties in the Bible, 173–174. o.; Now That’s a Good Question, 495–496. o.)

K: A Mt 24:34 és a Mk 13:30 azt jelenti-e, hogy mindezek 1914-től számított egy nemzedék alatt fognak bekövetkezni, ahogyan azt a Jehova Tanúi „Őrtorony” című lapjának 1986. februári, 15. évfolyamának 5. oldalán tanították?

V: Nem. A Jehova Tanúi azt tanítják, hogy Jézus Krisztus 1914-ben láthatatlanul visszatért, és a Máté 24-ben leírt események egy generáción belül bekövetkeznek. Ha azonban az alapfeltevés, miszerint Jézus 1914-ben visszatért, hibás, akkor az érvelésük is hibás. Ez egy példa az úgynevezett eisegézisre, vagyis arra, hogy a Szentírásba azt a jelentést olvassuk bele, amit akarunk, ahelyett, hogy „exegézist” alkalmaznánk, ami azt jelenti, hogy a Szentírásból azt vonjuk le, amit az mond.

K: A Máté 24:36-ban és a Márk 13:32-ben, mivel Isten mindentudó, miért nem volt Jézusnak tudomása a túlvilágról, ahogyan azt Ahmad Deedat állítja?

V: Deedat itt nem mond igazat. Ez a vers azt mondja, hogy amíg Jézus a földön volt, nem tudta visszatérésének napját. Hazugság azt állítani, hogy ez a vers azt mondja, Jézusnak nem volt tudomása a túlvilágról. Vajon Deedat tényleg elhitte, hogy az evangéliumokban szereplő Jézusnak nem volt tudomása a mennyről, a pokolról, és egyáltalán „nem volt tudomása a túlvilágról”? Kétlem, hogy Deedat maga is igazán hitt volna a saját szavaiban.

K: A Mt 24:36-ban és a Mk 13:32-ben, mivel Isten mindentudó, és Jézus Isten, hogyan lehetséges, hogy Jézus nem tudta visszatérésének napját?

V: Jézus, amíg a földön volt, lemondott Isten számos tulajdonságáról, amint azt a Filippi 2:6–8 és a János 17:5 is mutatja. Így tehát, még ha ez a mondat nem is szerepelne a Máté-evangéliumban, ésszerű lenne, hogy Jézus a földi élete során ne tudjon mindent. Mindazonáltal a mennyben, a Szentháromság részeként, Jézus mindentudó.

Athanasius (331) azt mondja, hogy Jézus, mint Isten, mindent tudott, de emberségében Jézus tudatlanságot viselt, és a test szerint nem tudott. Ahogy Jézus a test szerint növekedett a tudásban, emberségében ezt még nem tudta. Négy értekezés az arianusok ellen, 3. értekezés, 28. fejezet, 42–58, 416–425. o.

Athanasius azt is írja: „És Ő [Jézus] tudta, hol fekszik Lázár, és mégis megkérdezte; mert Isten minden szent Igéje, aki mindent elviselt értünk, ezt tette, hogy így viselve a mi tudatlanságunkat, megadja nekünk az Ő egyetlen és igaz Atyjáról, valamint önmagáról való ismeretet…” Négy beszéd az arianusok ellen, 3. beszéd, 27. fejezet, 38. szakasz, 414. oldal.

Íme, amit a keresztény Hilary, Poitiers püspöke (355–367/368) írt: „Isten cselekedetei tehát meghaladják emberi természetünk megértését, és nem illeszkednek be ésszerű gondolkodási folyamatunkba, mert a határtalan örökkévalóság működése a dolgok mérésének végtelen megértését igényli. Így tehát nem az értelem következtetése, hanem a hatalom korlátja az, amikor Isten emberré lett, amikor a Halhatatlan meghal, amikor az Örök eltemetetik. Másrészt viszont nem a gondolkodásmódunktól, hanem a mindenhatóságtól függ, hogy Ő emberből Istenként, halottból halhatatlanként, eltemetettből pedig örökkévalóként jelenik meg. Ezért Isten Krisztusban, az Ő halála által újjáéleszt minket.” A Szentháromságról, 1. könyv, 13. fejezet, 44. oldal

K: A Mt 24,36-ban – nagyon röviden – tudta-e a Szentlélek, mikor tér vissza Jézus?

V: Míg a keresztények abban egyetértenek, hogy Jézus a földön ebben az időben nem tudta ezt, a Szentlélek tudásáról kétféle nézet létezik. Úgy gondolom, hogy a második nézet a helyes.

1) A Szentlélek nem tudta/nem tudja

A Szentháromságban lévő Isten mindent tud, és maga a Szentlélek is mindent tud, kivéve ezt az egy tényt. A visszatérés előre meghatározott időpontját jelenleg csak az Atya ismeri.

2) A Szentlélek itt nem kerül szóba.

Az olyan szavak, mint a „mindenki” (pl. a Rómaiakhoz írt levél 3. fejezetében) és a „senki” a Bibliában az emberekre vonatkoznak, kivéve, ha a kontextus másként jelzi. Így ha az angyalokról nem esett szó, akkor nem tudhatnánk, hogy tudták-e vagy sem. Jézus még nem tanított a Szentlélekről, ezért itt nem esik szó a Szentlélekről. Tehát ez az igehely nem említi a Szentlelket úgy, mintha nem tudná vagy tudná. Hasonló helyzetet láthatunk a Máté 11:27-ben. Ott az áll, hogy senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú. A Szentlélek ismeri az Atyát és a Fiút, de itt nem a Szentlélekről van szó.

K: A Máté 24:36-ban a Szentlélek abban az időben tudta-e Jézus visszatérésének idejét, vagy sem? (Ezt egy keresztény kérdezte.)

V: Először is tisztázzuk a kérdést. Ezen a mondaton eltérések vannak a kéziratok között, de a bizonyítékok arra utalnak, hogy a szokásos szövegváltozat, amelyben a „sem a Fiú” kifejezés szerepel, a helyes. Jézus, aki kiüresítette magát (Filippi 2:7) és lemondott dicsőségéről (János 17:5), földi élete során nem tudta. Ez az ige nem foglalkozik azzal, hogy Jézus és a Szentlélek most tudják-e. A kérdés azonban kifejezetten arra vonatkozik, hogy a Szentlélek tudta-e abban az időben, amikor Jézus ezt a kijelentést tette.

Vessünk egy pillantást mindhárom lehetőségre.

Igen, a Szentlélek tudta:

Y1: Ezért: a „senki sem … sem a Fiú” kifejezés minden teremtményre és Jézusra vonatkozik, de nem a Szentlélekre, akiről Jézus még nem tanított, és akit ők nem értettek meg az Atyától elkülönülten.

Y2: A Szentlélek mindent átkutat, még Isten mély dolgait is, ahogyan az 1 Korinthus 2:10 mondja.

Y3: Az, hogy Isten mindent tud, azt jelenti, hogy a Szentháromság minden tagja a mennyben mindent tud.

Nem, a Szentlélek nem tudta:

N1: A „senki, csak az Atya” kifejezés a Szentlélekre is vonatkozik.

N2: Ezért az, hogy Isten mindent tud, csak azt jelenti, hogy a Szentháromság legalább egy tagja mindent tud. Ennek a nézetnek el kellene ismernie, hogy lehetséges, hogy az Atya tud valamit, a többiek pedig csak később tudják meg.

N3: A Szentlélek mindent átvizsgál, de inkább átvizsgál, mintsem egyszerre mindent tudna. Ekkor még nem fejezte be ennek a ténynek a feltárását.

Nem azt mondja:

D1: Jézus a teremtményekről, az Atyáról és önmagáról beszélt; a Szentlélek itt nem volt szóban.

D2: Ez egyébként is csak egy téves kézirati eltérés lehet.

D3: Ezért lehet igennel vagy nemmel válaszolni.

Következtetés: Senki sem tudta a földön, mikor tér vissza Jézus. Nem szabad a Szentlélekről szóló tanítást egyetlen versben szereplő egyszerű hiányra alapozni. Ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyeket csak akkor tudhatunk meg, amikor a mennybe jutunk.

K: Miért mondta Jézus a Mt 24:42-ben azt, hogy „melyik napon jön el a ti Uratok”, ahelyett, hogy „melyik napon jövök én”?

V: Nem ismerjük Jézus pontos szavait, mert az evangéliumírók átfogalmazták, amit Jézus mondott. A Márk 13:34–36 egy rövid példabeszéd keretében adja közre ezeket a szavakat, így természetesen harmadik személyben szerepelnek. A Lukács 21:36-ban Jézus az „ember fia” kifejezést használta, amellyel gyakran utalt magára, szintén harmadik személyben.

Az itt szereplő „vigyázzatok” szó „ébernek lenni”-ként is fordítható, és ugyanaz a szó, mint az 1 Thesszalonikiakhoz írt levél 5:6-ban.

K: Mivel a Máté 24:42 szerint nem tudjuk, mikor tér vissza Jézus, miért keressük az Ő eljövetelének jeleit?

V: Két okból.

1. Sajnos sokan tévesen azt hiszik, hogy pontosan meg tudják határozni, mikor tér vissza Jézus.

2. A Biblia azt jelzi, hogy láthatunk jeleket, amelyekből megismerhetjük Jézus visszatérésének „idejét”. Az, hogy észrevesszük, hogyan nem stimmelnek a dolgok, az egyik módja a hamis Krisztusok felismerésének. Sokan úgy látják, hogy ettől a résztől kezdve a Máté 24. fejezet az elragadásra utal, amelyről úgy vélik, hogy megelőzi a nyomorúságot. Lásd még a Jelenések 22:6, 7, 10, 12, 20-ról szóló értekezést.

K: A Máté 24:45–47-ben szereplő hűséges és körültekintő szolga vajon a Jehova Tanúi Őrtorony Szervezetre utal-e, ahogyan azt a „Gondolatok a Szentírásból” című könyvük 205. oldalán (1989) állítják?

V: Nem. A hűséges és körültekintő szolga valamennyi igazi keresztényt jelenti, akik engedelmesen követik Krisztust, és várják az Ő visszatérését. Ez biztosan nem utalna egy olyan szervezetre, amely számos hamis próféciát tett.

K: A Mt 24:51-ben vajon egy szerető Isten valóban „darabokra vágja az embereket”?

V: Isten még ennél a képi kifejezésnél is szigorúbb; az embereket a pokolba vet. További információkért lásd az „Isten igazságos haragja” című oldalt: www.BibleQuery.org/Doctrine/WrathOfGod/TheJustWrathOfGod.html.

K: A Mt 25:1 szerint, mivel a keresztényeknek osztozniuk kell, helyesen cselekedtek-e az öt bölcs szűz, amikor nem osztoztak az öt bolond szűzzel?

V: A keresztényeknek meg kell osztaniuk, de a következő helyzetekben nem:

1. Olyan dolgokat, amelyeket nem tudunk megosztani, mint például az igazságosságot és a szentséget.

2. Anyagi javak azokkal, akik nem hajlandók dolgozni (2. Thesszalonikiak 3:10).

3. Olyan hamis tanítót fogadni be vagy befogadni a házunkba, akiben nincs Isten.

4. Olyanokkal tanítani, akik az igazságot, mint a disznók, eltapossák (Máté 7:6).

Ha a bölcs szüzek megosztották volna az olajat a bolond szüzekkel, akkor talán senkinek sem lett volna elég olaja. Természetesen a bolond szüzek is elolthatták volna fáklyáikat, és később újra meggyújthatták volna őket, ha előrelátóak lettek volna. De nem lehet minden részletet egy példabeszédben konkrét jelentéssel felruházni, de ebben az esetben az ostoba szüzek azt kérték, amit a bölcsek nem adhattak meg nekik – allegorikusan szólva. A házigazda nem engedte be az ostobákat, mert nem akart potyavendégeket.

K: A Mt 25:1-13-ban az öt bolond szűz olyan keresztény, aki nem volt engedelmes, és ezért lemaradt az elragadásról?

V: Nem. Minden hívő részt vesz az elragadásban. Az öt szűz azonban lehet, hogy olyanok voltak, akik kereszténynek hitték magukat.

K: A Mt 25:24–26-ban hogyan lehet Isten „kemény ember”, aki ott arat, ahol nem vetett?

V: A példabeszédben szereplő gazda nem ért egyet a szolgával abban, hogy ő szigorú ember lenne. Inkább azt mondja: ha azt hitted, hogy szigorú vagyok, miért nem tettél legalább valami könnyűt és egyszerűt? Istenhez hasonlítják a példabeszédben szereplő gazdát. Néhányan talán azért gondolják, hogy Isten szigorú, mert:

1. Isten különböző mennyiségű „tehetséget” ad az embereknek

2. Isten elvárja tőlünk, hogy azzal dolgozzunk, amit adott nekünk, és az Ő országa fogja élvezni a kemény munkánk gyümölcsét. (Természetesen minden jót, amit tehetünk, azért tesszük, mert Isten képessé tett minket rá. Ezt azonban figyelmen kívül hagyja az, aki azt kérdezi, miért részesül Isten a munkánk gyümölcséből.)

3. Istennek nincs lelkiismeret-furdalása amiatt, hogy elveszi a hívőktől vagy másoktól azt, amit nem használnak, rosszul használnak, vagy önző módon használnak.

Ha valaki azt a lényt, aki ezeket teszi, a példabeszédben „kemény embernek” akarja nevezni, akkor Isten olyan, mint egy kemény ember.

K: A Mt 25,24–30-ban láttál már ma olyat, hogy valaki attól tartva, hogy valami rossz történhet, olyan ostoba döntéseket hozott, amelyek biztosították, hogy az valóban bekövetkezzen?

V: Egyszer, amikor egy vállalatnál tömeges elbocsátásokra került sor, egy fiatal alkalmazott annyira stresszes volt, hogy egyszerűen felmondott, anélkül, hogy másik állása lett volna kilátásban. Ő ezt „megelőző csapásnak” nevezte.

Ahogyan az Evangelical Commentary on the Bible 754. oldalán olvasható: „A tragikus irónia az, hogy ő [a hűtlen szolga] pontosan azt tapasztalta meg, amitől tartott: a gazda haragját. Még a részleges engedelmesség is jobb lett volna, mint a teljes engedetlenség (27. vers). Miután elszalasztotta a lehetőséget, most már meg is fosztották tőle.”

K: Miért mondták az egy talentummal rendelkező embernek a Mt 25,26–27-ben és a Lk 19,23-ban, hogy tegye bankba a pénzt és szedje be a kamatot, hiszen az izraelitáknak parancsba adták, hogy ne szedjenek kamatot egymástól (2Móz 22,25; 3Móz 25,35–37; 5Móz 23,19; Zsolt 15,5)?

V: A válasz három pontból áll.

a) Ez csupán egy példabeszéd volt, és Jézus nem parancsolta nekünk, hogy legyünk olyanok, mint a lusta szolga vagy a gazda.

b) A példabeszédben sehol sem szerepel, hogy a gazda vagy a szolga zsidó lett volna. Jézus idején Palesztinában sok pogány élt.

c) Az izraelitáknak nem szabadott kamatot számítaniuk a saját népüknek, de másoknak kamatos kölcsönt adhattak, ahogyan azt a Mózes 5. könyve 23:20 mondja.

K: A Mt 25:26–27 szerint, ha elég sok lehetőséget elszalasztunk, a lehetőségek, a tehetségek és az ajándékok elvészhetnek. Mit gondolsz, hogyan nyilvánulhat meg manapság a „lelki sorvadás”?

V: A lusta szolgának volt egy tulajdonsága: „túlzott óvatosság”. De az igazság az, hogy egyszerűen nem akarta használni azt, amit kapott. Egy erős sportoló, aki abbahagyja az edzéseket és a gyakorlást, már nem lesz erős sportoló. Hasonlóképpen, aki tehetségben vagy lelki ajándékban erős, ha nem gyakorolja azt, lehet, hogy már nem lesz olyan erős benne, vagy akár teljesen elveszítheti azt.

Van egy második szempont is, ahonnan ezt meg lehet nézni: a lehetőségek ajándéka, amit kaptunk. Ha lehetőségünk van valakivel megosztani az evangéliumot, vagy építeni valakinek az életén, ez a lehetőség hamarabb elillanhat, mint gondolnánk.

K: A Mt 25,28–29-ben igazságos-e Isten, amikor elveszi a tehetséget attól a szolgától, akinek egy tehetsége volt, és odaadja annak, akinek a legtöbbje van?

V: Ez egy trükkös kérdés! A szolgák soha nem voltak a tehetségek tulajdonosai; csupán a gazda sáfárai voltak.

Természetesen Isten itt igazságos – hacsak nem felejtettük el, hogy a tehetségek eleve soha nem is a miénk voltak! A gondnok az, aki hűségesen védi és gyarapítja mások vagyonát a nevükben, még akkor is, ha senki sem figyeli őt. Isten eleve kölcsönadta nekik a tehetségeket. Még ma is előfordul, hogy egy befektetési menedzser kivonja a pénzt a gyengén teljesítő befektetésekből, és jobb hozamúakba fekteti be. Néha elfelejtjük, hogy Isten „kölcsönadta nekünk a tehetségeket”. Ezek nem a mi állandó tulajdonunk, és nincs jogunk úgy használni őket, ahogy akarjuk.

Amikor Isten természetes tehetségeket, lelki ajándékokat és lehetőségeket adott nekünk, túlságosan könnyű számunkra úgy gondolni rájuk, mintha a miénk lennének. Pedig nem azok. Istenéi, és Isten csak „kölcsönadta” őket nekünk.

K: A Mt 25,31–46-ban úgy tűnik, hogy a juhok és a kecskék közötti egyetlen különbség az, amit tettek, illetve amit nem tettek. Igaz ez?

V: Nem. Ne hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a juhok juhok voltak, a kecskék pedig kecskék. Jézus rámutatott azokra a „juhszerű” dolgokra, amelyeket a juhok megtettek, a kecskék pedig elmulasztottak, ezzel bizonyítva, hogy a juhok juhok voltak. Az ítéletkor nem váltak juhokká és kecskékké, hanem juhokként és kecskékként ismertek fel őket.

Mellékesen megjegyezzük, hogy a juhoknak általában több gyapjújuk van, mint a kecskéknek, ezért kevesebb menedékre van szükségük. Így az év bizonyos időszakában szokásos volt, hogy éjszakára elkülönítették őket, és a kecskéket barlangban, istállóban vagy más védett helyen hagyták aludni.

K: A Mt 25,31–46-ban, mivel a kulcs [állítólag] mások segítése volt, nem kerül mindenki, aki másoknak segít, a mennybe?

V: Nem. Ezek Jézusért végzett irgalmas cselekedetek voltak, mások megsegítésén keresztül. Ha nem Jézusért tették, akkor nem is Jézusért történt. Például: „Még a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik” (Lukács 6:32–34). Az 1 Korinthus 13:3 azt mondja, hogy ha mindenünket odaadnánk a szegényeknek, de nem lenne bennünk szeretet, az semmit sem érne nekünk.

K: A Máté 25:46 azt mutatja-e, hogy nincs tudatos büntetés a gonoszok számára, ahogyan azt a Jehova Tanúi tanítják?

V: Egyáltalán nem. A Jehova Tanúi ezt tanították a „A valaha élt legnagyobb ember” című kiadvány 111. szakaszában (1991). Úgy vélik, hogy az „örök büntetés” kifejezést jobban lefordítani „kivágásnak”. A válasz két pontból áll.

A görög szó büntetést jelent. Halandó testünk csupán egy héj, és az, hogy halálunk után történik-e valami a testünkkel, nem minősül büntetésnek. A Jehova Tanúi úgy vélik, hogy a gonosz emberek megsemmisülnek, és nem lehet büntetést kiszabni olyasvalamire, ami már nem létezik.

A Jehova Tanúinak értelmezése teljesen ellentétes Jézus tanításával, miszerint mind az istenfélők, mind az istentelenek tudatos létezésben részesülnek (Lukács 16:22–28). Az emberek sírnak és fogukat csikorgatják a Máté 8:12; 22:13; 24:51 és 25:30 versekben, tehát miért aggódnának amiatt, amikor már nem is léteznek?

Mivel a Fenevadat és a Hamis Prófétát a Jelenések 19:20 szerint az ezer év kezdetén „élve” vetik a tűz-tóba, és mivel ők még mindig léteztek, és az ezer év letelte után is ott voltak (Jelenések 20:10), ezért legalább néhány lény még mindig létezik, amíg a tűz-tóban van. Egyetért ezzel? És ha bebizonyosodik, hogy léteznek lények a tűz-tóban, és nincs olyan szentírási hely, amely azt mondaná, hogy a tűz-tóban lévő lények már nem léteznek, akkor nincs szükség arra, hogy a tűz-tóban lévő emberek már ne létezzenek.

Ez felveti azt a kérdést is, hogy mi lenne az értelme az örök, kiolthatatlan tűznek a Márk 9:43–48-ban és más helyeken, ahol a gonoszok teste nem hal meg (Lukács 12:4–5), ha nincs ott lélek.

K: A Mt 25:46-ban mi a közös a Mt 25 mindhárom részében?

V: Ezek nem csupán figyelmeztetések; mindhárom esetben egy ostoba szolga miatt bekövetkező elválasztás válságát mutatják be, akár a gazda váratlan eljövetele miatt, akár azért, mert figyelmen kívül hagyta a Gazda akaratát. Földi szolgálatának végén Jézus itt nem új tanítást hangsúlyoz, hanem azt, hogy sürgősen fel kell készülni és meg kell hozni a helyes döntéseket, mielőtt túl késő lenne. Amikor másokkal megosztjuk az evangéliumot, nem csupán az igazságot (azaz a tényeket) adjuk át, hanem azt is, hogy sürgősen el kell dönteniük, hogy követik-e az igazságot.

K: A Mt 26,3–4-ben milyen további példák vannak arra, hogy a vezetők éppen az ellenkezőjét tették annak, amire kinevezték őket, és miért?

V: A második példa közvetlenül ezután következik, éppen a tanítványok esetében, a Máté 26:6–7-ben. Életünk elsődleges célja az, hogy szeressük, imádjuk, engedelmeskedjünk és dicsőítsük Istent, majd pedig szeressük embertársainkat. Jézus megkenése összhangban áll ezzel a célunkkal. Elsődleges célunk nem az, hogy pénzt szerezzünk és felhalmozzunk (kivéve persze, ha valaki Júdás).

Természetesnek tűnne, hogy a zsidó vallási vezetők – akik eredetileg Isten maga által kijelölt pozícióban voltak – legyenek az elsők, akik felismerik Jézust. Ehelyett ők voltak az elsők, akik meg akarták ölni Őt. De miért tennének ilyet az emberek?

Elfelejtették a céljukat, azt, hogy miért voltak ott. Nem azért voltak ott, hogy növeljék a hatalmukat, sem hogy megőrizzék a pozíciójukat, sem hogy megőrizzék a vagyonukat. Azért voltak ott, hogy vezessék a népet Isten követésében és imádásában. Azt hitték, hogy a céljuk róluk szól, nem pedig az emberekről vagy Istenről.

Ma a vezetőknek is túlságosan könnyű elfelejteniük, miért vannak ott. Vannak, akik nem veszik elég komolyan a pozíciójukat. Mások pedig azt gondolhatják, hogy a pozíciójuk róluk szól, nem a népről, és nem arról, amit Isten szeretne, hogy a pozíciójukban tegyenek.

Ahogy az iráni sah mondta: „Arra születtem, hogy uralkodjak.” De vajon az iráni nép minden tagja úgy gondolta-e, hogy arra született, hogy ő uralkodjon felette? Valaki azt mondta, hogy Hillary Clintonnak kellene az elnökünknek lennie, mert „megérdemli”. Érdemeitől függetlenül: vajon az elnöki tisztség egyesek szemében csupán egy politikai csemegévé, puszta jutalommá redukálódott-e, és nem az amerikai nép legjobb érdekét szolgálja?

Ellenpéldaként: ha valaki „ezüstkanállal a szájában” születhetett, az a milliomos William Borden (1887–1913) volt, a rendkívül gazdag, a Borden tejgyártásért felelős család sarja. Szülei azonban szilárd keresztény nevelést adtak neki, és ő hét éves korában elfogadta Krisztust. A Yale-en végezte az alapképzést, ahol abban az időben nem volt nagy lelki befolyás. De az ott töltött utolsó évére már 1000 ember vett részt az általa szervezett imacsoportokban és bibliaórákban. A belvárosi alkoholistákhoz és másokhoz is kinyújtotta a kezét; amikor új missziós létesítményre volt szükség, egyszerűen készpénzzel kifizette és megvásárolta azt. Csatlakozott a China Inland Missionhez, kifejezetten azért, hogy misszionárius legyen a kínai muszlimok milliói között. Egyiptomba ment arabul tanulni, és ott tartózkodása alatt hamarosan agyhártyagyulladást kapott, és 25 éves korában meghalt. A Bibliájába ezt írta: „Nincs tartalék, nincs visszavonulás, nincs megbánás.” Ennek ellenére az Amerikai Egyesült Államok Presbiteriánus Egyházának vezetői 1969-ben hivatalos nyilatkozatot tettek közzé felekezetük nevében, amelyben tagadták a Biblia tévedhetetlenségét. Ez a felekezet, mint az Egyházak Világtanácsának tagja, pénzt adott Robert Mugabének, Zimbabwei diktátornak, aki keresztény misszionáriusokat ölt meg.

K: Mit tudunk az alabástrról a Mt 26,7; Mk 14,3 és Lk 7,37 alapján?

V: Az ókorban két különböző ásványt neveztek alabástromnak.

Maga az alabástrom puha (keménysége 2), és a hüvelykujj körmével is megkarcolható. Kiválóan alkalmas faragásra, és a gipsz egyik fajtája. Színe világos, de különböző színű foltokkal tarkított is lehet. Általában barlangokban keletkezik. Plinius az Idősebb „Természetrajz” című művének 13. könyve 3. fejezete szerint az alabástrom gyakori anyag volt a kenőcsök tárolására.

A márványt is alabástromnak nevezték. Faragása kissé nehezebb (keménysége 3), valójában kalcit vagy aragonit. Újrakristályosodott mészkő.

K: A Mt 26:7–11-ben, amikor az asszony drága illatszert öntött Jézus fejére, vajon Jézus túlzottan önző volt-e? (Ezt a kérdést a muszlim Ahmad Deedat vetette fel.)

V: Mielőtt válaszolnánk Deedat kérdésére, tegyük még nehezebbé a kérdést. Jézus nemcsak dicsérte a nő cselekedetét, hanem elfogadta az angyaloktól és a mennyben lévő emberektől az Istennek járó imádatot is (Zsidók 1:6; Jelenések 5:12). Jézus az emberektől is elfogadta az Istennek járó imádatot (Máté 21:15–16; 28:9; János 9:38).

Talán meglepőnek tűnik, hogy ebben a kérdésben részben egyetértünk Deedattal. Láthatjuk, hogy Deedat nézete Jézus fontosságáról és Jézus saját nézete saját fontosságáról nagyon eltérő. Ha elfogadta volna, hogy a drága parfümös edényt a fejére öntsék – ami imádatnak minősül –, valamint az imádatot is elfogadta volna, miközben minden zsidó tudta, hogy csak Istent szabad imádni, az túl messzire menne – HACSAK JÉZUS NEM ISTEN VOLT.

K: A Mt 26:11-ben Jézus nem mindig akart velük lenni, vagy Jézus mindig velük lesz, még a korszak végéig is, ahogyan azt a Mt 28:20 mondja?

V: Mindkettő. Jézus fizikai jelenléte nem lesz velük, ezért volt helyénvaló, hogy az asszony megkenje Jézust, amíg Ő még fizikailag velük volt. De Jézus szellemileg velük lesz még azután is, hogy felment a mennybe. További információkért lásd a „When Critics Ask” című könyv 359. oldalát.

K: Mit gondolsz, mit érzett Júdás a Mt 26,21–22-ben, amikor Jézus azt mondta, hogy tudja, hogy egyikük el fogja árulni Őt?

V: Júdás szíve valószínűleg úgy érezte, mintha megállt volna. Talán csendben ostorozta magát, arra gondolva, hogy nem fedte el elég jól a nyomait. Vagy talán felcsillant benne egy szikrányi remény, arra gondolva, hogy mivel Jézus nyilvánosan nem nevezett meg nevet, talán nem is tudja biztosan, hogy ő lesz az. De még ha Júdásnak ez az utolsó gondolat is megfordult a fejében, nem sokáig tartott, mert Jézus azzal, hogy a kenyeret a tálba mártotta, jelezte, ki az. Így Júdás biztosan megtudta, hogy titkos, sötét szívének szándékai Jézus számára napvilágig világosak voltak.

És mégis, miután ezt megtudta, a János 13:30 szerint Júdás elment a főpapokhoz, és így is elárulta Jézust. Néha az emberek annyira belegabalyodnak a bűnös úton, hogy azt gondolják: „most már nincs visszaút”. De ha egy aktív vulkán felé tartasz, mindig visszafordulhatsz, amíg még tudsz járni. Ha bűnös úton haladsz, a „most” mindig a legjobb időpont a visszafordulásra. Hagyd, hogy Isten gondoskodjon a következményekről, neked csak arra kell figyelned, hogy engedelmeskedj Neki.

Láttál már valakit, aki annyira biztos volt abban, amit tenni akart, hogy semmi sem tudta meggyőzni az ellenkezőjéről? Mintha azt mondanák: „Ne zavarj össze a tényekkel!”

K: A Mt 26,27; Mk 14,23; Lk 22,17.20 és 1Kor 11,25 szerint mindenkinek ugyanazt az úrvacsorai kehelyt kell használnia?

V: Mindannyian egy asztalnál feküdtek (nem ültek), tizenkettőben Jézussal együtt, és közöttük volt egy áruló. Ahogyan ma már nem kell ezeket a dolgokat megtennünk, úgy nem is kell ugyanazt a poharat használnunk.

Ismerem egy lelkészt, akiről úgy gondolom, hogy igazi keresztény, és aki szerint az úrvacsoránál mindenkinek ugyanazt a poharat kell használnia. Meg kell azonban különböztetni a követendő szertartást és az akkori, nem lényeges részleteket, például azt, hogy mindannyian egy asztalnál feküdtek.

K: A Mt 26,28-ban és a Mk 14,24-ben az „szövetség”/„végrendelet” szó elé be kell-e illeszteni az „új” szót?

V: Valószínűleg nem.

Máté 26:28-ban

az „új” szó szerepel az Alexandrinus-kéziratban (kb. 450), az Ephraemi Rescriptusban (5. század), a Bezae Cantabrigiensisben, a Freer-evangéliumokban, a sahidikus kopt szövegben (3–4. század), a bohairikus kopt szövegben (3–4. század), a bizánci lekcionáriumban, az f1-családban, az f13-családban, az örmény és az etióp szövegekben stb.

A „új” szó nem szerepel a p37-ben (a 3. század közepe), a Sinaiticusban (Kr. u. 340–350), a Vaticanusban (Kr. u. 325–350) stb.

Márk 14:24-ben

A „új” szó szerepel az Alexandrinusban, a sahidikus kopt nyelvű szövegben, a Diatessaronban, a bizánci lekcionáriumban, az f1-családban, az f13-családban, az örmény nyelvű szövegben, az etióp nyelvű szövegben stb.

A „New” kifejezés hiányzik a Sinaiticusból, a Vaticanusból, az Ephraemi Rescriptusból, a Bezae Cantabrigiensisből, a Freer-evangéliumokból, a bohair kopt nyelvű szövegekből stb.

Általánosságban elmondható, hogy ez a két változat érdekes példaként szolgál a változatok közötti összefüggések két tendenciájának illusztrálására.

1. Az alexandriai kéziratok – beleértve a Sinaiticus-t, a Vaticanus-t, a kopt kéziratokat stb. – általában rövidebbek, mint a bizánci változatok.

2. Nincs sok olyan összefüggés, amely teológiai tendenciákra utalna. Például a Bezae Cantabrigiensis, a Freer-evangéliumok, az Ephraemi Rescriptus és a bohairi kopt kéziratok nem mutatnak összefüggést ezekkel a változatokkal, míg a többi igen.

K: A Mt 26:30-ban milyen himnuszt énekelhettek?

V: A Szentírás nem határozza meg, így lehetett bármilyen himnusz, beleértve egy újonnan írtat is. Azonban a páska-vacsora után szokás volt a 113–118., 114–118. vagy 115–118. zsoltár szövegét énekelni.

K: A Mt 26:31–35, 69–72 alapján hogyan tanácsolnál egy olyan kereszténynek, aki nagy elkötelezettséget vállalt Isten szolgálatára, majd teljes kudarcot vallott?

V: Péter nem azért mondta ezt, mert nem volt őszinte, vagy nem ismerte Jézust; Péter azért mondta ezt, mert nem ismerte a saját szívét.

Jézus előre figyelmeztette Pétert, bár nincs arra utalás, hogy Péter akkor elfogadta volna Jézus szavait. De később, amikor Péter elbukott, eszébe jutott, amit Jézus korábban mondott. Később, Jézus feltámadása után, Jézus kifejezetten csak Péterhez szólt a többiek jelenlétében, hogy személyesen helyreállítsa őt (János 21:15–18). Jézus gyengéd szavakat mondott a helyreállításról és a célról, nem pedig elítélő szavakat, mondván: „neked vége”. Péter soha nem tudta visszacsinálni a három tagadását, csupán annyit tehetett, hogy újra talpra állt, és onnan folytatta az útját.

K: A Máté 26:39,42-ben, mivel Jézus Isten és Isten gondolkodásmódjával rendelkezik, hogyan imádkozhatott így: „Atyám, ha lehetséges, múljon el tőlem ez a kehely”?

V: A Filippi 2:6–7 azt mutatja, hogy Jézus önként lemondott számos isteni erejéről és tulajdonságáról, amikor a földre jött. Például Jézus elfáradt (János 4:6), és megtanulta az engedelmességet (Zsidók 5:8), amiről feltehetően a mennyben nem volt oka tudni. A földön Jézus sem tudott mindent, hiszen nem ismerte visszatérésének napját és óráját (Máté 24:36 és Márk 13:32).

Ebben az esetben Jézus nem azt mondja, hogy ismer egy másik utat. Inkább azt látja, hogy az előtte álló út nagyon fájdalmas lesz, és azt kérdezi Isten Atyától, hogy az Atya lát-e más kiutat.

Erre a kérdésre már Kr. u. 246–265 között választ adtak, amikor Dionysius, Alexandria püspöke lényegében ugyanazt a választ adta az Exegetical fragment 3 című művében, amely a The Ante-Nicene Fathers 6. kötetének 108. oldalán található

K: A Mt 26,52-ben Jézus minden háború és halálbüntetés (kivégzés) ellen van?

V: Először is, mi nem a válasz, majd a válasz.

Ami nem a válasz: Jézus azt tanította, hogy amikor visszatér, megöli azokat, akik ellene voltak (Máté 24:5–7, 31; Márk 13:7–8; Jelenések 19:15, 17–21). Ez azonban nem ad választ a kérdésre, mert az, amit Isten tesz, és az, amit nekünk parancsolnak, hogy engedelmeskedjünk, nem feltétlenül egyezik meg.

A válasz: Nem, négy okból.

1) Jézus nem utalhatott arra, hogy a hívőknek soha nem szabad kardot hordaniuk; különben miért mondta Jézus alig néhány órával korábban a Lukács 22:36–38-ban, hogy azoknak, akiknek nincs kardjuk, vegyenek egyet? Ráadásul miután az apostolok azt mondták, hogy két kardjuk van, Jézus nem azt mondta nekik, hogy szabaduljanak meg tőlük, hanem azt, hogy „ez elég”.

2) Jézus ebben a helyzetben Péterhez szólt, közvetlenül azután, hogy az megütötte a főpap szolgáját, és azt mondta neki, hogy ne üssön meg senki mást a kardjával.

3) Jézus azokról beszélt, akik „a kard által élnek”, nem pedig mindazokról, akiknek kardjuk van. Ez jelentheti mindazokat, akik emberölésből élnek, mindazokat, akik az emberölést tekintik problémáik megoldásának.

4) A vers második része egy megállapítás, nem pedig parancs.

Egyéb versek, amelyek azt mutatják, hogy a kardok elfogadhatók: Róma 13:1–4; Lukács 14:31; 19:27; 20:14–16; Apostolok cselekedetei 25:11; 1 Korinthus 9:7. Amikor a katonák megkérdezték Keresztelő Jánost, mit tegyenek (Lukács 3:14), Jánosnak tökéletes alkalma nyílt arra, hogy azt mondja nekik, hagyják el a hadsereget, de János nem tette ezt. Hasonlóképpen az Apostolok cselekedetei 10-ben a százados Kornéliusz jámbor ember volt. A gyilkosok kivégzése nemcsak megengedett volt, hanem parancs is az Ószövetség idején a 4Mózes 35:31,33-ban, valamint a Mózes-törvény előtt a 1Mózes 9:6-ban.

Egyéb versek, amelyek kimondják vagy sugallják, hogy nem a kard által kell élnünk: a 2 Korinthus 10:4–5; a Máté 5:25; a János 18:36; és a Róma 12:17.

Bár Jézus a Lukács 22:36-ban, és az Újszövetség általában a kard védekező célú használatát tanítja, valamint a Rómaiakhoz írt levél 13:1-4-ben az állam által történő kardhasználatot is, soha nem támogatja a kard támadó célú használatát, sem az állam által az eretnekek ellen történő kardhasználatot. Egyetlen korai keresztény sem támogatta a kard állami használatát a hitetlenek ellen. Történelmileg ezt a nem bibliai tanítást először Firmicus Maternus hirdette 346/348-ban, majd később, körülbelül 386-ban Hippói Szent Ágoston.

K: A Máté 26:52-ben szereplő szöveg alapján mikor (ha egyáltalán) kellene fizikai eszközöket alkalmaznunk Krisztus királyságának szolgálatában?

V: A történelem során láthattuk, hogy ezt számos alkalommal megpróbálták, és az eredmények katasztrofálisak voltak. Nem arról van szó, hogy mindegyik katonai szempontból sikertelen lett volna; ne feledjük, hogy a keresztes hadjáratok a Közel-Keleten néhány évszázadon át sikeresek voltak, és Konstantinápoly kifosztásában is sikerrel jártak. Inkább arról van szó, hogy mindegyik szellemi katasztrófa volt abban az értelemben, hogy nagyon jól szolgáltak Sátán céljainak. Lehetne azzal érvelni, hogy a védekező harcok, mint például a tours-i csata és a Bécs elleni török támadás visszaverése, mégis sikeresek voltak.

Tehát védekező szempontból talán elfogadható, ha egy templomnál biztonsági őr áll, vagy rendőri védelmet vesznek igénybe. De a támadó jellegű erőszakos cselekmények elnyomják az evangélium üzenetét. Ha már nincs üzeneted, amit átadhatnál, akkor miért is kellene egyáltalán támadni?

K: A Mt 26,53-ban hányat jelent a tizenkét angyallégió?

V: Egy római légió teljes létszámban 6000 emberből állt, így ez 72 000 angyalt jelentene. Mivel a 2 Királyok 19:35 szerint egyetlen éjszaka alatt egy angyal 185 000 asszír katonát ölt meg, 72 000 angyal elegendő lenne – a közeli naprendszerekre is!

K: A Máté 26:64-ben hogyan tudott Jézus a Sanhedrin előtt beszélni, hiszen az Ézsaiás 53:7 szerint a Messiás nem nyitja ki a száját?

V: Ez nem azt jelenti, hogy Jézus úgy született volna, hogy egész életében képtelen lett volna beszélni. Inkább az Ézsaiás 53 pontosítja ezt azzal, hogy „mint a bárány, amely hallgat a nyírói előtt”. Jézus azon a napon valóban beszélt, de amikor vádlói Poncius Pilátus előtt ellene szólaltak fel, Pilátus megdöbbent és csodálkozott azon, hogy Jézus akkor nem szólt, és egyetlen vádra sem válaszolt, amint azt a Máté 27:14 és a Márk 15:4–5 mondja.

K: A Máté 26:64-ben hogyan láthatná Kajafás az Emberfiát, aki a hatalom jobbján ül, és a menny felhőin jön?

V: A Jelenések 1:7 szerint minden szem látni fogja Krisztus visszatérését a felhőkön, beleértve azokat is, akik átszúrták Őt. Tehát még azok is láthatják majd ezt az eseményt, akik már meghaltak. Ezenkívül Jézus ezt hivatalosan Kaifásnak mondta, aki főpapként Izráel nemzetét képviselte, nem csupán magánszemélyként. Így tehát egész Izráel is látni fogja ezt.

K: A Máté 26:65-ben miért tépte szét a főpap a ruháját?

V: A ruhák elszakítása komoly cselekedet volt; azokat többé nem lehetett viselni, és a ruhák akkoriban meglehetősen drágák voltak. Ezt csak akkor tették, ha valaki istenkáromlást hallott Istenről (Mishnah Sanhedrin 7:5), vagy pedig nagy felháborodás vagy gyász esetén (2 Királyok 18:37; Júdit 14:19; 1 Makkabeusok 11:71; ApCsel 14:14). Ez annak a tanúsága volt, hogy nem vettek részt az Isten elleni istenkáromlásban, és elítélték azt. A főpap tehát azt akarta megmutatni, hogy jó zsidóként nem tudja eltűrni azt, amit istenkáromlásnak nyilvánított. De várjunk csak egy pillanatot! A Levitikus 21:10 és következő versei szerint a főpapnak tilos volt elszakítania a ruháját. Így a főpap, abban a buzgalmában, hogy megmutassa, mennyire igaza van neki és mennyire téved Jézus, itt maga szegte meg az Ószövetségi Törvényt.

K: A Máté 26:69–75-ben hogyan tudott Péter, Jézus apostola, félelmében hazudni?

V: Péter itt vétkezett, amint azt ő maga is keserűen felismerte a Máté 26:75-ben, a Márk 14:72-ben és a Lukács 22:62-ben. Péter Jézusban reménykedett, és bár Jézus előre figyelmeztette őket, az apostolok félelmükben elmenekültek, amikor Jézust letartóztatták. Jézus kifejezetten megbocsátott Péternek azért, hogy háromszor tagadta meg őt a János 21:15–19-ben.

K: A Máté 26:73-ban és a Márk 14:70-ben milyen jellemzői voltak a galileai akcentusnak?

V: Bár nem tudjuk biztosan, Galileában és a közeli Dekapoliszban sok görög és görögül beszélő zsidó élt, és talán a görög nyelvből származó jellemzőkről volt szó. A szavak kiejtése mellett ide tartozhatnak az idiómák és a szóválasztás is.

K: Miért káromkodott Péter a Máté 26:74-ben és a Márk 14:71-ben?

V: Bár a Szentírás nem mondja meg, két ok lehetett rá.

Félelem: Lehet, hogy Péter félelem miatt tette.

Hatás kedvéért: Lehet, hogy azért tette, hogy „bizonyítsa” a zsidóknak, hogy ő nem Jézus tanítványa.

Akárhogy is legyen, Péter káromkodása, akárcsak Péter tagadása, nem példa, amelyet ma követnünk kellene. Az Efézus 5:4 szerint nem szabad csúnya szavakat használnunk, és a Máté 12:36 szerint minden hiábavaló szóért ítéletet fogunk kapni.

K: Miért találkoztak újra nappal a Máté 27:1-ben?

V: Lehet, hogy ez nem is volt annyira külön ülés, de szükségük volt rá, hogy külön ülésnek tűnjön. A Sanhedrin üléseit egyébként is nappal kellett tartani. Egyetlen ülés után nem hozhattak bűnös ítéletet. A zsidó törvények szerint halálos ítéletet csak nappal hozhattak, és biztosra menni érdekében kétszer kellett összeülniük. Emellett lehetséges, hogy az éjszakai ülésen csak a Sanhedrin egy része volt jelen, míg a nappali ülésen a tanács teljes létszáma részt vett.

A zsidó Sanhedrin azonban a rómaiak uralma alatt senkit sem végezhetett ki (kivéve a templom területének meggyalázását), ezért érdekes, hogy azokhoz a rómaiakhoz fordultak, akiket gyűlöltek, hogy kivégezzék azt, akit még jobban gyűlöltek. Természetesen a Sanhedrin számára is jobb benyomást keltett volna, ha a rómaiak ítélték volna el Jézust, és nem csupán a zsidók.

K: Mit tudunk Poncius Pilátusról a Mt 27:2-ben?

V: Poncius Pilátus római kormányzó volt; pontosabban „prefektus”. A prefektusok kis, problémás területeket irányítottak. Nem voltak túl hatalmasak, kevesebb hatalmuk volt, mint a császári legátusoknak és prokonzuloknak; de a saját területükön a bírósági döntések tekintetében ugyanolyan hatalommal rendelkeztek, mint ők. Jogukban állt a halálbüntetés kiszabása, amely ellen csak a császárhoz lehetett fellebbezni, ha a fogoly római polgár volt.

I. u. 31. októberét megelőzően Pilátus igazságtalan volt, nem félt Istentől, igazságtalanul járt el, nem kedvelte a zsidókat, és nem is értette őket igazán – legalábbis Josephus szerint (A zsidók ókori története, 18. könyv, 3–4. fejezet, 379–381. o., valamint A zsidók háborúi, 2. könyv, 169–177. o., 2–4. ábra). Ezt állítja Alexandriai Philón is a „Gaiushoz küldött követségről” című művében, 38–40. fejezet, 784–786. o. Pilátus szándékosan vitte be Jeruzsálembe a császár arcképével ellátott római zászlókat. Kirabolta a templom kincstárát, hogy vízvezetéket építsen. A Lukács 13:1 szerint Pilátus galileaiakat ölt meg, és vérüket az áldozataikhoz keverte. Ekkor a jeruzsálemi nép lázongásba kezdett, ő pedig katonáival sokukat megölette. Pilátus a császár arcképével ellátott bronzpajzsokat helyezett el a jeruzsálemi templomban, pusztán azért, hogy felbosszantsa a zsidókat. A nép olyan nagy felháborodást keltett, hogy maga a római császár felülbírálta Pilátust, és elrendelte a pajzsok eltávolítását. Pilátus ezt a tisztséget római mentorának, Sejanusnak köszönhette, aki Tiberius császár közeli barátja és bizalmasa volt. Philo szerint Sejanus célja a zsidók kiirtása volt. Ugyanakkor Kr. u. 31 októberében Sejanust Tiberius elleni árulás gyanújával kivégezték, és ezt követően Tiberius antiszemita törvényeket hozott.

Kr. u. 31. októberét követően Pilátus valószínűleg úgy érezte, hogy „vékony jégen” jár Tiberius császárral szemben. A vele és a zsidókkal való viszonya Kr. u. 33 körül még rosszabbá vált, és Pilátust Kr. u. 36-ban visszahívták, miután megölt egy csoport szamaritánust, akik azért gyűltek össze, hogy megtekintsék néhány szent edényt. A szamaritánusok Vitelliushoz, Szíria helytartójához fordultak, aki elrendelte, hogy Pilátus adjon számot tetteiről a császárnak.

Jézus perének során Pilátus kissé pozitívabban viszonyul Jézushoz, mint a zsidó vezetők. Pilátust valószínűleg egyáltalán nem érdekelte maga Jézus, inkább csak a Sanhedrin ellen akart szegülni. De amikor a zsidó papok kijátszották a „trumpkártyájukat” – hogy elmennek és elmondják a császárnak, hogy ő eltűri, hogy valaki magát a zsidók királyának nevezze –, Pilátus, aki pragmatikus ember volt, behódolt a Sanhedrin akaratának. Bizonyos értelemben Jézus hátát azért hasította szét az ostor, mert Pilátus gerinctelen volt.

K: Mit taníthat nekünk Júdás az emberekről a Mt 27,3–5 alapján?

V: Ahogyan Júdás később nagyon megbánta, amit tett, úgy egyes gonosz emberek is nagyon megbánják – néha a kétségbeesésig – a tetteiket. Júdás elgondolkodhatott volna azon, hogyan fogja érezni magát a tettei miatt, mielőtt megkövette őket, de nem tette. Hasonlóképpen, egyes gonosz emberek, akik jelenleg nagyon megbánják a tetteiket, elgondolkodhattak volna ezen, mielőtt megkövették őket, de nem tették.

Júdás a pénz rabja volt, és ő maga is borzalmasnak érezte azt, amit ez a rabszolgaság rá kényszerített.

K: A Mt 27,5 szerint Júdás felakasztotta magát, vagy a teste szétrepedt, ahogyan az ApCsel 1,18–19 mondja?

V: Az ApCsel 1,18–19 szerint Júdás fejjel előre zuhant egy mezőre, ami azt jelenti, hogy legalábbis bizonyos magasságból esett le. Ha ezeket a verseket összekapcsoljuk, két lehetőség adódik. Mindkét esetben Júdás felakasztotta magát, valószínűleg egy fára, amely esetleg egy szikla fölé nyúlt.

A felakasztás nem sikerült: miközben Júdás még élt, a kötél elszakadt, és ő fejjel előre zuhant le a mezőre, és teste szétrepedt.

A felakasztás sikerrel járt, és Júdás meghalt a felakasztás következtében. Ha azonban senki sem ment fel, hogy levegye onnan, előbb-utóbb a holttest valamilyen módon lekerült volna.

Akár így, akár úgy, akasztás történt, elszakadt a kötél, és a test szétrepedt.

K: A Mt 27:7-ben és az ApCsel 1:18-ban a papok vagy Júdás Iskariót vásárolták meg a mezőt?

V: A papok „túl szellemi” emberek voltak ahhoz, hogy vérpénz használatával Isten haragját vonják magukra. Ráadásul, mivel Júdás a pénzt a templomnak egy olyan részébe hajította, ahová csak a papok léphettek be, a pénzt – furcsa módon – „szentnek” tekinthették, mivel szent helyhez ért. Júdás már halott volt, így a papok Júdás megbízottjaiként hajtották végre ezt az ügyletet, „az ő” 30 ezrével. Kissé hátborzongató módon Júdás személyesen vette birtokba a mezőt. A Máté 27:6-ban a papok nem akarták, hogy a 30 darab vérpénz visszakerüljön a templom kincstárába.

K: A Máté 27:9–10-ben hogyan teljesedik be Jeremiás próféciája, hiszen Jeremiás csak egy részét említette ennek, Zakariás pedig egy másik részét?

V: A keresztényeknek hat válaszuk van.

Másolási hiba, nem neveztek meg prófétát – Hippói Szent Ágoston szerint sok kéziratban nem szerepel a próféta neve, bár szerinte a legjobb kéziratokban „Jeremiás” állt. (Ágoston: Az evangéliumok harmóniája, 3. könyv, 7. fejezet, 30–31. szakasz, 191–192. oldal

Másolási hiba Zakariás esetében – Néhány görög kézirat valóban Zakariást említi Jeremiás helyett.

Fordítási hiba: Papias, János apostol tanítványa, leírja, hogy Máté eredetileg héberül írta az evangéliumát. Ha ez igaz, és azt görögre fordították, akkor ez a részlet megváltozhatott.

Jeremiás egy fel nem jegyzett próféciája. Maga a Zakariás 1:4 is idézi a Jeremiás 18:11-et. A Zakariás 7:7 megemlíti, hogy ő a korábbi próféták szavait mondja.

Egy testimonia-lánc (más néven catena): A midrászi gyakorlat részeként különböző próféciákat idéztek, és azokat összekapcsolták abban, amit „testimonia-láncnak” nevezünk. A Márk 1:2–3 valószínűleg szintén egy testimonia-lánc. Így egyesek azt mondanák, hogy ha egy műnek két szerzője van, és a második szerzőre csak rövid utalás történik, akkor szokásos, hogy csak az első szerzőt említik. A tanúságtétel-láncok (más néven catenák) nemcsak a Bibliában, hanem a korai keresztény írásokban is gyakoriak voltak. Gyakori gyakorlat, hogy csak a híresebb szerzőt említik, és az ókori irodalmat az ő szokásaik szerint kell megítélnünk, nem a mieink szerint.

Csak a tanúságtétel-láncban szereplő jelentősebb prófétát említik, ahogyan az Márk 1:2–3-ban is látható. A babiloni Talmud (Baba Bathra 14b) szerint Jeremiást helyezték az Ószövetség ezen szakaszának élére.

K: Miért engedett szabadon Pilátus egy foglyot az ünnepen a Máté 27:15-ben és a Márk 15:6-ban?

V: Nyilvánvalóan ez volt a szokása. Úgy tűnik, úgy gondolta, hogy a zsidók igazságosabbnak vagy emberségesebbnek fogják tartani, ha így cselekszik. A későbbi zsidó mű, a Misna Pesahim 8:6 szintén utal egy fogoly amnesztiájára a páska idején. Nyilvánvaló, hogy az igazságosságról és az irgalomról alkotott elképzelései eltérnek a maiaktól, és a Biblia nem helyesli az elképzeléseit.

K: A Mt 27,19-ben mi mást tudunk még Poncius Pilátus feleségéről?

V: A Biblia nem mond semmit másról. Az egyházi hagyomány szerint a neve Claudia Procula volt, később titokban keresztény lett, és a görög ortodox egyház szentnek tekinti.

K: A Mt 27,22; Mk 15,14; Lk 23,23 és Jn 19,14 alapján Jézusnak feltétlenül lassú, fájdalmas halált kellett-e szenvednie a kereszten, vagy kevésbé fájdalmas módon is meghalhatott volna, például kard által vagy betegség következtében? (A feleségem ezen tűnődött.)

V: A Szentírás csak azt mondja el, mi történt, és nem a lehetséges események teljes skáláját. Amikor a Sátán rávette az embereket, hogy megöljék Jézust, nyilvánvalóan azt a legfájdalmasabb halált okozta neki, amit az emberek akkoriban tudtak okozni. Jézus a legrosszabb büntetést vállalta magára, hogy nekünk a legjobb ajándékot hozza.

K: A Mt 27:24-ben szereplő példához hasonlóan, hogyan próbálnak ma az emberek néha „kezet mosni”, hogy meggyőzzék másokat arról, hogy nem vettek részt valamiben, holott valójában részt vettek benne?

V: A politikusok látszólag lelkesen és ügyesen igyekeznek távol tartani magukat a kudarcba fulladt eredményektől, illetve a rossz vagy mára népszerűtlen politikáktól, amelyek mellett korábban szavaztak. Amikor hallod, hogy egy politikus azt mondja, egy problémát „örökölt”, az lehet, hogy igaz, de attól még megkérdezheted, mit tett ő a probléma megoldása érdekében a saját hivatali ideje alatt.

Pilátus szinte nevetséges volt abban, ahogy megpróbált „középútat” választani, és semleges maradni Jézus ügyében. Ma is sokan próbálnak középutat választani, de valójában nem tehetik meg. Vagy Jézus egy hazug csaló volt, egy megtévesztett őrült, vagy az Úr. Itt nincs középút.

Már előre elkészítettek három keresztet, így Pilátus már korábban eldöntötte, hogy három foglyot kivégz. De Jézus vette át Barabás helyét a középső kereszten.

K: Miért akarták a Máté 27:25-ben szereplők, hogy Jézus vére rajtuk és gyermekeiken legyen?

V: A válaszban négy szempontot kell figyelembe venni.

1. Pilátus legalábbis látszólag nagyon vonakodott a felelősségvállalástól, és a tömeg talán azt hitte, hogy ha nem mutatják ki, hogy hajlandók vállalni a felelősséget, Pilátus talán nem fogja kihirdetni Jézus halálos ítéletét.

2. Továbbá, bár Pilátus felesége arra intette, hogy ne keveredjen bele ennek az embernek a halálába, Pilátus a Biblián kívüli más alkalmakkor is bizonyította, hogy hajlandó vért ontani. Mindenesetre Pilátus azt akarta, hogy a tömeg vállalja a felelősséget, így valamennyire mentesítve őt a Jézus haláláért viselt kizárólagos felelősség alól. Lehet, hogy Pilátus csupán provokálta a tömeget, hogy fedezze magát, így a tömeg szavai igazolnák döntését, ha a zsidók vagy a rómaiak később megkérdőjeleznék azt.

3. A szülők nem dönthetnek arról, hogy saját bűneiket a gyermekeikre vagy leszármazottaikra hárítják-e. Sajnálatos módon Hitler és más nácik a korabeli zsidókat „Krisztus-gyilkosoknak” nevezték, és ezt a kifejezést használták arra, hogy szörnyű bűneiket igazolják. Maga Hitler rendelte el számos katolikus pap és más keresztény eltűnését. Természetesen a rómaiak olaszok voltak, és Hitler szövetségre lépett Olaszországgal. Igen, a rómaiak és a zsidók bűnei kerültek Jézust a keresztre, de valójában mindannyiunk bűnei azok, amelyek Jézust a keresztre kerültek.

4. Végül is azoknak, akiket Jézus vére borít, bűneik lemosódnak, de természetesen a tömeg itt nem erre gondolt.

K: A Mt 27,28–29 szerint Jézus köntöse skarlátvörös volt, vagy lila, mint a Jn 19,2–3-ban?

V: Két különböző válasz létezik, és mindkettő igaz lehet.

Vöröses-lila: Az angol nyelvben a vöröses-lila a lila vagy a skarlát egyfajta árnyalatának tekinthető. Az ókori görög nyelvben nagyobb a bizonytalanság az egyes színek fény spektrumának pontos tartományát illetően. Amikor a héber/arameus nyelvet görögre fordítják – ahogyan Papias szerint Máté is tette –, még nagyobb a bizonytalanság.

Többszínű: Valóban furcsa lenne, ha egy drága királyi palást csak egy színű lenne. Az ókori egyiptomi színes rajzok több színt ábrázolnak. A sokszínű palástok már legalább József idején, Jézus előtt 1900 évvel is elérhetők voltak a köznép számára.

K: Miért tettek töviskoronát Jézus fejére, és adtak neki egy nádszálat a Máté 27:29-ben?

V: Hamis koronaként tették ezt, hogy kigúnyolják Őt, a nádszál pedig gúnyos jogar szerepét töltötte be. A töviseket lehet, hogy befelé fordították, hogy fájdalmat okozzanak Jézusnak, vagy kifelé, hogy koronára hasonlítsanak, mindkét irányba néhány-néhány tövis. Vannak, akik nagy örömüket lelik abban, hogy másokat kigúnyolnak. Jézus azonban azért viselte a töviskoronát, hogy mi dicsőség koronáját viselhessük. Példák arra, hogy a római katonák hogyan szórakoztak a foglyok kigúnyolásával, megtalálhatók Dio Cassius Története 15.20–21-ben és Philo In Flaccum című művében 6.36–39-ben.

Lehet, hogy nem csupán Jézus kigúnyolása volt a cél, hanem Jézuson keresztül a zsidó nemzet kigúnyolása is.

K: Miért kellett a Máté 27:32 és a Márk 15:21 szerint a cirenei Simonnak hordoznia Jézus keresztjét?

V: Jézus túl gyenge volt ahhoz, hogy a keresztfát cipelje, és természetesen a rómaiaknak sem volt kedvük maguknak cipelni. A rómaiak nem is tették úgy, mintha igazságosak lennének ebben a kérdésben. Mellékesen megjegyezzük, hogy a későbbi rabbik túl szörnyűnek tartották a keresztre feszítést, ezért a rómaiak csak a császár közvetlen parancsára engedélyezték azt.

A régészek találtak egy csonttárolót, amely a cirenei zsidókhoz tartozott. Az egyik csonttároló „Szimón fiának, Sándornak” szól, de a Sándor és a Szimón gyakori nevek voltak, így valószínűleg nem ugyanarról a Szimónról van szó. Ez N. Avigad „A Depository of Inscribed Ossuaries in the Kidron Valley” című cikkében olvasható az IEJ 12 [1962] 1–12. oldalán.

K: A Mt 27,32-ben a keresztet hordozó cirenai Simon ugyanaz a Simon volt-e, mint a Mt 26,6-ban említett leprás Simon?

V: Lehetséges, de nagyon valószínűtlen. A Simon név nagyon gyakori volt.

K: Miért tett valaki ecetet, epével és mirhával keverve, egy szivacsra, hogy azt Jézusnak adja (Mt 27:34,48 és Mk 15:36)?

V: Jézus azt mondta, hogy szomjas, és a római katonák általában egy posca nevű italt fogyasztottak, amelyet gyenge ecetből készítettek. Egy hagyomány szerint a jeruzsálemi asszonyok epét, egy fájdalomcsillapító kábítószert tettek a híg ecetbe. Jézus azonban elutasította az epét, mert tudta, hogy teljes mértékben el kell viselnie a fájdalmat értünk. Két rablót állítottak Jézus mellé, ezzel akaratlanul is beteljesítve az Ézsaiás 53:12-ben szereplő próféciát, miszerint Jézust a bűnösök közé sorolják.

K: Miért buzdították Jézust a Máté 27:40–42-ben, hogy szálljon le a keresztről?

V: Jézus természetesen nem tudott lejönni, mivel oda volt szögezve. Nem hittek Jézusban, és ismét gúnyolódtak rajta. Azt állították, hogy hinni fognak Jézusban, ha Jézus lejön a keresztről.

Először is, nem voltak őszinték, hiszen még akkor sem hittek Jézusban, amikor feltámasztotta Lázárt a halálból, és még akkor sem hittek benne, amikor később Jézus maga is feltámadt a halálból. Hát nem nagyobb csoda ez, mint a keresztről való lejövetel?

Másodszor, a Mózes második könyve 21:23 szerint az, aki fán halt meg, átok alatt állt, és sértő lenne hinni valakiben, akit Isten átok alá helyezett azzal, hogy a kereszten halt meg. A zsidó vezetők nem akarták kizárni Jézust a Messiásságból, mivel már eleve úgy gondolták, hogy Ő nem a Messiás. Inkább azt akarták a világ számára kristálytisztán világossá tenni, hogy Jézus nem alkalmas a Messiásságra.

Sátán ezt kísértésként használta fel. Jézus bármikor megakadályozhatta volna ezt, ha meghívta volna tizenkét angyallégióját. De ha megakadályozta volna, akkor nem történt volna meg az értünk való engesztelése.

Sok muszlim úgy érzi, hogy Jézus nem halhatott meg a kereszten, mert Allah nem engedte volna, hogy ez történjen egy prófétával. De ők csak ezt a világot nézik, és nem tudják, hogy Jézus sokkal több, mint egy próféta.

Ahogy William Booth mondta: „Azt állították, hogy hittek volna benne, ha lejött volna; mi azért hiszünk benne, mert fenn maradt.”

K: Miért mondta valaki a Mt 27,46–47-ben és a Mk 15,36-ban, hogy Jézus Illést hívja?

V: A tömegben lévő emberek latinul, görögül, arámiul/héberül és valószínűleg még néhány más nyelven is beszéltek. Amikor Jézus azt mondta: „Eli, Eli”, egyesek azt hitték, hogy Jézus talán „Illést” mond. Ne feledjük, hogy sem a héberben, sem a római latinban nem létezett a „j” hang. Ráadásul, mivel folyadékot szívtak ki a testéből, hogy megtöltsék a szíve körüli szívburkot, Jézusnak nagy szomja lehetett, és nehezebb lehetett számára tisztán beszélni.

Másrészt lehetséges, hogy egyesek helyesen hallották, amit Jézus mondott, de szándékosan eltorzították a szavait, hogy kigúnyolják Őt.

K: Mit értett Jézus a Máté 27:46 és a Márk 15:34 versekben az alábbi mondatával: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem”?

V: A fizikai fájdalom csupán egy része volt Jézus engesztelésének. A fájdalom nagyobb része abból állt, hogy Isten Atya maga hagyta el Jézust, amikor a világ bűneit Jézusra ruházták. Ez nem egy higgadt teológiai kérdés volt; inkább egy kínjainak kiáltása volt. Ez érzelmi, nem csupán fizikai fájdalom kiáltása volt. Olyan módon, amelyet talán nem tudunk teljesen megérteni, az Atya hátat fordított Jézusnak, aki vállán hordozta mindannyiunk bűneinek terhét.

K: A Mt 27:46 és a Mk 15:34 alapján ez azt bizonyítja-e, hogy Jézus nem Isten, ahogyan azt a hamis vallási vezető, Moon tiszteletes tanítja?

V: Nem. Először is íme, amit a hamis Messiás, Moon tiszteletes mondott, majd az ellenérv.

Isteni elv (ötödik kiadás, 1977) 210–212. o. „…Jézus, mint az ember, aki beteljesítette a teremtés célját, egy testben van Istennel. … Mindazonáltal semmiképpen sem lehet Ő maga Isten. … Jézus, mivel egy testben van Istennel, második Istennek (Isten képmásának) nevezhető, de semmiképpen sem lehet Ő maga Isten. … Jézus olyan ember volt, aki beteljesítette a teremtés célját, de ez nem jelenti azt, hogy ő maga lett volna a Teremtő. … Továbbá, amikor azt látjuk, hogy Jézus a kereszten így szólt: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”, egyértelművé válik, hogy Jézus nem maga Isten.”

Jézus azonban a Zsidókhoz írt levél 1:8,10 és a Tituszhoz írt levél 2:13 szerint Isten, a Kolossébeliekhez írt levél 1:19 szerint pedig az istenség teljességével rendelkezik. Más versek, amelyek azt mutatják, hogy Jézus Isten, a Rómaiakhoz írt levél 9:5, a János evangéliuma 5:23 és az 1 János levél 5:20. Tamás tanítvány a János evangéliuma 20:28-ban „Istenemnek” szólította Jézust. A János 1:3, 10, 11, 14 és a Kolossébeliekhez írt levél 1:16 azt mutatja, hogy Jézus nem csupán egy tökéletes ember volt, hiszen a mennyben és a földön minden Jézus által és Jézusért lett teremtve.

A zavart az okozhatja, hogy a „Isten” kifejezést a Bibliában többféle értelemben is használják. Bizonyos, hogy legalábbis a földön az Atya töltötte be Jézus Istenének szerepét, mivel Jézus a földön tanulta meg az engedelmességet (Zsidók 5:8).

K: A Máté 27:51-ben és a Márk 15:38-ban mi volt a jelentősége annak, hogy a templomi függöny kettészakadt?

V: A függöny elválasztotta Isten legszentebb helyét a templom többi részétől. A szakadás a templomi szertartás és az azt szabályozó törvény elavulását jelezte. A szakadás azt mutatta, hogy Jézus engesztelő áldozata révén a korlát megszűnt, és így szoros kapcsolatba kerülhetünk Istennel. Ha a templomi függönyt rovarok rágták volna meg, és fokozatosan gyengült volna, amíg már nem bírta volna el saját súlyát, akkor oldalról oldalra szakadt volna el. Ehelyett azonban a függöny fentről lefelé szakadt el, amire nincs természetes magyarázat.

A templomi függöny Jézus testét szimbolizálta, és az, hogy elszakadt, azt jelenti, hogy mi magunk is beléphetünk a Szentek Szentjébe, a Zsidókhoz írt levél 10:19–20 szerint

Továbbá, mivel a zsidó hatóságok és a vallási vezetők elutasították Jézust, Isten többé nem látogatta meg azt a templomot.

K: A Máté 27:51-ben szereplő templomi függöny elszakadására van-e bármilyen, a Biblián kívüli bizonyíték?

V: Van valami hasonló a b Yoma 39b-ben (580. o.). Ez azt mondja, hogy a templom ajtajai maguktól kinyíltak, 40 évvel azelőtt, hogy a templomot Kr. u. 70-ben lerombolták.

K: Igaz-e, hogy a Máté 27:51-ben említett földrengésre Máté evangéliumán kívül nincs bizonyíték?

V: Nem, ez nem igaz. Vagy a szkeptikusoknak van igazuk, és Máté kitalált egy történetet, amelynek inspiráló üzenete volt, és az őskeresztény egyházat elhitették vele, hogy tényeken alapul, vagy pedig valóban volt földrengés, sírok nyíltak fel, néhány halott feltámadt, és feltehetően felmentek a mennybe Jézus feltámadása után. Ráadásul a Templomhegy egy geológiai törésvonalon fekszik, így földrengésekre számítani lehetett.

Az az állítás, hogy Máté evangéliumán kívül senki sem említette ezt, helytelen. Rendelkezésünkre állnak modern geológiai tanulmányok, két nem keresztény, a Biblián kívüli forrás és öt keresztény, a Biblián kívüli forrás, amelyek említik ezeket az eseményeket.

Modern geológia: A Holt-tenger környékén három helyszínen vett, húsz láb mélységű üledékmintákat vizsgáltak. Feltűntek a földrengésrétegek, amelyeket összevetettek a történelmi földrengésekkel. Van egy ismeretlen, az első századból származó földrengésről szóló feljegyzés. A kutatók megszámolták az i. e. 31-ben dokumentált földrengés éves rétegeit, és az első századi földrengés dátumát i. sz. 31-re határozták meg, +/- 5% pontossággal. A földrengést több szakmai kutatási cikkben „Kr. u. 33”-ként szerepeltetik. További információkért lásd: „High resolution geological record of historic earthquakes in the Dead Sea basin” (Földtudományi Intézet, Jeruzsálemi Héber Egyetem; Geofizikai Tanszék, Tel-Avivi Egyetem): Journal of Geophysical Research, 106. évf., B2. sz., 2221–2234. o., 2001. „3. táblázat… Kr. u. 33. A jelentések a Júdea régióból érkeztek. A jeruzsálemi templom megrongálódott.”

„Egy korai, az 1. századból származó földrengés a Holt-tengernél”, International Geology Review, DOI:10.1080/00206814.2011.639996.

Nemcsak a magmintákban, hanem a Holt-tenger közelében található vízmosásokban is látható. A Kr. u. 33-as földrengés által hagyott rétegről készült kép: http://logosresearchassociates.org/Documents/Austin_33%20AD%20Seismite%20Ze'elim.pdf 13. ábra. (2013. június 14.)

Phlegon egy kariai (Kis-Ázsiában) görög író volt, aki Kr. u. 137 után nem sokkal írta le, hogy a 202. olimpiada negyedik évében [Kr. u. 33-ban] „a legnagyobb napfogyatkozás” történt, és hogy „a nap hatodik órájában [délben] éjszaka lett, úgyhogy még csillag sem látszott az égen. Nagy földrengés volt Bithüniában, és sok dolog felborult Nikaia városában.” (The Case for Christ, 111. o.) Origenes: Celsus ellen, 2. könyv, 14. fejezet, 437. o.; 2. könyv, 33. fejezet, 445. o.; 2. könyv, 59. fejezet, 455. o.

Thales (vagy Thallus) egy palesztin történetíró volt, akire Julius Africanus (aki Kr. u. 232–245 között írt) hivatkozik. Julius így ír: „Ezt a sötétséget Thallus a Története harmadik könyvében – véleményem szerint alaptalanul – napfogyatkozásnak nevezi.” (The Ante-Nicene Fathers, 6. kötet, 136. o.) A szövegkörnyezetben Julius arról értekezik, hogy az Artaxerxes rendelete és Krisztus keresztre feszítése közötti idő hogyan teljesítette be a Dániel 9-ben megjövendölt eseményeket. (Nincs azonban bizonyítékunk arra, hogy Thales földrengésről is beszélt volna.)

Irenaeus (182–188), a „Fragments from the Lost Writings” című mű 28. fejezetében, 573. oldalon (az Ante-Nicene Fathers-ben) megemlíti, hogy „amikor Jézus alászállt, sok lélek felemelkedett, és testükben látták őket.” Emellett a „Heresies ellen” című mű 4. könyvének 34. fejezetében, 512. oldalon így ír: „És az Úr szenvedéséhez kapcsolódó, előre megjövendölt jelenségek más esetben nem valósultak meg. Hiszen az ókori emberek közül senki halálakor sem fordult elő, hogy a nap délben lement volna, sem a templom függönye nem szakadt szét, sem a föld nem remegett, sem a sziklák nem hasadtak szét, sem a halottak nem keltek fel, sem ezek közül az emberek közül [az ókoriak közül] senki sem támadt fel a harmadik napon, sem nem került fel a mennybe… Ezért a próféták senki másról nem beszéltek, csak az Úrról, akiben mindezek a fent említett jelek egybeestek.”

Ignatius (Kr. u. 116 előtt), János apostol tanítványa, a Magnesiaiakhoz írt levelének 9. fejezetében említi azokat, akiket Jézus feltámasztott.

Alexandriai Kelemen a Stromata (193–202) 6. könyvének 6. fejezetében, a 491. oldalon így ír: „»De azok, akik elaludtak, holtan szálltak le, de élve emelkedtek fel.« Az evangélium azt mondja: »hogy sok elaludt test feltámadt« – nyilvánvalóan arra utalva, hogy egy jobb állapotba kerültek. Tehát a Megváltó tervének megfelelően egyetemes mozgás és átalakulás ment végbe.”

Ezeket a korai írókat – egyes szkeptikusok véleménye szerint – „megtévesztették és becsapták”, hogy ezt higgyék. Ugyanez vonatkozik más csodákra is, beleértve a feltámadást is: vagy a korai keresztényeket megtévesztették és becsapták, hogy ezt valóban megtörténtnek higgyék, vagy pedig nem. Nincsenek további szemtanúink, így vagy bízunk abban, amit az evangéliumírók mondtak, vagy nem. Ugyanez vonatkozik Pálra is, aki az 1 Korinthus 15:13–19-ben azt mondta, hogy ha a feltámadás nem történt meg, akkor Pál szerint prédikálása haszontalan volt, ő hamis tanú lenne, hitünk hiábavaló, és a keresztényeket minden embernél jobban meg kellene sajnálni. Az apostol Pálhoz hasonlóan én sem látok középútat.

Origenész (225–254) említi a földet borító sötétséget és a felhasadt sírokat a Celsus ellen című művének 2. könyvében, 33. fejezetében, 445. oldalon.

Alexandriai Dionüsziosz (Kr. u. 246–265) Máté evangéliumában említi a földrengést. „Basilides püspökhöz írt levél”, 1. kánon, 94. o.

Összefoglalva: okunk van elhinni, hogy kiválasztott személyek feltámadtak, mert:

1. Bízunk az evangéliumírókban és abban, ahogyan más dolgokról is beszámolnak.

2. A korai egyházi írók valóban említik ezt

3. Ezt egyébként is lehetetlen lenne ellenőriznie annak, aki nem ismerte az elhunytat, így a zsidó és római írók nem tudhattak erről.

4. A zsidó íróknak nem lett volna okuk ezt megemlíteni,

5. A feltámadt emberek esete Jézus feltámadásának árnyékába kerülne.

Félig egyetértek azzal, amit a földrengésekről mondtál. De ahelyett, hogy azt mondanám, hogy az evangéliumírók ezeket a kataklizmatikus eseményeket használják Isten beavatkozásának hatalmas jelentőségének és következményeinek szimbolizálására, inkább azt hiszem, hogy Isten használta fel ezeket a kataklizmatikus eseményeket. Az evangéliumok mellett ne felejtsd el a Jelenések könyvében szereplő földrengéseket, vagy azt, amikor Uzziás meghalt az Ézsaiás 6-ban. Emellett az egyháztörténelemben is, amikor János Krisztosztomot 403-ban száműzték Konstantinápolyból, akkor is volt földrengés. Nem lenne várható, hogy a korai írók kisebb földrengéseket rögzítenének. Ami a régióban előforduló kisebb földrengéseket illeti, csak Görögországról és Törökországról vannak részletes adataim. A Britannica Enciklopédia Görögországról és Törökországról a következőket írja:

1902 és 1946 között 58 földrengés történt

1947 és 1966 között 82 földrengés történt

1967 és 1976 között 45 földrengés történt

1977 és 1981 között 9 földrengés történt

Egy másik megjegyzés: a kumráni régészeti leletek arra utalnak, hogy Kr. e. 31-ben (Krisztus előtt) pusztító földrengés történt, ám Josephuson kívül egyetlen ókori író sem említi ezt az eseményt.

Következtetés: Úgy tűnik, két lehetőség közül kell választani (középút nincs)

1. Nem volt földrengés: Lehet, hogy az evangéliumíróknak igazuk van a kiváló erkölcsi tanításaikban, de olyan földrengésekről számoltak be, amelyek nem történtek meg. Nem bízhatunk abban, amit mondanak, legalábbis a valós eseményekkel kapcsolatban.

2. Földrengés: Az evangéliumírók szavainak megbízhatunk, és olyan földrengésekről számoltak be, amelyek valóban megtörténtek.

K: A Mt 27,52–53 szerint hogyan jöhettek ki a halottak a sírjaikból?

V: A Mindenható Istennek hatalma van arra, hogy bármit megtegyen, amit csak akar, beleértve a halottak feltámasztását is. Néhány szkeptikus azt állítja, hogy ez megsértené a természet törvényeit; nos, Isten alkotta a természet törvényeit.

A mennyei angyalok valószínűleg hasonlóan tekintenek a szkeptikusok szavaira, mint ahogy mi tekintünk a Wright fivérek korában sok szkeptikus szavaira, akik azt mondták: „az ember soha nem tud repülni”. Az aerodinamikai felhajtóerő felülírhatja a gravitációs törvényt, hát mennyivel inkább képes a Teremtő felülírni teremtésének törvényeit!

K: A Mt 27,52–53-ban, amikor az emberek Jézus feltámadásakor kijöttek sírjaikból, ez alátámasztja-e annak valószínűségét, hogy Mária testben felvitetett a mennybe, ahogyan egy katolikus író tanítja?

V: Nem. Ludwig Ott ezt nem bizonyítékként, hanem alátámasztó érvként hozta fel a Fundamentals of Catholic Dogma (1960) című művében, a 209. oldalon. Ez azonban két okból sem támasztja alá, hogy Mária testben felvitetett volna a mennybe:

a) Nem világos, hogy a sírjaikból előjövő emberek halandó testükben támadtak-e fel (mint Lázár), vagy feltámadtak-e.

b) Mária még életben volt (Jn 19,27; ApCsel 1,14), amikor Jézus meghalt és feltámadt a halálból, így ő nem tartozott volna ebbe a csoportba.

K: A Mt 27:54-ben a római százados azt mondta, hogy „egy Isten Fia”, vagy „az Isten Fia”?

V: Katonák voltak jelen arra az esetre, ha valaki megpróbálna bejönni és kiszabadítani a halálra ítélt férfiakat. A görög nyelvben van határozott névelő (angolul „the”), és azt itt nem használták. A szórend azonban azt mutatja, hogy határozott, vagyis „Isten fia” – a Believer’s Bible Commentary 1310. oldala szerint. Másrészt az Evangelical Commentary on the Bible 758. oldala azt jelzi, hogy mindkét értelmezés lehetséges.

K: A Mt 27:57–59-ben bátor volt-e Arimathiai József, amikor Jézus holttestét kérte?

V: Technikailag egy kivégzett bűnöző holtteste Róma tulajdonát képezte. Gyakran előfordult, hogy a rómaiak a holttesteket a kereszten hagyták rothadni, hogy a madarak táplálékul szolgáljanak. A zsidó törvények szerint azonban a húsvét idején nem volt megengedett, hogy a holttestet éjszakára a kereszten hagyják. Tehát ha egy római tisztviselő hajlandó volt rá, ésszerű volt engedélyt kérni a rómaiaktól, hogy elvihetik a holttestet eltemetésre. Előfordult, hogy a római tisztviselő pénzért megadta az engedélyt, bár nincs arra utalás, hogy Pilátus ebben az esetben így tett volna. Általában nem számított szokatlannak, ha valaki – talán egy rokon – kérte a holttest eltemetését. Amikor azonban József, aki nem volt rokon, kifejezetten kérte a holttestet, miután nem értett egyet Jézus halálos ítéletével, ezzel jelezte, hogy már nem csupán Jézus titkos követője. Ahogy a Believer’s Bible Commentary 1310. oldalán olvasható: „Valódi értelemben József gazdasági, társadalmi és vallási szempontból is eltemette magát, amikor eltemette Jézus holttestét. Ez a cselekedet örökre elválasztotta őt attól a hatalomtól, amely megölte az Úr Jézust.” Általában egy elítélt bűnöző holttestét a Hinnom-völgybe, a városi szemétdombra dobták, ahol a tűz vagy a vadállatok emésztették el. József azonban tiszteletteljes temetést akart. Valószínűleg nem tudta, hogy ezzel beteljesíti Ézsaiás 53:9-et, miszerint Jézus halálában a gazdagok között lesz.

K: A Mt 27:65-ben honnan tudjuk, hogy a „őrszemélyzetet állítottak” kifejezés 4–16 római katonára utal, és nem a templomi katonákra?

V: A görög szöveg mindkét értelmezést lehetővé teszi.

Kijelentő mód: már van őrségetek

Felszólító mód: vegyétek át ezt a római őrséget, amelyet nektek adok Íme a három lehetséges értelmezés, valamint mindegyik előnyei és hátrányai.

Már van saját templomi őrségetek: Ezt támasztja alá, hogy a templomi őrök tartóztatták le Jézust. Mivel a keresztre feszített bűnöző holtteste immár római tulajdon volt, engedélyt kellett kérniük Pilátustól a holttest őrzéséhez. Ezzel a nézettel ellentétes az a tény, hogy a zsidó papok pecsétje alig jelentett volna semmit, míg a Római Birodalom pecsétje – amely zsinórból és viaszból készült – nehezen hamisítható volt. Aki megtörte, annak halála lett volna a következménye.

Már kijelöltek nektek egy római őrt: Lehet, hogy a papokhoz már kijelöltek egy római őrt.

Vegyünk egy római őrt: Ezzel a nézettel szemben nincs egyértelmű példa arra, hogy az echein szót a „venni” értelemben használták volna akár a klasszikus, akár a hellenisztikus görög nyelvben.

Másrészt ezek zsidó őrök is lehettek, amint azt az is mutatja, hogy később a főpapoknak számoltak be, és nem Pilátusnak. De még a római őrök is vonakodnának zsidó szövetségesek nélkül visszatérni Pilátushoz, mivel ez saját halálos ítéletüket jelenthette volna.

K: A Mt 28,9-ben Jézus először Mária Magdolnának jelent meg, vagy először Péternek (Kefásnak), ahogyan Pál utal rá az 1Kor 15,5-ben?

V: Mária Magdolna volt az első ember, aki meglátta Jézust, de Péter volt az első apostol, aki meglátta Jézust. Valójában Pál nem mondta, hogy Péter volt az első ember, akinek Jézus megjelent. Azok közül, akiket Pál felsorolt, Péter volt az első a listáján, aki meglátta a feltámadott Jézust, őt követték a többi tanítvány, majd több mint 500 ember. Egyrészt talán Pál szándékosan nem említette a nőket, mert az akkori bíróságokon a nők tanúvallomását nem vették figyelembe, ahogyan azt a When Critics Ask című könyv 365–367. oldalán olvashatjuk. Másrészt talán Pál egyszerűen csak elfelejtette, hogy a nők Péter előtt voltak ott. Akárhogy is, nincs itt ellentmondás, mivel Pál soha nem mondta, hogy Péter előtt senki sem látta Jézust.

K: A Mt 28,11–15 szerint a főpapoknak meg kellett-e vesztegetniük az őröket, és honnan származott a pénz?

V: A főpapoknak valószínűleg nem kellett megvesztegetniük az őröket, mert azok attól tartottak, hogy az ügy kiderül. De a főpapok valószínűleg pánikba estek, és úgy gondolták, hogy az őrök megvesztegetése, valamint az, hogy „megnyugtatják” Pilátust (Máté 28:14), a legbiztonságosabb megoldás lenne. Nyilvánvalóan nagyon jártasnak érezték magukat az emberek megvesztegetésében. A megvesztegetésre szánt pénz a zsidók által a templomnak fizetett templomi adóból származott.

K: A Máté 28:12–15-ben milyen további példák vannak arra, hogy embereket nagy összegű pénzzel fizettek meg azért, hogy hazugságot terjesszenek, és miért teszik ezt az emberek?

V: Az emberek számos okból terjesztenek hazugságot pénzért. Ebben az esetben a katonák az életükért való félelem miatt tették ezt. Mások azért teszik, mert a pénzt többre értékelték, mint a becsületességüket. Egy harmadik ok az a vágy, hogy egy természetfeletti eseményt természetes magyarázattal helyettesítsenek. De „kapaszkodjanak meg”, mert íme néhány példa a történelem során elterjesztett, nagyon befolyásos hazugságokra.

A Hamis Dekretálék körülbelül 100 levélből állnak, amelyek „bizonyították”, hogy Péter azt mondta, megkapta a hatalmat Krisztus egyházának vezetésére, és ezt a hatalmat átadhatja a következő pápának stb. Ezenkívül azt is bizonyították, hogy a püspökök nem a helyi kormányzatnak, sem más egyházi vezetőknek voltak alárendelve, hanem kizárólag a pápának. Állítólag Kr. u. 78–731 között írták őket, de valójában Kr. u. 847–859 körül keletkeztek, többségüket Isidore Mercator írta Franciaországban. Bár a keleti ortodox egyház soha nem fogadta el őket, a római katolikus egyházban felhasználta őket az egyházi jog megalkotásához a wormsi (868), a kölni (887), a metzi (893) és a triburi (895) zsinatokon. Kr. u. 900–1100 között szinte mindenki egyetértett abban, hogy hamisítványokról van szó. Például miért idéztek a pápák olyan embereket, akik a haláluk után születtek? De mire bebizonyosodott, hogy hamisítványokról van szó, már elvégezték a feladatukat: megerősítették a római katolikus egyház hatalmát és gazdagságát.

A „Cion bölcseinek jegyzőkönyvei”: egy hamis szöveg, amelyet állítólag zsidó vének írtak arról, hogyan lehet csődbe vinni a nem zsidó üzletembereket, és végső soron hogyan lehet átvenni a hatalmat. Valójában egy antiszemita orosz nem zsidó írta, valószínűleg Szergej Nilus, 1901 és 1903 között. Még azután is, hogy egy brit újság leleplezte hamisítványként, felhasználták arra, hogy világméretű zsidó összeesküvést próbáljanak bizonyítani, és a kiadása után orosz pogromok kezdődtek a zsidók meggyilkolására és vagyonuk elkobzására. A nácik 1933-as hatalomra kerülése után kötelező olvasmány volt a német iskolások számára.

Dohányzás: Az 1950-es évek elején orvosi tanulmányok kimutatták az ok-okozati összefüggést a dohányzás és a tüdőrák között. A dohányipari vállalatok azonban hevesen kétségbe vonták ezeket az állításokat. Még 2005-ben is, a skóciai McTear kontra Imperial Tobacco perben azzal érveltek, hogy nem lehet bizonyítani, hogy egy személy dohányzása okozta a tüdőrákot. Mellékesen megjegyezzük, hogy az Egyesült Államok évente körülbelül 32 milliárd dollárt szed be a dohányadóból.

MMR-oltások: 1998-ban Andrew Wakefield a brit orvosi folyóiratban, a Lancetben publikált egy cikket, amelyben összefüggésbe hozta az oltásokat az autizmussal. Ezt követően az MMR-oltások aránya drámaian visszaesett Nagy-Britanniában. Más tanulmányok megpróbálták megismételni Wakefield eredményeit, de nem sikerült összefüggést találniuk. Wakefield elhallgatta, hogy anyagi támogatást kapott az oltóanyag-gyártókat beperelő ügyvédektől, akik a tanulmányát felhasználhatták volna az ügyük alátámasztására. Wakefield azt állítja, hogy nem volt anyagi érdekeltsége, de valójában 43 millió dollárt akart keresni tesztkészletek eladásával. Miután ez napvilágra került, a Lancet hivatalosan visszavonta Wakefield cikkét, és megtiltották neki, hogy Nagy-Britanniában továbbra is orvosként praktizáljon. Ezért az Egyesült Államokba költözött, hogy ott folytassa orvosi gyakorlatát, és 2016-ban elkészítette a Vaxxed: From Cover-Up to Catastrophe című filmet.

Katolikusok ellen Odishában: Lakshmanananda Saraswati népszerű hindu vezetőt maoisták gyilkolták meg, amit a maoisták később be is ismertek. Végül öt katolikus, a World Vision egyik alkalmazottja és néhány maoista került letartóztatásra. Katolikusok ellen zavargások törtek ki, és öt hindut tartóztattak le egy katolikus ház felgyújtása miatt. A bíróság azonban mindannyiukat szabadon engedte. További információkért látogasson el a https://en.wikipedia.org/wiki/Murder_of_Lakshmanananda_Saraswati oldalra.

A keresztények ellen Indiában: Egyébként, 2022. február 10. körül a texasi Friscóban a Global Hindu Heritage Foundation (GHHF) adománygyűjtő rendezvényt szervezett, amelynek bevételéből többek között az indiai templomok lebontását finanszíroznák, amelyekről azt állítják, hogy „törvénytelenül épültek”.

A pénzért való hazugságterjesztés nem szűnt meg.

További információkért lásd az alábbiakat. (2023. március 18.)

https://en.wikipedia.org/wiki/The_Protocols_of_the_Elders_of_Zion, https://en.wikipedia.org/wiki/Vaccine_hesitancy

https://en.wikipedia.org/wiki/Andrew_Wakefield

https://en.wikipedia.org/wiki/Tobacco_politics

https://www.thequint.com/us-nri-news/hindutva-fundraiser-frisco-texas-global-hindu-heritage-foundation-demolition-of-illegal-churches-tirupati-ghar-wapsi.

K: A Mt 28:19-ben hogyan tehetjük „tanítványokká” az összes népet, ahelyett, hogy csak hallgatókká vagy megtértekké tennénk őket?

V: Először imádkozzunk és hirdessük az evangéliumot, de ez csak az első lépés. Amikor valaki hitet tesz Krisztusban, a munkánk nem ér véget; inkább a tanítványság kezdődik el. Valakinek időt kell szánnia arra, hogy – talán hetente – egyénileg vagy csoportban foglalkozzon azzal a személlyel, megtanítsa neki a hit alapjait, és azt, hogyan kell Krisztusért élnie a saját környezetében. Csak hirdetni, vagy csak hirdetni és embereket üdvözíteni könnyebb, mint amit Jézus itt kér tőlünk. Egy olyan szakmában, mint a vízvezeték-szerelők, villanyszerelők stb., általában három szint van: tanonc, segéd és mester. A mester, vagy inkább a segéd képezné ki a tanoncot, a mester pedig esetleg a segédet. Az egyházban szükségünk van az új keresztények alapképzésére, valamint a „segéd” keresztények számára szóló, érettebb képzésre. De mindkét esetben: mikor tanítottál utoljára valakit?

K: A Mt 28,19-ben, mivel csak egy Isten van, hogyan lehet Jézus Isten, és hogyan lehet igaz a Szentháromság?

V: Az Egy Istennek lehet „többes száma” anélkül, hogy különálló istenek lennének. Még a Koránban is, amikor Allah szól, a „mi” (Nahnu) és az „én” szavakat használja.

Isten nem kötött az ember korlátaihoz, és Isten úgy tudja kinyilatkoztatni magát nekünk, ahogyan csak akarja.

A Szentírásban háromság szerepel: Máté 28:19; 1 Péter 1:2; Efézus 2:18; Jelenések 4:8; 2 Korinthus 13:14; János 15:26.

Csak egy elválaszthatatlan Isten van. Mózes 4. könyve 4:35–39; 6:4; Ézsaiás 43:10–12; 44:6,8; 45:5–6,14,21; 46:9; 1. Timóteus 1:17; 6:15–16.

Három különálló személy: Máté 3:16-17; Lukács 3:21-22; János 1:1; 6:38; 14:31; 15:26; 16:28; 17:5; Apostolok cselekedetei 5:31-32; Márk 10:38-40

Jézus Isten. János 1:3; Kolossé 1:16–17; Zsidók 1:6–9; János 9:38; 2 Korinthus 11:3; János 20:28–29; Jelenések 5:8–9; 22:20

A Szentlélek Isten. Róma 8:9-16; Lukács 1:35; 1 János 4:12-16; 1 Korinthus 3:16 vs. 1 Korinthus 6:19; ApCsel 5:4

Természetükben, dicsőségükben és tiszteletükben egyenlőek. János 5:18; 5:23; Kolossé 2:9-10; (Ézsaiás 44:6; Jelenések 1:8 vs. Jelenések 1:17-18; 22:13)

Szerepükben és rangjukban különböznek egymástól. 1 Korinthus 11:3; 1 Korinthus 15:25-28; Máté 12:18; Efézus 1:3,17; János 1:33; 14:16,26,28; Róma 8:26-27.

Egyébként az, hogy Jézus a Szentháromság része, nem jelenti azt, hogy Jézus egyharmada Istennek, éppúgy, ahogy egy asztal magassága sem az asztal egyharmada. Istent nem lehet matematikával magyarázni, de ha megpróbálnánk, a Szentháromság nem 1 + 1 + 1 = 1 lenne, hanem 1 szor 1 szor 1 = 1.

K: A Mt 28:19, Mt 24:36 és Mt 3:16-17 alapján mi a modalizmus, és miért téves?

V: A Szentháromság azt tanítja, hogy egy elválaszthatatlan Isten létezik három különálló személyben. A modalizmus azt tanítja, hogy egy Isten van, aki egyszerre elválaszthatatlan és egyetlen személy. Valójában kétféle modalizmus létezik. A patripassianizmus szerint az Atya az a Fiú, aki a Szentlélek. A dinamikus modalizmus szerint az Atya lett a Fiú, aki pedig a Szentlélek lett. Mindkét modalizmus-fajta téves a következő okok miatt.

1. Jézus azt mondta: „Az Atya nagyobb nálam” (János 14:28). Bár Jézus, amikor ezt mondta, megfosztotta magát földi dicsőségétől, az a tény továbbra is fennáll, hogy ha az Atya nagyobb nála, akkor különbség van az Atya és a Fiú között.

2. Ha a modalizmus igaz lenne, akkor Jézusnak ventriloquistának, bűvésznek és végső soron hazugnak kellett volna lennie a keresztségénél (Máté 3:16–17; Márk 1:10–12; Lukács 3:21–22). Amíg a földön volt, Jézus alárendeltje volt az Atyának (Zsidók 5:7–8). Ennek semmi értelme nem lenne, ha nem lenne senki más, akinek Jézus alárendelt lenne.

3. Hasonlóképpen, Jézus azt tette, amit az Atya parancsolt (János 14:31). Jézus a Zsidókhoz írt levél 5:8 szerint tanulta meg az Atya iránti engedelmességet.

4. A Máté 24:36 szerint senki sem tudja, mikor jön el Krisztus visszatérésének napja vagy órája, még a Fiú sem, hanem csak az Atya. Így tehát – legalábbis amíg Jézus a földön volt – különbség volt az Atya tudása és Jézus tudása között. Noha egyes görög kéziratokban nem szerepel a „sem a Fiú” kifejezés, a legjobb minőségű görög kéziratokban, valamint a görög kéziratok többségében szerepel a „sem a Fiú” kifejezés.

5. Jézust valaki más küldte, ha a János 5:36–37; 6:29,38-nak van bármilyen értelme. A menny nem volt üres, amikor Jézus eljött.

6. Mivel az Atya adományozott valamit a Fiúnak, és hatalmat adott a Fiúnak a János 5:22, 26, 27-ben, ez azt mutatja, hogy az Atya és a Fiú különálló személyek.

7. Miért imádkozott volna Jézus az Atyához, vagy miért kért volna valamit az Atyától a János 17:5-ben, a János 14:16-ban, 26-ban, 28-ban és más helyeken, ha Jézus csak önmagához beszélt volna? Továbbá, mivel Jézus imáit úgy ábrázolták, mintha valaki mással beszélgetne, a Biblia félrevezető lenne, ha nem lenne senki más, akivel Jézus beszélgetett volna.

8. Ki az, akinek a Szentlélek közbenjár értünk a Róma 8:26–27-ben?

9. Ha Jézus szolga volt, akkor kinek a szolgája volt Jézus a Máté 12:18-ban?

10. Ki volt az, aki a Golgotán elhagyta Jézust a Márk 15:34 és a Máté 27:46 szerint?

11. Egyéb versek, amelyek ezt a különbséget mutatják: János 1:33; 1 Korinthus 11:3; 15:25–28; Efézus 1:3, 17; Zsidók 1:9

Íme néhány idézet Witness Lee-től, a helyi gyülekezet alapítójától. A helyi gyülekezeteknek vannak „Christians on Campus” (Keresztények az egyetemen) nevű hallgatói csoportjaik. Általában gyülekezeteiket „A [város neve]-i gyülekezet” néven nevezik.

„Így a Szentháromság három Személye Isten gazdaságának folyamatában három egymást követő lépcsőfokká válik.” W. Lee. Isten gazdasága, Living Stream, 1968, 10. o.

„Hasonlóképpen az Atya, a Fiú és a Szentlélek nem három Isten, hanem egy Isten három szakasza, amelyet birtokolhatunk és élvezhetünk.” W. Lee: A háromságos Istenről, Living Stream, dátum nélkül, 31. o.

„A mennyekben, ahol az ember nem láthatja, Isten az Atya; amikor az emberek között nyilvánul meg, Ő a Fiú; és amikor az emberekbe belép, Ő a Szentlélek. Az Atya a Fiúban nyilvánult meg az emberek között, és a Fiú a Szentlélekké vált, hogy az emberekbe belépjen. Az Atya a Fiúban van, és a Fiú a Szentlélekké vált – a három egyetlen Isten.” W. Lee. A Háromságos Istenről, Élő Patak, dátum nélkül, 8–9. o.

A halál és a feltámadás után Ő [a Fiú] a Szentlélekké vált, akit a tanítványokba lehelt. W. Lee. A háromságos Istenről, Living Stream, dátum nélkül, 8. o.

„...a Fiú a Lélekké vált, hogy belőle az élet vizeként ihassunk...” W. Lee. A háromságos Istenről, Living Stream, dátum nélkül, 8. o.

„...Tudjuk, hogy az Úr a Fiú, és hogy Őt Atyának is nevezik... Most pedig azt olvassuk, hogy Ő a Szentlélek. Tehát tisztában kell lennünk azzal, hogy Krisztus, az Úr, a Szentlélek is.” W. Lee. Krisztus mindent magába foglaló Szentlelke, Living Stream, 1969, 4., 6., 8. o.

Vegyük észre, hogy ezt cáfolják a válasz elején idézett versek.

K: A Mt 28:19-ben mit jelent pontosan a „nevében” kifejezés?

V: Az Újszövetséget görögül írták, azzal a kivétellel, hogy Papias szerint a Máté-evangéliumot a héber nyelven írták. Tehát meg kell kérdeznünk, mit jelentett ez a kifejezés ezekben a nyelvekben.

A görög irodalomban a „nevében” kifejezés pénzügyi vagy számviteli célt jelöl, például: „ezt a pénzt a számlatulajdonos nevében helyezték letétbe”.

A héber irodalomban a kifejezés jelentése sokkal tágabb, mint a görögben, bár magában foglalja a görög jelentést is. Héberül kapcsolatot teremt valamivel vagy valakivel. Például amikor egy zsidó rabszolgát vásárolt, azt néha „a rabszolgaság nevében” keresztelték meg. Ha egy zsidó felszabadított egy rabszolgát, azt „a szabadság nevében” keresztelték meg. A zsidók számára mi lenne a különbség egy állat egyszerű levágása és egy állat Istennek való feláldozása között? Az állatot „az égőáldozat nevében” (vagy bűnáldozat, vagy másfajta áldozat nevében), „az oltár tüzének nevében”, „az illatos áldozat nevében”, „Isten nevében” vagy „Isten tetszésének nevében” ölték meg.

Tehát amikor egy hívőt megkereszteltek, ezek egyenértékűek voltak:

„az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” (Máté 28:19)

„Jézus Krisztus nevében” (ApCsel 2:38; 10:48),

„az Úr Jézus nevében” (Apostolok cselekedetei 19:5)

„Krisztusba” (Galátus 3:27)

„Krisztus Jézusba” (Róma 6:3-4)

K: Mivel a modalizmus téves, de az Atya és a Fiú nagyon közel állnak egymáshoz, mennyire közel állnak egymáshoz a Máté 28:19-ben?

V: Bár a Szentírás nem ad sok részletet, hat dolgot mondhatunk erről.

1. Ahogy Jézus az Atyában van, úgy mi is Jézusban vagyunk, és Jézus bennünk van

Kapcsolat van ezek között a viszonyok között: Atya–Jézus, Jézus–mi, mi–Jézus. János 14:20; 17:23; 6:57

Mindazonáltal a Szentháromságban több van, mint csupán ez az analóg kapcsolat. Máté 28:19; János 1:1,18; Filippi 2:6-7; Kolossé 1:15

Az Atya, Jézus és mi mindannyian osztozunk bizonyos dolgokban, például az örök életben. János 16:13–15

Az Atya és Jézus mindent közösen „birtokolnak”. János 16:15; 17:10. A Szentlélek ezt kinyilatkoztatja nekünk. János 16:14–15

Mindazonáltal az Atyának nincsenek olyan dolgai, amelyekben Jézussal közös részünk lenne az Ő emberi születése után. Zsidók 1:6-10; 2:14; 7:3

2. Ahogyan az Atya és Jézus egyek, úgy nekünk is egynek kell lennünk

Bizonyos szempontból úgy kell egyek lennünk egymással, ahogyan az Atya és Jézus is egyek. János 17:11, 21–22

Mindazonáltal Ők olyan módon egyek, ahogyan mi nem lehetünk egyek. János 5:23

3. Az Atya Jézusban él

A földön az Atya Jézusban élt. János 10:38; 14:10–11. Jézus tele volt a Szentlélekkel. Lukács 4:1, 18

Ha valóban ismered Jézust, akkor ismered az Atyát is, és láttad az Atyát. János 14:7–9

Mindazonáltal az Atya nem lett Jézus, nem fejlődött Jézzá, és nem változott át Jézzá. Zsidók 13:8; 1:9; János 14:10,24,26; 15:1; 16:27-28,32; 17:5

4. Jézus az Atyában él

A földön Jézus az Atyában volt. János 10:38; 14:11

Mindazonáltal ők különálló személyek; Jézus nem volt hasbeszélő. Máté 3:16; János 8:18. Jézust elhagyták a Golgotán. Márk 15:34; Máté 27:46

Senki sem juthat az Atyához, csak Jézuson keresztül. János 14:6; 6:45; ApCsel 4:12

Mindazonáltal, bármennyire is közel álltak egymáshoz a földön, Jézus mégis az Atyához ment volna. János 14:12; Márk 16:19; János 20:17

Jézust Örök Atyának nevezik, ami arra utalhat, hogy ő az örök élet forrása. Ézsaiás 9:6

Mindazonáltal Jézus nem lett az Atya, nem fejlődött az Atyává, és nem változott át az Atyává. Zsidók 13:8; János 20:17; 14:10,24,26; 15:1

5. Isten/az Atya/Krisztus/a Szentlélek bennünk van

Az emberek rajtunk keresztül és bennünk látják Istent.

Mindazonáltal Isten nem kizárólag bennünk él, ahogyan a csillagok sem léteznek kizárólag a távcsövekben. 1 Timóteus 6:16; Jeremiás 23:24; Jelenések 19:11

Az Atya/Jézus/a Szentlélek valójában minden hívőben lakozik/otthont teremt. János 14:17,23; 17:26; Róma 8:9-11; Galata 4:6; 1 Korinthus 6:19; 1 János 4:15-16; 2 Timóteus 1:14

Mindazonáltal Isten/az Atya/Krisztus/a Szentlélek nem vált belénk, és nem változott bűnös emberré. Jakab 1:13; Zsidók 4:15; 1 Péter 2:22; 1 János 3:5

Isten bennünk és rajtunk keresztül munkálkodik és cselekszik. Filippi 2:13; példák: 1 Korinthus 15:10; Róma 15:18-19

Isten népe, az egyház, együttesen Krisztus teste. 1 Korinthus 6:15; 10:17; 12:27; Efézus 4:12; Kolosszus 1:24.

Mindazonáltal mi nem vagyunk Krisztus fizikai teste. Kolossébeliek 1:22. Isten nem korlátozódik arra, hogy rajtunk keresztül cselekedjen. Mózes 1; Apostolok cselekedetei 9:1-6; Jelenések.

Ha segítünk vagy nem segítünk másoknak, az ugyanaz, mintha Jézus Krisztusnak segítenénk vagy nem segítenénk. Máté 25:35–45; János 13:20; Apostolok cselekedetei 9:4–5; 22:7–8; 26:14–15.

Ennek ellenére az emberek közvetlenül dicsérhetik vagy szidalmazhatják Istent anélkül, hogy a hívőkkel bármit is tennének. Róma 1:18–32; Jelenések 9:20–21

6. Istenben/az Atyában/Krisztusban/a Szentlélekben élünk

Jézusban és az Atyában vagyunk. János 17:21; Kolossé 2:6,12; 3:3-4; 1 János 4:12,15-16; 5:20.

Jézus Krisztusban és az Ő szeretetében kell maradnunk. János 15:1-9; 1 János 2:27

Mindazonáltal jelenleg még nem vagyunk teljes mértékben Istennél; még el kell mennünk, hogy Istennél lehessünk. 2 Korinthus 5:8; 1 Korinthus 13:12; Filippi 1:23

Mivel Jézus él, mi is élni fogunk. János 14:19; Kolossé 3:4; 1 Korinthus 15:12-22

Mindazonáltal nem válunk Istenné vagy Krisztussá, nem fejlődünk, nem alakulunk át, hanem istenivé és Krisztus-szerűvé válunk. Ézsaiás 42:8; 43:10; Róma 8:29; 1 János 3:2; Filippi 3:21

Krisztusban új teremtmények vagyunk. 2 Korinthus 5:17. Krisztus gondolkodásmódja van bennünk. 1 Korinthus 2:16.

Mindazonáltal nem válunk zombikká; továbbra is megmarad a saját (megújult) gondolkodásmódunk és személyiségünk. 1 Korinthus 6:2-6; 11:13; 13:11+14:20; Róma 14:5-6

K: A Máté 28:19-es verset eltorzították-e a niceai zsinat idején, mivel Eusebius a niceai zsinat előtt 18 alkalommal idézi anélkül, hogy megemlítené a Szentháromságot, míg a niceai zsinat után már csak a Szentháromságra utaló formulával idézi? Victor Paul Wierwille, a The Way alapítója, ezt állította a Jesus Christ is Not God (Jézus Krisztus nem Isten, 1981) című könyvében, 19–20. oldalon.

V: Ez a „csendből származó érv” több okból is hamis. Bár a caesareai Eusebius elsősorban történész volt, nem annyira teológus, még Wierwille is elismeri, hogy Eusebius a niceai zsinat után is idézi ezt a verset.

Másodszor, és ami a legfontosabb: számos keresztény író már évszázadokkal Eusebius előtt teljes egészében idézte ezt a verset.

A Didaché (kb. 60–120) 7. fejezetében (379. o.) így idézi: „Miután mindezeket elmondtad, keresztelj az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, élő vízben [azaz folyó vízben]. De ha nincs élő víz, keresztelj más vízben; és ha hidegben nem tudsz, melegben. De ha az sincs, önts vizet háromszor a fejére az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Irenaeus (182–188) így idézte: „Menjetek, és tanítsatok minden népet, megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” (Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 17. fejezet, 1. szakasz, 444. oldal)

Tertullianus (198–220) ezt a verset kissé másképp fogalmazza meg: „Ő [Jézus] távozásakor az Atyához a tizenegy másiknak azt parancsolta, hogy »menjetek, és tanítsátok meg minden népet, akiket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kell megkeresztelni«.” A „Heresziák elleni írás” című mű 20. fejezet, 252. o.

Tertullianus a „A keresztségről” című művében (13. fejezet, 676. oldal) kissé másképp fogalmaz: „Isten, mondja [Jézus], »tanítsátok a nemzeteket, megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében«.”

Hippolytus (222–235/6) így idézi: „Menjetek el, és tanítsátok meg minden népet, megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” A Noetus-féle eretnekség ellen című mű, 14. fejezet, 228. oldal

„Értekezés Novatianus ellen” (254–256) 3. fejezet, 658. o. „Menjetek, és hirdessétek az evangéliumot a népeknek, keresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Vagyis ugyanaz a Szentháromság, amely Noé idején a galambon keresztül szimbolikusan működött, most az egyházban a tanítványokon keresztül szellemileg működik.”

Értekezés az újrakeresztelésről (kb. 250–258) 7. fejezet, 671. oldal „Menjetek, tanítsátok a népeket; kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

A hetedik karthágói zsinat (258) 567. o. Munnulus Girbából így szólt: „… különösen a keresztség Szentháromságában, amint Urunk mondja: »Menjetek, és kereszteljetek meg a népeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.«”

A hetedik karthágói zsinat (258) 569. o. Vincentius Thibarisból így szólt: „Menjetek, tanítsátok a népeket, és kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Petaui Victorinus (Kr. u. 307 előtt) így idézi: „Ő [Jézus] elküldte az apostolokat, mondván: »Menjetek, tanítsátok az összes népet, keresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.«” Kommentár a Jelenések könyvéhez, első fejezet, 15. szám, 345. o.

Akkor miért próbálja Wierwille elhomályosítani a kérdést azzal, hogy az Eusebius által idézett részek dátumain vitatkozik, amikor ennyi más, korábbi író is nagyon egyértelműen fogalmazott?

Végül lásd a következő kérdést, amelyben más dolgokról is szó esik, amit a korai keresztények a Szentháromságról mondtak.

K: A Mt 28,19-ben mi volt a korai egyház tanítása a Szentháromságról?

V: Íme néhány közülük.

Mathetes Diognetushoz (kb. 130–200)

„Ahogyan egy király elküldi fiát, aki szintén király, úgy küldte Ő is Őt; mint Isten(1) küldte Őt; az emberekhez küldte Őt; Megváltóként küldte Őt...” 7. fejezet A (1) lábjegyzet szerint az „Isten” szó itt az elküldött személyre utal.

Justinus vértanú (kb. 138–165)

„Mert amikor kimondunk egy szót, megteremtjük azt a szót; de nem úgy, hogy elválasztanánk tőle, és ezzel csökkentenénk a bennünk [maradó] szót, amikor kimondjuk; és pontosan úgy, ahogyan azt a tűz esetében is látjuk, amely nem csökken, amikor [másikat] meggyújt, hanem ugyanaz marad;... A Bölcsesség Szava, aki maga is ez az Isten, akit a mindenek Atyja nemzett, és aki Szó, Bölcsesség, Hatalom és a Nemző dicsősége, tanúskodni fog mellettem...” Párbeszéd Trifóval, 61. fejezet. Valójában az 57–63. fejezetek mindegyike Jézus istenségét tárgyalja.

Theophilus Antiochiai (168–181/188)

„Hasonlóképpen a fényforrások [nap, hold és csillagok] megjelenése előtti három nap is a Szentháromság (görögül triád) szimbóluma, Istené, az Ő Igéjéé és az Ő bölcsességéé.” Autolykoshoz című mű, 2. könyv, 15. fejezet, 101. oldal.

Teofil, Antiochia püspöke (168–181/188)

„Mert maga az isteni írás tanítja nekünk, hogy Ádám azt mondta, hallotta a hangot. De mi más lehet ez a hang, mint Isten Igéje, aki egyben az Ő Fia is?” Theophilus Autolycushoz, 2. könyv, 22. fejezet, 103. oldal

Iréneusz (182–188)

„De hogy Ő [Jézus] önmagában, minden valaha élt ember felett állva Isten, Úr és Örök Király, valamint a Megtestesült Ige, akit minden próféta, az apostolok és maga a Szentlélek hirdetett, azt mindenki láthatja, aki akár csak a legkisebb mértékben is részesült az igazságból.” (Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 19.2. fejezet, 449. o.).

„Tudd meg, hogy minden ember vagy üres, vagy teli. Mert ha nincs benne a Szentlélek, akkor nincs ismerete a Teremtőről; nem fogadta be Jézus Krisztust, az életet; nem ismeri a mennyben lévő Atyát;...” (Ireneusz: Az eretnekségek ellen 3:16)

„Ő [az egyház] is hisz ezekben a [tanbeli] pontokban, mintha egyetlen lelke lenne... Hiszen a Németországban alapított egyházak nem hisznek és nem adnak át semmi mást, ahogyan a spanyolországiak, a galliaiak, a keletiek, az egyiptomiak, a líbiaiak sem, sem...”

Alexandriai Kelemen „a Szent Háromságról” beszélt a Stromata (193–202) című művében, 5. könyv, 14. fejezet, 468. oldal.

Tertullianus (kb. 213)

„Az Ige tehát mindig az Atyában van, ahogyan Ő mondja: »Én az Atyában vagyok«; és mindig Istennél van, amint meg van írva: »És az Ige Istennél volt«; és soha nem válik el az Atyától, sem nem más, mint az Atya, mivel »Én és az Atya egy vagyunk«.” A Praxeas ellen című mű 8. fejezete.

Hippolytus (Kr. u. 170–235/6), miután idézett a János 1:1-ből

„Ha tehát az Ige Istennél volt, és egyben Isten is volt, mi következik ebből? Vajon azt mondaná-e valaki, hogy két Istenről beszél? Én valóban nem két Istenről fogok beszélni, hanem egyről; két Személyről azonban, és egy harmadik rendről (elrendezésről), nevezetesen a Szentlélek kegyelméről. Mert az Atya valóban Egy, de két Személy van, mert ott van a Fiú is; és ott van a harmadik, a Szentlélek. Az Atya elrendeli, az Ige végrehajtja, és a Fiú megnyilvánul, akiken keresztül hiszünk az Atyában. A harmónia rendje egyetlen Istenre vezethető vissza; mert Isten Egy. Az Atya parancsol, a Fiú engedelmeskedik, a Szentlélek pedig megértést ad; az Atya mindenek felett áll, a Fiú mindenekben jelen van, a Szentlélek pedig mindenekben lakozik. És nem tudunk másképp gondolni az egyetlen Istenre, csak úgy, hogy igazán hiszünk az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.” A Noétosz-féle eretnekség ellen, 14. fejezet.

Atanáz (296–373)

„Összeforrva, de nem keveredve; megkülönböztetve, de nem elválasztva. Oszthatatlanul és fokozatok nélkül.” Prédikáció a Lukács 10:22-ről „Mert csak a kereszten hal meg az ember kinyújtott karokkal. Ezért illett az Úrnak ezt is elviselnie, és kinyújtania karjait, hogy az egyikkel az ősi népet, a másikkal pedig a pogányokat vonzza magához, és mindkettőt egyesítse önmagában.” Megtestesülés 25:3

Kappadókiai Bazil (329–379)

„miközben pedig azt kellene vallaniuk, hogy az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten, ahogyan azt az isteni szavak tanították nekik...” 8. levél a caesareaiakhoz (116. o.)

Hilár (355–367/368)

„Isten cselekedetei tehát meghaladják emberi természetünk megértését, és nem illeszkednek be ésszerű gondolkodási folyamatunkba, mert a határtalan örökkévalóság működése a dolgok mérésének végtelen megértését igényli. Így tehát nem az értelem következtetése, hanem a hatalom korlátja az, amikor Isten emberré lett, amikor a Halhatatlan meghal, amikor az Örök eltemetetik. Másrészt viszont nem a gondolkodásmódunktól, hanem a mindenhatóságtól függ, hogy Ő emberből Istenként, halottból halhatatlanként, eltemetettből pedig örökkévalóként jelenik meg. Ezért Isten Krisztusban, az Ő halála által újjáéleszt minket.” A Szentháromságról, 1. könyv, 13. fejezet, 44. o.

„Mivel ha a dolgok nem azonos természetűek, soha nem részesülnek egyenlő tiszteletben, és a tisztelet egyenlősége nem eredményez elválasztást azok között, akiket tisztelnek. De a születés misztériuma megköveteli a tisztelet egyenlőségét.” (János 5:23 alapján)

Nüsszai Gergely (335–394)

„Amikor azt mondjuk, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek Istensége egy, és mégis megtiltjuk az embereknek, hogy azt mondják: »három Isten van«?” A „Nem három Isten” című műből

Ambrus, Milánói (340–397)

„Ezek a szavak tehát Istenre vonatkoznak, akinek a neve méltósága és igazsága [mind az Atyára, mind] a Fiúra egyaránt vonatkozik.” A keresztény hitről 3:3:17.

Összefoglalás

Az egyházban nem voltak nem-trinitaristák. A gnosztikusokat, az arianusokat és más eretnekeket kizárták az egyházból. A Jehova Tanúi, a mormonok és mások tanai modern kitalációk.

K: Mit hitt a korai egyház a Szentháromságról a Mt 28:19 alapján?

V: A következő korai és a nikaiai zsinat utáni egyházi vezetők tanították a Szentháromság tanításait. Érdekes megjegyezni, hogy a Jehova Tanúi „Watchtower” című kiadványa, a „Hinned kell-e a Szentháromságban?” című cikk a korai egyházi írók többségét idézi annak érdekében, hogy bebizonyítsa: ők nem hittek a Szentháromságban.

K: Mivel a Máté 28:19-ben a „Szentháromság” szó nem szerepel a Bibliában, hogyan lehet a Szentháromság bibliai és így igaz?

V: Az Ószövetség és az Újszövetség, az elragadtatás, a misszió, a tanítványság vagy az evangélizáció szavai sem találhatók meg a Bibliában. Az „egység” kifejezés, arabul tawhid, szintén nem szerepel a Koránban. Az, hogy címkéket adunk a bibliai fogalmaknak, nem teszi azokat sem igazabbá, sem kevésbé igaznak. Hogyan nevezzük azt a Hármat, akik megosztják azt a közös Nevet, amelyben meg kell keresztelkednünk?

A muszlimok számára ugyan a „Szentháromság” szó nem szerepel a Bibliában, de az „egység” kifejezés, a tawhid sem található meg a Koránban. Az utolsó napi szentek, a mormonok számára pedig az „örök fejlődés” kifejezés sem szerepel a Mormon könyvében.

K: Miért nem tudom elképzelni a Szentháromságot a fejemben a Mt 28:19 alapján?

V: Nem is kell elképzelned. Nem tudod elképzelni, hogy Isten mindenható, mindenütt jelen lévő, vagy hogy mi az örökkévalóság, de az emberi korlátok nem korlátozzák Istent. Elvárnád-e magadtól, hogy teljesen megértsd a Végtelen Istenről szóló mindent? És egyáltalán, hogyan határozza meg és korlátozza az elméd, hogy mi is Isten valójában? Azonban megérthetjük azt, amit Isten kinyilatkoztatott magáról.

El kell ismerni, hogy a Szentháromság három okból is zavarba ejtő lehet.

1. Isten igazsága gyakran zavarba ejti a meg nem térteket.

2. A hamis tanítók tovább növelték a zavart. Például a Jehova Tanúi nem fogadják el a Szentháromságot, de maguk is gyakran vagy félreértelmezik azt a Szentháromságot, amelyet elutasítanak, vagy egyáltalán nem is tudják, mi is az a Szentháromság, amelyet elutasítanak. Míg egyes mormonok azt állítják, hogy elutasítják a Szentháromságot, sok olyan mormonnal találkoztam, akik azt mondták, hogy elfogadják a Szentháromságot. Azok azonban, akikkel beszéltem, nem tudták, mi is az valójában. A Szentháromság sokkal több annál, hogy a három egyszerűen egy legyen a szeretetben, a szellemben és a célban.

3. Nem hibáztathatjuk csak a szektákat. Sok igazi keresztény maga sem rendelkezik megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy világosan elmagyarázza a Szentháromságot.

K: A Mt 28:19-ben szereplő Szentháromság egyszerűen nem illik az én Isten-képembe.

V: Döntened kell, hogy követed-e Istent, függetlenül a saját előítéleteidtől, vagy csak a saját képedet, bálványodat vagy istenedet követed.

K: A Mt 28:19-ben, ha a Szentháromság igaz, akkor Jézus 1/3-a Istennek?

V: Nem, a Szentháromságról szóló ilyen félreértelmezés emberi érvelés, és méghozzá nem is túl jó. Az íróasztal magassága nem az íróasztal 1/3-a.

Jézusban van Isten teljessége a Kolossébeliekhez írt levél 2:9 szerint. Ahogyan nevetséges azt mondani, hogy mivel a nap fényt ad, nem adhat hőt, úgy az sem jelenti, hogy mivel Jézusban van Isten teljessége, az Atya és a Szentlélek ne rendelkezhetnének Isten teljességével.

K: A Máté 28:19-ben szereplő Szentháromság fogalma a babiloni és asszír vallásokból származik, amelyek háromtagú istencsoportokkal rendelkeztek?

V: Nem. Amikor Jézus azt mondta, hogy kereszteljenek az Atya, a Fiú és a Szentlélek ____-ában, Jézus a „név”-et használta, nem pedig a „nevek”-et. A hármas istencsoport a többistenhit, amelyben három különálló lény és három különálló isten van. A Szentháromság egy elválaszthatatlan Isten és három különálló személy.

Másrészt, ha csupán egy lény három része lennének, a görög szövegben az állhatna, hogy „az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”, de valójában nem így van. Az „Atya”, „Fiú” és „Szentlélek” szavak előtt a „név” szó egyes számban szerepel, ami hangsúlyozza egységüket, ugyanakkor az „Atya”, „Fiú” és „Szentlélek” szavak előtt a „az” névelő is szerepel, ami hangsúlyozza különállóságukat.

K: Miért ne imádhatnánk azt az Atyát, aki a saját fiát küldte el, hogy kínozzák meg és haljon meg helyette, ahogyan egy egység-pünkösdi prédikátor mondta (Mt 28:19)?

V: Kár lenne, ha csak a saját feltételeid szerint lennél hajlandó imádni Istent. Az Atya nemcsak Jézust küldte el, hogy önként meghaljon értünk, hanem megkérdezte Ábrahámot is, hajlandó-e feláldozni Izsákot.

K: A Mt 28:19-ben szereplő Nikaiai Hitvallást először 325-ben fogalmazták meg Nikaia-ban?

V: Valójában korábban. Sokan nem tudnak erről, de az Ante-Nicene Fathers 7. kötetének 524. oldala szerint a niceai hitvallás a régi jeruzsálemi hitvallás enyhe módosítása volt. Emellett nagyon hasonlít a 315-ben megfogalmazott neocaesareai hitvalláshoz is.

K: A Mt 28,19 alapján kerültek-e kiegészítések a Nikaiai Hitvallásba?

V: Igen. Íme az eredeti niceai hitvallás Kr. u. 325-ből. (A fordítás az „Ante-Nicene Fathers” című mű 7. kötetének 524. oldaláról származik.

Az eredeti szöveget 325-ben Nikaia-ban 318 püspök írta alá.

Hiszünk egy Istenben, a mindenható Atyában, minden látható és láthatatlan dolog teremtőjében;

és egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten Fiában, aki az Atyától született, egyszülött, azaz az Atya lényegéből,

Aki által minden teremtetett, mind a mennyben, mind a földön:

aki értünk, emberekért, és a mi üdvösségünkért alászállt, testet öltött és emberré lett:

szenvedett, és harmadnapon feltámadt:

és felment a mennybe:

és visszajön, hogy ítélkezzen az élők és a halottak felett.

És a Szentlélekben.

[az átok]

És azokat, akik azt mondják, hogy volt idő, amikor Ő nem létezett, vagy hogy mielőtt megszületett volna, nem létezett, vagy hogy a semmiből lett teremtve; vagy akik azt mondják, hogy Isten Fia más anyagból áll, vagy hogy változékony vagy ingatag, – ezeket a katolikus és apostoli egyház kiközösíti.

A kiegészítéseket a 381-ben tartott konstantinápolyi zsinat hagyta jóvá, és az efézusi zsinat (431) ratifikálta

A mennyről és a földről.

Az Atyától született minden világ előtt.

A Szentlélektől, Szűz Máriától.

Keresztre feszítették értünk is, Poncius Pilátus idején,

és eltemették.

Az Atya jobbján ül,

akinek országának nincs vége.

Az Úr, az élet adója,

aki az Atyától származik;

akit az Atyával és a Fiúval együtt imádnak és dicsőítenek;

aki a prófétákon keresztül szólt:

az egy, szent, katolikus és apostoli egyházban.

Elismerjük az egyetlen keresztséget a bűnök bocsánatára.

Várjuk a halottak feltámadását,

és a jövő világ életét. Ámen.

[Az átok hiányzott]

A Creeds of Christendom (A kereszténység hitvallásai) című mű 1. kötetének 24–29. oldalán olvasható, hogy egyes kifejezések már megtalálhatók voltak Epiphanius két hitvallásában és Jeruzsálemi Cirill 350-ben megfogalmazott hitvallásában.

A hitvallás második változása az „és a Fiú” kifejezés beillesztése volt, amely szerint a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik. Ez először a 589-ben tartott harmadik toledói zsinaton jelent meg. A katolikus egyház hivatalosan is beépítette a hitvallásba, és ez volt az oka a hivatalos szakadásnak az ortodox egyházzal, Fotiosz ortodox pátriárka vezetése alatt, körülbelül 879-ben.

K: A Mt 28,19-ben, mivel a „tanítsátok meg minden népet, keresztelve őket” kifejezésben a „őket” szó a népekre utal, és a népeket nem lehet vízbe meríteni, ez azt jelenti-e, hogy ezt nem lehet a vízkeresztségre való utalásként érteni?

V: Nem. Egy „nemzetet” sem lehet tanítványnak tenni vagy tanítani, de a „nemzetek” kifejezés a nemzetek népeire utal. Ez a korai keresztények számára magától értetődő volt, mivel ők úgy értelmezték a Máté 28:19-et, hogy az a vízkeresztségre utal. Íme a bizonyíték.

Didaché (kb. 125-ből) 7. fejezet, 379. oldal: „Keresztelj az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, élő vízben. De ha nincs élő vized, keresztelj más vízben; és ha hidegben nem tudsz, melegben. De ha egyik sem áll rendelkezésedre, önts háromszor vizet a fejére az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Tertullianus (Kr. u. 198–220) egy egész művet szentelt a keresztelés témájának, melynek címe: A keresztelésről. Egy helyen Tertullianus így fogalmaz: „De most, hogy a hit kiterjedt, és olyan hittel vált, amely hisz az Ő születésében, szenvedésében és feltámadásában, a szentség kiegészült, nevezetesen a keresztség pecsételő cselekedetével; ez bizonyos értelemben a hit felöltöztetése, amely korábban meztelen volt, és amely ma már nem létezhet a rá vonatkozó törvény nélkül. Mert a keresztelés törvénye előírásra került, és a formula is meg lett határozva: »Menjetek« – mondja Ő –, »tanítsátok a népeket, és kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.«” A keresztelésről, 13. fejezet, 676. oldal

Hippolytus, Portus püspöke (Kr. u. 222–235/6) azt mondja, hogy az „Atya, a Fiú és a Szentlélek” nevében kell keresztelni. Röviden megemlíti Corneliust. A Noetus-féle eretnekség ellen, 14. fejezet, 228. oldal

„Értekezés Novatianus ellen” (254–257) 3. fejezet, 658. oldal: azt mondja, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kell megkeresztelni.

Értekezés az újrakeresztelésről (Kr. u. 254–257) 7. fejezet, 671. oldal: „kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) „Mert az Úr feltámadása után, amikor elküldte tanítványait, utasította és megtanította őket arra, hogyan kell keresztelniük, mondván: »Minden hatalom adatott nekem a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tanítsatok minden népet, keresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.« A Szentháromságra utal, amelynek szentségében a népeket kellett megkeresztelni. Vajon Marcion tehát vallja-e a Szentháromságot? Vajon ugyanazt az Atyát, a Teremtőt vallja-e, mint mi? Ismeri-e ugyanazt a Fiút, a Szűz Máriától született Krisztust, aki az Ige testté lett, aki viselte bűneinket, aki halálával legyőzte a halált, aki saját maga hozta létre elsőként a test feltámadását, és megmutatta tanítványainak, hogy ugyanabban a testben támadt fel? Teljesen más a hit Marcionnál, sőt, a többi eretneknél is – sőt, náluk nincs más, csak hűtlenség, istenkáromlás és viszály, amely ellentétes a szentséggel és az igazsággal. Hogyan tűnhetne tehát úgy, hogy aki közöttük megkeresztelkedett, hitével elnyerte a bűnbocsánatot és az isteni irgalom kegyelmét, ha nincs meg benne maga a hit igazsága?” Ciprián levelei, 72. levél, 3. fejezet, 380–381. o.

K: A Mt 28,19-ben eredetileg az állt, hogy „kereszteljetek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében”?

V: Egy weboldal azt állítja, hogy nem. Alátámasztásként egy névtelen kopt kéziratot és a 7. század elejéről származó héber (ebionita) Máté-evangéliumot hozza fel. Az ebionita változat egy másik mű, amely a Máté-evangélium rövidített változata.

Ezzel szemben íme a bizonyíték arra, hogy az eredetiben benne volt.

A Didaché (kb. 60–120) 7. kötet, 7. fejezet, 379. oldal így idézi: „Miután mindezeket elmondtad, keresztelj az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, élő vízben [azaz folyó vízben]. De ha nincs élő vized, keresztelj más vízbe; és ha hidegben nem tudsz, melegben. De ha egyik sem áll rendelkezésedre, önts háromszor vizet a fejére az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Nem volt pontos „formula”, mert a Didachéban mind az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében való keresztelés (7. fejezet, 379. oldal), mind az „Úr nevében” való keresztelés (9. fejezet, 380. oldal) szerepel.

Irenaeus (182–188) „És ismét, miután a tanítványoknak megadta az Istenhez való újjászületés erejét, Ő [Jézus] így szólt hozzájuk: »Menjetek, és tanítsátok meg minden népet, keresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.«” Irenaeus: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 17.1. fejezet, 444. o.

Tertullianus (198–220) ezt a verset kissé másképp fogalmazza meg: „Ő [Jézus] az Atyához való távozásakor a többi tizenegynek azt parancsolta: »Menjetek, és tanítsátok meg minden népet, akiket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében kell megkeresztelni.«” A „Recept az eretnekek ellen” című mű 20. fejezet, 252. o.

Tertullianus a „A keresztségről” című művében (13. fejezet, 676. oldal) kissé másképp fogalmaz: „Isten, mondja [Jézus], »tanítsátok a nemzeteket, megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében«.”

Hippolytus (222–235/6) így idézi: „Menjetek el, és tanítsátok meg minden népet, megkeresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” A Noetus eretneksége ellen című mű, 14. fejezet, 228. oldal

„Értekezés Novatianus ellen” (254–256) 3. fejezet, 658. o. „Menjetek, és hirdessétek az evangéliumot a népeknek, keresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Vagyis ugyanaz a Szentháromság, amely Noé idején a galambon keresztül szimbolikusan működött, most az egyházban a tanítványokon keresztül szellemileg működik.”

Értekezés az újrakeresztelésről (kb. 250–258) 7. fejezet, 671. oldal „Menjetek, tanítsátok a népeket; kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

A hetedik karthágói zsinat (258) 567. o. Munnulus Girbából így szólt: „… különösen a keresztség Szentháromságában, amint Urunk mondja: »Menjetek, és kereszteljetek meg a népeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.«”

A hetedik karthágói zsinat (258) 569. o. Vincentius Thibarisból így szólt: „Menjetek, tanítsátok a népeket, és kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.”

Petaui Victorinus (Kr. u. 307 előtt) így idézi: „Ő [Jézus] elküldte az apostolokat, mondván: »Menjetek, tanítsátok az összes népet, keresztelve őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.«” Kommentár a Jelenések könyvéhez, az első fejezet 15. pontja, 345. o.

K: Milyen bizonyíték van arra, hogy Máté írta a Máté-evangéliumot?

V: A korai egyház egyhangúlag elfogadta, hogy Máté apostol írta a Máté-evangéliumot. Valójában rengeteg bizonyíték van erre.

Papiasz (Kr. u. 95–110) név szerint hivatkozik a Máté- és a Márk-evangéliumra. Eusebiusz Egyháztörténete 3. könyv, 39. fejezet, 6. töredék.

Claudius Apollinaris (Kr. u. 160–180) említi Mátét, az evangéliumokat és a törvényt. Ante-Nicene Fathers, 8. kötet, 772. fejezet

Iréneusz (182–188) a Mt 1,1-et Máté műveként idézi. Iréneusz: Az eretnekségek ellen, 3. könyv, 16.2. fejezet, 440. o.

Alexandriai Kelemen (193–202) így ír: „A Máté evangéliumában az Ábrahámmal kezdődő genealógia egészen Máriaig, az Úr anyjáig folytatódik.” Stromata, 1. könyv, 21. fejezet, 334. o.

Tertullianus (Kr. u. 198–220) így fogalmaz: „János és Máté evangéliumaira gondolok – míg Márk által kiadott műről elmondható, hogy Péteré, akinek Márk volt a tolmácsa. Mert még Lukács evangéliumát is általában Pálnak tulajdonítják. És nagyon is valószínűnek tűnik, hogy a tanítványok által kiadott művek mestereikhez tartoznak.” Tertullianus: Öt könyv Marcion ellen, 4. könyv, 5. fejezet, 350. o.

Tertullianus így írt: „…hogy az evangéliumi Újszövetség szerzői az apostolok, … valamint az apostoli emberek is … Az apostolok közül tehát János és Máté először hitre nevelnek minket; míg az apostoli emberek közül Lukács és Márk később megújítják azt.” Öt könyv Marcion ellen, 4. könyv, 2. fejezet, 347. o.

Julius Africanus (232–245) „Máté evangélistát” és „Lukácsot” említi, amikor Jézus két genealógiáját hasonlítja össze az Aristideshez írt levelében, 3. fejezet, 126. oldal

Origenész (225–254) említi Mátét, Márkot, Lukácsot és Jánost. Origenész: Celsus ellen, 5. könyv, 56. fejezet, 568. o.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) említi „Máté evangéliumát”, idézve a Máté 5:23,24-et a Ciprián-értekezések – Tanúságtételek című mű 3. fejezetében, 533. oldalon. Lásd még a Ciprián-értekezések 12. értekezését, a harmadik könyv 1.40. pontját.

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–265): „»A szombat végén« történt, ahogy Máté mondja; »korán, amikor még sötét volt«, ahogy János írja; »nagyon korán reggel«, ahogy Lukács fogalmaz; és »nagyon korán reggel, a nap felkeltekor«, ahogy Márk mondja. Így tehát senki sem mutatta meg nekünk egyértelműen azt a pontos időpontot, amikor feltámadt.” 5. levél Basilides püspökhöz, 94. o.

Adamantius (kb. 300) „Egyetértesz-e velem, ha az evangéliumokból kimutatom, hogy azok nem kitalációk?” … „Krisztus tanítványai írták őket: János és Máté; Márk és Lukács.” Párbeszéd az igaz hitről, első rész, „b 5”, 41. o.

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) említi a Zsoltárokat, Mátét, Ézsaiást és Dánielt. „Kommentár a világ teremtéséről”, 342. o.

Kr. u. 325 után

Hegemonius (4. század): „Máté evangélista is gondosan megemlíti Urunk, Jézus Krisztus következő szavait: »Vigyázzatok, hogy senki se vezessen titeket tévútra; mert sokan jönnek majd az én nevemben, mondván: Én vagyok a Krisztus, és sokakat el fognak csalni. De ha valaki azt mondja nektek: Íme, itt van a Krisztus, vagy ott van, ne higgyétek el. Mert fel fognak támadni hamis Krisztusok, hamis apostolok és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat fognak mutatni; olyannyira, hogy ha lehetséges lenne, még a kiválasztottakat is megtévesztenék. Íme, előre megmondtam nektek. Ha azt mondják nektek: Íme, a pusztában van, ne menjetek ki; ha azt mondják: Íme, a titkos szobákban van, ne higgyétek el.” Vitázás Manesszel, 35. fejezet, 209. oldal

K: Mikor íródott a Máté-evangélium?

V: Csak annyit mondhatunk, hogy a Máté-evangélium Kr. u. 33 után, és nagy valószínűséggel Kr. u. 70 előtt íródott. Néhány liberális tudós úgy véli, hogy mivel szerintük Jézus nem tudott jövőbeli eseményeket megjósolni, a mű keletkezésének időpontja Kr. u. 70 és 100 között kellett lennie.

K: A Máté-evangélium esetében honnan tudjuk, hogy az, ami ma rendelkezésünkre áll, megbízhatóan megőrzi az eredetileg leírtakat?

V: Legalább három jó ok van erre.

1. Isten megígérte, hogy megőrzi az Ő szavát Ézsaiás 55:10–11-ben; Ézsaiás 59:21-ben; Ézsaiás 40:6–8-ban; 1 Péter 1:24–25-ben és Máté 24:35-ben.

2. A korai egyház tanúsága. Számos író idézte vagy hivatkozott a Máté-evangéliumra. A legkorábbiak közül néhányat az alábbiakban sorolunk fel.

Római Kelemen (Kr. u. 96–98) idézi a Máté 6:12–15; 7:2; 15:8 verseket. Bár a Máté 15:8 (5. fejezet, 9. oldal) megegyezik a Márk 7:6-tal és az Ézsaiás 29:13-mal.

Ignatius a Szmirnaiakhoz írt levelében 1:1 (Kr. u. 90–116), valamint a Polikárphoz írt levél 2. fejezetének 94. oldalán idézi a Máté 10:16b-et.

A Didaché (= A tizenkét apostol tanítása) (Kr. u. 120–150) 8. fejezet, 379. oldal a Máté 6:5, 9–13-ból idézi az Úr imáját. A 24. lábjegyzet szerint ez egyértelműen Máté evangéliumából származik, és nem Lukácsból.

A 2. Kelemen (Kr. u. 120–140) 3. fejezetének 252. oldalán Máté 10:32-t Jézus szavaiként idézi, és utal Máté 22:37-re is.

A 2. Kelemen (Kr. u. 120–140) 4. fejezetének 252. oldalán a Máté 7:21-et parafrázisban idézi.

A 2. Kelemen (Kr. u. 120–140) 5. fejezetének 252. oldalán a Máté 5:28-at Jézus szavaiként idézi.

A 2. Kelemen (Kr. u. 120–140) 9. fejezetének 253. oldalán a Máté 12:50-et Jézus szavaiként parafrázisban idézi.

A Barnabás-levél (kb. 70–130) 5. fejezete idézi a Máté 20:16-ot (valamint a 22:14-et). Az Ante-Nicene Fathers 139. oldalán található lábjegyzet szerint ez az első olyan idézet, amelyet a „meg van írva” hiteles formula előz meg.

Polikárp levele a filippiekhez, 2. fejezet, 33. oldal (Kr. u. 110–155) teljes egészében idézi a Máté 7:1-et: „de gondoljatok arra, amit az Úr tanításában mondott: »Ne ítéljetek, hogy ne ítéljenek meg titeket;«”

Polikárp Máté 6:13a-t idézi a Filippiekhez írt levelének 7. fejezetében, 34–35. oldalon

Polikárp idézi a Máté 26:41b-t a Polikárp levelében a filippiekhez, 7. fejezet, 34–35. oldal

A „Mathetes Diognetushoz” című mű 9. fejezetének 28. oldalán (kb. 130-ban) utalás található a Máté 6:25-re, mondván, hogy a Megváltó arra tanított minket, hogy bízzunk …, hogy ne aggódjunk a ruházat és az élelem miatt.

A „Mathetes Diognetushoz” című mű 8. fejezetének 28. oldalán (kb. 130-ban) utalás található a Máté 19:17-re

Papias (Kr. u. 95–110) egy korai író volt, aki személyesen beszélt Péterrel, Jakabbal, Jánossal, Mátéval és másokkal (az 1. töredék szerint). A 6. töredékben azt mondta, hogy Máté héber nyelven gyűjtötte össze [Jézus] jövendöléseit.

Justinus Martyr (kb. 138–165) Mátéra hivatkozik (közel 38 alkalommal), ami több, mint amennyiszer a többi evangéliumra hivatkozik. Lásd az Ante-Nicene Fathers 1. kötet, 591. oldal, ahol ezt összehasonlítják Justinus más evangéliumokra való hivatkozásaival. Ne feledjük, hogy a Lukács-evangéliumban szereplő hivatkozások közül számos közös Lukács és Máté evangéliumában. Idézi vagy átfogalmazza a Máté 1:21; 3:11–12, 17; 4:9, 10; 5:20, 28, 29, 32; 5:34, 37, 44, 45, 46; 6:1, 16, 19, 20, 21, 22, 25, 26, 33, 41; 7:15,16,19,21,22; 8:11; 9:13; 10:28; 11:12–15,27; 12:38 és köv.; 13:3,42; 15:22–28; 16:21,26; 17:12; 19:6,12,17,26,28; 21:13; 22:17,19–21,37; 23:15,23,24,27; 24:11; 25:41; 26:39

A Muratori-kánon Máté evangéliumát (kb. 170) a másik három evangéliummal együtt említi.

Hermas Pásztora (kb. 160) 1. könyv, Negyedik látomás, 2. fejezet, 18. oldal idézi a Máté 26:24 negyedét: „jobb lett volna nekik, ha meg sem születtek volna.”

A Hermas pásztora (kb. 160) 2. könyve, 6. fejezet, 30. oldal utal a Máté 10:28 egy részére: „Féljétek azt, akinek minden hatalma van, mind az üdvözítésre, mind a pusztításra.”

A eretnek Tatian (kb. 172) a négy evangélium összehangolását írta meg, amelyet Diatessaronnak neveztek. Ebben 839,12 versre hivatkozik a Máté-evangéliumból, a versek töredékeinek számításával. Ez az egész evangélium 78,4%-a.

Claudius Apollinaris (Kr. u. 160–180) említi Mátét, az evangéliumokat és a törvényt. Ante-Nicene Fathers, 8. kötet, 772. fejezet

Apollonius of Ephesus (kb. 210) a „Concerning Montanism” című művének 4. fejezetében, 776. oldalán Máté 10:9-et az Úrtól származó idézetként hozza. Ugyanebben a műben, a 4. fejezet 776. oldalán Máté 12:33-at is idézi

Antiochiai Theophilus (Kr. u. 168–181/188) a „Theophilus Autolycushoz” című mű 3. könyvének 3. fejezetében, 115. oldalon a Máté 5:28-at „az evangélium hangjaként” idézi

Irenaeus (182–188) számos hivatkozást tesz mind a négy evangéliumra, de ő is a Máté-evangéliumot használja a leggyakrabban. A Máté-evangéliumból 223 verset idéz teljes egészében vagy részben. Iréneusz a „Az eretnekségek ellen” című művének 3. könyvében, 16. fejezetében, 441. oldalon kijelenti, hogy ezt az evangéliumot Máté írta. Íme azok a versek, amelyeket Máté evangéliumának első kilenc fejezetéből idéz vagy parafrázisban idéz: 1:1, 12–16, 18, 20, 23; 2:15, 16; 3:3, 7, 9–12, 16; 4:3, 7, 9, 10; 5:5, 8, 13a, 14a, 16, 18, 20–28, 33–35, 41, 44, 45; az 5:12 utolsó harmada és a 7:7 középső harmada; 6:12a, 19, 24, 27; 7:1–2, 5; 8:9, 11–13; 9:2a, 6, 8, 29

Iréneusz utal még a Máté 2:16; 5:39; 7:15,19,25; 9:17; 11:9; 12:18,31; 13:25,38,44; 17:3,7,27 versekre is

Még nem ellenőriztem át alaposan Irenaeus összes hivatkozását a Máté-evangélium 10. fejezetére és az azt követő fejezetekre.

Alexandriai Kelemen a Stromata 1. könyv 21. fejezetében, 334. oldalon (Kr. u. 193–202) így ír: „A Máté evangéliumában pedig az Ábrahámmal kezdődő genealógia egészen Máriaig, az Úr anyjáig folytatódik.” Számos más helyről is idéz Máté evangéliumából.

Tertullianus (198–220) a Marcion ellen írt öt könyv 4. könyvének 5. fejezetében, 350. oldalon hangsúlyozza Máté, Márk, Lukács, János, a Jelenések könyve és Pál számos levelének szerzőségét. Számos verset idéz Máté evangéliumából.

Hippolytus (225–235/6) a Máté 7:21 és a Máté 21:31 verseket az Üdvözítő szavaiként idézi. Művében, az „Minden eretnekség cáfolata” című mű 5. könyvének 3. fejezetében, 54. oldalon. Számos más verset is idéz a Máté-evangéliumból.

Theodotus, aki valószínűleg montanista volt (kb. 240), a Máté 12:50-et az Úrtól származóként idézi. „Kivonatok Theodotus műveiből”, 20. fejezet, 25. oldal

Julius Africanus (Kr. u. 232–245) „Máté evangélistát” és „Lukácsot” említi, amikor Jézus két genealógiáját hasonlítja össze az „Aristideshez írt levél” 3. fejezetében, 126. oldalon

Origenész (Kr. u. 225–254) bőven idéz Máté evangéliumából, hiszen teljes kommentárja van a Máté-evangéliumhoz. Origenész idézetei között szerepel a Máté 24:23–27 is.

Novatianus (257) A Szentháromságról című művében (8. fejezet, 617. o.) idézi a Máté 10:29–30-at, és kijelenti, hogy ez Jézustól származik. A 12. fejezetben szintén idézi a Máté 27:20-at, és kijelenti, hogy ez Jézustól származik. Novatianus idéz a Máté 1:23-ból (635. o.); 5:8-ból (639–640. o.); 10:28a (636. o.), 10:29,30 (617. o.); 12:32b (641. o.); 16:16 (637. o.); 16:16 (637. o.); 28:20b (621. o.)

A Novatianus elleni értekezés Máté evangéliumának négy verséből idéz: 7:2a (661. o.); 7:22,23 (659. o.), 10:33 (659. o.), 23:12a (661. o.); esetleg mások is

Az „Értekezés az újrakeresztelésről” (kb. 250–259) idézi a Máté 3:11b-t (2. fejezet, 668. oldal) és a 9:2b-t (18. fejezet, 677. oldal); 10:32 (11. fejezet, 673. o.), 12:37-et „az evangéliumban” (13. fejezet, 675. o.), 16:22,23 (9. fejezet, 672. o.); 24:4, 23, 24 (12. fejezet, 674. o.), 26:70 (672. o.), 28:19 (7. fejezet, 671. o.)

Cyprianus, Karthágó püspöke (kb. 246–258) „Máté evangéliumában: »Aki egy szót is szól az Ember Fia ellen, annak megbocsátatik; de aki a Szentlélek ellen szól, annak nem bocsátatik meg sem ebben a világban, sem a jövőben.«” Cyprianus értekezései, 3. értekezés, 28. fejezet, 542. o.

Cyprianus, Karthágó püspöke (kb. 246–258) idézi a Máté 5:43–45-öt, megemlítve, hogy Jézus „az Ő evangéliumában” mondja ezt, a Cyprianus értekezései 10. értekezés, 15. fejezet, 495. oldal.

Karthágói Ciprián (kb. 246–258) a Máté 15:13-at úgy idézi, mint „az Úr az Ő evangéliumában” – 48. levél, 4. fejezet, 326. oldal

Moyses és társai Cipriánhoz írt levelükben (25. levél) 4. fejezet, 303. oldal (Kr. u. 250–251) a Máté 10:37–38-at úgy idézi, mint „Urunk szavait, az Ő evangéliumának trombitájával”

Cornelius Cipriánhoz (kb. 246–256) a Máté 5:8-at „az evangéliumi szó”ként idézi. 45. levél, 2. fejezet, 323. oldal

Caesarea-i Firmilianus Cyprianusnak (Kr. u. 256) Máté 16:9-et Jézus szavaiként idézi. (74. levél, 16. fejezet, 394. o.)

A VII. Karthágói Zsinaton (258) Castra Galbae-i Lucius így szólt: „Mivel az Úr az evangéliumában azt mondta: »Ti vagytok a föld sója; de ha a só elveszíti ízét, mivel sózzák meg?«” 566. o.

Gregorius Thaumaturgus (Kr. u. 240–265) a Máté 15:11 egy részét a Megváltó szavaiként idézi. Kánonikus levelek, 1. kánon, 18. o.

Alexandriai Dionysius (Kr. u. 246–265): „»A szombat végén« történt, ahogy Máté mondja; »korán, amikor még sötét volt«, ahogy János írja; »nagyon korán reggel«, ahogy Lukács fogalmaz; és »nagyon korán reggel, a nap felkeltekor«, ahogy Márk mondja. Így tehát senki sem mutatta meg nekünk egyértelműen azt a pontos időpontot, amikor feltámadt.” 5. levél Basilides püspökhöz, 94. o.

Anatolius of Alexandria (Kr. u. 270–280) hivatkozik a Máté 26:17-re; a Húsvéti kánonjában (8. fejezet, 148. o.), valamint a Máté 26:38-ra, mint „maga az Úr” szavaira a 10. fejezetben (149. o.)

Adamantius (kb. 300) „Egyetértenél-e velem, ha az evangéliumokból bizonyítanám, hogy azok nem kitalációk?” … „Krisztus tanítványai írták őket: János és Máté; Márk és Lukács.” Párbeszéd az igaz hitről, első rész, „b 5”, 41. o.

Petaui Victorinus (304-ben vértanúhalált halt) említi a Zsoltárokat, a Máté-evangéliumot, Ézsaiást és Dánielt: „Kommentár a világ teremtéséről”, 342. o.

Alexandriai Péter (306, 285–311) a 12. kánonban (276–277. o.) az Úrtól származóként idézi a Máté 21:6 és 6:24 verseket. A 13. kánonban (277. o.) utal a Máté 2:13–16-ra is, és a 13. kánonban (277. o.) idézi a Máté 2:22–23-at

Metód (Kr. u. 270–311/312) „A Szentírás teljes lelki üzenete olyan sóként adatott nekünk, amely a haszon érdekében csíp, és fertőtlenít; ennek hiányában lehetetlen, hogy a lélek az értelem segítségével eljusson a Mindenhatóhoz; mert »ti vagytok a föld sója« – mondta az Úr az apostoloknak.” [Máté 5:13] A tíz szűz lakomája, 1. könyv, 1. beszéd, 1. fejezet, 311. o.

Theophilus „Habib, a diakónus vértanúsága” című műve a 694. oldalon mind a Máté 10:39-et, mind a Máté 7:6-ot „Szentírásként” idézi.

Alexandriai Athanasius (kb. 318) a „A pogányok ellen” című művében nem hivatkozott Mátéra. Az „Ige megtestesülése” című művében azonban hivatkozott Máté 19:4-re (2.6. fejezet, 37. o.), Máté 1:23-ra (valamint Ézsaiás 7:14) (33.3. fejezet, 54. oldal), a Máté 11:13-ra (40.4. fejezet, 57–58. oldal) és a Máté 26:64-re (56.4. fejezet, 66. oldal). Bár Athanasius Kr. u. 325 előtt nem hivatkozott a Máté-evangélium egyéb versére, azután számos más versre is hivatkozott.

Alexandriai Sándor (321) a Máté 11:27b-t a Megváltó szavaiként idézi. Levelek az ariánus eretnekségről, 5. fejezet, 293. o.

Alexandriai Sándor (321) a Máté 3:17-et úgy idézi, mint „az evangéliumban szereplőt”. Levelek az ariánus eretnekségről, 8. fejezet, 294. o.

Alexandriai Sándor (Kr. u. 321) a Máté 11:12-et „Krisztus által kimondottnak” idézi. Levelek az ariánus eretnekségről, 12. fejezet, 295. oldal

Lactantius (kb. 303–kb. 325) utal a Máté 14:22–26-ra, amikor Jézus vízen járásáról beszél. Az Isteni intézmények című mű 4. könyve, 15. fejezet, 116. oldal. Lactantius utal még a Máté 5:44; 7:15; 18:7 versekre, valamint a 14., 19. és 21. fejezetekre is. Az Ézsaiás 7:14-ből úgy idéz, mintha Ézsaiás szava lenne, ami egyben a Máté 1:23 is.

Eusebius Caesareai (318–325) az „Evangélium bizonyítása” című művének 1. könyvében, 6. fejezetében, 11. oldalán teljes egészében idézi a Máté 5:38–40-et.

Eusebius Egyháztörténete (318) 3. könyv, 24. fejezet, 152. oldalán tárgyalja a négy evangéliumot: Máté, Márk, Lukács és János. Nicene and Post-Nicene Fathers Second Series, 1. kötet, 152. oldal

Lásd a következő kérdést, hogy mely verseket és versrészleteket idézték, és melyeket nem.

Bizonyítékok az eretnekekről és a hamis könyvekről

Az enkratita eretnek Tatian (kb. 172) írt egy, a négy evangéliumot összefoglaló művet, a Diatessaront, ami azt jelenti, hogy „a négyen keresztül”. Ebben 839,12 versre hivatkozik a Máté-evangéliumból. Ez a Máté-evangélium teljes szövegének 78,4%-át teszi ki.

A manicheus eretnek, Faustus-Milevis (Kr. u. 383–400) a Máté 1:1-et Máté műveként idézi. Ágoston: Válasz Faustusnak, a manicheusnak, 23. könyv, 1. fejezet, Nicene and Post-Nicene Fathers First Series, 4. kötet, 313. o.

3. A Máté-evangélium legkorábbi kéziratai kis eltéréseket mutatnak, de teológiai szempontból jelentős hibát egyáltalán nem tartalmaznak. A még ma is fennmaradt, Kr. u. 325 előtt másolt Újszövetségi kéziratok a Máté-evangélium 91,7%-át, azaz az 1071 versből 982,07-et tartalmaznak. A részleteket lásd a https://biblequery.org/Bible/BibleReliability/EarlyChristianNTQuotes.xlsx oldalon.

p1 (=Papyrus Oxyrhynchus 2) Mt 1:1–9,12,14–20; (nem 2:14) (kb. 200) alexandriai szöveg

Az alábbiakban közöljük a kézirat közzétételének dátumait.

3. század – 1968 – Az Újszövetség szövege

3. század – 1975 – Aland 3. kiadás

3. század – 1990 – Comfort, Az Újszövetség korai kéziratai és modern fordításai

3. század – 1998 – Aland 4. átdolgozott kiadás

A 3. század közepe, hasonló a 69. oldalhoz – 1999 – Comfort, A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege

Van egy felirattal ellátott borító. Míg O’Callaghan úgy véli, hogy ez Máté 2:14 lehet, Philip Comfort A legkorábbi Újszövetségi kéziratok teljes szövege című művének 29. oldalán azt írja, hogy nem az, mert más kézírással készült, és a három törött vonal felett nagyobb margó van, mint Máté többi részén. Ez a szöveg alcímként vagy címként szolgálhatott.

19. o. (=Papyrus Oxyrhynchus 9) Mt 10:32–11:5

Főként nyugati szöveg

4. vagy 5. század – 1968, The Text of the New Testament

21. o. (=Papyrus Oxyrhynchus 10) Mt 12:24–26, 31–33 (Egybehangzik a Bezae Cantabrigiensis-szel és a javított Sinaiticus-szal)

25. o. (=Papirusz 16388, mára elveszett. A második világháború előtt Berlinben volt) Mt 18:32–34; 19:1–3, 5–7, 9–10

A 4. század vége – 1968 – Az Újszövetség szövege. Nyugati szöveg

35. o. Mt 25:12-15,20-23 (3. század)

Valószínűleg a 4. század – 1968 – Az Újszövetség szövege. Az alexandriai és a nyugati szöveg között

37. o. (=Ann Arbor 1570) Mt 26:19-52 (a 3. század közepe) Az írásmód hasonló Heroninos leveleihez (Kr. u. 256 és 260)

3./4. század – 1969 –

45. o. Chester Beatty I (mind a négy evangélium és az Apostolok cselekedetei) (Kr. u. 100–150) (korábban a 2. század végének vagy a 3. század elejének tulajdonították) (Mt 20:24–32; 21:13–19; 25:41–26:39, Márk, Lukács és János evangéliumainak részei) Az eredeti tekercs körülbelül 220 lapból állt, amelyekből 30 lap maradt fenn. Ebből a 30 lapból 2 a Máté-evangéliumból származik.

p53 (= Papyrus Michigan Inv. 6652) Mt 26:29–40 és ApCsel 9:33–38; a 9:39-ben szereplő 124 betűből 3; 9:40–10:1. (kb. 260) A keltezés a Heroninos-levélhez fűződő hasonlóságokon alapul, amelynek kelte kb. 260. Vegyes szövegről van szó.

p64 (Magdalen-papirusz), p67 kb. 200-ból. A p64 papirusz Máté 26:7-et őrizte meg, a 8. vers betűinek kevesebb mint a felét; 26:10, 14–15, 22–23, 31–33 (három töredéken). A P64-et 1901-ben vásárolták Egyiptomban, de csak 1953-ban tették hozzáférhetővé a kutatók számára. A P67-en Máté 3:9,15; 5:20–22,25–28 maradt fenn.

A p70 (=Papyrus Oxyrhynchus 24) a Máté 2:13–16; 2:22–3:1; 11:26–27; 12:4–5; 24:3–6,12–15 verseket tartalmazza. (3. század) A p70-ben egy határozottan eltérő epsilon található, és a kézírás hasonlít a 3. századi P. Medici 13-ra (a Prédikátor könyvéből).

3. század – 1968 Az Újszövetség szövege.

A p71 (=Papyrus Oxyrhynchus 2385) tartalmazza a Mt 19:10–11,17–18-at (4. század)

4. század – 1968 – Az Újszövetség szövege. Egyezik a Vaticanussal

A 77. és 103. oldal tartalmazza a Mt 23:30–39 (77. oldal); 13:55–57; 14:3–5 (a 2. század közepe–vége)

83. oldal: Mt 20:23–25, 30–31; 23:39; 24:1, 6 (6. század)

86. oldal: Mt 5:13–16, 22–25 (kb. 300)

A 101. oldal (=Papyrus Oxyrhynchus 4401) a 3. századból származik, és a Mt 3:10-12; 3:16-4:3 szövegeket tartalmazza

102. o. (=Papyrus Oxyrhynchus 4402) i. sz. 300 körül Mt 4:11–12, 22–23

103. oldal (=Papyrus Oxyrhynchus 4403) tartalmazza a Mt 13:55–57; 14:3–5 verseket (2–3. század)

104. oldal (=Papyrus Oxyrhynchus 4404) (a 2. század eleje–közepe) tartalmazza Mt 21:34–37, 43, 45?

110. oldal (=Papyrus Oxyrhynchus 4494) tartalmazza a Mt 10:13-14,25-27-et (4. század)

pAntinoopolis 2.54 (3. század) tartalmazza az Úr imáját. Mt 6:10-12. Úgy tűnik, hogy ez a kézirat eredetileg csak az Úr imáját tartalmazta.

A 0171 (kb. 300) a Mt 10:17–23, 25–32-t tartalmazza

A Vaticanus [B] (Kr. u. 325–350) és a Sinaiticus [Si] (Kr. u. 340–350) Máté evangéliumának teljes szövegét tartalmazza.

Az Alexandrinus [A] (kb. 450) csak a Máté 25:7-től a végéig terjedő részt őrizte meg.

Bohairi kopt [Boh] 3.–4. század

Sahidikus kopt [Sah] 3./4. század

Peshitta szír [Syr P] 400–450

Ephraemi Rescriptus [C] 5. század

Örmény [Arm] az 5. századtól

grúz [Geo] az 5. századtól

Etióp [Eth] kb. 500-tól

Gót [Goth] 493–555

A Máté-evangélium korai kéziratairól bővebben lásd: www.BibleQuery.org/Matthew Manuscripts.html.

K: Mely verseket és versrészleteket idézték a Máté-evangéliumból a nicai zsinat előtti írók (Kr. u. 325 előtt)?

V: Kr. u. 325 előtt az egyházi írók a Máté-evangélium versei körülbelül 87,5%-át idézték. Ez 937,31 verset jelent. Más szavakkal, a Máté-evangélium 1071 verséből mindet idézték, kivéve 133,69 verset. Az összes részletet lásd a https://biblequery.org/Bible/BibleReliability/EarlyChristianNTQuotes.xlsx oldalon. Tatianus Diatessaronja a Máté-evangélium 1071 verséből 839,12-re hivatkozik.

K: Vannak-e korábbi keltezésű, ma is fennmaradt Máté-kéziratok?

V: A Magdalen-kézirat (64. és 67. oldal) keltezését vitatják.

A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a kézirat a 3. század előtt keletkezett, mivel a papiruszra írt szöveg stílusa a 3. század elejétől kezdve már nem volt jellemző.

Korábbi keltezés (kb. 50–64/65) Ez a nézetet képviseli Carsten Thiede, egy német papirológus. Három érv támasztja alá ezt a nézetet.

1) Unciális írás: A Magdalen-papirusz „unciális” (teljesen nagybetűs) papirusz volt, amelyet a Kr. u. 1. század közepéig használtak.

2) A kézírás összehasonlítása a Pompei és Herculaneumban talált, az 1. század közepéről származó szövegekkel

3) Feltételezhetően azok a keresztények, akik meg akarták őrizni szentírásaikat, korábban kezdtek kódexeket használni.

Ez a Time magazinban jelent meg (1995. január 23.). Lásd a The Real Jesus című könyv 78. oldalát, ahol ezt a nézetet tárgyalják, de nem feltétlenül támogatják.

Későbbi keletű (Kr. u. 2. századi) Újszövetségi kézirat. Az Expositor’s Bible Commentary 8. kötetének 20. oldalán az áll, hogy manapság az a nézet uralkodik, miszerint a Máté-evangéliumot Kr. u. 80 és 100 között írták.

Kódex: Úgy tűnik, hogy egy kódexből (könyvből) származik, és az írnokok a 2. század folyamán áttértek a tekercsek használatáról a könyvekre.

Feltételezhetően talán néhány ilyen unciális írás később készült. Burton Mack szkeptikus könyve, a Who Wrote the New Testament? 9–10. oldalán – bár nagyon kritikus Thiede kormeghatározásával szemben – azt állítja, hogy unciális írások akár Kr. u. 85-ig is készülhettek. Ezt az állítást nehéz megérteni, mivel Aland és társai A görög Újszövetség című művének 4. átdolgozott kiadása azt mutatja, hogy unciális kéziratokat még a 9. században is használtak – sokkal később. Talán Mack a papiruszra írt unciális írás sajátos stílusára gondolt.

Következtetés: Bár nem tudjuk, mikor készültek az első kódexek, még a legkonzervatívabb tudósok is az 1. század közepét tartják valószínűnek.